20240420
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

MIT TUDUNK NIMRUDRÓL? /  Párduc a kereszténységben - Mottó: "Őstörténetünk   az Égre van írva!" Talán inkább úgy kellene feltennünk ezt a kérdést, hogy: "MIT KELLENE TUDNUNK NIMRUDRÓL...? - hiszen "mitológiánkban" ősapánkként szerepel. Talán éppen olyan szeretettel, megbecsüléssel...
A HÉTEZER ÉVES NAPBAÖLTÖZÖTT BOLDOGASSZONYUNK - Ide - a cím mellé - teszem annak akultikus szobrocskának a képét, melyet TORDOS-on ástak ki, és - a szakértők szerint - a 7000 év előtti vallásos hiedelem "anyaistennőjét" ábrázolja. A hozzánk érő ősi hagyományok...
Ha a biztos tárgyi emlékeket a „szakemberek" hitelessé nyilvánítanák - fenn áll a veszély, hogy a Tamások is hinni kezdenek akkor, amidőn a világ törekvései épp ellenkező irányúak. Gyakran kell gondolnom Jézus azon mondására, hogy: „Az...
Prof. Badiny Jós Ferenc 1909. június 3-án született Gácson, Nógrád megyében. Mint a balassagyarmati gimnázium egykori diákja, a Ludovika Akadémia tüzér-, majd repülőkiképzését elvégző tényleges tisztként kezdi pályafutását, azonban a m. kir. hadseregből 1940-ben kiválik és...
- Ezt csak Ő tudja, hogy miért tette, de e sorok írójának Jézusban való hite azt súgja: „Azért, hogy ennek a máig érő bűnös világnak megmutassa az Isten Fiát, aki legyőzte a gonoszok által előkészített halált.
A „Szűzanya" vallási fogalma persze nem volt benne ebben a ragaszkodásban, hanem gondoskodó és áldott kezű ... V Mária - és évezredes karizmája NAGYON szeretem Jézus Édesanyját. Máriát. Ez a szeretet nálam nem a vallásban gyökerezik, mert...
Meddig voltak így, azt csak ők maguk tudják. De aztán Hanna felállt, és a még térdelő Mária felett két karját az ég felé nyújtotta és hangos szóval áldotta a Mindenhatót.  A Nappal állt szemben és kérte...
A jeruzsálemi zsinagóga így feldolgozott jegyzőkönyvei szerint három galileai hithű zsidó, a zsidó ritus szerinti legnagyobb eskü alatt vallotta, hogy látták Jézust tanítványai társaságából a Mennybe emelkedni.   Az előbbiekben közölt „Nikodémus Evangélium" sokkal részletesebben leírja...
Az előbbi fejezetben elmondtam azt, hogy őseink hitvilágában törvénnyé lett - még földreszállásuk előtt - a „Fény Szűzének", Máriának és a „Fény Fiának" Jézusnak védelme. XIII. ...és megjelent újra, nekünk is! Azt is hozzátettem, hogy ez a védelem...
AMIT manapság vallásnak nevezünk, az nem más, mint: Isten említésének az emberi fanatizmus szolgálatába való állítása" - írta egyszer nekünk a Bölcs Palóc. Éppen ezért Jézus tanítását nem soroljuk a „vallás" fedőnevéhez, hanem az örök, megváltoztathatatlan és...

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások