Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Nov18

2013. November 13., Szerda 08:30

Az Isten, az Igazság és Szeretet jegyében

Írta:  Tomory Zsuzsa
Értékelés:
(13 szavazat)
Az imát a magyar első számú kincsének tartotta. Egy-egy ima mint kincs, családról családra öröklődött, s éppen ezért a legősibb időkig vezethető vissza eredete.

Az ima

Őseink az Isten, az Igazság és Szeretet jegyében nevelik gyermekeiket azóta is, mindenkor. Jézus tanítása, hogy Istent csak lélekben és igazságban lehet imádni, őseink életében élő valóság volt. Hajnalaikat napkelti imával indították, s napjuk minden percére, minden ténykedésére volt imájuk: ébredésre-elalvásra, mosdásra, öltözködésre, vetésre-aratásra, voltak pénteki hasznos imáik és világbékéért szóló imáik. Hittek az ima erejében, s hittek abban, hogy a gonoszt az imával távol tudják tartani, legyen az csábítás, betegség, vagy jégeső. A kedves közvetlenségű “Sátány lódulj és ne állj meg” kifejezésük bizonyítja lelki hatalmuk erejét. Azt is tudták, hogy a jókívánság, mint vetőmag megered és gyümölcsözik az emberek életében, ezért naponta éltek is vele, s minden köszöntésük Isten áldását hívta segítségül: Adjon Isten jónapot, jóestét… 

Mit kapunk ma az elterjedt “szia” köszöntésből a zavaron, értelmetlenségen túl? S a "szép napot" kívánó köszöntésünkből kihagyjuk az Istent.

Az imát a magyar első számú kincsének tartotta. Egy-egy ima mint kincs, családról családra öröklődött, s éppen ezért a legősibb időkig vezethető vissza eredete. Évszám szerint is megemlékeznek az ötezer évvel ezelőtti vallási képzetekre, melyek része az ötvenes őrző angyal fogalma: „keresztet vetek öt újjommal, ötvenes őrző angyalomnak erejével,” mondja egy dunántúli imánk, s e fogalom jelent meg később a sumirnak nevezett nép hitvilága egy részeként. Legősibb imádságaink Magyarországon Koppány földjén, a Dunántúlon, s Erdélyben maradtak fenn. Népünk imái ugyancsak emlékeznek arra, hogy az ősi Boldogasszony szerepkörét Mária váltotta fel ezer évvel ezelőtt.

Őseredetileg az ima dal volt. Ma megemlékeznek arról, hogy a szöveg mellől már lekopott az egyszerű dallam. Emlékezünk arra, hogy őseink tudata szerint Isten teremtésének eszköze a dal volt. Éppen így a magyar nép ima-dala is teremtett. Éppen ezért életük minden mozzanatára volt imájuk: felkeléshez, mosdáshoz, fésülködéshez, munkához, játékhoz, rossz idő elmúlasztásához, jégverés elűzéséhez, szüléshez, temetéshez, utazáshoz, gyógyításhoz, altatáshoz. Végeláthatatlan imáik sora. Hittek az ima erejében, s éppen ezért bűnnek tartották a betegség megtűrését, hiszen imával el lehet a betegséget űzni. Az imát az egész család minden tagja végezte. Az ima öröklődött apai, anyai ágon egyaránt, s az édesapák sem szégyenlették térden állva imára tanítani gyermekeiket.

Voltak mindennapos és voltak titkos imáik. Ez utóbbiakat a templomban soha nem mondták, vagy esetleg csak akkor, amikor pap nem volt a templomban. Még az 1940-es években is megkövetelték a papok, hogy ezeket a néha papírra is lejegyzett imákat a nép égesse el, ezzel nemcsak a nép lelke, de az egyetemes művelődés- és vallástörténelem ellen is helyre nem hozható bűnt követtek el. Ha arra gondolunk, hogy a műveltség legelmaradottabb fokán álló népek vallási képzeteit ma engedékenyen beépíti szertartásaiba a római egyház, de a fenkölt, ősi magyar műveltséget napjainkig üldözi, önkénytelenül felmerül a magyarázatot váró „miért?”

Jókívánság

Amint hittek őseink az ima erejében, éppen olyan mélyen hittek a jókívánság erejében is. A karácsonyi látogatások jókívánságot hozó rendje életük fontos mozzanata, s megtiszteltetés a háziakra nézve. Az Ég áldjon, Isten hozta, Isten vele, Adjon Isten Jónapot mindennapos köszöntésük életük Istennel való állandó kapcsolatát tartotta ébren, s ennek megfelelő tisztelettel ejtették ki e szavakat. 

A jókívánság, mint az elvetett mag terebélyesedik, megtermi maga körül a jót, s az ősmagyar teremtő élet egyik elengedhetetlen kincse.

Igazság

Őseink mindenben az igazságot keresték, s ez a tulajdonság örökségükként ma is életünk része: minden tanítás, új ismeret nyomán a jelenlevők szinte lelki kényszerből megtárgyalják, hogy ez igaz-e, amit hallottak, s addig nem hagyják el például az előadótermet, míg e téren meg nem nyugodott lelkük. Az igazság keresésére a szülők már kora gyermekkoruktól kezdve nevelték gyermekeiket. A “nem mese ez gyermek” figyelmeztetés nyomán ráeszmél a gyermek a mesébe rejtett igazságra, s a figyelmeztetés: “Aki nem hiszi járjon utána” az igazság útjának keresésére indítja a gyermeket, majd a későbbi felnőttet, hogy ugyanezt a világnézetet, mint kincset tovább is adhassa. Népünk világában ez az intés évezredek után sem vesztett erejéből.

Őseink lelkének minden rezzenése, hitük minden valósága nyelvük szerkezetébe rejtett igazság. Mikor azzal vádolnak hogy ezt a hittételt innen, a másikat onnan szedegettük össze, csak nyelvünkhöz, a benne elrejtett valósághoz kell fordulnunk, hogy a vádak ellenkezőjére eszméljünk.[3] Ezen túl minden hitbéli dolgát élete minden termékébe is bele rejtette a magyar: dalaiba, képzőművészetébe, meséibe. 

Tudták azt is, hogy meséik mindig valami természettudományi valót öltöztettek a mese szép köntösébe, hogy még a legkisebb gyermek is megérthesse ezeket. A ma híres vallástudósai még nem eszméltek erre a valóságra, s szószerint veszik ezen ősi mesék általuk átvett, de meg nem értett jelképeinek maradványait. Csak rövid példaként említem, hogy nem eszméltek rá még máig sem, hogy Sámson és Delila története egyszerűen egy napfogyatkozásról beszél: Sámson haja a nap sugarai, melyeket, ha déli napszak megszemélyesítője – Delila -- “levág”, napfogyatkozásról van szó. Ha ehhez még hozzátesszük a templomoszlopok ledölését is: földrengéssel összekötött napfogyatkozás a történet tárgya. 

