Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Sep23

2012. Március 16., Péntek 18:33

Már megint kilógott a lóláb

Írta:  Lajdi Péter
Értékelés:
(4 szavazat)
Augusztus utolsó tizenkét napját idén (2009) otthon töltöttem Magyarországon. Az évnek erre a szakára esik nemzetünk egyik legemelkedettebb eszmeiségű és legszebb ünnepe, augusztus huszadika, amikor nagy királyunkra, a magyar kereszténység hazai talajba plántálójára, Szent Istvánra és életművére, valamint magyar államiságunk kezdeteire emlékezünk.

Lehetőségeim mértékében figyelemmel kísértem az e napon tartott ünnepségeket és templomi szertartásokat szülővárosomban is, valamint a televízió hullámhosszán sugárzott Szent Jobb-körmenetet és a vele egybekötött szentmisét egyaránt megtekintettem.

Ha magyar identitású és jézushitű (azaz nem mózeshitű) keresztény valaki, az ilyen kitüntetett fontosságú ünnepeken, melyeken szerencsésen és ritka módon egyesül a nemzeti és az egyházi tartalom és jelleg, az ember lelke felemelkedik az ünnep magasába és büszke ragyogás tölti el a szívet. Ilyenkor elnézőbb az ember nemzettársai gyarlóságai iránt, ezeken a napokon a manapság annyira hiányzó összetartozástudat hangsúlyozottabban lép az előtérbe. Ilyenkor különösen nem számít az ember nemzetünk ellen ravaszul, lassan ölő méregként adagolt orvtámadásokra, kiváltképp azok részéről nem, akik ünnepségeinken és templomi szertartásainkon a hangadók és szervezők közé tartoznak. Mint az a múltbéli tapasztalatokra hagyatkozva várható volt, idén sem maradtak el Vatizsálem ügynökei részéről a piszkolódások, a rosszindulatú ferdítések és szándékos hamisítások múltunkkal kapcsolatban.

Az első nem várt pofont e szép nyári ünnepnapon szülővárosomban kapta a magyarság. A helyi újdonsült káplán ünnepi beszéde során hangzott el szájából a nap ünnepeltjéről, szent királyunkról az a meggondolatlan és orv kijelentés, miszerint Szent István írástudatlan lett volna. A káplán esetében, mivel még igen fiatal, nem tételezem föl a szándékos ártani akarás indítékát. Sokkal inkább fémjelzi ez a nemcsak rosszindulatú, de legalább annyira hazug megjegyzés azoknak az intézményeknek az alapbeállítottságát és meghatározó szellemiségét, melyeknek emlőit szíva mérgezett tejet csorgatnak magukba a jövendő papok.

Az az antihungarista lelkület, mely már a magyar koraközépkor zsidókeresztény funkcionáriusait áthatotta, a habsburgi idők katolicizmusának elharapózásával érte el tetőpontját. Ennek a magyarellenes aknamunkának tulajdonítható a nemzetgyalázó finnugor elmélet kidolgozása, a Magyar Szent Korona eredeti képi rendjének átprogramozására és szakralitásának megszentségtelenítésére tett II. józsef-i kísérlet, és általában a magyarságnak az ausztriai uralkodóház általi, saját hazájában való sorozatos megalázásainak korszaka. A római egyház irántunk táplált érzelmeit-indulatait bemutatandó elég, ha egy másik középkori legendából idézünk: "Így történt, hogy az éber isteni kegyelem a kárhozat és tudatlanság fiaira, a faragatlan, kóbor népre, mely nem ismerte fel, hogy Isten teremtése, vagyis a Pannónia földjén lakó magyarokra, kegyes pillantással letekintett az égből." (Szent István király nagy legendája) Íme, máris egy zsigeri alapon magyargyűlölő megnyilatkozással találkozunk e legendai idézet képében, mely a kezdetektől végigkísérte Vatizsálem és a vele egyívású nyugati hatalmak velünk szembeni viszonyulását. Az embernek az ilyen nemzetgyalázó egyházi iratokat olvasva az a benyomása támad, mintha az indoeurópai Kis- és Nagyantant már a középkorban létrejött volna, csak a zsidó-keresztény egyház vallási álcáját öltve magára. És ez csak egy az írásos forrásokban már a kezdetektől föllelhető, nem kisszámú efajta nemzetbecsmérlések közül. A római egyház képviselőinek a szemináriumi képzés alapvetéseinek köszönhetően mindmáig jellemzője a Szent István előtti magyarság demonizálása, lebarbározása, sötétségben tévelygő, kóbor csürheként történő bemutatása.

A fiatal káplán bizonyára csak a magyar történelem és kulturális hagyományok terén való tájékozatlanságából fakadóan ragadtatta magát erre a buta megjegyzésre. Nyilvánvaló, hogy figyelmen kívül hagyta szent királyunk életrajzából, mely a róla írt legendákból ismert, a következő adatokat:

Atyja, Géza nagykirály István fia nevelőjéül a nagytudású, cseh származású, zsidó-keresztény főpapot, Adalbertet jelölte ki, akiről Szent István király nagy legendája így tudósít: "Közben megszületett a fejedelem Istentől megjövendölt fia. ... Ezt Isten kedveltje, Adalbert püspök hite őszinteségéért a keresztség fehér ruhájába öltöztette, és lelki gyámola lett. Akkor az István nevet kapta."

Nyilvánvaló, hogy a nagytudású teológus a későbbi uralkodásra kiszemelt herceget sok minden mellett a latin ABC szerinti betűvetésre is megtanította. Ehhez nem férhet kétség.

Itt jegyzem meg, hogy István király egy olyan nemzet sarja és uralkodója volt, mely nemzet a többi néppel összehasonlítva példáját ritkító módon a juhászbojtártól a királyig írástudó volt, mégha nem is a latin betűk, hanem saját, sokkal ősibb írásrendszere, a magyar-székely rovásírás használatában.

Feltételezhető, hogy ifjú barátunk a Hartvik püspök-féle Szent István-legendát sem ismeri, mert ha olvasta volna, akkor meg kellett volna akadnia szemének a legenda azon bekezdésén, mely így szól: "Esztergom városában született, s már gyermekkorában átitatta a grammatika tudománya. Nőtt a gyermek, gyámolítva a gondos nevelésben."

A grammatika tudományával a gyermek királynak igencsak bajos lehetett volna foglalkoznia, ha hitelt adunk a káplán úr tájékozatlanságából fakadó és meggondolatlan szavainak. Szent királyunk Imre fiának írott intelmeiben olyan mély jártasságról tesz tanúbizonyságot a latin nyelvben, mégha ezt később egyházi emberek saját szájuk íze szerint át is dolgozták, és olyan magas szinten csiszolt és gondolatgazdag stílust használ, mely vonások egy analfabéta személynek semmiképpen sem tulajdoníthatóak még akkor sem, ha művét igen valószínűsíthetően nem saját kezűleg írta, hanem íródeákjának tollba mondta.

A fentiekben már idézett, nemzetünket becsmérlő és gyalázatos legendai szavak köszöntek vissza majdnem ezer év elteltével a Szent Jobb-körmenettel egybekötött szentmise könyörgéseinek ama szakaszában, melyet Wald - akarom mondani - Erdő Péter olvasott föl. Nem szószerinti idézet, de ez nem változtat a tartalmán: Hála neked Szent István, hogy kivezetted a magyarságot a sötétségből a világosságra.

Lássuk, mit kell a zsidókereszténység terminológiájában sötétség és világosság alatt értenünk, ha a magyarságról van szó. Honnan és hová vezetett ki akkor bennünket a nyugati egyház?

