Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2017Jul21

2010. Szeptember 12., Vasárnap 18:46

Kontra a szükség van-e az antiszemitimusra című cikkre!

Írta:  Bene Gábor
Értékelés:
(4 szavazat)
Dr. Bene Gábor: KONTRA a SZÜKSÉG VAN-E az ANTISZEMITIMUSRA című cikkre! Az eredeti írás színe fekete, a kék színű szövegek az én reagálásaim! Bene Gábor S.  A szakállas viccben megkérdezik Jóska bácsitól, van-e maguknál a faluban antiszemitizmus?  

 

 

– Az nincs, de igény vóna rá – jön a felelet. (Az ilyen szakállas viccek is kétfélék. Vagy nagy igazságot, vagy tudat átalakító hamisságot tartalmaznak a humor leple alatt, vagy  esetleg valamiféle „szórakoztatási” céllal létrejött urbánus jópofaság a lelke. Ám ez nem jópofaság, hanem a második kategória, hiszen a magyar parasztember soha nem mondana ilyet. Ez egy urbánus tudat átalakító vicc!)) 

 

Most, 2009-ben, amikor az antiszemitizmus is új szintre lépett, … (Konkrétan azt állítani a vita elején,hogy „új szintre lépett” – akkor amikor még nem állapítottuk a létezését sem: nekem azt sugallja, hogy a cikk írója nem is vitát akar, hanem csupán kinyilatkoztat!) …. a felelősen gondolkodó polgárnak érdemes feltennie a kérdést, vajon szükségünk van-e rá, jobb lesz-e a magyaroknak tőle? (Már a kérdés is izgalmas, mert azt sugallja, hogy vagy-vagy. Pedig a világ ennél – egyszerre – sokkal bonyolultabb és sokkal egyszerűbb is! Az én válaszom nem igazodik a kérdésfeltevés sugallatához és elsősorban arra vonatkozik, hogy nincs és NEM is lesz hazánkban antiszemitizmus! Mi magyarok ugyanis nem zsidókra és gojokra osztjuk a világot, hanem tisztességes emberekre és tisztességtelen bűnözőkre! Azok, akik ma mindent megtesznek azért, hogy legyen itt antiszemitizmus: nem magyar lelkületűek, s valójában ellenségei a magyarságnak. Ennek a bizonyítására az utóiratban leközlöm Eszterházi Péter "művészi" írását! Ez a türelmes viselkedése a magyarságnak persze nem azt jelenti, hogy birkák vagyunk és eltűrjük a megaláztatásokat, amiket az antiszemitizmus gerjesztésére használnak ellenünk - többnyire éppen zsidó emberek. Azt viszont nagyon is jelenti azt, hogy az én népem a gyűlölködőkben sem a zsidót, hanem a gátlástalan bűnözőt, az élősködő bajkeverőket látja! 

Az írást vitaindítónak szántuk. (Köszönöm! Most megnyugodtam, mert csak a vita visz előre. A bezárkózó hallgatás nem, s tabutémák elhallgatása pedig végképp nem segít a bajban!) többet böngészi az ember a neten a fórumokat, blogokat, annál inkább erősödik benne az érzés, hogy az antiszemitizmus – és társai: a globalizáció-, multi- és kapitalizmusellenesség – észrevétlenül mindenbe beleitta magát. (Kicsit szét kell nézni a világban és tapasztalhatjuk, hogy a kapitalizmus globalista változatát valahogy senki sem akarja olyan nagyon szeretni, mint például a világháború utáni nemzeti kapitalizmusokat. Ennek csak lehet valami oka?) 

Egyre népszerűbb, úgy terjed, mint valami új bölcsesség, tao vagy zen, amivel meg lehet magyarázni a világ menetét, választ adni a problémákra, megoldásokat találni.

Univerzális, egyszerű, akár alfaállapotban is elsajátítható tudás.  

 

Nem kell egyetemi végzettség, még olvasni sem kell hozzá, egy baráti beszélgetésen, bor mellett megszerezhető a doktori szint. (Ez egy jó, olvasmányos rész!) 

Társaságban egyre jobban lehet vele villogni, és aki megszerzi a tudást, annak megvilágosodik az élet értelme, a dolgok a helyükre kerülnek, minden átlátható lesz.  

 

Nem egy kis tőkeellenességről vagy egyszerű zsidózásról beszélek, ami mindig volt,…(nem gondolja, hogy az egyszerű kis zsidózásra – amit ön is felment – sem lenne „szükség”, ha ezt már régen kibeszélhették volna nyíltan a zsidók és nem zsidók?) ….. hanem egy igazi világmagyarázatról, egy totális filozófiáról, amivel a földkerekség minden eseménye megmagyarázható. 

 

(Azt hiszem az emberiség mindig is vágyott arra, hogy könnyen átlátható legyen számára a bonyolult világ minden szelete. Talán ezért zsugorítják le a nagy-bonyolultat, kicsi-egyszerűre. A folyamat akkor jó, ha a lényeg nem veszik el belőle, ha a szubsztancia az egyszerűsítés ellenére megmarad!)
Nem én akarom megvédeni a zsidóságot, megteszik ezt ők maguk nálam jobban.
 

Viszont érdemes a kérdésről beszélni, sőt vitázni is, mert szerintem mi, magyarok sokat veszíthetünk az új világmagyarázattal, bármennyire is másként gondolják sokan. (Nagyon egyetértek az előző két mondattal, de várom a vitaindító alapgondolatait!)

Az ugyanis erőteljes paradoxonokat rejt magában. 

(a paradoxon: szellemes, elmés mondás, szokatlan állítás, látszólagos vagy vélt ellentét vagy képtelenség.)

