Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2019Aug24

2009. December 08., Kedd 18:15

Fejezetek a rácjárások történetéből

- Nagyszabású munkájából kiolvasható, hogy errefelé a népirtás nem XX. századi „különlegesség”, hiszen Délvidéken több száz éve zajlik ez a véres lakosságcsere. - A nemzetiségi tisztogatás nem „hazai különlegesség”. Amióta léteznek népek, háborúk és villongások is vannak köztük. Már a legősibb idők törzsei is éltek a leszámolásnak ezzel a vállfajával. A baj az, hogy mi is azt tesszük, amit az ősember. Délvidéken nem csak 1944-45-ben irtottak tömegesen magyart, és nem is 1848-ban, hanem állandóan, száz, százötven évenként, újból és újból bekövetkezik ez.
Kategória: Igaz történelmünk
Csíki székelynek vallom magam, és lelkem ott van otthon, ahol Csíksomlyó, a Szent Anna tó és a Nyerges tető egy képzeletbeli háromszöget alkot. Ennek középpontjában fekszik Csíkkozmás, melynek védőszentjei a Szent Koronán is ábrázolt Szent Kozma és Damján, és amelyet szülőfalumnak tekintek, jóllehet nem ott, hanem a hét erdélyi szász város egyikében, Medgyesen születtem.
2009. Augusztus 14., Péntek 19:55

Félszáz településen van magyar tömegsír

Matuska Márton publicistával, az 1944/45-ös délvidéki vérengzések kutatójával abból az alkalomból beszélgettünk, hogy Slobodan Homen, a szerbiai igazságügyi minisztérium államtitkára bejelentette: szeptemberben állami bizottság alakul a II. világháború végén keletkezett tömegsírok összeírása és feltárása céljából.
Kategória: Trianon sebek
2008. December 22., Hétfő 13:10

Sárkányok, Táltosok, Királyok…

A Képes Krónika festett miniatúráit – amit a tudósok nagy része épp csak megemlít ill. illusztrációra használ – Szántai a lehető legkomolyabban veszi és ezekből fejti vissza a történetet a legapróbb részletekig. Ez természetesen mély megdöbbenést válthat ki az olvasóból, hiszen minden a szemünk előtt van, csak nem mindig látunk vele.
2008. November 15., Szombat 11:59

A történészek díszpáholyában lenne a helye

A Grandpierre-ágon családi hagyományunk az ősiség iránti érdeklődés. Édesapám a logika teljes hatókörű és teljes hatóerejű, természetes formáját érzékelte magában, és azt vallotta, hogy minden kérdést gyökerében kell megragadni, végső összefüggéseiben kell feltárni ahhoz, hogy lényegét felfoghassuk. Történelmi érdeklődésének köszönhető, hogy történész szakon végezte el az egyetemet is. Magy Tibor riportja.
Kategória: Grandpierre K. Endre
2008. Augusztus 15., Péntek 09:18

Az augusztus 20. ünnep kérdései

A magyar társadalom túlnyomó része március 15-ét tartja a legnagyobb nemzeti ünnepünknek, holott a hatalom már a 19. század vége óta augusztus 20-át akarja ebbe a pozícióba helyezni. Miért nem sikerült?  
Kategória: Magyar belpolitika
A világhálón felbukkant egy levél, melyben a „Történelmünkről magyarul” című, most készülő könyvet ajánlgatják kézen-közöm egymásnak. Ennek szerkesztőjét kérdezzük.
Kategória: Igaz történelmünk
" Petőfit én jól ismertem. Mintha még most is látnám: három évvel volt fiatalabb nálam a fiu. Rákos mezején hallottam egyszer szónokolni, volt is ott rivalgás, majd szétszaggatták szegényt! Amikor szavalt, toppantott a lábával és nagydühösen támadta a zsarnokságot! "
Kategória: Igaz történelmünk
2008. Május 19., Hétfő 16:23

Őstörténet kutatásunk titkai-2

A neves történészt az interjú második részében, amely eredetileg a KARPATIA havilap 2008. májusi számában jelent meg, arról kérdeztük, mit találtak eleink a Kárpát-medencében, kik voltak a már itt élők, valamint arról, hogy mit mondanak erről a kétségbevonhatatlan genetikai vizsgálatok, azok a kőkemény, reáltudományos sarokpontok, amelyeket nehéz vitatni.
Kategória: Bakay Kornél
2008. Május 19., Hétfő 02:22

Csíksomlyó után...

" Az egyház nem teljesíti a kötelezettségeit, magyarellenes és immár ott tart, hogy önmagát is felszámolja. Persze ez a folyamat a II. Vatikáni Zsinat óta tart és emiatt a hívő nép tele van kérdésekkel, elkeseredéssel, és zavarral a lelkében."
Kategória: Hitünk

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.2%Austria 1.4%
Romania 5.5%Canada 1.1%
United States 3.9%Norway 0.6%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.6%Switzerland 0.3%
Sweden 2.3%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.9%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.2%

Today: 24
This Week: 3055
Last Week: 4572
This Month: 13836
Last Month: 16564
Total: 2134082

Belépés