Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017Mar27

2015. Április 01., Szerda 16:16

Igaz történelmünk a Honfoglalásig - II. Rész

Írta:  Badiny Jós Ferenc
Értékelés:
(32 szavazat)
Az őstörténetünk kezdetét a vértesszőllősi "homo erectus-sapiens paleohungaricus" adja, aki kb. 450 000 évvel élt előttünk. - Vele kell kezdenünk őstörténetünket, nemcsak azért, mert 1400 köbcentiméteres koponya-űrtartalma sorolja a magunkfajta "homo sapiensek" közé, hanem igen érdekes jelentősége van a tudomány számára az ember- és a kultúrák fejlődésének során. Érdekesen foglalja össze a tudományos álláspontot Gáboriné Csánk Vera. ("Az ősember Magyarországon". Gondolat, Bp. 1980. 83. oldalon.) "...mi is Vértesszőllős jelentősége a tudomány számára... Nem az, hogy a legrégibb, sem az, hogy egyedülálló. Vértesszőllős jelentősége abban áll, hogy ezen a telepen embermaradvány, eszközök, tüzelési helyek, kultúrrétegek, régészeti fejlődéssorozat került elő - még az ember lábnyomát is megtaláljuk, tehát mindaz együtt és egy helyen, ami más lelőhelyeken csak külön-külön, vagy csak részben található."

II. RÉSZ

TÖRTÉNELMÜNK EDDIG ELTITKOLT SZAKASZAI

Ne lepődjön meg az olvasó, ha az elkövetkezendő írásaimban megismétlem sokszor a már ismertetett elnevezéseket, hivatkozom ismét múltunk eseményeire. Az indokolásokat is erősebben hangsúlyozom, de: "az emlékezés tüzébe kell tartanom az elfelejtett igazság hideg vasát, hogy az ismétlések kalapácsütéseivel a valóság tudatosításává formáljam azt".

I. MUNKATERV

Nagyon körmünkre égett az a feladat, hogy végre lerögzítsük és iskolai oktatásra alkalmas könyvben leírva, az agymosott ifjúságunk kezébe adjuk a magyarság igazságos történetét.

Azért is szükség lenne már erre, mert amit a mögöttünk lévő ezer év alatt rólunk hirdettek a minket leigázó idegen hatalmasok, az nem más, mint a judai- kereszténység feudálkapitalizmusában tengődő szolganépre való halk szavú emlékezés. A judeo-bolsevizmus aztán az elmúlt félszázados fizikai és szellemi terrorja ezt a keveset is kimosta az emlékezésből. Most - a "rendszerváltásnak" nevezett időszakban - új reménységgel néztünk a megígért lehetőségek felé. Gondoltuk, hogy a szabad világban dolgozó magyar történészeknek - dr. Bobula, dr. Padányi, dr. Gosztonyi, dr. Götz, dr. Vágó, dr. Szilvay, dr. Endrey, Oláh Imre. Dudás Rudolf, dr. Baráth és a sorok írójának - kutatási eredményei majd valahogy egybeötvöződnek az otthoni szakemberek nagyszerű adataival, és a sok tárgyi bizonyíték, régészeti lelethalmaz segítségével végre megszületik a magyarság igaz története.

Sajnos - nem így történt. A régi állapot megmaradt, és kiegészítődött újabb nehézségekkel. A magyar történelmi igazsághoz vezető jószándékot dilettáns műkedvelők és szakképzett, de kutatási céljukat fel nem fedő - tudósok beleveszejtették a szófejtések egyéni következtetéseiből származó elgondolásokba, hipotézisekbe, önkényes megállapításokba és az állandó "őshazakeresés" labirintusába. "Valahonnan kell származni" - "Honnan jöttünk?" jelszavakkal indult meg ez az "új történelemírás", amelynek eddig elért egyetlen eredménye az, hogy őstörténetünket is sötét fátyol takarja be a sokféle "őshaza" elérhetetlenségében és a sikerre vágyó dilettantizmus így kiált bele ebbe a sötétségbe: "A magyar őstörténelem a világ őstörténelme!" - Aztán az itt felsorolt "bizonyítékok" tudománytalan és módszertanilag sokszor nevetségesnek nevezhető sora elfújja azokat a fáklyákat, amelyek nemzetközi síkon is rávilágítottak a magyarság valós történetének egy-egy felderített és bizonyított fejezetére.

Nem kívánok ezekkel érdemben foglalkozni. Elkerülöm a dr. Baráth professzor nevéhez fűződő "egyiptomi és árja" teóriákat is. Egyrészt azért, mert az "árja" népelnevezést kisajátította magának a nagyvilág egyetemi katedráinak több mint a felét uraló "indoeuropizmus", mely elismeri saját "árjaságának" írástudatlan voltát. Azt, hogy a "szent könyvünknek" (RG VEDA) szövege nem indo-európai nyelven szól, tehát nem az ő "árjaságuk" terméke, azt is, hogy az Indiában keletkezett, sumir rendszerű városkultúrákat (Mohenjodaro és Harappa) árják pusztították el. Így ezt az egész "árja-kérdést" el kell választani a magyart őskutatástól. A. L. BASI-IAM: "The wonder that was India." (Grove Press N. Y. 1954. - 18-23. oldalakon.)

Másrészt azért is elhagyok minden teóriát, feltevést, mert meggyőződésem az, hogy a mi őseink nem jöttek sehonnét, mert a magyari népek őshazája: a Kárpát-medence.

Itt zajlott le "Kárpát-medencei őstörténetünk", melynek Isten akaratából - megvan mind a két határa: az is, ahol kezdődik, és az is, ahol végződik.

Ezt a megállapítást a módszertan azon szabálya szerint teszem, mely törvényszerű a történelemszemléletben. Eszerint: "egy nép történelme az írásbeliséggel kezdődik! - Mindazt ami az írásbeliség előtt történt: "őstörténelemnek nevezzük..".

A Kárpát-medencében az írás a tatárlakai amulettel jelenik meg, melynek keletkezési ideje: Kr. e. 5200. Ez az időpont tehát: a Kárpát-medencei magyari népek történelmének a kezdő dátuma és őstörténetünk befejezésének a határa.

Az őstörténetünk kezdetét a vértesszőllősi "homo erectus-sapiens paleohungaricus" adja, aki kb. 450 000 évvel élt előttünk. - Vele kell kezdenünk őstörténetünket, nemcsak azért, mert 1400 köbcentiméteres koponya-űrtartalma sorolja a magunkfajta "homo sapiensek" közé, hanem igen érdekes jelentősége van a tudomány számára az ember- és a kultúrák fejlődésének során. Érdekesen foglalja össze a tudományos álláspontot Gáboriné Csánk Vera. ("Az ősember Magyarországon". Gondolat, Bp. 1980. 83. oldalon.) "...mi is Vértesszőllős jelentősége a tudomány számára... Nem az, hogy a legrégibb, sem az, hogy egyedülálló. Vértesszőllős jelentősége abban áll, hogy ezen a telepen embermaradvány, eszközök, tüzelési helyek, kultúrrétegek, régészeti fejlődéssorozat került elő - még az ember lábnyomát is megtaláljuk, tehát mindaz együtt és egy helyen, ami más lelőhelyeken csak külön-külön, vagy csak részben található."

Ez a megállapítás követeli azt, hogy őstörténetünket teljesen elkülönítve kell tárgyalnunk a történelmünktől, az őstörténeti civilizációk kutatásának, a jégkorszakok kiértékelésének a módszereivel: Vértesszőllőstől- a tatárlakai amulettig, tehát Kr. e. 5200-ig.

Ebből a hatalmas fejezetből a "szarvasok népének" - történelmi időszakainkba-átszűrődött hagyományait kell megkeresni, mert ezek - hagyománykincs formában - találhatók meg abban a földrajzi térben települt népi társadalmakban, melyet én a

Hatalmas Magyari Népek Földjének, hazájának, Országának nevezek, a sumír ékiratos örökség szerint így: HUN-MAH-GAR-RI- ES-MÁD.

Ez pedig: a Kárpát- medence- Káspi- Aral- térség-Mezopotámia háromszög által. a Kaukázust és az ún. "szkíta-szarmata folyók" síkságát is magába foglaló terület, melynek örökké dobogó és a karizmatikus hiedelmet évezredeken át éltető SZÍVE a Kárpát-medencében van, ahonnan kirajzottak népeink - a sorsdöntő események szükségletei szerint -, és ahová mindig visszatértek az ősi birtokjog karizmatikus tudatával.