Az antiszemita-paradoxon

A kijelentés, hogy a zsidóságnak a nyugati világban nagyobb hatalma van, mint azt sokan szeretnék, nem nagy bölcsesség, sőt, még csak nem is antiszemita kijelentés. (Szerintem ez az első igazán átgondolatlan megjegyzése a szerzőnek, hiszen a zsidóság azt soha nem engedte meg senkinek, hogy helyette megállapítsa, hogy ki az antiszemita. Ennek a szónak éppen az a hatalma, hogy csak ők állapíthatják meg, hogy ki és mikor antiszemita! Azon állítás miszerint a nyugati világban nagyobb hatalma van a zsidóságnak, mint azt sokan szeretnék”viszont értelmezhetetlen. Hiszen nem a zsidóságnak van hatalma, hanem az általa megteremtett gólemnek, a pénznek. A pénz viszont továbbadott egy fertőzést a világban, amelyet én kufárság vírusának hívok, mert aki megkapta: származásától, vallásától, bőrszínétől függetlenül bizonyos „tüneteket” produkál.) 

 

 

Ennek emlegetése, nem hinném, hogy nagyon fájna a zsidóságnak. (Ez sem határozható meg így! Fájdalmat ugyanis nem akarunk mi senkinek, csupán az igazságot szeretnénk végre hallani! Hiszen általában jól szórakoznak a zsidóvicceken, de előfordul az is, amikor nem. Sőt amikor kiejtjük a zsidó szót, máris sértésnek veszik, de máskor dicséretnek fogják fel. Olyan mintha egyszer büszkék lennének a zsidóságukra, csak éppen amikor a zsidó önkormányzatokat kellene válaszataniuk akkor "szégyenlősek" és tagadják a kissebbségi mivoltukat. Pedig a magyarság nekik is megadta ezt a lehetőséget, ám ők "szégyenlősen" nem élnek vele.) 

Ki ne szeretné azt hallani, hogy ezek a magyarok ott vannak mindenütt, és az ő kezükben összpontosul a döntések és a tőke jelentős része? Biztosan büszkék lennénk rá. (A magyar lelkialkata más, mint a zsidóságé. A magyar akkor büszke valamire, ha az, nagy nehézségek árán született, komoly szellemi vagy fizikai teljesítményt takar, s nem árt senkinek. A könnyen jött gazdagság könnyen el is megy nálunk, hiszen a dzsentrik is úgy születtek, hogy elkártyázták ami „könnyen” öröklődött! Ha pedig könnyen szerezetek valamit és az másnak kárt okozott, akkor szégyellték, s inkább nem is dicsekedtek vele. A mai újgazdag réteg dicsekvése sem magyar sajátosság, ezt a televízión keresztül importáltuk!)  

 

Ez olyan kérdés, amiről őszintén és rasszizmus nélkül is beszélnek. (Kikkel lehet itt őszintén beszélni? Az ősrasszistákkal?) 

Az USA-ban időről időre vita folyik, hogy az izraeli lobbinak túlzott befolyása van-e.  

 

Pusztán nemzetstratégiai, külpolitikai kérdésként. (Én nem igen tapasztaltam arrafelé vitát arról, ami az amerikai kománypolitika gyakorlatában ennyire nyilvánvaló!)

Ebből következően a paradoxon egyik része, hogy aki azért szidja a zsidókat, mert szerinte ők irányítanak mindent, és övék a hatalom, a pénz, és mi csak rabszolgák vagyunk, az valójában a zsidókat dicsőíti, és önmagát rabszolgának állítja be. (Van logikája a mondatnak, csakhogy fordított. Ugyanis ők iszonyúan szenvednek, ha nem az övék a pénz hatalma, hiszen éppen a zsidóságban a legelterjedtebb a kufárság vírusának fertőzése! Viszont ha övék a pénz s a hatalom, akkor reszketnek az elveszítés lehetőségétől. Ez a legfőbb mozgatórugója a zsidó mozgékonyságnak: félelem a vesztéstől! S így valójában: ők az igazi rabszolgák, hiszen a pénz és szerzés foglyai egész életükre.) 

Igaz, lázadó rabszolgának. (Nem hiszem, hogy egyetlen magyar is rabszolgának érezné magát, de ha elérkezne ez a pont, akkor hiába tennének ellenünk bármit, mert ez a nép sok mindent eltűr, de a rabszolgaságot nem. Ezt persze ellenfeleink is tudják, s ezért megy a „húzdmeg – erezdmeg” politika.)  

Tulajdonképpen ez nem zsidóellenesség, hanem beteges filoszemita megközelítés,  

 

vagyis a zsidóság olyan dicsőítése, ami annak, aki teszi: rossz. (Ha ez igaz is lenne, nézzük meg, hogy kik azok, akik ebbe a hibába beleesnek? Mert józan, magyar ember nem. Igaz előfordul, hogy amikor a szemtelenségük, magabiztosságuk már nagyon eltúlzott akkor az okos parasztember köp egyet. Ám ez nem gyűlölet és nem is önkínzás, hanem a dolgok helyretétele.) 

 

Önkínzó szemlélet. (?)
A paradoxon másik része pedig azokra vonatkozik, akik azt emlegetik, hogy ennek a hatalomnak most véget vetnek.
(A zsidóság valószínűleg maga fog véget vetni ennek, mert népüket évszázadokon keresztül a saját kiválasztottsági tudatukkal – elkülönülésre, szerzésre s ezek által folyamatos félelembe kényszerítették. Sőt, a holokauszt folyamatos feltupírozásával elültették a lelkükbe a félelem és a kapzsiság mellé a gyűlöletet is. Ezt, egyetlen nép sem bírná ki lelki meghasonlás nélkül. Gondolj bele. Ha minden reggel azzal ébredsz, hogy a holokausztról álmodtál, mert beléd ívódott hogyan pusztították a rokonaidat, akkor mit tennél? Az ember nem bír el mindent, s ha a holokauszt folyamatos felidézéséről és az abból származó kártérítésekről lemondana a zsidóság, akkor talán túlélné ezt az óriási lelki traumát, de így szinte lehetetlen. S ne mond, hogy lelketlen a teljes zsidóság, mert ez nem igaz! Valójában gátlástalanok, de ez sem általános és nem is kizárólagos!)
  

El kéne dönteniük, hogy lenyomjuk a zsidóságot, vagy ők a világ urai, mert a kettő együtt nem megy. Ha le tudjuk őket nyomni, akkor nem ők a világ urai, és nem érdemes ezért utálni őket. (Mi nem utáljuk őket, hanem sajnáljuk. Egy jeles képviselőjük árulta el egyszer, hogy: „Ti sohasem tudtok bennünket annyira gyűlölni, mint mi titeket.” Nagy igazságot mondott!)  

