Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2017Oct22

2013. Január 11., Péntek 18:56

Az ősképek világa

Írta:  Szakács Gábor
Értékelés:
(5 szavazat)
Szakács Gábor beszélgetése Molnár V. Józseffel

- Mit takar a néplélekrajz? Úgy tûnik, nem örvend túlzott népszerûségnek.

- Oka van ennek. Mivel a hitleri idõkben ezt a tudományt a németek használták, Európa hátat fordított neki. A néplélekrajz nem a tárgyakat, cselekvéseket írja le, hanem lélektani hatásukkal foglalkozik, ennek volt nagy tudósa a századelõn a szegedi professzor, dr. Bibó István, a politikus édesapja. A Rákosi-rendszer alatt ezt törölték, tiltott tudománynak számított. Az oldódás igen lassú, mert az akadémikus tudomány mind a mai napig nem óhajt tudni róla. Európában is csak mostanában kezd ismét elterjedni. - A néplélekrajz a felnõttek mellett a gyermekek érzéseit is kutatja. Milyen felismerések vitték ebbe az irányba? A szociológusok, pszichológusok elméletileg már mindent megírtak errõl a témáról.

- Valójában nagyon keveset tudunk a gyerekekrõl, én pedig akkor fordultam feléjük, amikor a 70-es évek elején kiállító grafikusként kerestem a legtöbbet közvetítõ, ugyanakkor legegyszerûbb formákat. Így kötöttem ki a barlangi mûvészetnél és döbbentem tapasztaltam, hogy az iskolában becsaptak, hiszen az az ember, aki a kõkorban belsõ késztetést érzett arra, hogy jeleket karcoljon a környezetében, nem akármilyen formákat vésett a kõbe. Ezek a formák ugyanis a mai napig alkalmasak arra, hogy használjuk õket, amikor modellezni akarjuk a világot. Még nagyobb volt a meglepetésem, amikor az akkoriban még csak firkálgató kislányom szintén ugyanazokat a jeleket használta. Eszembe jutott pankaszi öregapám környezete is, ahol a háború után laktunk, miután édesapámat málenkij robotra hurcolták, ahonnan soha nem tért vissza. Ez a család adott menedéket, és náluk megint ugyanazokat a formákat fedeztem fel, amelyeket öregapám faragott a járomba, öreganyám hímzett kendõre. Ha csak ezeket tapasztalom, már akkor is ezen terület kutatásának szentelem az életem, de ahogy kezdtem odafigyelni más gyermekek rajzaira is, látnom kellett, hogy nem szüleik mûvészi tehetségébõl öröklik tudásukat, hanem ajándékba kapják a Teremtõtõl. Arra is rá kellett jönnöm, hogy a paraszti környezetben ezek a formák nem díszítõelemek. Öregapám azért faragta járomra a Nap jelét, hogy védje a tehenet a rontástól és az sem volt mindegy, hogyan foglalunk helyet az asztalnál, milyen a templomi ülésrend. Ezek az emberélet rendjét meghatározó formák a természetes mûveltség tartozékai, én pedig ennek lelki vetületével foglalkozom. Így kerültem kapcsolatba a gyerekrajzokkal, amelyekben jelen vannak a Jung által már a századelõn õsképeknek nevezett régi formák.

- Ez az õskép a magyarázata annak, hogy a gyermek hétéves koráig származásától, kulturális környezetétõl függetlenül a világ minden pontján ugyanazt rajzolja?

- Mint mondottam a gyermek ajándékba kapja ezeket a formákat, de az is nagyon fontos, hogy majdan hogyan maradnak meg a felnõtt társadalomban. Az ember azt gondolná. hogy minden nép egyforma, ez azonban így nem igaz, már csak azért sem, mert vannak népek, amelyek ezeket az Istentõl ajándékba kapott õsképeket nem becsülik. A magyarság nem tartozik közéjük, mûveltségét tekintve kitüntetett helyzetben, sõt bizonyíthatóan a legelsõ helyen van az európai környezetben. Felnõtt társadalmunk is becsüli ezeket a jeleket, bár nem a civilizált társadalomra, hanem a paraszti mûveltségre gondolok, amelyik a mai napig megtartotta hagyományán. Az az érzésem, hogy most, amikor a globalizmus terjeszkedik és az ember életellenes dolgokat talál ki a világban, a magyar mûveltségnek értéke lesz, pontosan a megtartott õsi formák miatt.

