Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017Mar27

2010. Augusztus 09., Hétfő 17:43

Történelmünk eddig nem tárgyalt fejezetei

Írta:  Tomory Zsuzsa
Értékelés:
(3 szavazat)
Dr. Jeannine-Davis-Kimball ásatásai során felmerülő, magyar szempontból érdekes, s máig tisztázatlan kérdésekre, valamint az ezek nyomán felmerülő új kutatási lehetőségekre kívánom felhívni az érdeklődők figyelmét.

Dr. Kimball ásatásai során Pokrovka közelében feltárt sírok közül egyet különleges figyelemben részesített. A sírban egy szőke, gazdag sírmellékletekkel ellátott asszony nyugodott. A tárgyak alapján, melyek között több, mint száz vas nyílhegy is volt, a kutatónő a valahai amazonok egy túlélő tagjával hozta összeköttetésbe e hölgyet. A többi sírról e műsoron belül nem adott hírt. Feltételezhetően a rendelkezésére álló idő nem engedte meg a bővebb tárgyalást, másrészt pedig ennek az egy sírnak voltak folytatásai a ma élők körében: egy kutatótárs tanácsára Dr. Kimball összeköttetésbe került a mongóliaiak életével, s ott találkozott egy szőke, kék szemű, kilenc éves leánykával, akiben azonnal a pokrovkai asszony késői unokáját vélte felfedezni. E hasonlóságok a nyert örökletes egységek (DNA) vizsgálata alapján, a mongóliai gyermek és a pokrovkai ásatások hölgye közötti rokonság bebizonyosodott. Ezek szerint tehát bizonyos, hogy a Mongóliában élő kislány előkelő rokona volt a pokrovkai hölgy. Dr. Kimball további feltevése, hogy az itt nyugvó hölgy az amazonok nemes társadalmához tartozott, nincsen bebizonyítva, hiszen bizonyító anyagként -- eddigi értesülések szerint -- csupán a sírban talált nyílhegyeket vette figyelembe. Azzal, hogy a pokrovkai hölgyet hallgatólagosan a mongolok közé sorolja, az amazonok, szarmaták és velük együtt a szittyák eredetét is a mongolok felé irányítja, folytatva a nyugati történelmi irodalom hasonló igyekezetét.

Pokrovka lakóssága a feltárt sírokat szauromata, vagy szarmata síroknak nevezi, s ez a tény a Fekete tenger vidékén át hazánkig, s onnan a Brit Szigetekig vezető szarmata jelenlétet hozza emlékezetünkbe. Dr. Kimball szerencsés „ráérzés” alapján a pokrovkai ásatás után lépteit Mongólia felé irányította némely kisebb lelet nyomát követve, s ezen útját siker koronázta. Ugyanakkor figyelmen kívül hagyta a nagyon nyilvánvaló, európai szarmata vonalat, melynek számtalan oka között a szarmaták máig sem tisztázott faji hovatartozása, életükkel, életük színvonalával kapcsolatos értesülések ellentmondók, s az általa keresett Amazon társadalommal talán ezért nem tudja őket gondolataiban összeegyeztetni.

A szarmata hovatartozáson túlmenően szükséges végre tisztázni e vidék történelmével kapcsolatban a turk, a török, a tatár, a kun és a mongol népek eredetét, nyelvi és történelmi helyét is. Ezen munka szükségességére szeretném e rövid írásommal a kutatók figyelmét felkelteni, a következő munkaterv alapján:

I. Mongolok történelme.

A Mongóliában talált szőke kislány örökletes múltjába (génjeibe) hol és mikor kerülhetett szőke haj és kék szem? Az ásatások szerint egy szarmata ősanya adta ezeket neki ajándékba. De más lehetőség is fennáll, mégpedig a Mongolok őstörténelmében, mely szerint eredetük kettős összetevőjű, s mindkettő a kárpátmedencei szőke ősiség irányát őrizte meg.

II. A szarmaták európai történelme a Brit Szigetekig

A szarmata társadalom a magyarhoz hasonló szánalmasan elfogult történelmi kiértékelések áldozata, talán egyazon oknál fogva. Edward Gibbon The History of the Decline and fall of the Roman Empire (A római birodalom virágzásának és bukásának története)című hatalmas történelmi műve 2. kötetében igénytelen, szakállas szörnyetegeknek írja le a szarmatákat. Más írók lengyel forrásokra támaszkodva Európa legelőkelőbb népének tartják őket, s szerintük a tőlük való származás büszkeséggel tölthet el bárkit, különösen a lengyel nemességet, kik önmagukat a szarmatáktól származtatják. Tamga jeleik hasonlatossága valószínűsíti ezt a kapcsolatot.[1] Faji hovatartozásuk ezen írók tolla nyomán a szőke, kékszemű őseurópai elem.

Hasonló nemes képet festenek a Brit Szigeteken fennmaradt szobrok, sírkövek, s a művelt élet számtalan elemét szarmatáktól tanultnak mondják e vidéken. Sírjaik, s a benne levő tárgyak szoros rokonságot mutatnak a Magyarországi szarmata sírokkal, melyekre történelemtanításunk nem tért ki annak ellenére, hogy egy szarmata sírban magyar nyelvű szöveget is találtak a kutatók.[2]

Iskoláinkban soha nem fejtették ki előttünk részletesen nemzeti történelmünk főbb állomásainak helyét és a környező népekkel való kapcsolatát. Ilyen volt például Etelköz, mely akár a holdban is lehetett volna, oly távol esett ismereteink világától, s az iskoláinkban soha nem tárgyalt földrajzi valóságtól. Nem tisztázták az említett turk-török-hun-kun-tatár-kabar és egyéb népek eredetét, velünk való rokoni kapcsolatait, nyelvét, történelmét. Soha nem említették előttünk a székely törzsek nevét, társadalmi rendeződését sem. Légüres térben tartottak bennünket, a jövő magyarjait éppen úgy, mint ahogy légüres térként, íratlan lapként kezelték az egész Kárpát Medencét a világtörténelem külföldi kutatói előtt. Éppen ezért fordulhatott elő az 1970-es években, hogy egy előre nagyon meghirdetett, A Duna népei című földrajzi műsorból teljes egészében kihagyták Magyarországot Parlamentestől, Duna-kanyarostól, Csepel szigetestől végestelen végig.

III. Az Amazonok herodotosi történelme

Dr. Kimball átmeneti érdeklődésének középpontjában az Amazonok voltak. Herodotos IV. könyvének anyagát használja velük kapcsolatban forrásmunkának, s a Fekete tenger vidékére helyezi történelmük színterét, oda, ahol a szarmaták éltek, s emléküket máig őrzi az ott lakó nép. Ennek közelében tárta fel a szőke asszony sírját is. Ez a terület is valaha a Szittyák birodalmának része volt. A szittyák ősanyja az ősi kígyó világképet hozza figyelmünkbe, a szarmaták rézkígyó lobogója ezt még csak aláhúzza, s így az ősemlékek ezen vidékét is be kell járnunk. A kígyó műveltségek a hatalmas méretű, gyakran földalatti építkezésekkel párosulnak.

IV. Kígyókirály a magyar hagyományokban, s a kígyólábú szittya ősanya leszármazottai

Magyarországon még a legkisebb gyermek is tudja, hogy magyar meséink nem mesék, hiszen a mesemondók mindig mondanivalójukba szövik ezt a mondatot: „Nem mese ez gyermek...” S azt is: „Aki nem hiszi, járjon utána.” Meséinkben gyakran visszatérő alak a kis kígyó története, aki egy tűzből kiált segítségért a mese hőséhez, aki meg is szánja, botját a tűzbe dugva a kis kígyó fel tud rá csavarodni, s így menekül meg a lángoktól. Hálából megmentőjét édesapja, a Kígyókirály földalatti palotájába viszi, ahol mindenféle tudományra megtanítják. Megtanulta többek között, hogyan kell égési sebeket gyógyítani különböző kenőcsökkel, gyógyfűvekkel, melyekkel a kiskígyót gyógyították földalatti hazájában. A mesehős – rendszerint a legkisebb királyfi – csak ezek után indult útjára. Sorsa döntő, válságos helyzeteiben mindig a Kígyókirálytól nyert tudomány mentette meg, míg célját végül is el nem érte.

E nem-mese-mese eddigi néprajzi értelmezése szerint a botra felcsavarodó kígyó máig használatos az orvostudomány jelképeként, s caduceus néven Hermes botjának vélik. Számunkra mesemondóink tanácsának követése van most hátra: utána kell járni a kiskígyó titkának-honának. Ezen ősemlékeket ringató mese a szittyák kígyólábú ősanyjának emlékéhez, Echidnához, az ősi sárkányvilághoz, s ezen túl a jelen történéseihez vezet.

V. Földalatti városok – a Pilisig

Az emberiség egy bizonyos korában a földalatti lakóhelyek, városok elterjedtek voltak. Ezeket eddig az ősrégészek – véletlen felbukkanásuk helyein – egyedenként vizsgálták. Jelen korunkban viszont elég ilyen városról tud a régészet, hogy eredetükkel kapcsolatos rendszer felismerése sem nehéz feladat. Ezeket követve, mint gyöngysoron a gyöngyök sorakoznak fel e régi barlangműveltségek Erdélytől Kánaánon, Máltán át Tihany, Feldebrő, Somogyvár vidékétől a Pilisig, majd Sárostól a Brit Szigetekig. Közös nevezőjük a kígyóhit jelenléte. E műveltségek eredetének feltárása és rendszerezése történelmi feladat.

I. A MONGOLOK TÖRTÉNELME

Dr. Kimball keletkutató nyomait követve, majd e szálat eredetéhez visszagombolyítva, először útja végállomását, s az amazonok végső állomáshelyének vélt területet kell megismernünk: Mongóliát. A Tiszteletbeli Finn Követség Mongóliával kapcsolatos rövid történelmi összegezése szerint eredetük homályba vész. Régészeti leletek kiértékelései szerint Mongólia területe lakott volt már 700.000 éve, s a mongol népet e vidék termékének vélik. Ugyanakkor társadalmi rendeződése csak laza törzsi kapcsolatokig terjedt történelmük nagy részében.

A későbbi vagyonszerzési lehetőségek idején e törzsek aimaq-nak nevezett egységekbe tömörültek, a felettük gyakorolt hatalom egy-egy gazdagabb család kezében volt. Egységesitésük csak 1940-ben következett be (tudósitó: Website Copyright © 2004 Muratuli Dawit) Bayan Olgiy néven (Mongolban: Баян Өлгий, Kazak: Баян Өлгей, vagy Bayan Ulgii, Bayan Ölgiy, Bayan Olgii, etc...) Ezek között a Bayan Olgiy Aimaq a legnagyobb, 46,000 négyzetkilómétert ölel fel Mongólia legnyugatibb részén, 211 kilométerrel nyugatabbra, mint Hovd, a második legnagyobb aimag.

Mongólia, mint birodalom csak Chingis Khan idejében jött létre. Történelmi szereplésük a hunokkal kezdődik, s őket tekintik a középázsiai államiság megteremtőinek. A finn követség a következőket mondja: “Jogosnak látszik a feltételezés, hogy a a mongolok előfutárai a hunok voltak. (A mongol kifejezés nem volt általános használatban Chingis Khan előtt, s nem létezett semmi olyan alakulat, mely mongol önazonossági tudatot jelezett volna.)” A Kr.e. negyedik és hatodik századok előtt a korábbi hun területeken egymást váltó turk csoportok uralkodtak, valamint „Uighurok és Kirghizek.” 1991-ben ünnepelték az első Hun (Hsiung-nu) állam 2000 éves fennállását, melyet Kr.e.209-ben, Chingis Khan előtt 1415-ben alapitottak. Későbbi történelmük és államiságuk elválaszthatatlan a kínai birodalom történetétől, mai történészek meglátása szerint.