Ha valaki most azt kérdezné, hogy miért indítom történelmünket a tatárlakai amulett írásától, annak így felelek: ez ez amulette a legelső írásemlékünk, amelyen a "SA- PIR" név olvasható. Legősibb formája ez a "SZA-BÍR" népnevünknek, mely az Álmos- Árpádi honvisszafoglalásában a vezértörzs volt. Ennek következtében nyugodtan mondhatjuk azt, hogy: Árpádék karizmája évezredes népi hiedelemben gyökerezik.

A történészeket tehát igen nagy feladat megoldására kényszeríti az a valóság, hogy 5000 év távolából kell megtalálni az igazságot, és olyan témaköröket is be kell vonni a "magyar" történelem kutatásába, amelyeket az eddigi "hivatalos" álláspont messzire elkerült, sőt kizárt a történelemszemléletéből. E sorok írója az alábbi csoportosítás szerinti munkarendet javasolja:

1. Leltárba foglalni mindent, amit Kr. e. 5200 és a Br. e. 4000 körül Mezopotámiát elöntő vízözön ideje között a megjelölt háromszög földrajzi területén található. (Népség, kultúrfok, hiedelem, urbanizáció, földmívelés- állattenyésztés, fémipar stb. szempontjaiból nézve.)

2. Mezopotámiába történő bevándorlások, a vízözön által elpusztított emberanyag pótlására. (A Kárpát-medencei eredetű "vigyázó két szem" kultuszának kifejlődése és helyet, és a Káspi- térség [ARATTA] INNANA- Istenanya kultusz kapcsolatai Urukkal.)

3. A "Dunai kultúrák" déli irányú terjeszkedése és hatása.

4. A sémi és Kus- Nimrudi népek élet-halál küzdelme. A Mágusok vándorlása Észak felé.

5. A magyarság ötvöződésének évezrede.

Népeink csodálatos hadvezetése a Római Birodalom térfoglalása ellen.

A népeinket egybeolvasztó Pártos Birodalom, mint a Kárpát-medencei HUN-AVAR-MAGYAR életfolyamat és államalkotások előkészítője.

Ennél az utolsó pontnál hangsúlyoznunk kell azt, hogy csakis a pártos Birodalom történetének ismeretével juthatunk el a hun- avar- magyar nép és nyelvazonosság bizonyságához, de ebbe a történelembe beletartozik az a sok szomorú valóság is, amit népeinknek a perzsa, római, arab, s majd a kazár-zsidó uralmak alatt kellett elszenvedni. Ezeket is fel kell derítenünk, mert ezek az üldözések szolgálták a népi egybetartozás és nemzeti öntudat megszilárdítását és siettették - minden alkalommal-a Kárpát-medencébe való visszatérést.

Történelmi igazságaink megtalálásában ezt a fejezetet tartjuk a legfontosabbnak.

Innen indulunk a további kutatásainkban.

De talán előbb azt is fel kell említenünk, hogy miképpen maradt el eddig a Pártus Birodalom történetének felderítése...? A felelet egyszerű: "semmiképpen sem egyeztethető össze a finnugor származási hipotézissel", ami csak magyarságunk és nemzeti öntudatunk elsorvasztását szolgálta eddig is és ma is. Ezért adom itt meg ennek teljes felszámolási tervezetét, és azután foglalkozunk majd a Pártus Birodalommal. Ugyanis elébb ismerni kell a "nemzeti öngyilkosságunkra" kiagyalt valótlanságot.

NEMZETI ÖNGYILKOSSÁGUNK HIVATALOSAN FELÚJÍTOTT MÓDSZEREI

A HAZAI értelmiség részére "felhívásnak" és "figyelmeztetésnek" szánom e sorokat, mert egyetlen olyan nemzetként állunk a nagyvilágban, mely nemzeti önbecsülés helyett ifjúságát szolganépnek neveli azzal, hogy a nekik tanított nemzeti történelemben tolvaj, műveletlen és nemzeti hagyományokkal nem rendelkező ősöket akaszt a nyakába.

Nagy szomorúsággal írom le ezt, mert látom, hogy az "Itt élned, halnod kell" című, gyönyörű kiállítású, és festőművész "nagyjaink" remekműveinek színes képivel díszített történelemkönyvben (Apáczai Kiadó, Celldömölk, IV. kiadás) prof. Benda Kálmán, a MTA Történelemtudományi Intézetének igazgatója által lektoráltan, az alábbi "tanítást" olvasom a 8. oldalon:

A magyar nép ősei a finnugor népek ugor ágához tartoznak. Az őshaza földrajzi elhelyezkedése körüli vita azonban még mindig tart. A legfrissebb eredmények alapján a finnugorok a középső Ural mindkét oldalán éltek hosszabb ideig. Krisztus előtt 2000 körül az ugorok leereszkedtek a nagy folyók síkságaira. Itt a halász-vadász életmódot a kapás földmíveléssel és főleg az állattenyésztéssel cserélték fel. Az ugorok közül kiválva a magyarok elődei legelőről legelőre vándorló rideg ló- és juhtartást folytató pásztorokká lettek. A néppé válás folyamata valószínűleg Kr e. 500 körül kezdődött el.

A vándorlások során más népekkel: bolgárok, törökök stb. is megismerkedtek, és megtanulták tőlük az ekés földművelést..."

Ezeket olvasva felmerült bennem az a kérdés, hogy Benda prof. ne tudná azt, hogy Kr. e. 2000 körül az Ural alatti síkságokat bőséges lélekszámmal betöltö nép önmagát SAR-MATAnak nevezi. és a nem magyar szakemberek által szerkesztett térképeken is így van írva...? Ha az "ugorok" jöttek ide, akkor a nevüket miért sumer nyelvből veszik...? Ugyanis SAR-MATA jelentése sumír nyelven: "Királyi Föld"... Azt sem tudná a MTA Történelemtudományi Intézetének az igazgatója, hogy "törökök" ebben az időben még nem léteznek és bolgárok sem! De ne csodálkozzunk Benda prof. "tudatlanságán", mert ez az ő "tudománya", hiszen a segítségére siető és a MTA által kiadott "A magyar nyelv történelmi és etimológiai szótára" szerint ezek az "ugorokból kivált" magyar elődök még finnugorul sem tudtak beszélni. Hogy miként értették meg egymást, azt nem lehet tudni, mert az említett "szótár" szerint: "magyar nyelvünk szavainak 8,5%-a finnugor, 8%-a török, 14%-a szláv, 32%-a ismeretlen és 31%-a vitatott eredetű". Összegezve az így kimutatott "összelopkodott" szavakat, magyar nyelvünk 93,5%-a nem a mienk. Az Uralról ezek szerint "leereszkedett" őseink birtokában nyelvünk szavainak csak 6,6%-a volt meg. Hát miként beszéltek ezek a "legelőről legelőre" vándorló, még az istenhívást sem kimondani tudó ősapák? - És most azt is kérdezzük meg, hogy miképpen írhatta a nagyvilág legbölcsebbnek hirdetett nyelvésze - az angol Sir John BOWRING - ennek pont az ellenkezőjét így: "A MAGYAR NYELV MESSZIRE MEGY VISSZA. EGÉSZ SAJÁTOS MÓDON FEJLŐDÖTT, ÉS SZERKEZET OLYAN IDŐKRE NYÚLIK VISSZA, AMIKOR A LEGTÖBB NYELV MÉG NEM LÉTEZETT. ÖNMAGÁBAN KÖVETKEZETESEN ÉS SZILÁRDAN FEJLŐDÖTT NYELV, AMELYBEN LOGIKA VAN, SŐT MATÉZIS IS, AZ ERŐ, A HANGZÓK HAJLÉKONYSÁGÁVAL ÉS ALAKÍTHATÓSÁGÁVAL... A MAGYAR NYELV EGYETLEN DARABBÓL ÁLLÓ TERMÉSKŐ, AMELYEN AZ IDŐK VIHARAI KARCOLÁST SEM EJTETTEK. NEM AZ IDŐK VÁLTOZÁSÁTÓL FÜGGŐ NAPTÁR. NEM SZORUL SENKIRE, NEM KÖLCSÖNÖZ, NEM TRAFIKÁL, NEM AD ÉS NEM VESZ SENKITŐL. EZ A NYELV A NEMZETI ÖNÁLLÓSÁGNAK, A SZELLEMI FÜGGETLENSÉGNEK LEGRÉGIBB ÉS LEGFÉNYESEBB EMLÉKE."

("The Poetry of Magyars" c. könyvéből 1820 körül, tehát a Habsburgok által bevezetett "finnugor" származásos szellemi terror előtt.)