- Tud-e még példát olyan tulajdonságra, amelynek tekintetében Magyarország a világelsõk között van?

- A születés körüli szokások az egész világon Magyarországon a leggazdagabbak. Ezt azért merem állítani, mert néhány évvel ezelõtt amerikai tudósok jártak a Balkánon, majd nálunk is, hogy a születés legmegfelelõbb formáit kutassák. Rájöttek ugyanis, hogy a kórházban született gyerek már hátránnyal indul. Nos, azt kellett tapasztalniuk, hogy itthon, de Erdélyben és fõleg Csíkban, a gyimesi csángóknál a születés összetett rendszere biztosítja a legjobb körülményeket a világrajövõ gyermek számára. Ilyet még a törzsi közösségeknél sem találtak, ez pedig csak abból következhet, hogy a magyarság õsnép, és mint ilyen, az újabbakkal ellentétben belsõ szükségbõl mind a mai napig tiszteletben tartja az õsformákat. A hirtelen feljövõ népek, például a szlávok, a germánok, a betelepülõ zsidók ebben a tekintetben nem tekinthetõk õsnépnek. Természetesen õk is megkapják ajándékba mindazt, amit a magyar gyerek, de mivel késõbbi nációkról van szó, egy idõ után figyelmen kívül hagyják ezeket az õsképeket, a megtalálható formák helyett kitalálnak képeket, képleteket.

- Ezek szerint a csecsemõhalandóság arányának nálunk kéne legalacsonyabbnak lenni a világon.

- Hogy ez mégsem így van, annak feltételezésem szerint az az oka, hogy a magyarság belement abba a zsákutcába, amelyben nem érzi magát otthon. Az európai kultúrához kötõdõ civilizáció igen nagy kárt tesz az ember, különösen egy õsnép lelkében, de ugyanilyen az indiánok helyzete is. Elfogadták az üveggyöngyöt, a pálinkát, a hódítók közelségét, ami hozta a járványokat, és a korábban nagyon egészséges indián társadalom romlásnak indult. Az õsnép õszinte, kitárulkozó, ám naiv, és ezen tulajdonságával mások vissza is élnek.

- Elõadás-sorozatát elsõsorban nevelõknek, tanároknak, óvónõknek tartja. Milyen módsereket ajánl nekik, hogy a gyermek hétéves kora után se veszítse el az ajándékba kapott tudást?

- Minden ember életében hétévenként történnek a nagy változások. Hétéves korig nem lenne szabad feladatot adni a gyereknek, hagyni kéne, hogy a vele született belsõ késztetés a rajzolásban, játékban is elõjöjjön, és ezt a szabályt be is tartották a régi világban. Karácsony Sándor, a jeles pszichológus, pedagógus úgy fogalmazott, hogy meg kell erõsödnie gyerekségében. Ha idõ elõtt feladatot kap, amikor az értelmi képessége még nem alkalmas annak megoldására, akkor megriad, és nem elõre halad, hanem visszafelé, mert kevesebbet képes befogadni. Ha viszont hagyják, és megfelelõ idõben kapja a tudást, egészséges felnõtt válik belõle. Vannak is erre mutató jelek az óvodai pedagógiában, és a jelenlegi minisztérium szintén ezek bevezetésén dolgozik. Az óvoda tehát nem az iskolai elõkészítés intézménye, hanem az a helyszín, ahol szeretettel veszik körül a gyereket, hogy ebbéli mivoltában megerõsödjék. Ugyanez a családban is nagyon fontos, mégis sok helyen tapasztalom, hogy a türelmetlen szülõ feljelenti az óvodát, mert a nevelõk csak játszanak a gyerekkel, aki nem kétnyelvû csodaként kerül ki onnan.

- Ha már itt tartunk, eszembe jut kiváló nyelvtanárom mondása, Aki a saját nyelvét nem tudja, a másét nem tudhatja. Mi a véleménye a kétnyelvû óvodákról?

- Nem túl jó, mert megzavarja a gyereket a gondolkodásában, hiszen minden nyelvnek van saját gondolkodási rendszere. Igaz, a kisgyerek nagyon fogékony, és ezt a tulajdonságát használják ki, én mégis azt mondom, meg kéne várni az iskoláskort, amikor a magyar nyelv tudása már kialakul nála. Az ön által említett tanár úr mondása egyébként a mûveltségre is igaz. Sajnos a mi gyerekeink aligalig ismerik a saját mûveltségünket, így meg lehet õket zavarni másokéval. A magyart, még szinte nem is tanítják nekik, amikor az iskolában már a görög-rómaival gyötrik, márpedig csak az lesz épeszû ember, aki tud mihez viszonyítani. Megvan nekünk a sajátunk, a szkíta gyökerû mûveltség. Amikor én iskolába jártam, még tele volt mondákkal és legendákkal a folyosó fali tábla, a szülõi környezetben is ezt kaptuk. Napjaink iskolája nem ezt teszi, hanem rázúdítja a gyerekre az idegen mûveltséget, amitõl az gyökértelenné válik. Ezáltal kiszolgáltatottnak, bizonytalannak érzi magát, márpedig az ilyen ember könnyen manipulálható.

- Talán pontosan ezért tûnik úgy, hogy azok a felnõttek, akik elvesztették érdeklõdésüket a gyermekvilág, a mesék iránt, teljesen hideg lelkületûvé válnak, robotként élik az életüket.

- Igaz. Édesanyám addig nem küldött aludni bennünket, amíg el nem mondott egy mesét, és nem keltünk fel anélkül, hogy ne kaptunk volna egy mondókát. Közben szinte egész nap énekelt. A mai felnõtt infantilissá válik, az öregek viszont megtartották lelki gyerekségüket, ami nem tévesztendõ össze a gyerekességgel.

- Említette, hogy hétévenként változik az ember. Mire vezethetõ vissza ez a hétéves ciklus?

- Õsidõk óta ez egy mágikus szám, ami pedig a tudományos magyarázatát illeti, ennyi idõ alatt cserélõdik ki az ember sejtrendszere, ami egyben a gondolkodás változásával is jár. Hétéves koráig a gyerek olyan, mint a föld alatti csíra, amely a felszínre törekszik. Ennyi idõs koráig nem igazán érdekli a tér és idõ, csak az, amivel éppen foglalkozik. Régen azt mondták, hogy hétéves koráig Isten tenyerén él. Erre is belsõ késztetése van, nem a felnõttektõl tanul, csak utánozza õket. Hétéves korában lelép errõl a tenyérrõl, és nekünk, felnõtteknek kötelességünk mindent megtenni, hogy annak melegét Soha ne felejtse el. Nem véletlen, hogy a mi táltosainkat ís általában hétévesen hívta szolgálatra a Teremtõ, ami azt jelentette, hogy meghosszabbodott az Isten tenyerén töltött idõ. A táltosok semmit nem tanultak úgy, mint a többi ember, mindig közvetlenül kapták a tudást. Ennek tucatnyi példája volt.

- Mondjon egyet.