SÖTÉTSÉG VILÁGOSSÁG
- Nemzeti szkíta Jézus-hit - A zsidóságot kivételes és kitüntetett szerepkörben feltüntető, idegen vallási eszmék
- Szabad, független nemzeti lét - Feudális rabszolgaság, a magyar kultúrkincsek irtása, elrablása, meggyalázása, idegen érdekek fölerősödése, idegenek tömeges beáramlása az országba
- A Kárpát-medence jogos tulajdonosai, a hun-avar-magyar nemzet birtokában - Sorozatos fegyveres kísérletek Magyarország meghódítására, idegen nemzetiségek tömeges betelepítése az országba az "Oszd meg és uralkodj"-elv érvényesíthetőségének céljából
- Egészséges patriotizmus a magyarság érdekeinek védelme - A hazafiasság érzésének megszilárdítása helyett az elvtelen és gyökértelen kozmopolitizmus és internacionalizmus sulykolása az emberek tudatába

Érdekes, de ugyanakkor túlontúl átlátszó, ahogyan a sátánizmusra jellemzően a világ egészséges értékrendjét a feje tetejére állítja, ahogyan fölcseréli a pólusok egyértelmű rendjét egy vallási köntösbe bújtatott ellenséges, ártó szellem, mely lappangva a múltban is mindig jelenlévő szándékait ma már alig leplezetten tárja elénk, mely egyre gyakrabban mutatja ki foga fehérjét, még nemzeti ünnepeinket sem tartva tiszteletben. Más szóval ma már szemmel láthatóan kandikál ki a miseruha alól a kaftánba bugyolált ördögpata. Ez az igyekezet hasonló ahhoz a sátánista praktikához, amikor a fekete mágia szertartásain a lefelé fordított feszület előtt visszafelé mondják el a Mi Atyánk-ot.

Még soha sem volt annyira időszerű föltenni a kérdést, hogy meddig néznek még minket, magyarokat orrunknál fogva vezethető fajankónak a "nagytiszteletű és nagyméltóságú" püspök-érsek-bíboros urak, mikor vetnek már véget az ájtatos látszatban véghezvitt rókaólálkodásnak? Senkinek sem szúr szemet, hogy a magyar egyházi vezetőség a jelenlegi mély erkölcsi válság és a maradék csonka ország kirablása láttán sem emeli föl szavát nemzetünk fölrázása érdekében egy Prohászka Ottokár, egy Mindszenty József avagy egy Márton Áron példájára?! Vajon kinek a pecsenyéjét sütögetik a sajátjukon kívül e Vatizsálemből irányított főpapok?

Nem kisebb megbotránkozást keltett bennem az idei Csíksomlyóban tartott pünkösdi búcsú alkalmával a jelenlévő, nem magyar származású Jakubinyi György, gyulafehérvári érsek szóbeli megnyilatkozása, amikor így fogalmazott: Szent István fölajánlotta országát a Szentatyának, akitől a koronát kapta, a koronát pedig a Szent Szűznek. Miért nem sikerül egy alkalommal sem megélnünk, hogy valamelyik egyházi funkcionárius nagy ünnepeinken, ha csak egy megjegyzés erejéig is, undok piaci légy módjára rá ne rondítson a frissen mosott, vakítóan fehér oltárterítőt idéző magyar néplélek patyolat szövetére. Pedig hála Bábel Balázs, kalocsai érseknek, idén a csíksomlyói pünkösdi búcsúhoz végre először méltó és az alvó nemzetet végre először felrázni képes szentbeszédet hallhatott a magyarság.

A Szent Istvánról szóló fennmaradt följegyzések egyikében sem talál semmilyen említést a kutakodó elme arról, hogy Róma püspökének nagy királyunk bármiféle külön engedményt tett volna országával kapcsolatosan, nemhogy fölajánlotta volna azt a Vatikánnak. Miután öregségére kétségbeesetten kellett végignéznie az idegen papok magyarellenes őrjöngését, halála előtt biztos kezekben akarta tudni reábízott magyar örökségét, és ezt előmozdítandó Koronája képében fölajánlotta országát ősi oltalmazó Istenasszonyunknak, Boldogasszony Máriának védelmébe. Ez a királyi fölajánlás óta vagyunk Mária Királysága, Regnum Marianum.

