20240420
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 október 16, vasárnap

Sumér nyomok Erdélyben

Szerző: Torma Zsófia

Egy a Ciprus-szigetén, Idalium-ban talált bronzedényen szereplő díszítés ábrázolja is ezt a szertartást körtánc formájában. Cesnola úgy véli - téves alapon - hogy ez az edény egiptomi hatásra mutat, amennyiben ez a tudós az edényen ábrázolt egyik pap kezében lévő kultusztárgyat "sistrum"-nak tekinti, amelyet Isis-istennő tiszteletére rendezett zenés táncoknál használtak az erősebb ütemek jelzésére. Ez a jelzett edény azonban nem egiptomi, hanem babilóniai hatásokat mutat és a pap kezében nem az említett "sistrum szerepel, hanem minden jel szerint mindkét kezében egy-egy Nap-szimbolumot tart. (51. ábra) Ezek közül a jelvények közül az egyik kétségtelenül a Nap babilóniai háromszöge, mely smyrnai érméken is látható.

tzsf_snye2-049

Hogy az erdélyi legények ismerik-e a tánc jelentőségét, helyesebben vallási értelmét, arra a válasz határozott : nem. Mégis, az év legrövidebb napján ezt a táncot, mely a Nap-kultusszal kétségtelenű összefüggésben van, még a mai napig ropják. A kaluzser-tánc azonban az elmondottak alapján nem vonatkoztatható az u. n. római kontinuitásra, hanem a babilóniai eredet bizonyítéka.

Mivel a Kalugyer - Kaluzser szó románul szerzetest (barátot) jelent, sokan tévesen azt hiszik, hogy ez a "szerzetesek tánca". Kérdés, jártak-e az oláh ortodox barátok ilyen táncot ? Nem tudom. de ha igen, akkor hipotézisem csak erősödik, hiszen a mai szerzetesek mindig megismétlik az ó-kor papjainak szertartási szokásait. Az "üvöltő dervisek" tánca is a babilóniai Nap-kultuszra vezetődik vissza, aminthogy ezzel a kultusszal áll összefüggésben a mi székely legényeink "csürdöngölője" és sok más, a kerékkel összefüggő tréfás játékai is erre mutatnak.

Egy ismerősöm, aki hosszabb ideig élt Biharban, mesélte nekem, hogy 1848-ban egy vándorcigány bandánál, melyet egy vajda vezetett, látta, miszerint egy lapos fakerék, illetve korong alakú tárgy előtt imádkoztak. A korong felső része be volt festve és ismeretlen írásjelek szerepeltek rajta. A francia Bataillar régész a cigányokat a Herodotos által említett, kereskedést űző "sigyn" népnek, illetve utódainak tekinti őket, akik elsajátították a médek viseletét, hogy mondhassák, miszerint ők is a médek leszármazottjai, de magukat iráni fajtájuaknak tekintették és sok helyen megtelepedtek átmenetileg, többek közt a Maris partja mentén is. (15) Strabo ezzel szemben a Kaukázus és Káspi-tenger közelébe helyezi őket, perzsa törzsnek tartva őket.

József, királyi herceg a cigányok eredetével kapcsolatos tanulmánya során "Cigány nyelvtan - Romano csibakero sziklaribe", Budapest, 1888, címen azt írja, hogy fekete vendégeink saját, külön nyelvüket használják, egy olyan nyelvet, mely neo-indiai tájszólásokkal rokon. Érdekes lenne tehát, ha meg lehetne állapítani, hogy ez a nép ősi szokásainak megfelelőleg tényleg a Nap-istent imádták-e a kerék-szimbolumban és kivánatos lenne, ha valaki megállapítaná, hogy ez a Nap-imádás még szokásban van-e mindig náluk, vagy pedig csak valamikor voltak a Nap-kultusz követői ?

A nagy trák-népcsalád törzseit különböző nevekkel jelölték a történetírók, de régészeink mindeddig még nem kutatták fel a géta-dák-trák népek kultúrmaradványait és eddig nem vettek tudomást a már meglévő leletekről. Eddig minden csak kelta, pelazg, etruszk és római kultúra volt. Senki sem tudta, hogy mi is volt a trák fajta népek kultúrája, mitológiájuk forrása, vallásuk és írott műveltségük nem az említett és elismert népektől ered, hanem egészen más forrásból, a babilóniaiból való, olyan vallásból és kultúrából, amelynek fejlődéstörténeti megjelenés formája más népeknél is öröklődött, fejlődött és érvényesült.

Régészeti adataim bemutatásával, összehasonlításával, évek során keresztül folyó tanulmányozás és egybevetés után az imigyen szerzett adatokból és eredményekből összefüggően már 1887-ben, a már említett német tanulmányomban is közöltem ama nézetemet, miszerint a trákokat egy ősi, közös törzsből eredő népnek tartom, amely összetartozott a Duna-völgy őslakóival. Továbbá azt is állítottam, hogy az ősi itálok, etruszkok, illyrek, kelták, pelazgok stb. műveltsége épp úgy trák örökség, mint ezeknek görög variánsai. Továbbá ugyancsak állítottam már régóta, hogy a később magas fokra emelkedett görög és latin kultúrák létüket a trák néppel folytatott kölcsönös érintkezésnek, szociális együttélésnek, egymásra ható átformálásnak és az ezekből fakadó kultúráramlatoknak köszönhetik.

A szakembereknek, akik a görög-római mitológiában ázsiai elemeket fedeztek fel, gondolniok kellene a görög-római klasszikus írók adataira is, mert az újonan felfedezett, latinnyelvü fetiratokon, Sarmizegethusá-ban (a mai Vár-hely a Hátszegvölgyben!) idegen csengésű isten-neveket találtak, mint pl. Malagbel- Bebellahammon, Benefal és Manavat, mely nevek kétségtelenül az ősi palmyrai istennevekkel azonosak és feltételezhető, hogy asszir és palmyr légionista katonák (a rómaiak seregébe) hozták magukkal őket Erdély területére. De voltak ezek közt a római legionáriusok közt trákok is. Így pl. a XIII. Légió legénysége egy időben tisztán dákokból állott, akiket Apulia dák területein sorozták. Valószínű, hogy a császári alkalmazottak és a libertinusok (felszabadított rabszolgák) közt is akadtak dák származásúak, kik honi isteneiknek hoztak áldozatokat. Olyan nevek, mint Bovipal, Decebal, a Samas-hoz tartozó Sarman-dus, világosan mutatják eredetüket.

