Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2017Jul21

2010. Szeptember 26., Vasárnap 16:25

Anyanyelvünk szerepe... továbbá

Írta:  őszkatona
Értékelés:
(7 szavazat)
Anyanyelvünk szerepe... továbbá őszkatona Anyanyelvünk szerepe cimű cikk hozzászólásaiból kiemelt anyag egységesítése; e téma kifejtése

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (ygyula, 2010. 07. 29. 15:16)

"Régi téma, s vesszőparipám, hogy a nyelv és a föld (értsd termőföld) elvesztette elsődleges szerepét ebben az ügyben. Bizonygatások nélkül, ott van Luxemburg, Írország, akár Welsz. Nem csoda, hogy az irodalmárok a nyelvben többet látnak, hisz ők ebből élnek. Viszont, ami hosszas fejtegetést igényelne, alapvetőnek tartom a magyarul gondolkodást, amit tükröz a nyelv, s mint említve volt, bár az anyatejjel, anyanyelvvel szívja magába az ember, de van transzcedentális oldala is a dolognak. Pszichológusok állíják, hogy az újszülött nem érkezik üres tárral a világra. Aki magyarul gondolkodik, nem tesz a tulajdonfőnév elé határozott névelőt a számnév után egyesszámban használja a névszót és nem nőiesíti a főneveket (ügyvéd, tanár és nem ügyvédnő, tanárnő). Ezek csak töredékek, amelyek eszebe jutottak. Mégis sok az olyan tollforgató, aki vét ezek ellen, s ami még rosszabb, nyelvvédőként fellépőek is vétenek a magyar gondolgodásmód ellen. Ezekről egész gyűjteményem van. Igy látom a nyelv és a nemzetérzés kapcsolatát. Mert aki így gondolkodik, előbb utóbb a nyelvhez is visszatér, ha időlegesen eltévelygett, alcsámborgott, vagy megfosztották tőle. Ezért fontosnak tartom, erre a gondolkodásmódra állandóan figyelni, azt művelni, védeni, és nem formai dolgokban elveszni."

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (ygyula, 2010. 08. 13. 10:54)

"Van egy kis időm, s kezdjük el: Ma már sokan elfogadták (én is), hogy a gondolkodás, nem, nem csak nyelvalapú lehet, sőt. Ez az első kitétel. A közlés feltételezi a közlő és a fogadő jelrendszerének, a legalábbis részleges összehangolását. Ez a részlegesség vezet a félreértésekhez. De ez sem kell feltétlenül nyelvi jelredszer legyen. Pl. Tudok két (volt) matematika professzorról, aki otthoni táblájuk előtt a matematikai szimbolumok világába merülten vitatkoztak órák hosszat. A válaszban említett fénykép példa nagyon nem jó. Az audióvizuális didaktika nagyon felkapta és túlhangsúlyozta szerepét, de nem ajánlom senkinek, hogy gombát szedjen kizárólag a fénykép (kép) alapján, ha nincs leírás, nem beszélve arról, ki különböztetne meg két fűzikét (madár) egymástól leírás nélkül. Persze maga az alany valódiságában hordoz minden információt, de oda kell a mester, aki megnevezi a látottat. Ezt nevezem én inasrendszernek a maga pozitív és negatív oldalaival. A képiség egy másik negatívuma, a fantázia, képzelőkészség teljes vagy részleges kizárása, ami a tévé jeélenségben csúcsosodik ki.

Második kitétel: a gondolkodás nem szünetel (még a zenisták is mesékkel próbálják lekötni), nem egysíkú. Még a tudatos gondolkodás sem (lásd Napóleon), de ezen felül a tudatalattiban állandó mondhatni lázas munka folyik. A reggel felkelő diák egyből tudja feladatának megoldását, akik ezotérikus dolgokkal foglakoznak, megvilágosodásról beszélnek.

Harmadik kitétel: A nyelv lehet belső, formális és unformális (jobb szót nem kaptam). A belső nyelv, az ahogyan mondani szoktuk: hangosan gondolkodik. A formális nyelv az amit a szabályok beszorítanak (nemcsak az akadémiai szabályok, hanem a (helyi)szokásszabályok is. A falustársnak, nem beszélhetünk másként, mivel nem érti meg, de az is lehet, hogy kinevet.

Utolsó kitétel: Egy nemzetre, amely kialakulásának egyik sarkköve a nyelve amelyet beszél (lehet ez evolúcióban kialakult, lehet Istentől kapott, az itt mindegy). Ez a nyelv tükrözi gondolkodásmódját és a nyelv visszahat gondolkodásának alakulására. A világszemlélet és az értékrend sorrendjét megfordítanám, hisz a világszemléletben van az értékrend forrása és nem fordítva. A magyarok táltosoktól és lüdércektől körültácolt világában is megadatott egy értékrend. Ezt a ködös múltban ezek a lények közölték a földi halandóval és ívodott bele minden sejtbe és szóródott szét minden csepp vérrel, minden talajra talált maggal erősödött. Ezért ez az alapnyelv (még) örzi ezeket a dolgokat, ezért fontos lenne ezt fönntartani és nem átengedni irányítását tudatlanságbó, vagy rossz-szándékból ártóknak.

Ezzel a lehet nehézkes elméletizéssel leírta, amennyire tömören csak tudtam, ezt a gondolatkört. Késöbb visszatérek egy kis gyűjteménnyel, amelyben jelzem mit tartto azokban gondolkodásunkat sértőnek.

Ez az én ígém. (Nehogy félreértse valaki, ez a mondat humorizálás.)"

Köszönöm a jelen és a még nem jelentkezett vitatársak csatlakozását. Bizony, bizony, nagy bátorság elfogadni az efféle kihívást. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy e honlap társasága észreveszi a gondolkozási hibákat, és megkérdőjelezi az értékes és értelmes de nem végig átgondolt hozzászólásokat. Jómagam helyeslem és előre megköszönöm minden állítás megcáfolását amennyiben az jóindulatú, ésszerű és méltányos. Kedves jelen és jövő vitatársaimtól sem kérek ennél többet.

Nosza, vágjunk bele!

Egyet értek Gyula tételeivel, az alábbiak kivételével illetve további meghatározásával.

Sorrenden kívül, Gyula,

"A nyelv lehet belső, formális és unformális...",

tételével szeretném kezdeni. Mindenkit megkérek hogy amennyiben lehet, maradjunk szorosan a témánál,

"....alapvetőnek tartom a magyarul gondolkodást, amit tükröz a nyelv...",

tehát csak a "belső" nyelv tulajdonságaival és működésével kapcsolatos gondolatokat tárgyaljuk. Természetesen, az emberek közti gondolat-forgalommal is érdemes foglalkozni, de az szerintem túlságosan kiszélesítené ezt a témát.

