Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2017Aug22

2010. Június 13., Vasárnap 12:49

Elvek a magyar alkotmányosságból…

Írta:  Bene Gábor
Értékelés:
(0 szavazat)
Az ún. hungarusok –tehát a valamikori magyar állampolgárok és leszármazottai –, s a Szent Korona közötti viszonyt Trianonban: egy külső erő, politikai és hatalmi-erőszak szakította meg, ami a tagok, és Szent Korona közötti misztikus kapcsolatot nem szüntette meg

 Elvek a magyar alkotmányosságból…

Dr. Bene Gábor S. a Szittya Világtalálkozón elhangzott előadása

„Van örök igazság, amelyet nem lehet vitatni, többségi alapon sem”! / Fáy Árpád

A magyar történelmi alkotmány az európai alkotmányosság egy fejlettebb változata, ahol a törvények és szokásjogok harmóniája valósult meg, a nemzet sajátos – valószínűleg szkíta eredetű – gondolkodás módja és ősi kultúrája tükrében. Alkotmányunk központi eleme a Szent Korona, mint állameszme.

Álláspontom szerint két legfontosabb elve – ami áthatja a törvények és szokásjogok harmóniáját – tehát valamennyi alapelvét is: a jogtalanság, jogot nem alapít elve, amelyet nem kell különösebben magyarázni, hiszen magától érthető a logikája. A másik alapelv - hogy az államalkotó akarat szerint -, az állam a nemzet életét szolgáló intézményrendszer, de felelősségre is vonható felépítményként kell működnie!

A nemzet, mint az élő, szerves emberi közösség az alanya, egyúttal az értékelvi meghatározója a társadalmi cselekvésnek. Az államalkotó akarat tehát egy értékelvi célra - egy tagjainak érdekeit képviselő állam létrehozására - irányult, s ezért plántálta bele a szentkorona állameszmébe a felelősségre vonás jogát.

Hogy könnyen átlátható legyen ennek a fontossága, az ezzel szemben álló, ún. chartális alkotmány szerepét is nézzük át. Abban az emberi jogok az állam „önmegtartóztatásától” függnek, tehát ott, az állam a társadalmi cselekvés közvetlen alanya. Ebben az esetben történik az, amit Sólyom László többször is megemlített, a jelenlegi (chartális) ál-alkotmánnyal kapcsolatban. Idézem: „minden rendben van az (ál) alkotmánnyal, csak nem tartják be.” Zseniális közjogi gondolkodóink már ősidőkben is tudták, hogy ha az államra bízzuk az önkorlátozást, akkor könnyen csalatkozunk! Ezért biztosították 1222-ben és 1231-ben is az ellenállási jogot az Aranybullában. A jelenlegi alkotmányos jogtudat hiányát kihasználva a nyakunkba ültetett (1949.XX.) chartális jogi megoldásnak még az is hibája, hogy sok értékes jog megemlítése ellenére: nem az állam szolgálja a közösséget, hanem az emberi és közösségi élet szolgálja az államot!

Azon vádat, hogy nekünk nem volt írott alkotmányunk, azért volt szükség az 1949. XX. ál-alkotmányra, tudatlan és nevetséges véleménynek kell ítélnünk, mert éppen a szokásjog volt az – amely egyébként ugyanolyan erejű forrása volt a jogoknak, mint a törvény – de annak merevségét és esetleges hibáit kiküszöbölhette. S a gyakorlatban sokkal kevesebb igazságtalanságot és erkölcstelenséget engedett érvényesülni, mint a jelen chartális megoldás, amely egyértelműen nem váltotta be a társadalomi elvárást.

A közjogi irodalomban persze vannak és voltak más vélemények is.

vitéz Endrey Antal nagyhírű jogász és nemzetpolitikus, aki sajnos most május 26-án elment közülünk (ezúton is kérem önöket, hogy fohászkodjunk ennek a nagyszerű, tudós magyarnak a lelkéért!) több munkájában foglalkozott a Szent Korona állameszmével. Szerinte a Szent Koronának hármas eszmeisége van s ez a három elv érhető tetten a Szentkorona-tanban is:

A királyi, a közösségi és keresztény elv.

