Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2017Jun27

2015. Április 05., Vasárnap 21:58

Részlet Tomory Zsuzsa Kezdeteink című írásából a magyar Húsvét tiszteletére

Írta:  Tomory Zsuzsa
Értékelés:
(6 szavazat)
Megmunkálásra alkalmas alapanyagok között nem említettem meg az ős-magyar törzs által használt legelső anyagot, az aranyat, mivel eddig — tudtommal —Aranykorszakunk arany emlékei ásatásaink során nem kerültek elő. Első társadalmunk — mint már említettem is — szelíd, dombos, gyümölcsfás vidéken, víz partján alakult ki. A csallóközi Duna homokjában keresetlenül is találtak aranyat, oly sokat, hogy „kosárral hozták, vékával mérték", nemzeti hagyományaink szerint. Szépsége miatt szerették is. Szerszámaik nem lévén, ezen lágy anyagot használták díszül. Kis aranymagocskákat gyúrhattak függőik számára, a meggy páros gyümölcsét utánozva, vékonyra nyújtva tárgyakat vonhattak be vele, s fákra aranylevélkéket akasztottak, melyek a szellők érintésére kedvesen csilingelő hangot adtak. Minderről bő néphagyományi emlékeink vannak.

Ugyanezen időben használhattak színes, de megmunkálatlan kavicsokat, s kagylók csillogó, szivárványfényű házát, madarak elhullasztott tollát, leveleket, virágokat, — mindent, ami szép volt körülöttük. Tekintettel arra, hogy kedves gyümölcsük a meggy, melynek leve szép piros, ezt használhatták festésre, rajzolásra is. Éppen ezért meggyőződésem, hogy az első anyagba foglalt gondolatközlés az írás volt: folyékony anyaggal szilárd alapon való írás, melyben művészet és gondolatközlés karöltve jelenik meg. További meggzőződésem, hogy az anyaggal kifejezett művészetek kezdetei az aranykorra vezethetők vissza, s éppen ezért jelenik meg például a rajzművészet teljesen kifejlett alakban a jégkorszakban.

Mai tárgyaink között meg kell említenünk a tojást, amit máig „írnak" asszonyaink, s e tárgy talán az egyedüli eszköz, melyen népünk megőrizte az Aranykor formakincsét: meggylével, madártollal, tojáshéjra festve. A következetesen „piros" tojásnak nevezett húsvéti tojást innen eredeztetem, annál is inkább, mert népünk, s főleg magyar és fehérhún őstörzseink szótárában, hitvilágában a tojás a világmindenség jelképe is volt. Hogy ez valóban így is van, azt a világ csak napjainkban kezdi sejteni.

Hogy ezen tojásminták az Aranykor óta fennmaradhattak hazánk területén szinte képtelenségnek tartjuk, de ezen a ponton meg kell említenem, hogy fennmaradt az akkori tündérruha: a virágból, levelekből készült ruha emléke is. Erdélyben és a Kékes-gallyatetői részen még engem is tanítottak gyermekkorom társai ennek készítésére. Mi viszont már nem ruhát, hanem terítőt készítettünk belőle, s azt egy közeli, szabad ég alatti Mária-szobor talpazatára helyeztük.

A világ legősibb húsvéti tojása is hazánk területén látott napvilágot, noha erről iskoláinkban soha nem esett szó, s én is véletlenül bukkantam hírére Móra Ferenc „Utazás a földalatti Magyarországon" című művében, melynek ide vonatkozó részletét idézem: „Ezzel körülbelül számot is adtam mindenről, ami nem kerül a múzeumi termek szekrényeibe, még akkor se, ha majd lesznek szekrényeink, és tudjuk őket hova tenni. Ezek a szokott cifrasági találmányok, amint a ködmönös nemzet mondja, ugyan a ködmöntelen is úgy mondja, ha úrral beszél. Kardok, kengyelek, lószerszámdíszek, férfiöv ércfityegői, asszonyok encsembencsemei. Egészen szokatlan csak egy van köztük: tojáshéj, amit egy szegényesen eleresztett öreg hölgy markában találtunk. A tojás, mint másvilági útravaló, elég gyakori dolog az ú.n. hún sírokban.

Volt olyan temetőnk, amelyiknek háromszáz sírjában találtam. De ez nem olyan tojás, mint a többi. Barnára festették valamivel, és a barna festéken át szabályosan kanyargó, létrafokozású girlandokat kapartak a fehér mészhéjba. Ezt a díszítést mind a hetvenhárom darabon látni.

