Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2017Mar23

2009. Július 17., Péntek 02:24

Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig 4

Írta:  Badiny Jós Ferenc
Értékelés:
(41 szavazat)
Bibliai neveket keresünk a régi nyelvemlékeken. Bibliai neveket keresünk a régi nyelvemlékeken. KUS és NIMRUD neveket megtaláltuk. KÁM is ott van. Értelme: a Tudás Isteni tökéletessége". A sumír szótárak KUS jellel értelmezik az "isteni rendelkezést", és a KUS ékjei jelentése "szarvas állat-KOS".

Jézus tanítását már az I. sz. első században megismerte az Eufratesztől keletre eső - ma Közel-Keletnek nevezett - vidék. A 3. századtól kezdődően a pali teológiára alapított kereszténységnek nyitott utat az örménység. Ettől kezdve használja a bibliai népelnevezéseket. így lesznek a kaldeusok és a velük egy nyelvet beszélő népek mind "kusok". Lukácsy Kristóf ad ékes magyarázatot erre vonatkozólag, amint mondja, hogy a hun-magyar népek mind "kus" névvel vannak megkülönböztetve mindaddig, míg a görög írók nem kezdik el rájuk akasztani a "szkíta" nevet.

Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy mindazokon a területeken, ahová a római kereszténység ki tudta terjeszteni befolyását, a bibliai teremtés történetével indult az embeség őstörténete, és még ma is ezt hirdeti a római egyház hivatalos filozófiája. Az "egyháziak" csak az Ádám-Éva féle monogenézist fogadják el, és ugyanazt tanítják, ahol a "kámiták" - átkozottak.

Tekintve, hogy KUS KÁM fia volt - az egyházi szeretetből ki vannak rekesztve az összes "kusita" népek. A "sémiták" és a "jafetiták" a kedveltek. Talán éppen ezért használják szakkifejezésként az embertanban és a nyelvészetben is ezeket a jelzőket, hogy a szimpátiát előlegezzék és az esetleges feltételezések elfogadását biztosítsák. Pontosan ellenkezőjét tapasztalhatjuk mindkét tudományágban akkor, ha "kusita", "kosi", "kusi" népeket említünk. Ennek a nyilvánvaló "antikusitizmusnak" ékes példája a "kusi-magyarság" igaz származásának csúffá tétele, melyhez a római egyház adta a legnagyobb segítséget. - De hagyjuk a bánatot, hiszen felszámoltuk már ezt a hazug finnugorizmust. Haladjunk tovább múltunk érdekességeinek feltárásában. Vegyük fel az elkezdettek további gombolyítását... és állapítsuk meg, hogy a Biblia emberektől való származást ír.

KÁM apja KUS-nak, ez pedig NIMRUDNAK. Nem így van leírva a kaldeus hiedelem "teremtés történetében", melyet a ma sumírnak nevezett ékiratos agyagtáblákon olvashatunk. Ezek úgy mondják, hogy

"KÁM-ból - az Isteni Tudás Tökéletességének a világából vezette a KOS az EM-BAR-t a földi Tudás Fájához''.

Ezért találjuk az i. e. IV. évezredből, URUK városból származó és eddig legrégibb kultikus váza díszítésében a KOS-t, mint az oroszlán előtt haladó "vezér-állatot".

Azt is meg kell tanulnunk, hogy az EM-BAR szóban az EM káld-sumír nyelven "istennőt, nagyasszonyt" jelent és BAR (PAR) a "párját". EM-BAR kifejezés alatt tehát az első „kosi emberpár" értendő.

NIMRUD nagykirály volt a "kusi nép" első tanítómestere. Azért maradt róla annyi rege, mítosz és hagyomány. Jó, ha megismerjük a klasszikus írók hagyatékát Nimrudra vonatkozóan. Ezértaz alábbiakban közlöm munkatársam - OLÁH Imre – kutatási adataiból a legfontosabbakat.

"A hagyomány szerint Nimrud után egy Túrás nevű uralkodó foglalta el trónját; "Nimród successit Thuras...«, írja az alexandriai krónika. Tehát, mint látjuk, már jóval a sémiták előtt, Asszyriát régen Atturának nevezték. A csillagvallás istenkarában Túrát a Mars bolygó jelképezte. (Különös, ha belegondolunk, hogy a mongolok nyelvén Buda ugyancsak a Mars bolygót jelöli.) A görögök ezt a Marsot »Ares« néven tisztelték. Az asszyrok Arest, Marsot nemzetalapítójuknak tekintették, kinek tiszteletére (épp úgy, mint később Mátyás király Budán) emlékoszlopot emeltek. Az Asszyr kalendárban ugyancsak Mars nevéről volt elnevezve az újév első hónapja is, sőt H. Rawlisontól tudjuk, hogy az asszyr királyok felségcímer gyanánt gyakran használták az »Ares« nevet, amely hajdani nyelvükön oroszlánt jelentett.

A klasszikus hagyományokból úgy tűnik, hogy Nimrud, miután utódjára hagyta Asszyriát (Atturát), keletre költözvén, egy újabb birodalmat alapított magának.

»Et Cush genuit Nimrud, quippe cujus História esset notabilior, et magis particulariter recenseri mereretur. Is enim non tantum Assyriam, sed (ut videtur) Mediám et Persiam et Bactriam usque ad Indos sibi subjugavit, ibique propagavit Impérium.*

Vagyis: »És Cush nemzette Nimrudot, akinek a története természetesen nevezetesebb és sokkal részletesebb tárgyalást érdemel. Ő ugyanis nem csupán Asszíriát, hanem (úgy látszik) Mediát, Perzsiát és Baktriát is hatalma alá vette, egészen az Indusig, s ott kiszélesítette a birodalmát.*

Tehát Atturából elindulva, Nimrud birodalmának központját Perzsiába, a hajdani Evilátba helyezte át, és tényleg a hagyományok Perzsia első honfoglalóit mindig kusoknak nevezték.

De Perzsia is új elnevezés. Hajdan nem ezen a néven ismerték. Hyde, a klasszikus keleti hagyományok jó ismerője ezt írja:

•Persia est Agjem... et in omnibus orientalium libris, tam persia.... vocantur Agjem«, vagyis Perzsia, Adzsem... és minden keleti forrásban ezt a Perzsiát... Adzsemnek hívják.

Ad vagy Aud névről, amelyről a történelem előtti Adzsem birodalmat elnevezték, csak annyit tudunk, hogy valamikor egy kimagasló történelmi személy neve lehetett. (Donelly szerint Ad a bibliai Khám pátriárka dédunokája volt, ennek fia Sed-Ad, Arábiát és Irakot hódította meg. Hasonlóan az arab történészek is úgy tartják, hogy ez az uralkodó a történelem előtti Arábia [Khus] ura volt, akinek leszármazottja a legendás hírű Dahak [Daha] viszont Perzsiát uralta.)

Hogy ez az Ad vagy Aud valamikor egy igen ősi keletű személy neve lehetett, az kétségtelen, de mindaddig, míg Higgins meg nem fejtette, kiléte sokak előtt ismeretlen volt.

Higgins szerint ui. az Adzsa szó szanszkritul »kost<< jelent.

Ez pedig számunkra világosan igazolja, hogy Adzsem alapítójának Ad, Aud neve a bibliai Khus pátriárka nevében maradt fenn. Innen eredt tehát az Adzsem elnevezés is, amely Khus földjét, Scythiát, és később Kézai Simon idejében már Perzsiát, Eviláthot, s ma pedig Khuzisztánt jelöli.

A történelmi földrajzhagyomány Kaldeát hajdan Érák, Irak néven ismerte. Ez az Erák-Kaldea viszont két részre, egy külső és egy belső területre oszlott. A belső, vagyis a nyugati terület foglalta magába Turánt, ahova Média és Párthia is tartozott. Ezt a területet egyszerűen Éráknak nevezték, csak később lett Irak, majd végül Kyrkánia belőle. A Perzsiába eső keleti, vagy külső területnek Erak-i Adzsem vagy Külső -Adzsem volt a neve.

Az iráni öshagyományokat őrző »Dabistán« című történelmi munka elbeszélése szerint, Iraki-Adzsem vagyis Ó-Irán történelme során 14 olyan oroszláncímeres papkirály uralkodott, akiket papi hivatásuk folytán elért kiemelkedő érdemeikért, a mágus vallásrend halhatatlan hírű prófétáivá avattak. Az óiráni papkirályok, az ún. Mah-Abad-ok sora a legendabéli Mah-Abad-dal, az adzsemi uralkodó dinasztia ősével, a mágus vallás megalapítójával kezdődött. Mag-Abad uralmának idejére egyedül a »Desatir« című mágus-kánonban találunk utalást, amikor ennek kezdetét a Kos-korszakának elejére, vagyis arra az időre teszi, "amikor a bolygók fejedelme (a Nap) a Kos csillagképbe lépett''.

Ennek az Erak-i Adzsemnek az ősisége beláthatatlan legendás időkre néz vissza. Muhmad bin Khavendas bin Mahmud, köznéven Mirkhond - ismert perzsa költő, oly fontosnak tartotta Adzsem történelmét, hogy azt a »Razut-uz Szafa« című terjedelmes munkájában, hazája hírnevének öregbítésére, a perzsák történetét büszkélkedően, a legendás hírű adzsemi birodalom történetével kezdi. Ennélfogva a perzsa őstörténelem alapját is a szabír-hun, magyar hagyomány képezi. Amikor tehát Perzsia őstörténetét olvassuk, v lójában Káldea-Erak vagyis az östuráni nemzethagyomány történetébe tekintünk bele. Számunkra tehát azért fontos Adzsem történelmének ismerete, mert ez a hely volt a hun-magyar nemzet ethnogenezisének színhelye. Itt uralkodott valamikor a legendás hírű Nimrud, akinek Kézai Simon mester krónikája szerint:

„ott feleségétől, Enethtől két fia született, Hunor és Magyar, akiktől a hunok és a magyarok származtak. De az óriás Menrótnak - azt beszélik - Eneth mellett még más felesége is volt, akitől Hunoron és Magyaron kívül több fia és lánya született; e fiai s ezek utódai Perzsia vidékét lakták, testalkatra és színre a hunokhoz hasonlítanak, csupán beszédjük tér el kissé, mint a szászoké a thüringiaikétől..."

Grandpierre K. Endre, őstörténetünket magába foglaló Tarihi Üngürüsz Ős-csodaszarvas mondáit elemezve, megállapította, hogy őstörténeti mondáinkat ugyancsak »egy olyan nép alkotta, amely Iránból Meotiszba költözött és Iránból magával hozta a mondát...”

Ez a szent hagyomány köti össze a Kárpát-medence "Nap- Arcú" (szabír) népét az adzsemi "Kus-Ország" "Ég-Arcú"- akkal.... a "kusokkal". Egyetlen népe ma a világnak a MAGYAR, aki ily messze múltba néző hagyománykinccsel rendelkezik. Tekintettel arra, hogy Nimrud ősapánk létezését, birodalmát és hatalmát a Biblia is tanúsítja- mint legelsőt az emberi történetben -. érthető, hogy a bibliai elsőbbséget szolgáló vallások "ellenzik" a nimrudi hagyományok újraéledését és sokszor – a „fajgyűlöletig” érő ellenvetéseik károsak a magyarság életére.