"...fénykép példa nagyon nem jó... nem ajánlom senkinek, hogy gombát szedjen kizárólag a fénykép (kép) alapján, ha nincs leírás"

A fénykép példa a közlés fölfogásának sebességére utal, minden más változatlansága mellett. Persze hogy egy részletes leírás egy áttekintésre szánt fényképnél többet ér. Viszont egy nagy-bontású fénykép, fontosabb meghatározók vagy megkülönböztetések részletezésével, fölnagyításával, bekarikázásával, vagy másképp kiemelésével egyben többet ér a "vörösszárnyú, félgömb alakú császárgomba" leírásnál. Az aránytalan részletezés - minőség, mennyiség - fölbillenti a "minden más változatlansága mellett" kezdő egyensúlyt. Továbbá, méltánytalan egy mérleg két tálcájára tenni egy többközegű (kép és leírás) és egy egyközegű (csak kép) fölvilágosítást. Én sem ajánlom senkinek, hogy gombát szedjen kizárólag a fénykép (kép) alapján, ha nincs leírás. De azt sem hogy kizárólag a leírás alapján ha nincs fénykép (kép).

A kép által közölt tájékoztatást - a leírással ellentétben - (legalább) két tényező jelentősen fölgyorsítja: a párhuzamos vétel és a közvetlen fogalom kapcsolat (Ezeket a tényezőket majd később részletezem). Például, egy kép félmásodperces vetítése elég a fogalom előidézésére, de próbáljuk meg a leírt szöveg szintén félmásodperces vetítéséből kivenni annak mondanivalóját. (Beszédben elhadarni pedig lehetetlen, de még ha lehetne is - például fölgyorsított hangfölvétellel - a tartalom csak zaj lenne).

"audióvizuális didaktika ..."

Ez a tétel nehezen kötődik a témához, de ha már itt van... Elismerem hogy a többközegű oktatástan gátolja - esetleg ki is zárja - a képzelőkészség fejlődését, de ez a nemlegesség lényegtelen ha a megadott tantárgy elsajátítsa elsődleges. A hibás gondolkodás ott van ahol a tervezet egy másodrendű folyamat gyakorlását (a képzelőkészség fejlesztését) próbálja lovagoltatni az elsőbbséget élvező végcél űzése (a megadott tantárgy átadása) hátán - pláne ha azt túlterheli. Egy másodlagos cél űzése kockáztatja az elsődleges célt mert lopja az utóbbira szánt erőt. A képzelőkészség fejlesztése akkor élvez elsőbbséget amikor a kisgyerek különböző kis fadarabokkal játszik. Ott e folyamat gyakorlása (a képzelőkészség fejlesztése) elsődleges, s nem a munka terméke. Például, a már "fölépített vár" szerkezetének megjegyzése a képzelőkészség fejlesztésében lényegtelen. Sőt, káros is lehet ha, például, időt lop vagy ha a következő várat a kisgyerek emlékezetből, s nem képzelődésből építi. Lehet egyben több célt is űzni - sőt, azt hívhatjuk hatékonyságnak is. De a tervezet csak akkor hatékony ha a törekvés a másodrendű célok felé a főcél űzésének mellékterméke. Például a favágás célja lehet egyben a téli tüzelőanyag beszerzése, az erdő rendben tartása, és testedzés is. De a célszerűség - amint azt maga a szó is sugallja - csak egy cél elsőbbségét ismeri el. A tervezet hibás ha egy másodrendű cél igényei bármikor is belenyúlnak a főcélra szánt erőbe.

"Egy nemzetre, amely kialakulásának egyik sarokköve a nyelve amelyet beszél..."

Evvel a tétellel több gond van: Az egyik az hogy a kialakulás (a munka) és annak eredménye (a kialakult termék) nem ugyanaz. Emiatt, ami lehetséges a kialakulásban nem biztos hogy lehetséges az után. Habár itt Gyula nem kifejezetten a magyar nemzetre vagy a magyar nyelvre utal, érdemes megemlíteni hogy a "kialakulásban lévő", azaz, "kialakuló" melléknév nem vonatkozik a már rég kialakult magyar nemzetre vagy magyar nyelvre.

Egy másik gond az hogy még egy kialakuló nemzetnek sem lehet egy nyelv sarokköve. Minden kialakuló nemzet többet elvet a fölvetett meghatározókból mint amennyit végül is magáévá tesz. A nyelv is ezen meghatározók egyike. Ha egy megadott történelmi pillanatban egy kialakuló nemzet beszélt nyelve annak sarokköve lenne, akkor (az a kialakuló nemzet) összeomlana abban a pillanatban hogy nyelvét megváltoztatja. De a valóság ezt a tételt nem igazolja. Például az angol nemzet is kialakulóban van. Már próbálkozott a kelta, a latin, a normann meg az angolszász (német) nyelvekkel, de ezeket mind egyenként elvetette, és jelenleg ezen nyelvek sajátosságait egybekeverve egy új, szintén még csak kialakuló, nyelvet beszél: az angolt. Ennek ellenére él és folyamatosan alakul. Ha beszélt nyelve sarokköve lenne, akkor melyik az? A már kialakult kelta, latin vagy német nyelv, vagy a még csak kialakuló angol nyelv, vagy egyik sem? Egy most kialakuló angol nemzet mostani beszélt nyelve korántsem szavatolja azt hogy egy jövőbeli, már kialakult, angol nemzet egy föltételezett jövőbeli angolt fogja beszélni. A római (nyugati és keleti) birodalmak összeomlásai után szélnek eresztett rabszolgák, a most szlávnak nevezet népek, sem tartották meg a korábban beszélt görög, latin nyelveket - az oláhokat kivéve.

Harmadik gond: Ha egy kialakuló nemzet magáévá teszi egy már kialakult (élő vagy kihalt) nemzet nyelvét, akkor hogyan hívhatja annak a nemzetnek sarokkövét saját sarokkövének anélkül hogy ne azonosítsa magát avval a nemzettel - ha egy nemzet sarokköve valóban a nyelv amit beszél? Az amerikai egyáltalán nem tekinti magát angolnak, habár angolul beszél. Lehet-e egy megadott nyelv több, különböző - vagy egyetlen egy - nemzetnek alapja? A második gond elemzése kimutatja hogy nemzetek és nyelvek alapvetően függetlenek egymástól. Maga a "nemzet" szó is ezt sugallja. Indiában, például, kétezer néprajzilag különböző népcsoport egy féltucat nyelvcsalád huszonvalahány nyelvét beszéli.

De még a kialakultnak mondható népek sarokköve sem a pillanatnyilag beszélt nyelve. A korábban hébernek, később zsidónak nevezett nép materialista igényei szerint cserélgeti nyelvét. Gondolkodását viszont egyik beszélt nyelv sem se nem tükrözi se nem alkotja. Ugyanezt mondhatjuk az amerikai bennszülöttekre is akik ma többségben csak angolul, spanyolul vagy portugálul beszélnek, de még mindig ős hiedelmeik szerint gondolkodnak. Sőt, új elszántsággal próbálják azt továbbadni utódaiknak, de a szellemi érintkezés érdekében, azt, egyelőre, egy - habár közös de - idegen nyelven teszik.