 

Ha viszont ők a világ urai, a vulkánkitörések, a világválság, a 9/11, az Iraki háború mögött is ők vannak, akkor nincs sok esélyünk. (Tévedsz! Valóban a zsidóság egy rétege áll a legtöbb gátlástalanság mögött, de ettől még nem a világ urai sőt, a legjobban reszkető rabszolgái az általuk teremtett gólemnek!) 

Amennyiben megpróbáljuk, országunk néhány éven belül egy banán nélküli banánköztársaság szintjén lesz, de lehet, hogy sóval hintik be a helyét. (Ha nem vetted volna észre, már régen banán nélküli ál-köztársaság vagyunk, de ezt az országot nem akarják ők sóval behinteni. Más terveik vannak vele. Viszont ez a mondat szöget ütött a fejembe. Biztosan aggódásból írtál Tibor? Mert ez mintha fenyegetés is lenne: ha nem azt teszed, amit mi akarunk, akkor sóval hintjük be a helyét! Milyen érdekes, hogy nekem ilyen szörnyűség soha nem jutna eszembe. Te vajon miért írsz le egy ilyen fenyegető őrültséget, nem tudod. hogy inkább ideköltöznek?)  

 

Tudom, a pragmatizmus nem magyar erény, sőt nálunk egy kicsit ciki is, de azért még beláthatjuk, ha ők rángatják dróton Amerikát és egész Európát, akkor miért mi lázadunk ellenük, és nem ők? (Hohó megfogtalak! Tehát nem magyar erény a pragmatizmus? Nem mérjük fel a helyzetet józanul és nem az alapján, cselekszünk? Sőt megvalósíthatatlan eszmékért lelkesedünk? Elrugaszkodtunk a valóságtól? Vajon miért nem a magyar szavakat használod kedves Tibor? Talán az a „ciki”, ha nem az ősi nyelvünk szavai kerülnek ki a tollad alól, vagy ha nem használsz ”előkelően idegen kifejezéseket”? Tudod, én nem szeretem ha valaki nem elégszik meg a saját, kifejezően gyönyörű nyelvével. Biztos bunkó vagyok, igaz? Nézz szét nyugodtan az Interneten, s derítsd ki hány millió Kulturális Kreatív él a világban, s vedd észre: azok mind lázadnak a globalizmus pénzdiktatúrája ellen! Tehát nerm vagyunk mi egyedül, csak a médiadiktatúra és sokszor az öncenzúra is eltitkolja mindezt!) 

 

Külön érdekesség, hogy legtöbbünk elcserélné fejlettségünket a dróton rángatott Nyugatéval. (Aki elcserélné az már el is cserélte, mert sok ezren mentek nyugatra bébysitternek és portásnak.) 

Ha pedig így van, inkább nekünk is arról kéne tárgyalni a zsidósággal, hogy segítsenek bennünket is olyan naggyá és erőssé válni, mint a többi „báb” országot, akkor legalább hasznunk lenne belőle. (Óh igen. A haszon. Hát lassan nem is lesz érdekes, hogy melyik nemzet fia vagy kedves cikkíró. Hiszen ki derült, hogy te is megkaptad a vírusfertőzést. Tedd meg, hogy józanul átgondolod, milyen tünetei is vannak a fertőzésnek? Látod erről írtam az elején. Talán még nem késő, hogy ellenállj a vírusnak - hiszen oly sokan vagyunk, akik ezt megtették. Én is megkaptam régebben a fertőzést, de mégsem hatalmasodott el rajtam a szörnyű betegség.) 

Persze ehhez le kéne győzni az érzésünket, hogy mindenki a mi országunkat akarja, mert ez itt maga a földi paradicsom. (No innen már lazán vitázhatunk, mert megsajnáltalak. Igen a földi paradicsom a hazánk! Itt éltek apáink, dédapáink és szépanyáink, itt nyugszanak a haza földjében. Ha elmegyek a mélykúti temetőbe és végignézem a sírokat, legalább 8 generációt tudok megszámolni, némelyikről azt is tudom, hogy mi volt a kedvenc étele vagy nótája. Egyiküknek a tulipános ládája itt áll a házamban, s ha néha felnyitom: elolvashatom a belevésett írását. Persze azt is megértem én, ha valakinek nem az a paradicsom, hogy otthon van a hazájában, ahol nem idegenkedéssel fogadják: hanem ott a hazája ahol jól él, s nem zavarja az sem, hogy mindig idegen marad. Ha valakinek csak a kézzelfogható „készpénz” az érték és paradicsomot is csak számszakilag tudja elképzelni, akkor bizony számára nem ez a paradicsom! Nekem ugyan vannak gyönyörű emlékeim Upstate New Yorkból, Miamiból, Honoluluból, de soha nem gondoltam arra a földre úgy, mint a paradicsomra, vagy mint a hazámra!)  

 

Ugye ez a földi paradicsom viccesen hangzik, ha belegondolunk? (Belegondoltam és még jobban elszorult a szívem miattad. Pedig jó, hogy felvetetted a témát. Ám sajnállak, mert nem gondoltam, hogy ennyire elveszett a lelked a globalista darálóban. Találkozzunk, hátha tudok még segíteni rajtad, hátha felismered az igazi értékek fontosságát, s a talmi értéktelenségét!)

10 ezer zsidó vagy 1 millió muzulmán? (Ne tégy úgy, mintha csak ezek közül lehetne választani, mert érezned kell, hogy mennyire hamis az általad felállított tétel!)

Vannak további kérdések is ezzel az antiszemita divattal. (Vigyázz! Mert a divatot is a pénz uralja, s ha divatozunk, akkor a pénznek hozzuk a hasznot! A pénz pedig fegyver is, amelyet te – még ha akaratlanul is – de ellenem próbálsz fordítani! Nagyon kérlek, ne ez legyen az értékrend a számodra!) 

 

Annak, aki utálja a zsidókat, mint láthatjuk, szeretni illik az őket utálókat. (Mennyire más világban élünk Tibor! Az én népem nem utálkozik. Nekünk nincs „utálatos képünk”!) 

