Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2020Jan28

2009. December 11., Péntek 11:23

Élősködőink - Élősködőink 3. rész

Írta:  TÓTH FERENC
Értékelés:
(4 szavazat)

Élősködőink – természeti válaszok társadalmi kérdésekre / 3. rész

Az előző két részben az egyszerű élősködőkről (szúnyog, kullancs), a gyilkos élősködőkről (fürkészdarázs), majd a fél-élősködőkről (fagyöngy) és az elnyomókról (alanyra oltott nemes) írtam. Most az élősködés talán legrejtélyesebb fajtáját, a köztigazdás élősködést állítom párhuzamba nemzetünk sorskérdéseivel.
Valószínűleg nincs a Földön olyan négylábú állat vagy madár, amelynek a belében ne élnének bélférgek. Ezek az élősködők ellopják a megemésztett táplálék egy részét, így a gazda kénytelen többet enni, mint amennyire szüksége volna. A bélférgek egy része egygazdás élősködő, tehát a fertőzött állat közvetlenül megfertőzheti a fajtársait. Legjellemzőbb módon úgy terjed a kór, hogy a férges gazda ürülékével szennyezi a táplálékot, a többiek pedig a szennyezett táplálékkal együtt lenyelik a féreg petéjét. Lehet társadalmi párhuzamot találni velük is, de szerintem számunkra tanulságosabbak a köztigazdás élősködők. Azért hívják őket köztigazdásnak, mert nem képesek közvetlenül megfertőzni ugyanazt a fajt, amelyikben a petéiket létrehozták. Egy vagy több közvetítőre is szükségük van. És amint rövidesen meglátjuk, közvetítőnek lenni nem éppen hálás szerep.

A vak hal, azaz a fogyasztók (konzumidióták) esete

Vízimadaraink bélcsatornájából a bélféreg (madár-bélmétely: Diplostomum spathaceum) petéi a madár ürülékével jutnak a vízbe. Itt vízicsigákba kerülnek, majd a halakba. A példánkban szereplő féregfaj lárvája a halba jutva addig vándorol, amíg a szemlencsébe nem ér. A halat megvakítja, aminek következtében a hal nehezebben talál táplálékot, legyengül, ráadásul nem is veszi észre, hogy mikor csap le a levegőből a halálos veszedelem. A halászmadár könnyűszerrel elkapja, majd elfogyasztja a megvakított halat. A féreg tehát „hazaért”, kezdhet szaporodni.
Madár-bélmétely lárvái hal szemlencséjében (kép: www.rz.uni-karlsruhe.de

Valahogy így működnek népünk életében a „valóságshow”-nak vagy „kibeszélőshow”-nak nevezett kukkolóműsorok, de ugyanezt a szerepet játsszák a tévésorozatok vagy a politikai színjátékok, tévésorozatok, hirdetések, életmód-magazinok is. Aki ezekre rákap, az bizony társadalmi értelemben megvakul. Olyan dolgokkal kezd foglalkozni, amire nincs valódi hatása, csak a beleszólás látszatát kapja meg azzal, hogy szavazhat SMS-ben vagy szavazólapon. Eközben nem veszi észre, hogy a kísértő már le is csapott rá, családjára, termőföldjére, falujára, városára, vagyis az életére. Nem jut eszébe az a közmondás, hogy „addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér”. Hitelt vesz fel, hogy felzárkózzon a követendőnek beállított életmódhoz. A gyermekeit távoli nagyvárosba, esetleg külföldre küldi tanulni, ahonnan nem jönnek már haza gazdálkodni, vagy ha igen, szembefordulnak az önellátás hagyományával, hogy „nyereséget” termeljenek élelmiszer helyett. A település határában idegen hangulatú lakóparkok építését engedélyezi az önkormányzat, a termőföldet „zöldmezős beruházás”-nak nevezett idegen érdek gyalázza meg.