Ez a bölcs angol nyelvész megindokolja nekünk azt, hogy a Kossuth szabadságharcát 1849-ben letipró Habsburg uralom által bevezetett szellemi terror miért pontosan nyelvünk s meghamisítására helyezte a súlyt, Budenz és Hunfalvy (Hunsdorfer) és hasonló idegen "nyelvészeket" ültetve a Magyar Tudományos Akadémia mindenható trónusaira. Miután a "magyar nyelv a nemzeti önállóságnak, a szellemi függetlenségnek legrégibb és legfényesebb emléke" - ezt kell a finnugorizmus ingoványába süllyeszteni A II. Világháború után hazánkban uralkodó marxizmus is rettegett a "nemzeti önállóságra és a szellemi függetlenségre" való törekvésektől. A "magyar holocaust" áldozatai magyarok voltak. Olyanok, akik magyar nemzeti identitásúnak érezték és vallották magukat. Ez viszont halálos bűn volt a marxizmusban. Így a MTA vezetői ismét csak olyanok lettek, akik a magyarellenes finnugorizmust tovább hirdették, és ez volt a fiatalság "agymosásának" legfontosabb témája. Na aztán jött a "rendszerváltás", és megmaradtak változatlanul a MTA finnugorosai, de megerősödtek politikai síkon a finnugorizmus színpadára lépő Göncz államelnökkel, aki sokkal nagyobb szeretetet mutat a MTA által manysi, hanti, vogul, votják stb. népeknek nevezett orosz állampolgároknak, mint a magyar népnek. Sőt, azt lehet mondani, hogy élire állt ennek a szervezett antimagyarizmusnak, mely pontosan követi a nemzeti önállóságra való törekvés elnyomására alkalmazott "habsburgi" módszert. a kitalált finnugor származásunk ismételt és erőszakos érvényesítésével. - Ugyanis nincs a világon egyetlen államfő, aki egy másik államban "magánlátogatást" végez oly idegen népi közösségeknél, melyeket nyelvrokonainak vél, de nemcsak "meglátogatja" ezeket az idegeneket, hanem mialatt a saját országában. Magyarországon, a nyomor, munkanélküliség, éhezés jelentkezik a támogatás nélküli magyar társadalomban - Kelemen András, a Magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára átadja a magyar állam segélyét a komi, mari, udmurt stb. általunk "finnugornak" nevezett - orosz állampolgároknak, mint azt olvassuk az "Új Magyarország" 1993. okt. 20-i számában.

Aztán azt is megtudjuk, hogy az ELTE Nyelvtudományi szakán a "finnugor' nyelvészet kötelező tantárgy ma is ( 1872 óta). Ha beleolvasunk Domokos Péter egyetemi tanárnak az 1993. augusztusában Egerben tartott "Finnugor Kongresszusról" szóló tudósításába, megtudjuk, hogy az egri előadásokat irodalmárok és néhány nyelvész tartotta, és régész, történész, antropológus egy sem volt. Viszont minden a Magyar Állam költségére ment, tehát a szegény népünk adóforintjaiból látták vendégül a "finnugorokat", és fizették a repülőjegyeket is, ellátást, szállást hozzáadva. De idézzünk Domokos Péter tudósításából. Ugyanis ő az ELTE Finnugor Tanszékének vezetője. Így ír: "Hatezer éve bomlott fel a valamilyen finnugor nyelvet beszélő ősök addig együtt élő közössége... és a magyarok háromezer éve váltak külön a manysiktól és a hantiktól, és ezért nem értjük meg ma egymást... a hantik csak alig 22 000 lélekszámúak, és a magyar kutatók hónapokat is töltenek a rénszarvas pásztoroknak a nomád tanyáin, hogy megismerjék a magyarok legősibb történetét."

Tehát a magyarok adópénzén kutatjuk az orosszá vált és nekünk teljesen idegen, nomád törzsecskéknek azt az életét, mely ma is olyan primitív, mint létezésük hajnalán. A magyar "finnugoristák" aztán irodalmi emlékeket és "őstörténetet" is írnak ezeknek, hogy valami "bizonyításféleséget" felmutathassanak e szervezett antimagyarizmus érvényesítésében.

Nagyon jól tudják, hogy e hazugságukkal a tudomány igazsága éli szemben, de mit tehet az "igazság" a hatalom erőszakával szemben?

De mégis el kell mondanunk az igazságot. Meg kell tanítani az agymosott ifjúságunkat, hogy szembe tudjanak állni a hazugokkal, és hamis állításaikat megcáfolva, nyelvünk kősziklája legyen nemzeti öntudatuk alapja.

Soroljuk fel tehát mindazt a bizonyítékot, melyekkel ezt az ismétlem - szellemi terrorral ránk erőszakolt "finnugor" származási elméletet cáfolhatjuk. De az igazságra ébredő fiataljainktól azt kérem, hogy az alább közölt adatokat használják ismereteik bővítésére és a "finnugorosításunk" végleges megszüntetésére.

HOGYAN CÁFOLJUNK?

I. Régészeti és történelmi alapon:

Gábori Miklós megállapítása szerint: "a legrégibb kultúrák megjelenésének idején az Ural vidéke ős Szibéria lakatlan volt. A benépesedős délről, Transzkaukázusból, a Kászpi- és Fekete tenger közti felfelé vezető nyakon át történt." (ALA TAU-ARARAT (Gondolat, Bp. 1978. 253. oldaltól.))

Kérdezzük: hol éltek együtt a finnugor ősök az Ural mindkét oldalán hosszú ideig, amikor ez a terület lakatlan volt...? A benépesedés délről történik, és ez a közel-keleti népesség hozza a kultúrát magával. A nyelvet is. Indokolt és logikus a "SAR-MATA" név.

László Gyula is segít a bizonyításban a következő megállapításával: "Olyan terület, melyet a nyelvtudomány az urali finnugor korra feltesz, NEM VOLT!" (Őstörténetünk" [Gondolat, Bp. 1978. 37. oldalon.])

II. Mit mond az embertan?

László Gyula: "Nincs közös finnugor régészet, néprajz és embertan", (Idézett munkájának 48. oldalán.)

A feltételezett urali "őshaza" területéről magyar koponya és magyar sír nem került elő, Ha létezett volna ez az állítólagos "együttélés", erről a temetők beszélnének, mert a 88.6 koponyaindexű, kerekfejű magyarságnak a csontvázai ott lennének a temetőkben. De nincsenek! - De nem is lehetnek, mert ebben a "feltételezett" őshazában semmiféle temetőket, sírokat nem találtak. Ez az "Ural menti" őshaza tehát éppen olyan kitalálás, mint az egész finnugor származási elmélet.

Mindazok a népek (vogulok, hantik, osztyákok stb... akiket a hivatalos álláspont a magyarság rokonainak mond és tanít, a paleoszibériai embercsoporthoz tartoznak. Kistermetű (158 cm), közép- és hosszúfejűek.

Prof. HIDEO MATSUMOTO, az Osakai Orvos Intézet igazgatója megállapította az immunglobulin Génmarkerek vizsgálata alapján, hogy a magyarság europid típusú, igen kevés délmongolid marker génekkel, és az északi urali népek jellemzője - az északi mongolid marker génelem - teljesen hiányzik a magyarság véralkatából. Tehát semmiféle rokonsága az urali- finnugor népekkel NINCS. (Ezt a perdöntő megállapítást a MTA nem veszi tudomásul.)

III. Mit mond a nyelvtudomány?

Hajdú Péter, a jelenlegi MTA legfőbb "finnugoristája" írt egy könyvet az állítólagos "rokonainkról", és ebben elismeri, hogy "finnugor nyelv NINCS. Ilyen nem létezik." De olvassuk el erre vonatkozó írását. Íme: "Nincsenek olyan szövegeink, melyek a finnugorság alapnyelvén - az írásbeliség előtti korból - szólnának hozzánk. Ennek következtében mind a nyelv szókészlete, mind nyelvtani szerkezete a maga tejességében és legapróbb részleteiben ismeretlen előttünk... Így legfeljebb az áll módunkban, hogy a nyelvtudomány eredményeit kihasználva, próbáljunk rekonstruálni egy hipotetikus finnugor szöveget: "wete patana peje" - "a víz a fazékban fő"." (Finnugor népek és nyelvek. Gondolat. 1962. 98. és 102. oldalakon.)