Ezzel élesen találkoztam a '90-es években, amikor Londonból hazatérve angol barátomnak újságoltam, meglepett, mennyi muzulmánt láttam.  

 

Mire ő csak ennyit mondott: Miért, talán a zsidók jobbak lennének? (Az ottani zsidóság egy jó része már beilleszkedett a pénzmanipulációs világ értékteremtés nélküliségébe, s azok csak kevésbé láthatóak az egyszerű emberek számára, pedig nagyon is ott vannak!)
Szívesen megkérdezném tőle, mit gondol ma, de rég nem hallottam felőle.
 

Válasza két fontos dologra világít rá.  

 

A látszólag hipertoleráns angolok között is előfordul egy kis zsidózás…. (Kezd alakulni a mondanivalód, s már nemcsak mi vagyunk antiszemiták a szemedben! Remélem tudod, hogy számtalan hajó utasait nem engedték be Angliába, de az USA-ba sem, mert zsidók voltak. Olyan zsidók, akik Németországból menekültek Hitler elől, ám akkoriban mi magyarok még nem álltunk megszállás alatt és befogadtuk őket! Európában egyedül mi!)   …és, hogy milyen gyakori gondolat a muzulmánokat preferálni a zsidókkal szemben. Európában ma több muzulmán él, mint amennyi zsidó az egész földkerekségen – és sokkal nagyobb gondot okoznak, mint a zsidók valaha is képesek lennének rá. (Tudod, nem vagyok sem zsidó, sem muzulmánbarát, mert amint említettem: mi nem így osztjuk fel a világot! Én a rendes emberek pártján állok, ám keresztény létemre mégis azt mondom, hogy a Korán legalább tiltja az álságos kamatszedést! Lehet, hogy ezért ez a nagy ellentét köztük? Te biztosan jobban tudod az igazi okát. Ha lenne rá energiád és időd, írd meg nekem légy szíves! Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) 

 

Az angolok ma már biztosan elcserélnék néhány százezer zsidóra a néhány millió muzulmánjukat, de már nem tudják. (Ha szabad megkérdeznem: ezt honnan veszed ezt, ha nem beszéltél a barátoddal? Miért nyilatkozol a helyükben? S, honnan következtetsz arra, hogy a tisztességes zsidó és a tisztességtelen muszlim közül az angol átlagember kit választana? S ha fordítva teszem fel a kérdést? Ne legyen bennünk előítélet, de ne legyünk balgák sem!
Mi nem küzdünk ilyen problémákkal, de a zsidó-muzulmán szembeállítással nap, mint nap találkozunk. (Valami oka csak van annak, hogy szembe állnak? No és mi az?)
 

Jönnek a tálibokat, Iránt, a palesztinokat és egyéb számunkra ismeretlen népeket dicsőítő írások a neten, és magukat komolynak gondoló sajtótermékekben is.(Küld már el a linkeket, hogy miket olvasol, mert ha zsidó honlapokat olvasgatok, akkor ott más a hangnem. Cseréljük címeket, jó?)

Megfontolásra érdemes külpolitikai és hosszútávú nemzetstratégia lenne országunk sorsát a harmadik világ muszlim „elnyomottjaival” összekötni? (Ekkora butaságot, ezt honnan vetted? Én még az EU-t is túlzásnak tartom, hiszen ’56 joghelyreállító szabadságharca a szabadság, függetlenség, semlegesség jelszavai mentén vívódott. S a rá hivatkozók, ezeknek éppen az ellenkezőjét valósították meg. Egyébként abban igazad van, hogy egy komoly nemzetstratégia kellene!)

 

Az EU helyett vetessük fel magunkat a Világ Tálibjainak Egyesült Szervezetébe?  

 

A NATO helyett pedig a Hamaszba? (Érzem a túlzásaid szándékát, de nem tartóm jó ötletnek a NATO és a Hamasz összehasonlítását. Az egyik ugyanis álságos a másik viszont önvédelmi) 

Tudom, jó az elesetteket és gyengéket támogatni, én is Kamerunnak szurkoltam a VB-n,

de azért a józanész jobb tanácsadó a focipályán kívül.  

 

Hogyan vesszük majd rá a keresztény gyökerű magyar népességet, hogy térjen át a tálibok hitére, mert ez a „tagfelvétel” első kritériuma lesz. (Hihetetlen szélsőségesek a gondolataid. Majd szólok a Bolek Zolinak, aki az Iszlám Közösség magyarországi vezetője, hogy érdeklődsz az Iszlám iránt és tanulmányozd egy kicsit a témát, mert „zölderdőben” jársz!) 

Arról nem is beszélve, hogy a 17. századi életviszonyokat sem könnyű elfogadtatni.  

 

Igaz, az elvekért sok áldozatra képesek az emberek. (Itt mintha kicsit tájékozatlan lennél, mert már a nyolcvanas években jártak ide az egyetemre muszlimok, akik nem éppen a XVII. Századból jöttek, sőt.) 

 


A tréfát félretéve, a gyakorlatban már ma is komoly problémákat okoznak az EU nyugati felén az ott nagy számban élő muszlimok.
(Jó, hogy félretetted, mert eddig nem vettem észre a soraidban a humort, sőt nagyon is érdekes kérdéseket feszegetsz! De lassan el kellene döntened, hogy ki a terrorista és ki a szabadságharcos? S ez alapján kellene továbbhaladni!)
 

Kezelhetetlen probléma elé állítja a kormányzatokat az EU keresztény gyökereitől idegen problémakör. (Valahogy én nem látom a keresztény gyökereket Európában, a kufárság ezt is elkótyavetyélte? Mert sehol nem hivatkozik az EU a kereszténységre. Ennek mi lehet az oka? Lehet, hogy te tudod, hiszen tájékozottnak látszol a nyugati kérdésekben! Talán a nagyszámú bevándorolt muszlim lenne az oka?) 

Az iskolában viselt csador ennek a legkisebb szelete, a francia külvárosok zavargásai, az egyre épülő mecsetek, minaretek, szaporodó terrorcselekmények jelzik a probléma súlyát.  

