Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2017Nov19

2011. Szeptember 21., Szerda 15:56

Világhódítók 8

Írta:  Marschalkó Lajos
Értékelés:
(5 szavazat)
XVII. FEJEZET A modern civilizációt gazdaságilag és politikailag kulcspozíciókon keresztül lehet igazgatni és uralni. A kulcshelyzet gyakran sokkal döntőbb, mint az államfő vagy parlament elhatározása. A zsidóság minden időkben is értette ezeknek a kulcspozícióknak elfoglalását, birtoklását és ezeken keresztül a politikai hatalom kézbe ragadását, vagy függönyök mögüli irányítását. A világ hírszolgálata gyakorlatilag néhány nagy zsidó hírügynökség kezében van. Így kétezer millió ember csak azokról a hírekről értesül, amelyek a zsidóknak és a zsidó nacionalizmus céljainak kedvezőek. A zsidók kontrollálják a moziipart, nemcsak Amerikában, hanem beleértve a Szovjetuniót is, úgyszólván a világ összes államaiban. Csaknem világszerte zsidó kézben van a textilipar, a pamutkereskedelem. Ennek következtében minden egyes földi élőlény, aki bármilyen nem háziiparban készült ruhát vesz magára, a zsidó nagytőke adófizetőjévé válik. A világ aranyforgalmának, aranytermelésének ellenőrzése a következő nagy zsidó bankházak kezében van: Rotschild, Bleichroeder, Mendelsohn, Japhet, Seligman, Lazard, Strauss, Morgenthau, Schiff. Az Oppenheimerek Dél-Afrika csaknem egész gyémánt termelését és az egész világ gyémánt kereskedelmét ellenőrzik. Az egyik Oppenheimer kellemetlen politikai befolyását nagyon is jól ismerik a dél-afrikai kormány tagjai. Sir Ernest Oppenheimer a Diamond Trading Company révén a világ legnagyobb monopóliumát építette fel, amely saját rendőrséggel, titkos rendőrséggel rendelkezik. Ez a monopólium szinte kizárólag zsidókból áll és még ma is bojkott alatt tartja Nyugat-Németországot, amely csak feketén, vagy csempészúton tud ipari gyémántot vásárolni. (Der Spiegel, 11. évf. 35-szám.) Oppenheimerhez tartozik a világ száz legnagyobb gyémánt, arany, réz, és uránbányája. Magánvagyona egy milliárd márka. Oppenheimer ugyan nemrég meghalt, de a monopólium helyzete nem változott.

A Sassoon család ellenőrzi és irányítja a világ ópiumkereskedelmét. Lord Melchett (Alfred Mond) kontrollálja a nikkelt, míg a búzakereskedelem Louis Dreyfuss kezében van.

A Jewish Enciklopédia nagyon érdekes áttekintést ad arról, hogy a pénzkölcsönök folyósításával miként nyertek befolyást az egyes államokban. A Sternek és Goldschmidtek finanszírozták a portugál vasútépítést, báró Hirsch a török vasútakat, a Rotschildok a francia vasútépítések agy részét, Straussbergék a romániai, Poljakov, Speyer and Co az Oroszországi vasútépítkezéseket, míg a Kuhn and Loeb az amerikai vasutak építését. Ugyancsak a Jewish Enyklopédia tanúsítja, hogy a Rotschildok kezében van a higanykereskedelem, a Barnato Brothers and Wernek, Bett and Co ellenőrzik a gyémántkereskedelmet, Levinson and Guggenheim a vörösréz-kereskedelmet, Graustein és Deyfuss a papíripart.

Még a zsidó enciklopédiánál is is jellemzőbb azonban az Edmondson Economice Service Bulletin egyik 1939-ből származó száma, amelyből kitűnik, hogy a 440 leggazdagabb amerikai család, értve alatta a régi keresztény milliomosokat, összesen 25 milliárd dollár fölött rendelkezik, míg egy maroknyi amerikai zsidó 500 milliárd dollár értéket kontrollál. Még az olyan kicsi és csaknem ismeretlen zsidó érdekeltség, mint az Insull testvérek is ötmilliárd dollárt kontrollál.

Rendkívül nagy a zsidó pénzhatalom, a Rotschildok befolyása Brazíliában, ahol az előbbi elnök, Cafe Filoh zsidó volt, míg a jelenlegi elnök felesége zsidó. A Banko de Brasil elnöke bizonyos Jaffel szintén a világhódítók közül került ki.

Legcsodálatosabb azonban az argentínai Peron diktatúra története. A nacionalistának feltüntetett peronizmus belügyminisztere, minden hatalom ura senor Borlenghi, ugyancsak világhódító volt, a Peron-kormány több más tagjával együtt, s mindezek hajmeresztő panamák közepette rombolták le az argentín népgazdaságot.

Nem meglepő az sem, hogy ugyancsak közülük került ki Guatemala elűzött kommunista diktátora, Arbenz is.

A világhódítók veszélyes befolyásának iskolapéldája Szíria. Épp egy magyar nyelvű cionista újság, a Hatikva dicsekszik el vele, hogy Szíria egész gazdasági életét az ott lakó 60 ezer főnyi zsidó uralta. "Úgyszólván csupa zsidó származású tanár ült a damaszkuszi egyetem tanári székében." A cionista forrás szerint az ország 60 ezer főnyi zsidósága "kezében tartotta a gazdasági élet kulcspozícióit, elsőrendű szerepet játszva a kulturális, ipari- és kereskedelmi életben."

A következmény? Szíria hamis ábrándokba ringatva magát, sodródik a szovjet csatlósság felé.

Maga a Szuezi csatorna, amelynek államosítása csaknem a harmadik világháborúba sodorta az emberiséget, majdnem 100 százalékban a világhódítók érdekeltségébe tartozott. Disraeli Anglia zsidó miniszterelnöke szerezte meg a csatorna részvénytöbbségét, kezdetben az angol kormány számára. A londoni Rotschild ház csak az első hitelügyleten százezer aranyfontot keresett. Midőn Egyiptom miniszterelnöke, Nasszer véget akart vetni a világhódítók legnagyobb üzletének, Izrael, Anglia, Franciaország flottával, tankokkal és repülőbombákkal siettek a világhódítók részvénypakettjeinek védelmére.

A Szovjetunióban gyakorlatilag 100 százalékos zsidó kontroll alatt áll minden, mert a politikai hatalommal együtt zsidók kezébe került az államosított ipar, kereskedelem, mezőgazdaság is. Nyugaton végeredményben ebből a gazdasági hatalomból keletkezett a politikai befolyás és politikai hatalom.

Az előző fejezetekben idéztük már a Jegyzőkönyveket, amelyek világos utasítást adta egy "a többiek felett álló kormányzat" formálására.

Megmondták, hogy "a fennálló kormányok helyére egy kolosszust fognak helyezni, amely magát kormányok fölötti adminisztrációnak fogja kinevezni". De ezzel szorosan összefügg a Jegyzőkönyvek leglényegesebb narancsa is: "Addig, amíg nem tanácsos, hogy vezető állásokba zsidó testvéreinket tegyük be, olyanokra bízzuk a fontos helyeket, akiknek jelleme rossz."

Meg kell figyelni, hogy a zsidóság, mint a legfegyelmezettebb nacionalizmus, száz százalékig engedelmeskedett ennek a parancsnak. A zsidók - legyen az szovjet diktatúra, vagy amerikai demokrácia, - mindenütt a második vonalba létek elő. Elől egy nemzsidó báb áll, mint államfő, miniszterelnök stb." de nyomban mindjárt egy zsidó következik. Elöl Roosevelt, nyomban utána Baruch. Elöl Sztálin, nyomban utána Kaganovics. Meg kell figyelni, utána rangban, fontosságban, vagy legfontosabb kulcspozícióban, hogy a zsidóság gyakran a legkisebb állásokig, a második vonal elméletét valósította mag. A hivatalfőnök keresztény, a helyettes zsidó. A katonai megszálló parancsnok amerikai, vagy Szovjet tábornok nem zsidó, de a helyettese már az. Nürnbergben keresztény bíró ül az emelvényen, de a háttérben Robert M. Kempner és 2400 zsidó dolgozik.

Az első világháború után alakult első Népszövetség elnöke, Hymans, zsidó. Utána hirtelen keresztény következik. Még nem érkezett el az az idő, hogy "vezető állásokba zsidó testvéreinket" helyezzük el. Azonban a New York Times 1922. aug. 22-iki közlése szerint Nahum Sokolow, a karlsbadi cionista kongresszuson megmondotta, hogy a Népszövetség alapítása zsidó idea volt:

A párizsi békekonferenciáról dr. Dillon írja könyvében:

Az egész gyülekezetnek - amelynek érdekei a legjellemzőbbek - legbefolyásosabb exponensei azok a zsidók voltak, akik Palesztinából, Lengyelországból, Oroszországból, Ukrajnából, Görögországból, Angliából, Hollandiából jöttek és akik sorában a legnagyobb legjelentősebb delegáltakat az Egyesült Államokból küldötték. Az olvasót talán meglepi, azonban mégis csak tény, miszerint a delegátusok többsége meg volt győződve, hogy valódi befolyás, az angolszász népek mögött, szemita volt.

A zsidók itt is a második vonalban álltak. A delegátusok, akik a nyilvánosság előtt szerepeltek, akik a szerződéseket aláírták, keresztények voltak. Akik a tanácsokat adták, akik a tényleges hatalmat reprezentálták, zsidók, a második vonalban.

