Print this page
2018 július 02, hétfő

Pillantás a jövőképre…. A döbbenet döbbenete….

Szerző: Bene Gásbor dr.

A háború a társadalmi-gazdasági átalakításnak a legjobb és legegyszerűbb eszköze. Így sajnos nagy a veszélye annak, hogy előbb-utóbb vagy belső polgárháborúk, vagy nagyobb kontinens háborúk induljanak el. Ma Amerika annak a központja, ahol a háborúra készülő politikusok és szakértők gyülekeznek. (Lásd Soros (Schwartz) György bennfentes információi és adóelkerülő tevékenysége) Mindez a pénzvilágot is alaposan át fogja majd alakítani, főleg ha sikerül magában az USA belső államaiban – a szabadkőművesség akarata ellenére – ezt a belső polgárháborút elindítani.

A belső polgárháborúk ugyanis nem új keletű célkitűzések, hiszen Susan George már évtizedekkel ezelőtt leírta. (IDÉZET A MŰ ELŐSZAVÁBÓL: Nem titok: a Lugánói tanulmányt az elejétől a végéig én írtam. Az 1970-es évek közepétől, amikor az első könyvem anyagához végeztem kutatást, folyton azt próbáltam megérteni és leírni, hogyan osztódik szét a hatalom. Ebből kiindulva olyan témákkal foglalkoztam, mint az éhség a világban és a harmadik világ nyomora, a déli félteke adósságainak hatása, az észak-déli viszonyok, a transznacionális vállalatok és intézmények, és a Világbank. A Lugánói tanulmány olyan pontos, józan és távolságtartó elemzés, amilyet csak elvégezni képes a komoly kutatás. Nem tudományos fantasztikus írás, vagy bármilyen más kitalálás. A legkevésbé sem volnék meglepve, ha megtudnám, hogy egy hasonló dokumentumot már elkészített egy valóságos munkacsoport.)

A nagy kontinens-háború azonban a nukleáris veszélyek miatt egyre nehezebben oldható meg, s így a háttérhatalom, amely a pénzuralmi világ-elit pénzpórázán működik, lassan visszakozna a háborútól. Így a mai pénzhatalmi diktatúra egypólusúsága lassan ugyan, de meg fog változni. Kérdés az, hogy a bankárkaszt különböző ismert lobbistái és titkos szervezetei mennyire vannak megfertőzve a KM – vagyis a kiválasztottsági mítosz – erkölcsromboló, gátlástalanságot erősítő fertőzésével? S erről szól a könyvsorozatom, amelynek a címe: Zsidó-kérdés magyar szemmel. A magyarság ugyanis küldetésében hordozza az igazság és a szeretet alapjait, amelyek éppen ennek a mítosznak köszönhetően egyre inkább kivesz a világ népeiből, s így sajnos az ősnép mai leszármazottaiból is. Ezzel együtt azonban erősödik az a hamis vélemény, hogy a zsidóság egy faj, holott mindenki -– aki ismert hazánkban zsidókat – pontosan láthatja, többnyire nem héberek, s közöttük is vannak tisztességesek és gazemberek. Sajnos éppen ezt próbálja maga a kiválasztottsági mítosz tagadni, hiszen szerintünk, a zsidóság között kizárólagosan humanista kiválóságok vannak. (sic)

Ez az állításuk természetesen nem igaz, mint ahogy ennek az ellenkezője sem. Szerintem ugyanis nem mindannyian aljas, gátlástalan kufárok, hanem közöttük is megvannak a jelentős különbségek. Azonban az feltétlenül káros, amit maga a kiválasztottság mítosza – vagyis a KM – okoz a számukra és a nem zsidó környezetük számára is. Viszont ma, tisztáznunk kell néhány nagyon is fontos alapvetést a zsidósággal kapcsolatban ahhoz, hogy reális képünk legyen.

A zsidó pénzhatalom ma már nem kizárólagosan zsidóké, hanem a KM fertőzésében élő keveseké. Az ún. ”monetáris diktatúra” ugyanis egyre inkább az aranyborjú imádatához hasonlít, s az emberek a fogyasztói társadalom keretein belül az Isten helyett valóban a pénzt kezdték el imádni az utolsó században! A dollár, amely világpénz – valójában többnyire fedezetlen elektronikus pénz – s a világuralmi rendszerük egyetlen fenntartója. ( Mert a FED úgy állítja elő, ahogy azt az eladósodás rendszere megkívánja.) Az eladósító adósság-csapda rendszer pedig abszolút világjelenség, nem csak hazai sajátosság. Legfeljebb az a különbség, hogy hazánkban a „török és a német” egyaránt adóztat. Ez persze csak a hódoltság korára való utalás, ami persze a mai hódoltságunknak is lehet nyugodtan az alaptézise.

