Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2017Sep19

2011. Szeptember 21., Szerda 15:52

Világhódítók 3

Írta:  Marschalkó Lajos
Értékelés:
(4 szavazat)
V. FEJEZET A szellemi szabadság nyugati és keleti elnyomásához tartozik, hogy ma az egész világ hipokrita tolvajnyelven beszél. Vannak problémák, amelyekhez hozzányúlni nem szabad. Vannak emberek, akiket jobb nem említeni. Vannak kérdések, amelyekről képtelenség többé a nyugati kultúrember nyelvén beszélni. Az igazságért nürnbergi akasztófa, vagy kenyértelenség jár.

Mégis szólni kell a nemzeti szocializmus problémájáról. A keresztény forradalom nagy órájának abban a pillanatban kellett volna elkövetkeznie, amikor Oroszországban kitört a bolsevizmus és az "Európában működő titkos erő", a zsidó kéz munkája nyilvánvalóvá vált a párizsi békeszerződések Európájában. A kereszténység feladata lett volna a felbomlasztott Európában egységet, a marxizmus által szétesésre ítélt társadalomban szociális igazságot, a bolsevista barbársággal és káosszal szemben keresztény rendet teremteni. Odaállni a tömegek élére, vezetni, irányítani. A fenyegető eltömegesedéssel szemben élre juttatni a krisztusi elit gondolatot. A bolsevizmusnak, a lelketlen liberális kapitalizmusnak egyetlen ellenfél lett volna, a - krisztusi forradalom, amely mindig a magasság és nem a lefelé szintezés felé mutat. Magának a korbácsos Krisztusnak kellett volna talán eljönnie, aki a Templomból kiveri a kufárokat, visszaállítja az igazságot, szeretet, a társadalmi békét és Péter szavaival kiáltja a keresztény népek felé: "szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!"

A kereszténység nem mert forradalmi útra lépni, hogy kicsavarja a világhatalmat azok kezéből, akik ellen a kereszténység Krisztusa megcsinálta a maga nagycsütörtöki forradalmát. Amikor a keresztény szellemnek be kellett volna törnie a közéletbe, az államok vezetésébe, a sajtóba és szakszervezetekbe, nem tudta betölteni feladatát. A német centrum a weimari demokrácia gyökértelen társasutas pártjává változott.

A magyar és lengyel katolicizmus vezetői nagybirtokok árnyékából próbáltak kereszténységet hirdetni a nincstelen tömegeknek. Az olasz, spanyol papság megmaradt világi javai élvezetében. A protestantizmus - mint Axel Munthe látta - nem tudott hitet adni és Luther nagyszerű útjára lépve, a tömegek oldalán elkiáltani: "itt állok, másként nem tehetek". A történelem azonban nem tűr elvégzetlen feladatokat és megoldatlan problémákat. Kelet felől adva volt a bolsevizmus. Nyugat felől az Arany istentelen spekuláns uralma. A krisztusi szocializmus nem tudott szárnyakat bontani. Jönnie kellett tehát a nemzeti szocializmusnak.

Abban a tekintetben lehetnek eltérők a vélemények, hogy a nemzeti szocializmus már a kezdet kezdetén is "újpogány" irányzat volt-e, vagy csak később kényszerült bele bizonyos tévedésekbe és kilengésekbe? Az azonban vitathatatlan, hogy a hatalomra jutott nemzeti szocializmus olyan feladatok teljesítését vette át - más jelszavak alatt, - amelyeknek betöltése első sorban keresztényi kötelesség lett volna. Bizonyára szebb lett volna, ha az 1919-es felfordulás óráiban a keresztény egyházak hirdetik meg a bolsevista istentelenség, az európai társadalmakat elöntő erkölcstelenség, korrupció, defetizmus, tőkés kizsákmányolás, marxista osztálymegváltás elleni harcot. A keresztény egyházak azonban üvegházi kereszténységet alakítottak ki. Krisztussal szemben, aki fegyvertelenül, szamár vemhén vonult be Jeruzsálembe és szóval, vagy korbáccsal, de egyaránt cselekedett, a vérszegény imádkozásra szorított kereszténység passzívan nézte a történelmi eseményeket. A végzetesen nagy történelmi elsiklás az volt, hogy a kereszténység, vagy ha úgy tetszik, az egyházak, nem a szociális igények oldalára álltak, hanem a mindenkori államhatalom mellé. A katolikus és protestáns szószékekről nem az élő Egyházért, a tömegekért imádkoztak a két világháború között, hanem a hatalom üdvéért. Angliában a királyért, Franciaországban a köztársaságért, Magyarországon a kormányzóért, Olaszországban Mussoliniért, aztán Ausztriában Hitlerért, mint ahogyan a mai "békepapok" Hruscsovért is imádkoznak.

A nemzeti szocializmusra szórt jogos és jogtalan vádak közül mindenesetre törölni kell egyet. Minden utólagos megállapítás ellenére, nem a "tömeg" mozgalma volt. Legalább a kezdeti időkben nem! Tömegeket mozdított meg ugyan, azonban nem a tömegek jellegzetes igényeinek kielégítésére. A német szellem legjobbjai, akik - nem voltak szükségképpen azonosak a nemzeti szocializmus vezéreivel, - felismerték a bolsevizmus és a zsidó uralmi törekvések legveszélyesebbjét, azt tudniillik hogy a bolsevizmus a szabad, értelmes emberből tömeget akar csinálni. Alaktalan masszát, amely a géppisztollyal könnyen kormányozható. A nemzeti szocializmus kezdeti kora ezzel szemben a felfelé szintező akaratot, az elit-gondolatot képviselte. Osztályharc helyett a magasabb nemzeti erkölcsöt, a szabadságot, de legalább ilyen mértékben a rendet, szociális igazságot, a másokat nem sértő nemzeti kultúrát. Jöhetett-e volna ez a nemzeti szocialista irányzat, ha például Németországban nem akadnak tudós zsidó professzorok, akik 12-13 éves fiúkkal-lányokkal csinálnak gyermekek számára kísérleti bordélyházakat? Jöhetett-e volna ez a nemzeti irányzat, ha előzőleg nincsenek kapitalista panamák és kommunista összesküvések?

Hans Grimm, az európai német szellem egyik legjobb hordozója, a németek nagy írója, aki később ellentétbe került Hitlerrel, még 1945 után is így jellemezte a nemzeti szocialista forradalom szükségességét:

"Ez volt a feltétlen akarat a népközösség, a törekvés a teljes becsületesség, ez volt a szenvedélyes készség a német-angol együttműködés felé. Ez volt az első érezhető gond az újjá születő világ fordulópontján, ez volt az a követelés, a tömegek felmasírozása idején a minőség érdekében, hogy a mennyiséggel szemben a minőséget mindenképpen meg kell védeni, és ez volt a nagy kísérlet, hogy mindenki hasznára Versailles szellemét el kell törölni."

A német nemzeti szocializmus nemcsak hangoztatta ezeket az elveket, hanem - legalább is kezdeti stádiumában - igyekezett is megvalósítani azokból annyit, amennyit lehetett. A szellemi elit felemelése, az osztályharc letörése, a tőke és munka békéjének megteremtése, a lakásépítés, a munkásosztály jólétének emelése, a családi gondolat ápolása, a proletár tömegek helyhez kötése, a békés öregség megteremtése a mintaszerű társadalombiztosítás által, olyan roppant konstruktív erők voltak, amelyek értékét tagadni nem lehet. Hiszen ma is ezekből él és ezekből születik újjá a demokratikus Nyugat-Németország. Hatalmas eredmény volt a munka értékével fedezett pénz és ezzel egyidejűleg a pénz mindenhatóságának, az arany uralmának legyőzése is.

A nemzeti szocialista állam, ha vezetői nem is gyóntak mindennap, mindenesetre keresztényi feladatokat vállalt magára és töltött be, amikor előtérbe helyezte a nemzeti rendet és a szociális igazságot. Egész természetes, hogy ezzel a munkával együtt járt a destruktív erők felszámolása. A nemzeti szocializmusnak szükségképpen szembe kellett fordulnia az 1918-as dezertőr típussal, a zsidó szellem bomlasztásával. Szembe kellett állni a zsidó bolsevistával és a zsidó kapitalistával abban a tudatban, hogy az aranyborjú uralmának korlátlansága szüli az elégedetlenséget, irigységet, osztályharcot, atomizálja a nemzeteket és akadályozza minden valóságos szocializmus kifejlődését.

A megdöbbentő és végzetes elsiklás a Rosenberg féle faji felsőbbrendűségi elmélet volt. Alfred Rosenberg "Der Mythos des 20. Jahrhunderts" című könyvében tulajdonképpen semmi mást nem csinált, mint átvette a mózesi fajfelsőbbrendűség elméletét. Mózes azt hirdette, hogy az Istennek egyetlen választott népe van - a zsidó. Rosenberg azt mondotta, hogy egyetlen Herrenrasse van - a germán. A kezdetben jól indult német nacionalizmus emiatt vesztette el a háborút. Mikor Rosenberget - elképesztő tévedés folytán - a keleti területek főkormányzójává nevezték ki, ő az Ószövetségből lekopírozott faji felsőbbrendűségi elméletet az összes keleti népekkel szemben akarta érvényesíteni. A lettek, ukránok, litvánok, lengyelek Rosenberg szemében kisebb értékű "Ostvölker"-eknek tűntek fel. Míg a német hadsereg legfényesebb győzelmeit aratta a bolsevizmus fölött, Rosenberg főkormányzó a germán faji felsőbbrendűség babonája jegyében irtotta, pusztította, megalázta a keleti népeket. Németország ellen fordította Oroszország népeinek legjobb antibolsevista tömegeit. Németellenes partizánokat csinált a Német Birodalom legtermészetesebb szövetségeseiből. Ezzel azonban bebizonyította azt is, hogy a zsidó sovinizmus politikája csődbe visz akkor is, ha nem a Dávid csillag jegyében, hanem horogkeresztes lobogó alatt csinálják.

Tökéletesen mindegy azonban, hogy a nemzeti szocializmus "túlhangsúlyozta"-e a zsidókérdést. Mellékes, hogy eszközként felhasználta-e az ószövetségei tanokból átvett fajelméletet. Ha mindezeket elhagyta volna, akkor is menthetetlenül szembe kerül a világzsidósággal, amely nem tudta elviselni, hogy egy másik nacionalizmus is létezzék a világon. A nemzeti szocialisták bánhattak volna bármilyen humánusan a zsidókkal. A zsidóság látta, hogy kezéből kivették - egyelőre - a Német Birodalom fölötti titkos hatalmat. És ez az, ami számára tűrhetetlen volt. Mindezen túl a zsidóság nem viselhette el azt a rendező energiát, magasabb nemzeti egységre törekvést, a mindség uralmát, amely legyőzhetetlen ellentétben állott a világzsidóság uralmi törekvéseivel. Nem viselhették el, hogy az arany kiküszöbölésével nemcsak az államhatalmat, és az állam befolyásának lehetőségét vették ki kezükből, hanem a titkos hatalmat is. Abban a pillanatban, amikor a világzsidóság észrevette volna, hogy a német földön egy tudatos elit gondolat uralkodik, ugyanolyan gyűlölettel fordult volna a nemzeti szocializmus ellen, mint így, mikor a gyűlöletre jó alkalmat adott neki a nemzeti szocializmus zsidóellenes éle.

