Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2017Mar30

2010. Október 13., Szerda 03:37

05.01. Az emberélet fordulói

Írta:  Molnár V. József
Értékelés:
(2 szavazat)
Az emberélet fordulói Molnár V. József Fejlődéslélektani modell a magyar nép szokásaiban és művészetében A régi ember a kerek világ kellős közepében a teremtő és törvényt adó Urat, a személyes Istent találta meg, akivel mindenkor beszédes viszonya adódott. Hitt mindenható erejében, s abban, hogy látható és láthatatlan (csak sejthető, csak hatásában észlelhető) csillagnyi másságban, egyazon ige működik; ezért a minden porcikájában összefüggő téridő rendszer része, részese, s egyben egésze lehetett.

Magyarok Világszövetsége — Magyarságtudományi Füzetek

A dolgok egybetartozását a veleszületett ősképekkel, analógiás kapcsolatokban érzékelte. A Mindenségben megtalált egybecsengéseket szűkebb emberi környezetére is érvényesnek tartotta. Nem másolta a természet adta mintákat, amelyek az ősképeket és a nemzedékről-nemzedékre öröklődő szokásokat „igazolták vissza" emberi különvalóságát megtartva, azt erősítve igazította életét a „nagy-egész" működésrendjéhez.

A hajdan volt embert a tér tartotta, fogta, s az idő nevelte, növelte, adta erejét, egészségét. A tér, amelynek fészkében élt - szakrális volt (áldott és átkozott része, helye egyaránt, hiszen az időhozta törvény tagolta, tájolta heterogén, s hierarchikus rendszerét), s cselekvése, amelyet mítosz és rítus igazított - csakúgy.

Az esztendőkörös változásrend, amelyet „kerek istenfának" mondott és tartott, adta kerek életének fordulóit, s adta léte ízét, tatalmát is.

ke05.0101

Székelyszenterzsébeti abroszközép világ-virága a XVIII. századból. A nyitott és zárt formakettős fölülnézetei a tér, a nyugvó tulajdonság megidézői; a forgásképlet kettőse, amely cselekvésre ösztönöz oldalnézetű: a napirányú forgás a lendületesebb, az ellenkező irányú forgásrend „fékezi" a lendületét. A nyitott belső formában jelen van a zártság is, miképpen a nyitottságot körbeölelő zártságban szirmossága okán a nyitottság; egyik sem kizárólagos, csupán meghatározó érvényű.

A születés, amellyel csillagocska, napocska jött mind ahányszor a világra a Nap esztendőkörös újjászületésével volt azonos. Gyermekszületéskor a karácsonyi abroszszal terítették le az asztalt! (A Galga-mentiek azt tartják: ha valaki meghal új csillag születik az égen. Régi hitükben az élet fénytől fényig tartott.) S a csecsemőkor szoros pólyakötése (6-9 hétig hajdan csak akkor vették ki a pólyából a gyermeket, ha tisztába kellett tenniük: hogy "ki ne mozogja magából a lelket; a halottat is lekötötték, hogy „ne kapkodhasson a távozó lélek után") a Bak territóriumának tulajdonságát valósította.

A kisgyermek háromesztendős koráig a „Vízöntőben élt", annak alig-alakja, személytelensége, majomkodása határozta meg életét, hogy a föld alatt feszülő csíra, s a pattanni készülő rügy adhass hetedik évéig annak tartalmát: a Halakban áldozat okán újulni készülő mindenek. Ilyenkor a lelkében feszülő csíra, s rügy a vele játszó „nagyok" (nagyböjt szigora mulatság helyett „játszóba" terelte a legényeket és a leányokat!) miatt, hatalmasan „követelte" az átváltozást, az újulást, amelyet húsvét hozott, adott a Kos ideje. A Kos tízesztendős korig „látta vendégül" a gyermeket: nekilódulást, szelet, szaladást adott neki, a mindenek hirtelen nagyot változó kedvét, erejét. Április 1-én, a régi faluban fűzfavesszővel fenekeltek el minden hét és tíz év közötti férfigyermeket, hogy növekedésének rakoncátlansága múljék, s vele a határ zöldarany vegetációjáé is. Valahány gyermek tizennégy éves koráig gyűjtött, töltekezett, „tövében erősödött", miképpen a Bika jegykorszakában a mérges-zöldre váltó nő-növény; hogy a következő jegyben, az ikrekben szárba szökkenhessen, ezüst-zölddé változva át. A kamaszkor idejét hozta, adta ez, a „csodalátás" esztendeit (Áldozócsütörtökön a hites ember egy villanásra megláthatta a Mennyeket, amikor annak kapuja kinyílt az oda távozó Jézus nyomán) s a „birkózásét" (a kamaszlélekben a gyermek és a felnőtt viaskodik egymással, de a „csatát" minden kamasznak a környezetével is meg kell vívnia.

