Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2017Sep19

2011. Szeptember 21., Szerda 15:54

Világhódítók 6

Írta:  Marschalkó Lajos
Értékelés:
(5 szavazat)
XII. FEJEZET A hat millió kísértet, a legyilkolt zsidók grandiózus legendája - a világhódítók legnagyobb tőkebefektetése volt. Senki sem akar szerecsent mosdatni és keresztényi alázattal ismerjük el, hogy ha csak hatszázezer volt a világháború során elpusztult zsidók száma, az épp olyan bűn, mintha hat millió lett volna. De akkor legalább akkora méretű a prágai szudéták, moldvai románok, athéni görögök és magyarok legyilkolásának bűne is.

A bűn ott vált igazán bűnné, ahol a propagandamesét, az áldozatok számának megtízszerezését nemcsak ószövetségi bosszúra, hanem a világterror megalapozására használták fel. Ahhoz, hogy ezt a terrort intézményesíteni lehessen, nem volt elég Nürnbergben megölni a testet. Meg kellett gyilkolni a szellemet is. Nem a német "nácizmus", hanem az egész kereszténység szellemét. Az emberiségnek észre kell már egyszer vennie, hogy amint a templomok bombázásánál, a mészárlások során nem a nácizmus volt az igazi ellenfél, úgy a szellemi Nürnbergben sem a Göbbelsek és Rosenbergek voltak az igazi vádlottak, hanem maga az Úr Jézus Krisztus.

Svájcban 1946-ban gyűlést tartottak, amelyen néhány keresztény lelkész bevonásával azt követelték, hogy az Újszövetséget visszamenőleg javítsák ki, meglévő példányait kobozzák el. (Maurice Badéche: Nürnberg oder das gelobte Land.), mert a Szentírás nem kedvező színben tünteti fel a zsidókat. Ugyanekkor az amszterdami zsidók azt követelték, hogy Krisztus pörében rendeljenek el újrafelvételt a jeruzsálemi bíróság által, amely "rehabilitálni" fogja Krisztust. Viszont, épp ezekben az időkben Hollywood új attrakcióra készült. A világsajtót bejárta a hír, hogy új film készül Krisztusról, amelynek címszerepét Charlie Chaplin, a csámpás, kommunista zsidó álművész fogja játszani. A zsidó rabbik az amerikai iskolákban a keresztény vallási énekek betiltását követelték azon a címen, hogy ezek sértik az ő érzékenységüket. Rosenberg Anna, az Egyesült Államok helyettes hadügyi államtitkárnője nem engedte meg, hogy a koreai harcokban elesett amerikai katonák hősi temetőiben keresztfákat állítsanak fel, ha ezekben a temetőkben zsidó hősi halott is pihent.

A szellemi terror földi szimbóluma a süket és félig vak Knut Hamsun, az akkor élt legnagyobb európai író. A legkiválóbbat, a legtiszteltebbet kell elpusztítani és 85 éves korában is az őrültek házáig üldözni. Knut Hamsun nem is a nácizmus, hanem sokkal inkább a germán gondolat mellé állt, hiszen maga is a legtisztább germán törzs tagja volt. A zsidóság számára azonban épp az volt elviselhetetlen, hogy ez a szellemóriás a maga erkölcsi nagyságával, világhírnevével hitelességet adott a nemzeti szocialista eszmének is. Knut Hamsunt már nem lehetett műveletlen, tudatlan csatornafigurának feltüntetni, amiként nem lehetett a másik nagy germánt, Sven Hedint sem borzalmas csatornatöltelék, SA-embernek beállítani. Knut Hamsunt, a 85 éves aggastyánt tehát mint "hazaárulót" állítják a "norvég" bíróság elé. Feleségével együtt 30 napi fogságra ítélik csak azért, hogy lestemplizzék, megbélyegezzék. Aki nem a világhódítók szolgája, aki a másik oldalon áll, - az bűnös. Hiszen hat millió zsidó kísértet árnyéka sötétlik mögötte. A nagy író azonban az egész bitófára húzott, európai keresztény szellemi elit nevében mondja ki az elnyomott szellem igazságát:

Én tudok várni egy másik alkalomra, másik bíróságra. Talán holnap, talán száz év múlva jön a nap, de én tudok vámi. Van idő elég. Teljesen mindegy, hogy élve, vagy halva. De tudok várni és várni fogok.

Mikor pedig félig vakon mégis írni akar, hogy megkeresse a betevő falatot és segíthesse unokáit, beviszik az őrültek házába.

- Mi tudunk várni! mondja immár a halhatatlanság magasságából és a lefejezett Európa töretlen hitével.

Csaknem a Knut Hamsunéhoz hasonló Ervin Guido Kelbenhayer, a Paracelsus-regény írójának és egyben a legnagyobb német írónak tragédiaja is. Kiűzték saját házából és a "német" Spruchkammer élén egy emigráns zsidó ítél fölötte. Eltiltják "hivatásától", mintha az Isten rendelte írót, a szabadság és demokrácia nevében el lehetne tiltani isteni küldetésétől. De Kolbenhayer az üldözés, tönkretevés morgenthaui szellemével szemben szintén kimondja a szellem igazságát:

- Bűnössé válik, aki védekezik és mentegeti magát!

- Ma már megállapított tény, hogy a szellemi emberek ellen felállított fekete listákat hamarabb hozták Németországba, mint a háborús bűnösöknek nevezett SS-emberek névjegyzékét. Az Egyesült Államokból visszatért világhódítók, - köztük nagyobbrészt elszánt kommunisták - állították össze és hozták ezeket a névsorokat, és valamennyien sajtó és színházi tisztek voltak. Amerikai egyenruhában jártak, de nem Jefferson Amerikáját, hanem csupán a zsidó sovinizmus türelmetlen, bosszúálló szellemét hozták magukkal. A szabadság hazájának félelmetes ajándéka volt ez a fanatikus zsidó entellektüelekből álló szellemi csőcselék, amely megtagadott mindent, amit a humanizmustól, filantrópiáról, haladásról hirdetett és mindent magára álcázott, mikor még demokráciának hirdette magát. Ennek a társaságnak egyetlen célja volt: a szellemi élet minden területéről kiirtani a konkurenciát, a keresztényi szellem fölényének elbírhatatlanságát és örök időkre elnémítani nem Hitler, hanem Goethe népét.

- A harc a szabadság és "szellem" jegyében folyt a harctereken és a propagandákban. S most Roosevelt Amerikája feketelistákat, cenzúrát, foglalkozástól való eltiltást, szájkosarat, terrort hozott Európának, a szellem és lélek földrészének.

Ez a szellemi terror, amely az amerikai lobogók védelme alatt folyt, örökre kompromittálta Amerikát és mindörökre kétségessé tette az amerikai szabadságjelszavak hitelességét, mert a hivatalos Amerika még ma sem adott elégtételt az üldözött szellemnek. A feketelistákon ott volt Sauerbruch, Európa utolsó évszázadának legnagyobb orvos-zsenije, Wilhelm Furtwängler, a kultúrvilág legnagyobb dirigense. Ott voltak a zsidóság feketelistáján olyan nevek is, mint Richard Strauss, Luise Ulrich, Emil Jannings, Herbert von Karajan, Clemens Krausz, Julius Patzak, Walter Gieseking, a világhírű hegedűművész, Vasa Prihoda, Paul Linke, Werner Krausz és még százak és százak. Bíróság elé került Weisz Fredl, a híres komikus is, aki jó néhányszor kitréfálta Hitlert. Ez a zsidó terror már nem állt meg olyan szellemi nagyságok előtt sem, mint Gerhardt Hauptmann, akit a New York-i Aufbauban is "gyanúsnak" nyilvánították, mert néhány könnyes sort mert írni Drezda romjairól. Slezák Leót "nácinak" bélyegezték, Max Schmerlingről azt írták, hogy KZ-vezető volt. A listákon ott szerepeltek még a halottak is, mint Heinrich George, aki a szovjet KZ-ben halt meg, és Paul Linke, a nagy zeneszerző, aki már régen nem élt, amikor elkövetkezett a hollywoodi felszabadítás.

Ennek a szellemi agyonütésnek a vezére Gerhardt Eisler volt, aki jellegzetes alakja a zsidó sovinizmusnak. Gerhardt Eisler kommunista, de Mrs. Eleanor Roosevelt csempészi Amerikába és onnan tér vissza a németországi keleti zónába. Vele együtt tér vissza még egy csomó amerikai egyenruhába öltözött sajtó- és színházi tiszt. A New York-i Aufbau emigránsai, a szellemi terrorizmus tollforgató csőcseléke most diadalmasan települ rá Nyugat-Németországra. Ez nem elégszik meg a német nemzeti szocializmus szellemi elitjének tönkretételével. Kollektíven felelőssé teszi az egész német szellemi életet. Ezzel egyidejűleg megkezdődik a kommunista szellemi pestis terjesztése is. A recept a régi amerikai, demokratikus egyenruha, de belül bolsevista lélek. Keleti zsidó, de nyugati álarc! A McCarthy-bizottság iratai szerint Cedic Henni Belfrage, az Intelligence Service New York-i ügynöke, a legfőbb sajtóirányító. Természetesen titkos bolseviki. Bizonyos James Aaronson, aki kommunista volt, írja elő, hogy mit kell tenni a német újságírónak a demokrácia felépítése érdekében. Eisenhower főparancsnok számára ő dolgozta ki a sajtóterveket és Eisenhower, a katona politikai tájékozatlanságával hangtalanul aláír mindent, ami a kitűnő Aaronsontól, vagy később Kagantól származik.

