Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2017Jun23

2008. December 02., Kedd 01:06

Tatárlaka titka 8

Írta:  Friedrich Klára
Értékelés:
(2 szavazat)
Az utolsó jégkorszak után, körülbelül 8-9000 évvel ezelőtt elődeink kidolgoztak a Föld még írni nem tudó lakói számára egy képi jelrendszert is. Ezt a kutatók a tatárlakai lelettel kapcsolatban úgy emlegetik, mint sumér képírást. Ez azért pontatlan, mert tudjuk, hogy a Mezopotámiában talált hasonló képjelek fiatalabbak a Kárpát-medenceieknél, tehát helyesebb ezt Kárpát-medencei képírásnak nevezni.

fk_mt20

Ezt a képírást azért hozták létre elődeink, mert a még írni-olvasni nem tudó népeknek szükségük volt egy általánosan használható egyszerű kifejező eszközre, amely olyan egységes volt, mint ma a közlekedési táblák. Ezt a Föld legtöbb akkori lakója tudta értelmezni, hiszen töredékei mindenütt megtalálhatók az újkőkori emlékek között.

Az átmeneti kőkorban és az újkőkorban a népsűrűség igen alacsony volt, ez megkönnyítette a „tanítók” munkáját. Ezzel a képírással őseink feljegyzéseket, emlékeztetőket készíthettek „tanítványaik” számára és a „tanítványok” is önmaguk, társaik, „tanítóik” számára.

Miután elődeink elterjesztették ezt a képírásos rendszert, amellyel mintegy előkészítették a talajt a betűírás számára, elkezdték a meghatározhatatlan ősidőkből származó 30 vagy 32 betűs ábécéjüknek változatait elkészíteni és az „érdeklődőknek” kiosztani 5-6000 évvel ezelőtt.

Ezeket a változatokat a mai erdélyi Tordos területén, a Maros partján lévő telepen készítették, mint ahogy ezt Torma Zsófia tízezret is meghaladó számú rovásjeles korongjai bizonyítják. (És még mennyi lehet a földben!!!!)

Ezekkel az ábécé változatokkal ismét elindultak tanítani, ugyanúgy ahogy a képírással tették. Voltak olyan népek, akik maguk jöttek el a betűkért. Kállay Ferenctől tudjuk (Pogány magyarok vallása, – Hasonmás kiadás, Püski 1861.), hogy a pelazgok 16 szkíta betűt vittek le Görögországba. Tehát őseinknek ez a tanító tevékenysége még a szkíta korban is folytatódott.

Az ősi, eredeti, 30 vagy 32 betűs jelkészletet és hangértékeit azonban mindvégig megőrizték Kárpát-medencei utódaik számára. Ez együtt, ezekkel a hangértékekkel csak itt maradt fenn. Bizonyítja ezt a germán runa írás is. A szkíták vagy hunok adták át ennek jeleit, mégpedig úgy, hogy 24 runa jelből 13 formailag azonos a mi betűinkkel, hangértékük azonban teljesen más. Ugyanígy a régi görög ábécéből (amely 23 betűs) 12 formailag egyezik rovásbetűinkkel, közülük hangértékben csak az A betű azonos.

Őseink elkápráztató ötletességgel alkották meg az írásjelek és írásmódok változatait, majd nemes önzetlenséggel és bizonyára nem kis fáradozással adták tovább. Mindegyik továbbadott ábécé tartalmazott több-kevesebb elemet a 30 vagy 32 betűs Kárpát-medencei ábécéből és ezzel utalt eredetére. A teljes minta azonban csak a mi betűinkből és a hozzájuk tartozó hangértékekből áll össze. Ezt ma székely-magyar rovásírásnak nevezzük. Fontos bizonyíték ez arra, hogy felmérhetetlen ősidők óta mindig is itt éltek a magyarok elődei, ezért mondhatjuk, hogy ez az írás birtoklevelünk a Kárpát-medencére. Azt, hogy a magyar a világ legrégibb nyelve, felvetette már a 19. században Horvát István történész, filológus és Táncsics Mihály politikus, író. A Tamana tudósai is ezt vallják, valamint Magyar Adorján néprajzkutató és Badiny Jós Ferenc sumerológus.

Az eredeti leleteket nem volt módunkban megtekinteni és lemérni az előzőekben már ismertetett ok miatt. A Kolozsvári Múzeumban vásárolt, pontosnak nevezett másolatok méretei: a korong átmérője 5,5 cm, vastagsága 1,5 cm. A furatos, képiratos tábla szélessége szintén 5,5 cm, magassága 2,5 cm, vastagsága 0,5 cm. A furat nélküli állatalakos tábla 4,7 cm széles, 3,0 cm magas, és 0,8 cm vastag. Ha visszalapozunk a 65. oldalra, láthatjuk, hogy a három mérés eredménye nagy mértékben eltér. S mivel mind Vlasszáról, mind a francia Massonról fel kell tételeznünk, hogy néhány kis méretű tárgyat meg tudtak mérni, bizonyosak lehetünk abban, hogy nem ugyanazok voltak a kezükben. Nem tudhatjuk tehát, hogy a németországi vizsgálatok végén az eredeti leletek kerülnek-e vissza a múzeumba.

