Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2017Nov22

2010. November 29., Hétfő 05:00

Mikor szentesíti a cél az eszközt?

Írta:  őszkatona
Értékelés:
(4 szavazat)
Mikor szentesíti a cél az eszközt? őszkatona Ha a tényezők túlzott fokozatban erkölcstelenek,akkor azok a legkisebb fokozatban is erkölcstelenek. Mikor szentesíti a cél az eszközt? Ez a kérdés minden tisztességes embert előbb utóbb utolér, mindenki előbb utóbb megbirkózik vele az erkölcsi csatatéren. Az édesanya mielőtt lop ennivalót éhes gyermekének; Pista bácsi mielőtt munkatársára keni hibáját nyomorú állása megmentése érdekében, Sári néni mielőtt besúgja szomszédját bebörtönzött fia szabadságáért. A materializmusba süllyedt világban, erkölcsi kérdéseket sokszor nem a lelki szabadság érdeme hanem az anyagi kényszerhelyzetek, a megélhetőség igényei és a lelki szorongatások döntik el. Tehát jó fölkészülni arra az időre amikor e kérdésre muszáj lesz válaszolni.

Az alábbi gondolatok viszont nem ezt a célt szolgálják - senki sem mondhatja meg másnak hogy mikor szentesíti a cél az eszközt. De hasznosak lehetnek azoknak akik még nem gondolkoztak ezen a kérdésen és a megközelítési lehetőségeket vizsgálgatják. Mint a többi cikkekben is (ebben a sorozatban) az érték nem a cikk mondanivalójában hanem az olvasó gondolatmenetében van elrejtve.

Kezdjük egy kis szellemi munkával. Elsősorban, meg kell tanulnunk különbséget tenni egy célpont űzése és egy folyamat működtetése között. Erről a témáról mát írtam, s ezért itt csak a lényegét foglalom össze. Mindennapi használatban, a "cél" szó, "az, amire törekvésünk irányul", több fogalmat címkéz (célpont, szándék, terv, stb.). Még egy folyamat működtetése is lehet a munkának a "célja". Sőt, a sajtó a "cél" gyökérből eredő szavakat egész más fogalmak kifejezésére is használja (pl. a "céloz" szót a "célt tűz ki" - "valamely célt meghatároz, kijelöl" - helyett). A megkülönböztetés érdekében, "egy meghatározott vagy meghatározható pontot amire törekvésünk irányul" itt a "célpont" szóval fogom címkézni.

Egy célpont űzésnek van kezdete és vége. A folyamat működtetésnek viszont nincs se kezdete se vége. Folyamatot csak célpontok képesek elindítani és megállítani. A kettő nem ugyanaz és végeredményük sem ugyanaz. A célpont eléréséhez minden (végtelen eszköz-készlet) nem kifejezetten tiltott eszköz fölhasználható (határtalan hatáskör, tiltott szigetekkel). Ebben az esetben, a "cél" - pontosabban, a célpont - szentesíti az eszközt - ha az nem kifejezetten tiltott. A folyamat működtetés viszont a csak kifejezetten megengedett eszközök (véges eszköz-készlet) alkalmazása (határolt hatáskör, korlátolt végeredmény). Ebben az esetben, a "cél" nem szentesíti, nem szentesítheti az eszközt mert az eszközöket már maga a cél kitűzése megengedte, azaz, "szentesítette".

Habár mind két esetben a cél kitűzője korlátozza az eszközöket, a korlátozás módszere - és eredménye - nem ugyanaz. Az első esetben a célpont kitűzője a megadott (tiltott) eszközöket szigeteli el (a célpont űzőjétől). Itt a hatáskör nagyobb és lehetőséget ad az eszközök létrehozására, de nagyobb szellemi (messze- és éles-látó, stb.) képességet igényel a célpont kitűzőtől mert a célpont űző (végtelen) találékonyságának, s az el sem képzelt eszközök alkalmazásának hatásait és következményéit is számításba kell vennie. A másodikban a cél kitűzője a folyamat működtetőjét szigeteli el (az eszközöktől). Itt a hatáskör kisebb és nem ad lehetőséget az eszközök létrehozására, de aránylag kisebb szellemi képességet igényel a cél kitűzőtől mert csak a megadott (véges) eszközök alkalmazásának hatásait és következményeit kell számításba vennie.

Ezt úgy is el lehet képzelni hogy a célpont űzése egy "tengeri" művelet ahol minden vízi és földi eszköz fölhasználható a célpont elérése érdekében, kivéve bizonyos (tiltott) "eszköz-szigetek" megközelítését. Ebben a hasonlóságban egy folyamat működtetése viszont egy "szárazföldi" művelet egy megadott "eszköz-szigeten".

Másodsorban értsük meg a finom de lényeges különbséget a felelősség és a számonkérhetőség (elszámolási kötelesség) között, és tegyük ezeket a terheket helyükre. Habár mindennapi használatban ez a két kifejezés sok esetben fölcserélhető, a fogalmak amelyeket címkéznek nem azonosak. A felelősség a döntések következményének megszenvedése - vagy a jogos elismerés élvezete - nem igényli a döntések indoklását - habár indoklással a felelős esetleg mérsékelni tudja döntései következményének megszenvedést. Ebben az esetben a megbukás indokolhatatlan. A számonkérhetőség - amint azt e kifejezés is sugallja - egy részletes jelentés, azaz, egy visszavezethető indoklás a döntéseket illetően, nem igényli az eljárás következményének megszenvedését - sem elismerést. Viszont, ebben az esetben, a megbukás indokolható. Másképp mondva, a felelősség mércéje az eredmény: a számonkérhetőség mércéje a folyamat.

Ezután nézzük meg hogyan közelítsük meg a "mikor szentesíti a cél az eszközt?" kérdést két, különböző társadalmi szerepben. A hadvezér - vagy bármilyen parancsnoki felelősséggel megbízott tiszt (pl. családfő, tűzoltóparancsnok, stb.) - a neki kitűzött célpontot minden nem kifejezetten tiltott eszköz alkalmazásával, s ha kell, annak létrehozásával, éri el. Azaz, szabad akaratot gyakorol a neki megszabott működési határokon belül. A parancsnok felelőssége a "mit tenni" eldöntése, és a föladat fölügyelése. Parancsnoki föladatot viszont lehetetlen teljesíteni végrehajtó munka nélkül. Ezt a munkát végzi az igazgató (pl. családanya, segédtiszt, stb.). Az igazgató dolga a (parancsnok által) megszabott eszközök korlátlan alkalmazása. Azaz, szabad akaratot gyakorol a neki megszabott eszközi határokon belül. Az igazgató dolga a "hogyan tenni" kérdések kidolgozására és a rábízott folyamat működtetése. A fönti megkülönböztetés szerint, tehát, mondhatjuk hogy a parancsnok nem számonkérhető de felelős; az igazgató viszont nem felelős de számonkérhető.

A magyar társadalomban a fejedelem tűzi ki a hadvezér célpontját és szabja meg működési határait, azaz, tiltja az erkölcstelen eszközök alkalmazását. A fejedelem - vagy bármilyen igazgatói felelősséggel megbízott tiszt (pl. király, városi tanács, stb.) - a számára kijelölt folyamatot kizárólag a számára előírt eszközök alkalmazásával működteti. Azaz, szabad akaratot gyakorol a neki megszabott eszközi határokon belül. Az igazgató felelőssége - a "hogyan tenni" kérdések kidolgozásán kívül - a számára kijelölt föladat végrehajtása, és alárendeltje eszközei korlátozása. A magyar hitvilágban a fejedelmet vagy királyt Isten, Őfelsége a Szent Korona személyében, bízza meg a nép igazgatásával de csak a (Isten-adott) Szent Korona Értékrendben (Eszmében) (magyar erkölcs) megszabott eszközök alkalmazásával (Ne tévesszük össze a Szent Korona Értékrendet a Szent Korona Tan-nal, ami egész más).

E két szereplő - fejedelem és hadvezér - szerepének tisztázása érdekében mondhatjuk hogy a fejedelem számonkérhető "parancsnoka" (Isten) által meghatározott folyamat működtetéséért, de nem felelős a számára kijelölt folyamat helyességéért. Egy hadvezér viszont felelős a rábízott célpont eléréséért, de nem felelős a számára kitűzött célpont helyességéért. Általában (lásd lejjebb, Atilla, Árpád...), egy államfő, például, engedetlenséggel vádolható ha igazgató helyett "főparancsnoknak" tekinti önmagát. Az ő dolga az állam irányítása a nép számára kijelölt úton, s nem az útirány meghatározása. A tűzoltóparancsnok viszont felelőtlenséggel vádolható ha saját maga oltja a tűzet. Az ő dolga a teendők eldöntése és az eszközök kiválasztása vagy létrehozása, de nem a folyamat működtetése. (Nagyon ritka a történelemben az egyben tehetséges fejedelem és hadvezér, pl. Atilla, Árpád. Ezeknek a külön tehetséggel megáldott vezéreknek az életét érdemes tanulmányozni mert egy kis szerencsével belelátunk gondolkodásukba, és megtanulhatjuk a célpont űzés és a folyamat működtetés kölcsönös váltásának titkait - amit egyénileg mi is mindennap gyakorolunk - kisebb-nagyobb sikerrel - ha nem is vesszük tudomásul.)

Habár az efféle szerep-elosztás katonai jellegűnek tűnik, ugyanezt megtaláljuk a polgári életben is. Isten megbízza a családfőt a gyermekek fölnevelésével (a célpont a gyermekek fölkészítése az életre mire elérnek egy megadott életkort) de megtiltja az erkölcstelen eszközök alkalmazását. A családfő megbízza hitvesét (az anyát) a gyermeknevelés (folyamat) kidolgozásával és végrehajtásával. Az anya viszont elvárja hogy a családfő hozza létre és állítsa az anya rendelkezésére a gyermekneveléshez kellő eszközöket. Egy egészséges családban ez a viszony, mint a két, egymást kisegítő kéz, egy alárendeltség kölcsönös váltása. Az anya, a család "szíve", érzékelteti a családfővel Isten megbízatást, és sugalmazó vezérléssel "elrendeli" az ahhoz kellő eszközöket.

Nagyobb társadalmi szervezetekben is megtaláljuk ugyanezt a szerep-elosztást (itt nem a most "demokráciának" nevezett zsarnokságra utalok). Őfelsége a Szent Korona megbízza a városi tanácsot a város lakosságának igazgatásával de csak a Szent Korona Értékrendben megszabott eszközök alkalmazásával. A városi tanács célpontokat tűz ki a különböző városi bizottságoknak, és korlátozza az eszközök alkalmazását. A szerepek hasonlóan vannak elosztva megyei és országos szinten.

Amint látjuk, az igaz magyar társadalomban az eszközök alkalmazását nem a cél hanem a nemzeti erkölcs és a társadalmi szerep szabályozza. Minden tapasztalt parancsnok nagyon jól tudja hogy parancsnoki beosztásban nem a célpont elérése okozza a legnagyobb szellemi feszültséget hanem a működési tér szentsége. Amikor a cél már látható, amikor már majdnem megmarkolható és csak egy kicsit kellene belenyúlni a tiltott eszközökbe hogy elérjük, akkor esik a parancsnok a legnagyobb kísértésbe. És ha jelleme gyenge, belenyúl és eléri célját. Ám amikor beleharap almájába, az keserű lesz. Csak akkor jön rá hogy a tiltott eszköz megmérgezte almáját. Győzni könnyű (általában a legkegyetlenebbek jutnak hatalomra), de az erkölcstelen eszközökkel megszerzett győzelem mindig keserű és tarthatatlan (pl. III. Alexandrosz, a Nyugat "Nagy Sándor"-ja). A legkisebb erkölcstelen eszköz is erkölcsteleníti még a legerkölcsösebb célokat is. Ezt a sarktételt sohase felejtsük el.

Igazgatói beosztásban az eszközök alkalmazása nem okoz különös szellemi feszültséget mert az igazgató csak a megadott eszközökből válogathat. Neki a folyamat fenntartása okoz feszültséget, pláne ha a rendelkezésére álló eszközök hiányosak vagy alkalmatlanok. Őt nem kísérti egy nem létező eszköz alkalmazása, viszont kísérti a folyamat megváltoztatása. Ha az igazgató jelleme gyenge és szerinte a helyes folyamathoz kelő eszközök hiányoznak, átalakítja a folyamatot és egy hibás működést üzemeltet. Ám amikor észreveszi hibás folyamata eredményét, nagyot fog csalódni. Csak akkor jön rá hogy a valóság soha, senkihez sem alkalmazkodik. Simán működtetni egy rendszert könnyű (általában a legkörmönfontabbaknak a folyamata a legsimább), de egy hibás folyamat csak véletlenül halad a helyes irányba (pl. politikai pártok egy "demokráciának" nevezett pártrendszerben).

