Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2017Jun28

2013. Július 05., Péntek 05:31

Ne épitsünk föl Tót államot oda, ahol NEM volt.

Írta:  Geönczeöl Gyula
Értékelés:
(11 szavazat)
A sváb évkönyv sehol sem ir Pozsonyról és arról, hogy azt a kikötöt be akarták volna venni. Tegyük a dolgokat a helyére és ne épitsünk föl Tót államot oda, ahol NEM volt.

Mivel a pozsonyi csata mítosza egyre terjed, az egészet VÉGRE vissza kell helyezni a TÖRTÉNELMI alapokra és HELYSZÍNEKRE.
IGENIS NAGY, DÖNTŐ hadjárat volt 907-ben, de ennek előzmenyei vannak, amelyek NEM a felvidéki Pozsonyhoz kötődnek.
Nekünk magyaroknak valódi történelmi eseményekre visszatekintő mítoszaink vannak és nincs szükségünk téves, vagy hamis történetekre.

907-ben a magyarok az avarok hibájából tanulva, akik mindhárom frank ék ellen egyidőben védekeztek és így megosztották erőiket, a déli, Száva alatti területeket Sirmium központtal elveszítették; A magyarok ezért egyenként, túlerővel, és azt meglepetéssel párosítva támadták, mindhárom frank hadseregcsoportot egyenként bekerítették és megsemmisítették, és ezzel visszaállították Pannonia, tehát a Kárpát-medence ősi pannon, szkíta, szarmata, hun, avar, magyar hegemóniáját. Erről szól a 907-es hadjárat, tehát sokkal többről, mint egyetlen győztes csatáról. Ezer évre dőlt el a Kárpát-medence sorsa és ebbe a korabeli Alpok feletti barbár Európának bele kellett törődnie.

A Magyarok 907-ben külön – külön végeztek a déliekkel, amely a mai Klagenfurt felé nyomult Bajorország, tehát a Duna felől, ez volt a déli bajor ék. Az északi éket később pusztították el a Duna fölött. A Déli ék 907 Július 4-én pusztult el, az északi egy napra rá, Július 5-én Ezt abból tudjuk, hogy a parancsnok, Liutpold palatinus halálát, Július 5.-ben jelölik meg a frank iratok. Az északi ék valahol Ennsburgtól északra a Duna északi oldalán táborozott. Frank szokás szerint a hadjáratok előtt az északi germán tartományok fegyveres alakulatai (az alamanni-k, svábok, szászok, csehek, északi viking germánok) a császár, a király, vagy a palatínus parancsára Regensburg mellett gyülekeztek, különösképpen a dél - nyugati hadjáratokhoz, aminek célja a Dráva és Száva vidéke volt. NEM tudni pontosan, hogy a Liutpold palatinus, Csehország fejedelme 903-tól, Bajorország, Karinhtia őrgrófja által szervezett északi ék pontosan hol táborozott, de az biztos, hogy a had gyülekezőben volt, nagyon magabiztosak voltak, nem tudták, hogy délen a déli ék már elpusztult. A magyarok Julius 5-én tehát meglepték, és elpusztították az északi éket. A csata helyszínét tehát helyesebb Ennsburgtól északra eső helyhez kötni, mert az is a tény, hogy a magyarok a 3. hadseregcsoportot és a hajóhadat is azt követően lepték meg és pusztították el ENNSBURG mellett, amikor a 2. sereget már elpusztították. Ez azt is jelentheti, hogy a csata az északi Liutpold-féle frank ék ellen elég távol volt ahhoz, hogy pusztulásukról az ennsburgiak ne vehessenek tudomást, de a felvonulás együttesen kellett volna történjen, tehát az Ensburg melleti gyülekezőtáborban be kellett várni az északi éket. Csak együtt vonultak volna dél felé, hogy a Dunán valahol Tullnál átkeljenek és a déli éket segítsék. Így aztán Ennsburgnál a gyanútlan 3. sereget is meglepték és elpusztították a magyarok.

A harcias Liutpold őrgróf, majd palatinus Arnulf császár mellett érte el magas rangjait. Arnulf halálával a kor szokása szerint megszűntek a szerződések Árpád fejedelem és a császár között. Liutpold pedig azonnal ellenségeskedésbe kezdett a magyarokkal. Nem tisztelte az Arnulf császár és a magyarok közötti békeszerződéseket (amelyek idején nem voltak magyar hadjáratok "kalandozások", nyugatra, mint ahogy erről nyugati divatokban szenvedő történészeink félrebeszélnek). Mi több, Liutpold megakadályozta, hogy Arnulf két idősebbik fiának egyike legyen a Kelet-frank király, ami a kor szokásainak megfelelt volna. Mindkét idősebb Arnulf fiúnak a hosszabban tartó béke érdekében Árpád egy-egy leánya volt a felesége, de a béke a magyarokkal a harcias frank "egyháznak" nem tetszett és Liutpold vezetésével Gyermek Lajost emelték trónra, miközben Liutpold megkezdte a fegyveres szervezkedést.

Arnulf császár 899 december végén halt meg Regensburgban és ott is temették el. Liutpold már 900-ban megtámadott egy Ennsburg mellett a Dunán átkelő magyar alakulatot és mintegy 900 magyart öltek meg. 904-ben Gyermek Lajos a Fisha folyó melle meghívta Árpád fejedelem helyettesét a KURSZA'NT (horkát, karcsát a kendet), arra hivatkozva, hogy a szerződéseket rendezzék, de a frankok orvul legyilkolták a magyar küldöttséget és a Kurszánt. Abban a reményben, hogy a magyarok között az utódlás kérdése miatt viták kezdődnek és a frank támadás idejére nem maradna egységes magyar vezetés. Óriási tévedésben voltak, ugyanis a horka (hun használat szerint), vagy karcsa (a magyar használatban) minden esetben a szakrális fejedelmet képviselte, és mindig tudták, ki az a harmadik személy, aki szükség esetén a helyére lép. Mi több abban az időben még a kettős fejedelemség létezett: északon (Sziklamező - Felvidék) a hun Fekete Magyarország (Ungria Nigra a latin iratokban), Csaba királyfi népe, élén Csaba fiai (Ed es Edemén) utódjai a Tudun vezetésével, délen a Fehér Magyarország, Árpádék magyarjai.

Kund, Korczán, Kundu, Kond, Kurszán volt az, aki az Erdélyből, Dés felől fölvonuló magyarokat a Tisza felé vezette 892 körül a déli Zwentibald szövetség (Észak Itáliaiak, Berengár király csapatai Zwentibald mellett) ellen. A magyarok Szegednél keltek át a Dunán és onnan délre ütköztek meg Csopolug (Zwentibald) kiskirállyal, fejedelemmel (lásd Tárih-i Üngürüsz). Mindezt azonban a magyarok Arnulf kelet- Frank király szövetségeseként tették. "Csopolug" a Száva parti táborból indult és átkelt a Dunán, tehát annak bal partjára, ahol letáborozott. Így szembe került a Szeged felől, északi irányból felvonuló magyarokkal. (Ha "Szvatopluk" a felvidéki Nyitráról indult volna és átkel a Dunán, akkor annak jobb partjára került volna valahol Komárom körül, képtelenség, hogy megütközzön délen a magyarokkal, illetve ilyesmiről adat nincs).