Hajdú tehát elismeri, hogy a "finnugor nyelv" egy olyan "valami", amit ők, a finnugor "szaknyelvészek" kigondoltak és "feltételezetten" összeállították (mint az eszperantót), de mint népnyelv, ilyen sohasem létezett. Hát nem nevetséges, hogy Domokos Péter "egyetemi" tanár erre a "gondolom-nyelvre" alapozza "tudományát", amikor így tanít: "hatezer éve bomlott fel a valamilyen finnugor nyelven beszélő ősök addig együttélő közössége..." stb. De hasonlítsuk össze édes anyanyelvünkkel azokat a nyelveket, melyeket a finnugornak mondott manysi, mari, votják, cseremisz stb. és alig pár ezres néptöredékek mai maradékai beszélnek. Szólaltassuk meg ezeknek a nyelveknek legjobb ismerőjét, aki ezeknek az orosszá lett néptöredékeknek még elérhető beszédét "URÁLI NYELVEKNEK" nevezi, és nem finnugornak. Íme:

BJÖRN COLLINDER nyelvész tanár élesen cáfolja a magyaroknak együttélését és nyelvközösségét mindazokkal az északi népekkel, melyeket a MTA "finnugor" néven tart nyitván, akkor, amidőn ezeknek nyelvét összehasonlítja édes anyanyelvünkkel, a magyar nyelvvel. Így írja le véleményét: "A finnugor hangkészletből hiányoznak a következő magyar fonémák: á, é, cs, gy, í, ly, ny, ó, ő, sz, ty, ú, ű, zs, tehát összesen 14 hang, és ezekben a finnugor nyelvekben NINCS igekötő és határozott névelőt sem használnak. (Comparative Grammar of the Uralic Languages. Stockholm, 1960.)

Collinder nyelvészetileg igazolja Gábori azon bizonyítékait, mely szerint a benépesedés és a kultúra délről jött a középázsiai sztyeppe vidékre, és ezek az észak felé feltörő kultúrák közel-keleti forrásból táplálkoztak. A sumír ékiratos anyag bizonyítja, hogy a Kr. e. 4. évezredben a Kárpát- medence Káspi Aral- térség és a Tigris- Eufratesz deltavidék által egybefoglalt háromszögben egynyelvűség volt (a természetes dialektikus változatokkal.) Az általam is bizonyított sumír-magyar nyelvazonosság értelmében érthető és indokolt a magyar nyelv hangtani gazdagsága, mely a magyar néppel kapcsolatba került "gyenge nyelvű" népeknek nyelvfejlesztő forrása lett. Tehát mindazok a népek, melyeket a mai hivatalosított nyelvtudomány és a MTA felsorol, mint nekünk szavakat kölcsönzőket, a kőszikla erejű magyar nyelvünkből vették át mindazt, amit a mai antimagyarizmus őseink "lopott holmijaként" kezel.

Felkérek tehát mindenkit, aki ezen felhívásomat olvassa, hogy terjessze és tanítsa igazságunkat és segítsen ennek a vesztünkre kiagyalt "finnugorizmusnak" a felszámolásában.

Ezt a felszámolást azonnal és automatikusan elvégzi édes anyanyelvünknek a ma "sumer"-nek nevezett és írott szövegekkel rendelkező ősi nyelvkészletünkkel való összehasonlítása, mert itt azonos ragozást (agglutinációt), azonos ige-, főnév- és melléknévképzést, a főnév meghatározásának lehetőségét, az igei cselekvés befejezettségének kifejezését, és a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárban felsorolt magyar gyökszavak mindegyikét megtaláljuk. De nyelvünk ősi voltának igazolása és bizonyítása szűkséges ahhoz az újraéledéshez, nemzeti öntudatunk visszatéréséhez, mert ez, miként Sír Bowring mondta: "NEMZETI ÖNÁLLÓSÁGUNKNAK ÉS SZELLEMI FÜGGETLENSÉGÜNKNEK" FELTÁMASZTÓJA!

Ennek a "szellemi és politikai függetlenségnek" gyökereit találjuk meg a Pártus Birodalomban, melynek 500 éves békés, erős, és Rómát is térdre kényszerítő uralma tölti be azt a "néma évezredet", melyet következő fejezetemben ismertetek, mint hatalmas népünk összeötvöződésének időszakát.

A MAGYARI NÉPEK ÖSSZEÖTVÖZŐDÉSÉNEK ÉVEZREDE

Az előbbiekben "néma évezrednek" neveztük ezt az időszakot. Első kérdésünk tehát az lehet, hogy "miért néma" éppen az az évezred, mely nekünk a legfontosabb? És miért pontosan ez a Kr. e. 500- tól Kr. u. 500 évig terjedő időszak annyira néma, hogy egyszerűen megtagad minden adatot, mely magyari népeink történetére vonatkozik.

Akinek aztán sikerül a feledés ködéből előkaparni a régi történészek írásait, hamarosan rájön arra, hogy ennek az évezrednek a történései óriási jelentőségűek - nemcsak a magyari népek életfolyamatában, hanem az egész emberiség gondolkodásmódjának forradalomszerű megváltozásában is.

Ugyanis Jézus Urunk születése, a próféciák "Chrestosának" megérkezése is ebbe az időszakba esik, és a jézusi "Szeretet Törvény", valamint az ő keresztre feszítésének bűnténye, valóban forradalmakat hoz létre az emberek lelkivilágában és a társadalmak kialakulásában.

Nagy az irodalma ezeknek a történelmi következményeknek, de ezekből is egyszerűen "kimaradtak" a mi magyari népeinkre vonatkozó adatok, mert a "történelem" csak a sémi és az indoeurópai (árjának nevezett) népekkel foglalkozik. Ezeknek országait és térfoglalását feltüntető térképeken a "mi népeink" csak elvétve szerepelnek, de országainkat, birodalmainkat soha fel nem tüntetik, hanem az "ő térképeiken" legtöbbször felírás nélküli területrészeken "sejthetjük" elődeink létezését.

Megint kérdezheti az olvasó, hogy mi lehet az oka ennek? Miért nem írnak rólunk...? A választ megadja a valóságos történelem. Ugyanis ebben a "néma évezredben" végbement "népi kialakulást" a sémi és a Kus-Nimrudi népek élethalál küzdelme befolyásolta. És itt hivatkoznunk kell az ebbe az évezredbe beleérő sémi-asszír kegyetlenségekre, amelyek népeink nagy részét elpusztították, és indokolják népeinknek észak felé való menekülését, és a testvér-nemzeteknél való oltalom keresését. Ezekre a kegyetlenkedésekre annyira büszkék voltak a semita-asszír uralkodók, hogy azokat bronz domborműveken örökítették meg, a kegyetlen emberöléseket ábrázolva. Bemutatok itt egyet, mely azt a leírt "krónikát" ábrázolja, mely így szól: "levágott fejeikből rakattam hegyeket városaik kapuja előtt". (A dombormű a British Museumban látható az ún. "Balavat-i kapun".)

A másik kép azt mutatja, hogy mit csináltak a semita asszírok egy elfoglalt "subar-szabir" város lakóival. (Kemencében égették el őket). (Mind két képet átvettem: José PIJOAN:" Historia general del Arte" című munkájából. Madrid 1950)

De Pijoan sok ilyen borzalmas képet közöl az asszír kegyetlenségekről. Van olyan kép is, mely azt ábrázolja, hogy a sémi-asszírok hogyan fojtották bele Suméria káldeusait a Tigris-Eufrates deltájának az ingoványaiba.

Bemutatom itt ASSZÍRIA térképét Assurbanipal idejében, és ez a kiterjedés megmaradt Kr. e. 612-ig, amikor is a szkíták leverik az asszírokat, elpusztítva a fővárosukat - Ninivét.

Az asszírok kegyetlenkedéseinek az volt az oka főképpen, hogy a tőlük idegen fajú "káldeus" néptől nem bírták megszerezni a tudást. Ugyanis az észak felé menekülő bölcs mágusok magukkal vitték azt, és a Van tó környékén megalakították a Káld Királyságot, és - miként a múlt századbeli régészeti leletekből kiértékelték - az emberi civilizáció csúcspontját érték el a Kr. e. 8. és 7. századokban (miként Rostovzeff állítja). Ezt akarták az asszírok megszerezni, és irtották a védekezőket. De a "tudás népe" a Kaukázus hegyeibe menekül, és ezentúl a "hegyek népének" - "kurri"-nak, "hurri"-nak - nevezik őket ellenségeik. (Ezek a mai "hurriták" [hurrians]. Aztán - miután tovább is vándoroltak- az asszírok "ur-ar-tu" néven tudósítanak róluk. De a "méd"-nek nevezettek is megerősödhettek ezekkel a káldeusokkal, hiszen egy-azonos nagy nép tagjai voltak mindnyájan.