Mindenkiben önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy miért van ez az egybehangolt ellenkezés...? Miért nem szabad a nimrudi hagyományt őrző és ma még élő "egyetlen" népnek – a magyarnak - ősrégi eredettudatának szellemiségét és gazdag hiedelmét bizonyítani, hirdetni és tanítani...? Itt azokra - a ma sumímak nevezett - ékiratos szövegekre gondolunk, amelyekről leolvasható ennek az ősnépnek nemcsak a saját történelme, hanem azon vallásfilozófiai felfogása is, mely szerint a természet törvényeinek felismerése útján eljutott a Mindenható, Egyetlen, Hatalmas Isten-Erő felfedezéséhez. Az emberi Lélek érzete, annak Istennel való homogenitása pedig az istenfiúság kötelességeinek tudatosítását alakította ki benne. Ez az Istenfiúság volt aztán megalkotója annak az Isten-Tiszteletnek, ahol az Atya- Isten Naperéje mellett helyet kapott az Isten-Anya - mint az Örök Élet adója, az ősvallás Istenasszonya.

Nevezhetjük mindezeket a valóságokat, a kereszténységi terminológia szerint, "isteni kinyilatkoztatásoknak" is, de akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy mindezek a "sumír isteni kinyilatkoztatások" sok ezer évvel megelőzik mindazokat a biblikus hasonlóságokat, amelyeket a judai-keresztény vallásfilozófia a jahvei nép kizárólagos tulajdonának tanít.

Valószínűleg itt kell keresni az ellenkezések gyökerét. Meglepő az, hogy pl. a buddhizmus vagy az indiai brahmanizmus hasonlóságai ellen sohasem emelik fel szavukat ezek a vallásfilozófusok, "finnugoristák", akkádisták, jafetiták, sémiták vagy indo-európaiak. A sumír-magyar vonatkozások vizsgálata, nyelvi és származási összefüggések alapos és tudományos kutatása ellen azonban késhegyig menő harcba bocsátkoznak és minden eszközzel meg akarják szüntetni e kutatások és tanítások lehetőségét.

Aki tehát a magyar őstörténettel foglalkozik és a ma sumírnak nevezett "kusitákhoz", ezek ősapjához - NIMRUDHOZ – nyúl, számoljon a feléje szálló "antikusitizmus" mérgezett nyilainak érkezésével.

Minden negatív befolyás ellenére azonban kutatnunk kell őstörténetünket. Benne őseinket, eleinket. Őshazáink kultúrái, hagyományai, hiedelmei alakították ki és teremtették meg azt a formát és életfeltételeket, melyek végül is az árpádi honalapító magyarság útján váltak végső örökségünkké.

A kutatók munkájának azonos és egyakaratú útravaló terelésének a szándékában elérkeztünk a kutatás legnehezebb szakaszához, melyben az "őshaza" kérdésének összekuszált fonalát kívánjuk egy szálba gombolyítani. A gondos szemlélődés már az eddig elmondottakból is ki tudta következtetni alkalmazott módszerünket, amellyel ezt a témát egyes részleteiben és összetevő adataiban tárgyaltuk.

Az ősiség "életterének" kiszélesítését követelte meg az összefüggő adatsorok láncolata. Ez a sok őskori összefüggés, az emberiség első írásának a Kárpát-medencében való igen korai megjelenése (i. e. 5200), majd annak közel-keleti kapcsolatai, az "egynyelvűség" létezése a kiszélesített élettérben, azt a kellően indokolt javaslatot sugalmazta, hogy feltétlenül létezett ebben a "kiszélesített élettérben" egy hatalmas népség. Ennek az egyazonos népnek pedig éppen a Kárpát-medencei tér felé való folyamatos és állandó gravitációja adta azt a jól megfontolt gondolatot, hogy ezt a hatalmas népet proto-magyar néven illesszük be őstörténetünkbe. Megfontolásunk indokolását – az őskorok idejére vonatkozólag - a "Kárpát-medencei Őshaza" c. fejezetben fogjuk elmondani, ahol is ennek a proto magyarságnak őskori kialakulását ismerjük meg. Itt van az "eredet", a folyamatos fejlődés és az úri. etnogenezisnek a proto-magyarságra vonatkozó legrégibb fejezete. - De a "hatalmas, nagy nép", az egyazonosságnak már a történelmi korokban is létező bizonyítékát is ide kell illesztenünk. Ugyanis így - átugorva az őskorból az árpádi magyarság etnogenezisének - a kiszélesített élettér ellenkező oldalán lévő - utolsó indulási helyére - KHOREZM-be, 10-15 000 év távlatában tudjuk ismét felfedezni az egyazonos, hatalmas népet, melynek nevéről már teljes bizonyossággal elhagyhatjuk a "proto" megjelölést és már MAGYARNAK nevezhetjük.

Tolsztov - idézett könyvében - ezt a nevet a babiloni okiratokon feljegyzett KU-MA-RIS-MA (Kumarizma) elarabosított formájának véli. Káldeától Ister-Gamig I. c. könyvemben foglalkozom ennek a névnek az etimológiájával. Az ott írottakhoz csak annyit kívánok hozzátenni, hogy az elismert és nagy tekintélyű orosz szumerológus - prof. Djakanov - egyetértett ennek a névnek a sumír hangzás szerinti elemzésével, mely szerint KHOREZM - KUMARIZMA ősi formája így állítható vissza – a nyelvtudomány törvényszerűségével:

KU-MAH-GAR-RI-ES-MA

Ez a szó, mint sumír elnevezés, pedig annyit jelent: a HATALMAS NAGY NEMZETSÉGIES ORSZÁG.

Íme eljutottunk a "hatalmas, nagy néphez", de most már a történelmi korszakok idejében. Ezt az adatot ki kell egészítenünk még Tolsztov azon jelentésével, melyben közli, hogy a "magyar név a IX. század folyamán az ARAL-TÓ mentén bukkan fel". Előzőleg azonban hivatkozik a VI. századbeli bizánci írókra, akik ugyanitt "ugor" (ogor) népet említenek. A kiszélesített életterünk őstörténelmét - az "őshaza" kutatásában - tehát az életterek sorbavétele útján kell feltárnunk.

Éppen Khorezm történetével kapcsolatos tényadatokkal kell kiegészíteni majd az álmos-árpádi magyarság eltörökösített történelmében a nem finnugoros, hanem déli irányú származás igazságát. Ugyanis Tolsztov is hivatkozik arra, hogy a chorezmi uralkodóház és a Pártus Birodalom Arsacida királyi háza között közvetlen dinasztikus kapcsolatok álltak fenn. Tekintve, hogy mind a két uralkodóház azonos ősre vezeti vissza származását, a két uralkodóház ugyanazon gyökér hajtása. Tolsztov hivatkozik Sztrabónra (XI. 9.), aki arról tudósít, hogy az Arsacidák megalapítói azoknak a daliáknak a földjéről származtak, akik a MAIÓTISZ-TÓ (az ARAL-TÓ) mögött, vagyisazokon a vidékeken laknak, amelyek CHOREZM mögött, a Szír- Darja alsó folyásán terülnek el." (Tolsztou: id. m. 126. old.)

Majd látni fogjuk, hogy eredetkutatásunkban mily óriási változást eredményez az a tény, hogy MAIÓTISZ (Meotisz) alatt nem az eddig véleményezett "Azovi-Tenger" vidéke, hanem az ARALTÓ értendő.

A felsorolt sok adattal elérkeztünk a kiértékelés lehetőségéhez. Tanulmányunknak ahhoz a fejezetéhez, amelyben álláspontunkat, mint IRÁNYELVEKET, lerögzíthetjük és egyben javasoljuk az eddigi kutatási részleteknek ebbe valo illesztését. Az eddig fennálló nézeteltéréseknek összehangolását, vagyis az egy úton való haladást őstörténelmünk igazságának feltárásában.

Keressük meg tehát őshazánkat, vagy talán pontosabban – őshazáinkat.

bjf_itva008

IV. A KÁRPÁT-MEDENCEI ŐSHAZA

A magyar néphagyomány nagy ismerőjével - Istenben boldogult MAGYAR Adorjánnal - sok levelet váltottunk. Ő - szinte prófétai hittel - kitartott azon elgondolása mellett, hogy "nem jött a magyar sehonnét, mert a mi őshazánk a Kárpát-medence". Csak egyetlen ellenvetést tettem ebben a gondolatban akkor, amidőn azt kérdeztem tőle: "hogyan illeszted be a kárpát-medencei őshazába nagy Árpád papkirályunk népének honfoglalását...?" -

Erre a kérdésemre azonban sohasem kaptam választ, pedig még kitértem a hun-avar honfoglalásokra is - megkérdőjelezve ezeknek mind a Kárpát-medencéből való eredetét. Feltett kérdéseimre máig sem találtam választ sehol, és éppen ezért kell elválasztani a kárpát-medencei őshazától a hun, avar és árpádi magyar népek eredetkérdését.

"A kárpát-medencei élettér ösisége" c. fejezetben ismertettem az ÉRD-i, BÜKK-i és SZELETA kultúrák őshonos voltát. Itt most hangsúlyoznom kell azt a szándékot, hogy a régészek minden erőlködése arra irányult, hogy a kárpát-medencei ősember, Homo sapiens, vagy "pre-sapiens"-ét a félvad neandervölgyivel azonosítsák. így ugyanis könnyű volt (a finnugorizmus érdekében) egymástól elszigetelni az egyes őskori kultúrákat.

Én is csak azt írom, amit Gábori Miklós mond:

"nem szabad elfelejtenünk, hogy mi csak azokat a településeket találjuk meg, csak annyit ismerünk belőle, amennyit ma találunk. Nyolcvanezer évvel ezelőtt nyilván kiszámíthatatlanul több település volt... Senki sem hiszi el, hogy mondjuk a bükki Szeleta-kultúra embere egy-kétezer eszközt használt – még annyit sem - egy egész interstadiális korszakon át. De csak ennyit ismerünk. Ennyit találtunk meg az iparából. És hiába kis létszámúak ugyan ezek az embercsoportok, mert ugyanakkor a generációs váltás, forgás sokkal gyorsabb volt, mint ma. A poleoathropusok egyedi életkora biztosan nem volt több huszonöt évnél, hiszen azért olyan lassú a fejlődés, mert a tapasztalatátvétel és -átadás ideje sokkal rövidebb volt. Tehát talán úgy fejezhetném ki magam, hogy sok és kis átmérőjű fogaskerék sokkal gyorsabban forgott. Gyorsítsuk fel most kissé a fejlődés fogaskerekeit. A középső paleolitikum kultúrája szinte észrevétlenül, folyamatosan alakult ki az előzőből" (Id. m. 276. old.)

Ha pedig most összehasonlítom dr. Gábori azon munkáját, melyet Grúziában végzett, és "négy" barlang anyagának a kiértékeléséből megállapította a Kaukázustól délre lévő őskorok folyamatos fejlődését - ismétlem, ha ezt a kiértékelést összehasonlítom azzal a szándékkal, ahogyan a magyarországi számos őskori telepek kultúráinak egybetartozását erőszakkal szétrángatják, akkor azt kell mondanom, hogy a szaktudósok tollát nem az igazság, hanem az ideológiai kényszer irányítja.

Ugyanis, ha a Tata-Érd-Bükk őskori leleteit Gábori Miklós "grúziai módszerével" értékeljük ki, láthatjuk, hogy:

a hévforrás melletti mousterian csoport található, igen fejlett mousterian kultúrával.Ugyanakkor levalois anyag is előfordul és nem kell több, csak a subalyuki és a Jankovich-barlang anyagát kiértékelni ahhoz, hogy ezekkel a mousterian típusú és igen fejlett formájú szerszámokkal (melyek között a "mousterian hegy" helyi specialitás és sehol másutt Közép-Európában nem fordul elő) megállapítsuk azt, hogy itt megtörténik a "váltás"... azaz a folyamatos átnövés a felső paleolitikumba, ahol már a kaparok, kettős kaparok, a miskolci szakócák, kések és pengék is bizonyítják a fejlődés őshonos folyamatosságát.

Aki a szakember lelkiismereti igazságosságával és a kárpátmedencei természetkömyezet ismeretével értékeli ki a kárpátmedencei ősember hagyatékát, annak azt kell megállapítania, hogy

az őskori kultúrák helyi, tehát őshonos fejlődésének szakaszai úgy kapcsolódnak egymásba, mintha nagy, vastag láncszemek lennének. Együvé vannak öntve. A középső és felső paleolitikum időszaka között semmiféle törés nincs ebben a folyamatosságban.

A sok ezer éves őskori és őshonos folyamatosság •állítólag"meg lett szakítva a keleti síkvidéki kultúrát magával hozó ún. ••gravetüek" kárpát-medencei letelepedésével. Ez a Kaukázusból eredő új népség úgy van beállítva a régészeti ismertetésekben, hogy "népvándorlásszerüen" jelenik meg a Kárpát-medencében. A leírások és szakmunkák szinte azt tükrözik, hogy a Kárpát-medencében már nincs más ősember - csak ezek a "gravetüek". Érdekes, hogy mindenütt másutt - Nyugat-Európában is és Grúziában is - folyamatos a fejlődés. Vagyis az új ember átveszi a régi hagyatékát. Csak a Kárpát-medencében "tűnnek el" a régiek a régészeti könyvek oldalain, hogy helyet adjanak a következő szakaszba belépő újaknak. Itt - ezeknél a "gravetüeknél" - azonban igen sántít ez az eltüntetési szándék.

Ugyanis ezek csak a síkvidékeken telepedtek. A folyók mentén. Ott, ahol a "síkvidéki kultúrát" folytatni lehet. De mit értsünk "síkvidéki kultúra" kifejezés alatt...? Miután megtaláltuk kapáikat, sarlóikat, földlazító szerszámaikat - csak a földmívelést vélhetjük "síkvidéki kultúrának". Azt is írják róluk, hogy "a Kárpát-medencében tértek át a rénszarvas vadászatára". Gondolkodjunk csak ezen a kifejezésen. A rénszarvas ebben az időben Közép-Európában és főleg a Kárpát-medencében volt szintén "őshonos". Nem a gravetüek hozták magukkal, mert a kelet-európai síkságon a gravetti nép mamutvadász volt.

"A gravetüek vándorlása csak lassú szivárgás formájában történt, és több, kis 'hullámban" évezredekig tartott" ... írja Gáboriné. (GCSV 208. o.)

Ezzel a lassú szivárgással tulajdonképpen a gravetüek rátelepedtek a kárpát-medencei őshonos, már sok ezer éve ott élő és a gravetüek előtti őskultúrákat kialakító és folyamatosító ősnépre. Ugyanis valószínű az, hogy a gravetüek éppen azért jöttek, mert valamelyik vándorló kis csoportjuk hírt adott a rénszarvas létezéséről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak akkor kezdődött a rénszarvas vadászata a Kárpát-medencében, amikor a "gravetüek" bevándoroltak. Ugyanis már a Würmmterstadiális idejében, Balatonlovason létezett egy őskori festékbánya, ahonnan a kárpát-medencei ősember bányászta avörös festéket, mely hiedelmének kultuszához volt szükséges.

Ahányában az ősember otthagyta csont- és agancsszerszámait. Ezek pedig a rénszarvasnak kárpát-medencei létezését mutatják sok ezer évvel a "gravettiek" előtt. Tehát a kárpát-medencei őshonos és a gravettiek bevándorlását megelőző őskori kultúrák ősembere is vadászott a rénszarvasra. Ebből viszont az következtethető ki, hogy a gravettiek - mint bevándorlók - a kárpátmedencei "őshonosoktól" tanulták meg a rénszarvas vadászatát és valószínűleg a háziasítását is. így egészítik ki a "gravettiek" a kárpát-medencei őshaza öskultúrájának folyamatosságát. Azt el kell ismerni, hogy ezek a "gravettiek" már sok mindent tudtak.

Tulajdonképpen ők építettek és használtak először mesterséges lakást. Ők készítettek először agancsból a földmíveléshez szükséges kapát, nyeles kőkéseket, fa- és csontmegmunkáló szerszámokat, melyekkel remek kis Anya-Istennö szobrokat faragtak. Mivel agyagot is gyúrtak, agyagszobrocskák is maradtak utánuk, valószínűleg már agyagedényeket is készítettek. Rájöttek a rénszarvas tömeges mészárlására, és felfedezték a hús szárításának módját is, amivel konzerválták ezt a fontos eledelt.

Talán iparuk volt ez és valószínűleg exportálták, miképpen már sok ezer éves elődjük tette ezt a vörös festékkel. Ne értékeljük le az ősembert. Már Homo sapiens volt. Tudta, hogy mit csinál és a természeti körülményeknek megfelelően - hatalmas területen mozogtak. Tehát nemcsak "vándoroltak", hanem kereskedtek is. Mondhatjuk azt, hogy ezek a "gravettiek" úgy beolvadtak a kárpát-medencei őshonos lakosságba, hogy onnan őket kiválasztani nem lehet. Mint előbb is emlitettem volt, az új korszakokban összeötvöződött népcsoportok használták az előttük lévő kultúrák jól bevált szerszámait is, és eszközkészletüket kiegészítették a maguk által gyártottakkal. 10-20 000 év elmúltával most már nem lehet széjjelválasztani őket csak azért, hogy a régészeknek lehetőségük legyen kronológiai táblázatokba sorvasztani az őskor értelmes emberét.

És haladjunk csak tovább a vizsgálatunk forradalmával. Miként a középső és felső paleoliükum kultúráinak fejlődési folyamatosságában semmiféle törés nem találunk, ugyanúgy jutunk át - minden folyamatossági szakadás nélkül a mesolitikumba és újkőkorba. (Sokan a "mesolitíkumot" átmeneti kőkornak mondják.)

A régészek úgy mondják, hogy:

"Hazánk területén megjelenik a legkorábbi földmívelő, állattartó civilizáció, és most önkéntelenül felmerül a kérdés: vajon volt-e ennek helyi, hazai alapja...? A kutatók véleménye ezen a téren némileg megoszlik..." (GCSV 249. old.)

Ha a finnugorista "ideologikus" történelem írásában "megoszlik" a kutatók véleménye - akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a földmívelő és állattartó civilizáció is őshonos a Kárpátmedencében. Ugyanis a kiértékelések és magyarázatok érthetetlenek. Pl. GCSV is így ír:

"Régen elkészült már az első, agancsból csiszolt kapa: ugyanolyan, mint amellyel egy-két ezer évvel később az ember a földmívelést elkezdte. Gyakran kőéket, immár csiszolt kőbetétet erősítettek a nyélbe a föld megmunkálásához - ezt a módszert azonban már 10 ezer évvel előbb kitalálták." (GCSV 248. old.)

Legyünk logikusak. Használjuk az eszünket és kérdezzük meg - visszafordítva az állítást -: "ugyan miért csinált az ősember földmíveléshez szükséges kapát, ha azt csak 2000 év múlva kezdte használni...?"

Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a földmívelő és állattartó civilizáció a Kárpát-medencében már élt és virult akkor, amidőn az újkőkori új bevándorlók ide megérkeztek. Kétségtelen, hogy az újkőkorban is volt népáramlás a Kárpát-medencébe. Ezzel csak folytatódott az ún. "gravettiek" beszivárgásának folyamata, hiszen - mint mondtuk - már az őskorban is volt ide-oda vándorlás. A Kárpát-medencéből valószínűleg Anatólia-Kaukázus vidékeire. A Kárpát-Duna-medencei ősnép kialakulásának, nyelvének, kultúráinak és embertani kifejlődésének magyarázatát csak úgy kaphatjuk meg, ha a Kárpát-medence felé irányuló és folyamatos népáramlatokat valóságnak fogadjuk el. Mindenkor azonban hozzátéve azt, hogy a Kaukázus alatti "melegágyból" a Kaukázus feletti síkvidéken át, vagy talán anatóliai közvetítéssel a Kárpát-medencébe - az évezredek folyamán megmegújuló hullámokban - érkező népmozgalmak emberét a kárpát-medencei "őshonos"-ok magukba olvasztották. így vált a Kárpát-medence, éppen az újkőkor kezdetén már a népek olvasztókemencéjévé, mely kitermelte a kárpát-medencei őshaza autoktón gyökerű emberét. Azt az embertípust, melyet proto-magyarnak nevezhetünk.

A keleti élettérből érkezők embertanilag azonban éppen olyan azonos sajátosságokkal rendelkeztek, mint az Aral-Pamír-Tarim medencék népessége, mely szintén a Kaukázus alatti térből népesedett be. Közel-Kelet őskori és újkőkori népsége is megtartja a kárpát-medenceiekkel való homogenitását kb. i. e. 3000-ig, mint majd látni fogjuk a következő fejezetben.

A régészet úgy tanítja, hogy az újkőkor az agrárforradalommal kezdődik, vagyis a földmíveléssel és az állattenyésztéssel. Teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy a Kárpát-medencébe az újkőkor kezdete semmi újat nem hozott, mely a kultúrszintet emelte volna, mert az őshonosok magasabbfokú művészettel rendelkeztek, mint az új bevándorlók. Egy érdekes felfedezést azonban ismertetnünk kell. GCSV felfedezése ez, mely nemcsak egy szomorú emlék, hanem sok ezer év óta - napjainkig - a mai ember létalapját is képezi. így ír GCSV:

"A földmívelés kezdetétől alig telik el ezer év, és megjelennek azok a fegyverek, melyekről tudjuk, hogy már nem az állat, hanem az ember ellen használják. Milyen -hirtelen' fejlődés...'.

És milyen különös is, hogy sok százezer éven kere.sztül nem volt szükség rájuk...