Egy sarokkőnek egyik jellemző tulajdonsága az állandóság, de az állandóság önmagában nem érdemli ki a sarokkő elnevezést. Bátran mondhatjuk hogy a többi nyelvhez képest a magyar nyelv állandó, de ugyanazt mondhatjuk a magyar nemzet minden meghatározójára is. Akkor most minden ilyen meghatározó egy-egy sarokkő lenne? Egy jelenség csak akkor sarokkő ha képes saját erejével egyesíteni, összekötni az alap többi teher-hordó erejét az építmény elmozdítására, lerombolására bevetett erők ellen. A nyelv pedig erre képtelen. Ha alapvető a gondolkodás - amit el is fogadok -, akkor az lehet egy nemzet sarokköve. De egy alapnak a tükörképe - még ha el is fogadjuk azt a tételt - nem azonos az alappal amit tükröz. Egy tükörkép képtelen bármit is fenntartani, egyesíteni vagy összekötni. Ha egy nemzet megbuktatására bevetett erők ellen a nemzet nyelve képes lenne saját erejével egyesíteni, összekötni kiléte alapjainak többi teher-hordó erejét, akkor a nyelvet nem lehetne helyéről kibillenteni a vele egyesült alapok megdöntése nélkül. Márpedig a valóság kimutatja hogy igenis kilehet a nyelvet venni helyéről anélkül hogy az lényegében megbontaná a nemzet alapját: Például ukrán, lengyel és horvát rokonaink elvesztették magyar nyelvüket de közös műveltségünk többi ágazatai, úgymint eredeti közös kilétük alapjai megmaradtak és ma is állnak - becsület, nyíltság, őszinteség, jóindulat, segítőkészség, család- és hazaszeretet, önzetlenség, bátorság, szorgalmasság, tisztaság- és rend-szeretet, tudás- és alkotás-vágy, találékonyság, stb. Hasonlóképp a többi magyar-hun-szkíta népek, az ujguroktól a keltákig is - többé-kevésbé - megtartották ezeket a tulajdonságokat habár ma már többségben idegen nyelveket beszélnek.

Szerintem lehetetlen egyedi kilétünkre nézve megállapítani a nemzet-nyelv közti viszonyt mert nem látunk elég messze vissza múltunkba. De ha csak a fiatal nemzeteket nézzük, azt látjuk hogy a nyelv egy nemzeti fölépitmény, ráépitmény egy már létező alapra. Ezen fölépitmény megváltoztatása, mondhatni, lebontása és újjáépítése, vagy lecserélése sehol sem bontja meg a nemzet alapját. Anyanyelvünk, igenis, kilétünk egyik meghatározója, de nem a magyar nemzet sarokköve.

"a világszemléletben van az értékrend forrása és nem fordítva."

E mondat első felével egyet értek de második felével nem. A megcáfolás egy kicsit hosszú de majd az eszmecsere során ki fogom fejteni.

Témánk további tárgyalásaként, fölszeretném vetni az alábbi fogalmak meghatározóit.

Gyula szerint,

"A közlés feltételezi a közlő és a fogadó jelrendszerének, a legalábbis részleges összehangolását. Ez a részlegesség vezet a félreértésekhez."

Ezen félreértések elkerülése - vagy legalább csökkentése - érdekében, anélkül hogy most túlságosan belegabalyodjunk a pszichológiába (szándékosan nem nevezem lélektannak, mert szerintem nem az), tekintsünk be anyagfölötti kilétünkbe és próbáljunk meg lerögzíteni egy néhány elnevezést.

A fogalmak a Világegyetem elemeinek és tényezőinek egyéni fölfogása. Kialakulásukat a környezet, az érzéki szervek és a már kialakult fogalmak szabályozzák, és a lelki, szellemi és testi képességek korlátozzák.

A gondolkozás egy szellemi munka, a fogalmak meghatározása és elnevezése, előidézése és megmunkálása. A gondolkozás legalább két szintű: tudatos és tudat alatti. A tudat alatti gondolkozásról keveset tudunk, de tudjuk hogy létezik, termel és teljesít. A tudatos gondolkozás egy soros munka, egy közelebbről meghatározott cél irányában elindított kezdet (a fogalmak elővétele), egy szabályszerű folyamat működtetése (a fogalmak megmunkálása), és egy sikeres vagy sikertelen vég (a munka befejezése, pl. rendelkezés az eredményekkel), melyben az eredményt egy előírt folyamat hozza (vagy nem hozza) létre. A gondolkozás eleitől kezdve tudja hogy mit keres. A gondolkozás az alacsonyabb rendű számolásnak felel meg.

A gondolkodás szót többféleként lehet értelmezni. Az egyik értelme a fogalmak összessége, az érzés-gondolat találkozó pontja, és egy megadott értékrend gyakorlására törekvő szándék. Egy másik értelme, azonosulás egy értékrenddel, és egyéni működés, elmélkedés, fontolgatás, latolgatás ezen értékrend szerint.

A "fogalmak összessége, az érzés-gondolat találkozó pontja, és egy megadott értékrend gyakorlására törekvő szándék" értelemben a gondolkodás egy végtelen fogalom-készlet mely magába foglalja az összes tapasztalt érzelmeket és gondolatokat, ezeket szükség szerint viszonyokba hozza, és irányítja a viselkedést - a Világegyetem jelenségeinek fölfogását beleértve.

Az "azonosulás egy értékrenddel" értelemben a gondolkodás egy érték-készlet korlátlan és föltétlen fennhatóságának meggyőződésből kiinduló helyeslése, mely megszabja az élet célját, irányát és működtetésének módszerét.

Az "elmélkedés, fontolgatás, latolgatás" értelemben pedig, a gondolkodás egy párhuzamos munka mely csak a folyamatot, egy megadott témára irányuló de a fogalmak rendszertelen(nek tűnő) előidézését és azok korlátlan és föltétlen beengedését - sőt, betessékelését - sugallja, melyben az eredményt nem egy irányított folyamat, hanem annak szabad, önirányitott kialakulása hozza létre. A gondolkodás nem tudja hogy mit keres amíg azt meg nem találta. A gondolkodás a magasabb rendű számításnak felel meg. A gondolkodás egyik munkája - és alárendeltje - a gondolkozás.

