Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2017Dec15

2010. Szeptember 23., Csütörtök 23:27

Betiltva-kitiltva - válasz Balogh S. Évának és Bíró András Zsoltnak - 2

Írta:  Friedrich Klára
Értékelés:
(5 szavazat)
A néhány hete közreadott Kitiltva, betiltva című írásom folytatása  - Amatőrök, dilettánsok, délibábkergetők, deviánsok, laikusok, árvalányhajasok, ocsú, ingovány, … röpködnek a jelzők némely „tudományos” munkákban azok felé, akik nem rendelkeznek oklevéllel arról, hogy véleményt nyilváníthatnak a kérdéses tudományterületen.

Betiltva, kitiltva... Válasz Balogh S. Évának és Bíró András Zsoltnak 2

Dilettánsként „tudományos” könyvekről

A 2010-es bugaci Kurultajon több szerző művét nemkívánatosnak nyilvánították, tudománytalannak nevezve azokat. Számomra két, már elhunyt szerző kitiltása volt a legérthetetlenebb és legostobább.

Egyikük Torma Zsófia (1831-1899), a világ legelső régésznője, akit már Hunfalvy Pál sem kedvelt, nem csak mai követői. Bár nem volt régész diplomája, mégis az emberiség műveltsége szempontjából mindeddig legjelentősebb feltárást végezte az erdélyi Tordoson és környékén. A kommunizmusban diplomát szerzett régészek közül talán kettőt tudnék mondani, aki hozzá mérhető jelentőségű eredményeket ért el. A 19. sz. végén Torma Zsófia alkalmazta először a régészetben a komplex vizsgálati módszert. (erről bővebben írok az Ősök és írások c. könyvünk 13. oldalán. (2008)

A másik szerző Amadé Thierry francia tudós. Attila történelme című műve Szabó Károly fordításában 1865-ben jelent meg magyarul. Thierry azon kevés külföldi szerzők közé tartozik, akik nem gyűlölettel írtak Attiláról. Talán éppen ez a bajuk vele a kitiltóknak. Biztosak lehetünk abban, hogy a kitiltók töredékét sem olvasták eredetiben annak a latin és görög nyelvű szakirodalomnak, amelyet Thierry felhasznált.

A Kurultaj szervezője Bíró András Zsolt a Magyar Nemzetben is megnyilatkozott népünk számára. E napilap politikailag korrekt, azonban őstörténeti és nyelvészeti szempontból szigorúan finnugrista alapokon állt a legutóbbi időkig. Olyannyira, hogy 2007 február 24-én megjelent számában a Szücs Sándor által gyűjtött sárrétudvari szarusótartót, mint szibériai sámándob rajzolatát mutatta be. Persze a Jó Istenen kívül mindenki tévedhet, ám a Magyar Nemzet Szakács Gábor pontosítási kérelmére sem helyesbített.

Nemrégiben azonban valamiféle nemzetközi központi utasítás érkezhetett, (mint Horn Gyulának a határok megnyitására), így a Magyar Nemzet is megnyitotta lapjait a türk elmélet előtt Bíró András Zsolt nyilatkozatával 2010 július 10-én. Ebből részletek:

„…bár egyre több régész, történész, genetikus, antropológus van az oldalunkon-és kell távol tartanunk magunktól a sumerológus délibábkergetők hadát, akik a legveszedelmesebbek, mert hiteltelen, nevetséges elméleteikkel muníciót szolgáltatnak a nemzetellenes erőknek…” „…Ezek legnagyobbrészt önjelölt ’kutatók’ által kiokoskodott tézisek, melyek megalapozatlanok tudományosan… viszont súlyos zavarokat okozhatnak a kollektív nemzettudatnak.”

Nekem különösen ez a „kollektív nemzettudat” tetszik, mely jól igazolja, hogy a nyilatkozó Bíró A. Zs. tudatában is súlyos zavarokat okoztak a megemésztetlen olvasmányok. Így összekeveredett benne a kollektivizálás, azaz téeszesítés és C.G. Jung kollektív tudatalatti-ról szóló elmélete. Bizony így van ez, ha a laikusok a pszichiátria területére tévednek.