Ezekkel a megállapításokkal az eddigi ázsiai-eredet tételének homályosabb pontjaira új adataimmal új fényt sikerült derítenem és ezáltal - Hunfalvy Pál szerint is - gazdagítottam a történelem őskori részét. Emellett Ázsiával kapcsolatos adataim bizonyos új nyelvészeti eredményeket is mutatnak. Így pl. Hunyad-megye és Déva nevei hangzások szerint arra mutatnak, hogy alapítóik valamelyik ázsiai ősvalláshoz tartozó lakosok lehettek. (Daiva = ragyogó, vagyis az istenek mellékneve!) - Gróf Kuun Géza úgy véli, hogy Déva neve trák szó, mert trákok lakta vidékeken sok a "dava" és "dama" helynév. Hunyad neve is ázsiai eredetű lehet. Bálint Gábor szerint ezt a nevet a turáni népcsalád egyik ágának nemzetségneveként tekinti. Az arra hivatott tudósok határozzák majd meg, hogy ezek a mi őseink voltak-e vagy e turáni hangzású névnek ősibb telepesekre vonatkoztatható jellege van-e 'Gróf Kuun Géza szerint minden esetre a Hunyad sző a "hun" szóból származik.

Bolygós, Nap-kultusszal kapcsolatos következtetéseimhez Schneller István is helyeslőleg csatlakozik, főként a már említett dolgozatomban szereplő, u. n. "arcos urnák"-kai kapcsolatban (Canopus). Gyűjteményem ezen urnái tulajdonképpen edényfedők állat- és ember-álarcot utánzó ábrákból álló díszítéseikkel és az volt a rendeltetésük, hogy kalapszerűen fedjék az edényt.

tzsf_snye2-050

Hogy magamat érthetőbbé tegyem, itt is hivatkoznom kell az ősmitolőgiáről szóló fejezetemre, amelyben az állatfejes isten-ábrázolások fejlődéstörténete van tárgyalva s amelyről a gyűjteményem szertartási edényeinek és idoljainak állatfejei olyan meggyőzően beszélnek. Eszerint a fejezet szerint a Nap, a Hold és a bolygók mitológiája alapján mindegyiküknek saját háza van, melyeket az állatkörök csillagképei alkotnak az égen.

tzsf_snye2-051

Eme mítoszt az egyik babilóniai határkőre vésett planiszféria jeleinek szimbolikája is mutatja és bizonyítja. Ennélfogva a Nap és a bolygók, a csillagjelek (Zodiakalzeichen) alakjait veszik fel, ha saját házaikban tartózkodnak. Ha azonban a papok maguk mutatták be a Nap és Hold, valamint a bolygók isteneinek az inkarnációját, ezt csak képletesen tudták jelezni (53. ábra). Ez pedig úgy történt, hogy a jelzett Nap vagy bolygóisteneknek az zoodikus csillagképeibe való belépését a csillagjegyeket képviselő állatok fejeinek az álarcát öltötték önmagukra. Így aztán a papok felvonulásaikkor állati álarcban, mint asztronómiai inkarnációi jelentek meg a megfelelő istenségnek.

tzsf_snye2-052

A gyűjteményemben lévő, emberi arcokkal vagy állat-álarcokkal díszített lapos sapka-szerű fedők (52. és 54. ábrák) a bolygó-kultusz papjai által értelmezett és átalakított ábrázolásokkal állhatnak kapcsolatban. Mivel azonban ezek a kultúrtörténeti maradványok és bizonyítékok nem lehetnek halotti urnák fedői, sem az Egiptomban használatos, un. "canopusok", amelyekbe a balzsamozott holttestek beleit helyezték, hanem szertartási edények, melyeket Erdélyben és Trójában arra használtak, hogy az isteneknek szánt áldozati ajándékokat rejtsék és melyeknek fedői a jelzett istenek attribútumaival, jelképeivel voltak díszítve. (52. ábra) Ezért ezeket a tárgyakat vallási fogalmakat jelölőeszközöknek tekintem.

tzsf_snye2-053

Milyen összefüggésben vannak a pecséthengereken látható és száj nélkül ábrázolt álarcok (55. ábra) és a többnyire szintén száj nélkül ábrázolt és a fedőket díszítő szimbolumok, már amennyire a formai megjelenéseknek bizonyára van eszmei jelentése is, annak megállapítását a szaktudósok döntésére bízom.

tzsf_snye2-054

Schneller István minden esetre szoros összefüggést lát az u. n. Nap-kultusz és a "farsang-temetés" között, melyet népünk még ma is nagy vigadalommal hamvazószerdai felvonulásakor állatfejes álarcok alkalmazásával mutat be. Így válnak vallási szimbolumok idővel teljessen értelmetlenné.

tzsf_snye2-055

Néprajzi megfigyeléseim kiegészítésül szolgál - véleményem szerint - az egyik pecséthengeren bevésett ábrán a Nap-isten allegórikus ábrázolása, amikor az általa megáldandónak egy rózsakoszorút nyújt át. (56. ábra) A koszorú "rózsáinak" az ábrázolásán "gyöngy"-golyók szerepelnek . Az istenség nevével ellátott ilyen 99 gyöngyöt a perzsa Lunus kezében is látni. (57. ábra.)

tzsf_snye2-056

Priamos trójai citadellájának romjai közt Schliemann ezrével talált ilyen és hasonló, szimbolizált rózsafüzéreket (58. ábra), dák lelőhelyeinken eddig ilyeneket azonban csak kevés számban gyűjthettünk össze (59. ábra), melyek ma a Magyar Nemzeti Múzeumban vannak. Valamennyiük szimbolikus jelei teljesen azonosak.

tzsf_snye2-057

Schliemann az agyag-gyöngyöt szövőszék orsóinak tekintette, míg később A. H. Sayce Pallas-Athenenek, Trója védistenasszonyának szánt áldozati ajándékot látott benne és a rajta szereplő jeleket jelentés nélküli díszeknek vélte. Én magam azonban már 1892-ben a Frankfurt am Main-ban tartott régészeti kongresszuson tartott előadásom során ezeket az agyag-gyöngyöket és rajtuk szereplő figurákat szimbolikus, képletes jellegűeknek tartottam. A perzsa gyöngysorokon, rózsafüzéreken u. i. félreismerhetetlenül látható a török, 99-gyöngyös "tesbih". A mai törökség az első 33 gyöngy lemorzsolásakor a "Subhan Allah" = "Dicsérjük az Urat", a következő 33 gyöngyszem lemorzsolásakor mormolt szöveg "Elhamdul-illah" = "Istennek hála" és az utolsó 33 szem lemorzsolása közben "Allah hu ekber" = "Nagy az Isten" röpimát ismételgeti.

tzsf_snye2-058

E fohászokat, vagy röpimákat a mai rózsafüzérek keletkezésének tanulmányozása szempontjából igen fontosnak tartom, hiszen ezek a sóhajimák a régi "tesbih" rózsafüzérein éppen úgy be voltak vésve, mint a trójaiak és trákok rózsafüzéreinek gyöngyszemein. Így történhetett meg, hogy a régi törökök a gyöngyszemeket a mondások megismétlése nélkül is lepergették.

