Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2017Mar23

2009. Július 20., Hétfő 02:25

Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig 6

Írta:  Badiny Jós Ferenc
Értékelés:
(37 szavazat)
MIT TUDUNK NIMRUDRÓL? Párduc a kereszténységben Mottó: "Őstörténetünk az Égre van írva!"

bjf_itva021

Talán inkább úgy kellene feltennünk ezt a kérdést, hogy: "MIT KELLENE TUDNUNK NIMRUDRÓL...? - hiszen "mitológiánkban" ősapánkként szerepel. Talán éppen olyan szeretettel, megbecsüléssel és tisztelettel kellene feléje fordulnunk – legalább- miként a zsidók írnak Ábrahámról, mindig így mondva: "ÁBRAHÁM ATYÁNK". Az ősök tiszteletének kötelessége minket sokkal inkább ösztönöz arra, hogy "NIMRUD ATYÁNKRÓL" beszéljünk, mert ő nemcsak a ma mitológiánknak nevezett őstörténelmünk főalakja, hanem hatalmas népünket összetartó nemzeti hiedelmünk, nemzeti vallásunk megtartója, őrzője és védelmezője is. Ma az egész ún. "NIMRUDI HAGYOMÁNY" a Mondavilágba zsugoritottan éldegél a magyar nép emlékezetében, és a mögöttünk lévő félszázad "marxista történelemszemlélete" még azt a keveset is elpusztította, ami megmaradhatott az "öregek" meséiben. Itt az ideje tehát, hogy tanulmányozzuk a "régi írásokat, melyek Nimrudról szólnak", és elmondjunk mindent róla, a magyarság újraéledésének ösztönzésében.

A "TARIHI ÜNGÜRÜSZ" úgy írja, hogy: "Nimrudnak két fia volt: HUNOR és MAGYAR, akinek utódai a hunok és a magyarok." Arról is tudósít, hogy "egyazonos nyelvet beszéltek". Történetüket - a Csodaszarvas űzését - "ADZSEM" nevű országba helyezi. Nekünk nagyon fontos, hogy ez a hiteles krónika megnevezi azt a földrajzi helyet, ahol HUNOR és MAGYAR élt... így: "ADZSEM". Ugyanis ez a név - már törökösített formában - azt a területet jelöli meg, mely a mezopotámiai Tigris folyótól keletre, a mai IRAK és IRÁN nagy részét foglalja magába, és a sumír képírásban "ANSAN" írásjelekkel találjuk meg... így: "£fc Ö *éfe ltt nagyon fontos a AN "SA" ékjeié, mert ugyanezt megtaláljuk a Kr. e. 5200-ból származó "tatárlaki amuletten" is, mind "SA-PIR", vagyis "SZABÍR" népnevünk legrégibb írott emlékét. "AN-SA-AN" jelentése: "naparcúak hona". ("AN-SA" éppen úgy jelent "naparcút", mint "SAPIR".) Ennek a nimrudi birodalomba tartozó "AN-SA-AN" országnak a babiloni sémiták "ELAM" nevet adtak. A szakirodalom tehát "ANSAN-ADZSEM" helyett inkább "ELAM" nevet használ, mert így még a Nimrudra eső esetleges "árnyékok" is kiszorulnak a történelemírási igazmondás lehetőségeiből. Ugyanis ezeken a mezopotámiai területeken nagyon sok ékiratos táblát találtak, melyeken szerepel NIMRUD. A sumírok "NIBÚR" néven ismerték. Itt "NIB" = "párduc" és "ÚR" = "úr". A Világ Világosságának - "EN-LIL"-nek fia volt, és ENLIL szent városát "EN-LIL-KI" ékjelekkel írták ugyan, de "NIB-RUI"-nak nevezték, akkádul: "NIPURU" (innen: "NIPPUR".) De a Sumirnak nevezett elődeink nemcsak NIB-ÚR, azaz "Hős Párduc" jelleggel is mérték hajdani nagy királyukat, hanem DUMU-ZI néven, Isten "hűséges Fia"-ként tisztelték, aki - miután eltávozott e földi világból - az Égből vigyáz rájuk. Megerősíti ezt a hiedelmet a sémi-akkádok Nimrudról alkotott felfogása is. Ugyanis: a sumír "NIB" (párduc) akkádul "NIMRU". Ha ehhez hozzátesszük a "helyhatározói" ragot - "DA" -, megkapjuk NIMRU-D nevét (az "a" elesik), "tartózkodási helyét". Ezzel a névvel pedig már az égen vagyunk - a sémi-akkád nyelv értelmezése szerint – éppenúgy, miként a Genezis 10.8-10. részében van írva: a "Nagy Vadász az Isten előtt", vagyis az ORION csillagkép, mely így látható a földünk bármelyik pontjáról, az égi egyenlítőn.

bjf_itva022

NiBHu/i..acc.Nipunu (99/146) EN - LIL – KI (EN-LIL ORSZÁGA.)

A sumírok nagyon szép nevet adtak ennek az égbolt leghatalmasabb csillagképének. "SIBA-ZI-ANNA"... azaz "az Ég hűséges pásztora"- ként tisztelték, aki - hitük szerint – "az Égből vigyáz az ő népére". A babiloni sémiakkádok azonban nem így néztek az Orion- Nimrudra. Féltek tőle. Félelmük oka a saját múltjukból eredt. Azt hitték, hogy Nimrud megbosszulja azt, hogy a békés sumírok földjére oly kegyetlen módon betolakodtak és javaikat elfoglalták. Ezért ők a "SIBA-ZI-ANNA" írást akkádul "SITTADALU"-nak mondták, aminek a jelentése: "széles, hatalmas, óriás ember", de ők "fegyverrel megölt (szétvert)" értelemben ismerték. Hogy miért, azt eddig senki sem tudta megérteni. P. Gössmann, a "Planetárium Babylonicum" szerkesztője sem tudja megmagyarázni, csupán annyit jegyez meg erre vonatkozóan: "A sémiták a sumer "Ég hűséges pásztora« nevű csillagképnevét a saját értelmezésük szerintire változtatták, amelyik aztán a görög elképzelés szerint a „ Hatalmas Vadászra'” ORIONRA - ment át."

A biblikus fundamentalisták aztán ezt a "Hatalmas vadászt" nem Nimrudnak, hanem "GIBBOR" néven ismerik hiedelmükben, aki a "Nagy Forradalmár Jehova ellen", és a "Nimrudnak" természetesen hűséges és engedelmes alattvalók és társak ebben a "Jehova elleni" forradalomban. így szerepelnek a Hunor-Magyar leszármazottak a sémi-akkád-zsidó vallási hagyományban, és Jézusnak ehhez a "nimrudi fajhoz" való testi tartozását erősíti meg az a tény, hogy őt a zsidók "rabbi BEN PANTHER" néven ismerték, mert a "Párduc (NIMRÜD) Fiának" tartották.

A régi hiedelmek (amit ma "misztikusoknak" neveznek) az égi Párduc-Nimrudban a "szentlélek sugarát" látták. Az egyiptomiaknál hasonló hiedelmet találunk, mert a "FÉNY FIA" - OSIRIS - is párducnak van ábrázolva, és Plutarch szerint OSIRIS a nevében hordja a párducot. "OS" = "sok". "IRI" = "szem". "OSIRIS" = "sokszemű". Mindenesetre az egyiptomi "Halottak Könyve" éppen "tizenkétszer" említi meg azt, hogy az:

"ORION = OSIRIS csillagképe".

A népi öntudat alapja a "hagyomány". Minden nép megmarad, amelyik hagyományait vallásos kegyelettel ápolja. Az ősi "Nimrud hagyomány" a nimrudi népeknek az Isten oltalmát hirdeti az égen látható hatalmas "Nimrud-Orion" mindenüvé elérő tekintete által. A "nimrudi népek" ezt a hagyománytiszteletet "nemzeti vallássá" fejlesztették, és ez a "nemzeti vallás" ötvözte őket egybe s tette oly erőssé nemzetségüket, hogy mindig kiverekedtek a szabadságukat. Az állandóan ellenük törő sémita népek így - az ő polidémonizmusukban – babonás félelemmel viseltettek Nimrud iránt. A sémi-akkádok URU-ANNA néven, mint a Napisten Fiát nevezik mitológiájukban. Sok héber írásban az ORION neve: "KSL", amit "megbízhatatlan" értelemmel használtak. Ez az elnevezés aztán össze lett kapcsolva a héber kalendárium 9. hónapjának (a viharok idejének) nevével, és "KISLEV" lett az Orion neve, természetesen szintén "megbízhatatlan" értelemmel. A babiloni zsidóknál – miként már említettem - GIBBOR volt az ORION NIMRUD neve, aki az égiek forradalmát szervezi Jehova ellen. Érdekesen ír erről egy 1899-ben megjelent könyv (G. E. Stechert: Star Names and their Meaning), a következőképpen:

"•Nimrud, a Nagy Vadász Isten előtt«, téves magyarázat, mert az eredeti héber tradíciókban "elrejtőzött ellenséget' (lurktng enemyj és egy olyan vadászt értenek alatta, aki inkább emberekre vadászik, mint bestiákra. Ez az idea a latinban VENATOR titulussal ment át az ORION neveként."

