Print this page
2010 július 05, hétfő

Az összmagyar egységért és megmaradásért

Szerző: Siklósi András

(A 2010-es Szittya Világtalálkozó zárónyilatkozata) 

Az elmúlt néhány évtizedben a magyar nemzet hajdan dicsőséges, később kudarcokkal, tragédiákkal is terhelt, de mindenkor viharok tépte, sok ezer éves történelmének olyan mélypontjára jutott, ahol már a puszta léte, fönnmaradása is veszélybe került, nemhogy megújulása és fölemelkedése. Tapasztalataink szerint a hivatalos politika nem teljesítette alapvető kötelességeit népünkkel szemben, sőt nemegyszer maguk a vezetők váltak legádázabb ellenségeinkké, kerékkötőinkké, a fejlődés és értékőrzés elmozdíthatatlan gátjaivá. Úgy véljük, bármilyen hatalom is regnáljon Magyarország élén, a jelenlegi avult, ördögi demokratúrában nem lehet képes feladatainak maradéktalan végrehajtására, ill. a nemzeti akarat érvényesítésére. Ezért gyökeres fordulatra, radikális rendszer-, államforma- és paradigmaváltásra van szükség, amely azonban csak a civil lakosság összefogásával és szervezett, bátor közreműködésével érhető el. A politikai elit nem működhet hatékony ellenőrzés nélkül, s nem engedhető meg, hogy az iránta támasztott széles körű elvárásokat figyelmen kívül hagyja, vagy éppen az össznemzeti érdekek, célok és szándékok ellen cselekedjen, felelőtlenül és büntetlenül.

A Szittya Világmozgalom mindig az egyetemes magyarság mostoha helyzetén kívánt javítani, tevékenységét csupán távlatos és magasabb rendű hivatástudat vezérelte; azaz sohasem kötődött egyetlen párthoz, önjelölt klikkhez, ideológiai szekértáborhoz sem. Most is a nagy egészet nézi – s nem óhajt elveszni a részletekben –, amikor a magyarság fundamentális sorskérdéseiről szól, s azokat a stratégiai gondolatokat fogalmazza meg, melyek nélkül lehetetlen bármiféle komolyabb változás kiharcolása. Ennek megfelelően úgy ítéljük meg, hogy sürgősen vissza kell szereznünk elfeledett, eltékozolt történelmi örökségünket, sok évezredes ősi jussunkat; mások által lezüllesztett vagy elrabolt nemzeti önbecsülésünket, öntudatunkat, erkölcsi tartásunkat, hitünket és becsületünket. Véleményünk szerint beteg társadalmunk gyógyítása végett nem elégedhetünk meg felemás „reformokkal”, „megszorító csomagokkal”; vagyis nem a másodlagos okozatokat, hanem az elsődleges kiváltó okokat kell kiküszöbölnünk; s az életünkbe haladéktalanul integrálnunk kell azokat a vezérlő eszméket, amik a magyarságot mindmáig megtartották ennyi pusztító vérzivatar dacára is.

A jövőben szükséges általános nemzetmentést csak olyképpen vázolhatjuk föl és valósíthatjuk meg, ha kizárólag önérdekünkre vagyunk tekintettel; az eddigi megalázó, önfeladó megfelelési kényszerek helyett. Nyilván nem rugaszkodhatunk el teljesen a nemzetközi erőviszonyoktól, a sokat emlegetett „politikai realitásoktól”; azonban világosan ki kell mondanunk, hogy csak azokkal működhetünk együtt bármiben, akik nem akarnak leigázni, kifosztani, gyarmati sorba süllyeszteni, vagy éppenséggel likvidálni bennünket. Jobb, ha tudjuk, hogy mindazok, akik emberszámba se vesznek minket, akik csalárdsággal vagy erőszakkal közelednek hozzánk, akik csak ingyen profitot remélnek tőlünk, bizony azok ellenségeink, éljenek bármelyik kontinensén is a nagyvilágnak! Mindenre kiterjedő nemzetépítő küzdelmünket egyszerre kell megvívnunk materiális és szakrális síkon is; mert egyik sem nélkülözheti a másikat, külön-külön egyik oldal sikere sem vezethet végleges győzelemre. Ezek után lássuk konkrétan azt a „tízparancsolatot”, amely szükséges ahhoz, hogy a Kárpát-medence magyarsága elmozdulhasson a mostani (v)álságos, csőd közeli holtpontról egy biztatóbb irányba.

I. GAZDASÁGI-ANYAGI FÖLEMELKEDÉSÜNK ESZKÖZEI

1.) A közrend és közbiztonság mielőbbi megteremtése. A „megélhetési” és a „fehérgalléros”, valamint a monetáris bűnözés, ill. a korrupció szigorú fölszámolása. A visszaesők és közszolgálatot ellátók vétkeinek fokozott büntetése. A belső rendvédelmi szervek (rendőrség, ügyészségek, bíróságok) megtisztítása és megerősítése, a honvédő hadsereg ütőképességének biztosítása. Közhatalmi tisztséget csak átvilágított, becsületes, arra alkalmas s a nemzetnek elkötelezett személyek tölthetnek be.

2.) Külföldi hitel- és kamattartozásunk törlesztésének megtagadása, vagy jelentős csökkentésének kivívása. Szabadulás az IMF és a Világbank, valamint a globalizáló multinacionális mamutvállalatok és pénzintézetek rabságából. Nemzetérdekű gazdaság és kereskedelem kiépítése; a hazai kis- és közepes vállalkozások, mezőgazdasági kistermelők támogatása, piacaink bővítése. Munkahelyek teremtése, adócsökkentés, a minimálbérek emelése, a nyugdíjak értékállóvá tétele. A feketegazdaság s a „kiskapuk” megszüntetése, a lehető legoptimálisabb foglalkoztatottság, anyagi gyarapodás és létbiztonság elérése.