Még egy, még ma is gyakorolt és részben rómainak tekintett erdélyi tréfás szokásra szeretnék kitérni. A legények egyikébe öltözik egy tarka kendőkből és színes takarókból összefogott, zsákszerűén bő ruhába, amely teljesen elfedi őt. A ruha felső nyílásán keresztül egy rúdra erősített képzeletbeli csoda-állat, rendszerint madárfejhez hasonló, de szarvakkal is ellátott feje nyúlik ki, amelyet a legény egy rejtett szíjjal, vagy kötéllel mozgathat. A legény ide-oda hajolva kering és vad ugrások közben bottal a földet verdesi, amíg a "Turka", "Csurka" vagy "Cserbu" név alatt ismert szörnyállat jobbra-balra mozog és a körülálló bámészokat fenyegeti elnyeléssel. Ma már ennek a népi bohóskodásnak eredete teljesen ismeretlen és csak a gyermekek félnek tőle, hogy az ijesztő állat elnyeli őket. A lebegő, tarka ruhájú alak a trák sárkányéra emlékeztet.

Ez az előbb említett népszokás a Saturnus-mitoszra mutat, amikor Kronos (= Idő) saját gyermekeit, az évet, hónapokat elnyeli. A rómaiak Saturnus ünnepeit, az u. n. "saturlania"-kat ugyancsak december 17. és 23. között tartották, tehát az év legrövidebb napjaiban.

Mivel pedig ez az álarcos tánc egyik eleme a Bacchus-kultusznak valószínű, hogy az álarcos szörny nemcsak Saturnus, hanem a görög Bacchus-Dionysios kultuszra is vonatkoztatható, mely egybevegyül a trák Sabazius-kultusz elemeivel és felhívja a figyelmet a Sabazius-ünnepségekre, melyek a Természetistenének dicsőségére és a Nap-nak a Tél feletti győzelme emlékezetére rendeztek. Ez alkalommal úgy Dionysios, mint Saturnusz egyaránt megfiatalodnak, az első a bilincseitől szabadul, a másik pedig földalatti börtönéből lép újra a napvilágra. A frigiai trákoknak az istenét Kybelé-t, Edon Kottyto"-ját ez alkalommal, mint a Földanyát szimbolikus értelemben szabadították fel. Aurelianus császár korában Rómában a "Sol invictus" = "győzhetetlen Nap"-ot ünnepelték, amely a tél megszűntével újjászületett és úgy tűnt fel, mintha megfiatalodott volna. Tomaschek ezt az eseményt a mi Karácsony-ünnepünkkel hasonlítja össze, mertekkor jelenik meg a Nap-szellem, aki mint valódi Fényhozó születik meg. A Fényhozó fogalomnak megfelelően a fedett feszületek háromszögű részében látom jelképet, éppen úgy, mint a hasonlóan alakított és sugárfényben tündöklő babilóniai Nap-szimbolumot. Mivel az ókorban december 25-ét tartották a téli napfordulásnak, ezt a napot - Natalis Solis Invicti-nek nevezték, vagyis a Győzhetetlen Nap ünnepének és ez a jellegzetes elnevezés éppen hozzáülik ama naphoz, melyen a Legyőzhetetlen Istenember született.

A római "cerei"-ik, vagyis a viaszgyertyafények, melyeket a Saturnáliák alatt gyújtogattak meg, Tomaschek véleménye szerint ugyancsak a növekedő fény képviselői voltak, miként a mai karácsonyfákat díszítő égő viaszgyertyák. Ha viszont a karácsonyfa a Nap-kultusszal kapcsolatos szimbolum, akkor a babilóniai pecséthengereken oly sokszor szereplő "élet fája" is a Nap-nak a jelképe, vagy attributuma és pedig jelentős fokon.

Dionysios, Kybele és Lotys ünnepein szimbolikus jelekkel ünnepelték ezek visszatértét és diadalmas bevonulását. Az ünnepségek fő díszítő motivumai rózsák voltak, ezért nevezték a bevonulási gyülekezeteket "rosaliá"-nak, vagy "rosaria"-nak is. A rózsa eredeti hazája Frigia volt és a brig, paeon népek telepítették át trák földre, hogy isteneik ünnepén vele díszíthessenek.

Babilonban is voltak olyan istenségek, melyek időszakonként meghaltak. Így fogták fel a Nap évi és mindennapos körforgását, így Adonis metamorfózisát, amelyről a már említett tanulmányomban "Adonis kertek" címmel megemlékeztem. Ebben a tanulmányban kifejtettem, hogy az Adonis-ünnepségek alkalmával a papnők lapos tálakban földet raktak és abba könnyen csírázó magokat, pl. búza, rozs, salátamagot vetettek és nagy gondot fordítottak rá, hogy időben kikeljenek, zöldeljenek, mert velük díszítettek az ünnepek alatt. Ezek az "Adonis-kertek" a gyors kivirágzásnak, de egyben a gyors hervadásnak jelképei voltak ezzel is szimbolizálva Adonis-t. Leleteim közt előforduló Ízléses, tálca alakú kis edénykéket az említett szertartási célokra rendelt rituális tálacskáknak tekintem. (60. ábra)

tzsf_snye2-059

Baldr-Fro. Melkart, Ado, Adonis, Attys, a bithyniai Pappas, a trák Sabas-Bacchus. Osiris, Mythras, Baal-Herkules egytől egyig a Nap megtestesülései, inkarnációi és több ízben a szenvedés állapotát is jelzik. Az "Adoniák" részben örömünnepek, de egyben többször ugyanazon időben gyászünnepek is voltak. Örömünnepek a feltámadáskor, megtaláláskor, rendszerint tavasszal vagy kora nyáron, míg a gyászünnepek az istenség eltűnésekor, rendesen ősszel zajlottak le, vagy kora télen. Így a vadkan, mely a fiatal Adonist megölte, a telet jelképezte.

tzsf_snye2-060

Balkán trák népeinek ez az ősi vallási szokása Erdély déli részein még ma is felismerhető. A szebeni és Hunyad-megyei vidéken az asszonyok karácsonykor lapos tálacskákba búzát ültetnek, hogy fogadószobáikat díszítsék vele. (61. ábra) Ilyen vetést láthatunk Theokritos megemlékezése szerint Adonis díszsírja felett, de Platón is megemlíti "Phaedrus"-ában, mint minden korai elmúlását a szépnek és fiatalnak még a növény és állatvilágban is. A szerves Természetben születés halál, zsendülés és hervadás kéz a kézben járnak.

Egy akkád himnusz Istar szerelmeséről, Thamuz-Dumuziról (Adonis), mint pásztorkirály-ról emlékszik meg. Ezért Frigiában is az Attys-kultuszt pásztoroktól származtatják és Adonist pásztorkirálynak tartják. Az ékiratok szerint Dumuzi Erechben főpap volt, ahol felesége, Istar, Anu leánya élt. Mint már említettem, ez az Adonis-kultusz és mítosz is Babilóniából ered. Atunis = Atums = Atuni a sumero-akkád Thammuz-Dumuzi levezetései. Egy Párizsban lévő etruszk tükrön látható Atuni, aki egyesült Turánnal és ez "Turán" szó Meltzl professzor szerint azonos a szkíta "Taranis"-szal.

tzsf_snye2-061

Egy sumer agyagtáblán leírt dráma megemlíti Istar alvilágba való útját. A dráma szerint Istar "Allat"-nak, a babilóniai Phersephone-nek a birodalmába száll alá, hogy az "élet-vizét" felhozhassa, hogy azzal kedvesét, Thammuz-Dumuzi-t (Adonis) újból életre kelthesse, de "Allat" foglyul ejti, mert ő is szerelmes Istar-ba. Ea istennő azonban megmenti Istart koronájával együtt. (62. ábra)

Istar koronája misztikus jelentőséggel rendelkezett és a régi népek igen változatos módokon ábrázolták. Így pl. a sydoni Astarte fejdísze szarvakkal volt díszítve, mert a szarv királyi, sőt isteni jelvény volt. A babilóniai teremtés-monda azt írja a Hold-ról, hogy az éjszaka beálltával szarvaival áttöri a sötétséget, hogy a mennyboltot újra fénnyel áraszthassa el. Istar Sin leánya, a Félhold jelét viseli, annak bizonyságául, hogy a Hold-isten leánya. Mivel a Hold jelképe a tehén - és egyben a Földé is - ezeket az istenségeket tehén-alakban is ismerték, Astarté-t is úgy ábrázolták, hogy fejét tehénbőrrel fedték. A Hermes-isten által Isis fejére helyezett tehénbőrön a szarvak is szerepelnek, ami azt jelentené, hogy a Nap-ra is vonatkoztatták. (63. ábra)

tzsf_snye2-062

Ebbe a mondkörbe tartozik az ozmán félhold és á kettős-félhold, valamint a csillag is és mivel a Napra. Holdra, Férfire, Nőre, Anyára és Fiára - Istarra és Thammuzra is vonatkoztatható, még a kutatások során valószínűleg további megfigyeléseket eredményezhet.

Egy másik kutató szerint a fejdísz, amely két szarv között egy korongot is ábrázol, nem lenne más, . mint egy hegyes vidéki horizontnak a képe, ahol a Nap hegyek között kel fel és indul útjára. (64. ábra) A Félhold éppen úgy szimboluma volt a termékenységnek, mint a nemi érettségnek. (Lunus) A Náp és a Hold egyébként Mythras jelképei közt szerepel.

tzsf_snye2-063

Erdélyi Hazánk címerében láthatók a Nap és a Hold. Zeus sasával együtt. Az oxfordi egyetem címerében látható a tzsf_snye2-107 jel, mely a sumero-akkár Nap hierrogrammjával azonos és szinte úgy tűnik fel, mint figurális - képletes - ráutalása a tudomány fényének kisugárzására. Szászváros címerében van egy golyóban végződő obeliszk, bár nem merném állítani, hogy itt egy Bendis hagyományról van szó, mégis talán előfordulása jelentős lehet Erdély eme részén.

tzsf_snye2-064

Ezeket az Astarte mítosszal kapcsolatos szimbolumokat és a szarvas-fejdíszekre vonatkozó legendákat részletesebben kellett felsorolnom, mert vonatkoznak egy mitológiai' ábrázolás fej-díszére, mely egy töredékben megmaradt tordosi rituális (agyagedényen is látható - Nap-korongkét oldalán szarvak - (65. ábra) Ugyancsak előfordul ez a fejdísz még mai nap is a Hátszeg-vidéki nők fején. Hímzett fejkötőjükön hegybe-futó szarvacskák láthatók. (66. ábra)

tzsf_snye2-065

Ezt régi idők óta viselik anélkül, hogy sejtenék, miszerint ez a fejdísz az Istar-Venusz-Bendis-kultusz legfontosabb kellékére vonatkozik. Meltzl professzor szerint ezek az Astarte - kultuszra vonatkozó emlékek a bulgár nőknél is találhatók. Úgyszintén a turáni asszonyoknál is, ahol a fejdísz fából van. (16) Igen érdekes jelenség, hogy úgy az árja, mint a turáni fajta letelepedett népei a babilóniai kultúrát és vallásukat egyformán Ázsiából hozták magukkal.

tzsf_snye2-066

Schliemann a trójai romok között kiásott egy Afrodité idolt, melyen kis szarvacskák voltak. (67. ábra) Afrodité azért kapta ezeket a bak-szarvakat, mert Vénusz-Afroditének kosokat és kecskéket áldoztak. Priamus eredetileg trák népének asszonyai tehát nem a félholddal díszített Astarte-t imádták, hanem a bak-szarvú Venus-Afrodite-t. Moesia trák asszonyai, tehát ebből a mítoszból kölcsönözték népies ruháikat. Szászváros és környékén még a 40-es években is (1840 !) bakszarv-formájú fából készült díszket viseltek fejükön, úgy hogy a két szarv elölről álló csúcs a fültöveket érintette. Ma kontyaíkat szarv-formájú gyapjutekercsekre fektetik és az egészet hosszú fehér fátyolkendőkkel fedik be. (68. ábra)

tzsf_snye2-067

Meltzl professzor a Nap- és- Hold-sarló szimbolumot az "szivárvány tálcácskák"-nak nevezett arany érmékre vonatkoztatja, illetve a Kuris-Atunis, Venus-Adonis kultuszra. Ezeket az érméket kelta eredetűeknek tartotta, természetesen tévesen, mert dél-német leletekből származó egynéhány darabon az A T V és R V C feliratokat találták és ezért a svájci Chur vidékével hozták kapcsolatba. (69. ábra) Ezekkel az érmékkel kapcsolatban áll az a néphit, hogy ott esnek le az égből, ahol a szivárvány a földet érinti.

tzsf_snye2-068

Az u. n. "Triquetra" előképe a legrégibb érmen jelenik meg domborműves ábrázolásban a hengerpecséteken. (Layard Taf. VIII. 93. ábra) De ugyanígy érmeken is (94. ábra). Ez utóbbi előképet nem vették eddig figyelembe. És mivel mindezek a jelvények, a babilóniai papok jelképes nyelvére vonatkoznak, alig hihető, hogy ami barbár érménken látható egyéb jelek tzsf_snye2-069 stb. - valamennyien pecséthengereken trójai és az én tordosi leleteimen is, ott találhatók.

tzsf_snye2-070

Ezeken a vert érméken primitív formában készített emberi arcok, egyes részeiben, mint pl. a csillagfej díszítéseken éppen olyan torz ábrázolásban láthatók, mint a babilóniai pecséthengerek vésetein. Itt is megtalálható a feltűnő utánzás, melyet korábban az akkori kultúra fejletlenségének tulajdonítottak.

tzsf_snye2-071

Véleményem szerint érdekes az is, hogy a pecséthengereken előforduló kicsiny isten-jelképek a gyűjteményemben látható "mikroemblémáimmal" azonosak.