Érdekes megjegyezni itt azt, hogy az arabok, akik Chorezmben ismerkedtek meg a csillagászat tudományával, az Oriont "AL JAUZAH"-nak hívták, és úgy tanították, hogy "az IKREK csillagképe az Orionba tartozik". Ezt a régi kaldeus bölcsek is így mondták, és nekünk azért nagyon fontos ez, hiszen mondavilágunk is így vallja. A szíriaiaktól megmaradt ékiratokon az Orion neve "GABARA", amiből az arab nyelv az "ALGEBAR", vagy "ALGEBRA" változatot hozta létre, de minden változatában "hatalmas", "óriás" értelemmel.

Az "AN-SA-AN" (Adzsem) bölcsei, az arab hódításkor CHOREZM-be menekültek, és az innen megmaradt írásos és szájhagyomány egyöntetűen ORION-NIMRUD csillagképéhez kapcsolja az "IKREK" (Hunor és Magyar) csillagait. Ez pedig azt hirdeti nekünk, hogy a "CSODASZARVAS" mondánk Nimrudra és két fiára vonatkozó része az égi rend szerint való, mert ORION-NIMRUDHOZ tartoznak az "IKREK" csillagképével szimbolizált fiai - Hunor és Magyar. Ez pedig nem más, mint az Égi Rend szerinti, vagyis az Égről a Földre vetített hun-magyar őstörténet.

Bemutatom itt az égbolt azt a részét, ahol jól látható az ORION, amint felső csillagaival az "IKREK"-be illeszkedik, és így valóban összetartoznak. Miután pedig az ORION valóban az "Ég Közepén" tündököl, és az egyetlen csillagkép, mely az északi és déli féltekén egyformán látható, az "Égbolt Urának" tartották a régi hiedelmek.

Valóságban így is van ez, és az "Égbolt Urához" való tartozásukat hívő népeink ebben nem kiválasztottságot, hanem Istenes kötelességek elvégzésének "hivatását" tudatosították nemzeti vallásukban. Rawlinson2jutott kutatásaiban erre a megállapításra, és megtalálta azt a régi hagyományt is, hogy NIMRUD-nak két fia volt a mezopotámiai földön. Mind a két fiúról egy-egy várost neveztek el, de - az ősi hagyomány szerint - csak az tudott itt uralkodni, akinek mind a két városnak a kulcsa a kezében volt. Káldeában volt: "MUGEIR" (Magor?) és AN-SA-AN (Adzsemben) "HUN-URI" (Hunor). Ha csak a "Tarihi Üngürüsz"-re hivatkozunk, Rawlinson kutatási eredményeit beiktathatjuk a hun-magyar történelembe, mint a Nimrudi hagyomány valóságainak a tudatosítását. Kiegészíthetjük még azzal az írott emlékanyaggal, ahol a sumernek nevezett elődeink magukat "KUSOK"-nak, királyuk (LUGALZAGGISI) pedig önmagát "A KUSOK FIÁNAK" és a "NAPISTEN KUSÁNAK" nevezi, mert az ORION NIMRUD csillagképnek is volt oly neve, mely Őt apjához, "KUS"-hoz kapcsolja... így: "KUSNAK A HATALMASA".

(Planetarium Babil.310./162 NI BU MUL) NI BU KUS NI BU "KUS HATALMASÁNAK* CSILLAGKÉPE.

Bemutatom okiratban is. (Megtalálható DEIMEL: Planetárium Babylonicum 310/162. sz. leírásban.) George Smith: "Assyrian Discoveries" c. (London, 1875.) könyvében "IZDUBAR legenda" fejezetben IZDUBAR-t azonosítja NIMRUD- dal. Ezt a sumír IZDUBAR-t viszont a mitológia GILGAMES néven ismeri. A babilonban írt régi -Gilgames Eposz"-ban van ez így okirattal: >=^ »-£EzM t»^- Sumír nyelven olvasva: IZ DU BAR - de akkád olvasatban változik át így: GIS GIL MAS, és ebből a későbbi másolatokban GIL-GA-MES lett. IZ-DU-BAR jelentése: "a lélek szülte pár" (a Lélek mása). Az akkád GIS-GIL-MAS talán "más gyilkost" nevez, mert ilyen akkád szó, "GIL", nincs. Még senki sem magarázta meg azt, hogy NIMRUD-GILGAMES miért tartja a hóna alatt az oroszlánt? Ezt az ábrázolást ugyanis a sumíroktól az asszírokig, mindenütt megtaláljuk. (Az itt bemutatott asszír eredetű.)

Ez is az "égi rend" szerint való, mert ORION-NIMRUD az egyetlen az ég közepén, és Földünk bármelyik pontjáról látható, mint URU-ANNA, az "Ég Ura". Itt bemutatom az É-i csillagtérképet:

A térképen az a pont, ahol az ekliptika köre metszi az égi egyenlítő (equator) körét, az az őszi nap-éj egyenlőség ideje, és ennek az "égi egyensúlynak" uralkodója az "Oroszlán" csillagkép, de csak abban a pillanatban, amikor a nap-éj egyenlőség beáll. Az idő nem áll meg, és így az OROSZLÁN uralma megszűnik, de ORION-NIMRUD változatlanul uralja az egész égboltot.

bjf_itva023

Tekintve, hogy az Oroszlán és Szűz csillagképekkel minden 50. holdfordulókor együttálló VÉNUSZ planétánk "megszenteli" jelenlétével az Oroszlánt (miként azt leírom "Az Ister-Gami Oroszlánok Titka" c. könyvemben) – a "NAP Házát", a hiedelem ennél is erősebbnek tartotta NIMRUDORION-t, és az égi Oroszlánt engedelmes, szelíd földi állatban látta NIMRUD-GILGAMES hóna alatt. Itt valójában az ősi sumír-szkíta nemzetséget egybeötvöző hiedelemmel találkozunk, és ez a hit minden szervezett és kötelezettségekkel terhelt "vallásnál" erősebb volt. NIMRUD személyéhez kapcsolódott - akit az önépe a "Világ Világossága" - ENLIL fiának tartott, és úgy hitték, hogy:

NIMRUD lelke az égi ORIONBAN lakozik, és innen vigyáz, mint az "Ég Hűséges Pásztora" az ő népére. "Árnyék-lelke" azonban, mint "NIB-UR-TA" (azaz a "másvilágra költözött Párduc Úr") a "halottak országában" a "földi ügyek" segítője. Vigyáz a "tavasz ébredésére", gondoskodik arról is, hogy az elvetett magok kikeljenek, és az "alvilág" urának, "NERGAL"-nak is engedelmeskednie kell NIB-UR-TA-nak. (Langdon és a mitológiával foglalkozók általában csak "NINURTA" nevet írnak Nimrud árnyéklelkének, de mint a "földi ügyek" rendezőjét és PiERGAL melletti szerepét elismerik.) 10

Miután ez a témakör a legkellemetlenebb a semitológusoknak és a sémi hagyományok hiedelmét tanító biblikusoknak, korunk leghíresebb semitológusának adatait veszem át, és idézek G. S. M. LANGDON: "Semitic Mythology" (London, 1931.) könyvéből úgy,PÁRDUC" - NIB-ÚR sokféle nevében tehát külön kell választanunk azokat a rá vonatkozó elnevezéseket, amelyek az ÉLŐ NIB-ŰR-ra vonatkoznak, és azokat is fel kell ismernünk, melyek a halála utáni - istenített - állapotában nevezik meg őt. Így érdemes tovább olvasnunk Langdon nagyszerű könyvében, melyben ő mindazokat az eseteket felemlíti - beleértve a bibliai Nimrud idézetet is -, ahol a nimrudi hagyományt felhasználják a sémita népek saját hagyománytanuk kialakítására. Láthatjuk, hogy a sumírnak nevezett MAH-GAR TUDÁSKINCS kiapadhatatlan forrásából merít minden nép, és egyedül ennek az ősi Mah-Gar (sumír) népnek mai leszármazottai azok, akik nem nagyon kutatják 5-6000 éves saját hagyománykincsüket, hanem megelégednek azzal, amit a judai-kereszténység átad nekik, mint "sémita (biblikus) hagyományt", a sémita (judai) intelligenciával átformált változatában.

így ír tovább Langdon a "sémita mitológiában" való kutatási eredményeiről:

This myth, incorporated in one of the oldest Hebrew documents (és itt a 272. jegyzet alatt a Genezis 10,8-10. részeire hivatkozik), mely szerint: "Hatalmas VADÁSZ" az Úr előtt,

"ünt Nimrud. Az Ő birodalmának kezdete vala Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földjén... reveals his Babylonian origln; for he is said to have founded Babylon, Erech, Accad and Calneh in Sinear (Sumer).

