Print this page
2012 október 02, kedd

Sumer, szumer vagy sumir

Szerző: Marton Veronika

1844, a mezopotámiai sivatag homokja alól felbukkant évezredes szobrok ékiratos emlékek felfedezései óta különféleképpen ejtik Mezopotámia földjének és népének régi nevét. Holott igazán egyszerű, mert a nép soha nem hívta magát és országát sem sumernak, sem szumernak, de még sumirnak sem, hanem KI.EN.GI[1]-nek (=kangarnak). 

►Sumer és Akkád

 George Rawlinson, a British Museum igazgatója, és Jules Oppert, francia asszirológus az ékírás nem sémita feltalálóit először szkítáknak, majd az ékiratos szövegek alapján akkádoknak nevezte. A XIX. századi kiadványokban még e néven szerepelnek, ami manapság sok tévedés forrása lett.

A XX. századra a szakirodalomban és az általános szóhasználatban az ókori mezopotámiai népnevek egyöntetűbbek lettek. Akkád alatt a Kr. e. III. évezred első felében a káld-sumirokat leigázó, országukat elfoglaló sémita népet értik. Kr. e. 2800 körül UR.ZABABA, KIS város káld-sumir uralkodójának kegyeltje, a sémita feketefejű szolganép közül kiemelkedett Sargon/Szargon, nemcsak KIS városállam ellenségét, a szomszédos városállam királyát, LU.GAL.ZA.GIS.SI-t győzte le és fosztotta meg a trónjától, hanem rövid úton a jótevőjét, UR.ZABABÁT is. A négy generációig fennálló Akkád Birodalmat e puccs hívta életre.[2]

Sargon és Lugalzagisi/Lugalzagesi ékiratos története (Louvre, Paris)►

Az akkádok a káld-sumirokkal egyazon nyelvet beszéltek, és ugyanolyan írásjelekkel írtak. Ám, ha egy mai kiadványban szerepel az „akkád” kifejezés, akkor Mezopotámia sémita népét kell érteni alatta, de ha egy XIX. századiban fordul elő, akkor a ragozó nyelvű káld-sumirokat. XX. századi példa erre a „Manuel d’ Épigraphie Akkadienne”, a megtévesztő című, un. Labat-féle szótár[3]. A cím alapján általában úgy vélik, akkád nyelvű szótárról van szó, holott nem az. Akkád szó, írás egy szál sincs benne, annál több a babiloni-asszír ékjel. René Labat a szótár szerkesztője a káld-sumir szavak, kifejezések latin betűs átírása és a francia nyelvű jelentés mellett feltünteti az asszír átírásokat is. Az akkádot nem, mert a 136 évig[4], fennálló Akkád Birodalom nyelve, írása a káld-sumir volt. manapság bármennyire is erőltetik, sémita-akkád jel nem létezett, csak káld-sumir. Tehát ez egy francia nyelvű káld-sumir, babiloni és asszír szótár, nem pedig akkád.

Kis város romjai – A királyi palota maradványa

A káld-sumir valóságosan beszélt nem sémita népnyelv volt. A sémita nyelvektől nemcsak teljes szókincsében, hanem nyelvének szerkezetében is különbözik. A nyelvtani elemeket (toldalékokat) a szótőhöz illeszti, anélkül hogy a szótő alakilag megváltozna, tehát agglutináló, vagyis ragasztó, közismertebb szóhasználattal ragozó nyelv.

Az agglutináló (toldalékoló) nyelvekben az elő- és az utótagok elkülönülése a káld-sumir nyomán a japán, a szamojéd és a török, és nem utolsósorban a magyar, a baszk, a gael stb. nyelvre is jellemző.

Mind a káld-sumir, mind a magyar nyelv szavaiban a nyelvtani kapcsolatokat kifejező elő- és utótagok, vagyis a toldalékok felismerhetően elkülönülnek egymástól és az alapszótól (gyöktől). Ez nemcsak a mai magyar nyelv, hanem a legrégibb, magyar nyelvű nyelvemlékünk, az „I. András király korabeli imák”[5] sajátja. E nyelvemlék összekötő kapcsot jelent a réges-régi káld-sumir és a mai, idegen (angol stb.) nyelvi elemektől mentes tiszta, szabatos magyar nyelv között.

Anyanyelvünk csodája, hogy Nagy-Magyarország szerte a magyar anyanyelvűek, lett légyen akár mai, akár ezeréves szöveg, elvonatkoztatván a régies betűformáktól és a helyesírástól, minden különösebb nehézség nélkül megértik egymást. Miként megértik az említett, 1046-ban I. András, magyar király parancsára íratott nyelvemlékünket, Vatának, a magyarság német- és idegenellenes szabadságharca vezetőjének egyházi imába foglalt megátkozását is:

Részlet az I. András kori imák-ból

sent maria assunt hyveuk (Szent Mária asszonyt hívők!)
....
grazdua lofuu vutu (Garázda lófő. Vata!)
perus boghula toran urenus (Pörös bogumil! Törvénye urának)
ni.zobathaya heu gehnahabul (Ne szabadítsa ki a gyehennábul!