Ősmagyar gyermekmeséink a Világmindenség történéseit mondják el és vetítik világunkba. Néhány rövid példát említek csak.

Csodaszarvasunk dala a világmindenség rezgéseit és anyagi valóságát jeleníti meg. Akkor amikor őseink a Csodaszarvas dalát követték, Isten akaratát követték, s maguk is a teremtés részeseivé váltak. Őslegendáink mindig a Világegyetem eseményeit rögzítették, s a csillagvilágban játszódtak. Ezek késői unokái már e földi keretbe helyezik életük fonalát. Ilyen a két e földivé vált királyfi története, kik a csodaszarvast el akarják ejteni, tehát már a rombolás is teret nyert tudatukban, noha a minden hajnalra eltűnő Csodaszarvasban még könnyű felismerni a csillagos eget megszemélyesítő, ősi Csodaszarvast, ki csak éjszaka látható, hiszen a nap fénye túlragyogja az éjszakai csillagok fényét.

Igazmondó aranytükrünk

Az igazság útján lelkiismeretük hangja tartotta meg őseinket. Magyar szóhasználatban a lelkiismeret azonos volt a lélekkel, annak hangjával. Gyakran használt kifejezés máig is, hogy „örül bennem a lélek”, vagy „bánt a lélek...” Lelkiismeretünk, illetve lelkünk jelképe a tükör volt, mely a fényt gyűjteni, szétszórni, vagy valóságos képünket tükrözni egyaránt képes. Mivel a tükör működése fényjelenségen alapszik, a Nap jelképe is. Amint csak az egyenletesre csiszolt, hibátlan tükör képes arcunkat a valóságnak megfelelően tükrözni, éppen úgy csak a meg nem sérült lélek képes Isten fényét sugározni. Minden olyan alkalom, amikor lelkiismeretünk hangját elnémítjuk, e tett lelkünk tiszta tükrén karcolást okoz. Ezeket a karcolásokat sok munkával, gonddal el lehet törölni, de olyan esetekben, ahol ezek a karcolások állandósulnak, a tükör végső szétesését, törését vonják maguk után. Ennek a tudata vált átvevő műveltségeknél azon babonás hitté, mely szerint egy tükör eltörése szerencsétlenséget von maga után. Őseredeti értelem szerint a lélek megtörésénél, károsodásánál nincsen nagyobb szerencsétlenség, hiszen ennek nyomán az ember megszűnik embernek lenni. Itt talán érdemes megemlíteni, hogy amikor átvevő műveltségek babonáról beszélnek, egy ősi tudás meg nem értett maradványaival állnak szembe.

Első igazmondó tükörünk minden valószínűség szerint embertársaink szeme volt, mely nemcsak fénybefogadó és fénytükröző test, de lelkünk kifejezője, megjelenítője is. „A szem a lélek tüköre” mondást őseinktől örököltük, s őriztük napjainkig. Legtöbb gyermek felnőtt korában is emlékezik arra a pillanatra, amikor játszótársa szemében önmaga képét fedezte fel, s igen korán annak a felismerésnek a birtokába juthatott, hogy az emberek egymás arcképét hordozzák tisztán, torzítás nélkül. Másik ősi tükrünk a nyugodt víz színe, melyben környezetünk: a hegyek, a fák, a nap, a felhők tükröződnek. Világképük tükörképes volt: miképpen a mennyben, úgy a földön is gondolat életszemléletük és képzőművészetük alapja. Különösen hímzéseink világában figyelhető meg ennek a tükörképes világnak a képe. A későbbi tükrök a lágy, könnyen megmunkálható aranyból készültek, majd a fényesre csiszolt kőzetek világából kerültek ki. Különösen kedvelt volt az obszidián ragyogóan fényes felülete, majd következtek az egyéb fémek, az ezüst és réz tükrök, majd az üvegből készültek. Közös jellegzetességük, hogy bár a szögletes tükrök előállítása könnyebb, népünk jelképes lélektükrei mindig a nap alakját utánozva, kerek tükrök voltak. Ősmagyar sírjaink lakóinak kilétét semmi sem árulja el oly tisztán, mint a kerek tükör jelenléte a korai kőkorszaktól kezdve. Az idegen régészek egy-egy ilyen sírkellék nyomán azt tartják, hogy a sír lakója pap, vagy papnő lehetett, s a tükör „valamiféle kultikus tárgy.” Népünk a legsötétebb vallási üldözés ideje alatt is megtartotta a Lélek Tükörét jelképező tükröket háza falán, vagy külső foglalkozású egyén magával hordta tükröseit, melyeket néprajzosaink „borotválkozó tükör”-nek könyveltek el, nem ismervén népünk Igazmondó Aranytükrének ősvallási jelentését. Itt figyelmeztetem önmagunkat, hogy e név mindkét része – az igaz és az arany[4] - fény jelentésű. Különösen a somogyi tükrösök híresek. Külső borítójuk faragásai egy-egy további ősvallási elemet tartalmaznak. Ezek a tükrök, mint említettem, első sorban a lélek jelképei. A napontai számadás, önmagunkkal való szembesülés segíti lelkünk érintetlen szépségét megőrizni, hibáinkat kiküszöbölni. Egyúttal segíti ápoltságunkkal testi szépségünket és egészségünket is megőrizni. A tükörbe néző ember fényben áll. Ezzel Szépisten szép teremtésének fényben élő, szépséges részei voltunk és maradtunk.

A fényben élő, önmagát ismerő ember lelke igen érzékeny. Fejlődéséhez nincsen szüksége kőtáblákra rótt törvényekre, hiszen a szelíd tanításra mindig érzékeny marad. Éppen ezért vált őseinknél a csengő a lélek jelképévé, mely a legkisebb szellő fuvallatára is csengő választ ad. Zászlóink is lég, lélek és életjelképek, lobogásuk lelkünk szabadságát mintázza. Lapjuk az anyag, tehát a lég, rúdjuk az erőny jelképe; együttesen az életet jelképezik. A zászló végére helyezett aranygomb pedig emlékeztet mindennek Alkotójára. Lélekjelképünk a madár is, melynek ég és föld közötti szárnyalása, a magas ég felé zengő dala ugyancsak lelkünk jelképe. Táltos tanítóink dallal és imával ápolták Istenközelségüknek tudatát. Őseink temploma a természet volt. Falai rózsabástyák, papjait rózsapásztor néven is ismerték, a rózsaleányok vallásszertartási szerepe pedig napjainkig fennmaradt.

