Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2019Oct19

2012. Október 29., Hétfő 02:43

Szóval tévhit

A zsidófelkent (judeokrisztián) vallás irományain kívül is néha fölvetődik a - majdnem kivétel nélkül gonosz lényt címkéző - "lucifer" szó. Templomaink és lelkészeink zsidótlanításához és visszavételéhez, és az önmagukat kereszténynek valló - és többségben keresztény irányelvek szerint élő, de az azon elveket sárba taposó "keresztény"-nek hazudott zsidó ideológia szennyében szenvedő - magyar hívek lelki gyógyításához tartozik ennek a latin szónak a tisztázása is. Mindenki más számára ez a kísérlet talán hasznos tudást közöl.
Kategória: Hitünk
2012. Augusztus 31., Péntek 11:52

Tévtanítások a vallásokkal kapcsolatban

A valláskutatói munkánál szinte rögtön az elején észre kell venni, hogy az olyan tévképzetek, miszerint minden egyes vallás jó és csak is az Öregistenhez vezet haza, nem igaz. Tudom, hogy udvariatlannak tűnik, amit állítok, ám a helyzet ettől nem válik jobbá, igaztalanabbá.
2012. Augusztus 13., Hétfő 19:55

Ki volt Istenfia, Jézus urunk?

Sokakat foglalkoztatott már Jézus urunk kiléte. Anyai ágon kérdőjelezik meg Jézus zsidó voltát, mert Szűz Máriáról ilyen bejegyzés nincs a bibliában, Szent József pedig csak nevelőapja volt. Azok részére, akik elfogadják a szűzi születést, ez egyébként se gond.
Kategória: Hitünk
2012. Augusztus 05., Vasárnap 08:09

A Szkíta-Magyar Jézushitű Közösségnek

..."Jézus megfordítja, feje tetejére állítja a zsidó tételt, miszerint aki betartja az Úr parancsait, hosszú életű és gazdag lesz a földön. Egy kérdés azonban kétezer éve nyitva és megválaszolatlanul maradt: Ki is az az úr, akit a zsidók imádnak? Ki az, aki itt, a halál bolygóján jutalmaz és büntet?"...
Kategória: Lajdi Péter
2012. Július 05., Csütörtök 06:55

Géczy Gábor amerikai előadás sorozata-II

Géczy Gábor előadásai mindig érdekesek, mert az életről szólnak. Nem az ővéről, hanem a miénkről - az enyémről és a Tiédről. Ugyanúgy beszélt a New-Yorkban élő honfitársaink előtt, mint Magfalván. Természetesen vannak ismétlődő gondolatok, ám egyre jobban és pontosabban tudja megfogalmazni azt, amit hallanunk kell.
Kategória: Filmtár
2012. Július 04., Szerda 23:25

Géczy Gábor amerikai előadás sorozata-I

Géczy Gábor előadásai mindig érdekesek, mert az életről szólnak. Nem az ővéről, hanem a miénkről - az enyémről és a Tiédről. Ugyanúgy beszélt a New-Yorkban élő honfitársaink előtt, mint Magfalván. Természetesen vannak ismétlődő gondolatok, ám egyre jobban és pontosabban tudja megfogalmazni azt, amit hallanunk kell.
Kategória: Filmtár
2012. Május 21., Hétfő 00:14

Egy leleplezett hamisítás

Ekként lett a nemzsidók jóságos "chrestos" Istenfia áthamisítva a héber "christos"-ra, a zsidókrisztiánok felkentjére. És ekként lettek követői, a "Keresztények" áthamisítva Saul rabbi zsidószektája "Krisztián"-jaivá
Kategória: Hitünk
2012. Április 18., Szerda 05:29

A szkíta: a történelmi Jézus

Ez az anyag vallásos hiedelmekkel foglalkozik. Tisztában vagyunk avval, hogy az itt leírt fölvilágosítás nem mindenkinek való és hogy egyeseknek esetleg nem fog ízleni. Senkit sem akarunk megsérteni; tehát, azoknak, akikben az itt leírtak bármikor nemleges érzést keltenek, csak azt ajánlhatjuk, hogy ezen tanulmányt ne olvassák tovább. "Nem kell elhinni; csak tudni kell!"
Kategória: Hitünk
2012. Április 08., Vasárnap 05:40

A tavaszi napéjegyenlőség ünnepei

Fölújítva 2013... A lelkileg és szellemileg gazdag társadalmakban a tavaszi napéjegyenlőség emberemlékezet óta az élet, a szerelem, a fölújulás, az önfölújítás, azaz a termékenység ünnepe. Jelképei a Napkelte, a tavaszi virágok és ágak, a tojás, a mag, a szaporodásukról híres nyulfélék, az afrodiziákum hatásúnak tekintett csokoládé. Szertartásai a lánymosdatás vagy annak újabb kivitelezése, a locsolkodás, a fészkekben rejtet festett tojás vadászat, illetve ajándékozás, meg a szerelemvágy megnyilvánítása.
Kategória: Hitünk
2012. Március 16., Péntek 18:33

Már megint kilógott a lóláb

Augusztus utolsó tizenkét napját idén (2009) otthon töltöttem Magyarországon. Az évnek erre a szakára esik nemzetünk egyik legemelkedettebb eszmeiségű és legszebb ünnepe, augusztus huszadika, amikor nagy királyunkra, a magyar kereszténység hazai talajba plántálójára, Szent Istvánra és életművére, valamint magyar államiságunk kezdeteire emlékezünk.
Kategória: Lajdi Péter

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.7%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.7%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.3%
United Kingdom 2.1%Switzerland 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
Sweden 1.9%Australia 0.3%
Germany 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 258
This Week: 2954
Last Week: 3748
This Month: 10296
Last Month: 17333
Total: 2166028

Belépés