A szólásszabadság jegyében beszélgessünk a tabukról 1. rész
A pol-korrektnek átnevezett véleménydiktatúra, teljes ellentétben áll azzal, amit a szólás szabadságáról hirdet a jelenkori szocializmus, liberalizmus, de még a konzervatívok is!
Vannak olyan tabutémák, amelyekről szó sem eshet! Ilyen például a II. zsidótörvény vitája az Országgyűlés képviselőházában. Pedig nagyon is fontos lenne végre kibeszélni azon okokat, amelyek részben a nemzetközi nyomás, a német expanzió és a nemzetpolitikusok felvetései nyomán alakultak ki Magyarországon a két világháború között. Nem valami antiszemita, pontosabban antijudaista elképzelés vezérel abban, hogy erről szót ejtsek. Sokkal inkább a tisztánlátás erősítése az ok. Hangsúlyoznom kell: számomra minden kiontott vér, minden elvett élet tragédia. Azt azonban nem szívesen fogadom a hazai politikusoktól, hogy ők nem beszélnek a legfontosabb kérdésekről, helyette valami szörnyű egyoldalúsággal próbálnak meg a nemzetre erőltetni valamit, ami nem úgy és nem az általuk diktált okból következett be! A kibeszélést tehát nem úszhatjuk meg, de nem is lenne szerencsés, hiszen így csak erősödnek a sebek mind a magyarság, mind a többi Kárpát-medencében élő nép lelkében.
Egy országgyűlési képviselő fogalmazta meg a legszabatosabban akkor a zsidóság parazita rétegének a működését, amely működéshez nagyon is sok lakájmagyar is csatlakozott. Hiszen azt világosan kell látni, hogy az így kialakult parazita réteg a más nációk és a lakájmagyarok nélkül nem tudta volna birtokba venni a magyar államot!
„A zsidóság (egy vékony rétege) a monopolkapitalizmuson keresztül kezében tartja a tőkét, a szociáldemokrácián keresztül kezében tartja a munkást, tehát mindkét termelő tényezőt, végül a sajtón keresztül biztosítja a nemzeti társadalom mozdulatlanságát, amely az ő hatalmának előfeltétele s egyúttal tenyészterülete is!
Aki áttekinti ezeket a viszonyokat, annak el kell ismernie, hogy a gazdasági hatalom után a kultúra hatalmának is a zsidóság ölébe kellett hullnia és a valóságban ezek az erőtényezők együtt azok, amelyeken keresztül a zsidóság Magyarország politikai fejlődését az utolsó ötven esztendőben - mondhatni - meghatározta. Ebben a politikai fejlődésben keletkezett és alakult ki a polgári radikalizmus már a századforduló előtt, amely polgári radikalizmus szabadkőműves-páholyok mélyén helyet foglaló zsidó vezetőrétegek által meghatározott tervek és célok, sőt szervezetek szerint indul el, hogy később birtokába vegye a magyar államot.”
No de nézzük a teljesebb szövegkörnyezetét a beszédnek:
„…a mai magyar kapitalizmus egyoldalúan a zsidó érdekek szerint fejlődvén ki, konstrukcionális hibákkal van tele, amely konstrukcionális hibák elferdítik a magyar gazdasági élet nemcsak termelési, hanem jövedelem-eloszlási processzusának majdnem egész felületét. Az oka pedig ennek az, hogy a zsidókérdés érzékeny kérdéssé, sőt hatalmi kérdéssé lett, tehát akadályozza a gazdasági rendcsinálást is Magyarországon…….Visszatérve a hazai viszonyokra, felteszem a kérdést, t. Ház, hiszi-e valaki, hogy ha meg nem történik a zsidóság kicserélése a vállalatok vezetésében, akkor a kapitalizmus vezetői felhagynak azzal a gazdasági rendszerrel, amelyet eddig folytattak? Én azt hiszem, hogy nem, kiváltképpen azok után az adatok után nem, amelyeket a múlt évi zsidótörvény végrehajtásáról kaptunk. A hivatalos adatok ugyanis arról számolnak be, hogy a helyszínen ellenőrzött 300 vállalat között csak egyetlenegy akadt, amely a törvény rendelkezéseit teljesítette - ez is csak azért, mert felszámolóban volt! - a többi pedig egyöntetűen szabotálta a magyar törvény rendelkezéseit.
