Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2020Apr01

A mintegy fél évvel ezelőtt – az önhibáján kívül – Korhecz örökébe lépett Deli Andor tartományi kisebbségügyi titkár az előállt zűrzavarért volt főnökére és mentorára (Korheczra) hárítja a felelősséget. Aki – Deli elmondása szerint – „egyeztetni akart, de elutasították” (Halász Gyula: Egynyelvű többnyelvűség, Magyar Szó, 2010. december 30., 5. o.). Az előállt helyzet rendezésére azonban az elmúlt hat hónap alatt Deli sem tett semmit. Az ígérte csupán, hogy ennek kapcsán „januárban egyeztetése lesz a köztársasági miniszterrel”. Milyen miniszterek azok, akik nem képesek még az alapvető kisebbségi jogokat sem biztosítani a gyakorlatban?  
Kategória: Trianon sebek
2011. Január 08., Szombat 20:52

Magyar sorsok német ecsettel / részletek:

- Mindenható, elvettél tőlem mindenkit, akit szerettem. Remélem, nem felejtesz magadhoz venni engemet sem. Ne hagyd, hogy sokáig várjak, kész vagyok meghalni. Csak egyetlen kérésem van: ha majd Tito haldoklik, engedd meg, hogy minden szerencsétlen lélek, akit az ő parancsára kínoztak, éheztettek halálra és kivégeztek, elvonuljon a ravatala mellett, a gyermekeim és én legutoljára. Titónak csak akkor legyen szabad meghalni!”
Kategória: Trianon sebek
„Hogyan történhetett?!" Kiáltvány Trianon 90. évfordulóján
Kategória: Kisenciklopédia
2010. November 01., Hétfő 20:41

Járek magyar gyermektemető is

A járeki tábor halotti anyakönyveiből szerzett jelenlegi ismereteim szerint közel ezer gyermek esett áldozatául a kíméletlen bánásmódnak, az éheztetésnek és a járványos betegségeknek. A halott gyermekek közül – ez nevük, illetve a szülők vagy néha csak az egyik szülő családneve alapján többnyire nehézség nélkül kikövetkeztethető – 79 volt magyar származású.
Kategória: Trianon sebek
2010. Október 23., Szombat 21:27

Magyarul mindenhol, mindent tilos

      Az alábbi történet annak a mérhetetlen gyáva pimaszságnak az egyik kipattant és nyilvánosságra került esete, ami állandóan jelen van és sokkal kiélezettebb helyzeteket idéz elő napirenden, vegyesebben lakott területeken. Elhallgatnak verekedéseket, rendőrségi akciókat magyarok ellen. Jelszavaik máig is az osztrák abszolutizmus által támogatott pánszlávizmus korából származnak, amelyek a magyar nyelv tiltását jelentik kiadott korabeli germán rendeletekre alapozva
Kategória: Geönczeöl Gyula
2010. Október 19., Kedd 21:25

Június 4.-e iskolai emléknap lett

A szavazáson csak az MSZP-s képviselők szavaztak nemmel, a többi jelenlévő képviselő támogatta a határozatot. "A június 4-i iskolai emléknap bevezetésének célja nem a közoktatás megreformálása, hanem a határon túli magyarokkal és Trianonnal kapcsolatos elmaradás megváltoztatása" - mondta korábban, előterjesztői beszédében Pokorni Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője. A kormánypárti politikus szerint az emléknap illeszkedik az aradi vértanúk, a holokauszt, illetve a kommunizmus áldozatairól emlékező iskolai napok sorába.
2010. Október 12., Kedd 20:53

A kutyát levágták

Az épületekbe sok vót a potkány. Az én ujjamat is megrágták. A potkányt nem ették meg az emberek. A kutyát, ha begyütt a faluba, megfogták, az onnan ki nem ment. Meg a madarakat, galambot. Öregek, asszonyok, gyerekek vótak a táborba. Dolgoztatták is a népet, mezőgazdasági munkára hajtották őket, de a gyerekeket nem.
Kategória: Trianon sebek
2010. Október 12., Kedd 20:45

Karcsika

Kísűbb, mikó kártyáztak, hallottam, hogy így az emberek kérdezték tüle, hogy Jóska, hogy merted elhozni, nem fété a partizántú? Oszt aszonta: „Hát megvártam, még elment a partizán pisáni, oszt gyorsan elgyuktam a gyereket.” Így hozta haza. Előbb ángyi nagyon sírt, mer hogy baj lesz, hogy agyonütnek bennünket érte. De ő azt mondta, nem bánom, üssönek agyon, de én ezt nem birtam látni, nem hagyhattam, hogy élve eltemessék.
Kategória: Trianon sebek
2010. Szeptember 18., Szombat 20:35

Amiért Zászlóanya elhagyta szülőföldjét

A Zászlóanyának (Raffai Erzsébetnek) 1944-ben menekülnie kellett amikor idegen csapatok foglalták el Délvidékünket így szülővárosát is. Szerencséjére egy jóindulatú szerb család figyelmeztette Erzsébetet, hogy a „likvidálandók” listáján szerepel, ezért Erzsébet a mai csonka Magyarországunkra menekült át, így maradhatott életben. A kezdetben ott szociális segélyen éldegélt mivel Moholra is a betolakodók mind a 18 lánc földjét államosították. 
Kategória: Trianon sebek
2010. Augusztus 05., Csütörtök 15:58

Elgondolkodtató tájékozatlanság

A magyarellenes cselekményeket alapvetően öt kategóriába sorolják: fizikai támadások, verekedések (magyar iskolások zaklatása is), vallási intézmények rongálása, temetők és keresztek rongálása és gyalázása, parolák írása, jelképek rajzolása és pamfletek terjesztése. Hogy a jogok megvalósításának, illetve meg nem valósításának egyéb megnyilvánulásait ne is említsük. Ezeknek a pontos számát valójában senki nem tudja. Az emberek erről nem szívesen beszélnek, mert félnek, vagy éppen azért, mert megfenyegették őket, hogy mi történik velük, ha erről szólnak.
Kategória: Trianon sebek

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70.2%Norway 1.1%
Romania 5.4%Canada 0.9%
United States 3.6%Sweden 0.7%
Ukraine 3.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Germany 2.1%Netherlands 0.3%
Slovakia 2%Australia 0.2%
United Kingdom 2%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.2%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 466
This Week: 3190
Last Week: 6099
This Month: 466
Last Month: 22244
Total: 2340041

Belépés