Azt is hiszem, hogy a barbár, a philippiaiak Tetradrachmáit utánzó mellékes jelektzsf_snye2-072 valamint a többi barbár emléken lévő: tzsf_snye2-073

Ezek a jelek nem annyira önálló hanem csak másodlagos pecsétjelek, hanem szimbolikumot jelentő vésetek. A tudomány érdekében annál inkább kívánatos, hogy e körülményeket közelebbről megvizsgálják, mert a Félhold a Nap-kerék a csillag és a kis golyócskák csoportjai faágak és hasonló tárgyak már másoknál is azt a véleményt keltették, hogy ezeket istentiszteleti és írásos szimbolumok maradványainak kell tekinteni.

Bizonyosnak tartom, hogy gyűjteményem eddig nem ismeretes adati a régészet különböző ágait tanulmányozó tudásoknak íj következtetéseimre vonatkozólag egészen új irányítást fognak szabni és egyes eddigi állításaikat vissza kell, hogy vonják, hogy megváltóztassák.

Ezt a lépést már 1882-ben. Lindenschmitt és Schliemann komoly tudósokhoz illően meg is tették, amikor gyűjteményem fontosabb leleteit megtekintették. Sőt kijelentették, hogy sajnos olyan tételekhez ragaszkodtak eddig, melyeket kb. ötven évvel ezelőtt állítottak és melyeket azonban az azóta újra és újra felbukkanó leletek könyörtelenül halomra döntöttek.

tzsf_snye2-074

Eddig az u. n. "Chomsa"-kultusz (az arabok "Ötség"-e) mely az araboknál annyira divott, ismeretlen eredetű és jelentésű volt. Ennek előfordulását (öt-ujjú kézjele) pecséthengereken előforduló más jelképek közt találtam meg. Találtam egy papi rendű alakot, aki ezt a szimbolumot kezében tartja. (70. ábra), egy másik hatalmas kéz egy bekerített térségben áll, (71. ábra .) mely előtt egy kis alak gugol és a kezet imádja.

tzsf_snye2-075

Ez a jelenet okvetlenül kiváltja a szemlélőből a Gondviselő Kéz gondolatát. Eme felfogásomat igazolja, hogy pun síremlékeken is látni a Kezet (72. ábra).

tzsf_snye2-076

Meltzl professzor is megtalálta ezt a jelképet saját költségén végzett nagyszabású afrikai ásatásai során.

tzsf_snye2-077

Szerinte a Kéz a mai nap is látható Tuniszban, minden ajtón és házieszközön. Jelenleg templomi áldozati ajándékok között még mindig előfordulnak viaszból készült kéz figurák. (73. ábra)

tzsf_snye2-078

A Ciprus-szigetén kiásott pecséthengereken Kéz-szimbolumok szintén előfordulnak (74. ábra). De találtak Bökénymindszenten, Torontál-megyében, egy ősi települési helyen egy lapos agyagtárgyat is: egy ötsarkú lapocska nyéllel, amilyent bemutatok. (75. ábra), mely jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban, Budapesten van. Dr. Hampel József, az itteni régészet nagy ismerőjének külön köszönöm ezt az adatot, főként azért, mert nemcsak a vonatkozó adatokat, hanem a tanulmányomhoz szükséges gipszöntvényeket is hozzám juttatta.

tzsf_snye2-079

A Markowsky brünni gyűjteményében is van egy hasonló agyagtárgy (76. ábra), melynek ötcsúcsú lapja felismerhetően egy öt-ujjú kezet ábrázol és így a bökénymindszenti leletet feltétlenül egy öt-ujjú kéz utánzatának tartom.

tzsf_snye2-080

Kétségtelen természetesen, hogy ez utóbbi lelet készítőjének különleges anatómiai ismeretei nem voltak. Tehát ennek a babilóniai kultusz-tárgynak egyik példánya Erdély földjén is előkerült, hiszen Torontál-megye is ehhez a kultúr egységet alkotó területhez tartozik.

tzsf_snye2-081

Az orosz gyűjtemények ősi-vaskezei(77. áb.) valamennyiét hasonló jelentésű kultusztárgyaknak tartom, éppen úgy, minta Klein-Glein-i stájerországi halomsírban talált bronz-kezet. (78. ábra). Noetlíng egy ősi galileai helységben a házak homlokzatain ötágú figurákat látott, melyeket Goldzieher Ignác professzor közlése és a lakósság hite szerint Mohamed véd-kezének tekint. A régi törők zászlókon lévő Kéz-jele és Alhambrá-ban lévő az egyik kapu feletti kő-Kéz mindegyike védő kezet jelent. Mivel a hengereken lévő istenség jelképei közt egy kéz is előfordul, ezek a kéz-amulettek talán inkább Babilonból, mint Észak-Afrikából származhattak. A Dotzheim-i és Waiblingen-i korong-díszek, amelyek egy római domborműnek jeleit utánozzák a kézjellel, bár eléggé barbár módon, arra mutatnak, hogy a rómaiknál is ismeretes volt ez a kézzel kapcsolatos vallásos hiedelem. (Lindenschmidtt: Handbuch der Deutschen Altertumskunde" 167. old. 58. kép).

tzsf_snye2-082

A kétfejű sas is ázsiai eredetű. Prototípusa khéta földi Pteria-Bogházkö-i sziklaképen is látható (98. ábra) Ez a dombormű vallási felvonulást ábrázol. A khéta nép szövetségének tagjai, melyek Champollion szerint a szkíta népekből álltak, Kis-Ázsia területén éltek és pedig a Fekete tengertől Szíriáig és Halystól egészen Örményországig. Uralkodóházunk címerében szereplő (17) kétfejű sas a kereszteshadjáratok idején került Konstantinápolyból Bécsbe. Ez a két fejű sas állítólag a római kettős-császárság illetve az egyesült Kelet- és Nyugat Római Birodalmat jelképezte. A khetita (hetita) szikla dombormű ugyancsak jelentheti képletes értelmezését a hetiták által lerombolt kettős birodalom területének is. Ősi babilóniai szokás volt a fő-istenségeket egy oroszlánon vagy más állatokon állva bemutatni, hogy hatalmukat szimbolizálják, amint hogy a hetiták két istensége ugyancsak így látható a kétfejű sas felett. A szárnyas babilóniai Nap-korong is előkerült a Pteria-Bogházkö-i ásatások során.

tzsf_snye2-083

Az egiptomi Főnix-madár állítólag 500 és 1000 éves időközönként szokott megjelenni és saját hamvaiból újjáéledni. Ez is valószínűleg a saját tüzében égő és sugaraiban újraéledő Nap legendájával függ össze.