Ma erre a rendszerre, a második vonal szisztémájára van alapítva a zsidó világhatalom. A mimikri egy fajtája ez. "Hatalmunk jellege a titkosság," ebben az értelemben kell felrajzolni a zsidó világhatalom ijesztő térképét, amely tulajdonképpen a kulcspozíciók ismertetése. Hozzátesszük, hogy ez a térkép sohasem lesz teljes, és most is nagyon hiányos. Egyelőre csak azokat a megállapítható kulcspozíciókat, illetőleg azoknak egy csekély hányadát mutatja be, amelyeket a világpolitikában a zsidóság meghódított, és amelyeken keresztül máris uralja a világot, a második vonalból.

Az UN vagyis az Egyesült Nemzetek Szövetsége, a világzsidóság leghatalmasabb és legálcázottabb szervezetévé vált. Az UN a keleti és nyugati zsidóság csúcsszerve. A világ feletti kormány kezdete és mutatványpéldánya, amelynek személyzeti listáján ismét csak összetalálkozik a keleti és nyugati zsidó, a kapitalista és a bolsevista ószövetségi náci. Az UN manhattani üvegpalotájára már kitűzte halványkék-fehér lobogót, amely csodálatosan és kísértetiesen azonos az izraeli lobogó színével. Azonban nemcsak a zászló színe hasonlít. Az arcok is kísértetiesen egyformák. A világhatalom legfontosabb kulcspozícióiban ma csupa egyfajú, egyszőrű emberek ülnek. Az első és második vonal itt már teljesen összemosódott. Az 1951es állapotot véve alapul hátborzongató névsort közlünk az alábbiakban. Csaknem olyan félelmetes, mint 1917-ben az oroszországi bolsevista vezérek névlistája volt.

Az Egyesült Nemzetek (UN) titkársága

Dr. H. C. Bloch, a fegyverkezési osztály főnöke (zsidó)

Antoin Goldet, a közigazgatási ügyek osztályának főigazgatója (zsidó)

Ansgar Rosenborg, a közigazgatási ügyek külön tanácsadója (zsidó)

David Weintraub, a gazdasági stabilitás és fejlődés osztályának vezetője (zsidó)

Karl Lachman, a pénzügyi osztály vezetője (zsidó)

Dr. Leon Steinig, a kábítószer ellenes küzdelem szakosztályának vezetője (zsidó)

Henry Langer, a szociális ügyek osztályának helyettes vezetője (zsidó)

H. A. Wieschoff, a nem önálló kormányzatú territóriumok igazgatásának vezetője (zsidó)

Benjamin Cohen, a közérdekű információk osztályának vezetője, egyben az UN helyettes főtitkára (zsidó)

Dr. Ivan Korno, helyettes főtitkár, jogügyi osztály (zsidó)

Abraham H. Feller, a jogügyi osztály főigazgatója és főtanácsosa (zsidó)

Marc Schreiber, jogügyi tanácsos (zsidó)

G. Sandberg, jogügyi tanácsos, a nemzetközi jog kodifikációs osztályánál (zsidó)

David Zablodowsky, a nyomdai osztály igazgatója (zsidó)

George Rabinovics, a tolmács osztály igazgatója (zsidó)

Max Abramovics, a tervhivatal helyettes igazgatója (zsidó)

P. C. J. Kien, a számviteli osztály főnöke (zsidó)

Mercedes Bergman, a személyzeti osztály tisztje (zsidó)

Dr. A. Singer, orvos a közegészségügyi klinika vezetője (zsidó)

Tájékoztatásügyi hivatal:

Jerzy Saphiro, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Genfben (zsidó)

B. Leitgeber, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője New Delhiben (zsidó)

Henry Fat, az Un központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Sanghajban (zsidó)

Dr. Julius Stawinsky, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Varsóban (zsidó)

Nemzetközi Munkaügyi hivatal:

David Abramovics, az ILO kivándorlási osztály vezetője (zsidó)

A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal négy vezetője közül három zsidó:

Altman (Lengyelország),

David Zellerbach (USA),

Finet (Belgium)

Gabriel Garces, ecuadori tudósító és delegátus (zsidó)

Jan Rosner, lengyelországi tudósító és delegátus (zsidó)

Élelmezési és mezőgazdasági szervezet:

André Mayer, első helyettes elnök (zsidó)

Á. P. Jacobsen, dániai megbízott (zsidó)

M. M. Lebman, a műtrágya osztály gazdasági vezetője (zsidó) ,

E. De Vries, hollandiai megbízott (zsidó)

Gardos Gerda, a műrost osztály vezetője (zsidó)

M. Ezekiel, a gazdasági kiértékelési osztály vezetője (zsidó)

B. Kardos, a vegyes gazdasági kérdések ügyosztályának vezetője (zsidó)

M. A. Huberman, az erdészeti osztály technikai vezető tisztviselője (zsidó)

E. Kagan, a mezőgazdasági beruházási kérdések osztályának főtisztviselője (zsidó)

J. Mayer, az élelmezési osztály főnöke (zsidó)

F. Weisel, az igazgatási osztály főnöke (zsidó)

Tudományos, nevelésügyi és kultúrszervezet:

A végrehajtó bizottság négy tagja közül:

Alf. Sommerfeld, (zsidó)

Paul Garneiro (zsidó)

J. Eisenhard, a nevelésügy újjászervezési bizottságának elnöke (zsidó)

Miss Lauffman, a nemzetközi megértés és nevelésügyi osztály főnöknője (zsidó)

Dr. O. Lineberg, osztályvezető (zsidó) H. Kaplan, a politikai információs osztály vezetője (zsidó)

C. H. Weitz, az igazgatási iroda vezetője (zsidó)

B. Abramsky, a lakásügyi és utazási iroda vezetője (zsidó)

B. Wermiel, a szervezési és elhelyezési osztály vezetője (zsidó)

D. A. Welsky, a tudományos együttműködés hivatalának vezetője (zsidó)

Nemzetközi újjáépítési és fejlesztési bank:

M. N. Mendels, titkár (zsidó)

Leonhard B. Rist, gazdasági igazgató (zsidó)

Leopold Chmela, elnök. Board of Governors Csehszlovákia.(zsidó)

E. Polass, a csehszlovákiai Board of Governors tagja (zsidó)

P. Nendes, a Board of Governors, Franciaország (zsidó)

A. M. De Jong, a Board of Governors, Hollandia (zsidó)

C. M. Bernales, a Board of Governors, Peru (zsidó)

D. Abramovics, a Board of Governors, Jugoszlávia (zsidó)

Nemzetközi pénzügyi alap:

Joseph Goldman, a Board of Governors, Csehszlovákia (zsidó)

Camille Cutt, vezérigazgató és a nemzetközi pénzügyi alap igazgatója (zsidó)

Louis Raminsky, kanadai vezető igazgató (zsidó)

W. Kaster, hollandiai helyettes igazgató (zsidó)

Louis Altman, a vezérigazgató helyettese (zsidó)

E. N. Bernstein, a kivizsgáló osztály vezetője (zsidó)

Joseph Gold, első főügyész (zsidó)

Leo Levathal, főügyész (zsidó)

Nemzetközi menekültügyi hivatal:

Mayer Cohen, az egészségügyi és jóléti osztály vezetője (zsidó)

Pierre Jacobsen, a visszatelepítési osztály igazgatója (zsidó)

Egészségügyi világszervezet:

Z. Deutschmann, a technikai osztály főnöke (zsidó)

G. Mayer, a fordítási osztály vezetője (zsidó)

M. Siegel, a pénzügyi igazgatás vezetője (zsidó)

Dr. N. Goodmann, vezérigazgató (zsidó)

Nemzetközi kereskedelmi szervezet;

Max Suetensm, a nemzetközi munkaszervezet elnöke (zsidó)

Nemzetközi telekommunikációs egyesülés:

F. C. de Wolfe, az igazgatási tanács USA tagja (zsidó)

Herry C. Cross, az ITO helyettes vezérigazgatója (zsidó)

H. B. Rantzen, a telekommunikációs bizottság elnöke (zsidó)

Polgári repülésügyi szervezet:

A. C. Berg, főnök (zsidó)

Különféle feladatok:

Col. A. C. Katzin, az UN koreai képviselője (zsidó)

George Novshon, az UN információs tisztje Koreában (zsidó)

Ernst A. Gross, az USA helyettes képviselője az UN-ben (zsidó)

Isador Lubin, a gazdasági és elhelyező bizottság vezetője (zsidó)

Julius Katz Souchy, Lengyelország állandó delegátusa (zsidó)

Dr. Alex Bebler, Jugoszlávia állandó delegátusa (zsidó)

Az UN-nel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az 1951-es állapot szerint a második vonal törvénye itt is érvényesül.

Első vonal:

Trygve Lie, főtitkár nem zsidó, később Hammarskjöld sem az.

Második vonal:

Banjamin Cohen, helyettes főtitkár (zsidó).

D. I. Manuilsky, Oroszország képviselője a politikai és biztonsági tanácsban (zsidó).

Bemhard Baruch, az atomenergia bizottság amerikai tagja, az USA képviselője (zsidó).

Ernest A. Cross, az USA állandó helyettes delegátusa (zsidó).

Az Egyesült Nemzetek főhivatalnokainak, több mint 50 százaléka zsidó és az UN lobogója a kék-fehér izraeli színeket viseli. Az UN 1800 tisztviselője közül 1200 zsidó.

