Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2017Oct19

2011. Szeptember 24., Szombat 23:40

A magyar népek őstörténete - Negyedik könyv

Írta:  Baráth Tibor
Értékelés:
(8 szavazat)
Baráth Tibor, A MAGYAR NÉPEK ŐSTÖRTÉNETE című műve hat, három kötetbe foglalt, Montrealban (1968, 1973, 1974) kiadott könyv. Azóta, több kiadás jelent meg, kisebb-nagyobb átszerkesztésben, egyesített kiadásokat beleértve.

TARTALOM

Negyedik könyv

  • A SZEMITÁK BEJÖVETELE ÉS ELHELYEZKEDÉSE
    • A szemiták eredete és népi kiléte
    • A szemitáknak adott magyar népnevek
    • Kánaán és Szíria népei a szemiták előtt
    • Az őslakosság erőfeszítései a szemita beözönlés megakadályozására
    • A szemiták Asszíriában hont foglalnak és a "világuralom" megszerzését tűzik ki céljukul
    • Felmérik esélyeiket nyugaton: Kánaánban és Egyiptomban
  • A SZEMITÁK MEGSZERZIK A POLITIKAI FŐHATALMAT ÉS LEIGÁZZÁK A MAGYAR NÉPEKET
    • Forradalom Egyiptomban
    • Mózes a zsidókat asszír segítséggel kiszökteti Egyiptomból
    • Közös erővel meghódítják Kánaánt
    • A szemita "világmonarchia" megvalósítása Asszíriával
    • Az izraeliták kánaáni katasztrófája
    • Az asszírok bukása
    • Jegyzet az ószövetség forrásairól
  • A SZEMITÁK MÁSODSZOR IS AZ EGÉSZ RÉGI KELET URAI
    • Gyülekező helyük ezúttal Perzsia
    • A zsidók visszatelepítése a Jordán völgyébe
    • A perzsa állam szemitizálása és a médák félreállítása
    • A szemiták másodszor is uralják az egész Régi Keletet
    • Jegyzet az ó-perzsa nyelvről
    • Magyarok, kusok és szemiták a keleti történet utolsó felvonásában
    • A szemitákkal való őshazai küzdelmeink mérlege
  • Az idézett munkák jegyzéke

* * *

bt_mno2

SZERZŐ KIADÁSA

MONTREAL, 1973

A SZEMITÁK BEJÖVETELE ÉS ELHELYEZKEDÉSE

A szemiták eredete és népi kiléte

1. A szemitának nevezett népek első nagyobb kötelékei a Kr, e. III. és II. évezred fordulóján jelentek meg a magyar nyelvű népek keleti határánál, a Tigris folyó vonalánál. Valahonnan Nagy-Ázsia belsejéből jöttek, a Gobi- sivatag kiterjeszkedésével kapcsolatban, a nagy méretű népmozgás során. Miután átlépték a magyar határfolyót, emberanyaguk rövid idő leforgása alatt oly tekintélyes létszámra tett szert Mezopotámiában, hogy ott az árja és kus elemekből alakult néprajzi egyensúlyt gyökeresen megváltoztatták. Mezopotámia története a Kr. e. II. évezredtől kezdve már három emberfajta - árják, kusok és szemiták - küzdelméből sarjadt ki. (1) Kik voltak és hogy néztek ki az újonnan érkezők, akik ilyen tüneményes gyorsasággal kerültek előtérbe? Ősi típusukat a sötétes arcú, fekete hajú emberekben látják, akik jellemző vonása a csontos nagy orr, a szokottnál vastagabb ajak, a dús szőrözet és a sajátos ijedt tekintet. Faji hovatartozásuk azonban még ma sincs egységesen megállapítva, mert az emberiség nagy családjában szemita nevű faj nincs. A legvalószínűbb nézet szerint ők a turki emberfajta egyik ágát képezik, amely azonban a magyar népek őshazájába való beérkezésekor már keveredett kus fajta fekete emberekkel. A magyar őshazába érve viszont a világos arcú árjákkal keveredtek és tulajdonképpen e három emberfajta elkeveredése után jött létre az a szintézis, amit ma szemitának nevezünk.

A szemiták embertani kilétére mai fő képviselőik, a zsidók vizsgálatából próbáltak közelebbi támpontokat szerezni. E módszer ellen ugyan többen óvást emeltek, mert - úgymond - a mai zsidóság, amióta a Régi Keletről a világban szétszóródott, oly nagy mértékben keveredett más fajtabeli emberekkel, főleg fehérekkel (árjákkal) és feketékkel (kusokkal, kazárokkal), hogy nekik testileg nem sok közük lehet az ókori szemitákhoz, következésképpen az ő vizsgálatukból nem szerezhetünk helytálló irányítást a három-négyezer évvel ezelőtti helyzet elképzeléséhez. A mai zsidók között - mondták - vannak magas termetűek, alacsonyak és középtermetűek; koponyaformájuk szerint hosszú, rövid vagy középméretűek; arckifejezés szerint vannak erősen ívelt orrúak és intelligens szájúak, de vannak negroid jellegűek is, lapos orral és erősen duzzadt ajakkal. Bőrük színe is változatos, melyik tükrözné ezek közül az ősi szemita típust (152m 413-431)? A kérdést talán nem egészen így kell feltenni, mert a mai zsidóságot - csakúgy mint a történetben szerepelt egyéb szemitákat - nem az egy fajhoz tartozás, nem az embertani értelemben vett tiszta fajúság jellemzi mint sokáig hitték a Biblia hatása alatt, hanem ellenkezőleg, a több fajhoz tartozás, a faji kevertség. A szemita népek létrejöttét ma már nem is genealógiai alapon, azaz nem családi leszármazás formájában képzelik el, mintha egy ősapától eredtek volna fokozatos elkülönüléssel (diffúziós elmélet), hanem különböző faji elemek összeolvadásából létrejött keveréknek tartják (a konvergencia elmélete) (2) Így felfogva a dolgot, talán mégsem lehet hiábavaló fáradozásnak tekinteni, ha valaki a szemiták faji kilétét kutatva, a mai helyzetből indul ki s abból próbál támpontokat szerezni a régibb idők viszonyainak megértéséhez.

Észrevették ugyanis a kutatók, hogy bár a ma élő zsidók között valóban sokféle embertípus látható, azok túlnyomó többsége mégis csak két főtípus változata. A leggyakoribb a sötét komplexiójú, amely - Galícia, Románia és Magyarország területét kivéve - 50-70 százalékban mindenütt az abszolút többséget alkotja és ezek koponyaindexe általában a 80 felett áll (3) Ez az eredmény tehát megerősíti az ókori képek és rajzok hitelességét, amelyek szerint a sötét arc és általában a sötétes megjelenés a szemiták legrégibb rétegének lehetett faji vonása (204m 150, 155). A leggyakoribb másik zsidó típus, a mai népesség 25-30 százaléka, fehér komplexiójú. Nagyjából tehát fekete és fehér bőrű alapelemekből tevődik össze a mai zsidóság is, amit meglepően tükröz a Közép-Európában leggyakrabban használt két zsidó név: a Schwarz és a Weiss. A kutatók, akik ezekből a jelekből indulnak ki, a szemita népet ókori állapotában is több emberfajta ötvözetének teleintik, szerintük akkor is számszerű többségben kellett legyen közöttük a törökösnek és kusnak mondott sötétebb megjelenésű elem és kisebbségben a hozzákeveredett árja fajú fehér népelem. (4) Akárhogy is álljon az ókori szemiták embertani képlete, a magyar őstörténet szempontjából ez mellékes dolog és kikutatása nem is miránk tartozik. Ezért e tekintetben folytatott vizsgálatainkat a különféle régibb és újabb tudományos nézetek ismertetésével befejezettnek tekintjük. Elég tudomásul vennünk azt, hogy a szemitákkal egy más megjelenésű, külön öntudatú emberfajta érkezett a Régi Keletre, amely lobogó temperamentumával az események folyásának új irányt szabott.

2. A Régi Keleten megjelent törökös és kus jellegű emberfajtával kapcsolatban népvándorlásról szokás beszélni, mert családostul együtt érkeztek. Eltérőleg azonban meglévő fogalmainktól, nem fegyverrel nyitottak maguknak utat, hanem hosszan tartó beszivárgással. Kisebb- nagyobb bandákban, apró kötelékekben érkeztek, nyájakat legeltetve, és óvatosan tapogatóztak szabad legelők után. Egyelőre nagyon örültek, ha az asszír babiloni pusztákon valahol megállapodhattak és felüthették nomád sátraikat. Ezeken a pusztaságokon az ő beérkezésükig csak gyér lakosság tartózkodott, mert a földműves életformájú árja népesség a termőföldeken összpontosult, folyók, tavak és tengerek mellékén. A bejövők tehát, ha már túljutottak a határzáron, zavartalanul gyülekezhettek a Tigris és Eufrátesz között elterülő puszta földeken.

A szemita bevándorlót: és az őslakos árja (magyar) népek egymáshoz való viszonya mindegyikük külön életformájából sorsszerűen adódott. Az őslakók túlnyomó többségben földművesek voltak s mint ilyenek letelepült, helyhez kötött népességet alkottak: házat építettek maguknak, kertet műveltek, gyümölcsöket termeltek és sok háziállatot tartottak; földjeiken szántottak, vetettek, arattak és verejtékes munkájuk eredményeként kenyeret ettek s viszonylagos jólétben éltek. Társadalmukban intézményeket alakítottak ki, amelyek az együttélés módját szabályozták: volt központi kormányuk, egyházi szervezetük, közigazgatásuk és életük ritmusát a mezőgazdasági termeléshez igazított kalendárium szabályozta. Nem így éltek a szemiták. Az ő életformájuk nem a letelepedett népek földműves életformája volt, hanem az örökös bolygással egybekötött nomád életforma. Ők nem házakban laktak, hanem alkalom szerint hol itt, hol ott felütött sátrakban. Rendszeres termeléssel nem foglalkoztak, puszta földjeik arra nem is voltak alkalmasak, hanem csak apróbb állatokat tartottak, gazon is megélő kecskét és birkát s amint egy-egy legelőt feléltek, barmaikkal és sátraikkal továbbmentek, "nomadizáltak". A nomádnak tehát életkörülményei miatt nem lehetett se háza, se kertje, se gyümölcsöse és asztaláról általában hiányzott a főzelék meg a kenyér. Mivel kis csoportokban éltek, intézményekre sem volt szükségük: az apró kötelékeket a törzsfőnök személyes hatalma tartotta össze, a nyers erő. A magántulajdon fogalmát sem ismerték, hiszen náluk minden közös volt, még a nők is, minden mindenkié, aki a kötelék tagja. A származást éppen a nő közös volta miatt az anyai ágon tartották nyilván, hiszen biztosan csak az anyát lehetett tudni (142m 36-43; 143m; 71m 317 sk).

Ismerve már most a letelepült földműves és a bolygó nomád életformáját, könnyű megérteni, ha közöttük az érintkezések bővülésével az összeütközések és súrlódások elkerülhetetlenné váltak. A földműves panaszkodott a nomádra, amiért az hozzányúl az ő verejtékkel szerzett tulajdonához s őt saját értékrendszere szempontjából tolvajnak minősíti. A nőkkel szemben megnyilvánuló magatartását szemtelennek és erőszakosnak találja és azzal vádolja a nomádot, hogy szétdúlja a társadalom alapját, a családot, tehát felforgató, forradalmi elem. Azt is kifogásolja a földműves, hogy a nomád gúnyt űz a vallásból, csúfolja az isteneket és szabotálja az intézményelvet, amelyekbe semmiképpen sem akar bele illeszkedni. Ezeket a szemrehányásokat azonban a nomád nem érti, mert képtelen beismerni bűnösségét, hiszen ő mást nem tesz, mint őseitől örökölt, eddig soha nem kifogásolt életmódját folytatja. A maga során ő is panaszkodik, hogy a földműves őt munkára fogja, azaz "rabszolgaként" kezeli és olyan keretekbe akarja belekényszeríteni, amelyek az ő ősi szabadságát korlátozzák, tehát őt "elnyomják". Ezeket a kereteket intézményeket - a nomád le akarja rázni magáról, hogy "felszabaduljon". Súlyosbítja a két fél viszonyát az, hogy a nomádnak a letelepült lakosság felett katonai előnye van és messze hordó nyilaival a harci bárdot forgató, nehézkes földművesek fölé tud kerekedni. Ha aztán a politikai hatalmat megszerzi, beleül a földművesek erősségeibe és kemény kézzel, zsarnoki módon uralkodik a leigázott földműveseken, mint tette sivatagi törzsfőnök korában sajátjai felett. Az életformák különbözőségéből idővel súlyos összeütközések keletkeztek és nyugalom mindaddig nem lett, amíg a nomádok századokig tartó véres háborúkkal a földműveseket meg nem semmisítették: államaikat szét nem zúzták s a népet el nem űzték földjéről, ki nem irtották vagy magukba nem olvasztották. A Régi Keleten élt magyar népek tragédiája - de a szemitáké is - tulajdonképpen ebből az életformából eredő végzetes összeütközésből eredt.

Az általános jellemzéshez még egy további fontos mozzanat is hozzátartozik. Mivel a szemiták Mezopotámiában való megjelenésük idején még nomádok voltak, fogalmi készletükből hiányoztak mindazok a képzetek és szavak, amelyek a letelepedett életmódra, társadalmi intézményekre, mezőgazdálkodásra, stb. vonatkoztak. Ezeket a képzeteket és a hozzávaló szavakat a földműves árják kultúrájából vették át, nevezetesen a magyaroktól, kezdve a nyelvel, írással és végezve a vallás egyes formáival. Ez volt a helyzet a szemiták mindegyik szálláshelyén: Asszíriában, Babilonban s utóbb Kánaánban és Egyiptomban egyaránt. Nem kell tehát különösebben részletezni, hogy a szemiták magasabb kultúrájának kialakításában a Régi Kelet magyar nyelvű árja népei döntő szerepet játszottak: ők voltak a jövevények első oktatói, tanítómesterei, egyszóval civilizálói. (5)

A szemitáknak adott magyar népnevek

Amikor a szemita kötelékek a Régi Keletre megérkeztek, még nem volt nekik semmiféle összefoglaló nevük, se népnevük, se faji megjelölésük, hiszen nem alkottak társadalmat. Így érthető, ha első elnevezéseiket az őslakosságtól kapták, akik földjein megszálltak. E neveket jórészben egyiptomi forrásokból ismerjük s azok az általános szokás szerint a bejövők valamilyen tulajdonságát emelik ki, utána téve az értelmezőt, hogy ti. ilyen emberekről van szó.

A legkorábbi összefoglaló név, amellyel a kecskét és birkát legeltető jövevényeket illették, akkor keletkezett, amikor az őslakó földművesek őket az éjjeli holdvilág fényénél házuk táján először megpillantották. A vándor népek ugyanis rendszerint éjjel változtatták helyüket, amikor a perzselő Nap helyett kalauzuk a Hold volt. Bizonyára ujjal mutogattak az új emberek felé, hogy azok ott a BUJAWA, BEDAWI, BEDOUIN emberek, - az angol tudósok átírásában. Ez a megjelölés az egykorú iratokban lépten-nyomon előkerül és jelentése magyar helyesírással írva 'Bejövő, Begyüvő'. Nem mond a név az illetők népi és faji jellegéről semmit, nem utal földrajzi eredetükre, sem lakóhelyükre, hanem csupán a puszta tényt állapít] a meg: idegenek, akik most jöttek. A név egyiptomi írásjeleit (Okmánytár 55 és 56; 199m T-19) így írjuk át ábécére: BeGYÜT-T és Be-TYET, ami után az értelemhatározó áll: olyan ember, aki íjat visel, vagyis nomád, s a két láb jelzi, hogy "befelé". Hasonlóképpen a frissen érkezést mondja a mezopotámiai sorrendben képzett Araurai név (A-RA-MAI), melynek elemei a nyugati magyar nyelv szórendje szerint (a jelzőt rendes helyére téve): A-MAI-RA, vagyis a most érkezett ember. E névvel kapcsolatban figyelemre méltó, hogy az egyik aromai király palotájában, név szerint KAPARA (magyar sorrendben Ra- Képe) székhelyén, olyan faldíszt találtak, amely három embert ábrázol, akik mindegyike felfelé tartja az ujját (képe: 260m 40 után). A "3 ujj" kifejezés, a szókezdő H szokásos elhagyásával, az egykorúaknak világosan mondta, hogy azok 'Aramaik'. (6)

Az újonnan érkezett, "begyütt" szemitákra az egyiptomiak legtöbbször az Utas kifejezést használták, aminek akkori értelme vándor. E név sokféle hieroglif lejegyzése (193m V 143-158) közül az Okmánytár 57. sz. alatt szereplő forma ábécés átírása U-T-AS-oK, az 58. sz. alattié uT-ASO-K, mai írásmódunkkal mindkét esetben 'Utasok'. Ez a kifejezés a nomád életformájú népek legpontosabb közös megjelölése, említik a nem magyar tudósok is, de sajnos nem az ősi nyelven, hanem franciára, illetve angolra fordítva, így: Voyageurs, Wanders (213m 209; 199m A-33). Ha a vándor vagy utas nevét az egyiptomiak ideografikusan írták, jelzésére egy hajlított derekú fáradt embert ábrázoltak, aki vállán botra akasztva viszi kicsi bugyrát (Okmánytár 59). Gardiner professzor megtalálta az Utas egykorú lexikális meghatározását, amely szerint az a Me-N-E-U, 'Menő' ember, vagy aki Se-Mi A-Mi-Ve UT-AS-iK, 'Semmi amivel utazik' (7) Az Utas és Menő megjelöléssel párhuzamosan többször szerepel az ókori szövegekben az ideiglenes tartózkodási hely tipikus magyar szava is, a 'tanya', betűsen írva T-A-N-A (Okmánytár 60; 193m V 150) . Ezek a kifejezések és rajzok világosan mutatják, hogy a szemiták bejövetelük idején apró kötelékekből álló nomád nép voltak, akiknek még semmiféle földrajzi tájjal sem volt szorosabb kapcsolatuk.

Idők múltával azonban, amikor a bevándorlók már helyet szorítottak maguknak és többé-kevésbé megállapodtak, földrajzi tájjal kapcsolódó neveket is kaptak s azok lettek a nomádokból alakult népek első etnikai megjelölései. E nevek legtöbbjében szerepel egy közös elem, egy egytagú szó, a Só, ami a homok régi magyar neve. Egyiptomi írásjele a homokszemet ábrázoló apró karika, amely kisebb mint az Úr jelentésű karika. Ezt a jelet az egyiptológusok SA alakban hangzósítják és jelentését Homok (sand) értelemben adják (25m 75 No 53 és 199m N-33). Ez a homok jelentésű Só a szemiták különféle magyar származású nevében olyasféle szerepet játszik, mint az Úr a magyar népek nevében, vagy a Kus a núbiai és ázsiai sötétes arcú népek nevében. Amint tehát az Úrrészlegről a nevet viselő népeket árjáknak vagy úr-népeknek nevezik., a Kus- részlegről a sötétes arcúakat kusoknak, ugyanolyan módon a sivatagi eredetű népeket a Só-részleg alapján 'A sói' (ASSOI) népeknek mondták, amit a nem-magyar tudósok az "Ázsiai" (Asiatics) szóval tolmácsolnak. A Só szóval képzett területi vonatkozású szemita népnevek között legrégibb az ASSURI, amely az Assúri Birodalomba szervezkedett csoportjuk közös megnevezése lett: A 'Só -úr-i' vagyis a homok urának alattvalója értelemben. A név találó, mert Assúr vára minden időkben a homokpuszták őre és ura volt. Abban a mértékben aztán, amint a szemita Assúria területe növekedett és birodalommá alakult, akként egyre nagyobb és nagyobb néptömeget értettek Assúri alatt, míg végre egész Mezopotámia lakosságát így nevezték (87m 215 jzt). Ezt a nevet is ismerjük hieroglif lejegyzésben (Okmánytár 61; 193m IV 40 és 200m I csillagos 191), melynek ábécés átírása A-S-So U-R-A (szék), 'A Sóország' vagyis Asszíria. Ezek a pusztasággal kapcsolódó nevek jól érzékeltetik, hogy a bejövő szemiták első állandó jellegű szálláshelyei a homokos puszták voltak, s kezdetben ők maguk is csak a "Só urai" voltak (lords of the sands, 129m IV 23).

A Só-úr névnek MAT-tal (MAT: ország, termőföld) bővített alakja eredményezte a SO-UR-MAT-I, SA-UR-MAT-I nevet, amelynek értelmét már az Olvasó maga is megállapíthatja: Homoki fejedelem országa, illetőleg annak alattvalója, onnan eredő ember. Ezt a nevet Herodotos is használja s vele egy asszíriai területről származó nomád néprészt jelöl, amely Asszíria bukása (Kr. e. 612) után a Fekete-tenger délkeleti partvidékére menekült, majd onnan a Don mellé távozott. Herodotos előadása szerint ez a néprész eredetileg fátlan, kopasz vidéken - puszta földön - tanyázott, ami jól megfelel a név magyar értelmének, s a Don mellett is terméketlen, sivatagos és köves területen állapodott meg. Utóbb azonban a szkíták ösztönzésére, akikkel összeházasodtak, jobb földre vonultak. Ezek a Sauromaták, mondja Herodotos, megtanulták a szkíták nyelvét, de azt sohasem beszélték tökéletesen. Azt is feljegyezte, hogy a Sauromatikat a szkíták AMASONI néven is nevezték, amit ő görög szokás szerint a görögből akar értelmezni, holott az is magyar név: 'A máshoni' (ember), vagyis idegen, aminthogy a szkítáktól azok valóban idegenek voltak. A Sóúrmati névben az egymás mellé került két magánhangzó idővel egybeolvadt és így állt elő a Sármati (Szarmata) név. Ezt is használták az asszír királyok, akik magukat 'Sármati úrnak' címezték. A Kr. e. I. évezredben aztán a szarmata név egész Kelet-Európában elterjedt, ahol a nagy síkságnak Sarmatia lett a neve, a síkságon élők pedig lettek a szarmaták. A szó kelet-európai használatában azonban már inkább földrajzi vonatkozású semmint etnikai. Rostovstseff orosz régész azonban még felismerni véli a kelet-európai Sarmatia népei között a Régi Keletről jött eredeti sauromatikat, mint külön népet (232m 463).

Asszíria szemita királyai felségjelvényüket is a magyaroktól kapták, amely nem más volt mint a szárnyas napkorong. Azon mindössze annyi módosítást eszközöltek, hogy a Nap korongjába (Úr) egy emberalakot illesztettek, amely kezét mutatásra emeli (AS), a figurát szokás szerint két szárnnyal (MAT) fogták közre. Ezt a kombinációt aztán szabályos sorrendben Assúr-Matnak, azaz Assúr Földnek olvashatták. Ha a szimbólum alatt a király alakját is ábrázolták, a rátekintő azonnal tudta, hogy 'Sarmati úrról', a homokpuszták királyáról van szó. A szárnyas napkorong asszíriai alkalmazásának másik formája az, amikor a szárnyak (MAT) közé foglalt karika (UR) fölé egy kisebb karikát rajzoltak a homok (SO) jeléül és az így alakított felségjelvényt felülről lefelé haladó sorrendben 'Só-Úr-Matjának' olvasták. A kis karikát utóbb a nagyobbikon belül helyezték el, de ezzel az értelem nem változott. A koncentrikus köröket azután (szárnyak nélkül) az európai szarmaták kőből is kifaragták mintegy miniatűr malomkő formájára: a lyukasztás kis karikája (SA), a kő kerek alakja (UR) és az anyag (MAT) egybeolvasva így is kiadta a Sarmata nevet. Kőből faragott, átlyukasztott kerek szimbólumokat a régészek többször találtak a magyarországi szarmata sírokban s azok bizonyára az eltemetett személyek népi hovatartozását tudatják az utókorral. A régészek e kőből faragott üzeneteket azonban eddig még nem értették meg, noha azok éppoly beszédesek, mint a magyarok madara és a kusok kosa.

A szarmaták Sóúrmati nevéből az úr részleg elhagyásával keletkezett a rövidebb Só-Mat-i név, a homokföldön élő közönséges emberek megjelölése, amit nagy kísértésben vagyunk, hogy a ma használatos Szemita névvel azonosítsunk, noha a mai Szemita név máshonnan ered. A szóbanforgó név hieroglifáit Gardiner is közli, ugyancsak Sómati értelemben (199m N-25), de ő az írásjeleket szokása szerint nem hangzósítja, hanem csak a mássalhangzókat írja át ábécére S-M-T alakban, s a szó értelmét a jeleket kísérő fogalomhatározóból állapítja meg (8) A Sómati névvel azonos felépítésű a Só-honi és a Só- Földi kifejezés. Ezek is régi kifejezések, már a szemiták előtt is használatban voltak, pl. a IV. dinasztia idején, amikor alatta a Színai- félsziget pusztaságában élő kusokat értették. A Wadi Maghara nevű kis folyó mentén elhelyezett sziklafeliraton a hódító egyiptomi király magát a 'Sóföld' és a 'Kusföld' urának nevezi Su-U-FUT U-RA és Ko-S-FUT U-RA grafikával. (írásjeleket közli: 193m II 29 sk).

A szemitákra vonatkozó Sómati, Sarmati, Assúri neveket meglehetős következetességgel főleg a Mezopotámiában megszállt keleti szemitákra alkalmazták, akik utóbb valamennyien "asszírok" név alatt szerepeltek. Ezzel szemben a Habúr folyótól nyugatra eső területeken, főleg a szíriai és kánaáni homokföldeken megszállt nyugati szemitákat leginkább a SUTA-I, Se-Ta, 'zsidó' néven emlegették. Ez a név szerkezetileg teljes azonos a Sómati, Sóhoni, Sóföldi kifejezéssel: elől áll a Só részleg, utána következik a földnek, lakóterületnek nyugaton jobban használatos TA megjelölése, miként ez más nevekben is szokásban volt (Héti-Ta, Maúri-Ta, Égi-Ta, Pilis-Ta, stb.). A név hieroglif lejegyzését Okmánytárunk 62. és 63. sz. alatt mutatjuk be s az írásjeleket mindkét esetben az 'ember' értelemhatározó kíséri (192m 241, 250; 193m III 141, 170) . Érdekes megfigyelni, hogy a 63. sz. hieroglifák szótagos (nem betűs) olvasása esetében a Si- Ua- Ta- Ki 'Sivatagi' ember kifejezést kapjuk. Mind a két olvasás helyesnek játszik, értelme is ugyanaz. Az első olvasást mégis jobbnak kell tekintenünk, mert az írnokok ebben az időben már igyekeztek a neveket betűsen írni.

Amíg az asszíriai szemiták népük piktografikus jelzésére a módosított szárnyas napkorongot vették igénybe, a Habúrtól nyugatra megszállt szemita ág hasonló célra a kígyó-szimbólumot használta. Ennek magyarázata nemcsak az, hogy az ottani homokvidék legjellemzőbb állata a megszámlálhatatlan mennyiségben előforduló kígyó, hanem az is, hogy a leggyakoribb kígyó neve összecsengett a nép nevével. Az állat nevét ugyanis a kutatók SITA és SHETA alakban ismerik, illetve így írják át ábécésen (37m 50, 239 sk; 22m 20). W. Budge professzornál is találunk egy kígyó- jegyzéket s az ott felsorolt nevek között is szerepel a Sata nevű kígyó (192m 377). Kígyó szimbólumot használt Mózes is, az Izraelita nevet viselő szemita csoport kialakítója; az ő bronzkígyójáról biztos tudomásunk van. Ezt a szimbólumot a Judában megszállt Sutik használták s utolsó példányait Hezekias király törette össze Kr, e. a 8. században. A szimbólumhoz való ragaszkodásuk indokolt volt, hiszen történetük hősi szakaszát idézte emlékezetükbe, azonkívül hogy termékenységi szimbólumként is használták.

A magyar eredetű Sutai, Sótai, Suti, Seta, Seti név és változatai minden bizonnyal a ma Zsidó alakban kiejtett név ősi formája. A régi és új kiejtés között csak annyi a különbség, hogy hajdanában a névben még kemény hangok szerepeltek, jelenleg pedig lágy hangok. A hangok lágyulása újabb keletű jelenség, hiszen a Zsidó nevet Magyarországon még a múlt század elején is S-sel írták, Sidó alakban (173m 979). A név régi szókezdő Si-je éppúgy változott Zsi-vé, mint a többi szókezdő Si: Siráf=Zsiráf; Sindely=Zsindely, Sinagóga=Zsinagóga (9). Akik a Zsidó-név értelmét megelőzőleg keresték, szintén felvetették a magyarból való eredeztetést, de mégis elutasították, mert a történettudomány akkori állapotában a név magyar származása kizárt dolognak látszott. A zsidó Lexikonban például azt olvassuk, hogy "a szó kétségtelenül nem-magyar, hanem orosz eredetű és a "Zsidov szóból származik." Ezt a nézetet azonban cáfolja az a körülmény, hogy a Zsidovnak az oroszban nincs magyarázata, se története. Viszont a Régi Keleten a magyar nyelvű népek már a Kr. e. II. évezredben használták, amikor orosz még nem létezett. Legrégibb és leghitelesebb történeti nevüktől a zsidók sokáig idegenkedtek, talán mert tudták eredetét, vagy azért mert amióta városlakók lettek, a név jelentése (pusztai nomád) lealacsonyító mellékízt kapott? Bármi is lehetett az idegenkedés oka, idők múltán a szó származása és jelentése feledésbe merült és az újabb zsidó ideológusok maguk sem láttak alkalmazásában semmiféle zavaró mozzanatot, úgyhogy az I. világháború végén elfogadták magukra végleg népnévként.

Magyaroktól kapták a zsidók Héber nevüket is. E tekintetben nem lehet kétség, csak éppen a szó egykorú jelentése bizonytalan. A Héber név ősi formája Hab-i-Ro, és jelentése a szokványos magyarázat szerint "Víz mellől jövő ember". A régi magyar nyelvben a víz neve Hab volt, az emberé Ra, úgyhogy Hab-i-Ro magyarul valóban víz mellőli embert jelentett. A kérdéses víz alatt legtöbben az Eufráteszt értik, újabban a Tigris folyót (204m 147), bár éppen olyan alapon, sőt több joggal érthetnénk az Eufrátesz Habúr nevű mellékfolyóját, amelynek környékén lakott Ábrahám, akinek az eredeti neve valóban Habúri (Abram). Az újabb vizsgálatok szerint azonban a Héber szó csak véletlenül egyezik az ókori Habiroval és alatta nem víz mellől jövő embereket értettek, hanem "háborús bandákat" (bellicose bands), amelyek a Kr. e. 7.5. és 14. században a Régi Keleten mindenfelé kóboroltak és a lakosság rémei voltak. Érdekes véletlen, - véletlen? - hogy a magyar nyelvben a Habiro szóval a Háború is tökéletesen egyezik, jelentésben és alakban egyformán. Így a név körüli vita azt a benyomást kelti, mintha a tudósok egy régi magyar szó értelmét keresnék (a vitára olv. 220m 197; 109m 85; 40m 76; 204m 147 és 221m 7-10). A Héber név egy további magyarázataként megemlítjük, hogy az ókorban a szó H-nélküli alakban is szerepelt, mint EB-ER. Ez esetben is magyar nyomokat láthatunk: Eb és Úr szavaink hangrendbe ugrott összetételét. A magyarázat indokolható is, mert a Régi Keletre bevándorolt zsidók nemzetségi szimbólumai állatok voltak, elsősorban az eb és a hiéna (sakál), amiket a kusoktól kölcsönöztek. Tudomásunk van egy harmadik szimbólumukról is, amelyet Gadnak neveztek, de ez nem állat volt. Ezek szerint az Eber azt az embert jelentené, aki az Eb- szimbólumú nemzetségből eredt. Talán éppen a három zsidó ősre való emlékezésül és az összeolvadás érzékeltetésére készíttette Kapara arámi királyi palotájának azt a díszét, amely három embert ábrázol. Az ábrázolt szakállas férfiak közül kettő, az ebre és a hiénára való emlékezetül állati farkkal szerepel és állati módra felálló hegyes fülei vannak, de a harmadik ember ilyen állati kellékek nélkül, mert az a Jószerencsét (Gad) jelképezte. (10) Tehát akárhogyan forgatják is a Héber név magyarázatát, mindenütt a magyar nyelv szerepe csillan elő és így újabb adatoltat nyertünk a magyar nyelv Régi Keleten való széleskörű használatúra. Az sincs azonban kizárva, sőt éppen az a legvalószínűbb, hogy a Héber említett magyarázatai az ókorban mind forgalomban voltak egyidejűleg és mind a három illett a szemitákra, hiszen a hieroglifák betűs vagy szótagos olvasására- sosem volt merev szabály és a szavak összecsengése alapján való értelmezésének tág tere nyílt.

Amit a szemita népnevek elemzéséből különösképpen hangsúlyozhatunk, az, hogy a Régi Keletre beköltözött asszírok és zsidók a magyar kultúrából sok kincset kaptak s ennek feltárása új dolog a nemzetközi tudományban. Ha azonban meggondoljuk, hogy a különféle szemita népek kialakulása és első kulturális kibontakozása olyan környezetben zajlott le, amelyben az ő érkezésük idején már több mint háromezer év óta magyar kultúra állott és ahol mindenütt magyar nyelvű népekkel kerültek érintkezésbe, ez a jelenség nemcsak természetes és logikus, hanem szükségszerű is.

Kánaán és Szíria népei a szemiták előtt

Kánaán és Szíria a Földközi-tenger keleti partjától az Eufrátesz folyó nagy kanyarjáig terjedő földet foglalta magában, a régi nevén úgynevezett Maúri-Tát (3. sz. térkép). E terület kánaáni része felölelte a belőle később kivált Föníciát és Palesztinát, Szíria viszont időnkint ellenőrzése alatt tartotta az Eufrátesz kanyarulatában elhelyezkedő, Habúrig terjedő ún. Úrhona területet. Szíria és Kánaán népességéből jött létre a kisázsiai Halis- fennsíkra támaszkodó későbbi Hétország, a Héti-Ta. Tehát egyrészt a Maúri-Ta (Kánaán és Szíria), másrészt a Héti-Ta (Kisázsia) és az Égi-Ta (Egyiptom) alkotta együttesen a Régi Kelet nyugati felét. A Habúr folyótól keletre eső részek viszont, egészen a Tigrisen túl emelkedő hegysorig, a Bori-Ta nevet viselték, más néven Eufráteszi (Bori) Föld vagy Mezőföld (Mezopotámia), amely déli nyúlványával, Szumerrel együtt alkotta a Régi Kelet keleti felét. Az említett régi magyar földrajzi neveket a későbbiek megértése végett jó emlékezetben tartani. A két ősi föld - Maúri-Ta és Bori-Ta - közül a nyugati volt a népesebb; gazdagabb és politikailag tevékenyebb, amely éppen ezért bizonyos felelősséget vállalt a keleti részek védelmében. A szemita népekkel való első érintkezések főleg az Eufráteszi Földön (Mezopotámiában) zajlottak le; nyugatra a szemiták később jutottak el.

A szakirodalomban a Régi Kelet őslakosságának népi személyazonossága a már több mint fél század óta tartó komoly erőfeszítések ellenére sem egészen világos. Az a régi nézet ugyanis, hogy a szóban forgó tájon kezdettől fogva szemiták laktak, sok helyen még ma is olvasható. Dél Mezopotámia és Egyiptom ősi lakosságának nem-szemita jellege ugyan ma már tisztázódott, de a Maúri Föld etnikai felépítése tekintetében még bizonytalanságban vagyunk. Az ott lakott ősi népességben többen a turki faj képviselőit szeretik látni, mások meg azt hiszik, hogy a népesség félig-meddig már kezdettől fogva szemita (proto-szemita) lehetett. Ezt abból gondolják, hogy a szemiták ezt a tájat később elözönlötték, az őslakosságot elpusztították, elűzték, illetőleg maradékát magukba olvasztották és Szíriából, Kánaánból szemita vezetésű országokat alkottak. Abból a körülményből azonban, hogy ezek az országok kálváriájuk végén szemitává lettek, még nem következik, hogy már eleve is azok lettek volna. Mielőtt tehát a szemita és árja fegyveres küzdelem előadásába kezdünk és felvázoljuk, miként vesztették el őseink a Régi Kelet felett uralmukat, világosan meg kell állapítanunk, hogy tulajdonképpen kik is laktak Kánaánban és Szíriában a szemiták térfoglalása előtt.

1. Kánaán, Szíria és Hétország területén már a történeti idők kezdetétől fogva volt lakosság. Az első telepesek észak felől érkeztek, abból az embertartalékból, amelynek elemei a Kaukázusban, a Tigris felső vidékén és észak-Egyiptomban is megjelentek, s amelyet fajilag árjának, magyarul úr-fajta népnek nevezünk. A táj sűrűbb benépesítésére azonban csak Kr. e. 2000 táján került sor, amikor oda dél felől, a Vörös-tengeren át egy újabb néphullám érkezett. Ezt a főleg hajókon érkező bőséges népességet "Maúri" néven emlegetik a források s ők lettek a táj névadói. A szakemberek megállapították róluk, hogy ők is az úr-népek (árják) családjába tartoznak, de vallásilag s kulturális tekintetben külön csoportot alkottak.

Hol lehetett e nyugatra jött és maúri néven felbukkant nép kiindulópontja, őshazája? Saját hagyományaik szerint a közelebbről nem ismert Punt nevű országban, amely valahol Délkelet-Afrika tengerparti sávjában állott. De ide Puntba is máshonnan érkeztek, minden valószínűség szerint az indiai kontinensről, még a történeti feljegyzéseket megelőző időkben. Az indiai őshaza azért látszik valószínűnek, mert ott a Maúri név mindazokban a változatokban megtalálható, amelyekben nyugaton szerepel. A hinduk ősi eposza, a Védák szerint pl. "maúrik" őrizték az Indus kútját, vagyis ők laktak e folyó forrásvidékén, a Kr. e. III. évezred közepétől kezdve (181m 1, 8), az Indus-völgyi birodalom virágzása idején. Az indiai maúrik helyben maradt része tekintélyes lehetett és sokáig megőrizte népi és politikai öntudatát. Nagy Sándor idejében is egy maúri ember volt az, aki a hódító görögök igáját lerázta és a bennszülött népe szabadságát helyreállította. Ő lett az India nagy részét uralma alatt tartó Maúri-dinasztia (Kr. e. 826-Kr. e. 184) megalapítója. E dinasztia legünnepeltebb királya Asóka (Kr. e. 278-282) volt, akit a buddhista papok nagyon dicsőítettek, mert elhagyta az ősi Brahman-hitet és népével együtt áttért a Buddha-vallásra. Az indiai maúri királyok is a vonalas vagy rovásírást használták és kilétüket úgy örökítették meg, hogy szerte az országban magas emlékoszlopokat állítottak és azok tetejére helyezték népi szimbólumukat, a kilétüket hirdető oroszlánt (Maguru).

Ismerünk egy további maúri néprészt is, amely az indiai őshazából délkelet felé vándorolva, egy messze eső földön talált magának otthont: az ausztráliai kontinens délkeleti oldalán lévő Újzélandban. Ezt az újzélandi, árja fajhoz tartozó, európai arcvonású népet helybeli változattal "Maori" népnek nevezik (arcképeiket és mértani jellegű háziszőtteseiket (Id. 177m és 234m). Származásukra különféle nézetek vannak forgalomban. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy őseik a Bengáli-öbölben szálltak hajókra mint megelőzőleg a kusok, és ők is Szumatra, Jáva és Borneó szigeteit érintve érkeztek meg végleges hazájukba.

A maúri népek indiai őshazájukból a Kr. e. évezredekben még egy harmadik messze eső területen is megjelentek: Ázsia távoli keletén. Egykori ottlétükre utalnak az ő nevüket viselő földrajzi nevek, mint pl. a hatalmas Amúr (A móri) folyó, valamint a Japán-szigetek számos helyneve (238m 143; 226m 79-104). Népi maradványaikat egyes helyeken ma is megtaláljuk, mint éppen Japánban, ahol egy 15,000 lelket számláló töredékük él. Ezek Ainu (Ajnu) néven ismeretesek, amiben talán a Hold istennő (A jó nő) nevét kell látnunk. Japán kutatások szerint az ajnuk Nagy-Ázsia belsejéből erednek, ahonnan a mongolok űzték el őseiket Kr. e. 2000 és Kr. e. 1000 között, a Gobi- sivatag terjeszkedése idejében. Valamikor ők népesítették be Japán egész területét és az első japán bevándorlók (Yamodo népe) a szigetország őslakóit nem számbeli erejükkel hódították meg és szorították ki helyeikről, hanem fölényesebb, fémek használatán alapuló kultúrájukkal. Az ajnuk fehér fajú, árja nép s ahol a japánok bensőségesebben keveredtek velük, ott azok testszíne ma is világosabb, mint egyebütt. Japán régi árja lakosságával kapcsolatban az is meglepi a magyar kutatót, hogy ahol a régészek a kőkori kultúra emlékeit találják - az ajnuk kőkori kultúrával éltek a japánok bejövetele előtt - a lelőhelyek nevében gyakran magyar értelmű települési szókincs található. Tokió hátterében például a kőkori lelőhelyek nagy része az egykori MATOARA (Magyar) tengerág mentén helyezkednek el s nevükben nemcsak az Úr, Múr, Musír szavainkat találjuk meg, hanem a Kő, Hon, Mat, Kis, Nem, Ős, Hab és más szavainkat is. Japán szomszédságában is sok az Úr-ral összetett helynév, legismertebbek Mandzsúria, Korea és a Kurili-szigetek tagjainak neve. A maorik magyarral való egyezéseiről Uxbond is sokat beszél.

Mindebből úgy látszik, hogy a maúri nép az ókor egyik népe volt, az árják külön ágazata, amely ázsiai őshazájából nyugatra, délkeletre és keletre egyformán népes nagy rajokat bocsátott ki. E rajok közös vonása az embertani egyezés, az azonos típusú rovásírás és a mértani jellegű művészet továbbá a hajózás kiváló ismerete és - a legfontosabb közös vonás - a magyar nyelv valamely ősi formájának használata, amit a nyugati ágban az alábbiak során közelebbről is megvizsgálunk.

2. A nyugatra ment maúri néprészek egyike sem tudott olyan erősen központosított, tartós és hatalmas államot alkotni, mint aminő volt Egyiptom, vagy az Indus-völgyi Szín- Birodalom. Az ő társadalmi-politikai szervezetük mindvégig federatív felépítésű maradt, többé-kevésbé függetlenül élő törzsi vagy városállamok kapcsolata. Kánaánban például hét nemzetség összefogásából született meg az állam s a Hetita Birodalom Héti-Ta neve is azt jelzi, hogy ott is hét különálló egység kapcsolódott össze. Szíria szintén a városállamok és törzsi kerületek sokaságából tevődött össze s ezt a mozaik-országot az egyiptomiak találóan nevezték 'Ezer árja székének' (Okmánytár 64; 193m V 141) A központi hatalom gyengeségét a lakóterület széttöredezett földrajzi felépítésével szokták magyarázni, amely apró medencék és völgykatlanok sokaságából áll, nagyobb kiterjedésű, központi fekvésű magtáj nélkül, minek következtében a törzsek betelepedésekor kialakult megosztottsága megmerevedett. A nyugati maúri népesség közös politikai keretbe való összefogására egyik városállam ereje sem volt elegendő és így ezt a feladatot, valahányszor csak megoldódott, mindig egy kívülálló nagyhatalom végezte el: Egyiptom, Asszíria, Perzsia vagy Róma, s éppen ebben rejlik a népesség tragédiája. A maúrik, értve a kánaániakat, szíriaiakat és a hetitákat, a mai magyar nép őstörténetében olyan fontos helyet foglalnak el, hogy személyazonosságukat több oldalról és közelebbről is tisztáznunk kell. Megnézzük tehát az ő nép- és törzsneveiket, isten- és királyneveiket, fontosabb városaik nevét és bemutatjuk néhány közhasználatú szavukat is. Ezen a módon a maúri nyelvet beszélő társadalom különböző rétegeiről is fogalmat alkothatunk magunknak.

A maúri nyelv egyik legfontosabb emléke maga a népet megnevező Maúri szó. Ennek összetevő elemei, MA-UR-I, ismert egytagú magyar szavak: a termőföld, honjelentésű MA és az embert jelentő UR. A finnugor nyelvek ma is használják mind a két szót, úgyhogy e két elem kombinációja már megmondja, hogy "Maúr" annyi mint a föld ura, vagyis fejedelem, király. A szó i- képzővel bővítve a király alattvalóját, a honi embert jelenti. A név hieroglifikus lejegyzését (Okmánytár 65 a 3, 4, és 5. jel; 193m V 163) egy bagoly rajzával kezdték (M), amelynek testébe egy adásra tartott kezet (A) illesztettek be s utána tették az ovális alakú UR-jelet, egy kis merőleges vonal (I) kíséretében, M.A-UR-I. Ebben a példában a Mauri- részleg előtt két jel áll: az egyik az E-hangot írja, a másik viszont, amely szájához emelt kezű embert ábrázol, az "eszik" fogalom jelzése, a kettő együtt az 'északi' szót írja. Befejezi a jeleket az "idegen ország" ideogramja, együtt tehát 'Északi maúrik (országa)'. Ez a feljegyzés II. Ramás egyiptomi király (Kr. e. 1198-1166) Medinetben épített templomerődjén, az északi tornyon látható, ahol a király szíriai, kánaáni és hetita embereket ábrázoltatott. Fontos észrevétel az is, hogy a ma-úr-i elemekből felépített népnév minden további nélkül cserélődik a Mak-ar-i, Mat-ár-i, Mah-ár-i stb. formával, amelyben a Ma-részleg többes számban szerepel. Egyébként éppen az imént tárgyalt példában a Maúri részleget M.AD-AR-I, M.AT-AR-I alakban is olvashatjuk, hiszen az adást jelző kar szótagértéke éppen az AD (AT). A két név között tehát e dialektusbeli eltérésen kívül más különbség nem észlelhető, ezért a Maúri nevet a Magyari (Magyar) változatának tekinthetjük. Így látták a helyzetet a nem-magyar szakértők is, akik egy alkalommal arról vitatkoztak, hogy tulajdonképpen hány helyen is élt az ókorban nagyobb Masar nevű néptömb. Irataikból kiderül, hogy három ilyen helyet találtak: a Nílus völgyét Egyiptommal, azután Kánaán és Szíria területét (vagyis a Maúri Földet) és Boldog Arábiát (193m VI római 10), vagyis ők is egy kalap alá vették a maúrikat a magarikkal. A Maúri névben az egymás mellé került két magánhangzó idővel egybeolvadt és létrehozta a név Mári és Móri változatát. Az előbbit az Eufrátesi Földre vándorolt maúrik használták, akik a Mári királyságot alkották meg és nevezték el magukról, az utóbbi formát azok, akik Észak-Afrikába vándoroltak.

bt_mno2_05

Jól ismerjük a szíriai-kánaáni lakosság termékenységi isteneinek nevét is, amelyek bőséges hieroglifikus feljegyzésben maradtak ránk (192m 276-290). Köztük szerepel BES, ASTORAT, BAAL és a 'Kendős Ara', de ezeket a neveket nem firtatjuk, csak azt j egyezzük meg róluk, hogy ez istenek tisztelete nagy szabadossággal járt együtt s a velük kapcsolatos kifejezésekből a magyar nyelv (illetve: maúri nyelv) szexuális szókincse meglehetős terjedelmesen összeállítható. Nem térünk ki a Maúri Földön gyakorolt égi vallás névanyagára sem, mert azt már más alkalommal elemeztük, csak éppen utalunk arra, hogy abban is szerepel a Napisten Nap, Úr és Szemes neve, a Hold istennő Szín neve és az esthajnal csillag Estúr (lstár) neve, amelyeket a nem-magyar tudósok átírásában is értünk, Napu, Ra, Shamash, Sin, Ashtar.

A Hetita Birodalom királyai közül három viselte a Maúr-nevet 'Maúr 'Ősúr' alakban, akik Kr. e. 1620-1590, 1334-1306, illetőleg 1282-1275 között uralkodtak. A nem-magyar tudósok a legtöbb hetita királynevet azonban sok bizonytalansággal olvassák, úgyhogy eredményeiket nem mindig tudjuk felhasználni céljainkra. Torzításukat az általuk Mu-Wa-Ta-Li alakban átírt királynévvel érzékeltetjük, amelynek írásjeleit szótagosan oldották fel. Abban a korban azonban, amelyből ez a név is ered (Kr. e. 1330), az írnokok a személyneveket igyekeztek betűsen írni, mint a M-A-UR-I esetében is láttuk. A nevek olvasását tehát először "betűsen" kell megpróbálni. Ha így olvassuk a nevet és az L helyett ikerhangját vesszük, a név azonnal ismerőssé válik: M-U-T-AR azaz Magyar király. Ugyanebből az időből ismerünk egy előkelő urat, akinek a neve 'Szapáry úr' volt (Okmánytár 66; 193m V 26, 51) . Ezt a nevet a magyarul nem tudó Sir Budge is elég magyarosan teszi át ábécére: "Seper urű" alakban. Szapáry fia és utóda a M-A-UR - -I U-eS-E-ER, 'Maúri vezér' címet viselte (Okmánytár 67; 193m V 28).

A maúri nyelvben a magyarul jól érthető helynevek száma is meglepően nagy. A nagyobb területek - országok és tartományok - nevét úgy képezték, hogy a népnévhez egyszerűen hozzákapcsolták a "föld, ország, lakóhely" értelmű Kő, Ta, Tanya (KO, TA, TANIA) értelemhatározót. Így jött létre a 'Maúri-Ki', 'Maúri-Kő' (Marokkó), 'Maúri-Ta' és 'Maúri-Tanya' (Mauritania) név. Utóbbi nevet akkoriban még az észak-afrikai tengerparti sáv megjelölésére használták és nem a mai Mauretániára (bár az is maúri alapítású ország, csak éppen későbbi időből), Ugyanezek a földrajzi nevek névelős alakban is forgalomban voltak. Beszéltek 'A móri Ta'- ról (amit a tudósok egybeírva használnak Amorita alakban) és 'A múri Ki'- ről (11) A városkirályságok sorában első helyei az akkoriban nagyon híres Karkemist említjük, amely a kisázsiai Hetita Birodalom összeomlása (Kr. e. kb. 1190) után a szíriai hetita konföderáció vezető állama lett egészen a Kr. e. 8. században bekövetkezett bukásáig. Ez a város - Karkemis - a híres szíriai háromszög csúcspontjában, az Eufrátesz folyó jobb partján állt s a Napisten védnöksége alá tartozott. Nevét egyiptomi írásjelekkel így írták: K-A-R-I-K-A M-A-A-S-A, 'Karika mása', azaz a Napisten (Karika, Kerek úr) képmása, (=király) székhelye (Okmánytár 68; 193m IV 47). (12) A másik legfontosabb maúri királyság Damaszkus volt, melynek írásjeleit a nem-magyar szakértők DAMME SHEQ és DIMA SHQA alakban olvassák (220m 227) és megmondják, hogy a Hold istennő védnöksége alatt állt. Az ő útmutatásuk alapján a nevet mi így olvassuk: 'Dáma széke' (város). Tudjuk ugyanis, hogy a Holdat - Hold, Szín, Nő és Barát nevén kívül - Jó Nőnek és Dámának is nevezték és ennek megfelelően széken ülő dámaként szokták ábrázolni. (13) E szíriai Dámaszék város királya egy alkalommal PUTAKHI azaz 'Pataki' nevű úr volt, az ő lányát vette feleségül a hetita király fia Kr. e. kb. 1279-ben (87m 367 sk). Szíria harmadik fontos városkirálysága a számunkra felettébb beszédes ÁRPAD, 'Árpád' nevet viselte, azonos nevű fővárossal. Az Eufrátesz nagy kanyarulatának külső oldalán állt és nevét a nem-magyar tudósok is Árpád alakban használják, mindössze a mi mai helyesírásunkban megkívánt két ékezetet nem teszik ki. Árpád királysága azért volt jelentős, mert az Eufrátesz legfontosabb nyugati átkelőhelyét őrizte. Uralkodója egy ízben a MATI-ILU nevet viselte, amelyet az R/L ikerhangok alapján MATI-IRUnak, azaz 'Magyarnak' olvashatunk. Szíriai városállam volt Haláp (ma: Aleppo), amelynek egyik kerületét jelenleg is 'Mazar' kerületnek nevezik. A Haláp név egyébként az európai Magyarországon a Balaton nyugati oldalán duplikálódik. Kánaán területén további magyar értelmű név a Kishont folyó és a Tanách (Tanács) város neve, úgyszintén a Jordán MATGARI völgye és az Orontes partján álló Kadesh (Kádas), amely szintén egy MEGARA nevű völgyben állt. Fönícia Magyarországon duplikálódó Arad és más neveit egyéb alkalommal már említettük.

A Maúri Föld falvainak és tanyáinak neve közül többet feljegyeztek az egyiptomiak, amikor jegyzékbe vették a hetita király híveit. Az egyik jegyzéken ilyen helyneveket olvasunk: Mező-szék, Róna-szék, északi rónák széke, Birka-szék, Sáros-szék, Kicsi lótanya szék, Róka törzsek és Téli tanyák. E nevek hieroglifái hozzáférhetők (193m V 28, 51 sk), elég könnyen olvashatók és bennük sok közhasználatú magyar szót találhatunk. Egy-két hetita közszót a nem-magyar tudósok átírásában is megértünk, mert jelentésüket is közlik. Ilyen a hetita Qa-As-SU, melynek jelentése az angolok vizsgálata szerint Kéz (hand); ugyanez a szó mai grafikánkkal 'Kacsó' vagy 'Kéz'. A hetita törni-zúzni (to break) jelentésű Tu-Wa-aR-Ni-iZ-Zi alakban átírt szó helyesen bizonyára T-Ö-R-NI Zú-Z(n)i lenne (201m 95). Az ablakkal ellátott kilátásos épületet (windowed building) a hetiták KHILAANI, 'Kilátni' névvel illették. (14)

A maúri országok és gyarmataik népi kilétére és nyelvére élesen rávilágít az a feltűnő mozzanat is, hogy azokban mindenütt a vonalas vagy rovásírást használták okmányok készítésére és szövegeiket magyar nyelven írták, amint ezt megelőző kötetünkben több példával igazoltuk. Az akkor elmondottakhoz most pótlólag megjegyezzük, hogy nemcsak Kánaánban, Szíriában, Hátországban és Boldog Arábiában találtak rovásjelekkel irt feljegyzéseket, hanem az észak-afrikai maúri gyarmaton, Karthágóban is, ahol azok leggyakrabban az úgynevezett Tanít- emlékeken láthatók (minta: 235m 4a). Végül hozzátehetjük azt az igen fontos mozzanatot, hogy a maúri területeken mindenütt megtaláljuk a magyar népek két ősi szimbólumát: az oroszlánt és a madarat.

A felsorolt bizonyítékok: a magyar értelmű maúri nép, isten- és királynevek, helynevek, közszavak, az írás és a népi szimbólumok egyöntetűen bámulatos világossággal igazolják azt a főbenjáró megállapítást hogy a Földközi-tenger keleti partvidékén a szemita birtokbavétel előtt mindenütt magyar nyelvű lakosság élt.

3. Vajon a mi eredményünkkel hogyan egyeztethető össze a nem-magyar tudósok hasonló természetű megállapítása? Ezek a tudósok a régi maúrik kilétére ma élő leszármazóik: az afrikai mórok és az újzélandi maorik vizsgálatából következtettek. Kirostálták azok nyelvéből az időközben hozzákeveredett idegen elemeket és a maradékot elég jelentősnek találták, hogy abból bizonyos általános következtetéseket vonjanak le. Ezzel a módszerrel az afrikai mórok (idegeneknek: berberek) nyelvéről a francia tudósok megállapították, hogy az nem a szemita nyelvek családjába tartozik. Ellenkezőleg, a szemita előtt használt régibb nyelvekkel mutat szerkezeti és szótári egyezéseket. E régi nyelvek között említik a kus a nyelveket, az ókori Egyiptom nyelvét, az ógörögöt, valamint a kaukázusi ragozott nyelveket (19m 21 sk), jellegzetes módon éppen azokat a nyelveket, amelyek magyarral való rokonságát régóta gyanítják. Egy másik francia tudós a maúri nyelv hetita ágát vette vizsgálat alá és megállapította, hogy az a Tarim- medencében a jelen időszámítás 7. századáig beszélt tokbári nyelvvel mutat rokonságot (40m 23), azzal az árja nyelvvel, amely ott a turkizálás előtt volt használatban. A nem-magyar tudósok által tett helyénvaló megállapítások tehát nemcsak nincsenek ellentétben a mi megállapításainkkal, hanem azokat támogatják és kiegészítik. De a magyarul tudó F. A. Uxbond (Hevesy Vilmos, 177m) ennél természetesen tovább mehetett és az újzélandi maori nyelvről megállapította, hogy az az európai magyar nyelvvel nagyfokú rokonságot mutat szókincs és szerkezet tekintetében egyaránt, azonfelül kulturális vonatkozásban is.

Körültekintő vizsgálatunk és bőséges dokumentációnk ellenére mégsem állítjuk, hogy a Maúri Földön - Kánaánban, Szíriában, Hátországban és kapcsolt részein - a Kr. e. II. évezredben kizárólag csak magyar beszéd divatozott volna. Ilyen általánosításra a jelenleg átvizsgált forrásanyag még nem jogosít fel és visszatart bennünket az is, hogy egyes hitelképes tudósok szavai szerint a Hetita Birodalom fővárosában, Hattusában, egy másik, sőt talán még egy harmadik nyelv is használatos volt. Meglehet. De hogy a főnyelv, a fejedelmek, papok, kiskirályok, a nagy városok lakossága és a vidéken a legtöbb törzs nyelve a Kr. e. 15.-13, században még mindenféle magyar volt és azok magyar nyelvű írásokat hagytak hátra, e tekintetben nem lehet kétségünk.

Megállapításunkból két lényeges dolgot most már előre tudunk: egyrészt azt, hogy a bejövő szemita emberi kötelékek milyen nyelvi és kulturális hatás alá kerültek; másrészt azt, hogy milyen nyelven beszélő néprészeket szorított át a szemita invázió a Régi Keletről az Égei szigetvilágba, a Balkán-félszigetre és onnan a Duna-medencébe. Ez a Duna- medencébe déli irányból beérkező, lényegében bronzkori kultúrájú népesség a szerzője az ottani első magas kultúrának, az ő néphullámaik megelőzték a keleti irányból érkező, Kaspi- Oxus térségéből kiinduló későbbi turáni néphullámokat.

Az őslakosság erőfeszítései a szemita
beözönlés megakadályozására

A Régi Keleten élt magyar népek politikai gondolkodását a Kr. e. II. évezredben a keleti veszély tudata uralta. Ez a veszély nemcsak az egyiptomi fáraókat ösztönözte fontos sakkhúzásokra, hanem a magyarok Kánaán- Szíria területén élt ágazatát is, amely elsősorban volt érdekelve abban, hogy a Tigris és az Eufrátesz közén észlelhető beözönlés az attól nyugatra eső területeket el ne öntse. Céljukat úgy akarták elérni, hogy a szemiták bevándorlását a Tigris vonalánál feltartóztatják. A helyzet ugyanis a Régi Kelet keleti felében már az volt, hogy ott az eredeti magyar népesség a kus és szemita bevándorlások következtében kisebbségbe szorult és képtelen volt arra, hogy megtartsa kezében a politikai főhatalmat. Így az egész Mezopotámia egyetlen nagy nyitott kapuvá változott, amelyen át az Ázsiából és Indiából kiszoruló különféle sötétes arcú népelemek akadálytalanul behatolhattak a mesés jólét hírében álló magyar országokba. Hogy tehát ezt a nyitott kaput bezárják, a nyugati magyar népek katonai vállalkozásokba kezdtek és az egyiptomi példát követve a veszedelem színhelyére siettek. Ebben az értelemben kerekedett fel a szíriai Haláp környékéről az a katonai különítmény, amely elfoglalta az Eufrátesz jobb partján lévő Mári várat és a Tigris jobb partján lévő Assúrt és e két vár által alkotott tengely körül Kr. e. 1860 táján életre hívta az I. Assúri Birodalmat. Egy másik nyugati magyar különítmény a Jordán vize mellől indult el és a nagy stratégiai jelentőségű Babilont vette birtokba, amit aztán kikerekített és létrehozta Kr. e. kb. 1830-ban az I. Babiloni Birodalmat. Ilyen módon a nyugati maúrik (magyarok) az egész keleti arcvonalon kézbe vették a politikai és katonai ellenőrzést és sikerült nekik a szemita és kus mozgalmakat egy időre befagyasztani.

A két új birodalom alapításának és dinasztiájának maúri eredete ma már tisztázott dolog és az is megállapított tény, hogy az I. Babiloni Birodalom legjelesebb királya, Kha-múr-ab-i (Kr. e. kb. 1728-1686) szintén a maúri nép fia volt. Ennek alapján nevében népi származását (Múr, Mór, Maúr), és papi mivoltát (Hab, Ab) láthatjuk megörökítve, az s-képzővel és mezopotámiai módra előretett "ország" (Kha, Kő) értelemhatározóval, úgyhogy a név jelentése mai szavainkkal kifejezve "A maúri pap országa". Ez a papkirály egyik ránk maradt feliratában uralkodói hivatását abban jelöli meg, hogy a gonoszokat (sivatagi nomádokat) elűzze országából, a gyengéket (árjákat) megvédje az erőszakoskodásoktól és világosságot derítsen a 'fekete fejűek' (kusok) felett, miként a Napisten is teszi a Földön (233m 23 és 148m 29). Főgondja tehát az őslakosság békéje és biztonságának fenntartása volt. Ennek érdekében épített országának északi részében egy összefüggő várvonalat és terhelte súlyos adókkal a nyugtalankodó nomád törzseket. Egészen téves tehát Babilon maúri uralkodójának és kíséretének azt a szerepet tulajdonítani, mintha ők az országban egészen idegenek lettek volna és a dél- mezopotámiai magyar dialektust beszélő szumír népet kiforgatták volna nyelvéből. Ellenkezőleg, ők éppen a magyar népesség védelmére érkeztek, könnyen és szívesen alkalmazkodtak a helybeliekhez, akik kultúráját mindenestül átvették. (15) Mi több, éppen a nyugati maurik uralmának idejére esik a legélénkebb mezopotámiai irodalmi tevékenység (109m 29). Khamúrabi király leghíresebb emléke az a sztéla, amelyre törvényeinek szövegét vésték. E kő felső részén egy kép látható, amely a Napistent széken ülve ábrázolja, előtte áll földi képmása, Khamúrabi (a kép jó reprodukcióját adja 109m 32.) A figurák mozdulataikkal közlik üzenetüket. Khamúrabi jobb karját (KARA) a könyökben mintegy 45 fokra behajlítja, úgyhogy az feltűnően "áll" (ÁL). Ez a mozdulat tehát az ő minőségét jelzi: KARA-ÁL, 'király'. A Napisten viszont jobb kezével a király felé nyújt egy karikát (UR), amelynek maga felé eső kerületéhez egy egyenes rövid pálcika (A) van illesztve, s a karikát és pálcikát fogja át az isten kezével (KETE). Azt mondja tehát az isten, hogy Khamúrabi ezentúl UR-A-KETE, 'Uralkodó'. Eszerint a kép a királyavatás (investitura) jelenetét ábrázolja.

Assúrban és Móriban a Kr. e. 19. század közepétől kezdve a maúri csapatok alkották az őrséget és a lakosság tekintélyes része is ugyanilyen nemzetiségű lehetett. Móri városkirályság nevében ugyanis a Maúri név örökítődött meg s ugyanott a csapatok fővezérének címe "a maúri nagyja" volt. Assúrban az őslakók az égi isteneket tisztelték SIMEGI (Szem ági, rendes sorrendben 'Égi Szem', NABU-RA (Napúr), illetőleg HUD-ENA (Hold Anya) néven. Hatalmas templomuk neve EKH-UR-SAG és KUKKURA volt, mai grafikánkkal 'Ég Úr Széke' és 'Kerek Úr (háza)'. Az égi istenekkel párhuzamosan tisztelték a kánaáni-szíriai termékenységi isteneket is, elsősorban az ősi istenpárt Bált és női társát ANUt (A Nő). A város helytartói ilyen címeket használtak: IG-UR-KAP-KAPU, magyar grafikával Ég-'Úr-Kép Képe, vagyis a király (Égúrkép) helyettese (képe) és SAMSI-RA-MAN, Szemes Úr Méne, azaz a Napisten papja, a nép szimbóluma pedig a mindenütt látható oroszlán volt. Ez az Assúrra, Mórira és Babilonra támaszkodó védelmi vonal körülbelül kétszáz évig megfelelt céljának.

Bizonyára a Mezopotámiában kiépített védővonal déli folytatásának szánták a maúrik az Arábi-félsziget délkeleti oldalán szervezett hatalmas városkirályságokat is - Yemen, Hadramat, Saba (fővárosa Márib, benne a Maúri névvel) és Mén királyságot - amelyek lakossága a maúri népességből keletkezett. E gazdaggá lett városállamok (együtt: Boldog Arábia) saját népfeleslegükből hozták létre Eritreában az Axumi Királyságot (Axum: Égi Szem, azaz Napisten), amelynek területéről előkerült magyar okmányokat megelőző kötetünkben ismertettük. Ezek az országok főleg fűszer- és tömjénkereskedelemmel foglalkoztak és öntözéses mezőgazdálkodást űztek. Faji és népi sajátságaikat a Kr. e. 10. századig meg tudták őrizni. (16)

A magyar népek keleti védőgátja Kr. e. 1660-1600 között kezdett meggyengülni, jobban mondva arra az időre a reá nehezedő nyomás olyannyira megnőtt, hogy annak már nem tudott többé sikeresen ellenállni. A szemiták először a két birodalom - Asszíria és Babilonja - egymással érintkező határvidékén törtek át, azután elfoglalták Assúr várát is, az Indus-völgyéből kiszorult kusok pedig fokozatosan benyomultak Babilóniába és annak lettek urai. A keleti védőgát átszakadása és a vele kapcsolatos politikai események lélektani hatása az egész magyar őshaza területén óriási volt. A régi rend őrei, a maúrik és az ő szolgálatukban álló kus törzsek hanyatt-homlok menekültek nyugat felé, roppant félve a hatalomra került szemitáktól, akikről ezentúl mint assúri népről emlékeznek meg. A szakemberek úgy vélik, hogy e nyugat felé menekülő népáradatba szemita kötelékek is belesodródtak és belőlük alakult volna ki az egyiptomi Koshonban (Goshen) elhelyezett József- féle zsidó kolónia. Ezekben a zavaros időkben a mezopotámiai költők a régi jó magyar világot siratták, amikor még nem járt közöttük kígyó, skorpió, farkas meg vadkutya, amely alatt természetesen azok az idegen népek értendők, amelyeknek ezek voltak népi szimbólumai: zsidók, asszírok, turkok és kusok.

A keleti védőgát összeomlása és a szemiták hatalomra jutása jelentős változást okozott a nyugati magyar népek politikájában. Feladták a Mezopotámia területén elképzelt zárógát gondolatát, hiszen annak visszaállítására a megváltozott viszonyok között már gondolni sem lehetett. Helyette egy hátrább eső stratégiai bázist kerestek, amelyet a kisázsiai Halys (ma: Kizil Irmak) folyó kanyarjában találták meg, az ott emelkedő magas fennsíkon. Ezt a kiszemelt helyet a Szíriában lakó hét törzs katonai különítménye egy éjszaka folyamán rohammal elfoglalta és birtokba vette. A szervezkedés sikerrel járt és I. Maúr-ősúr király (Kr. e. 1629-1590) idejében szerencsésen be is fejeződött. Az új hatalom, a hét úr országa - Héti Ta - gyorsan növekedett, magába olvasztotta vagy szoros szövetséggel magához láncolta a szíriai városkirályságokat: Karkemist, Damaszkuszt, Árpádot, Halápot és határait előretolta az Eufráteszen túl, a Habúr folyó vonaláig. Ettől kezdve ez a Habúr folyó jelentette azt a határt, ahol a veszélyes inváziót megállítani remélték és próbálták. A Hetita Birodalom gyors kibontakozása és délkeleti irányban való kiterjeszkedése szükségessé tette, hogy a Kánaánban és Szíriában érdekelt másik magyar nagyhatalommal, Egyiptommal rendezze viszonyát és kölcsönösen szabályozzák a keleti veszély elhárítására irányuló együttműködésüket. E gondolat eredményeként született meg Egyiptom és Hétország között Kr. e. 1279-ben az a nagy szövetség, amelynek értelmében a szerződő felek egymásnak. békét és barátságot fogadtak és kölcsönös katonai segítséget ígértek arra az esetre, ha valamelyiküket "egy harmadik hatalom" megtámadná, ami alatt az akkori viszonyok között csakis a szemitává lett Asszíriát érthették. Ezt a szövetséget Kr. e. 1264-ben a két dinasztia házassággal is megerősítette: II. Ramás egyiptomi király feleségül vette a hetita ősúr, III. Hattusúr csinos leányát, akinek hivatalos egyiptomi címe 'Ra nővére', vagyis a király felesége lett (ld. képét Okmánytár 69; a címet Budge prof. így olvassa: Ra Neferu, 193m V 53, 55) .

Az őshazai magyar népek e hátravont biztonsági pillére, a Hetita Birodalom Kr. e. 1190-ben eddig még világosan ki nem derített ok miatt váratlanul összeomlott. A birodalom fővárosát hatalmas tüzek kíséretében kelet felől olyan támadás érte, amelynek következtében a halisi platóról a lakosság elmenekült. Nyugat felé igyekeztek, az Égei-tenger szigeteire és a Balkánra, majd onnan az északra vezető folyosón át a Duna-medencébe. Ugyanakkor a birodalom szíriai és kánaáni függelékei visszavették függetlenségüket és Egyiptomra támaszkodva igyekeztek lábukon megállni. A Hetita Birodalom bukását hasonló pánik kísérte, mint megelőzőleg az I. Assúri és I. Babiloni Birodalom bukását és a tengerpart közelségében lakó maúrik nagy csoportokban igyekeztek az Égei- szigetvilágba áttelepedni. (17)

Amíg a hetiták, föniceiek és kánaániak tekintélyes része a Kr. e. 11.-8. század folyamán más tájakra tudott elköltözni, a tengerparttól messzebb eső szíriai népességnek ilyen kifutása nem volt. A szíriai városállamok a hetita magtáj bukása után Karnemis vezetése alatt egy laza konföderációba tömörültek s hol Egyiptomra, hol Urartúra támaszkodva próbáltak a növekvő szemita nyomásnak ellenállni. Ezek a városállamok azonban nem tudtak tartósan életben maradni s mintegy ötszáz évig tartó sikeres védelem után a Kr. e. 8. század közepén Asszíria seregei előtt rendre elbuktak. Lakosságuk menekülni tudó része az Eufrátesz nehezen járható felső völgyén át a Kaukázusba igyekezett s onnan tovább nyugatra; a helyben maradottak a Kr. e. 8.-6. század folyamán beolvadtak a szemitákba.

A szemiták Asszíriában hont foglalnak és a "világuralom"
megszerzését tűzik ki céljukul

1. A szemiták által elhódított őshazai magyar területek közül a legfontosabb Asszíria volt. Ennek fővárosától, a Tigris jobb partján lévő Assúrtól délnyugatra terültek el azok a nagyobb homokpuszták, amelyeken jelentősebb létszámú nomád kötelékek gyülekezhettek össze különösebb feltűnés nélkül és elég erőt képviseltek a főhatalom átvételére. Pontosan azonban nem tudjuk, mikor került az asszúri vár és tartománya szemita uralom alá, mert a hatalomba jutás nem egy ütemben játszódik le, hanem fokozatosan. Előbb felszaporodott a nomád bevándorlók létszáma; azután közülük mind többen és többen kerültek be a katonaságba, közigazgatásba és tisztikarba. Egy-két ízben talán már maga a várkapitány is szemita lehetett, de még mindig csak helytartói minőségben. A hatalom megszerzésére Kr. e. 1356-1328 között került sor, egy ASSURBALLI nevű kapitány idején, akinek a trónneve sikeres lázadásából keletkezett és értelme: 'A Só-úr Bál lett', vagyis a homokföld ura istenné, azaz szuverén úrrá, királlyá lett. Ez a merész kapitány minden bizonnyal szemita lehetett, mert magánlevelezésében Kis Satinak (Kis zsidónak) nevezi magát. E látványos fordulat ellenére mégis jó száz esztendőnek kellett eltelnie, mire újra hallunk független asszír király létezéséről. Tulajdonképpen az első szemita ember, aki ezt az országot határozottan kézbe tartotta és függetlenségét nyilvánvalóvá tette I. Salmaneser volt, Kr. 1265-1234 között.

Noha Assúrban a Kr. e. 13. században megtörtént a nomádok hatalomátvétele, ezzel nem járt azonnali lényeges néprajzi változás. A királyság népessége maradt, ami volt: az ország földművelésre alkalmas zónáiban ezután is magyar lakosság dolgozott és a városi polgárságban is jó ideig szerepet játszott, részt vett az ország közigazgatásában és kormányzásában sőt a politikai életben mint hatalmas ellenzéki párt érvényesítette befolyását, célkitűzése a Babilonnal való kapcsolatok felvétele maradt (18) Egészen természetes tehát, ha a szemitizált Asszíriában egyelőre lépten- nyomon magyar elnevezéseket találunk. Az asszír királyok például belefoglalták trónnevükbe az Úr (Ar, Er), Ősúr (Eser), Bál (Pál) és a Mén (Man) neveket és magukat az általános régi-keleti felfogásnak megfelelően Istennek, élő istennek címezték. (19) A királyi címben alkalmazott istennevet, király tulajdonképpeni nevét követni szokta a Sarmati úr cím. Az asszir trónneveket csak eredeti írásjeleik átvizsgálása alapján volna lehetséges pontosabban értelmezni, mert a jelenleg forgalomban lévő átírások erősen torzítanak. Tiglathpileser neve például az írásjelek hiteles átírása szerint TU KULTI BAL ES-ARA, ami sokkal inkább lehetne 'Keleti Bál Ősúr' előtte az 'országa' (Ta) értelemhatározóval, mintsem az irodalomban használatos név. A magyar kultúrbefolyást mutatja, hogy az udvarban helytartó a TARTANI méltóságot viselte; a magasrangú végrehajtókat a király képeinek tekintették, akik ennek megfelelően a KIPI, 'Képe' címmel működtek (87m 466). Az őslakosság kultúrájának átvételét a nem- magyar kutatók is kiemelik, akik szerint az asszír nyelv kifejlődése korábban sem volt más, mint a sumer-babiloni zsargona (160m 110): idegen ajakkal kiejtett, hanganyagában fokozatosan torzuló keleti magyar dialektus. Azok a sivatagi életformájú szemita népek tehát, amelyek Assúrban eddig nem egészen tisztázott körülmények között és közelebbről meg nem határozott időben az uralmat átvették, tulajdonképpen beleültek a készbe, azokba a keretekbe, amelyeket a magyar nyelvű boráti és maúri népek alkottak meg (20)

bt_mno2_06

bt_mno2_07

bt_mno2_08

bt_mno2_09

bt_mno2_10

bt_mno2_11

bt_mno2_12

bt_mno2_13

bt_mno2_14

bt_mno2_15

bt_mno2_16

bt_mno2_17

Asszíria új vezetőségének kulturális színvonalára jellemző, hogy királyai közül csak egy tudott írni, Assurbanipál (Assurban lakó Bál). De ő sem az assúri udvarban tanulta meg a betűvetést, hanem Babilonban, ahova apja, Eserhaddon küldte tanulni, mert fiát eredetileg papnak szánta,. Ez az egykori papjelölt ott annyira megkedvelte az ékírásos szövegeket, hogy királlyá lévén, az országában feltalálható minden ilyen szöveget lemásoltatott és a másolatokat ninivei palotájában gondosan elraktároztatta. Ezeken szerepel az a híres ellenőrző megjegyzés, amelyet megelőző kötetünkben behatóan megtárgyaltunk. Asszíria egyetlen írástudó királya mégsem írástudására volt a legbüszkébb, hanem harcos mivoltára. Magáról azt tartotta fontosnak megörökíteni, hogy "Én, Assurbani Bál, az Úristen barátja, pusztai (sarmati) király . . . megtanultam nyilazni, lovagolni és kocsit hajtani, meg a gyeplőt tartani" (119m 181).

2. Több eredetiséget találtak a tudósok az asszír külpolitikai gondolkodásban, noha annak hajtómotorját, az uralkodói eszményt is a korábbi magyar nyelvű népektől örökölték. E központi gondolat értelmében a király az Isten földi képviselője, akit a Földön ugyanolyan hatalom illet meg, mint Istent az égben, vagyis idelenn ő az "Isten", "Az Úr", és neki mindenki köteles magát alávetni. Aki ezt nem tenné meg és nem vetné alá magát az asszír királynak, az magától értetődően az Isten ellensége, "gonosz ördög", "lázadó" és "bűnös" és mint ilyen elpusztítható, sőt: elpusztítandó! Ezt a filozófiát, amely az abszolút királyság elvi alapja, az asszír királyok túlságosan komolyan vették és valóságos vallási fanatizmussal fogtak hozzá az akkor ismert világ meghódításához, a világmonarchia megvalósításához. Az abszolút királyi hatalom ilyen merev megfogalmazását a tudósok I. Tiglathpileser király idejében már elvi síkon is észlelik (160m 112), de gyakorlatilag már korábban is az irányította cselekedeteiket. (21)

Az a mód, amellyel az asszír királyok a világ uralmának megszerzésére, az egyetemes monarchia megalapítására törekedtek, az ő eredeti alkotásuk és nem hiányzik belőle bizonyos nagyvonalúság. Mindjárt kezdetben, a hatalomátvétel idején arra törekedtek, hogy segítőtársul és szövetségesül megnyerjék maguknak az ázsiai kusokat. Talán már első sikerük, a Tigrismenti árja gát átszakítása is a szemita- kus együttműködés jegyében zajlott le, amelynek során a kusok a maúrik babiloni örökségébe kerültek. Az asszírok aztán a kusokat fokozatosan maguk alá gyűrték és Kr. e. 1204-ben megszerezték Babilon felett az ellenőrzést. Az asszír királyok nemcsak a kusok, hanem az összes pusztai (sóföldi) népek és kóborló bandák pártfogójának hirdették magukat, igyekeztek őket forradalmi ideológiával feltölteni és valamennyiüket átirányítani a Habúr folyótól nyugatra eső területre. Ezeket aztán ott arra ösztönözték, hogy szerepet vállaljanak a helyi katonaságban, közigazgatásban, egyházi életben, szállják meg a királyi udvarokban a kulcsállásokat, egyszóval mindenhová beszivárogjanak és azután alkalmas pillanatban, szinte észrevétlenül átvegyék az országok vezetését. E tekintetben saját asszíriai hatalomátvételük lebegett példaként szemük előtt és azt hitték, hogy az árják leváltása és a szemiták hatalomba helyezése a Régi Kelet nyugati felében is könnyen, hamarosan és nagyobb bonyodalom nélkül megvalósítható lesz. Gondoskodtak arról is, hogy a nyugatra irányított szemita kolóniák megmaradjanak az asszír király hűségében és tőlük a mindenkori politikai helyzetről rendszeres tájékoztatást kapjanak. Evégből a központból Assúr, utóbb Ninive - hatalmas futárhálózatot építettek ki s az ügynökök hozták a híreket és vitték az utasításokat a támaszpontnak tekintett kolóniákba. Az asszír követek szorgalmasan látogatták a nyugati királyi udvarokat is, ahol tanácsokat osztogattak és szakadatlanul intrikáltak; igyekeztek előkelő személyeket kompromittálni, imitt-amott tüzeket gyújtani, a társadalomban hamis hírekkel nyugtalanságot kelteni, mai szóval élve szabotálni. A modern diplomáciának, propagandának és idegháborúinak prototípusát látjuk itt kibontakozni, ami tagadhatatlanul új dolog volt a Régi Kelet történetében és olyan hatalmas lélektani fegyver, amely ellen az inkább passzívnak mondható földműves életformájú magyar népek nem tudtak kellően védekezni. A nyugaton működő asszír diplomatáknak, "Az Úr" ügyvivőinek legkimagaslóbb alakja kétségtelenül az eddig inkább csak vallási vonatkozásban méltatott Ábrahám ősatya volt, akinek főfeladata a kánaáni törzsek által lakott területek felmérése és felbolygatása lett.

Felmérik esélyeiket nyugaton: Kánaánban és Egyiptomban

Az asszír királyok azért irányították Suti rokonaikat a Habúron túl elterülő nyugati tájakra, mert velük ott terveik voltak: tőlük remélték Szíria, Kánaán és Egyiptom hamaros birtokbavételét. Az Ószövetségben szó van arról, hogy a zsidók Régi Keletre való beérkezésekor történt meg A "világ megfelezése'', Talán e felezés alatt az értendő, hogy a szemiták asszír ága a magyar őshaza keleti felét, Mezopotámiát veszi majd birtokba, a zsidó ág pedig a Habúron túl elterülő nyugati részt. Ezzel a messze néző elgondolással kapcsolatban a Biblia ószövetségi része meglehetősen sok, hitelesnek tekinthető feljegyzést őrzött meg, melyet kánaáni vonatkozásban Ábrahám személye köré font előadásban ismertet, egyiptomi vonatkozásban pedig József és Mózes személyével kapcsolatban.

A zsidók nyugatra vonulását régebben a Kr. e. II. évezred legelejére tették, vagy néha még annál is korábbi időre. Az ókori kronológia általános felülvizsgálása során azonban ezt a dátumot is fokozatosan lejjebb szállították, úgyhogy ma, az úgynevezett rövidebb kronológia szerint az eseményeket a Kr. e. 16. vagy 15, századba illesztik. Egyes tudósok még ezt az időt is túl korainak tartják és Ábrahám szereplését legszívesebben a Kr. e. 1250-1200 közé helyeznék. (22) Az egyiptomi és asszíriai összefüggések alapján a héber pátriárka korának valóban ez utóbbi dátum felel meg a legjobban. Ábrahám PADAN ÁRAM- ban, egyenes szórendben: 'Maúr Földön' született, a Harán nevű városban. Ez az Arámi Föld azonos az Eufrátesz nagy kanyara és a Habúr által bezárt URHOENE 'Úrhona' nevű országgal, amelynek Harán (Úrhon) a fővárosa volt. Apját Taraknak hívták, aki a mohamedánok szent könyve, a Korán "szerint AZAR ember volt, nyilván asszír, vagy legalább is asszír szolgálatban állt. Ábrahám eredeti neve, "Abram" a Habúr (Ab-Ra) vidékéről való származást örökíti meg. A dél-mezopotámiai Úr városban a magyarok őt OHRAM, 'Uram' megszólítással illették és nyugaton járva, a hetiták úgy tudták róla, hogy rangos ember, fejedelmi sarj (mighty prince). Ebből arra gondolhatunk, hogy Ábrahám valóban előkelő származású ember lehetett aki talán rokonsági szálakkal fűződött az asszír királyi házhoz, vagy legalább is bejáratos lehetett az asszír udvarba.

Ábrahám diplomáciai szolgálata a mezopotámiai Úr városban kezdődött, ahol apjával együtt istenszobrok készítésével foglalkozott. Ez a foglalkozás a titkok titkaiba való beavatást jelentette és a legbefolyásosabb főpapokkal való érintkezéssel járt együtt. Egyúttal alkalmat adott az apának és fiának, hogy megismerje a Napország mitológiáját, a vízözön meséjét és tudomást szerezzen egyéb ősmagyar irodalmi alkotásokról. De az apa és fiú ugyanitt Úrban nagy botrányt csinált: összetörték a műhelyben öntött isten-szobrokat! E bűn miatt a városból sürgősen távozniok kellett. Sajátságos egybeesés: a rombolással egyidejűleg nomád hordák támadták meg a várost, épületeit felgyújtották s a nép tömegesen pusztult; a tűzvészből és pusztulásból azonban az Ábrahám-család háza népével együtt sértetlenül kimenekült. Az ószövetség feljegyzése szerint "Az Úr" - az asszír király - valamennyiüket időben kimenekítette. Kétségtelen, hogy e botrányban, gyújtogatásban és beduin megrohanásban az asszír király keze benne volt, aki éppen 1200 táján mérlegelte a hatalomátvétel itteni lehetőségét. A sikertelen vállalkozás után Ábrahámék visszatértek Úrhonába, Haránba.

Az asszír diplomatának azonban nem sok nyugta maradt. "Az Úr" ugyanis (az asszír király) hamarosan megparancsolta neki, hogy tegye át működése színhelyét Kánaánba, az akkor legfontosabb asszír megfigyelő helyre. Ábrahám és felesége Sára röviddel utóbb máris a Jordán völgyben látható, amint éppen a Jeruzsálemtől északra, a 'Székem' (Sekkem) nevű királyi udvarba kopogtatnak be. Jóformán még el sem igazíthatták szálláshelyüket, amikor megjelent előttük egy asszír ügynök és Ábrahámmal hosszas megbeszélést folytatott. A beszélgetés után Ábrahám tüstént lesietett az egyiptomi királyi udvarba. Amit ott végzett, Egyiptommal kapcsolatban fogjuk előadni. Visszatérve Kánaánba, már ismét vártak rá az asszír ügynökök és királyuk nevében megparancsolták neki: "Eredj és járd be keresztül- kasul ezt az országot" (Genezis III 17). Ez is megtörtént és Ábrahám sorozatos érintkezés folyamán adta le megfigyeléseit az "isten" vagyis az asszír király (Az Úr) futárainak.