Zwentibald 889 körül a bécsi erdőnél találkozott Arnulffal, akinek a pápa üzenetét vitte. A pápa arra kérte Arnulfot, hogy hadaival vonuljon Itáliába, ahol ellenségei és az észak-itáliai federáció és különösképpen Berengár és Lambert miatt az életéért rettegett. Egyúttal, ha Arnulf Rómába ér, császárrá koronázza, üzente Arnulfnak Formosus pápa. Arnulf elmondta Zwentibaldnak, hogy katonailag nem elég erős. Ezért Zwentibald, aki frank helytartó volt Sirmiumban, vagyis a Száva parti Szávaszentdemeterben, a mai Sremska Mitravicában, gondolt egyet, összefogott az észak olaszországi frank fejedelmekkel, elsősorban Berengár itáliai királlyal. Nem számított arra, hogy Arnulf segítséget kér a magyaroktól, akik már ott tanyáztak Erdélyben. A megdühödött Arnulf ezért a dánok feletti győzelmét követően Dyle mellett, 891 őszén, Ulm-ba ment karácsony táján (írja az Annales Fuldenses) és megpróbált Zwentibalddal találkozni. De Zwentibald fölmondta hűségesküjét és minden ígéretét megtagadta. Arnuld ezért Ottingent érintve Február 15-én sürgősen tovább sietett és Hengisfeldonban találkozott BRAZLAVO fejedelemmel (duke), hogy megbeszéljék a morva (terra Maravorum) terület megtámadását. Hengisfeldon Stájerországban van ahol a Mura folyó kitör a Graz-i medencéből. Brazlavo a Száva felső folyásának a fejedelme volt. Onnan Arnulf Regensburg felé sietett, és 892 április 25-én ért oda. Összeszedte hadait, frankokat, bajorokat és alamannikat, mondja az Annales Fuldenses - fuldai évkönyv, és 892 júliusában Marava városához érkezett (Maravam venit), ahol csatlakoztak hozzá a magyarok is. Négy hétig maradt ott. Akkora serege volt, hogy mindent fölégetett, írja az Annales, majd szeptemberben követeket küldött hajón az Odra, Kulpa, és a Száva folyón haladva, gazdag ajándékokkal Laodomir Bulgár királynak, hogy a korábbi békét felújítsák. Követeit nagy tisztelettel fogadták a bulgárok. Tehát Arnulf a Száva déli szakaszán lévő és Zwentibalddal határos bulgárokkal köti meg a békét. És nem az északi Nyitrán. Wiching püspök, aki a frank egyházat képviselte, és akit Arnulf nevezett ki Nitrawába, ami Sirmium része volt - Metód szlávul téritő görög papjai ellen (Metódot Sirmiumba nevezte ki a pápa a Szávától Délre elterülö Pannoniába, ami Pannonia ULTERIOR!!!) és nem a felvidéki NYITRARA, ami hazugság) - a harci cselekmények miatt hagyta el a déli Nyitrát-Nitrawa-t/Sirmiumot, Raztiz ("Rastislav") régi városát (Urbs antique Rastizi). Zwentibald pedig kiűzte a szlávul éneklő görög papokat "Moráviából". Rastizt Regensburgban keresztelték meg, aminek régi kelta neve Radasbona, latin Castra Regina 179-ben, a Regen folyó melletti vár, Ratizbon. Innen eredhet "Rastislav" neve, hogy "Rastiz" a latin iratokban. Regensburgból indul frank helytartónak a mai Belgrád alá a Margens folyó (ma Morava) melletti szlávok köze, akik a folyó neve után lesznek "morvák" száz év alatt: lásd még: esclavi margenses, maharenses maravienses, stb., és később így alakult ki Rastiz neve alapján a Rascia, Ráczország, Szerbia, majd a szerbek régi neve a ráczok. Rastiz sem járt sohasem az északi Nyitrán, nemhogy Pozsonyban.

Zwentibald/Csopolug/ a csehek romantikus "Szvatoplukja", Sphendoplokos, a görögöknél 894-ben szerencsétlenül pusztult el a fuldai évkönyv szerint. A Tárih-i Üngürüsz szerint a veszett csata után az üldöző magyarok elől észak felé menekült - Sirmiumban már Arnulf frank csapatai tanyáztak, arra nem menekülhetett - és Vácnál át akart kelni a Dunán Buda felé, de megfulladt. A harcok 895-ben még tartanak, de Arnulf király Lambert és Berengár ellenében, magyar segítséggel, képes behatolni Itáliába. 896 február 21-én ostrommal beveszi Rómát, kiszabadítja az Angyalvárba szorult Formosus pápát, aki február 22-én császárrá koronázta. Tulajdonképpen arról van szó, hogy Arnulf a rendet Európában a magyarok segítségével tartja fenn, nem véletlen, hogy Berengár ellen 899-ben is ő engedi át a magyarokat az Alpok nyugati szorosain (a brentai csata). Formosus azonban annyiban jelentős pápa, hogy Itália egyesítését szorgalmazza, és Arnulf segítségét ehhez kérte. A magyarok mindvégig a Karolingokat segítik Európában, illetve a pápákat, akiket a Karolingok ellenségei a saját hatalmuk alá akartak hajtani. Az erősödő német birodalommal szemben a pápák keresték a magyarok szövetségét.

