Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Dec16

2009. Június 24., Szerda 18:03

A TÖRTÉNELEM HAMISÍTÁSOK EGYIK LEGNAGYOBBIKÁRÓL

Írta:  Magyar Adorján
Értékelés:
(16 szavazat)
A Történelem Hamisítások Egyik Legnagyobbikáról Magyar Adorján Manapság általános hiedelem, hogy a magyarok Ázsiából jöttek és hogy körülbelül 1000 évvel ezelőtt nomádokként vándoroltak Európába. Ezt iskoláinkban is így tanítják. Ami azonban csak újabb kitalálás, amiről egyetlen régi feljegyzés sem tud semmit. Alapítója pedig, természetesen nem-magyar, vagyis Wamberger Hermann író és keleti utazó volt.

Miután azonban ez elmélet Ferenc József császár politikájának igen megfelelő volt, Wamberger nem csupán Bécsbe rendeltetett, hanem igen kedves vendégként, császári ebédhez is meg lett híva. Ami nem is történt hiába, mivel — holott ő ezelőtt inkább azon a véleményen volt, hogy Magyarország őslakossága finnugor fajú volt, de Árpád honfoglalói törökök voltak — bécsi tartózkodása után már másképen írt, vagyis mindinkább úgy, hogy a magyarság lényegét az Árpáddal bejöttek képezték, akikhez már azelőtt csatlakozott valami kevés finnugor elem. Valamint hangoztatta, hogy a magyarság „par excellence keveréknép” és hogy „a mai magyarság vérében az ősmagyarságénak már egy csöppje sincsen”. Amivel szemben embertanilag kimutatható, hogy a magyarság ma is 98%-ban egyöntetű faj; valamint nyelvészetileg is, hogy nyelve szintén egyöntetű európai ősnyelv, amelybe csak a kereszténység fölvételével, majd az osztrák uralom alá kerülés után keveredett kevés, de fölösleges, ki is küszöbölhető idegen elem.

Ámde Wamberger Bécsből nem csupán a legnagyobb dicséretekben részesült, hanem a császár magyar nemességet is adományozott neki, miután ő a magyarosan hangzó Vámbéry Ármin nevet vette föl.

Utóbb a császár titkos parancsai folytán — amelyeket a császár által kinevezett (többnyire magyarországi betelepített német) közoktatási miniszterek mindig készségesen teljesítettek — ezen elméletet a volt osztrák-magyar birodalom egész területe minden iskolájában tanították, a sajtóban is terjesztették, annak ellenére, hogy a komolyabb magyar tudósok ez elméletet sohasem fogadták el. Csakhogy Wamberger a maga elméletéről több könyvet írt, amelyek a császár és a „magyar”-nak nevezett, de a valóságban osztrák fiók-kormány által pártfogolva, lettek terjesztve, más nyelvekre lefordítva, amely könyvekben a magyarság ázsiai, sátoros eredetű, de eredeti jellegét már elveszített keveréknépként tüntetve föl, a magyarság és a történelmi igazság legnagyobb kárára. Így terjedett ez elmélet el, mesterséges úton, annak dacára is, hogy a komoly tudományban ismeretes, miszerint a magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládhoz tartozik, hogy a magyar nép fajilag is e népek rokona és hogy az egész magyarság Európa egyik legjellegzetesebben szorgalmas földművelő népe.

Mi több, a németek utóbb már azzal sem elégedtek meg, hogy a magyarság török nomád eredetű legyen, hanem még iskolakönyveikben is azt kezdék tanítani, hogy a magyarság mongol eredetű. Amely egész elmélet ily nagy fölkarolása és terjesztése pedig azért történt, mert az osztrák császári hatalom ebben a magyarság kiirtását célzó politikájának legjobb megokolhatását látta.

Hogy viszont a magyarság ázsiai eredetéről egyetlen történelmi nyom, vagy följegyzés sincsen, ezt egyszerűen agyonhallgatták. A vége az lett, hogy idővel a magyarságnak a nyelvészetben és embertanban nem járatos része — vagyis nagy többsége — is e tévtant elfogadta, mivel minden oldalról ezt hallotta, iskola, sajtó útján is terjesztve, sokszor még tetszetős, romantikus színben is föltűntetve.