A beszélt nyelv egyben egy címke-tár és egy tudatos gondolat-fejlesztésre alkalmas eszköz-készlet. Ezen készlet elemei, a címkék (szavak), és az elemek egybevonása (amit a gondolkozás végez) rámutatnak a (tudatalatti) fogalom-tárban (a gondolkodásban) tárolt fogalmakra. Továbbá, belenyúlnak ebbe a fogalom-tárba, onnan kiveszik a címkékkel (szavakkal) páros fogalmakat, melyeket a gondolkozás egy ideig, mondhatni, "levegőben tart", átalakít, és keresi köztük a viszonyokat. A megtalált, azaz, a tudomásra hozott addig (tudatosan) ismeretlen viszonyokból új fogalmakat alkot, melyekkel, az átalakított fogalmakkal egyben, a föladat igényei szerint rendelkezik (valószínűnek tartom hogy az ekképp alkotott új fogalmakkal és a már létező de most megváltoztatott fogalmakkal a tudatalatti gondolkozás is foglalkozik). A címkék (szavak) a fogalmak meghatározására, előidézésére és megmunkálására alkalmazott eszközök. A beszélt nyelv a tudatos gondolkozás eszköze. A szavak a fogalmak nevei. Beszélt nyelv nélkül lehetetlen fogalmakat tudatosan meghatározni, előidézni vagy megmunkálni. Beszélt nyelv nélkül nem létezik tudatos gondolkozás. Több beszélt nyelv ugyanarra a fogalomra több címkét ragaszt. Több fogalom egy címke alatt általánosít. Kevés címkével (szegény szókinccsel) a pontatlanság elkerülhetetlen. Pontos meghatározások és hasonló fogalmak közti finom különbségek észben tartása gazdagabb szókincset igényel. Nem tudjuk (én legalább is nem tudom) hogy szükséges-e a beszélt nyelv a tudat alatti gondolkozáshoz.

Ha nagyjából elfogadjuk a cikkben fölvettet tételt, ami szerint műveltségünk kilétünk egyik főága, mondjuk a magyar lélek meghatározója és egyben megnyilvánulása, melynek egyik ágazata anyanyelvünk, akkor kacérkodjunk avval a gondolattal hogy gondolkodásunk is kilétünk egyik fő tényezője, egyelőre mondjuk, a magyar szellem meghatározója és egyben megnyilvánulása. Ha nem is elegáns, ez a szerkezeti viszony-vázlat talán mégis képes magába foglalni Gyula tételét, "alapvetőnek tartom a magyarul gondolkodást, amit tükröz a nyelv."

Ez a kacérkodás azért szül egy kis rút vázlatot mert, míg anyanyelvünknek megvan a helye (a műveltség főágon), gondolkodásunkat egyelőre nem tudjuk hová tenni kilétünk "életfáján". Ahhoz hogy megtaláljuk helyét, elsősorban meg kellene határoznunk ezt a tényezőt: Mi a gondolkodás?

A korábbi, durva meghatározásokon túl, kezdjük avval hogy megkeressük a különbséget a gondolkodás és a gondolkozás között. Érzékeljük a különbséget e két jelenség között (nem csak nyelvtanilag), a gondolkozást elég jól meg is tudjuk határozni, de azt hogy mi különbözteti meg ezt a munkát a gondolkodástól már keresgélni kell - nekem, legalábbis.

Gondolkodás, gondolkozás, mind a kettő szellemi tevékenykedés de - egyelőre csak óvatosan latolgatom hogy - a gondolkozás a gondolkodás alárendeltje, azaz, egyik munkája. E tétel további kifejtése viszont itt részletesebb bontására szorul. Kétségtelen hogy a gondolkozás legalább két, különböző szinten működik: Az egyik az észlelés (tudatos szint), a másik a tudat alatti munka. Ez utóbbi munkát, természetesen, nem észleljük, de tudjuk hogy teljesít mert megérett termékét átküldi tudatos világunkba. Például, semmit sem tudunk egy kialakuló, a tudatos világban még életképtelen ötletet kicsirázásáról, fejlődéséről vagy kivirágzásáról, de tudatosan tapasztaljuk a már megérett gyümölcs megérkezését.

Ha elfogadjuk a gondolkozás ezen szintjeit, folytassuk a gondolkodás és a gondolkozás közti különbség megvizsgálását. Míg a gondolkodás kaput nyit a szellemi világon kívülieknek, sőt, megpróbálja őket betessékelni (pl. figyelni próbálja e gyakorlat érzelmi hatását, kisebb-nagyobb sikerrel megpróbál, ha kell, fölszabadítani, de mindenkor készenlétben tartani szellemi erőt esetleges megérzések kezelésére), a gondolkozás nem. Nem, mert a gondolkozás nem tud mit kezdeni az efféle esetleges bekopogtatókkal, s emiatt szigorúan kizárja az érzelmi világ lakóit - ha nem pont az a gondolkozás tárgya. Például, igényes (tudatos) gondolkozás közben nem vesszük észre a feszültség növekedését. A munka simán halad de, túlterhelés alatt, egyszer csak figyelmeztetés nélkül leáll, és a szellemi termék összeomlik. Próbáljunk fejben összeadni két ismeretlen telefonszámot vagy értelmezni egy másfél lapos mondatot. A mulandó, tudatban lebegő szellemi termék elpárologása után a munkát újra kell kezdeni, elejétől. Érzelmi tapasztalatok csak gondolkozás előtt, után, vagy annak megszakításával léphetnek be tudatos világunkba. Nagy örömmel fogadjuk, például, egy ötlet megszületését, de a jó érzést keltő siker észlelése megszakít minden esetleges folyamatban lévő tudatos szellemi munkát.

Ez a különbség viszont még szalonképtelenebbé teszi a fölvetett szerkezeti viszony-vázlatot mert, míg a gondolkozás kizárólag szellemi munkát végez - tehát könnyűszerrel tekinthető szellemi kilétünk tényezőjének - a gondolkodás érzelmi ügyekkel is foglalkozik. Ha jól értem, Gyula is erre utal: "a gondolkodás, nem, nem csak nyelvalapú lehet, sőt." Az érzelmi ügyeknek viszont a lelki főágon a helyük. Tehát a gondolkodás legalább két, lényegükben különböző, jelenséggel tart viszonyt, de egyelőre úgy látszik mégsem teendő sehova - e szerkezeti viszony-vázlatban. Egy másik gond a kétségtelen viszony a tudatos gondolkozás és a beszélt nyelv között, ahol az utóbbi - előbbi tételünk szerint - a műveltség egyik ágazata. Igen ám, de a gondolkozás egy kizárólag szellemi munka, míg a műveltség - szintén azon tétel szerint - kilétünk lelki főága.

Ez a két gond arra kényszerít bennünket hogy vagy vonjuk egybe a szellemi és a lelki tényezőket, vagy toljuk a szóban forgó szerkezeti viszony-vázlatot egyelőre a munkaasztal szélére és próbáljuk meg más irányból megközelíteni a föladatot. A szellemi és a lelki tényezőket nehéz egybevonni mert fölakadunk valahányszor megpróbáljuk őket fölcserélni. Például, mondhatjuk hogy a gondolat a szellemi munka terméke, de azt nem hogy a szeretet is az. Hasonlóképpen, mondhatjuk hogy az önzetlenség egy lelki adottság, de azt nem hogy értelmességi tehetség. Emiatt kénytelenek vagyunk ezt a szerkezeti viszony-vázlatot egyelőre a munkaasztal szélére tolni, és újra kezdeni a próbálkozást.