 

Megalapozottnak tekintett előrejelzések vannak arról, hogy 40 év múlva Nyugat-Európa a muszlimmá válás problémájával küzd majd. (Ha így van akkor valamit nem értek? Miért kellett ennyire sietnünk az Unióba, hiszen a probléma már ott kopogtat az ajtajukon. Vagy azért érvelsz, hogy a zsidók fognak majd megvédeni minket a nagy muszlim áradattól? Hiszen ha jönni akarnak, akkor jöhetnek nyugodtan, mert aláírták – egyébként olvasatlanul – a „szabadon választott népképviselőink”!
Vajon az antiszemita-zen tudás hívei végiggondolják ezt a lehetőséget?
(Igaz elküldted nekem is ezt a levelet, de abban azért bízom, hogy nem „antiszemita-zen” kategóriában gondolsz rám, s kérlek: ne gondolj így a népemre sem! Ne értünk aggódj, mert mi túlélőfajta vagyunk, a nemzetnek csak a naivitással kellene leszámolni, s visszaszerezni alkotmányos jogtudatát!) 

 

Lehet, hogy a zsidóság uralkodik Amerikán és rajtunk, de az biztos, hogy nem számíthatunk arra, hogy 40 év múlva többen lesznek az országunkban, mint mi, és az ő vallási szabályaik szerint kell élnünk. (Nem lehetek sem én, sem te biztos abban, hogy nem tesznek rá kísérletet. A 150 éves muszlim megszállás alatt nem volt erőszakos térítés, de ilyen már történt velünk egyszer: Kazáriában! S a történelem ismételni szokta önmagát. Hiszen ha egy is az Isten, de mi nem ünnepeljük a nándorfehérvári győzelmet sem Izrael, sem Törökország fővárosában, s székely szombatosok sokasága is a keresztények számát csökkentette egykor.)
A vesztesek elméletei
(No és kire gondolsz vesztesként? A kufársággal fertőzött népekre? Mert azok valóban vesztesek, sőt ha Susan George munkáját is elolvasod, akkor rájössz, hogy minden európai nép vesztes lesz, ha nem változtat a tempón és gondolkodásmódján.)

Azt kérdezhetik tőlem, miért érdekel engem, nem zsidóként, a kérdés?

Talán előnyt szeretnék szerezni a „megszállóknál”, vagy csak simán médiamegjelenést?

Hát nem, én a magyarságért aggódom. (Persze aggódni lehet, sőt minden magyarnak kötelező is, de ennél fontosabb a szeretet. Szered hát a népemet és vedd észre, hogy mi mindig befogadó nemzet voltunk. Befogadtuk a tótokat, oláhokat, rácokat, svábokat, szászokat, de még a cigányokat is. Téged sem rekeszt ki senki, nem fogunk lenézően gojnak nevezni, de még csak kollaboránsnak sem, csak próbáld meg a kufárvírust leküzdeni!)

Még csak hipertoleráns sem vagyok, nem hiszek egy előítéletmentes világban,  

 

de az is tuti, hogy nem lehet az ideológia szintjére emelni az előítéleteket, az összeesküvés-elméleteket. (Látod, én hiszek az előítéletmentes világban, sőt toleráns vagyok még a vírusfertőzéseddel szemben is, de az antiszemitizmust ne erőltesd tovább! A tisztességtelen zsidók a legnagyobb antiszemiták, úgy utálják a saját tisztességes testvéreiket, de a szemita arab testvéreiket is, hogy amikor csak tehetik, kiszolgáltatják vagy lemészárolják őket. Összeesküvés-elmélet pedig nincs, csak összeesküvés-gyakorlat van, de az érezhető!) 

 

Nézzünk szét a világban, hány nemzetet emelt fel az antiszemitizmus és a globalizációelleneség. (És ezek ellentétei hány országot emeltek fel? Ne viccelődj már!) 

A világ sikeres nemzeteinek döntő többsége polgári, vagy ahogy másként nevezik, liberális demokrácia. (És mitől sikeresek ezek a liberális demokráciák? A hatalommegosztás formasága miatt, vagy a médiadiktatúra hazugságai okán? Vagy a szennyezés magas foka, a hajléktalanok mennyisége, netán a műélelmiszerek és az abortuszok száma alapján? A liberalizmust pedig ne emlegesd, mert a magyarság már a bőrén tapasztalata meg a liberalizmus álságosságát, szabadelvű őseink  forognak a sírjukban!)  

Olyan példát találunk, amikor diktatúrán keresztül vezetett az út a sikerhez,  

 

Dél-Korea, Kína, Taivan, Szingapúr, de a globalizáció és piacellenesség, az atiszemita-zen még egyetlen nemzetet sem tett naggyá, sőt, bátran kijelenthetjük, ezek a vesztesek elméletei. (Szerintem viszont a valódi piacellenesség maga a globalizáció, mert nem akar konkurenciát és igazi piaci helyzetet teremteni, mert monopolkapitalista! A jó diktatúráról pedig már Arisztotelész is pozitívan írt, miközben világossá tette, hogy a demokrácia nem a közjó érdekében működik, hanem a középosztály kifosztása a célja, s a legszegényebbeket akarja a leggazdagabbakká tenni! (lásd: bolsevizmus!) A veszteseknek lehetnek elméletei, de a nyerteseknek érezhetően „összeesküvés gyakorlata” van. Sőt azt hiszem, hogy az én hazám – de maga az emberiség is –, akkor lenne nyertes, ha önellátóvá tudna válni, nem kellene a termékeket a félvilágon keresztül szállítani, s újra a munkateljesítmény és az értékteremtés képessége lenne az értékrend alapja és nem a gátlástalanság, a harácsolás és a lenyúlás. Persze tudom, hogy a társadalom jelentős részét leszoktatták a munkáról, de ha változik a helyzet - a mi népünk nagyon tud dolgozni és kreatív is!)  

Olyan népeké, akik saját erejükből, munkájuk által képtelenek javítani helyzetükön,  

 

és mivel nem képesek saját gyengeségükkel szembenézni, másra kenik hibáikat. (Ez már a programozás eredménye nálad. Érzed-e, hogy milyen jól dolgoztak a médiamanipulátorok? A magyar mindig is munkás nép volt, csak az agymosás és az általad feldicsért kollaboráns globalizmus az, amely munkája eredményét elrabolja tőle, sőt a becsületes munka lehetőségét is elvonja!) 