A tényállás azonban az, hogy a magyarság, ugyanúgy, mint a finnek, észtek és baszkok, Európa árjaelőtti lakosságának fönnmaradott része, ami történelmi, nyelvi, néprajzi és embertani adatokkal pontosan kimutatható. A magyarság tehát eredeti őshelyén, a nehezen járható hegységek által körülzárt, tehát jól védett Kárpát-medencében, mindennemű viszontagság és későbbi betelepítések ellenére is mindmáig fönnmaradott.

Hogy a magyar nyelv szókincse is az európai nyelvekkel közelebbi rokonságban van, mint a törökkel, ez is arra használtatott föl, hogy a magyar nyelv „keveréknyelv”-nek legyen föltűntetve, amelynek úgyszólván minden szava innen-onnan tevődött össze. Holott igen könnyen kimutatható egyrészt az, hogy a magyar nyelv szavai egymással a legokszerűbb (leglogikusabb) összefüggésben vannak — ami keveréknyelvben lehetetlen, mivel heterogén elemek között összefüggés nincs — másrészt az is, hogy ahol a magyar szó valamely árja szóra hasonlít, ott az illető szónak kimutathatólag mindig ősalakja él a magyarban, elváltozott alakjai, származékai találhatók másutt. E rövid cikkben ezt kimutató táblázatokat nem hozhatok, de elég is itt néhány példát fölhoznom :

Magyar : KŐ, régi magyar : KA, KE, KÚ, mai magyar tájszólásos : Kű
Magyar : KEMÉNY
Szláv : KAMEN=kő

Nos, igen régi ős-szavak mindig egytagúak.

A magyar KŐ, KA, KE, KÚ nem csupán egytagú, de csak két hangból álló. Az ősember számára a kő főtulajdonsága : KEMÉNYSÉGE volt, ami egyébként teljesen helyes is, mivel a legkeményebb, amit ismerünk, a gyémánt is KŐ. Ezért képezte a magyar ősnyelv a KŐ nevéből KEMÉNY szavunkat. Kétségtelen tehát, hogy a szláv kamen=kő szó, mivel már kéttagú és öt hangból álló szó; ezért csak későbbi fejlemény, illetve a KEMÉNY szó származéka lehet. Ezenkívül a magyar és kemény szó között okszerű hangzás- és jelentésbeli összefüggés van, holott a szláv kamen=kő és tvrdo=kemény szavak között a hangzásbeli összefüggés hiányzik, ami szerint tehát a két szó nem egymásból fejlődött, mint a magyarban. Ősnyelvünkben a szavak egymással hangtanilag is összefüggenek, keveréknyelvekben ellenben nem, mert ezekben a szavak véletlen folytán kerülnek egymás mellé, nem származnak egymásból.

A magyar VÍZ, finn vete, szláv voda, német Wasser= víz szavak egymás hangtani rokonai (V-Z, V-T, V-D, V-SZ), ámde itt is azt látjuk, hogy a magyar szó még egytagú, mind a többi pedig kéttagú, négy, avagy öt hangból álló, amiértis utóbbiak későbbi fejlemények kell legyenek.

Ezzel szemben a török nyelvekben úgy a víz, mint a kő neve egészen más alakú : szu és tas=víz és kő. Ha tehát a magyarok Ázsiából jöttek, miképen lehetséges, hogy a vizet, követ nem úgy nevezik, mint a törökök, hanem az európaiakhoz hasonlóan ?

Avagy ama "nomád" magyarok Ázsiában sem vizet, sem követ nem ismertek, ezeket csak itt, Európában ismerték meg és az egyik nevét a németektől, a másikat a szlávoktól vették át ??

Avagy talán az európaiak nem ismertek-e még vizet és követ és ezek nevét a nomádokként érkező magyaroktól vették át ??

Nem képtelenség-e az ilyesmi ??

Az ! — de elhallgatható !

Aminthogy el is hallgattatik !!

Pedig minden nyelvész előtt ismeretes dolog, hogy műveletlen nép, ha valamit más, műveltebb néptől átvett, annak egyúttal nevét is átvette.

Mi tehát a fönti dolog elhallgatott megfejtése ?

Az, hogy mind e szavak Európa őskorából származnak és az, hogy a magyarság európai ősnép lévén, épen náluk a víz és a kő még egytagú neve maradott fönn. Mindenesetre ez így teljesen okszerű, egyszerű következtetés, de természetesen elhallgatható.