If Calneh is an error for Kullaba, a part of Erech, at least two these cities - Erech and Kullaba -, were connected with the exploits of the hero GILGAMESH, and since NIMURTA mentioned as the god of Kullaba, there seems to be a confusion of two myts in the Hebrew legend. (Biblia) Nimród, the mighty hunter befor Yawe, and son of KUSH, is clearly the GILGAMESH of Babylonian mythology; and Nimród, founder of cities in Sumer... is surely NIMURTA, the God of the spring Sun, son if the Earth-God Enlil of Nippur."

(Ez a mítosz, ami az egyik legrégibb héber okmányba van befoglalva, biztosan mutatja babiloni eredetét, hiszen Babilon, Erek "Uruk", Akkád és Káiné alapításáról beszél Sumeria földjén. Ha Kullaba - Erek "Uruk" egyik tartozéka - tévedésből Káiné, akkor a megnevezett városokból legalább kettő - EREK és KULLABA - kapcsolatban van GILGAMES hősi kalandjaival, és miután NIMURTA úgy van említve, mint KULLABA Istene, világosan látható a két mítosz összezavarása a héber legendában. Nimrud – a hatalmas vadász Jehova előtt és KUS Fia – nyilvánvalóan a babiloni mitológia GILGAMESE, és Nimrud a sumír városok alapítója - biztosan Nimurta, a tavaszi-napisten, a NIPPUR-i FÖLD ISTENÉNEK - ENLIL-nek – FIA.)

***

A fentiekben Langdon igen érdekesen csoportosítja össze a sémita mítoszokból Sumer-Babilonba visszavetíthető hagyományokat.

Ezekben részünkre az a legfontosabb, hogy:

Nimrudot ö is az Isten-Fia - En-Lil - fiának nevezi, valamint az, hogy az összes Nimruddal kapcsolatos neveket visszavezeti a valóban Urukban élő és királyként uralkodó NIMRUD-GILGAMES uruki királyhoz.

Egy - Nimrudra vonatkozó - nevet azonban nem találunk a fenti idézetekben, és ez: NER-GÁL. Könyvének 93. oldalán Langdon azonban kétségtelenül tudósít minket arról, hogy a Sumír-Babiloni mitológiában EN-LIL két fiát találta meg, mint:

NIMURTA... a tavaszi Napisten, és

NER-GÁL... a téli hidegség okozóját.

NINURTA-val kapcsolatban még igen fontos megjegyeznünk, illetőleg idéznünk a következőket, melyek újabb "nimrudi elnevezéseket" tartalmaznak:

"NINURTA, god of the spring sun, are already here, as NINGIRSU and NINSUBUR.""

(NINURTA, a tavaszi nap istene, itt már NINGIRSU vagy NINSUBUR)

Kutatásunkban igen fontosak ezek a nevek is, mert NIN-GIRSU elnevezést P. Deimel kifejezetten NIMRUD másik nevének tartja2 - mely SIR-BUR-LA-KI (Lagas)... (magyar értelmezéssel "égi világosság földje")... uralkodási és vallási irataiban szerepel, és NIB-GIR-SU (az Ö PÁRDUC FIA) vagy NIB-UR-SÁG változata, miképpen azt mindig hangoztatta egyik kiváló magyar sumerológus - Dr. Pass.13

NIN-SUBUR = NIB-SUBUR, vagyis a SUBUR-PÁRDUC. (Aki nem elégszik meg Langdon és Cyrus Gordon bizonyításaival,14 az talán olvassa el a "keresztények Bibliáját" – amit vallása "ISTEN SZAVA"-ként hinni követel. Ebben a könyvben - a már említett idézeteken kívül - pl. a Krónikák I. 1.10. alatt is Nimrud hatalmáról kap tudósítást. De Mikeás próféta még Asszíriát is NIMRUD FÖLDJÉNEK nevezi. [Mikeás 5,6.])

FORRÁSADATOK:

10. LANGDON, G. S. M.: Semitic Mythology Distribution (London, 1931.) of Semitic Races.

11. LANGDON: Op. cit. The Sumero-Accadian Pantheon.

12. P. DEIMEL, Anbton S. J.: Sumerisches Lexlconll. No. 131.v a.) L é s 575.

13. Dr. Pass prof. Badinyhoz írt leveléből.

14. LANGDON: Op. cit. És GORDON H., Cyrus: The Comraon Background of Greek and Hebrew Civillzations (Norton & Comp. New York, 1965.)

Ez a hagyomány azután egy olyan hiedelmet alakított ki a szkítának nevezett nagy, hatalmas népnél, mely egy magas erkölcsű lelkiségként, nemcsak egyének, hanem az egész társadalom felfogását és életmódját irányította. Mondhatjuk úgy is, hogy "nemzeti vallássá" lett, anélkül, hogy valamilyen hierarchikus papi szervezettel rendelkezett volna. Ez volt az a híres szkíta erkölcs, szkíta hitvilág, amiről a régi írók megemlékeznek. A szkíta jóságos életmód egyes mozzanatait megörökítették az aranykincs-ábrázolásokon is. De tudjuk, hogy NIMRUD által ismerték a "Világ Világosságát", a "Jó-Istent" és a "Fény Szüzét" is, akinek alakját bámulatos technikával rendelkező ötvösművészeik oly csodásan megörökítették. Tudjuk azt is róluk, hogy szabadságukért sokat harcoltak, és az ütközetekben haláltmegvető bátorsággal küzdöttek ellenségeikkel. Sok régi író erről a tulajdonságukról is megemlékezik - "fenevadnak" nevezve a szkíta harcosokat, akiknek nyílzápora fergetegként hullott rájuk. Aki nem ismeri a "Nimrudi hagyományt", az nem tudja összeegyeztetni a szkíta testvéri jósággal ezt a szkíta "fergeteges" harcmodort. Pedig ennek csakis egyetlen indoka van, és ez a szkíták istenes élete, tiszta erkölcsi felfogása, "égre nézése". Az "égi Nimrud" közvetítésével közeledtek a "Jó-Istenhez". Tőle kértek segedelmet az "életre", de sohasem kértek tőle segítséget, ha véres csatákba indultak, ahol "fenevadként" harcoltak.

Tehát nem úgy cselekedtek a harcba indulás előtt, mint pl. a judai-kereszténység papjai, akik "megáldják" a csatába indulókat és fegyvereiket, és kérik (valószínűleg) a "bosszúálló Istent", hogy segítsen a gyilkolásban.

A szkíták ilyenkor nem az égre néztek. Nem a "Jó Isten"-hez fordultak az égi NIMRUD által, hanem a halottak országában lakozó NIB-ÚR-TA-t kérték arra, hogy adjon nekik, a szkíta harcosoknak NERGAL-i erőt. Ebben a "nergali" segítségben való hitük és bizodalmuk változtatta át a jámbor szkítákat legyőzhetetlen harcosokká, akik valóban "fenevadként", iszonyú nagy pusztító erővel álltak szemben minden ellenségükkel és mindenütt győztek. A Jó Istent tehát "kihagyták", mert tudták, hogy a fegyveres vetélkedést az emberi érdek teremti és ahhoz a "Jó Istennek" semmi köze nincs, mert szabad akaratot adott nekünk.

Itt hivatkoznom kell - a megértés érdekében - a mi keresztényi hitvilágunk tanítására, mely azt mondja, hogy a jó ember a mennyországba jut - Isten kebelébe, az angyalok seregébe, és a rossz az a pokolba ítéltetik a kárhozatra. Ezt csak azért említem, hogy a mi hitbeli felfogásunk a halál után kétféle lakást ad a halandónak: a mennyet vagy a poklot.

Szittya-sumír őseinknél is megtaláljuk az élet utáni lakásainkat, de érdekes különbséggel. Ők nem ismerték sem a pokol, sem a kárhozat fogalmát. Léteztek az égilakók és a földiek. Az égilakó a halottak országába került, mely - a sumír felfogás szerint - egy hatalmas, szomorú birodalom. Ott lakoznak az élők árnyéklelkei, akik bármikor visszatérhetnek a földre. Pl. ha valaki nem ad tiszteletet az ősöknek, a visszatérő árnyéklélek a halottak országának minden átkos betegségét és rosszaságát a tiszteletlenekre tudja hozni. Itt a magyarázata annak is, hogy a lakomákon az italból először a földre loccsantanak a megholt emlékében. De az ősök tiszteletének is ez az alapja.

Ez a felfogás azonban csak megerősíti az örök életben való hiedelem létezését, mert a halottak birodalmában - a "más világban" -, ha valakire ráöntik az élet vizét, az új életre kel.

Az égilakók uralkodója a Világ Világossága - ÉN-LIL, és életet adó, az életet őrző istenanya - Innána.