A történelem további útjait pedig ismerjük. Földszerzés, rablás, egyik nép elhajtja a másikat, újabb földszerzés, hódítások... az a történelem, amelynek az utolsó híreit mindennap a televízióban, rádióban halljuk, látjuk. Nem kőbaltával ugyan - de sajnos, szinte azonos tartalommal." (248. o.) Kárpát-medencei őshazánk őstörténelmében meg kell említenünk azokat a Körös-kultúrköri (i. e. 5500) apró és őskori erődítményeket, melyek biztosították ezeknek az őstelepeknek az Ojtozi-, Törcsvári-, Tömösi- és Bodza-szorosok felől való megtámadását. Tehát igaza van Gáborinénak. Az újkőkori protomagyarok védték az őshazát az idegen támadók ellen.

A Körös-kultúrkörbe sorolt TORDOS-i lelettel, a tordosi amulett írásával azonban joggal feltesszük azt a kérdést, hogy a kárpát-medencei őshazának azok a lakói, akik az Isten-Anyához intézett imádságukat amulettre ÍRTÁK, és magukat NAP-ARCÚnak - SA-PÍR-nak - mondták, nevezhetők-e proto-magyaroknak...?

Nem indokoltabb-e részükre a SA-PÍR - SZABÍR elnevezés...? Az a népnév, mely a következő évezredek folyamán – egészen Álmos-Árpád népéig – kimutatható...?

Az őskoroktól Tordosig való barangolásunkat befejeztük. Elérkeztünk annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy igaza van-e Magyar Adorjánnak...? Igaz-e az, hogy "nem jöttünk mi sehonnét... a mi őshazánk a Kárpát-medence."

Történelmi nyomozásunk megállapítja azt, hogy az őshazakérdést ily diktatórikus kijelentéssel egyoldalúsítani nem lehet, mert igenis vannak őseink, akik a Kárpát medencébe KELETRŐL jöttek. Legrégibb őseink azok, akikre rátelepedtek a keleti gravettiek. Ezekkel újra ötvöződött az őshonos nép, és sok ezer éven át megint kialakította az új ötvözetű kárpátmedencei őshonos népet. Ez a fejlődési folyamat - az évezredek során - újra és újra ismétlődik. Vagyis minden "új honfoglaló" őshonos lakosságot talál a Kárpát-medencében. Az "újra- ötvöződés" folyamata ismétlődik, és ennek elősegítője, létrehozója pedig az a valóság, hogy az őslakók nyelvével azonos az új honfoglalók nyelve, mely bizonyosságot az i. e. 5500-ig, a Kőrös - Tordos kultúrkör emberéig, a megtalált nyelvemlék segítségével tudunk valószínűsíteni.

A kárpát-medencei őshonos és az elmondottak szerint újraötvőződött utolsó népesség az, amelyre Álmos-Árpád népe telepedett rá. Létezik-e valaki közülünk, aki genetikailag ki tudja mutatni magáról, hogy a Kárpát-medencében sokszor újraötvöződött őshonosok, vagy avar elődeink, vagy árpádi honfoglalóink vére csörgedez ereiben...?

Kétségtelen, hogy a magyarság legmélyebb gyökere itt, a Kárpát- medencében van, melyhez éppen a sok ezer éves őshonosságunk alapján van jogunk. Ez az öshonosság azonban elválaszthatatlan Közel-Kelet életterétől, mely szintén őshazaként csatlakozik a Kárpát-medencéhez.

V.

A KÖZEL-KELETI ŐSHAZA

Azért álltunk meg a kárpát-medencei őshaza tárgyalásánál Kőrös-Tordosnál, mert ebben a kultúrkörben talált leletek kapcsolnak minket szorosan össze Közel-Kelethez és kifejezetten a Tigris és Eufrátesz közén kifejlődött műveltségek emberéhez. A tordosi nyelvemléken leírt SA-PÍR-SZABÍR népnév pedig a Kaukázus alatt már az igen korai időben keletkezett és "subar" (subarean) néven ismert kultúrkört kialakító néphez utasít.

Nagyon fontos adat ez, mert ez a közel-keleti subar-szabír nép már az i. e. 7000 körüli években településekbe törömülve, házakban lakik és rézolvasztó kemencéiket ásták ki a régészek, melyekben - mint a radársugárral dolgozó elektronmikroszkópokkal végzett mérés megállapította - 1100 C° hőfokot tudtak elérni. Ez elegendő a rézöntvények készítésére. Bíró József említett könyve ad nagyszerű szintézist arra vonatkozólag, hogy ennek a népnek rézből öntött szerszámaik voltak, melyekkel nemcsak a földmívelést forradalmasították, hanem a csatornarendszerek, öntözőcsatornák építését is könnyen elvégezték.

Az Észak-Mezopotámiába települt subar-szabírok és a kárpátmedenceiek azonosságát a régészek által kiásott kultúrtermékeik bizonyítják. így pl. neves régészünk - Makkay - a mezopotámiai Tel Halaf és Hassuna kultúrköröket időbelileg megegyzőnek véli a Kőrös-kultúrkörrel. A két helyen talált kerámia- azonosság mellett a téglalap alakú szobaterv egyezése is kimutatható településeik házainál. Emellett azonos a hiedelemvilág kultusza is - az Isten-Anya tisztelet igen erős gyakorlatával.

A kapcsolat igen erős tehát az újkőkorban, és éppen ezzel hangsúlyozható az azonos etnikum és azonos nyelv létezése. A mezopotámiai szabírság tehát feltétlenül aktív részt vett a kárpátmedencei agrárforradalom kialakításában és valószínűleg ők vitték ide az árpa- és a búzaszemeket és honosították meg e terményeket. Az állattenyésztésben a juh és a hozzátartozó és mezopotámiai eredetű "puli" kutyánk volt a délről bevándorló subar-szabírok útitársa.

E sorok írójában felmerült az a gondolat, hogy a két "szabír élettér" közvetlen kapcsolata nem a Balkánon át bonyolítódott le, hanem a mai Fekete-tenger partvidékéről – a Duna-Olt mentén.

A négykerekű kocsit már készíteni tudták és a vízi utakon való szállítás eszközeit is ismerte a neolitikum embere. Az erdélyi rézbányák érckészletének esetleges leszállítása is éppen azért feltételezhető, mert a későbbi időben - mint majd látni fogjuk - nemcsak Mezopotámiába, hanem még Egyiptomba is szállítanak nemesfémet a kárpát-medencei - szintén őshonos - rézkor szabírjai.

A mezopotámiai subar-szabíroknak a kárpát-medenceiekkel való etnikai azonosságát azok a "gravettiek" biztosítják, akik a Kaukázus alatti "melegágyból" évezredek folyamán szivárogtak be a Kárpát-medencébe és ott megtelepedtek. Az észak-mezopotámiai szabírok is ugyaninnen - a kaukázusi "melegágyból" erednek, hiszen ez volt a legközelebbi terület a már ismert "etnodinamikai nyomás" levezetéséhez. Megtelepednek a Kaukázus déli lába alatti folyók mentén, és ott kialakítanak öntözőcsatornás földmívelést és művészi kerámiájuk tanúskodik kultúrszintjükről. A kerámiáknál azonban igen fontos megjegyezni azt, hogy az a kárpát-medencei kerámia, melynek formája és díszítése azonos a mezopotámiai kultúrkörök kerámiájával, nem kereskedelem útján került a Kárpát-medencébe, hanem helyi anyagból készült. Ez pedig azonos emberi képességekre, azonos műveltségre utal, ami csak és kizárólag közvetlen népi kapcsolat útján jöhet létre. Itt most feleslegesnek tartjuk felsorolni a részletes és műveltségi körökbe osztályozott kultúraegyezést, hanem ezekből azt a következtetést vonjuk le, hogy:

a mezopotámiai és kárpát-medencei azonos népetnikum az újkőkortól kezdődően szoros kapcsolatban állt egymással, miután az újkökor hajnalán ez az észak-mezopotámiai SUBAR-SZABÍR nép tömegesen megtelepedett a Kárpát-medencében, ahová magával vitte déli hazájában kialakított és elsajított tudását és kultúrvívmányait.

A tordosi nyelvemlékek (i. e. 5200) a két nép közötti nyelvazonosságot bizonyítják és valószínűsítik a gondolatközlés legelső írásba foglalását. De itt, az írás megjelenésénél, a figyelmes kutató gondosságával kell megvizsgálnunk a tatárlaki leiéteket. Ugyanis Torma Zsófia által kiásott - majdnem 11 000 – tordosi leletanyagon - a cseréptöredékeken és a korongocskákon rovásszerű jelek láthatók, melyekről az 1875-ben dolgozó régésznő határozottan felismert négy ősi, székely rovásjelet. Most Forrai Sándor, a tatárlaki képírásos anyagkorongocskák egyikén felfedezte a székely rovásírásunk Z, Ny és GY betűit. Két ásatás adataiból "hét írásjel" a máig élő rovásírásunkból. Sohasem kerestük írásbeliségünket. Torma Zsófiától, 1875 évtől kezdve ástak Erösdön a Székely Nemzeti Múzeum irányítása mellett néhány évig. Aztán Roska Márton rendezi az anyagot, mely utána csaknem 100 évig ládákban hevert, mint halott anyag.

Miután VLASSA 1961 -ben Tordostól 20 km-re lévő Tatárlakánál megtalálta azt a három agyagtáblácskát, melyeknek egyike az itt hivatkozott "tatárlaki amulette", 1968-ban Vlassa újra rendezte a Roska által regisztrált Tordosi anyagot, és megtalálta azt a korongot, melyet Roska is említ és amelyen - Harmattá prof. tudósítása szerint - "huszonhat írásjegy" található. Sajnos egyetlen magyar szakember sem tartotta fontosnak ezeknek az írásjeleknek a rovásíráshoz való hasonlítását vagy azzal való egyeztetését, így veszejti el a még ma is otthon uralkodó "finnugorizmus" a magyar eredetkutatás legfontosabb bizonyítékait.

Minden ellenkezés és ködösítés ellenére azonban kétségtelen az, hogy a Kőrös-kultúrkör embere MÁR ÍRT. Kevés leletet tudunk felmutatni, mert keveset kutattunk. Keveset ástunk, hiszen a Habsburg uralom idején Erdély nem tartozott a magyar kormány hatáskörébe. Ha valami archeológiai lelet onnan előkerült, azt Bécsbe kellett bejelenteni. De az a kevés, ami van, bizonyítja az írástudást. Ha pedig rovásírást is használtak, azt feltétlenül fapálcákra rótták, A fa elpusztul az évezredek korhadásában.

Ami megmaradt agyagba nyomva, az is eléggé tanúsítja azt, hogy a mai napig az emberiség első írása a tatárlaki amulett imádsága.

Lehetséges, hogy ez az írástudás a Mezopotámiából a Kárpátmedencébe és Erdélybe is érkező subar-szabíroknak talán magasabb tudásszintje következtében keletkzett, de magát az írást az őshonos fejlődés hozta létre, az őshonossá lett tudás termelte ki. Ugyanis, ha Mezopotámiában írtak volna ebben az időben, úgy ezt megmutatná a Mezopotámiában kiásott óriási mennyiségű leletanyag. Főképpen az a sok kerámia, melyet éppen a díszítő elemei után csoportosítottak a különböző újkőkori korszakok idejébe. A Körös-kultúra kerámia anyaga főként a mezopotámiai, özönvíz előtti Al-Ubaid korszak anyagával egyezik. Ez a katasztrófa - az eddigi vélemények szerint - az i. e. 5. évezredben pusztította el Mezopotámiának déli településeit. A rétegtani vizsgálatok szerint a mai Perzsa öböltől kb. 150- 200 km távolságban észak felé terjedő területen volt ez a vízözön, mely - Sir Leonard Wolley szerint - teljesen megváltoztatta a két folyó országának etnológiai képét. Új népek jelennek meg Mezopotámiában, akik összeötvöződött és igen magas szintű műveltséget fejlesztenek ki. Ezt a népet nevezi a mai szakirodalom SUMER-SUMÍR népnek.