Ezen próbálkozással az "alapvetőnek tartom a magyarul gondolkodást, amit tükröz a nyelv" tételt ne szerkezeti hanem működési szempontból vizsgáljuk meg. Azaz, most ne az egyes fogalmak külön-külön értelmezésével kezdjük - melyek között aztán viszonyt keresgélünk - hanem magával a viszonnyal, pontosabban a viszony megállapításával, melynek működése megértésével, remélhetőleg, megismerjük a viszonytársak kilétét is.

Ideiglenesen, fogadjuk el hogy alapvető a magyarul gondolkodás és hogy annak tükörképe a magyar nyelv. Eszerint a magyar nyelv a magyar alap tükörképe, és ha megnézzük ezt a tükörképet, meglátjuk benne a magyarul gondolkodást. Tehát itt a működés viszony egy mulandó, többé-kevésbé "láthatatlan sugárzás" (gondolkodás) ami egy tartós, többé-kevésbé "látható nyomot" (nyelv) hagy maga után. Eszerint ha, mondjuk, megváltozik a gondolkodás, akkor a változásokat a nyelvben észrevesszük. Visszafelé következtetve pedig, változások a nyelvben változásokat jeleznek a gondolkodásban.

Ezután nézzük meg hogy a valóság igazolja-e ezt a viszonyt. A mai "magyar" nyelv tele van idegen szavakkal. A fönti viszony szerint, a mai magyarul gondolkodás is tele van idegen fogalmakkal, idegen nyelven kifejezett de közös fogalmakkal, vagy kevert idegen és közös de idegen nyelven kifejezett fogalmakkal. El tudom képzelni hogy a nyelvészet szabályszerűen tesz megkülönböztetést egy műveltség sajátos fogalmai és közös (több műveltség) fogalmak címkézése között. De, szerintem, egy műveltségen belüli és azon kívüli fogalmak közötti élethű megkülönböztetés (itt nem a címkékről van szó hanem magukról a fogalmakról) csak minden vizsgálat alá vett műveltség gondolkodása közvetlen és mélyreható ismeretével lehetséges. Mivel hogy a gondolkodást - Gyula szerint is - "anyatejjel, anyanyelvvel szívja magába az ember", és mivel hogy az embernek csak egy anyja lehet, lehetetlen két vagy több műveltség gondolkodását közvetlenül és mélyrehatóan megismerni.

Ez a korlátozottság azt jelenti hogy létezhetnek csak közösnek tekintett de mégsem közös fogalmak, melyek címkéinek lefordítása, mondjuk, magyarra, semmit sem jelentenek, mást jelentenek, sőt, az eredeti nyelven kifejezett fogalmak ellenkezőjét jelentik. Például, magyarban nem létezik szó a "nekem van" fogalomra, az angol "have", viszont létezik a "nincs" szó ami viszont az angolban hiányzik. Ezen példa - mind a kettő, a "birtokoló"-hoz hasonló de vele nem azonos fogalom hiánya, úgymint a "nincs" fogalom létezése - alátámasztja Gyula tételét, mert a magyar gondolkodás szerint képtelenség a Világegyetemet - bármekkora mértékben - embernek birtokolni vagy bármiképp önmagának vagy másnak tulajdonítani. A "civilizált"-nak nevezett nyugati ideológiák primitív hívői ezen valóság elvont fogalmát még képtelenek fölfogni - de lehet hogy csak még nem tudnak róla. Velük ellentétben, az amerikai ősnép szerint, úgy mint ahogy a magyar gondolkodásban is, ember egy Világegyetemet alkotó elem, s nem tulajdonosa annak még részben sem. Például, a föld-tulajdonjog fogalom náluk is ismeretlen volt a nyugat-európaiak megjelenése előtt, úgymint a szabir (szumír) nép gondolkodásában is a szemita Hammurápi-féle héber ideológia betörése előtt.

Egy megadott műveltség sajátságosságai közé tartoznak azok a szavak is melyek más műveltségekben mást jelentenek, sőt, a velük páros fogalmak szöges ellentétben is állhatnak másokéval. Például, az angol "light" szó az angol anyanyelvűek szerint (többek között) fényt jelent, ám ennek az angol szónak a magyar változata (fény) egyáltalán nem idézi elő az annál sokkal terjedelmesebb és bonyolultabb magyar "világ" fogalmat. A "magyar" szó pedig számunkra kilétünket, szeretett őseinket, testvéreinket, utódainkat, valódi vagy vélt hívatásunkat és értékrendünket - jó indulat, becsület, erkölcsösség, bátorság, bölcsesség, művészet, szorgalmasság, haza- , élet-, vendég-szeretet, stb. -, és, mint gondolkodás, az emberiség fölemelését idézi elő. Evvel ellentétben, az "ogre" szó a nyugat-európai műveltségek népmeséiben és hiedelmében egy óriás, ember-előtti korból fennmaradt, fél-ember fél-vadállat, emberevő torz szörnyeteg fogalmát idéz elő az ottaniak képzeletében. Ezen szó eredete bizonytalan, de minden forrás a magyarokra utal. A korai franciák szerint (pl. Chrétien de Troyes, 12. sz.), "ogre" a "hongrois" ("magyar", franciául) szóból, illetve az angol szigetek szkíta őslakói nevéből ered. Mások szerint, a bibliai héberek halálos ellenségére, egy Góg nevű óriás ördög-hercegre vagy népre utal, akit (amelyet) a zsidók és zsidókrisztiánok dühtől megvadult zsidóistene saját kezűleg fog olyan mértékű vérontással "lemészárolni hogy hét hónapig temetik a halottakat" (Ezékiel). Ez utóbbiak szerint, ez a Góg személy, illetve nép, a Magóg nevű országban élt, mely, Josephus szerint, "a szkíták földje" volt. A Képes Krónika pedig a Magóg nevet a Magor névvel azonositja.

Tehát nehezen mondhatjuk hogy egy idegen nyelvből újonnan átvett, egyesek által közösnek tekintett, szó - eredeti kifejezésében, de még magyarra fordítva sem - ugyanazt a fogalmat idézi elő a magyar gondolkodásban mint az idegen anyanyelvűek fejében. Kétségtelen hogy a mai ifjúság gépfegyver sorozatokban lövöldözi a bemagolt, sokszor értelmetlenül használt, "amerikai" szavakat. De mondhatjuk-e hogy gondolkodásuk "amerikai"? Vagy oláh gondolkodású-e a csángó-magyar aki a vonatot román "tren"-nek hívja mert senki sem mondta meg neki annak idején hogy létezik egy Magyarhon ahol ennek a műszaki fejlődésnek a termékét a magyar "von" igéből fejlesztették ki testvérei?