1./Én a királyi elvnél fontosabbnak tartom a korona elvet, hiszen a korona nem csak tárgy, hanem egy személy: sőt jogalany de jogalkotó és minden jog forrása is, sőt egyúttal a nemzet és az uralkodó harmonikus egybefoglalása is. Mindezeken felül az országnak és a földnek tulajdonosa, s maga az állameszme. Tehát nem a király személye volt fontos, hanem a korona, mint bonyolult személyiségű állameszme, s az állam fölötti igazságos jog.

2./A másodikból a közösségi demokratikus elvet tartom erősebbnek, ahol a közösség és az uralkodó jogai világosan elválnak, de egyúttal ki is egészítik egymást.

3./ A harmadikból a misztikus elvet emelném ki, hiszen a Szent Koronát misztikus testnek tekinti, hasonlóan az egyházhoz, amely Jézus misztikus teste.

(Az alkotmányosság témájában nagyon sok szerzőt idézhetnék a múltból és a jelenből is, de a maiak közül csak Zétényi Zsoltot, Fáy Árpádot és Tóth Zoltán Józsefet említem, mert álláspontjaikat elfogadva készítettem-e dolgozatomat.)

 Meg kell még említsem: Halász Józsefet is, mert szerinte, csupán öt elvet kell ismernünk a magyar alkotmányból. Ezek így hangzanak röviden: Magyarország örökké szabad, egy és ugyanazon szabadság illet mindenkit, a Szent Korona tulajdonolja a közvagyont, minden magyar érték magyar érdeket szolgáljon, s végül az ellenállási jog.

Én e gondolatokkal egyetértek, de álláspontom szerint nem lehet kiragadni, és összetömöríteni évezredes közjogi és kulturális produktumot néhány könnyen megjegyezhető elvre - de az említett közjogászoktól tanulva -, én is kiemelek (hangsúlyozom önkényesen!) 7 elvet, de hozzáteszem, hogy ez így nem a közjogi hagyomány teljessége, csak egy torzó!

Ám mielőtt az elveket taglalnám, először tisztázzunk néhány fogalmat!

 Határozzuk meg a szuverenitás fogalmát, amely sokszor fog szóba kerülni dolgozatomban.

SZUVERENTÁS: egy kétségbevonhatatlan jogosultság a hatalom megszerzése, megtartása, valamint befolyásmentes gyakorlása kapcsán.

 A szuverenitás két leggyakoribb megvalósulási formája a népszuverenitás és az uralkodói szuverenitás. Az utóbbi esetében az uralkodó vagy abszolutista módon magántulajdonaként kezeli az emberi és fizikai erőforrásokat, vagy megosztja hatalmát egy hozzá hű elittel. Ez esetben az uralkodót csak az isteni törvények – tehát a természetjog – korlátozhatja. A másik modell az, amikor a nép szuverén, és a hatalmat részben vagy egészben a képviselőire bízza! Mivel a nép nem követi a politika rezdüléseit, abban bízik, hogy a képviselők nem élnek vissza a rájuk testált hatalommal és az ő érdekükben használják fel azt!

Sajnos így is létre jöhet az abszolutizmus, illetve diktatúra, s erre a XX. század diktatúrái kitűnő példák. A rendszert e két esetben, a hatalomgyakorlók által irányított jogrend és erőszakszervezet védi, ami a hatalmat nem korlátozza. Népszuverenitás esetén még a természetjog „erkölcsi-isteni” vonatkozásai sem működnek, tehát valójában semmiféle hatalmi korlát nincs, csak szavak!

Ma, e két szuverenitásforma uralja a világot, s a magyar modellről – amely az alá-fölérendelés helyett a mellérendelést helyezi a középpontba – hallani se akar a hatalmi elit. Abban ugyanis: sem az uralkodó, sem a nép nem teljesen szuverén, hanem a fölöttük álló Szent Korona – mint személy – válik a szuverenitás hordozójává, s így, az államot korlátozó igazságos jogelvek gyűjteménye, pontosabban annak történelmileg kikristályosodott formája válik a főhatalom teljességének urává. Ez tehát az igazi joguralom, mert napi politikai csatározásoknak nincs alávetve a jog, csak az isteni erkölcsnek és igazságnak függvénye, nem pártnak és nem többségi akaratnak.