Táltos paripa

Minden ember szíve-lelke mélyén él saját táltosparipája, mely hivatása betöltését segíti elő. Táltosparipánkat Isten szabad ege alatt tudjuk elérni, a szeretet erejével élesztgetni, a hivatástudat parazsával útnak indítani, hogy tér és idő feletti szárnyalása bennünket is magával ragadjon, s az ég dús ajándékát hozhassuk le onnan magunkkal, hogy a világot gazdagítsuk, boldogítsuk.

Kereszt

Mindenkoron fényjelkép. Kétféle keresztet ismert népünk. Az egyenlőszárú keresztet és a keresztfát.

Az egyenlőszárú kereszt mindenkoron fényjelkép. Néha körbe is rajzolták, s ez a Nap jelképe volt. Őseink tudták, hogy mindenben fény van, s ezt a tudásukat asszonyaik keresztszemes kézimunkákkal fejezték ki. Testünk minden sejtjében is fény lakozikezt a fényt is egyenlőszárú kereszttel fejezhetjük ki, s ez avat valamennyiünket kereszténnyé. Őseink tudták azt is, hogy ezek a keresztek forognak, mint a világmindenség minden részecskéje is az Élet jegyében. “Forogjatok szent keresztek” ősi imáink vissza-visszatérő kérése.

A keresztfa[5] a napból pattant fény jelképe. Ez őrzi életünket, vetéseinket, házainkat. Ezen útmenti keresztfa elé vándoroltak anyáink még életemben is gyakran imádkozni, felvirágozni, hogy áldást hozzanak a falura.

Magyar keresztelés

A magyar keresztelés tulajdonképpeni beavatási szertartásáról, annak folyamatáról Szántai Lajos előadásai során ismerkedhetünk meg, s lelki gyógyulásunk egy fontos mérföldköve. Az ő előadásakor jegyeztem le a következőket:

Görögben a baptismos szó beavatást jelent. Szent János neve helyesen: Beavató Szent János. 

Beavatás nélkül nem lehet a Táltosparipát mozgósítani. A beavatás lépései A táltos kanca és a libapásztor leány című székely mesében a következők[6]:

Egy kisleány keresztelését Tündér Erzsébet végzi. A gyermek fürdőkádjába a tejút csillagporát hinti, abba a kereszt jelét rajzolva a következő jókívánságokat teszi ajándékként a gyermek mellé:

Legyen hét szépsége és hét tudománya, s bíráskodjon a természetben (a saját, valamint a világéban is).

Hét szépsége a következő:

1. leánygyermeki bájossága (ezt őrizze meg egész életén át)
2. szeme ragyogása
3. arca tündöklése
4. beszéde hatalma
5. termete sugársága
6. a szerelem szépsége
7. a boldogság szépsége

s ezekkel hét ország felett legyen hatalma.

Hét tudománya:

1.Tudja elvarázsolni önmagát és az állatokat is. (Az állat szó eredetileg állapot)
2. Táltos foga

3. Szíve érzete, mely megérez mindent (egyetemes ráérzés).

4. Tudjon parancsolni embernek és állatnak

5. Tudjon uralkodni minden boszorkány hatalmán (itt a gonosz erők értendők)

6. Legnagyobb gúnárlibája legyen táltosparipája. Ez a Hattyú csillagkép Tündérek Fordulója nevű csillaga. Itt a legcsodálatosabb az, hogy legősibb regéink megőrizték a Tündérek Fordulója csillagkép emlékét, mint első elindulásunk helyét, s ezt az emléket, az 1900-as évek népmeséi még a gyermek keresztelője alkalmával birtokába adják.

7. Minden hajnalban a Hajnalcsillag tavában fürödjön, melyben a hét szépség vize van.

Kövessük ezeket az ősi célokat rejtő tanácsokat tehetségünk szerint.

Magyar házasság

A magyar házasság alapja a szabad párválasztás. Az egymást szerető párok nem a nyers erő csodálatának adózva választották ki élettársukat, hanem a szépség, jóság és okosság szeretetével. Házassági szertartásainknak napjainkig is része a vőlegény próbára tétele, amikor nehéz találós kérdésekre kell válaszolnia, hogy okossága is bizonyitva legyen – miután szépsége, kedvessége nyilvánvaló.

Hit

Őseink hitvilágában a hit híd mai és jövendő világunk között. Őseink  réz – ezüst – és aranyhidon járva jutottak el Istenhez. Ezen fényhidon csak bűntelen emberek járhatnak. E bűntelen világ idő és térfeletti világába csak a lélek szárnyán, tudatkivetítéssel, révülés utján, Táltosparipánk segítségével juthatunk el.

Bűn

A Nap szó fordítottja és sötétséget jelent. Bűnös ember az, aki önnön szántából a sötétségben botorkál. Azért is nem járhat fényhidon, hiszen akkor eloszlana körülötte a sötétség – akarata ellenére, hiszen a fény mindenkor legyőzi a sötétséget. Bűn Isten rendelkezésünkre bocsájtott teremtő erejét fel nem használni a teremtés szolgálatában, az ima és cselekedetek erejével.

Teremtés

Ősmagyar vallásunk emberei a Teremtést egy, végtelenbe nyúló, hatalmas egységként fogták fel, melynek ők maguk nemcsak szerves részei, de tükörképei is. Ismereteik számunkra már felfoghatatlan korokat ölelnek fel, tudásuk mai tudásunknak sokszorosa. De addig, amíg mai töredéktudásunk gőgje Istent száműzni akarja a teremtett világból, addig őseink végtelenbe táruló tudása a világot Isten szerves részének ismerte fel. Ezen felismerésüket, tudásukat nyelvük szerkezetébe is beépítették örökkévaló bizonyságul, hogy addig, amíg Istennek magyarja él e földön e tudat is fellelhető legyen. Hatalmas tudásukat gyönyörű képek jelképrendszerén belül adták át az utódoknak. Ezek a jelképek a szabad regealkotás idején magyar népeink törzseinél más-más alakot ölthettek, más-más szavakkal fejezhették ki mondanivalójukat, de egyben megegyeztek: mindig a természettudományi valót fejezték ki, egyazon magyar nyelven keresztül. Jelképeik mindig a regealkotás földrajzi, természeti környezetének tükörképei. Ezekről a jelképekről mindenki tudta, hogy csak jelképek, s imádat tárgyaivá soha nem tették őket. A ma emberének éretlensége és értetlensége avatja ezeket a jelképeket idegen műveltségek keretén belül „totemállatokká”, „varázseszközökké”, érthetetlen titokzatosságú tárggyá. 