- A századfordulón Szeged környékén, Tápén történt. A mai napig emlegetik az igen korán árván maradt Tápai Pistát, aki nagyon rossz felnõtté vált. Káromkodott, lopott, hazudott, verekedett. Egyik este beállított hozzá egy koldus, és megkérte, hogy ne káromkodjon. Pista azonnal kidobta, mert arra gondolt, hogy valaki felheccelte ellene. Másnap visszajött az idegen, és ekkor már arra figyelmeztette, hogy imádkoznia kéne. Pista erre igen meglepõdött, keresett is egy romos, elhagyott, tanyasi pincét, amelyben hét napot töltött. Mire kijött, teljesen megváltozott, pincei magányában megtanult írni, olvasni, imádkozni, dalokat költeni. Ettõl kezdve tömegesen keresték fel azok az emberek, akik korábban semmire nem tartották. Megkapta azokat a jeleket, jegyeket, amelyek hitelesítették átváltozását, csupán kézrátétellel, füvek nélkül gyógyított. A keresztény világ a táltost a pogánynak tartotta, üldözte, és még manapság is sokan összetévesztik a javassal, aki bár ezzel a tulajdonsággal születik de a tudást tanulnia kell. A táltosság ezzel szemben meghosszabbított gyermekkor.

- Elképzelhetõ tehát, hogy a hétéves ciklusokat figyelembe véve, Tápai Pista nyomán egy 49 éves ember is megkaphatja ezt a tehetséget?

- Nincs életkorhoz kötve. 1993-ban Csiksomlyón beszélgettem Bálint László bátyánkkal, aki már elmúlott 60 éves, amikor szolgálatra hívták. A róla készített filmben elmeséli, hogyan emelkedett az égbe, persze nem fizikálisan, és az a legmegdöbbentõbb, hogy mindez megegyezett a sumérok vízözön utáni mondabeli történetével. Eszerint Etana sumér királyt magtalansága miatt Isten az égbe emelte, hogy megkaphassa az életágat, hogy a sumér királyság mégse haljon ki. Bálint László nem ismerte a sumér szöveg fordítását, elmondása, az égbe emelés története mégis megegyezett azzal. Az õ feladata lett, hogy Csiksomlyón ne legyen többet katonai felvonulás pünkösd alkalmával és miután odament 1962-ben, valóban megszûnt ez a parádé. Környezete attól fogva táltosnak tartotta. Manapság az emberek gyakran hivatkoznak arra, hogy valamit fentrõl kaptak, valami lejött hozzájuk, ez azonban azonnal gyanús, mert soha nem föntrõl jön le a szolgálatra hívás, hanem az ember emeltetik fel hozzá.

- Az általános iskolát hét, a középiskolát 14-15 évesen kezdik, de kezdett terjedni a hat plusz nyolc osztályos rendszer is. Ez ideális?

- Nem. Ha a gyerek hatéves korában iskolába kerül, megszenvedi. Figyelembe kéne venni a természetes korhatárokat, hiszen semmirõl sem maradna le, ha egy évvel késõbb kerülne iskolába, mert hihetetlenül hamar behozza az idõ elõtt beíratott társait. Ha belenyúlunk a természet rendjébe, abból mindig baj származik.

- A nagyszerû, Ég és föld ölelésében címû, gyermekrajzokat elemzõ könyvében mit tart a legfontosabb tanulságnak?

- Azt, hogy a felnõttek még ebben a technokrata világban is figyeljenek oda a gyerek rajzaira, viselkedésére, és próbálják belõle hasznosítani, amit lehet. Bármilyen furcsán is hangzik, de a gyermek lehet a felnõtt példaképe, hiszen az a világ életképes, amelyik használja a gyermekkel születõ õsképeket. Megjegyzem, a felnõtt csak úgy tudja megérteni a gyermeket, ha ismeri saját népe mûveltségét, hiszen az mindmáig megõrizte ezen formák tartalmát.

Szakács Gábor

Forrás: Dobogó

Beküldte: Pásztori Tibor Endre

Megjelent: 2691 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. Január 10., Csütörtök 14:20
Tovább a kategóriában: « KINEK AZ ÍRÁSA?

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 306 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.8%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Germany 3%France 0.3%
Russian Federation 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 1.9%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 14
This Week: 5495
Last Week: 5472
This Month: 17437
Last Month: 22723
Total: 1633093

Belépés