Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2017Jun25

2014. Február 25., Kedd 14:01

Történelmünk központi titkai (V. füzet)

Írta:  Grandpierre K Endre
Értékelés:
(3 szavazat)
A magyarság „csak hathatós újjászületés által mentheti meg magát a tökéletes megsemmisüléstől."   (Széchenyi 1835/1985, 165.)

A MAGYAR ŐSVALLÁS TÖRTÉNELMI ALAPJAI

gpe1

ÉNEK A TÜNDÖKLŐ KIRÁLYRÓL

 

„Aki veti bizodalmát
a hazának hatalmába,
az hív ember bízva bízhat
az magos menny oltalmába.

Hazám, vallja az hív ember
te vagy nékem én istenem,
te vagy nékem bátorságom,
te vagy énnékem mindenem.

Mert ingemet te mentél meg
ellensignek kötelétül,
könyörtelen igéjétül,
tervintelen rettegéstül:

Megvéd téged a Hadisten
ű szent vállán, árnyék alatt,
hogy mindenkor vígadhassál
Hazádnak szárnyai alatt.

Hazámfia az igazság
kernyiköz tégedet pajzsul,
ne félj semmit is éjjeli
gyútatlan rettegésektül.

Ne félj semmit is rádtörő
háborúknak nyilaitul,
titkon lépő kisirtettül,
deli erdegtül, vakságtul.

Ha mellőled balkéz felől
tízezren elhullanak,
s jobb kéz felől tízezren,
tenmagadnak nem ártanak.

Igaz szemed kimeresztve
ott megláthatod, megesmérheted:
nemzetünk nemtelen bűnért
gazfiakra büntetést mér.

 

Hát te bízz csak a mennyei
Napistennek hatalmában,
bátorságod helyeztessed
égi tündöklő királban.

Nem kerülhet senki gonosz
sohult néked romlásodra,
háznépedhez nem kezelget
veszedelmeknek ustora.

Mert parancsol nemzetséged
szolgáló pallosainak,
hogy minden küzdelmeidben
őrizzenek, ne hagyjanak.

Magyar Isten szentangyali
hordoznak téged kezében,
hogy orvul se dönthessenek
farkasverembe, hurokba.

Áspiskígyón és az mérges
basiliszkuszkígyón te jársz,
mert általad az időnek
tervénei uralkodnak.

Talpad alatt megnyomódod
sakált, oroszlánt, erdeget,
és az sárkándögöt, halált
mind az pokolba kergeted.

Nagy Isten kiált mibennünk:
gaztul, vérveszedelemtül
oltalmazom mindörökre:
arany kapum mind kitárva.

Ha én népem felkiáltand
idesanyaként megmentem,
vele vagyok haragjában,
utait megfényesítem.”

(Középkori magyar napistenhitű fohász)

 A MAGYAR ŐSVALLÁS TÖRTÉNELMI ALAPJAI

Széleskörű, és egyre növekszik a közigény a magyar nemzeti vallásra. Évszázadok óta, több mint egy ezredéve él a magyar népben a nemzeti vallás utáni áhítozás, valójában azóta, amióta elragadták tőle. Ebből a történelmi mélységekből az értelem és az ösztön síkján feltörő érzésből táplálkozik az a tudati felismerés, hogy csak akkor lehetünk igazán magyarokká, akkor találhatunk vissza igazi régi magunkra, ha hitünk is magyar, ha visszatérünk eleink hitére.

A judeo-krisztianizmus válsága feltartóztathatatlanul növekszik. Jelzi ezt a szekták félelmetes szaporodása, s a kiüresedés és a külsődlegessé válás. Minálunk még inkább tanúsítják ezt a magyar nemzeti ősvallás helyreállítására irányuló erőfeszítések. Sajnos az eddigi próbálkozások nem hozták meg a kívánt eredményt. Az 1930-as évek második felében jelentős népi támogatással Dr. Bencsi Zoltán kezdeményezésére létrejött óhitű magyar egyháztól a klerikális befolyás alatt álló akkori magyar kormányzat a legelemibb támogatást is megtagadta, működését nem engedélyezte, összejöveteleit a vallási szabadság durva megszegésével betiltotta és rendőr-hatóságilag akadályozta, úgyhogy az végül is kénytelen volt beszüntetni működését. Vagyis újólag megnyilatkozott az az ezer évvel korábbi és ezer éven át fennálló szégyenletes állapot, hogy Magyarországon, amely már idegen és ellenséges vallások, eszmerendszerek szabad vadászterületévé vált, egyedül a magyar nemzeti vallást vetette tilalom alá a hatalom.

A világban szétszóródott magyarság ezen a helyzeten kívánt változtatni, mikor létrehozta a magyar hit külföldi szervezeteit. Kanadától Ausztráliáig több magyar egyházközösség jött létre (Darvasi 1982; Bencsi 1987; Páll 1989; Páll 1992) lelkes magyarok minden elismerést megérdemlő, áldozatkész tevékenységével. Eredményeik nem lebecsülendők. Kiadványokat jelentetnek meg, lapokat hívtak életre (például „A Nap fiai", „Turáni füzetek", „Ősi gyökér"), s bízvást mondhatjuk, aki magyarként eljut ünnepi gyülekezeteikre, felpezsdül szíve-lelke az ott látottaktól-hallottaktól.

Sajnálattal kell mégis elmondanunk, hatásuk meglehetősen szűk körű, s nem képes megmozgatni a magyar emigráció széles tömegeit, talán, mert szellemi vetésük nem kellően megalapozott és mélyrehatoló: a nemes szándék és igyekezet nem párosul azzal a nélkülözhetetlen történetiséggel, történelmi alappal, eszmei ismeretanyaggal, amely a magyar ősvallás elemi erejű felelevenítéséhez múlhatatlanul szükséges.

Világosan kell látnunk: világunk már eddig is túlzásig telített a mesterségesen, művi úton, spekulációs mesterkedések révén létrehozott - miszticizmusra, az emberek megtévesztésére, értelmük megzavarására alapozott - hatalmi vallásokkal, vallási szervezetekkel, amelyeket valójában nem az emberért, nem a lélekért, az emberi elméért, az emberi szellem elősegítéséért, az igazság megismeréséért és érvényesítéséért hoztak a világra, hanem épp ellenkezőleg, a lelkek leigázására, megmételyezésére, a szolgalelkűség terjesztésére, a mindenkori hatalomnak való feltétlen emberi önalávetés szolgálatában eszeltek ki és valósítottak meg. Világszerte napról-napra saját sorsukon érzik a néptömegek, hogy a valóságos élet, a súlyosbodó társadalmi viszonyok, a tudomány, a történelem elemi tényei és a mesterséges hittételek közt feszülő ellentmondás immár tarthatatlan. Érthető hát az ún. vallási kiüresedés, a vallási élet, a szertartások formálissá válása, a látszatvallásosság, az álvallásosság, s a világszerte mind hatalmasabban megnyilvánuló közigény egy új, igaz hitre, igaz vallásra. Nem kellenek a hamis, avult hitek. Az emberiség szabadulni szeretne a narcisszuszköpenyként rátapadó, lélekfojtogató vallások alól. Nem kellenek a hamis, koholt tanok. Van belőlük elég! Több is a kelleténél. Ha alaposabban megnézzük, csupa művallás, csupa hatalmi vallás, csupa mételytan terhe alatt nyög az emberi világ. Látnunk kell: mindaz, ami művi, mesterségesen kiagyalt, a valóságot fedi el, védteleníti az embert a rátörő sátáni erőkkel szemben, s a történelmi múltra, annak nélkülözhetetlen tanulságaira, az ősök életére, hitére vet fekete takarót.

Nemzeti vallás iránti igényünk is jobbára ezeken feneklik meg, nem annyira a hatalom ellenállásán, mint inkább belső gyengeségen és bizonyos egyházi körök alattomos bujtogatásán. A megrögzött kirekesztők, a vallási másság gyűlölői és üldözői tüstént kirekesztésről kezdenek harsogni, mihelyt úgy vélik, jogtalan előjogaikat veszély fenyegeti, s csorbítja valami. Korlátlanul akarnak ráterpeszkedni továbbra is a magyar lelkekre, noha idegen eredetüket és idegen voltukat hangoztatják még nevükben is. A romboló szekták özönét békésen megtűrik, semmi bajuk velük: összeférnek. Jöhet ide bármi idegen, Kamcsatkából, Fokföldről, Amerikából akár - nincs szavuk ellene. De magyar vallás a magyar hazában?! Azt már nem, semmiképp sem!

Csakhogy a nemzeti vallás elemi és elidegeníthetetlen jogunk. Alapjogunk. Nincs jog, ami ezt fölülmúlná, sem emberi, sem isteni jog, ami ezt kirekeszthetné. Nemcsak jog ez. Több annál. Életszükséglet. Mert életnek és léleknek egyeznie kell. A népi, nemzeti egyéniségnek, hitnek és életfelfogásnak egyeznie kell. E kettő nem állhat szemben egymással, vagy pedig mindkettőnek vesznie kell. Magyar, aki idegen hitnek hódol -
meghasonlott magyar, bomlott-lelkű magyar (a magyar lélek, mint „bomlott cimbalom"?).
S talán itt, ebben a tényben van elrejtve a magyar nemzet egy teljes évezrede tartó rettentő tragédiájának a legmélyebb oka: a belső, lelki-szellemi meghasonlottság, amihez a külső, a társadalmi-történelmi meghasonlottság járul.

De hát, sokak balvéleménye szerint, nemzeti vallásunk nincs, s ha netán valamikor volt is, ma már nincs, eltörölték, de úgy, hogy nyoma sem maradt. Volt hát, de nincs. Bizonyos „szaktudósok" - némi kárörvendő zöngével - úgy vélik, hajdani nemzeti vallásunk, ősvallásunk mindörökre a múlté, s feltámaszthatatlan, judeokrisztián inkvizítoraink olyan tökéletesen elpusztították, hogy az írmagját is kiirtották. Tabula rasát teremtettek. Így igaz (ha igaz), bárki mérget vehet rá.

Mármost az a nagy kérdés: művallások műségének mintájára magyar művallás összetákolható-e? Nincs elege már ebből a magyarnak? Kellhet-e púpra púp? A helyzet eszerint tehát egyfelől az, hogy magyar művallás kidolgozásának semmi értelme, másfelől pedig nemzeti vallásunk nincs: volt ugyan, ha volt, de már nincs, kiirtották.
Vagyis semmit sem tehetünk.

Ha igaz. És csakugyan igaz. Mert szellemi megvakítóink egy ezredéven át tűvé tettek mindent, hogy ősvallásunk nyomait megsemmisítsék. El is tüntettek mindent, amihez hozzáférhettek, ami a kezük ügyébe került, semmi sem menekedhetett.

Csakhogy - a magyar nemzet szerencséjére - mindenhez nem férhettek hozzá. Ősi hagyományainknak voltak olyan rétegei, miket nem érhettek el a vizslató szemek, az irgalmatlanul pusztító kezek. Tévedtek hát mindazok, akik alig titkolt kárörömmel nyilatkoztak arról, hogy a magyar ősvallás az emlékezetpusztítók tevékenysége nyomán mindörökre eltűnt a történelem süllyesztőjében. Mert bármilyen ádáz dühvel szaggatták évszázadokon át őshagyományaink csodálatos növényzetét az őstelevényből, a magyar történelmi múlt legkáprázatosabb őstartományainak egyike, a magyar nemzeti vallás mágikus szellembirodalma rejtelmes úton-módon, de mégiscsak fönnmaradt.

Óriási szerencséjére a magyarságnak. Mert nemzeti vallással nem akármelyik nemzet rendelkezik. Nemzeti vallások ugyanis csak a világuralomra törő, s ennek érdekében minden eszközt felhasználni kész hatalmi világvallások kialakulása előtti korszakban, jobbára időszámításunk előtti időben, az emberiség őskorában alakulhattak ki. A nemzeti vallás kialakulásának feltétele ugyanis a nemzet természetes úton kialakulása.
Így hát a nemzeti vallás áldásában csak azok a nemzetek részesültek, amelyek maguk is a régmúltban, legkésőbb az időszámításunk előtti évszázadokban alakultak ki, vagyis a régi nemzetek, pl. szumérok, föníciaiak, káldok, egyiptomiak, hinduk, pelaszgok, hellének, arabok, japánok, kínaiak, zsidók, rómaiak, Amerika indián népei, hogy csak a legfontosabbakat említsük, s köztük természetesen és nem utolsósorban a székelyszikul-
szkíta magyarok.

Az ősvallás megléte egyébként szilárd kormeghatározója a nemzetek életkorának. Érthető hát, ha az ősvallás egyike a nemzetek legnagyobb kincseinek. Következésképp: nemzeti vallás csak ősvallás lehet, olyan képződmény, amely kizárólag természetitörténeti
hatásokra természetes úton, az ősi viszonyok hatására jött létre. Világos is, hogy a mesterségesen, a hatalom szolgálatára összetákolt művallások szemben állnak az őseredők révén kibontakozott és azokhoz idomuló őshit-rendszerekkel.

A természetes úton, öntörvényűen létrejött nemzeti ősvallások óriási jelentősége egyfelől a nemzeti ősmúlt gondolat- és hiedelemvilágának megőrzése, másrészt az, hogy egyezik az adott nemzeti egyéniséggel, lelkülettel, a nemzet észjárásával, gondolkodásmódjának sajátosságaival, eredendő élet és világfelfogásával, őseredeti erkölcsi rendjével, nyelvi rendszerével, hagyományörökségével.

Vagyis a nemzeti vallás összhangban áll alkotójával, azzal, aki létrehozta, s ekként elősegíti saját eredeti mivoltának megőrzését és kibontakozását, míg ezzel szemben a kívülről, idegenből átvett vallások, hiedelemrendszerek óhatatlanul, akaratlanul is szembefordítják az átvevő embert saját népi ősgyökérzetével, ős eszmerendszerével, ősi hiedelemvilágával, önnön szellemi mivoltával, nemzeti jellegével, így hát eltávolítja, elidegeníti az embert önmagától, saját őshagyományaitól, történelmétől, történelmi örökségétől.

Mérhetetlen jelentőségű tehát a nemzeti ősvallás megőrzése. Elvesztése talán ahhoz a gyötrelemhez hasonlítható, amelyet az emberi méhmagzat él át, amikor az ősóceánmagzatvízből a keményridegségű, késéles fényű világba kizuhan, vagy amikor durva karmok elszakítják édes szülőanyja emlőjéről és sorsa iránt közömbös idegen némber kezére adják. De tán még ennél is rosszabb, mert az emberi agy és lélek hozzá van nőve ősei hitéhez, agyát és tudatát az anyanyelv mellett az őshit formálta ki, ahhoz idomult elméje tekervényeivel, szerkezetével. Csorbítatlan lelki-szellemi fejlődését ez biztosítja, egyedül ez bontakoztathatja is egyéniségét, így hát, ha akár még beszélni sem tudó kisgyermekként más nyelvre, más hitelvek vallására kényszerítik, a veleszületett képességek a maga adottságaitól, hajlamaitól elütő formák rácsrendszerébe préselődnek. A következmény adott: elkerülhetetlen a láthatatlan korlátokba ütközés s a bizonyos fokú elkorcsosulás, személyiségtorzulás.

A magyar történelem utóbbi ezer éve meghökkentő vonulataival drámaian vetíti elénk ezeket a következményeket, az emberi természeten tett erőszakot. Múlhatatlanul fel kell ismernünk végre: minden ősidőkből eredő emberi közösségnek szükségszerűen megvan a maga arculata, s mindegyik a maga alkata, hajlamai, történelmi fejlődése és tapasztalatai, kényszerei szerint alakította ki a maga élettörvényeit, élet- és világlátását, eszmerendszereit. Minden emberi fajta, nép, nemzet a maga agyszerkezetének, elméje mélyrétegeinek alkalmassága és szükségletei szerint teremtette meg a maga nyelvét és hitelveit. Mindez pedig szervesen összefügg, és kárszenvedés nélkül fel nem forgatható, kivált ha a változás szűkítő és emberellenes irányú.

Nemzeti ősvallásunk a magyar művelődés, a magyar világlátás, a magyar észjárás alapja, központi magva, összetartó kapcsa, őstalaja: ebből sarjad a nemzeti művelődés minden hajtása. Az emberiség szellemi világörökségének egyik legfontosabb tartománya ez. Éppen ezért a tudományos és nemzetközi szervezeteknek különös gonddal kellene vizsgálniuk a történelem istenteremtő népeinek társadalmi viszonyait és eszmerendszereit, tudomásul véve, hogy azok döntő kihatással voltak az egyetemes emberiség szellemiségére. Fölülvizsgálatra szorulnak a nemzeti vallások eltörlésével, kiirtásával kapcsolatos, illetve mindazok a történelmi események, amelyek bármely nemzet eszméletének, hitelveinek, önismeretének erőszakos megváltoztatására irányultak, s ősi, nemzeti múlttudatának a gyökereit szaggatták ki. Mindezeket bizton minősíthetjük az emberiség ellen elkövetett bűncselekményeknek.

Nekünk, magyaroknak pedig, mint különösen érintetteknek, rá kell eszmélnünk, hogy ősi hitvilágunk felszámolása, a Magyarok Istenének száműzése legnagyobb nemzeti tragédiáink egyike, ha ugyan nem a legnagyobb. S az erőszakosan a magyar nép nyakára kényszerített vallási iga hatására omlottak szét a magyar ősműveltség tartópillérei, bomlottak szét a nemzet ős-kötelékei, s ennek következtében hanyatlott le, torzult tétovává, ernyedtté, mintegy gerinctörötté a hajdan sérelmeket el nem tűrő, a maga igazáért, jogaiért, ha kell, az egész világgal szemben kiálló szabad ősi magyar személyiség.

„Sajnos a nemzeti vallás kérdései világviszonylatban mindmáig tisztázatlanok, a hatalomra jutott s a lelkek fölötti egyeduralomra törekvő egyházaknak ugyanis nem érdeke ezeknek a kérdéseknek a tisztázása, a kormányok pedig, akik alávetik magukat a klerikális szellemi nyomásnak, legjobb esetben is közönyt tanúsítanak eziránt, részint mert fogalmuk sincs a kérdés óriási jelentőségéről, de főként mert az egyházi érdekek mintegy meghunyászkodásra késztetik őket." (Grandpierre K. 1993/2008, 104-105.).

2.) KUTATÁSUNK IRÁNYA

A továbbiak során többek között a következő kérdésekre keressük a választ:
Milyen volt a régi magyarok életfelfogása, világlátása, vallási szemlélete, milyenek voltak társadalmi viszonyaik, miként viszonyultak a természeti világhoz? Miként látták a kozmikus világot? Milyen volt a régi magyarok mennyországa? Miként tükröződött az ég, a kozmikus világ képe a magyar őshiedelmekben? Miként fonódott össze a magyar ősvallás az őstörténettel? Miért hatotta át a régi magyar közösséget a tudat, hogy a természetfölötti, isteni erők ősidők óta mindenkor segítették a magyarságot a Kárpátmedencei őshaza visszaszerzésében? Egyistenhívők vagy több istenhívők voltak a régi magyarok? Miért fontos a magyar ősvallás feltárása? Milyen volt a magyarok lelki és társadalmi, emberi szabadsága az ősvallás korában? Az évezreden át tartó hagyományirtás, eszméletpusztítás áldatlan körülményei közepette miként őrződhetett meg mégis őshitünk? Milyen szerepet játszottak az istenek és az ősvallás őstörténetünkben?
Él-e a Magyarok Istene? Megsegíti-e a magyarokat az Ég?

 3.) ŐSI NAPISTENHITÜNK AZ EMBERISÉG EGYETEMES ŐSVALLÁSA VOLT

Napistenhit! Ősvallás! Emberiség boldogkora, Aranykor! Nemzeti boldoglétünk őshite s őskora! Szabad emberi élet és igazság kora! Klerikális rágalmazóink a magyarellenes vádak kieszelésében addig mentek el, hogy eleinket istentelennek bélyegezték. E vád erkölcstelensége rögtön kiviláglik abból, hogy a vádlók az áldozattól bitorolják el magát a kincset, amit magunkának tüntetnek fel. Az Isten - mint szó és fogalom - bármilyen megdöbbentő is legyen, kétségkívül a „pogánynak", „istentelennek" bélyegzett magyar ősvallás tulajdona. Igazolja ezt a szó maga éppúgy, mint a vallástörténelem (Ipolyi 1854/1987, 1-3.), a néphagyomány, és maga a magyar nyelv.
Íme néhány istenkedvelő vén név az ősvallás korából:

Isten cipókája - lóhere
Isten kalácsa (v. istenke) - Hold és holdfű
Isten korbácsa - rezeda
Isten kenyere - libatalp (növény)
Isten pohárkája - helxine (növény)
Isten szakálla - árvácska
Isten tehénkéje - katicabogár
Istenimádó sáska - ájtatosmanó
Istenfa - ősz táján virágzó sárgavirágú üröm (Innen eredhet az Istenfáját! kiszólás).

Idetartoznak, sok más között, az istennevet viselő csillagok is. Mondanunk se kell tán, hogy mindezek nem Jehovára, hanem magyar istenekre vonatkoznak.

Krónikáink alapján bárki meggyőződhet róla, hogy a magyar az Isten népe volt. Isteni erők buzdították és segítették ősidők óta a magyarokat hazájuk megannyi visszafoglalásában. Krónikások lejegyezték, és ősmondai tények bizonyítják, hogy Nimród, Magor és Hunor, Kattar vezér és Bendegúz, Atilla, Álmos és Árpád mind-mind a természetfölötti erők kiválasztottja, küldötte volt. Árpád hadait például, krónikásaink tanúsága szerint, a hazarabló judokrisztián görög-bolgárszláv hadakkal szemben a Mindenség Istene segítette mindújra győzelemre.

A napistenhit volt minden vallások eleje, kútfeje, s kétség se férhet hozzá, mindeddig ez volt a legmagasztosabb vallás. Ennek a vallásnak legfőbb jellegzetessége az volt, hogy mindenki egységesen azt vallotta, az egész emberiség, annak minden tagja, mégpedig minden rábeszélés, nyomás, kényszerítés nélkül. Ezen utóbbiak csak a későbbi, egymással torzsalkodó, és a maguk kizárólagosságát érvényesíteni akaró vallások szüleményei.

Az ősvallás nem ismert hazugságot. Mentes volt minden misztifikációtól, életidegen csűrés-csavarástól, körmönfont, lélektévesztő rabulisztikától. A magyar ősvallás nem szolgált semmiféle hatalmat, sem világi vagy egyházi hatalmi intézményt. Nem is volt rá szüksége. Nem is voltak intézményei, hatalmi szervezetei, nem kényszerített senkit semmilyen módon a maga táborába. Nem nevelt szolgaságra, önalávetésre, csont-merev és hazug dogmák szolgai elfogadására, s nem tiporta meg, nem korbácsoltatta meg és nem ölte meg azokat, akik nem vetették alá vakon magukat tantételeiknek. Nem szolgaságra, de szabadságra nevelt, arra, hogy minden egyes ember - isteni erők megtestesülése, s önmaga szellemi és személyi kiteljesedéséhez elidegeníthetetlen joga van. S joga van a teljes emberi szabadsághoz, beleértve a legbensőbb, legszentebb hitbéli meggyőződés, a véleményszabadság jogát.

Fordítva viszont szégyenletes lelki nyomorúságnak, elaljasodásnak ítélt minden meghunyászkodást, önalávetést, kétszínűséget szülő alázkodást. A természethez való ragaszkodást hirdette. Minden élet szentségét, megbecsülését, együvé tartozását és egyenrangúságát hirdette, „A Nap mindenkire egyformán süt" elvének szellemében.

Nem volt a tudás, az ismeretszerzés ellensége, elítélője, tilalmazója és üldözője. Épp ellenkezőleg: a tudásgyarapítást, az élet és a világ minél alaposabb megismerését az emberek egyik legfőbb, legszentebb kötelességévé tette. Nem követelte meg, súlyos megtorlások kilátásba helyezésével, hogy őt szolgamódra imádják, még azt sem, hogy tiszteljék, hiszen a tisztelet - érdem, amit csak kiérdemelni lehet, de nem válhat parancs - uralmi elvvé, kényszerű követelménnyé.

A földi élet tündöklő arany jelképének, a természetfölötti erők megtestesülésének tartott Nap (Napisten) legfőbb törvénye nem a félelemkeltés, a rettegésben tartás, a büntetésekkel való elrettentés volt, ami a művallások mű-voltát leleplező kísérő - jelensége, hanem az élet segítése, felemelése, vagyis az életszeretet, a jótevés.

A napistenhit a jégkorszakok szakadékaiból merült fel. Aki fagytól dideregve, elgémberedve, már-már halálba fagyottan nem várta még a hajnal érkezését, a Nap, az isten - adta Nap felragyogását a látóhatáron, az semmit sem sejtett meg még az élet kegyetlen igazáról, annak sejtelme sem lehet arról, mit érzett a jégkorszakok fagy gyötörte embere zúzmarába bolyhosodottan, még a kicsinyek és a nők is a zúzmara- és jégszakállasan, mikor kisütött a sötét, hűtlen egeken az élet arany lámpása. Az a mérhetetlen boldogság, az a belső ujjongással teli életriadalom, ami áthatotta jégkor emberét - egyszerűen leírhatatlan: az emberi lény, akár egy már-már fagytól akadozó óriási szív dobogott fel az egekre. Üvöltöttek az emberek, táncoltak és egymásba fogódzva sírtak. Így született meg az Aranykort tagoló jégkorszakokban az emberiség egyetemes napistenhite, s ekként vált egyetemes áldássá később, amikor jobb napok jöttén, a Nap visszatértével aranyba borult az Aranykor.

Ebből a mélységből dereng fel tűzírásként a vakhomályon át az elsüllyedt magyar Aranykor. Ennek a korszaknak a féme volt az arany, amely a régiek hite szerint az égből jött, a Napból, ezért a „A szent aranytárgyakat a (szkíta) királyok gondosan őrzik, és minden évben nagy engesztelő áldozatokkal járulnak elébük." (Hérodotosz i.e. 440/1989, 267.). Magyar máguspapok hajdan erről így énekelhettek:

Égből lezúgó kincsek ódon titkok
föld fölött izzó-lángzó kagylóhéja
ametisztkelyhű selymes gyöngyburok
minden áldás élet erő forrpontja
minden élet virágfakasztó lángja...

Nem, nem holmi mesterségesen kiagyalt uralmi elképzelés volt a napistenhit, nem az emberek fölött hatalmi erőszak igazolására gyártották mesterségesen. Nem volt más, mint az élet valóságának, lényegének, az élet valóságos alapjainak felismerése. Annak felismerése, hogy az élet a földön a Napból ered, a földi élet a Nap függvénye, a Nap teremti meg fényével, melegével az életet. Minden földi élet, minden erő, minden öröm, minden szépség, minden remény, minden tett, minden alkotás forrpontja a Nap. A Napból támag, árad minden jó. A Naptól függ minden, a Napot dicséri minden. A Nap gyermekei, a Nap teremtményei vagyunk mindvalahányan. A Nap az emberiség egyetemes jótevője.

Visszaállíthatja bárki az őshitet - megalapozatlan, téves, ártalmas fogalmakat, hazugságot szemernyit sem találhat benne. Éppen fordítva: a legújabb tudomány kezdi felismerni, felmérni, hogy életünknek, jólétünknek, mi több, érzéki és érzésvilágunknak, eszméletünknek sokkal hatalmasabb mozgatója a Nap, semmint eddig hittük: sokkal nagyobb mértékben függünk a Naptól, mint ahogy eddig véltük. Az ősi napistenhit nem más, mint valóságtükrözés, valóság-felismerés. És ez teszi lehetővé a napistenhit helyreállítását.

Korlátok közé préselt, hatalmi láncok, tüzes vasak közé patkolt, ezerféleképpen nyomorított, szabadságtalanított korunkból ide sóvárog vissza az emberi lélek.

4.) MIKÉNT MARADHATOTT FENN ARANYKORI HITÜNK?

Sikeresen kiirtani vélt és csodaképpen mégis fennmaradt ősvallásunkban az a legcsodálatosabb, hogy a földkerekségen egyedülállóan teljes, páratlanul gazdag s átfogó, mindenre kiterjedő képet nyújt az emberiség vakhomály fedte mágikus Aranykoráról.

Talán hihetetlen, de így igaz, hogy éppen itt, ennél az évszázadokon át saját hazájában üldözött és fojtogatott népnél, ahol évszázadokig dühöngött a minden hagyomány megsemmisítésén ügyködő inkvizíció, éppen itt maradott fenn nemcsak a magyar nép, de az emberiség ősképzeteinek, ősemlékezetének szinte áttekinthetetlenül gazdag, sokrétű emlékkincstára. Ősi, s már-már testet öltő elevenségben kirajzolódik a némelyek által még napjainkban is kétségbevont Aranykor világa, korunkig sugárzó éltető hagyománytömege.

Magától értetődő: csak a nemzeti hagyománynak olyan rétegeiben maradhatott fenn mindez, melyek az ikvizítorok számára hozzáférhetetlenek, mindenekelőtt az élő szájhagyományban.

Öldöklő fegyverek oltalmában olyan nemzetellenes szellemi felső réteg települt ránk a X-XI. század folyamán, amely legfőbb feladatának tekintette az őseredeti vitézi és szabad magyar személyiség és szellem szolgai lelkületűvé átgyúrását, és a magyar jellem, a magyar nemzeti öntudat alapját képező magyar őstudás, a magyar történelmi őshagyományok és az ősvallás minden elemének, nyomának kiirtását. Kétszínű, a jónak mezében fellépő álságos eszközökkel ütötte ki az önvédelem lehetőségét is az új, pusztító ideológia. Az állítólag mindent megengedő, mindent jóváhagyó, mindenkit szerető, mindenkit magához ölelő jámborkodás köpenyével eltakartan suhogott a kegyetlen korbács, ömlött a vér és lobogtak az ősi szent magyar hagyományokat megsemmisítő máglyatüzek. Törvények, rendeletek sora tiltotta be fej- és vagyonvesztés terhével régidők ereklyéinek őrzését. Halálos bűnné vált az őselődök hitéhez való ragaszkodás. De a törvényektől, rendeletektől függetlenül is országosan folyt a nemzeti emlékezet és öneszmélés irtása. A magyar nemzet törvényen kívül helyeztetett. Nyíltan kimondatott már Géza nagykirály korában (972-997), hogy a magyarnak el kell vetnie önvédő fegyverét, senkit sem szabad fenyegetnie többé. István kormányzata „(...) szigorúan meghagyta, senki közülük ellenségként más földjét ne támadja (...)" (Érszegi (szerk.) 2004, 21.)

Szép. Sajnos azonban, a rendelet szerzői fura módon azt „elfelejtették" megtiltani, hogy Ma gyarországot se támadják idegen hadak. Csoda-e, hahazánk hamarosan hadszíntérré vált, idegen hadak átjáróházává, öldöklésének véres színterévé, és az is maradt kerek egy évezreden át.

Természetesen nemcsak a nemzet leszerelése, fegyverletétele történt meg az állig felfegyverkezett titkos idegen hódítók árnyékában, de üldözötté vált a magyar szellem, s üldözöttek üldözöttjévé vált és föld alá kényszerült a magyarok megtartó nemzeti ősvallása is. Akár holmi eszelős bosszúhadjárat megszállottai, üldözték minden megnyilvánulását, minden ereklyéjét kerek egy évezreden át. Még ma sem mondhatjuk el, hogy a vallási-szellemi béke helyreállt.

Ki is irtották minden hozzáférhető nyomát, emlékét, mindent, amihez csak hozzáférhettek, ősi rovásírásával és őstörténetével egyetemben, akár a bűnöző, aki más birtokába telepszik s első dolga megsemmisíteni és meghamisítani az eredeti okiratokat, megfosztva ily módon az eredeti tulajdonost a védekezés lehetőségétől. Így aztán büntetlenül rágalmazhatták, gyalázhatták a magyart.

A magyar ősvallás azonban mégis fennmaradt. Minden erdőirtó famunkás tudja: százados óriástölgy gyökérzetét kiszaggatni jószerint lehetetlen. Benne maradnak azok a földben, tán új feltámadásra várva. De miként őrződhetett meg, és hol őrződött meg mégis az üldözött magyar ősvallás s vele az emberiség hajnalkoráig visszanyúló magyar őstörténelem? Mi őrizte meg, miféle rejtelmes erő?

1. Bármilyen különös is, éppen a Kárpátok közének az a jobbágyi szolgaságra vetett ősrétege, parasztsága, őslakossága, amely már Anonymus korában - s kétségkívül már évezredekkel korábban is - bizonyíthatóan színmagyar volt. Az ország- és nemzetfenntartó magyar parasztság, az a magyar paraszti tömeg, amely - Anonymus tanúskodása szerint is - ősidők óta a magyar őshagyományok fenntartója volt és maradt. „Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna" (Anonymus 1200 k./1975, 77-78.). Némileg elítélő nyilatkozat. De hagyjuk az akkori hatalom szájaízének megfelelő tálalást, a mellékzöngéket, s vegyük a puszta tényt. Anonymus azt közli itt velünk, hogy őstörténetünket a parasztok és a regösök őrzik. Óriási jelentőségű történelmi tény ez, ami arra világít rá, hogy hazánk lakossága és parasztsága ekkor még színmagyar volt. Nemcsak az őshit, de a magyar őshagyomány, mi több, még a magyar nyelv is a parasztok kunyhóiban vészelte át a nehéz időket.
2. Eleve kudarca ítélte a hagyományirtó hengéreknek a teljes hagyományirtáshoz, nemzeti eszméletlenítéshez fűződő törekvéseit maga a nyelv is, az ősi magyar hagyományoknak ez a jószerivel áttekinthetetlen kincstára, amely avatatlan elmék számára láthatatlanul, ártó szándékok számára jobbára hozzáférhetetlenül (de sajnos, jobbára mindmáig feltáratlanul) őrzi a magyar ősvallás elorozhatatlan bizonyságait és tényeit.
3. Továbbá: az ősidőkből szájhagyományok révén fennmaradt őstörténeti mondáinknak a földkerekségen egyedülálló füzéreiben.
4. Népmesék alakjába, tündérmesékbe, tündérhitregék varázsköpenyébe rejtőzött, hogy átmentse e páratlan kincset a késői utódoknak és az emberiségnek.
5. Megőrizte továbbá mindezt ősjelképeink, ősképzeteink sora.
6. És népköltészetünk, „virágköltészetünk", regösénekeink, ősidőket tükröző népballadáink.
7. Hozzájárultak megőrzéséhez rejtett ősvallási nyomok, hagyományelemek.
8. Élő szájhagyomány útján terjedő, mindmáig jószerint feltáratlan tartalmú szállóigéink, közszólásaink.
9. Középkori krónikáink, korai történeti irodalmunk.
10. Babonák, népi hiedelmek.
11. Népszokások.
12. A köznép kiirthatatlan meggyőződése, miszerint a Magyarok Istene élő és ható valóság. Petőfi szerint a Magyarok Istene minden üldöztetés dacára aranyhídként ível át történelmünk fölött (Petőfi 1848/2006, 248-249.).
Számos jel tanúsítja, hogy a népünkre tűzzel-vassal, fegyveres terrorral rákénysze - rített zsidókereszténység felszíni máza, külsőségei alatt, a magyar népi tudat mélységeiben mindmáig elfojthatatlanul él a magyar ősvallás áhítása, elemi igénye.

5.) AZ ARANYKOR LÉTTÖRVÉNYEI

– Minden embernek joga van a boldogsághoz és adottságainak mindenirányú kiteljesítéséhez, természetes képességei, hajlamai akadálytalan kiteljesítéséhez.
– Az emberi közösség minden teljes értékű és a közösség tevékenységében legjobb képességei szerint résztvevő tagja egyenértékű, egyenjogú, s hátrányt, mellőzést a közösség részéről semmiben sem szenvedhet.
– Senki sem rendelkezett életük, javaik, tetteik, viselkedésük, szavaik és gondolataik felett. A társadalom egyetlen szabad, önmagát szabályozó és irányító közösség volt. A személyi és közösségi szabadságot, amelyet csak az élet törvényei, követelményei foglaltak keretbe, megtetézte a mérhetetlen lelki, szellemi szabadság. Mert az ember nem azért alkotott magának közösséget, társadalmi szervezetet, hogy annak rabjává, lefokozott szolgájává váljék és rajta kívül álló, őt mindenképpen kordába szorítani akaró, léte iránt közömbös vagy éppen rossz szándékú erők korlátozzák igényeinek teljesítésében, törekvéseinek, képességeinek kifejtésében, és önérvényesítésében is akadályozzák, hanem, hogy mindezeket előmozdítsa, segítse.
– Az emberi közösség nem lehet meg vezetés nélkül. A vezetés, a vezető a vezetésért van, nem az uralomért, nem a hatalomért, nem kiváltságokért és előjogokért. A vezetésnek a közösséget kell szolgálnia és a közösség érdekeit előmozdítania anélkül, hogy szolgálataiért bármilyen előnyt kicsikarna, vagy elfogadna. Ezért a közösség ellenőrzése alatt kell állnia és magát annak mindenben alávetnie. Az a vezető, aki ezt a törvényt megszegi, a közösség árulója.
– Előjogot a közösség egyetlen tagjának sem adhat. Az átlagfölötti képességekkel rendelkező egyedek egyetlen kiváltsága: képességeik révén többet tehetnek a közösségért.
– A család az emberi közösség alapja, az élet folytonosságának biztosítéka. Így hát természetes és szükségszerű, hogy a társadalmat a családok természetes fejeiként az anyák irányítsák. A férfiak feladata a táplálékbeszerzés és a család-, illetve közösségvédelem. A gyermekeket, nőket, anyákat ennek a kornak az embere saját testeként védelmezte.
– Az emberi hajlamok, késztetések legelemibb, legszentebb megnyilvánulása a természetes nemi ösztön, a szerelem független mindennemű társadalmi kötöttségtől és senki által sem sajátítható ki, nem vethető kényszerhatások alá. A szerelem szentsége, az anyaság szabadsága csak ekként biztosítható. Valójában a szerelem szabadságának joga elválaszthatatlanul összefügg az élethez való joggal, illetve az életadás jogának szabadságával. Ezért szent és sérthetetlen.
– Emberi közösség, társadalom nem lehet meg közösségi erők, közösségi cselekvések révén. Az aranykori világban a közös tevékenységeknek hatalmas a lehetősége és a szükségessége is, tekintve, hogy az elemi életszükségletekről való gondoskodás a napnak csupán egy csekély részét viszi el. A többit, a fennmaradó idő túlnyomó hányadát, közösségi ritmikus cselekvésekre, közös játékokra, táncra, rögtönzött vagy hagyomány-szentelte ünnepekre fordították.
– Az ember szerves része a természeti világnak, része csupán, nem ura, nem zsarnok, nem a Teremtés Koronája, csupán egyenértékű része, eleme. Nem akartak üres teret teremteni maguk körül, élet-eleven és csaknem testhez tapadó kapcsolatban éltek a környező természettel, amelyhez valósággal hozzánőttek.
– Minden élőre mély tisztelettel tekintettek. Mágikus természetfölötti erők megtestesüléseiként tekintettek az állatokra, de még a növényekre és a természet jelenségeire, a tárgyakra is. Az ősi Egyiptom parasztjai az aratás megkezdésekor, az első gabonafej lemetszése után a földre térdelve kértek bocsánatot az istenektől.
– Az aranykori ember a világ megismerésének lázában élt. Mindent végigfürkészett, megvizsgált, ami a keze ügyébe vagy szeme elé került. Őseleinknek ez a kutatási, megismerési ösztöne ütközik ki napjaink kisgyermekeinek örökös kutakodásában és kérdezősködéseiben.

6.) RÖVID ELŐZETES AZ ARANYKORRÓL

Meglehet, hogy a továbbiak során a jelképkutatás és a történelmi hagyományok vizsgálata szellemében behatóan ki kellene térnünk aranykori hagyományok ismertetésére, nem feledkezvén meg tündérkori tündérhagyományainkról, csodálatos tündérhitregéink páratlanul gazdag kincstömegeiről sem. Ámde ez az óriási anyag nem fér tanulmányunk keretébe, s egyébként is óvakodnunk kell attól, nehogy bárki is romantikus történetszemléletet
vethessen szemünkre. Noha tisztán kell látnunk, sokszor az, ami hihetetlennek, mert szépnek, regényesnek, valószerűtlennek tetsző, nem mindig, s nem szükségszerűen valótlan és hiteltelen.

Teljes meggyőződéssel valljuk: az „aranykori nemzeti boldoglét" (Ipolyi) s viszonyainak feltárása valósággal nélkülözhetetlen a magyar őshagyományok, illetve az ősi magyar szellemi világ bemutatásához, annál is inkább, mivel a magyar ősvallás alapjai az Aranykorba nyúlnak vissza. Így hát a későbbiek során, ha vázlatosan is, kénytelenek leszünk kitérni rá. Ezúttal azonban csupán az alapfogalmakra térünk ki, arra is csak érintőlegesen.

Lássuk, mindenekelőtt, volt-e egyáltalán Aranykor? A tudomány habozik, nem ad egyértelmű választ. Bármilyen különös is, ez a kérdés még tisztázatlan. Miért nevezzük különösnek ezt? Mert óriási jelentőségű kérdésről van szó. Az emberiség őskoráról. Arról, miként élt az ősember, arról, miből lett az ember, milyen előzmények szülték, s arról is, egyáltalán mi az ember, honnan jött és hova megy, sötét és sivár mélységből emelkedett fel a mai világához, vagy éppen fordítva, nem felfelé, hanem lefelé halad, s ahelyett, hogy rendezett, tiszta és fényes világ felé tartana, valamiféle sötét mélység beláthatatlan irtózatai felé, végzete, megsemmisülése felé süllyed? Volt-e Aranykor, vagy csupán költők, felelőtlen álmodozók eszelték ki az egészet, s költői ábránd mindaz, amit erről beszélnek, annak a közismert hajlamnak engedelmeskedve, hogy akaratlanul is megszépítjük azt, amit átéltünk, ami rég volt? Maga az ésszerűség, a fejlődésbe, haladásba vetett ésszerű hit is arra késztet, hogy alulról haladunk fölfelé, túllépünk azon, ami volt, hibáinkból tanulunk, gyatraságainkat levetjük, s mindegyre a jobb és a még jobb felé haladunk, hiszen így van igazán értelme az emberi erőfeszítésnek.

Mindez roppant meggyőzően hangzik, s hozzátehetjük, így kellene lennie. De vajon így van-e? S ha így van, miért tartják magukat makacsul a sok ezredéves hiedelmek az emberiség boldog koráról, az Aranykorról? Ha pedig olyan fontos kérdés ez, miért nem tisztázzák, hogy mi igaz belőle és mi nem?

Átéltük, tapasztaltuk, hogy sötét világmozgalmak is zászlajukra tűzték ezt, ha nem is a kérdést magát, de azt, amit háttere sejtet. Valójában minden tömegszédítő világmozgalom erre a kérdésre épít, amikor - alávetettjeitől odaadást, türelmet, önfeláldozást követel, s a (kancsukával) megvalósítandó paradicsom, az áhított jólét és szabadság, a megváltott világ képét festi a boldogtalan halandók elé. Az idegenuralmi pártparadicsom elméletgyártóinak bevett fogása, hogy (régavult tévtanok felhasználásával) az elrettentő nyomorúság és rettegés világának ábrázolják az ősidőket, riasztó rémképeket koholván arról, hogy a condrákba öltözött, örökös éhségtől űzött „vadember" minden pillanatát az élelemszerzés utáni hajsza töltötte be, védtelenül ki volt szolgáltatva a kegyetlen természet viszontagságainak, akárcsak a vérengző vadállatoknak.

Merrefelé halad hát az ember? Volt-e Aranykor? Hihetünk-e az erről szóló híradásoknak, mendemondáknak, legendáknak?

Tudnunk kell, az Aranykorról szóló mondák az egész földkerekséget behálózzák, s ki tagadhatná, a széleskörűen, világszerte elterjedt és évezredek óta élő hiedelmek aligha lehetnek alaptalanok. Ókori hiteles szerzők is felsorakoznak az Aranykor történelmi valósága mellett Hésziodosztól és Homérosztól Platónig, Ovidiusig és a középkori-jelenkori szerzőkig. Biztosat azonban mégsem tudni, mert az ellentábor erős, érveik számbavehetők, hiszen, miként erősítik, megváltott világban élünk, s hogyan nézne ki ez a megváltott világ, ha kiderülne, hogy korábban jobb és emberibb világ volt. Így aztán a kérdés pedig pang, a tudomány lapít vagy hallgat, noha ezernyi bizonyíték tanúsítja, az Aranykor valóban létezett.

7.) AZ ARANYKOR MINDMÁIG FENNMARADT NÉPE

A történelmi hagyományokkal, tényekkel egyező magyar őshagyományoknak a régi magyar életet átfogó s azt részleteiben is átható, behálózó hagyományvilága, mi több, mai valósága is, kétségtelenné teszi az Aranykor létezését.

Hatalmas látomásban terítik elénk az Aranykort a magyar hagyományok. Több is ez népi látomásnál, olyan történelmi körkép, panorámakép, amelynek tudtunkkal, a maga életszerűségében, hiteles részletességében, helyhez kötődésében, helyszínhez tapadásában, élet és valószerűségében párja sehol sem akad.

A magyar ősvallás történelmi ősalapjai ide nyúlnak vissza, az aranykori élet mágikus dimenziójába. A magyar lelkialkatot, erkölcsöt, a magyar világlátást, egyéniséget, jellemet, társadalmi és szellemi világot az Aranykor alakította ki, méghozzá olyannak, amilyennek megőrzött fővonásaiban még ma is megismerhetjük. Bízvást elmondhatjuk: a magyarság az Aranykor csodaképpen itt maradt népe, Magyarország pedig, amelynek tartományait hajdanta Tündérországnak, Tündérkertnek nevezték, minden rászabadult poklos gyötrelem, elfajulás, torzulás és nyomorúság ellenére még ma is Tündérország, az aranykori világ egy leszakadt, s szigetként fennmaradt késői darabja, véres üszkök közt zöcskölődő aranykori ország.

Lehetséges ez? Lehetséges-e a hihetetlen?
Lássuk - egyelőre csak átfogóan - a tényeket. A történelmi Magyarországon még ma is állnak - igaz, hogy csonkig pusztítottan - az aranykori világ építményei, nevezetesen és név szerint is megjelölten az ősrégi helyi hagyományok által a történetileg is meghatározott aranykori kőépítmények, a tündérvárak. Délkelet-Magyarországon tündérvárak torlódnak tündérvárra, méghozzá azokból az ősidőkből, mikor Magyarország mélyebben fekvő területeit még ősvíz, ősóceán fedte. S az őshonos magyar nép, amely a kőtüskékként égre meredő sziklacsúcsokra tündérvárakat emelt, s köztük az összeköttetés biztosítására hang- és fényjelzések rendszerét dolgozta ki, ma is pontosan emlékszik mindenre. (l. 4. fejezet, 123-162.)

8.) AZ ARANYKOR HOZZÁVETŐLEGES IDŐBEHATÁROLÁSA

Az Aranykor az idő beláthatatlan messzeségében rejlik. Évmilliókkal kell számolnunk, az emberré válás évmillióival. De még a bukása is tízezer évekkel ezelőtt, a vízözön előtti idő szakban következett be. Miként élhette át ezt a roppant történelmi korszakot bármelyik nép, s hogyan lehetnének erről testközeli emlékei?

Márpedig a magyar hagyományok az Aranykor közvetlen átéléséről tanúskodnak.
Erdély várromokban fennmaradt kőeposza (Orbán Balázs) letagadhatatlan bizonyságait őrzi, hogy a magyar nép itt, a Kárpát-medencében élte át az aranykori időket. S rejtetten bár, de szólva szól erről az ősi hitregék sora: Magyarország a tündérek országa volt. A „művelt" Európa közepén hazánk az Aranykor egyetlen fennmaradt országa. Mi több, a magyar nép a maga romlatlan erkölcsi felfogásával, érzéki mivoltával, életszemléletével valójában még ma is az Aranykorban él: ez vesztének, ezredéves iszonyú kataklizmáinak, kijátszottságának és kifosztottságának legmélyebb történelmi oka.

A magyar eszmélkedést, a magyar gondolatot még ma is, a bomlott világ körülményei közepette is az Aranykor erkölcsi világrendjének törvényei irányítják.
Vegyük tételről tételre.

9.) ŐSVALLÁSUNK SAJÁTOSSÁGAI

Elöljáróban meg kell állapítanunk: a nemzeti ősvallás a nemzeti kultúra és nemzeti eszmélet központi magva, a nemzet erkölcsi-eszmei létalapja, összetartó kapcsa. Ha ez valamilyen okból szétbomlik, megsemmisül, óhatatlanul szétesik mindaz, ami a nemzet létével, önfenntartásával, továbblétével összefügg, s az adott nemzet hanyatlásnak indul, és elemeire esik szét.

 Mindez természetesen csak ősnépre vonatkozik, olyan népre, amelynek saját vallása, ősvallása volt, és amely történelme során összeforrt ősi hitelveivel, amely a maga képére formálta eszméletét. Annak a népnek, amely későn, az ókor és a középkor mezsgyéjén vagy éppen a kö zépkor peremén keletkezett, vagyis akkor, amikor az intézményesített vallások a teret már be töltötték, nem volt szüksége nemzeti vallás kialakítására. Az ilyen népek jól megvannak saját nemzeti vallás nélkül is.

  • 1. Alapvető, hogy a magyarság az Aranykorból ered. Az emberiség első, egyetemes hitvallásának, a napistenhitnek egyetlen, késői maradéka volt. Sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ősvallásunkból a Nap, a Napisten sugárzik.
  • 2. Következésképp az Aranykor mágikus anyajogi idők életszemléletének, világfel - fogásának szellemi sűrítménye.
  • 3. Mint az őskori emberiség egyetemes ősvallásának zárványa, még az erkölcsi vi - lágrend megdöntése előtti világ erkölcsét és emberi szabadságát őrzi.
  • 4. Ősvallásunkban nem az emberi társadalom fölött uralkodó és a Föld természeti világa zsarnokává fajult ember, illetve a szolgává nyomorított ember lép elénk, hanem az őskor szabadlelkű, és a természeti világgal összhangban élő romlatlan embere.
  • 5. Aki nem szakadt ki még a természeti világból, a növényzetet és az állatokat egyenrangú társainak, testvéri kiegészítő részeinek tekinti a tárgyi és kozmikus világgal egyetemben.
  • 6. Nagy „bűne", hogy emelkedett szellemével, nemes erkölcsével és roppant történelmi hátterével mintegy ellenlábasa a hatalom kiszolgálása és megerősítése céljából, spekulációk révén létrejött mesterséges vallásoknak.
  • 7. Mágikus szemlélete szerint, amely a földi élettel és a kozmikus világgal való egybeforráson alapszik, természetfölötti erőkkel bír minden, ami létezik, s isteni erők megtestesülése és hordozója minden létező élet.
  • 8. Az élőlények egyenrangúak, kivéve a kártevőket, a másokon élősködőket, akik a természettel mindegy szembefordulva, megbontják a természet rendjét. Az őshit alapelve: a Nap mindenkire egyformán süt. Ez pedig azt jelenti: minden teremtménynek joga van az élethez. Minden élet szent és sérthetetlen. Az emberi élet fenntartására fordított növényi- és állati életeket áldozati szertartásokkal engeszteli ki a természettel összhangban élő ember.
  • 9. Az emberi sokaságot elnyomó-elnyomorító, életek, vágyak, érdekek fölött tobzódó hatalom nem az égből ered, hanem az önmagával meghasonlott ember, a romlás oldalára állt alantas ember terméke.
  • 10. Az Isten nem az emberiség és a földi világ fölött korlátlanul uralkodó, vak alávetést követelő s az emberi tömegeket félelemben tartó zsarnoki hatalom - mindez kicsinyes, alantas gondolkodásra vall és ellentétes a mennyei erők szándékával. Az Isten, a Magyarok Istene, a Napisten nem keveredhet ilyen silány és alantas gondolkodásra valló hitványságokba. Az emberiség és a magyarok ősi Istene az Ember mennyei jótevője, segítője, gyöngeségeinek megértője és megbocsátója, s minden törekvése arra irányul, hogy a földi halandók életét minél szebbé, jobbá, boldogabbá tegye, ezt tekintvén egyedüli és méltó hivatásának. A magyarok ezért nevezik - elrabolt istenükre tudatuk alatt is emlékezve - istenüket mindmáig Jóistennek, Atyaistennek, Nagy Istennek, Bölcs Istennek, Öregistennek.
  • 11. A magyarság, mint az emberiség Aranykorából eredő és az aranykori hagyományokat viselő nép, természeti-történeti eredőiből fakadóan, tudva-tudatlanul,veleszületett emberi alkatában is, mindmáig jobbára az aranykori isteni törvények, igazságok, erkölcsi követelmények szerint él. A magyar nép szava ezért isten szava.
  • 12. A magyarság, mint az aranykori hagyomány letéteményese és hordozója, csak olyképpen őrizhette meg örökségét, ha őshazájához, mely természetadta jogon került birtokába, mindvégig töretlenül hű marad, és azt mindennel és mindenkivel szemben megvédi fiai életének árán is. Történelme legutóbbi tízezer évének viharzásai közepette elkerülhetetlen volt, hogy a Kárpátok közébe hódító, ellenséges, téridegen néptömegek törjenek be, s a magyarságnak roppant véráldozatokkal újra meg újra vissza kellett ragadnia hazáját a betolakodóktól. Az őshazához, az ősi magyar szülőföldhöz, élettérhez való mindenek fölötti ragaszkodás és önfeláldozás világméretekben is páratlan eposza a magyarok utóbbi tízezer éves története. A magyar élet, a magyar lélek legmagasztosabb vonása az őshazához való rendíthetetlen ragaszkodás, a haza mérhetetlen szeretete. Ez az egyik legfőbb meghatározó vonása ősi hitvallásának is, amely a vízözönt követő évezredek viharzásai közepette mindinkább történelmi jelleget öltött.

Teljesen világosan kell előttünk álljon: minden vallásnak szükségszerűen a létezés legfőbb kérdéseire kell irányulnia. Ez a vallás lényege. Ezért fordulnak a végső kérdések megválaszolását remélve, a valláshoz az emberek. Nem tartozik ránk itt annak megítélése, mennyire teljesítik a különféle vallások ezt a szükségszerűséget.

A magyar nemzet története meglehetősen elüt a többi nemzetétől. Tudjuk, a világtörténelem népek tragédiáinak végtelen sora. Mégis néhány végképp kiirtott, megsemmisített nagy néptől eltekintve, tán egy népnek sem olyan tragikus a sorsa, mint az ókori szkítasággal azonos magyarságnak, amelyet addig irtottak, míg a világtörténelem egyik legnagyobb múltú és lélekszámú népéből kis néppé sorvadt, és szégyenletes nemzetközi bűncselekmények során még ősi hazáját is feldarabolták.

Érthető hát, ha a magyar ősvallás a történelemmel és a magyar őshazával, a Természet szellemi erőivel forrott össze. Ez a magyarság legfőbb központi kérdése, emellett minden egyéb eltörpül, így aztán nemzeti vallását is a Természet és a történelem határozza meg. Erre a legfontosabb kérdésre keres választ nemzeti vallásában is. Ebben üt el minden egyéb vallástól. És miként a magyar ősvallás nem tárható fel a valóságos magyar őstörténet megismerése nélkül, ugyanúgy a magyar őstörténet lényege sem fogható fel vallási jellegének kibontakoztatása nélkül.

 A kutatás és a nemzet számára a magyar őstörténet és ősvallás összefonódása nem remélt nagy szerencse, mert e nélkül, őshitünk történelmi jellege nélkül, történelmi alapok nélkül a magyar ősvallás feltárása reménytelen feladatnak bizonyulna (miként némelyek annak is minősítették), s minden ez irányú kísérlet belefulladna a talajtalan spekulációknak abba a mocsa rába, melyben a vallások többsége (és híveik tömege) kilátástalanul vergődik.

Üldözött, s minden hivatalos megnyilatkozásból gondosan kihagyott ősvallásunk s az általa táplált nemzeti meggyőződésünk teremtette meg az alapjait annak a minden képzeletet meghaladó titáni küzdelemnek, amelyet a magyarság tízezer éven át hazájáért folytatott. S ennek a küzdelemnek a felmérésében aranykori hitregéink segítségével talán még a vízözön korhatároló sötét vízfüggönyén is túlléphetünk.

Még mindig a sajátosságoknál tartva, fel kell hoznunk ősmondaköreink egy rendkívül jelentős vonását. Míg a világ valamennyi mondája jobbára egy adott időhöz, korhoz kötődik, addig az ősi magyar mondakörök, kivált a visszatérési mondák, roppant időtávolságokat hidalnak át. Csodaszarvas-mondakörünk például bizonyíthatóan közel tízezer éves időközt ível át a vízözöntől a 896. évi álmos-árpádi visszatérésig. S kétség se férhet hozzá, Európában egyedül a magyarságnak vannak ilyen szédítő időtávlatokat átfogó, mágikus őshiedelmekkel összekapcsoló történelmi mondái.

10.) ÉGMONDÁINK PÁRATLAN FÜZÉREI

 Magyar égmondák! Ki tud valamit róluk? Bármit is? Soha nem hallott fogalom. Még az ötkötetes Magyar Néprajzi Lexikon és A magyar nyelv történeti-etimológiai nagy szótára se tud róla, noha valósággal beterítik az eget történeti és ősvallási mondáink, őstörténetünkbe ágyazódó káprázatos tündérköpennyel, amilyen aligha van bármelyik nemzetnek is a föld kerekén. Ki kell mondanunk: ezekhez akárcsak némileg is közelítő roppant tér - és időtávolság - fogású mondák az emberiség szellemi láthatárából merőben hiányoznak.

Olyan csodálatos s az égről, a mennyei csillagbirodalomról olyan sokrétű és összefüggő képet adó mondavilág ez, mintha nem is emberek, de istenek formálták volna, az emberi szellem lehetőségkereteit meghaladó isteni személyiségek, a kozmikus létezés gigantikus nagyságrendű tér- és időhatárait ölelve a magyar történelembe, évek tíz - meg tízezreit az Aranykortól a vízözönig, a vízözöntől Álmos és Árpád hadainak visszatéréséig, belefoglalva történéseikbe és jelképeikbe jószerivel az egész emberi és kozmikus világot.

És ez a páratlan kincshalmazat ócska kacatként félrevetve hever, szellemi szeméthalmok alá - akár hullahalmok alátemetve az egész országot elborító nemtelen hadarásban, szellemi szemét- és hazugságáradásban. A közel két évszázaddal korábban élt Csokonaival elmondhatjuk: „Ó, nem fáj-é a szíve / Minden magyarnak, / Hogy a magyar fiakkal / Gondolni nem akarnak?" (Csokonai 1799/1981, 505.). - s a kikényszerített agymosás áldozatai nem akarnak gondolni, tudni se, a magyar történelem szellemkincseiről sem.

A köztudatban ennek a soha fel nem mért mondavilágnak - akár egy romba dőlt ismeretlen palotának - csupán a darabjai élnek. Elámultatáshoz elég, ha akármelyik elemét vesszük, akár a Hadak útja, akár a többi mondakört. A Csodaszarvas képében például a monda a kozmikus létezést, a csillagözönös Világegyetemet eleveníti-testesíti meg. Elképesztően pazar, léleknyűgöző látomás! A Kozmosz megszemélyesítése, megelevenítése egyetlen lény, egyetlen erre alkalmas állat, a Csodaszarvas alakjában, akinek révén maga a megelevenedett Kozmosz hatol képi formában tudatunkba: szarvai közén hordja a Napot, a Holdat, oldalain a csillagok mérhetetlen birodalmát!

„A napot s a hódat szarva között hozván;
A fényös csillagot a homlokán hozta,
Két szép arany perecz aj! A két szarvába,
Aj! A két ódalán két szép égő gyertya;
Menyi szőre-szála, annyi csillag rajta."
(Székely népballadák 1979, 214.)

Fenségesebb látomás elképzelhető-e?
S a kérdések kérdése: ki alkotta meg, kik alkották meg ezeket az ámulatos mondafüzéreket, miféle óriásai, héroszai az emberi, nemzeti költészetnek? Hiszen a műköltészet minden alkotása elsápad, elhalványul ezekre tekintvén.

Valós válaszunk csak egy lehet: maga az istenadta nép, az aranykori mágikus létet lelkében hordó nép, ha pedig további igazolás kell, felel a történelem egy nép mérhetetlen áldozatvállalásaival őshona megmentéséért és megtartásáért. A Csodaszarvas - jelkép, ki által maga a kozmikus világ mozdul meg, ezeket az őshaza-visszavívókat vezeti vissza csontig sajgón szeretett, szerelmetes honukba. Korántsem egyedülálló monda ez itt. Ősmondák dandárja kíséri. Vegyük számba itt a fontosabbakat:

– Hunor-Magor mondakör
– Csodaszarvas-mondakör
– Az égből hullott kincsek mondája
– Hadak útja mondakör
– Emese-Álmos mondakör
– A tetejetlen fa mondája
– Mennyőrző szüzek mondája és az ég kapui
– Fehérló-monda
Ezeken kívül még számos mennymonda, ősrege, éghiedelem.

11.) CSILLAGÜZENETEK A MAGYAR ÉGBOLTON

Ég és föld között régidőkben erőteljes mágikus kapcsolat feszült. Közelebb voltak az emberek az éghez, életük része volt, mindennap feltekintettek rá, nem zárták el tőlük mesterséges tetőzetek. Fürkésző szemek figyelték az eget ősidők óta, titkainak megfejtésére törekedve. A mágusok, a korai csillagtudomány papjainak az ősvallás alapjaihoz fűződő ismeretei azonban jobbára eltűntek látókörünkből az inkvizíció Géza nagykirály óta máig tartó évszázadai alatt.

Régi magyarjaink csillagnevekkel borították be a mennyei világot, amelyet bizonyos mértékig a földi világ tükörképének is tekintettek. Oda helyezték az életen túli élet színterét, a másvilágot, árnyékvilágot vagy túlvilágot. Az égre azonban nem juthatott fel mindenki, csak a nemes, ér demes lélek, mikor elvált a testtől. Mikor az „utolsó lehelettel" a halandó „kiadta páráját" - mert a régiek egynek vették a lelket a lehelettel, a lélegzéssel (ebből ered lélek szavunk is) -, a lélek egy ideig élete színterei fölött lebegett, majd vagy elenyészett nyomtalanul, vagy meglehetősen bonyolult úton-módon, feljutott a mennyei régiókba.

Ha az érdemes kutatóink - Toroczkai-Wigand Ede (1915), Lugossy József (1855/2000) és mások - által begyűjtött csillagneveket kellően csoportosítjuk, mély bepillantást nyerhetünk abba, hogy őshitünk milyen ágazatai, tartományai fedik a magyar mennyet.

1. Honvédelem
Hadak útja, Nimród csillaga, Magyarok csillaga, Pajzstartó csillag, Bajnokcsillag, Lehel kürtje, Hármas-halom csillag, Hadvezetőcsillag, Hadhajtó csillag, Hadakozó csillag, Három hadnagy csillag, Székelyek csillaga.

2. Ősvallásunkkal kapcsolatos fogalmak
Tündérek csillaga, Tündérek palotája, Tündérfő csillag, Tündérek tánca csillag, Aranycsillag, Aranypálca csillag, Arannyal versengő csillag, Bába motollája csillag, Boldog - asszony motollája, Istenkalácsa, Isten palástja csillag, Nagytátos csillag, Nászvesztő csillag, Szerelemcsillag, Szépasszonycsillag, Kisasszony öröme csillag, Kincslátó csillag, Napválasztó csillag, Nagyasszonytárszekere, Nagyboldogasszony csillaga, Mennyország kapuja csillag, Mennyország ablaka csillag, Mennyország határa csillag, Óriás gázlója csillag, Óriásverem csillag, Szélvészcsillag, Isten barázdája csillag, Világossághozó csillag, Pünkösdcsillag, Úristen vetése csillag, Sárkány gázlója csillag.

3. Paraszti világ
Béres szekér csillag, Kisbéres csillag, Rétszagoló csillag, Rózsaőrző csillag, Szilkehordó csillag, Tavaszhozó csillag, Határjáró csillag, Bojtárkettőse csillag, Csőszcsillag, Ebédhordócsillag, Nyájőrző csillag, Ostoros csillag, Ökörhajtó csillag, Ökörkereső csillag, Ökörpásztor csillag, Ökrészcsillag, Pásztorcsillag, Pásztorbotcsillag, Pásztor-serkentő csillag, Rónakirály csillag, Rónaőrző csillag, Rónapallér csillag, Sallócsillag, Szarvas legeltető csillag, Szekeres csillag, Szekérhuggy csillag, Szérűcsillag, Tévelygő juhász csillag, Árpaérlelő csillag, Bírák gyűlése csillag, Ekehajtó csillag, Cséphadaró csillag, Folnagy (Falunagy) csillag, Harmatlegelő csillag, Járomszegcsillag, Kaszáscsillag, Jászöröme csillag, Kaszás emelője csillag, Kaszásfarka csillag, Kaszásgázlója csillag, Kaszásgyöngye csillag, Kaszástelke csillag, Kaszás zsombékja csillag, Puszták lobbanása csillag, Szántócsillag, Szántóvas csillag, Szőlőérlelő csillag.

A magyarság ősvallásának tündöklőbb tükrét, Kárpát-medencei őshonosságának, magyar ősparasztságának titkosabban rejlett bizonyitékait elképzelni is bajosan lehet a csillagos égbolt e magyar névtanújeleinél. Bátorsággal vallhatjuk hát őshonosságunkat. Parasztságunk ősvoltának ténye fel van írva a mennybolt csillagaiba.

12.) A HADAK ÚTJA MONDA REJTELMEI

A magyar őstörténetnek az ősvallással való összefonódására a legszemléletesebb példáját égmondáink, s ezek közül is tán leginkább a Hadak Útja és a Csodaszarvasmondakör nyújtja. Őshitünk az ég roppant csillagtartományaira, a Galaxisra, Galaxisunknak az égbolton áthúzódó ágaira veti őstörténetünk írásos formában megsemmisített történéseinek tényét.

Őshiedelmeink szerint holt hősök lépteinek csillagporából támadt az Égi út, s látványos léte szüntelen vonulásaikat jelzi. Szédületes mennyei látomásos elképzelés: hazájukért holt szkíta-magyar hősök szekereinek és lovainak égi száguldásai nyomán született az égen végighúzódó nagy fehér út, azaz maga a gigászi csillagrendszer, a Galaxis, amely maga is egybefonódik holt eleink másvilági létével, haj dani haditetteivel.
Maga e csillagszerkezet se más, mint halott hőseink felporzó lábnyoma.

13.) MIÉRT MENNY A MENNY? →

(1. oldal / 2)
Megjelent: 3492 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. Március 16., Vasárnap 08:52

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 256 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.3%Canada 1%
Romania 5.9%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.1%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%Czech Republic 0.2%
Slovakia 2.2%France 0.2%
United Kingdom 1.8%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%

Today: 62
This Week: 4156
Last Week: 8104
This Month: 21054
Last Month: 23494
Total: 1545971

Belépés