A világzsidóság - mint uralmi területet - elvesztette Németországot. Vissza kellett azt szereznie.

A világzsidóság, a marxizmus, a liberális kapitalizmus egy évszázadon át futószalagon gyártotta a tömeget, a szabad emberből a proletárt. Világosan látta ugyanis, hogy csak az ilyen tömeg alkalmas Júdea igájának elfogadására és tűrésére.

A nemzeti szocializmus - legalább Németországban - megállította ezt a folyamatot. A spanyol Ortega y Gasset, minden liberalizmusa ellenére, "A tömegek lázadása" című munkájában már eleve rámutatott az eltömegesedés veszélyeire. Az amerikai Harvard egyetem tanára, Lothrop Stoddard szintén azt hirdette, hogy a tömegek lázadásának fölébe kell kerekedni. Miután a német nemzeti szocializmus meg is tette ezt, a legerőteljesebben keresztezte a zsidóság terveit, hiszen a Jegyzőkönyvek igen világosan megírták: "szolgánk és teremtményünk a tömeg".

A zsidó világuralomhoz, - mint erről később szó lesz - segédcsapat szükségeltetik. Es ez legelsősorban a - tömeg. A nemzeti függetlenséghez minőségi ember kell! A zsidó világuralom alapja a destrukció. A valóságos szabadságé a konstruktív munka.

Ennek következtében az sem túl nagy kérdés, hogy "akarta-e" a háborút a hitleri rendszer? Ne tegyük fel, hogy Hitler és a német vezető réteg egyszerűen - őrült volt. Valljuk be: a nemzeti szocializmus születése pillanatától kezdve háborúra volt ítélve. Nem azért, mintha érdeke lett volna a háború. Háborúra volt kárhoztatva, mert olyan rendszer volt, amely szükségképpen ellenségévé tette a bolsevizmus és a világkapitalizmus igazi erőit. A háttérben álló erőket! Azzá tette volna őket akkor is, ha egyetlen megnyilatkozásában sem "antiszemita", ha egyetlen szóval sem sérti a zsidóságot, csupán a felfelé szintezés művét hajtja végre.

Ismét csak Hans Grimmre kell hivatkoznunk, aki "Antwort eines Deutschen" című könyvében a tanú hitelességével és a humanista objektivitásával állapítja meg:

"1933 és 1939 között a belső államéletben több történt az egészségért, az anyáért és gyermekért és több a kölcsönös népsegélyért, mint azelőtt és - szabad talán mondani - több mint valaha!"

Ebben az időben még maga Winston Churchill is egészen másként látta a nemzeti szocializmust, mint később. a "Times" 1938. nov. 7-iki közlése szerint Churchill a következőképpen nyilatkozott:

- "Mindig is mondottam, hogy ha egyszer Nagy-Britannia elvesztene egy háborút, akkor - remélem - mi is fogunk számára egy Hitlert találni, aki visszaemel minket a nemzetek között megillető helyre."

De épp ezért volt háborúra ítélve a nemzeti szocialista rendszer. Abban a pillanatban, mihelyt Hitler a versaillesi rendszer megsemmisítésének és népe felemelésének programjával átvette a hatalmat, valahol a páholyok mélyén és a zsidó nacionalizmus titkos szentélyeiben el volt határozva a hadüzenet is. A kérdés csak az volt, hogy kiknek lesznek jobb idegeik. Kik tudják megőrizni a békés szándék látszatát és kiket lehet majd felakasztani, mint háborús bűnösöket?

"De vajon biztosak vagyunk-e már abban, - kérdezik ezidőtájt a beavatottak - hogy Amerika is a mi hatalmunknak engedelmeskedik? Ha jön a nagy küzdelem, akkor a Szovjetunió bizonyosan a mi oldalunkon áll! Akkor biztosan számíthatunk a Leon Blum, Reynaud-Mandel, a Bank Lazare, a Grand Oriens, a Rothschildok Franciaországára. Akkor értünk fog küzdeni a Sassoonok, Rufus Isaacok, Hoare Belishák, a Gallacherek és Stracheyek, Laskik Angliája is. De vajon: az amerikai demokrácia népe nem szívlelte-e meg az első világháború tanulságait? A döntő pillanatban nem kerekedik-e felül az izolácionizmus, a Mayfloweres jenkik Amerikája, amely azt mondja, hogy nekünk semmi közünk a német és zsidó nacionalizmus háborújához?

Az amerikaiaknak, talán, nem lesz érdekük, hogy Danzigért harcoljanak. De nekünk? Hiszen Hitler ott áll már a kancellári palota erkélyén és nyolcvan millió ember ajkán mennydörög az általunk meggyilkolt Horst Wessel dala:

- "Die Fahne hoch!"

A brandenburgi kapun át nyolcas sorokban menetel az uralmunk alól felszabadult nép. Kiegyenesül a német munkás tenyere, amelyet az általunk felkeltett gyűlölet és irigység szorított ökölbe. A két nacionalizmus közül az egyiknek pusztulnia kell tehát!"

- "Kínai és amerikai ágyúkkal felelünk nekik!" - írják a Jegyzőkönyvek. - Ahhoz tehát, hogy meghódítsuk a világot, előbb Amerikát kell meghódítanunk. Amerikát észrevétlenül felülről kell bolsevizálni, vagy szocializálni.

Hiszen Amerika - demokrácia. A legjobb, legtökéletesebb rendszer ott, ahol valóban a nép akarata érvényesül, és a legaljasabb szisztéma ott, ahol titkos kezek meghamisítják a népakaratot. Amerikában az emberek büszkék a szabadságukra, a demokratikus nevelésükre. Az amerikai munkás legalább olyan büszke a befejezett ipari forradalomra, mint maga a kapitalista. Amerikában a törvény előtt mindenki egyenlő. A Mayfloweren érkezett pionír utódja és a galíciai kis zsidó egyforma öntudattal mondhatja el: civis americanus sum! A demokrácia a legideálisabb életforma, amíg nem akad embercsoport, párt, faj, felekezet, amely titokban a maga akaratát érvényesíti a többség rovására. Amint azonban a demokrácián belül akad ilyen erő, a demokrácia megsemmisül. Kisebbség kormányozta tömeggé válik. A szavazati jog fikcióvá silányul, mert a közvéleményt a másik nacionalizmus sajtója kormányozza. A parlamentarizmus színjáték, mert a szenátorokat az általunk irányított közvélemény befolyásolja. A kormányzat már nem az országatyák által megszabott kormányzat, mert benne a mi embereink ülnek, a mi akaratunk érvényesül, a mi pénzünk diktál és a mi brain trustünk adja a tanácsokat. Mi zsidók - mondják ennek a törzsi nácizmusnak képviselői - tudjuk azt, hogy Amerikában, Angliában, Franciaországban és a Szovjetunióban, vagy bárhol a világon? Judea first! Amíg Amerika érdekei egyek ennek az ószövetségi nácizmusnak érdekeivel, addig jó amerikaiak, hű polgárok vagyunk, és ha egyszer különválnak az érdekeink, akkor el fogjuk árulni Amerikát is. A demokrácia általában jó nekünk, de csak addig jó, amíg minél több zsidó vezeti. A sajtószabadság is csak addig jó, amíg Ábrahám szent magjának minél több leszármazottja élhet vele. Igen! A szabadságnak csak ott van értéke, ahol nekünk, zsidóknak, minden szabad!"

"Óh, ti kishitűek, akik valahol Európában rémülve halljátok most az S.A. és az S.S. csizmáinak dübörgését, ne féljetek! Mi már értjük, hogyan kell aláásni és birtokba venni a demokráciákat. Mi tudjuk, hogy a magunk külön érdekét hogyan kell rákényszeríteni széles tömegekre. Amerikát, a gójok nagytőkéjét már rázza a gazdasági válság szörnyű váltóláza. Hát most eljött az ideje a nagyvonalú támadásnak, amely kezünkbe juttatja a politikai hatalmat is. És ez állandóbb jellegű hatalomátvétel lesz, mint a Hitleré. Amerikát nem fegyverrel kell meghódítani és nem elméletekkel. Az amerikai végzet számára nekünk kipróbált receptünk van. Az amerikai végzetet a mi Führerünk írta: Mózes! A mi Mein Kampfunk a Tóra!

Hiszen Mózes III. könyvének 25. fejezete szerint Izraelben minden ötvenedik esztendőben elosztották a vagyont. Kiválthatók voltak az elzálogosított földek és rabszolgák. Izraelben minden fél évszázadban egy nagy szociális reform történt. Eltörölték a régi adósságokat, a gazdagok vagyonából kielégítették a szegényeket, - vagy mint ma mondanánk: helyreállították a "prosperityt", újból egyenlősítették a pénzt, vagyont, földet. A kürtölés esztendeje volt minden ötvenedik év.

Ezt a szociális reformot úgy hívták: új osztás!

Amerikában majd úgy nevezik: New Deal! És ez angolul pontosan, betűről betűre fordítva ami nagy szociális reformunkat, az új osztást jelenti. Csakhogy nem az izraeliták, hanem az amerikaiak vagyonát osztjuk újra, úgy persze, hogy minél kevesebb maradjon az amerikaiaknak és minél több jusson a mi népünknek. Hiszen megmondják a bölcs és tiszteletreméltó amerikai rabbik is: "Az új osztás tökéletesen megegyezik a Talmud elveivel."

A kürtölés esztendeje lesz ez Amerikában, ahol, Washington korában még csak 4000 zsidó élt. A kürtöt majd a mi bankárjaink, a mi szocialistáink, a mi újságíróink fújják és az új osztást a mi agytrösztünk hajtja végre, az amerikai őslakók rovására. Csak az a kérdés, hogy ki lesz, akit majd Washington elnöki székébe ültetünk?

A Wall Street palotáiban, a 13-ik utcában, Brooklyn és Bronx gettóiban, ne féljetek, ti csüggedők, hogy nem találunk alkalmas embert, aki méltó ellenfele lesz Hitlernek és aki majd kezünkbe adja az Amerika fölötti politikai hatalmat is. Olvassátok el ami utasításainkat, a "hamisított" Jegyzőkönyveket.

"Az alkotmányos kormányzatok a szabadelvűségből eredtek, amely az autokrácia helyére lépett, amely a gójok üdvössége volt. A választási küzdelmek, a sajtó harcai a tekintélyt tétlenségre és tehetetlenségre kárhoztatták. Így vált a köztársaság lehetővé, így tehettük az igazi kormány helyébe annak torzképét, a tömeg, vagyis a mi teremtményeink és rabszolgáink által választott elnököt."

