Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2017Nov22

2012. Október 28., Vasárnap 14:17

Miért káld-sumir a sumir? (I. rész)

Írta:  Marton Veronika
Értékelés:
(7 szavazat)
A XIX. század második felében, pár évtizeddel az első agyagtáblák felfedezése után a francia, angol stb. tudósok élénken vitáztak, miképp nevezzék a Kr. e. IV. évezredtől Mezopotámiát benépesítő, az önmagát KI.EN.GI-nek nevező írásfeltaláló népet és a nyelvét. Jobbára egyöntetűek voltak abban, hogy szkítafajú, közelebbről ural-altáji toldalékoló (agglutináló) nyelvű népről van szó.

Sőt, néhány neves tudós, Francois Lenormant, francia akadémikus, George Rawlinson, a British Museum korabeli igazgatója, továbbá a zsidó származású Jules Oppert, a Collége de France filológia és asszír régészeti professzora megegyezett abban, hogy a felfedezett nép és nyelv turáni eredetű, tehát szkíta. A toldalékolási, szó- és mondatalkotási, azaz a nyelvtani rendszerét tekintve számos, részben kihalt, részben ma is élő nyelvhez hasonlít, ezek egyike a magyar. Kihangsúlyozandó, hogy a sumirnak egyik sem a rokonnyelve, hanem az egyenesági leszármazottja. E származék-nyelvek egymásnak viszont rokonnyelvei, vagyis az évezredekig tartó önálló fejlődésük révén oldalági, azaz rokoni kapcsolatba kerültek.

 

Kháldea (Akkádul, asszírul: Kaldu, babiloni nyelven Kasdu, héberül: Kasdim)

Rawlinson meg volt győződve arról, hogy a bibliai Hám (Chám) leszármazottjai, Kus, Mizraim, Nimrud és Kánaán népe, vagyis az összes hamita nép szkíta volt; s ezek voltak az elsők, akik Mezopotámiában megtelepedtek. A sémita faj csoportjai egy-másfél évezreddel később érkeztek, és sokasodtak el. A szkíta foglalás második hulláma meghódította és ezerötszáz évre az adófizetőjévé tette Ázsiát, mígnem az Ninusz, asszír uralkodó véget nem vetett az uralmuknak.[1]

Az ékiratok tanúsága szerint a lakosság által az eladdig akkádnak nevezett babiloni szkítafajú népet Oppert javaslatára sumirnak[2], míg a folyamatosan beszivárgó, s egyre sokasodó amorita-szemitákat akkádnak kezdték nevezni. Tehát a XIX. századi tudósok oda-vissza hajtottak végre névcserét.

E névcsere nemcsak a mai tájékozatlanabb írókat zavarja meg, akik a babiloni szemita nép akkád elnevezését visszavetítik azon korba, amikor a babiloni szkítákat még akkádnak hívták, hanem a korabelieket is. Az eredmény komoly nyelvvita lett.

Az 1850-es években a tudós körök arról értekeztek, miként nevezzék el, s hova, melyik nyelvcsaládba sorolják ez újonnan felfedezett népet:

Hincks (1792-1866) ír asszirológus a babiloni szkíták akkádnak nevezett turáni nyelvét ó-káld[3] nyelvnek tartotta.

Oppert (1825-1905) káld-szkítának, majd kásdnak (utóbb sumirnak)[4] nevezte, s kijelentette a magyarhoz hasonlatos, de rokon a törökkel és a finnel, de semmiképp sem szemita nyelv.

Eichhoff Berossosra hivatkozott: Babilont a kusita Nimród alapította, s a turániak (szkíták) Folyamközbe való betörése előtt nyolcvan kusita fejedelmet sorol fel; tehát természetesebb, ha a káldeusok kusitáknak tartatnak.[5]

Nimród szobrának feltárása

A XIX-XX. századi ásatások igazolták, hogy Mezopotámia Vízözön utáni népessége három népcsoport (al-Ubaid, Uruk-i, Djemdet-Nasr) keveredéséből jött létre, akiket a tudósok zöme kusitának és turáni keveredésűnek tartott.