Arnulf Caroling volt, Carloman, Bajorország királyának fia, és Moosburgban született, Karnburg mellett. Ezért Karnburgi Arnulfnak is nevezik. Anyját Carloman feleségül vette, hogy Arnulfot legitimizálja. Moosbug ma Klagenfurt észak-nyugati oldalán van, az osztrákok kiásták. Klagenfurt észak-keleti oldalán van Maria Saal. Moosburg neve szlávul Blatograd. Prüm apátja, Regino mondja: Arnulf Moosburgban, ebben a Carantaniai erődben (castrum munitissimum) rendezkedett be, (876-ban, amikor apja Carloman ide nevezte ki Kocel karinthiai és Alsó - Pannoniai területeinek élére), mert annak erős falait áthatolhatatlan mocsarak vették körül, írja az apát. Tehát nem lehet Moosburgot összekeverni Zalavárral. Karnburg közvetlenül Moosburg mellett van és a kelta királyság központja volt, majd Noricum-e a római időben. Innen irányitották Bajorországot. 788-ban Nagy Károly császári központtá tette és csak 976-ban választották le Bajorországról.

907-ről a legmegbízhatóbb forrás az Annales Iuvavenses maximi, amelyet Klebel fedezett fel 1921-ben. A forrás arról tudósít, hogy katasztrofális csatára került sor (bellum pessimum) 907. Július 4-én, Brezalauspurc mellett, ahol elpusztult Theotmar Salzburgi érsek és két suffragenus (püspöke) Uto Freisingenböl és Zachary Sabenból. Jóllehet más forrásokból tudjuk, hogy elpusztult Liutpold őrgróf és sok bajor, azonban arról az egyéb források nem tudósítanak, hogy ők hol pusztultak el. Klebel azonban tévesen Pozsonnyal azonosította Brezalausburgot, majd rájött arra, hogy a "Brazlavo" név Slovénia hercege nevéből keletkezett, aki Arnulf egykori szövetségese volt a Száva mentén, és akit Arnulf bízott meg azzal, hogy védje meg Moosburgot (Pannonia cum urbe Paludarum). A 11. századbeli Chronicum Herimanus Augiensis-ben fordul elő a Brezesburg es Brezisburg név. Ezt azonban nem lehet összehozni Brezalauspurc- nevével, és a cseh Bretislav-ra utal, aki a lengyeleket 1030-ban kiverte a Morva völgy északi részéből. De nem szerencsés idekeverni Szilézia fővárosát Wroczlav-t sem, amelynek Thietmar 11. sz.-i krónikaja Wrotizlava nevet ad, és amelynek cseh neve Wratislavia, Vratislavia. Pozsonyt összekeveni ezekkel a nevekkel a német krónikafordítások alapján még Ortvay Tivadart is megtéveszették, ideje rendet csinálni ebben a zűrzavarban. A salzburgi névhasználatban Brezalauspurc és az urbs Paludorum Pannoniában egymásra utal és nem a Dunától északra eső Pozsonyra. A Salzburgban készült Conversio 11. fejezetében ezt az erődítményt civitas Privinae (Pribina városa) -nak jelöli meg majd a 13. fejezetben castrum Chezilonis noviter Mosapurc vocatum-nak. Ezért egyértelmű, hogy miért nevezte az Annales Iuvavenses maximi szerzője ezt az erődítményt (Brazlavo - burgnak), tehát Brezalauspurc-nak, hiszen annak Brazlavo volt a helyőrség parancsnoka, 896 óta.

Johannes Turmair udvari történész, aki humanista szokás szerint nevet választott és AVENTINUS néven írt, bajor forrásokból dolgozott. Jóllehet tudósítását sokan kritizálják, mert szerintük Aventinus Nagy Károly 791-esz avarok elleni hadjáratának leírását az Annales Regni Francorum nyomán sok tekintetben figyelembe vehette, a valóság az, hogy Liutpold Nagy Károlyéhoz nagyon hasonló stratégiát használt. Aventinus szerint azonban 907-ben a két frank ék elvesztette egymással a kapcsolatot, de a déli ék elérte célját: Aventinus szerint ugyanis: Liutpold serege a Duna északi oldalán vonult, ugyanakkor a három püspök hadserege a Dunától délre haladt, ahol elérték Vratislavia-t és letáboroztak. Aventinus csak ezt küvetően ír a harmadik seregről, amelyik a Dunán lefele hajózik. Vratislavia azonban nem lehet Pozsony neve Aventinusnál, mert ugyanabban a könyvében a magyar Pozsony név latinos nevét használja: Posonium, vagy Pisonium formában. Vagyis számára "Vratislavia" egyértelműen egy másik, a Dunától DÉLRE eső helységnév volt, míg Pozsony a Dunától ÉSZAKRA fekszik. Aventinus ismerte Brazlavo fejedelem (dux) kilétét és ezért neki a latinosított Vratislaus nevet adta. Vratislavia tehát egyenértékű a civitas Vratislaus-al, vagyis Vratislaus városával, Bresalauspurc-al az Annales Iuvavenses maximi -ben. Megmaradtak Aventinus feljegyzései is: Excerpta Aventini ex Annalibus Iuvavensibus antiqui derivati néven, amiben azt írja: 907: Bajorokat öltek meg Braslavespurc-nal.