Ezek a számok tulajdonképpen nem is érdekesek. A fenti kimutatásból azonban egyértelműen kiderül, hogy a döntő kulcspozíciókban mindenütt zsidók ülnek.

Ezek után érdemes figyelemmel kísérni az Egyesült Államok legfőbb politikai vezetését. 1945-51 között a helyzet így alakult: az első vonalban ott állt a nemzsidó Harry S. Truman, azonban a Chicago Tribune megállapítása szerint a második vonal, az USA titkos kormánya ez volt:

Morgenthau, Herbert H. Lehman, Felix Frankfurter. Ugyanekkor a hadügy első vonalában Marshall hadügyminiszter állott, de Mrs. Anna Rosenberg, egy budapesti zsidó nő volt a helyettes hadügyi államtitkár. Truman kormánya idején a külügyeket Dean Acheson vezette, de a külpolitika tényleges irányítója Pelix Frankfurter volt. Ugyanekkor Berhardt Baruch-ról azt mondták, hogy ő az USA igazi elnöke.

Mindehhez járult, hogy a The Hidden Empire közlése szerint a State Departement alkalmazottainak 82 százaléka zsidó volt. A zsidó kézben lévő bevándorlási kulcspozíciók, a nagytőke, a sajtó, az öt zsidó által kontrollált filmipar, a televízió, rádió szomorúan egészítették ki ezt a képet. A teljességhez hozzátartozik, hogy a fent hivatkozott könyv szerint az USA nemzeti jövedelmét legalább 60 százalékban zsidók kontrollálták.

Minden esetre a "kis" Harry Trumannak annyit el kell ismerni, hogy az ő elnöksége alatt zavartalanul folytak a McCarthy-bizottság vizsgálatai. Hany S. Truman egy hitközséghez hasonlatos Fehér Házat vett át Roosevelt halála után. S midőn távozott a Fehér Házból, ott már alig volt világhódító. David K. Niles épp úgy kirepült, mint Samuel Roseman. Harry S. Truman számlajára írták Mac Arthur megbuktatását, nem tudván persze, hogy ennek az akciónak hátterében az angol Labuor Party világhódítói: Silvermann és Cross "munkásvezérek" állottak.

Az Eisenhower-kormány alatt a helyzet nem javult, hanem rosszabbodott. A McCarthy-vizsgálatok megszűntek és a Truman által kihajózott világhódítók helyére újabb zsidók kerültek. A Common Sense által kiadott "The Coming Red Dictatorship" című külön lenyomat megdöbbentő képet ad az Eisenhower uralom igazi arcáról. Eisenhower legfőbb gazdasági tanácsadója például egy Arthur F. Burs nevű ifjú zsidó, aki Bernhardt Baruch beépített embere a Fehér Házban. Az atomenergia bizottság vezetője Louis L. Strauss, a távolkeleti ügyek katonai szakértője Lyman Lemnitzer generális, a titkos világkormány vezetője James P. Warburg bankár, egyik legfőbb UN delegátusa az USA-nak Jacob Blaustein. Isidore Lubin vezeti a német jóvátételek ügyét. Nagyon hosszú volna felsorolni, hogy Eisenhower alatt ismét mennyi kulcspozíciót szállottak meg a világhódítók. Annyi azonban bizonyos, hogy a helyzet majdnem rosszabb, mint Roosevelt idejében volt.

Az USA-val párhuzamosan be kell mutatni Szovjet-Oroszországot, amelyről újabban szívesen terjesztik azt a hírt, hogy ott az 1917-es forradalom nagy arányú zsidó többsége visszaszorult az államvezetésben és egy nagyorosz, vagy pánszláv irányzat került előtérbe legalább a politbüróban és a legfontosabb vezetésben.

A szovjet ügyek teljes meg nem értésére vall azt hinni, hogy az úgynevezett "moszkovitizmus" jelentené a bolsevizmus zsidó irányzatát, és a titoizmus, vagy nemzeti kommunizmus akárcsak kis részben is "antiszemita" volna. A moszkovitizmus - minden kétséget kizárólag - a zsidó világuralmi rendszer legmagasabb formáját jelenti. Lényege azonban az, hogy a vasfüggöny mögötti nemzetek kulturáltabb, intelligensebb munkásságát is teljesen orosz metódusok, az úgynevezett "szovjet ember " testére szabott formák szerint kell kormányozni. Semmi kétség, hogy ennek az irányzatnak legjellegzetesebb képviselője Kaganovics Lázár volt. Már most: a vasfüggöny mögötti államokban lehettek kommunista vezetők, akik a moszkovitizmust elutasították. Slansky-Salzman és Anna Pauker maguk is zsidók és kommunisták voltak. A moszkvai kaganovicsi irányzattal szemben semmi esetre sem annak zsidó mivolta Volt kifogásuk, hanem az, hogy a cseh, román munkás számára nem tartották alkalmasnak a moszkovita zsidók által szabott mértéket. Román, cseh, bolgár, vagy magyar zsidó módszereket akartak alkalmazni.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Szovjetunió "antiszemitává" változott volna. Louis Levine 1945-46-os megállapítása, amely szerint a Szovjetuniót egy millió zsidó kormányozza, változatlanul érvényes. Ezek a zsidók változatlanul hisznek abban, hogy az elnyomásnak és a zsidó világuralomnak legmagasabb formája a kommunizmus moszkovita formája, s ezért hidegvérrel kiirtják azokat a nem moszkovita zsidókat is, akik ebben nem hisznek.

Kaganovics Lázár, a második vonalból uralkodó világhódítóknak éppoly tipikus képviselője volt a Szovjetunióban, mint az amerikai demokráciában Bernhardt Baruch. Akár Sztálin, akár Malenkov, akár pedig Hruscsov mögött ő a tényleges diktátor. Húga Kaganovics Róza, Sztálin hármadik felesége volt, míg fia Mikhail Kaganovics Sztálin lányát Szvetlanát vette feleségül.

Kaganovics megbuktatása nem sokat jelent. Kaganovics egy időre visszavonult, de Oroszország ura maradt, az egymillió kulcspozícióban ülő világhódító.

Rendkívül érdekesek voltak Molotov kapcsolatai. Ő maga nem zsidó, ellenben felesége, Karpovszkaja, Kaip Sámuel amerikai multimilliomos olajmágnás húga, zsidó. A Politbüró 9 tagja közül Kaganovics és Mikojan zsidók, Saburow minden valószínűség szerint közéjük tartozik, Swernik, aki póttag a Politbüróban, szintén zsidó származású.

A szovjet rendszer sajátossága, hogy nem mindig az élen állók, a láthatóak az igazi uralkodók. Rendkívül fontos szerepet tölt be azonban a Szovjetunióban Vladimir Ashberg zsidó bankár, akinek szerepe körülbelül ugyanaz, ami a Morgenthaué volt a Roosevelt korszakban. Rokonságban áll az összes nagy zsidó bankárcsaládokkal, tagja a World Jewish Congressnek. Ő a Szovjetunió pénzügyeinek legfőbb vezetője.

Ha most a következőkben megfigyeljük a kulcspozíciókat, akkor látjuk, hogy a Szovjetuniót, annak legfőbb vezetésében is zsidók igazgatják.

Mark Mitin professzor, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke, a marxista-leninista ideológia legfőbb irányítója a "Tartós békéért és népi demokráciáért" című Kominform újság tényleges szerkesztője zsidó.

Pavel E. Yudin a Szovjetunió egyik legfontosabb embere a Tudományos Akadémia történelmi osztályának vezetője, helyettes elnöke a népszerű tudományos kiadó vállalatnak, amely a szovjet propagandát végzi a Kominform újság kiadója, a vasfüggöny mögötti "tisztogatások" egyik legfőbb irányítója, a németországi keleti zónában a Vörös Hadsereg politikai tanácsadója, Keletnémetország tényleges diktátora, zsidó.

Varga-Weiszfeld Jenő, a Szovjetunió Világgazdasági és Világpolitikai Intézetének vezetője, a szovjet közgazdasági élet egyik legfontosabb irányítója zsidó.

Ilja Ehrenburg, propaganda főnök, a Pravda vezércikkírója, a szovjet ideológia publicisztikai irányítója, a Kominform "békemozgalom" vezetője, zsidó.

Leonid Menikov, szovjet követ Romániában. Malenkov legjobb barátja zsidó.

I. Nosenko, nehézipari és szállítási miniszter zsidó.

Anatole Yakovlev, a Rosenberg-ügy idején New York-i szovjet főkonzul, jelenleg a kémszolgálat egyik vezetője (zsidó).

N. M. Swernik, korábban a Szovjetunió elnöke, jelenleg az orosz szakszervezetek elnöke (zsidó).

A. F. Gorkin, a legfőbb Szovjet Presidium főtitkára (zsidó).

David Zaslawsky, a Pravda főszerkesztője (zsidó).

S. A. Losowsky, előzőleg a szovjet külügyi hivatal főnöke, jelenleg a szovjet információs és tájékoztatási szolgálatának vezetője (zsidó).

Prof. I. P. Trailin, a Szovjetunió főügyésze, korábban a "háborús bűnösöket üldöző" moszkvai bizottság tagja és a moszkvai Jogi Intézet vezetője (zsidó).

Boris Stein, a szovjet külügyminisztérium diplomáciai iskolájának vezetője, a Szovjetunió egyik delegátusa az UN-ban (zsidó).