 

Ez a lusták és tunyák álláspontja, az örök veszteseké.(Ne vidd túlzásba, mert már a határon vagyok, hogy Salommal köszönjek el tőled! Ez teljesen Mazsihiszes szöveg!)

Ezek az elméletek, mert passzivitásra ösztönöznek, a meglévő energiákat rossz irányba terelik, ahelyett, hogy az ország valódi problémáira koncentrálnának. (Nem vagyok passzív, sőt néha túl aktív vagyok. Ezért is állított elő a gyurcsányi terrorrendőrség több alkalommal is, pedig nem dobáltam, csak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának részleteit olvastam fel a droidoknak. 

Te viszont biztosan tudod, hogy mi az ország valódi problémái? Kérlek, avass be! Mert ebben lehetséges, hogy igen tudatlan vagyok! Ha viszont le szeretnél ellenőrizni, akkor kattints ide: www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=beneg#cikk) 

A világ rendelkezik bizonyos adottságokkal, időnként például esik az eső, süt a nap, van globalizáció és multinacionális cégek.  

 

Talán a zsidóságnak is nagyobb befolyása van, mint azt sokan szeretnék, de egy kis nemzet ezeket a viszonyokat képtelen megváltoztatni. (Mintha ezt már ’56-ban is mondták volna nekünk, s ma a világ is úgy gondolja, hogy az első rést mi ütöttük a bolsevizmus falán! Az igazságot viszont ma is ki kell valakiknek mondani, s ha egy kis nép (?) teszi annál nagyobb a dicsőség!) 

 

Két választása van: átáll a tálibok oldalára (és irány a középkor), vagy megpróbálja az adottságokat saját előnyére használni. (Komolyan csak ez a kettő van? Nekem nem úgy tűnik!) 

Az adottságokat lehetőségekké alakítani.(Ezt elfogadom, de ehhez másik politikai osztály kell. Amelyik nem fertőzött a vírussal, vagy ha igen, akkor ellenáll neki. Olyanra, amelyik Klebesberg, Bethlen és Teleki szintű áldozatokra is hajlandó a hazájáért, s nem az jár az eszébe, hogy mennyit tud ő szakítani, hanem mennyit tud profitálni a közösség, a nemzet!)
Ezzel szemben mi az adottságok miatt hőbörgünk, és igyekszünk valakire fogni gondjainkat.
 

A „kommunista” kormányra, aki kiszolgálja a zsidókat, a multikat, a globalizációt. (Lehet, hogy ezek nagyon jól szolgáltak, csak éppen közben csődbe jutatták az államot! Ezt remélem nem vitatod? Persze nem bűnösök ők, mert egy következménynélküli országban nincsenek bűnösök, csak "ártatlanok".) 

 A körülmények felelősek bajainkért, mi soha. (Ellenkezőleg, csak mi vagyunk azért a felelősek, hogy nem ébresztettük fel idejében a népet álmából, s hagytuk, hogy rajtunk élősködjön a bolsevik diktatúrában megerősödött másodvonal, amely szégyentelenül kezdett hozzá a belső kifosztáshoz és adott segédkezet a külső kifosztáshoz! Ám ez a teljes magyar értelmiség bűne, hiszen nem voltunk megfelelően felkészülve a Washingtoni Konszenzus anyagából!)

 Ilyenek a vesztesek. (Ha ezek a vesztesek egyszer magukhoz ragadják a lehetőséget, akkor fel fogják virágoztatni az országot. A multik ezt nem fogják megtenni, ha zsidók, ha nem. Itt csak azok fognak komolyan tenni a magyar jövőért, akiknek valóban ez az egy hazájuk van!)  

 

A globalizáció-ellenes és antiszemita elvek népszerűsége ott növekszik, ahol nem tudnak vagy akarnak megbirkózni a globalizáció kihívásaival, ahol nem tudják őket előnyökké formálni. (A globalizmus nem azért kártékony mert tőkés rendszer, hanem azért, mert semmi más nem érdekli csak a profit. Nem érdekli a környezetszennyezés, a munkanélküliség, a kiváló beltartalmú élelmiszerek előállítása és a munkaerőáru újratermelésének költségei. Remélem nem ezek az előnyei?)

Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan nem globalizációellenes, és Dánia, Ausztria, Finnország sem, pedig ezen elvek szerint lehetnének.(Ezen országokban létezik nemzeti elit, de nálunk ezeket kiirtották! Lassan azonban újratermelődik, s megoldódik a helyzet, hasonlóvá válunk például Ausztriához. Ne felejtsük el, hogy 1930 és 38 között a nemzeti jövedelmünk nagyobb volt, mint Ausztriáé! Mindez Trianon után és világválság közben! Legyen ez a mi kapaszkodónk!) 

 Nyugaton a globalizációellenesség szélsőbaloldali erkölcsi alapú kritika, nálunk a jobboldali világmegváltó.(Szerintem viszont nincs sem baloldal, sem jobb. Ezek a megosztó politika frázisai és a globalizációellenesség szempontjából lényegtelenek is! Ráadásul léteznek a Kulturális Kreatívok óriási tömegei Amerikában, de másutt is. Ők globalizációellenesek, mert józanul látják a jövőt, s ők is vesztesek talán?)

Az antiszemitizmus és globalizáció-ellenesség nem a zen. (Most melyik a nagyobb bűn? Az antiszemitizmus vagy a globalista ellenesség? Nem veszed észre, hogy te magad is érezteted, hogy a kettő valójában egy? Ezt nem én állítom, hanem te. Jó nem nevesítve de benne van a szövegedbe, s a tudatalattid így súgja! Pedig nagyon is tévedsz, mert a magyar lélek: soha mások ellen, mindig a magunk igazáért küzd!)

 Nem jutunk vele sehova, még a lelki békéhez sem. (Nekem megvan, remélem te is szert, teszel majd rá. Csak a kufárvírusnak kell ellenállnod és kész!)