A kertekből eltűnnek a veteményesek, a gyümölcsfák és a haszonállatok, helyüket öntözött pázsit, örökzöldek és házikedvencek veszik át. A házakból pedig eltűnnek az áram nélkül tárolható élelmiszerkészletek (só, gabona, liszt, szalonna, zsír, füstölt hús, kolbász, aszalt gyümölcs, szárított zöldség, szárított gyógynövény, befőtt, lekvár, a pincében zöldség és krumpli), van viszont helyette áramzabáló hűtőláda fagyasztott hússal, konyhakész zöldségkeverékkel és készételekkel. Cserépkályha helyett gázkazán, esővíz helyett palackozott víz, kútvíz helyett vezetékes víz, közös éneklés helyett gépzene-hallgatás, gyaloglás helyett gépkocsi, és még sorolhatnánk szinte a végtelenségig. Milyen irányba mutat mindez? A függetlenségünk elvesztésének irányába. Régen egy település elpusztításához hadsereg kellett. Ma már elég, ha elzárják a gázt és a vizet, ha lekapcsolják az áramot, és ha megszűntetik a szállítást. Miért nem látja a növekvő kiszolgáltatottságból eredő veszélyt a nemzet, a nép, a társadalom? Mert Mammon ürüléke belepottyant életünk vizébe, sokan közülünk pedig megfertőződtek a vakító féreggel, azaz a kényelem, a jólét, a korszerűség, és az öncélú szórakozás téveszméivel.

Hogyan védekezhetünk ez ellen az élősködő ellen? Első lépésként rekesszük ki életünkből a „médiát” (médium=közvetítő, média=közvetítők). Ne közvetett, azaz közvetített, vetített világban éljünk. Ne tévézzünk megszokásból, ne szóljon háttérzajként a rádió, ne a napilapokból akarjuk megtudni, hogy szép napunk van-e. Gyerünk vissza a valóságba! Beszélgessünk helyi dolgokról a helyi emberekkel. Tanuljuk meg otthonunknak érezni a lakóhelyünket, vagy költözzünk vissza vidékre, ahol nagyszüleink vagy dédszüleink még gazdálkodtak. Keressük olyan emberek társaságát, akik nem pénzközpontúak. Szerezzünk olyan gyakorlatias ismereteket, amelyek segítségével csökkenthetjük a civilizációnak nevezett művilágtól való függésünket. Főzzünk, barkácsoljunk, kertészkedjünk, aszaljunk, tartsunk haszonállatot. Ha csak egy átlagos méretű kertünk van, neveljünk legalább baromfit, ha nagyobb földterületünk van, akár legelő állatokat is tarthatunk. Építsünk ki személyes kapcsolatot a helyi piacon saját terményeiket árusító emberekkel, és ne az áruházakból szerezzük be a személytelen és bizonytalan eredetű árut. Természetesen előfordul, hogy a helyi piacon valaki nem a sajátját árusítja, hanem maga az árus vásárol be az áruházban, majd eladja nekünk sajátjaként drágábban az ismeretlen eredetű terményt. Éppen ezért lényeges a személyes ismeretség: hogy átlássunk a szitán, hogy meg tudjuk különböztetni a megbízható árust az ügyeskedőtől. Végül térképezzük fel életünkben a civilizációs függőségeket, hogy szép sorjában felszámolhassuk őket.

A fuldokló hal, azaz a sikerhajszolók (karrieristák) esete

Az előző példánkban szereplő féreghez hasonlóan itt is a vízimadarak bélcsatornájában élő féreg a láthatatlan bajkeverő (szíjgalandféreg: Ligula intestinalis), ami a megfertőzött halat kiszolgáltatottá teszi. Csakhogy itt egy másik féregfajról van szó, amelyik nem megvakítja a halat, hanem a belek közt (nem a belekben!) elhelyezkedve oxigénhiányos állapotba hozza köztigazdáját. Az egészséges halak a vizek mélyebb rétegeiben is elég oxigénhez jutnak, a férges hal viszont csak a vízfelszín közvetlen közelében képes tartózkodni, ahol a víz oxigéntartalma a legnagyobb. A férges hal szó szerint fuldoklik a vízben. Hiába látja, hogy jön a veszély, hogy készül lecsapni a halászmadár, nem bír a biztonságosabb mélybe menekülni. Talán reménykedik benne, hogy nem pont ő lesz az áldozat, talán nem is reménykedik, csak betegségében közönyössé válik. Mindenesetre a féreg gondoskodik róla, hogy köztigazdája, a hal mindenképpen áldozattá váljon.