ASSUR-BANI-PAL-t azért említem itt, mert ő igyekezett legjobban az összes asszír uralkodók között arra, hogy a sumír-káld tudást megszerezze. NINIVE-i palotájában hatalmas könyvtárat hagyott az utókorra, melyet a múlt században ástak ki. 40.000 ékiratos agyagtáblát, ahol az egyiken megtalálták az autobiografiáját. Ezt a táblát számtalanszor kértem a British Museum Közel-Keleti Osztályának igazgatójától, de mindig elutasító választ kaptam, azzal az indokolással, hogy "már meg van fejtve". (Zárójelben közlöm, hogy az illető szintén semita volt.) Így PIJOAN szövegét veszem át az érdekessége miatt: "Megtanultam az égi és földi jelek titkainak a megfejtését. Derekasan voltam szorgalmas tanonc, mint mester. Megoldottam a szorzás és osztás problémáit. Tudom olvasni az ősi káld írásokat és a sötét akkád nyelvűt is. Néha a düh fogott el, mert nem tudtam megérteni az özönvíz előtti időből származó írásokat."

Azért akartam látni és olvasni ezt az ékiratot eredetiben, mert ez az egyetlen írásemlék, mely az "özönvíz előtti" írásokat említi.

E kitérő után folytatom népeink történetét.

A méd-szkíta szövetség győzi le az asszír birodalmat Kr. e. 612-ben Ninive elfoglalásával, és egyszerre megjelennek mindenütt a "szkíták", akiknek országául, a görög mitológia nyelvén, a "hiperboreus"-nak nevezett Kárpát-medencét hirdeti Herodotos. Valójában a nagy, hatalmas nemzetségünk népi összefogása ez a káldeus nyelven "KI-TA", azaz "vándortó"nak nevezett állapot, melyet aztán a görögök egy "szigma" előreírásával "SKI-TA" népnévvé változtattak. A mai történészek sem jutottak előbbre a "szkíta kérdésben", hanem még mindig Herodotosra hivatkoznak, mert nem akarják elismerni a mindenütt győzedelmes és amellett mégis könyörületes, de a harcokban ördögként küzdő "szkítának" nevezett népet, a "nem sémi és nem indoeurópai", hanem a magyari HUN-MAH-GAR-RI-ES nemzetséghez tartozónak. - Pedig korunk régészete csodálatosan igazolja. hogy. a "szkíta kincsek"-et annak a nagy háromszögnek a területén ásták ki, mely magába foglalja a Kárpát-medencét, a Káspi-Aral térséget és Mezopotámiát.

Asszíria legyőzése után ezek a "szkíták" befolyásolják a történelmi eseményeket. A méd-szkíták segítségével, Babilon székhellyel, egy "Új KÁLD KIRÁLYSÁG" kísérli meg az ősi hiedelem és nemzettudat visszaállítását. De - sajnos - a sémi korrupció megfertőzi utolsó és népét eláruló "káld" királyt.

Gyengeségének és árulásának következményeképpen születik meg itt a zsidók nagy ünnepe, a népeinket tömegesen gyilkoló "purim". (Talán ezt ismételte meg Rákosi- Róth marxista uralma, a "purimra" való emlékezésül, a tömeges magyarirtással.)

A méd anyától született KÚR-ÁS (CYROS) vet véget a zsidók káldeai uralmának, de apai, perzsa vére a "szkíták" ellen hajtja mégis. Támadó hadjáratot vezet ellenük, de maga is ott marad a csatatéren. A Kúrás által alapított akeménida- perzsa uralomban a "méd" vezetőrétegnek igen nagy része volt. Különösen a "méd mágusok" jutottak nagy hatalomra, olyannyira, hogy a mágusok fője II. XERXES néven lett Perzsia királya.

Ez a II. Xerxes az a GAUMATA nevű káld-méd mágus, akit Darius a persepolisi sziklafeliratán legnagyobb ellenségének nevez. A vallásos hiedelemben azonban hervadhatatlan érdeme az, hogy ő nyilvánítja ISIS- ANAHITA-t "szeplőtelennek", és így ő hivatalosítja a zoroasteri tanokkal átszőtt káld-méd mágus vallásban a "szűzanya" fogalmat és kifejezést. Herodotos írja le bőségesen azt a felfogásbeli különbséget, mely a "káld-méd mágus" vallás és a "perzsa mágus" vallás között volt. Sajnos ez a "különbség" a perzsák részéről gyűlöletté változott, mely 40.000 káld-méd mágus életébe került, kiket a perzsák legyilkoltak. Herodotostól értesülünk e "tömeggyilkosságról", valamint arról a huncutságról is, melynek segítségével DARIUS trónra került, aki azután az őt segítő méd vezetőréteget és az egész káld-méd népet ellenségének tekintette. Fontos itt tudni, hogy a médek saját magukat "MAYAR"-nak nevezték, mely kifejezés - Lenormant szerint - "méd embert" jelent.

Dr. Bobula bő forrásadattal bizonyítja a "méd"-nek nevezett nép káld-sumír voltát. Azoknak a káld-sumíroknak leszármazottjait látja bennük, akik a mezopotámiai sémita üldözések elől észak felé menekülve alapították ezt a Méd Birodalmat, magukba olvasztva a Van tó melletti Káld Királyság maradékait is. Csakis így, a bölcs mágusok összefogásával tudott Média "Ázsia Királynőjévé" emelkedni.

Az ősi mágus vallás adott erőt minden politikai kibontakozásra, és most, hogy a perzsa mágusok odaillesztették a zoroasteri "Jóisten" mellé a minden gonoszság urát - "ARIMAN"-t, az ősi káld-sumír hiedelmet-, a most már hivatalosan kinyilatkoztatott "Szűzanya- Anahit"-tal megerősítve a káld-sumír-méd mágusok vitték tovább észak felé. Egyesültek a Kaukázusban letelepedett népeikkel, akik állandó kapcsolatot tartottak a Kaukázus feletti síkság és a Fekete-tenger környéki testvéreikkel, akiket a görögök "szkíták"-nak neveztek el. A népi összetartás és a Nagy, Hatalmas Nemzetséghez való tartozás öntudata oly hatalmas erőt adott nekik, hogy mindenütt viharként jelentek meg lovas seregeikkel és nyilaik zápora mindenütt győzött.

Darius is megindult ellenük. Thráciában, a Dunánál próbált hídfőt létesíteni, de csúfos kudarcára még az utána száz évvel történelmet író Herodotos is emlékezik. -Itt bemutatjuk Darius perzsa birodalmának a térképét, melyet a sémi-indoeurópai történelemszemlélet erősen megnagyított. Ugyanis a Kaukázus feletti területeket és a Fekete-tengeri ún. "szkíta partvidéket" sohasem tudták a perzsák elfoglalni, így birodalmukhoz ez nem csatolható.

Már csak azért sem, mert erről a partvidékről kerültek elő az ebben a korban készített szkíta kincsek, melyeknek lelőhelyeit mutatja az itt közölt térkép, melyet átvettem az Ermitázs Múzeum által Los Angelesben rendezett "Szkíta kiállítás" (1977) katalógusából (11. old.).

Történelmünkben nagyon fontos a "szkíták valóságos kivoltának" megállapítása. Régi történészek ugyanis annyiféle névvel ismertetik ezt a hatalmas népet, mely Kínától a Kárpát-medencéig, és dél felé Mezopotámiáig ott hagyta csodás kultúrájának nyomait. Tehát nem csak a sztyeppéken, hanem az őstelepülésekben is.

Keressük meg tehát azokat a népeket, melyeknek összefogását a régi írók "szkítának" nevezték.

Azt biztosan tudjuk róluk, hogy csodálatos aranykincseik voltak. Azt is, hogy fémiparuk, fémöntési és fémfeldolgozási kultúrájuk (arany, réz vagy bronz és vas) utolérhetetlen volt.

Kutatásainknál csak szomorúsággal kell megemlékezni a hazai szakemberekről, akik minden munkájukban azt akarják bizonyítani, hogy a magyarságnak semmi köze nincs a szkítákhoz. Annak ellenére, hogy pl. László Gyula - a töméntelen sok "idegen hatás" felsorolása mellett - tesz néhány meggyőző kijelentést "szkítaságunkra" vonatkozólag, úgy látszik, nem bizonyíthatta a Kárpát-medence ősnépének a "szkítasághoz" való tartozását. Érdemes néhány idézetet átvenni tőle, melyek e korra vonatkoznak. (Vértesszőllőstől Pusztaszerig. Gondolat. 1974.): "A réz és antimon gazdagsága, meg az a tény, hogy a Kárpát-medence Nyugat felé az utolsó szigete a füves pusztáknak, már a bronzkor folyamán, a Don-vidéki lótartó népeket, az úgynevezett gödörsíros műveltség pásztornemzetségeit csalta hazánk területére." (81, old.) "Hazánk múzeumai őrzik-egész Eurázsiát számításba véve e korból a legtöbb öntőmintát. Ez érthető is azok alapján, amit az e korról szóló bevezetésben írtunk. " (Azt írja a bevezetésben, hogy "e vidéken éppen ebben az időben éri meg a bronzkor a virágkorát". 90. old.) A régészet egész sor bronzeszközt magyar típus-ként ismer." /95. old.) "A kor aranyban való gazdagságát az angyalföldi kincslelet és még sok tucatnyi súlyos aranykincs képviseli a Nemzeti Múzeumban és többi múzeumainkban... Hérodotosz, a történetírás atyja, az i. e. V. században már emlegeti az erdélyi agathürszoszok népének csodás aranykincseit. Nyilván ilyen fajta hírek csábították a szkítáktól levert kimméreket a Kárpátok vidékére. ... E keleti lovasnép összeolvadt a hazai őslakossággal... Ugyanúgy harcoltak, mint kései pusztai utódaik, köztük Árpád magyarjai." (97. old.)