Babilónia és a ma Sumernak nevezett Kháldea régi lakossága kusitákból és turáni szkítákból tevődött össze. E megállapítás nem mond ellen az Folyamköz nem szemita lakossága etnikai összetételének, hiszen az Atlanti-óceántól az Altájon keresztül a Csendes-óceánig nyúló terület a turáni, ahogy a görögök mondják a szkíta népek hazája. A kusok eredeti fészke Núbia és Etiópia volt. Ezért hívják őket a régi források etiópoknak. A Vízözön és az utána kialakult átjárhatatlan vizenyős terület osztotta meg, választotta szét a kusokat egy ázsiai és egy afrikai ágra.

Taharqá-nak az afrikai Kus-ország királyának képmása egy szfinszk-szobron (kb. Kr. e. 666, Napata, Szudán, részlet, British Museum)

A babiloni nyelvű „kas” és az egyiptomi „kes” jelentése kus, kusita. Ez elnevezés megtalálható az ékiratokban[6]

Olvasat: KUS.KAL.DU

Jelentés: A hatalmasok földje védelmezője.

A magyar anyanyelvűeknek nem okoz megértési nehézséget a fenti szószerkezet eredeti, de jól érthető, több változatú kifejezésként való értelmezése:

A fenti kifejezés szerint a káld szó a magyarban ma már felismerhetetlen összetétel: „kál+du”. A régi magyar nyelvben a szavak magánhangzóra végződtek, melyek az idők folyamán lekopott. Így lett a „kaldu” összetételből „káld”. A jelöletlen birtokviszony jelentése „a hatalmasok vagy a hercegek földje”. E kifejezés felidézi a „massagéták”-at, vagyis a „királyi szkíták”-at (és a földjüket). A „massagéta” kifejezés magyar fordítása nem egészen pontos. Ti. a „massa” szó nem a Kr.u. évszázadokban használatos „király”-t jelenti, hanem inkább „hatalommal rendelkező”-t, vagyis „hatalmas”-t. A géta pedig Indiából elszármazott ismert szkítafajú nép volt. Körösi Csoma Sándor szerint a géta (jata=jött) nép adta a műveltséget Európának.

A magyar fülnek ismerős a „nagy, hatalmas, hatalommal rendelkező” jelentésű KÁL kifejezés. Több földrajzi névben előfordul: Kál, Kál-Kápolna, Káli-medence, Köveskál stb. Tas magyar vezér fiát, Vérbulcsu apját hívták „Kál”-nak. Ő volt Gizellának, a német szívűnek nevelt magyar királynénak az ükapja[7], Fajsz fejedelem kormányzója.[8] A mai magyar nyelvszokás személynévnek tartja. Nem kizárt, hogy a személynévból alakult méltóságnév volt (vagy viszont). Megnyugtatóan sincs tisztázva, vajon a krónikák idézte magyar vezérek neve méltóság- vagy személynév volt-e.

Az ékjelekből, illetve a szószerkezetből kitűnik, hogy a régiségben létezett a „kálok földje”, amit a görögök Cháldeának hívtak.

Sayce, angol tudós szerint[9] Babilónia szkíta-akkád nyelve sem nem indogermán, sem nem szemita, hanem turáni; a magyarral és más urali nyelvekkel rokon.

Lenormant kimutatta, hogy a kháldeusok (azaz a sumirok) és az ural-altáji népek mágiája között óriási a hasonlatosság, a nyelv pedig a magyarral látszik legközelebbi rokonnak, de a rokon a törökkel, a mongollal, a tunguzzal és a finnel is.[10]

Joseph Halévy Babilónia szkítafajú népének és toldalékoló, vagyis turáni nyelvének még a létezését is tagadta a Drinápolyból Párizsba származott, alapos felkészültségű, a magyar nyelvet kiválóan ismerő asszirológus. Lenormant rendre megcáfolta Halévy állításait:

- A szkíta-akkád nyelv valóságos, beszélt népnyelv volt.

- Nyelvi szerkezete, toldalékoló volta miatt ural-altáji, vagyis turáni nyelv.

- A feltárt művészeti emlékek, szobrok, pecséthengerek, domborművek messzemenően igazolják a nép létezését és turáni voltát.

Előadásaiban és könyveiben kinyilvánította: „Halévy sémita létére a semita népek becsületéért és dicsőségéért harcol, a fajpatriotizmus (racenpatriotismus) működik nála”; majd leszögezte: „…sokkal nagyobb sikereket ért volna el, ha magyar nyelvtudása nem lenne oly fogyatékos…”[11]

Felmerül a kérdés, vajon van-e valami alapja annak, hogy a XIX. századi francia, angol stb. tudósok kháldnak tartották a XX. században sumirnak nevezett népet.

A mai hivatalosított történetírás szerint a cháldeaiak, akkád nevükön a „káldu”-k a Kr. e. X. században jelentek meg a Folyamközben. Az asszírok ellenlábasai, örök ellenségei voltak, hiszen legalább 1000 évvel korábban előlük húzódtak a biztonságot nyújtó északi hegyek felé, s hozták létre államukat (Urartu). A Kaukázus déli lejtőin élő médekkel szövetkezve, a szkíták által támogatva Kr. u. 612-ben véglegesen felszámolták az Új-Asszír Birodalmat, s Babilon központtal megteremtették a 73 évig fennálló kérészéletű Új-Káldeus Birodalmat[12].

Tény, hogy a „kháld” szó akkádul „Kaldu”. Az akkádok I. Sargon vezetésével Kr. e. 2800 táján hozták létre a birodalmukat. Ha a mai történetírás[13] Cháldea vonatkozásában az akkád „Kaldu” elnevezést is megemlíti, annak csak az lehet az oka, hogy a kháldok a kezdetekben a Folyamköz lakói voltak[14], onnan származtak, menekültek el Ázsia más területeire.

(Folytatása következik)


[1] Iustinus, Marcus Iunianus: Világkrónika. Helikon, Budapest, 1992. 26. p.
[2] Marton Veronika: Szumer, sumer vagy sumir c. cikke (martonveronika.freeblog.hu)
[3] Hincks, Edward: On the Poliphony of the Assyrio-Babylonian Cuneiform Writing, Printed by John F. Fowler, Dublin, 1863. 10-11. p.
[4] Oppert, Jules: Études sumériennes, Imprimerie Nationale, Paris, 1876., 2. p.
[5] Weissbach, F. H.: Die sumerische Frage, Hinrichsch’sche Buchhandlung, Leipzig, 1898. 11. p.
[6] Cuneiform Text from Babylonian Tablets in the British Museum, Part XIX., Plate 18., továbbá Part XXIV. Plate 33.
[7] Padányi Viktor: Vérbulcsu, Ausztrália, 1955. 9-10. pp.
[8] A szó „védelmező” értelme szinte megerősíti a kormányzói feladatkört, hiszen a kormányzó bizonyos mértékben az ország védelmezője, a politika „helyes irányba való terelője.” (MV)
[9] Sayce, Archibald: On an Akkadian Seal =Journal of Philology, 1871. 3. 1- pp.
[10] Lenormant, Francois: Lettres Assyrologiques, Barousse, Paris, 1871., II. Série, Études accadiennes. 2., 239. p.etc.
[11] Lenormant, Francois: La Langue primitive de la Chaldée et les Idiomes Touraniens, Maisonneuve & Cie Ed., Paris, 1875. és Weissbach i. m. 29. p.
[12] Az Új-Kháldeus Birodalmat az óperzsa (achaimenida) II. Kürosz számolta fel. (MV)
[13] Enzyklopädie der Archeologie, Gustav Lübbe Verlag, Augsburg, 1990., 108. p.
[14] Hommel, Fritz: Ethnologie und Geographie des Alten Orients, Beck’sche Buchhandlung, München, 1926. 23. p.

Az oldalon található valamennyi bejegyzés Marton Veronika szellemi tulajdona. Is licensed under a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 3.0 Unported License
Megjelent: 1917 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. November 10., Szombat 13:58

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 427 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.4%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2%Netherlands 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 88
This Week: 1817
Last Week: 5887
This Month: 17582
Last Month: 26328
Total: 1659944

Belépés