Dante "Purgatórium"-ának IX. énekében említett keringő, aranytollú "Ar", mely őt az égi Tüz-höz rántja fel, szintén ebből a legendából magyarázható. Az egyik pecséthenger egyik érdekes alakja szintén egy madarat ábrázol, mely hol egy oltár, hol két lángszerű tünemény, néha az életfája vagy egy tulipánszerű virág felett repdes vagy lebeg. (99., 100., -101., és 102. ábrák).

tzsf_snye2-084

A tulipán az ősmagyar ornamentika egyik különleges és főmotívuma és emlékeztet bennünket a mai magyar népi díszítőmüvészet tulipánjára és a Turul-madárra, vagy helyesebben Attila "karuly"-ára. A tulipánt a babilóniai szertartást végző papok áldozati szimbolumként használták funkcióik közben. (103. ábra) Ha pedig a babilóniai életfa felett lebegő madár a Nap vagy még inkább a Nap tüzének a jelképes ábrázolása volt, akkor az Attila zászlaján szereplő karulymadár a Nap-kultusz kifejezését jelenti.

tzsf_snye2-085

A "Századok" c. folyóirat (1892. év 7. füzet) hasábjain Huszka József professzor "Adalékok a Magyarság őstörténetének ornamentikájához" címmel tanulmányt irt.

tzsf_snye2-086

Az ebben bemutatott és a Csík-megyei székely kapukon látható, valamint a kapufákon szereplő virágdíszek (104. ábra) újabb és meggyőző bizonyítékai az összefüggéseknek Babilon és a mi Erdélyünk között, mert megtaláltam az életfa utánzatokat egyik pecséthengeren és így a babilóniai befolyás, melyet földrajzi és történelmi időbeli folyamatosság alapján úgy tárgyalok, hogy ezeket a kapcsolatokat a gyűjteményemben szereplő kultikus leletekre és még inkább a babilóniai kultúrtörténet rejtélyeinek megoldásához kulcsot nyújtsak.

tzsf_snye2-087

tzsf_snye2-088

Huszka úgy véli, hogy a patkószerűen betetőzött székelykapu és kisajtó, valamint az őket díszítő pálma és virágornamentumok nem a pártusok díszítőművészetére utalnak, hanem a török-tatár népekére, vagy talán még inkább e népek őseire a sumero-akkádokra.

tzsf_snye2-089

Igaz, hogy gróf Kuun Géza szerint a pártusok őshazája eredetileg a Tigris északi vidéke volt. A székelykapuk keleti eredetű ornamentikája a pecséthengerek patkószerű vésetein is sürű elfordulásban szerepelnek és így innét is származhatnak az erdélyi díszítő motívumok. A patkóalakú kiképzésre példa az egyik pecséthengeren a Nap-isten emenaciójaként csüngő dísz (105. ábra) egy másikon a szertartást végző pap bal karján (106. ábra), és egy harmadikon oltárdíszként szerepel. (107. ábra).

tzsf_snye2-090

tzsf_snye2-091

tzsf_snye2-092

Ezeket a jeleket ma az asztronómia, csillagászat az Oroszlán jegyének tekinti és nagyon valószínű, hogy már az ősrégi időben is a babilóniai papok körmeneteinél a Nap-pályájának az Oroszlán-jegybe való időszakos belépését szimbolizálta. Magam azon a nézeten vagyok, hogy a pecséthengereken oly sűrűen előforduló isten-jelképeket, mint a Hal, Skorpió, Rák és Mérleg-jegyek a Nap belépését jelképezik az egyes állatokkal ábrázolt csillagképekbe.

tzsf_snye2-093

A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum birtokában lévő és Szihalmon talált leletek közt szerepel egy állatfejű idol, melynek a feje farkaséhoz hasonlít. (79. ábra) A mitosz szerint az istenek, amikor az óriásokkal viaskodtak, gyakran kényszerültek állatformák felöltésére. Ebből a hiedelemből származik aztán az akkád "utag-gal", mely a görögök "Prometheus"-ának felel meg, vagy a germánoknál a "Werwolf", a francia" loup-garou", az albán "Carkand-sol" stb. a népi fantáziában élő félember-félfarkas vagy más állat vegyület. Ez az állatalakú, vagy állatfejű idolok képzete. A nép hisz létezésükben, sőt akadnak élénk fantáziájú, túlzott képzelőerővel rendelkező egyének, akik egyenesen azt állítják, hogy ők már láttak is ilyen szörnyet.

Ez a néphit szintén babilóniai eredetű. A görögöknél már módosultan szintén szerepel, ahol a mitológiában Latona a junótól való félelmében farkassá változik és ily alakban érkezik meg Delosba. A farkas kapcsolata a Nap-istenséggel ősi hitben gyökeredzik.

tzsf_snye2-094

Babilón mágusai azt állították, hogy bizonyos mondásokkal, jeligékkel le tudják varázsolni a Tüzet az égből oltáraikra. Egy ilyen babilóniai mágus megjeleníti előttünk a babilóniai hires Prometheus-legendát egy pecséthengeren ábrázolt jelenet keretében (80. ábra), ahol egy térdre ereszkedő alakot láthatunk, amely feje felett egy oltárt tart és amelyen a Nap levarázsolt tüzének lángjai lobognak. Énnek a pecséthengeren lévő jelenetnek mását nagyon sok trójai agyaggolyőcskán is felfedezhetjük, (81. ábra), de megtaláljuk az egyik tordosi agyagedény fenekén is. (82. ábra)

tzsf_snye2-095

Mikor Schliemann ezt az edényt kezébe vette, csodálkozva jegyezte meg: "Úgy látszik, mintha ezt a tordosi képet ugyanaz a kéz véste volna be" vagyis az, amely az ő trójai leletgyüjteményének oltárára alkalmazta a rajzot.

tzsf_snye2-096

A Zaránd-hegy erdélyi lakói ezt az eredetileg babilóni vallási jelképet még ma is beégeti kis faedényeibe, mint díszítő motivumot (83. ábra), bár jelentőségét nem ismeri.

tzsf_snye2-097

A Biblia "Királyok Könyvé"-ben Illés próféta felírja a babilóniai Baal-istenség papjait, hogy bizonyítsák be istenük hatalmát azzal, hogy az általuk előkészített áldozati adományokat égből varázsolt tűzzel emésszék meg és ezzel kapcsolatban - a Biblia szerint - szégyenbe hozza őket. Ebből kiviláglik hogy az égből földre idézett tűz fogalma és szokása még későbbi időkben is ismeretes volt.