Továbbá műveltségi szó csak természeti ős-szóból származhat, sohasem megfordítva. Például: a víz természti szó. Vízvezeték műveltségi szó. Lehetséges-e állítanunk, hogy a víz szó a vízvezeték szóból származhatott volna ? Ép ésszel nem bizonyára. És mégis, hogy a császári, wambergeri elméletet megmentsék, még ilyet is állítottak ! Birtokomban egy „tudományos” cikk, amely pontosan ugyanilyet állít, vagyis a magyar HÁRTYA szót a latin charta = papiros szóból származtatja. Pedig a magyar hártya szó vékony, bőrszerű valamit jelent, de emellett még specializálatlan természeti szó, mert jelenthet úgy állati, mint növényi, valamint mesterségesen előállított hártyát, mint például filmet is. Rokona a magyar KÉREG szó, amely szintén bőrszerű, de vastagabb dolgot jelent. Viszont kétségtelen, hogy a magyar hártya és a latin charta szó egymásnak úgy hangtani, mint jelentésbeli rokona is. Ámde a magyar hártya szónak a kéreg szó is közvetlen rokona (H-R, K-R). Sokan gondolkoztak már azon, miért nevezik Erdélyben a fából készülő vizeskorsót KÁRTYA néven. Pedig ez igen világos : azért mert régi nyelvünkben a KÁRTYA szavunknak KÉREG értelme volt és mert az ilyen korsó régen fakéregből készült, ugyanúgy, mint a KÁSZÚ, amely fakéregből ma is készülő edény. De hogy hártya szavunk nyelvünk ősrégi saját szava, ezt nemcsak az bizonyítja, hogy nyelvünkben számos hangtani és jelentésbeli rokona van — holott az idegen nyelvből átvett szavak a nyelvben egyedül állanak, rokontalanul — hanem még az is, hogy északi rokonnépeink nyelvében is kerta=kéreg, amellyel azonban pontosan egyezik az olasz corteccia (korteccsa) = kéreg. De ezenkívül a németben is Kork, a szlávban kora=kéreg, amely utóbbi kettő meg azonnal KORSÓ szavunkat kell eszünkbe juttassa, amely edény pedig, amint láttuk, régen valóban fakéregből készült. Holott Ázsiában a törökben a kéreg neve kabuk, tehát egészen más szóalakú. De más alakú a török gisa=hártya szó is. Viszont ez utóbbi török szót illetőleg a következő megjegyzést kell tennünk :

E török gisa szó hangtanilag azonos a magyar KÁSZÚ fakéregből való edényt jelentő szóval, amiszerint a magyar szó eredeti értelme KÉREG kellett legyen. Mindkét szó pedig hangtanilag azonos a szláv kozsa=bőr szóval (G-S, K-SZ, K-ZS). Miután pedig kétségtelen, hogy a törökség gisa szavát nem vehette a szlávból, eszerint kitűnik, hogy e szláv szó vagy a törökből származik, (miként számtalan más szláv szó is a törökből, vagy tatárból) vagy pedig közvetlenül a magyarból.

Ámde ismeretes az is, hogy a régi egyiptomiak a papirusz növény vékony hártyáját használták írópapirosként, amely növény nevéből a mai papiros szó is származik. Utóbb ugyanez anyagot a görögök, majd a rómaiak is használták írópapirosként. Ezt azonban a rómaiak charta, harta néven nevezték, a görögök pedig hartesz kartesz néven, amely nevek a legpontosabban a magyar hártya szóval, de meglehetősen a finnugor kerta szóval is egyeznek. Miután pedig a magyar és finnugor szó még ős-szó, amely természeti dolgot jelent, a görög és latin szó ellenben igen késői műveltségi szó, amely már az írástudást is föltételezi, eszerint tehát csakis a görög és latin szó származhatott a magyar hártya szóból. De hát miképen volna ez lehetséges, ha a magyarok csak 1000 évvel ezelőtt jöttek volna Európába ?!

Történelmi bizonyítékok ?

Hogy a magyarok Ázsiából jöttek ?

Hol van erről följegyzés ?

Hol van ennek egyetlen történelmi bizonyítéka ?