A flektáló (hajlító) sémita, indoeurópai stb. nyelvekben miként pl. a főz ige a latinban (coquo, coquere, coxi, coctum), a németben (kochen, kochte, h. gekocht), a franciában (cuire, il cuit, cuit/cuite), az angolban (to cook, cook, cooked), az olaszban (cucinare, /lui/lei/ cucina, /lui/lei/ ha cucinato) stb. a toldalék a szótővel egy alakzattá mosódik össze.

Kr. e. 3200-tól kezdődően az eladdig káld-sumirok lakta Mezopotámiába fokozatosan szivárogtak be a sémita amurru népek, így az akkád „feketefejűek” folyamatosan utánpótlást kaptak. A káld-sumirok és a semita nép évszázadokig keresztül egymás mellett élt. Midőn Babilon állandó fővárossá lett az ország uralkodó nyelve sémita lett; előbb a babiloni, majd vele szinte párhuzamosan az asszír nyelv. A korabeli iskolákban ezidőtől foglalkoznak erőteljesebben a káld-sumir nyelvvel, nyelvtannal, amely kb. még egy évezredig a vallásos szövegek és az istentiszteletek szertartásainak nyelve maradt csakúgy, mint a középkorban a latin.

Hammurabi törvényoszlopa

A babiloni Hammurabi koráig (kb Kr. e. II. évezred) az ékírásos szövegeket (sokat utána is!) káld-sumirul kell olvasni!

A sémita babiloniak a káld-sumiroktól, az ékírás feltalálóitól átvették az írásrendszert, anélkül, hogy valami újat hozzátettek volna. Átvették a gazdasági és az állami élet teljes írásos nyilvántartásának gyakorlatát. Adott volt ugyan a sémiták természetes kereskedelmi érzéke, mégis tény, hogy a babiloni szövegek, a gazdasági listák és a szerződések tele vannak káld-sumir nyelvi, nyelvtani fordulatokkal, szavakkal, bizonyítva, hogy az akkádok, a babiloniak és az asszírok voltak az átvevők, nem pedig fordítva. Átvették a vallásos hagyományokat, a szemléletet is, úgyszólván az egész vallási rendszert. Pl. a babiloniak istennevei teljes egészében káld-sumir eredetűek. A káld-sumir vallás elemei babiloni-asszír közvetítéssel mentődtek át a gnosztikusok és a manicheusok stb. vallási képzetébe.

A XIX. században még egyéb nevekkel is illették a káld-sumir népet. Hívták kasd-szkítának, turáninak, szkítának stb. Oppert, francia asszirológus szerint a nyelv nagy urali (szkíta, tatár vagy turáni) nyelvcsaládhoz tartozott. 1869-ben a British Museum-ban talált kétnyelvű, káld-sumir és asszír-babiloni nyelven írt töredékes agyagtábla szövege alapján ő javasolta elsőként e népre a sumir elnevezést. A tábla múzeumi jelzete: 14013[6].

A „midőn fenn úgy lenn” jelentésű káld-sumir szöveg és a latin betűs átírás:

A szöveg töredékes. A tábláról a szögletes zárójelben levő szavak hiányoznak vagy olvashatatlanok; más táblákon levő ugyanilyen szöveg alapján lettek kiegészítve. Ennek ellenére Oppert úgy vélekedett, hogy a második sorban levő sémita szövegben a „su” után a „mera” következhetett. Így kereszteltetett el az önmagát KI.EN.GI-nek nevező nép sumer-nak.[7]

A mai szóhasználatban a szumer, sumer elnevezés nemcsak a káld-sumir, de az első babiloni ékiratos szövegekben sem fordul elő. Nincs a nippuri, a tellói, a ninivei stb. agyagtábla-levéltárak anyagában, de a Fara szövegekben sem.

A „sumir” népnév elsőként Hammurabi (Kr. e. 1728-1686) törvényoszlopán és a párizsi Louvre-ban levő Hammurabi-feliratokon mat su-mi-ír-im (Sumirország) alakban tűnik fel. Samassumukinnak (Kr. e. 668-648), az új-asszír birodalom második uralkodójának kétnyelvű szövegében pedig su-mi-ri kifejezésként.

A XIX. században Lenormant nyomán Galgóczy János[8] új-asszír ékjelekkel vezeti le a „sumir” elnevezést. (A jelek pontosításához a segédlet René Labat: Manuel d’Épigraphie Akkadienne c. szótára):

A jel alapjelentése kéz. Másodlagos jelentése egyebeken kívül kap, megragad, elragad, megkap. Kiejtése egyértelműen SU, nem pedig a szu.

