Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2020Jul04

2013. November 13., Szerda 08:30

Az Isten, az Igazság és Szeretet jegyében

Az imát a magyar első számú kincsének tartotta. Egy-egy ima mint kincs, családról családra öröklődött, s éppen ezért a legősibb időkig vezethető vissza eredete.
Kategória: Tomory Zsuzsa
2013. Szeptember 14., Szombat 10:47

Istenünk

Mind gyakrabban kerül előtérbe őseink hitének, vallásának – Isten-képének megismerésére irányuló igény és az ezeket betölteni vágyó igyekezet. Mindezen kérdések leggyakrabban használt kapaszkodója a ma Bibliának nevezett könyv tartalmával kapcsolatos elméletek sora, melyek közül az emberi ősemlékezet azon jeleneteket emeli ki, melyek még őseredeti tartalmukat, az emberi hamisság által meg nem változtatott képeket megőrizte. Ilyen az Egy Egyetemes Isten tudata, a világteremtés ősemléke, a teremtésnek a teremtményekben, így az emberben is folytatódó sorozata, a személyes Istennel való kapcsolata, a Teremtő mindenkit szerető, felkaroló jelenléte a Fiú Isten személye közvetítésével, ki a későbbi ezredekben Jézus személyében testesült meg. Ezek részletes tárgyalása viszont más tanulmányok tárgya.
Kategória: Tomory Zsuzsa
2013. Március 20., Szerda 21:07

A hitjelképek szerepe

... az igazság kimondásán kívül ne foglalkozzunk sokat az idegen népek kegyetlensége és bosszúja jelképeivel - vagy egyáltalán ideológiájukkal -, hanem terítsük ki honfitársaink szeme elé a már föltámadt igazi ősmagyar istenhit jelképeit... Így az idegen istenhitjelképek majd önmaguktól háttérbe szorulnak a mostani sötétkor jövőbeli múzeumaiba.
Kategória: Hitünk
2013. Március 13., Szerda 12:56

Végy le engem a keresztről

Prof. Badiny Jós Ferenc hitvallásából, összeállította: Ponty Viktor - " Ne szomorkodjatok, hanem örüljetek! Új Hitetekkel a bennetek lakozó Élő Jézussal kötöttetek új Szövetséget! "
Kategória: Hitünk
2013. Február 16., Szombat 20:57

Zsidó volt-e Jézus (1. rész)

E könyv szerzője, Zajti Ferenc azt az igen érdekes és bizonyítottnak látszó tételt fejtette ki gazdag apparátussal, hogy, ami ellen úgy Jézus és maga a zsidóság is mindig tiltakozott: Jézus nem a zsidó-psyhe kikristályosodása volt. - Csak a vallás külső kerete szerint, amelybe a galileai őstelepülésű skythák is belekényszeríttettek, tartozott Jézus a zsidóság törvénye alá. Különben lelkében, szellemében és fajtája eredése szerint a zsidóságtói teljesen idegen mentalitású skythasághoz volt tartozó.
Kategória: Hitünk
2013. Február 16., Szombat 18:51

Zsidó volt-e Jézus (2. rész)

E könyv szerzője, Zajti Ferenc azt az igen érdekes és bizonyítottnak látszó tételt fejtette ki gazdag apparátussal, hogy, ami ellen úgy Jézus és maga a zsidóság is mindig tiltakozott: Jézus nem a zsidó-psyhe kikristályosodása volt. - Csak a vallás külső kerete szerint, amelybe a galileai őstelepülésű skythák is belekényszeríttettek, tartozott Jézus a zsidóság törvénye alá. Különben lelkében, szellemében és fajtája eredése szerint a zsidóságtói teljesen idegen mentalitású skythasághoz volt tartozó.
Kategória: Hitünk
2013. Február 16., Szombat 16:26

Zsidó volt-e Jézus (3. rész)

E könyv szerzője, Zajti Ferenc azt az igen érdekes és bizonyítottnak látszó tételt fejtette ki gazdag apparátussal, hogy, ami ellen úgy Jézus és maga a zsidóság is mindig tiltakozott: Jézus nem a zsidó-psyhe kikristályosodása volt. - Csak a vallás külső kerete szerint, amelybe a galileai őstelepülésű skythák is belekényszeríttettek, tartozott Jézus a zsidóság törvénye alá. Különben lelkében, szellemében és fajtája eredése szerint a zsidóságtói teljesen idegen mentalitású skythasághoz volt tartozó.
Kategória: Hitünk
2013. Február 16., Szombat 11:13

Zsidó volt-e Jézus (4. rész)

E könyv szerzője, Zajti Ferenc azt az igen érdekes és bizonyítottnak látszó tételt fejtette ki gazdag apparátussal, hogy, ami ellen úgy Jézus és maga a zsidóság is mindig tiltakozott: Jézus nem a zsidó-psyhe kikristályosodása volt. - Csak a vallás külső kerete szerint, amelybe a galileai őstelepülésű skythák is belekényszeríttettek, tartozott Jézus a zsidóság törvénye alá. Különben lelkében, szellemében és fajtája eredése szerint a zsidóságtói teljesen idegen mentalitású skythasághoz volt tartozó.
Kategória: Hitünk
2013. Február 03., Vasárnap 16:41

Mint a mennyben úgy itt a Földön is!

Valamit az előzményekről. Az 1970-es évek második felétől rendszeresen jártam le a Szamoshátra, Gyügyére, a fény járását tanulmányozni az ottani református templomban. Akkortájt Gyügye Cégénydá-nyádhoz tartozott. Az ottani lelkipásztor, Csorba Péter nagytiszteletű úr hallotta tőlem először az alább következő, már akkor is eléggé terjedelmes gondolatmenetet. (A "szkíta ősvallásra", illetve a manicheizmusra való utalás akkor még hiányzott belőle!) Érdekesnek és meggyőzőnek találta, ezért nyomban összehívott egy kis - hat-hét "kollégából" álló lelkes mag köré szerveződött - baráti társaságot, hogy ismerkedjenek meg ők is ezekkel a gondolatokkal. A környékbeli református lelkipásztorokból és közvetlen hozzátartozóikból álló gyülekezet - nem kis meglepetésemre - egyhangúlag osztotta a házigazda véleményét.
Kategória: Pap Gábor
2012. November 16., Péntek 22:41

Aranyi László "Eretnek" tanok I-II

A Nag Hamadi gnosztikus evangéliumokra 1945-ben talált rá egy helybéli paraszt, a felső-Egyiptomi Nag Hammadi közelében. A kopt nyelvű szövegek Jézus koráig vezetnek vissza. Közöttük találhatók ősi evangéliumok is, ezekből gyökeresen más Krisztus-kép tárul elénk: Jézus, mint Mária Magdolna hitvese. Mellette olyan jellegű tanítások, melyek eretnekségnek számítottak, s hirdetőiket tűzzel-vassal irtották, ezredéveken át.

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 69.3%Norway 1.2%
Romania 5.4%Canada 1%
United States 4%Sweden 0.7%
Ukraine 3.4%France 0.4%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.3%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 481
This Week: 3761
Last Week: 4153
This Month: 2180
Last Month: 27885
Total: 2429758

Belépés