A további elemzés érdekében, fordítsuk meg egy pillanatra Gyula tételét. Mondjuk hogy "alapvető a magyar nyelv, amit tükröz a magyarul gondolkodás", és nézzük meg hogy a valóság igazolja-e ezt a fejére állított viszonyt. Kezdjük a magyar nyelvben is otthonos szavakkal melyek újabban nem mindig a velük eredetileg páros fogalmakra utalnak és, megfordítva, ismert fogalmakkal melyekre a Hazánkban élősködő idegenek új, szándékosan megtévesztő címkéket próbálnak ragasztani, remélve a nép gondolkodásának elterelését saját érdekük irányában. Nézzük meg hogyan hat a magyarul gondolkodásra az efféle nyelv-változás. Például (ismert szó, ismeretlen fogalom), a "hitelkártya" magyarul a hitel, azaz, a kölcsön fogalmát idézi elő. De ez a címke valójában egy ravasz csaléteknek a neve, csapdába csalás a fölösleges vásárlásra, a még meg nem keresett pénz elköltése olyasmire amire józan ember nem vesz föl kölcsönt. A csapdába csalás minden erkölcsös társadalomban bűncselekmény, ám ami óta Hazánkban is divatba jöttek a hitelkártyák, azóta a nép elfogadja, sőt, követeli az efféle, eddig erkölcstelennek, sőt, bűncselekménynek tekintett becstelen beugratást, mert nem érti a "hitelkártya" valódi fogalmát melyet a bankárdinasztiák és kereskedő hittársaik agyaltak ki.

Megfordítva (ismert fogalom, ismeretlen szó), a cigány átnevezése romára (még) nem idézi elő azt a nemzeti tapasztalatot amit a magyar nép megszenvedett az évszázadok során a cigányok szomszédságában. Hasonlóképp, a hazudásáról, csalásáról, gyűlölködéséről, bosszújáról, sátáni szertartásairól híres nép hagyományos gonosztevő ideológiáját meghatározó fogalmat eltitkolni próbáló zsidóság - melyet azon nép vallásként próbál előadni - újabban héber vagy izraelita néven hirdeti magát. Mivel hogy a magyarság már évezredek óta zsidó néven ismeri ezt az aljas népet, a héber vagy az izraelita szónak szerinte vagy semmi köze sincs a zsidókhoz, vagy egy más, nem a gonosztevő európai zsidó népre utal. (Az eltulajdonított "izrael" szónak történelmileg semmi köze sincs a szemita, héber, zsidó néphez.) A Hazánkat bitorló idegenek és bérenceik efféle tisztázatlan szavakkal próbálják eltitkolni a zsidóság történelmi úgymint korunkbeli gonosztetteit a magyarul gondolkodásban. Tehát aki csak a roma vagy héber, illetve izraelita néven ismeri ezeket a népeket, annak a magyar múlt tanulmányozása - ahol ezen elnevezések helyet a cigány és zsidó szavak szerepelnek - hamis következtetésekre vezet. Hamis következtetések pedig hamis gondolkodást szülnek.

Ez után nézzük meg hogyan hatnak gondolkodásunkra az idegen szavak. Kétségtelen hogy félelmetesen elterjedt Hazánkban az amerikai kereskedő zsidóság "marketing", szófejtésben, magyarul, "piacolás, piacozás" szava. A (csak névben) magyar oktatás meghamisította ennek a szónak eredeti (zsidó kereskedő) fogalmát, és a megtévesztő, "értékesítés" címke alá rejtve terjeszti a becsületes "magyarul gondolkodásban" eddig ismeretlen "becsapás dicsőségét", melyet a "marketing" szó valójában jelent - például Manhattan utcáin. Hasonlóképp, fölkarolta és lelkesedve osztogatja fűnek-fának - vagy alattomosan sugalmazza - az amerikai kereskedelemben, üzletben, ügykezelésben agyoncsépelt "manager" szóból "magyarosított", "menedzser", szófejtésben, magyarul, "kezelő" szót, és a szakma-pajzs mögé bújtatott, termelési, alkotási építési, fejlesztési szempontból haszontalan, de komisszár munkára hasznos szolga fogalmat. Vagy ahogy Petőfi látja a "menedzserkedést":

"Szegődjél hozzám; szolga lész, igaz,
De ily urat szolgálni, mint én,
Dicsőség, és azért, hogy
Előttem meghajolsz,
Előtted ezren hajlanak meg.
Más dolgod nem lesz, mint ez ezreket
Nyúznod tehetséged szerint, s e
Könnyű munkából meg fogsz gazdagodni."

(Az Apostol, XII)

Hogy milyen mértékben hatnak az idegen szavak és az alattuk settenkedő erkölcstelen fogalmak a magyarul gondolkodásra azt abból tudjuk következtetni hogy manapság a hagyományos és hasznos valódi magyar szakmák helyett főiskoláink becstelen "marketing" specialistákat, értsd, csalás-szakértőket, és rabszolga nép hajtásra, nyúzásra kiagyalt "menedzsereket", értsd, komisszárokat, képeznek ki ezrével. Ezekre a tudományágaknak hazudott tanfolyamokra pedig ifjaink azért iratkoznak föl, mert csak olyan állásokban látják jövőjüket ahol az efféle erkölcstelen "ügyességet" fizetik meg. Vajon hány ilyen tapasztalat kell ahhoz hogy gondolkodásukat is beszennyezzék az idegen szavak?

De ne csak az idegen szavak hatását nézzük. Nézzük meg, például, a 16. század derekán ránk erőszakolt kendezés, magázás, önözés hatását gondolkodásunkra. Ezt a természet-ellenes megszólítást először az egyház és a francia királyi udvar méltóságai kényszerítették Nyugat-Európa népeire. Például, a pápa, a püspök vagy a király önmagára (egyes szám) utalva, a "mi" (többes szám) személyes névmást alkalmazta, és megkövetelte hogy őt mindenki többes számban szólítsa. Ezen nyelvtani eltorzulás pontos eredete bizonytalan, de bizonyos hogy a "Pluralis Majestatis" a nyugat-európai társadalom elitjeinek megkülönböztetését és a nép fölé emelését szolgálta. Sokan egyszerűen kinevetik ezt a "nyelvtani képtelenséget" mondván, csak terhes nők, tudathasadásosok meg gilisztások utalhatnak önmagukra többes számban. Pedig ez egyáltalán nem egy nyelvtani hiba volt, hanem a háttér hatalom (többes szám) elismerése. Az a hatalom pedig a (nyugati) római birodalom összeomlását követően a frankok országába vándorolt, önmagának új eltartót, új "ígért földet" kereső zsidó nép elitjei kezében volt, melyet a "szentszékről" irányított a pápák, püspökök és, közvetve, a királyok által (A királyokat általában az egyház koronázta, illetve, "felkente"). A "szent római (később, német-római) birodalom" egyházi és királyi méltóságai csak a bankárdinasztiák végrehajtó alárendeltjei, azaz, "menedzser"-jei, komisszárjai voltak. De mivel hogy ők képviselték az uralkodó hatalmat, megkövetelték hogy az őket megszólító nép mondanivalóját a "ti" megszólítással irányítsa a birodalom (többes számú) uralkodóihoz. (Lásd Nyugat-Európa bitorlását a Lelki, szellemi védekezés cimű cikkben (is).)

