Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2019Aug18

2018. Október 08., Hétfő 20:41

Kik a kolozsvári Mátyás szobor mellékalakjai?

A kolozsvári Mátyás szobor ma is uralja Kolozsvár főterét, és a magyar többségét elveszített város mára már egyik legfőbb jelképévé vált. Az emlékmű Fadrusz János leghíresebb alkotása, mellyel nem sok más szoborcsoport vetekedhet szépségében.
Igen sokan vannak, akik Jézus puszta létezését, azaz „történelmi személy" mivoltát is tagadják. Mások, „Isten fiaként", azaz a „második isteni személyként" imádják. Megint mások prófétát, tanítót, Isten küldöttét, vallásalapítót, s ki tudja még mi mindent látnak benne. Míg egyesek a valódi kép megismerésére törekszenek, mások szánt szándékkal igyekeznek hamis ismereteket terjeszteni. Mindezek figyelembe vételével, mi az, amit biztosan tudhatunk Jézusról jelen korunkban?
Kategória: Hitünk
2018. Augusztus 04., Szombat 22:31

Adelhaid vagy Sarolta?

A művelt nyugati világ nemcsak erkölcsi, de jelek szerint eljutott szellemi műveltségének ama mélypontjára, amikor a zuhanást már megállítani nem tudja. Nekünk, magyaroknak az első ezredforduló táján történtek tisztázása is időszerű lenne.
Kategória: Igaz történelmünk
2018. Július 13., Péntek 06:09

A káldeusok csillagismerete

A káld-sumirok a régi magyarokhoz hasonlóan egyistenhívők voltak. Az egyetlen teremtő istent imádták és a természeti tüneményekben való megnyilvánulásait tisztelték. A közönségesen káldeusnak nevezett papjaik istenalakokkal népesítették be az eget, s ezt továbbították az emberek felé.
Kategória: Marton Veronika
2018. Július 02., Hétfő 08:17

A káldeus papok tudása

Bérósszosz, a Kr. e. III. századi babiloni pap a Tigris és az Eufrátesz közét, azaz Sumert és Akkádot hol a Káldea, hol a Babilónia néven említi. Babilónia esetében a saját kora névhasználatát vetíti vissza néhány ezer évvel korábbra.
Kategória: Marton Veronika
Általában és összességében véve a magyar nyelv teljesen magára hagyatott, sokan hamisítják, sokan a lábukat törlik bele, szókincsét nem értik, alávetik más nyelveknek, amelyek sokkal fiatalabbak, mint a magyar nyelv. A magyar nyelv elképesztően nagy csoda, talán az emberiség legnagyobb kincse, mégsem törődnek vele megfelelően, még a magyarok sem.
Kategória: Olvasóink írják
2018. Június 18., Hétfő 10:49

Az Artur legendakör magyar kapcsolatai

"A Magyarságtudomáyi Értesítõ 1996.évi 2. számában a rovásemlékek között van felsorolva egy rovásírásos, magyar nyelvû, szarmata sírból való edény. Ez a szöveg, a tárgyunkkal kapcsolatos szarmata szavak magyar volta e népet is a magyar népek közé sorolja. A kárpátmedencei magyar õsmûveltségi fogalmak viszont további fényt vethetnek nemcsak a nyugati mythologiai elemekre, de ezeken keresztül nyugateurópa õs- és korai történelmére is."
Kategória: Tomory Zsuzsa
A Vízözön ázsiai és afrikai részre választotta szét a Kusita Birodalmat. „Bél, az első istenkirály a megmaradt [szkítafajú] népesség maradékát, a gyarmatosokat vezette Egyiptomból Babilonba, és Noétól függetlenül és az Eufrátesz mentén telepítette le őket. A papjaikat a görögök káldeusoknak hívták.
Kategória: Marton Veronika
A legjobb védekezés a támadás mellett a nyilvánosság, ezért döntöttem úgy hogy az érintetteknek mindkét oldalon és akikről tudom, hogy bizonyos fokig érdekli őket a magyar őstörténet a magam módján küldök nekik egy nyílt levelet.
Kategória: Olvasóink írják
2018. Május 03., Csütörtök 07:31

Amikor Mátyás leigázta Bécset

Ugyan német és a magyar uralkodó 1463-ban Bécsújhelyen egyezményt kötött, csak idő kérdése volt, hogy mikor vonul fegyverrel egymás ellen a közép-európai regionális hatalmi ambíciókat dédelgető I. Mátyás magyar király és a magyar trónra is igényt tartó III. Frigyes német-római császár.
Kategória: Nagyjaink

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.1%Austria 1.4%
Romania 5.5%Canada 1.1%
United States 3.9%Norway 0.5%
Russian Federation 2.8%France 0.4%
Ukraine 2.6%Switzerland 0.3%
Sweden 2.4%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.9%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.2%

Today: 433
This Week: 4201
Last Week: 3961
This Month: 10410
Last Month: 17275
Total: 2130656

Belépés