Majd látni fogjuk a IV. fejezetben azt, hogy a mezopotámiai - már sumímak nevezett - népségnek az a része, melyet a szakirodalom JEMDET NASR néven különböztet meg - az özönvíz természeti katasztrófája után - a Kárpát-medencéből jött és véglegesen megtelepedett Mezopotámiában. Indokolásaimban hivatkoztam arra, hogy ennek a népnek hiedelmében még a zsugorított temetkezési rítus is azonos a kárpát-medencei szokásokkal. Ugyanúgy az Isten-Anya tisztelet is, mely az Isten- Anya szobrok készítését behelyettesítette a "vigyázó két szem" idolokkal és oltárokkal, miként azt a mezopotámiai subarszabírok vidékén épített TEL BRAK-i "szem templom" mutatja.

Ugyanez a nép kezdi az írást is Mezopotámiában, de éppen olyan jelekkel, mint amilyeneket a tordosi korongon találunk -jó 1000 évvel korábbi szerkesztésben.

Közel-Kelet és a Kárpát-medence térsége - mint élettér és mint "őshaza" - egymástól el nem választható, mert az özönvíz utáni időszakokban az állandó kapcsolat nemcsak a népcserében, hanem az anyagbeszerzésben és kereskedelemben is megmutatkozik. Nem kell mást említenünk, csak azt az egyetlen valóságot, hogy Eurázsia összes aranybányái között az egyetlenek a Kárpát-medence erdélyi érclelő helyei, ahol "tellur" tartalmú az aranyérc. Az a tény, hogy a Mezopotámiában eddig kiásott aranytárgyak (az UR városi királysírok anyaga) mindegyike ebből az erdélyi aranyból készült, talán elegendő bizonyítékként szolgál a két tér állandó kapcsolatára. De Tutenkamon aranykincsének anyaga is ugyancsak innen való, és amikor a 2. évezredre fordul a mezopotámiai történelem, és a feketefejű sémiták rövid ideig uralomra jutnak (I. Sargon kora), megszűnik az aranyszállítás. Sir Wolley szerint az ebből a korszakból származó sírokban alig találni egy-egy rézgyűrűt vagy rézkarperecet. Aranyat soha.

Ez a Közel-keleti - mezopotámiai - "őshaza" azért is sorsdöntő számunkra, mert ez biztosítja a hun-avar népekkel és az Álmos Árpád-i őseinkkel való népi homogenitásunkat és az eddig szétszabdalt etnogenezisünket egybefoglalja. Ugyanis az özönvíz után a Kárpátmedencéből érkezett és a szakirodalomban Jemdet Nasr népnek nevezetteken kívül, a Káspi-térségben lévő ARATTA állammal állanak kapcsolatban és prof. Kramer fejtette meg annak az ékiratos agyagtáblának a szövegét, melyben az azonos Anyaistennöt tisztelő és a sumir INANA kultuszt gyakorló UNUG-KI és ARATTA uralkodói, termékeik kicserélése érdekében, egymással, azonos nyelven és azonos írásban, leveleznek. Káldeától Ister Gámig I. c. könyvemben ismertetem bőven ezt a témát és bizonyítom, hogy ARATTA királya is SUBAR-SZABÍR. Tehát a mezopotámiai "őshaza" kutatás által megtudjuk azt, hogy a Káspi-Aral élettér is a "sa- Pir -ok a "naparcúak" birodalma és így nem csodálkozhatunk Sztrabo - már említett közleményén, amikor MEOTISZ néven az ARAL-TÓ déli területeit nevezi. (Éppen azt, ahonnét előkerültek a tegcsodálatosabb "szkíta aranykincsek".)

A Közel-keleti "őshazánk" élettere azonos a KU-MAH-GAR-Ri- ES-MA - előbbiekben ismertetett - "erős, hatalmas nemzetség birodalmával". Vagyis Mezopotámia – Adzsem – Káspi – Aral térség és Közép Ázsia. Csakis ennek a hatalmas nemzetség létezésének valósága indíthatta a mezopotámiai sumirokat arra, amikor a feketefejű sémita-akkádok (Hamurabi) diktatórikus terrorja nyíltan és a megalkotott sémita törvénnyel kiirtásukra törekszik, észak és észak-kelet felé, vagyis régi hazájukba menekülnek. De a subar-subir-szabír földön alakult meg NIMRUD-nak az az országa is, ami későbben AS-URU (Asszíria) néven kerül be a történelembe. (The Interpreter ~s Dictionary of the Bible, Abingdon Press N. 551. old. Nimrud alatt.) Ugyanitt azok a KASSITA-KUSITÁK (sémita akkád nyelven KASSU), akik megdöntik Hamurabi sémita uralmát, szintén Nimrud fiainak, azaz KUSITÁKNAK vannak identifikálva. Tehát még a hivatalos biblikusok is elismerik a nimrudi hagyománnyal élő mezopotámiai nép KUS Ősnevét.

Sajnos a hajdani Nimrud-ország - AS-URU - mint Asszíria – fél évezred leforgása alatt teljesen átveszi a feketefejűek sémita ideológiáját, és az északon (a Kaukázus déli részénél) települt subar-szabírok pusztításával foglalkozik legfőképpen. I. e. 612- ben végződik be a történelemnek ez a talán legvéresebb fejezete, amikor Ninivénél az egyesült kusita népek (akiket a görög írók médeknek, szkítáknak és egyéb sok névvel illetnek) végleg legyőzik ezt a sémita ideológiájú asszír uralmat.

Dr. Bobula Ida nagyszerűen adatolja a sumír gyökerű népek vándorlását, és kimutatja, hogy a "subar"-nak nevezettek tulajdonképpen azonosak a régi káld-kus néppel. "A Sumír-Magyar Rokonság" c. könyvében (Bs. As. 1982) "A Mágusok Vándorlása" c. fejezetben - az adatforrások halmazát sorolja fel a sumír tudáskincset megőrző "tudás népének" küzdelmében, akiknek végső bástyája a VAN-TÓ melletti Káld királyság lesz, ahol megélik hatalmas ellenfelüknek - az Asszír Birodalomnak a bukását is. A történelem nehéz fejezetei közé sorolt annak a sumír népnek élet-halál küzdelme, mely közel-keletiőshazánkat" kialakította, és itt megteremtette azt a magas kultúrát, melyből az emberiség a következő évezredekben táplálkozott.

Érdemes felvázolni és megismerni sokoldalú műveltségüknek részleteit és tudni, hogy

* * *

MIT TARTALMAZ A SUMÍR KULTÚRA...?

Meg kell ismernünk a ma sumírnak nevezett káld-kus népnek a tudáskincsét azért, mert - a földszerzés és megtartás mellett - az akkád-sumír élet-halál harc valóságos indoka az akkádok részéről: a tudás megszerzése és a sumírok részéről: a tudáskincs megóvása volt. A sémita-akkádokat minden szakmunka „a sivatag feketefejű nomádjainak nevezi, akik csoportosan hagyták fel a sivatagkömyéki csavargó életüket, hogy beszivárogjanak a gazdag és velük határos sumír városokba – főképpen Alsó-Mezopotámiában" (Cassin, Bottéro, Vercoutter id. m. 82. old.) Ezt a műveltséghiányukat sok évszázadon át meg is tartják, és ez annak a jele, hogy nem bírták megszerezni a sumírok tudását. Nem kell másra hivatkoznunk, csak az első sémita uralomra, amit I. Sargon alapított AGGADE városában. Ez az ún. „akkád dinasztia" 150 évig uralkodott, de sem kerámiát, sem fémipart kitermelni nem tudott, hanem híressé tette nevét a történelemben a népek öldöklésével és a sumír városok – köztük NIPPUR - elpusztításával.

Pontosan ellenkező helyzetet találunk a sumíroknál, akik valóban hatalmas műveltség kifejlesztésével - kinccsé tették a TUDÁST. És itt meg kell jegyeznünk azt, hogy a sumír időkben a TUDÁS többet ért az aranynál. Tehát pontosan mai korszakunk ideológiájával ellenkező volt a társadalmi felfogásuk. A fent említett munka szerzői a sumír társadalom legnagyobb felfedezésének a kozmológiát vélik. Vagyis azt az intelligens elgondolást, mellyel a természeti erőket a világot teremtő "Hatalmas" kozmikus részeinek tartották és - megszemélyesítve őket – a világ rendjének, ritmusának, minden történésnek irányítóiként és felelős végrehajtóiként iktatták be mindegyiket hiedelemvilágukba. Ennek pedig egyenes származéka az a társadalom volt, mely az erkölcsös életét, jogtiszteletét és társadalmi rendjét is ennek a hatalmas kozmikus törvénynek szerves részeként hitte.

A mindenkori uralkodó pedig az "ég küldötte", az "Ég fia" volt, akinek karizmatikus hivatása, munkája és rendelkezései is a Természet Nagy Rendje szerintiek és ahhoz alkalmazkodók voltak. Szaknyelven maTEOKRATIKUS uralmi rendszrnek nevezzük ezt az államformát, mely a földi társadalmat az égi társadalom kiegészítő részének tekinti és mind a kettőt egyformán az EGYETLEN ISTENI ERŐ alá rendelve hiszi. A sumírok "EGYETLENÉ" néha TE-RAM-TU formában van megnevezve, de általános neve AZ. Az „egyistenhit" tehát szintén vallásfilozófiájuk tartalma. Ez az „egyetlen" - AZ - pedig a kétszeres háromság szimbóluma szerint uralja az „égi" és a „földi" szentháromságot.

Ugyanis az égen és a földön egyformán ATYA-ANYA-GYERMEK (fiú) a társadalom jelképes megnyilatkozása. Ezt a "kétszeri hármasságot" (vagyis a hatágú csillagot) megtaláljuk az emberiség első törvénytáblájának homlokán, ami UR-NAMMU sumír papkirály idejének terméke (i. e. 2200). Ennek a szimbólumnak vallásfilozófiai értelme a sumír hiedelemben: „miképpen a mennyben - úgy a földön is". A „tudás" -jobban mondva, „az égből szerzett tudás" neve: MAG. Minden, ami ebből ered - az a MAG-I. így lett a sumír vallás neve: MAG-I-A, vagyis "a tudásból való".

A sumírok vallásába - a MAGIA-ba tartozik - az örök élet hite. Az „Istenes élet itt a földön" - a mi földi hivatásunk teljesítéseként - ennek az „örök életnek" a földi része.

A vallásgyakorlathoz, a kultuszok törvényeinek teljesítésében pedig ott találjuk az emberek egészségének ápolását, a gyógyítást, a különféle gyógymódok és orvosságok ismeretének tanítását, tudósok nevelését. Ugyancsak a „templom"-ban vannak az írástudók iskolái is.

