Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2020Apr06

Magyarország átjáróház lesz? -- Mivel átjárhatók lesznek a határok és várhatóan e joggal majd élnek is az idegen, ilyen-olyan szándékú idegen ‘átutazók’, az EU már előre kiköti, hogy “nem fogad el szélsőségeket és elvárja az emberi jogok tiszteletben tartását, a határozott fellépést az idegengyűlölet ellen”.
2008. Június 23., Hétfő 09:35

Igy fest a kanadai demokrácia.

Toroczkait a repülőtér rendőrségi részlegébe vitték, ahol közölték vele, hogy terrorista-gyanús személynek számít. A három színes bőrű kanadai rendőr a legapróbb részletekig mindent tudott Toroczkairól s Kárpát-medencei tevékenységéről. Órákon átvizsgálták a személyi számítógépét, miközben többek között arról faggatták, hogy mit keresett többször Koszovóban, miért került összetűzésbe a magyar és a szomszédos országok hatóságaival, s mit akar a HVIM.
Kosztolányi Édes Anna című regényében így örökíti meg Kun gyáva menekülését: „Kun Béla repülőgépen menekült az országból. Délután – úgy öt óra felé – a Hungária Szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott. A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban,úgy, hogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek. Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket. Karjáról vastag aranyláncok lógtak. 
Kategória: Trianon sebek
2008. Április 16., Szerda 17:48

Hitvallás és a jövő

Beszélgetés Siklósi Beatrixszal Trianonról, a mai magyar médiáról és ’56-ról A Trianonban történt magyar megemlékezésről olyan filmet készítettek Matúz Gábor kollegájával, ami nem csak hogy megfelelt a várakozásoknak, de új távlatot is nyitott a magyar történelem megismertetésének rögös útján.
Kategória: Trianon sebek
31. oldal / 31

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70.2%Norway 1.1%
Romania 5.4%Canada 0.9%
United States 3.6%Sweden 0.7%
Ukraine 3.2%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Germany 2.1%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.2%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 114
This Week: 114
Last Week: 7283
This Month: 4673
Last Month: 21133
Total: 2344248

Belépés