Annyi bizonyos, hogy akárcsak mi, magyarok, a szkíták is a szarvas ősanya népének tartották magukat. Az is bizonyos, hogy a késő avarok (akiket a szerző korai magyaroknak tart) és Árpád magyarjainak több jelenségét a régészet szkíta örökségként tartja számon... a magunk részéről - a romantikát mellőzve - mégsem vetnők el a szkíta és hun ősök kérdését." (100. o.)

A fenti idézetekből láthatjuk, hogy dr. László Gyula régészetének megvan az igazságra törekvő szándéka, de a "hivatalosított" történelmi álláspontot és felfogást követnie kell. Ez pedig- mint mondám - mindent "idegen hatásnak" akar feltüntetni. Így vágtat át azután László Gyula a "másik" oldalra, amikor a zöldhalompusztai és a tápiószentmártoni aranyszarvasainkat ismerteti. Egyetlen szóval nem tér ki ezeknek "kárpátmedencei" voltára, hanem úgy látszik, ezeket is dél-oroszországi készítményeknek véli talán, mert így ír:

A dél-oroszországi szkíták számára dolgozó görög ötvös mesterek pompás életképekben örökítették meg a szkíták harcait, mindennapi életét, lótenyésztését." (106. old.)

Szerény véleményünk szerint ez igen felelőtlen kijelentés, mert semmi bizonyíték nincs arra, hogy görög ötvösök lettek volna ezeknek a szkíta vallási hiedelem titkait felfedő, szimbolikus ábrázolásoknak az ismerői. De hol voltak a fémöntésben és ötvösművészetben a görögök akkor, amikor az asszírok által "URARTU"-nak nevezett káld-szkíta birodalom szkíta ötvösei, a Kr, e, VII. században már ilyen csodálatos aranykincset készítettek, mint amit itt bemutatok, és átveszek az "Ister- Gami oroszlánok titka" c, könyvem 74. oldaláról. A kép eredeti nagyságban ábrázolja azt az aranylemezt, amit Ziviye-ben ástak ki a régészek. Ez a káld-szkíta város az Alsó- Zab folyótól keletre és az Urmia-tótól délre volt, és ahhoz a szkíta-káld birodalomhoz tartozott, amit URARTU-nak neveztek az asszírok. Az életfa ily szimbolikus ábrázolása csak az Ister-Gami szentélyben található oroszlános jelképekkel összekapcsolva magyarázható meg. Mindkettő az ősi sumír mágus vallás titkait rejti, tehát a László-féle "görög ötvösök" gondolatát el kell vetni, mint rosszakaratú félrevezetést. - Ha már itt tartunk, hadd említsek egy másik "félrevezetést" is.

Dr. László Gyula, az előbbiekben közölt idézet szerint, a szkítákkal vereti le a kimmereket és keleti lovasnépnek nevezi őket. Ugyanakkor hivatkozik Herodotoszra is. Nem vette volna észre azt, hogy Herodotosz szkítáknak mondja a kimmereket. így: "a szkíták átkeltek az Araxes folyón és letelepedtek Kimmeriában". Ezek csak az URARTU-i szkíták lehetnek, a zivijeiek, mert felettük az első folyó az Araxes. Ezeket a káld szkítákat nevezi Sancherib (Kr. e. 705-681) asszír király AS-KUZA vagy IS-KU-ZA néven krónikájában, és IS-PA-KA-I nevű királyukat is megemlíti. (A bibliában ASKENAZ a nevük, és a perzsák szerint ez a SAK-A nép. AS-KU-ZA sumír nyelven: "egyetlen-hatalmas-szabad" értelmet ad.) Ha a térképre nézünk, láthatjuk, hogy igaza van Aischylosnak (Kr, e. 525-456). aki ezeket már "pontusi szkítáknak" nevezi (PONTUS - a Fekete-tenger), de azt is hozzáteszi, hogy: "az acél készítését ezek a szkíták találták fel". Ezt olvasva aztán igazán nevetségesnek tűnik fel dr. László Gyula azon szándéka, mellyel az első vasöntést - az általa "germán népnek" nevezett-európai keltáknak adja. (Idézett munkájának 108. és köv. oldalain.)

E sorok íróját semmiképpen sem tudja meggyőzni nagyszerű régészünk-dr. László Gyula-azon állítása és térképe, mellyel a "keltákat" Nyugat-Európából származtatja. Ugyanis a "kelta" elnevezésnek semmi írásemléke NINCS. Önkényesen "kelta" nevet adnak annak a népnek, melyet a régi történészek "géta" néven ismertek, és két részre osztották őket. Volt: "massagéta" és "thysagéta" - szerintük. E sorok írója bátorkodik e két nevet a sumír-káld nyelvből származtatni, mely szerint: "massagéta - MAH-SAR-KITA", vagyis "tudós- királyi- kita", vagy ahogyan később mondták: "hatalmas-királyi-szkíta".

A "thysagéta" valószínűleg a "TUR-SAR-KITA" káld-sumír név átformált alakja és jelentése: "kisebbik- királyi-szkíta", vagy "testvér-királyi-szkíta". Ha mindezeket a KU-MAH-GAR-RI-ES, mai nyelvünkön: a "hatalmas- tudós- nemzetségi" népeknek ismerjük fel, akkor megértjük, hogy sem a kimmerek, sem a kelta- géták nem "támadták" meg a Kárpát-medence őslakos népeit, hanem "hazatértek" oly körülményektől kényszerítve, melyet a történészek vagy elhallgatnak vagy nem ismernek. Azt írják, hogy "beolvadtak" az őslakosságba. De talán azért tudtak "beolvadni", mert a Kárpátmedence őstölgyének hajtásai voltak.

Nem tartozik bele témánkba a velük való foglalkozás, mert ez az egész kultúrállapot tulajdonképpen a mi DUNAI műveltségünk hatáskörébe sorol, és mi - mostani témakörünkben nem hátrafelé, hanem előre nézünk. Így elébb azt akarjuk felderíteni, hogy mit találunk a Kárpát-medencében annak bizonyítására, hogy a szkíták birodalmába tartozott, és utána meg kell ismernünk mindazokat az elnevezéseket, melyeket a régi írók - a különböző helyeken élő, megtelepedett vagy éppen mozgásban lévő - hatalmas és egyformán "szkita" népünk részeire illesztettek.

A legfontosabb Kárpát-medencei leletünk a zöldhalompusztai arany szarvas, melyet a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatunk, de bemutatom:

A régészek azt mondják, hogy: eredetileg fejedelmi pajzsdísz volt, és egy Kr. e. VI. századi szkíta temetőben találták. - Tehát egy "szkíta temető", és nem egy csendes "szkíta sír" adta vissza ezt a csodás bizonyítékát annak, hogy a szkíták nagyfejedelme, nagykirálya a Kárpát-medencéből irányította népét. Ugyanis - beleértve az összes "szkíta" lelőhelyet, az "Oxus-kincstárat" is - ilyen "csodaszarvas" sehonnét sem került elő. "Egyetlen" kifejezője az erőnek, a hatalomnak, a méltóságnak, a tekintélynek és a magabiztosságnak. Hátrafelé való nézése pedig mintha azt mondaná: "gyertek utánam!" -Agancsa koronaként az éltető nap sugárkoszorújaként, életfa jelképként egyaránt értelmezhető. Ékes bizonyítéka annak, hogy a Kárpát-medence volt a szkita HAZA központja. Ugyanis a "nagykirály" ott székelhet csak, ahol népének a zöme él. (Éppen úgy, mint Atilla is tette.) De megerősíti ezt az állításunkat az a valóság is, hogy a szkíta királyi hatalom jelvénye, a lapiszlazuli fokú aranyfokos, szintén a Kárpát-medencében került elő - Benepusztán. Hollétéről azonban a régészek nem tájékoztatnak. Láttunk egyet az Ermitázs Múzeum kiállításán, Los Angelesben, de a katalógus nem közölte a lelőhelyet.