Valahogy úgy vagyunk a nagyvárosba költözéssel, mint a férges hal a víz felszínére húzódással. A vidéki fiatal „felmegy” a városba tanulni, dolgozni, szerencsét próbálni. Aztán nem megy haza. Munkát kap a városban. Általában nem jól fizető, biztos állást, csak határozott idejű szerződést, esetleg még azt sem, csak újabb és újabb alkalmi munkát. De hát lakni is kell valahol. Eleinte albérletben lakik, amire elmegy a keresetének a nagyrésze. Ez így nem mehet tovább, lakást kell venni. De miből? A városban megfizethetetlenül sokba kerül a lakás. El kell adni valamit otthon a családnak: házat, termőföldet. De még ez sem elég, ki kell pótolni. Mivel? Hát hitellel… Akár 30 évre is eladósíthatja magát és rokonságát a szerencsepróbáló. Ahogy telnek az évek, jelentkeznek az első civilizációs betegségek, és sötét árnyként újra meg újra feltűnik a fizetésképtelenség réme. Talán érzi emberünk, hogy vidéken nyugodtabban élhetne, mégsem mer hazamenni. A civilizált életmód ugyanis megtanította fuldokolni a pénztelenség gondolatától is. Lehet, hogy odahaza van termőföld, van nagy kert, van legelő, lenne mit enni, lenne értelme a ház körüli munkáknak, de nincs pénz, hisz nincs munkahely. A felszínes világban viszont nincs értelmes munka, hiába van fizetést adó munkahely. Aztán már a hazaköltözés reménye is kihúny benne, mert Mammon lecsapott rá, mint a halászmadár a fuldokló halra. Ez tehát más, mint a vak hal esete. Látja emberünk ugyan, hogy mi a baj, nem vált reklámfüggő, médiafüggő fogyasztóvá (konzumiditótává), mégsem tud segíteni magán.

Mi lehet itt a megoldás? Leginkább az értékrend átalakítása. Ha felfedeztük, hogy mi is ebbe a csoportba tartozunk, keressünk olyan közösségeket, ahol a cím, a rang, az iskolázottság nem számít, csak az emberség és a tényleges tudás. Ahol nem is tudják egymásról az emberek, hogy ki mennyire „sikeres”, mennyire „befutott”, mert ez egyszerűen fel sem merül abban a közegben. Sok ilyen közösség létezik. Az összetartó erő lehet kézművesség, népzene, néptánc, mesemondás, természetjárás, harcművészet, hagyományos életmód, közös ima, vagy bármi más, ami újra összeköthet bennünket őseink szellemével. Aztán az ősök majd segítenek visszajutni olyan lelki mélységbe, ahová a pénz istene már nem érhet el. Ha már nem érezzük fullasztónak a pénztelenség gondolatát, talán megértünk arra, hogy hazaköltözzünk abba a tájba, amely őseinket táplálta és nevelte.

Egyre több ember ismeri fel, hogy a nagyvárosok rövid időn belül lakhatatlanná válhatnak. Ha összeomlik a pénzvilág, ha megszűnik a világméretű kereskedelem és szállítás, akkor bizony a nagyváros nagyon rossz életlehetőségeket kínál majd. Ma egy átlagos háztartás akár fél köbméter, azaz ötszáz liter vizet is elfogyaszt naponta! Képzeljük el, hogy mi lenne egy lakóteleppel, ha csak egy hónapig nem kapna vezetékes vizet. Mivel húznák le a WC-t az emberek? És ha nem lehet lehúzni, hová ürítkezne ez a roppant embertömeg? Ilyen rémképek is hozzájárulnak a falura költözés fontolgatásához.

Azért egyvalamit hadd tanácsoljak minden falura költöző városi honfitársunknak. Ha megvesz egy parasztházat nagy kerttel, esetleg szántóval vagy legelővel, ne essen neki ész nélkül a növényzetnek „rendcsinálás” ürügyén. Ami első ránézésre csak értéktelen bozót, az hosszabb idő tapasztalata alapján kincsesbányává válhat a szemünkben. Akár a különféle lágyszárú gizgazok fiatal levelei, akár a tüskés-tövises csipke, kökény, galagonya, szeder, vagy az elöregedett gyümölcsfák tövéről kihajtó vad alanyok gyümölcsei nagyon értékes vitaminforrásainkká válhatnak a szűkös időkben. Ehhez két dolog kell: alapos növényismeret még a kiköltözés előtt, valamint türelmes megfigyelés a kiköltözés után. És még valami. Ha valahova újonnan költözünk, ott jövevények vagyunk. Még akkor is, ha a nagyszüleink, szüleink ott éltek abban a faluban, ahová megyünk. Sőt, még akkor is, ha a gyerekkorunkat ugyan ott töltöttük, de aztán évekre, évtizedekre kiestünk a falu vérkeringéséből. A jövevénynek nagy tisztelettel kell viseltetnie a helybéliek iránt, hogy ki ne legyen taszítva. A nagyvárosból kiköltözőnek egy ideig nem célszerű beleszólnia a helyi közösség dolgaiba, megfigyelőként viszont szinte kötelező jelen lennie minden közösségi eseményen. Beleszólni pedig ráér akkor, ha ingázóból valódi helyi emberré vált, tehát amikor az élete már nem a városi pénzforrástól, hanem a helyi táj és közösség áldásaitól függ.