Ezt a fogalmat erőszakolták ránk az idegen hatalmak a tridenti zsinat után, melynek egyik hirdetett célja "a keresztény nép megjavítása"! volt. A korai újkorral egyben a Hazánkat bitorló idegen királyok és egyházi fölötteseik ezt a gondolkodást is magukkal hozták. Ez a társadalmi bontás viszont annyira idegen volt a magyar nép számára hogy ezeket az idegeneket a magyarok, természetesen, csak harmadik személyként tudták kezelni. Eredetileg a magyar társadalom magas rangú személyiségeit a "fölséged", "kegyelmed" vagy hasonló (de mindig második személy) megszólítás illette meg. A "kegyelmed" lett lerövidítve a "kend"-re, ami később az idegen királyok idejében "őfelsége maga a király"-ra, alakult át. Ez a megszólítás lett lerövidítve a "maga", illetve, az "önmaga", és az "ön" kifejezésekre. Itt fontos megjegyezni hogy párbeszédben a harmadik személy egy nem hozzánk tartozó, nem közülünk való, idegen elkülönítést sugalmaz. Elődeink még tisztán látták hogy idegenekről volt szó. Az ő gondolkodásuk még nem volt megfertőzve. De manapság ezt már nem érzékeljük. Habár a Pluralis Majestatis fogalom kifejezése a francia és a magyar nyelv-használatban nem azonos (a franciák, például, a "nous", "mi", illetve a "vous", "ti" személyes névmást használták, mert királyaik közülük származtak), e fogalom alapja ugyanaz: Gondolkodásbeli megkülönböztetés a nép és a fölötte (a magyarok esetében mind idegen) uralkodók között, és beletörődés a rabszolga sorsba - idővel annak helyeslése is. Később a Magyarországi álnemesség (pénzért vásárolt, azaz, nem magyar "nemzetes", nem magyar "nemzett") is megkövetelte a kendezést, magázást, önözést önmaga tekintélyének kiemelésére. Ma pedig ez a hivatalos - és általánosan helyeselt - megszólítás. Ez a példa kétségtelenül kimutatja hogy nyelv-változások idővel gondolkodás-változásokat okoznak.

Hogy ez a természet-ellenes nyelvészeti képtelenség milyen hatással van a magyarul gondolkodásra, azt abból is látjuk hogy tiz év szomszédság után is, szomszédok, sőt régebben néha házaspárok is, (parasztosan) kendezésükkel, magázásukkal, önözésükkel, ha nem is szándékosan, észrevétlenül elidegenítik egymást egy leigázásra kiagyalt, "tisztelet" fogalom mögé bújtatott nyelv-virus beoltatásával, a magyar nép anyanyelvének megmérgezésével. Ráadásul, a kendezés, magázás, önözés zűrzavart is kelt: Például, mit jelent a "megütötte a fejét?" kérdés? "megütötted a fejed?", "megütötted a fejét", vagy "megütötte a fejed?" Elidegenítés, zűrzavar keltés, ekképp lehet minden összefogás kísérletet előzetesen meghiúsítani, a rabszolga sorsot elfogadtatni, még helyeseltetni is.

Tehát, tükrözi-e a magyarul gondolkodást a magyar nyelv? A fönti elemzésből azt veszem ki hogy igen, tükrözi, mind addig amíg a magyar szavak az eredetileg velük páros fogalmakat címkézik, amíg az ismert fogalmak címkéi azokat hitelesen meghatározzák, és amíg idegen szavak és az általuk címkézett idegen fogalmak be nem fertőzik úgy a magyar nyelvet mint a magyarul gondolkodást. Azután viszont a már csak magyarnak mondott nyelv már nem minden esetben tükrözi a magyarul gondolkodást. Idővel a viszony iránya megfordul, és a már megfertőzött nyelv, a gondolkodás tükrözése helyett, vírusként, az ősnép gondolkodásában addig ismeretlen fogalmak petéit ülteti bele a gondolkodásba, kiölve onnan a vele ellentétes "őshonos" fogalmak magvait (de lehet hogy csak megbénítja azokat - úgy mint az ékes ősdarázs a bogár ellenálló képességét). Ez az idő alatt a tükrözés fokozatosan leáll, és elindul az ellenkező irányba, azaz, a már csak névben magyarul gondolkodás elkezdi tükrözi a már csak névben magyar nyelvet. Miután ez a folyamat lezajlott, a megmérgezett nyelv élethűen tükrözi a megmérgezett gondolkodást - a következő körfolyamat kezdetéig.

Most már hogy belekukucskáltunk ezen viszony működésébe, húzzuk vissza magunk elé a korábban félretolt szerkezeti viszony-vázlatot. Bátran mondhatjuk hogy viszony létezik a gondolkozás és a nyelv között (a munka és az eszköz amivel megmunkáljuk fogalmainkat), tehát valahol találkozniuk kell. Nem tehetjük mind a kettőt ugyanarra a főágra a korábban említett gond miatt (a gondolkozás szellemi, a nyelv viszont lelki tényező), de ugyanakkor el sem vághatjuk őket egymástól mert a gondolkozás működése a nyelvtől függ, és a nyelv haszontalan lenne gondolkozás nélkül. (Itt még mindig tudatos gondolkozásra és beszélt nyelvre utalok. Tudat alatti gondolkozás is létezik de arról nagyon keveset "tudunk", viszont nem úgy néz ki hogy a beszélt nyelvre lenne szorulva - de lehet. A beszélt nyelven kívül más nyelvek is léteznek, de azokra itt most kitérni nagyon megzavarná a gondolatmenetet).