A szászvárosi asszonyok még ma is ráhímezik a pecsét hengereken látható életfa utánzatát fehér ágyneműikre. (84. és 85 ábrák) ugyanígy alkalmazzák palócaink az életfa különféle változatait - sokszor egészen egyszerűsített díszek - házaik homlokzatára.

tzsf_snye2-098

tzsf_snye2-099

Az életfa egyébként talán azoknak az istenségeknek volt a jelképe, melyek időszakosan meghaltak, hiszen valamelyikük az évek, hónapok és napok ismétlődő körforgását képviselte. Erre főleg a babilóniai életfák felett lebegő Nap-isten képeiből következtethetünk. (85. és 86. képek). Ilyen isten volt Maruduk, kit később a Jupiter-bolygóval azonosítottak. Ő is meghalt, hogy újból feltámadjon, hasonlóan a sumero-akkád Thammuz-Dumuzi-hoz. Ugyanígy Dionisyos-Bacchus-t, a trák Attis-Sabus-t, az indiai Dorsanes-t és az arab Duzares-t, mint Nap-isteneket imádták híveik, és egytől egyig a Nap-inkarnaciói, megtestesülései voltak.

tzsf_snye2-100

Mint a hengereken lévő vésetek mutatják, Babilónban az áldozó pap időnként egy kis zászlót tartott - mint az isteni hatalom jelképét - az életfával díszített oltár felett. (87. ábra)

Meltzl professzor szerint a berber és mór népek is ilyen kis zászlóformájú legyezőket használtak, nem a nap vagy hőség ellen, hanem azért, hogy a tüzet szítsák vele. A már említett Traján-oszlopon szereplő körépület - Nap-templom - felett egy ilyen zászlócska lebeg. (88. ábra)

tzsf_snye2-101

Az erdélyi hegyvidék asszonyainak gyapjuszövedékeiben és fehérneműin ugyancsak előfordulnak a hengerpecsétek szimbolikus értelmű sumero-akkád írásjelei is, melyek mindegyike teljes vallási fogalmat képvisel. (92. ábra)

tzsf_snye2-102

tzsf_snye2-103

Jól tudom, hogy mindez a néprajz részére minden különösebb jelentés nélküli és pl. az a tény, hogy valaki ma magyar nyelven, de latin betűkkel ír, nem bizonyíthatja, hogy a magyar népnek bármiféle genealógiai kapcsolata lett volna az ó-korbeli rómaiakkal, éppen úgy nem, mint a mai divat és népviselet sem bizonyíték arra vonatkozólag, mintha pl. a gallok és germánok egymás rokonai lennének közös viseletük dacára sem. E tekintetben egyes jelenségek vagy hasonló vonások nem mértékadóak, mert nagyon gyenge támpontot nyújtanak a népek közös etnográfiai eredtére vonatkozó végső eredmények megállapítására.

tzsf_snye2-104

Ha azonban a leletek azonossága oly sokféle csoportos formában jelentkezik, mint az én gyűjteményemben látható kultikus a kapcsolatoknál, ahol is a babilóniai hatások olyan szembeszökőek, minden kétséget kizárólag felismerhető az a tény, hogy a leletek készítői, alkotói teljes mértékben azonos eszmék hatására cselekedtek és hogy ezeknek a művészeknek, vagy mesterembereknek egymáshoztartozása, népeiknek faji azonossága ezen az alapon tekintve nem okozhat kételyt.

És ámbár a különböző népek vallásukat és kultuszukat egyes ősi, sajátos, részben azonos alapfogalmakkal és hitelvekkel képezték és fejlesztették, kétségtelen az is, hogy ezeknek az eszméknek a kifejlődéséhez nemcsak éghajlati és földrajzi okai vannak, hanem a szomszédos és más népekkel való kapcsolatok során a kultúráramlatok is számbaveendők. Ezekhez a kultúráramlatokhoz sorolhatjuk a vallási hiedelmek szétáradását is és ezért a vallásokat összehasonlító kutatás, legalább is részben, az egyes népek eredetének és történelmi múltjának megállapításához is elvezethet, hiszen egy-egy nép jelleme sokszor vallási és lelki életének megnyilvánulásaiban mutatkozik meg legjobban.

1877 tavaszán Vajdahunyad környéki községekben és Felpestesen, valamint a közeli Nándor-barlangban újabb kutatásokat végeztem, ez utóbbi helyen megmunkált és a "Cervus Euryceros" "ősszarvas" agancsaiból származó faragványokat találtam és ugyanakkor a barlang iszaprétegéből agyagedénytöredékeket emeltünk ki. Az egyik régész bár elismerte, hogy az "ős-szarvas" agancsáról van szó, viszont egyben azt is állította, hogy ezek a leletek a barlangtól távoli diluviális telephelyekről kerülhettek ide, mint az akkori, korabeli ember anyagszükséglete. Ezzel szemben Hochstetter szerint az agancsmaradványok valóban és kétségtelenül az "ős-szarvas" részei és egyben az Osztrák-Magyar Monarchia első ilyszerű leletei, melyek őstörténeti lelőhelyekről kerültek elő. Dr. Fraas Oscar egyetemi tanár mindezzel egyetértve kijelentette, hogy a Schaaf fhausennal sokszor megvitatott kérdés megoldását az óriási "ős-szarvas" és a Niebelungenlied "grimmer Schelch"-jének azonosításában látja, ami azt jelenti - szerinte - hogy mindazok a helyek, ahol ennek az ős-lénynek a maradványait fellelik, nem voltak mentesek az u. n. jégkorszak fagyasztó hatásaitól. Viszont a magyar Szabó József egyetemi tanár és geológus véleménye szerint a jégkorszak eme hatása egész Európára kiterjedt.

Ha a bölény a mi székelyföldi magas hegyeinkben még a múlt században (1700-ban!) is előfordult, ha Herodotos és Aristoteles idejében Dél-Rákiában oroszlánok laktak, az Alpesek és Pireneusok völgyeiben orszarvú (rinocerus) és elefánt csordák éltek, nem látok nehézséget ama feltételezésem logikus voltában, hogy az óriási "Ős-szarvas" sem maradt ki az antidiluviális emlősállatok sorából és Erdély földjén is élt.

Ezzel magyarázhatjuk meg, hogy az erdélyi nép helyi hagyományai nyomán ismerhette az ős-szarvast és így festhette korsóira, hímezhette ruháira, szőhette szőnyegeibe és minden kulturális befolyástól, természettudományi, vagy történelmi kapcsolatok nélkül volt tudomása ennek az állatnak létezéséről. Csak így tudhatták hosszú évszázadokon át is, nemzedékről nemzedékre továbbítva az ős-szarvas alakját emlékezetükben.