Ellenkezőleg : Constantinos Porhyrogenetos bizánci császár, aki igen tudományos ember volt, azt írja, hogy törökök, „turkok” voltak, akik Magyarországot elfoglalták volt. A bizánciak pedig igen jól tudták, hogy mi a török és mi nem az, mert hiszen a náluk számbajöhető nyelvek számára hivatalos tolmácsaik voltak. A császár is ezt igen jól tudta, mert a szóban lévő hódítóknak még szokásait és hadviselési módját is részletesen leírta.

Mondatik pedig még az is, hogy egyszer, mialatt e nép férfiai egy hadjáratukon távol voltak, ezalatt a besenyők és egy bizánci had otthonukat megrohanták, kirabolták, fölégették, hozzátartozóikat pedig legyilkolták. Ezután vonultak a harcosok, tehát egy csak férfiakból álló had, a mai Magyarország területére s alapították a mai magyar államot, de nem a nemzetet.

Más kérdés, hogy e törökül beszélő nép magyar származású volt-e s hogy Magyarországból régebben kivándorolván és kint nyelvileg eltörökösödött és kiválóan harciassá lett törzs volt-e ? De vajon nem teljes képtelenség-e, nem néptani (ethnologiai) lehetetlenség-e, hogy ezen, csak férfiakból álló sereg nyelve ezer évnél tovább Magyarországon máig fönnmaradhatott volna ? És, ha mégis, akkor hiszen ez török volna ! Holott a magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik. Honnan került hát ? Világos, hogy a Kárpát-Medence Árpád honfoglalása előtti őslakosságától, amellyel egyesülve és amelynek segélyével e harcos férfiak a máig fönnálló államot alapították. Hogy e medence azon időkben is, rendkívül termékeny talaj lévén, mily sűrűn lakott terület volt, bizonyítja az azon időkből származó nagyszámú temetkezőhely és a sok százezer sír.

Hiszen tudjuk, hogy germánok egykor, családostul, Hispániába vonultak, az országot meghódították, ott uralkodtak, de hogy idővel mind spanyolokká lettek, Tudjuk azt is, hogy más germánok, a longobárdok, szintén családostul, Észak-Itáliába vonultak, ez országrészt meghódították, ott uralkodtak, de hogy idővel mind olaszokká lettek, habár ez országrész ma is a Lombardia nevet viseli.

Tudjuk, hogy egy török törzs, a bolgár, egykor Kelet felől érkezve, a Balkánra vonult szintén családostul, ott hatalmas államot alapított, uralkodott, mégis mivel a föld lakossága szláv volt, idővel szlávvá lett, habár az ország neve ma is Bolgárország, az ottani szláv nyelv pedig „bolgár” nyelvnek neveztetik. Igen jól tudjuk azt is, hogy a mandzsu-mongolok egykor, szintén családostul, Kínába vonultak, ott uralkodtak, az egész országot meghódították, de mivel az ország népe kínai volt, idővel ők is, úgy szokásaikban, mint nyelvükben kínaiakká lettek.

Mi több : hiszen Constantinos Porphyrogenetos szerint még a szóban lévő törökök, akik a magyar államot alapították, sem jöttek Ázsiából, hanem Szkitiából, vagyis a mai európai Dél-Oroszországból, vagyis tehát még ezek sem voltak ázsiaiak, hanem szintén európaiak ! Mindezeken kívül pedig ott vannak még a bár latinul írott, de német Fuldai Évkönyvek, amelyek körülbelül ugyanazt mondják el, amit Constantinos is megírt.

Miért lesz tehát mindez oly következetesen elhallgatva ?

Talán a ferenc-józsefi, császári és wambergeri tan megmentése kedvéért ??

Habár csak 100 év múlva is, a szóban lévő, csak férfiakból állott had török nyelve már rég eltűnt volt, mégis a bizánciak Magyarországot még mindig Turkia néven nevezték, annyira hogy az akkori bizánci császár, Ducas Michael, aki az akkori magyar uralkodónak, Gézának, díszes koronát ajándékozott, ebbe görög föliratot vésetett, amely Gézát is „Turkia királya”-nak nevezi.

De e fölirat is agyonhallgattatik. Miért ?

Embertani bizonyítékok ?

Heinrich Winckler német antropológus, a breslaui egyetem tanára, Magyarországon végzett tanulmányairól írja, hogy a magyarság embertani jellege ez : gömbölyű koponya (a nép 98%-a), kerek arc, teljesen világos, szőke hajzat, szürke vagy kék szem, kevés szakáll és bajusz. Kiemeli, hogy tévedhetése kizárt dolog, mivel száz meg száz személyről vett, különböző vidékeken, embertani fölvételeket és méréseket.