Én éveken át hangsúlyoztam a t. Házban s több felszólalást szántam annak bizonyítására, hogy a magyar kapitalizmust a saját vezetői ellen is meg kell védeni, mert a kapitalisztikus termelési rendre a magyarság erőinek kifejlesztése érdekében és a magyarságnak a régi határok felé való jövő expanziójának céljából szükségünk van és ezért fenn kell tartanunk. Ezt hangsúlyozom ma is, hangsúlyozom az újabb idők közgazdasági novíciusaival szemben, akik azt hiszik, hogy az etatizmus irányában van a kitérés, holott ellenkezőleg a monopóliumok, a privilégiumok leépítéséből, az egyéni iniciatíva, kezdeményezés legteljesebb mértékű gyámolításából, elősegítéséből állhat elő az a gazdasági rendszer, amelyre jövő boldogulásunkat alapíthatjuk. Igénytelen nézetem szerint ez a javaslat a múlt évivel szemben az első lényeges lépés a jogegyenlőség helyreálltásához. Lényegileg nem más, mint a zsidóság önmaga által teremtett szeparáltságának, a saját különleges faji érdekei szerint az idők folyamán konstruált területenkívülisége konzekvenciájának levonása, a de facto helyzetnek de jure szabályozása, csakhogy természetesen a magyar faj védelmének intenciójával. De egyúttal az első komoly defenzív lépés is, mert az elmúlt nyolcvan esztendő alatt a magyar faj - az ellene irányuló offenzívasorozat ellenére - még csak nem is védekezett. És itt, hogy mindezt megvilágítsam, két dologról kívánnék beszélni, amelyek a kérdéssel kapcsolatosak. Egyik a sajtó, a másik a szociáldemokrácia kérdése.
A kapitalizmus….és az úgynevezett liberális sajtó egy és ugyanazon anyaméhből születtek és most összenőtt ikrek, akik egymás nélkül nem élhetnek. A kartellkapitalizmus azért nem, mert ha lett volna az elmúlt évtizedekben önzetlen és az ország összességének érdekeit szolgáló sajtó, akkor a kartellkapitalizmus kinövései és ferdeségei régen eltűntek volna a közvélemény hatása alatt. A sajtó pedig azért, mert önmagában lógó, különálló cölöpépítmény, amelynek a közönségben csak igen kevés talaja van és nem alulról, hanem felülről tápláltatik, a bankok, a trösztök és a kartelek által, mégpedig - mint szakértők mondják - igen súlyos összegekkel. Ha a régi liberális sajtónak is - az újnak is, a régebbinek is egyformán - a bőségnek ez az emlője kellő időben kihúzatott volna a szájából, sajtóviszonyaink régen átalakultak volna.
Sokban hasonlatos a szociáldemokráciával való viszony is. A kartellkapitalizmus azáltal, hogy magasra csigázza az árat és az árfenntartás érdekében különböző kartellmanipulációkhoz folyamodik, leszorítja a termelést és ezáltal nagyra növeli azt a munkástartalék-sereget, amely a munkásság elégedetlensége folytán állandó bázisa a szociáldemokrata vezetők uralmának és minthogy gyári vállalat nem vesz fel mást, mint akit a szakszervezet hozzáutal, a magyar munkás kénytelen a szakszervezethez csatlakozni. Ehhez képest a zsarnoki függésnek olyan folyamata keletkezett, amilyent semmiféle más szervezetben utánozni nem lehet.”
A hozzászólást elmondó Krúdy Ferenc 1883-ban születtet Szécsényben, s meghalt 1973-ban Torontóban. Széles látókörű jogász, egy időben az Országgyűlés alelnöke is, de alapvetően agrárpolitikus. 1907-ben szolgabíró Nógrád vármegyében, majd a vármegye élelmezési ügyeit intéző másodfőjegyző. Baja város főispánja (1922-23), a Nemzeti Egység Pártja programjával a szécsényi kerület (1926-31), később a feledi kerület országgyűlési képviselője (1934-40). Mint tüzértiszt, három éven át harcolt a világháborúban. Szakértőként képviselte Magyarországot a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal genfi állandó mezőgazdasági szakbizottságában (1938). A Magyar Élet Pártja programjával Mezőkövesd országgyűlési képviselője (1939-44). A bolsevizmus elől kivándorol Kanadába, a fenti mondatai pedig remélhetőleg a tudatunkba vésődnek. Mert nem zsidógyűlölet motiválta szavait, hanem az ország és a nemzet féltése, sőt a közjó akarása. Remélhetőleg ezt, a legvérmesebb zsidóvédők is pontosan kiérzik a szavaiból, amelyek nem a zsidók elhurcolásához, hanem éppen az időleges mentésükhöz járult hozzá egészen a német megszállásig.
