Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017May29

2009. Június 29., Hétfő 03:27

Tíz éves a kárpát medencei rovásírásverseny

Írta:  Friedrich Klára
Értékelés:
(0 szavazat)
10. születésnapját ünnepelte 2009 június 20-án a Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozó a XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskolában. A versenyek szervezője Szakács Gábor, aki a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetőjeként 10 évvel ezelőtt kereste meg Dr. Jeszenszkyné Gallai Gabriella igazgatónőt, hogy tudna-e helyet adni az akkor még csak egyszerinek gondolt rendezvénynek. Az igenlő válasz vezetett az idei évfordulóhoz.

fk_tizeves01

A versenyeken rendszeresen képviseltetik magukat Erdély, Felvidék, Délvidék, Horvátország-Baranya háromszög, időszakonként pedig Kárpátalja, Muravidék tanulói és felkészítő tanáraik.

fk_tizeves02

fk_tizeves03

2006 óta már elődöntőkre van szükség a trianoni határokon belül.

2009-ben az elődöntők Budapesten, Szolnokon, Debrecenben, Móron, Sükösdön és Sopronban zajlottak. Az elődöntők létszámai igen bíztatóan alakultak: 2006-ban 127, 2007-ben 180, 2008-ban 217, 2009-ben 300 gyermek jelentkezett. Az elődöntők után Magyarországot 55, a Délvidéket 8, Erdély-Párciumot 10, a Felvidéket 12, a horvátországi Baranya háromszöget 3, a szlovéniai Muravidéket 3, összesen 91 tanuló képviselte, mintegy száz kísérőjével. Közülük aversenyfeladatokat alsó tagozatban Kis Balázs (Szamosújvár-Erdély), felső tagozatban Barabás Karola (Dés-Erdély), a középiskolások közül Szeleczky Mária (Párkány-Felvidék), összerovásban Lénárth Ádám (Jászberény), botrovásban kerületünk tanulója, Pápai Enikő oldotta meg legsikeresebben.

Meg kell említeni a tanulók magas szintű tudását, nem csak a rovásírás, hanem a szép magyar beszéd, az idegen szavak használatának kerülése és a történelmi ismeretek területén is.

A versenyeket rendszeresen támogatja könyveivel Botos László, Radics Géza és Molnos Angéla alapítványa, más nemzeti érzelmű támogatóknak köszönhetően minden versenyzőnek és felkészítő tanárnak tudjuk fizetni az útiköltségét, a díjazottak méltó ajándékot kapnak. Ifj. Forrai Márton pedig második éve készít dijként olyan faliórát, amelynek mutatói jobbról balra, azaz a rovásírás irányával megegyezően haladnak.

fk_tizeves04

Az iskola diákjainak előadása, Birkás Ildikó tanárnő virtuóz hegedűjátéka és a látványos kiállítások mellett erre az alkalomra készítette el Tara Zoltán faragóművész rovásvésettel az iskola névtábláját, amelyet Kovács Péter polgármester és dr. Jeszenszkyné Gallai Gabriella iskolaigazgató leplezett le, majd a horvátországi rovásírók felkészítője, Varga György református lelkész szentelt fel. Végezetül a Forrai Sándor Rovásíró Kör alapította Szkíta - Hun - Pártus - Avar - Magyar Nemzeti Örökség Díj posztumusz átadása következett, idén Fischer-Károly Antal rovásírás történésznek (1842-1928). Bemutatásra került Szabó Klára festőművésznő róla készült festménye.

fk_tizeves05

A díjat Dittler Ferenc építész készítette, a kiváló, de életében mellőzött rovásírás-történész életművét pedig jómagam méltattam.

fk_tizeves06

A versenyről szóló beszámolót Tomory Zsuzsa magyarságkutatónak, a verseny fővédnökének a gyermekekhez írt üzenetével zárom:

Drága Gyermekek, Versenyzők!

Hatalmas fába vágtátok fejszéteket: egy ezer éve elhallgatott, elhanyagolt, halálra ítélt írást, ősi műveltségünk hordozóját élesztitek most újra.

Segítségetekkel tisztább képet kap az egész világ nemcsak a mi Kárpát-medencei ősmultunról, de saját műveltségükről is: az általuk eddig talánynak tartott vonalak írássá körvonalazódnak, s megszólalva elmondják az emberiség életének, műveltségének, történelmének egy-egy részét. Mindezzel Isten reánk, magyarokra bizott szent hivatásunkat teljesítitek: az arra rászoruló népek tanítását, lelki, szellemi felemelkdését látva el.

Isten áldása kísérje munkátokat, tanáraitok, szüleitek áldozatát egy most újjáéledő, mind jobban kitejesedő magyar jövő reményében.

Sok szeretettel
Tomory Zsuzsa néni

A fényképeket Demeter Zoltán, Fodor Éva, Salgó Gabriella készítette

Megjelent: 1411 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. Június 30., Szombat 15:33

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 300 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.7%Canada 1%
Romania 5.8%Serbia 0.8%
United States 5.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.7%Czech Republic 0.2%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Belgium 0.1%

Today: 718
This Week: 718
Last Week: 6755
This Month: 22281
Last Month: 21576
Total: 1523317

Belépés