Tudniillik a húsvéti tojásnak ez a tiszteletreméltó őse ennyi darabban jött ki a kegyetlen száraz, szikes földből, amelyen néha csak a csákány fogott. Már a másfélezeréves szorongatás is szétnyomta, meg az ásó hegye is nekiszaladt, s így nagyon megszaporítottam a darabszám-statisztikát, mire dobozba került.

Avar hímestojás

Hűséges munkatársaim azonban, Sebestyén és Czógler tanár urak erős fogadást tettek, hogy szerves egésszé kögítik a hetvenhárom morzsát. Amilyen elszánt emberek, ki is telik tőlük. (446-447 old.)
Hogy valóban össze is rakták a fenti urak e tojást azt már a Magyarság Néprajza című műből tudtam meg, ami a rajzát is hozza, s alant látható. (V.3l:248)

Mind maga a tojás, helyesebben mony, mind pedig az itteni barna színe avar őstörzsünk legszorosabban vett vallási jelképei közé tartozik.

Balázs Márton, a kézdivásárhelyi Polgári Leányiskola igazgatója l500 tojásmintát gyűjtött össze. Idézem a Csernátoni Füzetek l992 évi áprilisi számában közölt tanulmányának egy részét: „Sokszor, igen sokszor kell az egyes darabokat kézbe venni, s megbarátkozni velük úgy, hogy az egyes képek önállókká váljanak, hogy tisztán láthatóvá legyenek a több motivumból álló alakzatok egyedei, hogy feltűnjenek a közös és megkülönböztető sajátságok; szóval bizonyos rendszer is legyen bennük fölfedezhető. S ha beható megfigyelés után mindezek kialakulnak, s ha a némi magyarázattal szolgáló etnographiai adalékok is már ismeretesek: önkénytelenül merül fel a szemlélő előtt az a kérdés, honnan van a népléleknek az a sablonosságot nem ismerő, csodás változatossággal teremtő képzelőereje, s honnan az a bámulatos izlés, amellyel azt kifejezésre is tudja juttatni.

De már ekkor a felelet is csaknem magától jön meg, mert belátja a szemlélő, hogy ezek az alakzatok és színek a legbensőbb és legszorosabb összeköttetésben állanak az illető nép lelkivilágával és életviszonyaival, mert kifejezésre jut azokban ennek nemzetisége, vallása, műveltségi foka, foglalkozása, ízlése, hajlamai, öröme, bánata, szerelme, a csillagos égboltozat, a nagy természet növényeivel, állataival, stb."

A színekkel, festékkel, íróanyaggal kapcsolatban a következőket mondja: „Majd követi ezeket a festőanyagok előkészítése, melyekből a festékek legnagyobb részét ma még házilag is elő tudják állítani. Ezek leginkább nyáron át gyűjtetnek össze, s megszárítva rendesen tálasokra akasztott bokály-kancsókban várakoznak, amíg az idő felhasználásukra elérkezik." Kedvelt színek között megemlíti a pirosat, rózsaszínt, világoskéket, zöldet.

Számunkra igen fontos azon közlése, hogy ezen tojásminták a hímzéseken is egytől-egyig mind megvannak. „Valamennyinél tehát az ékítményes művészet egy, ugyanolyan forrásból fakad, páratlan ügyességgel alkalmazkodva minden tárgynál annak rendeltetéséhez, alakjához,

részleteihez és az ahhoz fűződő gondolatokhoz, érzelmekhez." Ezen ősművészetünkben népünk tehát megőrizte az Aranykor magasabb tudatát, s ezt később egyéb használati tárgyára átszármaztatta. Magyar Adorján egy keresztszemes minta alapján tudta elénk tárni a magyar rézkorszak házainak szerkezetét. Balázs Márton szíves útmutatása alapján viszont megtudjuk azt, hogy az Aranykor formavilágát nemcsak tojásaink, hanem hímzéseink is megőrizték, sőt ezen túl: a húsvéti tojásról szóló rigmusok is ősi képeket vetítenek elénk. Egy ilyen részlet:

egyik részlet

Az általánosan használt mondókát tartom a kettő közül ősibb szövegnek, hiszen ház, kapu későbbi műveltségi termék. Tündérruhát öltve, tavaszi nász idején ilyen mondókákkal köszöntötték egymást tündérhoni őseink. Talán még ősibb a következő szöveg:

Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin, mindjárt ide szálltam.
Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom,
Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom.
(Általánosan használatos szöveg.)

