Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017Jul24

2012. Július 19., Csütörtök 20:15

A csúsztatás magasiskolája

Írta:  Marton Veronika
Értékelés:
(9 szavazat)
„Ha szabad… írni a Magyarok ellen, nékünk sem hagyhattya senki is nagy véteknek, ha magunkat hasonló fegyverrel védelmezzük, ’s ha mi-is valamennyire hangosabb magyarsággal kezdünk szóllani.” 

 A csúsztatás magasiskolája

avagy

a Hetek c. folyóirat 2012. május 25-i számában megjelent „A zsidó Árpád fejedelem és a mélymagyarok - Interjú Komoróczy Géza történészprofesszorral” c. cikk margójára

Megpillantván a címet, s mint, Aeneas, midőn meghallotta az orvul meggyilkolt trójai királyfi síri hangját: „megborzadtam, égnek állt a hajam, és a hang a torkomon akadt”[1]. A hazáját, népét szerető, nemzeti hőseire, anyanyelvére büszke magyar létemre mégis nekiveselkedtem, és végigolvastam e magyargyűlölettől csöpögő cikket. A felháborodásomat félretéve „harag és részrehajlás nélkül” megkísérlem felhívni a kedves olvasók figyelmét a féligazságokra, a félremagyarázott és az elhallgatott történelmi tényekre. (A magyar újkori eseményekre nem térek ki, mert ezekkel számos szakavatott, tárgyilagos kiadvány foglalkozik.)

Csúsztatni, féligazságokat valósnak beállítani, történelmi tényeket elferdíteni, magyarán hazudni, az tud, aki kiválóan ismeri a történelmet. Komoróczy Géza tanult történész. Otthon van mind a kutatási területéhez tartozó zsidó, mind a magyar történelemben. Munkáiból, s e cikkből is kiviláglik, hogy született magyar létére ellenségnek tekinti népét, hazáját. Hiszen „az Hazánk ellenségei közzé méltán lehet számlálni azokat a Hazánknak el fajúltt fiait… kik, jóllehet Magyar Országban születtettek, ’s neveltettek, ’s Magyar Hazájoknak köszönhetik minden bóldogólásokat, még is szintúgy szégyenlik, hogy Magyarok, szégyenlik a’ Magyar ruhát, a’ Magyar nyelvet…, Magyarúl nem is tudnak… A Magyart meg vetik, ’s tsak ki-nevetik, mindenféle boszszúsággal, tsúfsággal illetik,”[2]

Feltételezem, Komoróczynak magyar az anyanyelve. Mégis, mintha nem tudna magyarul, vagy csak semmibe veszi a magyar nyelvet és a nyelvtant. Valami efféle lehet, különben nem használta volna könyve címében az „indoeurópai nyelvekre” jellemző, jiddisül bizonyára tökéletes megfogalmazású helyhatározós szószerkezetet: „A zsidók története Magyarországon”[3].

 

E cím azt közli, hogy a zsidók története (talán könyvként) hol, merre van Magyarországon, mely város könyvtárában leledzik, nem pedig azt, hogy mely országbeli zsidók történetéről van szó. Minden kezdő nyelvtanfolyamon hibaként emelnék ki: „A zsidók története Magyarországon” cím magyarul érthetetlen, félrevezető. Helyesen ekképp hangoznék: „A magyarországi zsidók története”.

Úgy vélem, nem járok messze az igazságtól, ha feltételezem, hogy a cikkben felvetett kérdések és a következtetések nem az újságíró tollából fakadtak. Sebestyén István cikke retorikai megoldás lehetett, hogy „elvigye a balhét”, vagyis Komoróczy Géza halovány, de igencsak rosszindulatú, gúnyos feltételezéseit rögvest tényként tárja az olvasó elé. Tudván tudott, hogy az emberi feledékenység nagy úr. Bizonyos idő múltán a magyar történelmet úgy, ahogy ismerő (félretanított) átlagember feledi a szerző gúnyorosságát, feledi a feltételes módot: „…ha valaki egyáltalán zsidó volt a honfoglaló magyarok között, akkor Árpád fejedelem bizonyosan.” S csak arra emlékszik: A honfoglaló magyarok vezére, Árpád zsidó volt (holott egyáltalán nem volt az). Ez un. „tudományos alapossággal” megírt könyv és a cikk a magyarság évszázadokig folyó agymosására teszi fel a pontot. Megteremtette azt az ideológiát, ami szerintük indokolhatná a mai Magyarországra való tömeges bevándorlást. Ám ennek jogosságára, igazolására nincsenek történelmi adatok, tények. Ezért kreálni kellett, ha másképp nem hát adat-összemosással:

A magyar vezérek korából nincsenek, a középkorból pedig igencsak gyérek s elmarasztalóak a zsidókra vonatkozó írásos források. Ez kitűnik, Komoróczy első megállapításából, miszerint „a 18. század végéig kihasználatlanok azok a forrásanyagok, melyek a magyarországi zsidó történelemre vonatkoznak”. A zsidó történetírás számára valóban azok. Hiszen a XI. századtól „a magyar történeti irodalom a kezdetet illetően a zsidókat többnyire jelentéktelen idegen elemként” tűnteti fel. E tényt csűrni-csavarni, az ellenkezőjére fordítani valóban nehéz, de e történész számára nem lehetetlen.

A hon-visszafoglalás után az istváni államalapításig zsidó nemigen volt Pannónia-Magyarországban. A kereskedők sem zsidók, hanem izmaeliták, a Volga mellékéről betelepült bolgár mohamedánok, ahogy a magyar nevezte őket, böszörmények voltak.[4] Az izmaelita s az izraelita kifejezés közt egy mássalhangzó a különbség. Sajnos sokan keverik: Az Allah-hitű izmaelitákat izraelitának, azaz zsidónak tartják.

A szerző szerint „a zsidók magyarországi története a 10. században kezdődik”, bár a „zsidó-magyar kapcsolatra vonatkozó legkorábbi dokumentumok… a 11. századból származnak”. 100 év ide vagy oda, neki nem nagy idő. E váltás minden bizonnyal azt jelenti, hogy a zsidók X-XI. századi magyarhoni jelenlétére nincs bizonyíték-értékű dokumentum. Mégis próbálkozik: „A könyvében idéz egy szerzetest, aki azt írta, hogy a magyarok szeretnek… büszkélkedni, hogy a zsidóktól származnak.” E kijelentés Hariger löweni apáttól, I. István király kortársától származik, mondván, olyan ungrosokkal került kapcsolatba, akik dicsekedtek azzal, hogy a zsidóktól vezetik le az eredetüket. (Ungros, denique notum est huic fame assentari velle, qui et iactant, se a Iudeis originem ducere. [5])

Komoróczy válaszából, hogy „a szerzetes utalása még kevés ennek megítéléséhez…”, kitűnik, valójában tisztában van e kijelentés némi utánjárással felfedhető történelmi hátterével: Hariger apát, Géza fejedelem és I. István király kortársa 1007-ben halt meg. A magyarság akkor már legalább 100 éve a Kárpát-medencei hazájában élt, s rég felhagyott az un. kalandozásokkal. Koppány szabadságharcának (997) túlélői meg el voltak foglalva azzal, miként menthetik az életüket, és kerülhetik ki a kereszténység felvételét. Sem kalandozó, sem másmilyen magyar nem lehetett Löwenben (ma: Belgium), legfeljebb az ungrusok földjéről, Ungriából való izmaelita vagy zsidó kereskedő juthatott oda.

A források szerint az „ungros” a türk, pártus, hun stb. népnév mellett a magyarság egyik VI-X. századi elnevezése. A magyarok elődeinek a pannóniai, az etelközi, sőt a Kazár Birodalom tőszomszédságában levő lebédiai szálláshelyét is Ungriának hívták.[6] Komoróczy meg is jegyzi: „A honfoglalás előtt a magyar törzsek már találkozhattak zsidó kereskedőkkel”. Valóban. A magyar 108 nemzetség (nem katonai) a Kazár Birodalom tőszomszédságában élt, s három évig a kazár kagán szövetségese volt.

Az újságíró felteszi a kérdést: „Ez azt jelenti, hogy nemcsak hosszú múltra tekint vissza, hanem eredetileg baráti volt a zsidó-magyar kapcsolat?”

A válasz kitérő, s ugyancsak ugrándozó. Három lépésben jut el a X. századból a XX. századba: „A szerzetes utalása… kevés ennek megítéléséhez…, majd a 16. században a protestáns históriásének-irodalomban is megjelenik ez a motívum, amit Ady úgy adott vissza, hogy ’keresvén zsidókkal való atyafiságunk.”.

Sajnos a válaszból nem derül ki, vajon a szerzetes véleménye a zsidó eredet vagy a baráti kapcsolat megítéléséhez kevés. Mindenesetre a Corpus Iuris Hungarici az Árpád-házi királyok zsidókra vonatkozó törvényeiből egyáltalán nem világlik, ki a zsidó-magyar barátság, hanem inkább a királyainknak a harácsolás megfékezésére irányuló törekvése. Pl. az Aranybulla 24. cikkelye kimondja: „Kamaragrófok, pénzverőtisztek, só- és adótisztek zsidók ne lehessenek.” Köztudott, hogy a törvény mindig egy meglevő állapotot tükröz, létező, gyakorolt visszásságokat próbál féken tartani. Ez esetben a zsidóknak a magyarok kárára elkövetett tisztességtelen vagyoni gyarapodását korlátozta.

A protestáns dalköltészet egyáltalán nem azt fejezi ki, hogy a magyarság atyafiságban, barátságban lett volna a zsidósággal, hanem csak a kor általános kívánalmainak megfelelően felhasználta az ószövetségi történeteket, amelyeknek az eredete ezredévekkel korábbra nyúlik vissza. Kr. e. 550 körül, a zsidók II. babiloni fogsága idején a zsidó írástudók a jóságos káldeus királyok jóvoltából használhatták az ékiratos levél- és könyvtárakat. Ekkor jutottak hozzá szinte minden ószövetségi történet ékiratos eredetijéhez, amit beépítettek a szent könyvükbe, a Tórába, s onnan került a judeo-keresztény Bibliába. Ilyen pl. Mózes története: Az ékiratos eredetiben Kr. e. 3000 körül I. Sargon akkád uralkodót csecsemőkorában szurokkal kikent kosárkában halászták ki az Eufráteszből; kb. két évezreddel később Mózest meg a Nílusból...

Ady Endrét idézni a zsidóság szempontjából valóban okos dolog. A magyarság szempontjából már kevésbé. Az olvasóközönség előtt alig ismert, az iskolai tananyagból pedig kimaradt Kosztolányi Dezső[7] „Az írástudatlanok árulása” c. cikke. Felhívja benne a figyelmet Ady versei javarészének erkölcsromboló hatására és magyarellenes voltára. Pl. „A sípja régi babonának” c. versben a költő saját népét, a magyarságot átkozza meg: „Szól a sípszó: Átkozott nép / Ne hagyja az Úr veretlen / Uralkodást magán nem tűr / S szabadságra érdemtelen / Ha bosszút áll gyáva, lankadt, / Ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.” A báró Hatvany/Deutsch Lajos által mesterségesen népszerűsített Ady-versek szinte előkészítették a lélektani talajt Trianonhoz. „A márciusi naphoz” c. versében így uszít: „Mert itt kárhozat van, itt le kell gyilkolni, / Mindent ami, ezeréves holmi.” Meggyőződéssel jelentette ki Melich János nyelvészprofesszor: „Ha nálunk is az Ady-kultusz belopakodik tanáraink gondolatvilágába, s vele az iskolába, soha nem kerül vissza Máramaros és Erdély sója, Tátra fenyvese, Gömör vasa.”[8]

Komoróczy következő pimasz és gúnyos megjegyzés egyenesen a magyarság arculcsapása: „Ezért merem mondani – magamban egy kicsit nevetve azon a fricskán, amit ez a mélymagyar tudatnak jelent -, hogy ha valaki egyáltalán zsidó volt a honfoglaló magyarok között, akkor Árpád fejedelem biztosan.”

Vajon, mit jelent a „mélymagyar” kifejezés? Megválaszolható-e röviden, szabatosan, magyarosan? Aligha.

Van-e valamicske alapja e kéjelgő feltételezésnek?

Komoróczy bizonyára arra alapítja gúnyosan bedobott feltételezését (amit maga sem hisz el), hogy Árpádot a zsidó hitre tért kazár kagán[9] kívánságára, kazár módon pajzsra emelve választottak vezérré. Csakhogy ettől Árpád, a magyar Álmos vezér fia még nem lett zsidó.

Konsztantinosz Pophürogennétosz[10], az írástudó bizánci császár leírása szerint ez valóban így történt. Ám a folyománya, hogy a magyar nemzetségek (nem törzsek!) a vezéreikkel egyetemben ügyes politikai húzással kivonták a magukat a zsidó kazár kagán érdekköréből.

„Hét nemzetségre voltak ők [a magyarok] felosztva… Hozzájok adta ezekhez magát a krimiai Chazároknak egy része, melly Chabaroknak … neveztetett, és ezen nemzetség tette a’ 8-dik nemzetet…”[11] "A magyaroknak sem magyar, sem külföldi (kazár) vezérük nem volt. A 7 nemzetség teljesen egyenrangú volt. A vezéreik szintén. Lebedias volt a legidősebb, a rangidős."[12] Harci cselekményekre kötöttek egymással szövetséget; a kazárokkal való katonai szövetségük három évig tartott. A hadisikert ásta volna alá, ha a seregnek hét-nyolc egyenrangú vezére a maga feje után csatározik. Ezért választottak maguk közül egy közös katonai vezetőt, fővezért.

A Kazár Kaganátus Kr.u. 650-850 között (1. A Kazár Birodalom magja 650-ben; 2. 750 körüli hódítás; 3. 850 körüli hódítás; 4. A magyarok, a volgai bolgárok szállásterülete, továbbá a Kaukázus egésze nem volt kazár terület, legfeljebb szövetséges peremvidék.) Forrás: palestineremembered.com

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kazár kagán zsidóhitű nőt juttatott az egyik magyar vezér sátrába: Elődhöz, a rangidős magyar vezérhez feleségül adta a leányát. Ám e házasság magtalan volt. Így mind a törzs, mind Előd megmenekült zsidó/kazár befolyástól, s szilárdan ellenállt minden megkörnyékezésnek (amit Géza fejedelem nem tudott megtenni).

„Ezen 8 nemzetségek egy fejedelemség alatt nem voltak, hanem kölcsönös szövetséget kötöttek… olly móddal: hogy akármellyiket támadná is meg közzűlök az ellenség… teljes igyekezettel annak segítségére legyenek… De ezen… nemzetségek, a Magyarok’ szokása szerint, nem egyeztek meg mindenkor egymással… Látván ezt a Chazárok’ Chagánja … maga részére is könnyebbnek tartván egy fejedelemmel megegyezni, mint sokakkal: azt tanácsolta Lebediás-nak (Eleud/Előd[13]), hogy vállalja fel a fejedelemséget, de úgy hogy ő alatta légyen. Eleud ezt nem vállalta el, hanem ajánlotta a’ vitézségéről, okosságáról, és jó erkölcséről esmeretes Árpádot, az Almus’ fiját.”[14]

A kazár kagánnál vendégeskedő Lebediás kitért tehát a nyomatékos kérés elől. Nem vállalta el a magyar nemzetségek fővezérségét, fejedelemségét, melynek ára a függetlenség feladása lett volna: Győzött a szkíta erkölcse, tartása. Nem fogadta el a csábító ajánlatot, hanem maga helyett Álmosfia Árpádot ajánlotta.

„Ezen tanácsadást némelly részben a’ Magyarok helybe hagyták, és az ajánlást elfogadták. Árpádot a’ Chazárok’ szokása szerént, egy paisra állítván, fejedelmi méltóságra emelték, olly’ feltétellel: hogy a fejedelemség az ő maradékaira is általmenjen…; De ez a Magyarok’ nagy részének nem tetszett, csak azért, hogy Árpád a’ Chazárok’ chagánjának tanácsára emeltetett fejedelmségre, még pedig úgy, hogy ő tőle függjön: úgy nézvén ezt, mint a’ Chazárok’ rajtok uralkodni kívánása’ jelét, ’s hírmondóját: választották tehát ennek az atyját, a 70 esztendős Álmust, és ennek hűségére megesküdtek…”[15]

Árpád vezérré választása a kazár kagánnak való alárendeltséget jelentett. Ám Árpád nem volt rangidős. Ez volt a kibúvó. A szkíta szokásjog értelmében csak a legidősebb, legtapasztaltabb, legrátermettebb lehetett a törzs katonai vezére, mégpedig, akit a szeren közös akarattal választottak meg.

A kazár kagánnak bizonyára nemigen lehetett ellentmondani, hiszen a szövetségesük volt, ám az ősi törvényt, a szkíta szokásjogot kötelezően be kellett tartani.

Mit tevének a magyar vezérek?

  1. A kagán kívánalmának eleget tettek azzal, hogy a hét törzs (a kabarokkal együtt nyolc) egyetlen vezér fősége alá került. Árpádot vezérré választották ugyan, de a választás a nép számára Árpád fiatal kora miatt ekkor még érvénytelen volt. Kimódolt választás, a magyar vezérek közös döntése lehetett ez, hiszen Árpádot soha nem marasztalták el. Sőt az atyja, Álmos halála után ő lett a magyarok legfőbb vezére.
  2. Előd nem vállalta a fővezérséget, kötötte a kazár kagánnal való megegyezése, ezért az utána következő rangidős vezérre, Álmosra esett a szövetséget, a Vérszerződést kötő vezérek választása.
  3. A szkíta szokásjog teljesült azzal, hogy a fővezér Álmos, a legidősebb, legrátermettebb vezér lett. A választást a Vérszerződéssel, a magyarok mindmáig érvényben levő ősi alkotmányával megerősítették. Az eskütétel harmadik szakasza biztosította Álmos fiának, Árpádnak, és az eskütevő vezérek leszármazottjainak a kiváltságát: „Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki nem essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből.”[16] Kiemelendő, hogy a magyar nemzetségek a vezéreikkel az élen csak katonai engedelmességgel tartoztak Álmosnak. Álmos nem volt főúr, nem volt fejedelmi hatalma, hanem magyar hadi sereg a fővezére, nagyvezére volt. Egyébként a magyar törzsek és a csatlakozott kabar törzsek az egymással egyenrangú vezéreik fennhatósága alá tartoztak, s önállóak voltak.

Az idegen hatalomtól, a kazár kagántól való függést a magyarok nem vállalták. Megtartván őseik hitét, katonai és mai kifejezéssel a polgári önállóságukat és Álmos fejedelem vezetésével viszontagságok közepette elvonultak a Kazár Birodalom tőszomszédságából Etelközbe, majd onnan a nem zsidó Árpád vezérletével Attila örökébe, a Kárpát-medencébe.

A cikk további részében mind Komoróczy, mind az újságíró folyton-folyvást valótlanságot állítva gúnyolódik a magyarokon, s mindent felsorol, amiből egy kicsit is ki lehet csikarni a zsidóság javára.

Közben megfeledkezik az 1492-ben Spanyolországból elűzött, Magyarországra telepedett szefárd zsidó család leszármazottja, Fortunatus/Szerencsés Imre (Slomó ben Efrajim) viselt dolgairól. A magyar források szőrmentén taglalják II. Lajos, magyar király harácsoló kincstárnokának viselt dolgait. Annyi mégis kiderül, hogy a Magyarországban eluralkodott, az 1526-os mohácsi csatavesztésbe torkolló zűrzavaros politikai és pénzügyi helyzetet neki köszönhetjük.

Végezetül a XVIII. században élt gróf Batthyányi Alajos jezsuita páterrel egyetértve azt tanácsolom minden magyarnak: „Ha szabad… írni a Magyarok ellen, nékünk sem hagyhattya senki is nagy véteknek, ha magunkat hasonló fegyverrel védelmezzük, ’s ha mi-is valamennyire hangosabb magyarsággal kezdünk szóllani.”[17]


 [1] Vergilius: Aeneis, III. 48.
[2] Gr. Batthyányi Alajos: Magyar és Erdély-Országnak rövid ismérete, Pesten, Lindauer János Könyv-árosnál, 1791., VIII. p., 45. p.
[3] Sebestyén István cikkéből vett idézeteket dőlt betűvel írtam. (MV)
[4] Révai Nagy Lexikona, I-XXI., Révai Testvérek Irodalmi Intézet, Bp., 1911-1927., III. köt. 668. p.
[5] Gombos F. Albin: Catalogus fontium historiae Hungaricae, I-III., Szent István Akademia-Stephaneum, Budapest, 1937-38., I. 18. p., II. 1122. p.
[6] Monachus Georgius, Regino apát stb. In: Századok, 1905, 69-70, 1779, 376-379. pp.
[7] Kosztolányi Dezső: Az írástudatlanok árulása. A teljes szöveg a Toll c. folyóirat 1929. július 14-i számában jelent meg.
[8] Melich János (1872-1963) nyelvész Akadémiai székfoglaló beszédéből (1927)
[9] Kazária szkítafajú népe egyáltalán nem volt zsidó hitű. A VIII-IX. században a kazároknak nagyon kis része és vezetők tértek át a zsidó hitre, a judaizmusra. Hipotézis állítani, hogy a kelet-európai zsidóság a kazár-zsidók leszármazottjai lettek volna. In: Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép. A kazárok. Balassi K., Bp. 1997., IV. 3.f.
[10] Konsztantinosz Porphürogennétosz: De adm. Imp. 38. fejezet. In: Kiss Bálint: Magyar régiségek, Pesten Fűskúti Landerer Lajos’ betűivel, 1839., 224-225. pp.; Horvát István: A’ szlavinokról, az az: kérkedőkről, Pesten, Nyomt. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi István, M.DCCC.XLIV., 106-107. pp.; A magyar honfoglalás kútfői, Budapest, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, 1900., 38. fejezet, Ford. Marczali Henrik., 119-124. pp.
[11] L.m.f. - Konsztantinosz Porphürogennétosz: De adm. Imp. 38. fejezetet Kiss Bálint és Horvát István szószerint lefordítja. A görög szöveghez viszonyítva Marczali Henrik fordítása mintha nem lenne teljes. (MV)
[12] A krónikáink 108 nemzetségről tudnak. A hét nemzetség (közismerten törzs) katonai felosztás volt. (MV)
[13] Előddel, a hét vezér egyikével azonosítják. (MV)
[14] Ld. a 8. sz. jegyzetet
[15] Lmf.
[16] Anonymus: Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp. 1975., 93. p.
[17] Batthyányi Alajos i. m. XV-XVI. pp.

Az oldalon található valamennyi bejegyzés Marton Veronika szellemi tulajdona. Is licensed under Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 3.0 Unported License.
http://martonveronika.freeblog.hu/

Beküldte: Kiss A Csaba

Megjelent: 3239 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. Augusztus 07., Kedd 07:17

Hozzászólások  

 
Subartu
#1 Subartu 2012-07-19 22:35
Az ilyen semmiemberekre, mint ez a komoróci álnevű fertőzött, oda sem kell figyelni.

A végén még azt találja hinni valaki, hogy köze van a kultúrához. Ezeknek a derék szektásoknak az akadémián meg más jól fizetett elfekvőn van a helye, hadd irkálgassák a hülyeségeiket. Már ha élő emberről van persze szó, de engem az sem igen érdekel. Foglalkozzunk a valódi kérdésekkel, van bőben eltitkolt tudás.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 387 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.2%
Ukraine 2.8%France 0.2%
Slovakia 2.2%Czech Republic 0.2%
United Kingdom 1.9%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 107
This Week: 107
Last Week: 4501
This Month: 16047
Last Month: 25853
Total: 1565797

Belépés