Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2017Apr25

2010. Május 17., Hétfő 03:12

KIRÁLYGYILKOSSÁGOK 6

Írta:  Grandpierre K. Endre
Értékelés:
(4 szavazat)
Királygyilkosságok 6 Grandpierre K. Endre VELENCE PORÁVAL MEGITATOTT KIRÁLY AVAGY DOBZSE LÁSZLÓ MENNYBEMENETELE Mindenekelőtt egy hallatlanul jellemző adat: a céltudatos, keményakaratú, az ország érdekeit szolgáló s az elidegenedett szellemű oligarchákat vaskézzel kordában tartó Mátyás király után a főurak, miként ezt nyíltan be is vallották, olyan királyt akartak "kinek üstökét markukban tarthatják". Épp ezért Ulászló cseh királyt hívták meg a magyar trónra. Második Ulászló legfőbb "érdeme" az országveszejtő oligarchia szemében: tutyimutyisága, tunyasága, akaratlansága, legfőbb ajánlólevele, hogy még a kis Csehországban sem tudott rendet, tekintélyt tartani. Ő történelmünk egyik leggyászosabb figurája, a hírhedt Dobzse László (II. Ulászló - 1490- 1516), aki mindent mindenkire ráhagyott, mondván: Dobzse, dobzse! S róla szólván, nem mulaszthatjuk el felidézni Petőfi köztudatba ivódott versét: Dobzse László őfelségeMagyarok királya (...)Parancsolni nem szeretett,Nem is értett hozzá,S hogy ha értett vón is, szavátNem fogadt az ország.

Petőfi a tehetetlen, ellenérdekek ütközői közé került királyt rajzolja, a kényszerhelyzetben levő "reálpolitikust", aki az engedékenység csodaszerével kíséreli meg az átevickélést áthághatatlan ellentéteken. Sorsa így eleven példázat. A jóakarat és jóhiszeműség nem ellensúly a politikában, s Dobzse Lászlót alighanem dobzsesága vitte a sírba.

Gyomként nőttek a bajok, a királyt - többek között - pénztelenség gyötörte: ekkoriban vált köztudottá: pénzügyekkel is meg lehet ölni egy királyt, egy országot. A budai Fugger- bankház immár fél Európát behálózó ügynöksége - kihasználva a korlátlan hatalomra törő s a központi magyar államhatalmat romboló elidegenedett szellemiségű idegen főurak marakodását - miként ezt immár cáfolhatatlan adatok bizonyítják - sötét manipulációi folytán titkos szerződéseket köt a Magyarország fölötti hatalom megszerzésére. Mi több, az álarcos, titkos erők magával a királlyal, II. Ulászlóval is szövetségre lépnek. A Fuggerek és titkos szövetségeseik magyarországi hatalomátvételét az 1515. évi Habsburg- Jagello egyezmény biztosította. (L. Hermann Zsuzsanna idevágó adatközléseit a Fuggerekről szóló műveiben - Az 1515 évi Habsburg- Jagello egyezmény: Jakob Fugger, továbbá Dr. Zakar András Elhallgatott fejezetek a magyar történelemből c, munkáját.)

"A Habsburg- Jagello családi találkozás a Fuggerek tervei szerint jó időre elrendezte Európa sorsát - írja Dr. Zakar András (i.m.l2.) -: itt jegyezte el Máriát Lajos, a magyar királyfi, aki már meg volt koronázva, nővérét, Annát pedig Ferdinánd. Ulászló hazatérve néhány hónap múlva Budán meghalt. Amit tőle a bankárok meg akartak kapni, azt megkapták, többé már nem volt szükségük rá, sőt veszedelmes is volt, mert elmondhatta, hogyan kényszerítenék hitszegésre."

Dobzse László révén oda jutottak a dolgok, hogy már a "Dobzse, dobzse!" (Jól van, rendben van!) sem volt elég; s dobzsénél jobb dobzsének ígérkezett a teljes királykikapcsolás: a Habsburg Máriával eljegyzett és már megkoronázott Lajos még csak tíz éves volt ugyan, de ez már lehetőséget adott a gyermekkirály formulához való visszatérésre. A Habsburg- Jagelló egyezmény révén már készen állt az új királyi pár (a tízéves Lajos és jegyese), az új termés; a száradó régit hát le kellett immár vetni. A mór megtette kötelességszegését, a mór mehet! Ulászló fölöslegessé tette önmagát a hazaáruló egyezménnyel. S milyen érdekes: ment is haladéktalanul, késedelem nélkül: az átkos egyezmény megkötése volt utolsó történelmi tette. Bécsből hazatérve súlyosan megbetegedett és rövidesen, pár hónap múlva,1516. március 13-án kimúlt.

Meghalt mintegy megrendelésre. Lám milyen érdekesen szövik a párkák a királyok életének fonadékát: fölöslegessé tette magát az egyezménnyel és - micsoda vaskövetkezetesség! - már vége is lett. Vagy talán másról van szó? Csupán arról, hogy a Magyarország és Európa sírját ásó sötét hatalmak nem várhattak tovább, s mivel a zuhanás újabb lépcsőjét már előkészítették, nem vesztegették idejüket? És még egy érdekesség: határozott párhuzamosságot figyelhetünk meg itt Mátyás király halálával. Mintha az ő esetét lekoppintották-lekopírozták volna. Megfordult Bécsben - súlyosan megbetegedett - rövidesen meghalt.

Persze, lehetséges, hogy mindez csak véletlen. Lehetséges, hogy a véletlen a, históriaírásban nem más, mint a tudatlanság takarója, akárcsak a tetszőleges, alátámasztatlan állítások, találgatások? Szerencsénkre Második Ulászló haláláról is maradtak ránk határozottabb állítások, kézzelfoghatóbb adatok. Előkerültek bizonyos mérgezésre utaló történelmi nyomok II. Ulászlóra vonatkozólag is. Természetesen itt sincs szó arról, hogy bárki is hátrahagyta volna a gyilkos fegyvert, tőrt, méregpoharat (gondos csomagolásban) és önvallomással összekapcsoltan a gyilkosság pontos részletes leírását. (Ha efféle "dokumentum" fennmaradt volna valahol - bízvást tekinthetnénk szándékos félrevezetésnek, célzatos hamisításnak.)

"A velencei mérgezések veszélye, úgy látszik, a későbbiekben sem szűnt meg - vallja Katona G. - Kertész I. A bűn nyomában c. munkája.

Erre utal Benedictis budai velencei követ jelentése, aki II. Ulászló udvarából származó híresztelésekre hivatkozva, azt jelenti, gazdáinak, hogy A KIRÁLYT ÁLLANDÓ AGGODALMAK GYÖTRIK, MEGMÉRGEZÉSTŐL FÉL. Arról nem szól a követi jelentés, hogy vajon kinek a keze lett volna az állítólagos merényletben.

Más források szerint azonban II. Ulászló tulajdon felesége, is (Candalei Anna) ÁLLANDÓ VEVŐJE VOLT A VELENCEI MÉREGPIACNAK, s így lehet, hogy a királyné okozott nehéz perceket királyi párjának." (i.m.287)

Ulászló király megmérgezéstől való félelme, s az erről szállongó híresztelések egybevágnak s bizonyára nem alaptalanok. A velencei méreg, mint oly sok más esetben is történelmünk során itt is előkerül.

A nemzetközi titkos hatalmi törekvések ütközőpontjában álló király korai hirtelen-váratlan halála a méregkeverői próbálkozások sikerét tanúsítja.

LAJOS KIRÁLYRÓL MINDENKI TUDTA: MOHÁCSRÓL NEM TÉR VISSZA

Történelmi kataklizmáink egyik legvégzetesebb, történelmünket a legmélyéig átszántó törésvonalak, halálvonalak, halálzónák egyik legnagyobbikának peremén, amely az ősi ország feldarabolásához, két világhatalom általi szétszakításához s másfél évszázados török igához, négy évszázados nemzetpusztító idegen uralomhoz vezetett - egy alig húszéves férfi holtteteme hever, a gyermekfővel, tízévesen trónra léptetett Második Lajos király (1516-1526) teteme, s korántsem képletesen, hanem a maga kézzelfogható testi mivoltában.

Miként került az a fiatal király az irdatlan, vérző történelmi szakadék legkülső szegélyére?

Nem tudni. Hivatalos historiográfiánk nem ad rá választ, illetve téves, megalapozatlan, hamis választ ad, s nem tudni, mi történt Lajossal, s mi történt az országgal, a magyarsággal, nem tudni, hogyan, miért, mi okból került ennek a fiatal királynak a holtteste az óriási kataklizma peremére.

Közel fél évezred, több mint négy és fél évszázad viharzott el II. Lajos király teteme fölött és még mindig nem történt meg a tetemrehívás, - históriaírásunk ebben a kérdésben is néma.

Nem, dehogyis néma, beszél, de szava ellentmondásos és elakad a felületen, a felület felületén, mintha valami akadályozná. Akár ha ebben az időben létezne egy félelmetes ellenerő, mely a históriafeltáró erővel a maga titkos, habsburgista, nemzetölő érdekei folytán szembefeszülve megakadályozná a tények tárgyilagos tényleges feltárását. Napjaink eljöveteléig úgy maradt minden, ez a kérdés is, a maga kezdeti lefátyolozottságában és ellentmondásosságában, mintha egy rejtett erő akadályozná a másik erőt a történelem valódi arcának feltárásában, a véres bukások okainak kimutatásában.

II. Lajos király belefulladt a sekélyvizű Csele-patakba - pontosan, időzítetten a magyar államiságra és a magyar népre sújtó iszonyú kataklizma kezdeti metszéspontjában, a mohácsi csatavesztés napján, 1526. augusztus 29-én. A Csele-patak persze megáradt - ez volt a Csele-patak csele - ezért fulladt bele. Nemzedékek éltek és haltak e jámbor - s fölöttébb megnyugtató hitben. A végzet hatalma! Az emberek s nemzetek sorsát meghatározó titokzatos természetfölötti erők emberi ész számára kifürkészhetetlen akarata. A sors felfoghatatlan elrendelései. A végzet bábja az ember. A Véletlen merész mesterhúzása. Nyugodj békén, Lajos!

És e halál nagyon is ésszerű: a patak megáradt, medre is megnőtt, a királyt nehéz páncélja lehúzta, s úszni is aligha tudott. Így történt. Másként nem is történhetett. Roppant egyszerű módon végezte: roham - patak - fulladás. Képzeletmozgató halál. Sárffy Ferenc, Győr várának parancsnoka, aki Mária királyné parancsára a királyné hű embere, Czettrich Ulrik kíséretében indul a király holttestének felkutatására, a következőket jelenti II. Lajos tetemének megtalálásáról: "Nem messze ettől a mocsártól végre egy friss sírdombot pillantottunk meg, s az alatt - mintegy isteni útmutatásra - a királyi felség elhantolt holttestét találtuk meg. Odasiettünk valamennyien, s Czettrich rögtön elkezdte a földet kezével kaparni.

Mi is követtük példáját mindnyájan: s először a lábak feletti részét bontottuk ki a sírnak. Czettrich megragadta a holttest jobb lábát, gondosan lemosta két kalapnyi vízzel, s ekkor felfedezte azt a jegyet, mely őfelsége jobb lábán volt. Erre hangosan felkiáltott:

"Ez itten a király őfelsége, az én mindig legkegyelmesebb uram holtteste, ez egészen bizonyos!" s térdre borulva, sírva megcsókolta. Minthogy így felismertük, kiástuk a testet, először fejét, aztán arcát lemostuk, és egész pontosan felismertük azokról a jegyekről, melyek őfelsége fogain voltak.

Egy gyékény is volt velünk, ezt szétgöngyölítettük, s a felség testét ráfektettük, és tiszta vízzel egész tisztára mostuk. Nem akarok hízelegni, de főtisztelendő uraságod, kegyeskedjék elhinni nekem, hogy sohasem láttam emberi holttestet, mely ennyire épen megmaradt volna, ennyire ne lett volna undorító és ijesztő. Mert nem volt a felség testének legkisebb része sem feloszlóban, s nem volt rajta semmiféle seb, még egy tűszúrásnyi sem, csak egy egészen kicsike az ajkán. Ezután a jó isten segedelmével útrakeltünk..."

Sárffy Ferenc győri várkapitány egykori, szemtanúi jelentése - amelyet a könnyebb áttekintés kedvéért tördeltünk - kizár minden kétséget II. Lajos király halálát illetően, hiszen világosan kimondja: "nem volt rajta semmiféle seb, még egy tűszúrásnyi sem". Márpedig ha nem volt rajta seb - zúzódást és fojtogatási nyomokat is beleértve -, úgy kétségtelennek vehető, hogy II. Lajos királyt nem ölték meg, s nem erőszakos halállal végezte. Ámde azért mégis akad egy-két olyan bökkenő, amely mellett csak figyelmetlen, gondolattalan ember mehet el.

Lajos király páncélosan bukott a megáradt patak árkába, hogyan került le hát róla, s hova tűnt a páncélzat? És miként lehetséges, hogy zuhantában sehol sem sértette meg testét a páncélzat? És egyáltalán: hogyan került ide a patak árkából (vagy a mocsárból), ki találta meg, miért hozta ide, s miért temette külön sírba? Miért temette el egyáltalán, hisz - miként a jelentés előző részeiből tudjuk még szanaszét hevertek mindenfelé a temetetlen holttestek. Tudta-e hát az ismeretlen valaki, hogy a király holttestét találta meg? Tudnia kellett, másként kétségkívül ott hagyja a többi temetetlen halott között, nem ássa ki a mocsárból, s nem temeti külön sírba. Ámde, ha tudta, miért nem tett a sírra jelet, hogy a király teteme nyugszik itt? Továbbá: miért nem jelentette nyomban, hogy megtalálta a király tetemét, hisz ezért még jutalmat is remélhetett?

Miért tűnt el névtelenül és nyomtalanul? S mit tett a király páncéljával, amelyből kihántotta? Elvitte talán a páncélt magával? Hova hurcolta volna el és miért? A király fegyverei kétségkívül értékesebbek voltak, s a fegyvereket Czettrich és Sárffy mégis hiánytalanul megtalálták. Miként Sárffy írja:

"Czettrich... nem törődve a mocsárral, beugrott az iszapba, s ez alatt kereste a királyi hullát kísérőivel együtt. De nem találta meg, hanem csak a király fegyvereire akadt itt rá." A mocsárban, az iszap alatt, amely olyan mély, hogy hullák is rejtőzhetnek ott! Hát nem fantasztikus ez? Több, mint fantasztikus! A király, akit kísérők, testőrök stb. egész gyűrűje vesz körül, szőrén-szálán nyomtalanul eltűnik a csatában, de úgy, hogy senki sem tudja, hova lett, hova tűnt el, s Czettrich itt - miként egy delejes pálcával dolgozó varázsló - szinte keresgélés nélkül megtalálja a király fegyvereit - az iszap alatt! A hiszékenységnek is vannak határai. De menjünk tovább a Sárffy- féle jelentés furcsaságainak vonalán. A királyi tetem sírban való megtalálása körül még hátborzongatóbb-érthetetlenebb jelenetek peregnek. Micsoda képtelen, bizarr ötlet egy frissen hantolt sírban keresni a csatában eltűnt király hulláját?

A temetetlen holtak között ez az egyetlen sírdomb maga is szerfölött különös jelenség. Érthetetlen, teljesen érthetetlen, miért van egy sír ott, ahol mindenki temetetlenül hever? Még különösebb, hogy a sír egészen friss hantolású. Legfeljebb egy vagy; két napja hantolhatták, de meglehet: röviddel azelőtt, hogy a tetemkeresők odaérkeztek: "Friss sírdombot pillantottunk meg" - írja Sárffy. Ismét valami egészen szokatlan következik: Czettrich, a királyné főmegbízottja tüstént, ahogy odaérnek, elkezdi "a földet kezével lekaparni".

Mi a különös ebben? Sok minden. A tetemkeresésre induló csapat miként ez természetes, s miként ezt a jelentésből is tudjuk, felkészül feladatára, s visz magával mindent, ami szükséges, így - a királyi tetem reménybeni feltalálása esetére - még halotti inget is, koporsót is. Miként lehetséges hát, hogy ásót, kapát nem visznek magukkal? Ha pedig ezek ott vannak kezük ügyében, miért kezdi Czettrich a puszta kezével kaparni a sírdombot? Még furább az eset, ha meggondoljuk, hogy a sírok átlagos, hagyományos mélysége két méter körül járhat? Miképpen remélheti hát Czettrich puszta kézzel előkaparhatni az ismeretlen, jeltelen sírból a király tetemét?

De Czettrichnek - éppúgy, mint a "király fegyvereinek" megtalálásakor ezúttal is ördöge van: nem kell attól félnie, hogy körmei belevásnak a kaparásba - máris előbukkannak a holttest lábai. Czettrich - írja Sárffy - "ekkor fedezte fel azt a jegyet, mely őfelsége lábán volt". Miféle jegyet? Honnan tudta Czettrich, hogy valamiféle jegy volt a király lábán, illetve azt, hogy az milyen volt? Hisz ő nem a király, a királyné környezetéhez tartozott, s aligha lehetett alkalma a király lábának részletes megfigyelésére. Persze a királyné elmondhatta neki a király esetleges ismertetőjegyeit, de puszta hallomás aligha lehetett elegendő az állítólagos jegy azonnali és kétségtelen azonosításához, azaz, hogy Czettrich ráismerjen az általa sosem látott "jegy"-re. Márpedig Czettrich ezt teszi: ráismer a jegyre: "hangosan felkiáltott: "Ez itten a király őfelsége, az én mindig legkegyelmesebb uram holtteste, ez egészen bizonyos!" s térdre borulva, sírva megcsókolta."

Amint látjuk, szerfölött különös história ez: egy jeltelen, ismeretlen sír előtt állunk, friss sír előtt, benne egy ismeretlen, földdel fedett tetemmel, amelynek csak a lába látszik ki, de az agnoszkálás, a tetem azonosítása méghozzá "egész bizonyos"-an máris befejezettnek tekinthető: Czettrich, aki ezt a lábat, illetve a király lábát meztelenül sosem látta, minden kétkedést félrehárítva máris megállapította, hogy a király teteme az. Márpedig itt Czettrich véleménye-kijelentése a döntő, ó a teljhatalmú megbízott. Sárffy akaratlanul elárulja ezt, Czettrich iménti kijelentéséhez a következőket fűzve: "Minthogy így felismertük": a tetemnek a királlyal való azonosításához tehát elég volt az, hogy Czettrich kijelentse: a földdel takart tetem - a királyé.

De itt ismét idéznünk kell az egész mondatot:

"Minthogy így felismertük, kiástuk a testet, először fejét, aztán arcát lemostuk, és egész pontosan felismertük azokról a jegyekről, melyek őfelsége fogain voltak." Lajos királyt tehát nem az arcáról, fejformájáról, hajszínéről ismerték fel, hanem a fogain levő jegyekről, azaz még csak nem is a fogazatáról, csupán a fogain levő jelekről! "Pontosan felismertük" - mondja Sárffy, de nem mondja meg pontosan, sőt sehogy, milyen "jegyeket" találtak a tetem fogain, alighanem azért, mert ő maga sincs tisztában vele, miféle "jegyek" azok; karcolások, csorbaságok, törések?

Miként azt a mondat elején levő "felismertük"- ből világosan láttuk; hogy a tetemet egyedül Czettrich "ismerte fel", tehát indokolatlan volt és megtévesztő a többesszámú forma használata, bizonyosra vehetjük, hogy az ugyanebben a mondatban másodszor is szereplő "felismertük" is kizárólag Czettrich bemondására vonatkozik. A hulla fogain levő állítólagos, rejtélyes "jegyeket" Sárffy és Czettrich csak akkor ismerhette volna fel, ha annak idején nagyítón tanulmányozta a király, most meg a hulla fogait.