Valamennyi magyari népnek egyöntetűen szent jelképe volt és maradt a Csodaszarvas első elindulásuk színteréről, kárpátmedencei őshazájukból magukkal hozott képe. Mindig és mindenkor számukra ő maradt a Nagyisten hirnöke olyannyira, hogy még a késői kereszténység is megőrizte alakját mint Jézus-jelképet szépsége miatt, mint a Hubertus regében, bár e jelkép mondanivalójáról már fogalmuk sem volt. A tisztán magyar jelképrendszerű Csodaszarvas ábrázolás pedig a vatikán magyar kápolnájának oltárán is hirdeti őseink vallásának üzenetét.

Angyalok

Őseink életét angyalok vették körül, kiket fénylényeknek tudtak, s néha a forgó kereszteket angyalok helyettesítik be imáikban. Minden ember mellett három angyalt tudnak: „egyik őriz, másik tanít, a harmadik a lelkemet várja” mondják imáink újra és újra. Lélek-jelképként is szerepelnek az angyalok: „nem is madár, szárnyas angyal” halljuk szavukat imáikon keresztül. Szárnyaik alatt éppen úgy megjelenik ősi imáinkban a korona, a kápolna, mint az égen menő madaraink szárnyai alatt.

Maga az angyal szó gyúl szavunkkal rokon, ami fényt jelent. Főpapi hivatalában a Gyula gerjeszti tükre segítségével minden év első tűzét, s az ő neve is a gyúl fogalomkörbe tartozik, jelképe a vesszőnyaláb. Őseink tudták, hogy ahol fény van, ott élet és mozgás is van. Éppen ezért emlékezik meg népünk arról, hogy „az angyal forog”mint anyagi világunk minden paránya.

Angyal szavunk kapcsolatban van a kel, felkel és gyalogol gondolatsorral is. A kel szó a körrel kapcsolatos szóbokor része, s őseredetileg egy körpálya leírásának megkezdését jelentette. 

Őseink temploma és a lélek

Őseink a világegyetem szerves részének tudták önmagukat, s így állandó kapcsolatban állottak a természettel. Ennek a kapcsolatnak az ápolása volt teremtő életük alapja. Lelkük, tudatuk révén ismerték a világegyetem titkait. A magyar egyház fogalma Egy Istent tisztelő és szerető lelkek közösségét jelenti, Isten felé irányuló, teremtő közösséget. Őseink tudata szerint a lélek és élet egy és ugyanaz a fogalom, s így a lélek az élettel való azonossága jogán egyetemes és örök. Tudták azt is, hogy az élet e földön vízhez, nedves közeghez kötött, s ezt ismét beleépítették szótárukba: lé — lét — lélek — élet. A bennünket éltető lég is e párás közeg része. E tudatukat ismét nyelvük szerves részévé tették. Tudták azt is, hogy az élet egy-egy megjelenítőjének szenvedése az Egyetemes Élet szenvedése is, legyen az hangya, madár, vagy ember. Istenfia Élet teremtményei életében teljesedik ki, izleli a végtelen a végest, s avatja a földi teremtményeket a Mindenség örökéltű polgáraivá.

Őseink megfigyeléseiket e földön is folytatták. A csillagos ég változásainak megfigyelésére napvártákat építettek, melyek keretében, bizonyos alkalmakkor megjelent életadó napunk képe is, s rajta keresztül Isten. Éppen ezért csillagvizsgálóik is szent helyek voltak, s szentelődtek Isten házává. Itt erősen kihangsúlyozom, hogy őseink nem voltak „napimádók”. Ismerték a nap szerepét, életadó közeg voltát, de azt is tudták, hogy mint égitest a világmindenség része. Egy mondásuk szerint napunk a legfényesebb pityke Öregisten dolmányán. Amint nem imádták a napot, nem imádtak semmi teremtett lényt sem, legyen az ember, vagy állat. Nem voltak totemállataik, csak gyönyörű jelképeik, melyek mindig valamely természettudományi való lényegét összegezték, s hozták emberközelbe. Ilyen Csodaszarvasunk is. A legújabb távcsők segítségével, galaxiánk örvénylő karjairól készült fényképek szarvasagancs képét mintázzák. 

Amint kerek e világ, úgy az ősi napvártákból születő templomok is kerek templomok voltak. Nyelvünk tükrében az anya és anyag szavak rokon fogalmakat rejtettek. Éppen ezért a kőből, anyagból készült istentiszteleti helyeket nyelvünkön anyaszentegyháznak nevezzük, megkülönböztetve az Egyház csupán szellemiséget magába foglaló értelmétől. Ősi anyaszentegyházaink az asszonyi testet mintázták legkisebb részleteiben is.

Mindezeket egybe kapcsolva „a természet temploma” volt fő imádkozó helyük, melynek lakóiról is gyakran megemlékeznek imáikban: a kicsi bogárról, még a hangyáról is. Dombóvár-Mágócs közötti vasútvonalon hallottam egy idős férfit a méhekről azt mondani, hogy „Isten aranyos madárkái”. Ez a gondolat vált később az ősegyiptomi jelképrendszer részévé is; hitük szerint a lelkek mint méhek rajozzák körül a Napot, s az anyaméhet mehinek hívták. 

A lelkeket néha lepkével is jelképezték tanító meséikben. Amikor a gyermekek afelől érdeklődtek, hogy honnan, s hogyan jöttek e földre, egy mese szerint szüleik a következő választ adták: “Amikor az édesapa a mezőn járt, egy lepke szállt a kezére, s abból rögtön tudta, hogy egy megszületni akaró lelkecske keres otthont. Így hát elindult az édesapa a kis lepkével hazafele. Amire hazaért az édesapa, az édesanya tejből, lisztből és mézből szép testecskét gyúrt, szemet, szájat is adott neki; az édesapával hazaérkező pillangó azonnal lelkecskévé változott, s bereppent a testecskébe. Így születtél meg fiacskám...”[7] E mese kedvessége mögött ismét valóság rejlik: a tejen, kenyérkén, mézen élő őseink társadalmában az édesanya valóban „tejből, mézből, lisztből” alkotott testecskét gyermekének. Ilyen és hasonló mesék adnak hírt népünk azon tudatáról, hogy a világot lelkek népesítik be, közöttük élünk. A Természet Temploma a jóság, a szépség, a teremtés, a dal hona.


Papi szervezetünk

Táltosok voltak főpapjaink, népünk dalos tanítói. Nem írtak lélek- és életbénító törvényeket, hanem a lélek szabad szárnyalását, s jóra igyekezésünk útjait egyengették. Dallal teremtettek, s nem kötötték lelkünket gúzsba kőtáblákba vésett tilalmakkal. A Táltos Isten által rendelt tanítónk. Táltossá válni nem lehet, ez Isten ajándéka. Táltosaink dallal, szeretettel, tanítanak dalra, szeretetre, szép életre, Isten közelében élt életre.

