20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2009 február 15, vasárnap

A Maja Naptár 2012-es Vége I.

Szerző: Gáspár Vilmos

Körülbelül 5 121 évvel ezelőtt Augusztus 11.-én, 3114 B.C. (Krisztus előtt) a Maják elindítottak egy 5 125 éves Naptárt aminek a végződését a 2012-ben, December 21.-évvel érjük meg. Büszkén mondhatom, hogy az egyik leghíresebb tudós ebben a témában az amerikai John Major Jenkis aki egy személyes barátom. A John M. Jenkins-nek megjelent több könyve, de a legismertebb két műve az a ‘MayaCosmogenesis 2012’ és ‘Galactic Alignment’ itt az USA-ban. Nekem 1998-ban jött ki az első könyvem megszerkesztés nélkül és hát nekünk magyaroknak komplikáltabbak a mondataink mint az angoloknak és kellett persze valaki aki angolosabbá teszi.

Mivel én voltam az első író aki a Jégkorszaki Ciklusokat tudományosan össze kötötte a Maja Naptárral, mítológiával és a vallásos próféciákkal, igy nehéz volt találni valakit hogy segitsen a könyvem szerkesztésében. A John-t felkerestem 1999-ben és mivel hasonló érdeklődési körünk volt, jól össze barátkoztunk. Aztán mondtam neki hogy segítsen keresni egy szerkesztőt nekem. A szerencsém akkor jött amikor John M. Jenkins e-postán értesitett engem hogy Ö megcsinálja a szerkesztést, azután hogy hallotta a Rádió interjúmat 2001 Február 10.-én az Art Bell Programon, ami még most is a legismertebb ‘Új Korszaki’ (New Age) Előadás. Szóval a John Major Jenkins lett a szerkesztője az új könyvemnek amit magyarul ‘Az Égi Órá-nak hívnánk és angolul a ’The Celestial Clock’ néven adtam ki és ami Jégkorszaki Ciklusoknak egy új életet és értelmet adott.

gv_022

Ábra 1-1: A Milankovitchi Jégkorszaki Ciklusok Ritmusai. (Mielőtt a 2012-ről irunk, a Kozmológiai Alapokat meg kell ismernünk!)

A kutatásom eleinte a Milankovitch Teória által ismert Jégkorszaki Ciklusokra irányult és minnél többet tudtam meg arról, annál jobban a Maja Naptár 2012-es végződése kezdett érdekelni. Úgy tünt ez nekem, hogy a Glóbális Felmelegedés vége a Maja Naptár végződésével párhuzamos. Ennél még meglepőbb volt az, hogy körülbelül erre az időre várható volt, vagyis lesz egy hirtelen lehűlés a Jégkorszaki Ciklusok számításaiban. Úgy néztek ki a számitásaim, mintha egy hirtelen klíma változás bele taszítanna minket egy gyors Jégkorszaki Lehűlésbe 2012 körül. Szóval amikor azt állitottam 1998-ban, hogy mind ez a glóbális felmelegedés, ami akkor észlelhető volt, egy hirtelen lehűlésben végződhetne 2012 körül - akkor persze mindenki úgy nézett rám hogy én nem tudom miről beszélek. Na persze ez most hirtelen megváltozott, amikor a túdósok bejelentették azt a múlt évben hogy 2007 Januárjától 2008 Januárjáig a Föld lehűlt 0,7 Celsius fokot egy évben, ami viszatólt bennünket a 1936-os évi hőmérsékleti átlaghoz. Ez meglepett egy pár embert aki azt múzsikálta már évek óta, hogy a glóbális felmelegedés az a levegő szennyeződésével kapcsolatos. Ezt a ‘felmeledési’ okot nekem azért volt nehéz elhinnem, mert a Jégkorszaki rétegek felmelegedése és lehűlése mutatott egy ritmikus 100 000 éves ciklust (~116,500) aminek egy ötös és tízes tagozódása volt. Ez a fogalom a legjobban látható a kezünk ujjain. Mivel ez a model felállás ismétlődik harmónikusan az elmúlt 1 - 2 millió évben a Jégrétegekben, így selytetem hogy a ‘Teremtő’ erőnek itt több közé van a ciklusokhoz, mint az emberek lég szennyeződési tendenciáiknak. Persze a környezet szennyezés az helytelen sok oknál fogva, de akkor sem az okozza a felmelegedést.