 Még ha a valós gazdasági, politikai és közbiztonsági gondok óriásiak is Magyarországon.  

 

 (Eddig erről nem is hallottam! Komoly? Eddig állítólag minden rendben volt, működött az ál-alkotmány, sőt a médiadiktatúrával keresztezett „szabad” választásokon dőlt el a demokrácia sorsa. Sőt az idegen jogrendet ránk erőszakoló ál-alkotmányt többször is módosították, de mégsem jött el a kánoán. Gyurcsány szerint csak éppen az antiszemitizmus akadályozott minket a fejlődésben. Mintha te is hasonló következtetésre jutottál volna! Tévedek?) 

Még ha igaz is, hogy a zsidóságnak nagyobb a befolyása a kelleténél (kellete válogatja),  

 

vagy tényleg minden zsíros üzletet ők nyernek, ahogy egyesek állítják, a hőbörgés, az ellenségeskedés, a gyűlölködés nem hoz megoldást, és nem hoz megoldást a problémákról való hallgatás sem. (Látod, én is erről irkáltam eddig!) 

 Ezeknek a gondoknak a megoldására vannak értelmes, békés és előrevivő megoldások, sokkal hatékonyabbak, mint az emberekben élő gonosz indulatok kiszabadítása, melyeket aztán egy ponton túl nem tudunk kezelni. (Itt álljunk meg egy pillanatra! Tehát azt vizionálod, hogy ha nem lesz „békés előrevivő” megoldás, akkor a gonosz indulatok el fognak szabadulni? Elárulom, hogy ha elszabadulnának az indulatok, azt nem lehet a magyarság nyakába varrni, hiszen nem mi mondtuk be a rádióba, hogy legszívesebben minden keresztényt meggyilkolnék! Nem mi neveztük a kipát tökfödőnek vagy valami fontos zsidó tárgyat szemétnek, hanem ők nevezték a Szent Koronánkat svájcisapkának, Szent István jobbját tetemcafatnak. Nem mi irtunk verset a mélymagyarokról akik „jönnek a szarból”, s nem mi próbáljuk a zsidóságot félelemben tartani, hanem ők! Sőt nemcsak a kis zsidókat, hanem minket is. Minden adandó alkalommal próbára teszik a türelmünket, nekünk uszítják a cigányságot, akikkel évszázadokig békében éltünk, s bírósági úton „betiltatják a Gárdát” amely egyetlen bűncselekményt el nem követett el, de fenyegetően vonul! Ha, ha!)

Nem sorolom tovább, pedig lenne mit leírnom. Ám inkább idemásolok néhány részletet a Zsidó állam című könyvből, amelyet a Herzl Tivadar írt, és amely rávilágít a zsidókérdés és az antiszemitizmus lényegére:

Elnyomás és üldözés által nem vagyunk kiirthatók…A zsidóheccek nyomán mindig csak a férgese hullott le a zsidóság fájáról. nagyobb számban élnek. Ahol nincs, oda magukkal hurcolják a bevándorló zsidók.A zsidókon való felülkerekedés eme lehetetlensége csak erősíti, és elmérgesíti a gyűlöletet. A nép körében napról napra, óráról órára nő az antiszemitizmus, és még tovább kell nőnie, mert okai továbbra is fennállnak és nem küszöbölhetők ki. A távolabbi ok az, hogy a zsidókérdés mindenütt megvan, ahol zsidók középkorban elveszítettük asszimilálódó képességünket, a közvetlen ok pedig az, hogy túltermelésünk van középintelligenciában, amelynek nincs elhelyezkedési, sem emelkedési lehetősége, nevezetesen nincs egészséges levezetődése és nincs egészséges emelkedése 

 

Lefeléfelforgatókká proletárosodunk el, minden forradalmi pártnak az altisztjeit mi szolgáltatjuk és egyidejűleg félelmetesen nő pénzhatalmunk”  

 A zsidóság ezek szerint más népekhez nem akar, sem hasonulni, sem alkalmazkodni. Ezen gondolatok tehát nem a Mein Campf, hanem a Zsidó Állam szövege. Ha valakinek nem tetszene, az tegyen panaszt a cionizmus megalapítójánál. 

Meg kéne tanulni élni a világ adta lehetőségekkel, őszintén beszélni gondjainkról, és nyerni, nem folyton mást okolni tehetetlenségünk miatt, és veszíteni. (Az én népem nem tehetségtelen, nem vesztes, hiszen minket az ellenségeink szoktak legyilkolni, de a zsidókat maga a zsidó vezetőréteg áldozta fel, hiszen Adolfot jelentős részben maga a zsidó nagytőke juttatta hatalomra! A náci párt pedig baloldali és kifejezetten szocialista volt! Tehát a milliárdos zsidók pénzelték azokat a szocialistákat, akik nemzeti alapon üldözték a kis zsidókat! Milyen nép az, amelynek tagjai képesek erre? Kiválasztottak?) 

Ez ma nem tűnik egyszerűnek, mert éppen az ellenkező, a rossz irányba megyünk.

 Újabb zsákutcába indulunk tovább, igaz, az utca elején lévő házak szépre lesznek meszelve, és csak a kanyar után vesszük észre, hogy nincs tovább.(Az tény, hogy a helyzet nem egyszerű. Ám szerintem antiszemita megmozdulás csak akkor lesz, ha azt a zsidóság bűnöző része ezt kiprovokálja!)  

 

Egy újabb elvesztegetett évtized jöhet, ami után még nehezebb lesz tovább menni. 

 (Nincs nekünk lehetőségünk tíz éveket elveszejteni, de szerintem nem is lesz rá szükség, mert néhány éven belül meg kellene oldódnia a helyzetünknek! Ám nem diktatúrára, hanem joguralomra van szükségünk, amely a történeti alkotmányosságunk igazságos jogelveire épül, s akkor lesz itt valóban paradicsom, mert a magyarnak az igazságosság a legfontosabb, s ezt a történelmi alkotmányunk biztosíthatja nekünk! Nem egy új, hanem az ősi!  

 

Kovács Tibor: Szükség van-e antiszemitizmusra?    