Átvevő műveltségek papjainak templomi éneke ősműveltségünk értelemvesztett maradványa, hiszen nyelvükben nem rokon fogalom a dal, a teremtés és a táltos, s e neveket nem foglalja értelmi egységbe nyelvük. Az átvevők a hullámmozgással telített Teremtésnek dallal való kapcsolatát sem ismerték. 

A római kereszténységgel beálló üldözések idején e Táltosok koldusruhát öltve, láncos bottal járták a vidéket, látogatva, tanítgatva, gyógyítva a népet, még gyermekkorom idején is. De nemcsak egyszer jöttek, hanem rendszeresen vissza-vissza tértek, hogy megkérdezzék a gyermekeket, emlékeznek-e még tanításaikra, s az imára, amit velük hagytak. A magyarországi inkvizició jegyzőkönyveiben csupán e békés tevékenységük derült ki, bűnt nem tudtak találni bennük. A gyógyítási tevékenységüket kárhoztatta a római „egyház”, egyrészt azért, mert eredményesebb volt a középkori papok tudományánál, másrészt pedig azért, mert ingyen, szeretetből gyógyítottak, s így a pénzéhes Róma jövedelemtől esett el.

Sajátosan magyar papi hivatalt töltött be a Mag papság, kik különálló rendet alkottak. Magukat Magúrtól eredeztették, tehát a fény papjainak, a világosság hordozóinak tudták magukat. Sem az európai, sem az ázsiai történetíróknak nem volt saját szavuk e tisztségre, s a latin végződéssel ellátott magus-szó maradt fenn náluk, a magyarral való kapcsolatot nem is sejtve már.

Az erdélyi Rabonbán főpapi tisztségét a Hét Vezér népe is tisztelte. A Rabonbánok mentek az újonnan érkező magyar csoport elé, s letelepedésüket áldásuk kísérte. Ők voltak a szent edények, így az Ukkon pohár őrei is. Örökletes hivataluknak ma az erdélyi Sándor család az örököse. E család neve szemere eredetet bizonyít éppen úgy, mint Álmosé is, akit népünk egy főpapjának ismerem fel.

Gyula főpapi szerepéről korábban már megemlékeztem. Most még csak annyit említek meg, tiszteletük olyan nagy volt, hogy István pogányellenes intézkedéseinek idején a Gyulákat felmentette a kötelező templomjárás alól. 

Őseink imái megemlékeznek a Rózsapásztoroknak nevezett papokról is, kiknek temploma a rózsabástya, s a rózsalányok szerepe is ide vezet vissza. E név nyelvünk és műveltségünk legősibb rétegeinek része. Rózsa szavunk a fényt jelentő sár szó fordított alakja. E szerint tehát a Rózsapásztorok a Fény Őrei voltak, fényben éltek. Körmeneteken a pap lábai elé rózsaszirmot hintő Rózsalányok fényt hintettek.

Látók ugyancsak szent feladattal megbízott emberek. Tér és idő nem jelentett akadályt számukra. Amit ma távcsövek segítségével vizsgálgatunk, ők azt a helyszinre repülve tudták meglátni tudatkivetítés segítségével. Ennek emlékét Baranyában még a negyvenes években is őrizgette népünk egy karácsonyos szövegébe építve.

Nézők gyógyítók voltak. Bele tudtak látni az emberi testbe, s ennek megfelelően gyógyítottak.

Az Úrosok neve eredetileg Istenest jelentett. Ma igen helytelenül orvosnak hívjuk az e tevékenységet folytatókat. Az úrosok tudománya igen fejlett volt. Az inkviziciós jegyzőkönyvekből tudjuk meg, hogy vizeletvizsgálatot végeztek a betegség okának megállapítása ügyében, a testet tapintással, meghallgatással vizsgálták, e módszerekkel századokkal előzve meg a nyugati orvostudomány módszereit. Munkájukat Isten teremtő munkája részének tartották, s pénzt, javadalmazást nem fogadtak el.

Javas asszonyok a teremtés számukra elérhető javaival, imával, ráolvasással, gyógyfüvek nagy ismeretével és használatával gyógyítottak igen eredményesen még a huszadik század hetvenes éveiben is. A híres óbudai javasasszony a világ minden tájáról hozatott gyógynövényekkel gyógyított; egyetemen végzett orvosok küldtek hozzá betegeket. Orvos leánya alapította meg hazánkban az első hivatalos, természetes gyógymódot alkalmazó orvosi irodát, hogy folytassa édesanyja tudományát, akit akkor bíróságilag eltiltottak annak gyakorlásától. Gyógyító asszonyaink, mint Úros elődjeik szintén hangsúlyozzák, hogy nem ők, Isten a gyógyító, s munkájukért nem fogadnak el javadalmazást.

A magyar pap élete mindig a mértékletesség keretein belül telt el. Népünk többször is írt a római keresztény főpapsághoz kérvén, hogy falujuk papját váltsák le, mivel kövér, mértéktelen életet élő ember, s az ilyen, aki saját maga életén nem tud uralkodni, nem alkalmas mások lelki gondozására sem. 

Nap

Isten jelképe. Fény szárnyán érkezik az élet e földünkre a nap segítségével. A napot nem imádta népünk, se semmi más teremtett lényt, tárgyat, ezek csak mind Istenre emlékeztető jelképek voltak. Az emberek Napkeltével ébredtek, s napfényben, tiszta vizben mosakodtak, a napfénytől aranyosra festett lég volt aranykendőjük, melybe törölköztek. A gyermekeknek számos napköszöntőt tanítottak. Például: 

Én kicsike vagyok
Nagyot nem mondhatok
Mégis az Áldott Napnak
Dícséretet mondok.
Ó Nap, ó Nap míly gyönyörű vagy
Az Úr jósága mily nagy!

Amikor felhők mögé bújik a nap így hívogatták:

Süss föl nap,
Fényes Nap,
Kertünk alatt a kis bárány
Majd megfagy.

E két találomra kiragadott Napköszöntő közül az utóbbit énekelték is, s így dallal váltak egyé a daloló világmindenséggel, ahol szól a szőlő, cseng a barack és kacag a hajnal. Isten teremtő dalának hullámai ringatják a Teremtést. (Dalos Isten dolga dal, dallal dolgozik…)

Tekintetük ébredésük első pillanatától már a határtalan ég minden csodájára ámul, s nem arra, hogy milyen ruhát, cipőt vegyen fel aznap az iskolába, munkahelyre. Ezeknek is megvan a maga rendje, de a nap első cselekménye az Istennel való kapcsolat ápolása. Ébredéskor napjukat a gyermekek is imával kezdték:

Én Istenem felébredtem
Te őrködtél énfelettem,
Köszönöm, hogy megtartottál,
Hogy felettem virrasztottál.
Óvj meg ma is Szent Kezeddel
Szent Kezedből ne eressz el,
S végy oda mind akit szeretsz
Óh hallgasd meg kérésemet. Amen.