"Amíg nem tanácsos, - írják tovább a Jegyzőkönyvek, - hogy vezető állásokba a zsidó testvéreinket tegyük bele, olyanokra bízzuk a fontos helyeket, akiknek múltja és jelleme rossz."

"A közeljövőben az elnököt felelőssé fogjuk tenni, s mi nem fogunk láthatóan szerepelni, hanem minden felelősséget bábunkra tolunk." - "A nép közül választott kormányzók szolgalelkűségükkel fognak kitűnni, s nem lesznek járatosak a kormányzásban és így igen könnyen válnak sakkfigurákká a mi játékunkban bölcseink és tanácsadóink kezei között!" (Brain Trust! A szerző.)

Ki legyen hát az új elnök, aki végleg kezünkbe adja Amerikát és végrehajtja a mi parancsunkat? Franklin Delano Rooseveltnek fogják hívni! De ki de ez a Franklin D. Roosevelt? Ki a mi Hitlerünk?

Fanous Sons of Famous Fathers - The Roosevelts cím alatt Robert Edvard Edmondson "I Testify" című szenzációs könyve ad feleletet erre a kérdésre. Kicsoda Roosevelt?

A Carnegie Institution 1934. március 7-én összeállítja a Rooseveltek családfaját, amelyből kitűnik, hogy Amerika elnöke maga is erősen zsidó származású. Az ősszülők, akik 1682 táján vándoroltak be Amerikába: Claes Martensen van Rosenvelt, anyai ágon Janette Samuel. Spanyol szefárdok, akik Katolikus Ferdinánd zsidóüldözése elől menekültek előbb Angliába, majd Anglia tengerentúli gyarmatára. Ettől kezdve az egész családfán ott ragyognak a Jacobusok, Isaacok, Samuelsek.

A New York Times 1935. március 14-iki száma idézi az elnök alábbi állítását:

- Lehetséges, hogy a távoli múltban őseim zsidók voltak. A Roosevelt család eredetét illetőleg mindössze annyit tudok, hogy családom tagjai a Hollandiából jött Claes Martenszen van Roosevelt leszármazottai.

A Carnegie Institution szerint azonban Mr. Claes Martensen Rosenvelt zsidó volt. Zsidók az ősanyák és zsidó magának Roosevelt elnöknek hírhedt felesége is.

Oroszországban, mint R. Kownator szovjet szerző "Die Mutter Lenins" című könyvében írja, Lenin anyja, Maria Alexandrowa Uljanova, született Blank lány volt. Apja Alexander Dimitrovics Blank zsidó orvos. Oroszországban Kaganovics, Amerikában Roosevelt.

A harapófogó két szára között ott van Európa. - közelebbről - Németország, ahol borzalmas események történtek. A német tőkések és német munkások, a kispolgárok és parasztok összefogása bebizonyítja, hogy nincs szükség osztályharcra. A marxista rombolás elmélete megbukott. Az osztályharc csődbe jutott. Az aranyborjú alól kihúzták a gyékényt és bebizonyosult, hogy az új világ alapja a munka. Mindazt, amit több, mint egy évszázada hirdettek, amit világprogrammá megasztosították, a most megsemmisítette - óh nem egy német káplár, - hanem a kor szelleme. A világuralom keleti fele ellen most emelkednek fel a horogkeresztes lobogók. Hát lehet ezt tűrni? Lehet ezt elviselni?

"De azért ne féljetek! A mi bábunk, Roosevelt köré már gyűlnek a mi kirendelt tanácsadóink. Frankfurter Félix Bécsből, Morgenthauék Mannheimból, Bernhard Baruch Königsbergből, Albert Einstein Berlinből. Ott van Samuel Roseman, aki az elnök beszédeit írja Roosevelt mellett. Jönnek majd a mi munkásvezéreink, mint Sidney Hillman, aki szintén Ábrahám szent magjának leszármazottja és aki a mi bábunk, FDR. mellett teljhatalommal intézi az amerikai munkásság ügyeit. Ott van Mr. David Dubinsky, aki szintén a pogromok Oroszországából vándorolt ide és aki majd a cionizmus adófizetőivé teszi az amerikai keresztény munkásokat. Akik körülveszik a mi elnökünket, csupa megbízható emberek lesznek. La Guardia New York-i polgármester, a fiumei zsidó, Alger Hiss, Frankfurter és Lehman szenátor protezsáltja, és a többiek mind! Bernhard Baruch kontrollálja majd az amerikai ipar 351 legfontosabb ágazatát és szereli majd fel az amerikai boyokat, akik Hitler ellen fognak harcolni. Alger Hiss tárgyal majd Amerika nevében Sztálinnal. Einstein, Oppenheimer, David Lilienthal gyártják az atombombát. La Guardia, Herbert H. Lehman segítik majd meg az UNRA élén az elkövetkező háború zsidó áldozatait. Henry Morgenthau jr. kincstári kancellár készíti majd elő a nagyszerű tervet a német nép kiirtására. Moritz Gomberg testvérünk gondoskodik róla, hogy Európában 18 millió ellenségünket tegyük hazátlanná. A mi embereink adják át majd a 11 milliárd dolláros csekket a szovjet felfegyverzésére."

Tündökletes álom ez. Washington Amerikája áthajózik az Óceánon, hogy megbüntesse a mi ellenségeinket. A B'nai B'rith páholyaiban már készen áll a Moszkva-New York-i tengely. Hiszen egy napon majd nyíltan is elmondja Anglia későbbi kommunista, vagy mint mondják: "munkáspárti" hadügyminisztere, Strachey a chicagói népgyűlésen:

"- Ne féljetek! Roosevelt felfegyverzi majd Oroszországot." Hogy is írta húsz év előtt egy meghallgatatlan próféta? "A nyugati zsidó húsz milliós keleti hadsereget szerel fel majd, hogy elpusztítsa a kereszténységet, kultúrát és megvalósítsa a zsidó világkirályságot!"

* * *

VI. FEJEZET

A világzsidóság nemcsak a hitlerizmust gyűlölte. Sokkal inkább meg volt döbbenve azoktól a mozgalmaktól, amelyek Európában a népek új együttműködését készítették elő. A zsidóság elsősorban ezeket igyekezett kompromittálni, gyűlöletessé tenni. Amíg egyik oldalról együttműködést hirdettek, másfelől meg akarták fojtani mindazokat, akik a németekkel, az ellenségeikkel együttműködtek.

"Egy pillanatig sem haboztak a kibékülésnek legcsekélyebb gondolatát is megsemmisíteni!" - írja róluk Mauriche Bardéche.

Pedig ma már bizonyítékok vannak arra, hogy a németek komolyan gondolták az európai elit együttműködését. Nem "Quislingeket" kerestek, hanem olyanokat, akik jó hazafiak a saját hazájukban, hű fiai saját nemzetüknek. A nemzeti szocialista forradalom elitjének csaknem túlzó idealizmusa volt ez. Ők a magok hazájában kimondották az általuk legtisztábbnak vélt igazságot. Az embert beültették szociális jogaiba. Megmutatták hogy ez az egyetlen lehetséges nemzeti alap bolsevizmus nélkül.

A forradalmár idealizmusával hitték, hogyha az európai tömeget sikerül megszabadítani a zsákmánykapitalizmustól, akkor hosszú időre biztosítani lehet a békét. Ők látták, hogy a zsidó nácizmus miként áll közé a német nép társadalmi osztályainak, hogy pénzzel, sajtóval, korrupcióval megbontsa azt és uralkodhasson az egész nemzeten. Miután a forradalomban mindezt legyőzték, hitték azt is, hogyha kikapcsolják a nemzetek feletti ószövetségi nácizmust, akkor meg lehet teremteni az egymás mellett éld nemzetek békéjét, együttműködését.

Ez volt az "új Európa". És ez volt az, amit a világzsidóságnak a keresztény kultúra porba omlasztása árán is meg kellett akadályoznia. Mert, ha sikerül, egyre több és több állam szabadul fel a zsidó elnyomás alól.

Kompromittálni kellett tehát az európai egység gondolatot és az együttműködés minden megadott lehetőségét. Miután a nyugati világlapoknak legalább 60 százaléka zsidó kézen van, és miután - épp az amerikai kimutatások szerint - az amerikai sajtó 85 százalékig, az amerikai film 100 százalékig zsidó érdekeltség, ez a kampány nagyobb méretű volt, mint a világtörténelem bármely propagandaakciója.

A faji gondolatot - jó ürügyként használva fel a rosenbergizmust - úgy tüntették fel, mintha az csupán a germán faj felsőbbrendűségét hirdetné minden más fajjal szemben. Ezzel a németek ellen hangolták a többi nemzeteket. Belemagyarázták a fajelméletbe, hogy Németország világuralomra tör és a fajteória jogán igényt tart az egész földkerekségre. Ezzel szemben még a tomboló háború közepén is kénytelen volt elismerni, a Nineteenth Century 1943 szeptemberi száma:

"Az az általános nézet, hogy Németország azért kezdte meg a háborút, hogy elérje a világhatalmat, a mi nézetünk szerint tévedés. Németország világhatalom akart lenni, azonban a világhatalom és a világuralom nem azonosak. Anglia is világhatalom, azonban nem uralkodik a világon." Ugyanakkor a "Blut und Boden", tehát a helyhez kötöttség, a haza és a nép egységének gondolatát úgy magyarázták, hogy a németek igényt tartanak mindazokra a területekre, amelyeken német vérségi lakosok élnek. Ezzel féltékenységet keltettek mindazokban a független európai népekben, amelyeknek országaiban német népi kisebbségek éltek. Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia, Jugoszlávia, Csehország, Románia és más környező államok immár bizalmatlankodva fordultak Németország és a Harmadik Birodalom felé.

Németország fokozódó exportját háborús készülődéssel magyarázták és feledtették, hogy a német "vaj vagy ágyú" göringi jelszavát jóval megelőzte az amerikai zsidók bojkottkihívása. A Mein Kampf őszinte, angolbarát részeit kigúnyolták. A keleti népeket ugyanennek a Mein Kampfnak egyes kiragadott részleteivel ijesztegették a sajtón keresztül.