A szovjet külügyi hivatalban annyi zsidó van, hogy azt titokban zsinagógának nevezi a szovjet néphumor.

Franktine Schul, egyik vezető ügynöke a világkommunizmusnak, 16 nyelven beszél. 1950-ben az indokínai vörösök vezetője volt, jelenleg feje a No. 3. számú csoportnak, amely a vasfüggöny mögötti antikommunista személyek felszámolását végzi (zsidó).

S. V. Kaftanov, a Szovjetunió főiskolai nevelésének minisztere (zsidó).

General K. Gorshenin, igazságügyminiszter (zsidó).

Jacob Malik, korábban a Szovjetunió UN delegátusa, jelenleg szovjet nagykövet Londonban (zsidó).

Boris Rasin, vezérőrnagy, szovjet katonai attasé Angliában (zsidó).

Solomon Abrahamovics Reback, helyettes vezetője a szovjet atomenergia bizottságának, egyben a MVD részéről az atomtudósok ellenőrzésével megbízott főnök (zsidó).

I. Vigdor, ezredes a hadsereg részéről az atomkutatás ellenőrzésével megbízott kémelhárító tiszt (zsidó).

Kahan őrnagy, a titkosrendőrség kiküldött tisztje az atomenergia bizottság mellett (zsidó).

A. Mikojan, a Politbüro tagja, egyben kereskedelmi miniszter (örmény félzsidó).

M. M. Borodin, sajtófőnök (zsidó).

Petr Levitsky, a szovjet nemzetiségek tanácsának helyettes elnöke (zsidó).

D. Manuilsky, Ukrajna diktátora (zsidó).

A. Kornejcsuk, író és Ukrajna névleges köztársasági elnöke (zsidó).

A. N. Jacobson, Észtország diktátora és Estonia képviselője (zsidó).

N. Jakovliev, a nevelésügyi minisztérium vezetője (zsidó).

Yu. Masenko, az indiai ügyek speciális szakértője és az indiai kommunista mozgalmak irányítója (zsidó).

G. I. Levinson, a szovjet tudományos akadémia keleti osztályán a kínai ügyek szakértője, a kínai kommunizmus egyik irányítója (zsidó).

A. D. Danyalov, a szovjet legfőbb prezídiumának tagja (zsidó).

F. T. Gusev, helyettes külügyminiszter (zsidó).

S. Y. Romin, építési és útépítési miniszter (zsidó).

D. I. Fumin, az állami élelmezési és anyagtartalékok minisztere (zsidó).

Jacob Suritz, a Szovjetunió brazíliai követe (zsidó).

Rudenko ezredes, Nürnbergben a Szovjetunió részéről kiküldött fővádló (valószínűleg zsidó).

Isaac Zaltman, a traktorgyártás vezetője (zsidó).

I. G. Bolsakov, a mozgóképipar miniszteri rangban lévő vezetője (zsidó).

Prof. Pontecorvo, a Szovjetunió hidrogénbomba gyártásának vezetője (zsidó).

S. Z. Ginsburg, az Állami Bank elnöke (zsidó).

K. R. Herzenberg, a Torg Bank elnöke (zsidó).

A. G. Samuelenko, a Vnieshtorg Bank elnöke (zsidó).

X. Yakob Simenov, a Prom Bank elnöke (zsidó).

Mindehez még hozzá kell venni, hogy a Szovjet Tudományos Akadémiának tagjai, az akadémiai szakosztályok vezetői csaknem kivétel nélkül zsidók.

Milyen méretű volt a világhódítók befolyása Oroszországra, arról megdöbbentően érdekes leleplezések jelentek meg 1957 júniusában. Ennek a Szovjetuniónak leghatalmasabb és félelmetes diktátora Sztálin József volt. A szovjetet ő építette olyanná, amilyen, és építette főként a zsidók segítségével. Felesége Kaganovics Róza volt és a Kaganovics dinasztia félelmetes hatalom a Szovjetunióban. Mint hiteles zsidó tanúktól tudjuk, a szovjet csupán a zsidók számára volt földi paradicsom, hiszen ők ültek a hatalom kulcspozícióiban, a hadsereg, az akadémiák, a tervhivatalok, gyárak vezető helyein. Sztálin házában, mint ezt angol és amerikai írók is jelentették, gyakran beszéltek jiddisül.

Viszont a zsidók legnagyobb barátja és a bolsevizmus második számú szellemi atyja, Sztálin - a kor egyik legnagyobb filojúdaistája. - Ugyancsak egy zsidó író Immanuel Birnbaum tanúságtétele és az Aufbauban írott cikke szerint, megingott ebben a meggyőződésében. Megingott pedig akkor, midőn Hitler csapatai már közvetlenül a moszkvai körvasútnál állottak, s akkor Sztálinnak látnia kellett, hogy Moszkva 500 ezer zsidója riadtan menekül, magára hagyva a "nagy és dicsőséges bolseviki forradalmat", amelynek mindent köszönhetett.

Ezek után legalább is a hitelesség látszatát mutatja a France Soire 1957. július 7-i számának leleplezése, amely élénk fényt vet Sztálin halálának titkára. Michel Gordey, a lap orosz szakértője, szenzációs beállításban felszolgált tényállásjelentésben közöl részleteket Sztálin haláláról. Az adatok tulajdonképpen a szovjet lengyelországi nagykövetétől, Ponomarenkótól származnak, aki lengyel kommunista újságíróknak mondta el Sztálin halálának körülményeit.

Ezek szerint Sztálin 1953 februárjában a szovjet elnöki tanács 25 tagja elé dekrétumot terjesztett, amely szerint a Szovjetunió összes zsidói Birobidzsán szovjet köztársaságba deportálandók. Sztálin sokkal több lengyelt, oroszt, georgiait, lettet, észtet, litvánt, magyart deportáltatott, mint amennyi a szovjet birodalom összes zsidó lakosságának létszáma. Ez ellen senki nem szólt a szovjet vezetők közül. Azonban amikor - állítólag - a zsidókhoz akart hozzányúlni, az egész szovjet vezetőség ellene fordult. Miután az ügybe rögtön belekapcsolódott Kaganovics és Molotov, akinek felesége a francia lap szerint is zsidó, a szintén zsidófeleséges Vorosilov kijelentette: nyomban kilép a kommunista pártból és leteszi minden hivatalát, amennyiben Sztálin az oroszországi zsidókhoz nyúl. Ponomarenko előadása szerint Sztálin erre előbb dührohamot, majd annak következtében szívszélhűdést kapott, s holtan rogyott a földre.

A varsói szovjet követ által elmondottak egész az utolsó mondatig hihetők. Azonban Sztálin nem 1953 februárjában, hanem 1953 márciusában halt meg. S ha ez így van, akkor nem egy pillanatnyi szívroham ölte meg, hanem valami más... Talán egy tőr, talán egy revolver, talán méreg. A világhódítók keze igen messzire ér.

De még kísértetiesebbé válik ez a történet, ha közvetlen utána megvizsgáljuk: ki következett Sztálin után?

Nemrégiben az "Út és cél" című értékes magyar lap hasábjain (9. évf. 8. szám. 10. oldal) feltűnő ismertetés jelent meg Hruscsov múltjáról.

"Hruscsovról - írja a lap - 170 oldalas életrajzot írt egy zsidó Amerikában. Ebből tudjuk meg, hogy a kommunista párt első hatalmassága, aki Sztálin után a párt élére került, Ukrajnából származik és kozák születésű kovácsmester fia. Fiatal korában Mariupol, ukrán kikötő városkában, mint esztergályos dolgozott, igen jó bérért. zsidóknál lakott és igen jól érezte magát közöttük, még jiddisül is megtanult. Az ortodox zsidó család megszerette a díszgójt és ő gyújtotta meg szombat reggel nekik a tüzet és jól falatozott a töltött halból, amit a háziasszony jószívvel adott a jóétvágyú fiatalembernek. Abban az időben a zsidóknak nem volt jó dolguk a cár birodalmában. Abban az időben tárgyalták a Beilis-ügyet Kievben. Beilist azzal vádolták, hogy megölt egy fiatal keresztény fiút és vérét kieresztették. A rituális gyilkosság vádja nagy gyűlöletet váltott ki a zsidók ellen és a Fekete Százak nevű antiszemita szervezet rémületben tartotta az oroszországi zsidóságot. A felizgatott lakosság több helyen pogromokat rendezett. Mariupolban is fenyegető volt a helyzet. A Fekete Százak vezetője, egyik mészáros mester, a piactéren pogromra izgatta a lakosságot és félő volt, hogy a mariupoli zsidóság sem kerüli el a sorsát. Az egyik zsidó tanító a pogrom elleni védekezésül csapatot szervezett avégből, hogy a pogromra sorakozó tömeget szétszórja, s így a pogromnak elejét vegye. Ebbe a csapatba Hruscsov is önként jelentkezett és amikor akcióra került a sor, kivette részét a csatából. Véres fejjel került haza a zsidó családhoz, akik már attól tartottak, hogy ő is a Fekete Százak közé tartozik. A súlyos zúzódásokat szenvedett és sántító Hruscsov sebeit a zsidók kimosták és a foltozó varga, akinél lakott, megelégedéssel jelentette ki: "Ez aztán rendes ember sohasem fog bennünket bántani."