Miért tartja szükségesnek ezt kiemelni ?

Kétségtelenül azért, mert ő is kellett halljon azon császári elméletről, amely a magyarokat ázsiai török, nomád eredetűnek állítja ! Hozzáteszi, hogy a magyarság között legföljebb 8-10% barna egyén található, de ezek távolról sem feketehajúak, hanem csak barnák. (Holott hiszen az ázsiai nomád törökség szénfekete hajú és szemű.) Hozzáteszi még Winckler, hogy Kelet-Németországban sem, ahol pedig Németország legszőkébb lakossága él, még ott sem találta a szőkék oly magas arányszámát, mint a tiszta magyar nép között. (Mi pedig beszélünk parasztszőkeségről. Miért ? Azért, mert fekete hajú magyar csak a részben idegen eredetű magyar urak között van, vagy esetleg cigány eredetűek között.)

Egy másik német tudós, Kollmann azt írja, hogy a gömbölyűfejű, kerekarcú magyarság teljesen azonos az igazi finnekkel (nem a hosszúkoponyájú és vöröshajú svéd származásúakkal).

De mindez elhallgattatik és a regényekben a magyar mindig rettentő harcias és fekete, nagybajuszú ázsiai. Amivel szemben a valóság az, hogy a magyarság óriási többsége szőke, békés és szorgalmas földművelő nép, amely hősies is bír lenni, de csak akkor, ha hazája és családja védelméről van szó, ami után mindig visszatér a békés és szorgalmas munkához.

A tények előtt így omlik össze tehát egy bár sokszor tetszetős és regényes mezbe öltöztetett, de többnyire csak rosszindulatból avagy tájékozatlanságból terjesztett, minden alapot nélkülöző elmélet.

__________

A magyar FÖLD szót Vámbéry ármin (Wamberger Hermann) is a német Feld szóból származtatta, mert nem gondolta meg, hogy természetes ős-szó nem származhat műveltségi szóból.

VÍZ szavunk nem származhatott a vízvezeték szóból, Kő szavunk nem a kőműves szóból, hanem csakis megmegfordítva ! De úgyszintén speciális jelentésű szavak is rendesen általános jeletésűekből származtak.

Márpedig a német Feld szó, mivel szántóföldet jelent, már műveltségi szó s emellett speciális jelentésű is. Igaz, jelent e szó még mezőt is, ami még ősjelentés, de így is specializálódottabb a magyar FÖLD szónál. Ezzel szemben a magyar FÖLD szó nemcsak természeti ős-szó, hanem még teljesen specializálódatlan is, mert jelent földet, mint anyagot, mint területet, mint szántóföldet és Földet, mint égitestet, vagyis a Nap egyik bolygóját. De megvan e szavunk északi rokonnépeinknél is, mert finn pelto, észt pöld, lapp päldo=szántóföld. De ezek is már mind speciálisan szántóföldet jelentenek, tehát csakis a magyar FÖLD szó származékai lehetnek, de ugyanúgy, mint a német Feld, hollandi pold, polder és a szláv polje = mező, rét, de nem általánosan FÖLD.

Ám Vámbéry eljárására jellemző a következő példa is : fölhozza, hogy a magyar FOLY, FOLYIK ige azonos a jakut-török buol=folyik szóval. De lehetetlenség, hogy nyelvész létére ne vette volna észre, hogy e magyar szó azonos a — bár kopott, vagyis magánhangzókihagyásos —, latin fluo, fluvius és a német fliessen, Fluss=folyik és folyó szavakkal.

Miért hallgatja hát ezt el ??

Nyilván azért, nehogy valaki észrevegye, hogy a magyar nyelv nem származhatott holmi „ázsiai nomádok”-tól és nem „par excellence keveréknyelv”, ahogy ő állította, hanem európai, árja előtti ősnyelv, amelyből nemcsak rokonnépeink, hanem az árja nyelvek is számtalan szót örököltek.

Viszont a magyar FÖLD általános jelentésű szónak inkább a német Erde=föld szó felel meg, de amely a régi germánban jord volt. De itt meg az a baj, hogy hiszen a vogulban is jord, a törökben is jer=föld !

