Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017May22

2016. Szeptember 28., Szerda 06:02

A magyarságtudat gyakorlata

Írta:  Wass Albert
Értékelés:
(6 szavazat)
Magyarságtudat – összefoglaló meghatározásban: a magyar ember nemzeti öntudata. Az a bizonyos szellemi gyökér, ami a múltból táplálkozva kijelöli az ember helyét a jelenben. A magyar kultúra kincseivel ez az örökség gazdagítja mindannyiunk lelkét, s akárcsak egy szellemi mentőöv, gondoskodik arról, hogy el ne merüljünk a népek tengerében.

Több mint a nyelv, mert a nyelv csak addig tartja meg magyarnak az egyént, amíg népi csoportján belül él.
Több mint ismeret, tudás, kultúra, mert mindezek haszontalanokká válnak a nagy megpróbáltatások idején s lefoszlanak az emberről, akár a festék.
Több mint politikai helytállás, amit egy puskagolyó egyetlen szempillantás alatt érvényteleníthet.

 A magyarságtudat gyakorlata

A magyarságtudat lelkünk mélyébe beültetett vallás, mely az Istenbe és önmagunkba vetett hiten alapszik s annak rendíthetetlen tudatán, hogy magyari voltunknál fogva csak mint magyaroknak van helyünk ezen a Földön s csak mint magyarok teljesíthetjük hivatásunkat, melyre rendeltettünk. Egyedül a magyarságtudat teszi magyarrá a magyart és nemzetté a magyarul beszélő népet. Az utóbbi évtizedek során egy nagy nemzetközi áramlat igyekszik fokozatosan átváltoztatni a "nemzet" fogalmát s olyan irányba sodorni, mely az "egy világ, egy kormány, egy kultúra" madáchi ijesztő látomásának, lidércnyomásának megvalósítása felé halad. Az "American College Dictionary" már így magyarázza a "nemzet" szó értelmét: "Egy meghatározott földrajzi területen létező emberi közösség, mely egységének tudatában kitermelte vagy kitermelni kívánja a maga sajátos életformáját és kormányzati rendszerét."

Az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Dél-Amerika országaiban, valamint a Szovjetunióban ma már a nemzet fogalma egy olyan vegyes származású lakosságot takar, melynek közös gazdasági érdekhálózata és közös politikai kormányzata (akár szükségszerűségből, akár kényelemből) elnyelte a különböző nyelvi kultúrákból eredő különbségeket, és ez az összepréselődés kitermelt egy új, felszínes földrajzi kultúrát a többség nyelvén, mely eléggé sekélyes ahhoz, hogy bárki magáénak vallhassa azt anélkül, hogy idegennek érezné magát az államkeretben. Ahol ez még nem valósult meg teljesen, ott ilyen kifejezéseket hallunk, mint "spanyolul beszélő amerikai", "németül beszélő venezuelai", vagy - a mi történelmi jogaink cáfolatára kitalált, bukaresti fogalmazású, de Erdélyre vonatkoztatott, hamis etnográfiai meghatározás: "magyarajkú román".

Úgy tűnik, hogy a kisebb nemzetek, elszakadt vagy elszakított és politikailag leigázott népcsoportok felszívódásának korszakába léptünk. Ha nem ébredünk magunkra idejében, vagy nem jön valami újabb nagy világfelfordulás, hogy helyrebillentse mindazt, ami két világháború során félrebillent, akkor bizony könnyen meglehet, hogy mához száz esztendőre már csak néhány eldugott rezervációban beszélnek és dalolnak magyarul, s kultúránk megmenthető maradványait beleltározzák a letűnt népek kultúrái közé.

Ahol békésen halad majd a beolvadás menete, ott gyorsabban tűnik el a magyar szó és a magyar öntudat. Ahol durva erőszakot alkalmaz a beolvasztó hatalom, ott még hosszú évtizedek ellenállása tölti majd meg hőskölteményekkel a magyar történelem utolsó lapjait. A nyelvében még megmaradt népi Magyarországon az idegen szellemű politikai hatalom - az orosz-bolsevista hegemónia dermesztő nyomása alatt - már két nemzedék öntudatos vezetőrétegét gyilkolta ki s hideg kiszámítottsággal öli ki napról-napra az élve maradottak lelkéből az ősi gyökérzetű nemzeti öntudatot. Célja: a magyar népi tömb lassú és engedelmes beolvasztása egy szláv többségű, közép-európai új államtestbe.

A szabad világon szétszórt magyarok az egyetlenek ma, akik a nemzet véráztatta lobogóit magasra emelve hordozhatják még, s őrizői és letéteményesei lehetnek annak a magyar nemzeti örökségnek, amit kimentettünk a vörös pokolból s magunkkal hoztunk önkéntes száműzetésünk lelki magányába. Ha holtunk után elvész ez az örökség, ki tudja, lesz-e még, aki valamikor, egy szebb és igazabb világban megleli azt, s e csipetnyi leletét kovásznak használva, föléleszti vele odahaza, vagy a Föld bármely részén, a kihamvadt tüzeket?