Nem is bántotta őket. De a zsidók sem voltak hálátlanok. A varga fia, aki nem volt más, mint Kaganovics Lázár, mindig ott állott mögötte és segítette életútján. Ő vitte be a bolseviki mozgalomba és így tolta előre, amikor alkalom kínálkozott rá. Kaganovics vitte Ukrajnából Moszkvába és mutatta be Sztálinnak. Az tehát kétségtelen, hogy Hruscsov jó zsidó kapcsolatokkal rendelkezik és hű kiszolgálója azoknak a világhatalmi céloknak, amelyeket Sion bölcseinek jegyzőkönyveiben leszögeztek.

A szovjet úgynevezett "antiszemitizmus"-ára az utóbbi időben bizonyos nyugati intellektuelek igyekeznek mindenféle bizonyítékot felhozni. Ilyen lenne többek között Berija likvidálása, a zsidó orvosok pere, Kaganovics legutóbbi időben történt félreállítása, a Slansky-ügy és Rabinovics Pauker Anna finoman történt elsüllyesztése.

Elhinni azonban, hogy a bolsevizmus ilyen vonatkozásban megváltozhat, a szovjet szisztéma lényegének félreismerése.

A Hitler elől emigrált német zsidóság, rendszerint kitűnően értesült és zsidó ügyekben feltétlenül megbízható lapjában a New York-i Aufbauban rendkívül érdekes tudósítás jelent meg Jehojachim Alkalai, tel-avivi zsidó tollából.

A lap 1951. május 4-i számában megjelent tudósítás, amely tehát olyan időben látott napvilágot, midőn Sztálint már antiszemitizmussal gyanúsították, elmondja, hogy a német támadás idejében a Szovjetunió vezetősége Közép-Ázsiába irányította a hitleri csapatok elől menekülő zsidókat. Ez a több mint 400 ezer zsidó menekült egyfelől megszabadult a német üldözéstől, másfelől kitűnően elhelyezkedett Kazahsztán, Üzbegisztán, és más középázsiai szovjet államokban. Pontosan azokon a területeken, ahol a Szovjetunió nagy hadiipari központjait, atomkísérleti telepeit építették fel.

Mint a tudósításból kitűnik, a Szovjetunió vezetősége a zsidók áttelepítésével számos célt ért el egyszerre. Az antiszemitizmusra mindig is hajlamos orosz többségű részekből kivonta a zsidókat. A zsidókat mentesítette a bolseviki párt egyik csoportjának ama gyanúja alól, hogy ezek "kozmopoliták", mert az üzbegisztáni és kazahsztáni lakosság körében ezek - ha még akartak sem tudtak volna kifejezést adni állítólagos nyugati érzelmeiknek. A legfőbb cél azonban az volt, hogy a felépülő szovjet nagyipar és hadiipar megbízható kezekbe kerüljön.

"Egyelőre úgy látszik - írta Jehojachim Alkalai - hogy a zsidó szakemberek, a technika, gazdasági élet és közigazgatás terén átlagon felüli intelligenciájuk és sokéves tapasztalataik következtében szinte nélkülözhetetlenek a Szovjetunió számára."

Mindjárt el is mondja a tudósító, hogy az üzbég köztársaság minisztériumában három zsidó miniszter és Kazahsztánban két helyettes zsidó miniszter működik. "A minisztériumokban a fontos pozíciók egész sorát zsidók töltik be." Különösen erősen vannak a zsidók képviselve a "Gosplan" nevű állami tervhivatalban, amely az egész államilag irányított gazdaságot ellenőrzi. A pártfunkcionáriusok között - írja ugyanez a lap - egész tömege van a zsidóknak, akik főleg az agitpropnál (Propaganda minisztérium) vannak elhelyezkedve. Az állami kereskedelmi szervezeteknél, az iparnál szintén mint igazgatók és vezető főmérnökök vannak alkalmazva a zsidók. Végül pedig megállapítja a jól értesült "Aufbau": a zsidók gazdasági és társadalmi helyzete az ázsiai szovjet köztársaságokban sokkal jobb, mint a Szovjetunió többi részein.

Mi történt tehát? A Szovjetunió végrehajtotta a nagy súlypontáthelyezést. A zsidóság értékes és nélkülözhetetlen elemeit áthelyezte az új és életfontosságú iparvidékre. A Szovjetunió hadiipara, urántermelése zsidó kezekben és zsidó igazgatás alatt áll. Felépítették a második, vagy harmadik vasfüggönyt, amely az Ural mögött kitűnően rejti el a világhódítókat. Ezzel párhuzamosan az európai részekben, az antiszemitizmustól alaposan megfertőzött európai Oroszországban, alig-alig láthatók a szovjet uralom tényleges fenntartói és nélkülözhetetlen technikai szakemberei, munkásigazgatói, tervhivatali bürokratái. Ezek ott vannak a Szovjetunió új súlypontján, az amerikai távolsági rakéták által alig-alig elérhető nagy iparvidéken.

És nem érdektelen az sem, hogy a fenti zsidó lap tudósítása szerint ennek a zsidók vezette új szovjet súlypontnak vezetője, főparancsnoka 1951-ben még Kaganovics volt. Kaganovics Lázárt a taskenti kerület választotta be a szovjet Politbürojába. Az Aufbau szerint az is bizonyos, hogy ezeket a magas rangú zsidó hivatalnokokat, politikai, gazdasági és kulturális vezetőket Kreml nem minden ők nélkül, sőt szándékosan küldötte Közép-Ázsiába.

A második, vagy harmadik vasfüggöny mögött óriási kulcspozíció épült, amely kézben tartja az egész Szovjetuniót. Enélkül áll, vagy bukik a szovjet rendszer. Kifelé azonban néhány zsidó orvos perével, elfogásával és szabadon bocsátásával nyugodtan lehet hirdetni, hogy "mi antiszemiták, anticionisták vagyunk". Kaganovics Lázárt eltávolították ugyan a látható európai posztjáról. De nem akasztották fel, nem börtönözték be, s az olvasóban joggal merül fel a kérdés: vajon mit csinál Kaganovics azon az új szovjet súlyponton, ahol ma az atombombákat, a távolsági rakéta repülőgépeket és szputnyikokat gyártják?

Az úgynevezett szovjet antiszemitizmus babonájával kapcsolatban, naivabb nyugati lelkek mindig tudomásul veszik a legújabb szovjet ködösítő akciót. "Ha Sztálin nem volt antiszemita, akkor egész biztosan az Malenkov, de Hruscsov mindenesetre a világhódítók ellensége."

Azonban 1956-ban felkereste a Szovjetuniót a francia szocialista párt küldöttsége, Pierre Comin főtitkár vezetése alatt. Pierre Lochak az orosz-francia tolmács gyorsírta és később nyugaton nyilvánosságra hozta a Hruscsov, Kaganovics és a francia küldöttek között folytatott tárgyalás jegyzeteit. Ennek a meglehetősen nyílt beszélgetésnek során Kaganovics Lázár többek között ezeket mondotta a francia szocialistáknak, akik a nyugati humanizmusra hivatkoztak:

- A humanizmus számára nincs hely addig, amíg a forradalom győzelmét véglegesen nem biztosítottuk. A proletárdiktatúrának nincs más feladata, mint a forradalom győzelmét biztosítani és befejezni.

A "forradalom győzelme" Kaganovics szerint nem lehet más, mint a teljes és totális világuralom. S nyomban utána megszólalt Hruscsov, aki csaknem nyíltan megmondotta, hogy a Szovjetunió ma is a zsidók vezetésén alapszik, csupán bizonyos okokból ajánlatos a szidókat a második vonalba nyomni.

"Ha a zsidók, a mi köztársaságunkban az első helyeket akarnák elfoglalni, - mondotta Sztálin utóda - akkor azt bizonyosan nem szívesen látnák a bennszülöttek. Ha például Ukrajnában valami egészen magas posztra nevezünk ki egy zsidót, és az körül veszi magát zsidó munkatársakkal, akkor ez egész bizonyosan kiváltja a féltékenységet és az ellenségeskedést a zsidókkal szemben. Azonban mi mégsem vagyunk antiszemiták. Nézzen ön rá Kaganovicsra. Ő zsidó. És itt van Mitin, ő is zsidó. És itt láthatja a mi kedves Lydia Faktorunkat, aki a beszélgetéseinket fordítja, s aki szintén zsidó. Magamnak is van egy félzsidó unokám. Mi harcolunk az antiszemitizmus ellen." (Süddeutsche Zeitung 1957. július 5.)

A szovjet rendszer sajátosságából folyik, hogy Nyugat, főként az érthetőén Izrael ellenes arab világ megtévesztése céljából olykor szükség van egy kis "antiszemita" látszatra is. Azonban a második és harmadik vasfüggöny mögött ma is ott van a Szovjetunió igazi ereje, a zsidó vezetésre épített nagyipar, haditermelés. És a Szovjetunió sem felejtette el a tiszteletre méltó rabbik 1951-es nyilatkozatát, amelyre már hivatkoztunk: "A harmadik világháború a zsidóság teljes kiirtására vezet." Ha pedig hiányozni fog a zsidóság, akkor nincs többé bolsevizmus. Hruscsovék és Zsukovék - az egész új intelligenciával együtt - elmehetnek krumplit kapálni. S pontosan ez az, amire nem vállalkozik a bolsevizmus "árja" rétege sem.