 

Elképedve olvastam Tibor cikkét, s nem tudtam mellette szó nélkül elmenni. 

                                                              Üdvözlettel: Bene Gábor S.

 

 

 Ui.: Ígéretemhez híven idemásolom  Eszterházi Péter hangjátékának részletét: „Így gondozd a magyarodat” címmel. Elmélkedj el rajta, mert ez egy használati utasítás!Tanulmányozd, de ne gyűlölködj! Maradj józan, ne engedd, hogy eluralkodjanak rajtad az indulataid. Okosan olvasd, de vond le a következtetést és ismerj rá a zsidóság veszélyes elemeire. Ne általánosíts, hanem vond felelősségre a bűnözőt származásától függetlenül! Használd az ősi tudást, legyél igazságos!

 

 Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat! 
 
 

 

 

 

 

A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk... 

A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart. 
 
 
 

Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik. 

 

 

 

Olcsó magyarnak híg a leve! 

 

 

 

A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. Az erogén zónákat piros-fehér-zölddel jeleztük... 

 

 

 

Hogyan öltöztessük a magyarokat? Ami a pelenkázást illeti, legjobb a magyart minden étkezés elõtt tisztába tenni. Szoptatás 3 óránként. Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos... (magyarul: húzzon el innen minden magyar). A rágalmaktól magyarod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg. 

 

(hangjáték - 1991)”

 

 

 

Megjelent: 1514 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. Május 09., Péntek 21:28

Hozzászólások  

 
Cyrano
#5 Jász(város)Cyrano 2013-01-22 10:46
Túlélésünk valóban nem a szájalásból fog megvalósulni,hanem abból, mennyire leszünk képesek a megmaradást és közbizalmat szolgáló módon ökonomiai életteret fenntartani (azaz képesek leszünk e egymás szükségleteit megtermelni és közvetíteni olyan módon, hogy ahhoz idegenek -az újratermelést megakadályozó módon-ne férjenek hozzá )
Ne lehessen elvonást eszközölni sem kamat, sem adó, semegyéb címen.
Idézet
 
 
AriesHungary
#4 domonyi.aries.huAriesHungary 2013-01-22 09:07
Kedves Honfitársaim!
Árpád Apánk életét és három fiát adta, hogy nekünk MAGyar hazánk legyen!
MI képesek vagyunk erre?
Vagy csak a virtuális csevegésre és okoskodásra!
Ha csak az utóbbira, akkor eljön az idő, amikor magyarul sem lesz szabad beszélni a Kárpát-medencében!!!
MAGyarok Istene legyen Velünk!
Idézet
 
 
Cyrano
#3 JÁSZ(VÁROS)Cyrano 2013-01-21 20:11
A vélemény nyilvánítás valódi és nem kirekesztő szabadságára van szükség.
Ha egy szemita ember véleménye az, hogy valaki antiszemita, azt természetesen kifejtheti,ahogy a nem szemita is AZONOS ALAPON kifejtheti véleményét egy szemitáról
MEGTORLÓ KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL...
Ez a jogban deklarált egyenlőség elméletben sem igaz,gyakorlatban pedig főleg nem.
A baj pontosan azzal van, hogy ha egy szemitával szemben mond egy nem szemita bíráló véleményt - ahogy az szabadságában állna - azt a véleményét megtorolják, becstelennek ábrázolják és kirekesztendőnek bélyegzik a nagy nyilvánosság előtt megszégyenítik
és ezzel ZAVART, káros reflexeket építenek be az egész társadalomba.
Ez a fajta kirekesztés -miszerint nem élhet szabadságjogával az, aki egy szemitáról mond véleményt - okoz káros kondicionálódást és fájdalmat az emberekben.
Idézet
 
 
Ködszurkáló
#2 Kedves Perei Jánosné!Ködszurkáló 2013-01-15 13:59
Szükségünk van-e a fájdalomra, a betegségre és a halálra? Ha ezen a kérdésen elgondolkodunk, akkor beláthatjuk, hogy egy folyamat állomásairól van szó, amely a jelzés, a válság és megoldás fogalmaival is értelmezhető. Tehát a fájdalom a jelzés arra nézve, hogy valami nincsen rendben. A jelzés arra is felhívás, hogy valamit változtatni kell életünkben! Ha ezt nem tesszük meg, következik a betegség állapota, a válság kialakulása. Ha nem vagyunk képesek megoldani útválasztásunk hibáját, akkor jön a kilépés a körből, a halál. Ebben az esetben természetesen nem a végelgyengülésre és baleseti halálra gondolok! A halálnak is megvan a maga szerepe az élet megújításában, a szellemi létezők számára megnyíló új lehetőségek megteremtésében.

Ha ezeket a gondolatokat a társadalomra alkalmazza, akkor a fájdalomnak az antiszemitizmus felelhet meg. Erre a jelzésre a zsidóságnak is szüksége van! A fájdalom gyógyszere nem a fájdalomcsillapítás és az antiszemitizmus elnyomása, hanem a megfelelő változtatások megkeresése és alkalmazása, ami elvezet a fájdalom megszűnéséhez!
Idézet
 
 
Perei Jánosné
#1 Gyula, Árpád u. 3.Perei Jánosné 2013-01-15 08:26
Nem tudom, hogy egyáltalán szükség van-e az antiszemitizmusra, a gyűlöletre és haragra, az egymásramutogatásra, az esztelenségre, amellyel meglátjuk a mások szemében a szálkát, de a magunkében még a gerendát SE, - de azt tudom, hogy az EMBERRE a Szeretet, a Békesség, a Jóság, a Megértés, az Emberbarátság, a másoknak való Segítségnyújtás és elsősorban az ÖNismeret a jellemző. Ha már tudjuk, hogy KIK vagyunk Mi, Emberek, akkor értelmetlenné válik minden lemintázott eszme, magatartás, minden békétlen gondolat és rossz érzés. Akkor már csak valóban MI vagyunk -- A SZERETET!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 306 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.8%France 0.2%
Slovakia 2.2%Czech Republic 0.2%
United Kingdom 1.9%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 29
This Week: 2562
Last Week: 4994
This Month: 14001
Last Month: 27481
Total: 1563751

Belépés