Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2019Nov22

POZSONY. Jozef Banáš, a legtöbbet fordított szlovák író, volt politikus és diplomata nyílt levelet írt Angela Merkel német kancellárnak. A ma Európa legbefolyásosabb politikusaként számontartott kancellár volt az, aki még 2011-ben levelet írt Banášnak, és köszönetet mondott neki A lelkesedés zónája című regényéért. Mára nagyon sok minden megváltozott, és most Banáš írt levelet Angela Merkelnek.
2015. November 25., Szerda 16:40

Soviniszta Deichmann cipőboltosok Felvidéken

Történetünk főszereplője Judy, akivel pár napja vérlázító eset történt városunkban, Somorján. Először mi is csak a Facebook-on értesültünk a dologról, miszerint a nemrég megnyílt Deichmann cipőbolt alkalmazottja volt, mindaddig, amíg felettese „meg nem elégelte" azt, hogy magyarul beszél a munkahelyén. Mint tudjuk, az interneten manapság bárki bármit írhat, mi azonban megkerestük őt személyesen, mesélje el a történetét.
Kategória: Trianon sebek
2015. Augusztus 06., Csütörtök 22:34

A Szlovákok Tájékoztatására

A mellékelt cikk már lassan tíz éves lesz, de nyilván feledésbe került. A fiatal generáció nyilván nem is hallott a problémáról vagy leintették azzal, hogy "nem szabad az érzékenységüket bántani!!!" A mienket persze szabad. A szlovákok, románok, szerbek, stb nyugodtan lehazudhatják a csillagos eget, a mindenkori megfélemlített kormányoknak a szeme sem rebben. Még ma is a "bűnös nemzet" árnyékában gubbasztanak, rakásra kérik a bocsánatot s fizetik a "kártérítést". Csak egyről feledkeznek meg: Ha valaki a földön van, nem nyújthat "béke" kezet a legyőzőnek. Ha naiv mégis megteszi, további rúgásokat kap, ha nem tapossák szét a fejét.
2015. Június 19., Péntek 15:54

Csehek-tótok, ez nem volt holokauszt?

"A csecsemőket az egyik kezükkel a levegőbe emelték, úgy lőtték agyon őket" - Civil kezdeményezés alapján emléktáblát fognak avatni szombaton Pozsonyligetfaluban azoknak a magyaroknak és németeknek a tömegsírjainál, akiket a második világháború után csehszlovák katonák mészároltak le ezeken a helyszíneken.
Kategória: Trianon sebek
..."A szomorú sorsok azokéi, akik még ma is itt vannak közöttünk. Tragédiák, melyek azokéi, akiket az akkori győztesek pökhendi és megalázó gőgje sok esetben, egyenesen a halálba kergetett!"...
Kategória: Trianon sebek
2015. Június 18., Csütörtök 18:24

Útban Trianon felé...

E cikk rövidítve korábban már megjelent; most teljes egészében közlöm, mert nem lehet eléggé sulykolni, ismételni, ellensúlyozva a hivatalos agymosást, hogy nemzeti tragédiánk milyen következményekkel járt, s a tornyosuló árnyéka, mit eredményez a jövőben. Csak remélni tudjuk, hogy felnövőben ő a félelem nélküli nemzedék, melynek lesz bátorsága, ereje nemet mondani erre a bevándorlási őrületre.
Kategória: Marton Veronika
2015. Március 09., Hétfő 11:52

Hol van az alkotmány?

Tegnap megkeresett egy felvidéki barátom azzal a kérdéssel, hogy hol olvashatja ő el azt az alkotmányt, ami jogfolytonosságát vissza akarjuk állítani.
Kategória: Olvasóink írják
2015. Február 02., Hétfő 01:00

Milyen nyelven tanuljon a gyerek? / videóval

Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor, tömör és meggyőző érveléssel magyarázza meg, miért előnyösebb anyanyelven tanulni a határon túli magyar közösségek körében. Az érvelésben a „román” szó kicsertélhető bármely más többségi nyelvre... 
Kategória: Anyanyelvünk
2015. Január 24., Szombat 11:57

Nem Cirill találta fel a glagolitát

Ezekről a rovásírásokról Püspöki Nagy Péter beszélt évtizedekkel ezelőtt. Rovásírás van Felsőszemeréden is a templom ajtaján és a tetőn a csúcson van egy felirat. Cirill nem találta fel a glagolitát, azt évszázadokkal korábban ismerték és az etruszk rovásírás volt az alapja, annak a hajlított változata a glagolita, erről többször írtam. A cikk azt mondja Cirill tökéletesítette a glagolitát. Ilyet csak mondjanak a horvátoknak, akik használják a glagolitát és megkapják a magukét. Cirill és Metód sohasem jártak a Felvidéken.
Kategória: Geönczeöl Gyula
2014. Október 05., Vasárnap 16:36

Pozsonyliget-falusi mészárlások emlékére

Pozsonyliget-faluban, az egykori mészárlások egyik helyszínén, emléktáblát szeretnének állítani a Benes-dekrétumok 70. évfordulóján 2015-ben. Az emlékbizottság elnöke Dunajszki Géza író:
Kategória: Trianon sebek

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.9%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 3.8%Norway 0.8%
Russian Federation 2.8%Kuwait 0.3%
Ukraine 2.7%France 0.3%
United Kingdom 2.1%Switzerland 0.3%
Slovakia 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.8%Netherlands 0.3%
Sweden 1.7%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 243
This Week: 3240
Last Week: 4304
This Month: 13865
Last Month: 17933
Total: 2187448

Belépés