Az asszír ügynökök biztosították Ábrahámot, hogy értékes szolgálatai nem maradnak jutalom nélkül. Említették neki, hogy őt és családját Az Úr már Káldeában is karonfogta és kimentette a veszélyből. A jutalom kiérdemlésében Sárainak is nagy szerep jutott, ki férjének önfeláldozó diplomata-társa volt és a siker kivívásában nem egyszer oroszlánrészt vállalt. Egyszer az is történt, hogy az asszír király három utazó ügynöke nyitott be Ábrahámék sátrába, akiket a diplomata-házaspár meleg vendéglátásban részesített. Távozáskor az, aki a legrangosabbnak látszott; kijelentette, hogy Sárai egy éven belül gyermeket fog szülni és meghagyta, hogy a fiút majd Izsáknak nevezzék ('Jóság'?) az élvezett vendégszeretet emlékére. Egyidejűleg Sárai is változtassa meg eddig viselt nevét Sarah-ra, mert egy új népnek lészen ősanyja. A három asszír hivatalnokot pedig Ábrahám Hebron tájékáról, ahol ez az esemény lezajlott, kívánságuknak megfelelően a Holt-tenger (Hold-tenger) partja felé kalauzolta, hogy azok ott a Sódoma nevű helységet megtalálják.

A kiküldötteknek ezt a várost Az Úr parancsára fel kellett égetniük mert azok nem engedelmeskedtek neki és így rendkívüli mértékben "bűnösök vétkesek" voltak (were vicked and sinners before the Lord excedingly, Genezis XIII 13). Ábrahám figyelmeztette a gyújtogatókat, hogy ott él az ő unokatestvére Loth is, családjával együtt. Ez a figyelmeztetés értékes volt, mert az "angyalok" (bizonyára 'hongálok', szumírul országnagyok), ahogy a különítmény tagjait nevezték, a városba érkezve éjszakára Lóthék házában szálltak meg. Megérkezésük a faluban nyugtalanságot keltett, mert a lakosok tudni akarták, kik azok az idegenek, akik a házban bezárt ajtók mögött tárgyalnak. Ugyanezen éjszaka Sódoma épületei kigyulladnak, a házak porig égtek és a felszálló füstöt a távolból nézdelő Ábrahám jól megfigyelte. Ugyanilyen gyújtogatás és beduin megrohanás áldozata lett körülbelül ugyanebben az időben, Kr. e. 1190ben, a Hetita Birodalom fővárosa, a Halys folyó kanyaróban épült Hattusa. Ez a fontos királyi székhely és kormányzati központ a gyújtogatás után többé nem kelt életre és az egykor hatalmas Hetita Birodalomból csak a szíriai kisebb városállamok maradtak meg, az úgynevezett hetita utódállamok. Az asszír diplomaták és terrorkülönítmények a Régi Kelet nyugati felében tagadhatatlanul bámulatos eredménnyel dolgoztak a világot meghódítani akaró asszír király érdekében.

Sódoma pusztulása után Ábrahám nejével együtt lesietett egy másik feszültségekkel teli vidékre, Kánaán tengerparti tartományába, ahol a pilisiek röviddel 1200 után vetették meg lábukat. Gerár városában látjuk őket, Abimelech pilisi király udvarában, - ismét egy királyi központban. Az akkori viszonyok között ezek az utazgatások meglehetősen költséges vállalkozások voltak, de pénzben - úgy látszik - nem volt hiány.

Gerárban a szükséges információkat Ábrahám a felesége révén szerezte meg, akit leánytestvéreként mutatott be a királynak s aki ezen a módon bekerült az udvari hárembe (Genezis XX 1-18). Mindez előre kitervezett dolog volt, az induláskor kapott utasítások értelmében (Genezis XX 13) . Miután Ábrahám jól körülnézett Gerárban és mindazt megtudta, amit akart, nyilvánosságra jutott a döbbenetes valóság, hogy ti. a király férjes asszonnyal hált és így halálos bűnbe esett. A botrányba keveredett király alig tudta magát kimosni a gyalázatból. Aztán megint jöttek Az Úr futárai és az asszír királyi udvarral Ábrahám kapcsolatai sosem szakadtak meg.

Mit kapott Ábrahám az asszír királytól, amiért ügyét hűségesen és eredményesen szolgálta Kánaánban? Egy nagy ígéretet. Az asszír király ugyanis, aki világhódító elgondolásának megfelelően magát már jó előre "Az egész földkerekség birtokosának" képzelte (for all the earth is mine, Exodus XIX 5)), elképzelt birtokából Ábrahámnak és utódainak ígérte az Egyiptom folyótól a nagy Eufrátesz folyóig" terjedő földet, szóval Kánaánt és Szíriát, a maúri magyarok országait (Genezis XII 7 és XV18). Ez az ígéret az ősi időkben lezajlott "világ megfelezésében" ezen és azt az asszír király utóbb nyomatékosan is megismételte, akkor már egy határozott megszorítással. Így szólt: "És neked adom és az utánad jövő leszármazóidnak azt a földet, amelyen most idegen vagy, az egész kánaáni földet örök birtokul, "DE ÉN MARADOK AZ URA." (23) Tehát nem független országot, nem királyságot ígért az asszír király - Az Úr - Ábrahámnak és utódainak, hanem csak birtoklást, örök haszonélvezetet, asszír fennhatóság alatt. (24) Egyidejűleg megtörtént Ábram nevének Ábrahámra való kibővítése (Genezis XVII 5), amiben előlegezett rangemelés jutott kifejezésre. Az asszír király azonban sokáig nem tudta beváltani ígéretét, ezért azt Izsáknak, majd Jákobnak meg újította és később Mózesnek is, akinek a dolgot írásba foglalta.

Már említettük, hogy Ábrahámnak bőven volt pénze és azt is tudjuk, hogy rokonainak és leszármazóinak itt is, ott is szerzett sovány földet és legelőket. De mivel az ígéret beváltása késett, öregségére maga próbált magának valami birtokot szerezni, jobbat és kényelmesebbet, mint kopár vidéken felállított sátrakat, valahol termékenyebb földön, ami már az őslakosság birtokában volt. Erre a célra felhasználta megtakarított pénzét és birtokvásárlásra felesége halálakor került sor. A Biblia szerint (Genezis XXIII) Ábrahám megjelent Árbakban a hetiták nagyjai 'Hét fiai' előtt és így adta elő kérését: "Én idegen vagyok köztetek. csak egy utas. Adjatok nekem egy sírhelynyi birtokot nálatok, hogy halottamat eltakaríthassam szemem elől." A hetita uraknak fogalmuk sem volt Ábrahám közelebbi kilétéről, csak asszír királyi kapcsolatairól tudtak és ennek megfelelően "nagyságos fejedelemnek" szólították. Ábrahám négyszáz ezüst sékelért, ami akkoriban igen nagy pénz volt, nem egyszerű sírhelyet, hanem gyümölcsfákkal beültetett, épülettel is ellátott komoly birtokot vásárolt, amit saját nevéről HEBRONnak ('Habúr Hon'=Héber Hon) nevezett el. Ezt a birtokvásárlást, úgy látszik, alku előzte meg. A Bibliában megőrzött szavak ugyanis: KIRJATH ARBA és MAKH PELAH utalnak a párbeszéd lényegére: 'Kérjed árban', mondták a hetiták, vagyis ne ingyen. S aztán megegyeztek, a kért összeget 'megfelezve' (25)

A tárgyalt birtokvásárlás révén egy újabb szemita kolónia keletkezett Kánaánban. De minden ilyen kolóniát egybevéve sem lehet állítani, ahogy egyes szerzők teszik, hogy a Suti bevándorlók Ábrahám idejében már az egész Kánaánt elözönlötték volna. Ha ez igaz lenne, akkor Ábrahám nem hangsúlyozta volna idegen voltát és rokontalanságát, még kevésbé kellett utódainak ádáz harcokat vívni Kánaán városainak birtokbavételéért A szemiták kánaáni kolóniája még oly csekély létszámú volt, hogy Ábrahám fiának, Izsáknak vissza kellett utaznia a távoli Arámföldre, Úrhonba hogy saját fajtájából való lányt vehessen feleségül. Izsák egyik fia Esau nem ment vissza Arámföldre nősülni, így neki hetita nőkkel kellett összeállnia. Izsák másik fia, Jákob főfelesége mellett szintén hetita ágyasokat tartott, akiktől összesen tizenkét gyermeke született. Előtte is megjelentek Az Úr futárai, neki is megújították a korábbi ígéretet és az asszír vonalhoz való felzárkózása jeléül nevét Israelre (Ássír Élúr, Asszír Főúr) cserélték át. E név jelentése a héber szakértők szerint annyi mint "Az Úr bajnoka" (61m 14) s ez meg is felel a valóságnak, mert Az Úr alatt az asszír királyt értették. Az Izrael név Kr, e. 1234-ből ismert első alakja ISIRA-IL (87m 376) megerősíti az "Asszúr Főember" értelmezést.

Ábrahám kánaáni tevékenységének eredményeit összefoglalva, az első említendő pozitívum az, hogy az ő révén az országban legalább négy, asszír hűségben álló kis kolónia létesült. Az egyik a Jordán jobb partján Ábrahám és Sarai leszármazóiból; a másik ugyane folyó bal partján, valamivel feljebb, Ábrahám unokatestvére, Loth leszármazóiból; a harmadikat az egyiptomi Híres Ajtó előterében, az Akabai-öböl felé vivő úton, amint Egyiptomból "Asszíria felé mégy" (Genezis XXV 18) s ezt a gyarmatot Ábrahám cselédlányaitól származó utódok népesítették be; a negyedik kolónia Ábrahám saját hebroni birtoka volt, szintén a Jordán bal partján. Ezeket a gyarmatokat Ábrahám tartotta össze az asszír ügynökök segítségével és ezek lettek a későbbi hatalomátvétel első értékes pillérei. Ábrahám eredményeinek második pozitívuma az Asszíriától félelem elterjesztése lett három város (Úr, Sódoma, Hattus) felégetésével, amelyből kettő bebizonyíthatóan az ő közreműködésével ment végbe.

Áttérve az Egyiptomba irányított sivatagi eredetű Suti kolóniák szemrevételezésére, elsősorban arról a telepről kell megemlékeznünk, amely a Nílus torkolatvidékén jött létre, az ágakra szakadó folyó legkeletibb ága mellett, Koshonban, a régi kus telepen, a bibliai Goshenben. Nagyjából elnyúló háromszög alakú terület ez, mintegy tíz mérföld hosszú és kifutása van a sivatag felé keletre. Itt helyezte el József az Ábrahám féle rokonságot, eredetileg mintegy hetven lelket. József maga is Jákob gyermeke volt, de akkoriban már az egyiptomi udvar nagy befolyású tisztviselője. A koshoni zsidó telep kialakulását a Kr. e. 12. század elejére kell tennünk noha egyes tudósok József életét későbbi időre, a Kr. e. 10. századra vélik helyezhetni, mások viszont félezer évvel korábbra, a Hyksos A kronológiai bizonytalanság, mint már említettük, az ókori történelemben gyakran fennáll és ezúttal is megnehezíti a kutató munkáját. A kolónia kialakítójáról, Józsefről bőséges feljegyzést őrzött meg az Ószövetség. Ezek a feljegyzések érdekelnek bennünket, mert egy sereg magyar szót és kifejezést tartalmaznak. Mindjárt József nevénél meg kell állnunk, amely régiesen YO-SEP, mai írásunkkal Jó-Szép, azaz két egytagú magyar szó összetételének látszik. Ez a magyarázat minden további bizonyítgatás nélkül elfogadható volna, hiszen már ismerjük a régi magyar névadás módszerét, amely szerint az embereket valamilyen feltűnő tulajdonságuk alapján szokták elnevezni. De bizonyítékunk is bőven van, mert forrásaink számos esetben világosan megmondják, hogy József "jó és szép ember volt". A Genezis XXXIX. fejezetében például a 6. szakasz francia fordításban így hangzik: Joseph était BEAU de visage et d'AGREABLE tournure; az angol szövegezésben pedig így: Joseph was GOODLY person and WELL favoured. Azt is tudjuk, hogy a fiú éppen szépsége miatt került emberkereskedők kezére és ugyancsak szépsége és jó termete miatt kezdődött szerencséje - és balszerencséje - az egyiptomi királyi udvarban. Nevének elemzése egy fontos mozzanatot azonnal tisztáz: József tudott magyarul. Anélkül hogyan boldogulhatott volna Egyiptomban? De értette azt a dialektust is, amelyet testvérei beszéltek. (26)

József a szálas legény, Egyiptomban a fáraó testőrségébe került, ahova idegenekből szoktak legénységet válogatni és ott Putifár fáraóvédő testőrparancsnok alá tartozott. Miután ezt az állását elvesztette, az udvar polgári tisztviselője lett, címe szerint SHALIT (Genezis XLI 43), 'Cseléd', aminek akkori értelme magas rangú tisztviselő, főnök vagy miniszter lehetett (129m IV 72 jzt 2). Pályája ezen a vonalon magasba ívelt és egész Egyiptomra kiterjedő hatáskörrel olyan közellátási miniszterféle szerepet töltött be, főfeladata lévén a kenyér magvaknak magtárokba gyűjtése. Az akkori Egyiptomban sok magtár létezett, hogy az ínséges esztendőket azok megnyitásával át lehessen vészelni. Ezeket a raktárépületeket akkor is "magtárnak" nevezték, mindössze a kiejtés szerint írták a szót, MAKTÁR alakban, amit a vonatkozó hieroglifákból pontosan látunk (Okmánytár 70). József magas hivatali címét eredetiben is ismerjük: ZAPH NATH PAANEAH (Genezis XLI 45; 193m V 126). A Biblia-kutatók sokat töprengtek azon, vajon mit jelenthet ez a három szó. A rejtélyt nem tudták megoldani, úgyhogy a szavak pontos értelmét ma sem ismerik (their precise meaning is still in doubt, 48m 83). Csak annyit derítettek ki, hogy a címet Dél-Egyiptomban ZEP NUTE FONKH, Észak-Egyiptomban meg ZAPH NATA FANEKHnek írták (87m 405 sk és 195). Davies szerint az igazi kiejtés ZAPHE NATH PANEAH lehetett. Aki tud magyarul és van némi gyakorlata a régi írásmódban és hangtörténetben, a Biblia-kutatóknak ezúttal is segítségére lehet és külön nehézség nélkül megmondhatja nekik, hogy József hivatali címe magyar cím volt: 'Szép nagy főnök'. Rövidítve: 'Főnök'. Ez utóbbi szó hieroglif írását ismerjük (Okmánytár 71; 193m V 126), ábécésen F-O-No-K, 'Főnök'. Józsefnek tehát valóban magyar címe volt és a "szép" jelző címében is szerepelt. (28)

József otthonosan mozgott az egyiptomi királyi udvarban, de temperamentumában és öntudatában nem változott meg. Amikor hetven főből álló rokonsága megjelent Egyiptomban, hogy ott letelepedjék, egész befolyását latba vetette és kieszközölte a fáraónál a szükséges engedélyt. Megelőzőleg kitanította rokonait, hogy pásztorkodással foglalkozó egyszerű embereknek adják ki magukat, mert így könnyebb lesz az engedélyt megkapni, az egyiptomiak ugyanis maguk nem szeretnek kecskékkel és birkákkal bajlódni s a pásztorkodást szívesen engedik át az idegeneknek. Így is történt és kiutalták a bevándorlók számára a Nílus deltájában, a Bubasti-ág keleti oldalán elterülő Koshont, amely kitűnő termőterületet is foglalt magában, pálmaerdőt és gabonaföldeket, tehát legelővé történt minősítésében nyilván József segítő keze működött közre (191m 304; 209m 28-31). A zsidó kolónia itt gyorsan felszaporodhatott, hiszen a terület az akkori viszonyok között öt-hatezer ember ellátására volt alkalmas. Ez a József- féle kolónia utóbb szintén fontos támaszpontja lett az Asszíriából szerteágazó diplomáciai tevékenységnek, amely a Régi Keleten a Habúrtól nyugatra eső területek meghódítását célozta. A koshoni bevándorlók nem is maradtak mindnyájan kecskepásztorok.

A kronológiai bizonytalanság miatt nehéz megállapítani, miként kapcsolódik a koshoni kolónia történetével Ábrahám atya egyiptomi látogatása. De akár a kolónia előkészítése végett utazott oda, akár a már meglévő gyarmatnak hozott üzenetet, látogatása mindenképpen fontos lehetett és szervesen illeszkedik bele az Asszíria által készített messze néző tervekbe. A leutazás sietősen történt, rögtön azután, hogy Ábrahám 'Székem' táján találkozott az asszír futárokkal. Egyiptomba érkezve, egyenest a fáraó udvarába kopogtatott be és ott a legmagasabb körökkel került kapcsolatba, beleértve a fáraót is. Az Ószövetség előadása szerint Ábrahám magával vitte csinos feleségét, akit a királynak itt is leánytestvéreként mutatott be, s aki így abban a megtiszteltetésben részesült, hogy bekerült a fáraó háremébe (Genezis XII 15 sk), mint megelőzőleg a pilisi király udvarában. Ezen a módon az asszír diplomatának egész Egyiptomban szabad járás-kelés lett osztályrésze. Meg is gazdagodott, mert "valának néki birkái, ökrei, szamarai, szolgálói és szolgálónői és nőstény szamarai és tevéi" (Genezis XII 16). Alkalmas időben itt is kitudódott a valóság, hogy a fáraó férjes asszonnyal hál és erre az asszír diplomata-házaspárt az országból kiutasították. Ábrahám küldetése azonban teljes sikerrel járt, mert kiderült, hogy szép asszonyok segítségével az egyiptomi királyhoz könnyen hozzá lehet férni és döntő befolyást lehet gyakorolni az ország kormányzására és politikájára. Ezt a roppant fontos felismerést, Egyiptom Achilles-sarkának felfedezését, az asszír királyok jól megjegyezték maguknak.

A József- féle kolónia nem az egyetlen idegen kolónia volt Egyiptomban. Amióta ugyanis a hyksos- uralom likvidálása során Egyiptom elfoglalta a Szín-félszigetet, Kánaánt meg Szíriát és az elfoglalt területekből kialakította északi gyarmatbirodalmát, ezekről a területekről özönlött a lakosság Egyiptomba, közöttük jó néhány szemita is. A hadjáratok során tízezres csoportokban hozták a hadifoglyokat a Nílus völgyébe, akiket javarészben a Deltában állítottak munkába. Tudunk olyan egyiptomi hadjáratról, amelynek végén a behozott hadifoglyok száma meghaladta a 100,000- et. Amikor viszont a gyarmatot III. Tudómása békelábra állította, akkor kereskedők, tudósok, papok, művészek, zenészek és kalandorok is szabadon jöttek a csodált országba s közülük már sokan Thébáig is eljutottak. E több mint háromszáz esztendőn keresztül tartó bevándorlás eredményeképpen a Nílus deltája néprajzilag ugyanolyan tarka jelleget öltött, mint már régibb idő óta Dél-Mezopotámia, ahol árják, kunok és szemiták éltek egymás mellett. A Delta-vidéki szemiták és kusok az északi szellemi központot, Hon városát (görögül: Heliopoliszt) mintegy kisajátították maguknak és vallási és politikai tekintetben Théba ellenlábasává építették ki.

Ugyancsak erős nemzetközi jelleget öltött a déli metropolis, Egyiptom királyi székhelye, Théba. Eleinte itt a kusok befolyása volt nagy, ami a núbiai gyarmat közelségével magyarázható. 'A Hold Mása' (Ahmes) király (Kr. e. kb. 1550) felesége például egy napatai kus hercegnő volt, aki ránk maradt arcképén határozottan sötét arcúnak tűnik fel (129m IV 133, 135, 141 sk; képe 136) . A képen szereplő írásjelek szerint is az volt 'Szudáni Setét', kartusa szerint 'A Holdmás magyar asszonya'. A kusokon kívül utóbb jelentős kolóniát alkottak Thébában a szíriai és núbiai fejedelmi családok sarjai, akiket a gyarmatokról kiművelés céljából hoztak ide, meg azért, hogy az egyiptomi birodalmi gondolatot elsajátítsák és hazamenve azt képviseljék országukban. A fiatalok jelentékeny része azonban tanulmányaik befejezése után nem ment vissza hazájába, hanem továbbra is az egyiptomi udvarban maradt. A gyarmati fejedelmek és nagyurak sarjain kívül a Thébában élő idegen származású előkelőségek között jelentős csoportot alkottak a királyi háremekbe került dámák, akikkel rendszerint bő létszámú kísérő személyzet papok, írnokok, udvarhölgyek és diplomaták. A III. Aménapa (Amenhotep) háremébe érkező naharíni királylányt, Gilu-Khipát például háromszáztizenheten kisérték (51m 89). Ezek az előkelőségek és gyarmati szépségek a közvetlen környezetéhez tartoztak és nem egyszer döntő befolyást gyakoroltak országos horderejű elhatározásokra.

Ami az Egyiptomba került szemitákat illeti, az ő tekintélyük akkor emelkedett nagyot, amikor egy szemita származású udvarhölgy nyerte el a fáraó kegyeit. Az első ilyen szenzáció II. Tudómásával történt, aki felesége egy egyszerű származású Su-Ma-Ti SET-et ASZ-oN, 'Sómati Setét asszony' lett (Okmánytár 72; 193m III 219) . Ebből a házasságból született a félvér III. Tudómása, a szíriai gyarmat zseniális megszervezője, aki uralkodása folyamán tizenhét hadjáratot vezetett Szíriába. E félmagyar- félzsidó fáraó egyszerre három szíriai hercegnőt tartott háremében másodfeleségként, de azok népi hovatartozását nem ismerjük. (29)

III. Aménapa király idejében az egyiptomi királyi családba ismét szemita vér vegyült, mert a király a Delta keleti oldaláról, Sais környékéről származó asszonyt vett feleségül. Nászajándékul neki adományozta a Zár nevű határvárost, amely az Egyiptomból való ki- és bejárást ellenőrizte s közel esett a fiatal feleség származási helyéhez. Az asszony neve az egyiptológusok átírásában Tiye. Ránkmaradt arcképe szerint (51m 101; 193m IV 97) alacsony termetű, sovány arcú, sötétes megjelenésű hölgy lehetett. Apját Yuyanak hívták, aki Jáhve elkötelezettje volt és kisebb egyházi tisztséget viselt, anyja pedig Thuya, a királyi háremek főnöknői tisztét látta el. A lány bizonyára anyja - a hárem főnöknője - gondoskodása folytán sűrűn került a fáraó hálószobájába és így magát különösebben megkedveltethette. Tiyének két testvéréről tudunk, azok egyike Ay szintén nagy szerephez jutott. Ezeket a furcsán hangzó neveket Tiye, Yuya, Thuya, Ay - valószínűleg nem úgy kell ábécére átírnunk, mint ahogyan a kézikönyvekben találjuk. A nevek hieroglifáit nézegetve (192m 69), az a benyomásunk, hogy Tiye helyett talán 'Tik', Thuya helyett 'Tyukász' volna olvasandó az észak-egyiptomi dialektus figyelembe vételével. De bármint legyen is a dolog, tény az hogy Tiyet III. Aménapa főfeleségévé tette s a vele való házasságból született fiát, a későbbi IV. Aménapát az egyik királyjegyzéken úgy említik 'Király, aki Suti' vagyis zsidó (ld. kartusát 193m IV 113; Budge olvasata: Qa Shuti). Ezek ismeretében talán mégis igazat kell adnunk Flavius Josephus római korban élt zsidó történetírónak, aki szerint a zsidók Egyiptomban egy ideig a királyi hatalmat gyakorolták és az ő vérükből származott a trónon ülő valóban szemita kinézésű fáraó. Manethot egyiptomi történetíró elismeri ezt, de szerinte a zsidók egyiptomi uralma csak tizenhárom évig tartott, ami alatt nyilván IV. Aménapa (Amenhotep, Ikhnaton) eretnek király uralmát értette. (30)

Az egyiptomi királyi család vérének ilyen rohamos felhígítása a Kr. e. II. évezred utolsó felének látványos tünete, mely szükségszerűen maga után vonta az évezredek óta fennálló szokások és hagyományok elejtését, a dinasztia magyar öntudatának gyengülését és a hatalom magyar kézből való fokozatos kisiklását. (31) Hagyományos felfogás szerint például a fáraónak árja vérből kellett származnia, amit a király 'Matar' neje volt hivatva közvetíteni s aminek betartására az Amén- papok ügyeltek. Az alkotmány ez íratlan sarkalatos törvénye a magyar vezetés legfelsőbb fokon való érvényesülésének volt a biztosítéka. Miután azonban a királyné többé nem magyar asszony volt, hanem Sómati (asszír), vagy Suti (zsidó), úgy értelmezték a dolgot, hogy ezután a királynak mindig szemita vérből kell származnia. A szemita vért közvetítő nők fontossága, a nomád felfogás hagyatékaként annyira megnövekedett, hogy az udvarban ez időben már csak a lányok születését tartották nyilván, a fiúkét meg se említették. A dinasztia faji elváltozását és a vele kapcsolatos új szokásokat a tudósok forradalmi jellegű dolognak (revolutionary interference) tekintik és benne látják a legnagyobb veszélyt, amely Egyiptom őslakosságát valaha is fenyegette. A dinasztiában történt faji és öntudatbeli elváltozás után Egyiptomban az országos méltóságok jelentős része szemita kézbe került: azonkívül, hogy szemita volt a király és királyné, zsidó lett a legfőbb fegyvernem, a harckocsik parancsnoka, a királyné testvére, Ay személyében; az udvari főépítész fontos tisztségét is egy Suti nevű mérnök töltötte be. Rajtuk kívül idegen papok, tudósok, írnokok és művészek hemzsegtek az udvarban, nem számítva a háremek népségét, a katonaságot és közigazgatást, ahol gyakran szintén szemitáké volt a vezető szó.

Asszíria éles szemű politikai megfigyelői úgy ítélték meg a helyzetet, hogy nyugaton már mindenhová jól beépültek a szemiták és Egyiptom megérett a szemita hatalomátvételre.


A SZEMITÁK MEGSZERZIK A POLITIKAI FŐHATALMAT ÉS LEIGÁZZÁK A MAGYAR NÉPEKET

Forradalom Egyiptomban

A társadalmi rendet az ókorban a vallás keretezte be, akárcsak napjainkban az ideológia. Következésképpen valahányszor társadalmi és politikai forradalom kezdődött, azt vallási reform szokta megelőzni. Egyiptomban egy ilyen vallási reform IV. Aménapa trónralépése (Kr. e. kb. 1364) után pár év múlva indult el egy új 'Tan' meghirdetésével. Annak lényege három pontban foglalható össze: 1. az istenség elvont fogalom, amit emberi szóval megnevezni nem lehet; 2. az istenséget a Nap korongja a 'Tányér' jelképezi; 3. mivel a tányér mögött rejtőző isten nevét nem tudjuk, őt 'pótnevekkel' jelöljük, aminők például: 'A Tan ura', 'A Tanár', 'A Tányér úr', 'Kerek Están' (azaz kerek alakú isten) és 'Kör Están' (ebből lett a magyar körösztén, később keresztény és természetesen a Christian is) továbbá az 'Intő' vagy egyszerűen a 'Pót úr: (32) E régi magyar szavakat nagyobb részben az egykorú iratokban olvassuk ( 193m IV 120; 192m 70 és 87m 300 ), de a Tan pozitív oldaláról ennél többet nem tudunk. A meghirdetett alaptételek nem voltak merőben új dolgok, mindez korábban is benne volt a napvallásban, csak éppen a szóhasználat volt más. Az újítás nem annyira egy új dogma magfogalmazásában jutott kifejezésre, hanem inkább abban, amit a régi tanból és egyházi szervezetből kihagytak és elvetettek: a másvilági életre vonatkozó bonyolult hiedelmeket, a vele kapcsolatos temetkezési eljárást, továbbá az Amén- papok által képviselt termékenységi kultuszt és a vonatkozó egész egyházi szervezetet, egyszóval pontosan azt, ami a thébai egyház főtevékenysége volt és ellenkezett a nomád felfogással, Jáhve most kialakuló hitével.

Egyes tudósok kísérletet tettek arra, hogy az egyiptomi vallásreformban központi helyet elfoglaló 'A Tan ura' (A Tanár) nevet azonosítsák a héber Adonai istennévvel, vagyis hogy az egyiptomi reformban Jáhve féle befolyást lássanak (192m 73 sk; 193m IV 120). Most amikor világosan látjuk a szemiták roppant fontos szerepét a 18. dinasztia idejében és tudjuk, hogy a királyné szemita volt, a királyné apja pedig Jáhve híve és papja, az említett meglátás helyességében aligha kételkedhetünk. Egyébként a királynénak és az ő apjának eddig is irányító szerepet tulajdonítottak az egyiptomi reformáció létrehozásában, az úgynevezett eretnekség kialakításában ( 193m IV 172 ) . A szemiták kezdeményező és vezető szerepe az egyiptomi szellemi forrongásban vitathatatlan és bizonyos, hogy a királyi trón tekintélye az őslakosság egy részét magával ragadta, az is csatlakozott az új társadalmi és szellemi irányzathoz.

A reformátor király vallási tanításának egyik további fontos jellemvonása az, hogy istene "féltékeny isten" volt, vagyis egyeduralmat követelt magának és nem tűrt meg maga mellett más istent - ahogy Jáhve sem. Ezért az új vallás apostolai korábban soha nem tapasztalt fanatikus gyűlölettel fordultak az Amén-kultusz ellen és igyekeztek azt hatalmi szóval megsemmisíteni. Királyi rendeletet bocsátottak ki, amely eltörölte és megtiltotta az Amén-hitet és elkobozta az Amén-papok minden vagyonát. A hatóságok elkezdték az Amén-papok kiűzését az országból, hozzátartozóikkal, szolgáikkal és híveikkel együtt. A király elrendelte, hogy a letett isten Amén-nevét a feliratokból és műemlékekből országszerte kivakarják és törjék össze annak összes feltalálható szobrait. Aménapa maga buzdítólag járt elől, tüntetőleg letette a nevében foglalt Amén trónnevet és helyette ezt a nevet vette fel: 'A Két- Tán a Tan ura' = Égitán a Tanár (Okmánytár 73; 192m 72; 193m IV 118), de akit egy későbbi feljegyzésen gúnyosan úgy említenek: 'Király, akinek a Tanára már Ay' (Okmánytár 74; 193m IV 118), vagyis aki teljesen zsidó befolyás alatt áll. (33)

Az előadott vallásügyi intézkedések mélyen és durván beleszántottak az egyiptomi magyar életbe és Thébában, Amén-isten fellegvárában oly nagy felháborodást keltettek, hogy a királyi család élete veszélyben forgott. Hogy elkerüljék a legrosszabbat, az udvart onnan elköltöztették és félúton Memfisz felé menet új helyet jelöltek ki számára azon a helyen ahol a Nílus két oldalán a sivatagi sziklák a folyómedertől távolabb esnek és a jobb parton mintegy tíz kilométer hosszú, elég széles területet hagynak szabadon. Itt kezdték meg az új királyi székhely felépítését, a mai Amarna nevű falu helyén. A fáraó-család ezen a katonailag könnyen védhető területen az ország lakóktól teljesen elszigetelve valósággal gettóba zárkózva élt és innen bocsátotta ki további rendeleteit az ország politikai és társadalmi rendjének felforgatására.

A szakemberek még nem fordítottak kellő figyelmet a forradalmár király alkotmányt érintő újításaira, noha azok éppoly húsba- vérbe vágó természetűek voltak, mint egyházi reformjai. Egyébként a két reform, a vallási és politikai, mint jeleztük, szétválaszthatatlanul egybefonódott. Az újítók Egyiptom megváltozott néprajzi viszonyaihoz akarták igazítani az államot, az államalapító és államvezető magyar nép jogainak félretolásával. A reformot első megfogalmazásában teljesen az asszír hatalomátvétel módjára képzelték el, hogy ti, a magyar elem helyett ezután a szemita elem fog uralkodni. Amikor azonban ennek lehetetlensége és a vele járó roppant nagy veszély nyilvánvalóvá lett, alkalmazásba vették a második elgondolást, amely szerint Egyiptom két új népét, a kosokat és a szemitákat a maguk külön valóságában kívánták beépíteni az alkotmányba, vagyis Egyiptomot új néprajzi helyzete alapján "három nép" országává átszervezni. Számolva a legrosszabbal, a király a trónutódlást ezen az alapon azonnal rendezni óhajtotta. Így került előtérbe az engedékenység jeléül III. Aménapa nem- zsidó anyától származó kilenc éves fia: Tudónk-Amén ("Tutenkámen"), akit 'Ra képe, 3 nép ura' néven királlyá szenteltek és még a reformátor IV. Aménapa életében társuralkodóvá koronáztak, de nagykorúságáig gyámként melléje rendelték Ay szemita hadsereg főparancsnokot és Horemhab (Harmais, Úrmása) magyar generálist. Egyidejűleg az ifjabb királyt - további engedékenység jeléül - fölküldték Thébába, hogy ott a nem sokkal azelőtt detronizált Amén isten előtt tisztelegjen. Ez végzetes lépés volt, vele a forradalom elbukott. Az események ugyanis ekkor már drámai ütemben követték egymást.

bt_mno2_18

Aménapa, az eretnek király 26 éves korában váratlanul meghalt. Vele egy időben meghalt társuralkodó testvére, a 25 éves Smenkáré. A király három lánya, akik mindegyikének a férje jogos lehetett a királyi trónra, szintén váratlanul eltűnt az élők sorából. Az első lányt, miután férjhez ment, urával együtt holtan találták palotájában. A második lány szintén hirtelenül halt meg. A harmadik Tudónk- Amén felesége lett, de az sem élt sokáig. Tudónk- Amén maga is ifjan, 18 éves korában távozott az élők sorából. Özvegye akkor a hetita királyhoz fordult segítségért, kérve őt, hogy küldjön melléje fiai közül egyet, aki férje lenne. Levelében sürgős intézkedést kért, mert "nagyon félek" - tette hozzá. A hetita királyfi, a fáraójelölt, el is indult Egyiptomba, de a határon Horemhab csendőrei elfogták és kíséretével együtt lemészárolták. Erre Ay vette feleségül az özvegyet és néhány évig ő lett a trón ura. Annak halála után az özvegy rövidesen meghalt és vele az egyiptomi 18. dinasztiának vége szakadt. A történettudósok e sorozatos tragédiában tervszerű gyilkosságot sejtenek.

Amikor Tudónk- Amén ifjabb király - felment Thébába Amén istennek bemutatkozni, ott őt óriási pompával fogadták és amarnai 'Tudónk A-Tan ura' reformneve helyett csakis 'Tudónk- Amén' néven ismerték; az eretnek névről hallani se akartak. A thébai fogadtatás mély benyomást tett az ifjú király lelkére, aki környezetének hatására csakhamar hátat fordított a forradalomnak és felzárkózott a nemzeti irányhoz, a magyar ellenforradalomhoz. Tüntetőleg magyar szimbólumokat használt: oroszlánt és madarat (a kus származására utaló Anubis- kutya mellett) és magyarul így címeztette magát: 'Nagyúr társa, Nap képe, Három nép ura, Őse Ra; Tudónk- Amén, Szuezhon, Esthon (Théba) ura' (Horizon, 1959 november és 193m IV 142). Nevének egyszerűbb írása (Okmánytár 75; 263m 249): 'Tudónk- Amén, fordított sorrendben is: 'Amén-Tudónk'.

Tudónk-Amén megtérése örömmel töltötte el magyar népét, amely a király korai halálakor szeretetének jeléül annyi aranyat és egyéb drágaságot hordott sírkamrájába hogy annak csodálatával a világ ma sem tud betelni. Ezek között a kincsek között találtak négy kis aranykoporsót a király belső részeit helyezték el. E miniatűr koporsókra a király képét vésték fel, hieroglifált szövegek kíséretében. Az egyik kis koporsón a királyt teljes díszben látjuk (Id. fennebb; 172m). Homlokán viseli személyazonosságának ősi jeleit, a keselyűt és a kobrát, a MUT illetve az AR szótagok írásjeleit. Ezek az írásjelek a fejet borító kendő felső részére vannak illesztve, tehát első helyen olvasandók. Utána következik utána következik a kendő ilyen formájának olvasása: NEMSET, (34) amely körülveszi a király fejét: ARA. Ez az ábrázolás tehát a király legfontosabb címét írja: MUT-AR NEMSET URA, 'Magyar Nemzet Ura'. Ebből a fontos címből kivehető, hogy az ő uralkodása alatt a nem sokkal előbb háttérbe szorított magyar népet visszahelyezték történeti jogaiba. A képen lejjebb Egyiptom két részének jelvénye következik: az ostor és a sétabot, Dél-, illetőleg Észak-Egyiptom jogara.

A kis aranykoporsón az említett jelvények alatt, a király ruháján, oszlopban elhelyezett és szokványos hieroglifákkal írt szöveg következik, amely felülről lefelé haladva az alábbi mondatokat írja: 'Setét-hon népe a nagyúr-ház urának neki adatta a híres nádakat, ékes úri sétapálcát. Sok úr sose kap ajándékot; ez megkapja azért, mert isten úr képe, 3 nép ura . . .' A pontozott helyen még két vagy három szó következik, melyek írásjelei a rendelkezésünkre álló másolaton nem láthatók világosan. (35) Amit elolvastunk, az a magyar őstörténet szempontjából kimondhatatlanul fontos és az egyiptológia számára nagy újdonság, mert kiderül belőle a leglényegesebb dolog, az ti. hogy a több mint háromezer évvel ezelőtt uralkodó egyiptomi király, a híres Tutenkámen a magyar nemzet ura volt!

A király korai halála után néhány zavaros esztendő következett Ay uralmával, ami után Horemhab tábornok vette át a vezetést s vele a nemzeti irány győzelme végleges lett. Az ő trónra jutásában az Amén papok döntő szerepet játszottak, ezért érthető, ha azok a szemita forradalom bukása után minden vagyonukat és hatalmukat visszakapták és elkezdték a felfordulás okozóinak felelősségre vonását. Ennek során megint rengeteg nép távozott Egyiptomból, legtöbben a Deltából, akárcsak a Ménes- féle honegyesítéskor, vagy a kus-uralom felszámolásakor. Az ellenforradalmárok a heretikus király amarnai székhelyét földig lerombolták, építőköveit széthordták és belőlük Amén tiszteletére templomokat építettek. Amint megelőzőleg a forradalmárok az "Amén" nevet vakarták a feliratokból, most a gyűlöletessé vált Seti, Suti nevet kezdték mindenünnen kikalapálni, amely alatt az egymással szövetséges két nem magyar nép, a kusok és zsidók istenét és az őt szolgáló népet értették. (36) A rombolással még emlékét is ki akarták törölni Egyiptom történetéből, hogy ott valaha is létezett idegen uralom.

Amíg Egyiptomban a belső forrongás zajlott, az északi gyarmatbirodalom tekintélyes része elveszett és félő volt, hogy az anyaországot is fegyveres támadás éri a forradalmi eseményeket kívülről irányító Asszíria részéről. Ezért az ellenforradalmi kormány legsürgősebb feladatának az északi határok megerősítését tekintette. Kitataroztatta a régi várakat, a gyengébb pontokon újabb erődöket emelt, kimélyítette a Delta-vidék stratégiai jelentőségű csatornáit és így összefüggő védelmi berendezésekkel lezárta a Földközi-tengertől a Vörös-tengerig terjedő mocsaras vidék átjáró helyeit. A határmegerősítő munkálatokról több rajzos okmány maradt korunkra, amelyek szemléletesen elénk tárják e sietős munka részeit: a vízhordást, agyaggyúrást, téglakészítést és falazást (Horizon, 1959 november). E munkák elvégzésére kirendelték a környező vidék munkaerejét, köztük természetesen a gosheni zsidókat is. Amíg ekként Egyiptom a külvilágtól elfalazni készült önmagát, az országban rekedt forradalmárok menekülési terveket készítettek, hogy a felelősségre vonás elől időben megléphessenek. Egy ilyen terv. előkészítésével és lebonyolításával a legmesszebbmenően Mózes foglalkozott, az Ótestamentum sokat dicsért hőse.

Mózes a zsidókat asszír segítséggel
kiszökteti Egyiptomból

Ki volt Mózes, aki nevéhez az Egyiptomban maradt zsidó kolónia felszámolása fűződik, bibliai kifejezéssel szólva "a szolgaságból való kiszabadítása" ? A tudósok tekintélyes része, köztük a lélekbúvár Sigmund Freud úgy véli, hogy nem a zsidó népből származott, hanem egy előkelő egyiptomi úr gyermeke volt. Freud feltevése nem alaptalan, hiszen az Ószövetség idevágó szakaszai sosem mondják, hogy Mózes Suti lett volna. A Biblia etimologizáló írói Mózes (Moshesh) nevét a 'mosás' magyar szóval azonosították, ami szerintük azt a tényt örökítené meg, hogy a fáraó családja Mózest, mint elhagyott kisdedet a Nílus partján találta és szedte fel, amikor oda 'mosás' végett lement. Ez a magyarázat csak annyiban érdemel figyelmet, hogy a nevet a Biblia írói is a magyar nyelvből próbálták levezetni. (37) Egy másik magyarázat szerint a névben szereplő S-hang utólagos betoldás lenne, a Bibliát görögre fordító 'Hetvenek' toldaléka, a név jobban kiejthető legyen; az eredeti név tehát Moshe lenne. Ez esetben azonban a név csonka, mert hiányzik belőle annak megjelölése, akinek a mása, vagy helyettese, a Tudómása, Ramása nevek mintájára. A név egyszerűbben, jobban és biztosabban is magyarázható azzal, hogy viselőjét líbiai származásúnak tekintjük, akiket az egyiptomiak, mint előadtuk, általában Mezősnek (Meshewsh) neveztek. De akár egyiptomi magyar úr gyermeke, akár Líbiából bevándorolt mezős volt. Mózes hovatartozását nem származása döntötte el, se nem műveltsége, hanem politikai állásfoglalása. A fiút ugyanis a fáraó kitaníttatta mint sok más előkelő származású fiatalembert és az akkor divatos szokásnak megfelelően papnak szánta, elküldve öt a legközelebb eső papi kiképző intézetbe, az észak-egyiptomi Napvárosba (Honba vagy Heliopoliszba). Mózes ott a divatos szemita irányzathoz csatlakozott, részt vett az Asszíriából sugalmazott forradalmi tervezgetésekben és belevetette magát az őslakosság ellen indított társadalmi és politikai hajszába. Ennek során a Deltában egy egyiptomi hivatalnokot agyonütött és a felelősségre vonás elől a bűnözők akkori szokása szerint a keleti pusztaságba menekült. Történeti szerepe tulajdonképpen ekkor kezdődött.