E rövid történelmi összefoglaló szerint, de bővebb történelmi munkákban is feltünő, hogy bár a mongolokat jelenlegi lakhelyük őslakosságának tartják, történelmi megjelenésük csak egy hunok utáni korszakhoz köthető. Az ősi ásatások bizonyságai csak „emberek által lakott” területnek mondják Mongóliát, de az ott élők hovatartozóságát egyenlőre az ismeretlenség homálya fedi. Miután államalapítói a hunok voltak, a hunokat mongoloknak vélik, ugyanakkor következetesen összekeverik őket a turk és tatár népekkel is. Magyar Adorján levelezésünk során a következőket állapitotta meg:

„A Kárpátmedence úgy az emberiségnek mint a magyarságnak is keletkezési helye. Az összes mongol és mongoloid fajok is millió évvel ezelőtt innen indultak ki. A tulajdonképeni magyar faj, mongolos arccal és koponyával, az összes mongolos népek őseleme, de még teljesen szőke hajzattal. Az emberiség pigmentálódása a tulajdonképeni magyar fajnál részben máig sem következett be, részben igen csekély mértékben. Ismételem: mindent konkrét adatokkal és nem csak magyar hanem német tudósok adataival is bizonyítom.[3] Ezen ősmagyar fajt ma tévesen „keletbalti” és „keleteurópai” néven nevezik, mert azt hitték, hogy a Balti Tenger mellett keletkezett, holott őshazája a Kárpát Medence, s itt él ma is a legtisztábban, a mai magyarság több mint 60%-aként. Úgy az összes mongolos, mint az összes európai népek első műveltsége is innen indult ki. Ez is leletek tömegével bizonyítható. Ugyanígy: a mai magyar nyelv is az emberiség legrégibb ősnyelvének legegyenesebb leszármazottja, ami ismét ezernyi konkrét adattal bizonyítható.

... A németek utóbb már azzal sem elégedtek meg, hogy a magyarság török nomád eredetű legyen, hanem még iskolakönyveinkben is azt kezdték tanítani, hogy a magyarság mongol eredetű. Amely egész elmélet ily nagy fölkarolása és terjesztése pedig azért történt, mert az osztrák császári hatalom ebben a magyarság kiírtását célozó politikájának legjobb megokolhatását látta.

Hogy viszont a magyarság ázsiai eredetéről egyetlen történelmi nyom vagy följegyzés sincsen, ezt egyszerűen agyonhalgatták. A vége az lett, hogy idővel a magyarságnak a nyelvészetben és embertanban nem járatos része, vagyis nagy többsége is e tévtant elfogadta, mivel minden oldalról ezt hallotta, iskola és sajtó útján is terjesztve, sokszor még tetszetős, romantikus színben is föltüntetve.

A tényállás azonban az, hogy a magyarság, ugyanúgy mint a finnek, észtek és a baszkok, Európa árjaelőtti lakosságának fönnmaradott része, ami történelmi, nyelvi, néprajzi és embertani adatokkal pontosan kimutatható. A magyarság tehát eredeti őshelyén, a nehezen járható hegységek által körülzárt, tehát jól védett Kárpát-Medencében, mindennemű viszontagság és későbbi betelepítések ellenére is mindmáig fönnmaradott.

Hogy a magyar nyelv szókincse is az európai nyelvekkel közelebbi rokonságban van mint a törökkel, ez is arra használtatott föl, hogy a magyar nyelv “keveréknyelv”-nek legyen föltűntetve, amelynek úgyszólván minden szava innen-onnan tevedőtt össze. Holott igen könnyen kimutatható, egyrészt az, hogy a magyar nyelv szavai egymással a legokszerübb (leglogikusabb) összefüggésben vannak, - ami keveréknyelvben lehetetlen, mivel heterogén elemek között összefüggés nincsen, - másrészt az is, hogy ahol a magyar szó valamely árja szóra hasonlít, ott az illető szónak kimutathatólag, mindig ősalakja él a magyarban, elváltozott alakjai, származékai találhatók másutt.

....Tudjuk azt is, hogy más germánok, a longobárdok, szintén családostul, ott (Bulgáriában) hatalmas államot alapított, uralkodott, mégis, mivel a föld lakossága szláv volt, idővel szlávvá lett, habár az ország neve ma is Bolgárország, az ottani szláv nyelv pedig “bolgár” nyelvnek neveztetik. Igen jól tudjuk azt is, hogy a mandzsu-mongolok egykor, szintén családostul, Kínába vonultak, ott uralkodtak, az egész országot meghódították, de mivel az ország népe kínai volt, idővel ők is, úgy szokásaikban mint nyelvükben kínaiakká lettek. Mi töb: hiszen Constantinus Porphyrogenitus szerint, még a szóban levő törökök, s a honfoglalók sem jöttek Ázsiából, hanem Szkitiából, vagyis a mai európai Dél-Oroszországból, vagyis tehát még ezek sem voltak ázsiaiak, hanem szintén európaiak! Mindezeken kívül pedig ott vannak még a bár latinul irott de német Fuldai Évkönyvek, amelyek körülbelül ugynazt mondják el amit Constantinus is megírt.”

Másutt kitért arra, hogy a jelenlegi Mongólia területén valaha a Kárpátmedencéből kivándorolt magyar népek éltek. Egy, a mongolokat egyesíteni akaró hadvezér területüket elfoglalta, s az ott lakó, mogol, vagy magal nevű, sikeres nép neve után adta saját népének is a mongol nevet remélve, hogy államalapítása az övékhez hasonlóan sikeres lesz. Ezen mongolokat megelőző nép magyar nyelvi, valamint hagyománybéli, fennmaradt emlékei a következők.

Nyelvi kapcsolatok

A legkisebb mongol népi egységeknek a neve, az aimaq (néha aimag) nyelvünk és mag szavát hordozza magában. Valahai legnagyobb városuk -- Kicsi Madzsar és Ulu Madzsar -- lakói egészen a jelen korig magukat magyarnak vallották, s e nevet rendeletileg változtatták meg.[4] Közmondásunk és a tudomány tapasztalata egyaránt állítja, hogy két fecske még nem csinál tavaszt, de mindenesetre annyi, városnyi figyelmeztetést hagytak maguk után, hogy ott voltak, s további létterük azon részeken tovább kutatható. E kutatás azért is szükséges, mert jelen pillanatban teljes zűrzavar uralkodik a mongol-kínai-turk-tatár-török népek ki- és holléte felől.

Magyar történelmi tapasztalataink a következő ismeretek tisztázását tette lehetővé:

Az u.n. Petrarka codex idegen szerzőinek a nyomát követve a kunok nyelvét török-tatár nyelvváltozatnak tartják az ezzel foglalkozó tudósok. Magyar Adorján 17.sz. levele a következőket tartalmazza:

„Mégis ma a Velencében talált ”Codex cumanicus” más nevén ”Petrarca codex” és az úgynevezett ”kún miatyánk” alapján, már általános vélemény, hogy a kunok nyelve egy török-tatár nyelvjárás volt. Ami azonban e miatyánkat illeti, csak azt kell megjegyeznem, hogy azért mert ezt egyszer valaki tévesen ”kún miatyánk”-nak nevezte el, ez még nem bizonyítja, hogy a kunok valóban tatár nyelvűek voltak. Épen úgy nem mint ahogy a Magyar Alföldön lakó, s a legtisztább magyar nyelven beszélő jász népet nem tartják sem németeknek sem szlávoknak, annak dacára sem, hogy Schlözer német tudós őket szlávoknak, Ranzan Péter olasz tudós pedig németeknek mondja! Hiszen tény, hogy a ”Petrarc0a codex”-ben is van egy ott tatárnak és nem kúnnak nevezett miatyánk, amely a mi ”kún miatyánk”-unkkal sokban egyezik, amiből tehát az következik, hogy emez sem kún, hanem tatár nyelvű, épen úgy mint ahogy a jászok semnem szlávok semnem németek! Továbbá igen jól tudjuk mily nagy faji és nyelvi külömbség van a tatárok és mongolok között, valamint tudjuk, hogy a tatárokat a mongolok csak leigázták, mégis régen egész Európában, sőt náluk még ma is, a mongolokat tatároknak nevezik, illetve még ma sem beszélünk ”mongoljárás”-ról hanem csak ”tatárjárás”-ról. Magyarországon pedig még 1588-ban is voltak kisebb tatárnyelvű települések, mivel annakidején a mongolok elől tatárok is épen úgy menekültek volt Magyarországra, ha nem is oly nagy számmal mint a kunok. Sőt a magyar törvények is, jelesen az 1454 évi II. végzés 9. cikke, az 1459. évi végzés 3. cikke és az 1467. évi végzés 2. cikke a kunokat és tatárokat egymástól tisztán megkülönböztetik. (Lássad: Gyárfás István: ”A jász-kunok története.” Kecskemét, 1873. II. kötet, 162. oldal.) De azért könnyen megtörténhetett, hogy tévedésből a szóban levő miatyánkat valaki ”tatár miatyánk” helyett ”kún miatyánk”-nak nevezte, ugyanúgy mint ahogy ”mongoljárás” helyett következetesen ”tatárjárás”-t mondunk még ma is. Amely miatyánk aztán részben tudatlanságból, részben szándékosan, a magyarságtól mindent elvitatni akarásból, továbbra is ”kún miatyánk”-nak neveztetik.

Ami pedig a Petrarcha Codexet illeti: Hiszen a régi keleti utazók, mint például Rubruquis Vilmos is, följegyezték és világosan megírták, hogy Cumania lakói MÁR NEM KUNOK, mert a kunokat a „tatárok” azaz: mongolok, tökéletesen kiirtották, kivéve csak azokat akik királyukkal Magyarországba menekültek. A „A Codex cumanicus” címlapján 1303. évszám áll keletkezésként, holott a mongolok az 1238. évben már az egész akkori Oroszország, valamint Kumánia területén is urak voltak és 1239-ben a maradék kunok már Magyarországban voltak! Sőt 1241-ből nicsen, a mongolok már Magyrországot is legyőzték. Tudjuk, hogy Rubruquis 1253-ban, Plan Carpin pedig 1245-ben járt Kumániában. Vagyis: Rubruquis 15 évvel azután, hogy a mongolok a kunokat kiirtották és országuk uraivá lettek, de Plan Carpin csak hét évvel azután, és ő nemis csak azt írja hogy itt kunok már nincsenek, mert a ”tatárok” azaz mongolok őket kiirtották, hanem még azt is, hogy a kunok csontjait, koponyáit mindenfelé heverni látta. Ennek dacára is azonban az ország még századok múlva is Kumániának neveztetett, bár úgylehet csak Nyugaton, a keresztény országokban. Az 1303-ban kelt, tehát a nem kún, hanem kumániai nyelvet adja elő s ezért is neveztetik „Codex cumanicus”-nak és nem „Codex cumanus”-nak. Amely könyvet a jelek szerint valamely keresztény hittérítő írta a Kumániában járó hittérítők és kereskedők számára, amely időben Kumámiát főkép tatárok, mongolok és némi oláhok is lakták volt. Mivel ugyanis a tatárok nagyrésze a mongoloknak magát önként megadta volt, így ezek megkíméltettek és egyrészük a mongol hadakba is beosztatott, ami azután egyik oka lőn annak, hogy a Nyugaton a tatárokat és mongolokat egymással összetévesztve ezeket mind ”tatárok”-nak nevezték, bár bizonyára hozzájárult még az is, hogy Tartarosz görögül az Alvilág egyik elnevezése volt, amely nevet akkoriban a keresztény papság a pokol neveként is szokta használni, majd nagy félelmükben a mongolokat pokolbeli ördögökkel hasonlítva össze, de egyúttal őket a tatárokkal is összetévesztve, még egy kevés babonával és tudatlansággal is hozzá: a tatár nevet ”tartarus”-nak, ”tartereus”-nak magyarázták, azaz ”pokoli”-nak, ”pokolbeli”-nek. Annyira, hogy például az olaszok a tatárokat mind a mai napig is nem ”tatari”-nak hanem ”tartari”-nak nevezik.