Az a megjegyzése sem állja meg a helyét, mely szerint nagy királyunk Szent Koronáját a pápától kapta volna, ugyanis erről középkori krónika- és oklevélirodalmunkban egy betűt sem olvashatunk. Az egyetlen ilyen tartalmú részlet a Hartvik püspök féle Szent István-legendában szerepel. Erről a szövegszakaszról azonban filológusok egyértelműen megállapították, hogy esetében későbbi, tendenciózus interpolációról, betoldásról van szó. Még azonban ebben a meghamisított szövegszakaszban is a magyar követek nem kérik (quero), hanem visszakövetelik (flagitare) a római püspöktől a magyarság jogos jussát, mely már a második bejövetel idején az avar-magyarok birtokában kellett hogy legyen.

A Korona- és ország felajánlásnak, ennek a nagyformátumú és előrelátó történelmi tettnek a legendairodalomban is megtaláljuk nyomait. Szent Gellért nagyobb legendájában ezt olvashatjuk: "Történt pedig, hogy István, a szent király Pannóniát ... a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlotta és az Úr Anyjának mennybevitele napján (Nagyboldogasszony, augusztus 15.) testétől szabadulva az örök nyugalomba költözött." Szó sincs semmiféle ország felajánlásról Róma mindenkori püspökeinek irányába! Micsoda arcpirító pimaszság!!

Melegen ajánlom e "nagytiszteletű és nagyméltóságú" uraság figyelmébe, hogy most már legfőbb ideje lenne, ha behatóan tanulmányozná annak a népnek a hiteles történelmét, melynek egyházi képviseletére gyulafehérvári érsekként vállalkozott. Akkor talán nem hagynák el száját ilyen és ehhez hasonló sanda marhaságok.

Jakubinyi megnyilatkozása semmiképpen sem fogadható el. Ha tudatlanságából fakad tévedése, akkor azért nem, ha pedig az előre megfontolt rosszindulat vezette, akkor még kevésbé szabad figyelmen kívül hagynunk, még kevésbé szabad szó nélkül elmennünk ez az ordas kijelentés mellett.

A leírtak ismeretében föl kell tennünk egy fontos kérdést: Rábízhatjuk-e továbbra is nemzetünk lelki vezetését egy olyan papi "elit"-re, melynek tagjai - tisztelet a kivételnek - magukat előbb tartják zsidó-kereszténynek, s csak utána magyarnak, akiknek borsódzik a háta a Szózat és a Himnusz hallatán, ahogyan egy ma már éltes korú, német nevű, hajdani mohácsi káplán nyilatkozott nemis oly rég?! Ebből is egyértelműen kiviláglik, hogy nem tűr további halasztást a nemzeti szkíta-magyar keresztény egyház megalapítása, melynek alaptétele: A Nemzet szolgálata = Isten szolgálata.

Az emberiségnek csak olyan nemzetek képesek hathatósan szolgálatára állani, melyek nagy súlyt fektetnek önmaguk és ősi hagyományaik megbecsülésére, ápolására - már ha egyáltalán rendelkeznek ilyennel, mint mi -, mert másokat igazán szeretni csak azok képesek, akik önmagukat is szeretik. Hiszen Jézus is erre tanít minket: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!".

Lajdi Péter

 

Forrás: magtudin.org

Megjelent: 3237 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. Március 16., Péntek 23:17

Hozzászólások  

 
leszerelt
#6 leszerelt 2012-03-17 16:23
Kedves Rékabea,

Légy szíves vess világot azon távlatodra, miszerint Lajdi Péter "egyike azon "igazhitü" zsidó-keresztényeknek, akik tudatosan megtévesztik a magyarságot". Megértem, ha ezen állításod csak megérzésed terméke - amit lehetetlen szóba foglalni -, de ha elemezted munkáit és irányzatát abból következtetted, azt jó lenne, ha mi is látnánk.
Idézet
 
 
leszerelt
#5 leszerelt 2012-03-17 16:22
Kedves Petivitez,

Jézus történelmi kilétét Badiny Jós Ferenc, szerintem, elég jól bizonyítja. Igaz, a ma "Jézus"-nak írt név másképp jelenik meg a korai írásokban, és valószínű, hogy 2000 évvel ezelőtt nem úgy ejtettük ki, ahogyan ma.