Azonban sokan állítják ma is, hogy csak a farizeusokból elszármazó pénz-arisztokraták uralják a világ vagyonát. Nekik 152 trillió vagyis 152 ezermillió dollár a vagyonuk. Ez 300 család, vagy 9000 ember. Ám a 2017 májusában a bázeli Rothschild BIS és a Nemzetközi Valutaalap adatai szerint ez 222 trillió dollárnyi derivátumként létezik ma, szerte a világban. Ez viszont teljes mértékben hitelpénz, vagyis fedezetnélküli „banki termék”. Ha ezt a pénzt – a kifosztást megelégelők – megingatják, akkor az egész világ pénzrendszere összeomlik. Legalábbis ezzel fenyegeti a világ még gondolkodni képes embereit a KM fertőzésében élő, államok feletti pénz-elit, egyszerűbben mondva: a bankárkaszt.

Az egypólusú világpénz rendszere azonban lassan át fog alakulni több pólusúvá, amely valószínűleg Kína vezetésével, és Oroszország, India, Brazília részvételével fog majd bekövetkezni a jövőben. Ám ennek a keretei már léteznek és a legkülönbözőbb formában jelen is vannak a világban. Kína például az USA legnagyobb hitelezője ma. Ezt a tényt nem tudják letagadni, de elhallgatják. Ne ezzel foglakozzanak az emberek, hanem szigorúan csak a saját atomizált önzésük és a társadalom megosztó (ill. Nemzetromboló) hatásáról, a létfenntartásuk színvonaláról gondoskodjanak! A kérdés csak az, hogy meddig fogja még ezt a maszlagot eltűrni a világ értelmes népessége? Mikor fog végre már felébredni, összekapaszkodni és korbácsot ragadva kiverni a kufárokat a templomból? A kérdések nyitottak, s a válasz minden józan emberen múlik, aki még képes önállóan gondolkodni és ez alapján tenni is a hazájáért, a nemzetéért! Talán nincs messze az idő, hogy felébredjenek a nemzetek. S az ébresztést lehet, hogy nekünk rendelte az Isten?


A döbbenet döbbenete....

Időről időre rákattintok a peticiok.hu oldalra, s végig nézem, hogy mit lehet majd támogatni a javasolt petíciók közül. Ma reggel azonban leestem a székről, amikor megláttam azt a címet, hogy: Tiltakozunk a Lukács Archívum szétszedése ellen

De nézzük csak meg mondatról mondatra azt a szöveget, amellyel tiltakozókat akarnak csábítani és szédíteni a petíció gátlástalan kigondolói!

A jelen petíció aláírói aggodalmukat fejezik ki az MTA  döntése miatt, melynek értelmében megszüntetnék a budapesti Lukács Archívumot.

Nézzük először mi is a döntés? A Magyar Tudományos Akadémia, fontosnak tartja a Lukács Archívum és Könyvtár fennmaradását, és azt, hogy szigorú szakmai szabályoknak megfelelő módon teljes mértékben feldolgozott, rendszerezett, katalogizált és kutatható is legyen. Ennek érdekében a kéziratokat az MTA Könyvtár és Információs Központnak a kézirattárába szállítják át, katalogizálják és digitalizálják az archiválás szakmai szabályai szerint, és biztosítják az irattári szakmai előírásoknak megfelelő tárolását is. Vagyis a Lukács Archívum és Könyvtár az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Filozófiai Intézetébe kerül. Sajnos tehát nem a helyére, vagyis a szemétre kerül az, ami egyébként egyértelműen csak szemét, hanem továbbra is őrizgetni fogjuk. Ráadásul közpénzen. Akkor, amikor emberek halnak éhen és fagynak meg télen. Mert a Lukács Archívum eddig egy valóban hangulatos környezetben, szép dunai panorámával várta a „kutatókat”, s valószínű ez az, ami leginkább idegesíti őket. Vagyis nem üldögélhetnek már ott, ahol a „nagy Lukács élvezhette a szép dunai kilátást”. De nézzük tovább az idézett „aláírói aggodalom” hazai gátlástalanjainak a mondatait, s kontrázzuk meg őket a valósággal, mely sajnos eltér a közismeretektől!