Kitűnik tehát a föntebbiekből, hogy a ”Codex cumanicus” nyelvét mindenáron mégis a kunok nyelvének állítani ugyanannyi mintha a mai Angolország, azaz hivatalos nevén Nagy-Británnia nyelvét az egykori britek nyelvének akarnók állítani. Mégis még ma is a szóban levő codex nyelvét kunnak szeretik nevezni, pedig elképzelhetetlen, hogy valaki aki e dologgal foglalkozott, az évszámokból ez állítás képtelenségét észre ne vette volna. Úgyhogy ez állítást csak szándékos megtéveszteni akarásnak tulajdoníthatjuk. Viszont a századok óta leigázottságban élő magyarok közül, ha valaki a valóságot észre vette is, fölszólalni nem mert, nemhogy, amint ez szokás, ”sovinistá”-nak mondasson.”

Fentiek összegezéseként meg kell állapítanunk tehát, hogy mongolokkal nem lehet azonosítani sem a kunokat, sem a tatárokat sem embertani, sem nyelvi szempontból. A kun és tatár népek nem azonos voltának tisztázáa a fenti magyar törvénykönyvekben századokkal ezelőtt meg is történt.

Éppen így nem lehet mongolokkal azonosítani sem az Amazonokat, hiszen ábrázolásaik ezt sehol nem mutatják, s Mongóliához való tartozásukat senki nem bizonyította. Ugyan ez áll a hunokra is. Ők Mongólia területén a mai mongolokat megelőző időben laktak. Egy 2000 éves, Kínában feltárt hun sír faliszőnyege feltehetően az elhunyt arcmását örökítette meg. Vonásai otthon lennének ma is a Nagyalföldön, vagy a Kárpátmedence bármely magyar lakta vidékén, hiszen minden mongolos vonást nélkülöz ez a szép férfiarc.

Néprajz

Ősmagyar eredetregénk a Csodaszarvashoz kötött. Ugyanakkor a későbbi szaporodás és társadalmi fejlődés során kialakult magyar népi csoportok külön is választottak maguknak jelképeket, közvetlen környezetük összegezőjeként, de a Csodaszarvast mindenkor megtartották az összmagyarság jelképeként. Igy a fehér hun-magyar törzs jelképe a farkas, a fekete hunoké a kígyó. A fehér hunok szent színe a kék-fehér, a hold és kék ég földről látszó színe, a fekete hunoké a barna és fekete, amilyen a holdfelszín mélyárnyékú tája. Idézek Magyar Adorján leveléből:

„Sebestyén Gyula is megemlíti, hogy keleti és északi rokonnépeink az égi Csodaszarvast szintén ismerik, valamint, hogy a mongoloknál, bizonyos szertartásoknál, olyan szarvasálarc is szerepel amelynek szarvai hegyein stilizált lángocskák ábrázolvák. Továbbá, hogy a bolgár kolindaénekekben a Csodaszarvas agancsa hegyein csillagok vannak.[6]

...”Ismételem: Miért van az, hogy eddig nem voltunk soha képesek csodaszarvasregénk igazi értékét, szépségét fölfogni? Csakis azért mert: Először is, népi hagyományainkkal nem törődtünk mindaddig amíg olyan néprajz-tudósok mint Sebestyén, gyűjteni nem kezdték, de másodszor azért is mert ezután sem igen foglalkoztunk velük. Sőt még ezután is mindig a magyar hagyományok eredetiségében kételkedtünk, mindent ami a miénk idegenből átvettnek képzeltük, az „ázsiai, sátoros nomádság” tévtana miatt kénytelenek voltunk minden olyan műveltségi elemet amely nálunk és valamely európai népnél is hasonló, onnan általunk átvettnek tartani, ha az ott bármilyen csenevész és értelmetlen maradvány is és ha nálunk bármily fejlett és szép is. Mert hiszen kétségtelen, hogy ázsiai nomádok nem hozhatnak magukkal onnan európai műveltségi elemeket, amelyeket aztán európai népeknek kellett volna tőlük átvenniök!”

Battsetseg Jadambaa az Ulan-Bator-i egyetemen tanuló mongol diákleány népe hagyományait feldolgozván[7] megemlítette, hogy a mongol eredetregének két főszereplője van: egy kék farkas, Burte Cinua, s felesége Go’a Maral, egy világos, nyáron fehér pettyes szarvas fajta (angolban: fallow deer, latin neve: Dama-Dama). Elsőszülött fiuk Battsagan a mongolok ősapja.

A szerző azt is kihangsúlyozza, hogy nincsen a világon olyan nép, mely hagyományait oly hűen őrizné, mint a mongol. A földet oszthatatlan egységnek tudják, mely az Ég Urának tulajdona, s önmagukat a természet gyermekeinek tartják.

Tekintettel arra, hogy a mongol történelem kiemelt szereplői a hunok, a következő összefüggéseket kell kihangsúlyoznom.

Ősmagyar népünk eredetregéje a Csodaszarvashoz kötött, ki az Ég megjelenítője, Isten hirnöke. A farkas, s a kék szín fehér hunjaink jelképrendszerébe tartozik, kik a magyar ősnép egy hajtását képezik. (Nyelvünk szerint is mag nevünk tükörképe a kam, kan, hun elnevezés.) A mongol rege tehát ezen ősnépi eredetet hangsúlyozza ki: az őserőt a hún farkas, az anyaság gyöngéd, törékeny szerepét a nyáron pettyes, világos színű magyar ősjelkép, a szarvas tölti be náluk. A pettyek megemlítése azért fontos, mert ezek jelképezték az égi csillagokat a Csodaszarvas testén a Kárpátmedencében, s az átvevő mongolok eredettörténetének is ennek megfelelően lett része. Itt figyelmeztetem önmagunkat Magyar Adorján meglátására, mely szerint „ázsiai nomádok nem hozhatnak magukkal onnan európai műveltségi elemeket, amelyeket aztán európai népeknek kellett volna tőlük átvenniök!” – Azaz,távolra vándorolt ősnépeink vitték magukkal eredetregénket, mely a farkas és szarvas személyében kétágú eredetről beszél: az ősmagyar, majd az ebből ezredek múltán kifejlődő fehérhun népektől való származást.

A National Geographic Institute adásában Dr. Jeannine Kimball-Davis részleteiben kitér az amazonok kilétének kutatására. Kimball hivatkozik Herodotos amazonokkal kapcsolatos regéjére, s kitér arra, hogy az amazonok a Fekete Tenger partján éltek. E hely tökéletesen megegyezik Constantinus Porphyrogenitus szerinti földrajzi hellyel.

Dr. Kimball későbbi interviewjában[8] kitér arra, hogy az amazonok azért lettek ilyen erősek, mert a mongol puszták lemény időjárása ilyenné edzette őket. Itt már ismeretek hiányában, gyér ásatási anyagok útvonalát követve Mongólia felé kanyarodik, s ott keres rokonokat a Fekete Tenger partján élő és országot alkotó amazonoknak, noha a később említett szarmata vonal zömmel Nyugat felé mutatott, különösképpen Magyarország szarmata sírjai felé, melyekben magyar nyelvemlékeket is leltek a kutatók[9]

Ugyanakkor kitér a szarmata vonalra:

„Dr. Davis-Kimball megemlíti, hogy százötven temetkezési helyet ásott ki, de a távolbalátó PBS adásában csak egy asszonyt tárgyaltak. (Ásatási száma 272.)

E vidék lakói ezeket a sírokat szauromata, vagy szarmata síroknak nevezik, s az ásatás területe Pokrovka volt. Amit az örökletes egységből (DNA) megtudunk az csak az, hogy ennek az egy asszonynak az örökletes egysége ugyanaz volt, mint az általunk megvizsgált (mongóliai) kisleányé és anyjáé. Ennek megtalálása egy olyan képesség ajándéka, mely értékes dolgok felfedezésére ad alkalmat ott, ahol ez kevéssé valószínű.”[10]

Az ásatások lelőhelye távol van a mongol kislány hazájától. A vizsgálatok a máig túlélő amazonokra összpontosulnak, de azt sem állapították meg, hogy a sírban fekvő hölgy tulajdonképpen a keresett amazon társadalom tagja volt-e. A kis számú adat, mely a sírkellékekről adna hírt nem elegendő ily következtetés levonására különösen akkor, amikor egy bővebben tárgyalt, sírban talált tárgy, a tükör rendeltetését a hivatalos kiértékelésekben félremagyarázták. A sírban lévő tükörből arra következtettek, hogy a sír lakója papnő lehetett, hogy ilyen „kultikus” tárgy is volt a sírjában. A régésznőnek nem volt tudomása a magyar kerek-tükrök általános szerepéről, mely somogyi pásztortársadalmunk révén napjainkig is él.

Dr. Kimball azt is megmagyarázta, hogy a kisleány törzséhez kapcsolódó többi egyénben nem szükségszerű ugyanennek az örökletes egységnek (DNA-nek) a jelenléte, hiszen társadalmi szokásuk szerint az emberek a saját törzsön kívüli egyénekkel házasodnak össze. Viszont nem hanyagolható el a mongol hagyományú eredetrege, majd történelmiségüknek a hunokkal való elindulása, melynek 2,000 éves fennállását napjainkban ünnepelték.

II. A SZARMATÁK EURÓPAI TÖRTÉNELME

Dr. Kimball ásatásai terét az ottani lakósság szarmatának tudja. E néppel vajmi keveset foglalkozott a nyugati történelem. Az angol Arthur legenda iránt felújult érdeklődés indította el a szarmaták történelmének újraértékelését is Nyugaton. A szarmaták angliai jelenlétével kapcsolatos kutatásaim alapján, az e vidékre gyakorolt hatásukról számolok be, s a művészet, divat, hagyománykincs, lótenyésztés és a lovas katonaság megalapozása terén található adatokat hozom.

Az angol társadalom, a lengyeléhez hasonlóan nagy tisztelettel emlékezik meg a szarmatákról, kiket Marcus Aurelius 5,500-as létszámban, a hatodik római légióként telepített át egy háborús egyezség következményeként, meghatározott időre Angliába, ő maga pedig ennek örömére a Sarmaticus nevet vette fel.[11] Itt a szarmaták alapították meg a később híressé vált angol lótenyésztézt és a könnyűlovasságot, átadták egyenruhájuk szabásának, a csempe készítésének tudományát, mely utóbbit a gyógyfürdőikkel kapcsolatos helyeken vették át szívesen. A főzés, illetve a kövesztés ismerete is ezekkel a katonákkal érkezett a Brit Szigetkre, melynek történetét az angol népmese, a Stone Soup (Kőleves) köt nyelvi alapon magyar népeink e tudományához. A kőlevest „holmi katonák” hozták a Brit szigetekre a mese szerint, de annyi biztos, hogy a kő és köveszt szavak arra mutatnak, hogy ezek a katonák magyar nyelvűek voltak, s az angolok azóta is a magyar kő szóval fejezik ki a főzés és vele kapcsolatos mesterségeket.[12] Legnagyobb hatást eszményeik, lelkiségük gyakorolta az angol világ egyéneire, s ezek között az Arthur legenda, melynek eredetét napjainkban a Hyperboreusok földjéhez (a Duna felső folyásához) kapcsolják a kutatók. Vallási központokat létesítettek, majd ezt a Brit Szigetekről a „tengeren túli” Sáros vidékén folytatták. Arthur király lovagjai között szerepelt egy Bors nevű vitéz, ki unokatestvére volt az ugyancsak ott szolgáló alán vitéznek. A fennmaradt síremlékek, szobrok ugyancsak a fehér fajhoz sorolják őket, minden keleti vonás nélkül.