Felnőttek imája a lélek virágait tárja a Teremtő elé:

Segíts Istenem, hogy segíthessek!” (Jobb Vilma, Szabolcs/USA)

Csillagok

Őseink tudták, hogy a nap is csillag. Nevüket, állásukat ismerték, s éjszakai útjaikban fontos útmutató szerepük volt. Tudták, hogy minden embernek van egy csillaga. Mátyás király és kedvesének csillaga a Hollókő-i vár felett ragyog. Csillagvilágunk legnagyobb ismerői pásztoraink voltak, s szerepüket a Táltos hivatással egyenrangúnak tartom.

Ősvallásunk ünnepei

Legnagyobb ünnep a téli napforduló ideje volt, a Teremtés, beteljesülés, születés és új élet ünnepe. Ezen az éjszakán búcsúzott öregedő napunk — kit őseink Öreg Miklós néven tiszteltek — a Teremtéstől. A lenyugvó nap sugaránál vörösre festett ég volt köpenye, a hóborította hegyek, földek köpenye fehér szegélye. Az ő alakja vált későbbi, európai keresztény egyházak Miklós püspökévé, Mikulásává. Őt ismerhetjük fel Toldi Miklósunk személyében is. Mire öreg Miklósunk magával vitte az este utólsó színeit, s Öreg Istenünk palástján felcsillantak az első csillagok, indult útnak a világegyetem túlsó partjáról Csodaszarvasunk, hogy dalával az új élet ígéretét hirdesse. Ugyanekkor indult el falvaink népe is egymásnak boldog Újévet kívánni, hiszen a Nap születésnapja volt az Újév kezdete is. 

Hatalmas találkozás, hatalmas várakozás éjszakája a Karácsony este: Nagyboldogasszonyunk, Korasszonyunk, s az Élet születésének szent ünnepe. A csodák éjszakája, amikor az állatok is megszólalnak éjfélkor, s a természet is elmondja titkait a vele élőknek. Házról-házra járva tisztelődtek az emberek, s jókívánságokkal vetették be egymás életét; ezek a jókívánságok a gabonával együtt érnek, növekednek majd naggyá az új esztendőben. És zengett az imaének, hogy újjáteremtse a világban a szépet, a jót, a nemeset. A nap nélküli sötét éjszaka időt adott a magunkbaszállásra is. A templomok harangjai a lélek szavára figyelmeztették az embereket, s javulásra intették azokat, akik erre rászorultak. A karácsonyesti áhítat ideje az önmagunkba nézés ideje is volt. Az éjféli áhitat alatt gyakorolta népünk a fenyítés egyik legszigorúbb alakját, a kiénekelést, melynek megoldása szelíd, nem bántó, de mégis figyelmeztette a vétkest, hogy ismerik tetteit, s a közösséget is elővigyázatosságra. 

Mikor az égi csillagok már-már ráborultak a falura, s egyikük-másikuk fenn is akadt a magasabb fenyők felső ágain, tűnt fel Csodaszarvasunk méltóságteljes alakja is az e földi országútakon. Népünk Ákosnak, Ékesnek is hívta. Agancsai végén égő gyertyák ragyogtak, közöttük parányi bölcsőben az újjászületett nap, Magor, hogy ismét megküzdjön földünk két ősellenségével: a sötétséggel és hideggel. Nemcsak a külsővel. A belsővel is. Csodaszarvasunk agancsain almák, aranyos diók, a világmindenség és az elmúlt év gazdag termésének jelképei hoztak örömet a gyermekeknek. Mire sápadozni kezdtek az égi csillagok, Csodaszarvasunk búcsúéneke hangzott el, majd agancsait letette a falu asztalára, hogy gyertyatartóként világítson sötét téli éjszakákon, s világosítsa meg az agancsok között álló Igazmondó Aranytükröt is, hogy továbbra is szépek, tiszták maradjanak a Jóisten gyermekei. Tavasszal pedig Ákos agancsa eke alakjában segíti elvetni az új életet: így jelképesen fénnyel vetették be földjeiket őseink. Az újjászületett, napról napra szebbé, erősebbé növekedő Nap arca a tiszteletére emelt kapu keretén belül ragyogott fel először az újévben.

Karácsonyunk Korasszonyának tiszteletére némely vidéken kerecsenmadarat repítettek az ég felé, ünneplő lelkük szabad szárnyalásának jelképeként. Hiszen ő szülte, nevelte, bízta Csodaszarvasunk őrizetére szép napunkat a teremtés hajnalán. A Korasszony eme Csodaszarvas lábainál életet szülő képének első általam ismert ábrázolása 12.000 éves[8].

Pannon-magyar vidékeink Karácsonyának jelképe a fenyő, a fény fája volt. E nyelvi kapcsolat kétségtelenné teszi mai karácsonyfánk eredetének helyét. A fenyő ágai a Csodaszarvas agancsait mintázták, s az életet hirdették. Tudományos életünk képviselői Németországból származtatják a karácsonyfa állítás és betlehemezés ősi szokásait, de már Kodály Zoltán is megállapította, hogy minél közelebb kerülünk kárpátmedencei műveltségünkhöz, annál bensőségesebb a Karácsony, s annál mélyebb a lelki tartalma. Pap Gábor betlehemezők mondókáit tanulmányozva, s magyarázva megállapítható, hogy a Karácsony ilyen ünneplése másutt nem születhetett, csak hazánkban.

Ugyancsak pannon-magyar fényünnep a pünkösd: a Nap, a fény, a testi-lelki megvilágosodás, s szépség ünnepe. Nap szavunk a fény szó fordítottja. Előestéjén piros pünkösdi rózsát kötöttek az ajtófélfa fölé, a Nap jelképét: nyelvünkben máig is azonos a világ és a virág szó. A Nap a házak ormán is ki volt faragva. A pünkösdi királyság oly ősi kor emléke, amikor hazánk területe volt az északi sarok, ahol egy nap egy esztendő volt, s egy nap a világ. Az északi sarok nem jelentett még jégbefagyott világot, hanem ennek az ellenkezőjét: állandó fény ragyogott. Ez volt őseink földreérkezésének ideje, a Fény Kora, a Tündérkor. Hazánk területén szantálfák, magnóliák, datolyapálmák virultak és gondtalan, boldog élet. Ismételten hangsúlyoznom kell, hogy az Arany szó eredetileg az erő és anyag egyensúlyát megjelenítő fényt és életet (ar=erő, any=anyag; e kettő egyensúlya teremti meg a világon megjelenő egyetlen erőnyt [energiát], ami a fény szárnyán megjelenő életet) jelentette nyelvünkben.

Egyéb ünnepeink közül csak néhányat említek meg

Nagyboldogasszonyunk ünnepei.