Gödöllő-Máriabesnyő, 2008 Ígéret hava, Megjelent a Dobogó c. folyóiratban

Élősködőink, A kergebirka / 4. rész

Ady Endre

A hőkölés népe

Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.

Mindig ilyen volt: apró khánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
Önerejét feledte mindig,
Sohse szegzett erőt erőnek.

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szívét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet,
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri, kis kíméletlenséget.

Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért ugyis is mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja.

Ezért a népért ugyis is mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja.

Az előző részben a köztigazdás élősködés két példájával foglalkoztam. Mind a madár-bélmétely, mind a szíj-galandféreg arra kényszeríti a fertőzött halat, hogy a vízfelszín közelében lassan úszkálva kínálja fel magát a halevő madaraknak. Nem nehéz társadalmi párhuzamot találni e két élősködőhöz, de az általam felvillantott párhuzamok nem nevezhetők magyar jellegzetességnek, hisz más népek is ugyanebben a cipőben járnak. Van azonban a köztigazdás élősködésnek olyan áldozata is a természetben, akiről rögtön magunkra ismerhetünk: ez pedig a kergebirka.

Egy-egy magyarverés után gúnyosan mondják ránk a Kárpát-medencét szétszaggató területbitorlók, hogy birka nép vagyunk. De nem csak ők mondják, mondjuk ezt mi magunk is, amikor érezzük, hogy nem lenne szabad tovább tűrnünk a megaláztatást. Mégis tűrjük. Nem keresztényi szelídségből vagy bölcs megbocsátásból, hisz iszonyú indulatokat kavar legtöbbünkben, amikor meggyalázzák nemzeti jelképeinket, vagy megverik véreinket. Ha felbőszít bennünket a megaláztatás, miért nem teszünk ellene? Azért nem rúgnánk vissza, mert betyár uraink (manapság főleg a tömeg-félretájékoztató eszközöket bitorlók, régen pedig a Vatikánt és a Habsburgokat kiszolgálók) így neveltek bennünket? Minden bizonnyal így van, hisz már legalább ezer éve irtja a hatalom közülünk az igaz hazafiakat, miközben példaképként állítja elénk a szolgalelkűeket, kitünteti az idegenszívűeket, és tenyészti a valódi idegeneket. Ezt a folyamatot érzésem szerint minden gondolkodó magyar ember látta és látja, mégse tudtuk eddig megállítani. Miért? Mert van a történetnek olyan szereplője is, aki még a felvilágosultabb hazafiak előtt is láthatatlan marad. Hogy megértsük a csendes háttérszereplő működését, nézzük meg a kergeféreg fejlődésmenetét a természetben.

A köztigazdás élősködők lényege, hogy az egymást követő fejlődési alakjaik más és más állatfajokban tudnak csak fejlődni. A főgazda szerencsésnek mondható, mert nem pusztul bele, hogy élősködőt hordoz a testében. A köztigazdákban viszont az élősködő végzetes szerepet játszik. Ilyen köztigazdás élősködő a kergeféreg is. A kergeféreg kifejlett alakja a ragadozók (kutya, farkas) beleiben él. A ragadozónak a kelleténél többet kell ennie, hogy a bélférget is etesse, de egyébként élhet és virulhat. Ürülékével viszont hosszú időn át szórja a féreg petéit. Ha ezt a petét legelés közben lenyeli a birka, a belében kikel a féreg lárvája, de nem marad a bélben, hanem az erekbe fúródik, és addig viteti magát a vérrel, amíg el nem jut az agyba. Ott megállapodik, és folyton növő hólyaggá alakul. A hólyag belsejében számtalan féregkezdemény fejlődik. Ezek csak akkor tudnak majd továbbfejlődni, ha újra a kutya vagy a farkas belébe kerülnek. A hólyag károsítja a birka agyát, aminek leglátványosabb következménye, hogy a birka egy idő után már nem tud parancsolni a lábainak. Ha támadnak a farkasok vagy a kóbor kutyák, az egészséges birkák zárt alakzatba tömörülve védekeznek, vagy elszaladnak. A kergebirka mindkettőre képtelen, így ő lesz az áldozat. A ragadozók elfogyasztják a leölt kergebirka agyát, így megfertőzik, vagy ha már korábban is férgesek voltak, akkor visszafertőzik magukat. A féreg tehát megváltoztatta a birka viselkedését annak érdekében, hogy visszajuthasson a farkas vagy a kutya belébe, miközben szaporodott, sokasodott. A főgazdánál legfeljebb emésztési-tápanyaghasznosulási zavarokat okozott, a köztigazdának viszont a halálát okozta azáltal, hogy megfosztotta az önvédelem legalapvetőbb eszközétől is.