Ezzel egyidőben kitérek egy magyarországi lelőhelyű szarmata edény rovásírására, mely Ladánybenében került feltárásra szarmata sírból, magyar nyelvű szöveggel, 1909-ben (Nyiregyházi múzeum Évkönyve XI. XXXVI. tábla, Dr. Fodor Ferenc gyűjtése), s tárgyi bizonyíték arra vonatkozólag, hogy népünkkel egy nyelven beszélő népről van szó. Az anyag nagysága külön kötetben való megjelenését tette szükségessé. Részletes tárgyalása köteteket töltene meg, s a jövő feladatai közé tartozik.

Az Arthur legenda nagy ismerője Prof. Littleton a szarmatákat a szittyák közé sorolja. Sulimirski Egy valahai erős nép szétszórva a nemzetek között című dolgozatában kifejti, hogy a keresztény korszak kezdetekor jelent meg a Szarmátia név a korabeli irodalomban, az azelőtt szittyának nevezett kelet-európai területeken.

A szarmatákat iráni származásúnak tartja, kik közeli rokonságban állottak a szittyákkal, médekkel és pártusokkal, valamint a perzsákkal; nyelvüket az Avesta nyelvével rokonítja. Kitér Herodotusra, s arra, hogy a Kr.e.5 században élt görög író szerint „a szarmaták szittyák nyelvét beszélték, de annak romlott alakját.” Herodotos e megállapítása nemcsak a szarmatákról ad hírt, de arról is, hogy a szittya birodalom népei egy nyelvet beszéltek, csak nyelvjárási különbségekkel. Szerinte tehát volt szittya nyelv. Sulimirski úgy vélte, hogy nem maradt reánk szarmata írott emlék a személynevek kivételével, melyek rendszerint uralkodóik nevei. E megállapítása ismét a magyar kutatók eddigi hallgatásának következménye.

Sulimirski kutatásai alapján a nyugati szarmaták minden kétséget kizárva erős központi hatalom keretén belül éltek. Az írásos emlékek „Királyi Szarmaták”-nak hívják őket. Egyik királyukról, Galatusról emlékezik meg egy, Pontus királyával (mai Törökország, a Fekete Tengertől délre) Kr.e. 179-ben kötött békeszerződés, s egy királynőjük — Amage — nevét is feljegyezték néhány évtizeddel később. A kárpátmedencei magyar népeknél már ekkor gyakorolt erős központi hatalomnak köszönhető szerintem a vármegyerendszer korai kialakulása Magyarországon, melynek alapjai már megvoltak I. István ideje előtt, hiszen az u.n. „hongfoglalás” utáni alig kétszáz év nem lett volna elegendő idő ennek megteremtéséhez egy addig „nomadizáló” nép számára, aminek történetírásunk a Hét Vezér népét mondja.

A központi steppék urai: a keleti szarmaták cím alatt tér kiaz aorsi népre kik a Volgától keletre laktak, s a legtávolabbi törzseik voltak. Az aorsi egy ágát, mely a Volgától nyugatra telepedett meg, a Don alsó folyásánál a központi részek szökevényeinek tartja. Meglátásom szerint az őrs szóval egyező aorsi feladata a nevében kifejtett őrs szerep betöltése volt. Támogatja ezt a nézetet az a tény, hogy hatalmas katonai erővel rendelkeztek, s szökevényeknek ilyen jelentős katonasága nem lehetett.

A szarmaták második csoportja, Kubán ’siraces’-nek említett népe délebbre, a Kubán völgyében élt, s az ezzel közvetlenül szomszédos, tőle északra fekvő steppéken. Strabo szerint királyuknak Abeacusnak csupán 20.000 lovasa volt Kr.e. 66-63 körül, az aorsiak királyának, Spadines-nek, ki északi szomszédjuk volt 200.000 lovas állt rendelkezésére. Mindenképpen ezen szarmata törzsek jelentős katonai erőt képviseltek virágkorukban. A Kr.u.I. században elvesztették a keleti szarmatáknál elfoglalt vezető helyüket, s az alánok váltották fel őket.

A jazigok legkorábbi történelmét ismeretlennek tartja az író, de feltételezi, hogy a királyi szarmatákkal azonosak. Az egyedüli ásatási emlékek, melyek a királyi szarmatákkal azonosíthatók az aranyból készült, ezüstözött lószerszámok (phalerae) a Kr.e. II. századból. Áttört , mértani idomokkal, vagy állat-alakokkal ékesített szerszámaik az asszír és a ion díszítések elemeire emlékeztetnek. Ezen szarmata-ion vonatkozást bővebben tárgyaltam az angliai szarmata síremlékeknél idézett könyvemben. Megállapítja, hogy a Trajanus oszlopán és Galerius salonikai diadalívén ábrázolt szarmaták (roxolánok) ruházata és fegyvere azonos, s ez ismét egy egységes műveltség jelenlétét igazolja. Uralkodó osztályuk továbbra is ásott sírokba temetkezett, ennek szép példája a Pannonia kellős közepén lévő Szilben feltárt sírjuk. Ez minden valószínűség szerint egy szarmata herceg sírja, ki Kr.u. II. századbeli egyik harcukban esett el. Angliában három ásatási területen találtak nyomaikra. Hadriánus falánál, a Chester-i erődítménynél egy ló szemellenzőjét találták meg, mely minden valószínűség szerint szarmata lelet, mivel a mellette lévő gyöngyökhöz hasonló lelet csak a magyarországi szarmata sirokban fordult elő.Chesterben található egy sírkő, mely szarmata lovast ábrázol. A Bremetennacum-i erődítménynél Ribchesterben, Lancaster közelében található felírás bizonyítja egy 500 fős szarmata lovasság jelenlétét ez időben. A szarmata-jazig jelenlét vidékein előforduló földrajzi nevek között figyelemre méltó az oroszországi Don, a magyar Duna és az angliai Don folyó neve. E nevek közös nevezője az e területeken élő magyar népesség jelenléte. Semmit sem lehet tudni e férfiak további sorsáról, de valószínű, hogy néhányan visszatértek hazájukba. A szolgálatukat betöltött katonák egy része Bremetennacumban települést alapított; mely soha nem vált igazi faluvá, de a Kr.u. V. században még mindig létezett.

Pannóniában a Rómával való összetűzések továbbra is folytatódtak. Minden kétséget kizáróan erős nép volt, akiket Róma soha sem tudott tartósan fennhatósága alá vonni. A rómaiakkal való háborúskodás a Kr.u. IV. század végéig tartott. A kora V. században megjelentek a hunok. 472-ben a szarmatákat megverte Theodoric, a vizigótok királya, s két szarmata király: Beukan és Babai esett el a harcban. A Babai név mai magyar névkészletünk része. Az idegenek által Beucan-nak írt név a magyar Bőkan jelentéstartalomnak felel meg, ami — királyról lévén szó — pontos meghatározás, akár férfi, akár uralkodó értelemben használjuk a bő, s a kan szót.

Sulimirsky tanulmányában bemutatott szarmata tamga jelek között található egy „pontozott írással” készült jel is, melynek kivitelezése azonos az angliai, szarmata vidéken lévő római felirat pontozott írásával, s a népünk körében máig is használt írásmóddal, ami őseredetileg a magyar népi hovatartozás jele volt a kőkorszaktól kezdve.

Néhány kiragadott példa szerint a szarmaták az őseurópai népek csoportjába tartoznak. Megjelenésük mindig felemelte, gazdagította környezetük életét.

A fenti részletezés szerint az Amazonok honához közeli területek ringatták a szarmaták bölcsőjét is. Éppen ezért a nyugati kutató, Dr. Jeannine Davis-Kimball amazon-beazonosítása kézenfekvőbb lett volna nyugati irányban, a Kárpátmedence, illetve Anglia szarmata sírjánál, ahol nemcsak egy kisleány, de nagyobb népesség felelt volna meg az öröklési jegyek követelményeinek akkor, ha az ásatás szőke hölgye valóban szarmata illetékességű volt.

Figyelmünket szeretném már itt felhívni a szarmata hadilobogóra: lemezekből összeállított hatalmas rézkígyót tartottak kópjafáik végén. Teljes rohamban e lemezes kígyótest megtelt levegővel, s ezek sziszegő hangot hallattak, ezáltal az ellenség rémületét keltve fel. A rézkígyók ragyogtak a felkelő, vagy nyugvó nap sugaránál és minél gyorsabb volt a támadás, annál jobban sziszegtek. A huszár egyenruhához hasonló öltözetben, csizmásan megjelenő lovasság valóban gyönyörű látvány lehetett.

III. AZ AMAZONOK HERODOTOSI TÖRTÉNELME

Dr. Kimball Herodotos IV. könyvének mondanivalójára támaszkodott az Amazonok kilétének felderítésére. E könyv amazonokról szóló része valahol a hiedelemvilág és a történelmi valóság között lebeg, mondja számos kutató. Plutarchos képzeletbeli lényeknek tartja őket, más korabeli feljegyzések viszont a trójai háború hőseit látják bennük, illetve a szittya társadalom részeit.[13] Dr. Kimball ásatásai során feltárt sírkellékek között talált vas nyílhegyek meggyőzték annak lehetőségéről, hogy az itt talált sírok lakói az amazonok voltak.

Ásatásának szinhelye megfelelt a Herodotos által megjelölt területnek. Ugyanakkor nem vette figyelembe a helybéli lakósság véleményét, akik szerint az ottani sírok szarmata nyugvóhelyek. Elképzelése szerint az amazonok a végtelen, fűves térség vándorai voltak, kiknek előbb-utóbb el kellett tűnniük a történelem színpadáról. Éppen ezért, s néhány kisebb tárgyi bizonyíték nyomán – indult hatalmas vándorútjára Mongóliába, hogy az esetleg oda vándorolt amazonok leszármazottaival találkozhasson. Abban az esetben, ha hallgat a lakósság szarmatákkal kapcsolatos emlékeire, mint fentebb említettem, nyugati irányban, jól megalapozott műveltség keretén belül könnyebben nyomukra akadhatott volna a Kárpátmedencében, vagy akár Angliában is.

Kazak földi kurgán ásatásaival kapcsolatos egyik kép állókövei nagyon hasonlítanak Avon ősi vallási központjának állóköveihez a Brit Szigeteken.

Fel kell figylnünk arra is, hogy nemcsak az amazon társadalom tagjai harcoltak, de a szittya feleségek is gyakran férjük oldalán harcoltak, mint ahogyan késői leszármazottaik, a Zrinyi Ilonák is.