A Halottak birodalmának is megvan az uralkodó párja. INNANA testvére - ERESKIGAL, aki minden rossz tulajdonság birtokosa, és férje NÍR-GAL - NER-GAL, az alvilág ura. De ott találjuk még a nimrudi ámyéklelket is - NIB-UR-TA néven, aki a nergáli hidegséget enyhíti és segít a földnek a tavaszi fakadásban is. Ő ad a harcolónak félelmet nem ismerő bátorságot. Ő az örökké élő "hős párduc", aki párduci erőt kölcsönöz az élőknek - amikor azt kérik. A halottak országának nimrudi árnyéklelke ad halált mindarra az ellenségre, aki az ő népét bántja. Népének harcosait élő párducokká változtatja, és NERGAL- az alvilág ura NYER-GEL és NYAR-GAL a nimrudi néppel - osztva birodalmának egyetlen ajándékát - a halált.

A sumír-szittya hitvilágban mindig megtaláljuk a kettősséget. ÉN-LIL - a Világ Világossága - átlényegül ÉN-KI alakra, hogy az anyag felett is uralkodjon, nemcsak a Lelkek gondozója legyen. A hős Párduc - NIB-UR, NIMRU nagy vadász az égen az Úr előtt és a Halottak Országában is parancsoló. Érdekesen fejezik ki a párduc tulajdonságú alvilági Nimrud alak (NIB-UR-TA) és NERGAL lényegét a legrégibb írások. Az alvilág párduca – NIB-UR-TA írásjele az istennevek előtt álló nyolcágú csillaggal meghatározott egyenlő szárú kereszt. NER-GAL írásjele ugyanilyen, de két egyenlő szárú kereszttel, és egyszerű olvasata "MÁS" istenerő (Dingir MÁS) NER-GAL ugyanez, de kettőzötten, azaz többesszámban.

A sumír hitvilágban NIBURTA és NERGAL neve az "istenség" determinatívuszának jelével szerepel az ékiratokon. Ez annyit jelent, hogy az "alvilág" is a TE-RAM-TU hatalma alá tartozik. Tudjuk, hogy mind a két "alvilági" istenerőnek, NIBURTA-nak és NERGAL-nak meg van adva a kötelessége. így NIBURTA a földből származó "élet segítője". Vizek, folyók szabályozója, növények életének, növekedésének támogatója. És annak ellenére, hogy NERGAL a "halál kiosztója", mégis a nagy RENDELÉS szerint "testvérek" ők. így kapja NERGAL a másik nevét, mint "dingir SES", azaz "Testvér-Isten".

l2jsp H Í " NIB-UR-TA* t-C *Y~ *J~ NIR-GAL

Mint mondtam - az alvilág uralkodó párja NER-GAL és ERES - KI- GÁL. A róluk szóló mítoszok elmondják, hogy az alvilág királynőjének - ERES-KI-GÁL-nak - szent állata a fekete 16. Lovának neve: PA-RI-PA. E mítosz által találjuk meg a lovat Mezopotámiában már a 3. évezred közepe táján. Érthető tehát, hogy e hagyomány szülhette a lovas temetkezések kultuszát, mely fennmaradt a csodálatosan mindent rögzítő néphitben. A sumír korból nem rendelkezünk olyan pecsétekkel vagy emlékekkel, melyek az alvilág, a halottak országának uralkodóit ábrázolnák. A ma ismeretes "ördögfejek" talán a görögökön át érkezett keresztényi termékek, melyek a régi "másvilágot", a "halottak országát" pokollá változtatták. De valami hagyomány csak átmentődött egészen a késői történelmi korig NER-GAL létezéséből és nevének jelentéséből. Ugyanis NER-GAL az írott NÍR-GAL változata. NÍR sumír-szittya nyelven "uralkodó"-t jelent, és az akkádok ezt az ékjeiét ETTILU vagy ETELE néven ismerték. Talán ez a hagyomány, vagy ennek némi fennmaradt árnyéka miatt ábrázolták a mi ETELÉNKET-Atillát, a nagy hun királyt NÍR-GÁL-ként, szarvakkal ellátott ördögi arccal az ellenségei...? Nem tudhatjuk ma, de mindenesetre érdekes véletlennek talán mégsem vehető, hisz neve: "AZ ISTEN OSTORA" is olyan Nimrud-Nergál ízű.

Sok szakember azonosítja NIN-UR-TA személyét a sumír szüzanya - INNANA - leghűségesebbjével – NÍN-SUBUR-ral, vagy inkább NIB-SUBUR-ral. A "subar"-nak (subarean) nevezett nép, melynek országát az ékiratok SUBIR-KI néven írják, nem más, mint a mi "szabir"-ságunk elismerése. így NIBSUBUR, mint "szabír párduc" - azonos NIMRUD "alvilági" mitologikus alakjával. (Sokszor "subur" helyett "subar"-t írnak.) Bemutatok itt két sumír pecséthenger lenyomatot. Egyiken EN-KI tart kezében egy háromfejű buzogányt, amit átad az előtte álló NERGAL-nak. A másik Gudea idejéből való, amikor NERGAL-t az alvilágból kitörő szárnyas oroszlánnal jelképezték. Ott áll ERES-KI-GAL mögött.

bjf_itva024

Gudeát INNANA vezeti kézen fogva EN-KI elé. GUDEA mögött ERESKI- GAL (az alvilág királynéja) áll, és mellette a szárnyas oroszlán - NERGAL.

bjf_itva025

NERGAL-t aztán későbben kegyetlen, szinte ördögi arccal ábrázolták, ami meg is felelt az ő "alvilági" hivatásának. Az oroszlánt hóna alatt szorító GILGAMES szobrokon GILGAMES alá mindig ily ördögi arcot tettek, mely egyrészt Gilgames-Nimrudnak az "alvilágon" való hatalmát jelképezte, másrészt pedig utalt NERGAL kegyetlen voltára is.

A NIMRUDI HAGYOMÁNY SZKÍTA ÉRTELMEZÉSE

Herodotosnak igen mélyre kellett nézni a mitológia kútjába, amikor azt írta le, hogy: "Herkules íját három fia közül csak Szkíta tudta kifeszíteni." - Ez talán onnan ered és annak a valóságnak az elismerése, hogy szkíta népeink messzehordó íjaihoz hasonlót más népek nem tudtak készíteni. - De itt egyben mindjárt azt is elmondhatjuk, hogy a messzehordó íj készítésének művészi mestersége a kettős nimrudi hagyomány egyik részét képezi.

bjf_itva026

A szkíta harcos, amikor íját készítette, talán felnézett az égre, és erőt kért az Orion-Nimrudtól arra, hogy oly kiváló legyen az ő íja is, mint az égi ősapáé, akinek íja a csillagok közt ragyog, és a föld minden pontját ….

Aztán, amikor elkészült a nagy munkával, a földre tekintett, így bőr-páncél ingére illesztett NERGÁL-hoz szólt és kérte, hogy a csatában az alvilági szörnyek minden erejével legyen a segítségére. így kérte tehát a "másik" NIMRUDOT is a segítésre Bemutatom itt a Nergál-arc bronzba öntött mását és a szkíta bőr-páncél inget is. Ezek ugyanis az első tárgyi bizonyítékai a szkíta Nimrud-Nergáli hagyományok létezésének.

bjf_itva027

Így megérthető az is, hogy a szkíta arany párduc farkán és körmein az alvilág szörnyetegeinek fejei vannak ábrázolva. Mintha csak azt akarná kifejezni, hogy a párduccal jelképezett Nimrud tapossa le őket, és csak akkor szabadulnak ki, amikor a Párduc-Nimrud a lábát felemeli. Talán itt a nimrudi gondviselést akarták a "rejteki" nyelven kifejezni. Az égi "nagy nyilas" segít mindenben, és mint az "ég hűséges pásztora" vigyáz népére, de ha a nemzetvédelem szüksége úgy kívánja, felemeli lábát a földről, és ezzel kiszabadítja az alvilág minden szörnyét népe segítségére.

Valószínűnek tartom, hogy a sumír hagyományt nagyrészben kisajátító és átvevő görögség is segített abban, hogy ez nimrudi kettősség - a népére vigyázó nagy vadász az Úr előtt és a halottak országának Nergálja - átélte a pusztítások idejét mint Herkules és a pokol ördöge. Ugyanis a görögök is nagy részt vettek ki az általuk "barbárnak" nevezett és nem görög népek kultúrájának pusztításában. De NIMRUD-HERKULES és az ördögarcú NERGÁL megmaradt. Érdekes bizonyítékokat találtam erre vonatkozólag.