Mózes a pusztában egy Jetró nevű papnál szállásolta be magát, aki az Akabai- öböl végénél, a Juda felé eső oázisokat kormányozta. Ez a terület az asszír király védnöksége alatt állt s ott a pusztai népek istenét, Jáhvet tisztelték (213m 221; 109m 86). Az asszír király Jetró földjén gyűjtötte össze a társadalom számkivetettjeit és igyekezett őket a maga szolgálatába állítani, ellátva őket valamilyen jellel, hogy az ő védencei. (38) Mózes is itt, Jetró környezetében nyert mélyebb betekintést a készülő Asszír világuralmi törekvésekbe és feleségül vette vendéglátója leányát, akitől két gyermeke született. E szoros családi kapcsolatok révén Mózes végleg elkötelezte magát az asszír szemita irányzathoz és Jetró örökségét is megkapta. Ennek a papnak ugyanis, akiről egyébként igen keveset tudunk, nem volt fia, csak lánya és az ilyen esetben fennálló házassági szokás szerint a férj, jelen esetben Mózes, beáll a lány szüleinek háztartásába és örökli annak minden vagyonát és tisztségét, mintha édes gyermek lenne (39)

Mózes Jetrónál való sikeres szerepléséről fennmaradt korunkra egy szép kiállítású hieroglifált okmány, amelyet Beni Hassanban egy sírkamra falára festettek. Az okmány másolata eredeti színezéssel megtalálható a "The Jewish People" c. kiadványban (109m) és egy színben mi is bemutatjuk Okmánytárunkban 80 sz. a. (193m III 29). Bár ezt az okmányt eddig még nem olvasták el, a zsidó szakértők egyéb körülményekből ítélve mégis azt vélik, hogy az ő történetük fontos emléke. Mi ezt az okmányt magyarul tudjuk olvasni és látjuk, hogy valóban a zsidókra vonatkozik. A kép középpontjában, mint a szövegből kiderül, a szuezi kusok ura áll, Mózes apósa, akit a Biblia Jetró néven ismer, de aki neve az okmány szerint 'Az Ajtó ura' az Egyiptom előtt elterülő sivatagos bejáró területé. Jetró mögött viszont Mózes alakja látható, az alsó képen pedig szamárháton az ő két kisgyereke. A szöveg felső sora jobbról balra olvasva így hangzik: 'Az Ajtó úr honát Mezős (Mózes) nyerte. Dezerta hon, Ninive állama, szigete (oázisa) 37.' E szöveg szerint Mózes valóban örökölte apósa országát, amely füves pusztákból állt és az asszír király védnöksége alá tartozott. Az okmány szövegének további részeit oszlopokba írták, az első összetartozó rész a jobb oldalon szereplő két egyiptomi tisztviselő előtt van és így szól: 'Ez (a kőtáblára mutatva) isten írása nevére' Égitába. Tanúsítjuk: Khádi.' Értelmezve: ez a kőtábla az asszír király írása Mózes nevére a Két- Tába, azaz a két Egyiptomba. A főalak előtt elhelyezett szöveg: 'Szuezi kusok ura azt ma Égitába hozza.' A főalak mögött lévő személy kiléte: 'Most ez a mezők ura'. Ebből aztán mindent megtudunk:
1. Hogy Mózes örökségét az asszír király elismerte és erről tanúsítványt állított ki, 2. A tanúsítványt a szuezi kusok ura Jetro személyesen vitte Egyiptomba és 3. Hogy a fekete kusok szerepe Mózes körül valóban kimagasló volt. (40) Ha ez az olvasás helytálló, akkor azon felül, hogy a magyar nyelv döntő szerepét József után immár Mózes személyével kapcsolatban is igazoltuk, egyúttal magyarázatot kapunk arra is, hogy az Exodus útja miért az Akabai öbölhöz vezetett és miért sátoroztak a kivándorlók oly hosszú ideig a 'Kádas Bornál' (Kadesh Barnea) lévő oázison (47m 61). Nyilván azért, mert ez volt Ajtó úr területe, amit tőle örökölt. Mózes talán nem is akarta átvinni népét a Jordán völgyébe, hova az asszír király utasítása szólt és ez a vonakodás lehetett Mózes "vétke", ami miatt nem mehetett be az Ígéret földjére, hanem előtte meg kellett halnia.

Ezek szerint Mózes már megegyezett apósával az örökséget illetően és megvoltak tervei a kushoni kolónia kivándoroltatására, amikor az asszír király ügynökeivel érintkezésbe került, talán éppen a megegyezés asszír részről való jóváhagyása véget, amire szükség volt, hiszen Jetró hona a ninivei király főhatósága alá tartozott. Az Exodus III. és IV. fejezetében, meg a Deutoronomi könyv I. fejezetében valóban bőséges feljegyzés található arról, hogy Mózes az asszír király ügynökeivel hosszasan tárgyalt. Az asszír ügynök, eltérőleg a Mózes-Jetró egyezménytől, a kushoniakat nem Akaba vidékére, hanem Kánaánba akarta irányítani, mert az istennek (asszír királynak) ott voltak velük tervei, csakúgy mint az ugyane célra elhívott többi néptöredékkel. Az asszír főembernek nagyon erőlködnie kellett, hogy Mózest a messzebbnéző tervhez - Kánaán elfoglalásához - megnyerje. Ha a kolónia odavándorol és ott teljesíti a számára kiszabandó feladatot, - mondta az ügynök - akkor a nyomorúságos sivatag helyett (célzás Jetró honára) a kánaániak tejjel- mézzel folyó szép országában élhetnek. Azt is ígérte, hogy az isten (az asszír király) az új honfoglalásban mindig tanáccsal lesz vele és megadja a cselekvésre vonatkozó utasításokat. Végül kijelentette Mózesnek EHYEH ASHER EHYEH (Exodus III 14; az eredeti szavak 61m 16 és 221m 107). A Biblia-kutatók ezt a titokzatos mondatot is a későbbi héberből próbálják értelmezni. De ha a héber helyett eddig mindenütt a magyar nyelvet láttuk a zsidó ősatyák - Ábrahám, József és Mózes - szereplésével kapcsolatban, talán itt is pontosabb értelmet kapunk a magyar kulcs révén, mint a semmit mondó "Vagyok, ami vagyok". Magyar szemmel közeledve a szóbanforgó mondathoz, a középső szóban azonnal észrevesszük az asszír király 'Az 'Úr' nevét, a harmadikban pedig a hozzátartozó állítmányt: 'Elhelyez' (Ehejesz). Mi más lehet akkor az első szó, a H-J-SZ mássalhangzók hangzósítása (nb. a szóvégi szemita H-hang a magyar S vagy Sz, pl. IAH, 'Jós'), mint a főmondat kiegészítő része: 'Ha jössz.' Ezek szerint a kivándorlásra vonatkozó mondat ezt a határozott ígéretet tartalmazta: 'Ha Az Úr elhelyez.'

Ez a magyar zsargonban feljegyzett ígéret összhangban áll az akkori körülményekkel. Az asszír politikának ugyanis pillanatnyilag nagyon fontosnak tűnt fel Mózes, az egyiptomi zsidók és egyéb forradalmárok Kánaánba irányítása. Hiszen ők sose fajszeretetből foglalkoztak a zsidók és sorstársaik kicsalogatásával, hanem azért, hogy az ő erejüket is egyesítsék szíriai, kánaáni és sivatagi kusok és szemiták erejével, hogy így egy nagyobb partizán csoporttal törhessenek be Kánaánba, a Jordán völgyének elfoglalására. (4)

Úgy vélekedtek ugyanis Assúrban, ha már az egyiptomi hatalomátvétel nem sikerült, sürgősen le kell zárni az Egyiptomból Asszíriába vezető stratégiai útvonalat és ezen a módon eleve lehetetlenné tenni Egyiptom számára, hogy seregeit a Nílus völgyén kívül használhassa és Asszíria ellen megtorló intézkedéseket tegyen a forradalomban vitt irányító szerepéért. Az asszír politika egyébként jelen akart lenni e stratégiai helyen, mert ebben az időben már háborús számításokat végzett és katonai műveletekre gondolt, ami kiderül a Mózessel tárgyaló asszír főember egyik kijelentéséből. Ez a főember világosan és nyomatékkal megmondta Mózesnek, hogy királyi ura: "Az Úr megesküdött arra, hogy az Amalekiták (szomszédos országok) ellen nemzedékről nemzedékre háborút fog viselni" (Exodus XVII 16) és ennek során Az Úr harcolni fog a zsidók helyett is (Ex. XIV 14), mert "Az Úr csak a háborúnak él: neve "Az Úr" (The Lord is a man of war: the Lord is his name, Ex. XV 3).

Mózes még mindig aggodalmaskodott, mert rosszat sejtett. Az ügynök tehát tovább udvarolt és biztosította őt, hogy Az Úr majd "ad neked nagy és pompás városokat, amelyeket nem te építettél; házakat telerakva minden jóval, amiket nem te halmoztál fel; megásott kutakat, amelyeket nem te ástál; szőlőskerteket, olajfákat, amelyeket nem te ültettél; akkor lesz, mit egyél és bőségben fogsz élni" (Deut. VI 10, 11). A zsidók lesznek Az 'Úr KADOSH 'Kedves' népe (61m 23), "kihozza őket Egyiptomból egy jó nagy országba, egy tejjel-mézzel folyó országba; a kánaániak, hétiták, amóriták, pereziták, hiviták és jebusiták helyére". (Ex. III 8, Ex. III 6-7). Megnyugtatta Mózest, hogy nem fog történni semmi baj, mert az asszír király "vele lesz", "kiterjeszti karját" (vagyis megvédi) és előtte "kikergeti" a népet Kánaánból (Ex. III 12, 20 és XXXIV 11). De a félreértések elkerülése végett azt is közölte Mózessel, amit a korabeli hűbérúr kertelés nélkül meg szokott mondani vazallusának, hogy ti. az új helyen majd az asszír királyt (Az Urat, Istent) kell szolgálni, az ő nevére kell esküdni (Deut. VI 13) és "azt kell tenned, ami helyes és jó AZ ÚR, SZEMPONTJÁBÓL" (and thou shallt do that which is right and good in the sight of The Lord, Deut. VI 18). De aztán nehogy hálátlan légy - óvta Mózest az ügynök - és főleg tartsd meg az egyezséget, különben Az Úr "eltöröl téged a föld színéről" (Deut. VI 15). Az asszír főember végül is meggyőzte Mózest, mert amint a tárgyalásnak vége lett, kiadta neki az első parancsot: "Most aztán indulj és én majd utasítani foglak, hogy mit mondj" (Ex. IV 12). Mózes bizonyára azért mondott igent, mert az ajánlatban értékes segítséget látott a kivonulás technikai lebonyolításához. De mit is tehetett volna mást, ha Jetró örökségének átvétele az asszír király jóváhagyásától függött? Az alku tehát megtörtént és a sivatagból Egyiptomba visszatérő Mózes már új ember volt, fegyveres kísérettel érkezett, mint a bemutatott okmányon is látható. Szívet cserélt: ő lett a legfrissebben felavatott asszír diplomata, "Az Úr szolgája" (61m 32), akinek feladatául tétetett az egyiptomi Deltában lévő zsidó kolónia kivándoroltatása.

Egyiptomba visszatérve, Mózes hozzálátott a kolónia meggyőzéséhez, a kivándorlás lelki előkészítéséhez. Hirdette nekik, hogy Egyiptomban borzalmasan el vannak nyomva, valóságos rabszolgák, akik élete is veszélyben van, mert a fáraó valamennyiüket ki akarja irtani. Viszont nem is olyan messze, egy mesésen berendezett ország vár rájuk, ahol csak be kell ülni a készbe, mert helyettük Az Úr majd mindent elintéz. A nép azonban a szép ígéretek ellenére sem volt meggyőződve a távozás szükségességéről, nem hitt a mesebeli országban és vonakodott idegen istent (királyt) szolgálni. Jól látták, hogy Mózes a maga egyéni érdekeit lépteti elő közös zsidó üggyé, hogy ő egy asszír propagandista, aki az asszír király sípját fújja. Úgy is nevezték OSAR SYP, 'Asszír síp', idegen érdekek szolgálója. Megmondták neki: "Hagyj bennünket békében, hogy mi az egyiptomiakat szolgálhassuk" ( Ex. XIV 11, 12 ). Mózes végül csalafintasághoz folyamodott: nem kivándorolnak, - mondotta - hanem csak három napra mennek ki a pusztába, hogy ott az új istennek áldozatot mutassanak be. Ez alkalommal "fülükbe súgta a népnek", írja a Biblia, hogy vegyék kölcsön az egyiptomiak szép ruháit, díszítsék fel magukat az ő ékszereikkel és parádésan induljanak. A mit sem sejtő menet a szép ruhákban elindult ünnepelni napkelet felé s amikor már túljutottak az egyiptomi határzáron, akkor döbbentek rá, hogy nincs többé visszatérés. A nép ettől kezdve az asszír király elhívott népe nevet Israelita - viselte. Az elhívást említi a Biblia is (Deut. VI 21, VII 8).

Mózes és az asszír főember között lefolyt sorozatos beszélgetést a Biblia-kutatók nem a földi istennel, vagyis nem az asszír királlyal illetőleg annak megbízottjával való tárgyalásnak fogják fel, hanem a láthatatlan Istennel való érintkezésnek és a csodálatos dolgok közé sorolják, amit nem megérteni, hanem hinni kell. A történettudomány azonban, amely a forrásokat megérteni akarja, a főmozgatót ezúttal is egy földi lényben, a szemita népek akkori vezéralakjában, az asszír királyban jelöli meg. Efelől nem lehet kétség, hiszen utóbb is lépten-nyomon, száz meg száz esetben van szó az asszír királyok beavatkozásáról és más történeti okmányok is megvilágítják az izraeliták iránti közvetlen érdeklődésüket. Tényként állapíthatjuk meg, hogy az egyiptomi zsidók a fáraók országából Jetró- Mózes féle titkos egyezmény értelmében, asszír biztatásra és asszír segítséggel, tehát önként és szökésszerűen távoztak. Nem hiteles az a nézet, hogy őket Egyiptomból "kikergették" (driven out, 220m 221)

A zsidók egyiptomi "elnyomását" Mózes propagandája alapján a történeti kézikönyvek általában tényként említik. Ez a nézet is revízióra a szorul. Mert hogyan beszélhetünk elnyomásról, amikor Egyiptomban az összes kulcsállásokban ők szerepeltek: a királyi trónon, a hadsereg élén, a háremek élén, a napvallás intézményeiben és számos egyéb udvari tisztségben, és főleg hogyan lehet olyan kisebbséget elnyomottnak feltüntetni, amely elég erősnek érezte magát arra, hogy kísérletet tegyen az államhatalom kizárólagos birtokbavételére és az őslakosság kikergetésére? A tények tárgyilagos vizsgálatából megállapítható, hogy a zsidó kolóniáknak Egyiptomban nagyon előnyös helyzetük volt. Ezzel az ártatlan köznép tisztában is volt és szomorúan gondolt egykori jó dolgára, amikor a Sinai- pusztaságban barangolt. Szemei előtt megjelent a múlt, a régi haza képe, a szívélyesen befogadó egyiptomi nép. Maguk mondták: "Emlékezünk a halakra, amiket Egyiptomban korlátlanul ehettünk; az uborkára, dinnyére és póréhagymára, meg a vöröshagymára és a fokhagymára." Szemére hányták Mózesnek, miért is kellett minket onnan kivezetni, "amikor ott a húsos fazék mellett ültünk, amikor ott annyi kenyeret ehettünk, amennyi csak belénk fért." "Nemde megmondtuk neked Egyiptomban, hagyj bennünket békén, hogy mi az egyiptomiakat szolgálhassuk? Jobb lett volna nekünk az egyiptomiakat szolgálnunk, mintsem itt a pusztaságban meghalnunk." (42) Ezekben a panaszokban az érdekeltek maguk mondják el, hogy Egyiptomban jól ment a dolguk s a nép megkülönböztetett elnyomásáról, diszkriminálásáról nem volt szó. A zsidók, kusok és egyéb forradalmárok bajai Egyiptomban akkor kezdődtek, amikor vezetőik asszír biztatásra határt nem ismerő ambíciókkal forradalomba sodorták a vendéglátó országot. De hát ez már más dolog. A forradalom nem sikerült, így a forradalmároknak kellett viselniük azt a sorsot, amit ők az őslakosságnak szántak. De akármennyire sajnálták is, a kivándorlás megtörtént, azt visszacsinálni nem lehetett. Hiába próbáltak az asszírok karjaiból kiszabadulni azzal, hogy Jetró földjén maradnak; tovább kellett vándorolniuk és el kellett fogadniuk azt az újabb, nehéz és kockázatos szerepet, amit a stratégiai útvonalon, a Jordán völgyében, a nyugati magyar világot meghódítani készülő asszír király számukra kijelölt. Ezzel a vállalkozással a zsidók történelmi útja a magyarok útjától végleg elvált.

Közös erővel meghódítják Kánaánt

Az izraeliták kánaáni honfoglalását, akárcsak megelőző egyiptomi szereplését, sok homály borítja. A biblikus történetszemlélet ugyanis a vonatkozó eseménysorozatot a nagy I-vel írt Isten tervezgetésének fogja fel amelynek során a "rosszakat" (vagyis a kánaániakat) a "jók" (az izraeliták és konfederáltak) legyőzik és megbüntetik. A teológusok ezt a gondolatot jól kidomborították és igyekeztek a "rosszakat" minél gonoszabbnak, a "jókat" minél angyalibb természetűnek feltüntetni. A kánaáni őslakosságot tehát mint perverz és obszcén népet szerepeltetik és úgy adják elő, mintha Isten elhatározta volna, hogy ezt a neki nem engedelmeskedő népet eltörli a föld színéről. Tervének végrehajtására kedvelt népét, Ábrahám leszármazóit, a zsidó népet választotta ki, amelyet a bűnösök kipusztítására és a magasabb rendű, egyetemes erkölcs bevezetésére a helyszínre vezényelt. Így Kánaán lerombolása és népének kiirtása Isten parancsának teljesítése volt, amiért a parancsnak engedelmeskedő izraelitákat nem terheli felelősség.

Még ma is jelennek meg könyvek és nagy példányszámú összefoglalások, amelyekben teljes egészében szerepel ez a naiv teológiai szemlélet és ahol óvakodnak megmondani, hogy aki "Isten" néven szerepel, az az asszír király, isten lévén a Régi Keleten az uralkodók szokványos címe. Ilyen teológus szemléletű újabb könyv például Epstein Izidoré (61m), amelyben mindazok a marasztaló kifejezések megtalálhatók, amelyekkel a kánaániakat szokták illetni. Ott olvassuk az Isten sugalmazásait, a kánaániak emberi méltóságot megcsúfoló szokásait (debasing and degrading practices), hallunk az ő szexuális vallási orgiáikról (obscene fertility rites, orgiastic scenes), a kánaáni bálványimádók fertőző természetéről (contaminating contacts with the idolatrous civilization, 61m 12, 13, 23, 26, 30 stb), olvasunk sok más becsmérlő kifejezést is, amivel szembe van állítva a bejövő izraeliták erkölcsi fölénye. A könyv szerzője megmondja, hogy amit "történeti bemutatás" címen ír, az tulajdonképpen a judaizmus történetfilozófiai háttere.

Az újabb történeti kutatások lehetővé tették a kánaáni kultúra adatszerű megvizsgálását. Azokból kiderült, hogy Kánaán nagy és szép ország volt, kultúrája hasonlíthatatlanul magasabban állt, mint a honfoglaló izraeliták akkor még javarészben nomád kultúrája. Ennek láttán egyes kutatók bizonyos ingerültséggel kérdik, hogyan lehetett egy olyan népet a sárga földig lealacsonyítani, amelynek százezer számra voltak igavonásra és lovaglásra betanított lovai, olyan népet, amely tudományos gazdálkodást űzött földjein, gondos kezeléssel ápolta szőlőit és gyümölcsfáit, városaiban isteneinek díszes templomokat emelt, magának emeletes palotákat, olyan népet, amely írt és olvasott, szorgalmasan kereskedett tömérdek, pénzzel rendelkezett és legendás országát gazdagsága miatt az asszírok maguk is "tejjel-mézzel folyó" országnak nevezték. Hogyan lehetett ilyen szorgalmas és vidám népről annyira elmarasztaló ítéletet mondani, hogy "őket a föld kiokádta.", éppen azoknak, akik maguk még nem laktak házban, nem ismerték a földművelést és politikai- társadalmi szervezkedés tekintetében az elemeknél tartottak (43). Minden honfoglalás körül heves erkölcsi természetű viták szoktak folyni, melyek során a győző a maga jogát akarja igazolni. Az izraelita honfoglalással kapcsolatban is publicisztikai célt szolgált a kánaániak befeketítése, csakúgy mint a "népirtó fáraóról" meg az "egyiptomi szolgaságról" kitalált mese. Az újabb tudományos kutatás ezzel már tisztában van és Kánaán megrágalmazott népének igazságot szolgáltatott ( 2m 197 sk; 142m 99 ) . Kíséreljük meg mi is reálisan felfogni a kánaáni eseményeket, az ott élt magyar nyelvű nép történetét, amelynek egyedüli "hibája" az volt, hogy nagyhatalmak - Asszíria, Egyiptom és Hétország - érdekeinek ütközőpontjába került.

Az egyiptomi forradalom bukása után Egyiptom egész területéről, de különösen Delta vidékéről, sokan hagyták el az országot. De hogy Mózes biztatására hányan mentek el, azt nem tudjuk. Sokan nem lehettek, mert kis létszámukat az asszír ügyvivők többször felhánytorgatták nekik, mondván, hogy együttesen is kevesebben vannak, mint Kánaán hét nemzetségének bármelyike külön-külön (Deut. VII 1, 7; I 28; IX 1, 15). 6,000-nél többen semmi esetre sem lehettek, aminek igazolására két fő érvet említenek: 1. Hogy Koshon ( Goshen ) ennél több embert nem tudott eltartani; 2. Hogy az összes izraelita gyermekágyas asszony ellátására elég volt két szülésznő (209m 45; 206m 131; 213m 249). A kivándorolt főemberek között említenek egy HUR (Úr), egy PASHUR (Vezér), egy MAZARI (Magyar) és egy KUSIR (Kosúr) nevűt és kísérte a menetet egy ASSIR (Asszír), vagyis a Delta minden faji eleme képviselve volt a menetben - nemcsak a zsidók. Útjukban egészen Akabáig asszír ügynökök kalauzolták őket, akik előttük haladva, tüzekkel jelezték a követendő irányt: nappal a felszálló füst, éjjel a láng volt a biztonság jele. Az út hosszú volt és fáradságos, állítólag több évtizedig tartott, ami alatt sokan meghaltak, de az újszülött gyermekekkel és a sivatagban hozzájuk csatlakozott egyéb nomád népelemekkel a konfederáltak összlétszáma aligha volt kevesebb a vándorlás végén, mint a kiinduláskor.

A kivándorlók és az útközben hozzájuk csatlakozók a pusztában tudták meg, hogy őket a veszélyzónában fogják felhasználni és feladatuk a kánaáni hadi út őrzése lesz, egy új király (isten) szolgálatában. Akkor történt ugyanis, hogy az asszír király a már sokszor megígért földbirtok élvezetéért járó ellenszolgáltatásokat az akkor divatos szokás szerint egy írott szerződés keretében pontokba foglalta. Ezt a szerződést (frigyet, paktumot, vagy szövetséget) Ó-szövetségnek szokás nevezni, mivel utóbb Asszíria bukása után a zsidók egy másik nagyhatalommal (Perzsiával) kötöttek hasonló szerződést, új szövetséget. A paktum szövegét kőtáblákra írták és azt ARKnak, Úr-kőnek (isten köve, király köve) nevezték. A szerződésben említett főbb parancsok ezek voltak: 1. az izraeliták korábbi királyukkal (az egyiptomi fáraóval) valamint annak. (magyar) népével minden kapcsolatot örökre megszakítanak; 2. ezentúl kizárólag az Úrnak (Aszíria királyának, az új istennek) tartoznak hűséggel, szolgálattal és vak engedelmességgel, akit úgy kell szeretniük, mint saját magukat;" 3. Kánaán (magyar) népével társadalmi érintkezésbe lépni szigorúan tilos; 4. az izraeliták főfeladata: Kánaán népének gyökeres kiirtása; 5. ez a program az asszír király "titka", amibe csak a papok lesznek beavatva, akik feladata a nép programszerű irányítása. Hihetetlenül súlyos parancsok ezek, amelyek legfontosabbika asszír szempontból a negyedik volt, amit éppen ezért a király többször is megismételt. Ez utóbbi parancs részleteiben így hangzott: "Amidőn az isten (az asszír király) kiszolgáltatja neked őket (a kánaániakat), le kell azokat mészárolnod és irgalmatlanul el kell pusztítanod." Így jársz el velük szemben: "Lerombolod oltáraikat, összetöröd képeiket, kivágod szent berkeiket és tűzzel elégeted rovással írt képeiket" (Deut. VII 1-5, 16, 24, 25; XII. 1-4; Ex. XIX és XX; megismételve Joshua III 10; I Samuel XV 3). cél világos: a kánaáni hadiút környékéről el kell távolítani az asszír szempontból megbízhatatlan népelemeket. Miután az 'Úr átadta Mózesnek a szerződést, meghagyta neki, hogy "a parancsokat (!), határozatokat (!) és ítéleteket (!), amelyeket neked a mai napon adok, meg kell tartanod" (Deut. VII. 11).. Ha azokat megszeged és tetteiddel felidézed az isten (király) haragját, "ő akkor téged el fog pusztítani a föld színéről" (Deut. VI 15).

Ezek után hiába merült fel az izraeliták között az Egyiptomba való visszatérés gondolata (Numb. XIII 28, 32, 33), mert a szerződésben vállalt kötelezettségek végrehajtására asszír kémek és ügynökök vigyáztak. Ezek az ókori politrukok mindenütt az izraeliták mögött voltak, behálózták az egész Kánaánt és a szíriai hetiták sok kis városállamát. Udvari intrikáikkal azok együttes fellépését a kritikus pillanatban megakadályozták és az őslakos törzseket egymástól elszigetelve egyenkint leigázták. Nem részletezzük a bekövetkezett izraelita öldöklést, Mózes, Józsua és utóbb Dávid tömegmészárlásait. Elég megemlíteni, hogy a kánaáni népet nem a "föld okádta ki", hanem - az őslakosság szavaival szólva - a "rablók és nyakmetszők" (cutthroats, robbers, 32m 205 sk) tették. tönkre, akik Kr. e. 1000-900 tájára ára Kánaán politikai szervezetét szétzúzták s annak helyén Izrael néven új országot alkottak. A régóta tervezett szemita hatalomátvétel Kánaánban sikeresen megvalósult, az izraeliták hont foglaltak.

De ki lett az igazi úr Kánaánban?

A szemita "világmonarchia" megvalósítása Asszíriával

A világuralmat sóvárgó asszír királyok nem voltak megelégedve a nyugatra irányított Sutik teljesítményével, mert nem tudták a szemita forradalmat Egyiptomban győzelemre juttatni. A Kánaánba besegített izraeliták pedig elsősorban saját magukra gondoltak ahelyett, hogy vakon szolgálták volna asszír uraikat. De az asszírok saját diplomáciai munkája és idegháborúja is eredménytelen maradt, mert Szíria, Kánaán és főleg Egyiptom, e nyugati szemita célpontok, sokkal erősebbnek bizonyultak semmint feltételezték s államaikban beszivárgással nem lehetett a főhatalmat megszerezni. A régi politika csődjét felismerve, az asszírok elhatározták, hogy fegyverekhez nyúlnak.

Új módszerüket az országuk fölött elterülő hegyvidéken próbálták ki, ahol az egymástól eléggé elzárt völgyekben csak apróbb népi egységek éltek s ahol komoly ellenállástól nem kellett tartani, főleg ha vasfegyverekkel mentek közéjük, ami akkoriban nagy újdonság volt. Az itt élő törzsek leigázását addig még soha nem hallott kegyetlenséggel a Kr. e. 13. és 12. század folyamán hajtották végre. Az asszír királyok fegyverjárásaikról hadinaplót írattak s abban maguk jegyeztették fel pusztításaikat. A Kaukázus felé eső völgyekben például, írják, egyetlen hadjáratuk folyamán ötvenegy várost égettek fel. Egy másik hadjáratuk alkalmával megölték a nairi nép hatvan királyát, a Zab folyó vidékén pedig harminc másik királyt "tapostak lábuk alá". E könnyű győzelmeken felbuzdulva hozzáláttak aztán, hogy az egész Régi Keletet hasonló módon, katonai erővel leigázzák, zsidó testvéreik kikapcsolásával. A döntő fegyvertényeket mintegy száz éves időközökben érték el: Babilonban 850 táján, Szíria-Kánaánban 760 táján, Egyiptomban 650-ben.

Az asszírok Babilont gyűlölték a legjobban, a Régi Kelet e nagy metropolisát, mert benne látták világuralmi törekvéseik legfőbb akadályát: Amíg ugyanis Babilon független ország volt, az asszír seregeket nem lehetett távolabb eső harcterekre elvinni. Babilon ezért az elpusztítandó magyar országok jegyzékén az első helyre került. Egyszer már I. Salmaneser király (Kr. e. 1265-1234) berontott a városba és fia és a Tukniti Ninurta is megismételte a műveletet, de különösebb eredmény nélkül. Azután I. TigIathpileser (Kr. e. 1112-1074) vezetett ellene hadjáratot, aki Kr. e. 1105-ben a babiloni sereget le is győzte és a két folyó közét végigdúlta. Ezzel a művelettel kapcsolatban hadinaplójába ezt íratta be: "Nagy vérfürdőt rendeztem nekik és megszámlálhatatlan mennyiségű "zsákmányt ejtettem" (160m 113). A büszke várost azonban csak Salmaneser tudta megtörni 851-ben és 850-ben vezetett két hadjárata során. Amikor ez az asszír király bevette a várost, a lakosság nagy részét szétkergette, a maradékon pedig akkora vércsapolást végzett, hogy utána százötven évig semmi érdemleges dolgot nem hallunk a város életéről (87m 454). Amikor a város 689 táján újabb kísérletet tett függetlensége visszaszerzésére, Sennacherib asszír király az örökké emlékezetes HALLILE, 'Halál' mezején legyőzte az egyesült babiloni és elámi hadakat. Miután a katonákat mind leölette, összeterelte a város vezető polgárait és azokat is kivégeztette. Arany karpereceiket úgy szedték le róluk, hogy kezeiket levágták. "Mészárolták őket, mint a birkát, beleiket a földön huzigálták és férfitagjukat kitépték, mint június hónapban az uborkát" (92m 34). Az asszír király 89 falut felégetett, 208,000 embert deportált és megszámlálhatatlan mennyiségű lovat, öszvért, tevét, szarvasmarhát és juhot hajtott el Asszíriába. Az emberek leölése és a terület kirablása után Sennacherib király a város fizikai elpusztításához fogott. Az ARAHTU 'Árasztó' nevű főcsatornában a vizet felduzzasztotta és egész városrészeket hónapokra víz alá merített, az épületek falait pedig ledöntötte (193m VI 148). Sennacherib őrülettel határos pusztításától a király közvetlen környezete is megundorodott s a vérengzőt tulajdon fiai Adram Melech és Sarezer vágták szét kardjukkal.

A babiloniak szemitákkal vívott élethalálharca Kr. e. 652-ben kiújult. A felkelést ezúttal a király saját testvére Samas Samukin főpap szervezte meg s Assurbanipálnak négy évi ostromába került, amíg a várat be tudta venni. A lakosságnak ő is megrendezte az asszír vérfürdőt, az életben maradottakat pedig a városból kikergette. A menekülők a Perzsa öböl lagúnái közt bújtak meg, vagy elfutottak Etámba. Assurbanipál azonban Elámot is megtámadta és Kr. e. 640-ben elfoglalta. A lakosságot onnan is elhurcolta és helyébe szemitákat telepített, köztük a korábban Médiába deportált izraeliták maradványait. Visszatérve székvárosába Ninivébe hálát adott istenének, amiért őt ilyen nagy győzelemben részesítette. A győzelmi menet Istár templomához vezetett és Assurbanipál díszét az elámi főkirály és az alkirályok húzták. Babilon és Elám elpusztításával Dél-Mezopotámia elnéptelenedett s gyakorlatilag megszűnt magyarnak lenni.

Az asszír világuralmi programon ezután a távolabb eső nyugati magyar vidékek meghódítása következett: Szíria, Kánaán és Fönícia leigázása és elpusztítása. A szíriai városkirályságok korán felismerték az fenyegető veszélyt és valahányszor asszír fegyverjárásról vettek hírt civódásaikat félretéve, ösztönösen egymáshoz simultak. Közös fellépésüknek köszönhették, hogy az ellenség mintegy háromszáz esztendeig nem bírt velük. Pedig már több ízben nagy hadseregek látogatták őket: 876-ban Karkemis alatt álltak az asszír erők, 856-ban ugyanott és Árpád, Személ, Hattina falainál és 873-ban Damaskus alatt. Ez utóbbi erősség bevételével már 63,000 gyalogos, 2,000 lovas, 4,000 harckocsi és 1,000 teve próbálkozott, de sikertelenül. A fegyverjárásokat az asszírok egyre sűrítették és szinte minden tavasszal elmaradhatatlanul megjelent közöttük a "rém": Kr. e. 849-ben, 848-ban, 847-ben és 845-ben, mindig több és több harcossal, utoljára már 120,000 emberrel. A döntés a Kr. e. 740-es és 730-as években következett be, miután az asszír királyoknak sikerült az Eufrátesz kényelmes nyugati átjáró helyét őrző Árpád királyságot meghódítaniuk (Kr. e. 743 ) . Az asszír seregek ezután akadálytalanul mehettek egészen a Földközi-tengerig.

Kr. e. 742-ben elesett Damaszkus, királyát megölték, népét elhurcolták és területét asszír tartománnyá tették. Az asszír király most ezt íratta be naplójába: "Minden második embert megölettem. Falat építtettem a város kapuja előtt, aztán a lázadó főembereket megnyúzattam és a falat az ő bőrükkel takartattam be. Egypárat elevenen befalaztattam téglákkal, másokat a fal mentén karóba húzattam. Azt is elrendeltem, hogy jelenlétemben jó sokat megnyúzzanak és bőrükkel a falakat bevonják" (42m 168). Akik elbujdosva életben maradtak, azok mintegy száz év múlva, Kr. e. 639-ben újra kísérletet tettek szabadságuk visszaszerzésére. Assurbanipál lecsapott rájuk, vezéreiket elfogatta s láncra verve palotája elé kutyaólba állította őket (87m 508). Karkemis hatalmas erődjét Kr. e. 727-ben hódították meg, Hamatot 720-ban. Utóbbi királyát Jaubidit szintén elevenen megnyúzták (40m 160). Az asszírok ugyanekkor lerombolták Szamária és Személ erődjét s a lakosság felét mindenünnen elhurcolták (87m 465 sk). Itt is megrendezték a csata után a szokásos nagy embermészárlást (129m VI 202) és a kivégzések végrehajtásában az asszír király maga is tettleg részt vett: ő a hadifoglyok szemeinek kiszurkálásában lelte örömét ( 160m 131 ), de azt is élvezte, amint gyermekeket és asszonyokat lassú tűzön elevenen megsütöttek (129m VI 201 sk). Ez a szadista király a magyarok legfanatikusabb ellensége volt és magát is abban a pózban ábrázoltatta művészeivel, amint éppen egy emberfejű oroszlánt szúr át lándzsájával, ekként jelképezve a magyarok sorsát őshazájukban. Azt is megfigyelhetjük, hogy az asszír királyi vadászatok célpontja mindig az oroszlán, amit ezentúl vérét hullatva, halálra sebezve szoktak ábrázolni az asszírok, amint testébe SET hangértékű nyilak hatolnak be.

bt_mno2_19

bt_mno2_20

Az asszír szadizmus lávája Szíria elpusztítása után tovább hömpölygött Fönícia és Kánaán felé. Fönícia védelmében Kr, e. 842-ben sok ezer "Musri" tüntette ki magát (87m 450 sk), de két év múlva már ott is asszírok parancsoltak, akik elrettentés céljából a szidom királyt lenyakazták. Ugyanebből a célból leütötték Cilícia Sand-Uari fejedelem fejét (Sanduar- Szent Úr, azaz király, a mai Sándor régi alakja). Kánaánban hiába voltak a zsidók az asszírok rokonai és az asszír király 'kedves népe', őket sem kímélték: Izrael tíz törzsét elhurcolták és országukat asszír tartománnyá tették.

A Kr. e. 7. század közepén Asszíria királyai már minden magyar politikai keretet szétromboltak és minden magyar népet sokszorosan megtizedeltek, ami Babilontól félkörben Damaszkuszig és a tengerpartig található volt és nyitva állt előttük az Orontes és a Jordán völgye, a dél felé fizető nagy hadiút. Azontúl, a Nílus völgyében állt még egy ország, a legnagyobb és legragyogóbb ókori magyar hatalom, Egyiptom. Az asszírok világhódító törekvésük során most ennek a kolosszusnak készültek megroppantani derekát. Az első asszír király, aki lovát a Nílusban megitatta, Eserhaddon volt. Kr. e. 690-ben indult el hatalmas seregével és a nagy folyóhoz érve hajókra szállt, felutazott a Mén-nem székhelyére, Thébába. A várost ostrommal bevette, kincseit sietve összecsomagoltatta és tömérdek zsákmánnyal megrakodva, hajóin sietve visszament a Deltába. Ott az egyiptomi hadsereget hátba támadta és kiűzte saját országából. Fia és utóda Assurbanipál a dolgot alaposabban kívánta megoldani. Ő Kr. e. 666-ban érkezett a Deltába s miután az egyiptomi királyok ősi székhelyét, Memfiszt kirabolta, fölment Thébába, ott összeszedte az apja által sietségben még otthagyott kincseket, azután megrakodva arannyal, drágakövekkel és töméntelen fogollyal, visszament a Deltába, Egyiptom élére pedig asszír helytartót és asszír kormányzókat állított. A hadjárat befejeztével ezt íratta naplójába: "Sais, Mendes, Tanis és más városok férfiait és mindazokat, akik velük egyetértésben gonosz tervet forraltak, apraját és nagyját egyformán kardélre hányattam, nem hagyva életben senkit közülük. Testüket karóba húzattam és lenyúzott bőrükkel a városok falait betakartattam" (119m 202).

Amint az asszír haderő elvonult, az idegen helytartót és kormányzókat az egyiptomiak elmozdították állásukból. Ezért Assurbanipál Kr. e. 664-ben visszajött, hogy a dolgokat kívánsága szerint rendbe hozza. Viselt dolgait így írja le: "Második hadjáratom során Egyiptom és Etiópia ellen vonultam. Tanuat- Amen (Tanúlt Amén, Egyiptom királya), amikor tudomást szerzett hadjáratomról és arról, hogy átléptem országa határát, elhagyta Memfisz városát és Thébába menekült, hogy életét megmentse. A királyok, helytartók és felügyelők, akiket Egyiptom élére állítottam, elém járultak és megcsókolták a talpamat. Én Tanúlt Amén üldözésére indultam és elérkeztem hatalmas erőssége, Théba alá . . . Ezt a várat mindenestül elfoglaltam, az ezüstöt, aranyat, drágaköveket, palotájának minden gazdagságát, a díszes lenvászon ruhákat, jó termetű lovakat, embereket - férfiakat és nőket - . . . mind elvittem Asszíriába" (119m 204). Egyiptom e barbár rablás és gyilkolás után soha többé nem nyerte vissza régi hatalmát s nemzeti királyságról, magyar országlásról ezután már itt sem lehetett szó. A szemiták elérték századokkal előbb kitűzött céljukat, a Régi Keleten minden a lábuk előtt hevert, a "világ urai" ők lettek!

Az asszír birodalom kialakulását bemutatva, az egykorú kútfőkből idéztünk, a királyok saját beszámolóit szólaltatva meg. Ezeket az adatokat a tudósok más természetű forrásanyaggal összehasonlították és megállapították, hogy az asszírok a történelem legvérengzőbb népe voltak, akik a Régi Keleten a szó legszorosabb értelmében népirtó politikát folytattak. Eljárásuk óramű pontossággal végrehajtott három műveletet foglalt magában. A várak és erősségek elfoglalása után az első ütemben a katonai erő teljes megsemmisítését végezték el. Ez abban állt, hogy az elevenen elfogott védőket a várfalakról lelökdösték a mélységbe, ahol azok halálra zúzták magukat. A második ütemben a politikai keretek szétzúzása következett, ami a vezető emberek kivégzésében csúcsosodott ki: a főembereket hegyes karókra szúrták fel vagy elevenen megnyúzták, a kisebb tisztviselőket pedig letérdeltették, kezeiket béklyóba szorították vagy lapos kőre tetették és ebben a helyzetben a hátulról jövő hóhér lebunkózta őket. Azokat az előkelő polgárokat pedig, akikből esetleg új vezetőség alakulhatott volna, egy térre összeterelték és levágták az orrukat, fülüket, ujjaikat, karjukat, lábukat; átfúrták fülük dobhártyáját, kiszúrták a szemüket, kitépték nyelvüket, kirángatták férfitagjukat, kiherélték őket és forró aszfaltot öntöttek arcukra. Azután a félholtakat összedobálták egy halomra, ahol a legyek csípésétől és a forró napsütéstől sebeikbe belepusztultak. Akiket elszállítottak Ninivébe, azokkal megtörtént, hogy kiállították őket a város kapui elé és fiaiknak megparancsolták, hogy apjuk csontjait ott nyilvánosan szétkalapálják (160m 124 sk). A kívánatos nőket és erős férfiakat gyalogmenetben, szigorú őrizet alatt Asszíriába irányították. Előbbieket az asszírok ágyasaikká tették, utóbbiakat rabszolgákká és velük végeztették a mezőgazdasági termelést és építtették a királyi kéjlakokat. Mialatt a vércsapolás és népirtás folyt, harmadik ütemként külön osztagok nekiláttak a terület tökéletes kirablásához és a természet elpusztításához. Összeszedték a paloták arany és ezüst kincseit, az ékszereket és drágaköveket, bútorokat és edényeket. Becsomagolták a raktárak készleteit, különösen a fémeket, s mindezt Asszíriába szállították. A lovakat, teheneket összeterelték csordákba s azokat is Asszíriába hajtották. A kisebb állatokat, amelyek a hosszú utat nem bírták volna ki, a helyszínen leöldösték. Ami nem volt mozdítható, elpusztították: a házakat, templomokat felgyújtották, az isten-szobrokat összetörték, a csatornákat szétrombolták, az ültetvényeket felgyújtották, a gyümölcsfákat pedig kifűrészelték. "Az emberi hódítások krónikájában nehéz találni még egy népet, amely oly mértékben a vérontásnak és mészárlásnak szentelte volna magát, mint az asszírok tették. Vadságukhoz és kegyetlenségükhöz csak kevés hasonló található, kivéve a legújabb időket" (42m 165; 120m 42). (45)

Az árja magyar népek hadviselésével szemben a szemiták hadviselése kiáltóan különbözött. Amikor például a pilisiek tönkreverték az izraeliták seregét Kr. e. 1080-ban, nem mészárolták le őket és nem irtották ki a polgári lakosságot, hanem megelégedtek a katonák lefegyverzésével és azzal, hogy megtiltották országukban a fegyverkovácsok működését (87m 422 sk). A hetitáknál: "Ott is tökéletesen hiányzik a kínzásnak és kegyetlenkedésnek az a mohó élvezete, ami jellemzi az asszír királyok évkönyveit, midőn győzelmeikről írnak" (81m 115). Ami pedig az egyiptomiakat illeti: "Az egyiptomiak természetüknél fogva nem voltak kegyetlenek és nagyon kevés olyan feljegyzést találunk akár a történelemben, akár a hagyományban, amely vérszopó fáraókról szólna" (129m II "Az egyiptomiak sohasem hánytak kardélre egész népeket, mint tették a szemiták barbár szokásaik szerint" ( 87m 239 ).