Agyagtáblákra írtak. Kifejlesztettek egy tökéletes ékírást, melynek rendszere a nyelvük minden ragozó különlegességeire megfelelő írásjelekkel rendelkezett. Ez a tökéletes írás tette lehetővé azt, hogy irodalmuknak gazdag hagyatékát sikerült a szorgalmas kutatóknak kiásni a homok alól. Majdnem egymillió agyagtábla hever a különféle múzeumok pincéiben. Ezeknek 10 %-a sincs megfejtve. De azokról, melyeket ismerünk, máris oly hatalmas tudás és műveltség olvasható le, mely ámulatba ejti a mai tudósokat. Csak néhányat említünk ismertetésül.

Ránk hagyták a „nagyítóüvegek" készítésének receptjeit és így meg tudjuk érteni, hogy csillagvizsgáló teleszkópjaik voltak. Ugyanis - az eddig ismert és csoportosított ékiratokból – látjuk, hogy kb. 3600 csillagképnek adtak nevet. Vagyis ismerték az „ég könyvét". (így nevezték a csillagos égboltot.) Ezekután azon sem csodálkozhatunk, ha észrevesszük, hogy pontosan ismerték naprendszerünk planétáit és azoknak a Nap körüli mozgásidejét. Pl. a Merkúr általuk lejegyzett és bemért ritmusa és a mai pontos asztronómikus Merkúr Nap körüli keringésének ideje között összesen "négy" másodperc különbség található. Ők osztották be a kört 360 fokra és nem a "tízes", hanem a „hatvanas" számrendszerrel dolgoztak. Ismerték a föld precessziós mozgását, és aszerint jelölték ki a sarkcsillagot. Ránk hagyták a híres NIPPURI KALENDÁRIUMOT, melynek időszámítása a BIKA-Korszaktól indul. Nippurban és Sippárban volt a legnagyobb asztronómiai központjuk. Prof. Hilprecht állapította meg, hogy ezen a két helyen talált csillagászati feljegyzések alapszáma 12 960 000 volt, ami az ún. "nagy napciklus" (a teljes precessziós kör) 25 960 évnek az "ötvenszerese". Pontos efemeriseik voltak.

Nagyszerű következtetés végezhető az orvostudomány és gyógyítás terén a ránk maradt farmacopeáikból, ahol gyógyfüveik, fürdő- és teavíz receptek találhatók. Sebészeik is voltak, és rájöttek, hogy a betegségek okozója a testben lévő és az egészséget megbontó, szemmel nem látható idegen élőlény (a bacilus és vírus). Ezek ellen küzdöttek. Vizeletvizsgálatot is tudtak végezni. Pestis nem volt náluk, mert a gennyes kiütéses betegségeket az Anya-Istennő zarándokhelyein (mint ISIN-Lourdes) tenyésztett „szent kutyák" (KUAS) nyálával gyógyítottak. (A mai tudomány megállapította a kutyanyál gazdag antibiotikum tartalmát.)

Földmívelésüket öntözöcsatornákkal végezték, és a társadalmukat teljes gondossággal látták el élelemmel. Búzát, zabot, rozsot, kölest termeltek. Lisztet készítettek. Kenyeret ettek. Datolyapálma gyümölcséből mézet és bort készítettek. Főleg juhtenyésztésük volt, de a szarvasmarha és a kecske is bőségesen részt vett a szocialista módon megszervezett termelésben.

Az iparuk ismerete ad az utókornak pontos képet kultúrszintjükről. Nagyszerűen értették a tej feldolgozását. Vajat, sajtot készítettek. Gyapjú- és lenfonalakból szőttek anyagot, és bőriparukkal külkereskedelmet bonyolítottak le. Háromféle sört gyártottak és a népital - a víz mellett - a sör volt. Dúsan díszített, művészi kerámiáikat kézzel is és koronggal is formálták. Fémolvasztó kemencéik is voltak. Ötvösművészetük máig is csodált.

Legelterjedtebb iparuk azonban a téglakészítést volt, melyet kiégettek és a különböző uralmak ismertetőjegyeivel láttak el. A téglagyártók védőszentjét KABTA-nak hívták, éppen úgy, mint a tégla fából készített formáját - a "kabta-fát".

Hétemeletes templomokat (zigurrat) építettek téglából. Ők a feltalálói a "téglaíves boltozatnak", de ismertek egy gyorsan kötő habarcsot is. Ur városában rendszeres terv szerinti településeiket ásta ki Sir Woolley. Emeletes lakóházak sorakoztak a széles és kövezett utcákon már az i. e. 4. évezredben.

Fémiparukról dicsekszik az utánuk megtalált sok réz, bronz, ezüst és aranytárgy.

Rendszeresített mértékegységeik voltak a hosszúság, űrtartalom, terület és súly mérésére. Érdekes, hogy az angolul beszélő világ használja ma is a régi sumír mértékegységeket.

Sorolhatnánk még sok oldalon keresztül tudáskincsük részleteit, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy megértsük Hérodotosznak azt a kétségét, hogy az ősi tudást őrző máguspapokat „nemzetségnek", vagy csak egy törzsbe tömörült tudós csoportnak kell felismerni...? A „Tudás Népének" fiai voltak, akik apáról fiúra adták át a „tudás" kincsét egymásnak.

Csodálatosan fennmaradt hiedelemviláguknak az a része a magyar néphitben, amit a TURUL" cím feletti rézszobor képe mutat. Itt két szarvas között a „párduc fejű hatalmas madár" látható, mely a sumír hiedelem szerint a téli napfordulókor elgyengült Napot - a csodafiúszarvast - magasba emeli. Az újraéledő nap neve sumírul TUR-UL (tur-ullu). Itt van a mi Turul mondánk eredete és - 1 . Istvánig - az Árpád-házi uralkodóink karizmatikus hite, mely szerint az uralkodó az „ég fia".

Amikor a sémita akkádok és a sémitává lett asszírok tervszerűen megkezdik a sumírok és subar-szabírok irtását, a nép észak felé - a Káspi és a kaukázusi térség felé - menekül.

Hosszabb-rövidebb ideig sikerül itt-ott államot alakítaniuk. Ennek lehetőségét az eddig tárgyalt hatalmas tér egynyelvűsége tette lehetővé. Az átmentett tudás és az egynyelvűség biztosította a „nagy, hatalmas nép" utódainak a megmaradását annyira, hogy még ÁRPÁD és ÁLMOS idejében sikerült oly erős néppel visszatelepedni a Kárpát-medencébe, mely népnek bátor, vitéz és jól kiképzett hadserege a pozsonyi csatában - Európa egyesült hadseregét is legyőzte.

Őstörténeti barangolásunkban azonban itt most új fejezetet kell nyitnunk és felderítenünk azokat az eddig elködösített történelmi tényeket, melyekből megismerhetjük azt, hogy milyenek voltak

VI.

AZÁLMOS-ÁRPÁDI HONFOGLALÓK KIALAKULÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI.

Ebben a kutatásban ki kell zárnunk minden „finnugorosítási és eltörökösítési" törekvést. A finnugorizmust már felszámoltuk. Most azt kell felismernünk, hogy a magyar nyelvnek és a magyarságnak mint etnikumnak a törökségbe való beillesztése azért nem sikerült, mert a magyar nyelv és a magyar nép régibb és ősibb, mint a török.

László Gyula szerint baj van a török őshazával, mert azt eddig megtalálni nem sikerült. Csak feltételezésekre alapul, melyek igen labilisak.

A török őstörténet kérdései sokkal kidolgozatlanabbak, mint ajinnugoroké, és így sok a kérdőjel Például fel sem vetődött a török nyelvek esetében, hogy az is valamilyen közös közvetítő nyelvként alakult volna ki"... írja. (Id. m. 97. old.)

Ugyanitt felteszi azt a kérdést is, hogy: "HOL VOLT az a török őskultúra, amely két nagy csoportra oszlott, és meddig tudjuk időben visszafelé követni...? A „nyelvtudomány" eddig elfogadott azon megállapítására teszi fel ezt a kiértékelő kérdését, mely szerint a török nyelvek az oguz és az ogur törökség csoportjára oszlanának és a magyar nyelvben lévő török szavak nagy része is az oguz ághoz tartoznék. Nyelvészeink persze bele vannak ragadva a finnugorizmusba és azt tanítják, hogy őseink midenünnen összeszedegették nyelvüket. Bármelyik "finnugoros" szerző szófejtő szótárával tanácskozunk, láthatjuk, hogy nyelvünk szavainak 80%-a - szerintük - más nyelvekből "kölcsön vett" szó. De kérdezem: hogyan lehetett az a sok nyelvet beszélő angol nyelvtudós - Sir John BROWING - más véleményen...? Hogyan írhatta nyelvünkről azt, hogy:

"A magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött és struktúrája visszanyúlik arra az időre, amikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai logikával, harmonikus összeilleszkedéssel, ruganyos és erős hangzatokkal.

Az angol ember büszke lehet anyanyelvére, mely az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredetén meglátszik az a különböző nemzetektől származó réteg, melynek összességéből kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen a viharok a legcsekélyebb karcolást sem hagyták. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz és nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb monumentje egy nemzeti egyeduralomnak és szellemifüggetlenségnek." (The Poetry of Magyar.)

Talán meg kellene fordítani a nyelvtudomány által alkalmazott módszert, és azt vizsgálni, hogy pl. a magyar nyelvben török "kólcsönszónak" vélt szavak nem magyar "kölcsönszavak"-e a törökben...? Minden munkámban azt igyekezem bizonyítani, hogy a mai sumírnak nevezett nyelv volt nyelvünknek, tehát a magyarok nyelvének nyelvemlékekkel ellenőrizhető és bizonyítható, 5000 év távlatában megtalált ősi formája. A ma sumímak nevezett ösnyelv és a ma beszélt magyar nyelvünk nyelvtanának azonosságát dr. Varga Zsigmond bebizonyította és a MTA munkáját (Ötezer év távolából) 1942-ben a nagydíjjal jutalmazta - elismerve a két nyelv nyelvtani azonosságát.

Dr. Gosztonyi - aki egész életét a sumír nyelvvel való foglalkozásban töltötte, és a sorbonne-i École Francaise des Hautes Études tanára volt csaknem három évtizeden át - ebben a tárgyban írt szakkönyvében - a szótári azonosság és hasonlóság bemutatására felsorol kb. 1000 sumír szót. (Gyök, rag és képzők.) Ez az 1000 szó hangtanilag és jelentésben a mai magyar nyelvvel csaknem 70%-os egyezést mutat. Ugyancsak felsorolja a sumír nyelv alaktani és nyelvtani jellegzetességeit, és azokat 22 nyelvvel hasonlítja össze. A sumír nyelv 53 nyelvtani jellegzetességéből 51 van meg a mai magyar nyelvben és csak 29 a törökben. Tehát ez is ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar nyelv gazdagabb, mint a török és csak az adhat kölcsön, aki "gazdagabb". (A megnevezett munka: C. G. GOSTONY: Dictionnaire d'etimologie Sumerienne et Grammaire Comparée. Paris, 1975.)

Gosztonyi nyelvészeti bizonyítékai is alátámasztják azon állításunkat, hogy a Kárpát-medence-Közel-Kelet nagy térségében, idecsatolva Közép-Ázsiát is, a ma sumírnak nevezett nyelvnek - az ázsiai ragozó nyelvek hangtana szerinti formája volt az az idióma, amit egynyelvüségnek mondunk. Ezzel a módszeryáltoztatással pedig minden probléma megszűnik, melyet a „finnugorosítás" és „törökösítés" köde okozott Álmos-Árpád honfoglaló népének kialakulásában. De az avarok identitása is tisztázódik, és László Gyula valóságot állított, amidőn az i. sz. 670 körül a Kárpát-medencébe érkezett "avarokat" is magyar nyelvűeknek Ismerte fel. Feleletet kap Ligeti Lajos is, amikor a török nyelv vizsgálatánál azt mondja:

"A legszembetűnőbb az alaktani vizsgálatok elmaradása, az egyes fontosabb török nyelvek történetének feldolgozása... A török szókészlet történetének kutatása még a kezdet kezdetén tart... Honfoglalás előtti török jövevényszavaink olyan török nyelvekből és nyelvjárásokból származnak, amelyeknek ebből a korból nincsenek más emlékei." (A magyar nyelv török kapcsolatai és ami mögöttük van. Bp. 1977.)

Ezek szerint a magyar szavak képezik a "török" nyelvemlékeket. Nem fából vaskarika ez a következtetés...? Lehet ezt a módszert "nyelvtudománynak" nevezni...? De Ligeti agyafúrtsága igazolja a mi javasolt azon módszerünket, mely szerint a sumírnak nevezett "mah-gar" nyelvet kell minden "törökség" alapnyelvének felismerni, mert a dialektikus változások erre az ősnyelvre vannak felépítve. így kap igazat Bíborban született Konstantin is, amikor azt állítja, hogy a kabarok, kazárok és magyarok nyelve csak szintén nyelvjárásilag különbözött egymástól.

De térjünk vissza László Gyula téziséhez. Az i. sz. 670 körüli „első" magyar honfoglaláshoz, amit eddig "avarnak" ismertünk. Az egynyelvűség ékes bizonyítéka a szarvasi avar tűtartó rovásírásos szövege, mely magyarul beszél - még akkor is, ha a hazai finnugoristák elhallgatják a megfejtését. Ennek ideje kb. i. sz. 600. Az "egynyelvűség" valósága pedig beleszól az eredetkérdésbe is. Ugyanis - ha Fehér M. Jenőnek adunk igazat, aki azt állítja, hogy Baján "avarjai" a Pártos Birodalomból települtek a Kárpámedencébe, és főleg manicheus vallású, a sasanidaperzsák által üldözettek voltak - csakúgy a mah-gar (sumír) nyelv valamelyik dialektusát beszélték, mint azok, akik az Araltó környékén feltételezett avar őshazából juthattak be a Kárpát- Honba. A sumírnak nevezett egynyelv használatát bizonyítja a néppel beérkezett sumír hagyomány. Ugyanis az Ister-Gami szentélyben a falra festett 14 oroszlán ősiségét az említett „DESATÍR" nevű mágus-kánonban leljük meg, melynek eredete .dzsemben van, tehát a nimrudi örökség tartozéka. Ez a hagyomány egyik részlete. A másik - az a misztikus kalendárium, mely az Ister-Gami oroszlán-szimbólumokon található, ahol is az életfa 19 fokos elhajlása pontosan megjelöli - a precessziós időszámítás szerint - a szentély építésének idejét és ez egyezik László Gyula régészeti adataival. (Bővebb felvilágosítást ad: Az Ister-Gami Oroszlánok Titka c. könyvem.)

Az álmos-árpádi magyarság kialakulásában döntő szerepe a napról napra erősödő Mámnak van. Ugyanis ez a kegyetlen hódító hatalom, a mai Irak és Irán déli részéről kiindulva – egyre gyorsabb ütemben tör észak felé. És itt most sorba kell vennünk a honfoglalóknak, krónikáink által ismertetett népelnevezések szerinti történetét, vagyis azt, hogy miképpen tudtak kiszabadulni az arab hódításból, és tulajdonképpen mi volt kialakulásuknak és „új honfoglalásra való indulásuknak" az indítéka...?

Kezdjük a szabírokon.

Mindenki által ismert és tudott dolog az, hogy álmos-árpádi honfoglaló magyarság egyik nép-összetevője a szabírság volt, bár Bíborban született Konstantin császár (i. sz. 905-959) az egész magyarságra (akiket ő "türk" néven különböztetett meg) mondja, hogy azelőtt őket SABARTOIASPHALOI néven ismerték.

Ebben a görög szóban az első rész kétségtelenül a sabarszabír népre vonatkozik. A második részre - "asphal" - igen sok értelmezés van forgalomban, de senki sem gondolt még arra, hogy éppenúgy „alsó" a jelentése, miképpen az „alsó ZAB" folyót nevezik az arabok „Zab el asphal" néven. Tehát valószínűleg, hogy a "SABAR ASPHAL" a Kaukázus alatti szabírság megkülönböztető neve volt, hiszen a Kaukázus felett is volt SABIRIA. Boldogult tudósunk - dr. Padányi – DENTUMAGYARIA c könyve igen sok adatot bizonyít a szabírság történetében, és ha az ö adatait kiegészítjük dr. Bobula azon kutatásaival, melyben a „magyar vándorlásokat" írja le a kaukázusi térben, hivatkozva arra is, hogy "a korai orosz krónikák - több évszázaddal a bizánci írók után - még a Kaukázust MAGYAR HEGYSÉGNEK hívják" - láthatjuk, hogy a Sumériából indult MAD-AR (magyar) és a Kaukázus alatti térben (SUBARTU) élő SUBAR-SZABÍR nép összeötvöződésének folyamata történik meg a vándorlás hosszú évszázadai alatt. Dr. Bobula hivatkozik Theophylaktos Simonkattesre (i. sz. 610-640 körül), aki leírja az Arménia délnyugati részén lévő MATZAR-MAGYAR város várának újraépítését i. sz. 587. évben. Tudjuk azt is a szabírokról, hogy nagyszerű tudásukkal a legkiválóbb harci eszközök kitalálói és építői voltak, amiért az egymással hadakozó bizánci és perzsa uralmak egyformán versengtek szövetségükért.

A szabírok nyelvére vonatkozólag egyöntetű az álláspont. MAGYARUL beszéltek. A mai "finnugoros" történelemszemlélet azt állítja, hogy a szabírok mellett a "törökül beszélő" ONOGUR TÖRZSSZÖVETSÉG lakozott, és így született meg az „onogur elmélet", mely a Hóman-féle történelemírásra van építve.

Hóman állította azt, hogy a Kárpát-medencébe honfoglalóként érkező "onogurok szabír elemeket is hoztak magukkal", ami egy onogur többséget is jelenthet. Ezt pedig történelmi tényadatokkal igazolni nem lehet. Ugyanis: Hóman "tíz onogur törzset" említ, melyből "öt" törzs már az i. sz. 570 év körül a Közép-Volga vidékére vándorolt - azaz a Juliánus-féle "MAGNA-HUNGARIABA" költözött, ahol Juliánus meg is találta őket az i. sz. 13. században, és még ebben az időben is magyarul beszéltek ezek a „török" onogurok. Tehát jogosan tesszük fel azt a kérdést, hogy - ha törökök voltak az onogurok, a Volga mellett kitől tanultak meg magyarul az eltelt 800 év alatt...? Úgy véljük, hogy ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy az onogumak nevezett nép nem volt török, hanem MAGYAR, még azon a területen is, melyet Konstantin császár Lebédiának nevezett el.

Minden történész AL MASZUDI, arab íróra hivatkozik, aki leírja, hogy:

"Kazáriától nyugatra négy "türk" nemzet fekszik, akik eredetüket közös őshöz vezetik vissza. Nagyon bátrak és mindegyiknek királya van. Az első nemzet: BAZSNA. A második: BASjCfKA a harmadik: BAZSNAK és a negyedik: UNUKARDA." (Munn al-Dhabab. Paris, 1961.)

Ez az utolsó nemzet - UNUKARDA - lenne az onogur...? így állítják a történészek. De, ha elfogadjuk al-Maszudi írását, akkor igazat kell adni dr. Gosztonyinak, aki az idézett munkájában, a "KAZÁR SZÓJEGYZÉK"-ben közli az "onogur" népnév eredetijét így: UNUG-UR(u). Gosztonyi szerint: UNUG... a sumerjai „URUK" város ékírással írt neve és URU = VÁROS. UNUGURU = URUK VÁROSA és UNUG-URI = URUK városi, Urukból való. Al-Maszudi által közölt név: UNUG-AR-DA - a sumírnak nevezett egy nyelven - annyit jelent, mint "letelepedett URUK városiak".

Tehát semmiképpen sem török, hanem a sumériai kivándorlók, akik az évszázados öldöklés elől menekültek a Kaukázus alá és onnan a Káspi-térségbe, és - mint al-Maszudi írja:

"Tartományuknak egy része érinti a Fekete-tengert. Támadó hadjárataik Róma országáig, sőt csaknem Spanyolországig elérnek.

Uralkodnak ezeken a területeken minden más nemzet felett. Köztük és a kazárok királya között egyezség van. A terület, amelyen élnek, közvetlen Kazária mellett van."

Talán itt lenne már az ideje annak, hogy végre nem "török" szemszögből, hanem a sumírnak nevezett nyelv szerinti „egynyelvűség" valóságának és létezésének felismerésével értékeljük ki a történelmi adatokat, mert ezek az "onogur"-nak elnevezett UNUG-URI-ak megtartották a mai sumírnak nevezett MAH-GAR nyelvet. Ez pedig azonos a szarvasi tűtartó rovásszövegével is és a nagyszentmiklósi aranykincs - szintén rovásírásos - szövegével, és mondhatjuk, hogy talán éppen azért kapta a MADZSAR város és vára is ezt a nevet, mert létezett az a nyelv és nép, amelyet szintén MADZSAR-MAGYAR néven ismertek.

Ennek az URUK-i népnek észak felé való vándorlása azért is érthető, mert már évezredek óta szoros kapcsolat fűzte egybe őket a Káspi-térségben lévő ARATTA-i néppel, akikkel "egy nyelven" leveleztek az ékiratos agyagtáblák tanúsága szerint, és hiedelemviláguk is azonos volt. Egyformán INNANA Szűzanyát dicsérték és imádták. De ők hozzák nyelvükben azokat az „akkád" elemeket, melyek a mai magyar nyelvben megtalálhatók - ékes bizonyítékaként annak, hogy átélték (talán átszenvedték) a sémita Hamurábi (i. e. 1700 körüli) "nyelvújítását". Vagyis azt a diktatórikus rendelkezést, mellyel az akkád beszéd lett ennek a - kusiták által később legyőzött - uralomnak a hivatalos nyelve. Ugyanis ez az egyetlen lehetőség a magyar nyelvben fellelhető "akkád" nyomok indokolására.