Véges készletek kivételével, "nem létezett" és hasonló nemleges állításokat nagyon nehéz megvédeni. Mivelhogy a Föld lakóssága minden korban gyakorlatilag egy végtelen készlet, a "Jézus nem létezett" állításod is nehezen megvédhető.

Ha pl. BJF Jézus kilétét bizonyító leletek hitelét megtudod cáfolni, vagy következtetéseiben logikai hibát fedeztél föl, azt szívesen elolvasnám. Bár, az sem bizonyítaná Jézus nem-létezést - se semmiféle negatívumot -, de, esetleg kérdésbe tudná vonni létezését.

Jézus nevét csak föltételezni tudjuk a legrégebbi rendelkezésünkre álló írásokra támaszkodva. Azok szerint, pedig, a Jézus" név, latin betűkkel írva, IZ-ZU. Labat szótára szerint "IZ" = Fény(esség), világ(osság) 296, az akkori értelemben "isteni", ma az IS-TEN szavunk első fele,"IS", míg "ZU" = "tudás". Eszerint, IZZU isteni-tudást jelent.

Jézus "Jessze" elnevezése egyelőre alaptalan és, logikusan, legjobb esetben véletlen tévedésnek, de valószínűleg szándékos hamisításnak minősíthető: Ilyesmire sehol semmiféle hiteles utalást nem találunk, még valószínű következtetést sem. Ha erre lenne kútfőd, azt légy kedves oszd meg velünk. Ez a szó BJF szerint egy zsidó mitológiától átvett név (Dávid apja neve). (JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG, A sippári ige).
Idézet
 
 
rékabea
#4 rékabea 2012-03-17 15:53
Egy régi regösénekböl:
"Ne siess, ne siess, uram, Szent István király,
Az én halálomra.
Én sem vagyok vadlövö vadad,
Hanem én is vagyok az Atyaistentöl
Hozzád követ,
Haj regülrejtem, haj regülrejtem!"
Mintha itt az állna, hogy e szentnek mondott király gyilkolt !!
Vagy tévedek !! - Talán csak nem ezért nevezi öt a zsidó-keresztény gyülekezet szentnek, mert magyart gyilkolt?
Volt még egy ilyen szentnek mondott kiralyunk, László . Ö a kunokat gyilkolászta, akik ugye magyarabbak voltak még a magyaroknál is.
Az a véleményem, hogy Lajdi úr is csak egyike azon "igazhitü" zsidó-keresztényeknek, akik tudatosan megtévesztik a magyarságot.
Petivitéznek pedig üzenem, hogy Jézus( Jesse) nem egyszerüen csak ember volt, hanem Apánknak, az Öregistennek emberként a Földre leszületett önmaga.
MAGYAROK ! TESTVÉREIM ! Gonozkozzatok végre,
ne engedjétek magatokat tovább manipulálni a zsidó-keresztény egyház bérencitöl. - Forduljatok az Igaz Istenhez, a MAGYAROK ISTENÉHEZ, az Öregistenhez,
aki a mi APÁNK !!
Idézet
 
 
LUDAS MATYI
#3 LUDAS MATYI 2012-03-17 15:03
Igaz gondolatok, amelynek fényénél megláthatjuk Pálos. Árva Vince atya büntetésének embertelenségét és magyarfób jellegét.
Idézet
 