Bíró genetikus, tehát laikus a sumerológia területén is, így tudományos érvényességgel nem nyilatkozhat erről. Innen viszont már mindenki maga döntheti el, hogy melyik laikus elméletéhez csatlakozik.

Akik olvassák az egyébként rendkívül informatív és intelligens Magyar Nemzetet, tudják, hogy Czakó Gábor író azonnal csatlakozott a „nyitáshoz” 2010 július 22-én, egyúttal elárulván Hunfalvy mestert. (Aki ezt meg is érdemli, mégis örültem, amikor Adamikné Jászó Anna az augusztus 3-i számban elítélte Czakó árulásának ezen módozatát.) Valóban, szépen is el lehet búcsúzni a már túlhaladott elméletektől, az úriemberek még a túlhaladott elméletekkel korábban keresett jókora summákat is visszafizetik.

A dilettánsok, stb-k ellen felhozott leggyakoribb vád, hogy nem tudományosak. Nézzünk akkor két művet, amelyek a hivatalos tudományosság jegyében születtek.

Az első kapcsolódik a Kurultajhoz, erre az alkalomra jelent meg a Püski-Masszi Kiadónál 2010-ben, bár már a rövid idővel azelőtt megrendezett Könyvhéten kapható volt.

Szerzők: Erdélyi István - Ráduly János, címe: A Kárpát-medence rovásfeliratos emlékei a Kr.u.17. századig. Az ígéretes cím ellenére ezen emlékeknek csak töredékét találjuk a 138 oldalas könyvben.

Az Előszót Hosszú Gábor írta, aki kandidátus, egyetemi docens ugyan, de címeit elektromérnökként szerezte, tehát az írástörténet területén dilettáns, laikus, stb. Bár a Magyar Narancs, az SZDSZ közeli ifjúsági heti vagy havilap a 2004 november 18-i számában a Politikai okkultizmus Magyarországon, Ocsú kontra búza című cikkben írásszakértőnek nevezte ki. Ugyanebben a számban a székely rovásírás eredetéről Erdélyi István régész-történész, az Eleink című folyóirat szerkesztője nyilatkozott. Tehát Erdélyi Istvánnak és Hosszú Gábornak nem az itt tárgyalt könyv az első együttműködése. (Magyar Narancs, 2004/10/28 és 2004/11/18, valamint Kőbe vésték, fába rótták című könyvünk, Szakács Gáborral közös válaszunkkal együtt, 2005/157. oldal)

A Magyar Narancs ezen sorozatában támadások érték Dr. Bobula Idát, Badiny Jós Ferencet és többeket, akiket most a Kurultajról is kitiltottak. Ennek alapján írtam előző írásomban, hogy a gyökerek a mélyben összefonódni látszanak.

Térjünk vissza Erdélyi - Ráduly tudományos könyvéhez, Hosszú Gábor Előszavához, mely szerint a könyv hiánypótló, mert a kárpát-medencei, valamint a kazár és székely magyar rovásírás teljességre törekvő katalógusa.

Ne tessenek átsiklani a kazár szó felett! A teljességről meg annyit, hogy ennél sokkal teljesebb és hiánypótlóbb kötetek is megjelentek már a rovásírásról, például a Ferenczi testvéreké, Csallány Dezsőé, Fehérné Walter Annáé, Forrai Sándoré. Ezeket kéne újra kiadni! A Könyvhétre jelent meg egyébként a jelenlegi legteljesebb munka, Mandics Györgytől. (Róvott múltunk, I. )

További idézetek tömörítve Hosszú Gábor előszavából, megjegyzéseimmel:

Nemzetközileg elismert szerzők: Nem értem a többes számot. Erdélyi István valóban nemzetközileg elismert. Ráduly János tanár azonban, aki az erdélyi Kibéden él, csak annak nemzetközi, aki elismeri a trianoni határokat.

Sok rovásemlékkel csak most, ebből ismerkedhet meg a rovásszakértők tábora. Mitől lehetett ez a tábor rovásszakértő eddig, ha még azt a keveset sem ismerte, ami ebben a könyvben megjelenik?

A tudományos gondolkodás módszertanát megismerhetjük belőle.

Itt Hosszú Gábor elektromérnök kioktat a rovásírás tudományos módszertanáról, a helyes olvasat megtalálásának lehetőségeiről. Lerontja ezen íróasztal mellett született kioktatás hitelességét, hogy Hosszú Gábortól egyetlen olvasatot sem ismerünk. Sőt a könyvben megjelent rovásemlékeket sem ismeri, különben észrevette volna, hogy a kilyéni felirat fordítva került a könyvbe. Fel sem merül benne, hogy a rovásírás tudományos kutatásának első lépései közé tartozik, hogy ha még látható a rovásemlék, akkor odamegyünk, odautazunk és megvizsgáljuk, lemérjük…de hát én kis laikus tanítsak ilyen nagy tudósokat?

A könyv tudományos pontossága referenciaként használható mindenki számára. Akkor fussunk végig a könyvön és nézzük meg milyen a tudományos pontossága ennek a műnek!

13. és 62. oldal: Isztanbuli rovásemlék. Helyesen Isztambuli. Lehetne elírás is, ha nem ismétlődne meg. Így a „rovásszakértők tábora”, mely ebből a könyvből ismeri meg az emlékeket, azt hiheti, hogy Isztanbuli az emlék neve.

25. oldal: A képen nem E és I rovásjel van, hanem balról jobbra A vagy Á és CS-Z vagy Z-Cs összerovás látható. A jobb oldali jel megfejtése az enyém, tessenek majd hivatkozni!

33. oldal: A Kiskőrös-cebepusztai tűtartó felirata nem Vásáry 1972. Vásáry István turkológus egyetemi tanár még nem élt az avarkorban, így őt nem örökíthették meg tűtartójukon avar elődeink.

35. oldal: Nagyszentmiklós 1799-ben még nem tartozott Romániához.Nem 13, hanem 14 edényen van rovásfelirat.

37. oldal: Nem tudjuk meg ki a szerzője az itt kezdődő tanulmánynak.

46. oldal: A könyvben leírtakkal ellentétben Vékony Gábor nem tekintette meg Erdélyben személyesen az alsószentmihályi feliratot. Ezt ő maga sem állítja sehol, például az Életünk 1987/4. számában sem. Benkő Elek, a későbbi régész első hibás rajza alapján fejtette meg Vékony Gábor, kazár feliratként. A kazár kapcsolat tehát elvethető, mert hibás rajzon alapul, ezt maga Benkő Elek is hangsúlyozza. E könyv szerzői, ha oly nagy tudósok, bizonyára tudják hol ír erről Benkő. Ha ez a megfejtés volt a kazár elmélet mestergerendája, akkor az építmény ezennel össze is omlott.

48. oldal: Igazán tréfás, hogy oly nagy tudós, mint Erdélyi István a televízióból rajzolja le 2008-ban Harangozó Imre leletét, míg az amatőr Szakács Gábor már 2007 első heteiben fényképésszel ját lent Újkígyóson Harangozónál, majd a Magyar Demokrata 2007/8. számában kisebb tanulmányt ír róla, rajzon is szépen kiemelve a Nikolsburgi ábécé EMP jelével való rokonságot. Olvasható a Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig című, 2007-ben megjelent könyvünk 250. oldalán is.

54. oldal: A helység neve Bogoz helyett Bögöz. Ez a tudományos pontosság, felelősség? És ha a „rovásszakértők tábora” ennek alapján Bogozon keres rovásemléket?

62. oldal: A felsorolásból hiányzik a rugonfalvi felirat, amelyet Benkő Elek fedezett fel 1981-ben. Ferenczi Géza is ír róla, valamint Ráduly is. Szakács Gábor 2009-ben egy új, kibontott falszakaszon a szakirodalomban eddig le nem írt rovásjeleket vett észre, közel az 1981-ben felfedezetthez.