Hruscsovék antiszemitizmusáról szívesen terjeszt legendákat a nyugati sajtó. Legutóbb az Adenauer kancellárhoz közel álló legtekintélyesebb keresztény demokrata lap a Rheinischer Merkur hasábjain jelent meg hosszú cikk Stephan W. Pollak Londonban élő zsidó publicista tollából. Megfojtott kultúra cím alatt ez a kiváló és jól értesült zsidó újságíró arról panaszkodik, hogy a szovjet rendszer megfojtja a zsidó kultúrát. Nem engedélyezi a jiddis színházakat és néhány zsidó írót ki is végeztetett. Súlyos panaszként emlegeti, hogy a Szovjetuniónak nincs egyetlen főrabbinusa sem és hiányos a rabbi képzés is. Szerinte "zsidótlanítják" a Szovjetunió három millió zsidóját, mert kulturális téren nem engedik a zsidó műveltséget fejleszteni. Ez azonban áll Oroszország többi népeire is. Magát az orosz kultúrát is sikerült megfojtani a bolsevizmusnak. A lényegben azonban - amitől a helyzet ismerőit nem tántoríthatja el semmiféle propaganda - súlyosan elszólja magát Pollak. A lényeg pedig az, hogy a Szovjetuniót a mai napig is három millió zsidó kormányozza, adminisztrálja.

"A zsidó világkongresszus londoni gyűlésén - írja - dr. Levenberg a Jewish Agency angliai képviselője igen érdekes ténymegállapításokat közölt a mai Szovjetunióban élő zsidók szociális éa gazdasági helyzetéről. Míg 1933-ban 270 ezer zsidó dolgozott a mezőgazdaságban, ma a zsidó lakosság teljes egészében a városokban dolgozik, mint hivatalnok, alkalmazott, orvos és tudós. Magukénak mondhatnak néhány kulcspozíciót is, amelyekből ma még az oroszok nem tudják kiszorítani őket. Hivatalos statisztikák szerint is még mindig 25 ezer zsidó tudós dolgozik a Szovjetunióban." (Rheinischer Merkur Nr. 50. 1957. december 13.)

Döntő adat ez, noha bizonyos panaszok gyászkarszalagjában van becsomagolva. Louis Levine adatai ma is pontosan egyeznek a dr. Levenberg statisztikájával: Oroszországot kulcspozíciókból, hivatalnoki állásokból három millió zsidó kormányozza, akik között 25 000 a szovjet tudomány csúcsán dolgozik: építi az atombombákat és a világűr rakétákat.

Azonban nem az elfogultság, hanem a Szovjetunió pillanatnyilag legmagasabb hatalmassága Hruscsov mondja meg, hogy mi is az igazság a szovjet "antiszemitizmus" kérdéseiben.

1957-ben ugyanis Hruscsovnál járt Eleanor Roosevelt, aki természetesen elsősorban a szovjet zsidók helyzetéről érdeklődött. Hruscsov így felelt:

"A kommunista nem lehet antiszemita, mert a kommunizmus ellene van minden faji megkülönböztetésnek. S ha kommunista párt valamelyik tagjáról kiderülne, hogy antiszemita, senki sem fogna vele kezet közülünk. Különben is mikor maga Marx Károly is zsidó volt, hogy lehetne egy kommunista antiszemita. Saját fiam is, akit a háborúban megöltek, zsidó nőt vett feleségül. A zsidóknak a szovjetben minden lehetőségük megvan, hogy tanuljanak és a legmagasabb állásokat töltsék be." (Hídverők, 1957. 10. évf. 23. szám)

Lengyelország helyzete különösen érdekes ezen a téren. Itt lép leginkább előtérbe az első és második vonal problémája. A zsidóság gondosan elkerülte, hogy Lengyelország miniszterelnöke zsidó legyen, Azonban 1946-ban Lengyelország kardinálisa, amerikai látogatása során nagyon élesen utalt arra, hogy a lengyel kommunista párt túlnyomó része zsidókból áll, akik kegyetlen terrort gyakorolnak a világ egyik legkeresztényibb állama fölött. Lengyelország kommunista miniszterelnöke soha sem volt zsidó. Az első vonal ma is a lengyel Gomulka. Hátterében azonban ott állottak a hatalom tényleges birtokosai: Roman Zabrovszky (zsidó), a kommunista párt főtitkára, aki minden kommunista rendszerben a hatalom tényleges birtokosa, Hilary Minc, gazdasági miniszter (zsidó), Jacob Berman, gazdasági államtitkár (zsidó). A vezető kormányhivatalokban túlnyomóan zsidók uralkodtak a szerencsétlen lengyel nép felett.

Magyarország sorsa, kiváltképpen az 1956-os szabadságharc után, feltűnően és megdöbbentően fontos ebben a tekintetben. Ha az 1951-es állapotokat nézzük, akkor az első vonalban áll Rónai Sándor, a köztársaság elnöke, aki félig cigány származású és csak a felesége zsidó. Dobi István, a magyarországi politbüró elnöke szintén nem zsidó, hanem alkoholista vasúti pályamunkás, aki néhány fröccsért korlátlanul és akadálytalanul szolgálja ki a moszkovitákat.

A második vonalban 1956 tavaszáig ott állt a tényleges zsidó diktátor, Rákosi-Roth Mátyás, a Kommunista Párt (Magyar Dolgozók Pártja) főtitkára. Ezt a szerepet később egy másik rendkívül fontos moszkvai zsidó állampolgár, Gerő-Singer Ernő vette át.

Kevés változással, itt-ott történt cserélgetésekkel, Magyarország urai zsidók voltak.

Révai József (Kahána Mózes), nevelésügyi miniszter, a Mindszenty-per hírhedt felbujtója zsidó.

Farkas Mihály (az akkori honvédelmi miniszter, moszkvai állampolgár, kassai nyomdász, eredeti nevén Wolff Izrael), zsidó.

Gerő (Singer) Ernő, aki rendkívül jelentős szerepet vitt a spanyolországi polgárháborúban, majd a második világháború idején a Freies Deutschland elnevezésű áruló német katonai szervezet (Paulus generális) megalakításában és aki Távol-Keleten is sokáig volt Sztálin személyes megbízottja, szintén zsidó. 1956. október 23-án Gerő Ernő budapesti rádióbeszéde nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi szabadságharc kirobbant. Gerő a Szovjetunió magyarországi megszállásának fenntartásáért szólt a rádióban. A magyar munkásfiatalság és egyetemi ifjúság minderre felháborodott, felkeléssel és ágyútűzzel felelt.

Vass (Weinberger) Zoltán gazdasági miniszter, a komlói bányatröszt igazgatója, szintén zsidó volt. Felesége, aki a Zsidókórház orvosnője volt, 1956 novemberében a Zsidókórházba menekült magyar és keresztény sebesülteket kiszolgáltatta a szovjet hóhéroknak.

Természetesen zsidó volt Magyarországon a legfőbb hatalom, a MVD parancsnoka, Péter Gábor (eredeti nevén Auspitz Benjámin), kisvárdai szabósegédből lett "vezérezredes", akinek kezén 30 000 megkínzott és kivégzett magyar vére szárad. Auspitz Benjámin később kegyvesztett lett. Állítólag 9 és fél évi börtönre ítélték.

Szintén zsidó volt Molnár Erik külügyminiszter, aki hatalmas "tudományos" tanulmányt írt arról, hogy a magyarokat, mint "ázsiai" népet vissza kell telepíteni a Golodnaja Sztyeppére. Zsidó volt természetesen a kommunista rendszer propagandafőnöke, Boldizsár (Bettelheim) Iván is.

Ezen kívül 40 000 munkaszolgálatos zsidó szállotta meg a magyarországi GPU, a rendőrségnek kulcspozícióit. Ezek lettek a rendszer rendőrtisztjei, politrukjai, a városok vezetői, a gyárak munkásigazgatói.

Magyarországon különösen jól megfigyelhető volt az első és második vonal előre, hátramozgásának stratégiaja. Rákosit 1956-ban leváltották. A pártfőtitkári székben - tehát a tényleges diktátorságban - utóda egy másik zsidó lett. Gerő Ernő, aki ugyanazt a moszkovita és nagy cionista vonalat képviselte, mint elődje. Middn 1956. október 23-án kitört a forradalom, akkor a 12 év alatt kommunista szellemben nevelt és a zsidó világhatalmi ábrándokról mit sem tudó magyar fiatalság Nagy Imrét kívánta a kormány élére állítani.

Nagy Imréről kevesen tudják, hogy Somogy megyéből származó, úgynevezett paraszt félzsidó. Eredeti neve Grósz. Anyja magyar volt. Felesége zsidónő. Hosszú ideig és Moszkvában és a sztálinista hatalom egyik neveltje. A magyar szabadságharcban vitt szerepe - legalább is - gyanúsnak és megbízhatatlannak tűnik fel. Látszólag bármilyen súlyosan vétett a Szovjetunió ellen, a mai napig sem állították bíróság elé.

Pontosan a magyarországi szabadságharc, illetőleg annak leverése mutatta meg, hogy a kommunizmusban sok minden megváltozhat, azonban annak zsidó, cionista és világuralmi jellege változhatatlan. Az 1956. november 4-én bekövetkezett szovjet támadás után a magyarországi kulcspozíciókat újra a zsidók szállották meg, s ma is ők uralkodnak az elnyomott, szerencsétlen magyar nemzet fölött. Ott vannak a gyárak munkásigazgatói állásaiban, a pártközpontban, az újjászervezett ÁVH vezéri és fővezéri tisztségeiben.

Miként Egyiptomnak nem engedték meg, hogy kitörjön a nyugati zsidó világuralom láncai közül, Magyarországnak sem engedtetett meg, hogy kivágja magát a keleti zsidó hemiszférából.

