Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2017Dec15

2010. Szeptember 08., Szerda 21:19

Dícsértessék?

Írta:  őszkatona
Értékelés:
(2 szavazat)
Nem az ellenség, hanem a meggyőződés végtelen erejével vívott, érzelmi lángokba robbantott testvér veri a magyart. "Allejuja (dicsértessék jahvé)", ordítozza az ábrahámista ideológiák terjesztője, hívője. Vajon miért?

Hány gyermek dicsérgeti szüleit? Hány normális szülő követeli azt meg - vagy tűri el? Miféle elmebeteg "legfőbb lény", "teremtő isten" az aki megköveteli hogy "alantas teremtménye", ember, őt szüntelenül dicsérgesse? Vajon miért van szüksége folytonos dicsőítésre? Ennyire fájna neki kisebbségi érzése vagy csak gyógyíthatatlanul hiú? Vagy talán máshol keressünk egy titkolt indítékot? Ezekkel a kérdésekkel szeretném megközelíteni a "magasztalás" témát.

Kétségtelen hogy mindenkinek jól esik hallani a megérdemelt dicséretet, elismerést. A becsületes ember viszont elveti - és megveti - a kellemetlen magasztalást, a meg nem érdemelt méltányolást. De vajon ki szabja meg egy megadott tevékenykedés érdemét? Szerintem, elsősorban maga a tevékenykedő. Ha őszinte, valószerűen látja erőfeszítéseinek érdemét. Ha nem, akkor azt a valószerűnél többre értékeli - ha szereti veregetni mellét -, vagy aláértékeli - ha a szerénységre hajlamos.

Ez eddig egy belső, azaz, lelkiismeret kérdés. De hogyan nyilvánul meg az érdem (ön)értékelése, és miképp hat az afféle értékelés másokra? Néha a túlértékelésről az álszerénység tanúskodik. Az álszerény "szerénysége" megcáfolását reméli. Az aláértékelésről pedig néha mások ostorozása tesz tanúvallomást. Aki túl igényes önmagával, szüntelenül ostorozza magát, és megköveteléseit - és ostorozását - másokra is kiméri.

Ezen hibás értékelések viszont, habár kellemetlenek, nem okoznak különösebb kárt. Sokkal károsabbak az őszinte (ön)értékelések becstelen magasztalása. Aki tisztában van avval hogy tevékenykedése érdemtelen az, ha becsületes, elismeri annak hitványságát úgymint mások dicséretre méltó tetteit. De ha becstelen, akkor a saját és a mások tevékenykedése közti különbséget az utóbbi igazságtalan leértékelésével próbálja csökkenteni. Ez a viselkedés azért káros mert a célzott tevékenykedés lerángatása általában sikerül is. Fegyelmezett gondolkodás hiányában, az értékes de mesterségesen lekicsinyelt eredmények elvesznek a köznapi események tengerében.

A becstelen magasztalás viszont ennél még nagyobb kárt tud okozni. A sztálin-rosenfeld időkben divatossá vált próbálkozások - valójában óriási megbukások - sorozata hihetetlen kárt okozott. De nem csak anyagilag. Az a rendszer ideológiája - beleértve a érdemtelen magasztalásokat - megfertőzte a nép értékrendjét, és létrehozott egy lusta, fásult, illetéktelen társadalmi réteget: a proletárt.

De ezeknél sokkal károsabb a magyarság szándékos kiirtására kiagyalt, a legaljasabb hazugságok közé sorolható, gonosztevők dicsőítése. Ez a fajta megvezetés évszázadokra előre előzetesen meghiúsít minden összefogás kísérletet mert a gonosztevőket nemzeti hősökké emeli. Aki tisztában van az igazsággal, vagy csak keresi azt, esetleg kérdésbe vonja azon "hősok" "hőstetteit", és kimondja gondolatait, azt saját testvérei szenvedélyesen támadják, s ha kell meg is ölik. Nem az ellenség, hanem a meggyőződés végtelen erejével vívott, érzelmi lángokba robbantott testvér veri a magyart (Lásd az ellenszert itt: A harmadik kürtszóra). A nemzet két (vagy több), egymással szöges ellentétben álló táborba csoportosul. Mind a kettő a másikat tekinti halálos ellenségének - az igazság- (és nemzet)-gyilkosok helyett. Egymást rágalmazzák hazudozással, hazaárulással, ahelyett hogy fölvessék a megosztó tévhitek működésének kérdését. Minél erőteljesebb a meggyőzés-próbálkozás, annál keményebb az ellenállás (Lásd, /cikkek/oszkatona-tanacsai/4120).

Többségben tisztában vagyunk avval hogy a gonosztevők dicsőítése és a nemzeti hősök meggyalázása számtalan forradalmat robbantott már ki vagy tüzelt föl. (Valójában, azok mesterségesen lettek kirobbantva - és tüzelve -, pl. 1848, 19, 56, de a Francia Forradalom is meg a Bolsevik Forradalom is ide sorolható). Más nem kell csak elhitetni a nép egyik jelentős rétegével hogy egy gonosztevő valójában a nemzet hőse, és máris nekiugrik azon tévhitet elutasító, a megvezetett szerint, "hazafiatlan", "hűtlen", "hazaáruló" testvérének. Azután már csak le kell ülni a páholyba és nézni a vérontást, táplálni mind a két felet hadieszközökkel - melyet, persze, a nép szolgáltat -, esetleg időnként egy kicsit lázítgatni a békésebbeket. Miután a nép harcképes állománya már elesett, elmenekült, megadta magát vagy kifogyott erőből, a győztessel eltemettetni a halottakat, a vesztest pedig kivégezni vagy munkatáborokba zárni, és helyükbe - házaikba, földjeikére, falvaikba, állásaikba - a gonosztevők "választott népét" - de nem a győzteseket - ültetni.

A gond csak az hogy a megvezetés egyesek vélt gonosztevőiből mások vélt hőseit teremti, és fordítva - és itt csak nemzet-testvérekre utalok, nem idegenekre. A számtalan tévedések de főleg a történelmi hamisítások oda vezettek hogy még a legtárgyilagosabb, szakképzett, rendületlen kutatóink is csak homályosan látják a történelmi valószínűségeket (de nem a valóságot), és azt is csak lassan, átlag ember által elképzelhetetlen sok munka következtében. Ráadásul, még a "valószínűleg" tényleges tettek is egyesek számára jók, mások számára nem, pláne ott ahol véges javak (pl. föld), jogok és kötelességek elosztásáról, vagy igazság-szolgáltatásról van szó. Tetejébe, Jézus óta egyetlen emberre sem mondhatjuk hogy csak jót tett életében.

Ezen gondok távlatában, kikre mondhatjuk hogy példázták illetve ellenezték nemzetünk lelkét, szellemét? Kik példaképeink? és kik a magasztalt álhősök? De még ha ki is tisztul látásunk, tanácsos-e egy megadott időben föltárni a vélt nemzeti hősök valódi kilétét és nemzeti érdekeinket sárba taposó, az átlag embert kizsákmányoló gonosztetteiket? Kétségtelen hogy csak az igazság vezet az üdvösség felé, s emiatt tanácsos eltökélten keresni az igazságot. De mit csináljunk vele amikor megtaláljuk?

Egyesek szerint az igazságot tartózkodás nélkül azonnal ki kell hirdetni, bízva a nép ítélőképességében. Kétségtelen hogy, erkölcsi szempontból, az igazságot ki kell mondani. Mások szerint csak a nép gondolkodásának kigyógyítása után remélhető az egészséges nemzeti ítélőképesség.

"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba" (Széchenyi István).

Ez utóbbi nézetére az előző csoport azt válaszolja hogy csak az igazság megismerése gyógyít. Igen ám, így az utóbbi, de az időszerűtlen, túlzott mennyiségben adagolt gyógyszer megöli a beteget. Egy robbanásra kész nemzet nagyon megszenvedné vélt hősei hirtelen elvesztését pont egy csata előtt.

