Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2017Jun28

2013. Május 25., Szombat 05:54

A legitim államfő búcsúztatásán

Írta:  Bene Gábor
Értékelés:
(5 szavazat)
Tegnap temettük el az 1956-os joghelyreállító szabadságharcunk sziklaszilárd lángőrzőjét: Rácz Sándort. Ahogy utolsó útjára kísértük, elgondolkodtam a sors fintorán. Az álságos rendszerváltás után: lengyel villanyszerelő lehetett lengyel államfő, de a magyar  értékrendet híven megtartó magyar szerszámkészítőt nem találta alkalmasnak e posztra a  háttérhatalom.

Bevallom, hogy a hazugságállam kenőpénzrendszere  "köztársasági elnökének", én sem tartottam alkalmasnak. Viszont mégis államfő volt Ő a javából, hiszen azt senki sem állíthatja, hogy az "elnöki tanács" véreskezű bolsevikjai lettek volna legitimek e poszton 1956-ban, s utána. Sőt a hazugságállamot visszamentő és muszkavezető Kádár Jánost sem illeti meg a legitim jelző, hiszen csak a szovjet szuronyok biztosították diktatúráját.

A valódi államfő akkor a "népidemokrácia"  börtönében végezte a  egyetemet.

Képzelem mekkora csalódás lehetett az "agyonhallgatóknak" az, amikor megjelentettem két könyvemben is a tényt, ami megalapozott és sem jogilag, sem politikai filozófiailag meg nem kérdőjelezhető meg: miszerint az egyetlen legitim módon megválasztott "államfő" Rácz Sándor a katonai és pénzügyi megszállások folyamata óta. 

Sanyi bácsit az 1956-os, alulról jövő és elemi erejű népképviselet emelte fel és azt a legitimizációt, semmiféle álságos médiamanipulációval és hazug pártpolitikai színlelésekkel nem lehetett tőle elvenni! Pedig mennyien próbálkoztak. Tiszteletbeli pártkönyvekkel, beígért képviselőséggel, semmitérő címekkel használták ki és fel a nevét. Az őt jól ismerők tudták, hogy nem személyes ambíció fűtötte, hanem a felelősség, amit "rábíztak" 1956 őszén. Ő azoknak volt felelős, akiket kivégzett vagy tönkretett egy embertelen és gátlástalan ideológia, amely nem kommunista volt, mert az közösségit jelent, hanem globalo-bolsevik, amely ma is pénzügyi megszállásokat produkál szerte a világon.

Egész élete a bátor kiállásról szólt a magyar szabadság, s a magyarság érdekképviselete mellett. Hogyan is hihetnék a szellemi és lelki törpék, hogy "megszabadultak" tőle?

Sanyi bácsi velünk van és marad is az idők végezetéig, mert "az egyes ember meghal, de a nemzet  örök."

ui:

Azok a "képviselők", akik bár elárulták a lyukas zászló minden eszméjét, s mégis odatolakodtak a temetésre: nem tudták magukat türtőztetni. Még a Szózat alatt is hangoskodtak az elcsendesedés helyett. Sajnálom őket. De a nemzetet méginkább sajnálom, mert megtűri őket. Ám sajnálom a Rácz családot is, hiszen nem ismerik fel a báránybőrbe öltözött farkasokat. Ilyenek vagyunk mi magyarok: naivitásunknál, csak a hiszékenységünk a nagyobb. Sanyi bácsi azért magasodott fölénk, mert alaposan kiismerte a farkasokat. Ezért is egyen példa számunkra Sanyi bácsi, s legyen intő példa a temetésén történtek is. Le kell számolnia a magyarságnak a naivitással és a hiszékenységgel. De minél előbb….

Bene Gábor

Megjelent: 1329 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. Május 25., Szombat 06:01

Hozzászólások  

 
leszerelt
#2 Kedves Norbert és valamennyiünk figyelmébeleszerelt 2013-06-01 19:59
Bármennyire is vérlázító egyes Hazánkban élősködő politikus magatartása vagy viselkedése, ne engedjük meg, hogy avval lerángasson bennünket az ő erkölcsi szintjére. Ne arra ügyeljünk, hogy a gonosz mit tett vagy tehet velünk, hanem arra, hogy mivé(!) tehet. Bár életünket megtudják keseríteni, ne törődjünk sokat velük, kilétükkel, milétükkel.

Ne foglalkozzunk ténykedéseikkel se, hisz csak egy bábszínház színészei. Ezek a gerinctelen szerencsétlenek úgy rángatóznak, ahogyan gazdájuk rángatja cérnájukat. Az efféle senkiházi kismiskákat a történelem szele épp úgy elsöpri a magyar tudat látóhatáráról, mint ahogyan a forgószél elhordja a kiszáradt gazt a Magyar Pusztáról. A Magyar Erkölcs óriásai, a Szálasi Ferencek, Wass Albertek, Képíró Sándorok, és a többiek azok, akik megmaradnak a Magyar Nemzet emlékezetében, szívében. Rájuk érdemes figyelni, velük érdemes foglalkozni, az ő életüket érdemes tanulmányozni, hirdetni, tanítani unokáinknak, véreinknek.

Ne engedjük meg, hogy a sötétség komisszárjai eltereljék figyelmünket se nemzeti hivatásunkról, az emberiség fölemeléséról, se annak módszeréről, az eurázsiai magyar-hun-szkíta népek összefogásáról. Hogy ez mekkora erő, azt ujgur ifjaink tegnapelőtti hivatalos kitiltása és kiutasítása is igazolja. Ennyire berezelt a gonosz egy néhány magyar-hun-szkíta műveltséget őrző fiatal néptáncos hatalmától. Mától kezdve duplázzuk meg erőfeszítéseinket. Hozzuk létre és erősítsük meg rokoni kapcsolatainkat velük is, ki-ki ahogyan tudja, egyénileg vagy csoportosan.
Idézet
 
 
Norbert
#1 viktor szegyeld magad!Norbert 2013-05-26 20:32
Tejhatalmu uralkodonk a zsido talpnyalo viktor leveleben(!) nagyon hangoztatta,hogy Rcz Ur a fidesz tiszteletbeli vagy milyen tagja volt...
Hat annyira nem tiszteli azt akinek a halalabol is kampanyfogast kovacsol,hogy odatolja a mocskos pofajat a temetesre??
viktor ennyire bunko vagy?
Esetleg nem mersz az altalad elarult nep koze keveredni???
Igazad van! Van is mitol felned mert sok, igen sok ember szeretne megszorongatni es nem a kezedet!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 141 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.3%Canada 1%
Romania 6%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.1%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%Czech Republic 0.2%
Slovakia 2.2%France 0.2%
United Kingdom 1.8%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%

Today: 155
This Week: 1404
Last Week: 4884
This Month: 23186
Last Month: 23939
Total: 1548103

Belépés