Az asszírok a Kr. e. 7. század végére elérték a félezer évvel korábban kitűzött céljukat és az egész Régi Keleten megszerezték maguknak az uralmat, ahol minden államot leromboltak, minden népet tönkretettek és minden földet elpusztítottak. A magyar népek szempontjából a tragédia mérhetetlen: biológiai állományuk minden képzeletet felülmúló veszteséget szenvedett s a nép maradéka mint földönfutó a világ országútjára került. Aki tehát magyarázatot keres arra, hová lettek az ókori magyarok milliói, az asszír krónikák haláljegyzékein megtalálhatja rá a választ.

bt_mno2_21

Az izraeliták kánaáni katasztrófája

A kánaáni hadiútnak vagy folyosónak az egyiptomiak elől való elzárásához sokkal több emberre lett volna szükség, mint amennyivel az Asszíriának elkötelezett konföderáltak (izraeliták) rendelkeztek. Ezért Izraelben a nép megszaporítása valósággal honvédelmi kötelesség, állammaxima lett, amit az asszír királyok nem győztek eléggé hangsúlyozni. Az Úr (asszír király) már Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak is kijelentette, úgy megszaporítja a kedves népét, hogy annak sokasága megszámlálhatatlan legyen, mint az Ég csillagai. Mózesnek is meghagyta: "Ne legyen köztetek se meddő férfi, se meddő nő, mint ahogy ne legyen meddő barom se" (Deut. VII 14). Izrael népe igyekezett is megfelelni az új életviszonyok elemi parancsának és kinek-kinek vagyoni állapota szerint voltak nejei, ágyasai és szolgálóleányai. Salamon király például, akinek dicsősége messze fénylett, udvarában 7 főfeleséget, 700 nejet és 300 ágyast tartott; Jeroboam 18 nővel élt; Jerubbálnak 70 gyermeke született. A gyermekáldás akkora volt, hogy a Kánaánba való behatolás után az első 150- 200 esztendő alatt a hódítók szinte mértani haladvány szerint szaporodtak. A meddőséget az Isten büntetésének tartották és az ilyen büntetéstől a Biblia tanúsága szerint igyekeztek az asszonyok szabadulni, szorgalmasan kérve papjaik közbenjárását. Nem kétséges, az izraeli nép biológiai erőfeszítése a legfelsőbb határig igénybe volt véve (a velejáró erkölcsi lazulással együtt) és tőle telhetőleg ki-ki meg is tett mindent az állam biztonságának megalapozására.

Az izraeliták népi szaporulatát azonban nem kizárólag a sivatagi eredetű elemek szolgáltatták. A szaporodásba már a kezdet kezdetén is belemosódott a helyszíni árják és kusok vére, amint ezt Ábrahám családjában, fiainak és unokáinak történetéből és Mózeséből is ismerjük. Meg érkezve Kánaánba, az árja vér felvétele tovább folytatódott, különösen a Jordán völgyében, ahol az izraeliták az elfoglalt területekről a jó kiállású hajadonokat összeszedték és ágyasaikká tették. A keveredés békés úton is folyt és annak mértékére a legfelsőbb fokon is jó példákat ismerünk. Dávid király például szőke hajú volt, háromnegyed részben nem zsidó származású (30m I 437), felesége pedig, akitől fia és utóda Salamon született, hetita nő volt, URUAS, 'Óriás' kapitány gyönyörű felesége, akit Dávid galádul elszeretett. Ha százalékokban gondolkodunk, Salamon király már csak tizenkét és fél percentben lehetett fajilag szemita, főneje pedig az egyiptomi király lánya volt, sok más felesége mellett. Fajilag árja volt Saul is, az egész Omri- dinasztia és sok más fő- és közember. Izrael királyi családja és uralkodó rétege ugyanolyan faji felhígításon ment keresztül, mint megelőzőleg az egyiptomi 18. dinasztia, csak éppen ellenkező irányban: szemitizálás helyett árjásítás lett a sorsa. Az árjákkal történt keveredés a társadalom minden rétegében oly nagy volt, hogy az izraelitákban a Suti (zsidó) faji jelleg teljesen elmosódott és a konfederált nép fajilag belesimult a környezetbe, mondhatnók asszimilálódott a többséghez. Hoséa próféta e keveredés miatt az izraelitákat már "idegen gyermekeknek" tekintette (Hosea V 7, VII 8, 9). (46)

A faji keveredéssel párhuzamosan járt a nyelvi és kulturális áthasonulás. A bevándorlástól eltelt százötven-kétszáz esztendő alatt az izraeliták a kánaáni kultúrát mindenestül átvették: megtanulták a kánaáni nyelvet, a kánaáni rovásbetűket és ők is a mássalhangzós írásrendszer szabályai szerint írtak és elsajátították a kánaáni földművesek termékenységi vallását (47m 40, 49, 67). Salamon király már nem is a tőle vérben-gondolkodásban idegenné lett Asszíria felé tájékozódott, hanem saját fajtabelijei felé: az egyiptomi fáraókkal kötött új szövetséget, annak tett hűbéresküt és az ő fennhatóságát ismerte el (129m VI 417). Esze ágába se jutott, hogy neki a kánaáni főútvonalat az asszír király parancsára kellene nyitni és csukni. A híres francia histórikus, E. Renan szerint Salamon király teljesen eltávolodott a Mózesi gondolattól és nem értette, miért kellene neki az asszírok szolgálatában az árjákat és kusokat pusztítani (30m I 438).

Az árjákkal való faji, nyelvi és szellemi keveredés következtében az északi tíz izraelita törzs erősen elkülönült a délibb fekvésű nomád jellegűnek maradt másik tíz izraelita törzstől, Júda népétől, amely árja vér helyett a hozzá közelebb eső sivatagi életformájú népektől és a kusoktól kapta a folytonos vérfelfrissülést. E népi és kulturális törésvonal mentén Salamon király halála után, Kr. e. 931-ben ( vagy 922-ben) az eredetileg tizenkét törzset magában foglaló egységes Izrael kettészakadt és az északi tíz törzs Izrael néven, a déli két törzs pedig Júda néven folytatta életét, mint két külön nép és külön állam. (48)

A Mózes- féle asszír szövetség szelleme és betűje szerint a Kánaánba besegített konföderáltak az asszír király hűbéresei voltak, az ottani földnek csak egyszerű birtokosai és haszonélvezői, de az ország tulajdonképpeni ura, politikai és katonai vezetője az asszír király volt. Izraelnek azt kellett volna tennie, ami az Úr szempontjából volt jó és nem azt, ami Izrael érdeke volt. Az izraeliták azonban hamar felismerték, hogy abban a kényes katonaföldrajzi helyzetben, amelyben éltek, - a magyar népek közé ékelve, kis létszámmal és egyelőre még nagy távolságban a gyámolító Asszíriától - a Mózes- féle szövetségben előírt kül- és belpolitikai irány követése számukra egyértelmű lett volna az öngyilkossággal. Izrael ezért megpróbálta, hogy saját érdekei szerint cselekedjék és megalkotta az ahhoz való eszközt, a független királyságot. A külön izraeli állam életre hívása azonban egyenlő volt az asszír szövetség egyoldalú felmondásával, a hűbérúrtól való elszakadással, Az asszír király tehát az önálló izraeli állam felállítását "isten" (asszír király) ellen való lázadásnak és hűtlenségnek tekintette, ami a szerződés büntető záradékát ("eltöröllek a föld színéről..") hatályba léptette. A jóspapok (próféták), akik Izraelben az isteni titok letéteményesei voltak, vagyis az asszír politika ismerői és szócsövei, jól tudták, hogy Izrael népe katasztrófa felé tart és ezért az izraeli királyság esküdt ellenségei voltak. (49)

Az önálló izraeli állam Saul vállalkozásával kezdődött. Ez az ember származásilag egy KIS 'Kis' nevű magyar ember fia volt, aki szál- magas termetével (Saul- Szál) mint fajidegen óriás emelkedett ki az alacsony termetű izraeliták közül (I Samuel IX 2). Sault egy főpap, Samu- El (Szem-él azaz főpap) Kr. e. 1020-ban, a javított kronológia szerint 955-ben felkente királlyá. Ez a főpap EL-KANAS, 'Főkanász' nevű apától és HANNAH 'Honős' nevű bennszülött anyától származott, tehát ugyanolyan kevert (árja- kus- szemita) népi eredete lehetett, mint Saulnak. Erről az első izraeli királyról többet aztán nem is tudunk, mert mint az istennel kötött szövetség első nyilvános megszegőjét és lázadót bizonyára hamar elsöpörte az asszír harag. Utána Dávid lett a király (kb. Kr. e. 1000-961), a háromnegyed részben árja fajú katona, aki Saul szolgálatában kezdte pályafutását s így tisztában volt a királyság megalakulásnak céljával és tudta, a várható következményeket. Ő tette Jeruzsálemet országa fővárosává, utána Salamon következett ( Kr. e. kb. 961-922) , az utolsó izraeli király, aki az országot teljes terjedelmében uralta.

A csonka Izrael külön állami életében az Omri vagy Hunra király emelkedett ki (Kr. e. kb. 886-874), aki a Júda területére esett Jeruzsálem helyett országa számára Szamáriában új központot teremtett. Szamária régi neve SHOM-ER-ON, 'Szem- úr- hon' azt mutatja, hogy eredetileg a napkultusz központja volt. A kis Izrael nemcsak népileg és kulturálisan, hanem politikailag is egyre közelebb került a szomszédos szíriai államokhoz, amelyek Asszíriában látták létellenségüket. Omri király belépett a Damaszkus vezetése alatt létrejött Asszíria-ellenes szövetségbe és fia és utóda Ahab (Kr. e. 874-853) együtt harcolt az asszírok ellen Hadadezer zászlói alatt. Asszíria megkísérelte, hogy Izraelt visszatérítse a régi szövetség útjára és evégből Éliással (Éljós, Főjós), aki az asszír titok letéteményese volt, Jehu személyében ellenkirályt kenetett fel s vele az Omri dinasztia minden tagját: családját, rokonságát és barátjait lemészároltatta. E borzalmas vérfürdő után 180 fokos fordulat következett: Izrael asszír szövetségben harcolt korábbi fegyvertársai ellen. Az átállás azonban rövid ideig tartott, mert a kényszerítő világpolitikai helyzetben Izrael magatartása újra ingadozóvá lett. Asszíriában ekkor végleg kialakult az a meggyőződés, hogy Izrael képtelen a kánaáni hadiúton a neki kiszabott szerepet betölteni és nem is akarja. Ezért V. Shalmaneser asszír király megjelent a helyszínen és Szamária kivételével az ország egész lakosságát, mind a tíz törzset, a Kaspi- tó déli oldalára, Médiába deportálta. II. Sargon király pedig, aki 721-ben elfoglalta Szamáriát, az előbbi elhurcolások során hátrahagyott 27,000 embert is elvitte. (50) Izrael katasztrófája ezzel beteljesült, megszűnt állama és elpusztult népe. Különös iróniája a sorsnak, hogy éppen azok pusztították el, akik életre hívták: a fajrokon asszírok. Az izraeli zsidóság története itt bevégződik, mert csak igen vékony szállal függ össze az utána következő zsidóság történetével (51)

Júda önálló állami élete sem volt szerencsésebb, hiszen az asszír király szempontjából, aki a hűbéri szerződéshez ragaszkodott, ez az állam is felesleges volt, puszta léte is árulás. A kiemelkedő király itt is egy árja volt, név szerint is Azária (Az Árja, Kr. e. kb. 783-742 ), aki a felvilágosult politikai irányt követte, létellenségét Asszíriában látta s országa és népe megmentéséért a magyar népek Asszíria- ellenes frontjába állt be. Nem csoda, ha a próféták szemében nem volt kedvelt egyén. Bizonyára Asszíria elleni harca miatt nincs róla említés az ószövetségben, amelyet asszír vonalú papok fésültek át korunkra maradt formájára. Amit a krónika róla feljegyzett, mindössze annyi, hogy "a lepra elvitte". Mivel a leprát régen isten személyes büntetésének tartották, lepra alatt ezúttal sem kell szükségszerűen betegséget érteni, hanem talán inkább azt, hogy az élő isten őt is agyonverette. Júda lakossága a deportálást egy ízben (Kr. e. 721-ben) súlyos adók fizetésével és tökéletes behódolásával elkerülte. Asszíria mégis gyanús szemmel kísérte magatartását és biztonság okából Sennacherib onnan Kr. e. 701-ben kétszázezer embert deportált. Eserhaddon Kr. e. 670-ben egy további csoportot hurcolt el. Asszíria bukásakor, Kr. e. 612-ben, Júda még fennáll, de igen gyér lakossággal és nyugtalan lelkiismerettel várta a Ninivét porba döntő médák és babiloni árják, a föld régibb lakóinak bosszúját. Ez a bosszú egyelőre nem következett be és talán el is maradt volna, ha Júda vezetői meghódoltak volna az új "istennek", Babilónia királyának, aki Asszíria bukása után a szíriai-kánaáni területnek is királya lett. Mivel Juda nem hódolt meg, Nabukadnezár babiloni király türelme elfogyott és Juda vezetőit az asszírok példájára Kr. e. 597-ben Babilonba deportálta. Az intrikák azonban még ezután is folytatódtak, ezért 586-ban újra megjelent Júdában, Jeruzsálem falait ledöntötte és a város maradék lakosságát is elvitte. Ezzel a második izraelita utódállamnak is vége lett. (52)

A jósok és próféták számos esetben megmondták, hogy a deportálás az élő isten, vagyis az asszír király büntetése volt, amiért a vele kötött hűbéri szövetséget Izrael királyai nem tartották be. Hátrahagyott irataikból mindez filológiai pontossággal megállapítható. Az is megállapítható, hogy "bűn, lázadás, hűtlenség" alatt nem az egyetemes erkölcs mércéjén lemért bűnt, vétket és lázadást értettek, hanem az asszír királynak fogadott vak engedelmesség megszegését s csak a későbbi Biblia-magyarázók adtak a dolgoknak vallási értelmet. Néhány szó szerinti idézettel az egykoriak szemszögéből is megvilágíthatjuk a helyzetet. Ámos próféta kritikája szerint Izrael külpolitikáját paráznaság hatja át, "Efrájim (Izrael) szelet legeltet és keleti szél után futkos, nap-nap után szaporítja a hazugságot és kudarcot, hol Asszíriával (!) köt szövetséget, hol Egyiptomnak kedveskedik olajjal." "Olyan Efrájim mint egy buta galamb: most Egyiptomhoz fordul, azután Asszíriával (!) futkos" (Amos XII 1 és VII 11). Ezékiel próféta szerint Izrael külpolitikájában olyan, mint egy erkölcstelen nő (Ezekiel XVI 26-30). Egy asszír ágens Jeruzsálem ostromakor szemére hányta az izraelitáknak az egyiptomiakkal való szövetségüket. Nos, te arra a törékeny nádszálra bízod magadat, ami Egyiptom? Ha arra támaszkodsz, belevág kezedbe és átszúrja azt. Mert olyan a fáraó, Egyiptom királya, mindenkivel szemben, aki benne bízik . . . Felkérlek tehát mindezek miatt, esküdj hűséget az én uramnak (!), Asszíria (!) királyának és én szállítok neked 2,000 lovat, feltéve, ha képes vagy azokra lovaglásban jártas embereket ültetni" (2 Kings XVIII 21, 22). Bűnt követ el és lázadó az, aki az Asszíriával (! !) kötött szövetséget nem tartja be, nem Az Urat (!) szolgálja, hanem mással szövetkezik és más urat szolgál (2 Kings XVIII 7, 20). Akik ilyen bűnt követnek el, aminőt Izrael, azokat az asszír (!) király összeszedi és idegen országokban szórja szét. "Mert ők nem engedelmeskedtek Az Úristen követeinek, hanem megszegték az ő szerződését és mindent, amit Mózes, Az Úr (!) szolgája parancsolt s a kötelezettségekről hallani sem akartak, se azokat végrehajtani" (2 Kings XVIII 12).

Teljesen világos tehát, hogy az Ószövetségben szereplő "Az Úr" és "Isten" nevek legtöbbször nem a God, hanem a Lord, vagy még inkább a King (Király) szóval volnának fordítandók minden olyan esetben, amikor Asszíria királyáról van szó. Csak a magyar nyelvben van az Úr szónak olyan értelme, mint isten, király, nagyúr, parancsoló és ember. Nem csoda, ha a Biblia magyarázatában a teológusok a sokféle értelem között eltévedtek és áhítatos lelkülettel mindenütt az igaz Isten ujját, nevét, szerepét keresték és találták meg s ebbeli buzgóságukkal szinte kihámozhatatlan zűrzavart okoztak a történettudományban. Az ő jóindulatú spekulációjuk eredményeként lett egy egyszerű és abban a korban szokványos hűbéri szerződésből, amit az élő istennel kötöttek, a teremtő Istennel való egyezkedés, csodálatos lepaktálás.

Hogy a sok milliónyi tudós elvész, történész és régész között, akik évszázadok óta böngészik a Bibliát, eddig még egy sem akadt, aki észrevette volna az Úr meg az Isten szóval kapcsolatos főbenjáró tévedést, az a mi tudományunk egyik legsiralmasabb jelensége. Talán azzal magyarázható, hogy járatlanok voltak magyar nyelvben? Meg azzal is, hogy a papok valósággal elriasztották tudósokat a szent szövegek tárgyilagos vizsgálatától? Attól féltek, hogy az Isten alkotásának tartott írások kritikájából majd olyan dolgok derülnek ki amelyek a vallásnak kárt okoznak? Mindez lehetséges, hiszen a zsidó Spinozát például, aki a 17. században a modern Biblia-kritikát elindította, még kiátkozták a zsinagógából (47m 30) és a mi korunkban élt Sigmund Freudot, aki Mózes zsidó voltát kétségbe vonta s őt egy egyiptomi úr gyermekének tekintette, keserű szemrehányásokkal illették, amiért az igazságot előbbre valónak tartotta, mint a vélt nemzeti érdeket (47m 57) (53) A tudománynak is megvannak a maga mártírjai, Spinoza és Freud azok közé tartozik.

Az asszírok bukása

A Kr. e. 7. század elején az őshazai magyar politikai láthatár teljesen elborult s a jövendő reménytelennek látszott. Asszíria ugyanis dél és nyugat felé elérte az emberi megélhetésre alkalmas területek végét, a sivatagot, illetve a tengert. A birodalom nyugati szomszédságában így nem maradt olyan szabad terület, amelyen a menekülő magyarság megállhatott volna erőt gyűjteni a haza alkalmas időben való felszabadítására. A katasztrófából megmenekült egyiptomi, kánaáni, szíriai és hétországi néptöredékek ekkor már messze Európában jártak és az ősi föld visszafoglalásában nem vehettek részt. Az Őshaza keleti felében élt magyarság is nagyon megfogyatkozott, a babiloni magyarok elpusztultak, Mezopotámiában a szemita lakosság alkotta már a többséget s a nemzeti gondolat a rendszeres deportálások és új népelemek behozatala által mindenütt meggyengült. Ilyen körülmények között a felszabadítás munkája főleg és elsősorban arra a magyar nyelvű tömbre hárult, amely a Kr. e. 7. században a Kaukázus völgyeiben és a Kaspi- Oxus vidékén (Turánban) gyülekezett s helyi néven méda, szkíta és huni néven volt ismeretes.

A Kaukázus vidékén élő magyar nyelvű törzsek politikai és katonai összefogását a Van- tó és az Urmia- tó környékén megszállt részek indították el a Kr. e. 13. században, amikor Urartu (egyenes szórendben Erdő Ura) néven országot szerveztek. Ez az ország Asszíria felett hosszan elnyúlt nyugatra és keletre, virágkora a Kr. e. 9. és 7. század közé esik, rendezettség és kultúra tekintetében felülmúlta szemita szomszédját. Királyai közül három viselte az Arduris 'Az Erdő őrizője' trónnevet, Asszíriában látták létellenségüket és figyelmük kiterjedt az egész üldözött magyar világra. Állandó szövetségesei voltak a még megmaradt boráti (húri, majtényi, naíri) és maúri (kánaáni, szíriai, hetita) törzseknek valamint a babilóniai káldiaknak, akik kus fajta nép voltak. A kaukázusi Erdő- ország legfontosabb szerepe abban látható, hogy befogadta otthont adott az asszírok elől mindenünnen menekülő néprészeinknek. Ilynemű szerepének legjobb bizonyítéka az, hogy az ország területén a ősi magyar írásrendszerek minden típusa használatos volt: a szavak. összecsengésére felépített ősi képírás, a babiloni ékírás, a maúri-turáni rovásírás és az egyiptomi szentírás is.

Urartu területén a vezetés Kr. e. 685 körül a méda elem kezébe került. Az uralomcsere körülményeit csak fogyatékosan ismerjük, mert a médáktól nem maradt ránk egyetlen sor írás sem ( 120m 102) . Róluk mindössze annyit tudunk, amennyit Herodotos feljegyzett. Ő mondja, hogy az úr-népek családjába tartoztak és mielőtt méda nevük általánossá lett, mindenki árjáknak nevezte őket (these Medes were called anciently by all people Arians, 94m II 145). Az ország népét hat csoportba tagolták: 1,. Busé, 2. Paréták-Eni, 3. Strukha-tes, 4. Ári Zanti, 5. Budai és 6. Magi. Közelebbi támpont hiányában nehéz e neveket biztonságosan értelmezni, de valószínűleg nem vérségi, azaz nem leszármazás alapján összetartozó törzsek voltak, hanem foglalkozás szerinti csoportok. Az első helyen említett Busé csoport a Vezér (B=V) csoportja lehetett, amelyet hasonló felsorolások alkalmával az első helyen szoktak szerepeltetni. A Paréták- Eni grafikával megörökített csoportban a legelőkelőbb emberek szerepelhettek, akik a Van- tó és az Urmia- tó környékén laktak s akiktől a méda szervezkedés elindult, ők lehettek tehát a "bori tákon" vagyis a víz menti földeken elhelyezkedő birtokok (honok) urai. A harmadik csoportban talán a 'Satárokat' vagyis csatárokat kell látnunk, a katonai osztályt, a negyedikben a szántó-vető embereket, azaz földműveseket, az ötödikben a fegyverkovácsokat s a hatodikban a mágus papok rendjét. Az a körülmény, hogy szervezkedésük nem származás szerinti, hanem hivatásrendi volt, az állam új keletű jellegét erősíti meg. A lényeg az, hogy a médák is megtalálták a kapcsolatot Egyiptommal és Babilonnal s az ott élő régi népelemekkel karöltve három oldalról láttak hozzá az asszír iga lerázásához.

A felszabadító mozgalmat az asszíroktól legmesszebb lakó egyiptomiak kezdték el, a Delta-vidék helybeli fejedelme, Psametik úr, "akinek a megyéje a tengerparton volt" (Diodorus) s aki magát Egyiptom fáraójának kiáltotta ki (Kr. e. 663-609). Trónnevének írásjeleit (Okmánytár 76) pontosan olvassuk: Pi-S-Me(n)-TI-K, azaz Bi-Z-Me(n)-TI-K URA, mai helyesírásunkkal 'Vízmentik ura'. Trónnevének magyar értelme ugyanaz, mint amit Diodorus mond, aki az értelmet saját nyelvére lefordítva őrizte meg (193m VI 226). Egyiptom példáját követte Babilon, ahol a médáknak sikerült Kr. e. 626-ban felkelést szítaniuk és annak során a várból az asszír őrséget elűzniük. Így a babiloniak is visszaállították országuk függetlenségét, akik ezután a médákkal szövetségre léptek és Asszíriát északról és délről két tűz közé szorították. Ebben a katonai és politikai helyzetben mindenki előtt világos volt, hogy rövidesen történni fog valami.

A több mint félezer év óta büntetlenül nyúzó és gyilkoló asszír népet halálfélelem fogta el. Reszketve vették a száguldó lovasokról szóló híreket és minden percben várták az íjat feszítő, lándzsát lengető méd, a káldi és egyéb katonák megjelenését. Jeremiás próféta Júdában így jövendölt: "Ezek íjjal és lándzsával jönnek, ezek kegyetlenek és nincs irgalom. Hangjuk zúg, mint a tenger és lovakon utaznak" (Jeremiás VI 23; 87m 512). Habakuk szerint a káldiak "rémesek és félelmetesek . . . lovasaik szerte fognak ágazni és jönni fognak messze vidékről, szinte repülve, mint zsákmányára siető sas. Jönni fognak mindnyájan,; hogy erőszakot vegyenek: orcájuk keleti szélként fogja felszívni és összegyűjteni a foglyokat, miként teszi a homokkal" (Habakuk I 7-9). Valóban úgy történt, amint megjósolták, s az asszír fővárost, Ninivét rettenetes, ostrom után Kr. e. 612-ben bevették. Az utolsó asszír király szolgáitól és kéjnőitől körülvéve, palotájának lángjai közt lelte halálát. Megszűnt az Asszír Birodalom, vége lett a szemita világuralomnak a Régi Keleten s az árja magyar népek felszabadultak rabságukból.

Az asszír birodalom területét a győzők egymás között felosztották. A médáké lett Ninive és a Tigristől keletre elterülő óriási föld, nyugaton egész Kis-Ázsia; a babiloniak birtokába került Mezopotámia, Szíria és Kánaán; Egyiptom pedig ura lett saját birtokállományának. "Az oly sok ideig rabságban tartott népek bosszúja félelmetes volt: Asszíria egyetlen városa sem maradt épen, irgalmatlan mészárlással irtották a lakosságot, úgyhogy az ország pusztasággá változott."(54) Az egykor palotákban dőzsölő és rablásból élő asszírok csak úgy menthették életüket, hogy visszamentek oda ahonnan jöttek és tanyáztak a porban, avagy elbujdostak az erdők rengetegében. Pusztulásukat a környező népek örömmel üdvözölték, ideértve a júdabeli maradványokat is, hiszen az ő népük is rengeteget: szenvedett. Náhum írja az Ótestamentumban Ninivéről: "Jaj a vérszopó, városnak! Mindenestül hazug és erőszakkal telve . . . rengeteg a halott; igen sok a csontváz, nincs vége a hullák sorának . . . a nemesség porban lakozik, a nép szétszóródik a hegyekbe és nincs senki, aki összefogja őket. Sebeid (Ninive) nem gyógyíthatók, sérülésed súlyos. Mind, aki hírét veszi bukásodnak, tapsol, mert hát kicsoda az, aki nem szenvedett bűneid súlyától?" (Náhum III). Elpusztult hát Ninive, ki bánkódik azon? Hiszen az Isten határozta el, hogy el fogja pusztítani és kitörli nevét a földiek emlékezetéből. Feltámasztani a halottat? - istenkáromlás lenne 32m (42)

Nabukadnezár királynak (Kr. e. 604-562), az Új Babiloni Birodalom (Kr. e. 612- Kr. e. 539) káldi uralkodójának minden népe meghódolt és hűséget fogadott, kivéve Júda lakóit, akik fellázadtak ellene. A kihívásra Nabukadnezár a helyszínre sietett (Kr. e. 596), Jeruzsálemet elfoglalta; falait lerombolta, a lázadó Zedekiah királyt fiával együtt maga elé rendelte és asszír módon büntette meg: a fiút apja szeme láttára kivégeztette és az apának szemeit ez utolsó látomás után kitolatta. A három felbújtóval szemben pedig úgy járt el, mint Dávid király a kánaániakkal: ő is tüzes kemencébe dobatta őket (42m 171). Utána a város vezető embereit összefogdosták és - ugyancsak az asszíroktól tanult módszerrel - Babilonba deportálták. A művelet után a király seregével végigfésülte Júdát, falvait felégette, úgyhogy azok közül sok soha többé nem kelt életre mások is csak hosszú emberöltők után kaptak új lakosságot. A régészeti ásatások a pusztulás méreteit igazolják: a rétegekben a Kr. e. 6 századtól kezdve a folytonosság megszakad (2m 140-142). A szemita hadviselés borzalmait most azok is saját bőrükön tapasztalhatták, akik ezt az elvet kitalálták, a Régi Keleten meghonosították és az eldurvulást a földművesek közt elterjesztették. Akiket a babiloni király magával vitt, azokat átneveléssel szándékozott megváltoztatni, a helybenhagyott részleg pedig babiloni kormányzót állított. Így Izrael után, amelynek lakosságát még annak idején Asszíria deportálta, Juda népessége is elpusztult, Az életben maradottak tragédiájukban Isten büntetését látták az elkövetett bűnökért, Nabukadnezár királyban pedig a büntető eszközt.

Babilonban - amit a források ezentúl következetesen a káldiak (keletiek) országának neveznek - választás útján napkirályok kerültek uralomra, akik a Napisten NABU nevét gyakran belefoglalták trónnevükbe, mint NABO-PALAS-AR (Nap- Város ura, Kr. e. 626-604), NABUKAD NEZ-ÁR (Napokat Néző úr, Kr. e. 604-562), a csillagvizsgáló és NABUNAID (Kr. e. 555-539). Az Új Babiloni Birodalom Nabukadnezár alatt élte fénykorát. A királyokat hazafias érzés hevítette, szenvedélyesen kutatták a régi írásokat és egyik- másikuk szakavatott régésszé és okiratolvasóvá képezte ki magát, hagy személyesen irányíthassa a nemzeti újjászületést. Nemcsak a Napisten elpusztult szentélyeit építették újra, hanem rendbe hozták az öntözőcsatornákat is és újra művelés alá vették a parlagon hagyott földeket. (55) Az újra éledő magyar világ talán megerősödött volna és idővel a sok üldözés és a tömeges mészárlást is valahogyan kiheverte volna. A történelem azonban nem így alakult. A magyar népek már oly kevesen voltak a Régi Keleten, hogy nagy területükön az uralmat száz éven belül elvesztették. A szétszórt izraeliták, júdabeliek és asszírok ugyanis, amint a nagy események feledésbe merültek, a perzsákkal szövetkezve Kr. e. 550 és 646 között Médiában magukhoz ragadták a hatalmat, Kr. e. 538-ban pedig csellel Babilont is birtokba vették. A szemita imperializmus ezzel feléledt és a Régi Kelet országai rohamosan ismét szemita uralom alá kerültek.

Jegyzet az ószövetség forrásairól

Az ókori izraeliták egyetlen, de hatalmas irodalmi alkotása a Biblia úgynevezett Ószövetségi része, az Ó-Testamentum. Ennek az írásgyűjteménynek ma ismert legrégibb szövegeit jórészben a Kr. e. 9. és 8. században írták le mai formájukban, más darabjait, mint Job könyvét és a Példabeszédeket ennél is később, a Kr, e. 4. és 3. században. E régi szövegek részben héber-arámi, részben pedig görög nyelven állnak rendelkezésünkre.

Héber-arámi és görög nyelv alatt természetesen nem a jelenlegi fogalmainkban élő hébert és görögöt kell értenünk, hanem az óhébert és az ógörögöt, ami nagy különbség. A héber nyelv mai formáját ugyanis csak a jelen időszámítás 19. századában alakították ki. A megelőző idők héber nyelvét "Biblia utáni hébernek" mondják, amitől megint különbözik az azt megelőző bibliai vagy ótestamentumi héber, az "óhéber". Nagyon vitás azonban, szabad-e az Ótestamentum nyelvét hébernek nevezni. Ez a nyelv ugyanis a Kánaánban használt nyelv volt, amelyről megelőző előadásunkból már tudjuk, hogy az ősmagyar egyik ágazata volt. Ettől a kánaáni ősmagyar nyelvtől a tulajdonképpeni óhéber csak hosszú idő múltán vált el és lett előbb külön dialektus, majd önálló nyelv (40m 177; 47m 40). A tények ezen állása miatt az óhéber elnevezést a kritikusok elejtették és helyette szívesebben használják a pontosabb "kánaáni" elnevezést. (56) Az ógörög nyelvről hasonló dolgokat tudunk és alkalmunk lesz azt is elmondani. Miután az ószövetség nyelvét így elválasztották a hébertől és a görögtől és a ragozott nyelvek családjába illesztették, jogos a gyanúnk, hogy az ószövetségi előadások eredeti nyelve a magyar nyelv lehetett, vagy annak egyik zsargonja. Igazolható-e ez a nézet, mennyiben és hogyan?

Ha figyelmesen olvassuk a King James-féle angol Biblia- fordítást, amely szigorúan ragaszkodik az alapszöveghez, az Ószövetség eredeti nyelvének egy-két alapvonása azonnal kiviláglik előttünk. Feltűnik például, hogy az angolul való érthetőség miatt több helyen kiegészítő részeket fűztek a fordításhoz és ezeket a hozzátolódott részeket, hogy észlelhetők legyenek, a szöveg többi részétől eltérőleg, dőlt betűkkel szedették. A betoldott részek legtöbbször az eredetiben hiányzó állítmányt pótolják jelzik az ige által vonzott tárgyat, vagy megmondják a szereplő személy hím- vagy nőnemét. Ezek azonban magyar szempontból nem tekinthetők hiányzó részeknek, hanem olyan dolgok (hungarizmusok), amelyeket ragozó nyelvekben nem szokás külön szavakkal érzékeltetni. A magyar nyelvben a szavaknak nincs nemük, a tárgyra a tárgyas igék eleve utalnak és nem szükséges a Van-igét folytonosan használni, mint kell pl. angolban. A magyarnak ebben a mondatában "A tábla fekete", már benne van a "van". Továbbmenőleg, az Ószövetség jelenlegi tudományos fordítása olyan nyelvet tükröz, amely akkori állapotában kerülte a Hogy, Mert, Aki, Ami és hasonló szavakkal bevezetett alárendelt mondatokat és helyettük "és" kötőszóval kapcsolt mellérendelő szerkezetet használt. Az Ószövetség eredetije kerülte a szenvedő szerkezetet is és nem használt három- négy féle múlt idejű igealakot sem. Aki ismeri a régi magyar nyelv sajátságait, jól tudja, hogy abban mindezek a mozzanatok pontosan megfigyelhetők.

Igen figyelemre méltó dolog az is, hogy az izraeliták ősei az ókorban leghosszabb ideig éppen azon a három területen tartózkodtak, ahol magyar nyelvű népek a legsűrűbben laktak: Dél-Mezopotámiában, a Nílus völgyében és Kánaánban és hogy az ő kultúrájuk e három terület - Babilon, Egyiptom, Kánaán - kultúrájából keletkezett. A kutatók meg is állapították, hogy az Ószövetségben leírt alapvető elbeszélések, mint a Teremtés, a Vízözön és a Paradicsom meséje, nem eredeti izraelita alkotások, hanem egyszerű átvételek, mert azokat Babilonban, Egyiptomban és Kánaánban már Ábrahám korát jóval megelőzőleg ismerték és mesélték. Az említett három magyar kultúrterület közül régebben főleg a babiloni kultúra hatását szokták hangsúlyozni. újabban azonban rájöttek arra, hogy az egyiptomi és kánaáni hatás ugyanakkora, sőt - minden bizonnyal nagyobb lehetett. Egyes bibliai darabok például ismert egyiptomi himnuszok és kánaáni példabeszédek szinte szószerinti átírásai. (57) "Jehuda szerint a tudósok eddig nagyon alábecsülték Egyiptom befolyását az ó-héberre, mert elkápráztatták őket a babiloni felfedezések. Pedig éppen a Nílus völgyében történt meg, hogy a héber irodalmi nyelvvé fejlődött, ott kapta a Biblia ősi legendáinak nagyobb része végső színezetét, ott kellett legyen a Paradicsom helye és ott fogalmazták meg a Teremtés (Genezis) könyvét mai alakjában" (48m 84, részletesen 74-88).

A modern Biblia-kutatók belső szövegkritikával rájöttek arra a szintén igen jellemző mozzanatra, hogy az Ószövetség ma rendelkezésünkre álló szövegei tele vannak olyan tévedésekkel, amelyek az eredeti szöveg nem tökéletes megértéséből származnak. Ezért a mai héberből való szokványos magyarázat helyett a Biblia-kritikát új alapokra óhajtják fektetni és szorgalmazzák a hébernél régibb nyelvek e célra való felhasználását (36m 72 sk). Hogy ez mennyire helyes észrevétel, már érzékeltettük az Úr és Isten szavaink körül előállt zavarral. Ugyanilyen példát azonban többet is említhetünk. Az Ószövetség két helyen is említést tesz egy ünnep megüléséről (II Chronicles 35 és Ezra VI 20 ), ami izraelita ajakkal kiejtve -"megilis"-nek hangozhatott. Aki aztán nem eléggé ismerte ezt a magyar zsargont, fordításában az ünnep "megöléséről" írt. A hiba bennmaradt a King James-féle fordításban is, ahol azt olvassuk, hogy "a passzóvert megölték" (killed the passover). Ugyanilyen sorsra jutott az eredeti szövegben szereplő "megölelni" szavunk, amit fonetikusan "megöleni" alakban írhattak; a fordításban ebből is "megölni" lett. (58) Az említett botlások csak a magyar nyelvel kapcsolatban fordulhatnak elő, ezért tovább erősödik gyanúink, hogy az Ószövetség eredeti nyelve, vagy legalább is azok a szövegek, amelyekkel dolgoztak, nagyobb részben magyar nyelvűek lehettek.

Még közelebb visz bennünket ehhez a gondolathoz az, hogy a legrégibb Bibliát MASORETIK bibliájának nevezték, amiben könnyű a MASOR (H)ETIK, 'Magyar hitük' kifejezést látni, Masor (Magyar) lévén a magyar népek istene. Még közelebb visz bennünket ehhez a gondolathoz az, hogy a legrégibb Bibliát MASORETIK bibliájának nevezték, amiben könnyű a MASOR (H)ETIK, 'Magyar hitűk' kifejezést látni, Masor (Magyar) lévén a magyar népek istene. Nyilván ezzel függ össze az is, hogy a Biblia-magyarázást régen úgy hívták: MASORAH, 'Magyaráz' és MASZORA 'Magyarra' törekvés. A magyarázás eredménye pedig lett a szöveghez készített jegyzet, a MIDRAS PET-IRAT, 'Magyarázó pótirat', illetve a MIDRASZ PET-IRASZ, 'Magyarázó pótírás' (olv. 173m Midras alatt és English Larousse, Masorah). Akik az első összeállításokat és a vele kapcsolatos fordításokat készítették - úgy látszik - még tudták, hogy az Ószövetség valóban magyar nyelvű szövegek összekombinálásából eredt. Régibb és újabb tudósaink közül többen úgy vélik, hogy még a mai héber is feltűnő sok elemet őrzött meg a magyar nyelvből, a babiloni, egyiptomi és kánaáni magyarból, amelyekből egykoron a maga útján elindult. Összeállították a két nyelvben található párhuzamokat és megpróbáltak azokra magyarázatot adni. Az elsők egyike, aki magyar- héber párhuzamokkal foglalkozott, Nagy János volt. Munkája latin nyelven jelent meg Pesten 1823- ban "Grammatica linguae Hungaricae cum parallelismo inter Aramaeam, Hebraeam et Hungariam orientales linguas ducta" címen. A tudós Horvát István már azt is megállapította (1825), hogy a héber párhuzamok magyarból való átvételek. A kérdést újra tanulmányozta Venetianer Lajos pesti rabbi "A héber-magyar összehasonlító nyelvészet" c. kis munkájában (IMIT 1898-as évkönyve, 32 l.), Markos Gyula írásának (1918) címe pedig előre mondja vizsgálatai eredményét: "Az Úr szava magyar volt. Négyezer éves írott, hatezer éves magyar szókincsek alapján szótári pontossággal bizonyítja Markos Gyula."

Az irodalomban található érvek logikus sorrendbe rakása után a következőkben az ószövetség jelenlegi fordításából fogjuk kiemelni az ott még ma is könnyen felismerhető magyar szavakat és kifejezéseket, bizonyítva a magyar nyelvű okmányok döntő szerepét az első összeállításokban, Kezdjük felsorolásunkat a magyar értelmű személynevek megemlítésével. Már eddig is sok mindenkinek feltűnt az ilyen nevek szereplése, mint Machar (Magyar), Kis, Úr., Úri, Büki, Béla és Mikloth (Miklós), amelyekhez hozzátehetjük a Jó és Szép egytagú magyar szavakból keletkezett nevet, meg Mózes Mezős nevét, miként már megbeszéltük. Ezt a jegyzéket most tovább bővítjük, először is az Ószövetség egyik legszebb írásművét, egy jó ember meséjét idézve, akit JOBnak hívtak. Azért nevezték a szereplőt így, mondja az Írás, mert az illető mindenkinél "jobb" volt. A példabeszéd így kezdődik: "élt egy ember Úr városában, neve ,ki vala JOB. És ez az ember jó (!) és becsületes volt és félte Istent ,és kerülte a gonoszt" ( Job I 1 ) . A Sátán kísértésének minden alkalommal jól (!) megfelelt. És a "jó" kifejezés a további példákban is minduntalan visszatér, ami igazolja, hogy a szereplő személy neve, Job - mai helyes írásunkkal: Jobb - a magyar nyelvből származik.