Szeged, 2011-06-03 Dr. Bene Gábor S.
Ui: Talán ezt kellene a hazai zsidóságnak olvasgatnia. S a népirtó bolsevik zsidók pereiről elgondolkodni, s nem Képíró Sándor megalapozatlan perével kapcsolatos hazugságokat.
A szólásszabadság jegyében beszélgessünk a tabukról 2. rész
A szólásszabadság jegyében beszélgessünk a tabukról 2. rész
Dr. Bene Gábor: A szólásszabadság jegyében: beszélgessünk a tabukról 2.
2011.07.02
20 ezer idióta és a cionista pénzmosoda ellenében mi: csak IGAZSÁGOT akarunk!
A mai írásomhoz egy nagyképű-nagykövet adott alapot, igen önveszélyes nyilatkozatával, sőt a magyar kormány is, mely hallgat róla, de közben felavatja a „tomlantos” intézetet. Először ez utóbbit vegyük górcső alá.
Az említett intézetet Furcsán Nyerenc ihlette, s a „bildenberges” külügy egészen máig pátyolgatta. Nekem különösen az fáj, hogy ha létezett magyarellenes és román barát amerikai politikus, akkor az kétségkívül „tom” volt, akiről az egész világ tudta, hogy a Ceausescu-házaspárral nagyon meleg és baráti viszonyt ápolt. Az amerikai képviselők között ez ritkaságszámba ment akkoriban, bár elismerem, ha a kiválasztottság tudat és gőg szempontjából osztályoznánk a képviselőket, akkor szintén „tom” vinné a pálmát. A nagy antikommunista hírében álló „tomlantost” így jellemzi egy amerikai kiadvány, mely csak politikusokról szól: „Budapesten, Magyarországon született zsidó szülők gyermekeként…”. De vajon miért kedvelhette éppen azt a Romániát, ahol a zsidóirtást nem is a németek folytatták le? Ahol a Vasgárda elkezdte, majd a román hadsereg közel 250 ezer zsidót gyilkolt le bizonyítottan és hihetetlen kegyetlenséggel. Széles körben ismert a diktátorral való barátsága, ezért érthetetlen számomra az is, hogy mi lehet az alapja "tom" antikommunista hírnevének? Talán az, hogy elüldözte – pontosabban eladta – a zsidó állampolgárait Nicolae a cionista Izraelnek? Vagy ezt is ő lobbizta ki?
Ezek szerint csupa ellentmondás "tom" élete, vagy talán mégsem?
Tessenek ezen alaposan elgondolkodni! De nézzük, mit olvashatunk még romániai tevékenységéről: "… látogatásának a lényege az volt, hogy megerősítse a román kormányt abban, ne aggódjon, amiért a törvénymódosítást, a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét és a helsinki vállalásokat a legsúlyosabb módon megsérti. (Tetszenek ezt érteni? Ez a tevékenység nem az USA érdekeit szolgálta, hanem a bankárkaszt pénzügyi manővereit!) Hihetetlen, de Lantos felesége, azt mondta, hogy az előbbiek megsértését törvénybe iktató bukaresti kormányrendelet szerinte törvényes és jogos…(ja kérem, ez egy liberális-globalista politikus feleség nyilatkozata, hiszen tisztában van a globalizmus céljaival és csak becsülni tudja azt a bolsevik gyilkost, aki ezt a célt szolgálja!) Lantos hangsúlyozta Ceausescunak a nemzetközi területen mutatott nagy bölcsességét és vezetőképességét, főként a leszerelést és a békét illetően. Dicsérte Románia úgynevezett független külpolitikáját. Lantos volt az összes Romániába látogató küldöttségtagok közül gyakorlatilag az egyetlen, aki kifejezte reményét, hogy Románia több évre megkapja a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét, és hogy az évente esedékes felülvizsgálat terhe alól mentesíteni fogják.(ez egyébként "tom" lobbizása következtében részlegesen meg is valósult!) Lantos hangsúlyozta, hogy a magyarokkal nem bánnak rosszabbul a románoknál, és hogy a magyarok kulturális népirtást emlegető panasza alaptalan. (Az a fajta pártpolitikus volt, akinek vérében volt a hazugság, tehát ilyeneket szemrebbenés nélkül ki tudott jelenteni reggel, s délben már az emberi jogokról prédikált serényen.) Lantosék csodálkozásukat fejezték ki, hogy magyar származásukkal kapcsolatban semmiféle rosszallást sem hallottak. (No, ennyire még Nicolae sem volt hülye, hiszen nagyon is tudta "tomról", hogy nem csak etnikailag nem magyar, de értékrendjében különösen nem az!) Mindehhez Lantos még hozzátette: ha 1984-ben demokrata párti elnököt választanak, rábírja majd arra, hogy a következő évben látogassa meg Romániát. A találkozók idején Lantos soha egyetlen szót nem szólt az emberi jogokról. (Akasztott ember házában nem illik kötélről beszélni, de "tom" jól tudta, hogy nem is kifizetődő, s neki megvolt a „külön üzlete” Romániával!) Holott ezek a találkozók jelentették azt az alkalmat, amikor segíteni tudta volna azon ezreket, akiket bebörtönöztek, üldöztek, és nem engedtek kivándorolni."
Persze "tomnak" nagyon is tetszett a magyarellenes román politika, hiszen neki cion-globalista céljai voltak, amelynek fontos eleme egy tudással bíró nemzet kiirtása, a kárpát-medencei "divide et impera" egyensúlyának megteremtése, hiszen éppen erre a területre vágyik a sivatagi harcokra ráunt "kiválasztott nép", tehát "tom" testvérei!
Aki pedig a magyarság ellensége mellé áll, aki „antikommunista” létére az egyik legerőszakosabb kommunista diktátort segíti és az emberi jogok megsértését tagadja és fedezi, aki nem veszi észre a magyar népirtás stációit, aki alaptalan romániai magyar panaszkodásokról nyilatkozik több alkalommal is, az „megérdemli” egy róla elnevezett intézet felállítását a jelenlegi politikai osztály szerint. Tessenek ezen elgondolkodni!
Ezt üzeni ugyanis nekünk az amerikai külügyminiszterek mikrofon mögötti tolongása és a Fidesz-KDNP kormány készséges segítsége is, valamint a közpénzekből létrejövő „tomlantos” intézet immár valóságos megnyitása fényes bizonyíték is erre. Lehet ezt szépíteni, de józan ember számára ez egyértelműen: megalázó. Magyarok! Vegyük végre tudomásul, hogy a gyarmatosított minőségünk nem csak a periféria-ország mivoltunkból adódik, hanem a jelen politikai osztály szolgalelkűsége és a mesterséges adósságcsapda szorításának kettős nyomása okán áll fenn.
De mi egyszerű magyarok, hogyan feledhetnénk el 1988. április 29-ét és június 27-ét? Az első időpontban Ceaușescu bejelentette, hogy 2000-ig be fogják fejezni a település-szisztematizálási tervüket, amely egyértelműen a magyarság ellehetetlenítése kapcsán született. Ez a „szisztemalizálás” az erdélyi magyar emlékek teljes eltüntetése és a székely élettér "románná" történő átalakítása céljából a régi magyar városokat és a magyarlakta falvakat érintette volna leginkább. Június 27-én pedig Budapestre utazva, magam is tiltakoztam a falurombolás, a tervezett népirtás ellen, hozzávetőlegesen 80 ezer magyar testvérem társaságában. Vajon hol liberáliskodott akkoriban "tomlantos"?
