Így lesz a parasztból bűnbak, akit naponta szidunk
Pár éve megjelent néhány ,,tisztességes" kereskedő Szerencsen és környékén. Felderítették a nagyobb összefüggő cukorrépa földeket, gazdáikat megkeresték. Ajánlatot tettek a földek két-három éves bérletére. Előre kifizetik a bérletet, a szerződés lejárta után a gazdáé marad a föld, szólt az ajánlat. Rendeltetésszerűen használják, nem lesz gond a talajjal.
Vonzó volt az ajánlat, a bizonytalan termés helyett egy biztos bevétel, annyit hoz a bérlet, mint a jó termés esetén az átvevő ad. Ráadásul dolgozni sem kell, aggódni az időjárás miatt. A pénz is itt lenne, előre két három évre. Ki tudja, mi lesz itt két év múlva, ez meg biztos. Nem bíztak azonban a gazdák a "hintásokban", nincs jó hírük. Amerre járnak, kifizetetlen számlák, becsapott gazdák emlegetik őket. Mit tegyenek? Ügyvédek sora segít a szerződések megfogalmazásában. Sikerül. Némi ajvékolás után aláírják a kereskedők a bérleti szerződéseket. Jön a vetés ideje.
A gazda kíváncsi, mit ültet a bérlő a földbe. Hiába adta bérbe, mégis csak az övé, az ő földje. Kimegy a határba, semmi mozgás. Kimegy másnap is, de semmi. Nem érti a dolgot. Az első évben az új ,,gazda" nem ültetett semmit. Aztán a másodikban sem. Nem azért bérelte
a földet, hogy ültessen bele, fáradjon vele, naponta aggódva nézzen az égre, hol esőt, hol napsütést kérve a Teremtőtől. Más tervei voltak az új gazdának.
A cukorgyár az ősz beköszöntével várta a répát. Jött is egy kevés, a kicsiktől, akik nem adták bérbe a földet, illetve azoktól, akik nem hittek a kufároknak. Erre azonban nem lehetett alapozni a termelést. A környéken répa nincs, külföldről hozatni költséges. Csökken a termelés a gyárban. A feleslegessé vált dolgozóknak felmondanak. A harmadik évre addig jutott a dolog, hogy bezárták a gyárat. Nem érdemes cukorrépát termelni a parasztnak, ezért nem foglalkoznak vele,áll a hírekben. Ha nincs répa, nincs termelés, nem kell a gyár sem.
Az üres gyárat őrzik, a fémek kelendőek a környéken. Az őrzés is tetemes összeg. Jön az ötlet, bontsuk le. Egyszeri költség, nincs vele többet gond. A jó ötletet hamarosan a tettek követik. Rohammunkában ledózerolják a cukorgyárat. Mire a régi gazda visszakapta a földet, lejárt a bérlet arra már fölösleges volt répát ültetni, nem volt hova, kinek leadni.
Fenti minta jól működik, behelyettesíthető a répa más terményekre is. A következmények láthatóak. Munkanélküliség, emelkedő árak, elégedetlenség. Természetesen a valódi felelősök a háttérben maradnak. Az általuk irányított médiában a hír annyi ezzel kapcsolatban, hogy a paraszt nem termel, nem éri meg neki, ezért kell nekünk többet fizetnünk a cukorért.
Így lesz a parasztból bűnbak, akit naponta szidunk, ha elkészül a teánk, kávénk, vagy ha lesz még mit befőzni a nyáron.
((Zárójelben jegyezném meg, hogy az ősi, nálunk honos gyümölcsfák szaporítása is tilos. Csak az uniós fajtákat lehet szaporítani. Azt, amelyiket évente többször kell permetezni, mindenre érzékeny. Mákot is csak olyat ültethetünk, amit ők engedélyeznek. Fogalmuk sincs róla Brüsszelben, milyen íze van egy jó kis házi tökös-mákos rétesnek. Vajon a mi gyerekeink, unokáink tudni fogják?))
Nos, ezek után mit kellene tennie a „nemzeti kormánynak”? Szép csendesen megszervezni a gazdáknak a cukorgyártás kisüzemi lehetőségét. Lehetőleg úgy, hogy ha maga a répa termelése nem is hozna hasznot a gazdáknak, de a cukorgyártás „résztulajdonosaiként” megkapnák a megfelelő részesedést. Erre azért is óriási szükség lenne, hiszen a profin rejtőzködő gyarmatosítók képviseleti intézménye (gyengébbek kedvéért az EU), bármikor trükközhet, s új szabályozásokat vezethet be, pl. eltörli a területalapú támogatást. De így, mégse lenne gond a répatermeléssel, mert a késztermékből származó profitnak legalább felét ki lehetne osztani a „gyártulajdonosoknak”! A cukorgyár (de bármilyen élelmiszer feldolgozó) ugyanis, csak akkor tud jól működni, ha van biztos nyersanyag beszállító. S a szerződéses termelőknek ezért lehetne minimális hozzájárulás fejében résztulajdont biztosítani az üzemből. Tudom, hogy az lenne a legjobb, ha mindhárom pillér (termelés-feldolgozás-értékesítés) azonos érdekkörben működne, s így a piaci versenyt, de még a multik illetve a gyarmatosítók nyomását is elbírná a „hangya szövetkezet szerű” érdekszövetség, s ezt kell kitűzni célul. A cél és a lehetőség azonban nem mindig eshet egybe, s a fokozatos megvalósítás is több mint a lehetőségek teljes elszalasztása. (sajnos most ez utóbbi látszik!)
Lehet, hogy csak azért kellett kiábrándítani a parasztságot a szövetkezés sok előnnyel járó lehetőségéből, hogy teljesen tönkre tudják tenni az önellátó képességű Kárpát-medencét? Tessenek csak gondolkodni ezen!
Szeged, 2011-05-14 Dr. Bene Gábor S.
beküldte: laporzó