Mint már említettem, az eddig ismeretlen újabb adatokat, melyek rendelkezésemre állnak és melyeket itt felsorolni képtelenség lenne, egy másik, 2500 ábrával illusztrált régészeti munkámban fogom részletesen feltárni és megmagyarázni.

Ebben a nyomdára kész dolgozatomban (18), melynek közreadását a már korábban említett súlyos betegségem akadályozta meg több éven át, a szerény kutatómunkám elért és sokszor nem is remélt eredményeit teljesen tisztázni fogja.

Azt is meg kell említenem még, hogy a ma annyira divatozó mellképek és mellszobrok kérdését azzal a körülménnyel kívánom összefüggésbe hozni, hogy a görög sírokban és sírboltokban a mellékelt istenszobrok (idolok) oly módon vannak a fal mellé állítva, hogy alsó szoborrészük még a földben van beágyazva. Ezt az eljárást az un. "Chtoni" istenábrázolásnak tekintik, ami szimbolikusan' azt mondja, hogy akik a föld alatt lakoznak, tavasszal feltámadnak és újra a felszínre jutnak. (Persephone legendája!) A gyűjteményemben lévő mellszobrokat ilyen szimbolikus isten-mellszobroknak tartom, melyek a görögök felfogásához hasonlóan abból az alapgondolatból indulnak ki, hogy ami belőlük szellemi, az a napvilágon marad, míg lényük anyagi része a föld alatt marad elrejtve és láthatatlanságra van ítélve. Ez az elgondolás, úgy látszik, alkalmazható a mai mellszobrokra is.

Így fejezem be jelen, paleo-ethnológiai tanulmányomat, bár mint történelem előtti régészettel foglalkozó egyén, néprajzi megfigyeléseket alig végeztem. Tárgyalnom kellett azonban részben a dákok emlékeivel foglalkozó könyveket is. Csak így volt részemre lehetséges, hogy ezen visszamaradt emlékek révén egészen az ősi Babilonig eljuthassak, hogy ennek ősi mítoszai és legendái révén az ő szellemi körükben keletkezett vallási és kulturális tények egyes mozzanatait megvizsgálhassam, amely tények nemcsak az ősi Erdély népeinek életében, hanem a maiakban is megmaradt közel hatezer év óta szent hagyományként őrizve és végtelenül értékes maradványait képezik a nagyszerű időknek.

Ezek a feltűnő néprajzi analógiák, melyek ősrégi, primitív kultúrájú és mai modern népeknél megfigyelhetők, mint a jelenben is folytatódó, élő emlékek tekintendők.

Ezzel átadom tanulmányomat olvasóimnak anélkül, hogy annak tudományos értékét vagy abszolút hitelét követelném. Hisz jól tudom, hogy ilyen hasonló esetekben a jóindulatnak is teret kell adni és a teljes, tökéletes tudás önmagában kizárt dolog. Teljesen meg leszek azonban elégedve, ha az érdeklődő olvasó dolgozatomban olyan kiindulópontokat fedez fel, melyekhez saját, egyéni felfogásait vagy saját további kutatásait hozzákapcsolhatja, avagy olyan adatokra sikerül szerttennie, melyek saját elképzelései számára biztos támpontokat nyújtanak.

Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy tanulmányomat bírálat tárgyává teszi, csak arra kérem, ne tekintse a dolgozatot iskolázott szakember munkájának, hisz egy ilyennek a látóköre és a megfigyelőképessége az én ismereteimet túlszárnyalja.

Minden dicsvágyat és feltünéskeltést kerülve gyűjteményem jelentőségének fontos voltát egyedül abban látom, hogy leleteimet a Marcis hullámai elől biztonságba helyeztem, miután más megfelelő gyűjtőre nem akadtak. Tettem ezt annak ellenére is, hogy az elfogultság és a sokoldalú kellemetlenkedés sokak részéről ellenem megnyilvánult és még ma is folytatódik.

Ha kis munkám, gyenge erőfeszítésként némi segítséget nyújthatna az emberiség és nemzetek tudományos problémáinak megoldására és egyben előítéleteket és nemzetek közti súrlódásokat enyhítene és ezzel az örök béke úttöréséhez némileg is hozzásegítene, akkor célomat elértem.

JEGYZETEK :

1. - SAYCE A. H. (1845-1933) még a levélírás idejében nem tudott, nem is tudhatott a sumér és akkád nyelvek különbségéről,

2. - A szerzőnő eme megállapítása mutatja, hogy a hun-magyar folytonosság alapján állt és vállalta a "romantikus" megvető jelzőt, amiért már eleve ellentétbe került az Akadémiával.

3. - Az Orchon-vidéki ótörök rovásfeliratos síremlékek Kül Tegin és Istámi felett ezekben az években kerültek a tudományos kérdések közé.

4. - Torma itt is előre látott : P. Scheil domonkos szerzetes csak 1915-ben tudta megoldani a király-lista neveit és éveit.

5. - Hőmmel Frigyes heidelbergi tanár volt az első, aki jóval megelőzve másokat tanította a sumérok Közép Ázsia-i eredetét.

6. - Tonna véleményét a "scarabeus : galacsinhajtó-bogár"-ról sokan kimosolyogták, bár már Herodotos - aki pedig jó megfigyelő volt ! - megírta a "szent bogár" vallási szimbolikáját.

7. - A kézirat "siralmas" állapotáról, elsárgult rajzairól stb. N. B. kolozsvári egyetemi tanár volt szíves bennünket értesíteni.

8. - A "Paphos" érmekről T. Zs. főként Károly bátyjától kapott értékes útbaigazításokat, mint az "Önéletrajzából" kitűnik.

9. - Réthy L. eme nézetét legújabban László Gyula professzor támasztja alá az általa meglátott és megfogalmazott "Szent László motívumok" gondolatával.

10. - A "madaizmus" - a méd zarathizmus - jelvénye a kígyó, lén, némi összefüggést sejthetünk az avar fejedelmi jelvényekkel.

11. - Az un. "kolo" (fegyver=őlő) kínai sző, fegyvertánc is.

12. - A táncváltozatokkal nagyon sok erdélyi néprajzista foglalkozott és foglalkozik. Itt csak Domokos Pál Péter nevét említjük.

13. - Az 1840-es évek !

14. - a "Maris" herodotosi torzítás. Sokáig "Rhabo" volt a Maros.

16. - Fettich Nándor is sokat foglalkozott a csavart hajviselettel.

17. - Az osztrák "kétfejű sas"-nak természetesen semmi köze a hititákéhoz.

18. - A könyv teljes címe magyarul : Erdély a római foglalás előtt.


« Prev Next

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások