Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2020Nov29

2012. Augusztus 05., Vasárnap 08:09

A Szkíta-Magyar Jézushitű Közösségnek - IX. A Mária-tisztelet és a rózsafüzér

Írta:  Lajdi Péter
Értékelés:
(7 szavazat)

IX. A Mária-tisztelet és a rózsafüzér

Ennél a témánál egy a zsidókereszténység protestáns ágai számára neuralgikus ponthoz érkeztünk. Luther föllépésével megvalósítható lett volna mindaz, amit mi is szeretnénk. Ö egy volt a tisztánlátók közül, és markáns teológiai antijúdaizmusa az Ószövetséggel való teljes szakításhoz vezethetett volna. Hogy nem így lett, sőt, hogy a protestáns egyházak kebelén valóságos Ószövetség-kultusz alakult ki, utódai és Calvin bűne. A Hitler által a Mein Kampf-ban is olvasható mondat, miszerint “A zsidó a hazugság atyja.”, Luthertől származik. Tudvalévő, hogy a zsidóság legjellegzetesebb megjelenítője a maga könyörtelenségével, törtetésével és más nézetek iránti türelmetlenségével a Kos zodiákus korszakának. Ekkorra kristályosodott ki végleg vagy legalábbis hosszú időre a patriarchális társadalmi forma a korábbi korszakok matriarchátusainak ellenreakciójaként. Az élet minden rezdülésében a hangsúly a hím, a maszkulin jellegre tevődött át. A guzsaly, az orsó, a fazekas korong és a konyhai edények primátusát fölváltotta az íj, a kard és az eke uralma. A Nagy Anya (Magna Mater; mater=matéria, anya=anyag) anyagi mocsári tenyészetre emlékeztető, (Helénét helosznak, mocsárnak nevezték a görög mitológiában.) érzelmi túlfűtöttségű és lekerekített formavilágú lunáris kultuszát fölváltotta a lecsapolt és művelésre alkalmassá tett hajdani ingoványok, szántóföldek világa, a szoláris sarkos formák elterjedése és a ráció, az ész kultusza, mely pervertálódott alakjában kegyetlenségekhez, elembertelenedéshez vezet. Az eredetileg két nemet egyesítő, androgün természetű Istenből, aki az igazság szerint szigorú Atya és egyszersmind szerető, gondunkat viselő és irgalmas Anya, hímnemű Úr lett. A Teremtés fölfoghatatlan gazdagságát az alacsonyabb tudati nívón lévő, fiatal kultúrák emberi tudata leredukálta a mindig is imádott egyetlen Főistenre. A korábban a női elv spontán puhasággal gyakorolt, szívbe írott erkölcsi törvényeit leváltva megjelent az írott és áthághatatlan Törvény, a rettegett Ítélet és a kirekesztő Szigor. Létrejöttek a kisarkított monoteizmusra épülő vallások. (Az Iszlám ugyan már a Halak korszakában fejlődött ki, azonban szemita gyökerű vallásként minden vonatkozásban folytatója a héber monoteizmusnak.) Mivel a protestantizmus Ószövetség-kultuszának köszönhetően Mária nőiségében valami tisztátalant sejt és bálványimádást szimatol, ezért együgyű módon viszolyog minden Szűz Máriával kapcsolatos vallási aktustól. Pedig maga Luther mondta, hogy Megváltónk Anyjával, az Isten Anyjával, Máriával szemben a legnagyobb tisztelettel kell hogy viseltessünk.

A Boldogságos Szűzanya, Mária alakjában Gellért püspök legendája szerint a XI. századi magyarság minden nehézség nélkül fölismerte ősi Istenasszonyának, a már Mezopotámiában is tisztelt Boldogasszonynak (Bau-dug-aszan), a csíksomlyói székelyek és csángók Babba Máriájának megtestesülését. A szkíta-magyar kereszténység a pártus származású Jézus szülőanyjának, Máriának alakját mindig is a legbensőségesebb szeretettel és tisztelettel övezte mint égi pártfogót és mint az elesett és szükséget szenvedő ember segítőjét. Sehol a világon, egy másik országban sincs a terület és lakosság számához viszonyítva annyi Mária-búcsújáróhely, mint éppen Hazánkban, Magyarországon. A szent istván-i korona- és országfelajánlás óta pedig Magyarország Égi Királynőjét tiszteljük benne. Természetes tehát, hogy Máriát, aki a pártus Arszakida királyi ház női tagja volt, s így korai rokona a magyar Turul-dinasztia árpádházi királyainak, mi magyarok a legeslegnagyobb tisztelettel, alattvalói szeretettel és fiúi-gyermeki ragaszkodással övezzük. Tudnunk kell, hogy Szent Gellért Kisebb Legendájában olvasható, hogy “Szent István Pannóniát a Szent Szűz Mária családjának nevezte”. Mi sem magátólértetödöbb tehát, mint hogy a rózsafüzérmondás szokását változatlan formában tovább ápoljuk. Ez a talán legnagyobb erejű keresztény imádkozási mód: Hiszekegy, Miatyánkok, Dicsöségek és Üdvözlégy Máriák szent láncolata Jézus és Édesanyja földi életének ún. titkokban megfogalmazott elmélkedésével egybekapcsolva. Egyetlen korrekciót javasolnék csupán: Az Örvendetes Olvasó 4. és 5. titkait, melyek a jahvizmus főtemplomával kapcsolatosak, a következőkkel helyettesíteném. A 4. helyett: “ ... Jézus, akinek királyi ajándékot pártus mágusok hoztak.” Az 5. helyett pedig: “ ... Jézus, akivel Te Szent Szűz Párthiába menekültél a zsidók királya elöl.”. Ezen történések ugyanis szintén a gyermek Jézus evangéliumokban található eseményeihez tartoznak. Hogy miért nem Egyiptomot írtam? Erre egyszerű a válasz. Egyiptom a Szent Család menedékhelyeként csupán azért lett becsempészve a karácsonyi történetbe, hogy a zsidózó koncepciónak megfelelően ószövetségi párhuzamot hozzanak létre Jézus és a zsidóság között az “Egyiptomból hívtam az én fiamat” ószövetségi idézet értelme szerint. Hogy a déli irányba történő menekülés mennyire nem valószínű, azt józan ésszel végiggondolva az eseményeket, beláthatjuk, ugyanis Júdea területén minden bizonnyal szinte “minden bokor mögött” ott lapultak azokban a napokban Heródesnek a gyermek Jézusra vadászó poroszlói. Annak egyébként, hogy a héberek valaha is Egyiptomban tartózkodtak volna, az ószövetségi beszámolón kívül sem írott egyiptomi forrása, sem archeológiai bizonyítéka egyáltalán nincsen, hacsak nem az Mózes (Mósze; vö. pl. Tut-mósze fáraó nevével) valóban egyiptomi neve. Persze egyiptomiak Egyiptomon kívül is szép számmal éltek. Az egyiptomiak pedig tk. arról is híresek voltak, hogy a legjelentéktelenebb eseményeket is írásban rögzítették, ám feljegyzéseikben a zsidóság valamikori egyiptomi jelenlétéről egy betűt sem találunk.

X. A papi nőtlenségről

A nemiség a férfi és nő között fennálló természetes vonzalom, mely a személyes örömszerzés vonzó aktusa által az emberi faj fennmaradását hivatott biztosítani, annak záloga. A Teremtő formált bennünket olyanná, amilyenek vagyunk. Ö látta jónak, hogy az eredetileg egy személyben kétnemű (androgün) ember fejlődésének bizonyos pontján két különböző jellegű, két eltérő lényegű princípiumot hordozó félre, férfira és nőre hasadjon. Erről Platón is beszámol a Symposionban. Az androgün elnevezést is tőle ismerjük. A Teremtéstörténet beszámolója, mely a sumér eredetiböl került át némi változtatással a héber iratokba, szintén ezt igazolja, amikor így ír: “Isten megteremtette az embert, saját képmására alkotta, férfinak és nőnek teremtette.” (Gen. 1./27.) Kár tehát tusakodnunk az ellen, amit Isten jónak látott beleoltani tagjainkba és szívünkbe. A római egyházon belül a cölibátus bevezetése óta azt az eléggé el nem ítélhető kísérletet és törekvést, mely a férfi és nő között fönnálló természetes és egészséges vonzalmat, a nemiséget démonizálni igyekszik, nem tartjuk helyesnek és elítéljük. Az első évezred egyháza semmi hátrányt nem szenvedett azáltal, hogy papjai, ha akartak, nősülhettek. Ellenkezőleg! A teljes elvonultságra és a nemiségük elfojtására áhítozóknak abban az időben is fennállt a lehetőség a szerzetes rendekbe vonulásra, ahol szüzességi fogadalmat téve teljes mértékben Istennek szentelhették életüket. Összefüggést látok a nemiség démonizálásának elhatalmasodása és az inkvizitórikus türelmetlenség és a tömeges máglyahalál között. Az egészséges nemiség elfojtása, ha az ezzel kísérletező személyisége még nem eléggé érett a tisztaság eme fokára, perverziókhoz, elmebajhoz és szadista kegyetlenkedésekhez vezethet. E kérdést illetőleg a keleti orthodox egyház gyakorlatát tartom helyesnek.