Mennyivel egyszerűbb, ha a tetem arcáról, hajáról ismernek a királyra. És erre minden lehetőség megvolt, hiszen a jelentés szerint a hulla még teljesen romlatlan volt. Itt egy meghatározó fontosságú körülményre kell felhívnunk a figyelmet: az időtényezőre. Lajos király, mint tudjuk, 1526. augusztus 29-én, a mohácsi csata napján tűnt el, vagyis akkor halt meg. Sárffy Ferenc jelentése a királyi halott keresés eredményéről december 14-én kelt, tehát csaknem pontosan három és fél hónap múlva. Mivel pedig a jelentés elkészítése és illetékes helyre való eljuttatása érthetően mód felett sürgős volt, országos fontosságú ügyről lévén szó, továbbá mivel a jelentés megfogalmazásában kétségkívül Czettrich Ulrich, a királyné megbízottja is részt vett, a jelentés semmi esetre sem készülhetett sokkal a helyszínen végzett vizsgálódások után, annak időpontját tehát semmiképpen sem tehetjük november közepénél-végénél előbbre. Következésképp II. Lajos teteme - három hónapig hevert a mocsárban, mielőtt a frissen hantolt sírba helyezték át.

Milyen állapotban lehetett ekkor a tetem? Elgondolható, ha nem hiszünk a csodákban, márpedig Sárffy határozottan kijelenti: "sohasem láttam emberi holttestet, mely ennyire épen megmaradt volna, ennyire ne lett volna undorító és ijesztő". Vagyis: Sárffy maga is - az eltelt tetemes idő miatt - jószerivel csodálatosnak tartja a talált hulla romlatlanságát, épségét. Meglehet: így rejtetten tudatja kételyeit. Akadt azonban "szakértő", aki - a szemtanú Sárffyval szemben természetesnek, elfogadhatónak minősítette a talált hulla állapotát. "Kenyeres Balázs, a törvényszéki orvostudomány nevezetes egyetemi tanára - írja Erdélyi László - azt állapította meg, hogy az nem lehetetlen, hogy a halott hat hétig (augusztus 24. - október 13.) feküdt nedves helyen, s ez alatt a rothadás kezdeti szembetűnő jelenségei csökkentek, illetve megszűntek."

Tekintsünk el itt attól, hogy e szakértő még a mohácsi csata időpontját (augusztus 29.) sem ismeri, és önkényesen lerövidíti a halott keresés megtörténtének időpontját, mert még furább jelenségről van szó itt: a "lehetetlen" fogalmával való elterjedt visszaélésről, a "nem lehetetlen"-nek bizonyítékul való felhasználásáról. E sajátos és széltében elterjedt "bizonyítás" a következő, kimondatlan logikai látszatra épül:

a/ Valójában a lehetetlen sem lehetetlen.

b/Ami nem lehetetlen, az lehetséges.

c/ Ami lehetséges, az valószínű.

d/ Ami valószínű, az jószerivel bizonyosnak fogadható el.

Vagyis: ami lehetetlen - e mesterfokú, kimondatlan rabulisztika szerint az bizonyos!

Ha mi nem a lehetetlenre építünk, úgy alighanem be kell látnunk, hogy a friss sír és a friss (teljesen romlatlan) hulla közt összefüggésnek kell fennállnia, azaz: a jelentés "friss sírdomb"-jában egy szerencsétlen ifjú friss hullája feküdt; akárkié, de nem II. Lajos király három hónapja bomladozó hullája. Miként került e sértetlen testű ismeretlen ifjú a frissen hantolt sírba kétségkívül a Czettrich Ulrik érkezése körüli időben - ki tudná? Működnek a történelemben olyan erők, amelyeknek céljaik érdekében semmilyen élet sem drága. A Czettrich által fellelt és azonosított állítólagos királyi hulla egy további szembetűnő sajátossága: teljesen mezítelen, nincs rajta semmilyen, királyi voltára, származására utaló jel. Se rajta, se a síron.

Ismeretlen kezek gondosan eltávolítottak róla minden személyi-tárgyi jelt, amelyről kilétére lehetett volna következtetni: így egyedül Czettrich Ulrik bizonykodása azonosította a királlyal az ismeretlen hullát.

Néhány szó Czettrich Ulrikról

A Sárffy-féle jelentés szerint Czettrich Ulrik, Mária királyné bizalmasa látnoki képességekkel rendelkezik:

1. Már távolról felismeri azt a helyet, ahol - szerinte - a király teteme hever, tehát azt a helyet, ahol - állítólag - II. Lajos király elesett. Honnan tudhatja ezt? Megfoghatatlan, hiszen ezt csak akkor tudhatná, ha az ütközet során s a király állítólagos halálakor ott lett volna. II. Lajos király közelében. De még akkor is! Ráismerni a csata dühöngő forgatagában s a kétségbeesett és végzetes menekülés körülményei közt az egyszer látott helyre, méghozzá jókora távolból - több mint képtelenség. Ám Czettrich Ulrik ragadozó sasszeme - ha hihetünk a jelentésnek mégis megteszi ezt. "még oda sem értünk - írja Sárffy -, már Czettrich ujjával mutatta meg a helyet".

2. Még tán ennél is hitelesebb, amit Czettrich a következőkben művel: a mély iszap alól - amely olyan mély, hogy hullákat is rejthet - kiemeli Lajos király fegyvereit.

Valójában szerfölött különös jelenet tanúi vagyunk: megpillantják "egy ló tetemét a mocsárban"; Czettrich úgy véli, Lajos teteme is ott van s beugrik és az iszap alatt keresi "a királyi hullát kísérőivel együtt": ebben téved ugyan, a hullát nem találja, de elképesztő helyismerete csalhatatlanul megtalálja a király fegyvereit. A mocsárnak, amelyben hullák rejtőzhetnek, legalább lábszárig kell érnie: Czettrichnek tehát jóformán arcát is bele kell merítenie a mocsárba, hogy kinyújtott karral elérje a király állítólagos fegyvereit. Bárki beláthatja, hogy ilyen körülmények között keresgélni, méghozzá eredményesen, több mint fantasztikum - a képtelenségek birodalmába tartozik.

3. A friss sírhant megpillantásakor Czettrichet fogja el "isteni sugallat"; hogy abban fekszik a király: az tanúsítja ezt, hogy Czettrich ér legelébb a sírhoz, különben is ő irányítja ezt az egész tetemkeresést, és odaérve ő kezdi rögtön puszta kézzel lekaparni a hulláról a földet: Czettrich tehát előre "megérzi", hogy Lajos király fekszik ott, noha megmagyarázhatatlan, miként és miért került a három hónapos királyi tetem a frissen hantolt sírba.

4. Mihelyt előkerül a holttest jobb lába, Czettrich máris csalhatatlanul felismeri "egészen bizonyos" felkiáltással a lábszár alapján -II. Lajost, s mintegy megindultságának, odaadó hűségének jeléül - csókolgatni kezdi a hulla lábát. Czettrich ezúttal is "előrelát", mert a sírban - legalábbis az ő bizonykodása szerint - csakugyan a király fekszik;

5. Noha a friss sírból előkerülő hulla arca - miként a jelentésből ez határozottan, habár közvetetten kitűnik- nem azonosítható a királyéval: az azonosítás nem az arc, hanem a fogakon levő rejtélyes és meghatározatlan jelek alapján történik meg ("aztán arcát lemostuk, és egész pontosan felismertük azokról a jegyekről, melyek őfelsége fogain voltak"). Ha jól megfigyeljük, Czettrich mintegy előtte már az eseményeknek: mindent előre tud és előre lát.

Ami kimaradt a jelentésből

A Sárffy-féle jelentés, miként láttuk, meglehetősen részletes.

Két alapvető, elemi tény azonban hiányzik a jelentésből: a pontos hely és időmegjelölés. Bármiről tudósítsunk is, sarkalatos követelmény a hol, mikor, kivel (történt) megjelölése. Aligha kétséges: maga Sárffy Ferenc is tisztában van ezzel, hisz jelentése végén ott a keltezés. "Győr várában,1526. december 14." De azt már nem közli, mikor érkezett hozzá Czettrich Ulrik, s azt sem, mikor értek ki a feltehetően Mohács-környéki mocsárhoz, és arról is megfeledkezik, hogy jelölje a hulla Székesfehérvárra vitelének napját. Három nagy fontosságú időpont megjelölését mulasztja hát el egymásután. Véletlen ez vajon?

Czettrich megérkezésének időpontját a ködös "a napokban" megjelölésbe burkolja ("A napokban a királyné elküldte hozzám Czettrich Ulrikot").

A mocsárhoz érkezés napját teljesen elnyeli. A Székesfehérvárra érkezés időpontját a következő formulával üti el: "Midőn Székesfehérvár elé értünk...". Még ennél is beszédesebb, mondhatnánk: árulkodóbb a színhely pontos megjelölésének gondos elkerülése: A színhelyre így vezet be: "mikor ahhoz a helyhez értünk..." Vagyis: úgy tesz, mintha előzőleg már meghatározta volna a tetemkeresés helyét; ezt azonban hiába keresnénk. Később ugyanezt a bevált, ködösítő formulát alkalmazza: "Nem messze ettől a mocsártól..."

Milyen mocsártól? Nem tudjuk meg. Még csak a leghalványabb utalást sem kapjuk erre vonatkozólag. Még annyit sem, hogy vajon egyáltalán Mohács környéki mocsárról van-e szó? A "mocsár" szó többször szerepel a jelentésben, de mindig egyedülálló csupaszon, az általánosság ködében ("megláttuk egy ló tetemét a mocsárban"; "nem törődve a mocsárral"; "Nem messze ettől a mocsártól"). Túl következetes mindez ahhoz, semhogy véletlennel magyarázhatnánk: a konkrét hely és idő megjelölésének -elkerülése alkalmas rá; hogy ellenőrizhetetlenné, megfoghatatlanná tegye az elmondottakat, s következetes keresztülvitele épp ezért feltételezi a szándékosságot.