Kisasszonyunk számos ünnepe ősi keletű, s nyugati kereszténységen belül nem található. Ilyen a már említett Sarlós, s Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe.

Az Újév kezdetén indultak el a farsangi vígasságok, a párválasztás előünnepei. 

Február második napja az új tűz, s az ősi tavaszkezdet ünnepe.

Február harmadika „Balázsoló nap”, a fénnyel gyógyítás emlék-ünnepe

Farsang vasárnapja a dunántúlon a Busó járás, illetve Turkajárás az újjáéledő Élet ünnepe.

Kiszekihordás, a tél jelképes kihordása, a tavasz kezdete

Suprikálás — betegségűző tevékenység, amikor kis vesszőköteggel – mely a napsugarakat jelképezi – veregetik gyengéden az emberek lábaszárát, ezzel a betegséget kergetve el.

Virágvasárnap, vagy Barkaünnep: ősi fényünnepünk, melyet a rózsapásztor és rózsalányok segédletével rózsa-bástyában ünnepeltek.

Húsvét, a Világteremtés emlékünnepe

Májusfa állítás

Szűzgulya hajtás – a falu megtisztulásának ünnepe.

A tavaszi napforduló Tündér Ilonánk nászának az ünnepe, s kilenc hónap múlva következik be a szent születés ünnepe, a Karácsony. 

Pünkösd a pannonok Nap és Fényünnepe. A házak ajtaja fölé piros pünkösdi rózsát akasztottak, a virág-világ párhuzamával fényt hívtak a házba. Átvevő társadalmak ezt a kapcsolatot nem ismerték, s a piros színben láttak valami “hasznos babonát”, s ezért, ahol nem volt piros virág, vérrel mázolták be az ajtófélfát.

Nyári napéjegyenlőség ünnepe. Előestéjén minden tüzet eloltottak a házakban, hogy másnap, a Gyula által, napból gerjesztett égi tűz legyen ezévi tűzük kezdete. Ekkor történt a fiatalok „egybe regölése”: négyszög alakú máglya mellett foglalt helyet a falu népe, s énekkel regölt:


„Tűzét megrakoljuk, négyszögre rakoljuk,
Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,
Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok,
Harmadikán ülnek szép ifjú legények,
Negyedikén ülnek szép hajadon lányok!”


A közösség éneke regölte egybe az egymást választó fiatal párokat, miközben a legények átugrottak a tűz felett. Ez a „tűzön való átmenés” népünknél soha nem fajult el a későbbi társadalmak tűzáldozataivá. Az ezt követő tánc ugyancsak a teremtés eszköze, s ima volt.

Azt is meg kell említenem, hogy népünk kívánságai mindig csak a jó felé irányultak. Soha meg nem átkoztak élő lelket. Ártó szavakat csak a gonosz felé küldtek: elküldték a jégesőt a sivatagba, ahol ártani senkinek nem tud, de használni talán igen,  vagy eloszlatták a viharfelhőket, betegséget a megsemmisülésbe küldték. Ember, állat, növény felé csak a jót hozták elérhető közelbe mondókáikkal.

Jelképeink

Csak a legrövidebb, vázlatos felsorolásra szorítkozok jelen írás keretében: 

1. Csodaszarvasunk Isten hirnöke, a teremtett világ jelképe

2. Madár: lélekjelkép, az anyagot és erőt összekötő lélek jelképe

3. Turul madarunk kiemelten napjelkép: repte jelképezi a Nap látszólagos körpályáját.

4. Csengő, harang: lélekjelkép, a jó ember érzékeny lelkiismeretének jelképe. Amint a csengő a legkisebb fuvallatra is hallatja a hangját, lelkiismeretünk is ilyen érzékenyen válaszol a tanításra, s Isten teremtésben megnyilvánuló szavára.

5. Igazmondó aranytükrünk a lélek jelképe. Ez a legősibb korok óta jelenlévő, s legtovább fennmaradó jelképünk.[9]

6. Megyer: Isten teremtő erejének jelképe. Ég felé mutató, egyenes bot a hímség, a reá kötött virágcsokor nőiségi jelkép: a kettő együtt életjelkép.

7. Mén rud: hunmagyar népünk Mén Istenének tiszteletére épült oszlop, fenti jelentéssel. Ipolyi Magyar mithologiája a mén-rud hagyományos méreteit is megadja. Ezen Mén Isten neve szerepel a világ imáinak végén Amen alakban, ami éppen olyan megerősítés, igenlés, mint a magyar igaz.

8. Az életfa: a világokat összetartó erő jelképe. Magyar életfa volt a Csodaszarvas agancsa, a fenyő, a virágos életfa, melyen egy tőből ezerféle virág virított, a háromágú gyertyatartó, szádokfáink.

9. Gyertya: az égi fény jelképe. Csodaszarvasunk agancsai hegyén maguktól gyúló gyertyák, illetve csillagok ragyognak.

10 Zászló: rúdja a teremtő erő, lapja az anyag jelképe, a kettő együtt életjelkép. Népi imáink mennyei ászlója az északi fény piros-fehér-zöld lobogása: e színek a legősibb idők óta nemzeti színeink, s Tündér Ilona színei. Az északi fény ritka, de meglévő fehér-kék színei fehér-húnjaink nemzeti, s Nagyasszonyuk Temise jelképes színei. Ez ment át később a kék-fehérben ábrázolt keresztény szűzanya színeivé. 

11. Kalács: Boldogasszonyunk, s az életben jelenlévő Teremtő jelképe. Hasonló gondolatot rejt népünk azon figyelmeztetése, hogy minden búzaszemen Jézus arca van jelen. Elnyomatásunk idején a “Kúcsos (kulcsos) kalács alakja, fonása üzenetet közvetített.

12.A palócvidéki karácsonyi ostya: napjelkép. Népünk a napot „eleven ostyának” is hívta, s ez figyelmeztette, hogy fényt eszik, amikor magához veszi éppen úgy, mint amikor táplálékot vesz magához. Minden e földi táplálék: fényparány, olyan csomagolásban, amit el tudunk fogadni.

13. A Kör, a Korona a teremtett világ jelképe, melyet a Madár hord szárnya alatt: „szárnya alatt korona, koronában igaz hit, igaz hitben Boldogasszony...” Más ima szerint: „Felnézek magas mennyországra, ott látok egy szűz koronát, kivül aranyos, belül irgalmas...” Ennek jegyében tiszteljük Magyar Szent Koronánkat.

14. Székelykapu: oltár, melynek keretében kel fel a nap bizonyos ünnepek idején. Legtöbbször a téli, vagy nyári napéjegyenlőséget jelezték. A Székelykapu  kerete az anyag jelképe, a keretében felkelő Nap az életet hozza, s így oltárrá avatja; dúcában fészket rakó galambok a lélek jelképei. Tájolásával bizonyos ünnepeket, legtöbbször a téli, vagy nyári napéjegyenlőséget jelezték.

15. Az életfa: a világokat összetartó erő jelképe. Magyar életfa volt a Csodaszarvas agancsa, a fenyő, a virágos életfa, melyen egy tőből ezer virág virított, a háromágú gyertyatartó, szádokfáink.

16. Nemzeti címerünk: őseredetileg az élet edényét, kupáját jelentette, melynek két partját az élet alapját képező négy erő köti össze. A mellette álló angyalok közül a jobb oldalon álló Magor teremtő lelkének, a bal oldalon álló Hunor lelkének és Isten-ostora szerepének jelképe. A helyettük később használt két lombos ág közül a makkos tölgyfa Magor jelképe, az olajfa dárdás levele Hunoré.[10] Ezen élet-edény meg nem értett képe ment át a lovagkor címer pajzsaira.
*

Ősvallásunk néhány alapgondolatát és jelképét igyekeztem a lehető legrövidebben tárgyalni dolgozatomban, ahogy azt hagyományainkba, nyelvünkbe, imáinkba rejtve megismerhettem, melynél szebbet, tökéletesebbet a világ nem alkothat. Nincs a világnak oly tökéletes nyelve, mint a magyar. Nincs a világnak olyan vallása, mely a nép nyelvébe, hagyományaiba épített szerves egység, csak a magyarnak. Nincs a világnak oly népe, mely ezt felfogni, élni, s megőrizni tudja, mint a magyar. 

Akkor, amikor nemzeti vallás megalkotásáról beszélünk meg kell említenem, hogy e fogalom népünktől idegen. Vallása egyénnek lehet csak, a teljes gondolatszabadság jegyében. Az ugyanazt a világnézetet valló egyének, magyarok közössége alkotja a magyarok egyházát, mely szó az Isten és a lelkek közösségének tudatát fejezi ki, s egyuttal Istent, embert és a világot szerves egésszé olvasztja össze. Ha a most dívó, embert embertől és Istentől elvonatkozatott választott nép, illetve egyedül üdvözítő egyház mintájára építenénk magunknak homokvárat, őseink Istennel való kapcsolatát tagadnánk meg. Istennel , az Ős Okkal, és a Világmindenséggel való egységünk okos tudata határozza meg helyünket, szerepünket e világban és ez élteti testünket-lelkünket, biztosítja életünk állandó fejlődését, Istenben való kiteljesedését.
***

Gondoltunk-e már arra, hogy az Ég Urának nincsen ünnepe naptárainkban?
Hatalmas, hálaadó ünnepe, mely lelkünk minden erejét, szeretetét küldi összpontosítva Feléje?
*

Legvégül egy kis versemet hozom még. Amikor ezt gyermekeinknek elolvassuk, megkérdezhetjük, hogy ők miért áldják ma Istent? Így hozzá tudnak szokni ahhoz, hogy saját szavaikkal keressenek közvetlen kapcsolatot Istenünkkel.

 

KÖSZÖNTŐ
Szent Ferenc után szabadon
Tomory Zsuzsa

KÖSZÖNTŐ
Szent Ferenc után szabadon
Tomory Zsuzsa

Jó Ég Atyánk
Fények Ura,
Mindenségnek
Alkotója
Teremtésnek
Ős Dalosa
Áldalak!

Fényességes
Szép Fiacska
Édes Bátyánk
Jó napocska,
Minden ügyünk
Segítője
Áldalak!

Szél Urficska,
Jó Levegő,
Kergetőző
Bárányfelhő
Szivárványos
Mese kék Ég
Áldalak!

Tűz öcsikénk
Hőt, fényt hozó,
Sötétséget
Oszlatgató,
Hideg telet 
Melengető
            Áldalak!

Földanyácskánk
Édes szülénk,
Virághozó
Gyümölcsoltó
Dédelgető
Adva adó
            Áldalak!

 

Mindnek Ura
Egek Atyja
Napfívérünk felhozója,
Hold húgocskánk nevelője,
Fürge szellő ébresztője,
Csobogó víz tanítója,
Tűz fiúcska éltetője,
Földanyácskánk gondozója,
Teremtett Ég fenntartója,
Élő Világ Élő Lelke
Áldalak!

 

 

Vonatkozó Irodalom

Ipolyi Arnold Magyar Mythologia, Zajti Ferenc kiadása, Budapest,1928
Magyar Adorján Az Ősműveltség, A Magyar Adorján Baráti Kör kiadása Budapest, 1995
Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék lőtőt lépék, Magvető Kiadó Budapest, 1976
Tamaskó Ödön, Zempléni hegység, Biblioteca kiadó, Budapest, 1958
Móra Ferenc, A fele sem tudomány – Utazás a földalatti Magyarországon. Magvető Kiadó Budapest, 1960
Tarihi Üngürüsz, A Nagy Szittya Világkongresszus kidósa, U.S.A
Magyar történelmi kronológia az őstörténettől 1970-ig. Tankönyvkiadó Budapest, 1971
L.A.Waddel The Phoenician Origin of Britons, Scots & Anglo Saxons The Christian Book Club of America 90250
Evan Hadingham, Secrets of the Ice Age, Walker and Co. New York, NY. 1979
Tomory Zsuzsa Kezdeteink, Nagy Lajos Király Egyetem kiadása Miskolc
[1] Isten szavára, mely az Ige más nyelveknek nincsen külön szavuk.
[2] L.: Nt. Kúr Géza tanulmányát, Fáklya folyóirat, Warren, Ohio, U.S.A, mely szerint e név is a csallóközi földrajz egy része. Nt. Kúr Géza csallóközi születésű volt.
[3] Ennek nyelvészeti tárgyalását l.: Tomory Zsuzsa Őstudatunk élő emlékei, Ősmagyar hittételek, Jeremiás magyarul, Karácsony, Égen menő szép madár. A magyar ima, s Szerves magyar nyelvtudomány (Heraldika Kiadó Budapest) című írásaiban.
[4] ar+any=arany, tehát erő+anyag egyensúlyából születő fény.
[5] Tomory Zsuzsa A Hét Vezér nevének kapcsolatai, Heraldika Kiadó Budapest, 2004
[6] Szántai Lajos előadása nyomán.
[7] Magyar Adorján gyűjtése.
[8] Tomory Zsuzsa Kezdeteink
[9] L.: népünk tükröseit
[10] Tomory Zsuzsa Nemzeti címerünk


Forrás: http://tomoryzsuzsa.weebly.com/az-ima.html

Megjelent: 1706 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. Január 04., Szombat 12:15

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 268 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2%Netherlands 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 725
This Week: 4739
Last Week: 5625
This Month: 14617
Last Month: 25345
Total: 1656979

Belépés