IV. KÍGYÓKIRÁLY A MAGYAR HAGYOMÁNYOKBAN, S A KÍGYÓLÁBÚ SZITTYA ŐSANYA LESZÁRMAZOTTAI.

Korábbi bevezetőmben említettem a kis kígyó meséjét, kinek családja földalatti pompás palotákban lakott, fényözön borította a termeket, drágakövek díszítették tárgyaikat, s a kis kígyó koronáját is, hiszen ő is királyfi volt. E földalatti társadalom értett mindenféle tudományhoz, különösen a gyógyításhoz. Hálából minderre megtanították a mesehőst, ki feladatát csak ezek birtokában tudta elvégezni. Földalatti titkos várak, alagútak, folyosók emléke az emberiség ős-emléktárában szinte mindenütt megtalálható. Egyedül magyar meséink kötik ezeket a kígyók társadalmához. E tény arra figyelmeztet, hogy e mese egy még fontosabb ősemlékhez vezet bennünket.

Prof. Stuart Piggott The Dawn of Civilization című művében találkoztam először egy gyönyörűen formált domborművel, mely az író szerint a szittya Földanyát ábrázolja. Kedves, telt alakja két kígyó-lábban végződik, melyek a lábfej helyén szív alakban fonódnak össze.[14] Az ábrázolás körüli elemek mind élettel, s szaporodással kapcsolatosak. E földanya a Herodotos által leírt szittya származás Ősanyjának megjelenítője. Hogyan is mondja Herodotos?

Echidna, a szittyák Ősanyja a szittya arimaspok vidékén lakott egy barlangban. Egy Heracles-el való találkozás következményeként három fia született: Gelonos, Agathyrsos és Skythes. Különböző feladatok eredményes elvégzése után a legkisebb fiú, Skythes örökölte az apa ajándékait: övet, királyi csészét és a közönséges halandó által kifeszíthetetlen íjat. Miután ő volt az egyedüli a fiúk között, aki ez íjat rendeltetésének megfelelően tudta használni, ő lett a szittya birodalom alapítója, s ha a magyar mesére gondolok, ő volt a szittya mesék mindenkori legkisebb királyfia, a barlangban lakó kígyólábú ősanya révén az első Kígyókirály, s a későbbi barlangműveltségek elindítója is. Kicsit tárgyam elé vágva el kell mondanom, hogy Skythes fia, Pál a Pilis barlangrengetegének egyikében várja feltámadását.

Megemlítek néhány kígyó és barlangműveltséggel kapcsolatos vidéket, régi regét, s csak ezután térek ki részleteiben magyar emlékeinkre:

A danaaniták – kik különböző regék szerint Atlantiszból jöttek – letelepedtek Kisázsiában, s az Aegei tenger szigetein, melyek gyűjtőneve Makaria. Cappadochiában harminchat földalatti várost találtak eddig a kutatók, némely nyolc emeletnyi mélységig megy le. Szellőző berendezésük oly kitünő, hogy még ebben a mélységben is tökéletes a légcsere, noha több ezer lakós élhetett bennük. Harminc hatalmas város- és alagútrendszert találtak Derinkuya környékén Törökországban. Ez a nép a kígyó alakú Hold-istennőtől származtatta magát, kinek fő tiszteleti helye Rhodos szigetén volt, s ez volt a Danaita beavatottaknak, a Telchineknek is a gyülekező helye. Diodorus Siculus szerint kiváló gyógyitók voltak, az időjárást meg tudták változtatni, s alakjaikat is.

A danaiták neve Tana óriásunk nevével cseng össze. Nyelvünk és hagyományaink értelmében a tanítás/tanulás, a tanács, a szellemi felemelkedés felé vezető út nevéhez kapcsolódik. A kárpátmedencei magas szellemi műveltség a letelepedett és békés élet következményeként a nép körében általánossá tudott válni. Hasonló folyamatot figyelhetünk meg az írás elterjedésével is. A Kárpátmedencétől távoli, fiatalabb műveltségek keretén belül az írás tudományának elsajátítása kiváltságnak számított, sőt gyakran hatalmi eszköz is volt, s a magasabb szellemi feltételeket kívánó ténykedések a varázslás címszó alatt találhatók a nyugati kiértékelésekben.

Addig, amíg a Kárpátmedence-i műveltségtől távol eső népeknél csak a beavatottak tudták gyakorlni a különböző, varázslatos dolgokat, mint az alakváltoztatást, az „idő” megfékezését, a szellemúton való közlekedést, addig magyar népünknél általános volt a „csak megbucskázás” következtében beálló alakváltoztatás, mint amikor például a mesehős csak hármat bucskázik, s máris hattyúvá válik; napjaink öregjei még mindig meg tudják fékezni a veszélyes időt, csak kiállnak elébe és ráparancsolnak; a szellemúton való közlekedést feljegyezték Atilla táltosairól, s az ezerkilencszázharmincas évek faluinak népe Baranyában gyakorolta a szellemutazást és minden Karácsony napján felkerekedtek, „úgy repültek, mint a raj...”[15] A dallal teremtés Táltosaink szent kötelessége volt.

Rhodos neve – állitólag kigyót jelent sziriai nyelven – a “rőt” szóval egyező alaki kapcsolata miatt az ide tartozók szemében a kigyó-tisztelők vérvonalát is jelképezte. A világ hét csodájának egyike, a hatalmas bronz Apollo szobor is e sziget hírnevét emelte. Buróné Benedekfy Ágnes, az etruszk szövegek sikeres megfejtője Apolló nevét a magyar Ápoló szóval hozza összeköttetésbe[16], s ez a kígyó társadalmak fő tudománya is. Tehát nem véletlen, hogy a kígyóműveltség egy központjában, Rhodosban lett felállítva az Ápoló hatalmas szobra.

Kr.e. 3500-ban Málta is jelentősebb központjaik közé tartozott. A Málta név eredeti alakja a náluk tisztelt Lató Kigyóanya után Lato volt. Neve a magyar lé és lét szavakkal hozható összeköttetésbe. A görögök Ladon kigyója mind a földet körülvevő tengernek, mind a Hesperidák szigetén lévő aranyalmafának őre. Berze Nagy János szerint „Ladon maga a tenger, mely a világot bekeriti”.[17]

Cyprusban is telepedtek le Danaaniták, kiket ősidőkben Ia-Dan, vagy Dan-szigete néven ismertek. A Brit Szigetek Man szigete is hasonló múltra tekint vissza, s az ott élő Druidok fontos helye volt.

Törökországban a Taurus hegyeknek, Syriában a Baler szigeteknek hasonló szerepe volt. Irországban aTuatha-de-Danaan nép is e csoporthoz tartozik.

Az Amazonok is a Hesperidák egy ágához tartoztak, Athenet, illetve Nieth istennőt tisztelték, kinek jelképe a “kettős balta”, magyarul fokos. Számos szentélyt alapitottak Diana tiszteletére Ephesusban és egyéb helyeken. Ősregék a kigyó-bölcsesség székhelyének Atlantiszt tartották. Mark Amaru Pinkham a következőképpen mondja el a Bölcsesség Kigyóinak visszatértét Kánaánba, majd Irországba (Return of the Serpents of Wisdom):

Kr.e. 300 és Kr.u. 432 között új csoport érkezett a földre – tudósok, költők és épitők előkelő faja, kiknek hazájukból menekülni kellett. Hiedelem világunkban Sidhe, Faylinn, Dei Terreni és Tuatha De Danaan néven ismerjük őket, kik Irország termékeny földjén telepedtek le. Az ott élő ősnépet védelmükbe fogadták, s tanitották őket mindenféle tudományra. Legnagyobb erejük a “szférák zenéjével” való épités volt: a hanghullámokat tudták szükség szerint kezelni és alkalmazni. Az igy keletkezett keverék nép őrizte e tudományt, melyet végül is Szt. Patrick szüntetett meg Irországban. (Savage Sun, Parallax Red)

A szittya kígyó ősanya mellett ki kell emelnünk az Etruszk Tarchies, római kiejtés szerint Tages-t a bölcsesség Istenét ki Tinia, a római szerelem isten fia, vagy unokája.. Különböző római irók emlékeznek meg róla (Cicero, De Div. ii 50, 51; Ovid, Met. xv 558 ff; Lucan, i 637). Általában szántás közben ábrázolják, majd varázslást tanit az Etruszkoknak. Itt meg kell említenem, hogy amikor a nem magyar tudósok, kutatók „varázslást” emlegetnek, az mindig egy általuk nem ismert magasabb szellemi tudást jelent. Az is lehetséges, mondják, hogy egyenesen a szántóföld barázdáiból született. Mivel lábait két kigyó helyettesitette, némelyek valami gonosz szellemnek tartották.

Tekintettel arra, hogy születése és élete legtöbb mozzanata a szántással kapcsolatos, s a szántás már a műveltség magasabb fokát jeleneti, Tages, illetve Tarchies személyét is egy átvett őstörténeti emléknek tartom, mely az eredetétől távoli helyen fejlődött az átvevő nép kívánalmai és egyénisége szerint. Ezen a ponton írt le teljes kört az őskori kígyóképzetet tartalmazó történet: a kígyólábú szittya Ősanya és a kígyólábú Etruszk Termékenység Isten személyében. Ez utóbbi egy később kialakult fogalom, de a kettő közötti kapcsolat elvitathatatlan.

E hosszú, külországi bevezetés után kárpátmedencei magyar népünkkel és kígyókkal kapcsolatos hitbéli elemeket, s az ugyancsak kárpátmedencei barlangműveltségek nyomait tárgyalom.

Korábban említettem a legkisebb királyfi és a kígyókirály kapcsolatát ősemlékeink szerint.

A magyar ősnép elszaporodása során beálló, vidékek szerinti elkülönülés, s az ezzel beálló természeti környezetük megváltozása természetesen új hitképzetek kialakulását is magával hozta. Igy, mint korábban említettem a nap teremtő erejét képviselő Mag-nép továbbfejlődése először a nap sugarait választotta jelképül, s a mag szó fordítottját, a kam, vagy kan, hun szót választotta önkifejezésére. E nép mindig az új hazák keresésekor elinduló népegységekben van jelen, mint ahogyan a nap sugara is áttöri a felhőket, hogy meleget hozzon a földre. Ezen első kun, vagy hun nép szent színe, amint amlítettem a kék és fehér, illetve ezüst volt. Idővel az emberiség felismerte, hogy a nap sugarai nemcsak éltetnek, de rombolni, ölni is tudnak. Ebben az időben különült el az akkor már főleg sivatagokban élő fekete hun társadalom, a sivatag barna és fekete színeit választva önmaguknak. Ezen hun-kun nép magába foglalta az ősmagyarság hun, illetve kun elvű csoportjait, mint a székelyek, jász-kunok, várkunok, palócok, ugyancsak egyéni világnézettel és kifejezési módokkal. A feketehunok alapszótárába tartozik a kíjó, illetve kígyó szó is, mely gyök a hajlékonyság szavait foglalja magába.[18] Kiev városának címerében is kígyó van, mely tény hun-magyar befolyás emlékét őrzi.

A korábban tárgyalt szittya kígyólábú ősanya eddig nem hangoztatott története a következő:

“A görög mythologia szerint is Heraklesz, aki hiszen szintén Napisten és a Napban rejlő erőny (energia) megszemélyesítése, a kerinai aranyagancsú, ezüstpatájú Csodaszarvast űzi és így eljut a hyperboreusok országába, vagyis az északi (Balkán) hegységeken túli Isztrosz (a Duna) országába, vagyis Magyarország területére, ahol Artemisszal, más rege szerint egy Echidna nevű nővel, a szkíták őseit nemzi. Ki nem veszi tehát észre itt a mi eredetregénk elcsenevészedett maradványát? De amihez természetesen az „ázsiai nomádság” tévtanát előbb el kell vetnünk. Avagy az Ázsiából jött magyarok eredetmondájukat a görög mythologiából szedték-e? És ez maradott volna fönn mindmáig a nép ajkán a csallóközi magyar nép mondáiban, a dunántúli regösök karácsonyi (azaz a téli napfordulati) csodaszarvas-énekeiben napjainkig is!? Pedig az ázsiázó elmélet kedvéért még az ilyen ethnographiai képtelenségeket is kénytelenek voltunk vagy elfogadni vagy elhallgatni. E népi hagyományainkból, valamint a különböző szomszédaink által tőlünk átvett töredékekből még ma is rekonstruálható egykori nagyszerű és fenséges szimbolikájú eredetregénk. És véletlenség-e vajon még az is, hogy az Egei Tenger görögelőtti őslakóinál valamint Elő-Ázsiában is Heraklesz széltére neveztetett Makar és Magar néven is? (Lássad: Movers: „Die Phönicier.” És Fáy Elek: „A magyarok őshona.”)”[19]

Ezek szerint tehát a kígyólábú Echidna szülőföldje is a Kárpát medence volt, onnan indult el a hun-kun vándorlások során birodalomalapító útjára. Mint a legkisebb kígyó-királyfi szülőanyja, megalapították a hatalmas szittya birodalmat. A nyilván velük vándorló fehér-hun törzsek tovább vándorolt része jutott el Mongóliába, ahol a mongol államiság megelapítóivá váltak.

Magyar Nap-születési regében a kígyók a világűr a sötétségét és hidegét jelképezték. A sötét jelképe a fekete, a hideg jelképe a kék kígyó volt. Az újszülött Magor bölcsőjében is már olyan erős volt, hogy két kézre ragadva e kígyókat a veszélyt távol tudta tartani földünktől.

Gyakorlatban a főleg gazdasági udvarokban élő kis fehér kígyókat szerette a nép, tejjel is etette őket, hiszen az egereket pusztítván távol tartották a háztól a betegséget.

A legkorábbi koroktól megőrződött, termékenységet jelképező „Jancsi kancsón” egy kígyó kapaszkodik a kancsó szája felé. Néprajzosaink nagy része e kígyót az életfontosságú víz jelképének tartják. A nyugati barlangműveltségek emberei is kígyóval jelképezték a vizet.[20] Ki kell térnem még a népi kíjó szó utólsó szótagjára, mely valaha vizet, folyamot jelentett.

Mindenki előtt ismert a farkába harapó, tehát testéből kör-alakot képező kígyó képe, mely a földünket körülvevő, valahai világtengert jelképezi. Egyiptomi műveltségben a felcsavarodott kígyó az alakuló ősködöt jelképezte, vonalában igen hasonlítva népművészetünk kusza jelére.

Kárpátmedencei ihletettségű őstársadalom kígyólábú Ősanyja szerintem a Csallóközt körülvevő Dunaág jelképe, teremtő öle maga e sziget, mely népi tudatunkban mint az emberiség őshona szerepel. Fejéből sarjadó indák a teremtő gondolat jelképei, öléből a megvalósult teremtő gondolat kel életre.

Kopjafáinkon máig is hullámvonal jelképezi a vizet.

Fel kell hoznom a következő gondolatomat. Echidna asszony leszármazottainak tartja a nyugati történetírás a hajós, tengeri népeket. Egyedül nyelvünkben azonos a kíjó (ma kígyó) és a hajlik, hajol és hajó szavunk. Amint a lovával szinte egybenőtt lovas gondolata szülte a későbbi nyugati hitregék kentaurjait, éppen úgy az állandóan vízeken utazó népeket is szinte egybe olvadva látták csónakjaikkal, s ez is alkalmat adhatott a „kígyólábú” ősanya fogalmának kialakítására, s a kígyók itt a hajós és íjjas népek ősanyjaként is szerepelhetnek. A hajós népekhez tartoznak a jászok, pikkelyes páncéljuk halpikkelyre, vagy akár kígyó-bőrre is emlékeztet. Az Issyk kurgánban talált, némely kutatók szerinti amazon-öltözet is ilyen pikkely-öltözetet mutat be.

E kígyó jelkép már nagy értelmi változáson esett át, mire a Turusiak (etruszkok) hitvilágába megérkezett. Magyar felfogás szerint mind a víz, mind a hajó nőiségi jelkép. Az etruszk Tarchies férfi istenség, s a bölcsesség tanítója. A rege szerint szeret szántani, s ő maga is felszántott barázdából lépett életbe. Ez utóbbi jelenet az ősi, földművelő magyar néptől átvettnek mutatja e regét, s a föld mélyében lakó kígyókirály egy megtestesülése is lehet, hiszen hasonló dolgokra tanítja népét, mint a mesebeli kígyókirály. A tény, hogy a szántás már műveltségi fogalom, e rege későbbi eredetére és átvett voltára utal. Tarchies neve a magyar Tarhos, Tárkány nevekre utal, s alakja, neve átvett magyar ősemlék.

Az ószövetség megemlékezik a Mózes készítette réz-kígyó gyógyító hatásáról, mely ugyancsak a kígyó-tudomány fontos része a világ emléktárában

Mire a történelmi korokhoz érünk, a régi kígyók gyakran sárkánnyá változtak, így a szarmaták hadi jelképe a réz-kígyó, már átmeneti alak a sárkány irányába.. A Brit Szigetek walesi népének zászlaja a rőt sárkány, ami – mint korábban láttuk – rokonítható a Rhodes-i sárkányképzetekkel.

A szarmatákkal kapcsolatos korban a történészek megemlítik, hogy az ír Szt. Patrick kiirtotta a kígyókat Irországból. Ugyanakkor a nép tudta, hogy Irországban kígyók nem voltak. Az Arthur legendát tárgyaló könyvemben megemlítettem, hogy ezek a kiirtott kígyók a szarmata műveltséget jelentették. A kígyó-műveltségek hatalmas elterjedésével kapcsolatban ezt a megelátásomat oda kell bővítenem, hogy nemcsak a szarmatákat, de a Szigetek valahai teljes ősműveltségét irtották ki a terjeszkedő római vallás gyakorlói. Megszüntek a dallal épült várak, az alakváltozás tudományát az ismeretlenség homálya fedi, s a nép földhöz ragadt élete ettől kezdve ki volt téve az új vallás urai kénye-kedvének. A világ hatalmi rendszere ez időben változott meg. A régi gyógyító, világot ápoló gondolatokat a világuralom utáni vágy váltotta fel, amiért kegyetlen eszközökkel harcolt. A régi, megszokott és szeretett jelképeket használták fel önző céljaik kendőzésére. Ilyenek voltak a Templomos Lovagok a Kr.u. XI. században, útjuk a nagyon titkos Sárkányrendtől napjaink Illuminati társaságáig vezethető, a jelenben is a „Kigyó vérvonal” bitorló tagjaiként törnek világuralomra.

V. FÖLDALATTI VÁROSOK

Az ősi kígyó-műveltségek mindig az emberiség javát, felemelkedését szolgálták.

Előttem ismeretlen okok miatt műveltségük földalatti városokban, barlangokban, alagútakban érhető nyomon, amint erre a kiskígyó meséje is figyelmeztet. A korábban említett ilyen földalatti városok Kánaánon, Máltán, az Égei szigeteken túlmenően hazánkban is megtalálhatók. A sok kilóméter hosszú, máig feltáratlan Almási barlang Erdélyben, az ugyancsak erdélyi kincsőrző várak sárkány-hagyományai, a Bakai Kornél által feltárt Balaton vidéki alagútak, a Feldebrői altemplom, Tihany barlangjai, de legfőképpen a Pilis barlangrendszere, s a hozzá kapcsolt szent hagyományok szükségessé teszik hazánk barlangműveltségeit feltárni. Különösen fel kell figyelnünk arra, hogy a Pilis barlangjaiban nyugszik Skythesnek, az első Kígyókirálynak a fia: Pál. Őt őrizték a magyar Pálos rend tagjai. A hatalmat gyakorló római egyháznak ezért volt érdeke e szerzetesrend szétzüllesztése.

Itt ugyancsak figyelmünkbe kell idéznünk ősi Isten-tiszteleti helyeink kerek templomait, melyeket a hatalom rendszeresen pusztitott. Egy ilyen kerek templom az Őskű-i, s a most szlovák megszállás alatti területen Bényben található kerek templom. Padlójának rajza a még erre emlékező öregek szerint egyenlőszárú kereszt volt, de ezt a hivatalosak befedték. A templom falába mélyesztett ülőfülkék különleges hangzási (akusztikai) viszonyai egyedülállóak, s emlékeztetnek az ősök valahai azon tudására, mely szerint hanggal építeni lehet. Még megdöbbentőbb a Vésztő-Mágor-i, csak néhány centiméterrel a föld fölött körvonalazott apátság romjaiból, melyek egy nagy síkságba olvadnak, nagyszerű visszhang csalható ki, noha látható visszaverő felület itt sehol nincsen. A kerek templomok szerves részei a szent kutak, mint a bényi Kutacska is.

Varga Szilvia[21] tanulmányában megemlékezik az európai kerek templomokról, majd hazánkban a Szalonnán épült kerek templomról, melyet az Őrsúr nemzetség leszármazottai a XII. században építettek. A templom maga várfallal van körülvéve. Elmondja, hogy már a szkíták is így építkeztek. A templom alatt egy földalatti folyosó vezetett a Martonyi Pálos kolostorhoz. A folyosó elég tágas volt különböző, feltételezhetően beavatási szertartások végzésére is. Freskói és készítési módjuk az író szerint „az ősmúltba vezetnek vissza, s ősmagyarságunkat támasztják alá. A Napnak szentelt templom ez, ahová az ájtatos ember feltöltődni, energiát gyűjteni, megtisztulni tér, a fáradt vándor pedig megpihenni oltalmat nyújtó ölében, a szentélyben.”

E békés műveltségek hatalmas elterjedését lovagolták meg a későbbi korok hataloméhes elemei, s magukénak akarják kisajátítani. Igy vált a tudást, felemelkedést jelképező kígyó, vagy sárkány a gonosz jelképévé kezükben, de titkos társaságaikban ők használták ezt a tudást a maguk anyagi hatalmának kiteljesítésére, s a Templomos lovagoktól a mai Illuminátik gonosz, világuralom utáni sóvárgásának fő jelképévé. Altemplomainkról bővebben a csatolt melléklet ad hírt.

A Templomosok titkos társasága a XI. században alakult a „Kígyó vérvonal” megőrzése céljából. Közéjük tartozik az igen titkos Sion társaság. Mind a templomosok, mint az Illuminátik fő célja az, hogy ezt a „kígyó-vérvonalat” képviselő egyéneket a világ hatalmi gócpontjaiba helyezzék, hogy ezáltal teljes világuralomra tehessenek szert. Az ősvallási gócpontokkal is ez történt: a római vallás ezek szervezetét felhasználta a maga terjeszkedésére, s ezen keresztül az ősvallások kiirtására is. A magyar Templomosok 1147-ben alakultak. Napjainkban a római katholikus püspöki kar képviseli a rendet, mely II. János Pál pápától engedélyt kapott a Magyar Szent Korona jelképként való használatára. E rövid tanulmány keretében alig-alig lehet érinteni a tárgy lényegét, s komoly további kutatást igényel a felhozott adatok bővebb kidolgozása.

Érdemes mesemondóink, s a Kiskígyó számunkra szóló üzenetét komolyan venni, hiszen céljuk a tudás, a jóság terjesztése és a világ megsegítése. Buróné Bendefy Ágnes idézett könyvében feltételezi, hogy nem véletlen a kígyó és a kegy szó közötti szerkezeti összefüggés.

*

Arra is fel kell figyelnünk, hogy az e földön játszódó események előképe mindig a csillagvilághoz köt bennünket. Egy szittya harcosra tetovált sárkány szájából a Kisgöncöl csillagkép jön elő figyelmeztetve a sárkányok alakjában megjelenő teremtő őserőre. [22]

Az alacskai templom sárkányos díszeit tanulmányozva[23]Dr. Gyárfás Ágnes ismertet meg bennünket a magyar hitvilág minden mástól eltérő Sárkány képzetével. Néhány idézetét szeretném tudatunkba vésni:

„A magyar sárkány az – amely a legrégibb időben élt, s amelynek emlékét a templomaink őrzik — más karakterű, mint az európai romboló fenevadaké. Inkább a kínai sárkánnyal rokon, de sajátos, egyéni minden jellemvonása, mert szeretetteljes, életadó és megtartó lénye kizárólag a magyar ősmúlt szereplője volt és szinte csodálatos módon megmaradt templomaink timpanonjain és belső berendezési tárgyain. A magyar tövű kereszténység legszebb ősképeit őrizzük bennük.”(42.old.)

„Ismerkedjünk meg ezzel a sárkánnyal is, amely nem erőszakos, nem fúj tüzet, nem sarcolja a várost szűz lányokért, nem gubbaszt elhagyott szigeteken, hogy örvénybe fújja a hajókat, hanem testéből élet fakad, ereje tápláló, megtartó és gyöngéd. S ha rombol, ezt okszerűen cselekszi.

Ez a sárkány őrzi az alacskai templomot is. Három alakban jelenik meg.

Az Úrasztalán, mint a földet tartó őserő, a szószék koronán, ahol az égi világot tartja, és a padok végén. Itt egyénenként vigyáz minden idejövő, áhítatos lélekre.”

„...De a mi kollektív mélytudatunk őrzi a sárkányos tálentumokat. Mi hallottunk róla, tudjuk, hogy van önmagán túllépni tudó, végtelen szeretet, s ezt a tudást kell az atomfegyver, a biológiai harcászat, a nehézbombázók és a féktelen gyűlölködés ellensúlyozása érdekében életformává tenni, s végre elhinni Jézus szavait: „Arról ismernek meg titeket, hogyha egymást szeretitek.”

A világ tudósai véletlenül, vagy tudatosan mellőznek bennünket, s a velünk egy lelkületű embereket. Ez fájdalmas, de nem szabad e fájdalom mellé lehorgonyozni életünket, hanem sorsunk Égbe írt változatát tartva szem előtt mindenkori lelki felemelkedésünkre kell fektetnünk a hangsúlyt, hogy velünk együtt felemelhessük a világot is, hiszen – amint ezt valaha iskoláinkban tanultuk – „minden tudomány csak annyiban érték, amennyiben megtanít bennünket önmagunk fölé emelkedni és közelebb visz Istenhez.”

MELLÉKLETEK

FÖLDALATTI TEMPLOMOK

Magyarország legtöbb altemploma a föld feletti templomok, székesegyházak része. Régészeink úgy látják, hogy sok ilyen templom régi pogány területen épült, melyek rétegei és múltja a kőkorszakba vezet. Ilyen legöregebb templomunk a Tarnaszentmária-i templom.

Az altemplomok gyakran a már korábban létezett természetes barlangokhoz kapcsolódnak, melyek nagy számban találhatók hazánkban. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálosok legfőbb célja a Pilis hegység barlangjainak felkutatása volt, hiszen e helyet népünk szentnek tudja. Warsányi István a Klastrompuszta-i pálos szerzetes a Szent Kereszt monostor területén nyugszik, az alapításról verset írt Distichon fratris Stephani Warsani super fundatione monasterii Sanctae Crucis in Pilisio címen,1530 táján. Sorait még a török pusztítás előtt kőbe véste, így maradt az utókorra.

„... Egykor az úttalan pusztáknak útjait járva
Nagy hegyek alján kis kunyhókban laktak atyáink,
S barlangok rejtették őket el a világból.
Boldog Özséb, ez a szent ember, remete, pap emelte
Itt a keresztnek tiszteletére ezt a monostort,
Jöttek is ide hozzá a testvérek seregestől,
S elhagyva a magányt kezdtek közös életet élni.
Innen terjedt szét a világra Remete Szent Pál
Rendje, amelynek hófehér a ruhája s a lelke.
Nagy folyamok is ilyen kicsi forrásból fakadoznak.”

A rendet IV. Béla királyunk alapította 1250-ben, Róma 1329-ben hagyta jóvá. Az itteni szerzeteseket hivatalos iratok, s a népemlékezet is a Pilis Fehér Táltosainak hívják, kik számára ezen altemplomok, barlangok beavatási szertarásaik helye és része volt. E rend központja Klastrompuszta volt, alapítója Szent Özséb, az esztergomi székesegyház kanonokja, 1250-1270-ig. E rend másik nagy központja Budaszentlőrinc a Bátori barlanggal, mely mára már igen elhanyagolt, növényekkel takart hely. A legszentebb Pálos központ a Pilis szent helye, melyben valaha csak ők és a király járhatott.

E rend legutólsó még élő tagja Árva Vince atya, ki Magyarországon él, s nem régen, 2007-ben életveszélyes bántalmazásnak volt kitéve.

A Pilis és a Pálosok legelkötelezettebb kutatója napjainkban Szántai Lajos.

Irodalom:

Szántai Lajos: Pálosok.

http://www.holop.hu/~kesziisk/p16.html

1. Tarnaszentmária róm. kat. temploma

A X. században épült az árpádi vonal leszármazottjainak találkozási helyéül. Az akkor uralkodó fejedelm, Géza leányának birtokához tartozhatott abban az időben. Géza fejedelem I. István Király apja volt.

A templomot a Szikés Boldogasszony tiszteletére szentelték fel.

A templom maga egy altemplom fölé épült, ahol egy újkőkori település nyomai találhatók, s ez a műveltség töretlenül folytatódott a magyar királyság idején át a máig. Valaha az akkor uralkodó fejedelmek nyugvóhelyeként használták ezen altemplomot.

Irodalom:

Győrffy György: Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára321. sz. 1988

http://www.gyakg.u-szeged.hu/tarna/farkzolt/kkmkult/stilusokhtm.

2. Feldebrői altemplom

A XI. században épült Aba Sámuel királysága idején, s az ő tervei szerint, melyet saját temetkezési helyének szánt. Valóban itt temették el 1060-ban.

Irodalom:

Dercsényi Dezső – Zádor Anna: Kis Magyar Művészettörténet. Published by the Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata Budapest, 1980

Vámossy Ferenc – F. Vámossy Erzsébet: Az építészeti kultura Magyarországon, Budapest, 1977

3. Tihanyi altemplom.

I. András Királyunk idejében, 1055-ben építették. Kőkoporsója máig is jó állapotban van, az Árpádok korának különleges, hosszúszárú, csigavonalas keresztjével.

A Tihany vidékének számtalan barlangja remete lakóhelyekként szolgált. Mára már csak egy ilyen barlang maradt meg, az egyedüli Középeurópában. E terület lakott volt a legősibb idők óta. Az Árpád-kori első írásos emlék e vidékhez kötött. Egy tojásdad-alakú, háromas sáncrendszer található itt Óvár név alatt a sziget északi oldalán, mely védelmi sánc volt a bronzkorban. A vaskorszak kelta és későbbi római emlékei is találhatók itt.

Irodalom:

Lázár István: Képes magyar történelem. Corvina Budapest, 1993

http://tres.blki.hu/~/otthon.html

http://www.balaton.hu/tihany

4. Veszprém

A veszprémi Szt. Mihály templom a Pannonhalmai székesegyház 1002-ben kelt alapító levelében is szerepel. Veszprém az alapító vezérek tulajdona volt, s a legnagyobb egyházmegye Magyarországon.

Dr. Baráth Tibor történészünk bemutatta, hogy a kárpátmedencei Szent Mihálynak szentelt templomok mind pogány eredetűek, s történelmük nagy ősiségre megy vissza.

Forrás:

http://www.vpmegye.hu/turist/tematik/egyhaz/egyhazhu.htm

5. Pécs altemploma.

I. István Király kezdte építeni a IX. században, egy már létező, IV. századbeli altemplom részeként. Ez a kilencedik században lett bővítve, s máig is templomként használt épület.

6. A legújabb altemplom Miskolc-Tapolcán.

Ez a templom az 1930-as években épült, felszentelése 1935-ban történt. Két egymásba nyíló barlangba építették, melyeket addig pásztorok használták, ezt megelőzően ismeretlen emberek ismeretlen céljait szolgálták számtalan éven át. A földalatti főtemplom összeköttetésben áll földalatti folyosókkal. A templom főhajója a csillagok való állásának képével van díszítve. Ez az eljárás része az esztergomi székesegyháznak is, melynek készítését a korában igen híres csillagtudós, Vitéz János püspök, Mátyás Király bizalmasa szorgalmazta.

Ez a legutóbbi altemplom figyelmeztet bennünket ismét arra, hogy minden műveltségi elem eredete helyén marad fenn legtovább.

Irodalom:

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben.

http://www.miskolctapolca.hu/tap/tortenet/kapolna.html

*

Kastélyok

Az ősi kastélyok és templomok földalatti termei beavatások színhelyéül is szolgáltak. Erdély különösen nagyszámú ilyen épületéről tudunk, most csak néhányat említve: Kokodvár, Firtos vára, Rapsonné vára, stb. E legutóbbiról azt tartja a népi emlékezet, hogy földalatti termei tele vannak színarany szobrokkal, s világosságukat hatalmas, háromszögű gyémántok fénye szolgáltatja. Sokan keresték, de eddig még nem találtak nyomukra.

Irodalom:

Asztalos Miklós: A történeti Erdély, A Történeti Erdély Kiadó: Erdélyi Férfiak Egyesülete, 1936

Piramisok.

Ezen épületek is tekinthetők altemplomoknak, temetkezési és beavatási helyeknek. Középeurópa legjobban őrzött titka a tény, hogy Magyarország a piramisok földje volt. Kr. e. 2800-tól kezdve, 2800 és 2500 között, valamint a rézkorszakban Kr.e.2500-1900-ig tartott ezen hatalmas építkezések kora. Ez a magyarországi építkezés egybe esik az egyiptomi piramisépítések kezdeti korával.

Többszáz piramis nyomaival találkozhatunk Magyarországon a Kőrös-Sárrét vidéken. Legtöbbjük sík területen, patakok közelében épült. Magasságukat mérték és megjelölték az 1783-as katonai térképeken. Tömegükről fogalmat alkothatunk arról, hogy egy kisebb piramis anyagának elszállításához 3000 szekérre volt szükség, amikor ezt az anyagot útépítésre akarták használni 1910-ben. Ezen építkezés adott lehetőséget a piramis aljának megvizsgálására. Az itt talált sír 310x 260 cm. méretű volt. A halott egy csíkos takarón nyugodott, s pirosra volt festve.

A közelben lévő Vésztő-Csolt kolostor és a Mágor domb feltárása során talált tárgyak piros agyagból készült, ülő helyzetben ábrázolt alakok, a Kr.e. 2700-ból, s valamennyi a Tisza műveltség része. (Eddig meg nem magyarázott tünemény, a kolostor területén észlelhető visszhang, noha semmi visszaverődő felület e helyen nincsen.)