A házasságban élő pap azonban nem bocsáthatja el feleségét, se nem válhat el tőle. Ha a feleség dönt úgy, hogy otthagyja papi hivatást teljesítő férjét, nem a pap férj hibája. Ezért közösségünk papja legyen kellőképpen elővigyázatos felesége megválasztásában. Az életmód megválasztásának joga terén jellemezze papjainkat is a személyes szabadsággal való élés joga. Ha jobban vonzza a család nélküli, magányos életmód, ha ezt képes eltévelyedések nélkül, tisztességben megélni, senki se kényszerítse öt a nősülésre. Ha azonban úgy látja jónak, hogy hallgat az Isten által belénk oltott fajfenntartó erők egészséges és természetes hangjaira, nősüljön meg és családapaként nemzzen gyermekeket. E körülmény azonban nem akadályozhatja meg a papi hivatásával járó feladatok becsületes elvégzésében. A döntés szabadsága azonban nem vonatkozhat az aktív homoszexuális gyakorlatra. Még az ókori zsidó felfogás is irtózik ettől a nemi elfajzástól: “Ne hálj férfival úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni. Ez gyalázatos dolog.” (Lev. 18./22.). A jelenlegi pécsi legfőbb “medicinman” és ferde hajlamú társai azonnal szedhetnék sátorfájukat, ha közösségünkhöz tartoznának.

XI. Az egyházzene kérdése

Az énekelt szövegekre ugyanaz vonatkozik, ami a mondott vagy recitált szövegekre: Ki kell gyomlálni belőlük minden júdai vonatkozást, utalást! Az egyszólamú gregorián hagyományból megtartunk minden ebben a vonatkozásban használható koráldallamot (gregorianischer Choral), sequentiát, tropust és antiphónát. Az orgonakíséretes népének ugyancsak megmarad a júdai vonatkozású szövegek eltávolítása mellett.

A zenés liturgia fő hangszere továbbra is az orgona legyen. Ez a hangszer szakrális és áhítatot növelő hangzásával növeli a szertartás színvonalát, hangulati erejét és a hitben való elmélyülést. A rock- és popzene egyre növekvő térhódítása a templomokban a kereszténység ellen fölesküdött szabadkőműves páholyok célkitűzései közé tartozik. Az orgonazene szakrális hangzását száműzni akarják a liturgiából, hogy az áhítat érzése megszűnjön és ezáltal a fölnövekvő nemzedékek hitélete teljesen elsekélyesedjen, vallásos zenéje színvonaltalan és felszínes hangoskodássá, afrikai, eszement ugrándozássá fajuljon s a templomi szertartás egyfajta üres örömködéssé zülljön. Ennek minden eszközzel ellen kell hatnunk! Nem szabad templomaink falai közé beengedni a sziruposan édeskés dallamokkal megbabonázó zenei szubkultúrát még akkor sem, ha rövid távon, átmenetileg több embert csábítunk is oda szertartásainkra! Ennek is eljön majd egyszer a böjtje. De akkor már késő lesz.

XII. Viszonyunk a többi keresztény/keresztyén felekezethez és a zsidósághoz

A szkíta kultúrkör uralkodóira mindig is a vallási tolerancia volt a jellemző és a más tanok, vallási gyakorlatok iránti tisztelet. Szkíta népek sohasem folytattak vallásháborúkat és nem szennyezték be a kezüket vérrel a gyarmatosítások borzalmai alatt sem, mint a nyugati népek, (mi, magyarok kiváltképpen nem!) melyek a júdaizmus alapfelfogásának elsajátításával egész földrészeket igáztak le s ősi kultúrákat döntöttek romba sok tízmillió bennszülött lemészárlásának égbekiáltó bűnét véve a lelkükre. Mi, akik a római rítus júdaizmustalanításával a külsö kereteket Jézus szkíta-magyar tanának tartalmaival szeretnénk betölteni és megnemesíteni, az ösi szkíta hagyományok és a felebaráti szeretet szellemében baráti jobbot nyújtunk minden keresztény/keresztyén felekezet felé egészen addig, amíg ne adj Isten újra bekövetkezne az, ami egyszer már a XI. századi Magyarországon végbement: A zsidókeresztény egyház és világi csatlósaik a rájuk jellemző vallási intolerancia szellemében el kezdték tűzzel-vassal irtani mindazokat, akik bizonyos hittételeket máshogyan magyaráztak vagy akiknek vallási gyakorlata és szemlélete eltért az övékétől. Ez esetben minden rendelkezésre álló eszközzel föl kell vennünk velük a harcot és kemény ellenállást kell tanúsítanunk irántuk, ha kell, a mártíromságig.

Ami a zsidósághoz fűződő álláspontunkat illeti: Az ártatlan és jó szándékú kiszsidóban csak az embertársat tekintjük, hiszen az antijúdaizmus nem azonos a faji alapon értelmezett antiszemitizmussal. Habár ök már Kr. u. 75-ben fölvették liturgikus szövegeik közé az átkot: “Menjenek tönkre a nazarénusok és az eretnekek és töröltessenek ki az élők könyvéből.” (Dr. Szántó Konrád: A katolikus egyház története; Budapest, 1986.) Máskülönben pedig szem elött kell tartanunk, hogy minden nemzetnek és minden egyénnek elemi alapjoga az önvédelemhez való jog még akkor is, ha esetleg éppen a nemzetközi zsidóság dúsgazdag vezető rétege szövögetne Magyarországgal kapcsolatosan országfoglaló terveket.

Végül kiáltsuk a világba József Atillával együtt e két sort, melyeket Magyarok című versében így vetett papírra:

“Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk
Nyisson ajtót nekünk a reménység!”

Ki büntet, kit és miért?

Egy általánosan elterjedt és végzetes tévedés tisztázása

Jézus több ízben hangsúlyozza az evangéliumokban, hogy királysága “nem e világból való”, hogy a föld számára ellenséges terület, s azzal, hogy megtestesült, az ellenség barlangjába került. Az sem véletlen, hogy bolygónk mely vidékén született és tanított, s az sem a véletlen szeszélye, hogy hol és kiknek a kívánságára halt kínhalált. Ö a gonoszt főhadiszállásán semmisítette meg úgy, hogy teljes pusztulásáig rövid haladékot adott neki az Isten terveinek megfelelően. Jézus személyében megjelent a földön az isteni Lét teljessége és nyitottsága az emberi élet töredékességében és zártságában.

Jézus azt is elárulja nekünk, hogy miért van így: a sátánt következetesen e világ fejedelmének nevezi (Jn. 12./31-33.; Jn. 14./13.; Jn. 16./11.). Jézusnak megkísértése során a sátán “megmutatta a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Mindezt neked adom, mondta, ha leborulva imádsz engem.” (Mt. 4./8-9.; Lk. 4./5-7.). Így csak az beszél, aki a sajátjából ajánl föl valamit ellenszolgáltatás fejében. E szövegrészből egyértelműen kiderül, hogy ki az úr bolygónkon: a bűn, a szenvedés, a hazugság, a félelem és a halál szerzője, a sátán. Jézus azért jött közénk, hogy megtörje e gonosz sárkánykígyó hatalmát felettünk.
Jézus nem hagyott bennünket afelől sem bizonytalanságban, hogy a szolga nem lehet nagyobb uránál: ha az urat üldözték, követőit is üldözni fogják (Jn. 15./18.-21.; Mt. 10./24-25.). Ne ringassuk magunkat tehát abban a hamis illúzióban, mintha Jézus követőinek gondtalan, felhőtlen, sikerekben gazdag életet ígért volna. Ennek éppen ellenkezője az igaz!

Jézus megfordítja, feje tetejére állítja a zsidó tételt, miszerint aki betartja az Úr parancsait, hosszú életű és gazdag lesz a földön. Egy kérdés azonban kétezer éve nyitva és megválaszolatlanul maradt: Ki is az az úr, akit a zsidók imádnak? Ki az, aki itt, a halál bolygóján jutalmaz és büntet? Egy bizonyos, hogy nem Jézus Mennyei Atyja, aki maga a szeretet, aki a Hegyi Beszédben a Nyolc Boldogságban megszólítottaknak túlvilági jutalmat és kárpótlást ígér, azoknak, akiknek a sátán birodalmában, tehát bolygónkon üldöztetésben, mellőzésben, szenvedésekben van részük és azoknak, akiket tisztességes emberekként látszólag ok nélkül sújt a sors. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni azt az evangéliumi részletet, ahol azokról a galileaiakról van szó, akiket áldozat bemutatása közben megöletett Pilátus, és arról a tizennyolc emberről, akikre Silóéban rádőlt egy torony (Lk. 13./1-5.).

Nem vetted még eddig észre, drága magyar barátom, hogy a zsidóság “istenétől” mindig anyagvilágbeli, földi ígéreteket kapott? Többek között az Ígéret Földjét, a “tejjel-mézzel folyó Kánaánt”, melyet csak mészárlások, ártatlan, békés őslakósok tízezreinek legyilkolása árán szerezhettek meg, melynek véghezvitelére “istenük” bujtogatta föl őket. Nem tűnt föl még számodra az, hogy a prófétai ígéretek is szinte kivétel nélkül a zsidóság evilági világhatalmának beteljesülését jövendölik meg, hogy hozzájuk fog majd (majd?) az egész világ kincse özönleni, hogy hatalmuk alá hajtják majd (majd?) a föld összes királyait, nemzeteit stb., akik között úgy viselkedhetnek, mint az oroszlán a juhok aklában, mely szaggat és tép. Olvassuk csak, hogyan is ír Izaiás: “Akkor meglátod és ragyogsz az örömtől és remeg és kiterjed a szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne és hozzád jön a népek gazdagsága. (Iz. 60./5.) ... Az idegenek megépítik kőfalaidat és királyaik szolgálnak neked. Nyitva lesznek kapuid szüntelen, hogy behozzák hozzád a népek gazdagságát, és királyaik is bejönnek. Mert a nép és az ország, mely nem neked szolgál, elvész, és a népek mindenestől elpusztulnak. (Iz. 60./10-12.) ... Szopni fogod a népek tejét és királyok emlőjét szopod.” (Iz. 60./16.) De érdemes odafigyelnünk Mikeás próféta kedves és altruista szavaira is: “Akkor (ma; LP) Jákob maradéka olyan lesz majd a sok nép között, mint az oroszlán az erdő vadjai között, mint az oroszlánkölyök a juhnyájban: amerre jár, gázol és zsákmányol, és senki el nem ragadja tőle a zsákmányt.” (Mikeás 5./9.). Ki ez az “isten”, a földi zsákmány “istene”? Erre a kérdésre mindenki maga adja meg a választ.

Azt gondolod, szegény, félrevezetett, kárörvendő, keresztény testvérem, hogy a sok szerencsétlenségekkel sújtott embert az Isten veri? Ez istenkáromlás! Az Isten senkit sem büntet. A bűnt elkövetőket saját bűnük sújtja. Ez természeti törvény, vagy ahogyan a hindu és a buddhista tanok nevezik, a karma törvénye. Hogy a bűn elveszi előbb-utóbb méltó büntetését. Nagyon sok esetben azonban gyökeresen más a helyzet! Gyakran a személyes gonosz támadja meg mindazokat, akik keresztülhúzzák terveit.

Vagy talán azt gondolod szegény, félrevezetett, kárörvendő, keresztény testvérem, hogy Jézus Urunknak saját bűnei miatt kellett az általunk ismert, kegyetlen módon kiürítenie a legszörnyűbb, legkegyetlenebb szenvedések keserű kelyhét?! Hogy Máriának saját bűneiért járta át szívét az agg Simeon által hajdan megjövendölt tör?! Ez a világ jelenleg még és ősidők óta a sötétség fejedelmének, vagy ahogy Jézus nevezi öt, “e világ fejedelmének” hatalmában van. Mindent és mindenkit (általában emberek által!) kíméletlenül félresöpör az útból, aki uralmának további fenntartását bármilyen módon veszélyezteti.

