20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

Mire ez az ötödik kiadás megjelenik, átléptem életem 93. évéből a 94.-be. A hatodik kiadást aligha én fogom irá-nyítani. Engedtessék meg tehát, hogy kiegészítsem Balassa Zoltán: Két nemzet a Kárpát-medencében, A szlová-kok történelme című kitűnő művét.

Csíksomlyó után...

Kategória: Hitünk
2008. május 19.
" Az egyház nem teljesíti a kötelezettségeit, magyarellenes és immár ott tart, hogy önmagát is felszámolja. Persze ez a folyamat a II. Vatikáni Zsinat óta tart és emiatt a hívő nép tele van kérdésekkel, elkeseredéssel, és...
A szélsőnacionalista Vasa Čubrilović – aki évtizedekkel később immáron köztiszteletben álló akadémikusként részt vett a miloševići törekvések eszmei előkészítésében is –, még tartott a második világháború, máris részletes tervezetet juttatott el Titóékhoz. Az ő memorandumából idézek:
A szerb alkotmány 78. szakasz 3. bekezdése szerint „azokon a területeken, ahol hagyományosan és jelentős számban élnek nemzeti kisebbséghez tartozó személyek, tilos a lakosság nemzeti összetételének mesterséges megváltozását eredményező intézkedések foganatosítása”.  Délvidékre telepített romák, harmadik...
A romániai Erdélyben a magyarság figyelemfelkeltő tettekkel is küzd területi autonómiájáért. A kormány közigazgatási reform formájában számolná fel az érintett megyéket Rézvörösen csillog a még épülő ortodox templom teteje a túl- nyomóan magyarok lakta, de Romániában...

Ég a puszta

2017. június 13.
( Fehérvár...... 44 karácsonyától alapossan kapott családom a felszabadítókból - mai napig nem gyógyultak be a sebek.../ss ) ÉG A PUSZTA / A zsidó propaganda miniszter tanácsa, parancsa a "felszabadító" vörös hordának... Azt is tudni kell, ki...
A délszláv háború idején Horvátország területén, a kelet-szlavóniai Szentlászló falu védőinek sorában egy vajdasági testvérpár is részt vett a harcokban. A moholi Berente fivérek nem akartak az akkori Jugoszláv Néphadsereg egyenruhájában a frontra menni, helyette inkább...
(Hölgy olvasónkat így tették ki a lakásából Pécsett, 2012. május 3.-án, – egy állítólagos közüzemi tartozás miatt).   Egyedül egy kisebb hadsereg ellen – Egy pécsi kilakoltatás tragikomikus története Egy bűncselekménnyel, de bevégeztetett… A Nemesiné akciója nagyon...

Éjszaka jönnek, csapatostul

Kategória: Magyar belpolitika
2013. szeptember 12.
Ha még egyszer visszajönnek, fegyverrel védem meg azt, ami az enyém! – mondta elkeseredve az az ugyeri férfi, aki lapunkhoz fordult végső kétségbeesésében. Július 1-jétől az új Büntető törvénykönyv hatályba lépésével akár ezt törvényes keretek között...
Josep Borrell, az Európai Unió kül - és biztonságpolitikai fő képviselője elfogadhatatlannak nevezte a Mirotvorec "halállistáját". Teljességgel elfogadhatatlan az ukrán Mirotvorec honlapon megjelent gyűlöltkeltő tartalom - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az...