A Sárffy-féle jelentés készítői azonban, nem lévén elméleti szakírók, aligha lehettek az elméleti tudatosságnak azon a fokán, hogy elvi megfontolásokból mellőzzék, céljaik érdekében, a hely- és időjelölést. Őket csak konkrét okok kényszeríthették erre. Csak az, ha a jelentés elkészítése során olyan tényekbe ütköztek, melyek valósággal rákényszerítenék őket a hely- és időmegjelölések elhagyására. Bizonyításunknak ez az achillesz- pontja, hiszen bizonyításunk nélkül ez csonka volna.

Reménytelen feladatnak tetszik, hogy mintegy a jelentés sorai mögé pillantva, föltárjuk a mögötte húzódó titkos elgondolásokat. Szerencsére ez mégis lehetséges, méghozzá oly módon, hogy külön tudjuk bizonyítani a pontos időmegjelölés, külön a pontos helymegjelölés elhagyására vezető okokat. A titkos háttér-okokat történelmi eseményekkel világíthatjuk meg. Vegyük csak a legszükségesebb tényeket. Magyarország királyának, II. Lajosnak nyoma veszett a mohácsi ütközetben. Senki sem tudja pontosan, mi történt a királlyal, s a legkülönfélébb hírek özöne szállong. Egy azonban bizonyosra vehető: a király életét vesztette. Új király választása szükséges hát. Ehhez azonban elengedhetetlen előfeltétel a kézzel fogható tárgyi bizonyosság;, a halott király teteme. Az új király megválasztásához tehát elő kell keríteni a halott király földi porhüvelyét.

Zápolya, az elsőszámú királyjelölt enélkül nem léphet trónra. Mivel pedig mint tudjuk, Zápolyát 1526. november 5-én a székesfehérvári országgyűlés királlyá választotta; november 10-én pedig megkoronázta, bizonyos, hogy ezt megelőzően fel kellett kutatni II. Lajost, és meg kellett történnie a halott király eltemetésének. Olyan logikai-történeti szükségszerűség ez, amelyet az ésszerűség alapjáról senki sem tagadhat. Épp ezért feltétlenül hitelesnek kell elfogadnunk Szerémi György erre vonatkozó tudósítását, amelynek szigorúan idetartozó részeit kivonatosan idézzük:

"Másrészt küldött a vajda (Szapolyai - G.K.E.) embereket, hogy keressék meg Lajos király holttestét a csatatéren. És volt a királynak egy nagyon kedves -káplánja, név szerint. Tatai Miklós; őt küldte ki János vajda. És megtalálva a holttestet már Székesfehérvárra szállították. És amikor meghallotta ezt János vajda, Tornai Jakab útján azonnal koronát készíttetett színaranyból az aranyművesekkel, s utasította őket, hogy minél gyorsabban készítsék el. Azután elindult Budáról, hogy meghallotta, hogy Lajos király holttestét megtalálták, s hogy a korona már elkészült." "Azután pedig az egyháziak mindent elrendeztek, ami szükséges volt Lajos király temetéséhez. Én odaszaladtam uramhoz; Lajos királyhoz, hogy lássam és tapasztalatot szerezzek. Dávid János, Tatai Miklós voltak igazi káplánjai Lajos királynak.

Itt már, kedves olvasó uraim, jól figyeljétek írásban tett nyilatkozatomat Lajos király haláláról. Amikor testét nézegettük, három szúrást találtunk; cseh karddal volt átdöfve. Mi papok csak titokban vizsgálhattuk meg, s nem volt szabad másoknak elmondanunk János vajda miatt. így történt Lajos király halála. Biztosan fel tudjuk az igazságot tárni János király halála után (-...)"

"Ily módon láttam én előbb említett káplán-társaimmal a három szúrást testén; arany kereszt függött a nyakán, vékony ruhában és ingben volt, amint levetkőztették, s az ujján jegygyűrű volt még tanúságul." "Azután pedig Lajos királyt kiemelték, s szombaton, Szent Márton hitvalló előünnepén felöltöztették őt a püspökök dalmatikába, lábára szandált húztak, fejére színarany diadémot tettek és ünnepélyesen megemlékezést tartottak lelkéért; szerzetesek és papok áldozatot mutatva be érte (...) Azután egy márvány sírba helyezték." (Szerémi 110-113). Fentiek szerint mindennek még 1526. november 5., azaz Zápolya királlyá választása előtt kellett végbemennie.

Ámde az országot pusztító és feldaraboló erők immár gáttalan tevékenysége folytán kísérteties jelenségekre, az események kísérteties megismétlődésére került sor. A Székesfehérvárott törvényesen, a hagyományoknak megfelelően megtartott király választás után még egy hónap sem telt el, és 1526. december elsején Pozsonyban új király választást tartottak: a megvesztegetéssel, csalással, árulással előkészített pozsonyi rész-gyűlés oligarchái a törvényes uralkodó, János király ellenében Habsburg Ferdinándot "választották" az ország királyává. Volt hát két ellenkirály. (S miként az előzőekből láttuk: ez mindenkor a romlás csalhatatlan jele.)

Ám az eseményismétlődés még korántsem merült ki ebben. Két élő király lévén, a különös körülmények nyomására - meg kellett kettőződnie a szerencsétlen halott királynak, II. Lajosnak is. A mohácsi csatában eltűnt királyi tetem felkutatására kiküldött csoport hiába tért vissza a szerencsétlen II. Lajos tetemével, alig két hét elmúltával újabb halott kutató csoport indult - ezúttal az exkirályné, Habsburg Mária megbízásából - a királyi tetem megkeresésére. S mit ad az ég? Ha azok megtalálták a halott király tetemét - megtalálták emezek is.

Hiába temették el Zápolya hívei II. Lajost Székesfehérvárott; három hétén belől ugyanitt hasonló ünnepélyességgel ismét eltemették II. Lajost. Hihetetlen, de így igaz. Megismétlik a temetést! Ilyesmi persze csak a bolondok házában fordulhat elő, nem pedig egy koronázó székváros az ország nyilvánosságának színe előtt: Márpedig tagadhatatlan tény: két jelentés számol be a királyi holttest felkutatásáról és megtalálásáról és ünnepélyes eltemetéséről. Mindkettő szerint Székesfehérvárott történt, mégpedig azért itt, mert másutt nem történhetett. Székesfehérvár volt ekkor a koronázó székváros, és itt volt a magyar királyok ősi temetkezőhelye: mindkét félnek ide kellett temetnie hát - ha akarta, ha nem - a maga II. Lajosát. Miként az olvasó sejti, volt azért egy-két bökkenő. S most ne beszéljünk arról, mit szóltak volna a székesfehérváriak - a tisztségviselő előkelőségek és a köznép az annak rendje és módja szerint eltemetett és békében nyugvó király újból való eltemetésének abszurd színdarabba illő parádéjához, illetve a temetési szertartás megismétléséhez egy második II. Lajossal, csupán egy tényt vegyünk: miként rendezhették volna meg Mária exkirályné, illetve Habsburg Ferdinánd hívei ezt a temetési paródiát - a János hatalmában levő Székesfehérváron? Kell-e mondanunk? - sehogy!

És ez fejti fel a titkát, hogy miért kerüli a Sárffy-féle jelentés a konkrét, pontos időmegjelölést, mégpedig nemcsak az indulásnál és a királyi tetem állítólagos megtalálásánál, de a Székesfehérvárra érkezésnél is: "Ezután a jó Isten segedelmével útra keltünk, s mindenütt háborítatlanul utaztunk. Midőn Székesfehérvár elé értünk, Czettrich előrelovagolt, s a városi bírónak és a többi rendnek előadta, hogy kit hoztunk, s erre ezek, mint illett, az egész papsággal együtt ünnepi menetben kijöttek a városból, a király koporsója elé. Végül a felség holttestét bevittük a városba, s a prépostság házában egy pajzsra kiterítettük nagy tisztelettel. Felnyitottuk ezután a koporsót, s megmutattuk a város bírájának, aki szintén felismerte benne urát, azután újra bezártuk a koporsót, s átadtuk Horváth Mártonnak megőrzés végett."

Miért kerülik a Sárffy-féle jelentés megszövegezői ilyen betegesen a pontos időjelölést és általában a konkrétumokat? Az ok itt: kísérlet a két temetés - a valódi és a kieszelt - bizonyos fokú egybemosására. Rákényszerülnek erre, hisz épelméjű emberrel bajos volna elhitetni ezt a második temetést; a szövegnek tehát módot kell adnia a két temetés egybekeverésére. A tökéletes megoldás persze a teljes egybeolvadás volna, illetve a lemondás e második fiktív temetésről, elemi érdekei azonban rákényszerítik a Habsburg-pártot e sokrétű és bonyolult fikcióra.

A Sárffy-féle jelentés részben Mária exkirályné, Habsburg Ferdinánd nővére rehabilitálását szolgálja, s azt akarja tanúsítani, hogy Mária királyné nem követett el mulasztást halott férjével szemben, hiszen, íme - legalábbis a Sárffy jelentés szerint - ő is embereket küldött férje tetemének felkutatására, és azt - a jelentés szerint - meg is találta. Fő célja azonban e manővernek politikai volt, és valójában arra lett volna hivatott, hogy János király megválasztását törvénytelennek tüntesse fel és hiteltelenítse. Ha ugyanis ez a Habsburg-párt által papíron konstruált fiktív királytemetés a későbbiekben - bármilyen módon és bármilyen eszközökkel - dokumentálható, úgy bizonyítható, hogy az ország két ellenkirálya közül nem Habsburg Ferdinándot, hanem Zápolyát választatták meg, törvénytelenül és Zápolya ily módon detronizálható. Ha ugyanis Czettrichék, Mária exkirályné emberei találták meg az igazi II. Lajost, úgy Zápolya törvénytelenül, csalás, hamisítás útján jutott a trónra egy ál-királytetem és egy ál-király temetés segítségével. Később azonban a körülmények alakulása folytán a Sárffy-féle jelentés ilyen értelmű felhasználása szükségtelenné vált, és így ez történelmünk egy bedöglött aknája maradt. Így jutottunk el végső, rejtett okához annak is, hogy e nagy agyafúrtsággal kieszelt jelentésből miért hiányzanak a pontos helymegjelölések.

A jelentést a maga teljes egészében íróasztalnál tákolták össze, s készítői egyszerűen nem tudták, hogy például milyen nevű mocsarat írjanak be. Szarvashibát követtek el a jelentés összeállítói azáltal is, hogy fiktív halott kutatásuk színterét nem egyeztették Czettrich korábbi elbeszélésének színhelyével, illetve, hogy megfeledkeztek Czettrich elbeszéléséről. Czettrich ugyanis a mohácsi csatából való menekülése után azon frissiben beszámolt Mária királynénak II. Lajos halálának körülményeiről. Szavait Thurzó Elek és Da Burgio pápai nuncius jegyezte fel és közölte 1526. szeptember 5-én - tehát alig hat nappal a nagy tragédia után - kelt jelentésében:

Da Burgio pápai követ jelentése:

"Múlt hó 29-én, szerdán, őfelsége megütközött a törökkel, s a csata a mieink tökéletes vereségével végződött. Őfelségéről azt beszélik, hogy vitéz küzdelem után épségben távozott a harctérről, de nem tudni, hogy hová. Ez a hír volt itt elterjedve, s ez tartotta magát három napig. De akkor megérkezett Czettrich Ulrik, a király kamarása és legbizalmasabb embere, s elmondta, hogy őfelsége vele és Aczél Istvánnal (barátom, ki Rómában volt a szent évben, és őszentségével is beszélt) megmenekült a csatából, menekülés közben elértek a Duna egy kicsi ágacskájához, de midőn, át akartak kelni, a király lova megbokrosodott, felágaskodott a vízben, őfelsége pedig, kinek nehéz volt már a páncél, s fáradt is volt, leesett, és belefulladt ebbe a patakba. Mikor Aczél István látta, hogy a felség veszedelemben van, utána ugratott, de ő is megfulladt." Észrevételeink:

1. De Burgio nem holmi felelőtlen szóbeszéd nyomán mondja el itt a történteket, hanem magának Czettrich Ulriknak a személyes beszámolója alapján.

2. A királyt eszerint ketten menekítik ki a csatából: Czettrich Ulrik és Aczél István.

3. A király halálának színhelye: "a Duna egy kicsi ágacskája", illetve a Dunába ömlő megnevezetlen patak torkolata.

4. Mocsárnak; mocsaras résznek itt nyoma sincs, s a jelzett körülmények folytán még csak a talaj elvizesedéséről sem lehet szó: a király lova itt bokrosodik meg és- ágaskodik fel; a megbokrosodás lónál hőkölést, toporzékolást; felágaskodást jelent.

5. A lováról leeső király belefullad a vízbe, a patak vizébe, tehát nem mocsárba fullad.

6. Nem tudni, mi történik a király lovával, kiúszik-e, vagy úgyszintén a vízbe fullad? A Sárffy-féle jelentés szerint a király lova is megfullad, hisz ott találják a király döglött lovát. Ámde, hogy a lovasától megszabadult ló a vízbe fulladhasson, ahhoz legalább 2 - 2 1/2 méter mély víznek kell lennie. Ilyen mély patakvíz a torkolatban kétségkívül belesodorja a király tetemét a Dunába.

7. A víz jelzett mélységét tanúsítja, hogy a király másik kísérője, Aczél István lovastul ugrat a vízbe II. Lajos után. Ha ugyanis a víz sekély, úgy Aczél István semmiképpen sem érheti el lóhátról a vízbe merült királyt, csak ha leszáll lováról; célszerűbb hát és biztonságosabb, ha ez esetben gyalog ugrik a vízbe a király után.

8. AczéI István lova nem bokrosodik meg, mint a királyé, így hát, mikor ura után ugrat, hogy azt kimentse, semmi ok rá, hogy ő is leforduljon, lezuhanjon lováról, s ő is belefulladjon.

9. Mindez csalhatatlanul jelzi, hogy a víz itt olyan mély, hogy az ember lovastul is elsüllyed benne.

10. Világos hát, hogy ez a víz semmiképpen sem poshadhatott-mocsarasodhatott el a következő hetekben, illetve: ez a környék, a Dunába ömlő mélyvizű patak torkolata semmiképpen sem mocsarasodhatott el.

11. Da Burgio, jelentéséből egy különös hiány is kitetszik: Az elsőszámú kísérő, Czettrich Ulrik cselekvésének hiánya. Czettrich a király halálos veszedelmének perceiben nem ugrat a király után: semmit nem tesz a megmentésére. ráadásul ez a látszat Czettrich szavai nyomán alakul ki, hiszen Da Burgio az ő elbeszélését szövi jelentésébe. Sajnálatos oka lehet erre.

12. Szavai ellenőrizhetetleneknek tűnnek, hisz ő az egyetlen szemtanú. Vajon mi mindebből valós, és mi valótlan? Tisztázható-e még ez egyáltalán? Vizsgálódjunk hát tovább.

Több sajátosság ötlik szemünkbe. A király csatából való kimenekítésének célja: életének megmentése. Az eredmény: a cél fordítottja: II. Lajos. király halála. Másként fogalmazva: a király élete a csatában veszedelemben forog, ezért kimenekítik a csatából, a veszedelemből. A kimentés ára: halál. Vagyis, fordított szemszögből: ha a király nem futamlik el a csatából életben maradhat, így sorsa beteljesedik. A tömegveszedelemben - ahol arat a halál - nem éri baj, menekülése életébe kerül. Más szóval: II. Lajos nem a veszedelmiben, hanem a veszedelem elmúlta után pusztul el. Nem furcsa ez? Nem süt ki ezekből a sajátosságokból valamiféle megkomponáltság, emberi akarat működését sejtető szándékosság?

Tüstént felvetődik az ellenérv: mi értelme lett volna ennek? Egyszerűbb lett volna azt mondani: II. Lajos király a csatában esett el. Ez az eshetőség azonban csak látszólagos: ez esetben meg kellett volna a holtak közt találni a király tetemét, az pedig nem volt a harcmezőn. A királyt meg a csatában orvul megölni, kísérete, apródjai, testőrzői közt lehetetlen lett volna. Maga az ütközet tehát - ha bárki is bármilyen okból a király életére tört - semmiképp sem volt alkalmas a király elrekkentésére. Ha ez bárkinek is érdekében-szándékában állt, úgy el kellett őt távolítania az ütközet kavargó embersokadalmából, ki kellett ragadni őt, s el kellett szigetelni őt környezetétől, hogy titkon végezhessenek vele. Íme, hátborzongatóan ismét visszatért a megkomponáltság, az emberi tudatos szándék működésére utaló cselekmény-irányultság. Mert pontosan ez történt, ha hihetünk Czettrich Ulrik Da Burgio megőrizte beszámolójának: ketten "menekítik" Lajos királyt a mohácsi csatából, mindössze ketten: a magyar Aczél István és a cseh Czettrich Ulrik. Miért hátborzongató ez?

Mert mindinkább erősödik bennünk a felismerés, hogy titkos akarat mozgatja a háttérből a bábokat: S mert az események pergő kockáit követve, mindinkább kibontakozik szemünk előtt az a folyamat, amelyet a kriminalisztika nyelvén az áldozat elszigetelésének, az elszigetelt környezet mesterséges létrehozásának neveznek, s amelynek lényege: valamilyen ürüggyel kicsalni {vad erőszakkal kivinni) a kiszemelt áldozatot szokott környezetéből, aztán - szem- és fültanúk híján -végezni vele. Ketten kísérték a királyt, mindössze ketten. A tragédia lezajlása körüli időpontban, azzal egyidejűleg, vagy éppenséggel azt megelőzően - a kísérők száma egyre apad le: Aczél István, Da Burgio pápai övet barátja - életét veszti. Az elszigetelt környezet teljessé válik. A három lovas közül csak a cseh Czettrich mayád életben: ő tudja egyedül, mi történt; azt mond, amit akar. Tatai Miklós plébános szerint - s ezt Szerémi György megerősíti - II. Lajos titokban megvizsgált holttestén több, háromélű cseh kardtól származó szúrást találtak.

Czettrich azt mondja: a király lova megbokrosodott, s a Duna-ágba zuhant és megfulladt. Aczél István utána ugratott, és ő is vízbe fulladt. Így maradt-hármójuk közül egyedül Czettrich életben. E ló megbokrosodásról szóló mese első pillanatra hihetőnek tetszik: vad csatából menekültek lovaikat hajszolva, így esett meg a baj. Az ám, csakhogy már messze jártak a csatamezőtől. És senki sem üldözte őket: Semmi okuk nem volt rá, hogy eszeveszetten száguldjanak. Ha meg nyugodtan kocogtak mitől bokrosodott meg a király lova? Thurzó Elek kincstárnok azt írja - feltehetően Czettrich szavai nyomán -, hogy a király a csatában sértetlen maradt, lova azonban súlyosan megsebesült.

Lajos király eszerint súlyosan sebesült lovával versenyt nyargal két sértetlen lovú kísérőjével, mi több; meg is előzi őket, s így ugrat - súlyosan sebesült lovával - a Duna-ág árkába, hogy ott halálát lelje. A képtelenségek betetőzéseként láttuk, hogy Aczél István ugyancsak lovastul ugrat a nehéz páncéljában már a víz alá merült király kimentésére. Képzeljük el, ahogy lova körül felkavarodik, felhabzik a víz: miként akarja így a víz alá merült királyt megtalálni, kivált, hogy a jelzések szerint már este van. Tudjuk: Aczél István is - lovastul? - vízbe fulladt, legalábbis Czettrich szerint.

Czettrich pedig, a derék, hűséges Czettrich, az első számú bizalmas ember - miként ez saját beszámolójából is kitetszik - kisujját sem mozdítja a vízbefúlók kimentésére, hanem, mint aki legjobban végezte dolgát, nyargalton-nyargalvást száguld Neszmély felé, hogy ott 1526. augusztus 31-én, tehát nem egészen két nappal a mohácsi csatavesztés után a Budáról Pozsony felé menekülő királynéval találkozzék. Nagy kérdés: honnan tudta az esti Dunaparton magára maradt Czettrich, hogy a Budán hagyott királynét már Neszmélyen találja? Még nagyobb rejtély: a mohácsi katasztrófa augusztus 29-én az esti órákban teljesedett ki, miként juthatott hát rengeteg málhájával és kíséretével Habsburg Mária, az exkirályné már augusztus 31-én a tatai járásban, Komáromtól nem messze fekvő Neszmélybe? Továbbá: miért nem küldi tüstént vissza Czettrichet férje tetemének a Duna-ágból való kiemelésére? Miért várt ezzel közel negyedévet, s miért csak Habsburg Ferdinánd december 1-i királlyá választását közvetlenül megelőző napokban küldi ki Czettrichet? Minderre (és még sok más, nem is érintett kérdésre) itt nem térhetünk ki. De talán ennyivel is érzékeltetni tudtuk a bomlasztó titkos erők Mohács előtti munkáját.

Hogy Czettrich Da Burgio feljegyezte első beszámolója körül távolról sincs minden rendben, azt maga Da Burgio is érzi és éreztetni akarja, mert idézett jelentését a következő meglepő fordulattal fejezi be: "Vannak ugyan, akik azt állítják, hogy a király tovább is eljutott; mint addig a patakig, amelybe a kamarás szerint belefulladt, de azért sokkal hihetőbb az előbbi magyarázat, mert a csata napja óta már egy hét eltelt; s őfelségéről még mindig nem hallani semmit. Ha életben volna, akkor hírt is kapunk róla." Ha valamicskét is értünk a diplomáciai nyelvhez, úgy arra kell gondolnunk, hogy Da Burgio zárómondatának valódi jelentése: óvatosságra intés és kételyek kifejezése. És hogy a kép teljes legyen - II. Lajos király halálának van még egy korabeli variánsa.

II. Lajos halálának harmadik egykorú változat.

Szerémi György Magyarország romlásáról c. munkájában közli Tatai Miklós káplán Verancsics Antalhoz írott levelét. Ebben a következőképpen számol be II. Lajos király haláláról:

"Lajos királyt.:. békésen vezették a Csele mocsáron át, s elvitték Szekcső faluba, a plébános házába. Az éjszaka nagyon sötét volt és esős; két nagy mérföldre volt az a hely, ahonnan jöttek. A plébános szobája meleg volt, s ott Lajos királyt kivetkőztették ércpáncéljából és sisakjából. Míg Lajos király fáradtan ült, hamar készítettek neki kis ennivalót, hogy már egyék. Mondta Tomori Pál: Egyék hamar királyi felséged, mert a törökök gyorsan utánunk sietnek. - És Szepesi Györgyhöz szól: Nagyságod menjen szállására, én is hasonlóképpen az enyémre. Ne késlekedjünk, mindjárt lovagolnunk kell Buda felé. - Én kész vagyok - mondja György -, menjen csak tisztelendő uraságod a szállására, én bizony a királyt megvárom. Tomori Pál elsietett szállására szolganépével, lámpásokkal. Azután pedig György mondja Lajos királynak: Te táncos király! Te parázna király! Te igazságtalan király! Elvesztetted Magyarországot s a mi atyai jogunkat Lőrinc herceg összes birtokaira, aki lekötötte magát magtalanságra, s így a mi atyánk is viszont neki. - Lajos király mondja: Nem az én akaratom, hanem a mágnásoké és főpapoké. - Megragadta a királyt dühösen hajánál, s mindjárt jobb oldalába-három helyen beledöfött a háromélű cseh karddal.

Czettrich és a királyi felség más kamarásai megijedtek; s Tomori Pál szállására futottak, s mondták nagy hangon: Gyorsan, gyorsan, nagyságos uram, mert megöli Lajos királyt Szepesi György. - Hogy ezt hallotta a bécsi érsek, azonnal felkelt, s tombolva rohant csapatával Szepesi György ellen, s ő viszont őt ölte meg. Hogy ezt meghallotta Szepesi György hadnagya, mivel a nagyobb rész György-párti volt, viszont Pál érseket ölték meg. És az éjszaka nagyon sötét volt; házakat gyújtottak fel tűzzel a faluban, s a tűz lángja mellett több mint két óráig tartott a harc mindkét részről. És oly nagy volt a zaj, hogy két mérföldre elhallatszott a levegőben kiáltozásuk. Úgy mondják, hogy a törökök császárának csatájában nem esett el annyi katona Mohács mezején, mint Lajos király halálának óráján. György csapata megmaradt; Tomori Páléból kevesen menekültek el.

Az elébb mondott György hadnagya és népe tanácsot tartott, s a nevezett György. meg Pál főembereket ugyanott a falu templomában egy márványsírba tették. És a királyt lepedőbe göngyölték mezítláb és fedetlen fejjel, a királynétól készített aranyos ingében, nyakában vékony aranyláncon függő kis kereszttel, s a házassági hűség aranygyűrűjével ujján; mindezt rajta hagyták jelül a megismerésre. Azután beburkolták vértől ázott saját ruháiba, s mint valami vértanút vittél éjfélkor vissza a tó partja alá, közel a Csele faluhoz. És kis gödröt ástak neki éjjel, lámpák fényénél és őt ott hagyták.

És ott feküdt a szegény Lajos király Keresztelő János fővételének napjától Szent Márton hitvalló napjáig: (...) Ezek után kezdett János vajda tudakozódni Lajos királyról, mintha nem tudná (mi esett vele G.K.E.) És ezután az udvari emberek közt terjesztették az udvari emberek, hogy egy halász megtalálta testét egy gödörben elmerülve a Csele tó mellett, Lajos királyt. És elküldött minket, két káplánt érette kocsival, s így találtuk meg őt ugyanazon módon, mint meg van írva róla fent. És testét szag nélkül vittük Székesfehérvárra a temetésre. János vajda Budáról készíttetett neki száz arany forintból egy nagyon szép koronát aranyművesekkel s tisztességgel temette el; mint királyt illik, s mint az ő kegyes urát, Szent Márton hitvalló napján, szombaton. És önmagát vasárnap koronáztatta meg a magyarok királyává, akit végül legkevésbé tiszteltek és féltek."

Szerémi György a következőket fűzi Tatai Miklós káplán leveléhez: "Amikor testét nézegettük, három szúrást találtunk; cseh karddal volt átdöfve. Mi papok csak titokban vizsgáltuk meg, s nem volt szabad másoknak elmondanunk János vajda miatt." "Ily módon láttam én előbb említett káplántársaimmal a három szúrást testén; arany kereszt függött a nyakán, vékony ruhában és ingben volt, amint levetkőztették, s az ujján jegygyűrű volt még tanúságul." Van még Szeréminek egy roppant fontos megjegyzése, amely arra utalni látszik, hogy a királyi udvarban némelyek előre tudták, hogy Lajos királyt megölik a háború során: "a csillagjósok kimesterkedték neki, hogy ne menjen háborúba; mert otthagyják."

Ha nem hiszünk a misztikus megérzésekben, ez a megjegyzés mintha a Lajos király elleni udvari összeesküvésre utalna. Egy újabb megjelent munka szerint: "Levéltári kutatások felfedték, hogy a dunaszekcsői plébános feljegyzése szerint Czettrich Ulrik, a királyné kapitánya ölte meg Lajos királyt, és csak később helyezték el a Csele patak mellé." (Dr. Zakar András Elhallgatott fejezetek a magyar történelemből, Svájc 1976.)

Jászai Pál viszont arról tudósított (A magyar nemzet története a mohácsi vész után c. munkájában), hogy a székszói templomban - tehát ugyanott, ahová Tatai Miklós tudósítása szerint Tomori Pált és Szepesi Györgyöt temették- történt ásatás során két holttest maradványaira bukkantak.

Rövid összefoglalás és elemzés

A Szerémi- Tatai- féle változattal háromra emelkedett a II. Lajos halálának körülményeit ecsetelő részletesebb egykorú tudósítások száma. Vajon a három verzió közül melyik az igazi; melyik felel meg a valóságos tényeknek? Talán helyes, ha itt- anélkül, hogy állásfoglalásra törekednénk- a könnyebb áttekintés kedvéért sűrítetten összefoglaljuk a halálával kapcsolatos fontosabb adatokat.

II. Lajos három halála

a/ Lováról lebukva a Duna-ágba (Dunába ömlő patak torkolatába) fullad.
(Czettrich elbeszélése)

b/ Megnevezetlen lapályon elterülő sekély mocsárba fullad. (Sárffy-féle jelentés)

c/ Szepesi György (Zápolya János testvére) öli meg három kardszúrással.
(Tatai Miklós káplán levele)

II. Lajos király két holttestének eltérő adatai

Szerémi-Tatai-féle jelentés Sárffy-féle jelentés
Vértől ázott ruháiba és Teljesen mezítelen
lepedőbe van göngyölve
Testén aranyhímzéses ing, nincs rajta semmilyen
ruhadarab,
nyakában kis kereszt, dísz, ékszer,
aranyláncon, ujján jegygyűrű ami királyi voltára utalna.
Nincs szaga teljesen romlatlan, semmilyen
része nincs feloszlóban,
vadonatúj hullához hasonló
Jobboldalt három cseh kardtól Teljesen sértetlen, nincs
rajta semmiféle
eredő szúrás nyoma seb, még egy tűszúrásnyi
sem, csak egészen kicsike az
ajakán.
Székesfehérvárott temetik el Székesfehérvárott temetik el
1526 november 5-e, illetve Habsburg Ferdinánd
1526. december
Zápolya megkoronázása előtt 1-jei királlyá választása előtt.

III. Lajos király halálának három vagy négy színtere

Természetesen Lajos király három halála - ha hihetünk az egykorú beszámolóknak - más-más színhelyeken ment végbe. Tatai Miklós levele szerint, miként láttuk, a királyt Székcső faluban ölték meg, s tetemét utólag szállították a Csele tóhoz, és ott egy üreget ásva elföldelték. E színhely vizsgálatát célszerű okokból itt elhagyjuk és csupán a másik hármat vetjük egybe.

Da Burgio levele Sárffy féle jelentés
Dunapart, Duna-ág; pataktorkolat Dunának, Dunába torkolló
pataknak nyoma sincs
Mély patakmeder árka, s Nyílt terep, lapály
mocsárrészlettel,
feltehetően fák, bokrok távoli sírdombbal.
Mélyvíz, amely két lovast nyel Sekély legfeljebb fél méter
el lovastul mélységű latyak (iszap)
amelyben Czettrich állítólag
megtalálja a király fegyvereit.

Új, s a többiektől eltérő színhelyet ír le Brodarics is:

"A mocsár is nem egyet nyelt el örvényeiben, sokan azt mondták, a király itt pusztult el. Azonban később egy meredek part hasadékában lelték meg Mohács fölött, fél mérföldnyire a Csele nevezetű falu alatt." A színhelyek, miként látható, merőben különböznek, az eltérések szembe szökőek, s aki ezt nem látja, az bizton összetéveszthet egy buja folyóközt vagy őserdőt a sivataggal. Épp ezért megdöbbentő és szinte hihetetlen, hogy a kutatás még ezekre a kiáltó ellentétekre sem figyelt fel.

Mi volt elkerülhetetlen?

Méltóbban aligha közelíthetnénk e szakasz lezárásához, mint egy nemrégen megjelent, hivatalos történész könyvéből vett idézettel. Ezt a háttérbogarászást s a felesleges fürkészkedést kerülve, imponáló tömörséggel foglalja egybe a mohácsi csatáról alkotott értékítéletét: "A mohácsi csata végül is annyi pontos összefüggés, annyi kiszámítható következmény után egy véletlennel lett azzá, ami: II. Lajos király halálával, amely utat nyitott a kettős királyválasztáshoz; és ezzel Magyarország feldarabolásának kezdete lett. Ez a véletlen mégsem rí ki az összefüggések sorából: Magyarország adott helyzetében oly végtelenül sok véletlent burkában üthette fel fejét az elkerülhetetlen, hogy teljesen fölösleges azt fürkésznünk, mi történik, ha élve marad a király."

Mielőtt mélységesen fejet hajtanánk e sommás szaktudósi ítélkezés előtt, kérjük olvasóinkat, nehogy ezt bárki is holmi zagyva szóhabaréknak, agyrontó zűrzavarnak minősítse, vagy pedig a letargiába, mindenbe beletörődésre nevelés, s a gondolkodástól való elriasztás példájának tekintse, mert ez - Anonymussal szólva - "nagyon is szép és elég illetlen dolog volna", hiszen nem erről van szó; ez a szöveg a maga nemében - nem habozunk kimondani - valóságos remeklés, hiszen olyan csapdákat állit a gondolatnak, hogy a legagyafúrtabb rébuszgyártó is megirigyelné. Egyetlen mondat, sőt mondatrész csapdájába zárja például a determinizmust a totális indeterminizmussal: az okszerű összefüggések kiszámítható következményeit a véletlen teljesíti ki, méghozzá oly módon, hogy "ez a véletlen mégsem rí ki az összefüggések sorából"; következésképp ez a véletlen is az összefüggések, a pontosan kiszámítható következmények közé tartozik. Továbbá az elkerülhetetlen alakjában megjelenő determinizmus - az oksági összefüggések lánca - csupán a "végtelenül sok véletlen" burkából ütheti fel tétova (s kissé tán bizonyára nehézkes) fejét.

Vagyis a determinizmus az indeterminizmus csapdájából pislog, a logika meg az ellentmondások csapdájából. Még rosszabbul jár azonban a középkori Magyarország. Senki se gondolja, hogy tragikus sorsát, feldarabolását, három felé szaggatását holmi nagyhatalmi imperialista törekvések - így pl. a török világhatalom expanziója, illetve a Habsburgok évszázados aspirációja Magyarország valamilyen módon való megkaparintására - és titkos összeesküvések okozták. Nem, nem csupán a véletlen, a véletlenek véletlenjének véletlenjétől függő véletlenek véletlenjének a véletlenje, az elkerülhetetlen burkába ágyazódva; a szerző azt akarja éreztetni velünk, hogy Magyarországnak ennyi is elég, sorsa a hajszál hajszálán függ, illetve végzete szükségszerű már ekkor is. Miért szükségszerű? Erre nem kapunk választ.

A sok felesleges fürkészkedés pedig minek? Tegyük hozzá: II. Lajos király halála valóban elkerülhetetlen volt. E veszélyből menekedőnek halálba vivő menekülése tagadhatatlanul bizonyos előre elrendezettségre utal, s így aztán nem volt számára kiút, nem volt számára menekvés.

A romlás lépcsőfokai

Az összeesküvésre utaló egykorú jel elég akad. Idéztük Szerémi megjegyzését az udvari csillagászokról, akik kereken megmondták: Lajos király nem jön haza a törökökkel vívott háborúból. (Honnan tudták?) De se szeri se száma az erre utaló, egykorú adalékoknak. A Mátyás halála után gyönge vezetők és rossz tanácsadók kezére jutott Magyarország a világhatalmi harcban vesztett.

Ki hiheti, s miféle történetszemlélet hitetheti el ezt? Kőszikla nem törhet szét hangyalábkarcolástól, birodalom sem rejtőző szalmaszáltól: hatalmas romboló erők munkálkodása kell ahhoz, hogy bekövetkezzék az erózió, s annak nyomán a világ sorsára kiható, népeket saraboló-forgató omlás.

Mindenekelőtt a nemzettudatot, az önvédelem összetartó pántjait kell fellazítani a közösségtagadó önzés, nemtörődömség és erkölcstelenség szellemével; e hajszálrepedésekben aztán megfészkelhet az ártó szándék, a nem mindenkor látható árulás: a romlás titkos erői.

Véletlen? Véletlen irányítaná a történelmet? Bármit mondjanak is a véletlen igehirdetői, a véletlen szerepe alárendelt; véletlen jellegű. Lehetetlen nem látnunk itt a hatalmas, titkos erők viaskodását a kulisszák mögött, az eseményfelszínen mozgó emberalakok, egyedek és tömegek hátterében. S ezeknek az erőknek érdekében áll a végbement események, történeti tragédiák valóságos okainak és hátterének eltakarása, a bűnök eltitkolása, s ez valójában nem más, mint a végrehajtott bűncselekmény szellemi síkon való megismétlése, a bűntett fedőrétege:

Az eset zárókövéül hadd álljon itt egy Táncsics-idézet:

"A Báthory-párt által azon hír terjesztetett el, hogy Szapolyai, ki a rászállt Ujlaky-féle örökség által szerfölött gazdaggá lett, a még mindig gyermektelen királyt jó módjával elrekeszteni, s ha nem is helyette királlyá, de legalább az ország kormányzójává lenni szándékozik; mennyiben volt ennek alapja bizonyossággal nem tudni. Ellenben tehát Báthory párt titkos egyesületet szőtt, amelynek célja vala Szapolyait megölni, célról magát a királyt is Thúrzó Elek Visegrádon értesítette, sőt a királyné rábeszélésénél fogva az ingatag ifjú király ebbe bele is egyezett, s e célból mintegy 200-an alá is írták magukat a terv megvalósítására, de bármennyire titkolták is ez összeesküvést, kitudódott, s Burgio a királyt figyelmezteté, hogy hozzá nem illő, ha eképpen akarná hatalmát növelni. Így álltak a dolgok, midőn Szulejmán az országot mindinkább fenyegetvén; már a Száván át bejőni készült."

SZAPOLYAI JÁNOS HALÁLSZERZŐDÉSE

A végzetes 1526-os évi mohácsi csatavesztés mögött rejlő Magyarország elleni nemzetközi összeesküvés ismét előhozza az ellenkirályok mély meghasonlást, válsághelyzetet tükröző jelenségét. Egy hónapon belül két király lép a trónra. 1526. november 11-én Szapolyai János (1526-1540), 1526. december 1- én pedig Habsburg (I.) Ferdinánd (1526-1564). Ettől az időponttól pár éven át e két ellenkirály eltérő sebességű életórája -jelzi a magyar történelem ritmusát.

Az egyik, a gyorsabb pergésű, a Szapolyai Jánosé egy hosszú, fényben és árnyban változó korszak végét jelezte, a másik, a lassú ritmusú, a Habsburg Ferdinándé egy új, hosszú, csaknem négyszáz éves romlás- és gyászteli korszak kezdetét, a magyarság ellen titkos háborút folytató álarcos hóhérkirályok korszakát. Szapolyai uralkodott összesen tizennégy évig, miként ez táblázatainkból is kitűnt, Habsburg Ferdinánd pedig harmincnyolc évig.

Habsburg Ferdinánd trónralépte - és ezzel az idegen, mindvégig magyargyűlölő Habsburg-dinasztia hatalomra kerülése - a magyar történelem végzetes fordulatát jelzi. Vége szakad az eddigi, titkos történelmi szívrohamokat jelző, gyors felpörgésekkel váltakozó király-ritmus is, s egyszeriben lassúvá, nyugalmassá, mondhatnánk egészségessé válik: A hosszú életű és hosszú uralkodású királyok roppant, négy évszázados korszaka következik. Csakhogy ez a ritmuslassulás nem válik a magyar nép javára. Míg eddig romlás és épülés fent és lent többé-kevésbé együtt tartott, ettől az időponttól minél inkább hosszabbodik az uralkodók élete, annál inkább rövidül és fogy a magyar népé.

Szapolyai halálának drámájáról Szerémi György a következőket írja a Magyarország romlásáról c. művében: "Jöttek Ferdinánd királytól követek János királyhoz Erdélybe, s Perényi Péter elküldette az olasz fizikust Ferdinánd követeivel (...)" (Hadd emlékeztessünk itt; mint érdekes egybeesésre, hogy közvetlenül halála előtt Mátyás királyhoz is ugyanígy érkeztek német és olasz követek.)

"Már a király napról-napra kezdett felkelni ágyából, s a palotában időzött, amikor megjelent az olasz orvos Perényi Péter levelével (...)"

"Hogy a követek a királynál megjelentek, ez gyorsan adatta elő küldetésüket gyengélkedése miatt; hogy ott ne kutassanak (...)"

"Végül a király elfogadta az italt gyomra tisztítására. Hogy megízlelte, mindjárt földre esett; s a szegény király mondja: Fogjatok meg és tartsatok, mert ez az én utolsó ételem és italom: - A követek már megkapták János királytól a választ, s az olasz orvos is visszatért a követekkel Németországba. Azután a király haláltusában volt. Kassai János volt a kamarása Boza Bence után. Ő csoda dolgokat látott és hallott a királyi felség szájából, borzasztó látomásokat, igen rút káromkodásokat. És, hogy nem egyhamar kaptak észbe az udvaroncok; gyónás nélkül múlt ki a világból." Fentiekhez a kötet egyik szerkesztője a következő megjegyzést fűzi: "Szapolyai János halálának ez a leírása egyáltalán nem felel meg a számos szemtanúi leírásnak."

Tegyük fel: Szerémi tudósítása nem hiteles. Egyáltalán hajlunk arra, hogy szemtanúi leírások bizonyság-értékét kétségbe vonjuk. Ha ugyanis titkos mérgezésül van szó, akkor a vélekedéseket jószerint az döntheti el; hogy az illető a jámborság, a jóhiszemű könnyenhívés, illetve gyanakvás milyen fokán áll. Ha nem azonnal ható a méreg, mint az utolsó Árpád, Harmadik Endre esetében, úgy a nem szakértő szemlélődők jobbára betegség okozta fájdalmaknak veszik a mérgezési tüneteket, kivált az arzén és más hasonló szerek esetében. Gondolnunk kell Mátyás királyra, aki az Olaszországból hozatott fügét lenyelve - valamint a Beatrix "gyógyitalától" három napon át úgy üvöltözött - anélkül, hogy értelmes szót ki bírt volna adni -, akár az oroszlán, s némelyek mégis úgy vélték, hogy a csúz gyötri vagy szélütés érte. Külön hír, ok, nyom nélkül a titkos mérgezést ki gyanítaná?

Elképzelhető hát, hogy a szemtanúi leírások a bizonyítás szempontjából érdektelenek. Talán helyesebb, ha a történelmi körülményeket; az esemény-összefüggéseket fogjuk vallatóra, s beérjük azzal, annyival, amennyit ezek mondanak. Vajon ne hederítsünk az efféle (egyébként történeti tényekre támaszkodó) híradásokra sem, miszerint Habsburg Ferdinánd - "felbérli Haberdenatz Jánost a törvényes magyar király (Szapolyai) meggyilkolására"? Véletlen, hogy az orgyilkos rajtaveszt és "zsákba varrva a Gellértről a Dunába kerül"? Hisz ez legfeljebb azt érzékelteti, hogy Szapolyai - Ferdinánd útjában volt s mindenáron szabadulni igyekezett tőle. Ragaszkodjunk a tényekhez; illetve tényösszefüggésekhez.

De miről vallanak a tények?

Szapolyai és Ferdinánd 1538-ban, a váradi egyezményben titokban egyezséget kötött egymással. Az egyezmény szerint amennyiben Szapolyai fiú utód nélkül halna el, úgy trónját, országát Habsburg Ferdinánd örökli. Láttuk: pontosan ugyanilyen egyezményt kötött Második Ulászló is -röviddel halála előtt.
Tévedés és túlzás kockázata nélkül halálszerződésnek nevezhetjük ezt a -szerződést, mert aligha kell túlságos elmeél ahhoz, hogy az effajta szerződés érdekeltté teszi a másik felet abban, hogy szerződő társa magtalanul halálozzon el, még pedig ennek biztosítására lehetőleg mielőbb. II. Ulászló csak pár hónappal élte túl ezt a szerződést. Emlékeztetőül idézzük fel a mondottakat:

"Meghalt - mintegy megrendelésre. Lám milyen érdekesen szövik a párkák a királyok életének fonadékát: fölöslegessé tette magát az egyezménnyel és micsoda vaskövetkezetesség! - már vége is lett: "Szapolyai nem tartotta - tarthatta - magát az egyezményhez; és 1540. július 7-én fia született. 1540. július 7-én. Sajnos, Szapolyai nem siethetett fia látására.

Tizenegy nappal születése után,1540. július 18-án Szapolyai már halott volt. Véletlen volt? Fatális véletlen? Miért is ne lehetett volna az? - a véletlen hajszálpontosan kimért; bravúros cselfogása. -A VÉLETLEN, amely minden nemtudomnak, bűnnek pompás ködtakarója. Nem a Habsburgokkal kötött halál szerződés vitte a sírba, nem a felbérelt gyilkosok, hanem a véletlen. A VÉLETLEN HÍMES PALÁSTJA, AMIT MINDIG ELŐSZERETETTEL ÖLT FEL A BŰN, A MEGTÉVESZTÉS ÉS A TITOK:

AZ UTOLSÓ HABSBURG-KIRÁLY TITOKZATOS HALÁLA

Mellőztük, mint vizsgálódásunk szemszögéből számunkra érdektelent, a Habsburg királyok halálának oknyomozását. Nem állhatjuk meg azonban, hogy - hacsak pár szóban is - ki ne térjünk az utolsó Habsburg-király, IV. Károly (1916-1918) halálára. Tragikus világ, tragikus ország tragikus királya IV. Károly. Világpusztulásban, az első világöldöklés kellős közepén, 1916-bon kerül huszonkilenc éves ifjú emberként a magyar trónra és hat év múltán Negyedik Károly már halott. Két évvel trónra lépése után elűzték trónjáról. Újabb négy év után kiterítették: Négy évvel a rettentő világkavarodás után, amelynek népgyilkos örvényei, világpusztító forgószelei még napjainkra sem ültek el.

Harmincöt éves trónja fosztott királyként miért kell elpusztulnia? Mérhetetlenül sokat ártottak a Habsburgok a magyaroknak: végpusztulás felé taszították "magyar királyokként" Magyarországot és a magyar királyságot.

Nem akarunk illúziókat kelteni, de ez az utolsó Habsburg-király talán jóvátett volna valamit, mégpedig nem megigazulása, netántán magyarszeretete, belső szándéka, akarata folytán, de mert mást nem tehetett volna: az irtózatos bukás kényszeríti rá ezt, mert a régi bűn utak mind a pokolba szakadtak.

S hogy az nem szépítő hazugság - a területrablók dühe tanúsítja. Renitens király volt ez a Negyedik Károly. Nem nyugodott bele magyar trónja elvesztésébe. Kétszer is visszatért, szomorú bohózatba illő nevetséges csapattal, hogy visszaszerezze trónját és koronáját - egy egész félre- siklott, elvadult világ ellenében. Kétszer is sikertelen puccskísérletet hajtott végre ez a Negyedik Károly. Kétszer is visszaűzték. Próbálkozásának hírére fölbolydultak a világpusztulás haszonlesői és haszonélvezői. Tiltakozott a bűnösök szövetsége. A kisantant háborúval fenyegetőzött, jóllehet fennen hirdeti minden világelv, világfórum: minden népnek, országnak elemi joga, hol milyen államformában kíván élni.

Sok gondot okozott Negyedik Károly a bűnösöknek, a trianoni világbűntény részeseinek és felelőseinek.

Negyedik Károly a két puccskísérletével, ha mást nem, azt bebizonyította, hogy szófogadatlan, renitens király ő. Renitens király volt. Milyen érdekes: Ferenc József a hosszú "boldog békeidőben" hatvannyolc kerek esztendeig uralkodott és 86 esztendőt élt meg. Negyedik Károly aki a véres nagy világszakadék közepén lépett az agg király örökébe, két évet is alig ért meg a trónon, s mihelyt befejeződött a nyíltszíni világháború, hogy átadja helyét a még pusztítóbb békeálcának; 1918-ban Negyedik Károly királyságát is elhordták a szelek. Ki mert volna lázadni a csalásra, hamisításra; megvesztegetésre épült szörnyű diktátumok ellen?

Negyedik Károly vissza akart állítani valamit: csak a trónját akarta. Elfogták, őrizetbe vették; s a győztes Antant Madeira szigetére internálta.

Itt rövidesen - 1922. április 1-én - harmincöt éves korában elhunyt az akadékoskodó király. Hogyan s mint? Kivizsgálásra vár. Bizonyos körök halálnak hírére megkönnyebbültek. Noha tudni kellene: a világ sorsa nem egy emberen forog, a bűn hatalma véges, s a világfolyamatok mélyáramai előbb vagy utóbb maguknak utat törnek.

Eltárolt hozzászólások

Megjelent: 2191 alkalommal Utoljára frissítve: 2011. Augusztus 27., Szombat 08:23

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 170 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68%Canada 1%
Romania 5.8%Serbia 0.8%
United States 5.2%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.3%France 0.2%
United Kingdom 1.7%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Belgium 0.1%

Today: 89
This Week: 739
Last Week: 5419
This Month: 17560
Last Month: 25574
Total: 1496981

Belépés