Irásbeliségünk kezdeteit tehát az írott - folyékony anyaggal rögzített képekben kell keresnünk, s ennek kezdetei az Aranykorba nyúlnak vissza. Húsvéti tojásaink tökéletes szerkezeti és művészeti értékein túlmenően megtaláljuk őstörzseink jelképrendszerét, s szakavatott ember kezében bővebb mondanivalója is megszólalhat.

Szerintem tehát ezen Tündérkorban kifejlesztett írásbeliség lehet magyarázata annak, hogy a Jégkoszakok idején már olyan tökéletes művészi képeket alkottak az emberek annak ellenére, hogy a jégkorszak alatti küzdelmes élet nem a legalkalmasabb idő a művészetek fejlesztésére.

Tekintettel arra, hogy tündérhoni őseink növényevők voltak, csont — a későbbi korok egyik kedves alapanyaga — még nem volt általánosan használható anyag. Kemény eszközökre sem volt szükségük, így rovásuk is alig mehetett a lágy arany karcolgatásán, tojásfesték karcolt mintáin túl. Ide sorolhatjuk az ujjainkal, esetleg faággal porba, homokba rajzolt mintákat. Ennek emléke fennmaradt falunk népének azon szokásában, hogy virágágyak köré, ünnep előtt még a kocsiútra is vesszőseprűvel, vagy gereblyével művészi mintákat rajzoltak a porba, homokba. (Különösen emlékezetemben maradtak gyermekkoromból, az akkori balatonszárszói orvos kertjében látott ilyen minták.)
Nyelvünk is ekkor alakult, lombosodott. Ezen nyelvfejlődéssel, s a körülöttük lévő természet változásaival fejlődött, illetve módosult anyagba zárt gondolatközlésünk is.

Legelső ilyen ég-jelképű tojás minden valószínűség szerint a csallóközi lágy aranyból, szabadkézzel gyúrt aranytojás, melynek emléke számtalan, szép népmesénkben őrződött meg.

Máig fennmaradt tojásmintáink viszont megőrizték őseink vetületes világképének emlékét:„..Miképpen a mennyben, úgy a földön is..." Ezen világkép valamennyi őstörzsünknél, s az ország minden vidékén máig is megtalálható volt, érintetlenül. Az utóbbi évek „városi" divatja volt csak képes megrontani az idők hajnala óta őrzött kincseink mondanivalóját.

Húsvéti tojások. Vetületes

Vetületes világképünk mellett őstörzseink jelképrendszere is mindenütt megfigyelhető, még hozzá a legművészibb kivitelben. A bal oldali képen a magyar mag-minta, a jász csillag, a hún ék figyelhető meg. A korábbi lapon az első tojáson a csodaszarvas napjelkép, ugyan ez a 3. sz. mintán. Az ötödik tojáson a székely zeg-zúgos „szekfű" mintában ismét a magyar hovatartozást hangsúlyozó mag-minta. A 4. sz. kiterített, Kézdivásárhely-i mintán kazár őstörzsünk, melyen ismét a mag-minta is szerepel. Az előbbi olvasata: „székely-magyar", a másodiké „kazár-magyar".

 magyarhusvt4magyarhusvt5


SUMIR SZENVEDÉSTÖRTÉNET
Tomory Zsuzsa
Dumuzi halála
(Kramer és Jacobsen angol fordítása után)


........
Tele volt a szíve könnyel,
Elment a mezőre
Könnyes szívvel a jó Pásztor
Elment a mezőre.
Könnyes szívvel jó Dumuzi
Kiment a határba,
Utitársa, mint máskor is
Kedves furulyája.

Furulyaszó visszhangozza
Minden búját-baját:
„Oh, szép mezők, sirassatok
Sírva zokogjatok.
Zokogjatok ti is értem,
Ti folyami rákok,
Gyászoljatok, gyászoljatok
Folyóparti békák.
Sirasson az édesanyám,
Édesanyám Sirtur.
Édesanyám, neked talán
Öt kenyered sincsen,

Sirasson az édesanyám,
Tíz kenyere sincsen.
Ki viseli anyám gondját
A halálom napján?
Hadd zokogjak, mint jó anyám
Ott kint a mezőkön,
Hadd zokogjak, mint testvérem,
Ott kint a mezőkön.
Virágbimbók közé dőlt le
Dumuzi a jó juhász.
Virágbimbók közé dőlt le,
Virágok közt álmot látott.
Felébredve azt sem tudta,
Álom volt-é, vagy látomás?
Megdörzsölte két szemét,
Szédelegve felkereste
Álomfejtő nővérét.
Ez testvér az álmom,
Ez álmom lényege!
Nádas borít, káka övez,
Fejét hajtja nagy búsulva
Egy magányos nádszál.
Két szép nádszál egymás mellett,
Az egyiket elmozdítják.
Liget fái nőttön nőnek
Fenyegetőn tornyosulnak.
Víz borítja szent tűzhelyem,
Elviszik a szent köpűnek
Még az állványát is.
Szögön függő szent csészém is
Leesik a szegről.
Pásztorbotom nyoma veszett
Egy bagoly....... (a sumir tábla itt törött)
Bárányom sólyom karmaiban,
Fiatal kecskéim
azurkék szakálla
Söpri a föld porát.
Bárányaim a karámban
Hajtott térddel, megrettenve
A földet kapálják.
Tejet többé nem töltenek
A törött köpűbe.
A csésze eltörött,
Damuzi már halott.
Szelek martaléka
Szépséges karámja.
Baljóslatú álmod,
Amit nékem monasz.
Nádas borít, káka övez
Ameddig a szem ellát.
Ellenséged éltedre tör,
Mint sűrű nád, olyan számos,
Ezt mondja az álmod.
Fejét hajtja és úgy búsul
Egy magányos nádszál:
Szülőanyád jelképe az,
Fejlehajtva aki sirat.
Két szép nádszál egymás mellett
Geshtinanna és Dumuzi.
Édes testvér, ketten vagyunk,
Melyikünket tépik majd ki?
......
Növények közt menedékem,
Geshtinanna el ne árulj.
Fűvek, bokrok rejtenek el,
Rejtekemet el ne mondjad.
Hatalmas fák közt bujdosok
Jó testvérem, el ne árulj.
.......
Utu, te kedves sógorom,
Jó nővéred feleségem.
Szép Eannát én táplálom,
Nászajándékát én vettem
Eriduban járva.
Inanna szent ajkát
Csak én csókolhatom
És az ő szent ölét
Én simogathatom.
Változtasd kezemet
Gazella kézzé.
Változtasd lábaim
Gazella lábbá.
Csak így menekülök
A gonosz galláktól,
Menekítsed lelkem
a démonok elől
Subirilába.
Ajándékul Napnak
A könnyeit adta.
Utu a könnyeket
Szépen elfogadta,
Az Irgalom Ura
Irgalmazott rajta.
S mi történt, óh csodák csodája!
A karjai végén gazella patája,
A két lába helyén gazella lába.
Futva fut, menekül,
Menekíti lelkét
Távoli világba
A gonosz üldözők,
A démonok elől

Szép Subirilába.

Belili, bölcs asszony
Nem vagyok akárki,
férjének istennő hív!
Adj innom a szentelt vízből,
Adj ennem a szentelt lisztből
Futva futok aztán tovább,
Gyors gazella lábon.
.........(Geshtinanna elrejti karámjában a testvérét, de hiába, a gallák megtalálják:)
Az első üldöző belép a karámba
Dumuzi szép arcát
Vas szögekkel sujtja.
A második galla
Belép a karámba
Dumuzi szép arcát
Pásztorbottal üti
A harmadik belép,
Felrugja az állványt,
A szent tej kiborul.
A negyedik is beront
Leesik a szögről
Dumuzi bögréje.
Ötödik jöttekor
Darabokra törik
A szent tej edénye,
Nem öntenek többé
Tejet a köpűbe
Eltörött az edény
Dumuzi már nem él.
Szelek martaléka
Szépséges karámja... (V.7:256-8)
E költeményekben megelevenedő képek kárpátmedencei magyar hagyományaink visszhangjai. Ott van az álmot látó, anyjáért, testvéréért aggódó fiú, ki bújdosni kényszerül.
Ott van a szarvassá vált fiú képe, kinek már csak erdőben-mezőben van lakása.
Ott van a szenvedések történetének igen jellegzetesen nem keresztény, de magyar hagyományú képtára. A szent edényben felfogott tej anyajogú társadalmat idéz. Magyar hagyományainkban tejet és vért fognak fel a teljes egyenjogúság jegyében Szilveszter Jenő meglátása szerint.
Alant minden külön magyarázat nélkül hozom néhány hason képet ringató imánkat. Valamennyi idézet Erdélyi Zsuzsanna művéből való, s csak az oldalszámokat hozom.
A Boldogasszony tejét felfogó aranymelence.
Föltekintek az égre
Ott látok egy aranyos fát,
Kívű aranyos
Bellű kegyelmes
Az alatt van egy aranymelence
Abba van Szűz anyának három csöpp teje
Az Úrjézusnak három csöpp vére... (242)

Nyitva láccik mennyország ajtaja
Ottan látszik aranylápfa
Aranlápfa mellett aranymelence
Abban vagyon Krisztus Urunknak 3 csöpp vére
Asszonyunk Máriának 3 csöpp teje... (388)
Paradicsomkert
Közepiben aranyágas
Aranyágason aranyszög
Aranyszögön aranykendő
Krisztus Jézusnak 3 csöpp vére
Boldogasszonynak 3 csöpp teje
Aki ebbe megmosdik s az arny kendőhö törűköz
Úgy mehet a Jézus Krisztus színye eleibe amen. (248)
Jézus magyar szenvedéstörténete:
Vasdárdákkal vesszőzik
Vas-szegekkel szegezik
Vas-ostorral ostorozzák (451)
Vasvesszővel vesszőzték
Vasustorral ustorozták
Tüvisekkel koronázták... (441)
*
Vasláncokkal megkötözték
Vaskecsükkel megcsapkodták
Vasnyálukkal leköpdösték. (367)
*
Vas vesszővel megvesszőzték,
Vas ostorral megostorozták. (346)
*
Vas ráfára kötözték
Vas dárdával dárdázták. (365)
*
...Mikor mozs viszik a szent fiamat
A Zsella hegyre csapdottatnyi
Tompa szöggel szögeztetnyi
Dárdávo’ dárdázik
Vastörökkel bökdözik. (417)
*
Vasustorokkal harcon vagdosták... (337)
*
Vas kesztyűvel csapdossák
Vas ostorral ostorozzák. (294)
*
Ott csapdossák dárdával,
Vasrúddal vagdossák
Vasvesszővel verdesik. (287)
*
Siratlak szüntelen
10
en is keserves szévél,
reád nizvin téged szánlok
kőnyves szemeimmel,
Szánnyatok meg engem,
erdők szép vióláim,
keserűlőn az hegyeknek
Zugó Csátornai,
Vége ligyen Immár
keserves panaszémnak... (V.1:755 Moldva)
ÓMAGYAR MÁRIA SIRALOM
„....keservesen kinzatul vos szegekkel veretü
MAGYAR SZÓLÁS-MONDÁS
„Illa berek nádak erek...” is több ezer éves emléket dajkálnak.

 Forrás: http://www.osservatorioletterario.net/husveti_tojasok_uova_pasquali_ung-eng.pdf


Beküldte: Horváth Sándor A következő ajánlattal: "Kedves Zoltán, elküldöm az olasz-magyar Ferrara-i Osservatorio letterario c. folyóirat anyagát, amelynek tulajdonos -főszerkesztője Tamás-Tarr Melinda asszony, számos olasz elismerés és kitüntetés tulajdonos-professzornője, aki hazánk elhivatott, irodalmi nagykövete a külhoni magyarság körében. Talán érdemes lenne felvenni a kapcsolatot vele... húsvéti barátsággal Sándor

p.s. fenti folyóiratban jelennek meg verseim hosszú ideje, és büszke vagyok Melinda asszony barátságára, és ha valami módon kapcsolatot keres vele, hivatkozzon rám, és gondoljon arra, hogy ő hazánk igaz patrónája Ferrarában, és már sok segítséget nyújtott az elhallgatott események során.
http://www.osservatorioletterario.net/osservatorio103-104estratto.pdf
itt találhatók a korábbi kiadványok is."

Megjelent: 1022 alkalommal Utoljára frissítve: 2015. Április 05., Vasárnap 22:51

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 277 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.3%Canada 1%
Romania 6%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.1%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%Czech Republic 0.2%
Slovakia 2.2%France 0.2%
United Kingdom 1.8%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%

Today: 404
This Week: 1052
Last Week: 4884
This Month: 22834
Last Month: 23659
Total: 1547751

Belépés