A Rák, amely minden esztendőben a határ terített asztalát adta, amelyet mindenki „körbeülhetett" - az emberélet érettségét hozta, alkalmát annak, hogy a két különnemű eggyé legyen; családot alapítson - s tette is. Bár az emberélet Rák korszaka hozta az egybekelést, az esküvők mégis farsang végén voltak, s az ekkor összeházasodók, akik a padláson (Istenhez közel!) elkészített nászágyon ízlelték meg először egymást negyvenhét napig, húsvéthétfőig nem ölelkezhettek. A halálba avatódtak így be, amely a nagyböjt, a Halak időszakában kozmikusán jelenlévő; a földbevetett mag szerepét „játszották" el, hiszen a házasságban nekik is maggá kellett változniuk, maggá, akit koratavaszon halálra adja magát, „áldozatra megy", az újulásért, a fészeknyi gyermekért. Hajdan az esküvőt a halál első grádicsának tartották; Sióagárdon a gyászruhát jegyajándékként kapta a menyasszony.

Az emberélet dereka (a „java kor") az Oroszlán adta tulajdonsággal volt rokon: az ember ekkor méltóvá vált a nemét, nemzetségét jelölő kalapjára (a csecsemőgyermeket a férfi ezzel áldotta be a családba!) - megkoronáztatott; s az asszony érdemet kapott a „mindenség jeleivel öltöztetett" főkötőre, hogy „királyi" embere oldalán nagyasszony lehessen.

A Szűz a halál második grádicsát mutatta meg, ilyenkorra a látványosan teret-időt szervező nő-növények (mindahánynak!) töve szakad, szétesik az „egy" magba, gumóba sűrűsödik a lét, alig moccanó, „tétlen" potenciává változik.

Ilyen az ember öregkora: már mindenből kevesebbel beéri, a lélekben ideje érkezik, az összegzésé, a rendszerezésé, mert valahányunknak mérlegre kell majd állnunk, megvénülve, s a régiek erre életük Mérleg időszakára penitenciával készültek. Sokan közülük, külön zarándoklatokat vállaltak, hogy testük maradék erejét is elnyűjék, vágytalanná ürítették magukat, hogy lelkük megtisztulhasson. Aki a mérlegelésen könnyűnek találtatott - a régi hit szerint - elpusztult: a föld nem vette be a testét, az ég nem fogadta vissza a lelkét. Az utolsó átváltozást, a halált csak a tisztult lelkű ember kapta: teste itt maradt, lelke a meghaló testből el-ki-föl távozott. Mindez a valahány testet csupaszító Skorpiót idézi, az esztendőkörös változásrend leglátványosabb fullánkos halál-idejét. Érkezésekor a régiek egy öreg fát döntöttek ki, a meddővé váltat, a meztelent, hogy e rítussal „elébe menjenek" a halálnak, s egy új fát ültettek rögvest, hiszen a halál az újulást alapozza.

A Nyilas időszaka, amely a fény újjászületésére való készület, a purgatóriummal, a köztes léttel rokon. A léleknek itt meg kell szabadulnia minden földi kapcsolattól (az itt maradóknak el kell engedniük a Teremtőhöz vágyakozót, tucatnyi rítus szolgálta ezt!), hogy ahol ide, a földre érkezett a Tejút hasadékon át vissza tudjon térni, immáron véglegesen a világot teremtő Úrhoz, aki a földi tartózkodással hatalmasan próbára tesz valamennyiünket.

A hajdan volt kerek emberélet a kerekvilágban ekképpen a „Mindenség lélekrajzát" valósította, s hagyta modellként, kovászként mireánk.

Forrás: Bölcsész könyvek 11. - Fejezetek a magyar lélektanból - MBE, Miskolc, 2005

ke05.0102

 

 

Eltárolt hozzászólások

Megjelent: 1738 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. Május 24., Szombat 23:46

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 364 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.3%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 158
This Week: 2378
Last Week: 5814
This Month: 24111
Last Month: 23113
Total: 1478141

Belépés