A kérdés, mikor, hogyan, és milyen körülmények közt tanácsos egy nemzet álhőseit és tetteiket híresztelni az igazság kimondása érdekében anélkül hogy abba a nemzet belepusztuljon? Mit ér az igazság hirdetése ha nincs aki meghallja? Meggondolatlanul kétségbe vonni egy nemzet vélt hőseinek jellemét és hirdetni tetteik káros eredményeit óriási bomlasztást kelthet. Mikor, milyen állapotban képes egy nemzet ilyesmivel megbirkózni? Mekkora kanállal szabad az effélét adagolni? Vajon milyen hatásos - vagy, rosszabb esetben, ellenséges - lett volna, például, az amerikai néger katona (amerikai szempontból nézve) ha pont egy megadott amerikai háború előtt vagy alatt kerül nyilvánosságra hogy vélt hőse, Abraham Lincoln, őt a fehéreknél alsóbbrendűnek, szellemileg korlátolnak tekintette, és hogy az Amerikai Polgár Háború kirobbantásának semmi köze se volt a néger rabszolga kérdéshez? (Szándékosan nem magyar példát idézek.)

Felelőtlenség-e meggondolatlanul "leváltani" egy nemzet álhőseit az igazság érdekében? Egy nép, nemzeti hősök, példaképek, nélkül olyan mint a kormánylapátját tört hajó: Az első viharban elsüllyed. Ezen nézettel ellentétben, hogyan haladhatunk célunk, a "Fény" felé - melyet csak az igazság megismerésével érhetünk el - ha a hazugság sötétségben botladozunk? Nehéz kérdések ezek. Ide kellenének a valóban tehetséges és rendületlenül hazafias vezérek.

Máshol már említettem, hogy a tanácstalanság kezelésének egyik módszere a gondok hatástalanítása. Ez nagyjából abból áll hogy keresünk egy olyan megoldást, mellyel célunk felé haladunk, gondjaink (ebben az esetben, tehetetlenségünk) hatásától függetlenül. Szerencsénkre, ilyen megoldásokat már több hazafias gondolkodó meg is talált. Rájöttek hogy valódi hőseink már bizonyított kilétének és tényleg dicséretre méltó tetteiknek hirdetése, terjesztése háttérbe szorítja a nemzet kérdéses vagy már bizonyítottan hamis hőseit. Evvel a megoldással (az idegen ideológiákkal ellentétben) a hamis példaképek (álhősök) célszerű megtámadása és "leváltása" szükségtelen mert önmaguktól elhervadnak. Miután kilétük már jelentéktelen és tetteik már nem hatnak a nemzet értékrendjére, az igazságot minden kockázat nélkül, hétköznapi történelmi témaként nyilvánosságra lehet hozni (de, szerintem, az még odébb van).

Szerencsénkre, újra van kire tekintenünk, újra látjuk ezer éve sárba taposott lobogóinkat. Ezért rettegnek annyira a bankárdinasztiák és bérenceik Atillától és Árpádtól, úgymint korukat előidéző jelképeinktől, a Turultól és az Árpádsávos zászlótól. Ezért üvölti és üvölteti kétségbeesve a zsidó templomainkban az "alleluját". De pont ezért kell valódi hőseinket föltámasztani, és a magyar értékrend szerinti viselkedésüket nemzeti gondolkodásunkba visszamenteni, imáinkat pedig a "dicsértessék"-ek helyett "Boldogasszonyanyám, kezedcsókolom"-mal kezdeni.

Hazafias szeretettel,
őszkatona

Eltárolt hozzászólások

Megjelent: 2083 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. November 02., Péntek 03:46

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 309 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.2%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.3%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Belgium 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Kuwait 0.2%

Today: 524
This Week: 3260
Last Week: 5187
This Month: 11020
Last Month: 26389
Total: 1678544

Belépés