Mivel a korona egyenesen maga az állam, így csak maga lehet a szuverén!

Werbőczy szerint a nemzet a Szent Koronának adja át a szuverenitást, s a maga választotta uralkodónak csak a koronázás aktusával, juttat belőle. Az uralkodó esküvel biztosítja a nemzet maga mellérendelését, s ez lesz a hatalom ellensúlya.

A Szentkorona bonyolult személyisége: őrködik a hatalom megosztásán is. A mellérendelésnek gazdasági vonatkozása is volt, ami a nemzet számára biztosított valós anyagi függetlenséget, s ez, az ősiség törvényeként ismert.

 Mit is jelent az ősiség? Tessék csodálkozni, az alapvető termelőeszközök köztulajdonát és magán birtoklását. A földbirtokos ugyanis nem volt tulajdonos, hiszen nem adhatta el, nem alakíthatta át, nem semmisíthette meg birtokát, mert az - a Szent Korona által megtestesült közösség - a nemzet tulajdona volt! Éppen ez a korlátozott rendelkezési jog biztosította a nemzet gyarapodását, s ez által annak politikai függetlenségét is. A létének alapjaitól csak hűtlenség, hazaárulás esetén lehetett megfosztani a birtokost.1848-ig, csak az válhatott a Szent Korona tagjává, aki a közösség fegyveres vagy akár szellemi szolgálatáért kapta birtokát a Koronától! 1848-ban azonban mindenki Szent Korona taggá vált, beemeltük a jog sáncaiba a jobbágyot és polgárt, - nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül.

Kik tehát a Szent Korona tagjai?

A Szent Korona tagja - Magyarország, - illetve annak földje, - s a rajta lakó politikai nemzet minden egyes tagja, köztük az uralkodó is!

A magyar politikai nemzet fogalma nem etnikai alapú, hanem a Szent Korona értékrendjének elfogadásából ered. 1848-tól államunk minden rendű, rangú és etnikumú polgára a jogkiterjesztéssel lett tagja a koronának. Az ún. hungarusok –tehát a valamikori magyar állampolgárok és leszármazottai –, s a Szent Korona közötti viszonyt Trianonban: egy külső erő, politikai és hatalmi-erőszak szakította meg, ami a tagok, és Szent Korona közötti misztikus kapcsolatot nem szüntette meg. Viszont erősen csökkentette azt, 1. az eltelt évek sokasága, 2. a történelemkönyvek hazugságságai és 3. a jelenlegi agymosás, amely elferdíti, és feledhető régiséggé minősíti ezt az ősi közjogi kötést. Ám ez ma is érvényes, és igazi értékelvű kapcsolati lehetőség, az egykori Szentkorona tagok utódainak!

Nézzük mi is az a Szentkorona-tan?

 Nem a Szent Koronára – mint tárgyra vonatkozó különböző jellegű információk összessége, hanem Magyarország ősi íratlan és írott elemekből álló történelmi alkotmányának elvrendszere. Olyan alkotmányosság ez, amely a történelem folyamán a társadalmi-gazdasági fejlődésnek megfelelően formálódott, de lényege mindig megmaradt, csak intézményei fejlődtek, csak szükség szerint.

Állandó vonásai, amelyek az egyes korokban szinte sohase voltak tételesen leírva illetve kimondva, de szokásjogi úton mindig érvényesültek, ill. a magyar társadalom mindig érvényre akarta azokat juttatni, hiszen az igazságosság és a valódi, erkölcsös szabadság hatja át a Szentkorona-tan minden gondolatát.
A Szentkorona-tan tehát annak a fejlődésnek a tükre, amelyet a magyarság a szkíta ősállami léttől, az 1956-os alulról jövő és elemi erejű népképviseletnek a szintéziseként hordoz a génjeiben, s minden agymosás ellenére az igazságosság és szabadság utáni vágyunkban, sajnos sokszor: sóhajtásainkban nyilvánul meg.
Ha már tisztáztuk a szuverenitás, az ősiség és a Szentkorona-tan fogalmát, akkor jöjjön az:

Az általam kiemelt hét, értékelvű alapelv:

1. Hatalom átruházás és megosztás

2. a mellérendelés és az önrendelkezés

3. az egyenlő szabadság

4. jogkiterjesztés

5. önkormányzatiság

6, jogfolytonosság és szerves jogfejlődés

7. ellenállási jog

(Amint már említettem: ezeket a jogelveket is áthatja a jogtalanság, jogot nem alapít, és az állam működési felelősségének alapvető elve.)