Románia helyzete szintén érdekes és figyelemre méltó. Közép-Európának ez a nagyon tiszteletreméltó, bátor és fiatal nem szláv nemzete úgyszólván évszázadokon át szembe állott a zsidó világhatalmi törekvésekkel és a legjobb szövetségese lehetett volna a magyarnak. A második világháború előtt Romániában hatalmas, mélyről jött mozgalom ütötte fel a fejét: a Vasgárda. Egy új, ős-szocializmust hirdetett ez a fanatikusan nemzethű csoport, amely - sajnos, - sokszor szemben állt velünk, magyarokkal is. Károly, román király mögött azonban ott állt annak rőt hajú zsidó szeretője és ágyasa Lupescuné Wolf Magda, aki a gyenge akaratú királyt a román népi mozgalom ellen lázította. Ennek eredménye a Vasgárda elpusztítása, kiirtása lett. Még megdöbbentőbb, hogy a hitleri Németország a "nagypolitika" önző érdekeit követve, segítette likvidálni a Vasgárdát, amelynek vezetői 1944ig a zsidókkal ültek egy és azonos KZ-ekben. Csak 11. Mihály király árulása után ismerte fel a német vezetés a Vasgárda jelentőségét és próbált antibolsevista légiót alakítani. A KZ-ekbe zárt kommunista ellenes harcosokból. Dícséretükre szolgáljon ezeknek, hogy a második világháború utolsó hónapjaiban valóban felfegyverkeztek és 1945. május 8-án hajnalban, a fegyverszünet napján a román légió volt, amely az utolsó puskalövést leadta a bolsevista csapatokkal szemben.

A második világháború után Romániában is kísértetiesen érvényesült az első és második vonal elmélete. Groza György lett a miniszterelnök, de a második vonalban ott állott a tényleges hatalom birtokosa, Sztálin legkipróbáltabb híve, Pauker-Rabinovics Anna, zsidó no. A kommunista párt főtitkára Kisinevszky, temészetesen zsidó volt. Ugyancsak a világhódítók fajtájából került ki Theohary Georgescu (Lebovics) belügyminiszter. Móricz Roller volt 1951-ben a nemzeti nevelésügy főbiztosa, Moricz Bercovici a külkereskedelem vezetője. Max Solomon a propaganda legfőbb vezetője, Mondy Kerkovici és Rebeka Nathason a szovjet-román kulturális ügyek vezetői.

Georghiu Dej trónra lépésével és Pauker-Rabinovics Anna detronizálásával a helyzet változott, de csak látszólag. A szerencsétlen román népet ma ugyanaz a zsidó terror nyomja el, amelyet a nyugati világ szemében Pauker-Rabinovics Anna reprezentált.

Rendkívül tipikus és figyelemre méltó Csehszlovákia esete. Itt a miniszterelnök Gottwald elvtárs - félzsidó. Háta mögött azonban a kommunista párt főtitkára, Slansky-Salzman, a biológiai osztályharc vezetője, a második vonalban álló zsidó jellegzetes figurája volt. Slansky-Salzmant, - éppenúgy, mint a keresztény és magyar Rajk Lászlót - kivégezték, mert ő bár kommunista volt, de nem volt hajlandó elfogadni a zsidó világuralom legmagasabb rendű megnyilvánulását, a moszkovitizmust. Ő csupán nyugati zsidó uralmat akart. Ebben az időben a Csehszlovákiának nevezett hibridállam külügyi sajtófőnöke dr. Kosta, a tájékoztatásügyi minisztérium legfőbb vezetője zsidó volt. Dr. Eugen Löbl, helyettes külkereskedelmi miniszter, szintén a kiválasztott nép tagja. Ludwig Frejka, Gottwald elnök közgazdasági tanácsadója szintén zsidó. Zsidó volt Vasely rendőrfőnök, a cseh Péter Gábor (Auspitz Benjamin), Bruno Köhler, a milícia parancsnoka, Lomsky, Bubona, Fuchs, Taussigov, a legnagyobb kerületek párttikárai, Bistricky és Goldstecker külföldi követek szintén zsidók, Truda Jakaninova Cakutrova, az ENSZ-nél delegált csehszlovák küldöttség vezetője szintén zsidó, Jiri Hironek, a tájékoztatásügyi minisztérium osztályfőnöke szintén zsidó. Augenthaler és Gottlieb, a külügyminisztérium két fő-fő vezetője zsidó.

A Világ című magyar félkommunista lap írta 1953. március 15-i számában: "Az orosz MVD segítségével igen sok csehországi zsidó jutott vezető pozícióba a kommunista pártban."

A második vonalat Slansky-Salzman kivégzésével látszólag felszámolták. A zsidó-ellenes cseh munkásság előtt mutatni kellett, hogy a bolsevizmus nem zsidó uralom. A második vonal azonban valójában megmaradt és háttérben ma is kézben tartja a hatalmat.

Jugoszlávia szintén a második vonal tipikus állama. Tito marsall, Joseph Broz nem zsidó. A második vonal, a tényleges hatalom vonala azonban itt is egy zsidó, Mojse Piade által képviseltetett, mindaddig, amíg ez évben hirtelen meg nem halt. Mojse Piade nevéhez fűződik mintegy 200 000 népi német legyilkolása, éhenhalasztása és mindaz a szörnyű népgyilkosság, amely Jugoszláviában történt. Ennek a mészárlásnak 30 000 magyar áldozata van.

Kelet-Németországban Wilhelm Grothewohl, miniszterelnök természetesen szintén nem zsidó. A második vonal embere azonban, Gerhardt Eisler, az amerikai és oroszországi zsidóság együttes megbízottja, Eleanor Roosevelt hű híve, a tényleges hatalom irányítója. Természetesen zsidó Pavel E. Yudin is, aki Keletnémetország szovjet komisszárja és a tényleges hatalom igazi birtokosa. A terrorista szervezet Benjamin Hilda nevű vérszomjas zsidónő kezében van. A fenti névsor és felsorolás hiányos. De eligazítást ad a második vonal törvényéről, a burkolt zsidó hatalom igazi arcáról. Azt azonban tudjuk, hogy az összes rab országokban sokkal nagyobb a vezető állásban lévő zsidók száma, mint azt a mellékelt vázlat feltünteti. A bolsevista zsidó vezetők mindenütt fedőnevek alatt élnek, és legtöbben keresztnevüket is megváltoztatták, hogy ne legyenek felismerhetők az ószövetségi hangzású keresztnevekről sem. A vasfüggöny mögötti országokban különösen nagy a zsidó hatalom Lengyelországban. Erre mutat Hlond bíboros 1946. július 6-án Amerikában tett nyilatkozata, amelyben kijelentette:

"A zsidók vezetése a kormányzatban megteremtette a kormányzásnak olyan formáját, amely iránt a nép többsége egyáltalán nem vágyakozik. Azonban nem is az a fontos, szám szerint hány zsidó ül politikai pozícióban. A döntő kérdés, hogy milyen pozícióban ül."

A vasfüggöny mögötti rendszerekben a kommunista párt főtitkára az igazi diktátor, uralkodó és teljhatalmú földi isten. Mögötte áll a politikai rendőrség, a kommunista párt, a szovjet adminisztráció teljes gépezete. Épp ezért veszélyes jelentőségű, hogy 1951-ben a kommunista párt főtitkársága - Bulgáriát kivéve - mindenütt a szovjet államokban zsidó kézben van. Még Tito Jugoszláviájában is. Ugyancsak zsidó a politikai rendőrség főnöke, vagy ha ez nem, a belügyminiszter. Újabban a nevelésügyi miniszterséget, a propaganda és hadügyminiszteri tisztet is igyekeznek zsidóra bízni. Jellemző, hogy ezekben az időkben a hadügyminiszteri hatalom Nyugaton is különösen érdekli a zsidókat. Ezidőben Franciaországban Jules Moch, NagyBritanniában Shinwell Mano, az Egyesült Államokban Rosenberg Anna a hadügyminiszter. Mr. Eisenhower McElroy mellé újabban szintén egy zsidót fogadott helyettes hadügyminiszteréül.

Amerikában az öreg Bernhard Baruch, aki a háború alatt 351 életfontosságú iparágat kontrollált, büszkén mondotta el:

"I probably had more power than perhaps any other man is the war, doubtless that is trus!"

Több hatalmam volt, mint bárkinek! - mondja Baruch és ez a hatalom már maga a zsidó - világuralom. Amerikában az ő kezükben van a függönyök mögötti politikai hatalom, az USA titkos kormánya, a sajtó, a televízió, a rádió, a film, a könyvkiadás, az atombomba és a hadiipar jó része. Oroszországban ők kontrollálják a pénzt, a politikai rendőrséget, a szövetségi államok kormányait, a sajtót, a filmet, a marxista-leninista tudományt, az ifjúság nevelését, a hadsereget, az élelmezést, az állami tartalékokat. Ők a vasfüggöny mögötti országok diktátorai. Akiknek szemei vannak, látják: Ukrajnában egy Manuilsky, Észtországban ismét egy zsidó, Magyarországon Rákosi-Roth, Gerő (Singer), vagy Apró Antal, Jugoszláviában Mojse Piade, vagy más Romániában, Lengyelországban, Csehországban ők a tényleges vezérek.

Nyugaton is felismerhető, hogy minél több zsidó ül a "demokrácia" kulcspozícióiban, az a demokrácia és az az állam mindinkább halad a bolsevizmus felé. Például Franciaország egész magatartására magyarázatot ad a francia politikai élet mérhetetlen elzsidósodása. Mikor e sorokat írni kezdtük, Franciaország miniszterelnöke Mendés France Pierre, Isaac, Isidore, Cerf (Hirsch), David Mendele és Faburger Cohen Sarah fia. A vasfüggöny mögötti államokhoz hasonlóan a legfőbb rendőri hatalom, a National Sureté főnöke, Robert Hirsch. Ugyanígy zsidó Franciaország második számú kommunistaja, Jacques Duclos. Jules Moch, a francia szociáldemokrácia egyik legbefolyásosabb személyisége, aki sokáig volt hadügyminiszter és a Nyugatnémet fegyverkezés szabotálója, szintén a világhódítók közül került Bonaparte örökébe.

Párizs a diaszpóra központja marad, - írta büszkén a Monde Juif. És Franciaország szédületes gyorsasággal halad lefelé a korrupció lejtőjén és az elpusztult római birodalom, vagy a középkori spanyol pusztulás útján.

Nyugat-Németországban az amerikai megszállás óta a német nagyiparba szivárgott be az idegen tőke, amelynek politikai nyomása igen érezhető. Nyugat-Berlinben csak Ernst Reutert engedélyezték polgármesternek, aki korábban a kommunista párt főtitkára és természetesen zsidó volt. (időközben meghalt. A szerző.) És Nyugat-Berlin belügyminisztere egy Lipschitz nevű világhódító.

Rámutattunk már azonban arra, hogy 1951-ben a vasfüggöny mögötti kommunista pártok főtitkárai kivétel nélkül zsidók voltak. A prágai Slansky-Salzman, Berija, a magyarországi terrorfőnök Gábor-Auspitz Benjamin, Pauker Anna likvidálásával, vagy látszólagos eltüntetésével kapcsolatban bizonyos eltolódás látszott beállni a vasfüggöny mögötti kulcspozíciókban. A nyugati rádiók - amelyekben szintén a világhódítók ülnek - szívesen tulajdonították ezt a Szovjetunióban és a hódoltsági területeken uralkodó antiszemitizmusnak. Ilyen "antiszemitizmus" azonban nincs. A fenti felsorolással Oroszországra és a vasfüggöny mögé szorult államokra vonatkozó adatokkal bizonyítottuk, hogy a vasfüggöny mögötti hatalom ma is szilárdan a zsidók kezében van. A körülmény, hogy néha tologatják a szerepelőket, kellemetlen feladatokat nem zsidó származású kommunistákra bíznak, semmit sem jelent. Még kevésbé jelent valamit az, ha egy-egy zsidót olykor likvidálnak, vagy mint a Jegyzőkönyvek parancsolják, egyet-egyet feláldoznak saját embereik közül. Berija, Slansky, Péter-Auspitz Gábor, Pauker "likvidálásának" épp az a magyarázata, hogy ezeknek az országoknak népe kezdte ismét felismerni a bolsevista hatalom elsődleges zsidó jellegét, dühe a terror urai ellen fordult. Tehát a többiek feláldozták őket, hogy "példátlan jólétet" biztosítsanak népüknek s egyben azt a látszatot keltsék, hogy a közhatalom maga is a zsidók ellen van. Akik mindezt végrehajtották maguk is mind zsidók voltak. Ha valaki, hát ők tudták, hogy indító okaikat, szándékaikat, cselekvésük mozgató rugóit nagyon is megértik a nyugati zsidók. Amikor nyugaton itt-ott kezd kicsiny antibolsevista hangulat jelentkezni, nagyon is célirányos elterelni a figyelmet a bolsevista uralom zsidó jellegéről.

- Egy nép vagyunk! Egy nép! - írta valamikor Herzl Tivadar.

Amíg ennek komolyságát fel nem ismeri a nemzsidó világ, addig hazugság és ostobaság minden Kelet és Nyugat közötti ellentétről beszélni. Nincs ellentét! Kelet kulcspozícióiban éppúgy zsidók ülnek, mint a nyugati kulcsállásokban, és ezek soha de soha nem fognak egymás ellen támadni, mert tudják, hogy egymást semmisítenék meg. A zsidó világhatalmat pusztítanák el. Ebből az elgondolásból ered a koegzisztencia gondolata, az európai fegyverkezés szabotálása, a hazafias népfrontok, az atombomba eladása, és minden, ami a keleti és a nyugati hemiszféra együttélése lehetőségére mutat.

Addig, amíg ez így van, addig népcsalás minden szó, amelyet a nyugati népek rádiói az antibolsevizmusról kiejtenek. Amíg Nyugaton nem lehet kimondani, hogy a bolsevizmus semmi más, mint a zsidó világhatalom legmagasabb formája, addig nem érdemes nyugati szabadságról, nyugati demokráciáról beszélni. És amíg nem lehet Keleten sem rámutatni arra, hogy a nyugati világot nem az "imperialista kapitalizmus", hanem a zsidó pénz, sajtó, politikai befolyás terrorja, kizsákmányolása uralja, addig hazug 6s becstelen és nem őszinte a vasfüggöny mögötti "szocializmus" sem.

Ma ők kereskednek a gabonával, gyémánttal, a napi ruházatunkkal és az imádságunkkal is. Ők irányítják az indiai, a távolkeleti, kínai kommunista pártokat éppúgy, mint a nyugati republikánusokat, mikor például McCarthy szenátor elpusztítására törtek. Ők vezérlik az UN hadsereget a koreaiak ellen és ők állanak a háttérben, amikor az északkoreaiakat az UN ellen küldik. Ők harcolnak Vietnámban a kommunisták ellen és miközben a nemzsidó légiósok tízezrei halnak hősi halált Dien Bien Phunál, a francia honvédelmi tanácsból ők adják az információkat a bolsevistáknak. Ők hirdetik Európa újraegyesítését, és ők akadályozzák meg azt. Ők beszélnek koegzisztenciáról és ők tudják legjobban, hogy ez a koegzisztencia valóban lehetséges. A nyugati zsidó és a keleti zsidó, Amerika és Oroszország leigázója, mindig is megértette egymást:

1917-ben, az intervenciós háború, a szovjet anyagi felépítése, a második világháború idején, a 11 milliárd dolláros land lease törvénnyel, Jaltában, Teheránban, Nürnbergben. Mindegy! A nyugati és keleti zsidó adta egymásnak az atomtitkot, lengette meg minden nemzsidó nép felett az atomhalál fekete zászlóját, hogy élhessen és uralkodhasson.

A nyugati álomlátóknak: a mérsékelt bolsevistáknak és az antibolsevistáknak meg kellett tanulniuk: az emberiséget nem lehet úgy felosztani, hogy vannak bolsevikek és antibolsevikok. A helyes megállapítás az, hogy vannak akik ismerik a zsidó nacionalizmus veszélyét, és vannak, akik tagadják azt. Nem lehet antibolsevista az, aki zsidóbarát, aki tagadja, hogy a bolsevizmus első számú ismertető jellege a zsidó! És nem lehet jó demokrata az sem, aki nem ismeri fel a népakaratot elnyomó zsidó nacionalizmust. De tovább menve nem lehet jó szocialista és jó marxista-leninista az sem, aki nem látja meg, hogy a kommunizmus épp úgy a zsidó világhatalom javára akarja kisajátítani az emberiséget, mint a liberális kapitalizmus.

"Egy nép vagyunk! Egy nép! - hirdeti Herzl Tivadar.

A látszat, ami az "utca emberének" szól és szolgánknak, teremtményünknek, a tömegnek: a Capitolium és a Fehér Ház, a demokrácia és egyenlőség illúziója. De a második vonalban Bernhardt Baruch, Frankfurter, David Lilienthal, Strauss, Oppenheimer, Jehova vasökle, amely szétzúzza a királyságokat és a demokráciákat. A keleti tömeg számára - a földi isten Hruscsov, a nagy és bölcs, jó keresztény, de a második vonal a Kaganovics dinasztia, Yudin, az MVD géppisztolya, a vas sisakba öltözött makkabeusok, akik Dávid király hatalmát gyakorolják az orosz nép fölött. Az első vonalban Mc Cloy, aki fegyverkezésre szólítja a legyőzött németeket. A második vonalban Herbert H. Lehman veje, Buttenwieser. Elöl Marshall hadügyminiszter és mögötte Rosenberg Anna, elöl Churchill, és mögötte Chervell, prof. Lindeman, vagy Shinwell Mano.

Egy nép vagyunk! Olyan nép azonban, amely magára hagy minden népet, amint érdekei elválnak az övétől. Egyetlen egyszer elhagyta már a Szovjetuniót is. Amikor az európai seregek a moszkvai körvasútnál állottak, Moszkva zsidósága lefoglalva az utolsó autókat, járműveket, megrakodva a szovjet nép utolsó kincseivel, futott az átkozódó oroszok elől. Nem a zsidó futott. Oroszország uralkodó rétege, az elnyomó osztály menekült!

Azóta azonban újra elmondhatják: meghódítottuk a világot. A második vonalból mi kormányozzuk az egész emberiséget.

* * *

Megjelent: 3210 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. Július 05., Csütörtök 22:06

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 288 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2%Netherlands 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 955
This Week: 5742
Last Week: 5625
This Month: 15620
Last Month: 25521
Total: 1657982

Belépés