 
Petivitez
#2 Petivitez 2012-03-17 11:54
itt is kilóg a lóláb - legyen szabad megjegyezzem!
Jézus nem létezett. Őt a kereszténynek nevezett zsidó alapítású vallási szekta szülte.
élt egy ember azon jegyekkel, akit viszont Jesse-nek hívtak, s próbáltak úgy nevelni, hogy szentként éljen.
ám ez a hindu vallásokban mindig megismétlődik. kiválasztanak egy gyermeket és 12 évig megváltóként kezelik, nevelik...
István pedig valóban megalapított itt valamit, ám úgy, hogy közben lerombolt egy sokkal magasabb rendet, s annak az alapjaiból (neveltetéséből) próbált valamit létrehozni, ami - lássuk be - csak korcsosodott az idők folyamán, s lett belőle ez ami most van: hogy senkiháziak uralkodhatnak felettünk, s a világ felett.
a vezérekből, fejedelmekből lettek császárok, királyok, hercegek. ez utóbbi jelentése: herr- zech(e). azaz vámszedő. ...
a hitvallás (hiedelem vállalás) legfőbb ismertetőjegye: hogy egy feszületet ( ami kinzóeszközként szolgált, olykor még áldozatot is megjelenítve) imádnak bálványként, elrugaszkodva a kereszttől (körosztó) s a 4 elemtől...
és így tovább...
Idézet
 
 
leszerelt
#1 leszerelt 2012-03-16 23:11
Lajdi Péter hazafias gondolatait és logikus következtetéseit mindig szívesen olvasom. Hazafias gondolkodása a magyar lelket, hibátlan logikája, pedig, az emberi szellemet emeli ki a zsidókrisztianizmus dögbűzéből. Nem mindenben értek vele egyet - arra nincs is szükség -, de el kell ismernem: írása friss levegő a zsidókrisztián tévhit fullasztó penészében vergődő magyar számára. Számomra, ez magában máris elég munkája elismeréséhez.

De ennél többet tesz: A tipikus zsidókrisztián dogmaszerű hit erőltetésével ellentétben, amivel azok az egyházaknak hazudott intézmények a Világ nem-zsidó lakósait próbálgatják meggyőzni szolgasorsukról, Péter honfitársunk - úgymint hivatásos kutatóink többsége - tudást - s nem hitet - továbbít, ami a sekély, mulandó és értéktelen meggyőzés helyett a mély, tartós és értékes meggyőződést segíti elő. Hitet éppúgy nem lehet növeszteni vagy erőszakolni, mint ahogy a testmagasságot sem, se lefizetéssel, se megfélemlítéssel. Ahogyan az ember testmagasságát az egészséges táplálkozás és életmód emeli genetikai képessége határáig, úgy hitét is az egészséges tudás (igazság) megismerése és annak ráérzés- és ész-szerű alkalmazása emeli lelki és szellemi képességei határai felé.

Arra, viszont, megkérem Péter honfitársunkat is, hogy írásaiban ő is támogassa a magyarmegmaradasert.hu kezdeményezését(*), mi szerint a "keresztény" szóval - akár önmagában akár egy összetett szó elemeként - csak és kizárólag a magyar-hun-szkíta-Jézus-szeret et-hitet címkézzük. A saul rabbi-alapított római, nem-zsidók számára kiagyalt, "kereszténynek" hazudott zsidó szolgaszektákat pedig a "júdeokrisztián", "zsidókrisztián" vagy magyarul, zsidófelkent szóval címkézzük, melyek bármelyike szófejtésben is, ideológiailag is azon zsidószekták logikus elnevezése. A "zsidó-keresztény" kifejezés épp oly, egymást kölcsönösen kizáró elemek összetétele, s emiatt ésszerűtlen, mint a "sötét-világos", vagy a "zsidó-magyar" (vagy a "magyar-zsidó"). (lásd: magyarmegmaradasert.hu/.../...)

* Engedünk annak, aki ezt már esetleg előttünk kezdeményezte.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 315 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.9%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Belgium 0.2%
Austria 1.5%Greece 0.2%

Today: 5
This Week: 3727
Last Week: 5161
This Month: 17074
Last Month: 20500
Total: 1608930

Belépés