Engem e világ fejedelme eddigi életem során minden erővel meggátolt abban, hogy a földi múló dicsőségben, sikerben, melyre zenei tehetségem pedig följogosított volna, az önelégültség betokosodott érzésének legkisebb szikrájában is részem legyen. Meggátolta, hogy a hatalom és pozíció önistenülésének tünékeny mámorában akár egy percre is csilloghassak. Csupán azt és annyit kaptam Teremtőmtől, amire és amennyire mindig is szükségem volt. De azt mindig megkaptam! A sátánnak ezért a teljes mellőzésért voltaképpen hálával tartozom, mert nem szédített meg egy pillanatra sem káprázata hazugságaival. Hogy mégsem süllyedtem el a meghasonlás vagy a kétségbeesés hullámaiban? Ez ad igazi tartást az embernek. Ha gond és baj ér, tudom, nem az Isten büntet, hanem a személyes gonosz hozta rám a szerencsétlenséget, hogy áthágja törekvéseimet. Mindig ebből tudom, hogy jó úton járok. Sajnos igen gyakran előfordul, hogy közvetlen hozzátartozókon keresztül próbálja a sátán az embert megtámadni és meggátolni Istennek tetsző törekvéseiben. Ez az egész bizonyos mértékig hízelgő is számomra. Akkor esnék kétségbe, ha az ördög hirtelen elkezdene rajongani értem.

Legyünk hát megfontoltabbak a mások szerencsétlensége fölött való elhamarkodott és könnyelmű ítéletben, mert még a végén saját magunk fölött mondunk általa elmarasztaló ítéletet! Mérlegeljük józanabbul a feltételeket és ne maszatoljuk be vérrel az Atyaisten arcát!

Végszó

Ha jelenlegi úgynevezett demokratikus társadalmi berendezkedettségű államrendünk valóban nem kutyakomédia csupán és valóban biztosítja az egyén alapjogait, különös tekintettel a szólás- és véleményszabadság érvényesítésére, ha démokráciánk nem démonokrácia, akkor nincs okunk semmilyen félelemre. Ugyan melyik világi avagy egyházi hatalom kényszeríthet bennünket arra, hogy kereszténységünket egy idegen nép, a vallásos zsidóság igencsak megkérdőjelezendő és eléggé el nem ítélhető képzeteinek és hiedelemvilágának befolyása alatt gyakoroljuk, egy olyan egyház lelki nyomása alatt, mely végső soron Jézus elzsidósított személyét csak ürügyül használja nem keresztény megbízói világhatalmi törekvéseinek szolgálatában az Antikrisztus színrelépésének tudatos előkészítésére?

Azt szeretnénk, ha hitéletünk nem száraz, paragrafusízü dogmák mentén történő spekulatív okoskodások szelleméből, hanem a személyesen megtapasztalt élményből fakadó, a Szent Lélek kiáradásának éltető erejéből merítő napi gyakorlattá válna. Isten csodálatos Teremtése sokkalta sokrétűbb és gazdagabb létformákban, mint azt földi testbe zárt tudatunkkal valaha is föl tudnánk fogni. Ezért roppant primitív, szánalmas és sötét igyekezet az, amikor tudatlan, fanatizált és bigott vallási vezetők azt hiszik, hogy a Teremtő Istent dogmák közé lehet zárni, dogmatikájuk merev börtönrácsai mögött fogva lehet tartani a végtelenül szabad és mindenható Istent, aki csak elnézően mosolyog rajtuk és e szánalmas törekvésükön.

Nem találjuk követésre méltónak és elítéljük azt a törekvést is, mely görcsösen és a hamisításoktól sem visszariadva össze akarja békíteni a tüzet és a vizet, mely Jézus személyét, élete történéseit és tiszta, szkíta szellemiségű tanítását mindenáron meg akarja feleltetni a zsidó iratokból hajuknál fogva előráncigált idézetekkel.
Mindazok számára, kik végigolvasták őszinte és leplezetlen gondolataimat, világossá kellett hogy váljon, hogy szándékaim, szándékaink nem a rombolás szellemében fogantak. A római rítus külső kereteit szeretnénk csupán egyrészt megtisztítani a kétezer év alatt rárakódott piszoktól és az idegen testként, egy élősködő ösztöneivel belécsempészett júdai szemlélet szirénhagjaitól, másrészt pedig a szkíta-magyar jézushit júdaizmustól mentes tartalmaival szeretnénk föltölteni az Isten imádásának e szent keretét. Azzal nem új bort töltenénk régi tömlőbe, hogy az authentikus jézusi tanítást, mely a szkítatérítő apostolok munkássága nyomán a szkíta-magyar ősvallás keresztény továbbélésének formájában maradt fenn, újra érvényre szeretnénk juttatni a római rítus külső keretein belül. A szentmise szertartásrendje bár régről ismeretes, de Isten Szent Lelke működése által minden időben a megújulás és az újrakezdés friss szelével fú és hat. A tan és a belőle származó magatartásforma szintén régi, csak a rárakódó hatalmi struktúrák, hatalmi gyakorlatok hamisításai és korrumpáló hatása elfedte és elfeledtette őket, s ne feledjük egy pillanatra sem, hogy e világ fejedelme sem ült karbatett kézzel az elmúlt kétezer év folyamán.

Hogy mit akarunk, mi a szándékunk tanainkkal, hová vezet(ne) ez az egész? Azt hiszem az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket e rövid útmutatással sikerült megválaszolnom. És hogy mire jó ez az egész? Erre adja meg helyettem a matuzsálemi kort elért Bulányi György testvér, egy önálló gondolkodásra képes és bátor, feddhetetlen életet élő katolikus pap a választ, egy élő mártír, aki megjárta Rákosi börtöneit és egy alkalommal halálra is ítélték e világ fejedelme vörös csatlósai, egy olyan ember, aki életpéldájával bizonyította, hová tartozik. Ö a következő szabad és istenes gondolatokat az „Az Ószövetség nem Isten igéje“ című írásában fogalmazta meg:

„Jézus azt mondta magáról, hogy mindazok, akik őelőtte jöttek, tolvajok és rablók, és nem hallgattak rájuk a juhok. Ö az ajtó. Aki ezen, rajta keresztül megy be, az üdvözül és talál legelőre (Jn. 10./8-9.). Hogyan tehetjük ezek után meg, hogy mindörökre megnyomorítjuk Jézus tanítását azzal, hogy egy Jézus előtti nép és kultúra szöveggyűjteménye után ugyanúgy odatesszük a liturgia szavát, mint Jézus szavai után: Ez az Isten igéje. … És igazán nincs más az Ószövetségben, csak Isten segítségével végrehajtott tömeggyilkosságok? De van. … Van benne ének a szerelemről. (Énekek éneke), van benne Tízparancsolat, van benne istendicséret (Az Úr az én pásztorom, nem kell félnem.). … De az egészet elborítja a határkiigazítás, a tömeggyilkosság és az ehhez adott isteni segítség. Értitek-e Markiont és engem, akik azt mondjuk, hogy mindenképpen meg kell szabadulnunk az Ószövetségtől? … Nem csak azok tolvajok és rablók, akik Jézus előtt jöttek, hanem azok is tolvajok és rablók, akik Jézus után jöttek. Nincs különbség előtt és után között. S ha van, az legfeljebb annyi, hogy a Jézus utániak már sokkal fejlettebb tolvajok és rablók. A multik ma már úgy veszik el a nemzeti vagyont, hogy határt sem kell módosítaniuk, anélkül is ki tudnak fosztani minket. … Ezért én vállalom, hogy Markion nyomába lépek, s azt mondom, hogy amíg van Ószövetség Jézus táborában, addig naponta tanuljuk az Írásból nemcsak azt, hogy légy jó, hanem azt is, hogy légy tolvaj és rabló és légy tömeggyilkos. … Talán majd ha fejre áll a multik világa, elkövetkezik egy jobb kor, amely tudni fogja, hogy bizony nem készítjük az Úr útját addig, amíg hangozhat a szentmisében az is, ami Jézus előtti, a tolvajok, a rablók és a tömeggyilkosok hangja.“  Úgy legyen.
2008. január 12

Forrás: http://www.magtudin.org/Lajdi%20Peter%20-%20Szkita-magyar.htm

(2. oldal / 2)
Megjelent: 6615 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. Augusztus 05., Vasárnap 15:07

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 67.1%Austria 1.3%
United States 5.8%Canada 1%
Romania 4.8%France 0.9%
Ukraine 3.5%Sweden 0.9%
Russian Federation 2.7%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
United Kingdom 1.9%Australia 0.2%
Norway 1.5%Italy 0.1%
Serbia 1.3%Spain 0.1%

Today: 173
This Week: 6234
Last Week: 7754
This Month: 30570
Last Month: 21813
Total: 2531925

Belépés