Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2020Dec02

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. Édesapja, Gömbös Gyula evangélikus tanító, édesanyja Weitzel Anna Mária. 
Olyan tizennyolc év körüli, tanuló lányokról szól ez a történet, akiknek soha semmilyen összeütközése nem volt a törvénnyel, súlyuk alig érte el az ötven kilót. A 2006-os őszi eseményeket vizsgáló bizottság meghallgatá­sain senki nem cáfolta az elhangzottakat. A legemlékezetesebb választ Boglyasovszky Csaba, a bv országos parancsnoka adta, amikor négy évvel később azt mondta: ma már nem fordul elő, hogy konzervet kapnak vacsorára nyitó nélkül. A lányoknak végül a bíróság 2009-ben 1,1-1 millió forint kártérítést ítélt.
Kategória: Magyar belpolitika
2020. Október 18., Vasárnap 01:04

908. augusztus 3-án vívott eisenachi csata.

Iszonyatos sereget győztek le a magyarok, válogatott lovagok mentek haza véres fejjel az eisenachi csatából
Kategória: Élet-halál harcaink
Három nappal Szent Kálmán előtti szombaton, 1479-ben történt, hogy a török császár tanácsosa, Isza bég – Ali bég és Szkender bég társaságában – csapataival s vagy félszáz-ezer törökkel és megannyi románnal fölvonult a dél-erdélyi Kenyérmezőhöz.
Kategória: Élet-halál harcaink
2020. Szeptember 29., Kedd 20:58

" Megmaradásunkért küzdenünk kell"

Nem hiszem, hogy eleve meg lenne írva a történelem. Nem hiszem azt se, hogy sorsszerű Európa veszte vagy felemelkedése. 
Szendrey Júlia 1828. december 29-én Gálovits Anna és Szendrey Ignác gyermekeként látta meg a napvilágot Keszthelyen. Szülei római katolikusok voltak, ennek megfelelően az újszülöttet is római katolikus vallásúnak keresztelték 1829. január 1-jén.  
2020. Augusztus 30., Vasárnap 17:27

"Ébredj, ha tudsz!" (titokban kézről kézre adva)

Végvári. Kinek vigasztalhatatlan lelke 1890. augusztus 30-án tekintett először a földi világra, s ki a megalázottak, eltiportak fájdalmának szimbóluma volt. A magyar nemzet lelkének és öntudatának ébresztő sikolya. ...
2020. Augusztus 13., Csütörtök 10:35

A VMSZ mint Délvidék autonómiájának eltaposója

Idősebb olvasóink sohasem felejtik el az 1988. október 5-én és 6-án Újvidéken végigsöprő soviniszta őrjöngést, amelyen mintegy százezer gyűlölettől fröcsögő "tüntető" vett részt. Ez a folyamat megpecsételte a következő (főleg délvidéki magyar) nemzedékek sorsát.
Hetven éve, 1950. július 18-án 35 szociáldemokratát indítottak útnak marhavagonban Pestről, másnap pedig felhajtották őket a recski állomástól öt kilométerre lévő tanyára. A pártállami időkben állították: a recski kényszermunkatábor nem is létezett, az évtizedekig elhallgatott történeteket mégsem sikerült kitörölni a nemzet emlékezetéből.
2020. Július 02., Csütörtök 23:44

1879. július 2-án született Móricz Zsigmond

A nemcsak nagy magyar mesélő, de minden történetével nagy tanító szellem, Móricz Zsigmond fő jellemvonása az a magyar őserő, melyben kevesen vetekedhetnek vele a magyar írók közül: gyökeresen magyar jelenség, a magyar élet magvából érkezett, eszközeit és kifejező formáit csak a magyar hagyományból és önmagából merítette. Írásainak erkölcstörténeti jelentősége is van: a magyar lelkiismeret szól belőlük törhetetlen igazságkereséssel.
1. oldal / 18

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 67%Austria 1.3%
United States 6%Canada 1%
Romania 4.7%France 0.9%
Ukraine 3.5%Sweden 0.9%
Russian Federation 2.7%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
United Kingdom 1.9%Australia 0.2%
Norway 1.5%Italy 0.1%
Serbia 1.3%Spain 0.1%

Today: 31
This Week: 2042
Last Week: 7568
This Month: 1026
Last Month: 21988
Total: 2535301

Belépés