3.) A termőföldek, az ország természeti kincsei, műemlékei, stratégiai ágazatai, közművei nem idegeníthetők el, vagy ha ezek elkótyavetyélése („privatizációja”) már megtörtént, vissza kell őket államosítani. A magyarság végzetes fogyását, elszomorító demográfiai mutatóit megfelelő intézkedésekkel sürgősen meg kell fordítani; az idegen etnikumok esztelen betelepítését azonnal meg kell állítani, a jogcím nélkül itt tartózkodókat ki kell toloncolni.

4.) Kórosan egyoldalú szövetségi kapcsolataink felülbírálata. A vérszívó terrorista gépezetként működő NATO-ban és EU-ban elfoglalt hátrányos helyzetünk föltárása, elkapkodott csatlakoztatásunk nyomorító szabályainak újratárgyalása; vagy ha ez nem lehetséges, akkor a kilépés megfontolása. Általános nyitás rokonnépeink s a Kelet felé.

5.) Igazságot Magyarországnak! Az aljas trianoni és párizsi békediktátumok revíziója; a szétdarabolt Kárpát-medence, a csonkaországi s az utódállamokba kényszerített őshonos magyarság szerves egységének, önrendelkezésének visszaszerzése.

II. ERKÖLCSI ÉS SZELLEMI-LELKI MEGÚJULÁSUNK FELTÉTELEI

6.) A Szent Korona értékrendjén alapuló ősi Alkotmányunk (ill. Alaptörvényeink) megszakított jogfolytonosságának helyreállítása, s egy ezzel harmonizáló törvényhalmaz hatályba léptetése; a valódi, népbarát jogállam megteremtése.

7.) Az utóbbi 65 év bűnöseinek elszámoltatása és felelősségre vonása, sanda kapzsisággal összeharácsolt vagyonának elkobzása. Az ártatlanul szenvedők és kisemmizettek rehabilitálása, ill. méltányos kárpótlása.

8.) Az önhibájukon kívül munkanélkülivé, szegénnyé és elesetté vált rétegeket föl kell emelni, a súlyos társadalmi különbségeket valamelyest ki kell egyenlíteni. Gondoskodni kell az édesanyák, a magzatok, a gyermekek s a családok védelméről; a kielégítő egészségügyi ellátásról, az alapvető élelmiszerek, vitaminok és ásványi sók s a tiszta ivóvíz biztosításáról minden népcsoport számára; ugyanakkor törekedni kell a káros, deviáns szenvedélyek visszaszorítására is. Csak ép testben lakozhat ép lélek!

9.) A közoktatást valóban ingyenessé kell tenni az óvodáktól az egyetemekig, s az elemi iskola befejezéséig kötelezővé is. A kártékony „liberális” dogmákat ki kell takarítani, s vissza kell térni a jól bevált hagyományos szellemiséghez és módszerekhez. Meg kell szüntetni a további hamisításokat, s tényfeltáró (ős)történelmet, értékhordozó irodalmat kell tanítani mindenütt. Az azonos fajsúlyú intézmények legyenek átjárhatóak, a tanterv s a számonkérés pedig egységes. Be kell vezetni a hit- és erkölcstani oktatást, valamint a hazafias nevelést; fel kell karolni a kiemelkedő tehetségeket. Minden diáknak el kell sajátítania ősi rovásírásunkat is. Az egyházi iskolákat a világiakkal azonos elbánás illesse meg.

10.) A közszolgálati sajtó valamennyi ágában uralkodóvá kell tenni a korrekt, tisztességes tájékoztatást s a jó értelemben vett nacionalizmust. A kereskedelmi médiumokban is tilos a hazudozás, a rágalmazás; valamint hőseink, értékeink, jelképeink és hagyományaink gyalázása, ill. a tudat- és erkölcsromboló kultúrmoslék közvetítése. A könyvkiadásban hasonlóképpen tartózkodni kell a silány, zavaros, amorális eszmék terjesztésétől; viszont el kell érni, hogy a magyar és a világirodalom, a történelem, a filozófia, a képzőművészetek, a zene s a természettudományok összes maradandó eredménye olcsón és nagy példányszámban hozzáférhető legyen bárki számára. Azon kell lennünk, hogy a magyarság öntudatára, méltóságára ébredjen, lelkileg és hitében megerősödjön; büszkén és helyesen használja anyanyelvét, s mindenkor felismerje és betöltse helyét, szerepét a világban.

Végezetül szögezzük le, hogy mi sem a mohó és alattomos háttérerőknek, sem az őket lakájként szolgáló hazai pártokráciának és gazdasági-pénzügyi haramiáknak nem kívánunk kedvezni; hanem csupán az összmagyar törekvések kibontakoztatását támogatjuk, amikért készek vagyunk bármilyen áldozatra. Magyarország legyen végre a miénk! – a Kárpát-medence pedig azoké a rég honos népeké, melyek képesek az államalapító magyarsággal önzetlen, testvéri békességben dolgozni, a Szent Korona és Boldogasszony Anyánk segítő oltalma alatt.

Éljen a szabadság s a függetlenség, virágozzon a haza!
Isten, áldd meg a magyart!

Vitéz Siklósi András, az SZVT főrendezője, a Turul Szövetség elnöke
Budapest, Magyarok Háza, 2010. június 13-án

Megjegyzés: A résztvevők a zárónyilatkozatot egyhangúlag (ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett) elfogadták, mely ezáltal rögtön érvényessé és hirdethetővé vált.

Beküldte: Őszkatona

 

Eltárolt hozzászólások