 1./ A hatalom átruházásának és megosztásának (demokratikusnak is mondható) elve.

A nemzet a „népszuverenitást” – tehát a főhatalom befolyás nélküli gyakorlását – átadta a Szent Koronának, de nem az uralkodó személynek vagy elitnek adta át, hanem a koronának, amely nem tárgy, hanem személy, sőt minden jog forrása is. Ezzel az alkotmányosságunk felépítése a nemzet-korona-uralkodó hármasságára épül, amely a hatalomgyakorlás megosztottságát és a „felek” mellérendelését jelentette, valamint a magánérdek visszaszorítását a közjó szolgálata érdekében. Az uralkodó (személy vagy elit) nem dönthetett a nemzet megkérdezése nélkül, de a nemzet sem hozhatott törvényt az uralkodó szentesítése, azaz jóváhagyása nélkül.

 A hatalomnak ez az együttes gyakorlása tükröződik abban is, hogy a koronának van országa, és neki van címere is. Nem a királynak van tehát országa és népe, mint a nyugati államokban, hanem a korona országának van királya.

Nálunk a király hatalma nem isteni eredetű és nem is korlátlan, hanem az ősi alkotmányosság korlátai között kell uralkodnia, ez a természetjog, amely viszont isteni eredetű! Az uralkodó nálunk nem örökléssel, hanem a nemzet általi megválasztásával nyeri el a tisztséget. Szent István királyunk - miután fia meghalt -, előre látta a várható trónviszályt s a Boldogasszonynak – Magyarország Patrónájának ajánlotta fel a Szent Koronát, s ezzel együtt felajánlotta a Szent Korona tagjait is. Azóta van nekünk égi és földi királynénk, tehát soha nem voltunk királynélküli királyság! (bárhogy is gúnyolódtak ezen a nyugati liberálisok a két világháború között!) A szittya közjogi örökség mellett az is valószínűsíthető, hogy a korona eredetileg Attila királynak készült IV. században, s Gellért püspök a koronán akkoriban még szereplő Boldogasszonyt - a székelyek szerint Babba Máriát - kapcsolta össze Szűz Máriával, Jézus anyjával. Azóta is így él szívünkben Boldogasszony királynénk, a Szép Szűz Mária. (Ennyit az inkultúrációról és a hatalommegosztásról!)

 

2./ Mellérendelés és önrendelkezés elve.

A magyarság csak vészhelyzetben ismerte el maga fölött a személyi hatalmat. Az egyenlő szabadság elvéből is következően az uralkodó (ma államfőnek hívnák) csak első volt az egyenlők között, hiszen a Szent Korona feje volt, de csak a Szent Korona többi tagjával együtt alkotta a korona egész testét. A hűség tehát nem az uralkodónak, hanem a Szent Koronának szólt. A szuverenitás átadásával nem mondott le az önrendelkezéséről a nemzet, csak a természetjog könnyen átlátható igazságait emelte maga fölé védőernyő-ként, íratlan szokásjogban és írott törvényekben: de örök érvényű alkotmányként. (ezt vették el, s hamisítottak helyette egy ál-alkotmányt 1949-ben.)

 A Szentkorona teste (azaz a nemzet és az uralkodó együtt), nem veszítették el a természetes szuverenitásukat, bár külön-külön nem rendelkezhetnek, és önmagukra ártalmas döntést nem hozhatnak. Pl., nem dönthetnek úgy, hogy a jövő nemzedékek számára is létfontosságú közvagyont - ne a közösség érdekében használják, hanem magánszemélyeknek, vagy más államoknak úgymond -, „privatizálják”!

Másik példa, hogy a Szentkoronához való viszonyát senki sem határozhatja meg, így a korona, mint a szakrális király helyettese is, s szuverenitását, közjogi személyiségét sem vonhatják kétségbe, semmiféle álságos vagy valós népszuverenitás alapján, hiszen Szent Korona tagok voltak az őseink és azok lesznek az utódaink is. Így helyettük egy nemzedéknek nincs joga, de nem is lenne célszerű dönteni, s ezzel megtagadni a koronát.

A választott hatalomnak kötelessége az erkölcs, közjó, igazság szolgálata, s ezek egymás- és a hatalom mellé való rendelésén nem változtathat, még az egyébként elismert önrendelkezés elve sem! Így nem változathat azon sem, hogy az állam alkotmányos kötelessége a nemzeti közösség számára biztosítani az erőforrásokhoz való (uzsora és monopóliumoktól mentes) hozzáférést, de nem határozhatja meg a termőföldet sem tőkeként, csak megújuló erőforrásként!

S ami ebben a vonatkozásban a legfontosabb, hogy a stratégiai termelőeszközök a végső (köz) tulajdonosa: csak és kizárólag a közösség, a Szent Korona lehet.

 3./ Az egyenlő szabadság elve (amely nemzet függetlenség vágyában is megjelenik)

A Werbőczy által lejegyzett egy és ugyanazon szabadság egyedülálló jelenség Európában, amelynek tökéletes védelmét csak az alkotmányosság közjogi centruma a Szent Korona adhatja. Ez a közjogi személy azonban, nem egy egyszerű koronázási ékszer és nem is csak egy ahhoz fűződő elvonatkoztatott fogalom, hanem egy misztikus de eleven valóság, amit csak a magyarság keleti gyökereivel, misztikájával, valamint ősnépi mivoltával lehet magyarázni. A nyugati elmék közül csak a legcsiszoltabbak érthetik meg ennek mélységét és jelentőségét. Valószínűleg a legelső jogalkotó népek ősei lehetünk, hiszen az örök szabadság szellemisége hatja át a személy jogait, és a közösségben meg-élhető jogot: az államalkotás és a befolyásmentes szövetségkötés jogát is.

 

4./ Jogkiterjesztés elve.

Nekünk nem voltak romboló eszméink, vérgőzös forradalmaink. Helyette joghelyreállító szabadságharcokat vívtunk, vagy közjogi küzdelmeket folytatunk. A magyar nemesség úgy emelte be a polgárságot és a parasztságot az alkotmányos jogokba, hogy a saját jogait kiterjesztette rájuk. 1848-ban a nemesség – egyedülálló módon –, felszámolta önön adómentességét, letette kiváltságait, s az alkotmányosság bástyái közé emelte az ország minden rendű, rangú lakóját, rácot, tótot, oláht, ruszint, stb. (Nemes tett volt-e 2004. dec.5-e?)

 5./ Önkormányzatiság elve.

Az 1486. évi királyi dekrétum 60. törvénycikke kimondja, hogy az alispán nem a király előtt tesz esküt, mit a főispán, hanem a vármegyei közgyűlés előtt. Ezzel Mátyás megerősítette a köznemesség vármegyei hatalmát, de gyengítette a saját királyi hatalmát a korona javára. A hatalommegosztásnak ez lett a legerősebb bástyája, s a vármegyei önkormányzatiságnak így lett kiemelkedő jelentősége a központosító hatalommal szemben, így született egy másik hatalmi ellensúly. A Duna jegén megválasztott királynak, – mai kifejezéssel élve: nagy felhatalmazása volt – de a hatalommal élő, s nem visszaélő Mátyás Király mindig elfogadtatta javaslatait az országgyűléssel, s nem kényszeríttette rájuk.
A közjogunkban tehát, az önkormányzati vármegyével van tehát ellensúlyozva a végrehajtó hatalom, s az Országgyűléssel pedig a törvényhozó hatalom.

 6./Jogfolytonosság és szerves jogfejlődés elve.