Világot átfogó, gigászi méregkeverés folyt. ha ezt a német rendszer legalább odahaza el akarta hallgattatni, akkor diktatúrával vádolták. Mindennek hátterében ott állt a letagadhatatlan tény, hogy a zsidóságra ijesztően hatott az arany uralmának megszüntetése, a tőke és a munka békéjének helyreállítása. Bele szuggerálták a világ közvéleményébe, hogy a német munkás jóléte csupán a fegyverkezés következtében emelkedik. Valójában ők is tudták, hogy mindenütt épülnek a hatalmas munkás lakónegyedek, hogy elégedett munkáscsaládok alkotják élő cáfolatát annak, amit a világzsidóság hirdetett egy évszázadon át. Mi ez? - kérdezték halálra sápadtan. A marxista osztályharc nagyszerű elméletét, amely csupán a mi faji céljainkat szolgálta, csakugyan megbuktatták volna ezek a gyűlölt nácik? Csakugyan megélhet Berlin, Bécs, Budapest, - mint Bettauer kérdezte, - tehát egy "nagyváros zsidók nélkül"? Valóban élhet egy nép kizsákmányolás nélkül, a zsidó nacionalista sajtó, film, színház, a zsidó "üzleti szellem" nélkül? Hiszen száz vagy ezer év óta azt szuggeráltuk az egész világnak, hogy a mi kultúrtevékenységünk, a mi üzleti érzékünk, fölényeskedő szellemünk nélkül elpusztul minden nép és megáll minden "haladás". És - íme Németországban - minden, de minden eleven cáfolata a mi öntelt nacionalizmusunknak. aki ezekre az épüld kertvárosokra, elégedett, boldog emberekre, a felemelkedő szellemi és gazdasági tevékenységre tekint, láthatja, hogy a mi nagy nacionalista írónk, Bettauer rosszul prófétált, amikor a zsidók nélküli civilizáció pusztulásáról jövendölt. A keresztények mind elégedettebbek lettek, a zsidók mind szűkebb térre szorultak. Ha világviszonylatban is kiderül mindez, ha a külföldi turisták és a világ proletárjai meglátják, hogy .mindez lehetséges nélkülünk, sőt ellenünkre is, akkor rájönnek arra is, hogy hazudtunk nekik. Hazugok voltak politikusaink, az újságíróink, a szakszervezeti vezetőink, a kapitalistáink és a munkásvezéreink!

El kell hát tüntetni a bizonyítékokat! Le kell radírozni a föld színéről a kertes házakat, az új gyárakat, a csecsemőotthonokat, ifjúsági táborokat és kórházakat. Az előkészítéshez megvannak a mi titkos nacionalista fegyvereink, amelyeket oly sikerrel vetettünk be Jerikó ostrománál. Szólaljanak meg hát a propaganda kürtjei.

A világzsidóság elsősorban azért tekintendő a második világháború egyetlen háborús bűnösének, mert megakadályozta a népek kibékülését, az együttműködés lehetőségét, lerontotta azok előfeltételeit. Az emberiség elé a propaganda, hazugság, vicc, rádió, sajtó segítségével odaállítottak egy teljesen hamis világképet. Megteremtettek egy olyan közhangulatot, amelyben már életveszéllyel, egzisztenciavesztéssel járt, vagy hazaárulás gyanújával volt egyenlő az igazság kimondása a német kérdéssel kapcsolatban. Minden, a német államférfiak részéről jött békenyilatkozatot eleve hazugságnak bélyegezték. Minden józan tervet nevetségessé tettek. Minden szociális eredményt reakciónak, minden fejlődést haladás ellenesnek, minden elit gondolatot barbárságnak, minden antibolsevizmust demokrácia ellenesnek tüntettek fel. Charles Lindberg ezredes, Amerika nemzeti hőse egyenesen a hazaárulás gyanújába került, mikor meg merte mondani a nemzeti szocializmusról szerzett tapasztalatai alapján a teljes igazságot.

Közben 1938-ban Roosevelt, akit semmi másnak nem lehet tekinteni, mint a zsidó brain trust bábjának, a háború előkészítése érdekében vidáman sürgönyözte Churchillnak:

- You and I can rule the world! Ön és én uralni tudjuk a világot! (Gerald K. Smith.)

A világzsidóság Hitler hatalomra jutása pillanatában, - vagy még azelőtt - megüzente a háborút Európának és a kereszténységnek. Amerikában már 1932-ben fellángolt a németellenes bojkottmozgalom. A New York Timesben egész oldalas hirdetéseket közöltek a zsidó szervezetek: "Bojkottot az antiszemita Németország ellen!" S mikor látták, hogy ennek nem sok eredménye van, akkor megkezdték a New York- Moszkva tengely előkészítését.

Forest Davis "Was sich in Teheran wirklich zutrug" című könyvében, amelyet még 1944. május 13. és 20-iki számában közölt a Saturday Evening Post, elmondja, hogy már 1933-ban valójában Morgenthau készítette elő Amerikában az amerikai-szovjet diplomáciai viszony helyreállítását. S aki Moszkva első követeként megjelenik Washington demokráciájának hazájában, senki más, mint Litvinov-Finkelstein, a véreskezű szovjet népbiztos.

A Rosenveltek családjából származó Roosevelt elnök hatalomra kerülése előtt mindez elképzelhetetlen lett volna. A közös nevező, amely formálisan is összehozta az amerikai demokráciát és a szovjet tyrannizmust: - a zsidóság volt.

James Whiteside "Mr. Roosevelt and Communism" című cikkében megdöbbentő elevenséggel írja le a St. Louis Dispatchban, hogy amint Litvinov megjelent Amerikában, a kommunistáknak (értsd: zsidóknak) félelmetes áradata indult meg a Fehér Ház felé. Roosevelt megengedte, hogy az amerikai hadügyminisztériumban, a Pentagonban külön hatalmas szovjet adóállomást állítsanak fel, amely az amerikai hadsereg legfelsőbb vezetését fertőzte a legveszekedettebb propagandával. Még csak 1933-at írt a naptár, amidőn a New York-i Morning Freiheit, a több százezer példányszámban megjelenő cionista lap főszerkesztője felszólítást intézett Amerika és a világ zsidóságához, hogy a zsidók egyesüljenek a nácizmus elleni háborúra. Az American Jewish Congress, amelynek élén Stephen Wise rabbi állt, lelkesen csatlakozott a mozgalomhoz.

Ugyancsak 1933-ban hirdette meg Rabbi S. S. Wise a zsidóság szent háborúját. amikor Hitler uralma kezdetén kijelentette:

- I am for war! (Én a háborút akarom!) - A nevezetes kijelentés pontosan 1933. május 8-án történt. (Edmondson: I Testify. 195. oldal.) Ezidőben még nyilván vázlatokban sem készültek el a német vezérkar 1940es tervei, amelyekért Nürnbergben Wise rabbiék felakaszttatták a német tiszteket.

Előzőleg Henry Morgenthau már 1933. február 11-én beszédet mondott és megüzente a háborút Hitlernek:

- Az USA a második háború korszakába lépett! - mondotta a zsidó nácizmus legjellegzetesebb vezére. (Portland Journal, 1933. február 12.)

Eközben az Egyesült Államokban gomba módra szaporodtak a különféle zsidó és kommunista bojkottszervezetek, amelyek célul tűzték ki a hitlerizmus gazdasági megfojtását. A Joint Anti Nazi Boycott Committee már virágjában állt 1936-ban is, amidőn még Hitlernek legmerészebb álmában sem jelenthetett meg az az óra, amely ütni fog és amelyben ki kell törni a világot fojtogató hidra öleléséből. Az ifjú nemzeti szocializmus, - mint ez utólag történelmileg is igazolható, - joggal félt attól, hogy a zsidó nacionalizmus olyan gyűrűt von a Drittes Reich körül, amelyből már fegyverrel sem lehet kitörni. Jogos, jogtalan volt ez a félelem? Kiknek a kezében volt az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Szovjet-Oroszország fölötti hatalom?

A háborús bűnösség ügyével kapcsolatban egyetlen kérdés van, ami a római jognak és az örök jognak legfőbb problémája: cui prodest? Kinek használ? Kinek az érdeke? Érdeke volt-e a német nemzed szocializmusnak a háború? A német nemzeti szocializmus egyetlen érdeke a béke lett volna.

Az utolsó kísérlet a második világháború megakadályozására akkor történt, amikor Rippentrop elutazott Moszkvába, hogy aláírja Sztálinnal a meg nem támadási szerződést. 1939. augusztus 23-án Godesbergbe összehívja Hitler a hadsereg kétezer vezető tisztjét. A "titkos" tanácskozás az angoloknak szánt blöff. Autók, repülőgépek óriási felvonulása a vezéri sasfészekhez. A legostobább Intelligence Service ügynök számára is látható színjáték. Anglia felé mindez azt mutatja, hogy a háború már el van határozva, de még lehet békülni. Befelé Hitler azt mondja négy órás beszédében:

- Ne gondolják az urak, hogy idióta vagyok és a korridorkérdés miatt engedem magam beleszorítani a világháborúba! (Hans Grimm. Erzbischofschrift.)

S ebben a pillanatban az események folyamába belenyúlik egy láthatatlan kéz. Az a kéz, amely a háttérben a kártyákat keverte. A godesbergi vezérkari találkozó után Oroszország aláírja a meg nem támadási szerződést. Utána egy másik titkos kéz, a láthatatlan hatalom kirobbantja a brombergi vérengzést.

Ezt az igazi háborús bűnt, az 1939 őszén megjelent német Fehér Könyv adatait elhallgatták később Nürnbergben. A viaszbábukkal előállított "Todesmühle" mellett nem pergették le azoknak a valóban megtörtént borzalmaknak filmkockáit, amelyeket a Fehér Könyv nyilvánosságra hozott. Megcsonkított mellű asszonyok, nemi szervüktől megfosztott férfi hullák, a mészárosok hústartó horgára felakasztott német csecsemők és 4-5 éves gyermekek. Ezer és ezer lemészárolt ember, akikről hallgat a "humanista" világ. Német áldozatok a három millió zsidóval szaturált Lengyelországban, ahol az ő sajtójuk már felgyújtotta a gyűlöletet és a harci kedvet! A határokon már szembe néznek a német és lengyel hadosztályok. Ez már nem korridor kérdés. Ez a puskaporos hordóba vetett tűzcsóva! Kinek a keze, pénze volt benne a mészárlásban? A lengyel nép szélsőséges hazaszeretete, vagy a céltudatosan irányított sátáni terv? Szovjet kéz? Angol kéz? Alig hihető. Pedig ez a háborús bűnösség döntő kérdése.

Lemészárolt áldozatok, mielőtt még kitört volna a háború! Pontosan ez az, amit a nemzeti szocialista Németország nem tűrhetett el. Tehát ebbe kényszerítették bele, hogy másnap, vagy harmadnap Anglia és Franciaország megkezdhessék a preventív háborút Németország ellen.

És másnap hajnalban, szeptember 1-én valóban menetelnek a német hadosztályok. "Ma hajnal óta visszalövünk!" - mondja Hitler a birodalmi gyűlésen. - "Holnap reggel azt fogják nekünk mondani, - írja Maurice Bardéche francia professzor, - hogy mindenesetre Hitler támadta meg Lengyelországot. Egyes emberek vágyakozva vártak erre a pillanatra. Ők várták ezt a támadást, kívánták azt és imádkoztak érte. Ezeket a férfiakat Mandelnek, Churchillnak, Hoare Belishanak és Paul Reynaud-nak hívják. A zsidó reakció nagy szövetségese akarta a saját háborúját. Számára szent háború volt ez. Ők jól tudták, hogy csak egy valóságos támadás ad nekik lehetőséget arra, hogy a közvéleményt magukkal ránthassák. A német archívumoknak nem fog nagy fáradságába kerülni, hogy bebizonyítsák: bizonyos urak hidegvérűen előkészítették a feltételeket erre a támadásra. Jaj nekik, ha egyszer megkezdődik a háború történetének megírása!"