Hatalmas építkezés eredménye itt az 1,800.000 méter hosszú Csörsz árka, melyet valahai védelmi rendszer részének tartanak. Egyes történészek szerint az itteni őslakósság építette a rómaiak ellen, mások azt tartják, hogy a rómaiak kezdték el ezt az építkezést a szarmaták ellen.

Irodalom.

Bugár-Mészáros Károly: Körös-Sárréti Útikalauz, Általános információk. Építészeti emlékek a Körös-Sárrét vidékén.

http://www.c3.hu/~kvte/ksar/epit.htm

Lehetséges kapcsolatok

A magyarországi piramisok kora egyidejű az egyiptomi harmadik uralkodócsalád építményeivel. Ezen uralkodócsaládba tartozó királyok nevei azonosak a székely történelmi nevekkel: Sekhemkhet (Kr.e.2648-2640), Khaba (jelentése: A lélek megjelenik) Kr.e. 2603-2599., és Huni (A Sulytó) Kr.e. 2599-2575.

A székely vallásos szótár az Sz-K mássalhangzós gyökökből indul ki:

Ék-Úr
ék
Szik-Úr
Székely
szik
szék
szék
székesegyház
székház
szikla
zeg-zúg
szak

E szószedet fontosságát a következő magyarázat támasztja alá:

Az első egyiptomi szakos piramis sziklán épült.

A piramis szék, illetve szak alakon nyugszik, s ezek a szakok, székek emelkednek mind magasabbra.

Minden következő szak kisebb a következőnél, s ezért körvonalát nézve a zeg-zúg alak tűnik szemünkbe.

A három király nevével kapcsolatban a következőket állapíthatjuk meg:

Sekhemkhet nevének első szótagja a székely vallási szótár szavaival tart rokonságot.

Khaba neve azonos Atilla fia Csaba nevével, kit történelmi munkák Kaba néven is említenek. Nevének értelme Üstökös csillag (a csaba/suba szálasságot jelentő szó alapján). Az üstökös csillagok sorsa az örök visszatérés. A székely-magyarok ennyi század után is szeretettel övezik, himnuszukban kifejezik a reményt, hogy Csaba királyfi még visszajön a csillagösvényen. A székelyek különben hun maradéknak tartják önmagukat.

Huni a harmadik király, Horus neve a Sulytó. A hunok Isten ostorának tartották magukat, feladatuknak a gonosz és betegség száműzését e földről. Atillát is ezen oknál fogva tartották az Isten ostorának.

A Kárpátmedence déli vidékein túl megtaláljuk a székely használati tárgyakat (pl. az ékjelekkel díszített lapos kulacsot) a minoszi Krétán Kr.e.1,800-ban.

Számos okból kifolyólag Szicilia őslakóit is azonosíthatjuk a székelyekkel. Szicilia Kefalú nevű falujának közepe egy hatalmas szilahegy: valóban Kő falu. A névazonosság, (Szicilia/Sicul) és a három ottani ősi nyelv közül kettő, a szikul és a szikán ugyancsak székely eredetre utal. Tiffany cikke a máltai kerektemplomok eredetével kapcsolatban ugyancsak a sziciliai lakósságra utal.

Itt már csak lépésnyi távolságra vagyunk Egyiptomhoz. A magyar piramisok szolgáltathatják az egyiptomi piramisok titkának megfejtését, mely csak magyar műveltségünk ismeretének birtokában lehetséges.

Irodalom: Peter A. Claton: Die Pharaonen

http://www.crystalinks.com/dynasty3.html

*

ADDURA

Az Agrigentoban néhány éve talált emberi koponya 500,000 éves. Megtalálásakor a „Mandrascava leány” koponyája volt a legősibb, teljes egészében érintetlenül talált koponya. További kutatások bizonyítják, hogy Sziciliában rendezett társadalmi körülmények között éltek az emberek a történelmi középkor idején (kb. Kr.e. 10,000-ben). A Pellegrino hegy lejtőin, Palermo közelében lévő Addura Barlangot 8,000 évesre teszik a tudósok, s sejtetik, hogy az újkőköri műveltség lassacskán hasonló műveltséggé fejlődött, mint a mai közép és nyugat Európai műveltség. Ennek ellenére még nem állapították meg, hogy milyen irányból érkezett ez a műveltség Sziciliába, északról-e, vagy nyugatról.[24]

A Siculok és Sicanok, akik után a sziget elnevezését kapta Kr.e. 5,000-ben kezdte lerakni az itteni társadalom alapjait, a jelenleg dívó elméletek szerint. Kr.e.2,000-re már három különböző nyelv alakult ki itt: a Sican nyelv a sziget nyugati oldalán, Elymian északnyugati irányban, s a Sicelek nyelve keleten. E műveltségek gyér nyomai máig fellelhetők itt. Például a „Dianának” szentelt őskori nagy kőemlék Kefaluban valószínűen Sicanoktól származik.

E vidéket a főniciaiak kezdték gyarmatosítani Kr.e. 900 körül, s alapították meg Carthagót Észak Afrikában, majd Mozia-t, Solunto és Palermo városokat Sziciliában.

Irodalom:

http://www.bestofsicily.com/history 1.htm

Tomory Zsuzsa Kezdeteink, Publ. Nagy Lajos Király Magánegyetem Bölcsész Egyesülete Hungary

Forrás: http://www.magtudin.org/tomory_zsuzsa%20tortenelmunk.htm

Irodalom

  • Gyárfás Ágnes: Ősi értékünk a szalonnai napnak szentelt templom, Ősi Gyökér 2004 július-szemptemberi száma, 39.old.
  • Dr. Gyárfás Ágnes Az élő és éltető sárkány, Ősi Gyökér kulturális folyóirat Miskolc, 2001 július-szeptember-i száma, 35. old.
  • C. Scott Littleton Were the Sarmatians the Source of the Arthurian Legend? (Ford.: Szarmatáktól származik az Arthur legenda?) Archaeology January-February 1997
  • Peter Salway Roman Britain Oxford, 1981
  • Edward Gibbon The History of the Decline and fall of the Roman Empire Vol. 2
  • Magyar Adorján Az ősműveltség, a MA. Baráti Kör kiadása Budapest
  • Berze Nagy János az „Ethnographia” folyóirat 1927. évfolyama
  • Battsetseg Jadambaa: Mongolia: the land, the people, the history. (http://mirror.undp.org/mongolia/archives/ger-mag/issue4/essay2.htm)
  • The Dawn of Civilization, (A civilizáció hajnala) McGraw Hill Book Co. Inc., edited by Prof. Stuart Piggott
  • Berze Nagy János Baranyai néphagyományok, Kultura Könyvnyomdai Műintézet Pécs, 1940
  • Buróné Benedekfy Ágnes Egy titokzatos nép holt (?) nyelve: AZ ETRUSZK, a Miskolci Bölcsész Egyesület kiadása, Dr. Gyárfás Ágnes gondozásában.
  • Bugár-Mészáros Károly: Körös-Sárréti Útikalauz, Általános információk. Építészeti emlékek a Körös-Sárrét vidékén.
  • Asztalos Miklós: A történeti Erdély, A Történeti Erdély Kiadó: Erdélyi Férfiak Egyesülete, 1936
  • Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben.
  • Warsányi István Distichon fratris Stephani Warsani super fundatione monasterii Sanctae Crucis in Pilisio,1530
  • Dercsényi Dezső – Zádor Anna: Kis Magyar Művészettörténet. Published by the Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata Budapest, 1980
  • Vámossy Ferenc – F. Vámossy Erzsébet: Az építészeti kultura Magyarországon, Budapest, 1977
  • Győrffy György: Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 321. sz. 1988
  • Berze Nagy János Ethnographia folyóirat, 1927. évfolyam 66. old./ Magyar Adorján az Ősműveltség 85. old.
  • Jennifer Taylor Undergraduate Research Conference in the Spring of 1999, titled, "Warrior Women of Ancient Greece: Myth or Reality?".
  • Tomory Zsuzsa Az Arthur legendakör magyar kapcsolatai. Ősi Gyökér, A Nagy Lajos Király Egyetem Bölcsész Egyesülete Miskolc
  • Battsetseg Jadambaa: Mongolia: the land, the people, the history. (http://mirror.undp.org/mongolia/archives/ger-mag/issue4/essay2.htm)
  • Rasa Von Werder's Interview Of Dr. Jeannine Davis-Kimball . © 2004 - 2006
  • Peter A. Claton: Die Pharaonen Dr.

_______________

[1] Tomory Zsuzsa Kezdeteink, 316-317. old. Nagy Lajos Király Egyetem Bölcsész Egyesülete Miskolc, Dr. Gyárfás Ágnes gondozásában.
[2] Tomory Zsuzsa Az Artur legenda magyar kapcsolatai. Ősi Gyökér, a Nagy Lajos Király Egyetem Bölcsész Egyesülete Miskolc
[3] Magyar Adorján Az ősműveltség.
[4] Magyar Adorján Az ősműveltség, 1070 old.
[5] Tomory Zsuzsának írt 4.sz. levele
[6] Lásd: Berze Nagy János az „Ethnographia” folyóirat 1927. évfolyamában megjelent cikkét
[7] Battsetseg Jadambaa: Mongolia: the land, the people, the history. (http://mirror.undp.org/mongolia/archives/ger-mag/issue4/essay2.htm)
[8] Rasa Von Werder's Interview Of
Dr. Jeannine Davis-Kimball . © 2004 - 2006 Rasa Von Werder
[9] Tomory Az Artur legenda magyar kapcsolatai, Ősi Gyökér Miskolc, 1999
[10] A fordító minden esetben: Tomory Zsuzsa
[11] Tomory Zsuzsa Az Arthur legendakör magyar kapcsolatai. Ősi Gyökér, A Nagy Lajos Király Egyetem Bölcsész Egyesülete Miskolc
[12] L.: to cook = főzni, the cook = a szakács, az alap szó a kő és köveszt magyar szavak. L. Magyar Adorján Az ősműveltség.
[13] Jennifer Taylor Undergraduate Research Conference in the Spring of 1999, titled, "Warrior Women of Ancient Greece: Myth or Reality?".
[14] Tomory Zsuzsa Kezdeteink 347. old.
[15] Berze Nagy János Baranyai néphagyományok
[16] Buróné Benedekfy Ágnes Egy titokzatos nép holt (?) nyelve: AZ ETRUSZK
[17] Berze Nagy János Ethnographia folyóirat, 1927. évfolyam 66. old./ Magyar Adorján az Ősműveltség 85. old.
[18] Magyar Adorján Az ősműveltség, Kun fejezet.
[19] Magyar Adorján magánleveléből.
[20] Tomory Zsuzsa Kezdeteink, 292. old.
[21] Dr. Gyárfás Ágnes: Ősi értékünk a szalonnai napnak szentelt templom, Ősi Gyökérben 2004 július-szemptemberi száma, 39.old.
[22] Tomory Zsuzsa Kezdeteink.
[23] Dr. Gyárfás Ágnes Az élő és éltető sárkány, Ősi Gyökér kulturális folyóirat Miskolc, 2001 július-szeptember-i száma, 35. old.
[24] Tomory Zsuzsa Kezdeteink, kiadva a Nagy Lajos Király Magánegyetem Bölcsész Egyesülete, Miskolc, Dr. Gyárfás Ágnes gondozásában.
Megjelent: 2044 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. Július 05., Csütörtök 22:34
Tovább a kategóriában: A magyarság helye a világban »

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 180 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.3%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 757
This Week: 1669
Last Week: 5992
This Month: 22490
Last Month: 24152
Total: 1476520

Belépés