81. oldal: A szerzők még 2010-ben is Ismeretlennek nevezik a Csíkszentmártoni Felirat 1751-es másolóját, holott Ferenczi Géza már 1997-ben megírta, hogy Bod Péter a másolat készítője. Nem árulom el, hogy hol írta meg. Aki tudós, ismerje a szakirodalmat!

87. A könyv egyik nagy hibája, hogy a kilyéni felirat fordítva jelent meg. Ez megtévesztő! Ha a „rovásszakértők tábora” így ismeri meg, akkor téves következtetéseket fognak levonni, amely tovább gyűrűzik majd. Mi kis dilettánsok Szakács Gáborral éppen néhány hete láttuk a kilyéni feliratot s bizony a rovás B betű a jobb oldalon helyezkedik el.

A rajz sem teljesen pontos.

89 oldal: A homoródkarácsonyfalvi felirat fényképe is fordítva van a tudós könyvben. Onnan tudom, hogy mi kis amatőrök ezt is megnéztük, Forrai Márton, Szakács Gábor felmásztak a nem éppen veszélytelen toronyba. A régi mesterek fejjel lefelé illesztették vissza a követ, illene ezt tudni a tudományos tudósoknak.

90. oldal: A „Tatár” felirat pedig a homoródkarácsonyfalvi templomból fejjel lefelé került eme Hosszú Gábor szerint tudományos pontossággal és referenciaként is használható könyvbe.

93. oldal: Dr. Kovács István nem 10, hanem 11 követ talált a Tászok-tetőn.

A 11 kő rajza látható Friedrich-Szakács: Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig című könyv, 2007/15-18. oldalán.

95. oldal: A könyv tudósai szerint az énlakai festett rovásfeliratos mennyezetkazetta a homoródkarácsonyfalvi unitárius templom tornyának egyik szemöldökkövén található. Hát ez sem igaz. Tíz napja láttuk rendes helyén az énlakai templomban, az orgona fölött, még azt is meg tudom mondani, hogy tavaly óta hány szúrágással lett több rajta.

96. oldal: Ráduly János Titkok a rovásírásban című kötetében ez a rajz bizony nem így látható. Most akkor melyik a referenciaként használható tudományosan pontos?

98. oldal: Nem Kabátfalva, hanem Kobátfalva. Kabátfalvát hiába keresi a „rovásszakértők tábora” a térképen

111. oldal: A szokolyai köveket Szakács Gábornak és nekem 2007 aug. 1-én mutatta meg Lucza Gáborné. Aznap a Magyar Szigeten tartottunk előadást és onnan vitt el autóval a köveket megmutatni. Ekkor hívtam fel a figyelmét ezek és a tászok-tetői kövek hasonlóságára. Akkoriban jelent meg könyvünk, amely a 40 oldalas tászok- tetői tanulmányomat is tartalmazta, Luczánénak ajándékoztam egy példányt a hasonlóság alátámasztására. Bíztattam később Luczánét, hogy írjon az Arany Tarsoly számára a kövekről, képekkel együtt.

Csodálkozom, hogy sem ebben a könyvben, sem az Életünk folyóiratban, (2010/3) ahol Erdélyi István a szokolyai kövekről ír, nem történik arról említés, hogy a tászok-tetői párhuzamot én vettem észre először. Igaz, hogy csak egy dilettáns vagyok, de akkor miért használja fel egy nagy tudós a dilettáns adatait, ha közben lenézi? Etikus ez?