Izsák neje, Rebekah ikreket szült. Apjuk mind a kettőnek a születéssel kapcsolatos körülményekből adott nevet. Az első szülött szőrös volt, azért lett a neve Esau; a másik gyerek, amikor a világra jött, "kapva tartotta kezében Esau sarkát és azért nevezték el Jakabnak" (Genezis XXV 25, 26). Ha a Jakab nevet ezekből a körülményekből kell értelmezni, az nem lehet más, mint a magyar zsargonban kimondott 'jól kap' (Joe kop, Joe kob). Ez a Jakab, miután felnőtt, - így folytatódik a mese - csalárd módon bátyja elsőszülöttségi jogát is megkapta és utóbb még az elsőszülöttet megillető atyai áldást is. E további két kapás miatt Esau azt a megjegyzést tette rá: "Nemde találóan nevezik őt Jakabnak? Hiszen engem két ízben is kitúrt: elvette elsőszülöttségi jogomat és most elvette tőlem az atyai áldást" (Genezis XXVII 36). Jakab tehát a Biblia előadása szerint összesen három ízben "jól kapott" s ez bőven igazolja, hogy az ebből a körülményből keletkezett Jakab vagy Jákob név magyar eredetű. Isten a Föld állatait a Paradicsomban lakó ősember elé terelte, hogy az adjon nekik nevet. Az őslakó meg is tette, adta a neveket, s ezért lett a neve ADOM, 'Adom' (ma: Ádám). Isten megtiltotta a paradicsomi párnak, hogy egy bizonyos fa gyümölcséből egyék. A tilalmat a nő megszegte: evett a tiltott gyümölcsből s ezért lett a neve EVA, 'Evő'. Ezek e példák csattanóan bizonyítják a nem-magyar tudósok észrevételét, hogy ti. a bibliai nevek igen sokszor valami jellemző, az illető személyével kapcsolatos tulajdonságból vagy eseményből keletkeztek (2m 244).

Izraelben a próféták az asszír király szócsövei és ügynökei voltak, akik -király (Isten, Az Úr) üzeneteit és parancsait jóslás formájában közvetítették Izrael nagyjaihoz, kezdetben szóban, utóbb írásban is (120rn 131; 221m 150 sk). Ennek megfelelően úgy emlegették őket, mint a király emlegették őket mint a király embereit: "Az Úr embere" (I Samuel IX 10) és foglalkozásuk megjelölésére a Látó, Szemes és Jós szavakat használták. Samuel próféta neve például 'Szem-Él' volt, azaz Fő-Látó, Főellenőr, Felügyelő, amint ő maga is ma "Én vagyok a Néző" (I am the seer, I Samuel IX 19). Ezt az foglalkozást legtöbbször a YAH, IAH szóval jelölték (kiejtése: Jós) amit a próféták gyakran belefoglaltak nevükbe. A leghíresebb és egyúttal leghírhedtebb izraeli jós Éliás volt, a magyar nyelvű bibliák Illés prófétája. Bibliai neve EL-YAH annyi mint 'ÉI-Jós', azaz első, főjós. Ez az ember tervezte ki asszír sugalmazásra az Omri- dinasztia kivégzését és a Bál-papok lemészárlását. Félelmében aztán kimenekült a pusztaságba, az arabok közé és ott egy özvegy asszonynál bújt el, a Z-AREP HATHban, 'Az arab házban'. A Biblia szerzői úgy tudták róla, hogy tüzes szekér ragadta az Égbe. Ezért szerepel neve előtt a TIS-BITE, 'Tűz vitte' jelző (II Kings I 8), amit a Biblia-kutatók sehogy sem értettek és ezért egyszerűen kihagyták neve mellől (129m VI 437-439; 157m 18), de amit magyarul szintén kitűnően értünk.

Jeremiás próféta nevét a tudósok így betűzik: JEREM-IAH, még pontosabban JARME-JAHU (36m 50), amiből a lekopott K-hang hozzáadásával neve azonnal érthetővé válik: 'Gyermek Jós '. Azért hívták így, mert apja, aki pap volt, fiát már születése előtt jósnak szánta. A jós maga is magyarázza: "Óh, Istenem, én nem tudok beszélni, hiszen én még csak gyermek vagyok" (Jeremiás I 6; v. ö. 120m 134). Egy másik jós neve 'Szekér Jós' volt, ZECHER-IAH, mert folyton utazott és szekérről szokott álmodni (Zach. VI). ISAIAH neve a tudósok szerint helyesen JASAJAHU vagy JESAJACHU (36m 58; 173m Jesaja), 'Jószájú Jós', mert remekül szónokolt. Viszont az átkozódó ZEP-HAN-IAH ezt a bűbájos nevet viselte: 'Szép Honi Jós'. EZEKIEL próféta, aki a babiloni fogság végén az ékjelekkel írt új szerződést kézhez kapta, eredetileg úgy volt ismert, mint aki HEZ AKIEL, 'Hoz ékjel(et)'. Jellemző dolog, hogy az írással foglalkozó izraeliták közül milyen soknak volt magyar értelmű neve. A kultúra akkoriban még főleg ezen a nyelven folyt.

Az Ószövetségben nemcsak magyar eredetű gondolatok és nevek hemzsegnek., hanem magyar kifejezések is. Amikor Rebekah dajkája, Deborah meghalt, egy tölgyfa alatt temették el. Azt a helyet, ahol a dajkát örök álomba küldték ALLONBA CHUT, 'Álomba küldte' néven említik (Genezis XXXV 8). Amikor Jákob előtt az élő isten megjelent és neki üzenetet adott át, azt a helyet, ahol az utasítást kapta PEN-IEL, 'Fenni Jelnek' nevezte (Genezis XXXII 30). Ott épített Esau állatainak egy hamarjában összerótt karámot, a Biblia szavai szerint egy SUCCOTH, 'Zugot' (Gen. XXXIII 17). József hivatali címe Egyiptomban 'Szép nagy főnök' volt. Amikor Ábrahám a hetitáktól földet vásárolt, az 'árat megfelezte'. A pusztaságban vándorolva, Mózes népe lázongani kezdett az ital hiánya miatt és sok merész beszéd: MERI BAH hangzott el, míg végül Mózes csodát tett, megmetszette a sziklát és a MSSAH, 'Metszés' helyén víz , fakadt (Exodus XVII 6-7). Amikor pedig éheztek, történt vala egyszer, hogy nagy vihar keletkezett és annak tölcsérszerű légáramlásából döglött halak és madarak potyogtak le. Az éhezők mohón fogyasztották a tengerből elsodort állatok húsát, amitől sokan megbetegedtek és mérgezésben meghaltak. A rothadt madarak evéséről ezt a helyet a Biblia KIB ROTHATT AVAR, 'Csibe rothadt evése' néven, a húst pedig HAZE ROTH, 'Húsa rossz'- nak említi. Az Égből, vagyis a Mennyből (Mén országából) hulló táplálékot MANA-nak 'Mennyeinek' mondták (Numbers XI 34, 35).

Amikor az izraeliták elhelyezkedtek Kánaánban és kezdtek berendezkedni, szükségük volt iparosokra, díszítő ötvösökre, olyan szakemberekre, aminők az ő soraikban nem akadtak, hiszen jórészben sátorozó nomádok voltak, Hogy ezt a munkát megtanulhassák, a magyarokhoz fordultak és egy URI, 'Úri' nevű embert szerződtettek és folyton kérték őt, tanítsa őket: BEZELEEL, 'Beszéljél'. Ez lett aztán a mester neve. Ez az Úri ember el is készítette a frigyszekrényt (Ex. XXXI 2 és XXXV 30-35 és XXXVI 1-2, XXXVII 37), amibe aztán belehelyezték az asszír királlyal kötött szerződés - frigy - kőtábláját, az ARK-ot, vagyis az 'Úr-kőt' és Shilochban őrizték. A szekrény helyét JAHVEH SÁBA OTH néven nevezték, mondván 'Jahve szava ott' (129m VI 306). A frigyszekrény készítője belekombinálta munkájába saját kilétét. A bútordarab mindegyik oldalára ugyanis egy-egy angyalt faragott, amelyek közül hármat állatfejjel látott el, a negyediknek meghagyta emberfejét (213m 250). A három állatfej mint hieroglif jel: oroszlán (MA), ökör (KA) és sas (A), az emberfej (AR), az ősi képírás szerint a Ma-Ka-A-AR, 'Magyar' írása. A Thora az isten parancsainak gyűjteménye volt, Tho- Ra, vagyis 'Úr szava', törvény (221m 133).

A Bibliában a Paradicsom nem egyiptomi nevén (Pa-Ra-Disze, Fá-RaDísze) szerepel és nem is jutalmazási hely, hanem EDEN, 'Otthon', az emberiség első otthona, ahonnan szétvándoroltak. A Biblia ezt az ősi otthont részletesen leírja, de a jelenleg rendelkezésünkre álló fordításokat sehogy sem értjük. A hiba úgy látszik ott van, hogy az ősi otthonból nem négy "folyó" (régiesen: fotó) ment ki, hanem az emberek mentek onnan négy "felé". A zavar tehát megint egy hibásan beillesztett magánhangzóból keletkezett. Ezt figyelembe véve, a leírás így alakul: egyik irányban PIS-HON "felé" mentek, amely magában foglalja az egész HAVI-LAH országot, ahol aranyat lelnek; a másik irányban GI-HON "felé" mentek, amely magában foglalja Etiópiát; a harmadik irány a HIDEKEL vize "felé" vezetett, amely Asszíriából folyik kelet felé; végül a negyedik irány az EUPHRATES "felé" vezetett. A szereplő nevek közül a Pis-Hon ma Víz-Honnak hangzanék, a P-nek V-vé változása után. Más néven ez volt a Habos-Hon, vagyis a Vörös-tenger felé eső vidék, a Habi- Lak, amely magában foglalhatta a núbiai sivatag aranymezőit is. A másik irányba esett a Gi-Hon, amely elé a mássalhangzós írásrendszer olvasási szabálya szerint E magánhangzót olvashatunk, így az Égi Otthon ( Égi Ta) , azaz Egyiptom nevét kapjuk, amely kezdetben valóban egyet alkotott hátországával, Etiópiával. A harmadik irány, ahová mentek, a Hidekel, vagyis a Tigris vize volt, amelynek régi neve Idekel, Idiklat - tudósaink szerint - a magyar 'ügy' (folyó) és a 'kelet' szavunk összetétele. A negyedik irány, az Eufráteszé, földrajzilag jól ismert. E megoldás szerint a Biblia Édennel (Otthonnal) kapcsolatos előadása az árja népek déli ágának Délkelet-Afrikából való szétáramlását örökíti meg, ugyanúgy mint más kútfők alapján első kötetünkben mi is elképzeltük. Tekintve, hogy a szemiták nem déli irányból érkeztek a Régi Keletre, hanem kelet felől, ez s mese sem lehet az ő eredeti alkotásuk, hanem az árják hagyományának átvétele.

Az elősorolt rengeteg magyar nevet, szót, kifejezést, gondolatot és nyelvi szerkezetet látva, a magyar nyelv tagadhatatlan megnyilvánulásait észlelve, nem szabadulhatunk attól a határozott benyomástól, hogy az Ószövetség modelljei és első szövegei valóban magyar nyelvűek lehettek. Nincs a zsidókkal származásbeli kapcsolatunk, biztosan mondta már a tudós Révai, de közöttünk nyelvi rokonság kétségtelenül fennáll, mert a zsidók első magas kultúrája a magyar népek kultúrájának átvételéből keletkezett. ( 59) Ez olyan régi és új igazság, ami hozzásegítheti a tudományos világot ahhoz, hogy a két hitelesen ókori nép, a magyar és az izraelita tárgyilagosabb látószögből szemlélhesse múltját.


A SZEMITÁK MÁSODSZOR IS AZ EGÉSZ
RÉGI KELET URAI

Gyülekező helyük ezúttal Perzsia

A perzsák faji és népi egyénisége a nem tisztázott történeti kérdések közé tartozik. Azon az alapon, hogy a perzsák sokáig ugyanabban a birodalomban éltek, mint a médák és átvették azok szókincsét, szokásait, öltözködési módját és egész kultúráját (mint szokták a nomádok, akiknek ilyen kultúrája nem volt), a tudósok őket a médák rokonainak tartják és az árja népek közé sorolják. Ez a külsőségekre felépített nézet azonban nem szükségszerűen helytálló, hiszen már megelőzőleg az asszírok és zsidók is magyar kultúrában növekedtek fel, de faj és öntudat tekintetében mégsem voltak árják. A perzsák esetében is hasonló jelenséggel állunk szemben, mert az ő történetük minden méda kapcsolatuk ellenére kezdettől végig át volt szőve a szemitákkal való szoros együttműködéssel és politikai öntudatukat a leghevesebb antiárja koefficiens jellemezte. A szemita-perzsa összefonódás és az antiárja magatartás Dárius király kora óta oly nagyfokú volt, hogy attól kezdve tulajdonképpen már nem is Perzsa Birodalomról kellene beszélnünk, hanem egy szemita vezetésű országról. Elég okunk van tehát arra, hogy az irodalomban található nézeteket kétségbe vonjuk és a perzsa-problémát népi vonatkozásban tényleges adatok világánál saját magunk vizsgáljuk meg.

"Perzsák" létezéséről első híradásaink a Kr. e. 8. századból erednek Ezzel a névvel akkoriban az Urmia- tó nyugati oldalától a Felső-Zab forrás vidékéig terjedő méda terület nem- méda lakóit értették, akiket PARSUnak neveztek. Ez a szó a P/F hangváltozás után a FARSI alakot vette fel, értelme annyi mint "hátsó, mögöttes". Ez az elnevezés bizonyára az asszíroktól eredt, mert azok fővárosához képest laktak a "hátul". A Far szó különben a magyar nyelvben is megvan, pl. a farzseb kifejezésben és jelentése ott is hátulsó. A szó szerepel a héberben ahol a többes számban kimondott Perusim "elkülönített" jelentésű. Ezek a körülmények, hogy ti. az első perzsák az asszírok mögött, méda területen, elkülönítve és éppen a Kr. e. 8. században bukkantak fel, azonnal felvetik a gondolatot, hogy ők tulajdonképpen az asszírok által elhurcolt izraeli törzsek maradványai lehettek, akiket köztudomásúlag a médák városállamaiban helyeztek el és új helyeikre éppen a Kr. e. 8. század közepe táján érkeztek meg. Ezzel az elgondolással a későbbi események csodálatos összhangban állnak, úgyhogy az eredeti perzsákban izraeli típusú, szemita öntudatú népet kell látnunk.

Az asszír politika célja minden elhurcolt néprésszel szemben az volt, hogy valahol majd felhasználják őket valamilyen Asszíria érdekében végzendő munkára (für Assur zu arbeiten, 92m 47). Ebben az értelemben vizsgálódva az első figyelemre méltó dolog az, hogy a méda területen lakó farsi izraeliekhez Asszíriából (!) hamarosan egy férfi érkezett, akit Perseus (Farsi ős) néven említenek. Ez az asszíriai személy előkelő valaki lehetett, mert Jove (Jáhve) nevű apától és Danae (Dán) nevű anyától származott. Kik lehettek e titokzatos szülők, nem tudjuk, csak annyi bizonyos, hogy Perseus az asszír királyi család közeli rokona volt, talán éppen az asszír királynak és egy Dán izraeli törzsből származó anyának ivadéka. Ettől a Jáhve hitén élő asszír apától és izraeli anyától származó Perseus egy hasonló nevű fiút hagyott maga után - Persist -aki aztán a helybeli méda fejedelem leányát, Andro- Médát vette feleségül s mivel apósának nem volt fiúgyermeke, annak örökébe lépett az ismert keleti szokás szerint. Az asszírok talán azt a tervet forgatták fejükben, hogy ez asszír- izraelita- méda vért magában egyesítő farsi fejedelem révén a deportált izraelita maradványokat egybetömöríthetik a környező méda törzsekkel az akkor divatos konföderációk szerint s aztán valahol asszír szolgálatba állítják. A lényeg valóban ez lehetett.

Az asszír irányítással összefogott perzsa törzsek nevét Herodotos jegyezte fel. A törzsek száma csodálatosképpen éppen tíz volt, mint a deportált izraelitáké. A nevek azonban nem a régi Izrael törzsnevei, hanem új összefogást tükröznek. Az első és legelőkelőbb törzset, amely bizonyára az Asszíriából jött vezérlő nemzetség alkotta, PASAR GADA néven nevezték, benne a magyar zsargonban kimondott 'Vezér Hadát' látjuk. Rangban utána következett a MARA-PHI és MAS-PI nevű két valamelyik újabb névadó "fiai", akik a vezéri törzzsel együtt a legelőkelőbbnek számítottak, tőlük függtek a többiek, így talán ezek is asszír nemzetségek lehettek. A negyedik, ötödik és hatodik törzs tagjai föld műveléssel foglalkoztak, ezek tehát nem lehettek szemiták, hanem árják, a helybeli médák. A hátralévő négy törzs nomád volt, de mindvégig nagy szerepet vitt az együttesben, ezek lehettek az izraeli elhurcoltak maradékai, név szerint a DAAN, MARDI, SA-GARTI és DROPIK törzse, a Dán törzs, egy másik "maradékai", a sivatagi és még valamelyik. Ezekben a nevekben nem a bizonytalan értelem a fontos, hanem az összbenyomás: az összetételben asszír irányítás alatt földműves (árja) és nomád (szemita) életformájú népelemek szerepeltek, melyek közül faji szempontból hét törzs lehetett szemita jellegű. Így most már érthető az a mozzanat, amit szintén Herodotostól tudunk (94m I 63), hogy az árja médák a perzsákat maguktól idegen fajú népnek tekintették.

Miután a médák közé deportált izraelitákat ekként asszír keretben összefogták és megritkult soraikat médákkal kiegészítették, a Kr, e. 8.-7. század fordulóján a Zagros- hegység mentén délkeleti irányban útnak indították. A vándorlás vezetője a Vezér Hada (Pasar Gada) csoportból származó ACHA-MENES volt, az Achamen- dinasztia megalapítója. E törzseket aztán fokozatosan lejjebb és lejjebb küldték, amíg azok Kr. e. 650 táján meg nem érkeztek Elamba, Babilon szomszédságába (92m 60), ahol történetesen éppen akkor vívták a babiloniak és elámiak élethalálharcukat az asszír seregekkel. Az asszírok a perzsákat Elám népének elpusztítása után az ő helyükre telepítették, ahol olyan szerepet szántak nekik Babilon hátában, mint aminőt korábban az izraelitáknak adtak a Jordán völgyében. Asszíria, amely az eseményeket eddig vaskézzel irányította, Kr. e. 612-ben elbukott. Birodalmát a felszabadult médák és babiloniak (káldiak) egymás között megosztották s ebben az osztozkodásban Elám területe (Perzsia) a médák uralma alá került. A perzsák, mint méda alattvalók, az akkori hűbéri államszervezés értelmében megtartották a maguk külön politikai és közigazgatási kereteiket, saját fejedelemmel az élen. Így lett a hűbéres Perzsia területe a szétvert asszír népmaradványok gyülekező és menedékhelye. (60)

Amint ez az izraeli és asszír jellegű hűbéres Perzsia megállapodott, az asszír időkben kidolgozott politikai programot követve, igyekezett a méda királyi udvarban minél nagyobb befolyásra szert tenni, a méda királyi családdal vérségi kapcsolatba kerülni, s azután, alkalmas időben a méda birodalomban a főhatalmat magához ragadni. E tekintetben az első döntő sikert Astyages méda király (Kr. e. 585-549) idejében érték el, amikor a perzsa hűbéres fejedelem Kambyses (Kr. e. 600-559) feleségül vette a méda király lányát. Ebből a méda- perzsa (árja és szemita) házasságból született a későbbi II. vagy Nagy Cyrus (Kurus) perzsa király (Kr. e. 559-528). E vegyes házasság a maga korában nagy feltűnést keltett és még a távoli Delfiben lakó jósnő is megemlékezett róla, öszvérnek nevezve Cyrust, amiért két különböző emberfajta keveréke volt amiért két különböző emberfajta és két különböző nép képviselője. (51) Ezt a fiatalembert minden kezdeti lépésében valóban a szemiták segítették, különösen a Judából származó zsidók. Ők voltak mögötte, amikor Kr. e. 550-ben királyi ura ellen fellázadt amikor 546-ban Lydiát megszerezte és akkor is, amikor csellel, kardcsapás nélkül Babilon urává lett. A perzsa trónnak később is a zsidók voltak leghatalmasabb támaszai. E szoros szemita kapcsolatok révén érthető, ha a perzsa királyok magukat az asszír királyok vérbeli folytatóinak tekintették és felelevenítették az ő világuralmi törekvéseiket is. Azzal, hagy az államhatalmat a szemita törekvések szolgálatába állították, a Régi Keleten még megmaradt árja fajú magyar nyelvű népekre újabb kálvária következett.

Összegezve a perzsák eredetére és hatalomba jutására vonatkozó ismereteinket, főbb megállapításaink ezek: 1. fajilag a perzsa nép az elhurcolt izraelita maradványokból, méda törzsek hozzáadásával, asszír vezetőség alatt jött létre, amihez csatlakoztak a júdabeli zsidók is, úgyhogy a nép főleg szemita jellegű konglomerátum volt; 2. vezetőrétege az asszír politikai elgondolásokat követte és erős antiárja koefficiensével élesen elkülönült és szembehelyezkedett az árjákkal. Ebben a szemléletben jól érthető, miért volt a Perzsa Birodalomnak annyira fontos, hogy sürgősen helyreállítsa a Jordán völgyében az egykori szemita támaszpontot a zsidók hazaszállításával, továbbá hogy kikapcsolja Perzsia vezetéséből az árja (méda) lakosságot és végül hogy vérrel és vassal újra felállítsa a Régi Keleten a szemita világuralmat. A következőkben a perzsa történet e három oldalát mutatjuk be.

A zsidók visszatelepítése a Jordán völgyébe

Miután Cyrus perzsa király a médák örökségébe lépett és Babilon elfoglalásával átvette a vezetést a Régi Kelet keleti felében, legsürgősebb teendőjének azt tartotta, hogy a Babilonba hurcolt zsidókat visszatelepítse származási helyükre, a Jordán völgyébe. Ezt a célt - a visszatelepítést - Dániel szorgalmazta a legnagyobb sikerrel, mert neki volt Cyrus legjobban lekötelezve, hiszen Babilon perzsa kézre játszásában ő vitte a főszerepet.

Dániel ugyanis Nabukadnezár káldi király ideje óta a babiloni kormányzótanács elnöke volt, mai szóval élve miniszterelnök, s ebbeli minőségében nagyon jól tudhatta, hogy fajtestvérei Babilonban államcsínyre készülnek. Magatartását a remélt sikerhez szabta: szemet hunyt a készülődések felett és kritikus pillanatokban kétértelmű nyilatkozataival elősegítette azokat. Jelen volt pl. azon az utolsó mulatozáson is, amelyet Nabunaid király rendezett babiloni palotájában. A vacsora végén, amikor az emberek már elszéledni készültek, a király előhozatta az utolsó koccintáshoz a jeruzsálemi imaházból származó arany edényeket és azokból kínálta vendégeit. E jelenet alkalmával egy titokzatos kéz a falra egy rövid mondatot írt fel, amit Dániel sietett értelmezni, a Biblia- szakértők szerint így: "Megmérettetek és könnyűnek találtattatok." E híres szöveget szerencsére eredeti alakban is megőrizte a Biblia: Mé N Me-Ne-Te-K eL, U PAR SIN s ezt mi, magyarok, a Biblia-szakértő: segítsége nélkül, közvetlenül is értjük, mert magyarul van. Íme: 'Még ne menjetek el! Jő pár csíny.' A marasztalásra az ok megvolt, mert jött nem ugyan a szórakoztató tréfa, amint Dániel a mulatozókkal sejttette hanem a perzsa államcsíny. A szemiták ugyanis az éjszakára nyitva hagyták Babilon kapuit s azokon át Cyrus katonái akadálytalanul beözönlöttek a városba s kardcsapás nélkül birtokba vették. A káldi királyt még aznap éjszaka megölték s Babilonban a perzsák lettek az urak, - meséli maga Dániel (Daniel V 25-31). Ha ebben a hazaárulásban Dániel keze nem lett volna benn, akkor elképzelhetetlen, hogy Cyrus király ugyanezt az embert, a meghódított ország miniszterelnökét, életben hagyja, sőt meg hagyja régi tisztségében, de az sem, hogy a legsürgősebb dolga tengernyi izgalma közepette a Júdeából elhurcolt zsidók hazaszállítása lett volna

A zsidók hazaszállítását Dániel úgy állította be Cyrus király előtt, mint a perzsa világuralom megszerzésének első és legfontosabb lépését. Meg azok visszatelepítésével - mondta - a Jordán völgyén át vezető nagy stratégiai útvonal használata a perzsák számára biztosítva lesz és így zsidók segítségével nemcsak a Szíriába, Kánaánba és Föníciába, hanem az Egyiptomba való fegyveres behatolás is könnyűszerrel lesz megvalósítható. Amit tehát Dániel ajánlott a királynak, lényegileg nem néhány ezer zsidó elszállítására vonatkozott, hanem terv volt a magyar népek leigázására, országaik meghódítására s az egész Régi Kelet szemita uralom alá való visszahelyezésére.

E messzenéző tervvel kapcsolatban Dániel szent fogadással ígérte, hogy a zsidók, ha visszaszállítják őket a Jordán völgyébe, hűségesen fogják szolgálni urukat, a perzsa királyt, minden öncélú törekvés nélkül, nem úgy, mint Asszíria idejében tették. (62) De ragaszkodtak ahhoz, hogy a visszatérés és a nyugati bástyában való szolgálatukat írásba lefektessék, vagyis hogy a király kössön a visszatérőkkel szabályos szerződést, frigyet vagy paktumot. Dániel hátrahagyott írásában bevallja, hogy a régi Izrael bizony nem tartotta be az asszír királyokkal kötött szövetséget (itt már ő sem az Istennel, hanem az asszír királyokkal kötött szövetségről szól) és eltért az abban lefektetett irányelvektől. Elismeri, hogy az asszír királyok jogosan büntették meg Izrael népét az elhurcolással. A szerződésszegés azonban a régi Izrael bűne, a régibb zsidó nemzedéké, amiért ők, az új nemzedék nem tehetők felelőssé. Ő tehát a tiszták, a fiatalok nevében kér és könyörög a perzsa királynak - aki ő előtte is minden tekintetben az asszír királyok vérbeli folytatójaként jelenik meg - hogy fogadja el esdeklését, irgalmazzon az élőknek, vegye őket kegyeibe és kössön velük új szerződést. Meg is nyerte Cyrus tetszését, aki megtette a nagy elhatározást: felújítja az asszír királyok világuralmi törekvését, összegyűjti a szemitákat koronája alatt és rájuk támaszkodva meghódítja a Régi Kelet minden szabad országát. Cyrus, az új isten, ebben a látószögben maga is a legfontosabb lépésnek tekintette a nyugatra vezető nagy hadiút biztosítását s e cél elérésére a babiloni zsidók Jordán völgyébe való visszaszállítását jó megoldásnak találta. "Nagy súlyt helyezett arra, hogy a Palesztinán át haladó stratégiai útvonal olyan nép ellenőrzése alatt álljon, amelyet az ő érdekeihez hála fűz; ezért rendeletet adott ki a visszatérésre" - Kr. e. 538-ban. (63)

A ránk maradt híradások szerint a babilóniai zsidók közül mintegy 40,000-en jelentkeztek a Judeába való visszatérésre, ami az ország egykori lakosságának talán tíz százaléka lehetett. De még ekkora tömeg elszállítása sem történhetett meg máról holnapra. Az előkészítés hosszú időt vett igénybe, a visszaköltözés nem is egy ütemben zajlott le, hanem évek során, amint az egyes menetoszlopok elkészültek. Ezért a visszatérésre vonatkozó okmányok Cyrus nevén kívül Xerxesét (Kr. e. 486-465) is emlegetik. A visszatérés első okmányát, az ékjelekkel teleírt tekercset Hezékiel pap nevére állították ki és őt bízták meg a költözködés technikai lebonyolításával. Az ékjeleket hozó Hez-ék-jel a király üzenetét így tolmácsolta a visszatérőknek: "Új szívet adok nektek és új szellemet helyezek belétek . . . hogy kövessétek parancsaimat (!) és megtartsátok, gyakoroljátok törvényeimet (!) . . . és ti az én népem lesztek, én pedig a ti URATOK (!) (Hezékiel XXXVI 26-28; v.ö. 157m 22, a francia fordítást). Szinte szóról szóra ugyanazt a kijelentést látjuk itt, mint amit az asszír királyok tettek Ábrahámnak és utódainak. Nem volt tehát szó egy független Juda- királyság felállításáról, hanem csak egy előre tolt stratégiai támaszpontról, perzsa tartományról. Miután az engedély paktum megvolt, Hezékielnek népszerűsítenie kellett a visszatelepülés gondolatát - szívüggyé tenni a nyugati bástyában való nehéz szolgálatot. A népszerűsítés imaházakban történt, ahol addig csak az asszír király parancsaival szoktak foglalkozni, a Thóra (Ra-szó, király szava) olvasgatásával. Az új szükségletnek megfelelően a vallási gyülekezett most vezették be az időszerű események élőszóval való megtárgyalását, politikai szónoklást. A régi Jehova-házak ezzel átalakultak a SYNAGOG 'Szónokok' házává. (94)

Cyrus azt remélte, hogy a babilóniai zsidók valamennyien visszavándorolnak Júdeába - Júdát ezentúl Júdea néven emlegetik - és minden hamarosan lezajlik, úgyhogy ott nyugaton mintegy varázsütésre egy népes és erős katonai támaszpont áll majd a megálmodott világbirodalom rendelkezésére. Ez a reménység túlzottnak bizonyult, mert a Babilóniában élő zsidók jelentékeny része ekkor már beérkezett ember volt, jól jövedelmező állásokat töltött be a királyi udvarban, a tartományok kormányzásában és a gazdasági-társadalmi életben és nem mutatott különösebb buzgóságot arra, hogy kényelmes polgári életét felcserélje a Júdeában végzendő úttörő munkával (67m 4, 19). A polgárság, nemesség és papság nem is tért vissza, csak a szegényebb réteg, amelynek a megnyitott raktárak anyaga és a kézhez kapott pénz pillanatnyilag megkönnyebbülést okozott. Júdeába tehát nem a nemzet tért vissza, ahogy mondani szokás hanem csak egy csonk; a zsidók kulturális, gazdasági és politikai súlypontja továbbra is Perzsiában maradt. A ténylegesen visszatértek számát nem ismerjük, de nem voltak elegen ahhoz, hogy Júdea egész területét be tudták volna népesíteni. Tulajdonképpen csak Jeruzsálem városát és közvetlen környékét szállták meg, beékelődve az időközben odahúzódó arab és kánaáni lakosság közé. Az áttelepültek fizikai létét és fennmaradását jó ideig kizárólag a perzsáktól kapott támogatás biztosította. Létszámuk az arabokkal való keveredés után szaporodott fel annyira, hogy építhettek maguknak egy imaházat és újra felhúzhatták Jeruzsálem körül lerombolt falakat. Júdea tehát nem tölthette be azt a szerepet a perzsa világbirodalom kialakításában, amit elgondolói kilátásba helyeztek. De tény, hogy a szemita elemet a Jordán völgyébe sikeresen visszapalántálták.

Amikor az első menetoszlopok megérkeztek Jeruzsálembe és Ezra szájából megtudták az új szövetségben rájuk kirótt kötelezettségeket, "az egész nép sírva fakadt (da weinte alles Volk, das die Worte des Gesetzes hörte, 30m I 517) . A jelenet ezúttal is kísértetiesen hasonlított arra, ami akkor játszódott le, amikor az izraeliták az asszírokkal kötött ószövetség parancsait Mózes szájából meghallották. Panaszkodtak és sopánkodtak "Hiába való dolog az istent (perzsa királyt) szolgálni; és mi a hasznunk nekünk abból, hogy magunkra vettük ezt a megbízást" (Malachias III 14). A meglátás most is késő volt, a történteket ezúttal sem lehetett meg nem történtté tenni.

A visszaállított Júdea életében a Perzsa Birodalom bukása (Kr. e. 330) után változás állt be: a zsidók görög alattvalókká lettek, előbb az Egyiptomot uraló Ptolemaiosz- dinasztia alatt (Kr, e. 320-Kr. e. 198), azután a szíriai birodalmat kormányzó Seleucidák alatt. Azok bukása után független királysággá lett, de Kr. e. 63-ban római uralom alá került, vagyis mindig egy-egy nagyhatalom függvénye maradt. A sok uralomcserében a zsidók politikai magatartása kiforrt: mindig az uralomra került hatalomhoz felzárkózni, az új urat kiszolgálni és ennek fejében minél szélesebb körű kiváltságokat szerezni és minél nagyobb politikai befolyásra szert tenni. Így lettek előbb a hellenizmus, azután Róma odaadó hívei. (65)

A magyar népek szempontjából Júdea történetében az érdekel bennünket elsősorban, hogy mi lett a viszony a visszatért zsidók és a még ott található őslakosság között. E tekintetben tényként állapíthatjuk meg, hogy a júdabeliek amint szabad kezet kaptak azonnal az Asszíriában és Babilonban kialakított világhódító programjuk megvalósítására törekedtek, ami az őslakosság módszeres pusztítását jelentette. Ennek igazolására nem szükséges részletekbe bocsátkoznunk, hiszen nem a fájó sebek feltépése a célunk, hanem annak magyarázása, hová lettek a Régi Kelet magyar milliói, hogyan némult el ezen a tájon az ősi magyar szó. Elég tehát Heródes nevét említeni (Kr. e. 37-Kr. u. 4) , de különösen Janneusét (Kr, e. 104-78), aki vérbeli tömeggyilkosként viselkedett s aki bevezette a keresztre feszítést. Janneus parancsára ". . . bitófákat állítottak fel a királyi palota terasza előtt, hogy ő is gyönyörködhessék a látványban, amint háremével borozgatott. Elrendelte azt is, hogy a nyomorult áldozatok utolsó látomásaként azok szemei előtt mészárolják le feleségüket és gyermekeiket." A júdabeliek antiárja koefficiense hevesen működött és vérengzésüknek a rómaiak vetettek véget, akik Kr. e. 70-ben megostromolták Jeruzsálemet és a zsidó államot rövidesen beszüntették. (66) A zsidók ekkor szétoszoltak a Római Birodalom területén és a Régi Kelet egyéb országaiban, ahol mindenütt összeütközésbe kerültek az őslakossággal és üldözésben volt részük, mert ott is a főhatalom kisajátítására törekedtek s a helybelieket pusztították.

A perzsa állam szemitizálása és
a médák félreállítása

Tudományunk emberei még nem vizsgálták meg kellőképpen azt a tevékenységet sem, amelyet az izraeliták és júdabeliek leszármazói Perzsia kormányzásában és közigazgatásában a szemitizálás érdekében kifejtettek. A szereplő személyek között a legkiválóbb kétségtelenül a júdabeli Dániel volt, aki öregkora végéig mindig az élvonalban küzdött. Szinte azt mondhatjuk, ő volt a Perzsa Birodalom egyetlen igazi és nagy államférfia, a birodalom célkitűzéseinek megfogalmazója, de egyúttal fajához hű, öntudatos zsidó, fajtestvéreinek csodálatos védőügyvédje.

Dániel mellett azonban Júdából származó más személyek is szerephez jutottak. A babiloni fogság ugyanis, vagy más szóval a deportált zsidók élete Babilonban, távolról sem jelentett szétszóródást vagy elkallódást, sem társadalmi vagy gazdasági lesüllyedést. Ellenkezőleg, "a fogság tűrhető volt" (173m Exilium alatt), sőt az újabb szaktudósok szerint a deportáltak "normális életviszonyok" között éltek (109m 119; 206m 292 sk). Annyira normálisan, hogy szolgákat és szolgáló lányokat is tarthattak maguknak és fiaikat állami költségen magas tanintézetekben képezték ki és tanulmányaik befejeztével a kormányzatban és közigazgatásban biztosítottak nekik elhelyezkedést. A babiloni káldi király meghagyta a zsidóknak az ő külön vallási szervezetüket is és megengedte, hogy mint külön nép éljenek országában. Tulajdonképpen a fogság adta meg a zsidóknak az alkalmat és lehetőséget arra, hogy az asszírok által rójuk kényszerített szellemiségtől megszabaduljanak és lerakhassák az önálló gondolkodás alapjait, kialakítsák saját külön népi és történeti tudatukat, politikai céli rendszerüket, egyszóval a júdaizmust, ami már nem jahveizmus (asszír szolgálat) volt. Végeredményben tehát bármennyire furcsán hangzik, a igazság az, hogy a zsidó nép a babiloni úgynevezett fogságnak köszönheti kialakulását és fennmaradását. Amikor tehát a Perzsa Birodalom megalakult, a zsidóknak már kész programjuk volt, művelt vezetőrétegük és egyedül ők tudták, hogy mit akarnak: az államhatalom kézrekerítését és az egész birodalom judaizálását.

A perzsa korban nagy szerepet játszott júdabeliek közül kimagaslott még Ezra pap, aki Artaxerxes király alatt érvényesítette hatalmas befolyását. Tőle származik a Biblia arámi nyelven írt három cikkének egyike - a másik kettő szerzője Dániel, illetve a deportálás elől Egyiptomba menekült Jeremiás - kinek nevében kétségtelenül írástudása tükröződik a magyar 'Az író' kifejezés. Mások is így emlegetik őt: "Ezra, the Scribe'' (109m 123). Judabeli értelmiségi ember volt Ezékiel, szintén pap és udvari írnok, aki Cyrus munkatársa volt már lázadása idején is és ő hozta el a királytól a zsidók visszatérésére vonatkozó ékjelekkel írt királyi rendeletet. Jól ismert személyiség volt Nehemiás, aki a susai királyi udvar Artaxerxes főpohárnoka lett és Mardikai, a Benjamin törzs "maradéka"a nagy intrikus, aki viszont Xerxes király főudvarmestere lett. Kimagaslott még Zakariás, Dárius király utazó ügynöke, a 'Szekér Jós', aki a perzsa BRANCH-okat, azaz 'Parancsokat' szokta futár minőségben Judeába közvetíteni (67)

A zsidók tüneményes térfoglalását a perzsa királyi udvarban a médák veszélyes dolognak tartották (akárcsak az egyiptomi magyarok a zsidók térfoglalását Egyiptomban IV. Aménapa idején) és annak Dániel félre állításával igyekeztek gátat vetni. A kormányzótanács elnökének azonban mikor már oly hatalmas volt befolyása, hogy a megbuktatására irányuló kísérletet véres erőszakkal letörhette: ellenfeleit és azok gyermekeit és nejét oroszlánok elé dobatta, vagyis asszír módra a magurakat (magyarokat) magurakkal (oroszlánokkal) tépette szét (Dániel VI 24). Ezután a zsidó elemeknek a királyi udvarban való további térnyerése simán haladt előre és vele párhuzamosan folyt az árja médák kiszorítása és félreállítása. Következett az átütő siker: Marlikai alkirályi kinevezése és Ester zsidólánynak a király feleségévé tétele. Miután a királyi udvarban a judabeliek ekként a politikai főhatalomnak és a király érzelmeinek is urává lettek, Haman méda nagyvezér kísérlete, hogy a birodalomban az árja népek befolyását megtartsa, nem sikerült. Tőrbe csalták és nagyszámú hívével együtt megölték (Ester VIII 11). Egyidejűleg a tartományok élére mindenütt SAT-RA-PA-kat, 'Zsidó úrfőket', azaz zsidó királyi biztosokat állítottak. A királyi udvar és tartományok vezetésének átvétele után megindult az ország népességének zsidó hitre térítése és Perzsia zsidó országgá való átalakítása (67m 25-38; 105m 63).

A médák belátták, hogy alkotmányos úton eredményt nem érhetnek el, elkeseredésükben még egy utolsó erőfeszítést tettek a fejük felett összecsapó hullámok elhárítására. Gaumata mágus főpap és társa, a főtizedes Pa-Tizethes, a királyi háztartás felügyelője elhatározták, hogy államcsínyt követnek el. Mialatt II. Kambyses perzsa király (Kr. e. 528- 522) Egyiptomba vezetett hadjáratot és tanácsosaival, testőreivel és seregei java részével távol volt Perzsiától, otthon Gaumata mágus papot királlyá kenték fel (Kr. e. 522) és a médák átvették az ország vezetését. A megmozdulás kiterjedt az egész birodalomra, de kezdeti sikerei után elbukott. A perzsa király a távoli hadjáratban életét vesztette, de az otthon maradt perzsa főemberek Gaumata méda királyt megölték és maguk közül Dáriust tették meg királynak. A mellékszereplőkről nincs tudomásunk, de ami ezután következett, nem hagy kétséget kilétükről: kilenc méda fejedelmet kivégeztek, az elérhető összes mágus papokat lemészárolták és a médákat az államvezetésből örökre kizárták. Közülük többé senki sem lehetett se tartományfőnök, se generális, se tizedszedő. Megszüntették a méd önkormányzatot is és bevezették a terrorral alátámasztott összpontosítást. A médákat szolganéppé tették, helyüket minden fontos poszton a zsidók foglalták el, úgyhogy az országot ettől kezdve teljesen ők kormányozták. A régi Asszíria szelleme a belpolitikában teljes győzelmet aratott.

E társadalmi és politikai forradalom után következett az új rend szellemi bekeretezése és megszilárdítása: az elért helyzetet Isten rendelésének jelentették ki, a szentség misztikumával övezték, amit megváltoztatni akarni bűn és vétek, Isten ellen való lázadás. Ezt a szellemi bekeretezést két ütemben hajtották végre. Előbb lerombolták a méda világból még itt maradt vallást, azután hivatalossá tették Jáhve tiszteletét. A nagyközönség számára nyomatott Bibliákból ki szokták hagyni Dániel könyvének XIII, és XIV. fejezetét, ami az első ütem egyik legjellemzőbb dokumentuma. A méda templomokban felállított istenszobrok elé a hívek naponta számos bárányt és sok más ennivalót meg bort szoktak elhelyezni abban a hitben, hogy az Isten a szoborban lakik, ahonnan éjszaka folyamán kilép és a táplálékot magához veszi. Dániel a király előtt kétségbe vonta az Isten szoborban való lakozását és állította, hogy az ennivalókat sem ő fogyasztja el. A felbőszült király Dániel fejét akarta venni ezért a szentségtörésért, hacsak be nem bizonyítja igazát. Erre Dániel este titokban hamut hintett az ételekkel megrakott oltár köré. Reggel a király személyesen láthatta a lábnyomokat és Dániel megmutatta a lyukat is, amelyen az éjszaka folyamán a papok népes családjukkal együtt behatoltak a zárt templomba és az ennivalókat az Isten helyett elfogyasztották. Erre a király a "csaló" papokat kivégeztette (158m Daniel). Miután Dániel ekként kompromittálta a mágusokat, könnyen kieszközölte Dáriustól, hogy az ő istenét tiszteljék országszerte (Daniel VI 26). Ez pedig a Jáhve- kultusz bevezetését, a zsidó vallás államvallássá tételét jelentette. Dáriusz a zsidók e második nagy lekötelezettje, felvette trónnevébe a Jáhve részleget és így lett belőle DAR-YAVA-US.sa Az előadottak ismeretében nyilván helytelen az az általánosítás, mintha a Perzsa Birodalom árja ország lett volna. Inkább azt kell mondanunk, hogy a Birodalom a médák félreállítása után szemita vezetésű országgá lett, amelyben a magyar nyelvű árja népelemek állománya és szerepe egyre inkább csökkent, amíg teljesen háttérbe nem szorult.