Nézzük meg a világtörténelmet irányító eszméket, és keressünk párhuzamot!

Az Ószövetség szerint Jehova kiválasztott magának egy népet, adott nekik egy feladatot (a Világbirodalom megteremtését), valamint törvényeket útravalóul. Ezeket meg lehet szegni, egy kivételével: ez pedig a feltétlen engedelmesség törvénye. Mózes könyveiben rengeteg olyan történetet találunk, ahol a főszereplő a házigazda tönkretétele árán, azaz élősködéssel gazdagodik meg. Élősködőt és gazdaszervezetet tehát találunk a történetekben, köztigazdát azonban nem. Az ószövetségi alapú judaizmus tehát nem tekinthető köztigazdás élősködő eszmének. A köztigazdás élősködés sokkal újabb keletű, összetettebb viselkedésminta, mint az egyszerű élősködés. Ezt azonban csak az Újszövetség ismeretében érthetjük meg.

Ahhoz, hogy egy élősködő eszme köztigazdássá váljon, terjesztőre is szüksége van. Erre a feladatra a rabló-kereskedő birodalmak kínálkoztak. A rabló államokat ez az eszme nem csak kihasználja, de segíti is őket zsákmányhoz jutni azáltal, hogy a leendő áldozatot teljesen összezavarja, védekezésre képtelenné teszi. A köztigazdássá vált judaizmus a zsidókereszténység. A főgazdában az Ószövetség programja működik, az Újszövetség csak csendes háttér. A köztigazdában fordított a helyzet. A rabló államok az Ószövetségre hivatkozva irtották ki számtalan természeti nép vallását és műveltségét (bálványimádók, tehát törlendők az Élet Könyvéből), de számtalan természetes élőhelyet is (árterek felszámolása, mocsarak lecsapolása, erdők kiirtása). A legyőzöttek pedig gyakorolhatták a megbocsátás újszövetségi erényét, sőt, vérükkel (és aranyukkal) lemosták a rablók és gyilkosok vétkeinek terhét is.

A férges farkasok szerepét játszotta a történelemben a Német-Római Birodalom (amit tőlünk nyugatra „Szent Római Birodalom”-nak neveznek), valamint az összes gyarmatosító „keresztény” állam, legyen az spanyol, portugál, brit, francia, holland vagy épp belga. Az Amerikai Egyesült Államok ma ugyanazt teszi, mint nyugat-európai elődei, csak épp nem hittérítőket küld szerteszét a világba, hanem a filmjeit. Ezek a filmek épp úgy lerombolják a gyarmati sorba taszított népek ösztönös önvédelmét, ahogy a saul-páli kereszténység is tette velünk, vagy ahogy a kergeféreg teszi ezt a birkával.

A fertőzött nyáj szerepét játszották a történelemben a kelták, a szittya-turáni népek, az indiánok, az ausztrál bennszülöttek, és ki tudja még hányféle nép. Azok a népek tartoznak ide, akik magukra hagyva gazdagodnak, megtérítve, modernizálva, globalizálva viszont sorvadnak. Épp fordítva, mint a „rómaiak”. Hogy miért? Mert a „birkanépek” a saját munkájukból (legelésből) élnek, a „farkasnépek” viszont gyarmatosításból (ragadozásból). Hogy lehet akkor, hogy ma már sokkal többen vannak a gyarmatosítók leszármazottai, mint mi? Ragadozóból elméletileg nem lehet több, mint zsákmányállatból! Pedig van ilyen a gyakorlatban, még ha nem is örökérvényűen. Hogy lehet a lakott területeken sokkal több kutya, mint amennyi vadászattal fenn tudná tartani magát? Úgy, hogy a mai kutyák nem egeret, cserebogarat vagy kergebirkát esznek, hanem kutyatápot. Így aztán természetellenes mértékben felszaporodhatnak, nem korlátozza többé őket a zsákmányállatok mennyisége. Hacsak el nem fogy a kutyatáp… A gyarmattartó népek nem szaporodhattak volna fel ilyen mértékben, ha át nem térnek más népek kirablásáról a Föld mélyének kirablására. A római utódállamok tápja a kőszén, a kőolaj és a földgáz.

A helyzetünk nehezebbnek tűnik, mint valaha: a ragadozók többen vannak, mint mi, ráadásul még kergeféreg-petékkel (újabb és újabb idegen vallási irányzatokkal, hazug pályázati rendszerekkel, életellenes fogyasztói szokásokkal, megtévesztő törvényekkel, csapdába ejtő hitelekkel) is folyamatosan szennyezik az amúgy is összezsugorodott legelőinket (gazdaságunkat, műveltségünket). Kiút azonban minden helyzetből van.

A ragadozó könnyedén ráléphet a gyógyulás útjára. Eszik valamilyen mérgező, féregűző gyógyfüvet (kegyetlen, gyilkos eszmék ideiglenes rászabadítása a társadalomra), erre az élősködő elereszti a bélfalat és távozik az ürülékkel együtt (hirtelen elveszti az élősködő érdekcsoport a kapcsolati tőkéjét), majd a Nap sugaraitól elpusztul (fény derül a dolgokra...). A folyamatos védekezés a gyarmatosítók részéről nem feltétlenül indokolt, mert idővel az élősködőből valódi segítő válhat, aki terített asztalt varázsol az állandóan éhessé tett gazdája elé.

A növényevő saját erejéből nem tud megszabadulni az elhatalmasodott élősködőtől. Pásztoraink valaha sikeresen kiműtötték a megmentésre érdemes birka agyából a kergeférget. De vigyázzunk! A farkas néha állatorvosnak vagy pásztornak adja ki magát, mint pl. a német megszállók a II. világháborúban. Ha a „műtétre” lett volna idejük, Magyarország valószínűleg csonkán sem szerepelne a mai térképeken. Ki lehet akkor a „Jó Pásztor”, aki megszabadít bennünket a kergeféregtől? Legyen kinek-kinek hite szerint akár a magyar néphagyomány, vagy Boldogasszonyunk, vagy a Magyarok Istene, vagy Jézus Krisztus, vagy maga az Élő Isten. Ami viszont nagyon fontos: szabaduljunk meg az idegen eszméktől, és keresse meg mindenki a számára vállalható, eredetiként megélhető magyar vallást, erkölcsöt és tudást!

Az enyhe fertőzést önerőből is megállíthatja a szervezet: tokot kell képeznie a hólyag körül, olyan keményet és erőset, hogy az ne tudjon növekedni. Ennek az a menete, hogy a védekező rendszer sejtjei felismerik, hogy mi az idegen és mi a saját (ez ma hivatalosan tilos), felismerik, hogy hol van az idegen elem (ezt a hivatalosok azonnal cáfolják), majd a szervezet meszes tokkal befalazza az élősködőt. Az élősködő persze életben marad, csak növekedni nem tud. Ilyen befalazásnak vagy megtorpantásnak tekinthetjük többek között az Aranybullát és a Szent Korona Tant is.

A megelőzést se felejtsük el: a köztigazda ne legeljen olyan helyen, ahol a ragadozó ürülékét, lábnyomát, szőrét megszimatolja. Történelmünk során Róma utódaitól kaptuk a legtöbb fertőzést. Ne kövessük a „római” mintákat! Hihetetlenül gazdag a saját hagyományunk. A nyugatiak meggazdagodtak az árutermelő mezőgazdaságtól, mi tönkremegyünk bele. Térjünk vissza a lehetőségekhez képest az önellátó gazdálkodáshoz, és csak a felesleget vigyük piacra! Minél csekélyebb a nemzetközi pénzforgalom a gazdálkodás valamely területén, annál kevesebb ott kergeféreg-pete. Ezt azért fontos megjegyeznünk, mert maga a pete a birka számára láthatatlan. A nemzetközi pénzforgalom jelei viszont nagyonis látványosak! A legegészségesebb környezetet az adja majd a kergeségből kigyógyult nyájunknak, ha végre visszatérhetünk a valódi önrendelkezéshez. Ha újra önellátóak leszünk, helyi törvényeink lesznek, helyi szertartásokat fogunk tartani, helyi kereskedelmünk lesz, és nem kamatozó helyi pénzt fogunk használni. Ehhez azonban meg kell szólítanunk a Szent Korona többi népét is, hogy ne területbitorlók legyenek, hanem testvéreink, és velük egyetértésben kell összeforrasztanunk a szétdarabolt Hazát. Isten segítsen bennünket ebben!

Gödöllő-Máriabesnyő, 2008 Magvető hava, Megjelent a Dobogó c. folyóiratban

 

Megjelent: 22726 alkalommal Utoljára frissítve: 2018. November 02., Péntek 13:29

Hozzászólások  

 
úgyistudodki
#3 isra-hellúgyistudodki 2018-11-03 20:08
Emanuel rabinovich rabbi 1952. január 12.-én Budapesten mondott beszéde, mindennél többet elárul,hogy milyen jövőt szánnak nekünk a "kiválasztottak"! Megtalálható a neten,és a NIF.-n is olvasható!
Csak erős idegrendszerű és gyomrúaknak!
Idézet
 
 
Pálos Trend
#2 MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!!!Pálos Trend 2018-11-02 12:18
ORBÁN VIKTOR UNOKATESTVÉRÉNEK VALLOMÁSA A BANKÁRKORMÁNY LAKÁSMAFFIÁJÁRÓL ÉS AZ ISRAHELL PARANCSÁRA ZAJLÓ MAGYAR-IRTÁSRÓL‼️‼️‼️
Idézet
 
 
úgyistudodki
#1 parazitákúgyistudodki 2018-11-01 18:45
Wass Albert tökéletesen megírta a "patkányok honfoglalása" című versében a szóban forgó helyzetet. De akkor még Ő sem sejtette,hogy a ma embere(?) képes lesz az Igazat kellemesre cserélni. Mert ami Igaz az jó is,de ami jó,az nem biztos,hogy igaz,legfeljebb kellemes lehet. De van e az ember ma annyira hitvány,hogy az igazat kellemesre cserélje? Hát van !! Jelenleg az országunkban,a világban a gonoszt,a sátánt szolgálják. Tisztában vannak vele,hogy a többségnek ártanak,kihasználják,butítják, mérgezik, pusztítják , de a pénz imádata mindezt felülírja. Legfőbb bűn az "írástudók" hazaárulása. Nekik nem lehetőségük,hanem kötelességük lenne az élre állni, és tiltakozni,hogy itt és most elég! IGAZSÁGOT ! De ők is beálltak a bűnt szolgálni. Mit szolgálni,ők maguk a bűn,a fertő! Hiszen az írástudók kiművelt sisere hada vezeti az országot. Sem az iskola,sem az irány nem jó,de még maga az ember(?) sem! ( János evangélium 8.44)
Nem csak az bűnös aki felbújt,hanem aki elfogadja az aljasságért kapott honoráriumot. Márpedig az ország vezetése ezt teszi! Bizonyos vallási köntösbe csomagolt, israeli cionista lobbi kénye kedvének engedelmeskedve kiárulták az országot, pusztulásba,menekülésbe kergetve a Népet. Nem kell mismásolni, ezek a tények! Lehet itt holokausztozni, antiszemitázni, de "MI" vagyunk a vesztesei,mert a "MI" bőrünket adják el a vásáron. Ébresztő! Döntse el mindenki,hogy kit szolgál! A fényt,vagy a sötétséget, a bűnt,vagy az IGAZSÁGOT ! Jól gondolja meg mindenki,mert a döntése a világ végezetéig elkíséri,és aszerint adatik néki!
ÁMEN!

"Az Emberi élet egyetlen értelme és célja, az Igazság keresése,az érte való szakadatlan küzdelem! Minden más hiába való és felesleges, pusztán a hitványak érvelése!" Tóth Ferenc
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70%Sweden 1.1%
Romania 5.6%Canada 1%
United States 3.5%Norway 0.8%
Ukraine 3%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
United Kingdom 2%Netherlands 0.3%
Slovakia 2%Australia 0.2%
Germany 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 1
This Week: 1303
Last Week: 12137
This Month: 77008
Last Month: 20504
Total: 2290946

Belépés