Ha visszagondolok a megmozdulásra be kell valljam, hogy a kádárizmus ellenére bátrabbak voltunk akkor, mint a mai társadalom. Mert most nem 80 ezernek kellene kivonulnia a „tomlantos” intézet, vagy cionista pénzmosoda ellen demonstrálni, mert miközben erre valahonnan csak akadt pénz, a bankárkasztot megfékezni képtelen kormány látszat tevékenysége okán legalább 100.000 családot fognak utcára tenni!Ahhoz képest, ami Magyarországon történt az elmúlt 20 évben, talán még az egykori falurombolás is csak egy suszterinas gyenge próbálkozása volt a globalisták és hű kiszolgálóinak, mai tevékenységéhez képest!
"Húszezer magyarországi idiótát leszámítva, senki sem gondol arra, hogy visszavehetjük Erdélyt vagy Erdély egy részét" - jelentette ki Magyarország bukaresti nagykövete. Füzes Oszkár szerint Magyarország "már százszor elismerte, hogy nincs többé területi követelése", s így Romániának a háromszintű autonómiát (személyi, kulturális és területi függetlenséget) kellene biztosítania az országban élő magyaroknak, s ez lehetne a kompromisszum.
Én nem tudom milyen iskolát végzett Füzes Oszkár, de az nyilvánvaló, hogy elvetette a sulykot éppúgy, mint az egykor Magyar Gárdát is szapuló „tomlantos”. Én szívesen leírom Oszkárnak, hogy a nevemben nincs joga nyilatkozni, hiszen soha erről engem senki meg nem kérdezett! Gondolom a kedves olvasót sem, sőt azokat sem, akik nem hagyták el a hazát, hanem a haza hagyta el őket!(?)Egyébként, ha az utódállamok betartották volna ígéreteiket és a Trianoni, illetve Párizsi békediktátumok szövegét, akkor lehetne egyezkedni az autonómia kérdéséről. De nem tartottak be semmit, ami biztosította volna a magyarság jogait, vagyonát és életét. Sőt, az elmúlt 91 esztendő a bizonyíték arra, hogy a tót, oláh, rác lélekszám jelentősen nőtt, a magyar pedig vagy csökkent, vagy stagnál. ( Ez bizony a magyar holokauszt!)
Bár ezen - nacionalistává vadított -, népek növekedése megnégyszereződött, de mégis állandóan attól rettegnek, hogy magyar nemzetiségű állampolgáraik segítségével visszaveszi a „lopott holmit” hazánk. Ez a gerjesztett rettegés folyamatosan növeli az utódállamok magyarellenességét, a durva és kíméletlen nacionalizmust. Pedig ez egy betegség, amely Trianonban fertőzte meg Közép-Európát, s amelyre egyetlen gyógyír van: szembe kell nézni vele! A magyar nép ugyanis nem erőszakos és nacionalista, hanem mások jogát is tiszteletben tartó patrióta, s ilyen volt mindig a történelem folyamán.(Tessenek kidobni a hamis történelemkönyveket, s a győzők behatása nélküli, valódi történelmet olvasni!)
Ám 1920-ban olyan károsodás érte a legalább ezer éves magyar államot, amelyet nem Füzesi Oszkár féle nyilatkozatokkal, hanem a történelmi tényekre alapított igazságos tárgyalásokkal lehetne csupán megoldani. Ezek a tárgyalások pedig minden népnek érdeke a Kárpát-medencében, sőt egész Európa népeinek is.
A tárgyalások azonban csak akkor folyhatnak tisztességes mederben, ha nem a jelen pénzvezérelt és liberális-globalista EU, hanem egy minden államtól és ideológiától független, valóban befolyásmentes fórumon történne. Mert mi nem akarunk kompromisszumot, hanem IGAZSÁGOT követelünk! Nekünk nem kell félni az igazság kiderülésétől, mert nem mi adtunk meg hamis adatokat a népesség arányairól, a folyók hajózhatóságáról, a történelmi múlt sérelmeiről, stb. Füzesi Oszkárnak tanulmányoznia kellett volna gróf Apponyi Albert beszédét, a tárgyalóküldöttség térképeit, kimutatásait, s a könnyűvérű román lányok és más ajándékok történetét. Rá kellene döbbennie, hogy nem volt tárgyalás! Sőt a pacta sund servanda elvét (megállapodásokat be kell tartani) is sárba taposva bántak el velünk. De nem az sérti az utódállamok kormányait, ha ezt kimondjuk hanem az, ha folyamatosan söpörjük szőnyeg alá sérelmeinket, mert annál jobban rettegnek egy váratlan, Isteni igazságtétel bekövetkezésétől!