A jel alapjelentése nyelv, de jelenti még a létigét (lenni), és egyebek között a hatalom, erőszak, harcol, parancs stb. fogalmát is. E második ékjelnél már valóban vitatható, hogy a kiejtés MU vagy MI. A Labat-féle szótár szerint mindkettő helyes. A MI hangzósítást az alábbi, harmadik ékjel támasztja alá. Samassumukin, asszir király „kétnyelvű feliratában ugyan ri, de Hammurabinál íri…, mivel a sumir nyelv hangtanánál fogva az í magánhangzóval kezdődő szótag előtt az előző szótag csak í-vel végződhetett, s az egymás mellett álló két í ’magánhangzó’ egy í-vé tömörült össze.”

A jel alapjelentése gyapjú-gereben. Egyéb jelentése megragad, elvesz, zsákmány. A kiejtése RI.

„Az előadottakhoz képest a szumer név írása bármennyire legyen is szokásos, helytelen s egyedül a sumir, legföljebb talán a sumer a helyes.”

Bobula Ida klasszika filológus-sumerológus kiemeli, hogy a magyar anyanyelvűek sokkal könnyebben ejtik ki (és szebben is hangzik) a sumir szót, mint a sumert vagy a szumert. Így aztán a XX. század elejére köztes megoldású elnevezések alakultak ki: Az országnak mint politikai alakulatnak a neve Sumer, a népnév pedig sumir lett. Hasonló megkülönböztetés manapság is van: Bulgária lakói a bolgárok, nem pedig a bulgárok.

Cháldea (Sumer, Mezopotámia déli része) babiloni nyelven kasdu, asszírul kaldu, régebbi névformája KAS.DA. A kifejezés jelentése minden változatban „a föld kusa”. A babiloni kas, az egyiptomi kes jelentése KUS. Mivel a görögök, a rómaiak, sőt a Biblia is káldoknak hívta a sumirokat, célszerű tehát e régi népet káld-sumir névvel illetni. A káld szó utalna a régiségre, a sumir meg a mai elnevezésre. Így összevonva mindenki megérti, és senkinek sem lehet kétsége, mely népről van valójában szó. A káld szóhasználatot megerősíti egy Kr. e. 3200-ból, a négygenerációs akkád korból származó ékiratos tábla, az un. népek táblája, amelyen egy férfialak KAL.DU-nak, a „föld elsejének, első (emberének) neveztetik”.[9]

Az ókori keleti népek nagy előszeretettel használták (és használják ma is) a beszélő neveket. Ez azt jelenti, hogy a gyermekeket, az uralkodókat, de még a földrajzi területeket, országokat, hegyeket, vizeket a rájuk legjellemzőbb nevekkel illették. Nyomokban megvan ez a magyar népmesékben: Az egyik mesében a pusztán száguldó lovast Szépmezőszárnyának, a másikban Csinosomdrágának, a nagyerejű mesehőst pedig Vas Lacinak[10] hívják.

Összegezve a SU.MI.IR kifejezés három ékjele azt jelenti, hogy „hatalommal elragadott zsákmány”, vagyis elfoglalt, megszállt terület, leigázott ország. S valóban a sémita akkádok, a babiloniak, de az asszírok is cselvetéssel, harccal, öldöklő háborúval, népirtással foglalták el a káld-sumirok országát, s tették rabbá a megmaradt népet. Ezt tükrözi a „sumir” kifejezés.


[1] Jelentése: Én, a földre jött vagy küldött.

[2] Schmökel, Hartmut: Das Land Sumer, Kohlhammer Verl., Stuttgart, 1956., 66-67. pp.

[3] René Labat: Manuel d’ Épigraphie Akkadienne, Imprimerie National, Paris, 1948

[4] Az un. középső időszámítást véve alapul az Akkád Birodalom a német tudósok szerint 159, az angolok szerint 200, a franciák szerint 180, az olaszok szerint 380, a magyarok szerint 136 évig állt fenn. Az első uralkodójuk Sargon (56 év), utána egymást váltva a két fia Rimus (9 év) és Manistu (15 év), az unokája Naram-sin (54 év) és a fia Sar-kali-sarri (15 év) uralkodott. (MV)

[5] Marton Veronika: Az I. András király korabeli imák, Matrona, Győr, 2006. 62-64. pp.

[6] Bezold: Catalogue of the Kouyunjik Collection in the British Museum, London, 1893., 1354. p.

[7] Me3erschmidt, Leo: Zur altbabylonischen Chronologie, 270-304. Orientalistische Literaturzeitung, Berlin, VIII. Jahrgang, 1905.

[8] Galgóczy János: A sumir kérdéshez, Ethnographia, 1899., 354. p.

[9] A pecséthenger-nyomat szövegének megfejtését ld. a következő cikkben. (MV)

[10] A régiségben a „vas” kifejezés jelentése: szkíta.


Az oldalon található valamennyi bejegyzés Marton Veronika szellemi tulajdona. Is licensed under a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 3.0 Unported License