Azonban nemcsak az európai szellemi élet megfojtásának negatívumában merült ki ez a szellemi világhódítás. Pozitívumként jött az "átnevelés". A zsidó sajtótisztek amerikai kommunista és természetesen zsidó írók műveivel tömték tele az Amerika Házak könyvtárait, amelyek a "náci" német nép átnevelését szolgálták volna. A szabadság és demokrácia nevében engedélyhez kötötték az újságok kiadását. Újság-engedélyt azonban csak a fajilag üldözött emigránsok és a német kommunisták kaptak kezdetben. A nyugati zsidó, aki - mint leírtuk - már oly sok érintkezési pontot talált a keleti, bolsevista zsidóval, most Amerika fehércsillagos zászlójába burkolózva, megpróbálta a német népet kommunistává átnevelni. A világhódítók érezték, hogy az amerikai demokrácia már nem elég biztosíték számukra. A szovjet géppisztoly, a nyílt terror jobban elfedezné azokat a bűnöket, amelyeket az emberiség ellen elkövettek.

A zsidóság azt a kivételes állapotot, amely szerint a zsidóknak mindent szabad, megpróbálta intézményesíteni. Már a nürnbergi perben kezdődött ez a folyamat, amikor tulajdonképpen nem a "háborús bűnöket" büntették, hanem főként a zsidók ellen elkövetett cselekményeket torolták meg. A zsidóság itt szinte nyilvánosan deklarálta, hogy ő tartja magát a háború egyetlen győztesének. Ez a szempont nyilvánult meg egyes államok úgynevezett népbíráskodásában is. A magyarországi népbírósági törvény egy Ries István nevű zsidó ügyvéd, annak zsidó feleséges államtitkára, Pfeiffer Zoltán alkották meg s ennek alapján, igen jellemzően "népellenes" bűnnek nyilvánították a zsidók ellen elkövetett legkisebb cselekményeket is. A népbírósági törvény kimondotta, hogy a fegyveres szervezetek minden tagja felelős, ha egyetlen tag a zsidók ellen bármit is elkövetett. Ezen az alapon százakat és ezreket akasztottak fel, vagy internáltak ártatlanul. Komoly vád tárgyát képezte az is, hogy valaki állítólag mosolygott, mikor egy zsidót deportáltak. A vádlottat két évi börtönre ítélték. Halálbüntetés járt azért is, ha "valaki nem akadályozta meg" a zsidók állítólagos vagy tényleg megtörtént bántalmazását.

A zsidók külön jogainak és kiváltságainak intézményesítése különösen szembetűnő volt Ausztriában és Németországban. Legsúlyosabban a németekkel szemben alkalmazták ezeket az intézkedéseket. A második világháború legalább 60 millió áldozata, menekültje közül egyedül a zsidók részesültek személyi jóvátételben. A zsidó vagyonokat, amelyeket a hitleri rendszer egyszer már készpénzben megváltott, megtérített, újra meg kellett fizetnie a németségnek. A több, mint tizenkét millió potsdami kiutasított, az oroszok által kifosztott kelet európai népek, a hazátlanná vált intellektuelek közül egy sem kapott személyi jóvátételt. Milliók földjét, házát vették el. Milliókat űztek ki hazájukból ötven kilós csomaggal. Azonban, beleértve az UN-t, az Emberi Jogok Ligáját, senkinek eszébe se jutott, hogy ezeknek jóvátételt ígérjen, vagy fizessen. Nem kaptak jóvátételt az Izrael földjéről kiűzött arabok. Nem kaptak jóvátételt azok a hadifoglyok sem, akiket sok évvel a háború után még mindig hadifogságban, vagy közönséges rabszolgamunkán tartottak. Ezzel szemben az IG. Farben Industrie-t azért oszlatták fel, és Krupp örökösét azért büntették meg, mert rendes fizetés ellenében úgynevezett "elhurcolt" munkásokat - köztük néhány zsidót is - alkalmaztak gyáraikban, a német állam egyenes parancsára.

A zsidóság azonban többszörös jóvátételben részesült. Ez már nem is az elszenvedett veszteségek megtérítését, hanem a leigázott népek rendszeres fosztását jelentette. A hatmillió legendája a shylocki húsdarab volt, amelyet azonban, újra és újra ki kellett vágni a legyőzött népek testéből, gazdasági életéből. A KZ-ből kiszabadult zsidók már 1945-ben elfoglalták a német nép házait. Felprédálták a gyönyörű munkástelepeken a német munkások lakásait. Ezután a Wiedergutmachung törvény alapján a nyomorgó néppel megfizettették saját lakásaiknak sokszoros költségét. Az üldözés jutalmát felvették az IRO-tól, az UNRA-tól, a legyőzöttektől, a győztesektől. Arról nem is beszélünk, hogy az izraeli háború költségeinek jó részét az UNRA és IRO készleteinek elfeketézéséből fizették. Ezáltal megkárosították azokat a nemzsidó ukrán, orosz, lengyel menekülteket, akik épp oly displaced personok voltak, mint ők maguk.

A világzsarolás azonban ezzel nem ért véget. Izrael kormánya addig erőszakoskodott, amíg Nyugatnémetországnak vállalnia kellett, hogy három és fél milliárd DM kártérítést fizet Izraelnek, vagyis egy olyan államnak, amely a háború folyamán nem is létezett. Az izraeli jóvátételi bizottság keményen követelte a háború alatt lefoglalt javak megtérítését. A németek talán maguk sem tudják, hogy ezeket a javakat hányadszor fizetik meg.

Schäffer volt német pénzügyminiszter legutóbb 1958 elején, nyilvános népgyűlésen jelentette ki, hogy a zsidók 27 milliárd márkára rúgó újabb kártérítési igényt jelentettek be a Nyugatnémet állammal szemben. Ha Németország ezt a horribilis összeget kifizeti, akkor tönkremegy a német valuta és csődbe kerül az egész német gazdasági rendszer. Ez esetben pedig Nyugatnémetország belefullad a szovjet csapdába.

Azonban valószínűleg pontosan ezt akarják elérni a világhódítók. A ,jóvátételi" zsarolásnak természetesen megvan az ellentétele is.

A "Der Weg" című argentínai német újság hátborzongató kimutatást közölt 1954. évi 6-ik számában a Németország terhére elkövetett rablásokról. A szövetségesek a Német Birodalom területén 1945 májusáig szétromboltak 320 milliárd márka értéket, a szövetségesek fosztogatásai révén 15 milliárd márkát vesztettek a német állampolgárok. A nácitlanítás ürügyén 108 és fél milliárd márka értéket vettek el, az indirekt kisajátítás, a német kereskedelmi flotta lefoglalása, a JEIA nevű amerikai exportszervezet tevékenysége következtében újabb 1381 milliárd márka kár keletkezett. A pénzreform következtében 198 milliárd márka kárt szenvedett a német nép. A megszálló hatalmak által kibocsátott "megszállási bankjegyekkel" 46 milliárd márka kárt okoztak. Az elrabolt területeken 457 milliárdra rúgott a németek vesztesége, a gyárak leszerelése révén 10 milliárd márka kárt szenvedett a német gazdasági élet, a franciák által folytatott farablás, az erdők mértéktelen kitermelése 14 milliárd márka kárt okozott, és a szénár különbözet megteremtésével újabb 84 milliárd márka kár keletkezett. A legjellegzetesebb veszteség a szabadalmak elrablása volt. A német szabadalmak szinte kizárólag az amerikai zsidóság kezébe kerültek és ezzel a kétezer vagonra terjedő találmányleírással 78 és fél milliárd márka értékű zsákmányra tettek szert az amerikai zsidó cégek. A hadifoglyok részére ki nem fizetett munkabéreket 11 és fél milliárd márkára értékelik, míg szállítási költségek címén 72 milliárdot fizettek ki a németek. A megszállás alatt 305 000 fehér és- fekete gyermek született, akiknek eltartása eddig 135 millió márkát emésztett fel. A külföldi német javak elrablása 18 milliárd márka kárt okozott és amíg a német javak visszaadását, - az amerikai zsidóság közbelépésére - még legutóbb is megtagadta az Egyesült Államok, megszegvén ezzel a magántulajdon "szentségéről" alkotott amerikai fogalmakat. A régi adósságokért, amelyek még a versaillesi békéből származnak, több mint 15 milliárdot kell kifizetni a németeknek. A Marshall-terv során 8,6 milliárddal terhelték meg Németországot. Zsidóknak pedig eddig 9 és fél milliárd márka "kártérítést" fizettek.

Egyedül a német szabadalmak jövedelméből évente 2-3 milliárd dollár hasznot vág zsebre az amerikai zsidó nagytőke. És ezt nem titkolja még a New York Times sem. Ezzel szemben a németeknek fizetniük kellett még az úgynevezett "kártalanítást" is. Több mint 100 ezer zsidó, de volt olyan időszak, amikor félmillió kapott 300 DM-et havonta azért, mert a hitleri időben KZ-ben ült. Mint az Aurebach-per bebizonyította, ezrével kaptak kártalanítást olyan zsidók is, akik egyáltalán nem léteztek.

A népek zsarolása és fosztogatása, a jogszerűség látszatában tovább fog folyni mindaddig, amíg az izraeli parazita államnak pénzre lesz szüksége és amíg a keresztény népek helyre nem állítják az 1945 előtt érvényben volt nemzetközi jogot és nem vetnek véget Európa és az arab világ szisztematikus kifosztásának.

A zsidó sovinizmus azonban nemcsak a magántulajdonnal kapcsolatos jog terén kezd veszedelmes precedenseket teremteni. Minden vonalon érvényesíteni akarja a zsidók nemzetek fölöttiségét és külön kiváltságait. Ez nyilatkozott meg az úgynevezett "jótékonyság" háború utáni munkájában. Az UNRA úgyszólván kizárólag a zsidókat, és kommunistákat segélyezte, és aki a megkülönböztetések ellen szót mert emelni, azt mint "nácit" egyszerűen elnémították. Az UNRA nem törődött azokkal a keresztényekkel sem akik a zsidókkal ugyanegy KZ-ben ültek. Az IRO majdnem kizárólag attól tette függővé a hazátlanok kivándorlását, hogy azok milyen véleményt vallottak a zsidókról. Az IRO statutumai kizárólag a zsidóság szempontjai szerint voltak megalkotva. A kivándoroltaknak ilyen kérdésekre kellett felelniük: "Segítette-e az üldözött zsidóságot?" "Szabotálta-e saját kormánya működését? Nem tett-e zsidóellenes nyilatkozatot? Nem írt-e cikkeket a zsidók ellen?" A kiválogatást nagyobbrészt zsidó tisztviselők és zsidó konzulok végezték. Ezek mindent elkövettek, hogy például az Egyesült Államokba minél kevesebb keresztény vándorolhasson be. Az IRO-n keresztül tökéletesen megnyilvánult a keleti és nyugati zsidó összeműködése. Az IRO központokban nem egy vezető tisztviselő találtatott, akiről kiderült, hogy a GPU megbízottja. Az IRO a "humanitás" nevében szovjet kézre adott olyan menekülteket, akiknek semmi "bűnük" nem volt, csupán ahhoz a szellemi elithez tartoztak, amelyet ki kellett irtani és el kellett távolítani a világhódítás útjából.