Minden „jogszabály” és egyezmény eleve illegitim és semmis, amit nem az arra hivatott és az alkotmányos elvek figyelembevételével megalakult szervek hoznak, vagy kötnek. Csak szerves jogfejlődés nyomán módosulhatna a magyar alkotmányosság, s csak a bevált jogi elemek gazdagíthatják a magyar közjogi rendszert. 1947-ben Altöttingben az akkor legitim országgyűlés két házának együttes ülése kimondta, hogy a magyar alkotmány a Szentkorona! Mivel azonban, azóta sem ült össze megszállás nélküli időszakban – hiszen jelenleg is pénzügyi megszállás alatt vagyunk –, s nem tudott legitim döntéseket hozni az ország hagyományos jogrendjéhez ragaszkodó nemzetgyűlés vagy országgyűlés, így a jogfolytonosság helyreállítása nélkül csak: illegitim és hatalombitorló államszervezetről, s idegen eredetű intézményrendszerről beszélhetünk. Sajnos nem beszélünk sem alkotmányos, sem jogfolytonos államról, hiszen a jelenlegi (de jure) messze nem az! Azt viszont azt el kell ismerjük, hogy de facto legitimitása van az államnak, hiszen a társadalom - éppen a média befolyásolás miatt -, rendre azt hiszi, hogy az államnak megvan a de jure legitimitása is, így ebben a megtévesztett állapotban nem lép fel a hatalombitorlókkal szemben. Ez a megtévesztésen alapuló (de facto) legitimitás azonban nem változtat a de jure illegitim helyzeten, sőt az új alkotmányról való nyilatkozatok – a hatalomtól független nemzetgyűlés összehívása nélkül –, csak a megtévesztés tovább görgetése és látszat legitimizáció!

 7./ Jus resistendi, az ellenállási jog elve.

A szerzett jogokhoz való ragaszkodás jellemezte a magyarságot 1956-ig. Az „agymosás” miatt azonban megfeledkezett arról, hogy a jogainak egyetlen biztosítéka az ősi alkotmány. Azon életmód, erkölcs, szokás és joghagyomány,

amely nem cserélhető, mert abban rejlik nemzedékek kicsiszolt akarata, tudása, kiküzdött joga és az eljövendő generációk lehetőségei is. Helyettük – sem a régi nemzet, sem az eljövendő nemzet tagjai helyett -, senki sem dönthet napi politikai érdekből, s a vitathatatlan örök igazságokat sem lehet pártpolitikai érdekek szintjére zülleszteni, s így az alkotmányt más törvény (pl. az 1949. évi XX.) nem helyettesítheti!

Mire is válaszolt az ál-demokratikus diktatúra lovasrohammal 2006. október 23.-án?

Az aranybulla 31. szakaszára, amely szerint az alkotmány védelmében a nemzet minden tagjának joga, de kötelessége is fellépni a „hűtlenség vádja nélkül”!

A mindenkori magyar kormányoknak és az uralkodó elitnek ezt tudomásul kellene vennie, mert minden szabadságharcunk a joghelyreállítás jegyében történt, s valamennyi vesztes harcunk után, a közjogi küzdelem sikerre is vezetett. Egyedül az 1956-os szabadságharcunk után nem sikerült még helyreállítani töredékét sem, az alkotmányosságnak. Most erre a közjogi küzdelemre hívunk mindenkit, hiszen immár 65 éve élünk alkotmány nélkül! Ma alkotmányjogi jogos védelmi helyzetben van a nemzet, s az a feladatunk, hogy egyre többen lássák meg hatalombitorlás álságosságát, s csatlakozzanak az alkotmányos jogtudattal bíró, és a jogos védelmi helyzetben is helytállók szövetségéhez, a nemzetépítő magyarokhoz!

Mert ezt a páratlan közjogi zsenialitást, amely messze megelőzte korát, biztosította a Kárpát-medence népei számára az egységet és gazdasági-politikai érdekvédelmet, nem feledhetjük el! Nem törődhetünk bele elhallgatásába! Nem, nem, soha!

Szeged, 2010-04-28 Dr. Bene Gábor S.

Megjelent: 1630 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. Január 21., Szombat 12:02

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 296 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 3.8%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%France 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Czech Republic 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 811
This Week: 2892
Last Week: 4610
This Month: 14900
Last Month: 20941
Total: 1585365

Belépés