Néhány évvel ezelőtt Luganóban jártunk. Megnéztük a híres Thyssen-Bomemisza múzeumot. Virágpompás parkjában sétálva szemembe ötlött egy régi Herkules szobor. Ott állt a virágok között. Meglepetve állapítottam meg, hogy pontos mása az itt bemutatott babiloni Nimrud-Gilgames szobornak, és ez a NIMRUD-HERKULES is az állatok királyát, az oroszlánt bal kezének hóna alá szorítja. A szobor talpazatán azonban – igen érdekesen és eddig soha sem látott módon - egy ördögarcot látunk. Torzított emberi arc, szarvakkal. Nyilvánvalóan "alvilági" lényt mutat, vagy a keresztényi pokol ördöge is lehet, de mit keres ez Nimrud-Gilgames-Herkules szobrával együttesen és "alatta" ábrázolva...?

bjf_itva028

Kétségtelennek látszott előttem, hogy ez az "alvilági" lény a "halottak országának" uralkodóját - "NERGÁLT" – ábrázolja... valószínűleg már a görög "áthallás" szerint. Nekünk teljesen mindegy, hogy mily közvetítéssel maradt meg. Fontos, hogy itt áll előttünk. Bemutatom képét. Ha összehasonlítjuk a babiloni Nimrud- Gilgamessel, láthatjuk a görög hatást, vagyis a Herkulesre való változtatást. De ez közismert. Ami újdonság itt, az a NERGÁLlal való együttes és eddig sohasem látott ábrázolás.

Én is először láttam így, és azt a megállapításomat, hogy itt valóban "NERGÁLT" LÁTTUK a Nimrud "alatti" világban, megerősítette egy másik, hasonló lelet. Ugyanis pár nappal a luganói Herkules-Nimrud- Nergál-lal való találkozásom után, megcsodálhattam egy aranykeretes szittya királyi nyerget, melynek homlokzatán ugyanezt a nergáli ördögarcot csodáltam.

bjf_itva029

Ezzel a szittya fejedelmi nyereggel bizonyítani tudjuk mindazt, amit mondtunk a szkíta harcosoknak a halottak országában lakozó őseikkel való hiedelmi kapcsolatukra vonatkozólag. Ugyanis a fejedelmi nyergen lévő nergáli arc talán azt kívánta jelképezni, hogy a fejedelem maga változott át a harcban halált osztó NERGÁL-lá. Ugyanis, ha nem ezt akarta volna kifejezni, nem "ördögarcot" tett volna aranyos nyergének a közepére, mondhatni a "főhelyre". Ezzel a feltételezéssel láthatjuk az óriási különbséget, mely köztünk - már kereszténnyé lett szkíták - és szittya őseink hiedelme között áll fenn. Ugyanis a mi papjaink megáldják a háborúba induló fegyveres erőket, és az Egy Igaz Jó Isten segítségét kérik a győzelemhez. Igen - de a győzelem csak sok másik és általunk "ellenségnek" nevezett ember megölése által érhető el. Mi tehát a jóságos és szerető, gondviselő jó Atyánkat - az ő segítségét olyan dologra kérjük, amit ő megtilt. A keresztényi tízparancsolat mondja, "NE ÖLJ"... és mi jó fegyvereinkhez ebben kérünk segítséget.

Szittya őseink imádkoztak a Naperőn át magát megmutatóHatalmashoz és az Istenanyához, aki a szittya mitológiában magán viseli a mezopotámiai Szűzanya-Innana jellegének összes szimbólumait, de sohasem kérték őket arra, hogy segítsenek nekik háborúik iszonyú emberöléseiben.

A harcra indulásban - a harcban elesett ősök szellemeit hívták segítségül, akik mindnyájan hős párducokként távoztak el e földről, és tértek meg a halottak országába. Őket és – mint mondtam - a halottak országának minden eszközét hívták szövetségesként s ha úgy tetszik - mondhatjuk a mi terminológiánk szerint - hogy valóban földi ördögökké változtak a harcban, de ők magukat "hős párducnak" hitték.

Tudom, hogy a mi keresztényi és keresztyéni felfogásunk szerint nehéz beleilleszkedni az ősi szittya hitvilágnak e csodálatos kettősségébe. Nem tudunk beleilleszkedni automatikusan, mert tulajdonképpen csak ezeréves emlékeink vannak, és régebbi őseinkről édes-keveset tudunk. Csaba királyfi égi hadseregét emlegetik még néhányan ugyan, de az ősök, a szittya ősök hős párducait behelyettesítette a biblikus hagyomány.

Nem kérek senkit arra, hogy változtassa meg hitét, hanem mondanivalóm szolgáljon arra, hogy térjünk vissza szittya őseink tiszteletéhez. Térjünk vissza az ő testvéri gondolkodásmódjukhoz. S ha valaki azt kérdezné, hogy kinél, melyik ősünknél kezdjük ezt az emlékezést, úgy annak azt felelem: térjünk vissza az előttünk volt utolsó "hős párduchoz". -Ahhoz, aki királyi felségjelként a párduc kacagányt viselte. Nagy Árpád Apánkhoz, szakrális uralkodónkhoz és ha csak a hont alapító pozsonyi csata történetét megismerjük, akkor látni is és érezni is fogjuk, hogy ez a szittya-magyar sereg valóban "hős párduc" seregként győzte le egész Európa három hadseregét, és csak azért, mert az erőt nekik az ősi "párduc hagyomány" adta, melynek ha csak egy parányi emléke élne még a mai magyar lélekben, akkor nem lennénk egymást meg nem értő csoportokba, vallási szervezetekbe szaggatva, hanem a párduci hagyomány magyarságtudata adna erőt az összefogásra. Ha nem térünk vissza az ősi szittya hagyományokhoz, a halottak országában várakozó őseink árnyéklelkei a pusztulás átkát hozzák a magyarságra méltó büntetésként azért, mert nem adjuk meg a tiszteletet nekik - a dicső szittya őseinknek. Az ábrahámi hagyományokba illesztett ezeréves múltunk magyar veszteségi arányszáma legyen intő példa arra, hogy az ősi szittya hagyományoknak vallásos kegyelettel való ápolása nélkül NINCS MAGYAR JÖVŐ.

bjf_itva030

Boldogan írom itt azt, hogy ez a királyi aranyborításos szkíta nyereg magyar tulajdonban van. Egyik tanítványom m a g á n g y ű j t e m é n y é t gazdagítja. Ha visszanézünk történelmünkbe, bizony azt láthatjuk, hogy az elődeink nagyon sokszor kérték asegítséget, és a Káldeában lakó "kutai"-aknak (így írják a történészek) a "nemzeti Istenük" volt NERGAL. Azóta már tudjuk, hogy ez "GUTIUM" népe, a "GUTT-k, akiket a héber hagyomány azonosít a hun-avar-magyar néppel. Sajnos 1000 éve a magyarság fejébe az ószövetségi, héber őstörténetet dorongolták bele, és ezzel - "vallásosságának nevezett cégér alatt – elhomályosították a NIMRUD HAGYOMÁNYT. Itt van az ideje végre a felébredésnek NIMRUD ATYÁNK hagyománya, hoz való visszatérésünkkel, mert enélkül mások szolgái maradunk.

bjf_itva031

Én csak annyit kérek azoktól, akik szavamat hallják, hogy nézzenek fel az Égre és keressék meg a csillagvirágok között a hatalmas ORION-NIMRUD csillagképét, mert aki megtalálja, áhítattal nézi és csodálja, az Nimrud által megtalálja a Magyarok Istenét is. Amikor aztán tekintetét visszaveti a földre, gondoljon arra, hogy ö is Nimrud Fia. Jusson eszébe aztán az a NIMRUD-FI is, akit keresztre feszítettek, de "feltámadott", a Jó Istenben való Hite által. Ö a m i Jézus Urunk, aki a Nimrudi hagyományunkba tartozik, és ennek a Nimrudi hagyománynak vallásos kegyelettel való ápolása ad nekünk - Nimrud-Fiaknak - törhetetlen Hitet a Feltámadásra, és nergali erőt szabadságunk visszaszerzésére. A várva várt és óhajtott "MAGYAR EGYSÉGET" csak Nimrudi hagyományunk ápolása tudja megteremteni, és nem a politika. - Hát ezért a "MAGYAR EGYSÉGÉRT" kell tudni mindent NIMRUD ATYÁNKRÓL!

Ne felejtsük el azt, hogy Nimrudnak két fia volt - HUNOR és MAGOR. Az ő létezésük belekapcsolódik a "Csodaszarvas" mítoszunkba.

Majd a következő' - "TURUL" című - fejezetben megismerjük, hogy ez a mítoszunk évezredekkel előbbi valós történelmet visz, mert a sumír ékiratokon megtaláljuk Nimrud két fiát és édesanyjukat is. Itt nem tudok erre kitérni, mert az ötvösmágusaink által aranyba vert szimbólumokat kell ott ismertetnem, és ezeknek a "rejteki nyelve" majd elmondja a Nimrudhoz tartozó igaz történelmet.

Bemutatom majd azt is, hogy a sémi-akkádok miként illesztették be az ORION-ba saját kegyetlen és gyilkos istenüket MARDUK-ot -, aki megöli a sumír "Tudás Atyját" (AB-ZU-t) és a "Minden élet Szülőanyját" (TI-AMA-TU-t). NIMRUD-ról hangsúlyozottan tudni kell azt, hogy őt a sémiták GIL-GA-MES névvel is emlegetik, és az akkád nyelven szerkesztett "GILGAMES-ÉPOSZ" csak a plágiuma a Nimrudról szóló és sumír ékiratos történetnek, mely a Kr. e. 3. évezredből származik. Sajnos csak a következő sumír fejezeteket ismerjük a nagy egészből:

(Átveszem: S. N. KRAMER: T h e Sumerians, their History, Culture a n s Character" c. The University of Chicago Press 1963. könyvéből, ahol Nimrud neve helyett mindenütt "Gilgamest" ír.

A sumír eredeti ékiratok címében tehát GILGAMES neve helyett NIMRUD értendő!)

1. Gilgames és a Kis-i Aga.

2. Gilgames és az ég bikája.

3. Gilgames és az Élet Birodalma.

4. Gilgames, Enkidu és az alvilág.

5. Gilgames halála.

(A hiányzó részeknek is meg kell lenni a százezrekre menő, eddig meg nem fejtett ékiratokon, vagy az is lehet, hogy megtalálták, de valláspolitikai érdekből közlésre nem kerültek.) IZ-DU-BÁR (NIMRUD) tiszteletét még a kései asszíroknál is megtaláljuk. Ennek bizonyítását elvégezte George Smith, aki Assurbanipal idejéből származó ékiratokat fejtett meg. Az ő könyvéből idézek egy IZDUBAR (NIMRUD)-hoz intézett és az egyik ékiratról leolvasott " Fohász "-t (átvettem "Assyrian Discoveries" c. London, 1875. könyvének 394-395. oldaláról. Itt ő Nimrudot nem nevezi Gilgamesnek, hanem IZDUBAR (Nemrod)-ként írja azzal az ismertetéssel: "a vízözön hőse, aki halála után az Istenek közé emeltetett"). íme a "Fohász":

IZDUBAR (Nemrod) a hatalmas király, az angyalok ismerője.

Emberek között élő nemes herceg.

Világhódító, a Föld kormányzója, a lenti világ Ura.

Istenként mondja ki az igazságot. Alapítója és elosztója a földi világnak.

Ítéletet mond, mely változtathatatlan, mert más nem létezhet.

SAMAS tudása és hatalma az ő kezébe adatott.

(SAMAS = Napisten.)

Ezt a "Fohászt" tartalmazó agyagtáblát együtt említi "BÉL" templomával kapcsolatos ékirattal és mindkettőről "kétnyelvű" szöveget olvas, és 1875-ben így minősíti azokat:

"az egymás alá írt turáni és babilóni-semita nyelveken írt szövegek megfejtése". A sumír ékiratos szöveget "turáni nyelvűnek" minősíti.

Ajánlom olvasóimnak, hogy ismerkedjenek meg a "Gilgames Eposszal". Ugyanis ez a mi őstörténetünknek egy részlete, hiszen a sémita nyelven nevezett Gilgames a mi NIMRUD ATYÁNKKAL azonos, akinek történetében benne van az örök figyelmeztetés, az örök intés a megmaradásra. Mert ugye Gilgames az örök életet keresi és elmegy a vízözöni bárkáshoz, a sumír Noéhoz, akinek neve ZI-UD-LIL-DU. (Prof. Kramer "Ziudsudra"-nak olvassa ezt a nevet.) Tőle meg is kapja az örök életnek zöld ágát, de hazafelé való útján elfárad és elalszik.

Mialatt ő álomba van merülve, a gonosz kígyó megeszi a kezében lévő "életágat".

A müncheni Maximilián Egyetem professzora, Werner PAPKE, Gilgames történetét az égre vetíti nagyszerű könyvében. ("Die geheimer Botschaft des Gilgamesh", Weltbild Verlag, Augsburg 1993.) Földön való vándorlását is feltérképezi, és itt az általa készített térképen feltünteti Gilgames útját, a saját elképzelése és elgondolása szerint. Láthatjuk, hogy tengert járva viszi vissza oda, ahonnét elindult. Javaslom, hogy a Gilgames Eposzt jól áttanulmányozva, az olvasók vegyenek elő egy térképet és jelöljék meg Gilgames útját az én javaslatom szerint, ahol is Gilgames nem a Vörös-tengert érinti, hanem az "erdők ura" (Huvava) legyőzése után elért tenger a Boszporusz, amelyen átmegy, és beérkezik a Kárpát-medencébe, az "örök élet" hónába.

Innen viszi az "élet ágat", amit alvása közben megzabál a gonosz kígyó

bjf_itva032

Én úgy látom, hogy Nimrud büszke népéhez szóló intés ez az eposz. A Kárpát-medencében lévő Istenáldotta életlehetőség az összes "Nimrud fiaknak" munkával szerzett boldogságot adott, és ennek a folytonossá válása nem más, mint a nimrudi népek örök élete, melynek alapja az igaz élő Istentől nyert tudás, ennek megtartása, és a szent hagyományoknak vallásos kegyelettel való ápolása. Ezt jelenti "Gilgames életága".

De ha a "Nimrud fiak" elfelejtik hagyományaikat, lelkiviláguk tartalmát, Istenhitüket felcserélik olyannal, ami szolgaságukat hozza - bizony a gonosz kígyó eszi meg életfájuk ágacskáját, és aztán őket is elpusztítja.

Már 1000 év eltelt, és nem ismertük fel Gilgames-Nirnrud figyelmeztetését, pedig csaknem 5000 éve jövendölték a tisztánlátó mágusok, akik ezt sumír nyelven írták le. A sémiakkádok átvették és magukra vonatkoztatták az "intést", mert még mai utódaik is őrzik nemzeti hagyományaikat, melyeket átváltoztattak politikai életük alapkövének. Ugyanis a kígyó az ö "szent jelképük". Megette a mi örökéletfánk ágát és azt az övéinek adta. Ezért él tovább, csak a bőrét kell váltania.

Nimrud büszke népének utódalhoz szólok, amikor mondom, hogy az életfa, amelynek ágát Nimrud-Gilgames vitte magával és elvesztette, itt van a Kárpát-medencében. Örök élet is lesz, csak elébb ápolni kell az Életfánkat, amelynek ösi gyökere máig is kitartott. Él és új hajtásokat ad... de óvakodjatok a "kígyóktól"!

PÁRDUC A KERESZTÉNYSÉGBEN

A nyugati kereszténység missziós munkájában felhasználta őseink összes állatképeit, és azoknak valamiféle "keresztény" tartalmú vagy célzatú szimbolikus jelentést adott.

Fettich Nándor állapította meg pl. azt, hogy:

"a kettlachi stíluskör állatalakjai már keresztény jelképek, de visszamutatnak egy korábbi állapotra, amelyben ugyanezek az állatképek valamiféle -pogány (nem keresztény) értelemmel bírtak. A keresztény átvétel előttem nem vitás, de a legutolsó •pogány használat céljához és értelméhez a módszert meg kell találnunk."

Amint az előbbiekben is láttuk, hatalmas anyagú ősi vonatkozás áll rendelkezésre a párduc-szimbolizmusra vonatkozólag. Sumerián át még Egyiptomig is eljutunk, hiszen "OSIRIS"-t az egyiptomiak is párduccal ábrázolták. (H. Balley: "The lost language of simbolism.") plutarch szerint: "OSIRIS" neve is párducot jelent. "OS" = sok es "IRT = szem. Tehát "sokszemű" (sokfoltú).

De Jézus Urunkat a zsidók "Rabbi ben Panther" néven hívták sokszor, mert a "Párduc" (Nimrud) fiának tartották. Ugyancsak Balley mondja, hogy a misztikusoknál a párduc neve:

"Sweetness of the Breath of Life" = "az élet-lehelet édessége", vagyis a "Szentlélek". Ne csodálkozzunk tehát azon, ha Jézushitű álmos-árpádi őseinknél is ugyanígy találjuk a párduc-hagyományt, melyhez - mint ősvallásunk egyik nagy misztériumát, vagy inkább "titkát" képező kultikus állatábrázolásunkhoz igen nagy karizmatikus hagyomány fűződik, és ezért:

A Párduc jelképét igyekezett legjobban megváltoztatni a szimbolikában a római judai-keresztény térítés.

Az "ázsiai és Jézushitű kereszténységnél" még élt a "PÁRDUC"-i hagyomány és csak I. Istvánhoz fűződő "nyugati judai-kereszténység" az, mely ősi jelentéséből kiforgatja, és a saját, "áldozatideológiájához" illeszti. Ugyanis - az "ázsiai kereszténység" a nem zsidó Jézust "FÉNYES NAPJAKÉNT' ismerte és tisztelte, aki erőt ad a sötétség, a rossz legyőzésére. (A görög szertartású egyházak még ma is így, FÉNYES NAP-nak nevezik Jézust.)

A nyugati, római-judai-kereszténységben a "zsidójézus" áldozati állat, aki - mint "Isten Báránya" - azért áldozta fel magát, hogy elvigye a világ bűneit.

Amikor I. Istvánnal megindul a "pogánynak" nevezett, de valójában Jézushitű és az "ázsiai-kereszténységhez tartozó" magyar nép "áttérítése" a római-judai kereszténységre, a misszionáriusok "átértékelik" az "áttérítésre" ítélt nép hagyománykincsét, és jelképeik értelmét egyszerűen átváltoztatják a római-judai-kereszténység liturgiájának értelme szerint.

így lesz a "pogány" PÁRDUC-ból is "Isten Báránya".

Szolgáljon a kutatásban útmutatóul - a haló poraiban is áldott - FETTICH NÁNDOR kutatási eredménye, melyet 1960. dec. 23-án kelt leveléből köztűnk a következőkben:

"JÁK ősi románkori templomát megvizsgáltam mai szemmelKerestem és megtaláltam számos nyomát annak, hogy mit vett át a nyugati kereszténység (az ún. Kettlachi jellegű 'kultúrán' keresztül) a -pogány avar és ősmagyar világból.

Ócsán is megtaláltam ezt igen monumentális formában, amely az egész románkutatást új irányba fogja terelni, a helyi hagyományok felkutatására. Szédítő magasságba mentem fel, és ott rajzoltam ennek a vázlatnak az eredetijét.

Itt az északi hajó - Szűz Máriáé (nő-föld-halál - sötétség a kereszténységben).

A déli hajó Jézusé, és így ennek egyik záróköve az AVARKORI PÁRDUC KÉPBEN MUTATJA JÉZUST A NÉPNEK.

A Párduc vörös színű (vörös a Nap színe), dereka vastag (mint Kettlachon is), mert Agnus Dei-nek vastag a dereka a gyapjútól.

A keresztes háttér sötét, feketés, mert a 'bűnök színe'ez. Ő viszi el a világ bűneit (mint Pécsen is).

A nép ezt jobban értette akkor - mint a tudósok MA." E "pogány párduc"

bjf_itva033

Domonkosfán, Zalaháshágyon és egy fehérvári ezüstcsészén visszahajlított lábával egy keresztet emel - mint Agnus Dei -, de PÁRDUC FEJE és PÁRDUC FARKA van az "Isten Bárányának".

Közlöm Fettich Nándor rajzát az "ócsai" Párducról, de érdekes itt még azt hozzátenni, hogy Rómában, a Colosseummal átellenben lévő "KOZMA és DÓMJÁN" tiszteletére épült templom tympanonján ugyanezt a párducot láthatjuk

Kegyelettel gondolunk Fettich Nándorra, és emlékét hirdesséka következő sorok:

EMLÉKEZÉS FETTICH NÁNDORRÓL...

Egy igaz magyar régész szellemét hívják elő az alanti sorok. FETTICH NÁNDOR a neve, aki valóban a Magyar Ősiség Igazságának kutatására szánta életét. Talán László Gyula az ma, aki méltóképpen tudná dicsérni Fettich régészeti munkáját.

Ugyanis Fettich Nándor hihetetlen intuícióval találta meg a régészeti leleteken a magyar ősvallás sokatmondó jelképeit és ábrázolásait, és azokat mindig az ősi hitvilág égre nézésének karizmatikus szemléletével értékelte ki, még akkor is, ha már azok a judai-kereszténység valláspolitikai "térítésének" tendenciái szerinti változást is elszenvedték.

Sajnos csak a hozzánk érkezett leveleinek szűkszavúsága áll rendelkezésünkre, mert tucatnyi kéziratát, könyvtervezeteit a MTA nem méltatta kiadásra. De ezek a levelek is annyi sokat tartalmaznak a kevés szóban is, hogy szükségesnek véli e sorok írója azok tartalmának köztudomásra való hozatalát. Belőlük sugárzik ugyanis egy új módszer a régészeti leleteink kiértékelésére, így mondja Fettich Nándor:

1960. okt. 11.

Valami egészen különös tragikus vonás húzódik végig a magyar "ezeréves" történeten. Jobb volna persze "1500 éves történetről" beszélni, ahogyan krónikáink - nagyon helyesen - teszik.

Ez a tragikus vonás a Te gondolatmenetednek is az alapja, de magad felveted a kérdést, hogy "mégis élünk" és vagyunk... és ezt mások pipogyaságával próbálod magyarázni.

J. Marquart: "Osteuropaische u. Ostasiatische Streifzüge" c. könyvének bevezetésében azt írta, hogy "Nagy Károly egész munkát végzett" (ti az avarok kiirtásával) - "de OTTÓ csak félmunkát" (ti. hogy nem irtott ki minket). Később megbánta ezt,és melegen összebarátkozott velünk (én is ott voltam véletlenül egy alkalommal Berlinben).

De az sem volt hízelgő, ahogy Goethe a francia kultúrát a Dichtung u. Wahrheitben elintézte: "So waren wir denn an der Grenze von Frankreich alles Französischen Wesens auf Eimal bar und ledig."

Amiket Szent Istvánról és a hasonlókról írsz, az minden gondolkodni akaró magyar embernek, történésznek, régésznek föltűnt, és engem is bizony sokat foglalkoztatott. Évek hosszú során át pontosan így néztem az első magyar király működését. Ma is azt mondom, hogy bizony igaz minden, amit vele szemben föl lehet hozni. Nem cinikusság mondatja velem, hogy a megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet.

10 év óta tőlem telhető erővel dolgozom annak földerítésén, hogy az avar (hun) és ősmagyar kultúrákból mi az, ami tovább él a románkorban és a gótikában, és milyen formában él tovább, milyen változásokon ment keresztül. Most, amikor teljesen mindegy, hogy egy könyvvel több vagy kevesebb, mert úgysem számít semmi velem kapcsolatban, nyugodtan mondhatom, hogy románkorunk az európai kultúrának olyan sajátságos, emberileg abszolút értékes korszaka, amelyet mindig büszkeséggel mutogathatunk idegennek és magunknak.

Sajnos, megint csak igazad van: éppen azt senki eddig nem kereste, amiben románkorunk különbözik az általános, európai románkortól, azaz ami abban igazán magyar és helyi, hanem a neofiták módján annak örültek csak, ha a külföldi (nyugati) remek mintáknak jó-rossz utánzatait találták románkori emlékeinken. Láttam a wormsi, a firenzei, kievi, konstantinápolyi, ravennai stb. stb. csodálatos építményeket. Nálunk mégsem ezek halavány mását keresném, hanem az érdekelne, hogy Pécs románkora mért olyan, amilyen? Az általad ostorozott nyugatimádat ebben az értelemben ostobaság, sőt - bizonyos esetekben - gonosz manipuláció. Nem értettelek félre. Te nem a Notre Dame, a kölni Dóm, a koppenhágai Börze, Michelangelo, Bach JS., Beethoven, Goethe vagy a regensburgi kőhíd minőségét fartőd alacsonynak, hanem mindezeknek a magyar kultúrértékek rovására menő ostoba és számító imádatát.

A hatalom mindig erkölcstelen - szokták mondani. Ha a Szt. István-féle hatalom helyett másfajta hatalom jött volna, az nem lett volna erkölcstelen?

Beláttam, hogy könnyebb erkölcsösnek lenni elnyomva, mint hatalmat gyakorolva. A legnagyobb magyar zsenik, akik a legmagasabb mértéket megütik, mint Petőfi, Madách, Ady, József Attila, Szinyei-Merse, Mednyánszky, Bartók Béla és talán még néhány, a legkülönbözőbb beállítottságú emberek voltak. Csokonai - egyike a legnagyobbaknak - fején találta a szeget: "nem tudok elképzelni olyan államformát, társadalmi berendezést, amelyben ne tudnám megtalálni a magam emberséges helyét" - írja egyik levelében (emlékezetből idézem, nem egészen pontosak a szavak). Én ezt úgy értem most, hogy mindegy a magyarnak, hogy románkori, vagy gótikus, vagy görög, vagy keleti, csak az a fő, hogy magyar jellem vonásait beleolthassa valami emberileg nagyba, és így élje a maga sajátos életét, s ebben a sajátos életben járhassa történelmi útját.

Ezt nem gondolta meg Marquart a magyarokkal és Goethe a franciákkal kapcsolatban. Szent István is túllőtt a célon, amikor egyoldalúan a németimádatba vetette magát.

Hóman egyik legbizalmasabb embere Pasteiner Iván volt; ez a múzeumi életben a legmagasabb pozíciók egyikét töltötte be. Mondom neki egyszer, hogy írnék egy ügyes kis könyvet vidéki múzeumigazgatók és középiskolai oktatásunk számára a szkítákról, hunokról, avarokról és ősmagyarokról. "Nem járulok hozzá" - felelte lassú, monoton szavakkal. Hiába kérdeztem, miért nem? Csak ismételte, de nem magyarázta. Most Te megmagyaráztad az én naiv fejemnek. Köszönöm is. Megértettem.

(Pasteiner "ellenség" volt.)

A föntebb mondottak szerint nem szoroz, nem oszt, hogy a német papok térítettek-e Szent István korában, ö előtte, Magyarországon. A régészeti emlékanyagban van egy csoport, amely a nyugati missziós munka közvetlen emléke nálunk.Ezek a kettlachi stílusú zománcos bronzok.

Ezekkel magyar régész még nem foglalkozott. A külföldiek pedig egyáltalán nem ismerték fel igazi történeti jelentőségüket.

Én évekig gyűjtöttem ezeket az emlékeket a közép-európai országok múzeumaiban. Minden darabról klisérajzot készítettem, mert fényképezni alig lehet. Ábrázolásaikat elemeztem, és úgy rajzoltam is le {magyarázóan), azt is, ami rossz fényképekben megjelent. Ebben az az érdekes, hogy avar és honfoglaló magyar mintákat (motívumokat) keresztény fogalmak jeleivel felruházva (keresztény szimbolika) apró, olcsó kegyszereket fabrikáltak Regensburgban a Szt. Emmeram kolostorban, Essenben, Pettauban és Aquileiaban, és zarándoklat vezető és hittérítő papok vitték magukkal és osztogatták jutalomként Pannoniában egészen a Bánátig. Fejedelmeknek aranyból és ezüstből csinálták ugyanezeket.

Szent István is kapott egy ilyet Regensburgból: ez az az enkolpion, amely a hosszas viselés alatt erősen megrongálódván, végre III. Béla királyunk sírjára került. E kegyszerek más szomszédos országok népei körében is elterjedtek, ugyanilyen célzattal. Nyugat tehát elébe ment a "pogányságnak", és ravaszul így beadagolta a maga szellemi kincsét a magyarnak és szomszédos népeknek.

A "pogány" palmetta (életfa) díszesebb kivitelezésben Jézust kezdte jelenteni ("Arbor vitae Jesus Salvator Hominum" - mondja a székely keresztúri templom felirata). A tüzes párduc, az ősi Dionysos állat-attribútuma, azonosult az Agnus Dei ravennai típusával, és így került rá a domonkosfai és zalaháshágyi románkori templom tympanonjára, és a székesfehérvári egyik főpapi sírlelet ezüst csészéjének közepére: hosszú, fölfelé csapott farokkal, hegyes fülű párducfejjel, hátrahajlított mellső lábbal, mely tartja a keresztet, és még számos más avarkori, "pogány" állatkép. Románkorunk "díszítőszobrászata", melynek célja nem a díszítés, hanem a missziós munka támogatása volt, enélkül nem érthető és nem magyarázható. A kettlachi stílusú kegyszerek és a hozzájuk fűzött magarázatok, oktatások, biztatások és vigasztalások mélyen bevésődtek az emberek szívébe, annál inkább, mert appercepciójuk inkább vizuális, mint akusztikai volt, s egy jelkép szimbolikáját (jelentésének rokon sokféle voltát) minden ember, a legegyszerűbb is, azonnal tökéletesen értette, sőt érezte, és ezért a megfelelő keresztény behelyettesítést is, mint rokon fogalmat, azonnal főlfogta és elsajátította. A románkori templomok falára és főleg a napoltár kő-, vagy eleinte fasátorára ezeknek a jelképeknek a tömegét faragták rá. Így lett sajátosan magyarországi a mi románkorunk.

Most nyáron többször kimentem Ócsára, hogy az ottani XIII. sz. eleji szép templomot tanulmányozzam. A pap bútoraiból 3 emeletet raktam, és azokról rajzoltam a csodálatos oszlopfőket, amelyeket még soha senki nem fényképezett (egy ilyennek rajzát küldtem Neked). Ezeken is elválasztom a helyi elemet a nyugatitól. De legföltűnőbb a belső térképezés szimbolikája.

Ahol a főhajót a kereszthajó metszi, ott kétoldalt hatalmas ív keletkezik jobbról és balról. Senki nem vette észre eddig, hogy az egyik ív (az északi) csúcsos, a másik (a déli) félkör alakú! Semmi építészeti, ill. műszaki szükség ezt nem indokolja, sőt esztétikai szempont legkevésbé, mert a templom szimmetriája pofon van ütve ezáltal. Ennek oka csak az, amit kódexeinkből ismertem meg, hogy az őskori "pogány" geometrikus napisten és földanyaistennö jelképeket belevitték az építészetbe, miután már korábban is bevezették volt, hogy a templom alaprajza maga is szimbólum legyen (kereszt). Avarkorunkban ez a szimbolika virágzásának tetőfokán volt. Az avarkori elvont, geometrikus állati és növényi jelképek rendszere nélkülözte az erkölcsi célzásokat. Rendeltetése még tisztán az ősi mágia szolgálata volt. A kettlachi stílusú kegyszereken kapcsolódik a "pogány" geometrikus, növényi és állati mintákhoz erkölcsi tanításnak a célzata, amit a színek segítségével fejeznek ki. A templomi "díszítőszobrászatban" ugyanezeket a színeket nemcsak megtartják, mert a kegyszerek esetében beváltak, hanem még igen finoman árnyalták is, átmenetekben alkalmazták, szinte beszéltek ezeknek a nyelvezetével, prédikálván az írniolvasni nem tudó népnek, hogy mi lesz a bűnösökkel, mi lesz az erényesekkel a másvilágon. A meztelen Ádám alakját a piszok színére festették be, amint a fáról szedi a tilos almát, az emberek sokaságát jelentő palmettácska-sorozatokat hol erre a piszok színre (ater), hol vörösre festették, aszerint, hogy milyen embereket ábrázoltak. De még sokkal finomabb részletekbe

menő festéseket is alkalmaztak, csak most nincs mód mindent elmondanom. Aranyozták is a vöröset. Külön volt bordó szín is! Alkalmazták a sötétkék, a világoskék, a zöld és a barna színt szimbolikus prédikációik céljára. így mutatkozik meg az avarok (huni) nyugati kereszténységre térítésének jelentősége az építészetben.

Külön lehet beszélni a középkori magyar udvari ötvösművészetről, amelynek emlékeire most kezdenek szakembereink fölfigyelni. Érdekes, hogy ez nem a palmettás honfoglaló

magyar nemesfémmüvességnek az egyenes folytatása (mert - szerintem - a "pogányság" jelképének számító palmettás müvességet még Szt. István letiltotta, amikor a gyönyörű szablyát maga is lecsatolta és germán pallossal cserélte fel), hanem az avarnak! A kettlachi kegyszerek mellett ez is fönnmaradt, és még a kerepesi kincsben is ez él (XVI. sz. legeleje). Ez a fémművesség a magyar korona észak-balkáni tartományaiban maradt legtovább fenn, mint a törökkel szembeni ellenzékieskedés jelképe. Erről egy szép könyvre való fényképes anyagom van, sőt a két első fejezetet már meg is írtam hozzá. Mindezekből láthatod, hogy én mindenütt a "hungaricumot" keresem, a legtágabb értelemben véve ezt a fogalmat. A magyar őstörténet régészetének ez egyik célja: kimutatni, miben adott a magyarság és a rokonnépség Európának nagyot, emberit. Lehet, hogy vétek az egészségem ellen, amikor egy ember erejét messze meghaladó munkára vállalkozom, kiterjesztvén a kutatást a kódexekre, népköltészetre, templomokra, zenére, a régészeti emlékanyagon kívül. De más nem csinálja! Kénytelen voltam kivinni a napokban fényképészünket az intézeti autón Ócsára, és egész nap fényképeztünk, és még egyszer újra kimegyünk egész napra. Lesz egy szép monográfia, amely meg fogja mutatni, hogy mért építették ezt a templomot a Kiskunságba, és hogy miben lett ez a templom helyi.

bjf_itva034

Fettich Nándor rajza, melyről így ír: 3 kg súlyú ezüstdoboz fedelére vertem ki ezt a rajzot. Hunor és Magor csodaszarvas űzését ábrázolja, és a Kaukázuson átkelő csodás lényeket, akiket lovas vezérük irányít a hegyen át a Turul vezetésével.

 

Eltárolt hozzászólások


IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 1.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 2.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 3.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 4.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 5.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 6.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 7.

Megjelent: 1999 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. Február 20., Szerda 06:56

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 154 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.2%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Greece 0.1%

Today: 38
This Week: 2853
Last Week: 5900
This Month: 18772
Last Month: 25099
Total: 1472802

Belépés