Nekik is jobb lenne, ha végre őszintén kimondanánk a sérelmeinket! Hisz, óriási tehertől szabadulnának meg, ha világosan értésükre adnánk, hogy az 1914-es határok a tárgyalási alap, s onnan lehet valóságos érvekkel és tiszta bizonyítékokkal elindulni. Meg kell nekik mondani, hogy figyelembe fogjuk venni azt a népirtást, amit az elmúlt 91 esztendő hozott a magyarság soraiban, de azt az önkormányzatiságot is, amit megígértek és meg is adtak az ősi települési földükön megmaradt magyar nemzetiségű állampolgárainak. Ha nagylelkűek voltak velük, akkor számíthatnak a mi nagylelkűségünkre is. Ha nem, akkor ne is várják el tőlünk a nagylelkűséget, mert az erkölcstelenség lenne mindkét részről.
Füzesi Oszkár úgy hiszi, hogy az erdélyi és partiumi magyarság érdekében járt el, amikor tompítani igyekezett a „nemzetiségi feszültséget”. Csakhogy alaposan téved a nagykövet. Ezzel csak lovat adott a szélsőséges román nacionalisták alá, s kiszolgálta a globalista EU gyalázatos nemzetiségi politikáját. Lefeküdt a gyarmatosítóknak. Lelke rajta. De legalább szálljon magába, s csöndesen vonuljon vissza! Mert bár a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve, de ha valaki felismeri a rossz utat, az többé nem léphet úgy rá, hogy ne érezze a pokol kéköves szagát. Ám ha Füzesi Oszkár kompromisszumot akarna, akkor legalább az 1910-es népszámlálás adatait nyomná a román politikusok orra alá! Vagy azokat az erdélyi képviselőket idézné, akik a regáti képviselőknek világosan kimondták, hogy nem felszabadították őket, hanem visszavitték a történelmi fejlődésben Erdélyt, legalább száz esztendőre!
A kommunista újságíróból lett diplomataaggasztónak látja a romániai magyar-, illetve Magyarország-ellenességet. Szerinte ez, alapvetően belpolitikai indíttatású, s ebben talán egyet is érthetnénk, ha nem felejtette volna el Deák Ferenc sorait: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újra visszaadhatják, de amiről a nemzet – félve a szenvedésektől – önként lemond, annak visszaszerzése mindig kétséges…..”
S, ha akár az egykori kommunista újságíró, akár másvalaki azzal vágna vissza nekem, hogy szélsőséges revizionista vagyok, aki szeretné megbontani a békét, barátságot a szomszéd népek között, annak csak annyit üzenek, hogy TÉVED!Éppen én szeretném legjobban, hogy felismerjék azok a népek, amelyeket befogadtunk a Kárpát-hazánkba, hogy nem a nacionalizmus az előrevivő út. Hisz a nacionalizmust éppen a világhatalomra törő bankárkaszt munkálta ki a nemzetek ellen, mert ennek segítségével tudja az "oszd meg és uralkodj" elvének bilincseit ránk rakni! S ha valaki most azzal vágna vissza, hogy nekik is annyi joguk van itt élni mint nekünk, akkor én nem ellenkeznék. A Szent Korona Országaiban valóban helye van mindenkinek, aki a Szent Korona értékrendet megtartja és szolgálja. A magyar korona védőernyője alatt évszázadokig meghúzódhatott a rác,a tót, az oláh, a sváb, a szász, a ruszin, a horvát és bárki, aki nem fordult az államalapító nemzet értékrendje ellen. De ezt az értékrendet mi örömmel adtuk oda nekik is, mert Mi nem vagyunk önzők és nem akarjuk soha a másét! Mi csak IGAZSÁGOT akarunk!
S búcsúzóul ajánlom mindenkinek a nobel-díjas Albert Camus sorait:
"A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, - még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat."
Mi csak IGAZSÁGOT akarunk tehát, s Albert Camus soraival kérek minden gondolkodó magyart, hogy ettől ne hátráljunk meg soha!
Szeged,2011-07-03 Dr. Bene Gábor