gv_023

Ábra 1-2: Az ábra felső részén egy aktuális emberi EKG van ami az ÖTÖS elosztást mutatja. Az ábra alsó felében pedig az aktuális VOSZTOKi Antaktikai Jégmag Lefúrásnak a grafikája van. A hasonlóság meghökkentő és a magyarázat a Fekete Lyúkból jön.

gv_024

Ábra 1-3: Két SPIRÁL az ÖTÖS elosztásban (5 + 5 = 10) eggyütt a tökéletes 10 adja ki és ezt értenünk kell mielőtt a Maja Naptárról irok.

gv_025

Ábra 1-4: A két SPIRÁL a Maja Uxmal épület falán a közepén ‘közösül’ egy fonott hajban. Ez a Tej Út közepe ahol a klíma változások és az ‘EGY-es ÜL-és’ történik. A kép jobb oldalán egy harcos ÜL. A kép bal oldalán a Virágnak 10 SZIRMA van. Ha nem értjük a Szakrális Mértant, ha nem értjük a ‘Gáspár Teória’ SPIRÁL PÁR Fél Precessziós Átváltását, akkor nem fogjuk érteni a Maják üzenetét!

gv_026

Ábra 1-5: A ‘HUNab Ku’ Jel a Majáknál a Galaxisi Központot jelképezi. A Két Spirál a Tej Úti két spirált jelenti. Az ÖTÖS elosztás megtalálható mindkét spirálban és 36 ki csúcsosódás van a körben ami egy NÉGY Irányban van mutatva.

Tudom hogy sokkal könnyebb dolgom lenne, ha csak egy egyszerű magyarázattal jönnék fel egy komplex tudományra. Ha azt mondanám hogy a Mars lakók felelőssek mind ezért a titkokért akkor biztos többen olvasnák a könyvemet. Vagy ha azt állitanám, hogy a Maja piramisokat egy ‘UFO űrhajós’ leszállási pályának épitették, azt persze könnyebb valahogy megemészteni sokaknak. De ha tényleg megakarjuk érteni miről is beszéltek a fejlett Maja, Magyar, Egyiptomi Asztronómia Papjai, akkor bezzeg jobb ha megtanuljuk azt a tudományt amire ők épitették az üzeneteiket. Igen értem azt hogy a spirálok, az ötös és a tízes számok elosztozódása, a maja és az egyiptomi kézjelek amik a Föld tengelyeit jelképezik, az asztronómia és a kozmológia, és még sok más tudomány össze gyűjtése egy össze foglaló teóriába az sokkal nehezebb mint mindent a Mars lakókra fogni. Amikor az izraeli Zacharia Sitzchin, meg a Von Däniken, és az amerikai David Iche elő jönnek a legvadabb hamis teóriájaikkal akkor sokszor nem tudom, hogy csak ennyire butának tartják az embereket vagy ők annyira buták? Vagy talán egy gyalázatos össze eskűvés van a józan emberi eszme ellen azért, hogy ne hogy ki is találjuk azt hogy mi történik a Galaxisben és miért? Na, aki megakarja védeni a Von Däniken féle ‘ősvilági űrhajós’ érdemét annak csak azt tudom mondani, hogy egy komplex galaxisnak egy komplex magyarázata van. Persze van élet a Galaxis más részében is, de ha valaki a ‘marslakókat’ hozza fel válasznak, annak csak vegyük elő az egyiptomi és maja atlaszokat és kérdezzük meg őket, hogy mit jelent a Solyóm, a Bika, a Rák, a Szamár és más millió állat forma amit az őseink mutogatnak az üzeneteik között? Nem ‘marslakói állatkert’!

Próbálta-e a Von Däniken megmagyarázni ezeket az asztronómiai állatokat a könyvében vagy csak kényelmesen kihagyta őket, mert nem fértek bele az Mars-ról jött ‘űrhajóba’? Szóval had mutassam meg az ‘űrhajót’ amire ezek a ‘népszerű’ írók alapozták a ‘tudományukat’.

gv_027

Ábra 1-6: A Maják Kozmológiája a Keresztet is magába foglalja. Kinek van az érdekébe hogy ezeket másnak állitsa be mint ami ez?

gv_028

Ábra 1-7: A RÁK csillagképben történt az ‘Nap Fiának születése.

gv_029

Ábra 1-8: Kozmikai titok. A RÁK vágja le a KIGYÓ fejét. Ezt megtaláljuk az Egyiptomiaknál is és persze a Kereszténységben is egy kicsit más formában. A SZAMÁR Csillagok a Rákban vannak!

gv_030

Ábra 1-9: A Krisztus születésénél a SZAMÁR is jelen van. A ‘szamár’ Csillag a RÁK Csillag képnek egy fontos csillagja.

gv_031

Ábra 1-10: Az Egyiptomi Lynx pöttyös MACSKA vágja le a fejét a HYDRA vízí KIGYÓ-nak a VILÁGFÁNÁL. Ez megint csak a Mágneses Észak / Föld Magja megcsuszamlásának a titkát rejti magában. A LYNX a RÁK felett helyezkedik el.