Tehát Aventinus Vratislaviát a Dunától DÉLRE helyezte. A három püspök által vezetett sereg érkezett Vratislavia alá, ahol tábort vertek. A csata délen folyt le, és annak Liutpold nem volt részese, mert ő északon maradt a másik egységgel (exercitus). Ezek a seregtestek Aventinus szerint nem álltak egymással kapcsolatban. Miután a magyarok a püspökök seregét délen megverték, az éjszaka leple alatt átkeltek a Dunán és rátámadtak a gyanútlan bajorokra, és kivégezték őket álmukban a táborhelyükön, ami a hajnali meglepetésszerű támadás klasszikus esete, és amit nehéz végrehajtani, mert ki kell játszani az őrszemeket és előőrsöket, hogy azok ne értesítsék a tábort. Majd megtámadták az utánpótlást és megpróbálták elfogni a hajókat. Ez Aventinus tudósításának lényege. Tehát szó sincs benne Pozsonyról, ellenben HÁROM NAGY ÜTKÖZETRŐL, amit a magyarok mind sorban megnyertek, az ellenséget pedig megsemmisítették. Nem lehetetlen az sem, hogy két magyar sereg támadott, északon a TUDUN Fekete Magyarországa, délen a fehérek, a frissen érkezett Arpád magyarok, okosan koordinálva.

Megmarad a kérdés, hogy akkor mi volt a helyzet a DUNA fölött Északon, Pozsonytól KELETRE a Kárpátok alatt és különösképpen Nyitrán?

Az egyetlen eset, amikor magyarokról adat van, hogy a Dunától északra tevékenykednének az említett átkelésükről szól Ennsburgnal, 900-ban, amikor Liutpold megtámadta őket. Mivel a régi Moraviát (megale Moravia: a "megale" régit, egykorit jelent görögül és nem nagyot) 905-re a magyarok mar teljesen elfoglalták, annak délen kellett lennie. Magyar tevékenységről északon csak 906-ban hallunk, amikor magyar csapatok Szászországot támadták. Ez azonban azt is jelenti, hogy megfélemlítették a cseh egységeket is, mert szabadon átjártak Csehországon, amikor a zsákmányt és a szász foglyokat magukkal vitték Pannóniába és a csehek nem támadták meg a magyarokat. A Gesta Hungarorum Anonymi Belae Regis tartalmaz adatokat a magyarok északi tevékenységéről. Anonymus szerint (Athila rex) Attila halála után a csehek fejedelme megtámadta a Garam és a Vág közötti területet és egy bizonyos Zuburt tettek meg fejedelemmé (dux Nitrensis). Azt követően Zubur a cseh csapatok segítségével megpróbálta a magyarokat megelőzni és abban, hogy a Nyitra folyón átkeljenek, de csapatai súlyos vereséget szenvedtek és elmenekültek. A szerencsétlen Zuburt elfogták és egy hegyen felakasztották. (Ez lenne a Zobor hegy). Mindez 906-ban játszódott le, amikor Csehország fejedelme Liutpold volt, aki azonban a Babenberg belháború miatt nem kísérte el a cseheket, akik aztán vezérük nélkül szétfutottak. Tehát a hódoltatott cseheket kivezényelte a magyarok ellen, akik a cseheket szétverték, majd rátámadtak Szászországra. Mindez azután történt, hogy 904-ben a Fisha folyónal Kurszánt a frankok vendégségbe hívták és meggyilkolták. Egyértelmű, hogy ennek következtében TELJES háború robbant ki a magyarok és a frankok között. Ennek egyik első fejezete a csehek támadása volt a Dunától északra, de FRANK szolgálatban és Liutpold fejedelmük vezérlete alatt. A Gestában azonban, mint arra Boba figyelmeztet "athala" forma jelenik meg, ami arra utal, hogy nem egyszerűen csak Attila királyról van szó, hanem tisztségről, amelyben az Attila valóságban ATYÁT jelent, a legfőbb vezetőt. Anonymus nem tud Svatoplukról, amit a csehet nagyon felróttak neki. De Anonymus nem foglalkozott romantikus történelemírással és kútfőidomítással. Ő csak az eseményeket írta le. Zuburra azért haragudtak a magyarok, mert Attila örökségét a Felvidéken Csaba fiai őrizték, idősebbik fia vezetésével a hunok visszatértek a Kárpát - medencébe, krónikainkban kunokként szerepelnek, és akik fogadták a magyarokat. Ők a "fekete magyarok". A Felvidéken egészen észak-Erdélyig vezetőjük a TUDUN és utódai voltak, akit az avar kagannal együtt Nagy Károly is meghívott Quedlisburgba, 811 táján a frank krónikák szerint (Enginhard, Frank Annales 11: Jöttek Pannóniából az avarok hercegei és Tudun) miután belátta, hogy nem győzheti le őket. Egy hétig vadásztak aztán csak megindult ellenük, kikapott, aztán a frank fővezér is alaposan kikapott és aztán a frankok örökké békén hagyták az avarokat és hunokat (fekete magyarokat). Ettől kezdve a frankok csak délen háborúztak Rastiz és Sventoplokos helytartóval, akik a frank avarellenes szláv éket képezték. Mivel Zubur idején az "athala" méltóság nem volt betöltve, tehát a TUDUN méltósága, aki királyi helytartó, vagyis horka volt. Attila örökében nem maradhatott áruló, és ezért a Kárpátok mögül az egykori hódoltatott avar területekről, amelyeket meg Nagy Károlyék dúltak fel, nem tűrhettek meg árulót és ezért Zuburt a magyarok fölakasztották.