Lukács György a XX. század egyik legjelentősebb filozófusa és a modernitás kiemelkedő szerzője, nem pusztán filozófia körökben, hanem a politikai gondolkodás, az irodalomtudomány, a szociológia és az etika terén is.”

Az etika terén biztosan az első helyen áll, hiszen saját kezűleg végzett ki 1919-ben vörös-katonákat, akik szerinte gyáván megfutottak a románok elől, holott azok a románok ellen harcoló székely hadosztályra nem kívántak tüzelni a parancs ellenére. Ám vizsgáljuk meg és nézzünk bele a „Hogyan forgatta fel egy maroknyi marxista zsidó a nyugati kultúrát” – című írásba, (Nemzeti.net) s idézzünk belőle is néhány keresetlen gondolatot a „nagy Lukács” kapcsán. „…1917-es oroszországi bolsevik forradalom sikere az európai és amerikai marxista erők körében annak az optimista várakozásnak egy új hullámát indította el, amely szerint az új proletariátus végül létre fogja hozni az egyenlőség világát. Oroszország, mint a világ első kommunista nemzete fogja győzelemre vezetni a forradalmi erőket. Az európai marxista forradalmi erők kaptak az alkalmon. Az első világháború befejeződését követően volt egy kommunista „spartakista” felkelés Berlinben Rosa Luxemburg vezetésével, Kurt Eisner és társai egy „Szovjetet” hoztak létre Bajorországban, és Kun Béla 1919-ben megalapította a magyarországi kommunista Tanácsköztársaságot. Abban az időben nagy nyugtalanságot okozott az az eshetőség, hogy egész Európa a bolsevizmus zászlaja alá kerül. A küszöbön álló katasztrófának ez a megérzése felerősödött, amikor 1919-ben Trockij Vörös Hadserege betört Lengyelországba. De a Vörös Hadsereget 1920-ban a visztulai ütközetben legyőzték a lengyel erők. A Spartacus Szövetséghez tartozók, a bajor Tanácsköztársaság és Kun Béla kommünje nem kaptak széleskörű támogatást a munkások részéről, és rövid idő után valamennyit megdöntötték. Ezek az események kínos helyzetet teremtettek a marxista forradalmárok számára Európában. A marxista gazdasági elmélet alapján feltételezhető volt, hogy az elnyomott munkások lesznek a haszonélvezői egy olyan társadalmi forradalomnak, amely majd őket a hatalmi struktúra csúcsára juttatja. Ám amikor ezek a forradalmi alkalmak jelentkeztek, a munkások nem éltek a lehetőséggel. A marxista forradalmárok nem az elméleteiket hibáztatták ezekért a kudarcokért, hanem a munkásokat. A marxista értelmiségieknek egy csoportja e kínos helyzetet egy elemzéssel oldotta fel. Ez az analízis a társadalom kulturális „felépítményeire” összpontosította a figyelmet és nem a gazdasági alapokra, amint Marx tette. Leginkább két marxista, az olaszországi Antonio Gramsci és a magyarországi Lukács György járultak hozzá ehhez az új kulturális marxizmushoz.

Nemzetközileg elismert szerzőként Lukács a gazdag magyar kultúra történetének egyik csúcspontja, olyan művek szerzője, melyek az emberiség élő kincsének részét képzik.

„Lukács György egy gazdag magyarországi zsidó bankárnak volt a fia. Politikai életét a Kommunista Internacionálé ügynökeként kezdte. A „Történelem és osztálytudat” című könyve alapján Marx Károly óta a legkiválóbb marxista teoretikusként ismerték el. Meggyőződése volt, hogy egy új marxista kultúra kialakulásához a létező kultúrát meg kell semmisíteni. Ezt mondta: „A korszak kulturális ellentmondásainak egyedüli feloldási lehetőségét a társadalom forradalmi megsemmisítésében látom.” Továbbá: „Az értékek ilyen világméretű felforgatása nem mehet végbe anélkül, hogy a forradalmárok a régi értékeket megsemmisítik és az új értékeket megteremtik.” Amikor 1919-ben a magyarországi bolsevik Kun Béla-rezsimben kulturális népbiztos lett, útnak indította a „kulturális terrorizmus” néven ismertté vált folyamatot. E terrorizmus részeként radikális szexuális nevelési programot vezetett be az iskolákban. A magyar gyermekeket a szabad szerelemre, a nemi életre, a középosztályhoz tartozó családok erkölcsi értékeinek archaikus jellegére, a monogámia idejétmúltságára oktatták, és persze a vallás nélküli életre, mert a vallás minden élvezettől megfosztja az embert. A nőket is felszólították, hogy lázadjanak fel a kor szexuális erkölcse ellen. Lukács „kulturális terrorizmusa” előfutára lett annak, amit a politikai korrektség később bevezetett az amerikai iskolákba.”