Nagyon is időszerű tehát a Rákóczi Alapítvány kezdeményezése, mely pályázat formájában jelentkező véleménykutatást indított el a magyarságtudat fogalmának meghatározására, értékének felmérésére és a megőrzés lehetőségeinek kivizsgálására.
Sokan kérdezik ma szerte a nagyvilágban, fiatalok, vének egyaránt: érdemes-e? Érdemes-e megőrizni azt, aminek egzisztenciális értéke szemlátomást fogyóban van? Dédelgetni egy gyökeret, mely csak fájdalmas emlékeket hoz föl a messzi múltból - anélkül, hogy új hajtásba szökkenni, rügyet bontani lehetősége lenne? Őrizgetni, tisztogatni, védelmezni egy ösvényt, amelyről a kishitűség "reálpolitikusai" már többször kijelentették, hogy - szerintük -nem vezet többé sehova?

Álmatlan éjszakák hosszú során magam is gyötrődtem ezzel a kérdéssel, míg végül is megleltem a választ. Lelkem, értelmem, tapasztalataim alapján hiszem és vallom, hogy a világmindenséget nem szeszélyes és kiismerhetetlen fizikai erők dobálják ide-oda, hanem egy isteni rendszer kormányoz benne mindent, a fűszáltól a naprendszerekig. Miután önmagától való rendszer nem létezhet s emberi rendszert emberi elme hozhat létre csupán, az isteni rendszer is egy isteni elme alkotása kell legyen s mint ilyen, isteni célt szolgál. Az ember tehát Isten művének megnyilvánulása. Létének van célja és értelme. S mint ahogyan egy emberi elme által megszerkesztett gép minden egyes alkatrészének az értelmét és célját az alkatrész megszabott formája és kijelölt helye határozza meg, ugyanúgy az egyes ember célját és értelmét a Nagy Tervező által reá ruházott tulajdonságok, képességek és helyzeti adottságok határozzák meg.

Mivel engem magyarnak teremtett az Isten, szerepem, mint az emberiség egy kis alkatrészének, a magyar nemzeti egységen belül lehet csupán. Ez kézenfekvő. Magyarságom tehát egy Isten-készítette sajátos tulajdonság, mely, mint minden más alkatrész, csak oda illeszthető be hasznosan, ahová készült. Más helyen, más szerepben, értéktelen lomtári kellék.Magyarságtudatom elmélete ez.
Gyakorlata már sokkal nehezebb és bonyolultabb, hiszen jelen helyzetemben, mint bújdosó magyar, hasonlatosnak érzem magam egy porrá zúzott óramű aprócska, messzire elgurult részecskéjéhez, amit csak egy órásmester lenne képes illő helyére visszailleszteni, ha meglelhetné. De mivel hiszek abban, hogy ennek az óraműnek Isten a mestere, úgy bele kell nyugodnom abba is, hogy bármennyire haszontalannak is érzem magam ebben az idegen keretben, Ő helyezett ide, tehát itt a helyem. Itt kell beleilleszkednem valami szerkezetbe, aminek értelmét és lényegét agyam nehezen fogja föl. De ittlétem célja semmiképpen sem lehet mindössze az, hogy a kétszáztízmillió amerikai polgár létszámát eggyel emeljem, mert ebben az esetben bölcs és gyakorlatias Teremtőm egyenesen ide teremtett volna s nem a Kárpátok alá. Létezésem értelmének titka tehát magyar voltomban rejlik, bárhova is vezessen elrendelt utam. Magyarnak formált alkatrésze vagyok ennek a nagy, bonyolult világ-gépezetnek s ezért csak mint magyar szolgálhatom a célt, melyre készíttettem.

Első feladatom tehát az, hogy megmaradjak magyarnak.
Második, hogy magyar voltomat megismertessem a környezetemmel s ezen keresztül megismertessem velük nemzetemet és barátokat szerezzek elnyomott népemnek. S végül, hogy jelen helyzetemben mindenkor hűséggel őrizzem nemzetem múltját, szolgáljam jövendőjét, s nemzeti örökségemet csorbítatlanul adjam tovább annak, aki majd a nyomomba lép. Mely örökségnek idekint az ősi anyanyelv csupán az egyik, s nem is minden esetben átmenthető része. Azt megőrzi a nép odahaza, az elnyomó hatalom csizmája alatt is. Amit ők nem őrizhetnek meg, azt kell nekem megőriznem számukra. Amit ők nem mondhatnak ki, azt kell nekem kimondanom helyettük is. Amit ők nem sírhatnak világgá, azt kell nekem világgá kiáltanom.

Más feladatom, más végeznivalóm nincsen.
Magyarságtudatom gyakorlata ezt kívánja tőlem. Sem többet, sem kevesebbet.

(Krónika, 1980. május. Utánközlés: Wass Albert: Voltam, és más önéletrajzi írások című kötetben, Kráter Műhely Egyesület, 2005. Pomáz)
Forrás: Polísz, 2006. 88. szám

Beküldte: Ballán Mária

Megjelent: 438 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. Szeptember 28., Szerda 06:11
Tovább a kategóriában: « Mikor mégis egyedül vagy

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 320 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.8%Canada 1%
Romania 5.8%Serbia 0.8%
United States 5.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.7%Czech Republic 0.2%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%France 0.2%
United Kingdom 1.7%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.1%

Today: 622
This Week: 622
Last Week: 4813
This Month: 15430
Last Month: 21973
Total: 1516466

Belépés