E szót a törökök a régi germánoktól vették-e ?

Nem valószínűbb-e, hogy a dolog megfordítva történt ? Hiszen Németországban ma is ott van Turingia = Türingen és a régi írók említenek is ott egy turcilling nevű népet. Viszont Tacitus nemetes nevűt is említ (egyes számban : nemet.) Igaz, hogy a németeket a szlávok is nemec néven nevezik, de Tacitus nemet neve csak a magyarral egyezik betűszerint, úgyhogy valószínűnek tartható, hogy a szót a szlávok vették tőlünk és nem mi a szlávoktól.

Továbbá : ha a magyarok Ázsiából jöttek és törökféle nép voltak, — ahogyan ezt Vámbéry állította —, akkor a vizet miért nem nevezik úgy, mint a törökök : szu, vagy szuj néven, hanem úgy, mint a németek : víz, ami azonos a német Wasser szóval. Amaz „ázsiai nomád magyarak” Ázsiában a vizet nem ismerték-e s nevét is csak a németekről tanulták-e ? De hiszen nem lehet, mert a VÍZ szó még egytagú, ősegyszerű szó, miként a kő, fa, föld, kéz, láb, én, te, ő stb. Holott a német Wasser kéttagú, tehát csak származék lehet.

Viszont a víz neve a törökben egészen más alakú : szu, szuj=víz, míg csáj=lé. De ha a törökben ez így van, honnan akkor a német, angol See, sea (szé, szi)=tó, tenger ?

A törökök vették volna e szavaikat a germánoktól ? A törökök a teát is csáj, azaz -nek nevezik. Viszont minden nyelvész tudja, hogy a sziszegő S, SZ, Z hangok milyen könnyen változnak T hanggá. Mi más tehát a ma nemzetközi tea, té szó, mint a csáj szó változata, mely utóbbi, hogy megvolt a magyarban is, bizonyítja a ma már csak tájszólásban élő SZEJKE=pocsolya szavunk. De mi más a TEJ — tájszólásban — szavunk is, mint a tea, té, csáj szavak változata. Továbbá, hogy a LÉ, LŐRE (utóbbi tisztátalan, avagy rossz lé) is a szónak párhuzamát képező szavak és bizonyos törzseink miért szoktak volt T hang helyett L hangot ejteni, itt nem fejtegethetem.

Csak még egyet hát : az ausztriai sóbányákban a só nem fordul elő tisztán, mint a máramarosiakban, hanem csak földdel elegyen. Ezért ott vizet eresztenek rá s e sós vizet elpárologtatván, nyerik a tiszta sót.

E sós vizet az ottani német bányászok Sole néven nevezik. Mi más ez, mint SÓLÉ ?

Stb., stb., mert akit érdekel, fölhozhatok ilyet százával is.

___________

SZERZŐ MEGJEGYZÉSEI :

MEGGY.

A könyvbe díszül azért rajzoltam meggyvirágos fejlécet, mert őseinknél a meggyfa Magyar (Másként: Megyer) Napisten kultusz-fája volt. A meggy termése gömbölyű, a gömb pedig alapjelképük volt. Levele zöld, virága fehér, gyümölcse piros. Ezek voltak magyar őseink kultusz színei s ezek nemzeti színeink ma is.

Viszont Tündér Ilona (másként: Magyar Ilona, Ilona = élet-anya) Földistennő kultusz-virága a gyöngyvirág volt. És ennek levele zöld, virága fehér, gömbölyű bogyója piros.

HIBA.

Az átrajzoló a magyar jelképek közötti meggyvirág porzói hegyén levő gömböcskéket túl nagyra rajzolta.

Az állítás, hogy a besenyők számrendszere is a hat-tizenkettes volt talán téves, mert a kereszténység előtti sírjainkból előkerülő némely besenyő jellegű díszek következetesen négyes beosztása amellett szól, hogy számrendszerük a négy-nyolcas volt.

 

 

Eltárolt hozzászólások

Megjelent: 4326 alkalommal Utoljára frissítve: 2011. Október 08., Szombat 07:36

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 336 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.2%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.3%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Belgium 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Kuwait 0.2%

Today: 402
This Week: 3767
Last Week: 5187
This Month: 11527
Last Month: 25985
Total: 1679051

Belépés