A Lukács Archívum évtizedeken keresztül nem pusztán azt tette lehetővé, hogy az akadémiai és a szélesebb értelemben vett nem-akadémiai közönségnek hozzáférése legyen a filozófus életének és munkásságának dokumentumaihoz, hanem történeti emlékhelyként is működött, mivel azon lakásban található, melyben a filozófus életének utolsó éveit élte: ez tehát a korunk egyik meghatározó egyéniségéről való megemlékezés tere.

„Lukács és más marxista értelmiségiek 1923-ban csatlakoztak a Frankfurti Egyetemen működő Társadalmi Kutatóintézethez, amelyet a Németországi Kommunista Párt alapított. Az Intézet, amely Frankfurti Iskola néven vált ismertté, a moszkvai Marx- Engels Intézet mintájára jött létre. Amikor 1933-ban a nemzetiszocialisták hatalomra jutottak Németországban, a Frankfurti Iskola tagjai elmenekültek. Legtöbbjük az USA-ba távozott. A Frankfurti Iskola tagjai számos vizsgálatot folytattak azon hiedelmekkel, magatartásformákkal és értékekkel kapcsolatban, amelyekről úgy hitték, hogy a nemzetiszocializmus németországi felemelkedése mögött vannak. A Frankfurti Iskola vizsgálatai egyesítették a marxista analízist a freudi pszichoanalízissel, annak érdekében, hogy kialakítsák a bázisát annak, ami „kritikai elmélet” néven vált ismertté. A kritikai elmélet lényegében a nyugati kultúra fő elemeinek, közöttük a kereszténységnek, a kapitalizmusnak, a tekintélynek, a családnak, a patriarchátusnak, hierarchiának, erkölcsiségnek, hagyománynak, a szexuális önmegtartóztatásnak, lojalitásnak, a hazafiságnak, nacionalizmusnak, az átöröklésnek, a népi szemléletnek, a konvencióknak és a konzervativizmusnak a romboló kritikája volt……. A kritikai elmélet magába olvasztotta azokat az elméleti változatokat, amelyek maguk is a jelenlegi kultúra sajátos elemeinek megsemmisítését tűzték ki célul. Ilyen változatok voltak: „matriarchális elmélet”, „a nemek egybemosása” az „androgyn elmélet”, „személyiségelmélet”, „tekintélyelmélet”, „családelmélet”, „a szexualitás elmélete”, „fajelmélet”, „jogi elmélet” és „irodalmi elmélet”. Ezeket az elméleteket arra szánták, hogy felhasználják őket a jelenlegi társadalmi rend megdöntésére, majd bevezessék a kulturális marxizmuson alapuló társadalmi forradalomba. Ennek elérésére a Frankfurti Iskola kritikai elméletét vallók felismerték, hogy a hagyományos meggyőződéseket és a fennálló társadalmi struktúrát le kell rombolni és azután másikkal helyettesíteni….. a Frankfurti Iskola még nagyon is velünk él, főleg az oktatás területén.(Eddig a Nemzeti.Net oldaláról letöltött idézet!)

A fentiek alapján felhívjuk az illetékes szerveket arra, hogy fontolják meg e döntésüket, melyről döbbenettel és szomorúsággal értesült a nemzetközi tudományos és művészi közösség.

A „nagy Lukács” kapcsán valóban megdöbbent a nemzetközi tudományos és művészi közösség? Nos, ezt csak akkor tudom elhinni, ha az a közösség a marxista rombolás híveiből áll és fogalma sincs arról, hogy valójában ki is volt Lukács György. Feltenném azonban a tisztességes hazai zsidóságnak a kérdést: nem volt még elég a régi és új marxista zsidók gátlástalanságából, amely a humanizmus, a tudomány és a művészet köntösébe bújva képvisel önös érdekeket? (Ezek az aggódók többnyire a lipótvárosi "tudományos" rettegők közül kerülnek ki, akik mindenkit zsarolni próbálnak, aki a valóságot látja, ismeri, s főleg akkor: ha kimondja, leírja!)