Igen, volt Glóbális Felmelegedés, de azt a Teremtőnk tökéletesen megtervezett ‘Galaxis Dinamója’ hatására kell irnunk. Amikor elkezdjük megérteni a ‘Gáspár Teóriát’ ezzel kapcsolatban, akkor könnyebb lesz kifigurálni a temérdek információt.

A ‘Természet’ magazin (‘Nature’ az USá-ban) bejelentette 2007 áprilisában hogy az elmúlt 20 évi glóbális felmelegedés , ami 0,5 Celziusz fok volt a Földünkön, az pontossan úgyanannyi volt a Mars bolygón is az elmúlt 20 évben. Tehát akkor a glóbális felmelegedés az egész naprendszerünkre érvényes és akkor annak az eredete vagy a nap, vagy talán még a szuper massziv fekete lyúk. Persze én ezt az egészet a Fekete Lyúkra fogtam, és a túdosok akiknek elküldtem a könyveimet 1998-ban, legtöbben nem válaszoltak, egy kettő aki vissza irt ‘elmagyarázta’ nekem hogy a fekete lyúk túl messzevan a naprendszerünktől arra hogy befolyással lehessen ránk. Az egyszerű magyar paraszti eszem nekem azt diktálta, hogy nincs igazuk, és 2 éven belül a NASA (Amerikai Űr Hivatal) kijött a tanulmányával ami engem igazolt.

Tehát, ezeket azért irom le most hogy megértsük a vallásos és mítológiai üzeneteket, amit az őseink hagytak ránk, mert azok a Fekete Lyúk erejéről beszéltek. A Maják azt a ‘Xibalba Bé-nek, vagyis a nyugaton fekvő ‘Fekete Útnak’ hívtak. Csak úgy fogjuk tudni megérteni az üzeneteiket, ha tudományos szemmel nézzük az írásaikat, mert azért olyan pontos a Maja Naptár mert nem babonás hiszékenységre alapul!

Tehát, ezen a ‘116,500 éves’ Milankovitchi Jégkorszaki cikluson belűl találunk egy domináns 23 300 ‘Jégtömb Összeomlási Ciklust’. Érdekes módon ez le lett írva tudományos körökben a W. Broecker által 1981-ben, akinek az ‘Atlanti Óceán Fútószalagi Áramlás’ Teóriája kezdett lenni az elfogadott tudósság. Persze, ezt azóta sem tudtuk bele hozni a köztudatba, mert a túdósok többsége még mindig a 26000 éves Precesszióról beszél. A SPIRÁLIS Tej Útban nincs lineÁris számolÁS és nincs tökéletes Kör pálya 26000 évre alapozva !

A felmelegedés és lehűlés ritmikusan vissza tért az elmúlt 2 millió évben, ha voltak emberek a Föld felszinén vagy nem. Tehát amikor 1998-ban én azt állitottam hogy a Tej Út közepén levő Szuper Massziv FEKETE LYÚK kontrolálja a naprendszerünk mükődését, akkor még a legtöbb túdos is kinevetett. Hát korán nevettek, mert 2 év múlva az Amerikai Űr Hivatal (NASA) nekem adott igazat, hogy igen a Fekete Lyúk írányitja a naprendszerünk müködését.

Tehát, ha a Maja Naptár annyira pontos akkor akkor annak remélhetőleg a kozmikai ritmusra kellett volna épülnie és nem valami emberek által okozott levegő ‘szennyeződési’ modelre. Hát akkor nézzük is meg hogy milyen Szakrális energia okozza ezt a ritmusosságot a Tej Útnak a spirális struktúrájában? Tekintsünk a Jégkorszaki ciklusok morfológiájára, hogy megértsük hogy milyen galaxisi erő mozgatja a klíma váltózásokat? Tehát mielőtt bele kezdünk a Maja Naptár 2012-be és a Teremtés mitológiákba, ismerjük meg a Kozmológiai Titkok lényegét és a Galaxis müködésének az alapját! Amikor most a Maja Kalendár / Naptár végződik 2012-ben, ez ezzel a Precessziós végi Szóláris Napunk Téli Szólsztiszának a Galaxis Tej Úti közepének az EGYSIKBA Állásával van kapcsolatban hozva. Ne tévedjen itt senki, hogy ez egy ‘babonás világvége jóslás’ amit már máskor is hallotunk! Aki túd angolul, annak ajánlom, hogy nézze meg a ‘The Horizon Project’ cimű DVD-t (YouTube-on is bemutatott) amit Brent Miller részben az én munkámra alapozott, de asztrófizikusokat interjúvolt meg, akik tudományosan úgyanazt állitják amit én mondok.