Aki nem látja tisztán mikor szentesíti a cél az eszközt, próbáljon meg célján túl nézni hogy lássa ne csak annak hatást de következményét is. Hogyan fog kinézni helyzete miután elérte célpontját vagy a rábízott folyamat sima működtetését? S mit tesz akkor? S azután, és azután...? Hogyan fogja majd akkor minősíteni mostani tetteit, önmagát? Erkölcsi kérdések eldöntésében az is segít ha megkeressük és szem előtt tartjuk szerepünket a Világegyetemben. Mindenki csak saját (és alárendeltjei) tetteiért és mulasztásaiért felelős. Más tetteiért fennhatóság nélkül senki sem felelős - és semmi oka sincs bűntudatra.

A mindennapi körülmények és helyzetek ködös éjszakáiban nem mindig látjuk tisztán erkölcsünk iránytűjét. Ilyenkor sokat segít a tényezők túlzásba vitele - anélkül hogy megváltoztatnánk jellegüket -, ami általában elősegíti a tisztán látást. Miután a körülmények és helyzetek tisztábbak, fokozatosan lépkedjünk visszafelé, azaz, csökkentsük a túlzást, vissza a kétségig (Ez egyben egy hasznos lelkiismeretvizsgálat gyakorlat is). Ha a tényezők túlzott fokozatban erkölcstelenek, akkor azok a legkisebb fokozatban is erkölcstelenek. Például, ha a mindennapi kérdés e cikk témája, "mikor szentesíti a cél az eszközt", lenne, tegyük föl a kérdést egy képtelenségig túlzott fokozatban: Példa: A magyar nemzet minden gondja baja azonnal megszűnne, mindenki boldogan, igazságban, biztonságban élhetne becsületes munkából, lenne idő családi életre, sportra, szórakozásra, lélektanra, művészetre, ellenségeink messze elkerülnék határainkat, az élősködő szó pedig csak az állatvilágot illetné. Ahhoz hogy mind ezt megkapjuk, semmi mást nem kell tennünk csak egyetlen egy 5-éves szöszi kislánynak kellene elvágnunk a nyakát.

Ez az eszköz a magyar erkölcs szerint kétségtelenül visszataszító, sőt, fölháborító. Akkor most tartsuk meg az eszköz jellegét de csökkentsük fokozatát: Nem kell egy 5-éves kislánynak a nyakát elvágnunk, csak nyomorékká kellene verni. Érezzük hogy ezen eszköz fokozatának csökkentése semmit sem változtat undorunkon. Tehát csökkentsük tovább: Nem kell egy 5-éves kislányt nyomorékká verni, csak egyet kellene a fenekére sózni igazságtalanul - amit öt perc múlva el is felejtene. Aki ezen már gondolkozik, annak szíve nem tiszta, erkölcsi érzéke már fertőzött. Aki pedig ezt az eszközt elfogadhatónak tekinti, az a magyar erkölcsi szempontból már csődbe ment.

Hazafias szeretettel,
őszkatona

 

 

Eltárolt hozzászólások

Megjelent: 2723 alkalommal Utoljára frissítve: 2015. December 30., Szerda 04:16

Hozzászólások  

 
leszerelt
#1 leszerelt 2011-11-12 17:14
"Ha a tényezők túlzott fokozatban erkölcstelenek, akkor azok a legkisebb fokozatban is erkölcstelenek."

Történet magzattal és kisbabával

2011. november 11.

Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól: - Doktor úr, óriási bajban vagyok és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket. - Rendben, mit szeretne tőlem? - Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre. Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól: - Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes. A nő elmosolyodott, gondolván a doki megértette, mit szeretne. Az orvos folytatta: - Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia, öljük meg azt, amelyik az ölében van most. Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében lévő babát választaná. A hölgy elszörnyedt. - Na de, doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket, az bűn! - Szerintem is, – mondta az orvos – de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma, és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás. Az orvos elmosolyodott, érezte, érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van. A bűn ugyanaz!

Ha ezzel egyetértesz, kérlek, oszd meg. Közösen életeket menthetünk meg. A szeretet azt mondja: Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen. Az abortusz azt mondja: Feláldozom a másikat, hogy nekem jobb legyen.

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat - 7337/111110
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 187 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.4%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2%Netherlands 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 138
This Week: 1867
Last Week: 5887
This Month: 17632
Last Month: 26328
Total: 1659994

Belépés