Jaj nekik, ha megírják a háború történetét! Pedig a nagy világterv első részlete sikerült. Anglia, Franciaország szeptember 3-án megüzenik a háborút Hitlernek, de a két legfontosabb partner, Amerika és a Szovjetunió még hiányoznak.

A második világháború legnagyobb titka csak ezután következik. Talán csak akkor fog megfejtődni, ha egyszer megbukik a bolsevizmus, ha egyszer megnyílnak a Kreml archívumai is. Milyen ígéretet tett a nyugati világhódító a keletinek? Hogyan juttatta Teyler Kent Sztálin kezére Roosevelt és Churchill 1500 üzenetváltását a háború előkészítéséről? A külvilág számára csak annyi bizonyos, hogy a Hitler-Sztálin paktum pillanatában a kép felületéről hirtelen eltűnnek a Kaganovicsok. A Szovjetunió most másik arcát mutatja a német birodalom felé. Ez az arc hűvös, nyugodt, olykor kissé titokzatosan ázsiai, vagy hazafias, de nincs zsidó jellege. A nemzeti szocializmus vezetőinek legszörnyűbb tévedése, hogy elhiszik: a változás valóban megtörtént. Ribbentrop arról beszél Sven Hedinnek, hogy a bolsevizmus megváltozott és Sztálin valóban nagy ember. (Sven Hedin: Ohne Aufgang in Berlin) Sztálin, a ravasz georgiai nem hiszi ugyanezt a nemzeti szocializmusról. Mielőtt a paktumot aláírja Ribbentroppal, váratlanul még egy balti kikötőt kér. Hitler táviratilag hozzájárul ehhez. Mikor Sztálin meghallja a hírt, azt mondja Molotovnak:

- Németország most üzente meg nekünk a háborút! Én ezt a kikötőt csak azért kértem, hogy kipróbáljam őket. Tudtam, hogy ha ideadják, akkor vissza fogják venni. (Plivier: Moszkva.)

Ennek ellenére a szerződés teljes szövegét betartja mindkét fél. Lengyelország felosztásától egészen az olajszállításokig. Hitler, Ribbentrop, Göring, de még Göbbels is kínos korrektséggel ügyelnek, hogy meg ne sértsék az orosz medve érzékenységét. Sztálin csókkal búcsúzik Krebbs német katonai attasétól. Minden jel arra mutat, hogy a tűz és víz szövetsége őszinte.

És aztán egy napon megjelenik Berlinben Molotov szovjet népbiztos, a szép bolsevista zsidónő, Karpovszkája férje és Amerika egyik legnagyobb hadiiparosa, Mr. Carp (Karp) sógora. A naptár 1940. november 10-ét mutatja. Franciaország legyőzve, Anglia fölött most zajlik a nagy légi csata. A német hadsereg munka nélkül pihen. Molotov pedig leteszi az asztalra a szovjet követeléseket. Bennük ott van a Dardanellák, Finnország megszállása, a Távol-Kelet meghódítása. Ott van minden, ami Németország számára elfogadhatatlan, tehát nem származhat máshonnan, mint Németország angol-amerikai mezben járó világhódító ellenfeleitől.

A berlini vezetők most néznek szembe egyik legnagyobb tévedésük következményeivel. A bolsevizmus nem változott, csak álcázta önmagát. A Kreml mögött a hatalom zsidó maradt, csak hátrébb húzódott addig, amíg Németországot sikerült belerántania a második világháborúba. A Kreml kezén már ott kell lennie a biztosítéknak, hogy Németország ellen pénzzel és fegyverrel meg fogják segíteni a "demokrácia arzenáljai".

Pontosan ezekben a napokban mondja Chicagóban John Strachey, Anglia zsidószármazású pénzügyi államtitkára:

- Ne legyen semmi gondotok. Roosevelt fegyvereket fog szállítani nektek, kommunistáknak. A szovjet kormány elismerésével ő feltette a koronát Sztálin fejére. Ha a nap eljön, fel is fogja fegyverezni.

Hiszen Frankfurter Felix, az USA egyik legbefolyásosabb embere már elkészítette és megszavaztatta a Lend and Lease törvényt. De vajon érdeke-e Amerikának ez a háború? Nem! A háború nem az amerikai nép, kizárólag az amerikai zsidóság érdeke. A Kaganovicsoké, a Manuilskyé, Berijáé, Morgenthaué, Bernhard Bauché, a németországi emigránsoké, a Franciaországból elmenekült Altschuloké! Hiszen 1941. június 3-án a szintén zsidó kézen lévő Gallup intézet szerint az amerikai nép 83 százaléka ellene van a háborús beavatkozásoknak.

Mi érdeke volna Amerikának abban, hogy újra áthajózzon az Óceánon? Hiszen a német admirálisok, Reader és Dönitz azt mondják, hogy számukra Amerika inváziója épp annyira lehetetlen, mint egy invázió a holdba. Barkley szenátor pedig azt mondja 1941. március 31-én, hogy ha Németország meg akarta volna támadni Amerikát, erre már épp elég okot szolgáltatott volna az angoloknak nyújtott fegyverkezési segély.

A józan amerikai nép nem hiszi, hogy bánni oka volna részt venni ebben a háborúban. Charles Lindberg azt mondja: Amerika hadba lépése nemzedékek számára tartó káoszhoz vezetne. S minderre azt feleli az USA zsidó belügyminisztere, Mr. Ickes, hogy Charles Lindberg Amerika Quislingje. A republikánusokkal, az izolácionistákkal, az amerikai nép 83 százaléka Quisling, mert nem akar Morgenthau mögött masírozni!

Maga Roosevelt is, akit az egész agytröszt dühödten hajszol a háború felé, kénytelen belátni, hogy az amerikaiak nem akarnak beavatkozni. Hiszen ebben a háborúban még azzal sem lehet meggyanúsítani az amerikaiakat, hogy a fegyverszállítás "business" volna számukra. Ez ideológiai háború. A világ zsidósága tehát a Jegyzőkönyvek parancsát kiáltja a már Moszkva felé nyomuló keresztény csapatoknak:

"Amerikai és kínai ágyúkkal felelünk" - nektek!

Ha az emberiség tudna gondolkodni, megkérdezné önmagától: mi értelme volt ennek az amerikai háborúnak, épp a Szovjetunió oldalán?

A német felelős vezetők azt mondják ezekben a napokban:

"Ami bizonyos, az, hogy a béke, amely a német győzelmet követni fogja, nem versaillesi béke lesz, hanem béke lesz minden nép javára. A ma megszállott országok népei ismét visszakapják szabadságukat, azonban meg kell alkudniuk bizonyos törvényszerűséggel az összesség javára."

Ugyanekkor Franklin D. Roosevelt azt üzeni a kongresszusnak:

- A béke most, amely az elfoglalt országok fölötti uralmat Hitlernek adná, egyet jelentene a nácizmus elismerésével és az új háború kilátásba helyezésével. Mi a szabadságot akarjuk, beleértve a vallási szabadságot is az összes emberek számára.

Vallásszabadság! - hangzik a szép jelszó. De vajon melyik vallás szabadsága? Hiszen a szovjet földön előrenyomuló keresztény csapatok már látják a bezárt templomokat, a bolseviki zsidók által kiirtott kereszténység romjait, talán már Júdás szobrát is, amelyet a beszbozsnyikok állítottak Moszkvában Krisztus árulójának: Júdásnak. És a háború véres tűzözönéből, a felgyújtott városok füstjéből, gyermekekre zuhanó repülőbombák mennydörgéséből most lép ki a XX. század végzetes figurája: Roosevelt!

- Ez a háború a Roosevelt háborúja lesz! - mondják a jobboldali amerikai republikánusok. De a Morgenthauk, Baruchók, Frankfurterek, Einsteinek, és Oppenheimerek jobban tudják:

- Ez a háború a mi háborúnk lesz! A világzsidóság háborúja! Mert Roosevelt, a spanyol marannusok kései leszármazottja, a XX. század tipikus politikusa. A Jegyzőkönyvek kísérteties figurája. Világmegváltó és báb. Háta mögött titkos páholyhatalmak állanak. Háta mögött ott vannak Amerika igazi urai, a szabadkőművesség és Sion bölcsei, a cionista vezérek és bankárok, a szakszervezetek galíciai születésű bolsevistái.

"Ő a mi elnökünk! - mondják - és az ő háborúja a mi háborúnk lesz. Mi tettük az igazi kormány helyébe annak torzképét - írják a Jegyzőkönyvek, - a tömeg, vagyis a mi teremtményeink és rabszolgáink által választott elnököt. Körötte úgy állnak Sion vénei, mint hajdan Dávid, vagy Salamon király körül állhattak. Fekete szemükben a sok ezer éves gyűlölet tüze, imaszíjaik már egy világ köré csavarodnak és mögöttük ott ragyog Júdea oroszlánjának minden fényessége, a Templom minden aranya. A nemes puritánok, a nagy pionírok, a Washingtonok korának immár befellegzett. Most mi állunk a Capitóliumon, mint egykor a Templom lépcsőjén, vagy Salamon palotájának cédrussal, arannyal ékesített tróntermében. Mi vagyunk az urak és ő a mi elnökünk. Ha ő szól, mi szólunk általa. Hiszen a mi Samuel Rosemanunk írja. - mint elnöki tanácsadó - az ő beszédeit. Ha ő cseveg a kandalló mellől mi

beszélünk a világhoz. Ha ő tüzeli harcra Amerika népét, akkor tulajdonképpen a sófár szól Pensylvániától a californiai narancsligetekig. És ha azok a névtelen kis zsidók beszélnek, akikben lobog a gyűlölet, mi állunk mögöttük, az igazi Hatalom, az igazi Erő és a teljes Nácizmus képviselői."

Hiszen már úgyszólván teljesen zsidó kézen van az amerikai közhatalom. Az "antiszemiták" csak a galíciai gettókban nyüzsgő kis zsidót, a brooklyni szatócsot látják. Mi azonban itt vagyunk Roosevelt mögött, Washington utóda mellett!

Abban az időben, amikor Roosevelt az amerikai nép 83 százalékának kifejezett akarata ellenére háborúba rántja az Egyesült Államokat, az USA kormányában a zsidó hatalom a következő megdöbbentő arányokat mutatja:

Bernhard M. Baruch, az USA "nem hivatalos elnöke".

Samuel Roseman bíróm az "agytröszt" alapítója és feje, mint Roosevelt "nemhivatalos" tanácsadója.

Prof. Raymond Moley, "Favorite personal Advisor"

Prof. Felix Frankfurter, "Chief Legal Advisor" (Securities Act Author)

Henry Morgenthau Senior, Unoffícial Advisor (Author Avocate of Jewish State.)

Justice Benj. N. Cardozo, Unofficial Advisor

Gerald Shwope, Unofficial Advisor

E. A. Filene, Unofficial Advisor

Charles W. Taussig, Unofficial Advisor

Nathan Margold, Interior Dept. Solicitor

Charles E. Wyzanski jr. Labor Dept. Solicitor

Prof. Leo Wolman, Labor Strike Board

Rose Schneiderman, Labor Advisory Board (Radical Labor Unionist)

Isador Lubin jr., Labor Bureau Statistical Export

Sol. A. Rosenblatt, Amusement Administrator

E. A. Goldenweiser, Federal Research Direktor

Jerome Frank, General Consul

Mordechai Ezekiel, Economic Advisor Agricult. Dept.

Herbert Feis, "The Brains of the State Dept."

Henry Morgenthau jr., Secretary of Treasury

David E. Lilienthal, TVA Director

Sidney Hillman, Labor Advisory Board

L. N. Landau, PWA General Solicitor

L. A. Steinhardt, Minister to Sweden

Prof. Albert E. Taussig, NRA Avisor

Alexander Schs, NRA Code Authority

Maurice Karp, NRA Personal Director

Robert Freshner, CCC Forest Army Head

Robert Strauss, NRA Asst. Administrator

Donald Richberg, NRA Advisor

Joseph I. Strauss, Ambassador to France

Ferdinand Pecora, Special Investigator

Samulel Untermayer, Stock Exchange Bill Advisor

Prof, James M. Landis, Federal Trade Commissioner (The Hidden Empire, 12. oldal)

Félelmetes és kísérteties hatalom az, amely egy 150 milliós államot így tud kormányozni a kulcspozíciókból, az agytrösztből, az Elnök háta mögül. Csak ilyen mindent elborító, mindent uraló erőre támaszkodva érhette el Roosevelt, hogy beránthatta Amerikát a második háborúba.

Amerikai források már régebben is nyíltan megírták, hogy Roosevelt, - miután a közvélemény akarata ellenére semmiképpen sem tudta belevinni Amerikát a háborúba, mesterségesen addig provokálta a japánokat, míg azok számára nem maradt más választás, mint Pearl Harbour megtámadása. A világuralom keleti fele ellen folytatott német támadás idején el kellett vonni a bolsevizmus másik fenyegető ellenfelét, Japánt, még annak árán is, ha így maga az USA kerül háborúba.

Semmi esetre sem akarta azonban a háborút harmadik újraválasztása előtt. Ezért mondotta 1940-ben Philadelphiában elhangzott beszédében:

- Mondom az apáknak és az édesanyáknak, hogy soha, de soha nem küldjük fiaikat meghalni külföldi háborúba, egyedül és kizárólag csak ellenünk intézett támadás esetén."

Hogy ezt a támadást miként készítette elő és hívta ki az USA ellen Roosevelt, azt élesen leleplezte a Pearl harbouri torpedó-flottilla egykori paracsnokának, Robert A. Theobald ellentengernagy "Pearl Harbour igazi titka" cím alatt megjelent könyve. Theobald ellentengernagy cáfolhatatlan adatok sorozatával bizonyította be, hogy a pearl harbouri katasztrófát egyenesen Roosevelt idézte elő. 1941. november 26-án olyan jegyzéket adott át Japánnak, hogy annak nem maradt hátra más választás, mint a támadás.

"A november 26-iki jegyzék segítségével - állapítja meg Theobald - Roosevelt elnök céltudatosan és végérvényesen felidézte az USA részére a háborút. Japánnak az a kísérlete, hogy elkerülje a gúzsba kötést, sem sikerült. Japánnak vagy meg kellett magát adni, vagy harcolni, és nem állhatott fent semmi kétség az iránt, hogy melyik lehetőséget fogja választani."

Annak ellenére, hogy az amerikai kémszolgálat már hónapok óta megszerezte a japán rejtjelkulcsot és a japán flotta minden lépéséről tudott, és annak ellenére, hogy a támadást minden pillanatban várni lehetett, Pearl Harbour parancsnokát egyáltalán nem értesítették Washington-ból, hogy a politikai tárgyalások következtében támadás készül. A nagy vezérkar már négy héttel a támadás előtt tudott róla, hogy a japánok Pearl Harbourt akarják megrohanni. Ismerték az órát is, amelyben a Pearl Harbour megtámadására szánt japán csatahajók és repülőgéphordozók kifutottak a japáni kikötőkből. Elfogták a japánok titkos táviratát is, mely már a hadüzenet szövegét tartalmazta és egyben közölte, hogy ezt ugyanakkor kell a Fehér Házba átnyújtani, mikor az első bombák hulltak Pearl Harbourra.

A katasztrófa kivédésére meg lett volna minden lehetőség. Roosevelt elnök azonban sóvárogva várta, hogy a támadás mielőbb bekövetkezzék. Megtiltotta, hogy a flotta kifusson Pearl Harbourból. 4575 védtelen amerikai katona, 18 hajó, köztük négy nagy amerikai csatahajó pusztult el. Azonban Roosevelt és akik mögötte állottak: elérték a célt!

- Mondom az apáknak és az anyáknak!... - hangzik a pearl harbouri bombák mennydörgése mögül "a mi elnökünk" ígérete. És ugyanezzel a hipokrita arccal áll a többi farizeusok élén, Churchillal együtt a Potomac fedélzetén hangosan énekli a "Forward Christian Soliders" című dalt, az Üdvhadsereg kegyes indulóját, de már tudja, hogy az épp aláírt Atlanti Chartát épp úgy el fogja dobni, mint ahogy megszegte az amerikai apáknak és anyáknak tett ígéretét. A pápának azt írja Roosevelt, hogy "a diktatúra orosz formája nem olyan veszélyes a kereszténységre, mint a diktatúra német formája.

Roosevelt, aki jól informált politikus, jól tudja, hogy ez nem igaz. Tudják talán ezt a mögötte állók is, de azért mondják a pápának, a világnak, a népeknek. Akik a tanácsot adják nekik, akik hipokrita ígérgetésekbe kényszerítik, tudják azt is, hogy hiúsága révén bárhova ragadhatják a demokrácia diktátorát. "FRD a mi elnökünk!" A Litvinové, a Frankfurteré, a Kaganovicsé és Baruché. Talán ő maga a Messiás, akinek árnya ott lebeg a lebombázott keresztény templomok helyén, Budapest, Berlin, Bécs, Párizs, Szófia, Belgrád füstölgő romjai fölött. Ezüst palástban jött, háta mögött az arany trombitás arkangyalokkal, hogy megváltsa a mi népünket, betöltse az ígéretet. ma már bebizonyított tény, hogy Roosevelt elnök halála előtt már arról ábrándozott, - sőt erről komoly tervek is készültek - hogy a megszülető UN-en keresztül kikiáltják a világköztársaság elnökének.

"És úrrá lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzeteken", - hangzik az örök ígéret.

Ahogy Roosevelt a békétől eljut a háborúig, a New Dealtól a Dupont cégig, az Atlanti Chartától a yaltai egyezkedésig, a pápának ígért igazságos békétől a feltétlen megadás elvéig, a szabadkőműves humanizmustól a Morgenthau-tervig, a demokráciától a bolsevista-barátságig, mindez: - a földkerekség tragédiája. Mindez a zsidóság által korrumpált államférfi riasztó példája. Filantróp, aki bombaszőnyeget terít a gyermekekre és asszonyokra, békeharcos, aki háborút csinál, demokrata, aki nagyobb diktátor, mint Hitler, amerikai, de cselekvéseiben már - zsidó. A XX. századnak nem Hitler, még csak nem is Sztálin a végzetes figurája, hanem - Roosevelt.

És azokban a napokban, midőn a keresztény seregek már látják Moszkva tornyait, és amikor a japánok megtámadják Pearl Harbourt, Churchill a telefonhoz megy.

- "Most mi mindnyájan egy csónakban vagyunk!" - mondja Rooseveltnek, Sztálin, Roosevelt, Churchill. Mögöttük a keleti és nyugati zsidó: Kaganovics és Baruch.

"Népünk jelképe, a szimbolikus kígyó gyűrűje összeért", - írták a Jegyzőkönyvek.

És nemsokára a Lifeban ott van egy fénykép. Harry Hopkins, Roosevelt legfőbb tanácsadóinak egyike, a Lend and Lease egyik adminisztrátora áll középen. Jobboldalt Litvinov-Finkelstein hajasan mosolyog La Guardiára, aki a Szovjetuniónak átnyújtja az első amerikai csekket a kölcsönbérleti törvény alapján. Tizenegy milliárd dollár! Amerikai apák, anyák verejtékéből adják a szovjet barbár, a bolsevik diktátor megsegítésére.

Hogy is írta a meghallgatatlan látnok:

"A nyugati zsidó húsz milliós keleti sereget szerel fel, hogy elpusztítsa a kultúrát, civilizációt és megszerezze a világuralmat."

A cassandrai jóslat beteljesedett. De bebizonyosult az is, hogy kik voltak az igazi háborús bűnösök.

Forrestal, Truman későbbi hadügyminisztere, akit valószínűleg a világot kormányzó sötét hatalom tett el láb alól, 1945. december 7-én, híressé vált naplójában feljegyezte Joseph P. Kennedyvel folytatott beszélgetését. Kennedy a második világháború idején Roosevelt nagykövete volt Angliában.

"Ma Joe Kennedyvel golfoztam. Kikérdeztem azokról a megbeszélésekről, amelyeket 1938-ban Roosevelttel és Neville Chamberlainnel folytatott. Szerinte Chamberlainnek meggyőződése volt, hogy Angliának semmije sincsen, amivel Hitler ellen harcoljon. Ezért nem is mérlegelheti, hogy háborút kezdjen Hitlerék ellen. Kennedy nézete az volt: Hitler Oroszország ellen harcolni fog, még pedig anélkül, hogy később összetűzzön Angliával. William C. Bullit (zsidó származású!) aki ebben az időben Roosevelt franciaországi követe volt, ezzel szemben 1939-ben arra szorította Rooseveltet, hogy a lengyel kérdésben a legnagyobb ellenállást tanúsítsa a németekkel szemben. Sem az angolok, sem a franciák nem csináltak volna háborús okot Lengyelország ügyéből, ha erre Washingtonból szüntelenül nem biztatták volna őket. Bullit - így mondta Kennedy - makacsul állította, hogy a németek nem fognak harcolni. Ezzel szemben Kennedy azt az álláspontot képviselte, hogy igenis küzdeni fognak, sőt Európát is lerohanják. Chamberlain megállapította, - mondta Kennedy - hogy Amerika és a világzsidóság hajszolták Angliát a háborúba!" Állapítsuk meg, hogy az igazi háborús bűnösöket nem állították a nürnbergi törvényszék elé.

* * *

VII. FEJEZET

Valóban csak az "antijúdaisták" lázálma volna az egész? Valóban megtörténhetik, hogy egy olyan óriási birodalmat, mint az USA, egy öt-hat százalékos faji kisebbség hajtson bele a második világháborúba? - Lehetséges volna, hogy a szovjet együtt tudjon harcolni a gyűlölt kapitalistákkal? Lássuk hát, milyen méretű ez a hatalom a két óriás országban? Nézzük először a Szovjet uniót, amelyről már tudjuk, hogy alapítói, vezérei túlnyomó részben a világhódítók közül kerültek ki.

A nagy tisztogatás során néhányat feláldoztak ugyan a saját népükből is. Ezek helyére azonban olyanok jöttek, akik még hűebbek voltak a Sztálin-diktatúrához. Sztálin felesége, Kaganovics Róza, Kaganovics Lázár nehézipari népbiztos leánya. A háború kitörése pillanatában a Szovjetunióban a legnagyobb hatalom a hat tagú Kaganovics család és Berija, a zsidó rendőrfőnök. Sztálin házában - amerikai tudósítások szerint - még a legutóbbi időben is gyakran beszéltek jiddisül. A népbiztosok közül igen soknak zsidó a felesége. Molotov felesége maga is zsidó lány és Litvinov-Finkelstein, a kapitalista külsejű helyettes külügyi népbiztos a látható összekötő kapocs a törzsi nacionalizmus keleti és nyugati fele között.

Amikor 1935-ben Yeats Brown megírja "European Jungle" című könyvét, annak 181-ik oldalán azt olvashatjuk, hogy "a kommunista párt központi bizottsága 59 tagjának 95 százaléka zsidó volt, tehát összesen 56 tag, míg a többi háromnak feleségeik voltak zsidók; ezek Sztálin, Labov és Ossinsky."

Midőn úgy érzik, hogy a hatalmat már fitogtatni lehet, az amerikai Jewish Chronicle 1933. január 6-iki számának 19. oldalán írja többek között:

"Oroszországban minden harmadik zsidó hivatali állásban van!" Ez tehát azt jelenti, hogy Oroszországban lakó három és fél millió zsidó közül jóval több mint egy millió ül a szovjet hivatalokban és a bolsevista diktatúra kulcspozícióiban. Ezek a bolsevista rendszer leghűbb, legintelligensebb és legmeggyőződésesebb támaszai. Ők a népbiztosok, a pártvezetők, a helyi szovjetek, a tartományok vezetői, hivatalnokai, a hadsereg és MVD kommisszárjai.

A Sztálin elrendelte nagy tisztogatás után, 1936 végén 40 szovjet köztársaság vezetői, vagyis a tényleges hatalmat birtokló titkárok arányszáma a következő: 4 orosz, 2 örmény, 1 georgiai, 1 burját és 41 zsidó. (Welt-Dienst 1936. I. 1.)

Amikor 1941-ben az európai csapatok átlépték a szovjet kínai falát, megdöbbenten látták, hogy a szovjet uralom sokkal inkább zsidó volt, mint azt a Streicher-féle propaganda hirdette. A lengyel határtól Sztálingrádig zsidók voltak a városok vezetői, a kolhozok termelési biztosai, a rendőrség parancsnokai. A németek által foglyul ejtett összes szovjet komisszárok, a GPU tisztjei, a politrukok szinte kivétel nélkül ugyanabból a világhódító fajból kerültek ki.

Nagyon figyelemre méltó a szovjet hadsereg vezetése, amelyről azt írja a "The Hebrew Impact On Western Civilisation" című, New York-ban, 1951-ben a Dagobert David Runes kiadásában megjelent könyv:

"A Hitler ellen vívott háború során a szovjet generálisok között 313 volt zsidó."

A háborús tankgyártást J. Zaltzman, az ágyúgyártást Abraham Wikbosky vezette a szovjetben. Mikojan volt az egész hadiszállítás vezetője.

Nagyon természetes, hogy a szovjetnek ezek az egyfajta vezetői, ahol csak tehették, elmenekültek az európai csapatok elől. Azonban az orosz és ukrán lakosság megdöbbentő adatokat tudott ezek szerepéről, terrorjáról, rémtetteiről. Itt nincs szükség semmiféle különösebb bizonyításra. Adatokkal szolgálni tud minden orosz fronton járt katona.

Több mint egymillió zsidó félelmetes hatalma alkotta az úgynevezett szovjet rendszert. Nevetséges tehát bizonyos propagandistáknak az az állítása, hogy a bolsevizmus nem felel meg a zsidóknak, akik ragaszkodnak a magán gazdasághoz, a kereskedelmi tevékenységhez, ami a bolsevizmusban gyakorlatilag lehetetlen. Mint mindenütt, ahol a bolsevizmus megvalósult, a zsidóság a kereskedelmet, ipari vezetést felcserélte a hivatallal. A szatócsból rendőrtiszt lett, az üzlettulajdonosból hivatalnok. Az első küzdő lépcső harcosa a második harci lépcső katonájává változott.

Mindezt tudták az amerikaiak is. Hamilton Fish, New York város egyik képviselője már 1933-ban a szovjet hatalom zsidó jellegéről beszélt, és ezeket az adatokat kinyomtatták a február 29-iki Congressional Recordban. Ezek szerint a szovjet kormányzat, beleértve a tartományok kormányait is, összesen 503 tagból állott. Ezek közül 406 zsidó volt. A moszkvai helyi szovjet 23 tagja közül 19 tartozott a világhódító fajhoz. A hivatalos sajtó kiadói és szerkesztői ebben az időben 42-en voltak, és közülük 41 volt zsidó, élükön a Pravda kiadójával, David Zaslavsky-val és főszerkesztőjével, Ilja Ehrenburggal.

Douglas Red, a kiváló angol újságíró állapította meg 1938-ban, hogy Oroszországban az egész sajtócenzúra zsidó kézen van. A filmgyártás legfőbb vezetője bizonyos Epstein volt.

A nyugati propaganda, ha leleplezik a zsidók és bolsevisták kapcsolatait, szívesen hivatkozik arra, hogy Oroszországban antiszemita tendenciák észlelhetők olykor. Az igazság azonban az, hogy a második világháború befejezéséig épp Szovjet-Oroszország volt az egyetlen állam, amelyben törvénnyel büntették az antiszemitizmust és halálbüntetést is igen gyakran szabtak ki érte. Mindez egyenesen következett abból a lenini tanításból, hogy az "antiszemitizmus az ellenforradalom eszköze". Megfordítva a tételt: ez a legnyíltabb bevallása annak, hogy a bolsevizmus - zsidó uralom!

Ennek a hatalomnak nagyságáról, változhatatlanságáról tesz bizonyságot Louis Levine, a Jewish Council of Russian Relief elnöke, aki a második világháború után ellátogatott a Szovjetunióba és útjáról "Soviet Russia Today" cím alatt cikksorozatot írt. Ebben többek között a következőket írja:

"A Szovjetunió 1917 évi születése óta különös figyelmet szentel a zsidó népnek. A cárizmus megdöntése után egy héttel, a még csecsemőkorban lévő kormány, Lenin vezetése alatt megszüntette a nemzetiségi elnyomást és - mint a világ legelső állama - az antiszemitizmust bűnténynek nyilvánította. (Oroszországban egy zsidó bírálata, vagy megsértése halálbüntetéssel jár.) Sok amerikai zsidó egyáltalán nem hiszi, hogy Oroszországban, sokkal inkább mint a világ bármely más államában, a zsidó színház, zsidó irodalom, zsidó színházak és zsidó költészet mind alapul szolgálnak a kulturális élet teljes kibontakozásához."

Levine büszkén szól arról, hogy a szovjet számos híres sebésze, generálisa és legmagasabb hivatalnoka zsidó:

"Mindig is nyilvánvaló volt, - mondja, - hogy a szovjet zsidók teljes mértékben, szabadon részt vesznek a kormányzat minden szintjének tevékenységében."

Ugyanez a Levine 1946. október 30-án tartott chicagói beszámoló beszédében ezeket mondotta:

- "Oroszországban számos magas rangú köztisztviselő zsidó, igen sok más zsidó tisztviselő nem látszik zsidónak, de ezek magánbeszélgetések során velem héberül, vagy jiddisül beszéltek. A zsidók egységesek Sztálin iránti szeretetükben. úgy tekintik őt, mint a zsidók legnagyobb barátját. Mindezek a tényezők hozzájárulnak a nemzeti kisebbségek iránti megértéséhez, Sztálin vezeti? szerepéhez, egyben a szovjet zsidók új, kiváltságos helyzetéhez."

A zsidó uralom a bolsevizmusnak szent hagyománya. Hiszen Lenin a bolsevizmusban vezető pozíciókat betöltő zsidókról ezt mondotta:

"A zsidóknak a világ új berendezésében óriási szerepük lesz. A zsidóság simulékony, kitűnően alkalmazkodó, értelmes és főleg - mérhetetlenül kegyetlen! Orosz ember az orosz ellenforradalmárokkal soha sem tudna olyan kegyetlenül eljárni, mint azt a zsidó megteszi." (Ossendowski: "Lenin".)

A modern diktatúrában úgyszólván minden a - hatalom! Közelebbről: az a személy, vagy csoport, amelynek kezében van a géppisztoly. A fenti adatok, sőt egy vezető zsidó személyiség nyílt vallomása, világosan mutatják, hogy a Szovjetunióban ez a korlátlan - egymillió zsidó vezető tevékenységén alapuló hatalom - kizárólag a zsidók hatalma Szovjetoroszország fölött. Miért? Azért, mert csak ebben a rétegben és a zsidó nacionalizmus összetartó ereje.

A zsidó elsősorban zsidó akkor is, ha a bolsevizmus ügyét igyekszik szolgálni. Előbb zsidó és csak azután bolsevista, előbb zsidó és csak végül demokrata. A zsidó hatalom és biztonság ügyét tekinti mindenek felett valónak és épp ezért, - kulcshelyzeténél fogva, - épp úgy zsidóvá formálja a bolsevizmust, mint a demokráciát. Ezért lehet bátran elmondani, hogy Szovjet-Oroszország nem bolsevista, hanem zsidó diktatúra alatt áll.

A bolsevizmus csak ürügy, fedőszerv, amiként nem más a liberális demokrácia sem. A bolsevizmus a zsidóság szempontjából a zsidó hatalom, korlátlan uralom egy magasabb fejlődési foka, mint a demokrácia. A demokráciában mindig megtörténhetik, hogy tisztánlátó államférfiak, vagy ügyes demagógok az illegális hatalom elől igyekeznek elrántani a függönyt és viselőjükről letépni az álarcot. A demokráciában a zsidóság mindent birtokolhat ugyan, de egykét százalék esély mégis van rá, hogy elveszti a megszerzett hatalmat. A Szovjetunióban erre nincs egy fél százaléknyi esély sem. Ott teljes és korlátlan hatalom van a zsidók kezében. Oroszország népei ennek a hatalomnak a rabszolgái, ágyútöltelékei és kényszermunkásai. Oroszország ma a zsidó hatalom országa. Ez az igazság!

Lássuk azonban, hogyan is áll a liberális demokrácia, amely a hadba lépés pillanatában - minden érdeke és nemes tradíciója ellenére - Oroszország szövetségesévé válik Roosevelt és agytrösztje jóvoltából. Washington, Lincoln, Jefferson Amerikája-e még az Egyesült Államok? Hiszen, ami Oroszországban lehetséges a géppisztoly segítségével. a hatalom megszerzését a liberális demokráciában el lehet érni: más eszközökkel. A zsidó vezetést meg lehet valósítani a sajtómonopólium, az arany, a pénz kontrollja, a titkos közéleti befolyás segítségével is.

Abban a pillanatban, amikor Amerika belép a második világháborúba, - mint már említettük - Roosevelt elnök 72 tanácsadója közül 52 zsidó. A The Hidden Empire c. könyv adatai szerint az amerikai nemzeti jövedelmet 80 százalékban zsidók kontrollálják. Roosevelt mögött a maguk egész világot átfogó pénzügyi hálózatával ott állnak a földkerekség nagy bankárjai, tekintet nélkül arra, hogy "amerikaiak", vagy más államok földjén tevékenykednek-e. Roosevelt uralomra jutásával egyidejűleg azonnal megindul a nagy benyomulás a State Departement irodáiba, a kormányhatalom kulcspozícióiba. Ezzel párhuzamosan erős tisztogatás indul meg a hadsereg tisztikarában, amelyből eltávolítják a "náci" érzelmű tiszteket, vagyis azokat, akik nem túlzott lelkesedéssel vonulnának Roosevelt háborújába.

Robert Edward Edmondson I Testify című könyvének 46-ik oldalán szellemes formában hatágú csillagban rajzolja fel a Roosevelt kormányzat képét. Közepében a csillagnak a Roosevelt kormány látható, amelyet négy oldalról körül vesznek L.D. Brandeis, Felix Frankfurte, Bernhard M. Baruch, Henry Morgenthau Jr. A csillag hat ágában a következők nevei mutatják az amerikai Egyesült Államok fölötti tényleges hatalmat és a valódi kormányzatot: 1. Rabbi Wise, Sidney Hillman, Samuel Dickstein, Herbert H. Lehman, James P. Warburg, Samuel I. Roseman. 2. Dave Stern, Henry Horner, Louis Kirstein, David J. Saposs, E.A. Goldweiser, Rabbi Saml. Margohes. 3. A. Cohen, Gerald Shwope, Adolf J. Sabbath, Isidor Lubin jr., Mordehai Ezekiel, Moissaye J. Olgin. 4. Samuel Untermayer, Banj. J. Cardoso, F.H. La Guardia, Dave Dibinsky, Jeromo Frank, Robt. Moses. 5. A. Goldman, W.C. Bullit, A.J. Altenmeyer, L.A. Steinhardt, Albert Einstein, Rose Schneiderman, 6. H. Fein, Ben. Cohen, Nathan Margold, Walter Lippman, David E. Lilienthal, William M. Leiserson.

Félelmetes hatalom ez, ha tudjuk, hogy mögötte áll a sajtó, csupa egyarcú kiadókkal, élén Arthur Hays Sulzbergerrel, az egész rádió David Shamoff vezetésével, a hollywoodi mozi propagandaipar a maga 95 százalékos zsidó többségével, Zukor Adolf vezetésével, a munkáspártokkal, uniókkal, amelyeket a Sidney Hillmanok és Dubinskyak vezetnek, a bíróságokkal, amelyekben már ők ítélkeznek a pionírok utódai fölött. Ennek a hatalomnak szoros tartozéka még: La Guardia, a világ legnagyobb városának polgármestere és körötte a kommunista zsidók légiója, Herbert H. Lehman, New York állam zsidó kormányzója. Itt vannak aztán az új atomfelekezet főpapjai, az Einsteinek, Oppenheimerek, Szilárd Leók, Lilienthalok, a Németországból megugrasztott emigránsok bosszúszomjas tömegei, amelyek végtelen sorokban áradnak Franciaországból, Angliából, Magyarországról, Romániából, Csehszlovákiából és Lengyelországból, hogy megszállják az óriási amerikai hadigépezet kulcspozícióit. Az Information of War Officeból 95 százalékban ők hirdetik az ószövetségi gyűlöletet, amelyben már összemosódnak a határvonalak a bolsevista düh és a demokratikus "humanizmus" között. Ők sugározzák a világba azt a könyörtelen bosszúvágyat, amely kilúgozza a háborúból az utolsó csepp emberséget, a hajdani lovagiasságot, és tömegvérengzéssé barbarizálják ezt a harcot. Ők készülnek arra, hogy az amerikai kulcspozíciókat, mint egy eljövendő világkormány tagjai az Egyesült Nemzetek kulcsállásával cseréljék fel. Ott állanak készenlétben a Ben Gurionok, Chaim Weizmanok, hogy megalkossák a világhatalom egyik támaszpontját, Izrael államot. Ők adják a parancsot Washington katonáinak és a 6-ik amerikai divízió vassisakjára a fehér kereszt helyére felkerül a hatágú csillag (Robert Edward Edmondson. "I Testify" 48. oldal). Most már ők adják ki az utasítást nem Németország, hanem az európai keresztény kultúra emlékeinek bombázására, ők szállítják a fegyvert, ők adnak az amerikai adózók zsebéből 11 milliárdot a Szovjetuniónak. Ők készítik az atombombát és a gyűlölet békéjét, de ők uralják a fekete piacot is.

Moszkvában és New Yorkban egyetlen nemzetek fölötti nacionalizmus két arca ez. Egyetlen faj hatalma és egyetlen faj háborúja ez a többi fajok ellen. Ennek a faji nacionalizmusnak nincsenek aggodalmai a Szovjetunióval szemben. Ha Hitler győz, - vagy ami még rosszabb - a keresztény népek kibékülnek, akkor vége a világuralomnak. Ha azonban összefognak Sion vénei által oly bölcsen kitervelt két küzdőlépcső harcosai, mindenképpen az ő uralmuk valósul meg. Egy azonos nacionalizmus, azonos fajiság kapitalista és bolsevista képviselői fognak uralkodni. Hatalmas, világtörténelmi koalíció ez. Amerika rosszul tájékozott népe és a Szovjetunió kétszáz milliós tömege egyazon uralom alatt. One world! Egy világ! Egyetlen kiválasztott sovinizmus diktatúrájában!

Ennek a nagy, nemzetek fölötti együttműködésnek vannak kísérteties pillanatai. A Sztálin-Ribbentrop paktum maga is felhívás a keringőre. El kell oszlatni a Clausewitz tanain növekedett német vezérkar aggodalmait a két frontos háborúval szemben. Hátha így könnyebben lehet belevinni a németeket a világháborúba, amelyet már 1933-ban megüzent a Jewis Congress? Mikor aztán Hitler már nyakig benne van a háborúban, akkor hirtelen megjelenik Berlinben a szép Karpovszkája férje, Molotov és leteszi az asztalra a szovjet követeléseket. A kremli süllyesztőkből újra előlépnek az 1939 augusztusában ideiglenesen eltüntetett zsidók. Valakik elhatározták a háborút és a háború most már itt van teljes nagyságában, minden rémületével, minden modern kegyetlenségével.

Az Egyesül Államok felé pedig még mindig jönnek, áradnak az új bevándorlók. Részben mint menekülők, részben mint gyűlölettől fűtött emigránsok, propagandisták, akik bosszúra tüzelik a közhangulatot. Óh, ezek már nem a régi pionírok, akik kiirtották az erdőket, megművelték a földeket és felépítették a felhőkarcolókat. A bevándorlás már az ő külön zsidó kiváltságukká változott. 1930-ban még csak 4 081 242 aktív tagja van a Jewish Sinagoguenak. De majd közli az 1949-es World Almanac, hogy ez a létszám csodálatos gyorsan megszaporodott, mert 1947-ben már 4 770 647 zsidó van egyházilag nyilvántartva. Az összbevándorlás jelentős százalékát zsidók alkotják. 17,21 százalék 1936-ban, 22,59 százalék 1937-ben, 29,07 százalék 1938-ban, 52,35 százalék 1939-ben, 52,21 százalék 1940-ben, 45,83 százalék 1941-ben, 36,86 százalék 1942-ben, 13,83 százalék 1943-ban. S ezek a zsidók, a kelet európai országok emigránsai nem a társadalom alján helyezkedtek el, nem a menekültek nyomorúságos sorsát élik, hanem egyenesen beleáradnak az amerikai sajtóba, hivatalokba, politikába, filmvilágba.

Ezek már nem kereskedők és businessmanek. Ezek a gyűlöletet hordozzák, a bosszút, a bolsevizmust hozzák Amerikába. A keleti nacionalizmus fanatizmusát és azt a gyűlöletet oltják bele Amerikába, amely felbomlasztotta Szent Oroszországot. Mindaz, ami végső eredményként kiváltotta a nemzeti szocializmust és megbuktatta a weimari demokráciát, most ide települ át Amerikába, ahol "Az amerikai vasfüggöny" című könyv szerint "Negyedik Birodalom"-nak hívják a Hitler elől emigráltak által megszállt városnegyedeket. Az ő hangjuk hallatszik 10-15 nyelven az amerikai rádiókban. Az ő cikkeiket olvassák Amerika milliói. Ezeknek már nem elegendők az amerikai demokrácia humanista módszerei. Ezek a szovjetet magasztalják Washington Amerikájában. Ezeknek csaknem minden mozdulata arra irányul, hogy összeomlasszák az amerikai demokráciát is, amennyiben nem hajlandó kellőképpen segíteni a Szovjetuniót. Az igazi barát, az igazi szabadító az ő számukra nem Amerika, hanem a Szovjetunió.

A New York Herald Tribune 1938. december 22-iki számában jelent meg Mrs. Sarah Finkelstein levele, tiltakozásul egy cikk ellen, melyben valaki azt állította, hogy Chicago 400 000 főnyi zsidóságából igen kevesen vannak benn a kommunista pártban. Sarah Finkelstein levelében elmondja, hogy 13 évig élt Chicagóban. Ő tudja, hogy Chicago 400 000 zsidójának 98 százaléka egytől egyik meggyőződéses kommunista.

A Kremlből és New Yorkból egy azonos végzet indult meg az emberiség ellen. Az ő háborújuk. Vajon a "béke" is a zsidóság békéje lesz majd? A Kremlben és New Yorkban az egy és oszthatatlan nacionalizmus felelete:

- Ebben a háborúban akárki győz, - mi fogunk győzni.

* * *

Megjelent: 3155 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. Május 09., Péntek 20:58

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 218 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.9%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.9%Australia 0.3%
Germany 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 283
This Week: 948
Last Week: 5161
This Month: 14295
Last Month: 19762
Total: 1606151

Belépés