A frankok Nagy Károly hadjáratát követően az avarok ellen a szlávokból vazallus államokat hoztak létre délen, hogy az avarokat, hunokat zaklassák. (Samo kereskedőt az avaroktól elszökdösött karinthiai hegyek között szervezkedő vendek, vagyis szlovének választották meg királyukká majd vezetésével Wogatisburgnal 631-ben ellenálltak I. Dagobertnek. Nevezzük ezt az első felvonásnak. Ezt a Wogatisburgot Csehországban nem találják, de a franciák Kaaden-sur L'Oder-nek nevezik, és az Odera a Kulpa mellékfolyója, ott kellene keresni. Tehát Samo sem járt sohasem a hunok által ellenőrzött Sziklavidék - Felvidéken). Amikor azonban Zwentibold megjelenésével a szlávok kinőtték kereteiket, és veszélyeztették a frankok érdekeit, a frankok pontosan azokat hívták segítségül, akik ellen ezeket az államokat szervezték: az avarokat, hunokat (fekete magyarokat, Nesztornál fordítva) és a magyarokat Szkítáiból visszatérésükkor Pannóniába, hogy segítsenek. Arnulffal történt meg ez a fordulat, de Liutprand nem tagadta meg önmagát és visszatért a régi kerékvágásba.

Vesztére. A frank egyház is arról beszéljen, hogy hányszor bujtogatott, ájtatosan lóbálva a keresztet. A 907-es súlyos vereséget a magyarok büntető hadjáratai követték a megmaradt Arnulf, Caroling leszármazottak védelmében és az agresszorok ellen. Ez azonban NEM "kalandozás" volt Hunnia őstelepes pannon-szkíta, turáni őstelepes népei részéről, hanem a történelmi események kikerülhetetlen folyamata. Pontosan átgondolt, kőkemény katonai diplomácia, honvédelem, a hun-magyar-avar-szarmata-szkíta-őspannon Kárpát-medencei geopolitikai egyensúly védelme. Az írástudók és fogadatlan prókátorok hazudozására pedig mindig rá kell mutatni, hogy megszégyenüljenek és ne határozzák meg mindennapjainkat és jövőnket.

Ez 907 ÖRÖKSÉGE. 2013. Július 2-3, Geönczeöl Gyula Fekete Magyarország, vagyis Sziklavidék.

Megjelent: 2261 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. Július 20., Szombat 13:08

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 164 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.3%Canada 1%
Romania 6%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.1%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%Czech Republic 0.2%
Slovakia 2.2%France 0.2%
United Kingdom 1.8%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%

Today: 157
This Week: 1406
Last Week: 4884
This Month: 23188
Last Month: 23939
Total: 1548105

Belépés