111. oldal: A pécsi címerpajzs rovásfeliratának megfejtését Forrai Sándor alapos tanulmányban bontotta ki. (Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig, 1994, 285-289. old.) Erdélyi és Ráduly könyvének ezen az oldalán mégis azt olvashatjuk, hogy szakember még nem fejtette meg. Forrait ezek szerint nem fogadják el szakembernek. Szerepelnek viszont a könyvben Ráduly János, Szekeres István, Győrbíró István megfejtései, akik szintén nem szakemberek. Nincs semmi kifogásom ellenük, csak érdekel, hogy miért e kettős mérce? Miért nem szakember a tanár Forrai Sándor, aki rovásírást is tanított évtizedeken keresztül, az írástörténeti művek a kisujjában voltak, egy nagyszerű rovásírás vándorkiállítást is létrehozott és hatvan évig tartó rovásírásos munkássága mellett bizony eltörpülnek ezen könyv szerzőinek érdemei.

115. oldal: Erdélyi István hibámul rója fel, hogy a komáromi lándzsavégfeliratát a magyar rovásírás betűivel fejtettem meg, szerinte ugyanis azok runajelek. Erdélyi felületesen olvasta el tanulmányomat s még a képeket is összekeverte. A komáromi lándzsavégről ugyanis az én tanulmányom előtt nem jelent meg fénykép, rajz, ezeket Erdélyi csak az én tanulmányomból ismerheti. Ez megjelent honlapunkon, továbbá a komáromi Duna Mente Múzeum egy kiadványában 2007-ben és az Ősök és írások című könyvünkben (109. oldal). Tanulmányomban a komáromi lándzsavég párhuzamaként a koweli runafeliratos lándzsavéget is bemutattam. (Hosszú Gábornak címzem, hogy kifelejtette, hogy a tudományos módszertanhoz a párhuzamok bemutatása is hozzátartozik.) Kétszer utaztam fel Komáromba, kézbe véve alaposan tanulmányoztam a lándzsavéget, muzeológusokkal egyeztettem a munkámat. A koweli lándzsavéget viszont csak Sebestyén Gyula könyvéből ismerhetjük, tehát azt nem tarthattam a kezemben. Erdélyi bizonyára rájött tévedésére, hiszen a könyvben olvasható ígéret ellenére nem közölte egyik lándzsa képét sem. Etikusabb lett volna, ha tévedését elismeri és nem próbál meg lejáratni.

Ha runákról esik szó, Erdélyi megemlíthette volna, hogy a 24. oldalon látható orsógomb 5 jeléből 4 runaként is azonosítható, főként a jellegzetes TH.

117. oldal: Igen meglepő a szerzők azon összegzése, hogy a honfoglalók a kazár kaganátusban „tanulták el” a rovásírást. Tudományos bizonyítékot, kazár ábécét, amelyet összehasonlíthatna az olvasó a magyar rovásírással, nem mutatnak a tudományos alaposságú szerzők, hiszen akkor egykettőre kiderülne, hogy a hangértékek köszönő viszonyban sincsenek egymással.

E tudományos műben nincs képjegyzék! Felhívom a tudós szerzők figyelmét, hogy a képek forrásmegjelölésének mikéntjét tanulmányozhatják Forrai Sándor műveiben, valamint a laikus, dilettáns Írástörténeti áttekintő magyar szempontból című könyvemben is, a 85- 87. oldalig.

Erdélyi-Ráduly tudományos pontossággal készült művének szakirodalmában nincsenek kiírva a keresztnevek. Ez nagyon megzavarja a tudományos pontosságot, például Kónya Ádám tiszteletreméltó sepsiszentgyörgyi tanár, sok rovásemlék felfedezője csak mint Kónya A. szerepel. Igen, A-val, még csak nem is Á-val.

Erdélyi István egyenesen deviáns irodalomnak nevezi Őstörténeti, régészeti fogalomtár című munkájában (Bp. 2001, 11. old) a nem szakember szerzők írásait és a deviánsok közé sorolja Várkonyi Nándort és Götz Lászlót is!

Hogy a szakemberek kevésbé értenek a rovásíráshoz, mint a dilettánsok, annak további bizonyítéka, hogy a rovásemlékek túlnyomó többségét nem a szakemberek fedezték fel.