A szkítákat általában a "füves puszták" népének minősítik azok, akik a magyarságot ki akarják zárni ebből az örökségből. De láthatjuk a lelőhelyek bizonysága szerint, hogy ez az évezredes múltra tekintő hatalmas műveltség fogta össze a "magyari" népeinket, és egyesítette őket a Kárpát-medencétől Kínáig, és Kaukázuson is át - Mezopotámiáig, beleértve az Irannak nevezett területet is.

Sokat időzhetnénk a szkíta kincsek jelképei által közölt hitvilág megismerésében, hiszen az ábrázolások mindegyike rejti ennek egy titkát, amit a "más-hit" követői nem értettek meg a múltban sem és ma sem. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy a földrajzi hely szerint más és más neveket adtak hatalmas népünknek, de sokszor ugyanazt a néprészt is több névvel látták el. Nagyszerű példa erre az a "szkíta" nép, akik ellen a nagy CYRUS (Kúrás) háborút vezet. Ezeket a "perzsa ellenségeket" Herodotos "massagétának" nevezi. Ugyanezeket Strabo "saca" névvel illeti, és Justinus egyszerűen csak "szkítának" hívja őket. Aztán ha tovább kutatjuk a régiek írásait, látjuk, hogy ezek a massagéta, saca, szkíták az Oxus mellett, BAKTRIA nevezetű országukban élnek. De az örmény írók ezt a Baktriát a "KUSOK" földjének nevezik, és "BAHL" nevű fővárosukra azt mondják: "Bahl a hunoknak a fővárosa, mert a massagéták vagy hunok mind kusok." - De aztán azonosítják őket a dákokkal és a sarmatákkal is. A "dák" név "daha' ként van feltüntetve, és a pártosokra azt írják. hogy "azért lettek ..pártosok..., mert elszakadtak ezektől a baktriai kusoktól".

Ha a kutató minden felsorolt nevet külön népnek tart, akkor egyszerűen belezavarodik a kutatásba, mert ahol tegnap "massagéta" volt, ott ma már "dahát'. vagy "szakát", vagy "pártost", vagy "sarmatát" talál. De ha egy azonos népnek vesszük őket - a valóság szerint - akkor semmi problémánk nincs a történelemírásban. Ugyanis minden nevük az ősi sumir-mahgar nyelv szavaiból adódik. Így: "daha" "jóságos, gondoskodó". "Sar-mata" "királyi föld", melynek lakóit nevezték a kései történészek "királyi szkítáknak". Talán alkalmas itt azt megjegyezni, hogy V. Orbán és IX. Gergely római pápák bulláikban a magyarokat nevezik királyi szkítáknak Valószínűleg ezért nevezik a nyugati (főleg germán) írások "pártos" néven sokszor, és "ungarus" névvel kevésszer őseinket. - De olvassunk, rájuk vonatkozólag, SEBEOS írásában (SEBEOS: "Heraclius történetei". 1851. Konstantinápoly, 10. old.): "Antiochus országlásának tizennegyedik évében a pártosok lerázták a macedonok igáját és az authaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet- és Észak-Ázsia minden népei meghódoltak... Ezek a pártusok fejedelmei, akik atyjuknak Árszáknak - halála után uralkodtak Báhlban a kusokon. Az első pártus királynak - Árszáknak - négy fia volt, akik között felosztotta hatalmas birodalmát. Az elsőnek adta az authaliták (hunok) országát, a másodiknak az indusokét, harmadiknak a pártusokét-perzsákét, negyediknek az örményekét. Árszák 130 évig élt, és uralkodott 56 éven át. Halála után a fia, Árszák uralkodott a pártusokon Kus ország Báhl fővárosában."

Az indoeurópai és sémi érdekű történelemírás igyekszik egy hatalmas birodalomnak feltüntetni macedón Sándornak 13 évig tartó terroruralmát, és "nagy" jelzővel is ellátják, de az 500 éven át békében és jólétben létező "Pártos Birodalom" történetét egyszerűen kihagyják. Meg sem emlékeznek róla. Mégis voltak a múltban igazságra törekvők is. Ezek egyike - a már említett- JOSÉ PIJOAN művészettörténész, aki így ír a pártosokról: " Dárius és Sándor utódainak igen sok fáradtságba és erőlködésbe került Ázsiában az aqueménida királyok hatalmát fenntartani. Antiochus és a Seleukidák valamivel jobbak voltak, de Antiochiában laktak, és egyetlen ambíciójuk az volt, hogy Szíria uralkodói maradhassanak. Baktriából indult el az önállóságra való törekvés, a Káspi-tenger keleti oldaláról indult el a pártos Birodalom megalapítása, mert ők sohasem ismerték el a szíriai uralkodókat, és Kr. e. 256 évtől kezdődően, az Arsacidákkal, hatalmuk minden gátlás nélkül növekedett. A pártos Birodalom határául Augustus római császár ismerte el az Eufratest, és ugyanő ajánlotta utódainak, hogy ezt ne lépjék át. A klasszikus írók úgy emlékeznek a Pártos Birodalomról, mint az egyetlen hatalomról, mely Rómával szembe tud szállni, de emellett elismerik a pártosok lovagiasságát is. Állandó hadseregük a királyi gárda volt. Lovasaik félelmetes nyilazók. De amikor a római légiók előnyomultak, szembe találták magukat egy ettől teljesen különböző lovassággal, ahol a Lovas is és a Ló is páncélozva volt, a Lovasok így kopjával és dárdával felszerelve áttörhetetlen falként zárták el a római légiók előnyomulását, míg hátul a könnyű lovasság nyílzápora lehetetlenné tette a visszavonulást. Így pusztították el a rómaiak seregeit. Öt évszázadon keresztül a Pártos Birodalom nemcsak az Eufratesíg terjedő területeket uralta, hanem a szíriai sivatagig kiterjesztették hatalmukat a pártos királyok. Az ásatások sok városukat hozta napvilágra. Erődített városuk volt pl. HATRA, de Kis,. Babilon, Sippár, Uruk pártos építkezéseit és palotáit is feltárták. Művészetükben egy egészen új stílust hoztak be, mely alapját képezi a bizánci díszítő művészetnek, és abból úgy emelkedik ki, mint egy elháríthatatlan lelki megnyilatkozás."

Azért ismertetem így, nem magyar, hanem idegen forrásadattal a Kr. e. 256. évtől 500 éven át-mint Sebeos mondja- egész Kelet- és Észak-Ázsiát uraló Pártos Birodalmat és annak történetét, mert a magyart népeknek ez az 500 éves közel-keleti, ázsiai és - majd mint látjuk- Kárpát-medencei egyesített hatalma hozza aztán létre - a még nagyobb szorongattatások idején -az.Álmos-Árpádi "magyarság'. összeötvöződését.- A Pártos Birodalom nyugati és keleti határait minden régi író megjelöli, említve az Eufrates és Indus folyókat, de északi határát senki sem tudta megmondani. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a Fekete- tenger- Káspi Aral- térségben és ettől északra települt és az ellenségek által sarmata, szaka, baktriai, euthalita, hun, massagéta, jazig, kimmer, pártos-gyűjtőnéven- "szkitának" nevezettek mindnyájan alkották és hozták létre Róma egyetlen ellenfelét, a Pártos Birodalmat. - A történelmi események azt mutatják, hogy amikor a perzsák (Darius és utódai) a tőlük északra lévő "szkíták" ellen harcoltak, akkor a HU-MAH-GAR-RI-ES hatalmas nemzetséget "három" királyt központ irányította. -Az alanti térképen Cl, C2 és C3 jelzi e központokat. A "nagykirály" - a zöldhalompusztai aranyszarvas figyelmeztetése szerint-a Kárpát-medencében székelhetett, és a Pártos Birodalom létrehozatalával Baktria-Oxus "Bál" városába költözött. (C3)

A "három" központ közül "kettőt" nevezhetünk meg, ahol az uralkodó hatalom népének neve már "magyar", már a Pártos Birodalom megalakulása előtti perzsa támadások idején. Az "erőközpont" a "C3" jelzésű, tehát a Káspi Aral-térség, ahol az orosz kutatók már a Kr. e. IX. században magyar településekről írnak. (Tolsztov: "Az ősi Chorezm".) Megerősíti ezt dr. Tóth Tibor. a Történelemtudományi Múzeum embertani tárának volt vezetője. Szerinte: "a honfoglaló (Árpádi) magyarok csontvázainak vallomása feltűnő megegyezést mutat a Volga alsó folyása és az Aral-tó közötti sztyeppés területen talált szarmata és szkíta-kori leletekkel... Ezek szerint kb. ezer évvel a (896-os) honfoglalás előtt, az ősi magyarságnak ezen a területen kellett élnie." (Ezt a forrásadatot dr. Baráth Tibor: "A magyar népek őstörténete" c. munka 3. kötetéből veszem át köszönettel.) De STRABO is hasonlóan vélekedik azzal a különbséggel, hogy ő a "dák"-okat (daha) is ide teszi.