Az állampolgári jogok terén, különösen Izrael állam megalapítása óta rendkívül veszedelmes állapotot intézményesített a zsidóság. A legyőzött Magyarországon, Szlovákiában, Romániában, Németországban, minden további nélkül olyan zsidók kapták meg az állampolgárságot, akik soha nem voltak az illető ország állampolgárai. A vasfüggöny mögötti államokból kizárólag a zsidóknak engedték meg a kivándorlást Palesztinába. A Palesztinából visszavándorolt zsidót, aki ott elégedetlen volt a helyzettel, vagy megszökött a katonai szolgálat elől, az illető ország kénytelen volt visszafogadni, mint teljes jogú állampolgárt. Az amerikai bevándorlásban és számos nemzet állampolgársági törvényeiben határozott kísérlet mutatkozik a zsidók nemzetek fölötti, világ-állampolgárságának elismertetésére.

A nürnbergi törvényszék veszedelmes precedenseket teremtett. Maurice Bardéche szerint "a haza fogalmának leépítése megtörtént. Mindenki - helyesebben a zsidó - világpolgár. A zsidó vándor, aki épp most érkezett Zsitomirból, épp olyan ember mint Te. Neki egyenlő jogai vannak a te földedre, a te városodra. Tiszteled-e a négert, te paraszt? Neki egyenlő jogai vannak veled és helyet kell csinálnod neki saját asztalodnál. Ő majd bevonul a községtanácsba, hogy megismertesse veled, mit mond a lelkiismeret. Így az ő fiai lesznek a te uraid és bíróként fognak a te fiaid fölé ülni. Ők fognak a te városodban uralkodni és neked fogják eladni saját földedet, mert a világlelkiismeret erre jogot ad nekik."

Nem tréfaság ez. Németország Offenbach nevű városában le akart telepedni dr. Lévy, zsidó orvos, aki soha nem volt német állampolgár. Mikor a városi hatóságok - tekintettel a belföldi orvosok nehéz helyzetére - megtagadták, hogy Lévyt városi orvossá nevezzék ki, az úgynevezett "demokratikus" újságok a megszálló hatóságok beavatkozásával fenyegették meg a városi tanácsot. Ugyanekkor Amerikában egyetlen zsidó feljelentésére bárkinek a bevándorlását meg lehet akadályozni. Ha a zsidó azt állítja, hogy az illető "antiszemita", akkor Amerika igazságügy-minisztere kimondhatja, hogy az illető személy "veszélyes a nemzeti biztonságra".

Ez azt jelenti, hogy Amerika ma már a zsidóktól teszi függővé, kit fogad polgárává.

A nyugati országok azonban - talán maguk sem vették észre - a zsidó kiváltságok érvényesítésével tulajdonképpen a szovjet rendszert vették át. Mint már említettük, a Szovjetunióban egy szovjet polgárt sem szabad zsidó jelzővel illetni. Az ilyesmit halállal, vagy deportálással bünteti a szovjet alkotmány. Erről a kérdésről elismeréssel írja az "Aufbau" 1950. március 17-iki számában Immanuel Birnbaum, hogy ez a törvény ma is érvényben van. A szovjetben, - ahol állítólag senkinek sincsenek kiváltságai - az alkotmány biztosítja, hogy a zsidóság rámutatási tilalom alatt gyakorolja a hatalmát. "Hatalmunk jellege a titkosság" - írják a Jegyzőkönyvek. Malenkow származását szabad emlegetni, de Kaganovicsét nem!

A zsidó államfelettiségi kiváltság megőrzésére új jog alkottatik immár az UN segítségével. Ez az új jog az örök időkre intézményesített Nürnberg: a hipokrita terror. Ezt az új nürnbergi jogot "Genocide conventiónak, fajgyilkossági törvénynek hívják. Megalkotására az idő igen kedvezőnek látszik, amikor a szovjet rabszolgatáboraiban népek milliói, sőt egész népek tűnnek el. A fajgyilkossági törvény azonban nem ezeknek a bűntényeknek a megtorlására irányul.

A törvény fajgyilkosságnak minősíti egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport részben, vagy egészben való kiirtását, sőt az erre irányú szándékot is. A törvény azt mondja, hogy a fajgyilkosság fogalma esik egy fent meghatározott csoport tagjainak megsértése testi, vagy szellemi vonatkozásban. Majdnem természetesnek látszik, hogy az 1956. október 23-iki magyar forradalom idején a nemzetközi jognak ezt a részét az ENSZ elfelejtette alkalmazni.

Ezzel tulajdonképpen örök időkre megszűnt minden szellemi szabadság beleértve a gyülekezés, sajtó, a véleménnyilvánítás szabadságát is. Ha valaki egy zsidó kommunista vezér terrorizmusát kifogásolja, ha valakinek nem jó véleménye van Einstein világkormányáról, Mendes France, Frankfurter, vagy Morgenthau közéleti szerepléséről, az már az illető etnikai vagy faji csoport "szellemi megsértésének" számíthat. Ennek következtében fajgyilkosságnak minősül és öt évi fegyházzal büntethető a világ bármely részén. Feltéve persze, ha zsidóról van szó. A kínaiakat, angolokat, vagy arabokat lehet "szellemileg" sértegetni. A terrorizmus számára szinte végtelen lehetőségeket nyújt ez a törvény. Cincinnati amerikai város testvérvárosává fogadta Münchent. Az amerikai zsidóság ez ellen tiltakozott, mert azt mondta, hogy München a hitlerizmus fő fészke volt. Tehát a cincinnati segélyszervezetek jótékonysági akciója a zsidóság megsértését jelenti. A genocide convention értelmében, ezek szerint Cincinnati eltörlendő a föld színéről, mint Szodoma és Gomorra, esetleg Drezda és Hirosima.

A genocide convention értelmében az irodalomból ki lehet törölni ivérus és Shylock figuraját, be kell tiltani a Twist Olivér című könyvet és filmet, amely az uzsorások elleni "csoport gyilkosságra" izgat "szellemileg" megsérti a zsidó nacionalista érzékenységet. A német nép nyakára ültetett zsidó komisszár, Auerbach, akit le kell tartóztatni a legkülönbözőbb bűncselekmények miatt és aki végül is az öngyilkosságba menekült, a német iskolakönyvekből kicenzúráztatta az Ahasvérus-legendát, amelynek természetesen semmi köze sincs az "antiszemitizmushoz". Indok: "Auswitz után tarthatatlan a bibliai zsidó legendája." A keresztény gyermek csak azt tanulhatja, amit a zsidó cenzúra engedélyez.

A fajgyilkossági törvény, amely mellett természetesen szót emelt Felix Frankfurter és Robert M. Kempner a nürnbergi zsidó vádló, más oldalról súlyos kritikába ütközött. Egyes világosan látó amerikaiak nyílt gyűléseken mutattak rá, hogy a genocide convention árulás és zsarnokság, egyben az állandósított háború egyik fajtája az amerikai nép ellen. Mervin K. Hart ugyanekkor utalt arra, hogy a palesztinai cionisták Deir Yassin arab faluban minden férfit, asszonyt legyilkoltak és semmi bántódásuk nem történt, mert zsidók voltak. Hangoztatta, hogy ha a genocide convention életbe lép, akkor "a legkisebb utalás egy bizonyos kisebbségi faj, vagy vallás egyetien tagjára büntetendő cselekménynek fog minősülni." James Finucane, a National Council for Prevention of War kiküldöttje kijelentette, hogy Quebeck, Yalta, Potsdam is fajgyilkosságok voltak, amerikai lobogó alatt."

Miután épp a morgenthauisták alkották meg a genocide conventiont, ez a legfényesebb bizonyíték, hogy a fajgyilkossági törvény csak a zsidók részére biztosított kiváltság, az UN által elfogadott világterror egyik eszköze. Állandó háború Amerika népe ellen! mondja Agnes Wather. Állandó harc a szellemi szabadság ellen. Kiváltság, amelynek árnyékában büntetlenül lehet gyilkolni arabokat és franciákat, németeket és románokat.

A genocide conventionnak, amelyet természetesen nem alkalmaznak a zsidók által elnyomott vasfüggöny mögötti országok vezetőivel szemben félelmetes hátteret adnak azok a jelenségek, amelyek mutatják, hogy a zsidóság hogyan akar elnémítani minden ellenvéleményt. Ma már köztudomású, hogy még a keresztény kézben lévő könyvkiadó vállalatoknál is ott vannak a zsidóság feketelistái. Ezek megakadályozzák, hogy olyan írótól jelenjék meg bármiféle könyv, akinek zsidó nacionalista szempontból "nem jó a neve". Aki egy, a zsidónak nem tetsző filmben, vagy színdarabban lép fel, soha többé nem szerepelhet, legyen bármilyen nagy művész.

Veit Harlant, a Jud Süss rendezőjét felmentette minden bíróság. Sötét zsidó szervezetek azonban máig is akadályozzák legártatlanabb társadalmi filmjeinek bemutatóját. A Twist Olivér című angol film előadása ellen egész sereg zsidó szervezet tiltakozott. Ugyanekkor a zsidók "antiszemitizmus" címén kifogásolták, hogy egyes amerikai vallásos szervezetek meg akarták akadályozni Ingrid Bergman és Rosellini Krisztusgyalázó filmjeinek előadását. Ismét csak a zsidó szervezetek tiltakoznak, mikor egy amerikai könyvkiadó vállalat kiadja Dosztojevszkij publicisztikai tanulmányait. Ezek között ott van a szidó problémáról írt mesterműve is. Giesekinget kiebrudalják a "szabadság hazájából", mert a hitleri időkben is szerepelt. Dohnányi Ernő évekig nem jelenhetett meg a Carnegie Hallban, mert a zsidó háborús veteránok "fasisztának" kiáltották ki. Heinrich Guldát, a világhírű pianistát Ellis Islandra küldték, mert tízéves korában a Hitlerjugend tagja volt.

Ez már a szellemi világterror visszamenőlegesen. Vissza egészen Krisztusig. A német írókat a Spruchkammerekkel ítéltették el, olyan műveikért is, amelyekben szó sem volt nácizmusról és antiszemitizmusról. Mindazokat, akik feltehetőleg zsidóellenesek voltak, különféle foglalkozási tilalmakkal és vagyon elkobzásokkal sújtották, lettek légyen azok művészek, írók, vagy színészek. Magyarországon a "Kaganovicsok" című regény szerzőjét, Dövényi Nagy Lajost életfogytiglani fegyházra ítél; 36, A Talmud fordítója, Luzsénszky Alfonz ötévi börtönt szenvedett, Méhely Lajost az európai hírű fajbiológust 93 éves korában hétévi börtönre ítélték. Dolányi Kovács Alajost, aki száraz statisztikát készített a magyarországi nemzeti vagyon megoszlásáról, szintén börtönbe zárták. Ugyanilyen alapon ítélkeztek azonban Romániában, Csehszlovákiában és más vasfüggöny mögötti államokban. A nyugati világterror intézményesítéséhez nagyban hozzájárult Izrael állam megalakulása is. Az izraeli parlament, öt évvel a háború után, javaslatot fogadott el, amely szerint Izraelnek joga van megbüntetni a háborús bűnösöket" és kikérni azokat, bármely országban éljenek is. Ez már a jogi lehetetlenségek teljessége. Hiszen itt olyan állam akar ítélkezni, amely állam az úgynevezett "háborús bűnök" elkövetése idején nem is létezett. Tehát már van nemcsak post facto jog, hanem post facto állam is. Ezzel ismét üldözötté válhat minden, a zsidóságot ért kritika, ártalmatlan szellemi tevékenység is. A svéd, kínai, argentin szellemi embert Izraelnek joga van kikérni és felakasztani.

Ennek a jognak, amely "Ábrahám szent magjának" leszármazottaira mindig külön erkölcsöt alkot, jellemző sajátossága az is, amíg minden keresztényt igyekszik zsidó törvény alá helyezni, minden zsidót igyekszik kivonni a keresztény jogszolgáltatás alól. Henra Ford könyvében nagyon tanulságos dolgokat olvashatunk a New-Yorki külön zsidó bíráskodásról. Ezek a külön jogszolgáltatási esetek azonban mind a mai napig ismétlődnek. 1950-ben New Yorkban Mayer Mittelman azzal volt vádolva, hogy a német KZ-ben agyonütött egy Krieger Benjamin nevű zsidót. A zsidóság gondoskodott róla, hogy a kínos ügy ne kerüljön az amerikai bíróság elé. Az American Jewish Congress külön bíróságot állított fel a gyilkosság tisztázására. Ez aztán azzal az eredménnyel zárta le az ügyet, hogy a megvádolt zsidó mégsem gyilkolt.

Kétféle jog, kétféle erkölcs, de egyfajta terror. Mindez azonban még csak kezdet. Az argentínai Der Weg-ben Felix Schwarzenborn igen érdekes cikket írt, "Welttyrannei ab 1955?" cím alatt. Ebben ismerteti azokat a terveket, amelyek a zsidó világkirályság kiépítésére vonatkoznak. Ennek a világterrornak legmagasabb szervezete az UN volna. A Common Sense, amerikai heti folyóirat is megerősíti, hogy ilyen tervek léteznek.

"A világuralom meghódítására vonatkozó zsidó tervek a megvalósulás felé haladnak, - írja. Minden valószínűsége megvan annak, hogy a jövendő világkormány a jelenleg Egyesült Nemzetek néven ismert szervezet lesz. A világ máris két nagyhatalmi összefogásra van osztva. Egyiket a moszkvai zsidók kormányozzák Salamon király pecsétje (az ötágú csillag) alatt, a másikat az UN lobogói alatt. Bernhardt M. Baruch az USA gazdasági erejének összefogására kapott megbízást, ami tulajdonképpen az amerikai gazdasági erőnek a Wall Street-i zsidóság kezébe való átadását jelenti. A nyersanyagok internacionalizálása, az Európa-hadsereg, az európai, strassburgi parlament, a Schumann-terv, amelyet valójában David Lilianthal és nem a francia külügyminiszter alkotott, ténylegesen azt jelentik, hogy a nem kommunista világot a zsidók gazdasági terrorja alá akarják hajtani. Most már csak arra van szükség, hogy a vörös csillag és a kék-fehér UN lobogó jelképe alatt kormányzott két hatalmas blokkot összeolvasszák egy "Überstaat"-ba, azaz egy államok feletti államba. Ha ez megtörténik, akkor az amerikai fehér csillagot és moszkvai vörös csillagot felcserélik majd Dávid király hatágú csillagával. Az eddig ismert tervek szerint az UN kezébe kell adni az összes atombombát és hidrogénbombát, a hadseregeket, flottákat, légierőket, mert mint mondják "ezeket veszélyes volna meghagyni egy hatalom, vagy egyetlen hatalmi csoport kezében". A végén az UN hadsereg és az UN atomhatalom, amelynek operációs központja akkor már Jeruzsálem lenne, könnyű szerrel elfojthatná a nemzsidók minden lázadását. A zsidók által kormányzott UN lesz a legfelsőbb hatalom, és mindent amit "antiszemitizmusnak" lehet jellemezni, halállal, vagy fogházzal fognak büntetni, a genocide convention alapján, amelyet a lengyelországi zsidó professzor, a Yale egyetem tanára, Raphael Lemkin alkotott."

Az emberiség tehát olyan veszélybe került, amilyenben még soha nem élt. A világterror már megindult és a világzsarnokság árnyéka ráborul a földgolyóra. A világhódítóknak ezeket a terveit nagymértékben elősegíti egy részben természetes, részben mesterséges folyamat, amelyet úgy neveznek, hogy - eltömegesedés.

* * *

XIII. FEJEZET

Ortega y Gasset 1929-ben írta meg a "La rebelion de la masas" című könyvét, amely úgynevezett alapvető munkának és felismerésnek számított az emberiség eltömegesedésével kapcsolatban. A tömeg jelentőségét azonban sokkal hamarabb felismerte valaki, mint a nagy spanyol gondolkodó. A Jegyzőkönyvek szerzői már 1895-ben emlegetik, hogy így tehetjük az igazi kormánynak helyére azok torzképét, a tömeget, vagyis a mi teremtményeink és rabszolgáink által választott elnököt.

"A mi teremtményeink és rabszolgáink!" Ennek a meghatározásnak .döntő jelentősége van a zsidó világhódítás problémájának megítélésénél. . Semmi kétség: a kapitalizmus, az életnívó emelkedése, a szociális viszonyok javulása, az emberi életkor meghosszabbodása, a halálozási arányszám csökkenése és maga a technikai civilizáció - minden beavatkozás nélkül is - megszaporította a tömegeket. Hegel, Malthus, Marx is észrevették a tömeg megjelenését és az emberiség túlszaporodását, ami egyszerű biológiai és statisztikai tény. Ehhez a biológiai jelenséghez, amelyet az élet növekedésének is lehet nevezni, semmi köze sincs a zsidóságnak és bolsevizmusnak. Marx, majd pedig a Jegyzőkönyvek kísérteties felismerése, hogy a sok emberből, a nagy számból, összeolvasztott, jelleg nélküli masszát kell csinálni. A népből tömeget! Ez a legbiztosabb út a zsidó világhatalom, de bármely szervezett kisebbségi csoport hatalma felé.

A tömeg a mi teremtményünk és rabszolgánk!

"A civilizáció nem állhat fent abszolút despotizmus nélkül!" - mondják a Jegyzőkönyvek, arra az esetre, ha megvalósul a világkirályság. Hiszen "szükséges, hogy minden országban ne legyen más, csak proletár tömeg, néhány előttünk meghajló milliomos, továbbá a rendőrséghez tartozó katonák."

Ehhez képest több mint egy évszázad óta futószalagon folyik a tömegek előállítása.

"A társadalom felosztása tömegre és elitre - írja Ortega y Gasset - nem szociális, hanem emberi kategóriákra való osztást jelent, nem szükséges tehát, hogy egybeessék a magasabb és alacsonyabb osztályok rangsorával. Szigorúan véve minden társadalmi osztályban van egy valóságos tömeg és egy valóságos elit."

Száz év óta lehetetlenség fel nem ismerni azt a céltudatos munkát, amely abból a célból folyik. hogy a nagyszámú emberiségen és a társadalmi osztályokon belül minél nagyobb legyen a tömeg és minél kevesebb a valóságos elit. Ehhez kétségtelenül hozzájárulnak biológiai és örökléstani jelenségek. Ezekről Lothropp Stoddard amerikai professzor ír, "Lázadás a civilizáció ellen" című könyvében. Ő az egyes fajták biológiai megromlásának, az emberiség felhígulásának, az aljaember rohamos szaporodásának tulajdonítja a mai válságot. Azonban száz esztendő, a marxi kiáltvány óta, a világzsidóság céltudatosan segíti elő, hogy ez a folyamat meggyorsuljon. Azok a proletárok, akiket Marxtól Kun Béláig és Sidney Hillmanig zsidó munkásvezérek küldenek rohamra, és akik még egy pillanatig sem gondolkoztak a vezérek céljain, már ennek a tömegnek rohamcsapatai. Az osztályharc elmélete maga is, mint tipikus, destruktív, zsidó találmány, gyártja a tömeget. Lefelé szintez és levágja a különb főket. A sajtó, később a rádió, televízió, hollywoodi film zsidó szellemisége szintén a konfekcióagyú embert termeli. Az üzleti szellem nem neveli a tömeget. Nem felfelé emeli. Leszáll a nívóval, hogy minél szélesebb körök vegyék az árut.

A bolsevizmus által meghódított területeken már tökéletesen céltudatos volt a szürke, vezetők nélküli, vagy csak kiválasztottak által vezetett tömeg kitermelése. Az orosz arisztokráciát, a középosztályt, a szellemi elitet, a parasztság, munkásság jellemi elitjét kivégezték. A szabad parasztot, az egyéniséget, a helyhez kötött embert Szibériába deportálták. Az egyéni kisbirtok helyére kolhozt csináltak, a "felszabadított" proletárt besorozták a gyárak munkáshadseregébe, ahol már nem voltak vezetői, csak parancsolói.

A Sztálin agytrösztjében mindig helyet foglaló zsidók jól látták, hogy csak a tömeggé gyúrt embermassza fölött lehet gyakorolni a Jegyzőkönyvek által kívánt "kíméletlen despotizmust". A bolsevizmus veszélyei közül az a legnagyobb, amely tömeget termel, tömegben gondolkodik, megöl minden kezdeményezést, minden egyéni színt, ízlést és személyiséget. Orosz nép nincs többé, csak orosz tömeg, s majd újabb harminc év múlva ezt lehet elmondani a vasfüggöny mögötti államokban is. Tömeg: Vladivosztoktól Stettinig. Bőre fehér, olykor sárga, de mindig és mindenütt: tömeg. Ez már az embergyárakban, lágerekben, a proletkult futószalagján, a propaganda retortáival előállított egykönyvű, egyforma massza. A Komszomol ifjúsága ez, amelynek már nem lehetnek önálló gondolatai. Csak a propaganda által kiadott jelszavai vannak. Emberszabású csorda, amely fölött géppisztollyal áll a zsidó komisszár. Nem csillogó vízcseppek milliárdjai többé, hanem piszkos, szürke árvíz hömpölyög, és terelhető az utca két oldalán felállított gépfegyverek között. A nyugati kultúrember még mindig nem látszik észrevenni, hogy mit jelentenek ezek az emberi masszák, amelyek elvesztették képüket a külvilágról, az élet szépségéről, az egyéni értékekről. A vasfüggöny elzárta őket az ideáktól, a gondolatoktól. Annyi ismeretük sincs a világ többi részéről, mint amennyivel a középkor embere is rendelkezett. A nyugati világ múltjából, kultúrájából, történelméből, művészetéből már mit sem ismernek. Bent élnek a hamis világképben, amelyet Ilja Ehrenburg és David Zaszlavszky állítanak elő számukra.

Azonban, óh, büszke nyugati ember - nézd meg önmagadat. Különb vagy-e vajon? Hiszen a nyugati embert ma már ugyanilyen futószalagon állítja elő és alakítja a zsidó szórakoztató monopólium. Nyugaton is kihalt már az egyéniség, és eltűntek a hősök. Helyükre odalépett a szuperdemokrácia legriasztóbb képlete: az utca embere: a műveletlen, tudatlan ,,és gondolkodásra képtelen alak. Ma ő nyilatkozik az újságoknak, ő feleli a Gallup intézet kérdéseire, képviseli a közvéleményt, a "világlelkiismeretet", amelynek nevében Nürnberget rendeznek, és elhallgatják a Katyinokat. Mit tud ez a konfekcióruhában járó, képregényeket és detektívhistóriákat olvasó "észlény" a politika függöny mögötti bűvészeiről, a beavatottak terveiről, a páholyok elhatározásairól és a sajtó hazugságairól? Ő csak visszaszajkózza a hangszalagra azt, amit Galíciából származott újságírók és újságfejedelmek fejébe töltöttek. A demokraták és republikánusok kolumnistái viszont kizárólag azt a "véleményt" terjesztik, ami a világhódítóknak kedvez.

A gondolkodás hajdan oly nemes tudomány furcsa circulus vitiózussá alakult. A rádió mikrofonja előtt egy ordítozó, orrhangú próféta - Walter Winchel (Lipsitz) - áll, aki az ószövetségi sovinizmus mákonyát adagolja a tömegeknek. Az utca embere holnap visszanyilatkozza ezt, mint a tömeg véleményét, a közvélemény akaratát ugyanebben a rádióban. A keleti és nyugati tömeg magatartása között legfeljebb annyi a különbség, hogy Nyugaton minden az önkéntesség látszatával történik. Keleten a géppisztoly és a rabszolgatábor segítségével, a pártpropaganda szemináriumaiban folyik ugyanez. Azonban mindkettő monopólium, az ószövetségi nácizmus egy kéz rendszere.

Így érthető meg, hogy az úgynevezett államférfiak, akik a világot kormányozni látszanak, egyfelől a függöny mögötti hatalmak bábjai, másfelől a tömeg rabszolgái. A politikusok nem a józan ész alapján gondolkodnak többé, hanem a tömeg ízléséhez és indulataihoz kénytelenek igazodni. Tömegekben gondolkodnak és a tömegek által engedik sodortatni magukat. A múlt államférfia okos programot terjesztett a választók elé és elfogadtatta azt. A politikus ma kikutatja a tömeg véleményét és ehhez igazítja a sajátját. Miután pedig a zsidó közvélemény gyártás nagyüzemei révén a tömeg már az ő szolgájuk, az államférfi kétszeresen az ő foglyukká vált.

A mai "béke" csúcsteljesítménye, hogy mekkora tömegeket lehet az urnák elé hajszolni, és szavazatokkal igazolni a rádióban elmondott beszédeket. A háború sem magasabb célok kényszerű eszköze többé, hanem egyetlen látható célja van: mekkora tömeget lehet elpusztítani és kikapcsolni. Az A-bombák, H-bombák, a szőnyegbombázások már nem a népnek, hanem a Tömeg háborújának eszközei, egy sikerült gyilkosság, vagy valamelyik mozisztár botránya headline-á változott. Háromszázezer halott Drezdában, hetvenezer Hirosimában, elhallgatható, ötsoros hír.

Arról röviden már megemlékeztünk, hogy a világzsidóság a bosszú őrületét újabb tömegek gyártására használta fel Sokan hitték kezdetben, hogy az újabb és újabb nincstelen tömegek kitermelése kizárólag bolsevista munka és így Yaltát, Potsdamot egyszerűen ráírták Sztálin számlájára. Bizonyos időnek kellett eltelnie, míg kiderült, hogy a potsdami triumvirátus - Sztálin, Truman, Attlee mögött, demokrata, vagy bolseviki álarcban a világzsidóság, közelebbről a Morgenthau terv, a Gomberg-terv állott. Mindkettő végcélja az eltömegesítés - az elit kiirtása volt. A potsdami egyezmény következtében, mint írtuk, 12-16 millió ember vált hazátlanná. A kelet európai szabad német parasztból, a szudétaföldi képzett iparosból proletártömeg lett, amelyet 50 kiló csomaggal dobtak át a határon. A "náci" egyetemi tanárt utcaseprőnek küldték és a "náci" utcaseprőt kidobták az állásából. Az erdélyi szászokat Szibériába hajtják, Bácska, Bánát magas kultúrájú német lakosságának nagy részét Tito lágereibe vitték, ahol üvegszilánkot etettek a gyerekekkel. Tizenhatmillió hazával rendelkező emberből gyökértelenített, hazátlan proletár, nyomorgó tömeg lett. Állatként terelték Nyugatnémetország felé az új humanizmus nevében.

Előzőleg már a lengyel intelligenciát és szellemi réteget Berija likvidálta Katyinban. Tizenegyezer lengyel tisztet, nagyobb részt orvosokat, tanárokat, művészeket - akik a civil életből vonultak hadba - kiirtottak és több mint egymillió lengyelt elhurcoltak Szibériában. Kik tették ? Az amerikai kongresszus vizsgálóbizottságának jegyzőkönyve szerit Pater Braun a következőket mondta oroszországi élményeiről (Vizsgálati 'jegyzőkönyvek, 197. oldal.):

Én láttam az NKWD tetteit 1936 és 1937 között, Jeschov elvtárs, majd utódja Jagoda és ennek utódja Berija alatt. (Mindhárman zsidók. A szerző.) Én láttam az oroszokat (zsidókat), amint saját honfitársaikat elképzelhetetlen hidegvérűséggel gyilkolták le. És ha ők a Szovjetunió koncentrációs táboraiban ezreket írtak le az élők listájáról és ezeket tekintették semminek, ami számukra igazán csekélység volt, hasonló módon a befolyásos lengyelek egy csoportját, doktorokat, írókat, professzorokat, tanárokat és tanítókat, a hivatalnoki osztály tagjait éppúgy kezelték, mint a többieket és egyszerűen meggyilkolták őket. Ez csak egy része volt az ő általános tervüknek: a népgyilkosságnak."

Jeschov, Jagoda-Herschel, Berija? Vajon csak az ő nevük lebeg a katyni erdő halottai felett? A katyni gyilkosságot vizsgáló amerikai bizottság előtt egy Goricki nevű lengyel tanú, aki megmenekült a tömegkivégzésből, elmondta, hogy kik szállították el a katyni mészárszékre szánt lengyeleket. "...Mikor a csoport már menetkész állapotban volt, előttem állott a politikai rendőrség két tisztje, egy komisszár, Urbanowitz ezredes és egy moszkvai zsidó, akinek neve Sirotky volt. Hallottam amint Sirotky ezeket mondotta Urbanowitznak: Igen, most boldogok és nevetnek, pedig ha tudnák, hogy mi következik... (Kihallgatási jegyzőkönyv 176. oldal.)"

A katyni tömeggyilkosságot, íme, nemcsak zsidók csinálták és adminisztrálták, hanem Robert Kempneren, a nürnbergi amerikai vádlón keresztül ők igyekeztek az igazságot eltitkolni a világ elől.

A lengyel nép intelligenciája, vezető rétege néhány nap, vagy óra alatt megsemmisült.

A magyarországi népbírósági törvény és az amerikaiaknak átadott "háborús bűnös" listák segítségével szintén a sokszínű, egyénies, szabad, magyar elit is így semmisült meg mint később látni fogjuk 1945-ben.

A talmudi parancsból származó biológiai osztályharc tehát változatlanul folyik, A marxi elmélet immár magasabb fejlődési fokra lépett. A keresztény elit fizikai megsemmisítésére ott vannak a szovjet katorgái, a sarkkörön lévő aranyásó táborok, amelyekben, hazatért hadifoglyok állítása szerint, ötmillió rabszolga robotol. A körülbelül 15 millió főnyi zsidóság világosan látja, hogy egymaga is a népek vezető rétegévé, uralkodó osztályává válhatik, ha mindenütt kipusztítja azokat a társadalmi rétegeket, amelyek szellemi és jellemi képességeiknél fogva vezetésre hivatottak. Ehhez a művelethez segítségül hívja a tudatlan tömeget, a rothadt intellektuelt, a megvásárolható jellemeket, akik népük és fajuk elárulásával hajlandók száz százalékig a világhódítók céljait szolgálni. A vasfüggöny mögötti állapotok mindennél világosabban mutatják, hogy a tizenötmillió zsidó hamarosan a népek, világok és nemzetek fölötti középosztállyá válhat. Uralkodó réteggé, amelynek immár nem kell semmiféle alantasabb munkával foglalkoznia. A következő generáció már ott ülhet az államok vezetői pozícióiban, a szellemi és gazdasági élet kulcsállásaiban, amelyekről még később beszélünk. Végeredményben azt akarják megismételni, ami Szovjet-Oroszországban történt, ahol a társadalom legmélyéről a társadalmi gúla legcsúcsára került a zsidóság.

Ehhez elegendő a talmudi parancs teljesítése, amely azt mondja:

"A gojimok legjobbját öld meg."

A biológiai osztályharc következményeiről az Adanauer kancellárhoz közelálló Rheinischer Merkur hasábjain (1957. október 4.) igen érdekes cikket írt Gunnar D. Kümlien, aki elmondja egyik beszélgetését, amelyet egy szibériai rabszolgatáborból szabadult orosz szellemi emberrel folytatott Moszkvában. Csak titokban tudott ezzel a megfélemlített, remegő orosszal beszélni, a bolsevista "forradalom" negyven esztendejéről.

"Az a társadalmi réteg, amely megőrizte szellemi önállóságát, - mondotta ez az orosz többé egyáltalán nem nyom latba. Húsz évvel előtt ez a réteg még a népesség 20 százaléka lehetett. Tíz évvel ezelőtt 10 százalék. Ha évente csak egy százalékot szűrtek ki, mi maradt még?"

Borzalmas, amint a svéd újságíró leírja az orosz életet, a tömegszállásokon összezsúfolt proletárokat, akiket olyan életnívón tart a párt, hogy egész életüket betöltse a létharc, és ne érjenek rá politikával, egyéni gondolatokkal foglalkozni.

"-- Ma már olyan alacsony az életnívó, - mondja az orosz intellektuel - hogy a szovjet katonának elég egy fél liter vodkát ígérni, és elmasírozik Wladivosztokig vagy Magyarországig, - miként 1956-ban meg is tette azt.

A biológiai osztályharcról, ha azt, - mondjuk, a zsidó nép szellemi vezetőire vetítenék ki, azt mondanák, hogy ez - antiszemitizmus. Az orosz nép a vasfüggöny mögötti népek javának lemészárlása azonban nem antiorosz, antimagyar, vagy antikínai. Pedig a biológiai osztályharc következményei megmaradnának a bolsevizmus bukása esetén is.

A céltudatos elit-irtásnak van sok riasztó jelensége. A műveltebb fok, tanultabb munkások, értelmesebb gazdák, képzett szakemberek kiirtása következtében a vasfüggöny mögött mindenütt alább szállott a termelés nívója. Ízlés már nincs, a díszítő művészet luxussá vált, a szék lábát már nem gyalulják meg és hiányoznak a legegyszerűbb közszükségleti cikkek. A gyorsforraló kurzusokon kiképzett "új intelligencia", a tömegrabszolga már nem tudja vezetni az ipart, kereskedelmet, mezőgazdaságot. A tudomány nívója minimumra csökken, az orvosból felcser lesz és mérnökből pallér-színvonalon álló tudatlan. A világ legtermékenyebb földjén, az ukrán humuszon már csak 4 mázsa búza terem, a világhíres tokaji szőlők kipusztultak, a gyümölcstermelés színvonala száz évvel visszahanyatlott, a bánáti földeket, ahol a földkerekség egyik legszebb mezőgazdasági kultúráját teremtették meg a volksdeutschok, felveri a gaz, és a Szudétaföld házai összeomlanak. A nép nyomorog, éhezik. A . A szolgatömegnek nem jut más, csak ormótlan filcbakancs és az oroszok egyforma vattakabátja. Aki messzebb tud nézni, a rettentő jövőbe lát: a homokba fúlt, dzsungelbe temetett kultúrákig, ami az elit-irtás következtében a kereszténység és minden más nép kultúráját fenyegeti.

A börtönből jövendölte egy magyar mártír, vitéz Endre László: "Az elproletárosított Európa olyan lealacsonyodott és elállatiasodott ösztönökkel áll majd velük (zsidókkal!) szemben, melyeket csak a legvadabb rabszolgalázadások leverésére alkalmazott, legbrutálisabb eszközökkel tudnak majd leverni."

Nincsenek többé forradalmak, szabadságharcok. Csak rabszolgafelkelések. Ez a jövő!

Hogy ezzel az ő hatalmuk is összeroppan egyszer és az ő kiváltságaik is megszűnnek? A hódítók nem szeretnek a jövőbe nézni. Ők ülnek a hatalom ormán. Az MVD, vagy ÁHV szuronya, a Sea Gaten posztoló rendőr egyelőre őrzi kiválasztottságukat, jólétüket és hatalmukat. Ők csak azt látják, hogy a "mi teremtményünk és rabszolgánk, a tömeg" nekik dolgozik.

* * *

XIV. FEJEZET

Harry Truman, az Egyesült Államok akkori elnöke, 1945. augusztus 6-án a következő bejelentéssel lepte meg a világot:

"Huszonnégy órával ezelőtt egy amerikai repülőgép egyetlen bombát dobott le Hirosimára. Ennek a bombának nagyobb robbanóereje volt, mint 20 000 tonna trinitrotoluolnak. Ez egy atombomba volt."

Két évvel később a 31 éves Korff rabbi, a Stern nevű terrorista szervezet vezetőségi tagja 600 fanatikus rabbi élén felvonult Washingtonba, ahol azt követelte, hogy a palesztinai válság miatt az Egyesült Államok dobjanak atombombát - Londonra. A rabbi egész nyíltan a zsidóság hatalmával fenyegette meg Washington utódját. (The Jews Have Got The Atom Bomb. 3. oldal. Gerald K. Smith kiadása.)

Újabb két év múltán Truman elnök ismét bejelentést tett. 1949. szeptember 23-án azt mondotta:

"Bizonyítékoknak vagyunk birtokában, hogy az utóbbi hetek folyamán a Szovjetunióban atomrobbantás történt."

Nem sokkal ezután az angol hatóságok elfogták Klaus Fuchs zsidó atomfizikust, Einstein jó barátját és bizalmasát. A zsidók az atombomba titkát kiszolgáltatták a Szovjetuniónak.

Az atombomba már a kezdet kezdetén a zsidók kezébe került. Otto Hahn német professzor atomhasítási elméletéről és a Kaiser Wilhelm Institutban elért eredményeiről jól tudott Einstein, aki Amerikába érkezve javaslatot tett Roosevelt elnöknek az atombomba kifejlesztésére. Ettől kezdve az atomtitok körül szüntelenül ott nyüzsögtek a zsidók. Lise Meitner, egy dániai zsidó atomfizikuson keresztül juttatta el Otto Hahn kísérleteinek eredményét Amerikába. Hamarosan feltűnt egy budapesti zsidó, Szilárd Leó s ettől kezdve az Einstein által beprotezsált zsidók csodálatos és rejtélyes együttese vette körül a legújabb kor legnagyobb titkát. Egyszerre csak megjelent a színen a göttingeni egyetemen végzett németországi zsidó, Robert Oppenheimer. Már külsejére nézve is a sátáni tudomány, a bomlasztó lángelme típusa. Szikár aszkéta, hűvös, kiegyensúlyozottnak látszó tudós, akinek belsejében a faji elhivatottság és fanatizmus kénköves tüzei lobogtak. Kommunista volt, kommunista kapcsolatokkal rendelkezett, de csak azért, mert a kommunizmusban a zsidó lelkek magasabbrendű képviseletét, a nagyobb keménységet, mélységesebb fanatizmust látta, mint a demokráciában. Rober Oppenheimer elsősorban és mindenek fölött zsidó volt. A világhódító sovinizmus egyik legjellegzetesebb és legtiszteletreméltóbb képviselője. Amíg Otto Hahn ingadozott és szabotált, hogy Hitler, vagy inkább saját népe számára megteremtse az atombombát, addig Robert Oppenheimer minden tudását, alkotóerejét, zsenialitását belevetette az atombomba megteremtéséért folyó versenyben. Éjt nappallá téve dolgozott. Negyvenhét kilóra lefogyott. Szinte fantasztikus tudományos teljesítményeket produkált csupán azért, hogy a zsidóság ellenségeit - a németeket - ő pusztíthassa el atombombával.

Egész természetes, hogy körülötte nyomban megjelentek a nagy zsidó bankházak képviselői, akik nemcsak jó profitlehetőséget, hanem nemzeti küldetést is láttak az atombombagyártásban. L. Strauss, a Kuhn, Loeb and Co vezető tagja, már korábban is tanácsadója volt David Lilienthálnak. Az óriási költséggel megindult atomkísérleteket J. Robert Oppenheimerre bízták. A gyártási és kísérleti titokba Einstein beavatta Klaus Fuchsot. Az atombombagyártás üzemei, hivatalai hamarosan megteltek a különféle országok zsidóival. Kétes emigránsok, gyanús bevándorlók, ukrajnai, lengyel, magyarországi zsidók vették át nemcsak a vezetést, hanem a legkisebb pozíciókat is. Julius Rosenberg, David Greenglas és hasonló "személyiségek" kerültek Los Alamosba.

Ennek kétségtelenül sokféle oka van. A zsidók között számos jó matematikus akadt minden időkben. Azonkívül a zsidó pszichének is teljesen megfelelt az atomkutatás. Az atombomlasztás tipikusan destruktív tudomány. Eddig csak rombolni tudott, alkotni nem!

Az emberi elme felbontja az atomot, a világmindenség számokban ki sem fejezhető parányát. Beleavatkozik az isteni teremtés művébe, de nem tud összerakni két atommagot sem. Nem teremtő, csupán destruktor.

Ami ezen túl történt, az csupán a zsidó sovinizmus természetes következménye volt. Ha egy zsidónak sikerül valamely kulcspozíciót megszállni, azonnal igyekszik maga mellé és maga köré minél több zsidót alkalmazni. Ez minden intézmény elzsidósodásának menetrendje. Az alkalmazott zsidók újabb zsidókat telepítenek be, mert mind csak a maga fajtájában bízik, csak a maga fajtáját tartja tökéletesen megbízhatónak a zsidó nemzeti célok szolgálatában. Ez történt az atombomba körül is. J. Robert Oppenheimer körül a világhódítóknak egy fanatikus, nacionalista meggyőződésű munkaközössége alakult ki. Amerikai értesülések szerint a los alamosi és monmounthi laboratóriumokban csak a munkások voltak nemzsidók. Julius Rosenberg, Martin Sobell, Harry Cold, David Greenglas csak a későbbi atomkérdés során ismertté vált nevek. Pontecorvo, a magyarországi Jánosi professzor, a hidrogénbomba kifejlesztője, Teller Edward egytől egyig az atomfelekezet prófétái, kisebb, vagy nagyobb papjai.

A szimbolikus kígyó gyűrűje az atombombagyártás körül is összeért. A zsidóság titkát, amelyet zsidók őriztek, gyártottak, adminisztráltak, a zsidóság népi tulajdonának tekintette. Így egészen természetesnek tartotta, hogy megossza azt a Szovjetunióval. A keleti és nyugati zsidó kapcsolatai ezen a téren is felelevenedtek. Az atomfelekezet tagjai, vagy azok apái, nagyapái már régen elvándoroltak a pogromok hajdani Oroszországából, de a bolsevizmus Oroszországát zsidó szempontból megbízhatóbbnak tekintették, mint Amerikát. A bolsevikiek fanatikusan harcoltak Hitler ellen. Amerikában Lindberghek, Taftok és izolácionisták is voltak. Az atombombát tehát át kellett adni a Szovjetuniónak, amelyről több kegyetlenséget, elszántságot tételeztek fel, mint Amerikáról.

Az a körülmény, hogy az amerikai atomtudósok között kommunisták is voltak, mellékes szerepet játszott. Ők csak a szovjet kegyetlenebb, nyersebb, fanatikusabb és bosszúállóbb zsidóit látták maguk előtt és azokban bíztak. Nagyon jól tudták ezt a keleti zsidók is, David Zaszlagilszkij és Ilja Ehrenburg Pravdája mindig is úgy emlegették Albert Einsteint, mint a Szovjetunió hat legnagyobb amerikai barátainak egyikét és Sztálin személyes barátját. S hogy magukat megbízhatóbbá tegyék az amerikai zsidók felé, Solomon Abrahamovics Rebachot, a bolseviki titkosrendőrség egyik vezető személyiségét tették meg az atomenergia tudósok legfőbb szovjet komisszárjának, s Abrahamovics elvtárs ma is betölti ezt a magas hivatalt. Másik oldalon jelentős szerepet nyertek az atomgyártás körül a Kuhn and Loeb bankház megbízottai. Ugyanazok a nagy nyugati kapitalisták, akik 1917-ben a bolseviki forradalmat finanszírozták és akiknek oly kitűnő kapcsolataik voltak Trotzkijhoz, most sem tagadták meg érzelmeiket.

Amíg a második világháború frontjain a keresztény Amerika katonái véreztek, addig Bernhardt Baruch, aki az Egyesült Államok 351 legfontosabb iparágát ellenőrizte és a világ nyersanyagkészletének kétharmadát kontrollálta azon fáradozott, hogy az atombomba fölötti rendelkezést kivonja az Egyesült Államok elnökének és az U.S. Army hatásköre alól. A zsidóság itt már csaknem teljesen levette az álarcot. Ha nem is nyílt szavakkal, de tetteivel, propagandájával erőteljesen deklarált, hogy az atombombát a nemzetek fölötti hatalom eszközének tekinti és saját nemzeti tulajdonának tartja. Mint több amerikai író állítja, Bernhardt Baruch nyomására "a kongresszus elkövette a legnagyobb árulását a nép ellen". Megszavazta a törvényt, amely az elnök, a hadsereg felügyelete alól kivonta az atombombát, az atomgyártás titkát és megszervezte az U.S. atombizottságát. Truman elnök, aki nem látta a következményeket, aláírta a törvényt.

A bizottság nagyobb hatalmat jelent, mint maga az Egyesült Államok elnöke. Független a földgolyó minden kormányától, tehát az amerikai kormánytól is. Amerika hivatalos köreinek állítása szerint ennek a bizottságnak nagyobb hatalma van, mint Hitlernek, Sztálinnak, Rooseveltnek együttvéve volt.

S mikor minden ki volt tervelve, meg volt alkotva, akkor kinevezték az atomenergia bizottság tagjait. Az első öt közül három, de lehet, hogy négy biztosan zsidó volt: David E. Lilienthal (zsidó), Lewis L. Strauss (zsidó), Robert F. Bacher (zsidó), William W. Waymack (?), Summer T. Pike (?). Jellemző, hogy bár látszólag bizonyos változások következtek be Amerikában és a McCarthy vizsgálatok sok mindenre ráébresztették az amerikai közvéleményt, az atomenergia bizottságot lényegében nem lehetett átalakítani. Az Oppenheimer-ügy kapcsán David E. Lilienthalt eltávolították ugyan az elnöki székből, de helyére Lewis L. Strauss került. Ugyanakkor a Szovjetunióban Pontecorvo, az itáliai zsidó lett az atomkutatás vezetője. Az ő keze alatt dolgoznak az elrabolt német atomtudósok. S mindnyájuk fölött a legfőbb felügyelő Solomon Abrahamovics Rebach, a kommunista titkosrendőrség legfőbb atommegbízottja.

Az atombomba teljesen a zsidóság kezébe került. Az emberiségre rászabadult a történelem legnagyobb tragédiája és legfenyegetőbb veszélye. Az atombomba a nép által választott, felelős államférfiak kezében is túl veszedelmes fegyver. Korff rabbi és hatszáz társának washingtoni felvonulása azonban ízelítőt adott belőle, hogy milyen katasztrófává válhat ez egy fanatikus törzsi nacionalizmus kezei között. Az atombombával nemcsak a civilizációt lehet elpusztítani, nemcsak háborúkat lehet nyerni vagy veszteni, hanem örök időkre meg lehet semmisíteni az emberi szabadságot. Az atombomba a világzsidóság kezében állandó fenyegetés a demokrácia ellen, minden nép függetlensége, minden szellemi, vagy politikai irányzat ellen, amely nem kedvez a világhódítóknak. A föld színéről egyszerűen el lehet törölni azokat a nemzeteket, amelyek nem engedelmeskednek a világzsidóságnak, vagy túl nagynak tartják a Kuhn and Loeb által megszabott kamatlábat. Az atombomba a zsidóság kezében a terror és a szörnyű fenyegetés eszköze még akkor is, ha nem dobják le és nem robbantják fel. Az atompszichózist, az atomhaláltól való félelmet egész népek ellen lehet kihasználni. "Mondjatok le szabadságotokról, függetlenségetekről, tagadjátok meg keresztény hiteteket, mert mint Damokles kardját tartjuk felettetek az atombombát." A hidrogénbomba felrobbantásakor a törzsi nacionalizmusnak sikerült azt a látszatot kelteni, hogy, ha Amerika hadjáratot indítana a világuralom keleti fele ellen, akkor esetleg felrobbanna maga a világegyetem is.

Ez már nem is politikai lehetőség volna, hanem János jelenéseinek kísérteties látomása a vörös fenevad világuralmáról, az emberiség kétharmadának kiirtásáról, amely ott van a Jelenések könyvében. Olyan látomás ez, amelyekről a Jegyzőkönyvek szerzői sem mertek álmodni, mikor azt írták 50-60 év előtt:

- "Belőlünk mindent elborító terror fakad."

Az atombomba ennek a mindent elborító terrornak irtózatos eszköze, egyben a világuralmi törekvéseknek és világhódításnak legfélelmetesebb bizonyítéka. 1934-től 1948-ig a zsidó propaganda azt hirdette, hogy az amerikai demokrácia és az emberi szabadság fennállhat a szovjet tyrantizmus szomszédságában. A második világháború befejezése óta világprogram volt a nyugati és keleti zsidó megosztott világhatalma. Osztozás a földgolyón! Nyugati és keleti hemiszphéra! Nyugaton az arany. Keleten a géppisztoly. A cél: a háborút, a bolsevizmussal való leszámolást minden áron meg kell akadályozni. Mint már rámutattunk, ezért alakítja meg Mr. Morgenthau a "Society for the Prevention of World War in"-at.

Ezt látja - igen helyesen - Marcel de Briancon francia író, aki azt írja:

"Ez a két végtelen, egymással szemben álló, oly ellentétesnek és ellenségesnek látszó, valójában egymást kiegészítő hatalmi gondolat azt mondja magának: ha a Szovjet győzi le az USA-t, akkor az én világuralmam, mint kommunista világuralom valósul meg és mint világszovjet fog megszerveztetni. Ha megfordítva az USA győzi le a Szovjetet, akkor ebben a plutodemokratikus új világuralomban ugyanúgy ott leszek, mint vezető, irányító, döntő hatalmi tényező. Végeredményben olyan mintegy, ha mint a koncentrált magántőke birtokosa ülök benne a világuralom politikai birtokában is, vagy az államkapitalizmus kulcspozícióiban gyakorlom ugyanezt a hatalmat. Akármelyik véglet győz, ez végeredményben így is, úgy is az én győzelmemet fogja jelenteni. Mi értelme van akkor az összecsapásnak?"

S mikor a világzsidóság látja, hogy az összecsapás mégis megtörténhetik, amikor az amerikai közvélemény lassan eszmélni kezd, hogy a bolsevizmus és a szabadság nem állhat fent egymás mellett, egyszer csak letartóztatják Klaus Fuchot, aki az atomtitok minden részletét átadta a Szovjetuniónak. Egyszer csak a homályból felszínre kerül két név: a J. Robert Oppenheimeré és a Julius Rosenbergé. Mindkettő hordozóját - mint látni fogjuk - a zsidó, világhódító nacionalizmus szimbólikus alakjának tekinthetjük.

J. Robert Oppenheimer, míg arról volt szó, hogy a német nemzeti szocializmust kell elpusztítani, addig - mint írtuk - az aszkéta önfeláldozásával, a zseni páratlan fanatizmusával dolgozott az atombomba előállításán. A szó legtisztább értelmében "nyugati" zsidó volt, de csak a keleti testvérek keménységében, vérszomjában és fanatizmusában bízott. Az ellene emelt vádak szerint 1940-42-ben hatalmas összegekkel támogatta az Amerika ellenes bolseviki felforgatást. Kommunista nőt vett feleségül. Fivére és sógornője ugyancsak kommunisták voltak. Kommunista feleségének első férje is meggyőződéses bolseviki volt, aki a spanyolországi harcokban esett el. Oppenheimer kommunista zsidókat alkalmazott a második világháború alatt Los Alamosban.

Akkor minden tudását, minden tehetségét beállította az atombombagyártás szolgálatába. Nem voltak lelkiismeretfurdalásai, - hiszen tudta, hogy az atombombával csak "nácikat" kell elpusztítani. Mikor azonban a "nácizmust" már leverték és az igazi zsarnokság, a szovjet rendszer ellen meg kellett volna teremteni a H-bombát, a nagy nyugati testvér hirtelen megtorpant a keleti világhódító hatalma előtt. Ha valaki, úgy ő tudta, hogy ezek, legyenek bár bolsevista zsarnokok és ezerszer rosszabb elnyomók, mint Hitler, az ő hitével vallják: Egy nép vagyunk! Egy nép! Nem vagyunk orosz, portugál, amerikai zsidók, hanem csak zsidók!

S ezek után, mondja K. D. Nicholson, az Atomenergia Bizottság general managerének Oppenheimerhez intézett levele:

"Oppenheimer, mint az Atomenergia Bizottság: General Advisory Committeejének elnöke erősen ellenezte 1949-ben a H-bomba kifejlesztését és másokat is késleltetésre akart rávenni még azután is, hogy Truman elnök elrendelte a kísérletek megkezdését." (Amerikai Magyar Hang, 1954. április 19. 7. oldal.)

A H-bombát már a világhatalom keleti felére kellett volna ledobni. És a nyugati zsidó nem akarta, hogy elpusztuljon néphatalmának keleti fele. O, a matematikai és fizikai lángelme, a sátáni ész látta meg legvilágosabban, hogy a világhódításnak az kedvez, ha a földgolyó két hemiszférára van osztva és mindkettő kezében ott van az atombomba, amellyel hol egyik, hol másik fenyegetheti egymást. Oppenheimer, akit nyugodtan nevezhetünk a zsidó nacionalizmus Hitlejének, a nyugati zsidó nacionalista és kultúrlény szimbólumának, jól tudta, amit a keleti és nyugati rabbik bátran kimondtak, hogy a harmadik világháború a "zsidóság kipusztítására vezet". Ő csak a hitleristákat akarta kiirtani. A Kremlben lakozó zsarnokság képviselőit annál kevésbé. Ha valaki, ő tudta, hogy itt nem amerikai, nem orosz, nem demokrata és nem kommunista ügyről van szó, hanem kizárólag a zsidóság ügyéről.

A másik jelképes alakja ennek a világhódító nacionalizmusnak a Rosenberg házaspárt volt. Kicsiny, jelentéktelen emberek, akik talán nem is használtak annyit a Szovjetuniónak, mint sokan hiszik. Átadták az atomtitkot faji meggyőződésből, nemzeti kötelességükből kifolyólag. Átadták a Szovjetuniónak és - igen jellemzően! - azzal védekeztek, hogy Amerika a Szovjetunió szövetségese volt.

A világ fölötti nácizmus kénköves lángjai akkor lobogtak fel igazában, amidőn a Rosenberg házaspár a villamosszék felé készült indulni. A törvény, az igazság, becsület írott és íratlan parancsai szerint Rosenbergék kémek voltak. Amerika árulói voltak. Mégis melléjük állt az egész világ zsidóságának 99 százalékos többsége.

Milliók egyén! Ez minden becsületes nacionalizmus jelszava. És most a zsidó milliók, a kapitalisták és proletárok, a Sea Gate luxusvilláinak és Bronx sötét proletárnegyedeinek lakói, a londoni Westend és a budapesti Király utca egyszerű, egyarcú világhódítói mind összefognak, hogy a "nácifasiszta-hitleriánus" Eisenhower elnök kegyelmezési jogát kikényszerítsék. A "jobboldali" amerikaiak előtt úgy tűnik fel a Rosenberg házaspár érdekében folytatott pikettelés, mint valami kommunista demonstráció. "Ha Ilse Koch, a zsidók gyilkosa kegyelmet kapott, - írták a tüntetők tábláira - miért sújtanak halállal a Rosenbergekre?" Urey és Einstein professzorok kegyelmet sürgetnek!" - "Izrael előkelőségei kegyelmet kérnek!"

Öt világrészben kapitalisták és kommunisták, magasrendű intellektuelek és egykönyvű talmudisták fognak össze egy kommunista kém megmentéséért. Egy egész nép, egy egész totális világhódító nacionalizmus sorakozik fel Amerika árulói mögött. Londonban letérdelnek, vagy földre ,vetik magukat Rosenberg néptársai, mikor kegyelemért kiáltoznak. Moszkvában, Budapesten és Bukarestben megható storykat írnak Amerika árulóinak sorsáról. A New York-i Union Squaren az ír rendőrök alig tudják összeszedni a földről az ájult és fanatikus zsidónőket, akik összeesnek, mikor meghallják, hogy befogadó hazájuk, az Egyesült Államok ítélt árulói fölött.

"Érdekes volt a kivégzés után a New York-i rádióállomásokat figyelni, - írja az Amerikai Magyar Hang. - Akadtak olyan rádióbemondók, akik csaknem zokogva mondták be a kivégzés hírét. Akadt rádió, amely úgy mondta be a hírt, hogy nyomban utána rádiójátékba kezdett, de a rádiójátékot olyan zene vezette be, amely beillett gyászindulónak is. Az Union Squaren ... akadt no, aki a járdára vetette magát és így kezdett hisztérikus siránkozásba, sőt a férfiak is siránkozásba fogtak és ezt kiáltozták: "They killed them ... killed them." (Amerikai Magyar Hang, 1953. június 29. 8. oldal.)

És aztán a brooklyni Church Avenuen kiteljesedett ennek a világhódító nacionalizmusnak minden különös nagysága és fanatizmusa. Ezrek és tízezrek jöttek el, hogy a törzsi nácizmus nevében szolidaritást vállaljanak a közönséges bűntettesekkel és mint a keleti zsidók, úgy ők is a maguk mártírjainak vállalják a kivégzett kémeket.

A gyásszertartáson Emanuel Bloch, a kivégzett Rosenberg házaspár ügyvédje beszélt, s a következő kijelentést tette:

"A Rosenbergek meggyilkolásának vádját Eisenhower elnök, Browell igazságügyminiszter és Edgar Hoover, az FBI igazgatója küszöbére teszem. Ők irányították a villamosszék gombjának megnyomását, ha mindjárt nem is ők tették ezt személyesen. Ez az két drága, érzékeny, gyengéd, kultúrált ember áldozata lett egy hideg, szándékos gyilkosságnak. Az önkény ellen harcoltak. Amerika egy civilbe öltözött katonai diktatúra önkényét nyögi." (Amerikai Magyar Hang, 1953. július 19.)

E pillanatban Eisenhower elnök Washington kései utóda és a Morgenthau-terv egyik végrehajtója elkönyvelhette, hogy ő is rákerült a "háborús bűnösök" és "népellenes gonosztevők" fekete listájára. A nürnbergi akasztófák most visszanéznek a Fehér Ház felé. Egy világ fölötti nacionalizmus megüzente a hadat Amerikának, hű kiszolgálójának, Eisenhower elnöknek is. És a Rosenbergek koporsója fölött már nem is Emanuel Bloch szónokolt, hanem talán Julius Streicher üzente Nürnbergből:

- "Titeket majd a bolsevikok fognak felakasztani!"

* * *

Megjelent: 3196 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. Július 05., Csütörtök 22:06

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 215 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.9%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.9%Australia 0.3%
Germany 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 283
This Week: 948
Last Week: 5161
This Month: 14295
Last Month: 19762
Total: 1606151

Belépés