A szabírokat és az onoguroknak nevezett Urukiakat azért sem lehet elválasztani egymástól és egyiket "magyarnak", a másikat „töröknek" mondani, mert Priszkhosz még Atilla életében megemlékezik az „együtt lakó onogurokról és szabírokról", mint a hunok előbbi hazájában lakó népekről, és a bizánci írók is hozzáteszik, hogy ezek a népek mind "hunok". A szabírok és onogurok tehát már Atilla életében is "Szkítiában maradt hunoknak számítanak". (A "HUN" elnevezés eredeti értelmét nem tudjuk. Ősrégi sumír-maghar szó, de a sumír szószedetekben csak az akkádok által használt jelentése található. Egyetlen régi és káld-kus-sumír név a "mul LU-HUN-GA"... azaz "a Hun ember háza". így nevezték a kaid sumírok a KOS CSILLAGKÉPÉT.)

A szabírság és az unug-uriak egyneműsége és egynyelvűsége szinte természetes indítékát szolgáltatja az álmos-árpádi nép összefonódásának. Van azonban itt a Káspi-térben még sok érdekes felderíteni való történelmi adat és esemény is.

Eddig nem sokat törődtek történészeink ÜGEK-el és Khorezmből választott feleségével - EMESÉVEL -, akinek személyéhez fűződik a TURUL MONDA, vagyis az Árpádok karizmatikus öntudata.

Anonymus Krónikájában Álmos édesanyjának apja EUNE DU BÉLI ANNI néven szerepel. Természetesen a latin szövegű krónikában ez a név is latin fonetikával van írva. Káld-sumír nyelven ugyanez a név így hangzik: ENE DU BÉLI ANNA, és jelentése: „az égi király fia", vagy „király - az ég fia". Ez az elnevezés visszavezet minket a sumír királylistának ahhoz a szövegéhez, hogy "az égi hatalom ismét az égből küldetett a földre". Ez a király KHOREZM uralkodója.

Sztrabo szerint MEOTISZ nem az Azovi-tenger környéke, hanenm az ARAL-TÓ déli része, és ez pontosan egybeesik KHOREZM állam területével. Ha "meotiszi mocsarakról" beszél a történelem, akkor tengert érteni nem lehet, mert a tenger környéke sehol sem "mocsaras". Mocsarak csak tavak, állóvizek mentén képződnek. Jordanesz írása szerint "az onogurok és a szabírok korábban a Meotisz nyugati partján laktak és így őshazájuk ugyanaz, mint Atilla hunjaié". Masudi arab író azt mondja, hogy: a kazárokat "türk" nyelven szabíroknak, perzsául kazároknak nevezik. Tolsztov szerint: "a magyar név a IX. században az Aral-tó mentén bukkan fel", (id. m. 246. o.)

A Meoüszba... azaz Khorezm-be települt őseink egyik része lehetett talán ÜGEK apjának népe, akik a szomszédos szabírkazárokkal éppen olyan szövetségben éltek a faji, népi és nyelvi homogenitás alapján, miként Kazária másik oldalán lévő Dentu- Magyaria szabír és Uruki (unugur) nemzetségek. Csakis ezen egybetartozás eredménye lehetett az, hogy Álmos majd felépíti Kievet, az acélkardgyártás központját, és az egybetartozási szövetséget északra is kiterjeszti. Ne felejtsük el azt, hogy ebben a korban is élet-halál harc tombol az "egynyelvűség" életterében.

A kegyetlen hódító arab erők nyomulnak egyre hevesebben észak felé. A kardkovácsok városának - Kievnek – kiépítése talán a közös védelem nagy tervének egyik késői része lehetett.

Ugyanis Kazária és Khorezm politikai egysége kb. 760-ig fennállt. Addig, míg Khorezmben az oda menekült talmudista zsidóság át nem alakítja a társadalom szervezetét, és a törzsi vezető családokkal való házasodás útján ki nem alakít egy feudálkapitalista és a köznépet kizsákmányoló uralmi rendszert.

Tolsztov tudósít megnevezett könyvében arról, hogy mi tortént Khorezmben, ahol a khorezmiek és a velük élő szabírság (vagy unugorság) összekeveredése útján kialakult egy niazdakista törzsi rend, mely - éppen a keveredés következtében önmagát "kavar"-nak (tehát kavart, kevert népnek) nevezi. Ezt a nevet az arab és egyéb írók aztán említik „chvar, choval, chal" néven, és a magyar krónikák "kabar" szóval emlékeznek róluk. Khorezmben ebbe a törzsi rendbe tartozó népnek megvan a saját papi testülete, akik a tudást őrizték, ápolták a hagyományokat és leírták Khorezm történetét. Tolsztov tudósít minket arról is, hogy a Khorezmbe betörő arabok éppen ezeket a tudósokat (máguspapokat) irtották. (Id. m. 9. old.) Hogy a tudást mentsék, ezek a tudósok menekülnek át legelőször Khorezmből Kazáriába az arab pusztítás elöl. Ezek mind "kavar-kabarok", mert Tolsztov úgy írja, hogy "a kabar név a Khorezmiak népneve". Lehetséges, hogy e népben kell felismernünk Álmos édesapját - ÜGEKET - is, de már a Kazáriába áttelepedett időben. Abban az időben, amikor a kazár pénzérmeken az a felírás van: „A KAZÁR KIRÁLY AZ ÉG FIA". (Tolsztov ezt így értelmezi: „az áldott kazár király úr". Helytelen fordítás.)

Tabari arab történetírónál a khorezmi papság és írástudók neve "habr" (többesszámban "AHBÁR"). Ez egy arab nyelvtechnikai szó, melynek jelentése: "írástudó, tudós" (latinul mágus és magi). Az arabok vérfürdőt rendeznek Khorezmben, és a "kabar-kavarok" után a Khorezmiben uralkodó és – Tolsztov szerint - "egy sajátságos szinkrétisztikus judaizmust kialakító" uralkodó osztály is áttelepedik Kazáriába. Ezzel - amit a kazáriai „Bulán-Korszaknak" neveznek a történészek - indul meg Kazária judaizálása. Ettől az időponttól kezdődik a talmudista zsidó papságnak Kazáriába való tömeges bevándorlása - Tolsztov szerint - főleg Bagdadból és görög földről.

Az álmos-árpádi nép kialakulása tekintetében új képet állítunk az olvasó elé. Ugyanis Adzsemből a régi Khorezmbe vezet a nimrudi hagyomány és a Csodaszarvas mítoszi ereje még abban az időben, amikor a khorezmi uralkodó is az „Ég Fia" volt, és a társadalmi rendet nem változtatta meg a Tolsztov által említett szinkrétisztikus judaizmus. Az i. sz. VIII. és IX. század történelmi eseményei, melyek Káspi-Kaukázus terében lezajlottak, valóban csodává avatják az álmos-árpádi nép további sorsát.

Ugyanis - Kazáriában a VIII-IX. század fordulóján – Artamonov tudósítása szerint - egy talmudista államcsíny történik, ami annyit jelent, hogy az uralkodó - Obadja - a talmudista zsidó a paságra támaszkodva, eltörli a vallásszabadságot, és az állami törvénykezés alapja a Talmud lesz. Kazáriában a nép forradalomba lendül, és abban részt vesznek a Khorezmből oda települt „kabar-avarok" is. A forradalmat vérbe fojtják az idegen zsoldosok, és a "kabarok" nyugatra menekülnek. (Régi hazájukat - Khorezmt - már elfoglalták az arabok, és ott a nép már muzulmán lett.)

Az álmos-árpádi - népi és nyelvi azonosságúak helyzete – a honfoglalásra való indulás előtt - a következő volt:

Álmos Kiev ura. - Kazáriától nyugatra vannak a kazár szövetséget megszakító URUK-iak (unugurok), és mellettük Dentu- Magyaria szabírjai. Ezekhez csatlakozva települtek az Azovitenger környékén a Kazáriából menekült "kabar-kavarok" – akik a Khorezmből átmentett tudást őrző "írástudók" utódai. Mindezek a népek mentesek az izlám és a judaizmus tanaitól. Nagyrészük nesztoriánus és a manicheus vallást törzsi rendszerbe szervezett "mazdekista". Mindnyájan egyformán "tisztelik az elemeket, de csak azt az Egyetlent imádják, aki az eget és a földet teremtette". Az Egyetlen Élő Istenhez, a Nap felé fordulnak, és ősvallásuk Istenasszonya a Boldogasszony.

A Bölcsek bölcse - Álmos - tisztán látja a helyzetet. Ismeri a nagy, hatalmas népének még megmaradt erejét és hitét, mely eddig megszabadította mindnyájukat a judaizmus és az izlám harapófogójától. Talán isteni sugallat útján jut arra a felfedezésre, hogy ebben a térségben a nép élete veszélyben van, mert vagy meghajtja fejét, beadja a derekát az idegen erőszaknak és oda felszívódik, vagy - ha háborúba indul és ellenáll - akkor a túlerő legyőzi mindnyájukat. Kitér tehát minden támadás elől.

Ügyes diplomáciával elhárít minden ellenkezést, és készül a Kárpát-medencébe való áttelepülésre. A bölcs Álmos azzal a tettével, hogy fiát - Árpádot - az ősi szertartás szerint pajzsra emelteti, az ősvallás melletti hitvallást hideti: a már egyesült és szövetségbe tömörült népének, akik egyformán titokként őrzik a honfoglalásra indulás elhatározását, melyért dolgoznak és készülnek. A talmudista rendszerű Kazáría minden igyekezete az hogy fenntartsa az eddigi szövetséget Álmos népével. Ígéretek és fenyegetések halmaza következik, és amikor a nagy nép elindul a Kárpát-medence felé, a kazáriai talmudista hatalom fizetett és zsoldos „besenyői" ellen kell a jó kievi magyar kardoknak hadakozni. De a Honfoglalás megtörtént.

Dr. Zakar András írja „A kazáraiai államcsíny" c. munkájában azt, hogy Almost üldözte a kazár talmudista bosszú, s ha „áldozat" lett, úgy nem népe „áldozta fel", hanem a bosszú érte utol. A történelemben minden lehetséges. A következő fejezetekben majd kellőleg kiegészítem az itt leírt adatokat. Elmondom a honfoglalásnak nevezett "Hazatérésünk" történetét is. Igen sokat fogok Álmos személyével foglalkozni, mert igaz történelmünkben ö az, aki bölcs, előrelátó, istenes, szakrális királyunk volt, és megtartotta, átmentette a magyarságot, és méltó fiat nevelt Árpádban.

Az "Előszó"-ban említettem a Belgiumba áttelepedett, "vonaldíszes- kerámiájú" népünket. Itt, az „Alapelvek"-ben pedig a „Körös-Tordos" kultúránk népét. Közlök tehát egy térképet itt, hogy az olvasó tájékozott legyen őshonosságuk földrajzi helyéről.

bjf_itva009

 

Eltárolt hozzászólások


IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 1.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 2.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 3.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 4.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 5.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 6.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 7.

Megjelent: 1892 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. Február 20., Szerda 06:58

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 152 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.2%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Greece 0.1%

Today: 38
This Week: 2853
Last Week: 5900
This Month: 18772
Last Month: 25099
Total: 1472802

Belépés