 

 

Eltárolt hozzászólások

Hozzászólás  

+2 #2 Emese 2012-02-08 12:50
Azonos véleményen vagyok az elöttem szólóval...:-)
+3 #1 Sebesi Sándor 2012-02-08 11:03
Teljesen egyetértek Veled, kedves Vili!
Én más oldalról közelítettem meg ezt a kérdést, amit részletesen leírtam a könyvemben. Remélem mostmár meg lesz hozzá a kiadó is, de most nem ez a fontos.
Az a lényeg, hogy a világ ( az Univerzum ) teremtése NEM Ősrobbanással jött létre, hanem a Mindenható Teremtő gondolati energiája által. Ennek materiális megtestesülése az ún. Fekete Lyuk. Azt már a tudomány (?) most is tudja, hogy az anyag a fekete lyukban elnyelődik, de a gyors forgás miatt egy jelentős része vissza is jön ebbe a mi univerzumunkba. Azonban a legnagyobb része valahová eltűnik. Amint azt néhány kutató feltételezi, a fekete lyuknak a "másik oldalon" kell legyen egy "FEHÉR LYUK" párja is. Erre közvetett bizonyítékok már most is vannak. Mindenesetre a különböző Univerzumok közötti Teremtő Tudat hullámzása az, ami ezt az általunk ismert kozmoszt is létrehozta ilyen univerzumok közötti "átjárókon" keresztül. Most az a lényeg, hogy a Teremtőnk által küldött információk a Tejút központi Fekete Lyukjából jönnek ebbe a Galaxisba. Ezt fedezték fel a mayák. Minden piramisukba ezt az üzenetet kódolták bele. Természetesen az ó-egyiptomiak, a sumerek ugyanúgy ismerték ezt a tényt, hiszen ők sokkal közelebb álltak még spirituálisan a Teremtőnkhöz. Tulajdonképpen tökéletesen olvasták és értették az üzenetet. Olvastam Barbara Hand Clow-A Maya-kód című könyvét, ahol az indián származású írónő szemléletesen leírja, hogy a mayák hogyan, minek alapján állították össze elhíresült kozmogóniájukat. Érdemes olvasmány. Azonban nem magyarázza meg azt, amit Vili, Te itt most leírtál. Ezért köszönet érte, ez a hiányzó kapocs a teljes megértéshez. Én csak annyit tettem hozzá, hogy számunkra minden információt a Tejút központi Fekete Lyukjából kapunk. A valódi jósok, látnokok innen nyerik a jövőképeiket, talán nem is tudnak róla, egyszerűen csak érzik, ill. látják-tudják. Thot megmondta második inkarnációjában, hogy "ahogy lenn-úgy fenn, s fordítva" ezzel egyértelművé tette, hogy múlt-jelen-jövő egyszerre van és ez az örökös információ áramlás is örök. Csak van amikor energia, vagy gondolat formájában nyilvánul meg, s van amikor kézzelfogható anyagként bukkan fel. De minden materia magában hordozza a Teremtő gondolatait és információit. Az Univerzumok (számunkra ) végtelen szövevényéből pedig ömlik a számunkra kiválasztott és fontos információ a Fekete és Fehér Lyukakon keresztül. Az, hogy mi nem tudjuk még értelmezni teljeskörűen és egyértelműen, ez nem a Teremtőnk hibája. Az ősi népek még tudták. A jelenlegi civilizáció pedig észrevehetően kezd kettéválni: van az empirikus tudomány és annak képviselői, a tudósok, s vannak olyanok, Mint Te vagy én és még sokan mások, akik érzik és tudják ezeket a dolgokat, mert a mi érzékszerveink erre vannak kifinomodva. Mint a zenész, akinek belső hallása van. Mint Beethoven, aki süketen írta az utolsó csodáit. Persze nem hisznek nekünk, de kit érdekel? Ahogy írtad, előbb-utóbb úgyis bebizonyosodik, hogy mi jártunk a jó úton. További kitartást és jó egészséget kívánok a küldetésedhez!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások