20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2009 október 05, hétfő

Baloldal érdemeiről

Szerző: Plósz Sándor

A baloldal következő népjóléti húzása volt a hatvanas években a mosolygós-akol-szociÁLizmus, a kimustrált busszal a zártkerti parcella végén. Itt indult be a gőzhenger, a véglegesnek szánt, néphülyítésre. (Népről beszélek, nem magyarról, nem nemzetről, nem emberről, nem gondolkodó lényekről. Most a nép legszebb anyósa és nyakója gondoskodik az "éllovaglásról" és hülyítésről. Hála,- már egyre kevesebben hisznek, ezeknek.)

Egyre vigyázzatok! A népből egyszer újra nemzet lesz!


"Az európai baloldal drámája

A baloldal útja, amely mostani, korszakosnak látszó összeomlásához vezetett, értékes tanulságul szolgálhat az európai jobboldal számára, feltéve, hogy hajlandó más hibájából is tanulni.
A baloldal utolsó húsz éve annak a valószerűtlennek tűnő történetnek a korszaka, amikor a tőkével nem rendelkezők érdekeinek védelmezője, az államot a piaci profittörekvések társadalmi korlátjaként értelmező politikai család a tőkével rendelkezők érdekeinek kiszolgálójává, a piacosítás zászlóvivőjévé és az állam lebontásának szószólójává vedlik át.

Ugyanakkor még ez a dicstelen vég sem engedi meg, hogy elfeledkezzünk a baloldal történelmi érdemeiről. Az ellenfél csúfos és méltatlan bukása sem indokolja a felülkerekedni látszó győztes méltánytalan ítéletét, különösen, ha igényt tartunk a hajlíthatatlan, ám méltányos küzdő fél pozíciójából fakadó erkölcsi tőkére. A baloldal volt az a politikai mozgalom, amely a XIX. századtól azt a célt tűzte ki, hogy a tőkével nem rendelkező társadalmi rétegek számára harcoljon ki bizonyos alapvető jogokat." ...
Idézet a: Jobboldali korszak Európában Írta: Orbán Viktor 2009. július 25. 13:15
Magyar Nemzet (mno.hu)

     Hol él ez az ember, hány éves, mit ért bal oldalon, dr. Orbán úr, stb.? Hibernálva volt eddig, vagy,- Ön is haszonélvező, - vagy - ez van Önnek kiosztva?
Még szerencse, hogy a gyengébbek kedvéért odatette az alcímbe, hogy "Az európai baloldal"-ról van szó, de ez szinte mellékes. Remélem nem a svéddel akar példálódzni, mert az gyenge érv lenne. Bár azt hiszem, nekik is megvoltak a maguk baloldali hazaárulóik. - Egyébként mi meg Európa közepén vagyunk! (Korábban pont középen voltunk, most hangyányit nyugatra tettek.) Az utóbbi hét év tolvajlásainak felemlegetése, az - maszatolás, - a nagy egész mögött.
 
A magyarországi baloldal és főbb érdemei:
A tizenkilences gyilkos leninfiukkal kell kezdeni, akik Trianont hozták a hazaáruló-szabadkőműves-nyúlszájú-b@..m (Károlyi Mihály) segítségével.
A jogfolytonosság 1945. után következtek a Magyar Kommunista párt és Magyarországi Szociáldemokraták pártja, egyesülve Magyar Dolgozók pártjába, Rákosi Mátyás és a nagy Szovjetunió vezetésével. Deportálás a gulágba, Recskre, Törökcsapásra, gyilkosságok csalások, szabadrablások. Az ország, a nemzet ezeréves struktúrájának szétrombolása, fenekestől való felforgatása. A parasztság a falú-közösség szétverése, a munkásság elprolisítása, az új értelmiség átnevelése, a valódi értelmiség és a vezető réteg legyilkolása. A nemzet teljes kisemmizése, mindenből. A tulajdonos megfosztása a tulajdonától egyéni és közösségi szinten. Mindeközben a Szent Korona Alkotmányt felcserélik egy törvényerejű rendelettel. Megindul a prolik diktatúrája.
 
Miután felvettek az ENSZ-be bennünket, természetesen a TrvER-be-(tákolmányba) befoglalták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Szemrebbenés nélkül. (Ámerikai elnökök, mindezekhez asszisztáltak, és bólogattak, mit Truman a párizsi Békeszerződésre, Churcill, Teleki székére. Bólogattak, mint Wilson az elvekre Trianonban, vagy Roosevelt Jaltában és Teheránban, Eisenhower 56-ban. Természetesen függetlenül attól, hogy Republikánusok, vagy Demokraták voltak.)

Jött a baloldal másik csúcsteljesítménye 1956. Szabadságharc elárulása és leverése. Haza és nemzetárulás, tömeges mészárlások, évtizedes terror. Mindez csak a NyersKádárApróDögei, BiszkuPapp, RévaiAcél, stb. a baloldali jogutód az MSZMP-s hazaárulók, gyilkosok,- vezető csoportot említve. (Disznóöböl utáni egyezmény eltörölte a "magyar kérdést" az ENSZ-ben, Kennedy jóvoltából.)

A baloldal következő népjóléti húzása volt a hatvanas években a mosolygós-akol-szociÁLizmus, a kimustrált busszal a zártkerti parcella végén. Itt indult be a gőzhenger, a véglegesnek szánt, néphülyítésre. (Népről beszélek, nem magyarról, nem nemzetről, nem emberről, nem gondolkodó lényekről. Most a nép legszebb anyósa és nyakója gondoskodik az "éllovaglásról" és hülyítésről. Hála,- már egyre kevesebben hisznek, ezeknek.)
A nyolcvannyolc-kilencvenes nagy átöltözés előttről meg kell említeni az ország kirablását, aminek egyik dísze volt a Kapolyi szervezte bauxit-aluminium egyezmény, háttérben a titánnal, amivel az ország luxemburgi szintre emelhető lett volna,- mint ma a gázzal és az agráriummal. Ez a gazemberség és hazaárulás, csúcsa volt minden söpredéknek. Nem véletlen a csendben ülő gonosz manó "gazdagsága" és privilégiumai a módszerváltásban. De ez is csak egy, a sok gané (trágya, szar, rongy hazaáruló, stb.) és tetteik közül.
 
A módszerváltás előkészítésében a főbolsik, reform-bolsik akik önmaguk' zárták le múltjukat, voltak az élen. Hozzácsapódva a sok lakájjal a 'váltás már egész hihető lett volna, ha a Rózsadombi paktum nem ilyen szigorú. Valami mézet is kellett volna tenni a madzagra, elvtársak,US.SSS.IZE.R urak és egyéb söpredék hazaárulók! De túl mohók vagytok.

A "Szabad száj", - kevés, remélem, most már ti is tudjátok. (Persze, van aki az országot kilóra akarják megvenni. De várjuk ki a végét!)
Pedig még hitelesített lakájok is voltak szép számmal: Antall és körei, Boros és körei, Torgyán és körei, Giczy a keresztény, és a szadeszes törpemicisapkásKissekGönczök és egyebek, hogy csak a főkolomposokat vegyem. Fontos a "hiteles" pénzügyi-közgazdasági háttér, igaz? Bod, Szabó, Kupa, Bogár és még sokan mások. Jeszenszky, - forgalmi áron - szervezte a külügyet és vigyázott a bolsik érdemeire. - (Ezek és utódaik, a mai napig egyetlen nemzetvédelmi, nemzetegyesítő intézkedést nem tettek.)

Ki a pártból, ki a kiszből, ki már kiművelten soroséktól ámerikából - hárvárd-ról,- az öregek, párton kívüli bolsevikként, a fiatalok technokratákként, szakemberként, minden áruló elfért ott egymás mellett. Ki a kormánypártban, ki az ellenzékben. A mindenoldalról tuti hazaáruló és rabló-kalmár, fő hazaffikkal a szadesszal és akkor még reménybeli ifjúsági tagozattal,- a háttérben.

Orbán Viktor az "újratemetés" szinte egyetlen hitelesnek tűnő figurája. 98-2002. között elindított egy átalakulást azután,- átadja a hatalmat a lib-bolsiknak, - kétszer is, - vagy pancser volt?.  Egyszer kellett volna újraszámlálást kérni, de nem kértek. Azután, néhány évvel később kijelenti, hogy csalás volt. Rendszerváltó lépést 98-2002. között nem sokat tettek, tehettek. A föld szabad forgalmát ők ajánlották fel az EU-nak.
A Trianoni megemlékezésről akkor 90-91-ben, még kivonultak. Azóta is csendesek juni.4.én.
 
Igaz, Bíró Zoltán úr? MDF 1989-92. - ezt akkor kellett volna ismertetni! "Antall kész helyzeteket teremtett ... Mark Palmer amerikai nagykövet durván, nyersen és nyegle módon beleszólt a magyar belpolitikába, ... Azt gondolom, hogy Antall József nem véletlenül került ilyen váratlanul az MDF élére, ... Antall politikájának a lényege az volt, hogy kész helyzeteket teremtsen.".- Nem 2007-08-12-én.MH.
 
Mára a reformerek a főlakájok és kis-főnökök eltűntek, többségük egyetemi tanár vagy emeritus (brrrr), tudós; a kiszkutyák és urrrifiúk kinőtték magukat, most ezek a jogutódok az MSZP-SZDSZ kettős, az új kis-főnökök, mint az apró klán Piroskája, Gyurcsánya, Bajnaija, Draskovicsa, Verese, Kókája, a szadesz bel- és külbandája és a pártokon felülálló nagy szaktekintélyek, akik mindig jókor jó helyen vannak, Csányik, Demjánok, Leisztingerek, és egyebek. A nagy öreg szocdem ákádémikus a háttérben még kavar a gázban, vízben, energiában. Sokan vannak a csendes társak, búvók és alvók is.
Vigyázzunk!
 
És itt vagyunk a baloldal érdemeinek és jogfolytonossága jelenében. Nyakig az orgazdatársadalomban, a hazugságban, a prolik diktatúrájában.
Demokratikusnak titulált parlamentünk érvényesíti a törvényerejű rendeleteket, olvasatlan lisszaboni egyezményeket, és az Egyetemes Emberi Jogokat, ezek ott a Parlamentben ma is ugyanúgy értelmezik mint eredendően a tákolmány=alkotmányban. Változatlanságra ítélve. - EDDIG és NE TOVÁBB!
 
Igaz Dr. Orbán Viktor Úr, vagy Ön más érdemekről is tud?
Vagy?
Mindennek és mindenkinek, - ára van?.
Mindegy.
 
Prolik! A jogfolytonosságotok itt áll meg, - itt, - de még várni kell addig, amíg bebizonyosodik, hogy a FIDESZ mit tesz,- "elfeledkezzünk a baloldal történelmi érdemeiről", vagy sem, - ez ma a kérdés!
 
Tiszta vizet a pohárba!
 
Feladatok:

    Sarkalatos törvények a semmisségről és az elszámoltatáshoz.
    Elszámoltatás visszamenőleg 1946.-ig, kárrendezés, nemzeti- közösségi- és egyéni szinten, - nemzeti szolidaritás.
    Rendszerváltás és Alkotmányozó Nemzetgyűlés, a Szent Korona alkotmány!

***

Tulajdon: A tulajdon alatt elsősorban a nem tárgyi tulajdont, egy kocsit, egy ceruzát, a  kabátot, vagy a babaruhát stb. értem, hanem termelő-, az agrárium-, a szellemi-, ipari-, kereskedelmi-, vállalkozói-, tőke- és ingatlan-, a föld-, bányakincs, stb. tulajdont, ami az ország-, a közösség-, az egyén léte, működése, fejlődése szempontjából meghatározó. Tulajdon, amitől a "baloldal" a nemzetet, a közösséget, a tulajdonost -  megfosztotta és amelyet máig nem szolgáltattak vissza. A baloldal, a rendszert nem váltó lakájhad és nemzetközi elemek együttműködésével tolvajként ellopta, orgazdaként privatizálta, kiárusította az országot, a másét a közösségét és a nemzetét.

***

Plósz Sándor
Budapest, 2009-08-09

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.