Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2017Nov23

2014. Február 18., Kedd 07:26

MAZSIHISZ VEZETŐI FIGYELMÉBE AJÁNLOM !

Amennyiben Magyarország a saját magyar múltjával úgy foglalkozik, hogy az a Magyarországon élő MAZSIHISZ vezetőinek nem tetszik, akkor ezek a vezetők úgy viselkednek, mint a durcás gyermekek.
2013. Augusztus 24., Szombat 08:21

Csak kérdezek!

A bankrendszer stabilitásának megtartása miatt a magyar emberek élete és élhetési feltétele, alapvető jogaik, házaik kockáztathatók voltak eddig is és ezután is?
2013. Június 24., Hétfő 19:56

Kérelmem a kormányhoz!

KÉREM A KORMÁNYT, HOGY VILÁGÍTSA MEG A FÖLDTÖRVÉNY ELŐNYEIT A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA !
Kategória: Olvasóink írják
2014-ben „rossz vicc" lenne, ha a szavazatszámláló bizottság bejelentené, hogy a választásokat a FIDESZ megnyerte, majd 2-3 óra múlva ismét megszólalnának, és azt közölnék, hogy „BOCS', TÉVEDTÜNK", mert a választásokat a Bajnaiék nyerték meg.
A KATASZTRÓFA VÉDELEM VEZETŐJÉNEK MENESZTÉSÉT MÁR DECEMBERBEN KÉRTÉK KOLLÉGÁI     Mint tegnap már említettük a katasztrófa Védelem Vezetőjének menesztését kérték kollégái, a miniszterelnök, és belügyminisztertől egy nyílt levélben a múlt év végén. - Ezt a levelet ismételten közzé tesszük. Nem emlékszünk olyanra, hogy derékszíjas testületnél ilyen előfordult volna valaha. De, azt sem, hogy inkább hagytak elmenni több kitűnő szakember, mint ezt a személyt aki alkalmatlan vezetői beosztásra (emberileg) főleg egy hozzávaló beosztásba tenni, pl. Tűzoltó Múzeum igazgatói beosztásba.
2013. Március 05., Kedd 18:34

Sok jó zöldség kis helyen is elfér

Nagyjából 130 négyzetméternyi kert már jó annyi zöldség megtermeléséhez, amennyi elég egy négytagú családnak. Ráadásul organikus módon, vegyszerek alkalmazása nélkül. A trükk a növénytársításban rejlik, amelyhez rajzos tervezési segítséget adunk kezdődnek és haladóknak.
Kategória: Anyaföldünk
2013. Február 21., Csütörtök 13:18

Magyar lelkek, Magyar emberek vagyunk

Önök, akik nem magyar lélekkel bírnak annak ellenére, hogy Magyar hazánkban tartózkodnak, ideje megismerkedniük a magyarság szimbólumaival, a Magyar Zászló színeinek lélekre ható jelentőségével és jelentésével. Ezt csak akkor érezhetik, érzékelhetik igazán, ha önök is viselik a ruházatukon, a hajukban, vagy a kalapjukra kokárdát tűzve a magyar színeket.
2013. Február 19., Kedd 22:01

Doubravszky György Úrnak nyílt levél

... Tudja kedves Doubravszky úr, „Akit egyszer a kígyó megmart, az már a gyíktól is fél".
2013. Február 03., Vasárnap 18:29

Levél Orbán Viktornak

"Megadhatná ön és kormánya, nekünk nyugdíjasoknak, öregeknek azt az örömöt, hogy ilyen kicsi kert után ne kelljen kertadót fizetni."
2013. Január 07., Hétfő 21:22

Nem majd Holnap, hanem még ma!

NEM MAJD HOLNAP, HANEM MÉG MA! Amikor azt hallom bárki szájából manapság, hogy nincs cigánybűnözés, arra gondolok, hogy hazugság.
1. oldal / 2

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 335 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.4%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2%Greece 0.2%
Sweden 1.7%Netherlands 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 62
This Week: 2548
Last Week: 5887
This Month: 18313
Last Month: 26707
Total: 1660675

Belépés