A másolat korong súlya 70 gramm. Vlassza és Masson adatai vastagabb korongra utalnak, amelynek súlya könnyen elérhette a 100 grammot is. Zsinórral felpróbáltam a másolat korongomat. A súlya miatt csak állni, vagy feküdni lehet benne, járás, mozgás közben „mellbevágó” élmény a hordása. Ebből következően sem szertartás közben, sem varázsamulettként, vagy díszítésként nem viselhették. Ennek személyes tartalma is ellentmond, ugyanis rajta egy újkőkori ősanyánk életének utolsó szakaszát jelenítették meg.

A korongon a 30-32 betűs ábécénkből négy jel látható. Maga a korong és az azt négy részre osztó kereszt alkotják a rovásírás F betűjét, amely itt a Föld bolygót jelenti. A kereszt jelének ősi hitvilágunkban Ipolyi Arnold szerint is (Magyar Mythológia – Reprint, Európa Kiadó 1987.) ördögűző és boszorkányűző szerepe van. Őseink tehát e keresztjel által is nyugalmat kívántak biztosítani az elhunyt számára.

A történet kezdetét a korong bal felső negyedének kis V jele mutatja, amely Nap jelkép, a Keleten feltűnő első napsugarakat és így a kezdetet is jelenti.

A következő jel a rovásírás Z betűje, az elhunyt vezetéknevének első betűje, a nemzetségé, a családé, amelybe tartozott. A magyarok azért írják, mondják először vezetéknevüket, mert ezzel is megadják a tiszteletet elődeiknek és a családjuknak. Egyúttal azt is jelzik, hogy a család fontosabb önmaguknál, nem tolják önző módon előtérbe saját személyüket.

A következő jel a rovásírás NY betűje, az elhunyt keresztnevének első betűje. A judeo-keresztény naptárakban NY betűvel kezdődő név nincs, hiszen a szegényes latin ábécében 13 hangunkra, köztük az NY-re sem volt jel, amikor rákényszerítettek bennünket a használatára. Így Szegedi Csanád A magyar eredetű keresztnevek teljes tára című könyvéhez (Budapest 2002.) fordultam segítségért, ahol 25 NY betűvel kezdődő női nevet találtam. Természetesen nem biztos, hogy ősanyánk neve éppen ezek közül való volt.

A bal alsó negyed egy szomorú eseményről tanúskodik, azt írja le, hogyan halt meg a Z.NY. névjelű asszony. Lenyilazták, két nyílvessző ölte meg. A nyílvesszők alatt a negyedik rovásjel a Gy, a halált okozó személy, vagy nép nevének kezdőbetűje.

A korong jobb felső negyede egyfajta gyászjelentés. Mint láttuk, a fésű szerű rajz az esőt jelenti, korongunkon pedig azt, hogy megsiratták az elhunyt szeretett személyt, „hullott a könnyük, mint a záporeső”. A könnyhullatás kifejezéséből következően a fésű szerű jel alatt lévő rajzolatok a gyászolókra utalnak, a nagyobbak talán a gyermekeit, a kisebbek az unokáit jelentik.

A korong jobb alsó negyedében egy tűzhely, a tűz képi megfogalmazása látható, amely itt azt jelenti, hogy az elhunytat elhamvasztották. A jobb oldalon pedig egy Nap és Hold oltár áll, amely előtt a táltos és a hozzátartozók, a közösség tagjai búcsúztatták ősanyánkat. Az oltár és fölötte a Holdsarlón pihenő Napkorong egy olyan képet is szemünk elé vetít, mintha a távozó lélek még bíztatóan visszaintene nekünk, vagy felemelt karokkal megáldana bennünket. Hasonló alak látható Teleholdkor, szintén a Hold jobb alsó negyedében. A korongon tehát négy rovásbetű van, a többi jel a Kárpát-medencei képírás része. Őseink célja ezzel az volt, hogy bárki, bármikor talál rá a sírleletekre, értelmezni tudja.

A másik átfúrt táblácskával arról hagytak leírást az utókornak, hogy az elhunyt mivel töltötte életét. A két kis V jel a középső oszlopban van, ez a kezdet. A képen egy növény és egy ló feje látható, tehát növénytermesztéssel és állat-, főleg lótenyésztéssel foglalkozott. A bal oldalon felül három nyílvessző és több egymáson heverő állat kusza rajza van, ebből következik, hogy nem csak őt, hanem állatait is lenyilazták. A bal alsó sarokban egy rovás T betűt, vagy egy kis csikófejet látunk, két vonallal elhatárolva. Amenynyiben T betű, akkor a támadást túlélő személy nevének kezdőbetűje. Mellette egy tároló edény, amely szorgalmas és takarékos személyiségre utal. Az épségben maradt edény és a kis csikó jelzik, hogy bár későn is, de segítség érkezett és legalább ezeket sikerült megmenteni.

A jobb oldali oszlopba egy halotti urnát rajzoltak, amelybe a felül két vonallal jelzett csontokat és a rovásírás K betűjéhez hasonlóan rajzolt tárgyat helyeznek, valószínű, hogy ez utóbbival ábrázolták az urnába tett táblácskákat. Ezen a táblán csak Kárpát-medencei képírás, és legfeljebb egy rovásbetű van.

A harmadik, állatalakos tábla szintén a támadásra utal, de nem közvetlenül az elhunyt személyéhez kapcsolódik, hanem az ő népéhez. A korongot és az átfúrt táblácskát ősanyánk nyakába helyezték temetésekor, mert róla szóltak, csak zsinórjuk elhamvadt. A harmadik tábla nincs átfúrva, jelzi, hogy nem az elhunyt nyakában volt. Megtudjuk belőle, hogy ősanyánk egy békés, növényeket termesztő, állatokat tenyésztő, saját írással rendelkező, az írni-olvasni nem tudó más népekkel egy rendkívül kifejező, saját alkotású, képírás segítségével is kapcsolatot tartó, azokat tanító, szorgalmas és takarékos közösség tagja volt. Erre a közösségre tört rá az életfa bal oldalán, támadó helyzetben ábrázolt ördögi lény és népe, igyekezvén őseinket elpusztítani, elűzni életfájuk közeléből, azaz a földjükről. Mindez 7-8000 éve történt, Erdély területén, de ha visszatekintünk múltunkra, azóta is ez ismétlődik történelmünkben. A korong jobb alsó negyedéből azonban ősanyánk bíztatóan visszaint és megáld bennünket.

Még két apró reménysugár: Megjelent a Bakay Kornél által szerkesztett és 5. osztályosok számára készült történelemkönyv, amelynek 43. oldalát korongunk díszíti. (Kiadta a László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület, Budapest 2004.) A kiadványnak hatalmas érdemei vannak, de nem hallgathatjuk el, hogy a benne lévő rovás ábécé nem hagyománykövető, hibás és csúnya. Ugyancsak helytelen, hogy a tankönyv az eredetitől eltérően, megváltoztatva mutatja be a Nikolsburgi ábécét, amelyet 1933-ban találtak meg Bartholomeus Angelicus De proprietate rerum című 1483-as kiadású könyvében.

A másik reménysugár, hogy Gondos Bélától 2004 augusztusában egy diafilm kockát kaptam, amelyen Alsó-Tatárlakán a három táblácskáról készült emlékmű képe látható. Így talán a máig megtalált legelső, összefüggő gondolatokat tartalmazó írásemlékünk nem merül feledésbe.

Barta József, kiadványunk gondozója Torma Zsófiáról keresett képet a világhálón, amikor rátalált Marco Merlini olasz tudós tanulmányára (www. prehistory. it/ftp/tartaria_tablets_), amelynek címe Milady Tartaria and the riddle of dating Tartaria tablets.

Merlini 2003 októberében utazott Erdélybe, ahol egy román kutatóval újravizsgálta a leleteket. Ennek a vizsgálatnak részeként a Román Tudományos Akadémia Antropológiai Kutatási Központja megállapította, hogy csontok egy idős nőé voltak. Ezen túlmenően olyan betegségeket tulajdonítottak a 7-8 ezer évvel ezelőtt élt hölgynek, amely ettől az intézménytől nem meglepő, ha őslakos erdélyi elődeinket tanulmányozzák. A betegségek közlésével, ezzel a felháborító rágalommal nem szennyezem be könyvünk lapjait.

Merlini véleménye szerint a C14-es vizsgálatok eredményét megkérdőjelezi, hogy Vlassza a megtalálás után újból kiégette a táblácskákat, de nem rögzítette, hogy meddig és milyen hőfokon. A legérdekesebb, hogy az olasz kutató említi néhány tudós véleményét is, akik szerint Vlassza a kolozsvári múzeum régészeként hozzájutva az alagsorban tárolt Torma Zsófia gyűjteményhez, ebből vette ki és ő maga helyezte a sírgödörbe a tatárlakainak nevezett leletegyüttest.

Friedrich Klára: Tatárlaka titka PDF

 

 

Eltárolt hozzászólások

Megjelent: 1588 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. Június 30., Szombat 15:45

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 271 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.2%Canada 1%
Romania 5.9%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.1%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%Czech Republic 0.2%
Slovakia 2.2%France 0.2%
United Kingdom 1.8%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%

Today: 20
This Week: 2915
Last Week: 8104
This Month: 19813
Last Month: 23193
Total: 1544730

Belépés