A szemiták másodszor is uralják az egész Régi Keletet

A perzsa Birodalom kialakulásának főbb állomásai ezek: Kr. e. 559, hatalomátvétel Médiában; 546, Lídia meghódítása; 538, Babilon birtokbavétele; 525, Egyiptom leigázása. Ugyanezek az esztendők egyúttal a magyar nyelvű népek politikai félreállításának és népi állományuk csökkentésének szomorú jelzőtáblái. A perzsák ugyanis, akárcsak asszír elődeik, minden emberi képzeletet felülmúló mészárlásokat végeztek a meghódított területeken, amiket a kézikönyvek is elég bőségesen nyilvántartanak. Mi megelégszünk egy-két filmkocka bemutatásával.

Amikor Babilon kísérletet tett szabadságának visszaszerzésére, Dárius perzsa király a várost lerohanta és háromezer polgárt azonnal kivégeztetett, a kirótt örökös babiloni adóba pedig belefoglalta azt a kötelezettséget, hogy azok évente ötszáz fiatalemberüket kiheréljék és azokat a király háremének őrzésére és egyéb alantas szolgálatokra a perzsa udvarba beszállítsák. Ugyanez a Dárius a Régi Keletről már elvándorolt árja népek pusztítását is programjába iktatta. Utánuk ment Európába és ez alkalommal végigdúlta Thráciát és Makedóniát, azután átkelt s Dunán és a kelet-európai szkítákon akart vércsapolást végezni. Kr. e. 512-ben történt ez, jellemző módon az asszírok bukásának századik évfordulóján, akiket tudvalevőleg méda-szkíta seregek buktattak meg. A perzsa király az Égei-tenger szigeteinek lakóit is halálra kereste, mert akkoriban azokon a szigeteken már rengeteg őshazai magyar tartózkodott, A perzsák megfenyegették a szigetlakókat. ha nem hódolnak meg egyszerű felszólításra, hanem fegyverrel kell őket legyőzni, a fiatalembereket mind kiherélik (ez a perzsa specialitás), a lányokat pedig elküldik a királynak ajándékba. Herodatos, aki ezeket jelenti, hozzáteszi, hogy a fenyegetéseket a perzsák be is váltották, mert valahányszor egy sziget a hatalmukba esett, pribékjeik ezrével vonalba álltak és egymás kezét megfogva a szigetet parttól partig végig fésülték és a lakosságot búvóhelyükről is kiemelték. (94m II 60, 67 sk) A leggyakoribb perzsa kivégzési módok ezek voltak: karóba húzás , elégetés, keresztre feszítés, agyonkövezés testi csonkítás megvakítás és elevenen eltemetés. Amikor II. Kambyses király Kr. e. 525- ben Egyiptomot meghódította, minden hadifoglyot kivégeztetett, Egyiptom isteneit a porba taposta, a királysírokból kihordatta a múmiákat és azokat is megbecstelenítette. Apis isten szobrát saját kezűleg szúrta át kardjával és az országot perzsa tartománnyá, tette. Egyiptom népe Kr. e. 405-ben fellázadt és visszavette függetlenségét, de 345-ben III. Artaxerxes helyreállította a perzsa uralmat és az ország perzsa tartomány maradt a birodalom felbomlásáig, Kr. e. 330-ig. A nyugati országok meghódításával az árják országlása az egész Régi Keleten megszűnt és ez a táj másodszor is szemita fennhatóság alá került.

A perzsák eldurvulására jellemző, hogy királyaik a gyilkolást családi perpatvaraik eligazítására is igénybe vették. Kambysea teherben lévő nőtestvérét öklével úgy hasba bokszolta, hogy a szerencsétlen asszony szörnyethalt. Roxane nevű feleségét megölte, Prezaspes nevű fiát nyilával halálra sebezte. Környezetéből tizenkét előkelő perzsát elevenen eltemettetett. Őmaga epileptikus betegségben szenvedett és dühöngő őrültként halt meg. I. Xerxes királyt ágyában meggyilkolták. A király gyilkosát Artaxerxes ölette meg. II. Artaxerxest féltestvére küldte a másvilágra, féltestvérét meg III. Dárius. Ugyanez a III. Dárius feleségét baltával szétaprította, anyját, fiú- és lánytestvéreit elevenen eltemettette. III. Artaxerxes megölte fiát, egy másik fia meg őt akarta megölni és amikor erről hírt kapott, szívrohamban összeesett és meghalt. A gyilkolni szándékozó fiút viszont egy generális szúrta le. "Így a nagy Perzsa Birodalom belefulladt a gyilkosságok, mészárlások, kegyetlenkedések könny- és véráradatába" (120m 105 sk, 109 sk). Ide jutott az eszét vesztett ország, úgyhogy amikor a makedóniai Alexander Kr. e. 330-ban Perzsiában megjelent, a birodalom kártyavárként összeomlott. (69)

bt_mno2_22

A szemita népesség a Perzsa Birodalom és Júdea összeomlása után szétszóródott a világban. A Régi Keleten maradt töredékeik az asszír-perzsa időkben beléjük oltott elképzelések rabjai maradtak és a legtöbb helyen gépszerűen az államhatalom kézrekerítésére, a trón elfoglalására törekedtek Amikor aztán ezt a célt elérték, hozzáláttak a más vallású népek pusztításához. Emiatt a szemita kisebbséget a lakosság általában mindenütt "idegen testnek" (alien body, 216m 358 sk) érezte saját testében, és zsidógyűlölet kíséretében igyekezett magából eltávolítani. Szíriában e gyűlöletnek egyszer 50,000 zsidó esett áldozatul. Nagy zsidóüldözések voltak Alexandriában is és egy ízben Babilon is kiűzte városából az összes zsidókat. Dél-Arábiában, ahol a Saba királyságban egy zsidó dinasztia került a trónra és hatalmát a keresztények üldözésére használta fel, a királynőt az akkor már kereszténnyé lett Etiópia katonái ölték meg. Yemenben a zsidók a 4.-5. század fordulóján olyan nagy befolyásra tettek szert, hogy a királyt átkényszerítették saját vallásukra. S amikor ugyanott 517-ben egy Yusuf Asar nevű szemita került uralomra, hozzálátott az árják pusztításához: rőzsével megrakott árkokba szóratta őket s azután alágyújtatott. Az eljáráson az erkölcseire nem nagyon kényes bizánci udvar is felháborodott és az axumi királyt kérte fel, hogy a vérengzésnek véget vessen; ezt a szemita királyt is megölték (52m I 46 sk) . Az axumi trónon negyven éven át egy Semian nevű asszony uralkodott, a nép száján ő volt A-SATO, s uralkodása alatt a megelőző dinasztia tagjait kiirtatta (52m II 6). A Parthi Birodalomban a zavart egy AR-SINAI és A-NILAI nevű szemita testvérpár okozta. Amikor az arabok az Új Perzsa Birodalmat megdöntötték, a zsidók jelentős része átment Kazáriába, az uralkodót ott is zsidó hitre térítették s azután az ország egész lakosságát szemitizálták. Szomorú fejezete ez az ókori magyar történetnek, amelynek rúgóit mai ésszel nehéz világosan felfogni.

Jegyzet az ó-perzsa nyelvről

Perzsa tudósok szerint (3m 174-198) az ő nyelvük legősibb formája, az úgynevezett ó-perzsa nyelv ragozott nyelv volt. Kétségtelenül a médákra történik itt utalás, akik között a perzsák hosszú ideig éltek s akik: nyelvét ők elsajátították. Ez a méda nyelvi hatás I. Dárius király (Kr. e. 522-486) idejében szűnt meg, a médák általános félreállításakor, amikor az ő helyükbe és szerepükbe a szemiták kerültek. Ettől a fordulattól kezdve a perzsa nyelv szemita befolyás alatt fejlődött tovább. A folyamatot a nyelvészek így képzelik el: a régi méda (magyar) szavak végéről fokozatosan lekoptak a ragok és képzők, nem érvényesült többé a hangrend és hangilleszkedés szabálya és a hanganyagban erős lágyulás állt be. Ezzel egyidőben a lekopott és elhagyott ragok és képzők helyett viszonyszók jöttek használatba s e folyamat végállomásán létrejött a mai analitikus perzsa nyelv.

A méda- perzsa együttélés utolsó szakaszából, Dárius király korából; van egy híres nyelvemlék, a behisztáni felirat, amely jól tükrözi az ó-perzsa nyelv akkori állapotát. A felirat elmondja Dárius palotája építésének történetét és feljegyzést tartalmaz az építőanyagok földrajzi eredetéről. Az ékírással készített szöveg 37.-40. sorait szokták bemutatni mint a legjobban elolvasott és megértett részletet (3m 179 sk). E sorok ábécés átírását a perzsa nyelvészek így adják: KASAKA HYA KAPAU-á TAKA. UTA SINKABRUS. HYA IDA KRTA, HAUV HACA SAGUDA ABARIY. KASAKA HYA AXSAINA, HAUV HACA HUVARAZMIYA ABARIY, HYA, IDA KRTA. E mondatok nem szószerinti, hanem körülbelüli értelmét így állapították meg: "A kék kristálykövet és a vöröset; amelyet itt munkáltak meg, Szogdiánából hozták. A sötétkék kristálykövet, melyet itt munkáltak meg, Korazmiából hozták." Az írást böngésző tudósok elmondják, hogy nem volt könnyű dolog e két mondatot kisikeríteni és értelmét felfogni. A szövegben ugyanis sok az olyan szó, amit a perzsa nyelvészek már nem ismernek. Egyik ilyen a mondatban fontos helyen álló KRTA, amely jelenthet kardot, lehet megmunkálta, készítette, vagy talán egészen más valami, de aminek helyes értelmezésén múlik végeredményben a négy sor értelme.

A perzsa nyelvészek nem gondoltak arra, hogy az ó-perzsa időkből eredő szövegeik olvasásához a magyar nyelvet kellene segítségül hívni, pedig a jelen esetben éppen az IDA KRTA kifejezés megvilágítására is használhatták volna, ami nyilván "oda került". Ez a magyar kifejezés logikailag jól beleillik a mondatba, a szórend tekintetében is megfelelő helyen áll és hangtanilag is egyezik a kiírt mássalhangzókkal. Ha figyelembe vesszük a lágyulást (K/H; P/B), meg hogy az átírást angolok számára készítették, a behisztáni felirat idézett négy sorát magyar helyesírással a következőképpen adhatjuk: 'Házak kői kapottak. Utu (Napisten) színű kő piros. Kője oda került, ahova hoz(t)ák Saguda (Sogdiana) e(m)berei. Házak kői égszínű(ek), ahova hoz(t)ák Korazmia e(m)berei, kője oda került' Ez az olvasás követi az ékjelek betűszerinti jelentését és jól érzékelteti az akkori nyelvállapotot: romló hangtani formában, gyengülő nyelvtani szerkezetben, de még mindig magyarul mondja a mesét. Pár évtizeddel e behisztáni felirat után adta ki Xerxes király vallási reformjáról szóló rendeletét, amelynek szövege szintén fennmaradt. Abban azonban már nyelvészeti érzékkel is csak itt-ott deríthető ki egy-egy magyar mozzanat, de már nem ismerünk rá nyelvünkre. A perzsa nyelv megszületett.

Magyarok, kusok és szemiták a keleti
történet utolsó felvonásában

Makedóniai Alexandert a nyugati történetírók a "nagy" jelzővel tüntették ki, amiért maroknyi seregével végiggázolt a Régi Keleten és romba döntötte a Perzsa Birodalmat. Ehhez a művelethez azonban akkoriban már nem kellett katonai lángész, hiszen a perzsák hatalma éppen összedőlőben volt. A birodalomnak adott kegyelemdöfés a magyar népek szempontjából mégis kedvező fordulatot hozott, mert széttörte az őket lenyűgözve tartó politikai kereteket és felszabadította a nemzeti erőket. A Nagy Sándor örökségét átvevő görög generálisok és a belőlük alakult dinasztiák ugyanis, hogy fenn tudják tartani magukat, támogatniuk kellett az őslakosság törekvéseit. Az így elért helyzet azonban mégsem volt kielégítő, hiszen a görög uralkodók mind a három régi-keleti emberfajtát, a magyart, kus és szemitát egyformán megfosztották az államvezetéstől és országukat görög közigazgatási személyzettel, görög katonasággal és görög telepesekkel árasztották el. Az őslakosság új célkitűzése ezért mindenütt a görög iga lerázása lett és a nemzeti szabadságok helyreállítása. A görögök gyámkodása alól legkorábban a Kaspi- tó délkeleti partján lakó Parthiak tudtak felszabadulni, akik függetlenségük visszavétele után hatalmas birodalmat alakítottak. Velük az óhazai magyar elem még egyszer vezető helyzetbe jutott s a Régi Kelet keleti felében ötszáz évig ápolhatta hagyományait (Kr, e. 250-A.D. 226). Azután a birodalom vezetése szemiták kezébe került, akik Új Perzsa Birodalom néven az arab hódításig (A.D. 651) uralták ugyanazt a tájat. Az Új Perzsa Birodalom idején a magyar ajkú népesség az országból fokozatosan kiszorult és átvándorolt a Kaukázus vidékére.

A Régi Kelet nyugati felében a legfontosabb tájon, Egyiptomban a Ptolemaios- dinasztia uralma következett. E dinasztia idején a városok lakossága fokozatosan göröggé változott, bár az uralkodók megtartották a régi fáraók külsőségeit és alkalomadtán a helybeli isteneknek is bemutatták hódolatukat. Látjuk ezt például II. Philadelphus esetében, aki a Nílus I. kőtorlaszánál lakó Setét istenanyánál is tett tisztelgő látogatást. Az eseményről készült okmány (Okmánytár 79; 193m VII 206) ezt a jelenetet ábrázolja magyar szöveg kíséretében. Az oszlopokba írt írásjelek elmondják (jobbról a második oszlop), hogy Se-Té-T eN-Ne-Ka Kus Nu-NEK NEBE, 'Setét ennek a kus nőnek neve'; az utolsó oszlop: ES-Ta-SZo-NBA AMEN OR-Kos-ON "szerelmes", 'Est asszonyba Amén örökösen szerelmes.' A képen a király egy kosfejben végződő edényben ajánlja fel áldozatát s az istennő előtt lévő írásjelek erre vonatkozólag mondják: AD eN-Ne-K Su-T-A-A-N UR E-Pé-T-TET, 'Ad ennek Szudán ura ebédet.' A görög dinasztiából származó királyok trónnévül is egyiptomi neveket használnak. Ptolemaios egyik kartusát (Okm. 77) így olvassuk Pa-To Ro-MA-I S-ELET, eS-T-Ta (SET-eT-TA), Pi-T-H-AN-I LTR, 'Bátor római cseléd, Setéthoni és Vízhoni úr.' A magyar nyeIv egyiptomi emlékei azonban egyre ritkulnak s már jóval az arab hódítás (A.D. 640) előtt megszűnnek. Szíria és Mezopotámia 636-649 között került az arabok birtokába.

A szemitákkal való őshazai küzdelmeink mérlege

Ez a mérleg a magyar népek szempontjából csakis veszteséget mutat. A szemitákkal való fegyveres küzdelmek kora Kr. e. 1500 táján kezdődött s egyre nagyobb méreteket öltve A.D. 650 táján fejeződött be. Ebben a több mint kétezer éves küzdelemben az asszír (Kr. e. 1200-Kr. e. 612) és a perzsa idők (Kr. e. 550-Kr. e. 330) nyolcszáz esztendeje jelzi a legkegyetlenebb korszakot, a magyar ajkú népek legnagyobb szenvedésének idejét.

Mivel a két fél - a földműves árják és a nomád szemiták - között a küzdelem látszólag a termőföldek birtokáért folyt, amelyeket a nomádok igyekeztek a földművesektől elhódítani, több szakember abban jelöli meg a keleti történet mondott kétezer évének értelmét és vezérfonalát, hogy ott egy nagyszabású gazdasági küzdelem zajlott. Kétségtelenül igazuk van a materialista felfogású histórikusoknak, amikor a keleti történelem gazdasági vetületére nyomatékkal rámutatnak. De ez a magyarázat egyoldalú, téves és semmiképpen sem kielégítő, mert eltereli a figyelmet a lényegről. A történelem ugyanis nem a föld története egymagában, hanem főleg és elsősorban a rajta élő embereké, népeké és nemzeteké.

Mi, akik a történetet népi vonatkozásaiban fogjuk fel, úgy látjuk, hogy a földműves életformájú népek árja fajú magyar népek voltak, a nomád életformájúak pedig szemita fajú asszírok és zsidók. Így hát a kétezer éves küzdelem értelme tulajdonképpen e két emberfajtának - árjának és szemitának - a küzdelme, amelyben a szemita állandóan támadó, az árja állandóan a védekező fél. Mivel a szemita katonailag erősebbnek bizonyult, vérengzőnek és kegyetlennek, a küzdelem az árják bukásával végződött. Ennek során elpusztult az őshazai magyar népek politikai szervezete Assúrban, Babilóniában, Hétországban, Kánaánban, Főniciában, Egyiptomban és utóbb Médiában és Parthiában is. A legsúlyosabb következmény pedig az lett, hogy a magyar népek népi állománya hihetetlenül nagy méretű veszteséget szenvedett s az életben maradottaknak oda kellett hagyniok hazájukat.

A keleti magyar népek katasztrófája a legnagyobb katasztófa, amely valaha is lejátszódott a világ történetében!

Vége a második kötetnek


Lábjegyzetek

____________________

1) A szemiták saját hagyományaik szerint is "kelet felől jőve" érték el Mezopotámia határait, a Szín istennő (Hold) országát. And it came to pass, as they journeyed FROM THE EAST, that they found a plain in the land of Shinar; and they dwellet there, Genezis XI 1-2. Régen azt hitték, hogy a szemiták őshazája az Arábi- sivatag volt és onnan áradtak volna szét az Eufrátesz és Tigris tájaira a Kr. e. II. évezred folyamán, vagy talán még ennél is korábban. Tekintve, hogy az Arábi- sivatag már a Kr. e. III. év ezredben kiszáradt és nem volt alkalmas emberi élet fenntartására, ezt a sivatagot ma már nem tekintik a szemiták őshazájának: To consider the Syro-Arabian desert as the centre of diffusion of the Semites is out of question, 220m 125. A szemiták földrajzi kiindulópontját most Nagy- Ázsia belsejében képzelik el, mint a turkokét általában. Thus, the Semites clearly were not Arabian in origin but came from western Turkestan, Central Asia, 204m 145.

2) Zsidó kutatók szerint: The anthropotogical findings indicate that the Jews are a very mixed and vers variable both in their ancestry and in physical characters. 109m 8. They were a conglomerate of many different stocks, 221m 187.

3) A statisztikai táblákat közli 109m 17. Ugyanez a munka bemutatja a leggyakoribb mai zsidó arcéleket is.

4) Egyes szerzők kétségbe vonják, hogy a sötét típus már az ókorban is uralkodó zsidó típus lett volna. Szerintük a feketeség csak a kelet-európai zsidóságnak jellemvonása, ami a kazárokkal (kusokkal) való bensőséges, keveredés következménye s jelen időszámítás 8- 12. századában állt volna elő a Kaspi- tó és Fekete-tenger közti pusztaságokon: The typical short, squat, dark, phlegmatic so-called Jew of Eastern Europe descended from Khazar (Turko-Ugrian) and not Hebraic ancestry, 204m 157) A kutatók többsége azonban a kazárokkal való keveredésnek csak azt tulajdonítja, hogy fokozta a kelet-európai zsidóság kezdettől fogva meglévő fekete hányadosát. Álláspontjukat azzal is erősítik, hogy Etiópia fekete bőrű zsidói magukat Ábrahám, Izsák és Jákob közvetlen leszármazóinak tartják, nem pedig zsidó hitre tért négereknek: The Toronto Jewish Press, 1969 november 14 és The Canadian Jewish News. 1970 június 19.

5) A bejövő nomádok alacsony kultúrfokát minden szemita ágban megállapították: The Aramaeans, wheather merchants, peasants, shepherds, soldiers or bandits, were originally uncouth bedouins and contributed nothing to the civilization of the Near East, 220m 227. As for the Sutaeans, numericalIy perhaps the most important, they appear as inveterate handits who attacked caravans, raided tows and ravaged estire districts and against whom the use of force was almost always necessary, 220m 161. A héber vagy habiro törzsek: in Babylonia they also were known as the Sa-Gas, which had the hapless meanin of "robbers". 204m 147. 221m 7-9. A Sa- Gas pontosan annyi mint 'A Gaz (ember)' aki nem sokat ér, akárcsak a gazból álló legelő. In the Amarna texts the Habiro frequently appear as raiders and rebels, akiket az asszír király igyekezett összegyűjteni és a maga céljaira felhasználni, 109m 85 sk és 40m 76. Az asszírok nyerseségéről és műveletlenségéről egy egész külön irodalom létezik, amelyből alkalomadtán majd többször idézünk. Minden kultúrát, amit a bejövők később birtokoltak, az őslakosságtól kaptak: The lator culture of Semitic Babytonia and Assyria is based almost entirely upon foundations set by non-Semitic people, the Sumerians, 87m 171.

6) Az egyiptomi írásrendszerben az ujj rajza a szavak összecsengése alapján az "újdonság, új" fogalom megjelölésére szolgált (olv. 25m 85). Az újszülött gyermeket pl. Horust, úgy szokták ábrázolni amint egyik ujját a szájában tartja, 22m 73.

7) A kifejezés írásjeleit 199m A-33 alatt találjuk, az olvasás tőlünk. Az új hazát kereső, vándorló nép vezetőjét többször nevezik Menőnek s belőle rendszerint dinasztia-alapító király lett. Ilyen volt az egyiptomi Ménes a théba dinasztia őse, a Kréta szigetére vándorolt őshazaiak vezetője Minos és Ilyen nevet viselt a perzsák vándorlását vezető és dinasztiát alapító Acha-Ménes is.

8) A mai Szemita-nevet a Göttingában tanító August-Ludwig Schlözer német professzor hozta forgalomba 1781-ben, hogy ezen a módon közös névvel nevezhesse meg a bibliai Shem ősatyától eredő Assúri, Héber, Arámi és más névrészek nyelvi rokonságát. A névhasználat körül élénk vita folyt. olv. 220m 124 sk; 204m 143 sk: 215m 118 sk és 262m 84. Mi ebben a munkában a szemita nevet történeti értelmében használjuk, homokföldön élő nomádok megjelölésére.

9) Figyelemre méltó dolog, hogy a zsidó szakemberek. akik magyarul nem tudnak és népnevüket ebből a nyelvből nem tudják más beméréssel mégis sejtik, hogy a Suti néven szereplő ókori nomádok azonosak a zsidókkal, 218m 38.

10) Both clans and tribes (a zsidóknál) and Hebrew were designated by names of some ancestor from whom they clalmed to be descended. . . such as Gad. "good fortune" or the totems of the hyena and the dog, in Arabic and Hebrew "Simeon" and "Caleb".Gad. Simeon and Caleb were severaily the ancestors of the families who renged themselves under their respective names. 129m VI 254. - Az Arab név az Eb-Er elemek fordított sorrendben való összerakása: Úr-Eb Ők is egy állatot tekintettek nemzetségi szimbólumuknak és népősüknek s azt egyszerűen ALLAT. 'ÁLLAT' néven nevezték. 220m 352. Az európai Magyarországon az ismert legrégibb zsidó családnév talán nem ok nélkül volt Farkas (173m 549), olyan állat amely a turki népek totemjel közé tartozott.

11) A Maúri-nevet vizsgáló nem-magyar tudósok is észrevették, hogy ezt a nevet az, anyaországból elvándorolt csoportok másutt is alkalmazták s az szerepel nemcsak Marokkó nevében, hanem a franciarországi Morbihan és az Angliai Morland (182m 216 sk.) Ehhez hozzátehetjük, hogy Cézár idejében az egész Breton félsziget (Bretagne) neve is Armorica ( Móri kő) volt.

12) A maúrik Európába vándorolt részei a Napisten tiszteletére ott is mindenfelé kerek alakú templomokat és tornyokat építettek. Ezeket a "kerek egyházakat" a keresztények utóbb elkobozták és saját imaházukként használták. A környező népesség azonban az épületet új szerepében is régi nevén nevezte 'Kereknek'. Így lett a germán és brit világban a keresztény imaház neve Kerke, Kirke majd Kirche és Church. A magyarból eredő indo-európai szavak jegyzékére ezt a szót is felvehetjük. Egyébként a templom építészeti formájának egészen a legutóbbi időkig az ősi pogány torony volt a fő ismertető jele, elengedhetetlen kelléke, a felkelő Napisten felé fordított szentéllyel együtt. Mindez a régi magyar népek vallási képzetéből került a kereszténységbe, ahol azonban elvesztette értelmét és rituális kellékké lett.

13) A széken ülő dámát Elámban Is DIMESHnek nevezték, Illetőleg így írják át nevét ábécésen az angol szakemberek (129m IV 50). A mezopotámiai Úr város védő istene is a Hold Istennő volt. ezért ezt a várost egyházi vonatkozásban ' Dáma Szín városának' nevezték (I. k. Okmánytárában a 25. tábla) . A Hold Istennő neve 'Dama sec' (Dámaszék) alakban az erdélyi emlékanyagban is fennmaradt. Ezek szerint a Dáma szó nem lehet a latin Domine származéka, hanem szintén ősmagyar szó, amely a latin nyelv létezését évezredekkel megelőzi. Inkább azt kell mondanunk, hogy a latin Domine eredt az ősmagyarból. A Boldog Arábiában alakult maúri gyarmatokon, Katabán királyság fővárosában. Timában, a régészek egy olyan istenszobrot találtak, amely telt Idomú nőt ábrázol és széken ül. A dáma nevét a szobor hátára írták s azt a nem-magyar tudósok BARÁT, azaz 'Barát' alakban olvassák (52m I 58; 105m 83).

14) Egy ilyen kilátásos házat csodált meg nyugati hadjárata alkalmával Sennacherib, Assiria szemita királya és hazatérve, ugyanilyen házat csináltatott magának: Iike a palace of the Khatti-land which is called in the tongue of the Muru (or Amarites, section of Hittites). KHILAANI. 182m 69

15) Amorites. Commonly known as Babylonians because their capital was the city of Babylon, took over Sumerian culture and civilization lock. stock. and barrel, - írja 115m 288. Az idézet záradékát (except for the language) nem tartjuk elfogadhatónak.

16) The inhabitants of peninsular Arabia (or Arábia proper) until the l0th century B.C. were wholly Aryans, 204m 146. Államaikat a perzsák pusztították el A.D. 575-. ben; az arabok 630- ban az elhagyott földeket kardcsapás nélkül vehették birtokba. A Boldog Arábiába vándorolt magyar nyelvű lakosság sorsával ebben a kötetben nem foglalkozunk.

17) A nyugatra húzódásban a föniceiek vezettek, akik legszívesebben az észak-afrikai tengerparti sávban állapodtak meg. Legnagyobb csoportosulásuk Karthágóban alakult ki, amely város a telepesek első lakónegyedéről, az elkerített hegyről: Kert-Hegy kapta magyar nevét. Karthágó Kr. e. 800-tól kezdve rohamosan növekedett s egy nagy ország szellemi és gazdasági központja lett (235m). Az Afrikába áttelepült maúrik (mórok) leszármazói máig megtartották külön népiségüket. Összlétszámuk hét millió magukat Amazigheknek nevezik a korábbi A-már-i-k nevük lágyított formájával. Az idegenek Berbereknek hívják őket, de e név magyarázatát nem tudják. Az afrikai mauriknak jelenleg nincs külön államuk; arab alattvalók s szerencsétlenségüket a franciáknak köszönhetik. Marokkó mai népességének 45 százaléka, Algíré 35 százalékban hiteles mór azaz maúri. A legtöbb mór az Atlasz-hegységben lakik.

A római uralom idején az afrikai mórok közül sokan átkerültek Európába s ott mint, rómaiak nevelői és tanítómesterei kimagasló állásokban szerepeltek. Afrikai maúri eredetű volt Septimus Severus római császár (193-221), akinek húga is átment Rómába s akkoriban csakis anyanyelvén beszélt. Afrikai maúri asszony volt Szent Ágoston anyja és az volt Marcus Aurelius római császár (161-108) nevelője is, valamint a római egyház számos kiváló püspöke (19m 38-41).

18) Mindegyik szemita vezetésű államba nagyobb tömegű őslakosság zárult be: Kein einziger der stets sogenannten "semitischen Kulturstaaten" des Altertums ist rein semitisch, kein einziger - írja 30m l. 450.

19) A legfontosabb assszír királyok neve és uralkodási ideje a következő: Assurballit, Kr. e. 1356- 1328; I. Salmaneser, 1265- 1234, ő Babilon első hódítója; I. Tiglathpile ser, 1112-1074, az első nagy hódító; IlI. Tiglathpileser, 745-727, alatta Asszíria tetőpontján állt; Assurbanipal, 668- 626, az utolsó nagy asszír király. Ninive, az asszír főváros eleste: Kr. e. 612; az Asszír birodalom vége: Kr. e. 606.

20) The Assyrians had taken over from Sumerians and Akkadians the whole equipment of civilization. - not only their techiqes and armaments. but also their script, their learning, and their ideology. 35m 162. Az asszír kultúra mindvégig átvett kultúra maradt, eredeti műveket nem alkotott 2m 50. Az asszíriai szemita annyira magán viselte a ragozó nyelvek, jellegét, hogy E. Renan kizárta a szemita nyelvek csoportjából: C'est la raison pour laquelle E. Renan, bon juge cependant en Ia matiére, se refusalt de voir dans I'assyrien une langue sémitique. Il n'y retrouvalt pas ce qui caractérisait celles qu'on reconnaissalt pour telles, 236m 47.

21) Az asszír uralkodók vallási indítékait így összegezi 220m 236: In Mesopotamian philosophy, the divine hiararchy in heaven had its counterpart on earth and since the god of Ashur stood well above the other gods, it was imperative that his vicar and representative, the king of Assyria, should hold sway over all other princes. This, in general, could only be achieved by force and, if necessary, by recourse to terrorism. What to us seems simply massacre and robbery was therefore religiously justifiable. The king's ennemies were the god's ennemies: they were "wicked devils" deserving punishment.

Az asszírokkal szemben az egyiptomi királyok, akik magukat szintén földi istennek tekintették és királycímük is 'Isten' volt tartózkodtak a vallási fanatizmustól. Az politikájukat jóindulatú türelmesség és emberiesség jellemzi: Behind all this lies the spirit of benevolent tolerance which we already noted as characteristic of the Egyptian mentality, a spirit completely opposed to the violent obduracy which distinguished other peoples ot the ancient Orient and especially the Assyrians. Because of this trait in Egyptian character, we shall find their world . . far more human, and so more highly civilized, 143m 117.

22) Akik Ábrahám idejét az 1200-as évekre helyezik azzal érvelnek, hogy az Ószövetség Ábrahámot a pilisi (Philisti) néppel kapcsolatban említi, akikről tudott dolog hogy Kr. e. 1200 táján költöztek Kánaánba és ott 1080 táján lettek vezető néppé. E pilisiek adták Kánaán általuk elfoglalt részé a PAL-EST-INA, 'Bál Est Hona', azaz Bál isten nyugati országa nevet.

23) And I will give unto thee and to thy seed after thee, the land wherein thou art a stranger, all the land of Canaan for an everlasting possession: and I WILL BE THEIR GOD, Genezis XVII 8.

24. Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy az asszír király nem királyságról és nem független országról beszélt és hogy a szuverenitást Kánaán felett magának tartotta fenn. Amikor utóbb a Kánaánba betelepített izraeliták ezt a világosan meghúzott határvonalat átlépték és Izrael néven királyságot. független országot alkottak, azaz onnan Asszíriát kiszorították, főbenjáró bűnt, szerződésszegést és lázadást követtek el az Úr ellen. A megtorlás nem is sokáig váratott magára: Asszíria elpusztította az államot és Izrael népét szétszórta.

25) A 'megfelez' magyarázattal kapcsolatban jelezzük, hogy a héber nyelvben a 'kettéosztani, felezni ' fogalom jelzésére a PELACH és PELEG szó szolgált, ami a magyar 'felez' szó változata a P/F változás előtt. In the Hebrew tongue . .. Pelach separate and Peleg to sever and divide. The son of Heber was named Peleg because in his days the earth was divided: and his name accordingly signified division and separation, 191m 25.

26) Amikor József testvérei Kánaánból megérkeztek és gabonáért könyörögtek, József velük tolmács útján érintkezett, mert nem akarta kilétét felfedni. József azonban a fiúk egymásközti beszédét is értette, Genezis XLII 23.

27) Az egyiptomi írnokok a szót betűsen írták: M-A-K-T A-R, az utána tett két értelmező egyike jelzi. hogy a dolog téglából készült, másika meg. hogy épületről van szó. Az írásjeleket velünk teljesen egyezőleg oldja fel és értelmét is "storehouse. granary,' állapítja meg 193m V 130.

28) József nevének Jó és Szép magyarázatával kapcsolatban még azt is megemlíthetjük, hogy testőrgárda parancsnokának neje szintén felkacsintott a vonzó férfira, utóbbi azonban- a hagyomány szerint- az ajánlatot visszautasította: And it came to pass .. . hat his master's wife cast her eyes upon Joseph; and she said, lie with fome But he refused (Genezis XXXIX 7-8). Úgy látszik azonban, ellenkezőleg történt a dolog: József tett ajánlatot a testőrparancsnok nejének. Az ebből származó bonyodalom miatt el is vesztette állását és börtönbe került, amint ezt a Genezis idézett fejezetének további szakaszai. különösen a 20. előadja. Ez ma az elfogadott nézet (Horizon. 1959 november 16). - József hites felesége ASSONATH, a heliopoliszi főpap lánya volt. Genezis XLI 45.

29) A tárgyalás alatt álló időben a fontosabb egyiptomi fáraók uralkodási éve az egyiptomi kronológia szerint (amit sokan túl magasnak találnak) ez lehetett: I. Tudómása (Tuthmes) Kr. e. kb. 1525-1512; III. Tudómása kb. 1504-1450 III. Aménapa (Amenhotep) 1405- 1367; IV. Aménapa 1364- 1347; Smenkaré 1347-1346; Tudónk- Amén (Tutenkamen) 1346-1337; Ay 1337-1333: Horemhab (Harmais, Úrmása) 1333-1304. - A XIX. dinasztia királyai közül említsük ezeket: I. Ramás 1304-1303; 1. Seti 1303-1290; II. Ramás. 1290-1224; Mernepteh1223-1211.

30) Amíg a zsidók egyiptomi uralmát Manethot 13 évben állapítja meg (216m 363), Flavius Josephus 500 évről beszél. Túlzását azzal magyarázzák, hogy emelni akarta a zsidók tekintélyét a rómaiak előtt a nagy múltú Egyiptom zsidó vezetésű országként való feltüntetésével (193m III 143 sk, és 193m V római 9. 118 sk).

III. Aménapa Tiyétől származó gyermeke nemcsak IV. Aménapa volt, a későbbi király, hanem egy Smenkaré nevű fiú is, aki az előbbi társuralkodója lett és azonkívül egy Sita- Mun nevű leány, akit utóbb apja vett feleségül, végül még több más leány is. - Tudónk- Amént is III. Aménapa fiának tartják, de nem Tiyétől, hanem egy más (talán kus) anyától származtatják.

IV. Aménapa felesége is idegen asszony volt, egy világos bőrű egyszerű származású hölgy, név szerint Nefertiti (Neve titok?), akinek faji hovatartozása vitatott. Képét Id. 51m 77, nevének írásjelei: 193m IV 114.

31) A szíriai gyarmatról való tömeges bevándorlást, a 18. dinasztia vérének erős hígítását s az ezzel kapcsolatos öntudatbeli elváltozást hangsúlyozza John A. Wilson, The culture of ancient Egypt c. munkájában (Chicago 1968) a 201. sk. Ott olvassuk ezeket a sorokat: However, this rapid process of diluting the royal blood shows clearly how far the former canons and traditions had broken down, how it was possible to ignore the old sacred prescriptions and the old isolations of Egypt and of the pharaoh.

32) The doctrine as he loved to call itt jegyzik meg a reformátor IV. Aménapa királyról, 70m II 124. vagyis az angol szerző helyesen fordítja az eredeti egyiptomi (magyar) ' A Tan' szót a doktrínával. A napkorong egyiptomi magyar nevét. 'A Tányért' is helyesen értik az angol kutatók: The word Aten (ezután következik a hieroglif - lejegyzés amit mi AT-áN-ERnek olvasunk), means "Sun-Disk". 193m IV 172

33) Aménapa új trónnevét az egyiptológusok sem olvassák egyértelműen és jelentését sem tudják határozottan megállapítani. Talán a mi olvasásunk jobb.

34) Az egyiptológusok számos esetben megmondják, hogy a kendő adott formájában a NEMSET szót írja. Pl. Tutenkamen's head wearing the NEMSET, with sacred vulture and cobra on the brow. A szerző a szót több alkalommal ismétli: 51m 60, 172 Plate XIX és Plate XX.

35) A szöveg írásjeleinek olvasása így: SET-eT-AN NEPE NAUR- HAT ÚR-A-AN-Na-K
NEKI AD-A-TA HERU-S Na-Ta-2, E-KES Uri SETEP-Pa-SZAT So-K UR Sa-Se K-aP AJ-áNTé-2. E' Me-K-aP-JA ASZÉ MER eS-T-áN UR KEPE 3 NEP URA . . .

A Setéthon vagy Esthon Dél-Egyiptom neve, a thébai királyságé; a nagyúrház a király koporsója, tehát a nagyúrház ura. annyi mint a koporsóban fekvő király; a híres nádak alatt a nádból készített ostort kell érteni, a sétapálca meg a bot. Egyiptom két királyi jogara.

36) Setről szólva: His statues were broken and on the bas-reliefs his features were smashed with hammers. Anyone who wrote his name was forced to erase it. Finally he was driven from the Egyptian pantheon and made a god of the unclean, 57m 65. Az egyiptomi magyarok szótárában a 'Setét' most lett egyértelmű a Gonosz, Rossz, Zűrzavar és Rombolás fogalmával. 192m 244, 247-254: 57m 64 sk; 24m 144, 181: 22m 161; 193m III 139, 169; 200m Il csillagos 54. - Érdekes. hogy mai nyelvünkben a Setét és Fekete szavak ugyanilyen értelemben is használatosak. Szólunk pl. ,,setét alakról", ,,sötét ügyről", beszélünk "fekete piacról", stb.

37) Az általunk használt Biblia-fordításban a fáraó lánya lement a folyóra "to wash herseIf" (mosakodni). Az ige visszaható része (herself) azonban dőlt betűkkel van szedve, mint fordított betoldás (Exodus I 5). Ha ezt a betoldást kihagyjuk, kiderül, hogy az eredeti szövegben nem mosakodásról van szó hanem mosásról (to wash).

38) Here (a pusztaságban) the fugitives became the " servants" of Jahweh, and received Jahweh sign of protectlon, olvassuk 109m 243 sk. Majd ismét: Jahweh manifests himself .. . as the protective deity of those who are compelled to leave their home and folk. 109m 241.

39) Erre nézve olv. 221m 64 sk. - Schuré szerint Jetró fekete bőrű ember (kus) volt: C'était un homme de peau noire. következésképpen Mózes Jetró lányával való házassága révén a Jáhve hitére tért kusokhoz csatlakozott, 213m 221 sk. A kusokkal való keveredés (238m 91 sk) miatt Mózesnek szemrehányást tettek rokonai [Numbers XII 1 ) . - Josephus is tud Mózes kus házasságáról, de úgy adja elő a dolgot, mintha a kus asszony Mózes első felesége lett volna, akit aztán elhagyott (47m 59 és 22). Josephus véleményét más forrás nem támogatja.

40) Mózes egykorú ábrázolását látva kiderül, hogy Michelangelo Mózes-szobra meg se közelíti a történelmi személy igazi portréját. A szobor fényképét a francia kis Larousse-ban találjuk meg. - A fent közölt szöveg írásjeleinek ábécés átírása, a hosszú sor jobbról balra, így: AS aJ-To UR (h)AN-N-Na-T MES-eS NER-Te. T-eS.ER-TA (h)AN. Ni-Ni-Fe AA-A-Ma, Si-KOTE 37. Alul, a jobbra eső első oszlop eS (a kőtáblára mutatva) eS-T-A-AN "írása" NEFERE eK.eT.Ta.Ba. A két egyiptomi tisztviselő között: Ta-Nu-SETJU-, KHA T 1. A központi figura előtt: SZUESZI (SAITI) KoSOK URA AST.MA E-KET-ABA HO.SZ-A. Mózes személyazonossága: a beszorított marok (Ma), az S alakú hajlított bot. amit szorít (ST), az állat őz (Őz), az őz nyakához vezető egyenes vonal (A], az újabb marék (Ma), a keresztbe tett karok (SE), az ék alakot mutató váll (eK). az emberalak (URA). Egybeírva: Ma.ST.OZA.Ma.Se.K URA, 'Most ez a mezők ura'.

E régészeti lelet idejét régebben a Kr. e. 19. századra tették, ami éppen annyira túlzottan korai idő, mint Ábrahám korábban feltételezett ideje. Újabban e lelet korát is lejjebb szállították s jelenleg a 17. századra helyezik (206m 73), de még ez is túlságosan korainak látszik és a Kr. e. 1200 közelítené meg a valóságot. A keltezés kérdése itt is zavaró mozzanat.

41) A Deut. IX 5 fejezetében ezeket a nagyon világos szavakat olvassuk: "Nem becsületességedért vagy lelked tisztaságáért fogod te az ő (kánaániak) országukat birtokolni, hanem . . . hogy az Úr elvégezhesse azt a tervet (a világ meghódítását) amit esküvel fogadott atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak." Közös célra együttműködő "konfederált" csoportok kialakítása hűbéres paktumok révén ebben az időben szokványos dolog volt. The formation of co-operating groups by covenant was customary long before the time of Moses, 218m 40.

42) A Biblia angol fordításában így: We remember the fish, which we did eat in Egypt freely; the cucumbers and the melons, and the leeks, and the onions and the garlick (Number XI 5) . . the land of Egypt, when we sat by the flesh pots, and when we did est bread to the full (Ex. XVI 31. - Wherefore hast thou dealt thus with us, to carry us forth out of Egypt? Is not this word we did tell thee in Egypt, saying, Let us alone, that we may serve the Egyptians? For it had been better for us to serve the Egyptians than we should die in the wilderness (Ex. XIV 11. 12).