Nézzünk egy másik „tudományos” könyvet is az írástörténet témaköréből, mely a világhálón át érkezett hozzám. Lacza Tihamér: Az ókor emlékezete a sziklarajzoktól az ábécéig (Dunaszerdahely, 2004) című művének kezdetben igen megörültem, mert e műtől felvidéki rovásemlék gyűjteményem kiegészítését reméltem. Csalódnom kellett.

Lacza Tihamér nem történész, régész, nyelvész szakember, de úgy osztja a „tudományos” módszertant, mintha az lenne. Foglalkozása vegyész, kémikus, lapszerkesztő. Egy szakembertől az ember jobban elviseli a kifogásokat vagy az igazságtalanságot, de számomra felháborító, hogy a kémcsövekhez bizonyára jobban értő értő Lacza bírálni merészeli Forrai Sándort, a tanárt és általánosságban is „délibábosozik”.

Lacza a könyv 13. fejezetében tárgyalja a magyar rovásírást, az előző részekben a kerületi közkönyvtárakban is könnyen hozzáférhető írástörténeti munkákból építkezik. Két csoportra osztályoz: íráskutatók és laikusok. Magát valamilyen kideríthetetlen okból az íráskutatók közé sorolja.

Az első bekezdésben azonnal hibátlanul felmondja hivatalos leckét: a magyar rovásírás nem saját fejlesztésű, mivel 16 jelet a türk rovásírásból vett át, továbbiakat a görög ábécéből kölcsönzött és két jel a glagolita írásból származik.

Abban is a szakembereket utánozza, hogy nem bizonyítja ezeket az állításait. Bizonyára bajban lenne, ha meg kéne mutatnia például a két glagolita jelet.

A magyar rovásírásról szóló részt a továbbiakban többnyire az Erdélyi István által deviánsnak nevezett Várkonyi Nándor munkájáből csipegeti össze. Pl: Várkonyi Nándor írja, Várkonyi szerint, Mint Várkonyi helyesen megjegyzi, Lapozzuk fel ismét Várkonyi Nándor könyvét, Várkonyi úgy véli…és így tovább.

Már maga is szégyelli ezt a sok Várkonyizást, ezért rosszmájúan megjegyzi: „A zavarbaejtően tájékozott és mindenre odafigyelő Várkonyi…” Még a tudását is bűnéül rója fel Várkonyinak, zavarbaejtő számára egy nem szakember nagy tudása, bosszantja, hogy a szakembereknél nem talál ekkora ismeretanyagra.

Hosszú Gáborhoz hasonlóan ő is kioktatja az olvasót tudományos módszertanból (megfigyelhető, hogy a valódi tudással rendelkezők soha nem módszertanoznak) és ismét két csoportba osztályoz, vannak ugye a tárgyilagosak, tudományosak, meg az önjelölt délibábos nyelvészkedők…sumer-magyarosok, utóbbiakhoz sorolja Forrai Sándor két munkáját, az Ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig címűt és a Magyar rovásírás elsajátítását.

A 142. oldalon az etruszk kapcsolatot merő képzelgésnek bélyegzi. Bár könyvében megjelenik az etruszk betűsor, Lacza nem vette a fáradtságot egy egyszerű összehasonlításra sem. Forrai Sándor könyvében is tanulmányozhatta volna az erre vonatkozó táblázatokat. Laczát később bizonyára mélyen lesújtotta, hogy a nyelvészeti tudományos fokozatokkal bőven rendelkező Mario Alinei kapcsolatot talált a magyar és etruszk nyelv között.

Ugyancsak a 142. oldalon tagadja ki a magyarság elődeinek művelődéstörténeti emlékei közül a Tatárlakai Korongot. Az ilyen kitagadásoknak köszönhetjük, hogy a románok rátették a kezüket erre a fontos erdélyi leletre. A román törekvésről Szakács Gábor írt a Magyar Demokrata 2010/35. számában.

Lacza bírálja Forrai Sándornak azt a táblázatokkal és számokkal alátámasztott megállapítását, mely szerint a magyarok a türköktől függetlenül jutottak a rovásírás birtokába. Azonban semmiféle ellenbizonyítékot nem tud bemutatni.

A 143. oldalon ő is téved a Nagyszentmiklósi Kinccsel kapcsolatban, mint Erdélyi és Ráduly, nála már csak 12 edényen van rovásfelirat.

Ugyanezen az oldalon Forrai Sándor tudása iránt érzett ellenszenve annyira befolyásolja, hogy Kukai Sándor építésznek tulajdonítja Forrai szépen felépített és bizonyított megfejtését a pécsi kőbe vésett címerpajzsról. Ellenőrizhető: Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig, 1994, 285-289. oldalán. Forrai tisztességesen közli Kukai megfejtését is a 287. oldalon. Erdélyi - Ráduly kihagyta, Lacza másnak tulajdonítja, tudományos művekhez méltánytalan elbírálások ezek.

A 144. oldalon azt írja, hogy a székelyderzsi téglán szerepel az 1431-es évszám is. Nincs ott! Ferencziék is leírták és láttuk is Szakács Gáborral, hogy nincs rajta. Ajánlom Ferencziék könyveit, ők tanult régészek, történészek voltak, tehát Laczának sem lehet ellenük kifogása.

147. oldal: A homoródkarácsonyfalvi rovásemléket nem Szőke István fedezte fel 1944-ben, hanem Debreczeni László építész 1937-ben. Lacza úr az osztályozás és módszertanozás helyett inkább a szakirodalmat tanulmányozná, hogy tudományosabb ismereteket adhasson tovább.

Ugyanezen az oldalon Lacza téved, amikor az 1501-ből származó csíkszentmártoni feliratot (nevezik csíkszentmiklósinak és csíkszentmihályinak is) csíkszentkirályinak nevezi. Mint látjuk, sokféleképpen nevezik, de csíkszentkirályinak nem. Ha Forrai Sándor könyvét nem bírálta, hanem figyelmesen elolvasta volna, nem követte volna el ezt a hibát, amelyet sajnálatosan átvesznek majd a Laczához hasonlóan tájékozatlanok.

Lacza Tihamér a 150. oldalon összegez:

A régi magyar rovásábécé 34 jelből áll.

Téved: 32-ből áll. 34 az után lett, hogy Magyar Adorján beillesztette az Á és É betűt ábécéjébe. Lacza forrása itt Nyers Csaba kis zsebnaptára lehet, azonban ennél régebbi betűsorokat sem árt ismerni annak, aki a délibábosokat és Forrait ostorozza.

16 rovásjelünk azonos a türkkel.

Téved. A türkkel alakilag és hangértékben egyetlen betű azonos, az N. Tessék egy türk és magyar rovás betűsort egymás mellé tenni és összehasonlítani. Ezt talán nem okoz gondot annak, aki olyan szellemi magasságokban tanyázik a délibábosok és laikusok fölött, mint Lacza.

2 rovásjelünk az ószláv glagolita betűsorból származik.

Miért nem tetszik végre bemutatni? Nem kell ezt buddhista imamalomhoz hasonlóan folyton forgatni, tessék a két jelet bemutatni és kész. De megsúgom, hogy amikor Cirill (Konstantin) megalkotta a glagolita írást a 9. sz.-ban, akkor már nekünk legalább kettőszáz éve volt írásunk, gondolok itt az avarkori csont tűtartókra, közülük is a leghosszabb feliratúra, a szarvasira. Szakács Gáborral jelen voltunk, amikor a Tudományos Akadémián 1985-ben bemutatták a mikroszkopikus felvételeket filmen a karcolatokról. Tehát nem kellett glagolita betűket átvennünk.

151. oldal: A székelység török eredetű.

Tessék egyszer erről Székelyföldön a székelyeknek előadást tartani! Előtte nem árt néhány hosszútávfutó edzésen részt venni.

A 195. oldalon Lacza felteszi művére a koronát: A magyar az uráli finnugor nyelvek közé tartozik. Nincs megjegyzésem, mert Anyukám arra nevelt, hogy ne beszéljek csúnyán.

Hiányolom Lacza tudományos könyvéből és szakirodalmából Ernyei József felvidéki rovásemlék gyűjtő nevét, az Országos Széchényi Könyvtárban bukkantam rá, amikor a Túróci Fakönyvhöz kerestem adatokat. Tudományos szerzők, ne tessék kifogásolni, hogy Széchényinek írtam a könyvtárat, vagyis két É-vel, mert nem Istvánról, hanem édesapjáról, Ferencről nevezték el, aki két É-vel írta.

Lacza könyve a kerületi közkönyvtárakban hozzáférhető írástörténeti művekhez képest csupán három dologban nyújt újat.

1. Ostorozza Forrai művét. Azok meg sem említik.

2. Olvashatunk benne Tipary László munkásságáról a felsőszemerédi rovásemlékekkel kapcsolatban.

3. Nincs benne képjegyzék. A közkönyvtáriakban viszont van, megtudjuk belőlük, hogy ki készítette a rajzokat, táblázatokat fáradságos munkával.

Ez valami új, nagyon tudományos dolog lehet, hogy a „tudósok” csak átveszik a képeket, de nem írják meg a képforrásokat, mert Erdélyi-Ráduly könyvében sincsen.

Végül a tudományok fellegvárából, a Tudományos Akadémiáról egy szerző, Honti László, finnugrista nyelvész, aki a Nyelvrokonságról. Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság című könyvet szerkesztette. 2010-ben jelent meg a Tinta Kiadónál. Forrásom a Magyar Nemzet 2010/8/21-i száma, Balázs Géza írása, 35. oldal. Nézzük, hogy egy akadémikus milyen finom tudományos stílusban adja elő véleményét:

Tömörítve: „tömény butaságok kiagyalása, frusztráci

”Van azért egy nagyon nagy igazság is Honti úr mondatai között: „Némelyek pedig ugyanezen személyek közül mintha megfeledkeztek volna arról, hogy a Kádár érában párttitkárként vagy éppen rendőrségi titkos ügynökként védelmezték és építgették a szocialista demokráciát”.

Mint a Kitiltva, betiltva című írásomban jeleztem, mind a finnugor, mind a török nyelvrokonság tudósai rendelkeznek szakdiplomákkal, doktori címekkel. Mivel ezek az urak és hölgyek azt tartják, hogy ezektől a diplomáktól tudományos valaki, akkor bizony felmerül a gondolat, hogy valamelyik csoport jogtalanul bitorolja a papírjait, tanszékeit, fizetését. Van itt kavarodás, nemzetnek megosztása.

Szakács Gábor és jómagam szeretünk tanulni, kerestük és keressük azokat a valóban tudományos műveket, amelyek segítségével közelebb juthatunk az igazsághoz. Sajnáljuk, hogy ebből a két könyvből nem tanulhattunk semmit. Hibák a mi könyveinkben is vannak, de beképzeltség nélkül, tárgyilagosan jelenthetem ki, hogy ennyi nincs, mint az elemzett két „tudományos” műben. És még felületesen is futottam át őket, mert időm kevés ilyesmire.

Előítéletek, címkézés, felszínesség, pontatlanság, hibák, összemosás, egy kalap alá vevés, a szakirodalom és a rovásemlékek hiányos ismerete, íróasztal melletti módszertangyártás jellemző nem csak az itt elemzett két műre, hanem mindazokra, amelyeknek szerzői tények, ismeretek közlése helyett a laikusok, dilettánsok, s

Beküldte Fritzi 

Eltárolt hozzászólások

Megjelent: 2409 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. Június 22., Csütörtök 07:59

Hozzászólások  

 
gyulayoyo
#1 gyulayoyo 2012-06-26 10:16
Faradaynek még érettségije sem volt. Na csak azért.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 315 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.2%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.3%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Belgium 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Kuwait 0.2%

Today: 312
This Week: 3048
Last Week: 5187
This Month: 10808
Last Month: 26389
Total: 1678332

Belépés