Lukácsi Kristóf megállapítását érdemes megismerni. Így ír: A hun-magyar-szkíta faj igen jelentékeny része a Pártos Birodalom hanyatlása után, a Kr. u. IlI. században, a gazdag Baktriát Bálkh fővárosával, hatalmába kerítette, és - nézetem szerint - éppen a magyar törzs volt az, mely utóbb a hozzá csatlakozott rokon törzseket egyesítette." ( A magyarok őselei, hajdankori nevei".)

Al-Biruni az "Arsák" dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a Chorezm királyi dinasztia családfájából vezeti le, és vissza kell térnünk most megint STRABO-hoz, akt azt állítja, hogy: "a Pártos Birodalom Arsák dinasztiájának megalapítói azok a dahák voltak. akik a Miótisz-tó (Arai-tó) mögött, az Oxus folyásánál laktak". (XI. 9.) Ezek szerint ezek a "dahák" ott laktak, ahonnét az Oxus-menti "szkíták kincsestárának" csodás aranytárgyai előkerültek. - Láthatjuk tehát, hogy a "fehér-hunoknak" (heftalitáknak), majd "dák-dahának" és végül "magyarnak" is nevezett "pártosok" (a Pártos Birodalom megalapítói) joggal nevezték magukat "pártos"-nak, hiszen "elváltak", "elkülönültek" az anyanemzetségtől, egy világpolitikai hatalom formálásának érdekében, de a régi helyen maradottaknak éppen úgy uralkodói maradtak, mint a volt Perzsiában lakozóknak. - A felsorolt adatokból mindenesetre már meggyőződhetünk arról, hogy az ún. "honfoglaló" magyarság összeötvöződési folyamata megkezdődött és iszonyú erős népi összefogás képezi alapjait, a Kínai Birodalomig terjedő Pártos Birodalom "ÁR-SZAK" nevű uralkodóival, kiknek nevében benne van politikai és feltétlenül karizmatikus hivatásuk; lévén "ÁR". - népáradat és "SAK" (szak) - fő, fej, uralkodó, így "Ar-Sak" - a nemzetség uralkodója. A "nemzetség" pedig a KUMAH-GAR-RI-ES-MAD területén él, a Kárpát-Káspi Aral-Mezopotámia-Kaukázus térségében.

Zajti Ferencnek van egy érdekes adata, amikor Albert Wirth kutatásaira hivatkozik, aki azt állítja, hogy: "a dákok az Avesztában mint dahák fordulnak elő. A Dunától költöztek az Aral-Káspi-tó közé". (Magyar Évezredek.) Újabb bizonyíték arra, hogy a perzsa agresszió ellen a "C3" jelzésű központ területére történt népünk erő összevonása. Majd a következőkben láthatjuk azt a bölcs és előretekintő stratégiát, amit a Pártos Birodalom uralkodói alkalmaztak Róma ellen.

Elébb azonban nézzük meg a "C2"-vel jelzett központot, ahol ebben az időben már megtaláljuk a "magyar" elnevezést. Ez a Bendefy László által ismertetett "Kaukázusi Magyarország" felfedésével bizonyosodik be. Ugyanis megbízható írások állapítják meg egy különlegesen magas kultúrájú népcsoportnak a Kaukázustól északra való jelenlétét, és ezeket az adatokat többnyire az arab írók tudósítják. Ezek egy gyönyörű, kőházakból épített, kertekkel és öntözött földekkel övezett várost írnak le, mely a Kaukázustól északra, a Kuma és Bybala folyók összefolyásánál épült. A város neve MADZAR volt. Bobula úgy véli, hogy ez a város központi települése lett annak a nagy áradatnak, mely az üldözések elől észak felé menekült már több mint ezer éve. Nagy nemzetségünk "szkítának" nevezett törzsei tehát ezen a területen is a "magyar" név karizmájában ötvöződtek össze.

De találkozunk a "KUNMAGYARIA" kifejezéssel is, mely szintén már "magyar" voltunk mutatója. Ezt a kifejezést én az eddig is oly sokat emlegetett "ku-mah-gar-ri-es-mád" és minden népünket egybefoglaló elnevezésünk változatának vélem. És eddig mindig azért írtam az ebben lévő első szótagot "KU"-nak, mert a sumír fogalomjegynek, melynek jelentése: "erős" ez az egyik kiejtési lehetősége. Aztán azért is, mert a "K-H-O-RES-M" név is ennek változott vagy talán rövidített formája. De a "KU" mellett a sumír fogalomjelnek van még egy másik kiejtési lehetősége is, és ez: "HUN", melynek jelentése is "hun". Talán "első erős" értelmet adhatunk e szónak, hiszen a "KOS" csillagképnek neve sumírul: "mul LU-HUN-GA". Vagyis a "HUN EMBER HÁZA" az égen. Nyugodtan nevezhetjük tehát az összes "magyari" népünk anyaföldjét, hazáját így "HUN-MAHGAR-RI-ES-MÁD"-nak. vagyis "hun-magyarias hazának", ahol most - mint az előbbiekben ismertettük - az ún. "fehér hunokból" vagy daha-dákokból kivált (pártolt) "Pártos Birodalom" egyesítette népeinket, politikai és katonai hatalmat adva a nagy, hatalmas nemzetségnek.

Igen fontos hangsúlyozni azt, hogy ez a politikai és katonai egység pontosan abban az időben jött létre, amikor egész Európát, egyiptomi Afrikát és majdnem egész Anatóliát az erőszakra és a népek elnyomására épült Római Birodalom uralja. És Róma - miután már mindent elfoglalt - Kelet felé szándékozik birodalmának határát kiszélesíteni, és Róma támad.

Mielőtt ismertetem a történelmi eseményeket, szeretném őszinte csodálkozással illetni boldogult dr. Baráth professzornak azt a feltűnően "szűkszavú" ismertetését, amellyel elintézi a Pártos Birodalomnak a történetét. Idézem szavait (A magyar népek őstörténete II. Köt. 161.): "A görögök gyámkodása alól legkorábban a Káspi-tó délkeleti partján lakó Parthiák tudtak felszabadulni, akik függetlenségük visszavétele után hatalmas birodalmat alapítottak. Velük az óhazai magyar elem még egyszer vezető helyzetbe jutott, s a Régi Kelet keleti felében ötszáz évig ápolhatta hagyományait. Azután a birodalom vezetése a szemiták kezébe került..."

Dr. Barátnak abban igaza van, hogy a Pártos királyok valóban ápolták népünk szent hagyományait. Felépítették az összes megrongálódott sumír várost. A "Fénytisztelő, régi, mágus" vallást követték, melynek "Vatikánjául", vagyis a tudás központjául, SIPPAR városát tették meg, és valóban vallási és tudományos központtá fejlesztették azt a már sok ezer éves csillagvizsgálóval együtt. A "hagyományápolás" mellett azonban egybefogták a nagy, hatalmas "magyari" nemzetséget, és 500 év alatt olyan kultúrát fejlesztettek ki, hogy művészetük - miképpen az előbbiekben azt PIJOAN művészettörténész írásából idéztem - Bizánc művészetének forrása lett. Azt is el kell ismernünk, hol a Pártos Birodalom ötszáz éves létezésének rendszeres és igazságos módszereinek segítségével alakult ki a magyari népekben egy oly hatalmas nemzeti öntudat, mely a népi egybetartozás érzetében valóban összeötvözte mindazokat a népeket, melyeket eddig "szkíta" néven ismertünk.

De azt is hozzá kell tennünk e megállapításhoz, hogy a harcmodor, a hadvezetés intelligenciája is beletartozott ebben a "hagyományba", és kérem az olvasót, hogy a "hadseregszervezés", "stratégiai és taktikai hadvezetés" tekintetében ismerje el legalábbis "egyenrangúnak" a pártosokat, mert a történelmi események azt bizonyítják, hogy: Róma nem bír Kelettel, mert "keleten" az egyetlen hatalom a PARTOS Birodalom.

(1. oldal / 5)
Megjelent: 3460 alkalommal Utoljára frissítve: 2015. Április 01., Szerda 17:11

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 171 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.3%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.3%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 314
This Week: 314
Last Week: 5814
This Month: 22047
Last Month: 24152
Total: 1476077

Belépés