43) A "föld kiokádta" kifejezést Leviticus XVIII 25 írja: The land itself vomiteth out her inhabitants. Ezt a bibliai klisét egyes történetírók még mindig szerepeltetik. Pl. Les habitants de Canaan sont 'vomis' par leur pays á cause de leurs pratiques abominables. Comme ces actes ne sont pas naturels, leur punition est I'expulsion du coupable hors de la nature per la nature elle-méme, 157m 15.

Akik a kánaáni kultúrát védik a vádaskodókkal szemben, ki szokták emelni, hogy az ott hont foglaló izraeliták erkölcse nem egyetemes érvényű erkölcs volt, hanem törzsi és faji. Az ellenséget pl. megölni és egész népet kiirtani nem ment bűnszámba. A lopás sem volt bűn, ha a megkárosított a törzsön kívülálló volt. Olv. The Old Testament meaning of murder and theft c. fejezetét, ahol a fő megállapításokat a szerző e szavakkal adta: Theft, therefore, like murder, was not a crime unless it was perpetrated within the tribes, 47m 116-118. A kánaáni állítólagos orgiákkal viszont szembe szokták állítani az Ószövetség saját leírását a Loth házában, Sodomában történt dolgokról, ahol tulajdonképpen egy örömtanya volt berendezve. A vita állandóan folyik s a történettudósnak is kényelmetlenné teszik helyzetét még ha a vitázó felek nézetét tolmácsolja is.

44) Az a felfogás. hogy szeresd "felebarátodat" mint tenmagadat, az újabb vizsgálatok szerint nem helyes, mert a felebarátnak fordított szó az eredeti szövegben REA, tehát "király" olv. 61m 27. Következésképpen a kikötés az volt, szeresd uradat, azaz királyodat, mint önmagadat.

45) asszírok hadviselési módjáról és kegyetlenkedéseiről az alábbi munkák adnak összefoglaló képet: 129m VI 201-204; 160m t09, 116, 119, 126; 119m 186-189 35m 188; 87m 445.

46) Prof Wright írja: The group which escaped from Egypt seems to become lost in the population of Palestine which joined the religious federation. 218m 43. - Az ország jelentékeny részében a "hangya sokaságú" kánaáni nép lakott. 206m 169 sk.

47) Almost the entire culture of the northern tribes from the alphabet onward was based upon Canaanite culture. 47m 49. Certainly the Israelites did more than merely ''borrow" from the Canaanites; they absorbed the greater part of the Canaanite culture. 47m 80 sk.

48) Meck szerint: Israel and Judah were in their origin two separate and distinct peoples, 221 m 82.

49) A Jóspapok (próféták) az asszír titok letéteményesei voltak: The Lord revealeth his secret unto his servants, the prophets. Amos III 7: 129m VI 306 sk). - Az asszír király izraeli szócsöveit kezdetben jósoknak és látóknak nevezték, később profétáknak, amit rangosabbnak véltek. A próféta szóhasználat Samuel idejében kezdődött. bár ő magát még "Főszemnek, Látónak" (felügyelőnek) nevezte. Nála olvassuk: He that is now called a Prophet was beforetime called Seer, I Samuel IX 9. - Les prophétes considérent I'Institution royale comme point culminant de la rebellion humaine contre l' Eternel. 38m 60. - Les prophetes fulminent contre les cultes indolétriques et finissent se mettre en opposition ouverte contre I'autorité royale, 142m 132.

50) Izrael hűtlenségéről és szerződésszegéséről az ószövetség így ír: He (Israel) rebelled against the KING OF ASSYRiA, and served him not....they obeyed not the voice of the LORD THEIR GOD, but transgressed his covenant, and all that Moses the servant of the lord commanded, and would not hear them, nor do them, 2 Kings XVIII 7. 12. Itt tehát egészen világosan látható, hogy az az isten, aki ellen az izraeliták fellázadtak, akit nem szolgáltak, akinek a parancsait nem teljesítették és akivel a kötött szövetséget (covenant) megszegték Asszíria királya volt: king of Assyria.

51) A Médiába deportált tíz izraeli törzs sorsával kapcsolatban több elmélet merült fel. Ezek egyike szerint a deportáltak utóbb átkerültek Európába, ahol a helybeli népekkel keveredtek, különösképpen a britekkel, és e keverék eredménye lenne az angolszász világ. A mai dánokat is az izraeliták leszármazóinak vélik, az Izraelben élt egykori Dán törzsből. Egy további elmélet szerint, a héber nyelv egyes szavainak előbukkanása alapján úgy vélik, hogy a szétszórt tíz törzs egyes részei Kínába, Indiába, sőt Amerikába és Mexikóba is eljutottak. Az angolszászok az elméletnek velük kapcsolatos része ellen tiltakoznak: 204m 155.

52) A babiloni deportálás ellen, amely az egykori Izraelnek csak parányi töredékét érintette, sok panaszt hallatnak a szemita írók. de semmi kifogást nem tesznek az asszír deportálás ellen, amelynek során az izraeliták több mint 80 százaléka elpusztult. E mérleg láttán világos, hogy Mózes elgondolása, aki az asszír kártyára tette népe sorsát, teljesen tévesnek bizonyult. De ezzel kapcsolatban se olvashatunk sehol egyetlen kritikus megjegyzést sem.

53) A Biblia-kutatással kapcsolatos aggodalom ez: The fear is, apparently - to put it bluntly - that Bible will not stand investigation . . . what this implies is that religion is only safe if it based upon ignorance rather than knowlegde, 47m 10. A Talmud tudósai viszont így érvelnek: Ces rabbins, qui ont interdit toute explication rationnelle des commandements. Ont craint qu'elle ne porte atteinte á la pratique religieuse; ils ont pensé qu'elle était plus nuisibie que bénéfique. Majd így: Les rabbins considérent comme essentielle I'abolition de la volonté humaine devant celle de Dieu, les philosophes estiment, eux,que I'obéissance a d'autant plus de valeur qu'elle est plus éclairée. Ez utóbbi idézeteket a Belgiumban megjelenő 'La Bible' c. folyóirat 1970. évi 7. számából a 4. oldalról vettük.

54) Die Rache der lange Geknechteten war furchtbar: keine Stadt Assyriens blieb unzerstört. Grausame Gemetzel rotteten die Bewohner aus, so dass das Land in Wüste verwandelte, 160m 141.

55) Nabukadnezár királyról az a hír terjedt el, hogy álmatlanságban szenvedett és uralkodásának utolsó éveiben megőrült volna. Állítólag négykézláb mászkált palotájában és füvet evett volna Isten büntetésképpen amiért Júda lakosságát deportálta. E szemita forrásból eredő mesére természetesen sehol sincs hiteles adat és az állítás nem is helytálló, a király szórakozásának félremagyarázásából eredhetett.A király ugyanis nem álmatlansága miatt virrasztott éjszakákon át, hanem azért, mert szenvedélyes csillagász volt és az égitestek mozgását figyelte.

56) Olv. 218m 63 sk. - La langue parlée par les Hébreux (en Canaan) n'était probablement pas leur idiome original... ils avalent alors pris un UN IDIOME CANAANEEN, celui qui est précisément I'hébreu de la Bible, 142m 127. Du point de vue linguistique, I'affinité entre Hébreux et Canaanéens est trés notable et c'est la raison pour laquelle on a pris l'habitude d'apoeler I'HEBREU UNE LANGUE CANANEENNE, 142 98. Ugyanilyen értelem szól 40m 177 és 221 m 185. Továbbmenőleg ez a Kánaánban felvett nyelv ragozott nyelv volt és így érthető az a megállapítás amely szerint: The Semitic language originally was AGGLUTINATIVE, 204m 145 szemben a zsidók későbbi nyelvével, amely hajlított (inflected) nyelv.

57) In any case parts of the Old Testament derive from the writings of the older civilizations of Babylon and Egypt, absorbed and reused by the Jewish scribes. For instance one of the Psalms can be paralleled almost word for word, in an Egyptian hymn of the fifteenth century B.C. Many of the Proverbs come from Egypt and Sumer. The story of the Flood, in Genesis, probably derives from a Sumerian epicdating from long before the time of Abraham. The traditional site of the Garden of Eden was in Sumer. 42m 106. Mózes öt könyve . . . était en réalité un amalgame de piéces provenant de sources hétérogénes. 142m 145.

58) Az Exodus IV 24-26 versei előadják, hogy Mózes neje gyermekeivel utazva egy vendéglőben szállt meg, ahol az asszonyt egy asszír ügynök molesztálni kezdte. A jelenetet a Biblia-fordítók úgy értelmezik, hogy az asszonyt az illető meg akarta "ölni". Helyesen bizonyára csak meg akarta "ölelni". A dologhoz ugyanis hozzá tartozik, hogy ez alkalommal Mózes neje két fiát rituálisan (kőkéssel) körülmetélte és az asszony a támadót "perverz" férjének nevezte: Bloody husband art thou me.

59) Ab Hebraels itaque non descendimus, linquae tamen cognatio intercedit, qualis est neptes ab avia ex fillabus diversis Révai, Elaboratior grammatica Hungarica. idézi 123m 179 és 200.

60) Isaijás próféta (XI 11j a perzsa király feladatául a szemita népek maradványainak összegyűjtését jelölte ki: The Lord
(az új király) shall set his hand again the second time to recover the remnant of his people which shall be left from Assyria and from Egypt, and from Pathros, and from Cush, and from Elam, and from Shinar and from Hamath, and from the Islands of the sea.

61) Delfi jósnője így szólt: Cyrus was that mule. For the parents of Cyrus were of different races and of different conditions, his mother was a Median princess, daughter of king Astyages, and his father a Persian, and a subject who though so far beneath her in all respects, had married his royal mistress, 94m I 48. Azonfelül hogy apja oldaláról assziro-izraeli - volt. Cyrus minden valószínűség Jáhve tiszteletén élt. Egy korabeli zsidó író ugyanis úgy emlékezett meg róla mint " Jahve felkentje"(Jahveh's anointed) 109m 122.

A nevezetesebb perzsa királyok a következők voltak: II. Cyrus (Kurusl, Kr. e. 559-528, ő a birodalom megalapítója, kinek Kurus trónneve éppen ezt mondja: Kő-úrőse, egyúttal ő a zsidók első nagy lekötelezettje. A legnagyobb perzsa király I. Dárius, Kr. e. 522- 486, a zsidók második nagy lekötelezettje. kinek DAR-YAVA-US nevében már a Jáhve név is szerepel. Az utolsó perzsa király III. Dárius, Kr. e. 336-tól 330-ig uralkodott. A Perzsa Birodalom fennállása: Kr. e. 559-től Kr. e. 330-ig.

62) A könyörgők beadványaikban határozottan elvetik az önálló királyság alkotására irányuló törekvést, Judea függetlenségét (deliberate relection of the monarchial tradition) és kifejezetten a próféták elgondolását hangsúlyozzák, akik mindenkor az asszír politikai irány követői voltak, 218 49 sk. Csak a Júdeába való visszatérésről volt szó; Izrael visszaállítása szóba se került.

63) Anxious that the key-road that run through Palestine should be held by a people bound to his interests by gratitude. Cyrus issued a decree authorizing the return, 61m 80.

64) Történeti tény, hogy a zsinagógát a visszatelepítő királyi biztos, Ezékiel (Hezékiel) alakította ki, mondja 61m 79. Ezzel a zsidó imaházba a Ketab (írások) olvasgatása mellé bevonult a PEH (beszéd). 61m 84 sk. - A Synagoga nem lehet "görög eredetű héber-arameus szó" már csak azért sem, mert a görög kultúra első hulláma csak a zsinagóga kialakulása után mintegy kétszáz év múlva. a Kr. e. 4. század utolsó harmadában jutott el a Régi Keletre, miután Nagy Sándor a Perzsa Birodalmat megdöntötte.

65) Nagy Sándort, a Perzsa Birodalom ledöntőjét, a júdabeliek felszabadítójukként üdvözölték. Jeruzsálem főpapja bíborba és öltözve, fehér köntösű papjai élén hódolva ment Alexander elé és megáldotta fegyvereit. A görög uralom idején sok zsidó görögebb akart enni a görögöknél, a rómaiak idején pedig magukat a római érdekekkel azonosították, 61m 91. 95, 99. A Rómába szakadt részeik is megtalálták a császári udvarral való kapcsolatukat és nagy befolyásra tettek szert. Ismeretes e tekintetben Cézár, Néró és Augusztus császár velük való kapcsolatai, 67m római 11 és római 33.

66) A történettudósok általában nagyon elítélik Júdea Hasmoni- dinasztiájának vérengzését és . . . look upon the work of the Hasmonians as an autburst of the forces of barbarism und of religious fanaticism, 216m 247-249.

67) Biblia-fordítók a BRANCH szót nagy betűkkel közlik szövegeikben, mert pontos értelmét nem tudják megállapítani; azt gyanítják, valamilyen személynév lehet( 97m 737,739) Mi a B/P ikerhangok alapján, de meg a környező szövegből is világosan látjuk, hogy itt 'Parancsról' van szó.

68) Úgy látszik, hogy Jáhve tisztelete a perzsa királyi udvarban kezdettől fogva megvolt. Herodotos szerint Cyrust Lídia meghódításakor mindenben a zsidó Isten Jáhve (JOVE) látta el tanáccsal, 94m 1 105; 3m 5. - Flavius Josephus szerint Cyrus egész Ázsiában ilyen tartalmú rendeletet tett közzé: "Mivel a legfőbb Isten tett engem a földkerekség királyává, meggyőződésem, hogy ő ugyanaz, mint akit az izraeliták népe imád (87m 31. A perzsa vallás valóban kezdettől fogva hasonlított a Jáhve kultuszhoz, amennyiben abban sem használtak sem szobrokat, sem oltárt (3m 13, 19). De a döntő fordulat s a zsidó vallás általánossá tétele csak a mágusok lemészárlása után következett be, Dárius alatt, aki rendeletet adott ki: That in every dominion of my kingdom men tremble and fear before the God of Daniel, vagyis az emberek országom minden részében tiszteljék Dániel istenét (Dániel VI 26).

69) A mai perzsák nem rajonganak dicstelen ókori történetükért. Ezért a "perzsa" nevet letették és országukat és népüket a jelen század húszas éveitől kezdve Iránnak illetve irániaknak keresztelték át. Ezzel egyidejűleg történettudósaik a hangsúlyt az árja elemre helyezték s magukat főleg az árják leszármazóinak tekintik. ,,ln modern times . . , the more comprehensive name Iran was . . . adopted, as part of a policy exalting the . . . Aryan tradition. Vele egyidejűleg a szemiták egykori szerepét minden vonalon csökkenteni igyekeznek. Túlzottnak és kitalálásnak mondják az ószövetségben megőrzött Dániel- és Eszter- féle előadásokat, sőt - alig hihető - a zsidókról és görögökről mint Perzsia "nemzeti ellenségeiről' beszélnek: Jews and Greeks. the national enemies of Persia, 3m 1, 2, 6.

Az idézett munkák jegyzéke

A szerzők neve előtt álló szám az illető munka rövidített megnevezése. A jegyzetekben az utalásokat ezekkel a mutatószámokkal adjuk. Például: 5m 72 az ötödik szám alatt megnevezett munka 72. lapját jelenti; 129m IV. 76 sk az idézett munka negyedik kötetere utal. a 76. és következő oldalra.

1m. ADAM Kari: The Christ of faith. The christology of the Church. New York. 1962.

2m. ALBRIGHT W. F.; The archaeology of Palestine. London, 1960.

3m. ARBERRY A. J.: The legacy of Persia. Oxford, 1953.

4m. Art [L'J du livre á nos jours. Bibliothéque Nationale. Parts, 1951.

5m. BARATH Tibor: A magyar állam adóügye 1605-1648. Budapest, 1930, Kny. Századok.

6m. BARATH Tibor: Kolozsvár-Klausenburg. das Herz Siebenbürgen. Kolozsvár, 1944.

7m. BÁRCZI Géza: A magyar nyelv életrajza. Budapest, 1963.

8m. BÁRCZI Géza: A magyar szókincs eredete. Budapest, 1958.

9m. BÁTHORY László: Összehasonlító nyelvtudomány és a szumírok. Magyar Szemle. Sao Paulo, 1954, 1955.

10m. BAYLEY Harold: The lost language of symbolism. 2 vol. London, 1912.

11m. BEIGBEDER Olivier: Le symbolique. Paris, 1957.

12m. BEKE Ödön: A cseremiszek (márik) népköltészete és szokásai. I Budapest, 1951.

13m. BENDEFY László: Kunmagyaria. A kaukázusi magyarság története. Amerikai Magyar Hang, New York, 1955.

14m. BERTHELOT André: L'Asie ancienne centrale et sud-orientale d'aprés Ptolémée. Paris, 1930.

15m. BIRKET-SM1TH Kaj: The path of culture. A general ethnology. Madison and Milwaukee, 1965.

16m. BOBULA Ida: A sumér-magyar rokonság kérdése. Buenos Aires, 1961.

17m. BOBULA Ida: Sumerian affiliations. A plea for reconsideration. Washington, 1951.

18m. BOUILLET M. N.: Dictionnaire classique de l'Antiquité secrée et profáné. 2 vol. Paris, 1841.

19m. BOUSOUET G. H.: Les Serbéres. Paris, 1957.

20m. BOWMAN John: Early civilizations. The universal history of the world, vol. I. New York, 1966.

21m. BRANSTON Brian: The lost gods of England. London, 1957.

22m. BRODRICK M. MORTON A : A concise dictionary of Egyptian archaeology, London. 1922.

23m. BUDGE E. A. Wallís: The Book of the Dead, London, 1956.

24m. BUDGE E. A. Wallis: The Book of the Dead. The hieroglíphic transcript of the papyrus of Ani. the translation into English and an introduction. New York, 1960.

25m. BUDGE E. A. Wallis: Egyptian language, Easy lessons in Egyptian hieroglyphics wlth sign list. London, 1958,

26m. CERAM C. W.: A hetiták regénye. Hegyi Márton fordítása, Budapest, 1964.

27m. CERAM C. W.: The secret of the Hittites. New York, 1956.

28m. CÉSAR: La guerre des Gaules. Par Maurice Rat. 2 vol. Paris, 1955.

29m. CHADWICK John: The decipherment of Línear B. Cambridge, 1958.

30m. CHAMBERLAIN Houston Stewart: Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts, 2 Bde. München, 1938.

31m. CHARLES-PICARD Gilbert et Colette: La vie quotidienne á Carthage au temps d'Hannibal. IIIe siécle avant Jésus-Christ. Paris, 1958.

32m. CHIERA Edward: They wrote on clay. The Babylonian tablets speak today. Chicago, 1956.

33m. CHILDE Gordon: The Danube in pre-history. Oxford, 1929.

34m. CHILDE Gordon: The pre-hitstory of European society. London, 1958.

35m. CHILDE Gordon: What happened in history. Edinburgh, 1954.

36m. CIHAR C. etc.: Symbolae ad studia Orientis pertinentes Frederico Hrozny didicatae quas ediderunt. Pars prima. Praha, 1949,

37m. CLARK R. T. Rundle: Myth and symbol in anclent Egypt. London, 1959.

38m. CLEATOR P. E.: Lost languages. New York, 1961.

39m. COLÉ Sonia: The prehistory of East Africa. London, 1954. Újabb bővített kiadása 39m. bis, 1965.

40m. CONTENAU G.: La civilisation des Hittites et des Hurrites du Mitanni. Paris, 1948.

41m. COOK Stanley: An introduction to the Bible. London, 1954.

42m. COTTRELL Leonard: The anvil of civllízatron. New York, 1957.

43m. COTTRELL Leonard: The bull of Minos. London, 1956.

44m. CSALLANY Dezső: A székely-magyar rovásírás történetéhez. Budapest, 1966. Kny. Archaeologiai Értesítő.

45m. CZEGLÉDY Károly: 4-9. századi népmozgalmak a steppén. Budapest, 1954.

46m. DAUZAT Albert: La toponymie francaise. Paris, 1946.

47m. DAVIES A. Powell: Ten Commandments. New York, 1956.

48m. DAVIES S.: Race relations in ancient Egypt Greek, Egyptian, Hebrew. Roman. London, 1951.

49m. DE BURGH W. G.: The Legacy of the Ancient World. Vol. I. London, 1955.

50m. DE VOS Michel: Histoire de la Yougoslavie. Paris, 1955.

51m. DESROCHES-NOBLECOURT Christiane: Tutenkamen. Life and death of a pharaoh. New York, 1965.

52m. DORESSE Jean: L'empire du Prétre-Jean. L'Ethiopie antique. L'Ethiopie médiévaie. 2 vol. Paris, 1957.

53m. DOWSON John: A classical dictionary of Hindu mythology and religion, geography, history and literature, London, 1953.

54m. EDWARDS t. E. S.: The pyramids of Egypt. London, 1955.

55m. Egypte (L'). Encyclopédie par l'image. Paris, 1930.

56m. Egyptian art. Guide to collections. New York, 1962.

57m. Egyptian mythology. New York, s.d.

58m. Egyptian wall paintings from tombs and temples. New York, 1962.

59m. EMERY Watter: Archalc Egypt. Edinburgh, 1961.

60m. Encyclopaedia Biblica. A critical dictionary of the literary, pofiticai and rellgious history, the archaeology and natural history of the Bible. 4 vol. London, 1899-1903.

61m. EPSTEIN Isidore: Judaism. A historical presentation. London. 1960.

62m. FEHÉR M. Jenő: Képek a magyar sámáninkvizíciók történetéből. Warren, Ohio, 1967.

63m. FERENCZY Endre: A magyar föld népeinek története a honfoglalásig. Budapest, 1958.

64m. FETTICH Nándor: A szilágysomlyói kincs. Budapest, 1932.

65m. FETTICH Nándor: La trouvaille de tombe princiére hunnique á Szeged-Nagyszéksós. Budapest. 1953.

66m. FIL1P Jan: A kelta civilizáció és öröksége. Horváth Ferenc fordítása. Budapest, 1966.

67m. FLAVIUS Josephus: A zsidók története, XI-XX, könyv. Fordította Révay József. Budapest, 1966.

68m. FOKOS-FUCHS D. R.: Volksdichtung der Komi [Syrjánen). Gesammelt und herausgegeben von. Budapest. 1951.

69m. FRANKFURT Henry: The birth of civilization in the Near East. New York, 1956.

70m. FRASER James George: Adonis, Attis, Osiris. 2 vol, New York, 1961.

71m. FRIEDMANN Georges: Fin du peuple Juif? Paris, 1965.

72m. GAER Joseph: How the great religions began. New York. 1956.

73m. GHIRSHMAN R.: Iran from the earliest times to the Istamic conquest. Bungay, 1954.

74m. GILGAMES, Ékírásos akkád eposzok. Fordította Rákos Sándor. Budapest, 1960.

75m. GOLDBERG B, Z.: The sacred fire. The history of sex in religion, New York, 1962.

76m. GONDA J.: A sanskrit reader. Utrecht, 1935.

77m. GOSZTONYI Kálmán: Művelődéstörténeti és nyelvtudományi egyeztetések. Ahogy Lehet. Paris, 1959.

78m. GOURVIL Francis: Langue et littérature bretonnes Paris, 1952

79m. GROOT Gerard, J.: The prehistory of Japan. New York, 1951.

80m. GROUSSET René: L'empire des steppes. Attila, Gengis-Khan, Tamerlan. Paris, 1952.

81m. GURNEY O. R.: The Hittites, Bungay. 1964.

82m. GYŰRFFY György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Budapest, 1948.

83m. GYORFFY György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról kortársak és krónikások híradásai. Budapest, 1958.

84m. GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, A-CS. Budapest, 1963.

85m. HABERLANDT Michael: Ethnology. London, 1920.

86m. HAJDÚ Péter: Finnugor népek és nyelvek. Budapest, 1962.

87m. HALL H. R.: The ancient history of the Near East from the earliest times to the battle of Salamis. London, 1952.

88m. HAMBIS Louis: La Sibérie. Paris, 1957.

89m. HAMPEL József: A régibb középkor emlékei Magyarhonban. II. rész. Budapest, 1897,

90m. HARRISON R. K.: Teach yourself Hebrew, London, 1955.

91m. HAWKES Jacquetta, WOOLLEY Leo nard: Prehistory and the beginnings of civilization New York, 1963.

92m. HENNING VON DER OSTEN Hans Die Welt der Perser. Stuttgart. 1956

93m. HERING Elisabeth: Az írás rejtélye Vajda Endre fordítása. Budapesl 1966.

94m. HERODOTOS: History. 2 vol. Every Man's Library 405. 40S. London, 1949

95m. HERODOTOS: The histories. Trac Aubrey de Selincourt, Edinburgh 1961.

96m. HIGOUNET Charles: L'écriture. Paris, 1959.

97m. Holy Bible (The), King James version. Cleveland-New York, s.d.

98m. Holy Bible (The). London, 1949.

99m. HOMER: The Odyssey. Translated by George Hebert Palmer. New York, 1962.

100m. HOMER: The Iliad. Translated by Alston Hurd Chase and Willlam G. Perry Jr. New York, 1960.

101m. HOOKE S, H.: Babylonian and Assyrian religion. London, 1953.

102m. HUBERT Henry: Les Celtes. 2 vol. Paris, 1950.

103m. HUS Alain: Les Etrusques. Peuple secret. Paris, 1957.

104m. ISPAY Ferenc: Magyar föld- és néprajz. Cleveland. 1958.

105m. JACOBI Bernbard: Templomok és paloták. Borzsák István fordítása. Budapest, 1966.

106m. JAHN Hugó: Hand composition. New York, 1947.

107m. JAMES E. O.: Prehistoric religion. A study in prehistoric archaeology. London, 1957.

108m. JAMES T. G. H.: Sculptures Egyptiennes. Collection d'Art UNESCO. S.I.. s.d.

109m. Jewish people (The). Past and present. Vol. I. New York, 1946.

110m. KITTO H. D. E.: The Greeks. Edinburgh. 1956.

111m. Korán (The). Ed. J. M. Rodwell, New York. 1953,

112m. KRAIAERT Wilfried. etc.: Atlas zur Gescbichte der deutschen Ostsiediung. Berlin, s. d.

113m. KRAMER Sámuel Noah: Twenty-five firsts in man's recorded history, From tbe tablets of Sumer. Indian Hills, 1956.

I14m. KRAMER Sámuel Noah: Sumerian mythology. New York, 1961.

115m. KRAMER Sámuel Noah: The Sumerians. Their history, culture and character. Chicago, 1964.

116m. KROHN Gyula: A finnugor népek pogány Istentisztelete. Fordította Bar Aladár. Budapest, 1908

117m. LASZLÖ Gyula: Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön. Budapest, 1961.

118m. LIGETI Lajos (szerk): A magyarsag őstörténete, Budapest, 1943.

119m. LIPIN L , BELOV A.: Az ékirás regenye. Oroszból fordította Borzsák István. Budapest, 1956.

120m. LISSNER Ivar: The living past. Translated from German by J. Maxwell Brownjohn. New York, 1957.

I21m. LLOYD Seton: Foundations in the dust. Bristol, 1955.

122m. LLOYD Seton: Early Anatolia. London. 1956.

123m. LUKÁCSY Kristóf: A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakóhelye. Kolozsvár, 1870, utánnyomás 1957.

124m. LUKMAN Niel Clausen: Skjoldunge and skiflinge. Hunnen- und Herulen-könige in ostnordischer Überlieferung. Koebenhaven, 1943.

125m. Magyar (A) őstörténet kérdései. A Magyar Nyelvtudományi Társaság vitaülése 1953 december 1. Budapest 1955.

126m. Magyarország helységnévtára, 1944 Budapest, 1944.

127m. Magyarországtól (A) elcsatolt területek községeinek és városainak névjegyzéke, 1944. Budapest, 1944.

128m. MARQUES-RIVIERE Jean: Histoire des doctrines ésothériques. Paris, 1950

129m. MASPERO G.: History of Egyip: Chaldea, Syria, Babilónia and Assyria 6 vol. London, s.d.

130m. MASSON-OURSEL Paul, etc.: Ancient India and Indian civilizatlon. London 1951.

I31m. MATZ Friedrich: Kréta, Mykene, Trója. Die minoische und die homerische Welt. Stuttgart, 1956.

132m. MEAD Margaret: Coming of age in Samoa, New York, 1956.

I33m. MEILLET A,: Les langues dans l'Europe nouvelle. Paris, 1923.

I34m. MELICH János: Dolgozatok II. Budapest, 1963.

135m. MELLOY Camille: Suomi ou le bonheur de Finlande, Paris, s.d.

I36m. MÉSZÁROS Gyula: Kelet-Európa nép-története: chattiak és skythák. 2. füzet. Szeged, 1938.

137m. MÉSZÁROS Gyula: A másfél ezeresztendős magyar nemzet. New York, s.d.

I38m. MOLEM: L'lran ancien. Paris, 1965.

I39m. MONGAIT A. L: Archaeology in the USSR. London, 1961,

140m. MONTÉT Pierre: La vie quatidienne en Egypt au temps des Ramsés. XIIIe-XIIe siécles avant J. C. Paris, 1946.

141m. MOÓR Elemér: A nyelvtudomány mint az ős- és néptörténet forrástudománya, Budapest, 1963.

I42m. MOSCAT1 S.: Histoire et la civilisation des peuples Sémitiques. Paris, 1955.

143m. MOSCATI Sabatino: The face of the Ancient Orient. A panorama of Near Eastern civilizations in pre-classical times. New York, 1962.

144m. MUNKÁCSY Bernát, KÁLMÁN Béla: Manysi (vogul) népköltési gyűjtemény. 111/2: Medveének. Budapest, 1952.

145m. NÉMETH Gyula: A nagyszentmiklósi kincs feliratai. Budapest, 1932.

146m. NÉMETH Gyula (szerk.): Attila és hunjai. Budapest, 1940.

147m. NEUBERT Ottó: The valley of the kings. London. 1957.

148m. NOUGAYROLL Jean, AYNARD J, M.; La Mésopotamie. Paris, 1965.

149m. PADANY1 Viktor: Dentumagyaria. Buenos Aires, 1963.

150m. PALLOTTINO M.: The Etruscans. London, 1955.

151m. PARDUCZ Mihály: Denkmáler der Sarmatenzeit Ungarns. Bd 111. Budapest, 1950.

152m. PiTTARD Eugéne: Les races et l'histoire. introduction ethnologique a l'histoire. Paris, 1953.

153m. RAGOZIN Jénáidé A.: Chaldea from the earliest times to the rise of Assyria. London, 1896.

154m. RENOU Louis: Histoire de la langue sanscrite. Paris-Lyon, 1956.

155m. BICE Tamara Talbot: The Scythians. London, 1963.

156m. BÓHE1M Géza: Hungarian and Vogul mythology. New York, 1954.

157m. ROTH Léon: La pensée juive. facteur de civilisation. Paris, 1954.

158m. Sainte-Bible (La). Version compléte d'aprés les textes originaux par les moines de Maredsous. Brain-le-Comte. 1950.

159m. SAKS Edgár V.: Aesti. An analysis of an ancient European civilization. Montreal, 1960.

160m. SCHMÖCKEL Hartmut: Ur. Assur und Babylon. Dreí Jahrtausende im Zwischenstromtand. Stuttgart. 1955.

161m. SCHMÖCKEL Hartmut: Das Land Sumer. Stuttgart. 1956.

162m. SEBESTYÉN Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei. Budapest. 1915.

163m. SEVIN Heinrich: Die Gebiden. München, 1955.

I64m. SOMOGYI Ede: Szumírok és magyarok. Budapest. 1903.

165m. STEFFENSEN James L.: Ancient Greece. The universal history of the world, vol. II. New York, 1966.

166m. SWEET Henry: The history of language. London. 1930.

167m. SZENTPÉTERY Emericus [ed,]: Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. 2 tom. Budapest, 1937, 1938.

168m. SZÖLLÖSY Sándor: Szittyák, hunok, avarok, magyarok. Schloss Teising, Germany, s.d.

169m. Tájékoztató, 1961. Tagjai számára kiadja a Szumir-Magyar Tudományos Társaság. Buenos Aires, 1961.

170m. THOMAS Edith B. (szerk.): Archaologische Funde in Ungarn. Budapest, 187m. 1956.

171m. THUKYDIDES: The history of the Peloponnesian war. Everyman's Library, 455. London, 1952.

172m. Tutankhamun treasures. Trésors de Toutankhamon. Montreal, 1964.

173m. ÚJVÁRI Péter (szerk.): Zsidó lexikon. Budapest, 1929.

174m. UNDI Mária: Hungarian fancy needlework and weaving. Budapest, s.d,

175m. Ungarn. Das Antlitz einer Nation. 191 m. Budapest. 1940.

176m. UNGNAD Arthur: Grammatik des Akkadisohen mit Obungsbuch. München, 192m. 1949.

177m. UXBOND F. A.: Munda - Magyar - Maori. An Indian link between antipodes. New tracks of Hungarian origins. London, 1928.

178m. VAMBERY Ármin: A magyarság bölcsőjénél. A magyar-török rokonság kezdete és fejlődése. Budapest, 1914.

179m. VERCOUTTER Jean: L'Egypte ancienne. Paris, 1957.

180m. WADDELL L. A.r Egyptian civilization, Its Sumerian origin and real chronology and Sumerian origin of Egyiptian hierogliphs. London, 1930.

181m. WADDELL L. A.: The Indo-Sumerian seals deciphered. Discovering Sumerians of Indus Valley as Phoenicians, Barats, Goths, etc., famous Vedic Aryans, 3100-2300 B C. London. 1925.

182m. WADDELL L. A.: The Phoenician origin of Britons, Scots and Anglo-Saxons. London, 1924.

183m. WADDELL L. A.: A Sumer-Aryan dictionary. Part 1: A-F. London, 1927.

184m. WILLETTS R. F.: Cretan cults and festivals. London, 1962,

185m. WOOLLEY Leonard: A forgotten kingdom, London, 1953.

186m. WOOLLEY Leonard: Ur of the Chaldees. London, 1954.

187m. ZAMAROVSKY Vojtech: Kezdetben volt Sumér. Csorba Lajos fordítása. Budapest. 1966.

188m. ZSIRAI Miklós: A finnugorság ismertetése. Budapest, 1963.

189m. AFRICA. Countries of the Nile. The National Geographic Magazine, October 1963.

190m. BRION Marcel: La résurrection des villes mortes. Vol. II: Asie Centrale, Afrique, Proche-Orient. Paris, 1959.

191m. BRYANT Jacob: A new system or analysis of ancient mythology. Vol. IV. London, 1807.

192m. BUDGE E, A. Wallis: The Gods of the Egyptians, Vol. II. New York, 1904 (Reprint 1969).

193m. BUDGE E. A. Wallis: A history of Egypt. Vol. I-VIII. Osterhout, The Netherlands, 1902 (Reprint 1968).

194m. CARY A. - WARMINGTON E. H.: The ancient explorers. London, 1929.

195m. CSÖKE Sándor: A sumér ősnyelvtől a magyar előnyelvig, New York. 1969.

196m. DAVIDSON Basil: The lost cities of Africa. Boston, 1970.

197m. DAVIES Nina M.; Picture writing in Ancient Egypt. London, 1958.

198m. DAWSON Christopher: The age of Gods. Boston, 1928.

199m. GARDINER Sír Alán: Egyptian grammar. An introduction to the study of hieroglyphs. London. 1969.

200m. GARDINER Alan H.: Ancient Egyptian onomastica. Text: Vol. I-II Plates: Vol. III. Oxford. 1968.

201m. GORDON Cyrus H.: Forgotten scripts. New York, 1968.

202m. HEVESY Wilhelm von: a 177m. jelzésű, UXBOND álnéven írt munka szerzője.

203m. A Kazár Birodalom bomlása. Északi Vártán (Svédország) c. folyóirat 1970 augusztusi számában.

204m. KEPHART Calvin: Races of mankind. Their origin and migration. New York, 1960.

205m. KÉZDI-VASARHELYI Zoltán: Elő-Azsia és a Párthus Birodalom története. Túrán c. folyóiratban (Argentína), 1969-1970. évf.

206m. KOSIDOWSKI Zenon: Bibliai történetek. Fordította Varsányi István. Budapest. 1968.

207m. MONTET Pierre: Eternal Egypt. Translated by Doreen Weightman. New York, 1964.

208m. MOSCATI Sabatino: Ancient Semitic civilizations. New York, 1960.

209m. PETRIE W. M. Flinders: Egypt and Israel. London, 1912.

210m. PETRIE Flinders: Wisdom of the Egyptians. Vol. LXIII. London, 1940.

211m. R1EFSTAHL Elisabeth: Thebes in the time of Amenhotep III. Norman, U.S.A., 1964.

212m. SAKS Edgar V.: Esto-Europa. A treatise on the Finno-Ugric primary civilization. Montreal. 1966.

213m. SCHURÉ Édouard: Les grands initiés. Paris, 1960 (1ére éd. 1889).

214m. SCRAMUZZA Vincent M, - MACKENDRICK Paul L.: The Ancient World. New York, 1964.

215m. T. F. K.: Strong reasons. S. L.. 1941. (A British-lsrael gondolat fejtegetése) .

216m. TCHERIKOVER Victor: Hellenistlc civilization and the Jews. Transiated by S. Applebaum, Philadelphia, 1959.

217m. TOYNBEE Arnold J.: Greek historical thought. New York. 1962.

218m. WRIGHT G. Ernest: The Bible and the Ancient Near East. New York, 1965,

219m. ZAKAR András: A sumér nyelvről. Északi Vártán, 1970 okt.

220m. ROUX Georges: Ancient Iraq. Cleveland, 1964,

221m. MEEK Theophile James: Hebrew origins. New York, 1960.

222m. BUDGE E. A. Wallis: A history of Ethiopia, Nubia and Abyssinia. Oosterhout, 1970.

223m. DAVIDSON Basil: Africa in history. New York, 1969,

224m. RAWLINSON H, G.: India, A short cultural history. London. 1948.

225m. HAMBIS Louis: La Haute-Asie. Paris, 1953,

226m. BACON Edward (ed.): Vanished civilizations. New York, 1967.

227m. BARÁTH Tibor: L'histoire en Hongrie, 1867-1955, Paris, 1936 (Extr. de la Revue historique].

228m. WARD John: The sacred beetle. Egyptian scrabs in art and history. San Diego, 1902 (Reprint).

229m. DEL BUSTO DUTHURBURU Jósé Antonio: Peru Pre-lncaico. Lima (1971).

230m. PIGGOTT Stuart: Prehistoric India. London. 1952.

231m. VAN SETERS John: The Hyksos. London, 1966,

232m. MONTGOMERY McGOVERN William: The early empires of Central Asia A study of the Scythians and Huns and the part they played in world history. Chapel Hill, N.C., 1939. .

233m. PETIT Paul: Précis d'histoire ancienne. Paris, 1971, .

234m. DONNE T. E.: Moeurs et coutumes des Maoris. Parts, 1938,

235m. WARMINGTON B. H.: Carthage. Paris. 1964.

236m. CONTENAU G.: La civilisation d'Assur et de Babylon. Paris, 1951.

237m. KALLAY Ferenc: A pogány magyarok vallása. New York, 1971 (az 1861. évi kiadás utánnyomása).

238m. WINCHELL Alexander: Preadamites or a demonstration of the existence of men before Adam. Chicago. 1890.

239m. KÉZDY-VÁSARHELYI DE KÉZD Béla von: Lebt Attilas Blut noch weiter in europáischen Geschlechtern? Extr. du Recueil du 7e Congrés International des Sciences Généalogique et Héraldique, 1964.

240m. NIEL Fernand: Dolmens et menhirs. Paris, 1958.

241m. DIÓSZEGI Vilmos (szerk.): Az ősi magyar hitvilág. Budapest, 1971.

242m. WATERBOLK H. T.: Food production in prehistoric Europe. The spread oi farming. Science, Vol. 162, No 3858, December 6, 1968.

243m. GLOCK Th.: Stenographische Werte in der altungarischen Schrift, SA. von Korrespondenzblatt, amtl. Zeitschrift des kgl. Stenographiscben Landesamts zu Dresden, Nr. 7, 1916.

244m. NEMES VÁRADI imre: Mérlegen. Garfield, N.J.. 1969.

245m. HOOD M.S.F.: The Tartaria tablets. Scientific American, May 1968.

246m. CHAUVIRÉ Roger: Histoire de l'lrlande. Paris, 1949.

247m. Dictionnaire des communes. France métropolitaine, Algérie, départements d'outre-mer, territoires d'outre-mer. Paris, 1956.

248m. REANEY P. H.: The origin of English place-names. London. 1961.

249m. La Bretagne. Paris, 1934.

250m. BLOCH Raymond: The Etruscans London, 1958.

251m. THEVENOT Emilé: Histoire des Gaulois. Paris, 1949. Ugyan e munka bővített kiadása 1971-ből: 251m. bis.

252m. REISS Sámuel: The rise of words and their meanings. New York. 1950

253m. God's Commonwealths, British and American. By "The Roadbuilder" Toronto. 1928.

254m. RUDNAY Egyed: Attila trilógia. I-III k. Bruxelles, 1964-1966.

255m. Az ezeréves Magyarország. Budapest, 1940.

256m. BOURNIOUEL Camille: Irlande. S L 1955.

257m. GERMAIN Gábriel: Homere. Paris 1958.

258m. GILLIARD Charles: Histoire de Suisse Paris, 1949.

259m. HAWKES Jacquetta and Christopher Prehistoric Britain. London, 1958

260m. OEBTWIG Siegfríed: Elsüllyedt városok. Borzsák István fordítása. Budapest, 1965.

261m. BENDEFY László: A magyarság és Középkelet. Budapest, 1945.

262m. LINTON Ralpb: The tree of cluture New York, 1958.

263m. MERTZ Barbara: Temples, tombs and hieroglyphs. The story of Egyptoiogy New York, 1965.

264m. KŰR Géza: Etruszk-magyar nyelvrokonság. Warren, 1962.

265m. HURÉ Jean: Histoire de la Sicilie Paris, 1957.

266m. KÚR Géza: Amit az etruszkok beszélnek. Warren, 1964.

267m. LEVEEL Pierre: Histoire de la Touraine. Paris, 1956.

268m. BRADE-BIRKS S. Graham: Archaeology. London. 1953.

269m. HORVÁTH Ferenc (szerk.): Vas megye. Helytörténeti tanulmányok. Szombathely, 1958.

p align="justify"> 

Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete - Negyedik könyv,  PDF akta

(1. oldal / 4)
Megjelent: 11128 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. December 29., Szombat 05:54

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 262 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.8%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Germany 2.9%France 0.3%
Russian Federation 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 1.9%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 191
This Week: 3053
Last Week: 5472
This Month: 14995
Last Month: 23395
Total: 1630651

Belépés