Hogy hol találkozhat a gondolkozás és a nyelv azt talán a fönti gondolkodás-nyelv viszony latolgatásából meg tudjuk állapítani. Ha, mondjuk, soha semmilyen idegen világnézetekkel sem találkoztunk volna, akkor a fönti fejtegetésből azt tudnánk következtetni hogy a gondolkodás egy munka míg a nyelv annak a munkának egy terméke, és hogy e termékből az azt létrehozó munkát következtetni lehet. Nézzünk meg egy példát: Ősember előtti korunkban egymáshoz ütöttünk két követ, remélve hogy egy éles szelet majd csak letörik valamelyikből, amit majd lándzsa- vagy nyílhegyként föltudunk használni. Miután már belefáradtunk az ütögetésbe, vagy már véresre vertünk kezünket, rájöttünk hogy sokkal okosabb ha ezt a munkát rásózzuk a törzs egyik sorkatonájára. Igen ám, de hogyan magyarázzuk el neki hogy mit csináljon? Próbáltunk gondolkozni, de nem ment mert nem volt meg a hozzá kellő szerszámunk, azaz, a fogalmakat kezelő eszköz, a beszélt nyelv. Erőfeszítésünk viszont nem volt hiába, mert kitermelte a két kő egymáshoz ütésekor meghallott hang leutánozását. "K, K, K, KŐ" (Tomory Zsuzsa példája, Organic Magyar Linguistics.)

Létre hoztunk egy szájjal kiejtett hangot ami félreérthetetlenül arra a tapasztalatra, azaz, fogalomra utalt amit két kő összeütésekor hallottunk. Aztán mondtuk hogy "bugyborékol" a hévíz, "cscscs-urog" a víz "fff-uj" vagy "sss-üvít" a "szszsz-él", "gágog" a vadliba, "zzz-úg a mező", stb. Ezután, miután már az alap fogalmak meg lettek címkézve, megkezdődött a "beszélgetés" mely szókincsünket és nyelvszabályainkat alkotta.

Ma már - ha óvatosan is - föltételezhetjük hogy a gondolkodás nem csak szavakat termelt ki, hanem - többek között - a természet hangjai leutánozásának hasznosságát is fölfedezte, úgy a gondolkozásra mint a gondolatok adására és vételére. Ez a minden külső hatástól független, saját erőfeszítéseink során kitermelt fölfedezés arra következtet hogy nyelv-képességünk kezdettől fogva gondolkodásunk mélyén aludt, ott várva a fölébresztést. Hogy ez a "fölébredés" mikor történt nem tudjuk, de embertani források szerint a vértesszőlősi archantropus származott szét a világba, és, P. V. Tobias, antropológus szerint, ennek a 400-450 ezer éves Kárpát-medencei lakosnak a közvetlen leszármazottja a paleoanthropus és a belőle származó már gondolkodó ember, a homo sapiens (Marton Veronika, A káld-sumir nép története).

Ha elfogadjuk ezt a viszonyt - azt hogy a nyelvet a gondolkodás hozta létre a benne alvó nyelv-képesség fölébresztésével - akkor a nyelvünket gondolkodásunk egyik "fölnőtt gyermekének" nevezhetjük. Továbbá, a nyelv létrehozásával a gondolkodás egyben hasznosította, azaz, dolgoztathatta a gondolkozást is ami addig szintén csak tétlenül őgyelgett, várva a munkájához kellő eszközt, a beszélt nyelvet. Eszerint azt is mondhatjuk hogy a nyelv kialakulásáig a gondolkodásban lustálkodó gondolkozó-képesség is a gondolkodás "fölnőtt gyermeke". Másképp mondva, a nyelv és a gondolkozás olyan mint a négy ujj meg a hüvelykujj. Csak egymást kisegítve fognak.

Ám, mint azt minden szülő tudja, a gyermek néha elkanászosodik, pláne rossz társaságban. Aztán vagy észhez tér vagy nem. Szerencsére, általában minden gyermekben megmarad annyi emlék szüleiről hogy előbb-utóbb meghallja, ha mást nem is, a fölmenők iránti érdeklődés hívását. Így is úgy is, a szülő szereti, támogatja, nevelgeti gyermekét, és gyermeke kialakulása, megváltozása, kalandjai, viselkedése, sikerei, megbukásai igenis hatnak a szülőre. Ha anyanyelvünket és gondolkozásunkat hasonlóképp gondolkodásunk gyermekeinek tekintjük, talán sok mindent megtudhatunk nemzeti kilétünkről is.

Ekképp vergődtünk (vergődtem) zöld ágra fejtegetésünkkel, de kilétünket jelképező "életfánk" ágaira is. Eredeti kis rút szerkezeti viszony-vázlatunk, remélhetőleg, már bemutatható. Szerkezetileg, gyökereinket nemzeti hivatásunknak hívhatjuk, hiedelmünk szerint egy Istentől kapott küldetésnek, fölmenőink lelki, szellemi erejének ami minden tavasszal, minden új nemzetséget új életerővel táplál. Törzsünk értékrendünknek tekinthető, nemzetünk minden gyermekét fenntartó pillérjének, melynek ereiben őseink, tenmagunk és utódaink életereje kering, tavasszal a rügyek, bimbók felé, ősszel a gyökerek felé. Törzsünk koronája, ahonnan kilétünk minden különleges sajátságossága elágazik pedig gondolkodásunk. Minden lelki, szellemi, testi cselekedetünk itt kap irányt, kilétünk minden meghatározója itt találkozik, minden erő ezen az egybevonó és elosztó, mondhatni, "rendező pályaudvaron" megy keresztül. Egy kis bátorsággal azt is mondhatnánk hogy gondolkodásunk értékrendünk megnyilvánulásának alapja és egyben csúcsa is. Kilétünk minden főága is innen hajt ki, legyen az lelki vagy szellemi. Lelki, "érzés" főágunk további elágazásai a "műveltségünk" fogalomban összefoglalt nemzeti nyelveink (anyanyelvünk, néptáncaink, népzenénk, stb.), hiedelmünk, népművészetünk, népmeséink, hagyományaink, stb. Szellemi, "gondolat" főágunk további elágazásai pedig gondolkozásunk, Isten-tudatunk, lét-tudatunk, élet-tudatunk, öntudatunk, stb.

Működési szempontból - csak a jelen témát nézve - gondolkodásunk "életfánk" minden sejtjére és erő-áramlására hat és egyben azok hatása alá kerül. Gondolkozásunk anyanyelvünkkel ekképp találkozik, gondolkodásunk "életfánkat" átható és átölelő hálózatán keresztül.

Hogy ezek után mondhatjuk-e hogy "alapvető a magyarul gondolkodás", vagy hogy "a világszemléletben van az értékrend forrása és nem fordítva", azt az eddig kitartó (szegény) olvasóra bízom. Arra viszont föl szeretném hívni kedves figyelmét hogy a Világegyetemben a vég a kezdet, a halál a megszületés, a csúcs az alap, és a viz hazatérése a forrás.

Köszönöm türelmes figyelmeteket, és elnézést kérek hosszú és néha vergődő hozzászólásomért.

Hazafias szeretettel,
őszkatona

Megjelent: 2413 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. Március 22., Péntek 04:54

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 310 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.8%France 0.2%
Slovakia 2.2%Czech Republic 0.2%
United Kingdom 1.9%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 54
This Week: 2587
Last Week: 4994
This Month: 14026
Last Month: 27481
Total: 1563776

Belépés